Print this page
2011 október 29, szombat

„Hadd terjedjen a jó, - vetni kell, bárki is arat.”

Szerző: Lajos Atya és Szabó György

ÖSSZEGYŰJTÖTT MORZSÁK Lajos Atya és Szabó György (a füvesember) tanácsaiból és egyéb hasznosságok

„Minden rét és mező, valamennyi hegyoldal és lankás mind megannyi patika”(Paracelsus) = ISTEN PATIKÁJA

  • A nevetés a lélek pihenése.
  • A vidám kacagás a lélek tüsszentése.
  • Csak a szívünkkel látunk jól …
  • Ahol szeretetet vetünk, ott öröm sarjad.
  • A tövis, amely az életben szúr, rózsát terem az örökkévalóságban.
  • A természet gyógyít, ha lassan is, de gyógyít.
  • Aki téged mindenestől megteremtett, mindenestől visszakövetel magának.
  • Isten útjai vezethetnek sötétségbe, de mindig világosba torkollnak.
  • Ti Isten temploma vagytok, és az Isten lelke lakozik Bennetek.
  • Életed legfontosabb pillanata a jelen pillanat, legfontosabb embere, akivel most kell leülnöd beszélgetni. Legfontosabb tetted a szeretet.
  • Ne tartályok legyünk, hanem források.
  • Minden szép, amire szeretettel nézünk.
  • Az orvos nem ura, hanem csak szolgája a természetnek. Ezért úgy illik, hogy az orvoslás tudománya a természet akaratát kövesse.
  • Ha Istennek nem lenne rád szüksége ott, ahová helyezett, nem rendelt volna oda.
  • A Teremtő három orvost rendelt a számunkra: Dr. Csend, Dr. Diéta, Dr. Humor
  • Amikor azt hiszed, hogy minden elveszett, a nap a hegyek mögé csak nyugodni tér.
  • Örüljünk mindig annak, amink megvan! A világ mindig olyan, amilyennek látjuk!
  • S ha mindezt megvalósítottuk, úgy” hóttig” megélünk.

NAGYON FONTOS TANÁCSOK:

  • Minden nap séta a friss levegőn !!! + Légzőgyakorlat: orron be, szájon lassan ki.
  • Nyers gyümölcsök: CSAK AZ ÉTKEZÉSEK KÖZÖTTI IDŐBEN FOGYASZTHATÓK !!!
  • Gyógyteákat IS EKKOR FOGYASSZUNK, ÉS LEGALÁBB FÉL ÓRÁVAL


ÉTKEZÉS ELŐTT !!!
Zöldség- és gyümölcsleveket (sárgarépa, cékla, stb.) UGYANÍGY !!!

BETEGSÉGEK OKAI: Kriticizmus: izületi gyulladást,
Düh: keléseket
Sértődés: tumort okoz,
Bűntudat pedig behozza a fizikai fájdalmat a szervezetbe.


A GYÜMÖLCSÖK, ZÖLDSÉGEK, GYÓGYNÖVÉNYEK JÓTÉKONY HATÁSAINAK ISMERETE ÉS ALKALMAZÁSA NEM HELYETTESÍTI AZ ORVOSI DIAGNÓZIST ÉS KEZELÉST !!!

AZ ALÁBBI GYÓGYMÓDOK KIEGÉSZÍTÉSEKÉNT OLVASD EL AZ ANYAG VÉGÉN LÉVŐ BÜKKSZENTKERESZTESI FÜVESEMBER (SZABÓ GYÖRGY) TANÁCSAIT IS !!!

AGYÁLLAPOT ERŐSÍTÉSE:
Rendszeresen fogyasszunk néhány szem mazsolát, diót,vagy mandulát. A szőlőcukor is az agy egyik fő tápláléka. Jó az endívia saláta, mert az fokozza az agytevékenységet

AGYÉRELMESZESEDÉS:
Jellemző a fülzúgás, feledékenység, fejfájás és szemfáradékonyság Jó rá az akácméz. Az akácméz kihúzza a salakot a szervezetből, és lehúzza a vérnyomást. Tanuljunk állandóan, mert az élesíti az agyat. Vagy keresztrejtvény-fejtés, megtanult versek ismétlése, nyelvtanulás.

AGYMŰKÖDÉST SEGÍTI:
dió almával

ALLERGIA:
Feketeretek-leve reggelente, kúraszerűen – egy kis pohárnyit. Szeleteljük fel a retket, és hintsük meg kandis-cukorral. Ezt a gyógyító levet igyuk meg Makrobiotikus étrend !

ALVÁSZAVAR:
Szárított almahéj-tea. Fél liter vízben 3 percig lassan főzni, majd citromfüvet rádobni. Kihűlés után citrommal és mézzel ízesíteni.

ANYAGCSEREZAVAR:
Dió – gyümölccsel együtt eléri a kívánt hatást. Érdemes a diót megpróbálni íróval vagy sárgarépával együtt fogyasztani.

ARANYÉR:
Tölgyfakéreg-ülőfürdő, vagy kamillás fürdő. Csalánlevél főzettel mosogatni rendszeresen a beteg testrészt, de a gyermekláncfű is jó. Fontos, hogy rendszeresen fogyasszon a beteg aszalt szilvát !

ARCÜREGGYULLADÁS:
Egészséges étrened! Búzacsira, saláta, spenót, paradixcsomlé – mert antibiotikum van bennük !

ASZTMA
Mellőzük a tejet, tejterméket !!!, a lisztes készítményeket !!, az édességet !! Mérsékeljük a folyadék túlfogyasztását !! Torma mézzel elkeverve. Jó a szíverősítő galagonya-tea vagy rozmaring, ill. citromfű-tea.

ASZTMAROHAM:
Cseppentsünk levendulát forró vízbe, és ezt lélegezzük be !

ATOMPOR FERTŐZÉS:
Jelei lehetnek: izzadás, gyengeségérzet, fehér arc. Javallott: naponta almahéjtea, nyers saláta. Masszírozni rendszeresen: vese-, mellékpajzsmirigy-, anyagcsere- stb. pontokat.

AURA:
Ha nem akarjuk, hogy kilyukadjon az auránk, három hétre PATISSONBÓL készítsünk pörköltet

BAKTÉRIUMÖLŐ
hatóanyagok: A keskeny útifűben, mentában, citromfűben, zsályában, a kolostorkertek virága, csodaszer: baktérium- és gombaölő, fertőtlenítő és gyulladásgátló a forrázata.

BELEK méregtelenítése:
körte
BÉLFÉRGEK ellen: (Gyerekeknél☺ nyers sárgarépa és nyers csemegekukorica
BÉLRENDSZERI PROBLÉMÁK: dió – almával is . Vastagbél működését segíti. 2 kávéskanálnyi koriander magot áztassunk 1 csésze forró vízbe10-15 percig. Étkezések között igyuk meg. Kiküszöböli a baktériumokat, enyhíti a felfújódást és a telítettség érzését. Segít a gyomorgörcsöt oldani.
BÉLRENYHESÉG: Hagyma: „az egészség elixírje. Kúraszerű használata tanácsos. Só nélkül !!! De mézzel, olajjal, paradicsommal együtt lehet.
BÉLTAKARÍTÓ: szilva, aszalt szilva (Az aszalt szilvát mindig mossuk le forró vízzel !!!!)

BÖJT :
Hetente 1x ajánlatos. Pl. egy egész nap csak aszalt szilvaleves (szükség esetén + kevés barna kenyér. !!!Figyelem: az aszalt szilvát mindig mossuk le forró vízzel !!!)

BŐRRÁK:
Mindenféle rák a nyiroknál jelentkezik. Fontos, hogy a verejték kijöjjön. Csak a bodza virága jó teának. Lásd még: „Rák”

CÉRNAGILISZTA-hajtó:
a fokhagymás tej.

CUKORBAJ:
Az orvosi szakvélemény fontos, de az étkezés átállítása is !!! C-vitamin pótlására savanyú káposztát. Cukor helyett REGGEL kevés méz még megengedhető, mert a szemnek viszont nagyon jót tesz. SOK MOZGÁS A SZABADBAN !!!!!! Napi másfél liter tea: babhéj, zsálya, csalán Nyersen: petrezselyem. Nyers zöldség és gyümölcs (a gyümölcs cukrozás nélkül!) Benedekfű teája legyen időnként, de meghatározott rendben. Igen fontos a nagylábujj masszírozása. Búza helyett korpa és dió keveréke, és zöldségleves. Fontos az ágynyugalom is. Az ágymelegben regenerálódik a hasnyál.
Vízhajtó lehetséges még külön is: tarackgyökérből. ÉPÍTŐ, P O Z I T Í V GONDOLATAI LEGYENEK !!!

COLITIS ULCEROSA:
lásd: fekélyes VASTAGBÉL

CSÍPŐIDEG GYULLADÁS:
fekhely legyen mindig kemény, és feküdjünk mindig laposan. Szükséges az ülőfürdő. Ebbe tegyünk borókaágacskát. Bedörzsölni a fájó tagot lehet úgy, hogy alkoholba áztatunk 10 napra páfránygyökeret, leszűrjük, és ezzel dolgozunk naponta. Vagy alkalmazhatunk párakötést kámforszeszes kivonattal, vagy kamilla- ill. cickafarkfűvel. Tea: Bodza vagy orbáncfű Nem szabad hidegre ülni és álldogálni sem !!!

CSONTERŐSÍTŐ:
Pl. szezámmag (az egyik legjobb kalcium-forrás), petrezselyem, cseresznye

DEPRESSZIÓ:
Dió – almával, citromfű

 EKCÉMA:
Z A B T E A fogyasztása. Hosszú ideig éljünk vele! Napi adag: 1 liter vízhez 1 kanál zab, lassú tűzön 10-15 percig főzzük. Fontos a nyers koszt !
EKCÉMA ÉS EGYÉB KIÜTÉSEK: Forró kamilla teában „füröszteni”, majd tejes étolajjal bekenni (2 ek étolajba fél kávéskanál forralt tejet kell tenni) + ZABTEA fogyasztása

ELEKTROSZMOG ELLEN:
Friss sárgarépa vagy leve

EMLÉKEZŐTEHETSÉG erősítése:
Igyunk rendszeresen bodzateát és citromfűteát! Fogyasszunk legalább 1 csokor petrezselymet naponta. Tanuljunk versrészleteket, memorizáljunk.

EPEKŐ, EPEHOMOK:
Reggelente kúraszerűen egy kis pohárnyi fekete retek leve. - szeleteljük fel a retket, és hintsük meg kandis cukorral. Ezt a gyógyító levet igyuk.

EPILEPSZIA:
Forduljunk orvoshoz! Ha nincs orvosi segítség:Homlokra, tarkóra kelkáposzta pakolást tenni 1-1 órára. Mindig a kelkáposzta belső oldalát használjuk fel. Elgöngyöljük egy üveggel a kelkáposzta rostjait, hogy ne törjön. Utána bedörzsölni olivaolajjal ezt a tájat 3 percig. Este lefekvés előtt bevenni mézel kevert olivaolajat. (2 ek) Főzzünk fűszermentesen, mert a fűszer előidézheti az epilepsziás rohamot. Cukor helyett mindig mézet használjunk. Főzzünk húsmentesen. Diéta: tilos a szesz, kávé, bab, borsó, vörös- és fokhagyma, bors, mustár, szalonna, füstölt húsok. Cickafark vagy rozmaring tea.
ÉDESÍTÉS:
Lehetőleg akácmézzel, ne cukorral

ÉGÉSI SEBEK :
Kézen: reszelt nyers burgonya (nyers) mézet az égési sebre. - Megégett bőrfelületet először is azonnal hideg víz alá tenni, míg a tüzesség le nem csillapszik. Utána 2 tojás fehérjét felverni, és az égett bőrre rákenni – lassan, rétegesen !! (Első réteg megszárad, hártyát képez, rá a második réteg, stb. kb.) Máásnapra a BŐR IS REGENERÁLÓDIK, NYOMA NEM MARAD AZ ÉGÉSNEK !!!

