A Kitalált Képes Kor-nika III. részében az árpádházi uralkodóink koronázási és halálozási napjait ellenőriztük le a juliánus naptár szerinti hét napjaival összhangban. A megvizsgált 5 "hibás" dátum (Képes Krónika által is megadott) helyes időpontra korrigálásával a keresztes háborúk egy-egy szégyenteljes évszámára akadhattunk.

Az V. részben már a „tatárjárások” és a bolgár hadjáratok 44 és 104 éves ciklikussága volt a központi gondolat.

Adott tehát két teljesen eltérő megközelítése a Képes Krónika „logikai hibáinak” azoknak, melyekről az eddigi vizsgálódásainknál már joggal feltételeztem, hogy nem tévedés, hanem tudatos szerkesztés eredményei. E két megközelítés most egy „történetben”, egy újabb„hiba-szerkesztésben” összekapcsolódik:

„az Úr 1330-ik évében, április tizenhetedikén, húsvét után való szerdán Felícián észrevétlenül a király asztalához lépett: kirántotta éles kardját, és a veszett kutya dühével hirtelen a királyra rontott...”

Juliánusz naptár szerint 1330. április 17-én nem szerdára, hanem keddre esett! Erre a napra a krónika írójának pontosan kellett emlékeznie, ahogy Nagy Lajos királyunknak is, hiszen az ő idejükben, alig pár évtizeddel korábban történt meg ez a tragédia és aminek személyesen is szenvedő alanya volt a királyunk. Mégis, miért nem egyezik a hét napjának megnevezése a tényleges nappal? Mire akarja felhívni ezzel a krónika írója a figyelmünket? Továbbá joggal felvetődhet egy kérdést: Valójában megtörtént ez az esemény? 

Ha 1330-as esztendőre nem egyezik a hét napja megnevezés, akkor érdemes megnézni a szokásos ciklikusan ismétlődő időszakokra is. A 323, 297 és 104 év módosítást követően továbbra sem hozható összhangba az április 17-e a szerdai nappal. Viszont 44 évvel visszadátumozva 1286. április 17.-e tényleg szerdai nap volt. Mi is történt ekkor a hivatalos történelem tudomány szerint:

http://hu.wikipedia.org/wiki/IV._L%C3%A1szl%C3%B3_magyar_kir%C3%A1ly

„1285 elején ismét tatár hadak támadtak az országra. A Telebuga és Nögej kán vezette tatár hadak Pestig hatoltak, és az ország keleti részében végeztek nagy pusztítást. Felmerült – és még ma is van olyan nézet –, hogy a tatárokat László hívta volna be. Erre nincsen semmilyen bizonyíték, arra azonban van, hogy 1287 végén a királyhoz hű Baksa György a lengyel–magyar határvidéken újabb tatár beütést hiúsított meg.

Hasonló olvasható azonban az 1330-as év eseményeinél is, ott is újra betörnek a tatárok a Magyar Királyság területére (http://hu.wikipedia.org/wiki/1330):

„Károly Róbert hadat indít I. Basarab havasalföldi fejedelem ellen, mivel az nem adja vissza az elfoglalt Szörényvárat. A királyi sereg a vár visszafoglalása után benyomul Havasalföldre. Tatárok törnek be az országba, de a magyar sereg kiűzi őket.”

Rákattintva I. Basarab havasalföldi fejedelem kifejezésre érdekes eredményt hoz ki a wiki:

„Egy 1332-es,Károly Róbert által kibocsátott okirat szerint Thocomerius fia.”, ahol Thocomerius  nem más, mint “Tihomir Mongke Temur, az Arany Hordakánjának fia, Batu kán dédunokája volt, tatár származásúnak vélik, míg több történész kunnak tartja, akárcsak fiát Basarabot, de mongol csoportok keveredtek kunokkal már a13. század óta, így alakultak ki a krími tatárokis. Ha viszont Tihomir tényleg Temur fia, akkor ő és Basarab vajda Dzsingisz kán leszármazottjai.”

