20240419
Last updateCs, 08 febr. 2024 7pm

rovas logo

2008 június 12, csütörtök

Fényterápiával lassítható az időskori elbutulás?

Szerző: Ismeretlen

A fényterápia erősebb gyógyszerekkel is összevethető eredményt produkált.

Az időskori elbutulás súlyosbodását lassítani lehet fényterápiával. Holland kutatók kísérlete igazolta, hogy az erősebb nappali megvilágítás 5 százalékkal lassította a betegség elhatalmasodását - adta hírül szerdán a BBC brit közszolgálati rádió és tévé internetes honlapja.

Az időskori elbutulás egyik tünete az, hogy felbomlik a szervezet normális ébrenléti és alvási ritmusa. A betegek napközben alusznak, éjszaka viszont órákon át teljesen aktívak, és ez nagy teher a hozzátartozóknak.

A hollandiai kísérletbe 189 gondozóotthonban élő idős beteget vontak be. Az idősotthonok egy részében pótlólagos lámpákat szereltek fel, és azokat minden nap égették reggel 9 és este 6 között. A demenciás betegek egy része kapott melatonint, a természetben is előforduló hormont, amelynek termelődése normálisan a nappalok és az éjszakák váltakozásához igazodik. A betegeket a kísérlet után egy éven át figyelték még.

Azok a betegek, akik melatonint kaptak, de extra megvilágítás nélkül, jobban aludtak, viszont zárkózotabbak lettek, hangulatuk romlott. Velük szemben jobb volt a hangulatuk azoknak a pácienseknek, akik melatonint is kaptak, plusz nappal is világítottak az otthonukban.

Kiderült, hogy a nappali külön világítás még melatonin nélkül is 5 százalékkal lassította a szellemi lépülést. A depressziós tünetek pedig 19 százalékkal csökkentek.

Egy brit szakértő látványosnak minősítette az 5 százalékos eredményt, kiemelte, hogy a fényterápia erősebb gyógyszerekkel is összevethető eredményt produkált, figyelembe véve, hogy a melatonin csak enyhe gyógyszer. A fényterápia a brit orvos szerint fél évvel is meghosszabbíthatja azt az időt, ameddig a beteg családjával maradhat.

Mivel a napi ébrenlét ritmusa más idegbetegségek esetén is felborul, a fényterápiát szélesebb körben is alkalmazhatják.

A kísérlet tapasztalatairól a Journal of the American Medical Association című orvosi szaklapban jelent meg tanulmány.

Forrás: lanchidradio.hu

A hozzászólások lehetősége 2023.11.03-án megszűnt.

Alrovatok

Új írások

Hozzászólások