ÉRELMESZESEDÉS:
Alma, szezámmag, idősebb korban: galagonya-tea 1 és negyed liter vízben felforralni 20 dkg cukrot, mikor langyos lesz, hozzáadni 8 dkg darabokra vágott tormát, 8 dkg darabokra vágott fokhagymát, 2 egész citrom héját felszeletelve, és a levét belenyomni. Mindezeket egy 2 literes uborkásüvegbe tesszük. Jól összekeverjük. Lazán lekötjük papírral, és 14 napig hűvös helyen állni hagyjuk. Közben párszor felkeverjük. Leszűrve üvegbe palackozzuk, bedugaszoljuk. Dózis: reggelente, éhgyomorra egy-egy kupicával fogyasztunk belőle. Ez a mennyiség egy kúra. Kis pauza után megismételhetjük.
ÁLTALÁNOS FELFRISSÜLÉST ÉS KÖZÉRZETJAVULÁST EREDMÉNYEZ. AZ EREK BŐVÜLTEK LESZNEK. SZABADABB LESZ A KERINGÉS, MEGTISZTUL MINDEN FELESLEGES MÉSZLERAKÓDÁSTÓL. ELMARAD A SZÉDÜLÉS, FEJFÁJÁS.!
ÉRRENDSZERI BAJOKRA: cickafark-tea
ÉRSZŰKÜLET a lábban:
Az orvos tanácsán kívül: Ne fogyasszunk erős fűszereket, és kerüljük a só fogyasztását!
ÉRTISZTÍTÓ:
petrezselyem, fokhagyma

ÉRPÁNT-ÉRZÉS A COMBON:
Meridián masszírozás rendszeresen. + Étrendátalakítás

FAGYÁS:
Levendulaolaj – jó ecsetelőszer.- a viszkető bőrt bekenni vele.

FEHÉRFOLYÁS:
Makrobiotikus étrend követése. Fehér fagyöngy teát(hideg vízben áztatni) inni, és fürdőt készíteni belőle (a fagyöngyöt csak hideg vízben áztatjuk, nem főzzük). A betegség gyógyulása hosszadalmas.

FEJFÁJÁS:
Reszelt torma vagy vöröshagyma gézbe csavarva, tarkóra.

FEKETE HÁLYOG
(népi elnevezés): Forduljunk azonnal orvoshoz !

FOGÍNYGYULLADÁS:
Hagyma: „az egészség elixírje” (Kúraszerű használata tanácsos!) SÓ NÉLKÜL!, de mézzel, olajjal, paradicsommal együtt lehet.

FORGÓCSONTOK fájdalma:
Borban megfőzött, darával összekevert kakukkfű. Ezt a főzetet kell a fájó testrészre helyezni. FOLYADÉKBEVITEL: lásd: „Helyes IVÁS-ról”

FÜLFÁJÁS:
Tarkóra tett fokhagymapakolás Fokhagymagerezd tisztítva fülbe téve – amíg az orvoshoz érünk. Forró sót NEM AJÁNLOTT a fájó helyre tenni, mert a gennyet szétdobja! Jobb a felvágott, megforrósított vöröshagyma bekötve egy zsebkendőbe, majd a fülre téve, és puha ruhával betakarva. Segít a gyulladás gyorsabb lejátszódásában.

FÜLZÚGÁS ellen:
Orvoshoz fordulni (lehet agyérelmeszesedés is). Akácméz rendszeres fogyasztása. Kövirózsa levelének elrágcsálása

GOMBÁK ELLEN:
Kakukkfű tea. 1 teáskanál növényt leforrázunk 2 dl vízzel. Hagyjuk állni 4-5 percig. Leszűrjük, reggel és délután fogyasztjuk.

GÖRCSOLDÓ:
Citromfű !Teaként vagy nyersen fűszerként. - „Erősíti a főt, jót tesz a testnek, elhajtja a rossz gondolatokat, tisztítja a légzést”

GYOMOR
Jó a gyomornak a reggel fogyasztott nyers burgonyalé
GYOMORFEKÉLY:
Nyers krumpli leve, étkezés előtt meginni. Csak kúraszerűen! Nyers sárgarépa-lé is jó. - akácvirág+fehérárvacsalán+kálmosgyökér Egyenlő arányú keverékükből 1-1 evőkanálnyit leforrázni reggelente, 20 percig állni hagyni, majd leszűrni. Főétkezések előtt 3 részletben meginni. -Cickafark, + apróbojtorján + fehérmályva + körömvirág + édesgyökér teakeverék.
GYOMORRONTÁS:
Folyadékot igyunk, DE NE CUKROSAT ! Könnyű ételek, pl. vízben főtt burgonya – amíg a gyomrunk meg nem nyugszik. Citromfű-, menta-, kakukkfű tea
GYOMOR-RENYHESÉG:
Hagyma – kúraszerű használata só nélkül!!!, lehet mézzel, olajjal, paradicsommal együtt.
GYOMORSAV:
HA SOK: Nyers krumplilét inni az étkezések előtt fél órával. Savas ételek, húsok, tejtermékek mellőzése.
HA KEVÉS: Keserűt fogyasztani. Ezerjófű tea .
Emésztőrendszer erősítésére: cékla-lé, vagy -saláta olajjal, almával, hagymával. Kúraszerűen fogyasztani, időnként szünettel.

GYULLADÁSOK
Gyulladások ellen Zsálya-tea: 1 liter forrásban lévő vízbe 1 ek aprított zsályalevél. Pontosan 3 percig forraljuk, tűzről levéve egy kis kanál mentalevelet bele. 10 percig állni hagyjuk, és leszűrjük. homlok-gyulladásra: Egészséges étkezés ! Búzacsira, saláta, spenót, paradicsomlé – mert antibiotikum van bennük.

HAJHULLÁS:
Oka lehet: gyenge vérkeringés, szívgyengeség, májbetegség, hajgomba vagy a haj festése. Meg kell szüntetni az előidéző okot! Azután a hajgyökér megerősítése: ecetben főzött csalángyökérrel bedörzsölni a fejbőrt. Levendula-olaj + alkohol fele-fele arányban. Bedörzsölni a fejbőrbe.

HALLÁS: NAGYOTHALLÁS:
Kövirózsa levelét megtörve, a kijövő cseppet a fülbe téve. Ezt addig ismételjük, amíg a hallásunk nem javul. A fülcsont mögötti részt finoman masszírozni.

HANGSZÁL PROBLÉMA:
Édesgyökeret, fekete cukrot vagy szalmiák cukrot szopogatni. Légcső-gégefő masszírozás.

HASNYÁLMIRIGY GYULLADÁS:
A-, E-vitaminhiány a szervezetben, esetleg zsírmáj vagy alkohol van jelen. -Élénkítő: Kákics – salátának !!! Igy háromszor annyi vas, C- és A-vitamin van benne, mint hasonló más növénybe. 

HÖRGHURUT:
Levendulát cseppentsünk forró vízbe, és ezt lélegezzük be. Reszelt tormát – fejünket pokróccal kicsit letakarva – lélegezzük be. Torma mézzel elkeverve.

IDEG-BÉNULÁS, GYULLADÁS, ZSÁBA:
Diéta, káposztapakolás a gerincre, sok mozgás, Szklerózis multiplex) türelem, masszírozás: vese, hólyag, mirigynél. - Ülőidegzsába: ld. „Ü” - Csípőideg-gyulladás : ld. „CS”
IDEGRENDSZERI – Még nem szervi baj állapotában:
Teák: gyermekláncfú gyökér, zsurló, csipkebogyó, cickafark egyenlő arányban. Természetes táplálkozás. Önszuggesszió, reflexmasszázs.

INFLUENZA ellen:
- Reszelt alma céklával, citromos vízzel. A kicentrifugázott levük még jobb !!!! - Gyógyteák: kakukkfű, körömvirág, zsálya, hársfa, bodza - káposzta, csalán, torma
- Fokhagymát szétnyomni, mézet rá, és úgy lenyelni - vöröshagymára fél citrom leve – úgy enni. - Vöröshagyma héját rövid ideig főzni, ízesíteni mézzel. Segíti a felköhögést. - Reszelt tormát – fejünket egy picit betakarva – lélegezzük be. - Váladéktól megszabadulni: Kakukkfű tea (csak forrázni szabad !
- Majorannát kevés zsíron, fedő nélkül forrósítsunk fel. Amilyen melegen csak bírja a kezünk, kenjük fel a majorannát a beteg hátára és V-alakban elöl a mellkasára is. - Állati fehérjék (tej, hús, vaj,stb.) teljes mellőzése - Gyümölcs, zöldség, gabonafélék, burgonya fogyasztása - Sok folyadék, és könnyen felszívódó szénhidrátok (fehérkenyér, zsemle, méz, stb.)

INFLUENZA + LÁZ ellen:
Nyers cékla, alma és citrom leve – centrifugálva.

ISIÁSZ:
Álldogálni nem szabad. Hidegben és hidegre sose üljön le! Kiváltképp legyen óvatos a „beres”-hónapokban. Teája lehet bodza, orbáncfű és nyírfalevél keveréke.
A borban megfőzött, darával összekevert kakukkfű-főzetet a fájó testrészre helyezni. Nyáron felvágott paradicsomot tegyünk rá.

A helyes IVÁS-ról:
2 phár víz rögtön felébredés után – segíti a belső szervek működését.
1 pohár víz 30 perccel étkezés előtt- elősegíti az emésztést
1 pohár víz fürdés előtt - csökkenti a vérnyomást
1 pohár víz lefekvés előtt - megelőzi az agyvérzést, és az alvás közben gyakran előforduló szívrohamot.

KELÉS :
Nyers mézet rátenni. Fertőtlenít, tartósít. Hámozott, karikázott krumplit reggel és este a fájós részre.

KOLESZTERIN-Csökkentő:
Pl. hidegen sajtolt olaj (olivaolaj), reszelt torma, petrezselyem, méz fokhagymával, csalántea.

KÖHÖGÉS ellen:
1 fej héjas vöröshagyma főzete mézzel, citrommal. 10 percenként 1-1 korty gargarizálva majd lenyelve.

KÖSZVÉNY:
Szőlő, alma, naspolya, gyermekláncfű kefírbe keverve. Jó a reggel fogyasztott nyers burgonyalé. Rozmaringot 10 napig áztatunk alkoholban, majd leszűrjük.(A 10 nap alatt néha rázzuk fel. Ezzel kenjük a fájós testrészeket. Rozmaring-főzet: segíti az agyműködést is, frissíti az emlékezetet, jó szél- és epehajtó. Javítja az emésztést.

KULLANCSCSÍPÉS:
Igen fontos a csalántea hosszadalmas fogyasztása. Rendszeres, naponkénti masszírozás: fej, hipofizis, gerinc és idegvégződések pontjainál.
KULLANCSELTÁVOLÍTÁS ŐRSÉG-I MÓDRA:
Nyálazzuk meg a gyufa fejét, majd közvetlenül a- belénk fúródott- kullancs teste mellett lassan körözzünk, mintha kenegetnénk. A kullancs pár másodperc múlva átmászik a gyufára, mert nagyon szereti a foszforos illatot,képes elhagyni miatta a testünket, és így még véletlenül sem marad bennünk a feje sem.

KULTÚRMÉRGEK:
Kedvenc mérgeink: pl. a kávé: epesav okozója. Igen rosszat tesz a vesének. a cukor: 1 kockacukor elvihet egy napi összes vitamint a szervezetből. Lásd még: „Mérgek”-nél

L Á B :
Hideg lábakat este csalánteában áztatni. Jó és nyugtató az esti rozmaring-lábfürdő

LÁBDAGADÁS:
Főzésnél konyhasó helyett tengeri só minimális mennyiségben !!! Csak akkor az ételbe, ha már készen van !

LÁBÉRSZÜKÜLET:
Fokozzuk a vérkeringést: Kinyújtott lábbal háton fekve, majd oldat fekve, aztán hason és végül a másik oldalon fekve körözzünk! Majd térdben behajlított lábbal ugyancsak irjunk le köröket mind a négy helyzetben. Dolgozzunk mind a két lábbal ! Vigyázat: a hirtelen mozdulatok károsak lehetnek !

LEGYEK, SZŰNYOGOK ellen:
Bazsalikom ablakba, balkonra Fahéj-szegfűszeg-főzetet kis tálkákba kirakni (asztalra, ágy mellé) (a vaníliáscukor nem jött be!)

LÉGÚTI BETEGSÉGEK:
Kakukkfű, torma, vöröshagyma nyers reszelt, Káposzta, csalán, szezámmag Vöröshagymára fél citrom leve – úgy enni.

LÉGCSŐHURUT:
Hagyma: „az egészség elixírje. - Kúraszerű használata tanácsos. Só nélkül !!! De mézzel, olajjal, paradicsommal együtt lehet. - Reszelt tormát – fejünket egy picit betakarva – lélegezzük be. Váladéktól megszabadulni: Kakukkfű tea (csak forrázni szabad !

LUMBAGO :
Orbáncfű-olajos bedörzsölés - virágát befőttesüvegbe + felönteni olivaolajjal. 2 hétig napon tartjuk, majd leszűrjük. Sötét üvegben, hűvös helyen tároljuk.