Érdekes módon a tatár és a kun megkülönböztetés kezd egybemosódni! Ennek ismeretében egy kicsit érthetőbbé válik a korábbi wiki idézet ezen sora: „Felmerült – és még ma is van olyan nézet –, hogy a tatárokat (Kun) László hívta volna be. Erre nincsen semmilyen bizonyíték, arra azonban van, hogy 1287 végén a királyhoz hű Baksa György a lengyel–magyar határvidéken újabb tatár beütést hiúsított meg”

De érdemesebb visszakanyarodni az évszámokhoz:

1241/42-es, az iskolai tanulmányainkból is a jól ismert tatárjárás időszaka IV. Béla királysága idején.

1285/86-os esztendő, melyet a Képes Krónika „MÁSODSZOR IS BEJÖNNEK A TATÁROK”  kifejezéssel társít.

1330 Újabb tatárjárás és Felicián királygyilkossági kísérlete.

Az évszámok közötti eltelt idők figyelemre méltóak: Az 1241+44 év = 1285-ös évek kapcsolatáról már szó volt az V. részben.  De hasonlóan az 1330-as és az 1286-os esztendők között is 44 év telt el, és mindegyikhez tatárbetörést társít a hivatalos történettudomány vagy éppen a Krónikás hagyomány. És itt érdemes újra átgondolni Képes Krónika „hibáját”. Miért a 44 évvel korábbi,1286-os év április 17-e felel meg annak a szerdai napnak amit a Képes Krónika az 1330-as évekhez kapcsol?

A számok, évszámok érdekes játékra adnak lehetőséget. A Képes Krónika adatain áthullámzó (eddig is már feltárt) párhuzamosságok adják magukat erre a logikai kalandozásra. De ennek folytatása előtt érdemes egy kitérőt tenni, a Képes Krónika egyik legismertebb logikai ellentmondásának ismertetésére, Attila halálának háromféle dátumozására. Három eltérő dátum az magyarság legfontosabb kultikus személyének életrejzában, ugyanazon Képes Krónikában! Ez nem véletlen, ez tudatos figyelem felkeltés szinte provokatív módon:

Első változat: 445. esztendő

„A hunok pedig elérték a Tisza folyót, és a Tiszától ötödévre elindultak; a cezumóri (400­ ?) csatától Attila királyságáig egy év telt el. Attila negyvennégy évig királykodott, öt esztendeig vezérkedett, százhuszonnégy évig élt. Meghalt azután a magyarok pannóniai bejövetelének hetvenkettedik, az Úr megtestesülésének négyszáznegyvenötödik (445) esztendejében, II. Marcianus császár és I. Gelasius pápa idejében. Azon az éjszakán, melyen Attila Sicambriában meghalt, Marcianus császár - aki ekkor Konstantinápolyban volt - álmában eltörve látta Attila íját, ebből megértette, hogy meghalt. Vége a magyarok első krónikájának.”

Második változat: 573. esztendő

„Az Úr megtestesülésétől számított hatszázhetvenhetedik (677) évben, száznégy esztendővel Attila magyar király halála után (573), III. Constantinus császár és Zakariás pápa idejében - miképpen meg van írva a rómaiak krónikájában - a magyarok másodízben jöttek ki Szittyaországból”

Harmadik változat: 577. esztendő

„Az Úr megtestesülése utáni hatszázhetvenhetedik évben (677), száz évvel Attila király halála után (577), a nép nyelvén magyarok vagy hunok, latinul pedig ungarusok, III. Constantinus császár és Zakariás pápa idejében ismét benyomultak Pannóniába.”

A második és harmadik változat kihangsúlyozza, hogy a magyarok 677-es, második bejövetele és Attila halála között 100, vagy éppen 104 év telt el. És ezek az időtávolságok többször is megjelennek a Képes Krónika ciklikus történeteiben, így a tatárjárások említésénél is. (Lásd II. István halála és az 1241-es tatárjárás közötti 104 év). Ennek tudatos szerkesztését alátámasztja, hogy a Képes Krónika II. István (Könyves Kálmán fia) uralkodásánál több olyan mondatot említ, mely sokkal inkább Kun Lászlóra lenne inkább érvényes. Mintha a Krónika író tudatosan próbálná egybemosni a két uralkodó alakját:

„Abban az időben István király a kelleténél jobban szerette a kunokat... a többi kun pedig jajgatva veszi körül - minthogy nagyon szerette őket ”

...kinyújtotta kezét a kunok felé, ezek nyakra-főre rohantak, hogy kezet csókoljanak neki, és oly nagyon megszorongatták, hogy ellankasz­tották a királyt, így visszaesett bajába és meghalt.”