MÁJ –nak jó:
a reggel fogyasztott nyers burgonyalé, Gyermekláncfű kefírbe
MÁJSORVADÁS:
Csipkelekvár vagy tea maggal együtt fogyasztva. Tea: 1 liter naponta: zsurló, orbáncfű, csalán, tarackgyökér egyenlő mennyiségben Ezt este beáztatni, reggel felforralni.

MEDDŐSÉG ESETÉN:
Csalántea, fontos a gólyaorrfű tea.

MÉZ :
IDŐSEK NE FOGYASSZANAK PEMPŐS MÉZET ! LÉPES MÉZET NE EGYÜNK! MÁRMINT LÉPET NE!

MÉREGTELENÍTÉS:
= az immunrendszer erősítése, a szervezet teljes kitisztítása, a máj erősítése. - Izzasztás, - Nyersen sárgarépa- és céklalé fogyasztása nagy mennyiségben - Hús mellőzése - gyógyteakúrák: bodza, hárs, csalán(napi másfél-két liter!), diólevél, zsurlófű, cickafark, körömvirág, nyírfalevél HÁROMFÉLE TEÁNÁL TÖBBET NE KEVERJÜNK ÖSSZE, MERT A SZERVEZET NEM EMÉSZTI MEG, NEM DOLGOZZA FEL!
Ezeket a teaféléket ne alkalmazzuk szív- és érrendszeri megbetegedéseknél !!! - Alma-kúra: Étkezés előtt naponta 3 alkalommal enni. „Naponta 3 alma az orvost is távol tartja” ! - Belek méregtelenítése: körte - Szervezet kimosója: dinnye

MÉRGEK:
Kedvenc mérgeink: pl. a kávé: epesav okozója. Igen rosszat tesz a vesének.a cukor: 1 kockacukor elvihet egy napi összes vitamint a szervezetből

MÉRGEZÉS (Toxémia):
Leárnyékolni a fekhelyet. Salátaféléket kell készíteni, de só nélkül ! - Csalánteát kell készíteni. A folyadék desztillált víz legyen! Masszírozás – különösen az ujjhegyeket!

MIRIGYEK-nek jó:
Gyermekláncfű – aprítva, kefírbe keverve Reszelt torma

NÁTHA :
- Zsebkendőre levendulát csepegtetni, és ezt belélegezni. - Mellkast disznózsírral kenegetni. - Jó meleg, mézzel ízesített gyógyteát inni. - Majorannát kevés zsíron, fedő nélkül forrósítsunk fel. Amilyen melegen csak bírja a kezünk, kenjük fel a majorannát a beteg hátára és V-alakban elöl a mellkasára is.

NYIROK-GYULLADÁS:
Egészséges étrend ! - Búzacsira, saláta, spenót, paradicsomlé – mert antibiotikum van bennük.

NYOMBÉLFEKÉLY:
Cickafarkfú – főzete védi a nyálkahártyát, segíti a sejtek regenerálódását. Antiszeptikus, hámosító, összehúzó hatású.

NYOMELEM- ÉS VITAMINSZÜKSÉGLET:
Búzacsira, gabonamagvak csirái, olajos magvak Összes nyomelem: szilvában

OLAJTERÁPIA:
Ha úgy érezzük, egészségünk nincs egészen rendben: Az egy evőkanálnyi olajat csak szürcsölni-szívni kell, és persze ha megfehéredett, kiköpni! A gyógyító eljárást a szervezet bonyolítja tovább. Azonnal megkezdi az olaj a gyógyítást. Figyelem!!!: Kiköpés után a szájat kiöblíteni, kitisztítani, mert a „folyadék mérgező”!!!
EZT AZ OLAJAT LENYELNI TILOS !!!

ORRMELLÉKÜREG-GYULLADÁS:
- Reszelt tormát – fejünket egy picit betakarva – lélegezzük be.

ÖREGEDÉS-LASSÍTÓ:
Fokhagyma


 

PATTANÁSOS ARCRA:
Tyúkhúr-saláta

PÁRAKÖTÉS:
Lehetséges kámforral, kamillával, cickafarkfűvel vagy almaecettel.

PROSZTATA:
Nagyobbodásnál: naponta 1 kanál tökmagolaj

RÁK –Megelőzés:
Az orvosi kezelések, előírások mellett: SZIGORÚ ÉTREND !! DE a nyers koszt még egészségesebb ! TIlOS: állati fehérjét, lisztes ételeket, édességet enni !
Szilva : sejtburjánzást csökkentőCseresznye, Bőrráknál: Teának csak a bodza virága jó !

REUMA:
- Szőlő, alma, naspolya, gyermekláncfű kefírbe keverve. - Jó a reggel fogyasztott nyers burgonyalé. - Élő macska szőrzetéből puha anyagú zacskóba tenni, majd ezt a fájó gócra fektetni. - Reszelt torma gézbe csavarva, 10-20 percig a fájó részre. !!! Előtte jól bekrémezni !!!

ROVARCSÍPÉSRE:
- Nyálazzuk be a csípés helyét, és tegyünk rá: összezúzott fokhagymát, vagy összezúzott vöröshagymát, vagy nyers burgonyát, vagy orvosi zsálya levelét.

SALAKTALANÍTÁS:
Akácméz reggel, gyermekláncfű-saláta, körte

SCLEROSIS MULTIPLEX:
Diéta, különösen az aludttej jó! Agyag- vagy káposztapakolás hátul a gerincre. Masszírozás a mirigy-, anyagcsere-, vese- stb. pontokon. Sok mozgás, és TÜRELEM, TÜRELEM, TÜRELEM.

SEB :
(Gennyes seb) Hámozott, karikázott krumplit tegyünk reggel és este a fájós részre.

SZAMÁRKÖHÖGÉS:
Fekete retek: kivájt közepébe mézet tenni, amikor már leveses, meginni.

SZÁJSZAG, Rossz szájíz:
ánizsmag rágcsálása

SZEM :
Először mindenképpen orvoshoz fordulni. Együnk nyerset naponta: pl. fokhagyma, petrezselyem, használjunk fűszerként kakukkfüvet, mentát, csalánt. Dió – almával is, sárgarépa -Gyengülő látás: Kérhetünk az orvostól A,B,E-vitamint. (Igen jó a ligetszépe olajos változata teába éppúgy mint a szembe csöpögtetve.) - Kettős látás: Naponta igyunk 7 dl almahéj-teát (csak piros héjú almából !!!) - forraljuk 5 percen keresztül LASSÚ FŐZÉSSEL !
Fogyasszunk rendszeresen nyers ételeket.

SZÁRAZ SZEMRE
Kamillás vattát tegyünk. A kamillát ne főzzük, csak forrázzuk le. Ha főzzük, savas lesz, és az nem jó
SZEMGYENGESÉG veleszületett:
A-vitamin és sárgarépa-lé egész életében.

SZÉDÜLÉS:
Az okot kell felderíteni. De jó, ha a kéz kisujj tövét belülről megmaszírozzuk, így visszanyerhetjük egyensúlyunkat. Homlokunkra gyakoroljunk nyomást.
SZÉDÜLÉS, GÖRCS, IDEGESSÉG:
Feltételezhető a magnézium hiánya. Javasolt: kukorica, borsó, zabpehely, héjazott mandula.

SZÉKREKEDÉS:
Lehetőségek a gyógyulásra: hashajtó elhagyása. Hasmasszírozás. Megpróbálni, mire áll át a szervezet szívesen: aszalt szilva, lenmag egyben, kevés vízzel bevenni. Szilvalekvár, homoktövis lekvár, Tamarin lekvár. Ha bírja az epe: reggelire egy evőkanál oliva olaj. Feketeretket felszeletelni, meghinteni kandis cukorral. Ebbőlt a gyógyító léből inni reggelente egy kis pohárnyival – kúraszerűen használva.

SZÍV:
Alma, szőlő, mazsola, galagonya-bogyó ill. –tea.
SZÍVBAJOK, -PANASZOK:
Tea: 1 és negyed liter vízben felforralni. 20 dkg cukrot, amikor langyos, hozzáadni 8 dkg darabokra vágott tormát, 8 dkg darabokra vágott fokhagymát, 2 egész citrom héját felszeletelve és a levét belenyomni. Mindezeket egy 2 literes uborkásüvegbe tenni. Jól összekeverni, lazán lekötni papírral, és 14 napig hűvös helyen állni hagyni. Közben felkeverni. Dózis: Reggelente éhgyomorra egy-egy kupicával fogyasztani. Ez a mennyiség egy kúra. Kis pauza után megismételhető. Általános felfrissülést és közérzetjavulást eredményez. Az erek bővültek lesznek. Szabadabb lesz a keringés, megtisztul minden felesleges mészlerakódástól. Elmarad a szédülés és fejfájás is.
SZÍVINFARKTUS:
Ha csak a gyanú is fennáll, HÍVJUNK AZONNAL ORVOST! Addig pedig gondoskodjunk a beteg nyugalmáról.
SZÍVIZOM:
Mazsola, szárított szőlő
SZÍVIZOMGYULLADÁS:
Mindig legyen rendben vizeletünk, székletünk. A gyulladást ugyanis a húgysav okozza. Savtermelő ételek mellőzése, igyunk tyúkhúr-teát.

SZÜRKEHÁLYOG:
Sós szemfürdő: - 1 liternyi állott vízbe tegyünk egy kávéskanál nem jódos jót. Tegyük arcunkat csukott szemmel a vízbe, és a víz alatt nyissuk ki a szemünket. Számoljunk 3-ig. Majd becsukjuk a szemünket, kijövünk a vízből, kinyitjuk szemünket, és pislogunk néhányat. Ezt megismételjük háromszor. Csak az arcot mossuk meg utána, a szemet és környékét ne! Kb. másfél óráig ne menjünk ki a levegőre, nehogy megfázzon a szemünk. Ezt a kúrát naponta ! - Együnk sárgarépát, vagy igyuk a levét rendszeresen.

TAVASZI FÁRADTSÁG:
zsenge csalán felaprítva, vajba keverve, barna kenyéren

TOROKGYULLADÁS:
Búzacsira, saláta, spenót, paradicsomlé – mert antibiotikum vann bennük.

TÜDŐTÁGULÁS:
Levendulát cseppentsünk forró vízbe, és ezt lélegezzük be!

TYÚKSZEM:
Fogyó holdkor sózott vagy ecetes hagymát 3 órán át rajta tartani, utána könnyen kivehető. Szappannal kevert fokhagyma is ugyanolyan jó.

ÜLŐIDEGZSÁBA:
- Meleget ne alkalmazzunk a testre ! Szükséges az ágyban-maradás gyógyulásig. A fekhely legyen mindig kemény, és feküdjünk mindig laposan.
- Szükséges az ülőfürdő. Ebbe tegyünk borókaágacskát. Bedörzsölni a fájó tagot lehet úgy, hogy alkoholba áztatunk10 napra páfránygyökeret, leszűrjük, és ezzel dolgozunk naponta. - Vagy alkalmazhatunk párakötést kámforszeszes kivonattal, - vagy kamilla- ill. cickafarkfűvel. - Tea: Bodza vagy orbáncfű - Nem szabad hidegre ülni és álldogálni sem !!!

VASTAGBÉL:
- VASTAGBÉL PROBLÉMA: A joghurt-evés megállítja a rothadást. Dió – almával is. Segíti a vastagbél működését.
- VASTAGBÉLNYULLADÁS: Makrobiotikus étrend! Tej, tejtermékek, lisztes készítmények, édességek mellőzése! Torma mézzel elkeverve
- FEKÉLYES VASTAGBÉL: (Colitis ulcerosa) Minden Szaturnusz év rossz a számára. A colitisnél mindig számításba kell venni valamilyen, esetleg fel nem ismert allergiát vagy asztmát is! Amennyiben nem búzaérzékeny, térjen rá a makrobiotikus étrendre: - étele 55 %-a legyen gabona. - teája álljon a bélnyugtató zsálya, csalán és apróbojtorjánból. - hagymát ne egyen! Presszúrapontok: patkóbél, nyirok, bél, gyomor a megfelelő sorrendben. Nyers saláta. GONDOLATAI NE HÁTRA, CSAK ELŐRE NÉZZENEK !!!

VESE
-BAJ:
Csipkelekvár vagy tea maggal együtt fogyasztva. Tea: 1 liter naponta: zsurló, orbáncfű, csalán, tarackgyökér egyenlő mennyiségben Ezt este beáztatni, reggel felforralni. Nyirok-masszírozás, naponta két órán át. - Élénkítő: Gyermekláncfű (kákics) salátának. Így háromszor annyi vas, C- és A-vitamin van benne, mint más hasonló növényben.

VESZETT ÁLLAT HARAPÁSA:
Az orvosi ellátás után a sebre reggel és este almaecetes kelkáposzta pakolás szükséges.

VÉRCUKORSZINT CSÖKKENTÉSE:
- Fehér mustármagból 3 csapott kávéskanállal közvetlen a főétkezés előtt, rágás nélkül kevés vízzel lenyelni. Tegyük ezt 3 hétig, utána következzék hosszabb szünet.
- Fogyasszunk minden nap egy-egy csokor petrezselymet. - Igyunk rendszeresen csalánteát. ! A csalánt csak forrázni !!!!)

VÉRKERINGÉS-SERKENTŐ:
Rozmaring-fürdő, csalán-tea Hagyma ! – kúraszerűen használva só nélkül! De mézzel, olajjal, paradicsommal együtt lehet.
VÉRKERINGÉS-ZAVAROK:
(Magas vérnyomásra is) 1 és negyed liter vízben felforralni: 20 dkg cukrot, amikor langyos, hozzáadni 8 dkg darabokra vágott tormát, 8 dkg darabokra vágott fokhagymát, 2 egész citrom héját felszeletelve és a levét belenyomni. Mindezeket egy 2 literes uborkásüvegbe tenni. Jól összekeverni, lazán lekötni papírral, és 14 napig hűvös helyen állni hagyni. Közben felkeverni. Dózis: Reggelente éhgyomorra egy-egy kupicával fogyasztani. Ez a mennyiség egy kúra. Kis pauza után megismételhető. Általános felfrissülést és közérzetjavulást eredményez. Az erek bővültek lesznek. Szabadabb lesz a keringés, megtisztul minden felesleges mészlerakódástól. Elmarad a szédülés és fejfájás is.

VÉRNYOMÁS:
- MAGAS vérnyomás: - Fagyöngy tea. Éjszaka áztatni 1 dl vízben egy csipetnyi fagyöngyöt. Reggel éhgyomorra meginni. - Akácméz reggel. - Sárgarépa és leve (napi 10 gr) - 5 fej fokhagymát apróra vágni, és 300 gr 96 fokos alkoholban 1 hónapig áztatni. Naponta felrázni. 1 hónap után leszűrni. Adagolás: reggeli előtt 1 mokkáskanállal, kevés vízzel bevenni.

VÉRNYOMÁS-SZABÁLYOZÁS:
Rizskúra: A rizst rövid ideig főzzük, majd gőzben több órán keresztül állni hagyjuk. Fogyasszunk hozzá almakompótot.

VÉRRÖGKÉPZŐDÉS
Képződését akadályozza: petrezselyem, olajos magvak, hidegen sajtolt olajak

VÉRSZEGÉNYSÉG:
- Vasas alma: négy vasszöget tegyünk este az almába reggelig, vagy reggeltől estig. Húzzuk ki a szöget, együk meg az almát. Héjából 5 perces főzéssel készítsünk finom teát. - Sárgarépalé!! – Mindig citromosan, almával préselve, és utána együnk pár szem diót vagy olajos magvat.


 VÉRTISZTÍTÓ:
fokhagyma, torma, petrezselyem

VISSZÉR,
Vénatágulás: Kakukkfű-, rozmaring-, bormenta- vagy zsálya-tea. Cickafark-tea Két félét is összekeverhetünk ezekből Kelkáposztalevél- pakolás: - Torzsát és vastag ereket kivágni, a megmosott leveleket egy üveggel elgöngyölni, a fájós erekre rátekerni, majd meleg ruhával betakarni. (a levelet csak fáslizzuk, ne fóliázzuk a lábat!
Napi 1-4 órát legyen rajta mindaddig, amíg az eredmény nem lesz tökéletes. Mindig a káposzta BELSŐ felét használni !

VITAMINHIÁNY-betegség:
Hagyma: Kúraszerű használata tanácsos. Só nélkül !!!!! De mézzel, olajjal, paradicsommal együtt lehet.

VÍZHAJTÓ:
pl. málna

ZÖLDHÁLYOG:
SZIGORÚAN TILOS A SZEMFÜRDŐ !!!!!!! Igyunk vízhajtó teát: a víz elvezetése a szervezetből a szemben is csökkenti a nyomást. Vizsgáltassuk meg a vesénket és pajzsmirigyünket, mert ezek lehetnek a fő okok. Igyunk rendszeresen csalán- vagy zsurló teát.

 ÁSVÁNYI ANYAGOK SZEREPE - LEGFONTOSABB MAKRO- ÉS MIKROELEMEK: 

Napi szükseglet Hol hat Miben található

Cink

7-10 mg

GGyorsítja a sebek gyógyulását, fontos a hormonműködéshez Inzulin és különböző enzimek alkotórésze, Gyomorbetegeknél kevesebb szívódik fel. Máj, dió, spárga, őszibarack Belsőségek, tengeri ételek, marhahús, búzacsira

Fluor 

3,1-3,8 mg

Csontképzés, fogképzés, csonterősítő Fogszuvasudást csökkenti! Túladagolás veszélyes!
Nagyobb fluortartalmú ásványvizet kerülni !!!
Zsázsa, kecsketej, kecskesajt, cékla, paraj, savanyú-káposzta, vörös- és fehérkáposzta, tojássárga, zab, fokhagyma., tengeri hal, fluorozott ivóvíz, tea, kávé, hering
Foszfor
700 mg
Szénhidrát-anyagcsere, sav-bázis-egyensüly, Az izommunka fontos tényezője. Csont- és fogerősítő Az energiaraktározás és –felszabadítás fontos anyaga. Korpa, árpa, bab, téliborsó, rozs, tojássárga, vörösáfonya, cékla zöld levele, vörös-káposzta, uborka, Napraforgómag, búza, dió, baromfihús, alma, sárgabarack, sárgadinnye, tej, Mák, Óvári-sajt, hús, hüvelyesek, hal,

Jód

200 mikrogramm

Energia, nélkülöhetetlen a normális pajzsmirigyműködéshez!
! Struma kialakulását akadályozza
Articsóka, gomba, saláta,dió, ásványvíz, nyers tojássárga, paradicsom, szamóca, körte, sült-burgonyahéj, fokhagyma, ananász, csukamájolaj, spenót hagyma, tejtermékek, tengeri hal
Kalcium
800-1000 mg
Felelős a csontok épségéért, a fogakért, Csontszilárdító, csontképző,csontsűrűségfokozó Idegrendszer, szívizom, allergia, asztma Hiánya miatt felléphet gyulladás, elhúzódik a véralvadás, gyengülhet az emlékezőtehetség! Fontos: - Tablettát ne étkezés előtt vegyük be ! - Felszívódáshoz szükséges: C --vitamin + segít: D-vitamin - Felszívódást gátolja: tea, kávé, növényi
rostok(cellulóz), gabonakorpa, spenót, sóska
Korpa, mandula, citrom, oliva, lefölözött tej, iró, savanyú-káposzta, hagyma, paraj, tojássárga, saláta, endívia, lencse, hüvelyesek, zöldségek gyermekláncfű, csalán, szezámmag, Pannonia-sajt, glutein-liszt, szőlő, őszibarack, cseresznye, szilva, görögdinnye, füge, narancs, petrezselyem, mák, dió, hús, hal
Kálium
200 mg-tól
Fontos az izmok épüléséhez és az idegek működéséhez
Káliumvesztés következtében az izomgyengeség a bénulásig fokozódhat.
Teljes- és fölözött tej, Búzakorpa, aszalt szilva, endívia, paraj, dió, körte, paradicsom, sárgarépa, lencse, római saláta, hagyma, káposzta, zsázsa, zab, melasz, oliva, fehér bab, szeder, banán, görögdinnye, csalán, mazsola
 Kén A méregtelenítésben nagyon fontos. Fertőző betegségek megjelenésénél van nagy szerepe a szervezet védekezésében. Aminosavak építőköve Fehérjék: marhahús, bab Karalábé, tojás, mandula, rozs, téliborsó, árpa, hántatlan rizs, fokhagma, aszalt őszibarack, kelkáposzta, retek, mogyoró, uborka, füge, sárgarépa, datolya
 Klór Ideg- és izomműködés, izületi betegségek Sajt, kecsketej, rozs, répa- és céklazöld, fehér- és vöröskáposzta, héjas uborka, savanyú-káposzta, paraj, spárga, retek, sárgarépa, saláta kókuszdió, datolya
 Króm
30-100 mikrogramm
Koleszterincsökkentő, vérsűrűség- és vércukorszint-szabályozó Búzacsira, teljes kiörlésű gabona, kenyér
 Magnézium
300-350 mg
Megelőzheti az öregedési folyamatot, az érelzáródást, csökkentheti az infarktus megjelenését. Rákmegelőző hatású. Csontképzés, fogképzés, izomműködés, idegek fejlődése, izületek épsége Hiánya ingerlékenységet, izomgyengeséget, járászavart, szédülést, depressziót okozhat. Felszívódást segíti: E- és B-vitamin
Túladagolással fokozódik a kalcium- és foszforkiválasztás !!
Korpa, rozsliszt, borsó, aszalt alma és kajszibarack, mandula, kókuszdió, amerikai mogyoró, paraj, uborka, saláta, citrom, narancs, szőlő, füge, mák, citrom, hüvelyesek, fehérbab, őszibarack, levélzöldség, tengeri ételek! tökmag, dió, mogyoró
 Mangán
2-5 mg
Nagy mértékben fokozza a vas hatását. Számos élettani működésben vesz részt.
Csontsűrűséget fokozza, enzimműködést segíti
Zsázsa, petrezselyem, endívia, mandula, borsmenta, fenyőmag Teljes kiörlésű kenyér, szárított gyümölcsök, zabpehely
 Molibdén
75-250 mikrogramm
 Allergia-csökkentő Tojás, durumtészta, tejtermék, gabonafélék
 Nátrium
550 mg-tól
Szabályozza a vízháztartást, segít az izületi betegségeknél. (Só. Itt nem a hiány, inkább a tobzódás veszélye fenyeget! A só nem étel, nincs benne vitamin, nincs szerves ásvány, még tápanyag sincs.)DE: Elrabolja a test kálciumát, mérgezi a szívet, és a szervezet idegrendszerét túlérzékennyé teheti. A só minden elemben benne van, ne sózzunk még rá! Túlfogyasztásnál: magas vérnyomás, gyomorrák Spárga, uborka, zeller, póré, paraj, sárgarépa, lencse, szamóca, cékla, füge, kókuszdió, diók, alma, só, marhahús, sertéshús, szardínia, sajt, kukoricakenyér, savanyúkáposzta, ketcup
 Réz
1-1,5 mg
Oxigénfelvételt segítő, vasháztartást szabályozza Belsőségek, szárított hüvelyesek, csokoládé, napraforgómag
 Szelén
30-70 mikrogramm
Rák megelőzése, szívinfarktus-védelem, reuma, izületi gyulladás, öregedéslassító, immunrendszer-védő és erősítő ! Tablettás túladagolás: MÉRGEZŐ !!! Búzacsira, korpa, paradicsom, szőlő, Húsok, tengeri halak, őszibarack, szilva
 Szilícium
5-10 mg
A kötőszövetek segítője. Haj- és körömerősítő Spárga, héjas uborka, zab, paraj, teljes búza, hántolatlan rizs, árpa, szamóca, káposzta, datolya, füge, dió, mandula, zöld körte, burgonya, köles
 Vas
10-15 mg
Nélkülözhetetlen ! Vérképző, oxigéncsere-segítő, koncentráció-fokozó Hiánya a hiánybetegséget húzza maga után, és a vérszegénységet. Jelentkezhet szívtáji fájdalom, törékeny köröm és haj, stb. ! Felszívódása: C-vitaminnal ! Felszivódást gátolja: elemi cink Teljes búza, árpa, lencse, zöld zöldség, csalán, paraj, saláta, tojássárga, szilvák, bab, bogyók, szőlő, körte, alma, barack, mazsola, füge, mandula, fehér káposzta, dió, máj, sertésmáj, bab, barack, szójaliszt

 