Azaz a Képes Krónika szerint II. Istvánt a kunok ölték meg 1137-ben ... ahogy Kun Lászlót is majdan másfél évszázaddal később.

Tehát adottak az alábbi évszámok: 1137, 1241/42, 1285/86, 1330. Mindegyik évszám valamilyen módon kapcsolódik a “tatárjáráshoz”, valamint a Képes Krónika rejtett logikája alapján egymáshoz is. Ezen időszakok közötti 104 és 44 éves időugrások figyelhetők meg, melyről bőven volt szó korábban. De hasonlóan ez a 104 és 100 éves időtartam látványosan megjelenik Attila halála és a magyarok második bejövetele között is. Továbbá a Képes Krónika az uralkodóinkra vonatkozó legfontosabb eseményei és adatai több esetben is 297, 323 éves csúsztatással megfeleltethetők a “fényes”, de fantom frank uralkodók élettörténetével.

E kitérő után érdemes “játszani” az évszámokkal: Az 1137-es és 1330-as év között eltelt 193 évhez ha még hozzáadunk 104 évet, úgy a nyugati krónikák időrendjében ismert 297 év időcsúszáshoz jutunk! Joggal lehet felvetni, hogy ennek semmi értelme. Továbbá jogos lehet az a felvetés is, hogy miért is kéne még 104 évet kozzáadni ehhez az időhöz? Ennek megértéséhez egy fontos szempontról nem szabad elfeledkezni: a szkíta, hun, magyar, kun, avar, székely, besenyő lényegében ugyanaz!… Tágabb értelembe ugyanazt a kultúrális gyökeret, sőt ugyanazt az eredetet jelenti! A Képes Krónika ebbe a sorba illeszti be a tatár népek azon csoportját is (a kunokat) akiket a mongolok maguk előtt hajtottak ide be a Kárpát medencébe. Ezért nem véletlen a Képes Krónika részéről a kunoknak és a tatároknak mind az 1137-es és az 1330-es év eseményeinek a tudatos egybemosása.

De tényleg megtörtént a Felicián féle királygyilkossági kísérlet? Érdemes a wiki, idevágó oldalával kezdeni: (http://hu.wikipedia.org/wiki/Z%C3%A1h_Felici%C3%A1n)

Csák Mátét szolgálja, majd Károly Róbert híve lesz, szabad, (fegyveres) bejárattal a király intim szférájában is!

„Midőn azután az Úr 1330-ik évében, április tizenhetedikén, húsvét után való szerdán a király a királynéval és a mondott két fiával a visegrádi vár alatt, házában ebédelt, Felícián észrevétlenül a király asztalához lépett: kirántotta éles kardját, és a veszett kutya dühével hirtelen a királyra rontott; irgal­matlanul meg akarta ölni a királyt, a királynét és fiaikat. A kegyelmes Isten könyörületessége azonban nem engedte, hogy végbevihesse szándékát. A király jobb kezét könnyen meg­sebe­sítette ugyan - jaj, a királyné jobb kezének négy ujját egyszeribe lecsapta: ujjait, melyekkel a szegényeknek, sínylődőknek és nyomorultaknak osztotta az alamizsnát; melyekkel számtalan templomnak varrt mindenféle köntöst, és fáradhatatlanul küldte az oltárokra és az egy­háziaknak a drága bársony díszruhákat és kelyheket! Midőn azután az ott álló királyfiakat is meg akarta ölni, rávetették magukat a gyermekek nevelői, Kenezics Gyula fia [Miklós] és János nádor fia Miklós; fejükön halálos sebet kaptak, míg a gyermekek elmenekültek. Ekkor egy jó hajlandóságú ifjú, a Patak vármegyei Sándor fia János, a királyné alétekfogója úgy rohant Felíciánra, mint valami vérengző fenevadra: csákányával keményen nyaka és lapockája közé csapott, átvágta és leterítette; most az ajtókon mindenünnen benyomuló királyi bajvívó vitézek rémes kardjaikkal ízenként vagdalták össze a nyomorultat, és összekaszabolták, mint egy szörnyeteget. Fejét Budára küldték, kezeit, lábait más városokba; majd egyetlen növendék fiát és hű szolgáját - akik elfutottak, de meg nem menekülhettek - lófarkra kötözve emésztették el: tetemüket és csontjukat kutyák falták fel az utcán.

Méltó is volt, hogy minden ízében szétmarcangolják Felíciánt, aki maga is keservesen megcsonkította sok keresztény testét, és hogy ne emberi módon haljon, hanem eb lévén eb módján, hogy hirtelen üssék le, mint az ebet, aki folyvást a szegénység sanyargatója volt. Kivonszolták a királyi udvarban levő Klára nevű, gyönyörű szűz leányát is, orrát, ajkát oly kegyetlen elmetélték, hogy csak fogai látszottak; két kezéről is levágták nyolc ujját, hogy csak hüvelykei maradtak, félholtan utcaszerte több városban lóháton hurcolták, és a szeren­csétlent ilyen kiáltásra kényszerítették: „Így lakoljon, aki hűtlen a királyhoz!”

Hosszú az idézet, célszerű szétbontani és analogiákat keresni a Képes Krónikában a soraira. Szent István és Gizella története nagyon illik hozzá:

„számtalan templomnak varrt mindenféle köntöst, és fáradhatatlanul küldte az oltárokra és az egy­háziaknak a drága bársony díszruhákat és kelyheket! Midőn azután az ott álló királyfiakat is meg akarta ölni”

„Megértvén ezt Gizella királyné, midőn Magyarországon valamely egyházhoz elérkeztek, maga elé hozatta mind az Isten házában levő fölszereléseket, és évenként kijavított minden javítani való gyolcsot, bársonyt és szövetholmit. Fiuk, Szent Imre, a maga bíbor öltözeteit tette le az oltár elé oltárterítőnek,..”

Ha a királyra támadt, akkor miért a királyné ujjait vágja le? Túl sok minden történt rövid időn belül... az őrség addig mit csinált? Szinte azonos leírás, sőt a következő mondat is a fiú utódokra vonatkozik... és ami a legfontosabb a két időszak közötti különbség szinte 297 év!

De a Képes Krónika képi világa további analógiával is szolgál Szent István  és Károly Róbert kora között. A Károly Róbert és a királyné templom alapítását ábrázoló miniatúra (2.kép) szinte megismétli a Szent István és Gizella képi világát (1.kép) oly annyira, hogy még a háttérdíszletet jelentő vászon mintázata is azonos, csak épp negatív színekkel jelenik meg mindez. 

Szinte azonos képek és a két időszak közötti különbség akár megint 297 év lehetne!

És hogy ne legyen kétsége az utókornak a tudatos párhuzamos analógiákkal kapcsolatban, íme egy újabb példa erre a Képes Krónikából:

„A keserves, nagy fájdalom beteggé tette Szent István királyt, súlyos kórságba esett; hosszú napok után is csak alig érte meg egészsége javulását, de régi épsége nem tért vissza soha többé. Gyötörte lábfájás; szomorúság, jaj gyötörte, kivált amiért atyafiságában nem látott senki olyast, aki az ő halála után keresztényi hitben tartsa meg országát.”

„de a forgandó szerencse már elfor­dította tőle arcát, hátat fordított neki, mindenfelől háborúság támadt, seregét legyőzték; kezét-lábát is nagy fájdalmak hasogatták... Ezután a gyakran említett Károly király állandóan nagy nehéz betegségekkel kínlódott, melyek hosszú időn át főképpen lábaiban gyötörték, és módfelett hatottak reá. Végéhez érkezvén, az Úr 1342-ik évében, felvirradván a Boldog Szűz Margit ünnepét legközelebb követő szerdai nap, az ő várában, vagyis visegrádi lakóhelyén dicséretes véggel költözött az Úrhoz.”

Ahol újra visszaköszön a 300 éves ismétlődés. Ez tudatos szerkesztés és párhuzamba állítás!

Eddigiekben bőven volt lehetőségünk cikklikusságok megfigyelésére a Képes Krónika soraiban. De ez még bővíthető: 

DÖMÖS 

Kétszer említi meg Dömös település nevét a Képes Krónika. Előszőr Béla király halálával kapcsolatban: 

„A jámbor Béla király ezután betöltve uralkodásának harmadik évét, királyi jószágán, Dömösön összezúzódott beomló trónján; teste gyógyítha­tatlan betegségbe esett; az ország néminemű dolgai miatt félholtan vitték a Kanizsva patakjához; ott távozott el a világból. A Szent Megváltó monostorában temették el, melyet maga épített azon a helyen, melynek neve Szögszárd. Merthogy Béla szögszínű volt és szár, azért nevezte el Szögszárdnak, a maga állapotáról, monostorát.” 