VITAMINOK 

Napi szükséglet Mire jó: Hol található
A
1 mg
Szem/látásgyengülés, nyálkahártya, bőr felrepedése ellen, immunrendszer erősítése Felszívódását segíti: E-vitamin Halmájolaj, tengeri hal, margarin, tejszín,, tejtermékek,Saláta, petrezselyem, paraj, görögdinnye, körte, sárgabarack(+karotin!), sárgadinnye(+karotin!), Paradicsom,
! Vaj, dió, sárgarépa, alma, őszibarack, *Máj,* sajt,*tojássárgája
B1
1-1,2 mg
Szívgyengeség-, ideggyengeség ellen, agyi oxigénhiány ellen, izom- és idegerősítő, emlékezőképesség javítása Hántolatlan rizs, zabpehely, teljes kiörlésű gabona, földimogyoró, zöldségek, körte, gabonacsira, hüvelyesek, fokhagyma,burgonya ! Élesztő, őszibarack, dió, sertéshús, máj, alma,
B2
1,2-.1,5 mg
Bőr-, haj-, körömerősítő, gyomor- és bélrendszeri tünetek ellen, növekedési probléma (csökkenés) ellen, fáradtság ellen, zsírégető Élesztő, olajos magvak, leveles zöldségek, hal, szárnyasok, gomba, káposzta, spenót, brokkoli, szója, alma, körte, csirkemáj ! tej, máj, túró, tojás, sajt, dió, őszibarack
B3
13 mg
Energiaképző (zsír- és szénhidrátégés), idegerősítő, bélhurut és fáradtság ellen.
Hiánya fáradtságot, koncentrációs zavarokat okoz
Szárnyasok, kenyér, karalábé, kukorica, káposzta, máj, teljes kiörlésű gabona, borjúhús, ! hal, rókagomba
B5
6 mg
Gyorsítja a sebgyógyulást, Erősíti az immunrendszert Gomba, belsőségek
B6
1,2-1,5 mg
Idegesség, álmatlanság ellen, zsíranyagcsere-zavar ellen, Fehérje-anyagcsere-szabályozó Hiánya esetén fáradtság, nagyobb fertőzésveszély Máj, korpa, borsó, uborka, tej, hús, hüvelyesek, búzacsira, hal, alma, körte, dió, mazsola, szilva, tojás, barnakenyér, szójatermékek ! élesztő
belsőségek
B8 Vércukorszint-szabályozó Szárnyasok, gombák, magvak, tojássárgája, Spenót, körte ! alma,
B12
3 mikrogramm
Nélkülözhetetlen a vérképzésben, növekedésben, idegerősítő,
emésztési probléma ellen
Máj, marhahús, hering, tojás, alma, körte, saláta, spenót, hüvelyes zöldség ! tej, tejtermékek
C
100 mg-tól
Levertség, fáradtság, vérzékenység, lázas fertőző betegségek ellen, vesebetegeknek, dohányosoknak, segíti a immunrendszert és a szabadgyökök lekötését. rák ellen véd! Győrsítja a sebgyógyulást, Narancs, gyümölcslevek, karfiol, , körte, sárgadinnye, ! fekete ribizli, kökény, őszibarack, brokkoli, kivi, káposzta, paradicsom, alma, dió, burgonya, paprika, *hagyma, *csipkebogyó, *citrom,*savanyított káposzta, *citrusfélék, *szamóca,
D
5 mikrogramm
Vese- és májbetegség, csontritkulás , angolkór ellen, csontok fejlődésére, kalcium-feszívódásra, ! daganatképződés megelőzésére Csukamájolaj, vitaminokkal dúsított tejtermékek, szárnyasok, máj, vörös- és fehérhús, avokado, vaj, margarin, gomba, szardínia, makréla ! Hering, tonhal, lazac, tejtermékek, tojássárgája.
E
12-14 mg
Izomsorvadás ellen, vérszegénység ellen, „vérhigító”, jobb oxigénszállítás, erek és ellenállóképesség erősítője, szív- és keringési rendszer védője, megvéd a rákkeltő szabad gyököktől Hús, tej, saláták, napraforgó, baromfihús, hal, káposztafélék, hüvelyesek, növényi olajok !, petrezselyem, gabonamagvak csirái, , búzacsira, tojássárgája, margarin, pulyka, dió *olajos magvak, *hidegen sajtolt olaj,
levélzöldségek
F
(telítetlen
zsírsav)
Bőrbetegségek (ekcéma) ellen, Májelzsírosodás ellen, szaporodási képesség csökkenése ellen, !!De TÚLADAGOLÁSNÁL:vérrögképződés
Epekőképződés Koleszterin-növekedés !
Búzacsira, napraforgó, szójabab, dió, mandula, avokádó, tej, sajt (Edami), joghurt, pulykahús
! olivaolajok, hal, szezámmag
Folsav Fehérvérsejtek számának növelésére, vas jobb felszívódására! Zöld növények levelei, brokkoli, spenót, sárgadinnye
H
30-60 mikrogramm
Energiahasznosító Tojás, zabpehely
K
60-80 mikrogramm
Vérzékenység ellen, vérzéscsillapító, Csontépítő a D-vitaminnal együtt !! Zöld növények, káposzta, paraj, sertéshús, növényi olaj, leveszöldségek, kelbimbó
édeskömény
* = + antioxidánsokvannak bennük: a szabad gyökök ellenségei, lekötői ! - a legtöbb antioxidáns van a vörösborban, szőlőben, gyümölcsben, zöldségben

 VÉRCSOPORT SZERINTI TÁPLÁLKOZÁS 

Vércsoport Hasznos NEM-, VAGY RITKÁN AJÁNLOTT:
A Mogyoró, hüvelyesek, szóják, szalonna, máj, marhahús, sör Búzaliszt-kenyér és tészta, Rizs, sárgarépa, fokhagyma, spenót, Zeller, eper, szeder, görögdinnye, Citrom, szárított gyümölcsök, Szardínia, lazac szalonna, máj, marhahús, sör
B Sajtfélék, savanyított tejtermékek sertéshús, csirkehús, , kacsahús, Szója-élelmiszerek, káposzta, borsó, lencse Retek, mustár sertéshús, csirkehús, , kacsahús, Szója élelmiszerek, káposzta, borsó, lencse
O
vöröshagyma, spenót, spárga, füstölt húsok, kukoricaolaj, Tökmag, saláta, articsóka, füge, pácolt ételek, kávé, fekete tea Szilva, cseresznye, ananász, hering
füstölt húsok, kukoricaolaj, Tökmag, saláta, articsóka, füge, pácolt ételek, kávé, fekete tea
AB szőlő, szilva, kivi, kecskesajt, füstölt ételek, görögdinnye savanyított tejtermék, gesztenye, hagymafélék, burgonya füstölt ételek, görögdinnye

 

 



JAVASOLT FŰSZEREK:   

ÁNIZS:
Emésztést serkenti, étvágyjavító, szélhajtó és nyákoldó. Epekiválasztást elősegítő. Csecsemők szélhajtó teája.
BAZSALIKOM: Idegnyugtató, köhögéscsillapító, vizelethajtó. Toroköblítőnek is ajánlott. Kelések érlelésére is kiváló.
BORSIKA: Alacsony vérnyomás, bélhurut, felfúvódás esetén is kiváló a teája.
ÉDESKÖMÉNY:
Nyákoldó, emésztést elősegítő, vízhajtó, tejszaporító hatású.
FŰSZERPAPRIKA: A-, B-, C-vitamint tartalmaz. Hajszálértágító hatása van. Reuma elleni bedörzsölő-szer is.
KÖRMÉNY: Emésztést elősegítő, epehajtó, nyákoldó hatású. Teája víz- és szélhajtó.
KAKUKKFŰ: Gyógynövényként mindegyik változata használatos. Epehajtó, bélféregűző (mert timol fertőtlenítő van a növényben).
KAPOR: Emésztést serkentő, bélféregölő, szélhajtó.
KORIANDER: Szélhajtó, emésztést javító, vértisztító.
LESTYÁN: Epekő- és húgykőoldó, vizelethajtó a teája.
PETREZSELYEM:
Étvágyjavító, vesekő-oldó, vízhajtó, hólyaghurut ellen ajánlott.
ROZMARING: Idegerősítő, görcscsillapító, epehajtó, szélhajtó.
ZSÁZSA: Baktériumölő hatású. Saláták ízesítéséhez kiváló.

KURKUMA: (indiai sáfrány)

Rák, izületi gyulladás, hasnyálmirigy-gyulladás, cukorbaj (indiai sáfrány) ellenszere, hatásos az Alzheimer-kór megelőzésében, vértisztító, májvédő, vérkeringés-javító, vérrög-gátló, sebgyógyító, emésztésjavító

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

  GYÜMÖLCSÖK
Legfontosabb vitaminjai és ásványi anyagai, gyógyító ereje

Alma A-, B- és C-vitaminok,  Kalcium, foszfor, vas Magas rost- és víztartalma miatt székrekedés és hasmenés ellen is ajánlott.
Általános méregtelenítő hatás, koszorúér betegségek megelőzése. Segít a tüdő- és prosztatarák elleni harcban. Csökkenti az Alzheimer-kór veszélyét
Ananász Felgyorsítja a műtétek utáni gyógyulást Csökkenti az asztmás gyulladást
Áfonya Segít az antioxidánsok szintjének visszaállításában Visszafordítja az agyműködés öregkori hanyatlását. Megelőzi a húgyúti fertőzések kialakulását
Vörös  áfonya Enyhíti a prosztatafájdalmakat. Lassítja a leukémia, a tüdő- és vastagbélrák sejtjeinek növekedését. Megelőzi a húgyúti fertőzések kialakulását
Banán Segít a zsírégetésben. Csökkenti a leukémia, vastagbél- és veserák kockázatát. Gyermekeknél csökkenti az asztmás tüneteket
Eper Véd az Álzheimerkórral szemben. Csökkenti a „rossz” koleszterin szintjét. Lassítja a vastagbél-, száj- és prosztatarák fejlődését
Cseresznye Enyhíti az izületi fájdalmakat és a köszvényt. Csökkenti a „rossz” koleszterin szintjét
Csökkenti a gyulladásokat
Gránátalma Csökkenti a „rossz” koleszterin szintjét. Segít a prosztatarák elleni harcban
Görögdinnye A-vitamin, kálium, vas Vese tisztításában, hörghurut és köszvény gyógyításában segít. Csökkenti a petefészek-, száj-, garat-, prosztatarák kockázatát
Kivi Csökkenti a ráncok kialakulását. Csökkenti a vérrögök kialakulásának kockázatát, és a vér zsírtartalmát. Csökkenti a székrekedést
Körte A-, B- és C-vitaminok Gyomor- és bélhurutcsillapító, emésztőrendszer nyálkahártyájának nyugtatója, csökkenti a gomorsavtermelést. B-vitaminja a központi idegrendszert erősíti.
Mangó Immunrendszer támogatója. Csökkenti a „rossz” koleszterin szintjét. Szabályozza a vér homocisztein-szintjét, így védi az artériákat
Málna Akadályozza a száj-, mell-, vastagbél- és prosztatarák fejlődését. A benne lévő antioxidánsok védik a DNS épségét. Csökkenti a „rossz” koleszterinszintet
Narancs Csökkenti a „rossz” koleszterin szintjét. Csökkenti a száj-, torok-, mell- és gyomorrák, ill. a gyermekkori leukémia kockázatát. A benne található pektin csökkenti az étvágyat
Papaya Az enzimek segítik az emésztést. Csökkenti a tüdőrák kockázatát. Elősegíti a zsírégetést
Őszibarack A- és C-vitamin, szelén, magnézium, kalcium, cink Csökkenti a tüdőrák kockázatát. Elősegíti a zsírégetést. Intenzív méregtelenítő.
Segít aknés bőr, hajhullás, töredező körmök esetén, az érelmeszesedés megelőzésében, valamint a változókor panaszainak enyhítésében.
Sárgabarack A-vitamin + elővitaminja (Karotin), kálium, kalcium, foszfor A karotin nélkülözhetetlen a tökéletes látáshoz.. Dohányos légzőrendszernél és repedező körmöknél segít.
Sárgadinnye Folsav, A- és C-vitamin, A-vitamin elővitaminja (karotin) kalcium, foszfor, vas Immunrendszer támogatója. Rendszeres fogyasztása megakadályozza az aranyér kialakulását. Puffadás és gyulladásos bőrbetegség ellen.
Szeder Növeli a csontsűrűséget. Csökkenti az étvágyat. Elősegíti a zsírégetést
Szilva Kálium Szívritmus-működés segítője.. Zsírbontó és vízhajtó hatás. Az antioxidánsok védenek a DNS károsodásától. Védenek a klimax utáni csontritkulástól. Aszalt szilva: krónikus székrekedés ellen, vastagbél-problémákra
Szőlő Kálium, szelén Vírusölő, akadályozza a rákos sejtek szaporodását. Stressz okozta panaszok és krónikus fáradtság ellen MÉRTÉKLETES VÖRÖSBORFOGYASZTÁS TÁVOL TARTJA A SZÍV- ÉS ÉRRENDSZERI BAJOKAT.