I.Béla király halála -a Képes Krónika adatai alapján- vélhetően 1062-es vagy az azt követő esztendők egyike (I. András uralkodásához viszonyítva). 

Majd Álmos herceg történetében, melyre korábban is utaltam (http://www.naput.hupont.hu/42/bors-dilemmaja-ii-resz ). 

„A herceg ezután Dömösön monostort épített, meghívta a királyt, jöjjön el a fölszentelésére; úgy is történt” 

Bár konkrét évszámokat itt sem említ a Képes Krónika, mégis utal a lehetséges évekre. Álmos hercegnél olvasott dömösi monostor alapítása az 1106-1113 közötti évekre tehető. Így két lehetséges indító dátumunk van: 1062 és 1106. Mindkét alkalommal ezeket az évszámokat lehet a legkorábbinak tekinteni. És e két évszám között a többször említett 44 év telik el, ahogy a többszöri tatárjárásnál is!  

TŰZVÉSZ

„Az Úr 1002-ik esztendejében tehát Szent István király elfogta Gyulát, feleségével és két fiával együtt, és átküldte őket Magyarországba. ... És minthogy ez a Gyula gonoszul szerezte pénzét, az egyház sok tűzvészt szenvedett.”

„Az Úr 1022-ik évében számos helyen sok nagy tűzvész támadt; igen nagy fölindulás is volt, május tizenkettedikén a nap tizedik órájában, az Úr mennybemenetele utáni pénteken; június 22-én mintha két nap látszott volna az égen.”

„Látván a magyarok egész gyülekezete, hogy békesség van a király és a herceg között, és kölcsönös szeretettel vannak egymás iránt, magasztalták Istent, aki szereti a békességet, és nagy vigalom volt a nép között. A következő éjszaka azonban a jövendő viszály és zűrzavar előjele nyilatkozott meg. Hirtelen tűzvész támadt, és elborította az egész egyházat, mind a palotákat és többi épületeket és mindazt, ami hozzájuk tartozott; a szörnyű tűzvész mindent elemésztett. Mindnyájan megrémültek a lángok hatalmas zúgásától és a szörnyű robajtól, amint a harangok lezuhantak a tornyokról: senki sem tudta, hová legyen. A király és a herceg megdöbbent és elcsodálkozott a hirtelen eseten; gonosz cseltől tartva nagy hamar elváltak egymástól; reggelre kelve hív követek útján megtudták a dolgok való állását, merthogy egyik részről sem forraltak rosszat, sem veszedelmes cselt, hanem véletlen eset okozta a tűzvészt. A király és a herceg jó békességgel újból összejöttek.”

„Úr 1327-ik évében, virágvasárnap előtti szerdán a Boldogságos Szűz székesfehérvári egyháza siralmasan leégett, noha miképpen fentebb mondottuk, tűzvész ellen ólommal volt födve: az egész lemezekbe foglalt ólomanyag a nagy tűztől úgy folyt le megolvadva a tetőről, mint a viasz, kivéve egy harangtornyot, amely a sekrestye fölött van. Ott sok szent ereklyét tartanak és őriznek; senki sem kételkedik abban, hogy ezeknek érdeméért maradt meg. A király az egyházat utóbb mégis ólommal födette”

Négy tűzvész a Képes Krónika lapjain és ebből három pontos dátummal ellátva: 1002-es, 1022-es és 1327-es esztendők. És köztük van a pécsi tűzvész, melynek időpontját megint csak becsülni tudjuk – vélhetően az 1060-es esztendőkre.

Az 1022-es esztendő tűzvésze nagyon magányosan lebeg a krónika sorai között. Igazából nem része sem az előtte sem az azt követő gondolatoknak. Mi a szerepe? Miért került megemlítésre? Csak azért, hogy viszonyítási pont legyen a pécsi tűzvész időpontjához? Ha a feltételezünk helyes, akkor már csak az a kérdés, hogy melyik időszak duplázódással kell számolnunk? A 104, 297, 323 vagy éppen 44 évessel? A 1022+44=1066, illik is ebbe a sorba.

A pécsi Székesegyház történetére vonatkozóan az alábbi olvasható: „azt azonban tudjuk, hogy 1064-ben ennek a szentélynek a falai között juttatta kifejezésre Géza herceg (a későbbi I. Géza király) Salamon királlyal kötött békéjét és helyezte fel a koronát bátyja fejére.” (http://www.templom.hu/phpwcms/index.php?id=14,558,0,0,1,0)

POZSONY

Dömös után érdemes Pozsony szerepét is jobban szemügyre venni:

„Abban az időben a németek királya nagy sereggel megszállta Pozsony várát „ – I.András uralkodásának elején, vélhetően 1047-ben.

„Megértette már Salamon király, hogy Isten nem segíti háborújában; és már az éjszaka sietve Mosonba és Pozsonyba húzódott; ezeket a várakat már régen megerősítette. Anyját és feleségét is itt hagyta, amikor hadba vonult; ide húzódott hát vissza a hercegektől féltében maga is, legyőzetvén a harcon.”  – I. Géza koronázását megelőzően, azaz 1073 körüli évek

„Salamon király, reménységében megcsalatkozván, búsan Pozsonyba húzódott. Géza király kezében megerősödött az ország, és ez időtől fogvást Magnus királynak nevezték; a hercegséget pedig öccsének, Lászlónak adta.”

„Salamon pedig Pozsonyban volt” ... Szent László uralkodása alatt, Horvátország Magyar Koronához kapcsolása idejében.

Majd végül II. Géza idejében is előkerül Pozsony neve:

„Rápolt német vitéz beszállt Pozsony várába, ami nagy veszedelmére lett a magyaroknak; az ifjú király azonban nem tűrte ezt békén.”

II Géza uralkodásának elejéről, mely megfeleltethető akár az 1147-1151-es esztendőnek is.

Pozsony első és az utolsó említése s Képes Krónika lapjain 100 vagy talán 104 év telik el!

ÉHSÉG

Mindkét Géza királyainkkal együtt megjelenik az éhség kifejezés is. Két Géza király és szinte azonos módon jelenik meg az ÉHSÉG náluk:

„Országlásának első esztendejében igen nagy éhség sanyargatta Magyarországot.” – I Géza

„Ezután ama napokban éhség sanyargatta Magyarországot, és az emberek nagy részét halál nyelte el... Ugyanezen idő tájban Konrád császár Magyarországon keresztül vonult Jeruzsálembe”  - II Géza

De I.András idejében is megjelenik az éhség...

„éhségtől gyötört seregét eleséggel látja el, soha András királyt és utódait meg nem támadja, soha a magyar királyt szóval, tettel vagy tanáccsal meg nem bántja; sőt ha vala­ki utódai közül fegyvert fog Magyarország ellen, szálljon arra a mindenható Isten haragja, és átkozott legyen mindörökre. Zsófia nevű leányát is András király fiához, Salamon­hoz adja feleségül, örök békesség nyomatékának céljából, noha előbb már a francia király fiának adta nagy esküvéssel”

Az „éhség” írott formában azon történelmi időszakokban jelenik meg, ahol Pozsony neve is. Ez alól Szent László uralkodása sem kivétel, hisz Krakkó bevételénél az éhségnek fontos szerepe van -  ráadásul a miniatúrában is. 

(A „csizmaszárnyi föld” magyarázatát Pap Gábor Képes Krónika előadásában mindenki meghallgathatja

(http://www.youtube.com/watch?v=DG62z-yuq98 )

„Azután a magyarok három hónapig ostromolták Krakkó várát. Ezalatt az ostromlók és ostromlottak éhezni kezdtek. A király és a főemberek azt kérték minden magyartól, hogy az éjszaka csendjében ki-ki hozzon egy csizmaszárnyi földet; úgy is történt. A vár előtt ebből a földből nagy dombot raktak, azt beszórták liszttel. Az ostromlottak látták, hogy az ostromlóknak bőven van eleségük, és sokáig maradhatnak a vár alatt: így mindennel együtt megadták a várat a királynak, és a király akarata szerint békét kötöttek.”