 

    ZÖLDSÉGEK
gyógyító erejük

 Avokado  Idegesség,
magas vérnyomás, sejtkárosodás
 B-vitamin nyugtatóan hat az idegrendszerre. Magas kálium-tartalom csökkenti a vérnyomást. E-vitamin befogja a szervezetben a szabad gyököket. 100 g fedezi a napi káliumszükséglet negyedét. C-vitamint rácsepegtetve az E-vitamin ideális kiegészítője. Csökkenti a máj károsodását, a szájrák veszélyét, valamint a kolleszterinszintet
 Articsóka  Segíti a véralvadást Magas antioxidáns-tartalmú Csökkenti a „rossz” koleszterin szintjét.
 Brokkoli  Rák,  Húgyúti  fertőzés  Csontritkulás Megfázás  A C-vitamin és a flavonoidok erősítik az immunrendszert. A mustárolajok védelme a kórokozók ellen. A kalcium stabilizálja a csontokat, és enyhíti az allergiát. Rákellenes zöldség. Csökkenti a prosztata-, húgyhólyag-, hasnyálmirigy-, gyomor- és mellrák esélyét 200 g fedezi a napi C-vitaminszükségletet. Nyersen vagy enyhén párolva fogyasztani.
 Borsó  Magas koleszterinszint, fáradtság, rák  Növényi anyagok (szaponinok) koleszterincsökkentők és védenek a rák ellen. A vas segít a vérszegénységben (fáradtság oka). 150 g fedezi a napi vasszükségletet és a szükséges rostanyagok ötödét. Rövid ideig pároljuk!
 Burgonya   Idegesség,  Húgyúti fertőzés Megfázás  A B1-vitamin és a niacin erősíti az idegeket. A kálium jó vízhajtó A fehérje, a C-vitamin és a folsav erősítik az immunrendszert. 200 g fedezi a napi káliumszükséglet felét. Héjában főzzük a kálium és a vitaminok miatt !!!
 Édesburgonya=
B a t á t a
 Gazdag szénhidrátban,  bétakarotinban,
E-, C-, B1, B2, B6-vitaminok, Kalcium, Vas, Magnézium, Mangán, Kálium, Foszfor, Nátrium, Szelén, Réz, Cink
Csökkenti az agyvérzés kockázatát Csökkenti a gyomorrák és a májbetegségek kockázatát. Véd a megvakulás ellen. Daganatmegelőző hatású. Antioxidánsai, proteinjei, vitaminjai segítenek megőrizni a fiatalságot.
 C s i c s ó k a  Kálium, Foszfor, Magnézium, Vas, C-, B1-, B2-, B3-vitamin, rost, szénhidrát  Az inulin segíti a szervezet maximális öngyógyító tevékenységét. Az inulin magához vonza a jó baktériumokat a bélben. Az inulin segít az élelmiszer-allergia megszüntetésében. Koleszterin- és triglicerid-csökkentő hatása a szív- és érrendszeri betegségeknél. Fontos az elhízás, vesekő, köszvény, hipertónia, szívkoszorúér-betegségek megelőzésében. Minimálisra csökkenti a mellrák rizikóját. Szabályozza a vércukorszintet, cukorbetegeknél az inzulinfüggőséget csökkenti.
 Fokhagyma  Megfázás, gombás fertőzés, trombózis,  infarktus, hasi görcsök, köhögés, hörghurut  Az allicin-tartalma véd a kórokozókkal szemben, és erősíti az immunrendszert, valamint csökkenti a vérrögök kialakulásának rizikóját. Illóolajai serkentik az izomműködést, és oldják a görcsöket, valamint nyákoldó hatásúak. Pl. köhögésnél:
fokhagymát szétpréselni, hozzá egy-egy ek citromlé és méz. Lásd még: „Extra gyógyítók”-ban
 Gomba  Segíti a természetes méregtelenítést. Csökkenti a vérnyomást, valamint a vastagbél- és prosztatarák kockázatát
 Hagyma  Érelmeszesedés Trombózis
Megfázás Tüdőgyulladás
Nehezen gyógyuló sebek Nátha, köhögés
 Kalcium, foszfor, kálium, nátrium, magnézium, vas, réz, cink, B1, B2 , B3 , B5 , B6 , C-vitamin, folsav, biotin-t tartalmaz. Az allicin csökkenti a rizikót, jelentősen erősíti az immunrendszert.. Az illóolajak csökkentik a gyulladást, nyákoldó hatásúak.
Minél többet fogyasztunk – nyersen vagy enyhén párolva - , annál jobb! Lásd még: „Extragyógyítók”-ban
 Karalábé  Csontritkulás  Megfázás Rák  A kalcium és magnézium védi a csontokat. A C-vitamin és a karotinoidok erősítik az immunrendszert. A mustárolajok és más növényi anyagok védenek a rák ellen.
Egy közepes nagyságú karalábé fedezi a napi C-vitaminszükségletet. Nyersen, a kisebb leveleket is, mert magas az ásványianyag-tartalma.
 Karfiol  Stimulálja a méregtelenítést. Lassítja a mellrák sejtek növekedését. Véd a prosztataráktól
 Káposzta  Rák Székrekedés Teltségérzet, gyomorégés, böfögés Bőr és
nyálkahártyák sérülései, Trombózis Megfázások Éjszakai vakság
 A béta-karotin (az A-vitamin elővitaminja) regenerálja a retinát. Az E-vitamin segít a megelőzésben, erősíti az immunrendszert. A különböző növényi anyagok és a C-vitamin segítenek megelőzni a rákot. A rostanyagok szabályozzák az emésztést, és serkentik a bélműködést. Segíti az egészséges véralvadást. Csökkenti a prosztata-, vastagbél-, mell- és petefészekrák kockázatát. Aktiválja a szervezet természetes méregtelenítő rendszerét. Savanyúkáposztában: A tejsav és a tejsavbaktériumok jótékonyan hatnak ezekre a tünetekre. Negyed fej káposzta fedezi a napi C-vitamin-szükségletet. 200 g fedezi a napi béta-karotin-szükségletet. (Ne főzzük túl hosszasan), feltétlenül adjunk hozzá zsiradékot, mert a szervezet csak így tudja teljes mértékben hasznosítani az A- és E-vitamint !!! Figyelem !!!: Külső levelét és a torzsát – magas nitrát- és esetleges ólomtartalma miatt ne fogyasszuk !!!! Lásd még: „Extragyógyítók”-ban = Savanyúkáposzta
 Kelkáposzta  Segít bizonyos rákfajták elleni harcban. Véd a szürkehályog ellen. Növeli a csontok sűrűségét
 Kukorica  Stressz Fáradtság  Magas magnéziumtartalma hatékony a stressz, izomgörcsök, szívritmuszavarokkal szemben. Magas vastartalma segít a vérszegénység ellen. Gazdag szénhidrátokban és fehérjékben. 100 g majdnem fedezi a napi vasszükséglet felét. A konzerv is ugyanolyan jó !!!
 Paradicsom  Étvágytalanság
Magas vérnyomás
Daganat C-, A-, B1, B2- , E-vitamin, karotin, kálium, kalcium, magnézium, nátrium
 Az alma- és citromsav serkentik az étvágyat és az emésztést, gátolják a betegséget kiváltó baktériumok elszaporodását a bélben. Gyulladáscsökkentő. Csökkenti a nyelőcső-, gyomor-, vastagbél-, tüdő és hasnyálmirigyrák, valamint a szív- és érrendszeri betegségek veszélyét. A kálium csökkenti a vérnyomást.. A lycopin nevű piros festéke védi a sejteket, csökkenti a daganatképződési hajlamot és az érelmeszesedés esélyét. Immunrendszererősítő. Savtartalma érettségével arányosan nő, ezért az igazán érettek az előnyösek. ! TILOS zöld paradicsomot enni, mert mérgező (szolamin) ! Ez a méreg az érés során elbomlik. Két közepes nagyságú paradicsom fedezi a napi káliumszükséglet ötödét. Lásd még: „Extragyógyítók”-ban
 Paprika  Sejtkárosodás  Székrekedés  Megfázás  Magam C-vitamintartalom (különösen a pirospaprikában!!) semlegesíti a szabad gyököket, és erősíti az immunrendszert. A kapszaicin nevű növényi szubsztancia serkenti a teljes emésztőrendszert. Egy közepesen nagy pirospaprika fedezi a felnőtteknél a napi C-vitamin-szükséglet 2-3-szorosát. Lásd még: „Extragyógyítók”-ban !
 Petrezselyem  Fáradtság  Megfázások
Fertőzések Étvágytalanság
 Magas vastartalma – 80 mg/100g megelőzi a vérszegénységet.. A vas és a C-vitamin erősítik az immunrendszert.. Az apiol étvágygerjesztő hatású. 100 g petrezselyem 170 mg C-vitamint tartalmaz, ez kb. 3 csokorra-való. Használjuk gyakran fűszerként!
 Póréhagyma  Teltségérzet  Epekő
Étvágytalanság
 Az illóolajak pozitiv hatása az emésztésre, serkentik az epe termelődését. 150 g (1 kisebb szál) fedezi a napi A- és C-vitaminszükséglet felét. Legjobb: nyersen, kevés zsiradékkal
 Retek
(hónapos retek)
 Rák - Székrekedés  A mustárolajak és penolsavak megelőző hatásúak. Az illóolajak serkentik az epetermelődést, és meggyorsítják az emésztési folyamatot. Nyersen fogyasszuk két étkezés között!!!
 Sárgarépa  Bőr szerkezeti érülései.
Székrekedés Megfázások
 Magas béta-karotin-tartalom javítja a bőr szerkezetét. Rostanyagok – pektin – serkenti a renyhe bélműködést. Erősíti az immunrendszert. A benne lévő antioxidánsok védik a DNS épségét. Segít a szürkehályog elleni harcban. Csökkenti bizonyos fajta rákok kialakulásának veszélyét 1-2 sárgarépa fedezi a napi béta-karotin-szükségletet.
Nyersen vagy rövid ideig párolva (tejben vagy zsiradékban
 Spenót  Sejtkárosodás Szív- és keringési panaszok Stressz Megfázás  A béta-karotin és az E-vitamin szabadgyökfogók.. A kálium csökkenti a vérnyomást.
A magnézium oldja az izomgörcsöket.. A béta-karotin jelentősen erősíti az immunrendszert. Csökkenti a rák kialakulásának veszélyét a májban, petefészekben, vastagbélben és prosztatában. 200 g fedezi a napi káliumszükséglet felét.
Mindig kevés zsiradékkal készítsük! Soha ne melegítsük, mert rákkeltő anyagok keletkezhetnek benne!!!
 Spárga  Táplálja a „jó” bélbaktériumokat. Véd a születési rendellenességektől. Elősegíti a szív egészségét
 Tök=Úritök  Véd a sokizületi gyulladástól. Csökkenti a tüdő- és prosztatarák kockázatát. Gyulladáscsökkentő hatású
 Zeller  Székrekedés Sejtkárosodás Magas vérnyomás  Az illóolajak és a sedanolid serkentik az emésztőszervek működését. A béta-karotin semlegesíti a szabad gyököket. A kálium szabályozza a vérnyomást, keringést.
A zeller szára jobb a gumónál: több sok káliumot tartalmaz. 150 g fedezi a napi szükséglet negyedét. Legjobb nyersen fogyasztani, valamilyen olajat is tartalmazó szósszal.

„EXTRAGYÓGYÍTÓK”:

Búzafű: Regenerál, tisztít, gyógyít. Tápanyagokban a leggazdagabb: a legtöbb ásványi anyag, vitamin, nyomelem van benne. Elősegíti a szervezetbe jutott mérgező anyagok lebontását. Tisztítja és képzi a vért. Megújítja a sejtanyagcserét. Gyulladáscsökkentő. Csökkenti a radioaktív-, röntgen- és földsugárzás által szerzett ártalmakat. (Otthon, tálkában csiráztatva, ehetjük mint snidlinget, vagy akár az ételbe szórni, vagy rágcsálni.)
Cékla: Bőrbetegség, fáradtság ,máj- és hólyagpanaszokra, keringési rendellenességekre, szem-, szív-, vérnyomás panaszokra, nyirokrendszer zavaraira, vesepanaszokra. Segít a vérképzésben. KIVÁLÓ ANTIOXIDÁNS! Belőle készült NYERS ital segít leküzdeni a náthát és influenzát. Gyógyhatását – mely nyersen a legnagyobb – a benne található vitaminoknak, ásványi anyagoknak, valamint fitovegyületeknek köszönheti. Erős méregtelenítő hatása van. Rendkívül gazdag folsavban, C- és B-vitaminokban. Kipréselt levét répa- és almalével is gazdagíthatjuk.
Citrom:  A CITROM 10 000 szer erősebb mint a KEMÓTERÁPIA Vágj fel citromot és add oda a gyerekeknek hogy szopogassák, vagy tegyél a pohár vizedben egy pár szeletet, ezzel is megelőzheted a rákot. A Citrom ”Citrus” egy csodálatos termék ami MEGÖLI A RÁK SEJTEKET, 10.000-szer ERŐSEBB MINT A KEMÓTERÁPIA Ez a növény egy bizonyított orvoslás az ÖSSZES RÁK TIPUSOK ELLEN !!! Tele vannak gyulladáscsökkentő antioxidánsokkal is.! Anti-mikróbus spektrum (színkép) a BAKTÉRIUM, INFEKCIÓ és GOMBÁS MEGBETEGEDÉSEKRE, az ÉLŐSKÖDŐ PARAZITÁK ÉS FÉRGEK ELLEN, A VÉRNYOMÁST SZABÁLYOZZA AMI TÚL MAGAS, és egy ANTIDEPRESSZÁNS, KÜZD A STRESSZ ELLEN, és az IDEGRENDETLENSÉG ELLEN !!! MEGSEMMISITI A ROSSZ INDULATÚ CELLÁKAT 12 tipus rákban beleértve a: COLON (bél), MELL, PROSZTATA, TÜDŐ, és a HASNYÁLMIRíGY-ben. . Az összetett ebben a fában (citromfa) valóban azt mutatja, hogy 10 000 szer jobb mint az ADRIAMYCIN, ez az a gyógyszer amit használnak világszerte a kemóterápiában, ami lassítja a növekedést a rák cellákban. Nem csak hogy megöli a rosszindulatú rák cellákat, de NEM BEFOJÁSOLJA AZ EGÉSZSÉGES CELLÁKAT. Figyelem!: A grépfruitban található egyes vegyületek megváltoztatják a gyógyszerek hatását, ezért gyógyszeres kezelés vagy krónikus betegség esetén FELTÉTLENÜL KÉRJE KI ORVOSA TANÁCSÁT !
Fokhagyma:  Szív- és vérkeringési panaszok, magas vérnyomás, krónikus betegségek, reuma, izületi bántalmak, rák esetében esküszik rá, aki csak kúra képpen felhasználta. A kúra: napi 4-6 gerezd friss fokhagyma. Megfázás, gombás fertőzés, trombózis, infarktus, hasi görcsök, köhögés, hörghurut ellen. Az allicin-tartalma véd a kórokozókkal szemben, és erősíti az immunrendszert, valamint csökkenti a vérrögök kialakulásának rizikóját. llóolajai serkentik az izomműködést, és oldják a görcsöket, valamint nyákoldó hatásúak.
Lila fokhagyma: Gyógyíthatatlan betegségek elsősegélynyújtó gyógynövénye. Soha nem árt, nem kell az adagolásra sem figyelni.
Fogyasszunk annyit, amennyit csak tudunk.. Ha már a bőrünkön is kijön a szaga, akkor van elég a szervezetünkben.
Kiváló baktériumölő, vértisztító – a céklával együtt. Petrezselyemmel vagy zsályával fogyasztva azok megkötik a fokhagyma illatát.
1. Összetett hatást fejt ki a vérre és a keringési rendszerre.
2. Serkenti az agyalapi mirigy működését, amely más belső-elválasztású mirigyeket vezérel, és ezzel segíti a zsírok és szénhidrátok lebontását.
3. Növeli a B-vitamin felvételt, és ezzel segíti az idegrendszert és a koszorúeret.
4. Antibiotikum tartalma 15 ártalmas baktériumfajra hat.
Hagyma: Vérképző, sejtújító, idegerősítő. Éppúgy felmelegíti a vért, mint a paprika. Baktériumelhárító tulajdonsága van, gombák ellen is eredményes. Hatásos tuberkulózisnál. A cukortartalmat lecsökkenti a vérben.
Véralvadásgátló hatás. - Influenza esetén hámozatlan vagy felszeletelt hagymát elhelyezni minél több helyen a lakásban. A hagyma „beszívja” a vírusokat, és a környezet egészséges mard. (Fekvő betegnél az ágy mellé – fejmagasságban - felszeletelt vagy kettévágott hagymát kistálra tenni, és éjszakára ott hagyni.) A megmaradt szeletelt nyers hagyma MÉRGEZŐ! Azonnal dobjuk ki. !!! A szendvicsbe rakott hagyma is másnap veszélyes, a megmaradt hagyma bevonzza mikrobákat még egy éjszaka is, és másnap elkészítve nagyon mérgező lehet a mikrobák toxinjai miatt: gyomorrontást, epegyulladást és ételmérgezést okozhat! Megtalálható benne a B1, B2. B3, B5, B6 , C-vitamin, folsav és biotin is., valamint kalcium, foszfor, kálium, nátrium, magnézium,vas, réz, cink.
Megóvhat a nyelőcső, a gyomor, a vastagbél és a tüdő alattomos tumoros megbetegedéseitől.. A nyers hagyma hatóanyagai hatásosak lehetnek a szemölcs, tyúkszem, a hajhullás gyógyításában valamint a bélflóra zavaraival, és emésztési problémák esetében is. Kiváló Ízületi fájdalom és reuma gyógyítására Kitisztítja a hörgőket, és az arcüregben fellépő duzzanatot is enyhíti. Az asztma gyógyszere, és a tüdőgyulladást is képes legyőzni.
Méz: A mézben 120 féle különböző hatóanyag van, ami mind a gyógyítást szolgálja. Szerepet vállal a vér megújításában,
Felveszi a harcot a krónikus betegségekkel szemben, Feloldja a nyálkát, aktivizálja a sejteket, A rák esetében segíti a szervezet öngyógyító erejét. Megsemmisítő az ereje a gennykeltőkkel szemben. Szabályozza a vérnyomást.
Gyógyítja a májat, erősíti az idegeket, jó altató. Segít elkerülni az idő előtti öregedést. Cukorbetegeknél is napi 1 kávéskanál megengedett! Mézet soha ne tegyünk forró teába, mert káros anyagok alakulnak ki benne.
Paradicsom:  Fokozza az emésztőnedvek termelődését, a gyomor-, bélrendszer működését. Csökkenti a koleszterinszintet.
Paprika: Fokozza az emésztést, a gyomor- és bélrendszer vérkeringését. Serkenti a zsírok kiürítését.!
Pirospaprika:  Csökkenti a tüdő-, prosztata-, nyak- és petefészekrák kialakulásának veszélyét. Segít, hogy egészséges maradjon a szív
Savanyúkáposzta:  6 féle vitamint tartalmaz. Nyersen, párolva vagy lé formájában használjuk, FOZVE NE!!! Savanyítva őrzi meg leginkább magas C-vitamin-tartalmát. Mirigyek kiválasztását előmozdítja a gyomorban és bélcsatornában.
Javítja a vérösszetételt, elvezeti az elhasználódott testnedveket. Tavaszi fáradtság ellen, székrekedésnél, krónikus fejfájáskor, érelmeszesedésre, reuma, köszvény és májbajoknál nagyon jó. Segít a bélférgek és giliszták kiüzésében. Különösen cukorbetegeknek ajánlott a C-vitamin pótlására !!!
SPÁRGA : A rákos sejtek hatásos irtója !!!!!!!!!!!!!!!!!!!!! A kezeléshez a spárgát megfőzzük (használhatunk konzerv spárgát is, épp olyan jó, mint a friss, a legjobb a „Giant” vagy „Stokely”) A megfőzött spárgát pépes állagúra turmixoljuk össze és tegyük be a hűtőszekrénybe. Alkalmazás: reggel és este 4-4 evőkanállal enni belőle. A beteg a gyógyító hatást már 2-4 hét elteltével érzékeli. Lehet vízzel hígítani és - hideg vagy meleg italként egyaránt –f ogyasztani Az ajánlott mennyiség a kapott visszajelzéseken alapszik, de nagyobb mennyiség fogyasztása sem káros, esetleg - bizonyos esetekben - jótékony hatású.
Torma: Evés közben bejut a vérünkbe, innen már minden szervünkhöz, minden egyes sejthez szabad az útja. Ezért tudja kifejteni teljes gyógyerejét. Fertőtlenítő hatású, gyulladásgátló (tüdő- ill. szívizomgyulladás). Maga a csodagyógyszer ! Kitisztítja a hörgőket – a légutak könnyebben megszabadulnak a váladéktól -, és az arcüregben lévő dugulást is képes enyhíteni.
Zsázsa: Ne mossuk meg, mert azonnal megkeseredik !!! Víz- és epehajtó. Élénkíti a gyomorsav-elválasztást.
Nyálkaoldó., Szíverősítő. Magas a C-vitamin tartalma.
Gyömbér: Enyhíti a köhögést, csökkenti a torokfájást, és egyben a vírusokkal szemben is képes fevenni a harcot.
Uborka: Koleszterinszintet csökkenti. Zsírokat égeti (fogyaszt!)
Erős paprika A csípős fűszer leginkább a hörgőkben és az arcüregekben lévő dugulást enyhíti. A paprika csípősségét "okozó" kapszaicin stimulálja a váladéktermelő sejteket a tüdőben és az orrüregben, illetve segíti a váladék eltávolítását.
Forralt bor A népi gyógyászat egyik legjobb módszere a melegen gőzölgő, illatos forralt bor elkortyolgatása. A bort - legyen az vörös vagy fehér - forralás előtt érdemes vízzel felhígítani. Ezután már kedvünk szerint fűszerezhetjük fahéjjal, szegfűszeggel, mézzel.
Húsleves: A húsleves, akárcsak a többi forró, gőzölgő ital, melyet meghűlésre ajánlanak, segít felszakítani a váladékot, pótolja az elvesztett folyadékot, és a kaparó toroknak is enyhülést hoz. A kutatók a tyúkhúsleves vizsgálatakor a legfontosabb hatóanyagoknak a vitaminokat, ásványi anyagokat, fitokemikáliákat találták, és egy aminosavat, melyet ciszteinnek hívnak. A házi húsleves még jobban enyhíti a tüneteket, ha fokhagymával, Cayenne-borssal vagy curryvel ízesítjük. Bár az is igaz, hogy a húsleves akkor hat a betegre a legjobban, ha azt egy szerető családtag viszi az ágyába.

 ANTIBIOTIKUM HELYETT:

   Mézes fokhagyma

Két gerezd fokhagymát nyomjunk át fokhagymanyomón, majd keverjük el 1 teáskanál mézzel. Naponta 4-5-ször ismételjük, hiszen ez a legjobb természetes antibiotikum, 2-3 nap alatt kitakaríthatja a kórokozókat a szervezetből.

Részletes gyógymód – éremleszedés ellen és az immunrendszer erősítésére Dr. Domján László (belgyógyász, agykontroll oktató) tette közzé. "dr. Hermann István elmesélte, hogy édesapja tüdejét néhány éve azért nem merték megoperálni, mert az ultrahang- és a röntgenvizsgálat tanúsága szerint olyan mértékű érelmeszesedése volt, hogy az aortája gyakorlatilag törékeny "porceláncsővé" vált. A sebészek attól féltek, hogy a főverőér érintésekor az menthetetlenül sérül, és a beteg elvérzik.

    István hallott egy ősi receptről, amit egy UNESCO- EXPEDÍCIÓ talált néhány éve Kínában. Kipróbálta, és édesapja aortája - orvosa ugyancsak nagy meglepetésére - teljesen mészmentessé vált, amint azt az ultrahangvizsgálat egyértelműen jelezte!

Orvosi szempontból ez egyszerűen döbbenetes! Mivel manapság a legtöbb halálesetet és számtalan, súlyos tünettel járó betegséget végső soron az érelmeszesedés okozza, örömmel adom közre az egyszerű receptet

Elkészítés

35 dkg megtisztított fokhagymát fokhagymaprésben szétnyomunk, majd 10 napig áztatjuk 3 dl, 96%-os, gyógyszertárban kapható alkoholban, lezárt üvegben. Naponta egyszer fellötyköljük, hogy a fokhagyma hatóanyagainak kioldódását ezzel is serkentsük. Ezt követően a pépet tiszta ruhán átszűrjük üvegbe. A nyert folyadék tömény fokhagymakivonat. Adagolása:
Mindig evés előtt kell meginni, kevés tejben, gyümölcslében vagy vízben  elkeverve: 

reggel délben este
1. nap: 1 csepp, 2 csepp, 3 csepp
2. nap: 4 csepp, 5 csepp, 6 csepp
3. nap: 7 csepp, 8 csepp, 9 csepp
4. nap: 10 csepp, 11 csepp, 12 csepp
5. nap: 13 csepp, 14 csepp, 15 csepp
6. nap: 15 csepp, 14 csepp, 13 csepp
7. nap: 12 csepp, 11 csepp, 10 csepp
8. nap: 9 csepp, 8 csepp, 7 csepp
9. nap: 6 csepp, 5 csepp, 4 csepp
10. nap: 3 csepp, 2 csepp, 1 csepp

11. naptól: napi 3 x 25 csepp, amíg a folyadék el nem fogy. A kúra idején a szokásosnál több folyadékot kell fogyasztani. Állítólag 7 évig nem kell megismételni a kúrát. Ha valaki kedvet érez hozzá, javaslom, próbálja ki, hiszen veszélytelen, és olcsó szerről van szó.