(A miniatúra érdekessége a földhalomban rejtőző hurkos farkú „bak”. A kép nagyméretű, lementése után, kinagyítva jól láthatóak a részletek)

Miért szerepel együtt Pozsony és az Éhséggel szinte minden egyes alkalommal? És mi a szerepe az éhség további kétszeri megjelenésének a krónika lapjain:

„Úr 1330-ik évében, a király számos sereget gyűjtött össze - ha nem is egész hatalmát ... hamarosan étlenség, éhség  kezdte sanyargatni a királyt, a vitézeket és lovaikat” 

De az éhség Könyves Kálmánnal kapcsolatban is megjelenik:

 „Kálmán... király és mind Ezután a király betört Oroszországba: Lanka, a ruténok hercegasszonya, ugyanazon király özvegye, a király elébe jött, a király lábához borult, és könnyhullatással kérte a királyt, ne veszejtse el nemzetét. A király nem hallgatott rá, mire még állhatatosabban könyörgött neki; a király azonban megrugdosta és eltaszította magától, mondván: „Nem illő, hogy asszonyi sírás csúffá tegye a királyi fölséget!”  A hercegasszony azután sírva fordult vissza, és a mindenható Isten segítségét kérte. Fohászkodására nagy sokaságú kun jött Mirkoddal a ruténok segítsé­gére. Éjszaka kerekedtek fel, kora hajnalban a király táborára csaptak, és azt kegyetlenül pusztítva szétszórták. A magyar nemesek körülvették a királyt, és megvívhatatlan bástya voltak a király körül. ... a vele levők gyors futással jöttek Magyarországra; a kunok elfogtak mindenkit, aki hamar meg nem futhatott, s a király kincseit is elvették. Oly nagy vereség volt ez, hogy ritkán szenvedtek a magyarok ekkora vereséget. Némely magyarok az erdőkbe menekültek, éhínségükben csizmájuk talpát sütötték meg, azt ették. Mit szóljunk egyebet? Elmondhatatlan sok volt ott akkor a veszede­lem, ami meg sincs írva...”

Az éhség előszőr I.András uralkodásának elejétől kb 1047-től 1330-ig, több menetben jelenik meg a Krónikában. A várakozással ellentétben 14 év hiányzik a bűvös 297 éves időszakhoz, azaz nem itt kell keresni az idő duplázódást. Viszont I.Géza koronázásától II.Géza haláláig kb 2x44 év telik el és pont az ő uralkodásuknál jelenik meg szinte azonos mondattal az éhség elég határozott módon!

De érdemes visszatérni az utolsó idézethez. Kálmán királyt milyen vereség érte? Milyen hatalmas vereség lehetett ez, hogy nem hallottunk róla? Pedig az iskolai oktatási rendszerünk a vereségeket nem szokta eltitkolni! Éhség, csizmatalp evés, nő alázás, rugdosás... mintha kétirányba terjedne szét az idő 44 évekkel. A nagy vereség esetleg nem a 44 évvel későbbi, 1241-es tatárjárás duplázódása? A nő megrugdosása, megalázása, a kunok rajtaütése inkább lehetne a kerlési csata negatív vetülete, ahogy a csizmatalp evés a krakkó várának ostromáé? Képes Krónika időrendjét elfogadva e vereség Kálmán uralkodásának kezdeti időszakában lehetett, talán az 1095-ös koronázása és 1101-es ikerfiainak születése közötti időszakban. Bár nincsenek konkrét évszámok, mégis érdemes megbecsülni az időt. 1241-44=1097 es esztendő, ami beleillik az elképzelésbe. A kerlési csata és Krakkó ostroma viszont semmiképpen sincs 44 évre az 1097-es esztendőtől. De ha a két esemény időtávát külön-külön vizsgálom a feltételezett 1097-es esztendőtől, az már elgondolkoztató:

A kerlési csata időpontját megint csak becsülni tudjuk, mely vélhetően 1062 körüli évekre tehető, Salamon uralkodásának kezdeti éveire. Tehát itt van egy 35 évnyi időtartam. Ezzel szemben Krakkó ostroma már Szent László uralkodásának közepére tehető, mely kb 10 ével korábra tehető, mint a Krónika által említett vereség időpontja... Ez a két időszak együtt szintén kiad egy 44 éves időszakot a másik irányba az időszalagon. Mindenesetre elgondolkoztató.

Mozgó egyházi ünnepek a Képes Krónika lapjain 

Forrás: http://www.naput.hupont.hu/44/kitalalt-kepes-kornika-i-fantom-kozepkor 

A folytatást az eredi oldalon kísérhetjük! →