Néhány „KEDVENCÜNK” hatása a szervezetünkre:

Cukor: Felborítja az endokrin-rendet. Koffein: Felborítja a szimpatikus idegrendszert Alkohol: Vitaminhiányt okoz Nikotin: Érszűkületet okoz Só: Nem étel. Kritika: Megtámadja az izületeket Düh: Keléseket, sebeket, égéseket okoz Neheztelés: rákot vezet be a szervezetbe (Írjuk le többször a bennünket ért sérelmeket, így rövidesen elkopik az indulat, és vele a betegség!)

FRONTOK HATÁSA SZERVEZETÜNKRE:

Melegfront: Ingerlékenység, gyors érverés, fáradtság és/vagy fejfájás lehet az előjel. - Melegfront előtt ajánlott: B-, C-, K-vitamin!, savanyúkáposzta, gyümölcs, ásványvíz

Hidegfront:Csökken a vérnyomás, lassul a szívműködés, reumás fájdalmak jelentkeznek, légúti betegségek, ájulás, görcsök jelentkeznek. - Hidegfrontra: E-, B-, D-vitamint !, hal, tojás, energiadús ételek, gyógyteák,
Mindkettőnél ajánlott: gyömbér + citromfűtea !

TEENDŐK KÜLÖNBÖZŐ ROSSZULÉTEK ESETÉN

HOGYAN KELL A SZÍVÜNKET ÚJRAINDÍTANI, HA EGYEDÜL VAGYUNK:
Hirtelen erős mellkasi fájdalmat érzel, ami a karodba és az állcsontba sugárzik ( S Z Í V R O H A M), de nem tudsz eljutni a legközelebbi segítséghez. (10 másodperced van az eszméletvesztésig):

  1. Ne ess pánikba !
  2. Kezdj el nagyon erősen és ismételten köhögni Minden egyes köhögés előtt lélegezz mélyet. A köhögés mély és hosszú legyen, mintha köpetet akarnál felköhögni.
  3. A légzést és köhögést ismételd 2-másodpercenként, megállás nélkül !, amíg a segítség megérkezik, vagy a szíved újra normálisan nem kezd dobogni. A mély légvételek oxigént juttatnak a tüdőbe. A köhögéssel járó mozgás összenyomja a szívet és így fenntartja a keringést. A szív összenyomása segíti a normális ritmus visszatérését is.

STROKE:
gondolj három betűre M..B..E...
A STROKE BEAZONOSÍTÁSA:
Egy neurológus azt állítja, hogy ha a stroke áldozatát 3 órán belül elkezdheti kezelni, teljesen visszafordítható az állapot, TELJESEN. Azt mondja, hogy a stroke felismerésének és diagnosztizálásának egyszerű a trükkje, azután pedig 3 órán belül el kell kezdeni a kezelését. A stroke felismerése. Ne feledd a 3 betűt: MBE
Néha nehéz beazonosítani a stroke jeleit. Sajnos, a tudatosság hiánya katasztrófát okozhat. A stroke áldozata súlyos agykárosodást szenvedhet, ha a környezete nem ismeri fel a stroke jeleit. Az orvosok szerint bárki felismerheti a stroke-ot, ha három egyszerű kérést mond az illetőnek:
1. M: Meg kell kérni az illetőt, hogy MOSOLYOGJON.
2. B: Meg kell kérni, hogy BESZÉLJEN, mondjon egy egyszerű mondatot (összefüggően: pl. Szép napunk van.)
3. E: meg kell kérni, hogy EMELJE FEL mindkét karját.
Ha az illetőnek a három kérés teljesítésének bármelyikével nehézsége van, azonnal hívd a mentőket és mondd el a tüneteket. Még egy jel: Mondd az illetőnek, hogy ÖLTSE KI A NYELVÉT. Ha a nyelv "kicsavarodott", ha egyik vagy másik oldalra megy a nyelv, ez is a stroke jele lehet..

 


 SZABÓ GYÖRGY BÜKKSZENTKERESZTI FÜVESEMBER TANÁCSAI

AGYDAGANAT: minden nap egyszerű petróleummal, amit háztartási boltokban lehet kapni a 2 nyaki ütőeret, kell bekenni és belemasszírozni napjában többször.
A teák elkészítésének módja minden zacskón rajta van, hogy áztatni, forrázni, vagy főzni kell-e?

AGYI VÉRELLÁTÁS: félig megtöltünk egy kisebb dunsztos üveget megpucolt fokhagymával és 2 dl. almaecettel leöntjük. Ezt érleljük legalább egy héten keresztül, majd a két nyaki eret két oldalt időnként bekenjük és beledörzsöljük az érbe.
AGYI EREK TISZTÍTÁSA: Cavinton helyett: 3 gr. kis téli zöld meték és 3 gr. orvosi veronika ezt leforrázzuk 2 dl vízzel 10 perc állás után megisszuk, naponta 2x 1-1 csésze.

ALLERGIA ÉS ASZTMA: Vagy martilaputea, vagy útifű tea, vagy fehér pemetefűtea, kígyószisztea, ezerjófűtea. 1 csapott evőkanál, 2dcl. forrásban levő vízzel leöntjük, 10 perc állás után meginni. EGY ÉVIG KELL INNI, ÉS TELJESEN TÜNETMENTES LESZ AZ EMBER. A legjobb köptető: ökörfarkkóróból készült tea: 1 csapott ek. tea, 2 dl. forróvízzel forrázni, 10 perc állás után inni. Egyébként lehet kapni a Gyuri bácsi féle Bronchitis teakeveréket, interneten is megrendelhető www.gyorgytea.hu-n

ARANYÉR
Az aranyeret tökéletesen lehet gyógyítani útifűvel, de csak a frissel. Itt nem jó a lándzsás útifű pedig az a jobbik, abban van több hatóanyag, hanem a nagy útifű kell !!! Letépjük, megmossuk, megcsipkedjük körömmel és az eres oldalával befelé egy kis szivarkát csavarunk belőle és odatesszük az aranyerünkhöz. Reggel egyet, este egyet – 12 órán keresztül ott lehet tartani, ott marad. Nekem is volt aranyerem, elmúlt 6-8 hét alatt. Érdemes használni, de mint mondtam csak a friss útifű jó. A száraz nem alkalmas erre, mert akkor már nem kezd termelni az aukubin nevű anyagot.

ARCÜREGGYULLADÁS: diólevél egy cs. evőkanál tea, 2 dl. forróvízzel forrázni, 10 perc állás után naponta 1x2x felszívni és próbálni bent hagyni az orrüregben, úgyis egy idő után kifolyik. A szájat és torkot öblögetni ugyanevvel a teával, a megmaradt megáztatott diólevelet éjszakára a fájós helyre dunsztkötésben rakjuk rá a területre. A papsajt tea hidegen készül, 2-3 órát állni hagyjuk, és ezzel kenegessük be az orrjáratot. Mandulagyulladás esetén: közönséges galajteát kell inni. Náthára és köhögésre a bodzavirágból készült tea a leghatásosabb.

BÉLRENDSZER:
Amikor a bélrendszerünk nem jól működik. begyulladnak a beleink és ott pang a salak a bélrendszerünkben, a vastagbélben. Érdemes kitisztítani, úgy, hogy csinálunk egy hashajtást, nem túl erős, egy gyenge hashajtóval. Úgy hívják, hogy gyújtoványfű egy csészével megiszik belőle, az biztos, hogy székletet csinál, és kitisztítja a beleit, két nap is meg lehet csinálni egymás után, még akkor sem száradunk ki. Nagyon lényeges, hogy tiszta legyen a vastagbelünk. Gyulladásra a diólevél, szintén a diólevél – 6-8-10 héten keresztül iható napi egy csésze. Crohn betegségre is lehet alkalmazni a diólevél teát, korlátlanul egy ideig iható. De Crohn betegségnél megy is a hasa az illetőnek. Amíg a hasa megy, addig a vadsóska vagy lósóska magját kell használni, megenni – megdarálni, megenni úgy a leghatékonyabb. Lehet teát is csinálni belőle. Egy evőkanálnyit kell naponta megenni belőle, egy csészével a diólevéllel meginni és akkor elmúlik. Csak addig kell használni, amíg a hasunk megy, utána abba kell hagyni.

BŐRRÁKRA: diólevél, fehérfagyöngy, bíborhere virág 3-3-3 grammot összekeverünk, csinálunk belőle egy tinktúrát, és ezzel kell kenegetni a rákos szemölcsöt, vagy foltot és teljesen leszárad, majd tünetmentes lesz az ember. Naponta 2 csészét is el kell fogyasztani ebből az italból.
Ciszta, vagy mióma a petefészken: diólevél tea ½ l készíteni, ebből 2 dl. –t meginni és a maradék 3 dl-rel irrigálni, éjszakára, pedig a megáztatott füvet a hasra tenni és átkötni.

CUKORBETEGSÉG esetén a Béta sejt ellustul, és szinte várja az inzulint. Megelőzésre: szederlevél tea bármennyi, bármikor vagy: kukoricahéj tea vagy: fehér babhéj tea 1-1 csésze, de ezt ritkán kell inni
Ha már kialakult a cukorbetegség és 6-7 körül van a cukor, akkor 3-4 hónapos olyan diéta, hogy nagyon kevés szénhidrátot szabad enni. Sokat kell mozogni. A cukor legfelső határa 6 mmol. Fekete áfonya teát kell fogyasztani napi 1 litert, mivel ez inzulinpótló.

CUKORBETEGSÉG1
Nagyon rosszul étkezünk, keveset mozgunk. Maga a mozgás elég ahhoz, hogy ne alakuljon ki a cukorbetegségünk. Nekünk van ez a cukorteánk (DIABESS), amit a Országos Gyógyszerészeti Intézet törzskönyvezett már, a patikában kapható. Ha a cukorbetegség kialakult akkor - epekövesek kivételével - ez a tea kiválóan működik.

CSONTHÁRTYAGYULLADÁS, CSONTBETEGSÉG?
Mindenféle gyulladásra jó a diólevél, és emellett pedig vasat kell etetni – a szederlevélben nagyon sok a vas. Vagy céklát, vagy a fekete ribizlinek a levelét. Vagy magát a fekete ribizlit, vagy magát a fekete szeder gyümölcsöt, és hihetetlen, hogy a diólevél mi mindent tud csinálni. Kívülről-belülről.
CSONTRITKULÁS: Tyúktojást megmosni, ha kiürítettük a fehérjét és sárgáját, akkor belül van egy vékony hártya, azt ki kell húzni belőle, megszárítani, leőrölni és naponta egy kávéskanállal belekeverni az ételbe.

EKCÉMA
A friss útifű levele nagyon jó. Zölden kell szedni, és beledörzsölni az ekcémás helyre, ha száraz már nem használ.

EMÉSZTÉSJAVÍTÁS
Sav vagy koleszterin gond lehet, nem jól indul az emésztés, de a rágásunkkal van a legtöbb baj. Nem rágunk rendesen.

E P E
Amikor már probléma van az epénkkel, akkor érdemes a tyúkhúr mellett a veronikát használni.
EPEKŐ: minden, este sok retket kell enni, de csak este, mert napközben szinte mérgezi a szervezetet a retek.

A FOGINYSORVADÁSra két növényt ajánlunk. Az egyik a diólevél teájával kell ecsetelni a fogínyünket, a másik pedig a fagyalkéreg, de ez egy mérgező növény, csak ecsetelni szabad vele, kiköpni és utána kimosni a szánkat, viszont hihetetlen jó fogínysorvadásra.
FOGÍNYGYULLADÁS, ÉS SZÁJÖBLÖGETÉSRE A LEGJOBB: 3 gr /egy csapott evőkanál/ diólevél 2 dl. felforralt víz, 10 perc állás után beletenni valamilyen kis üvegbe és minden fogmosás után ezzel öblögessünk.

FÜLGYULLADÁS
Mindenféleképpen azt kell megnézni, hogy jó e az agynak és a fülnek a vérellátása – nyaki ultrahang.
Ha ott minden rendben van, azért belül lehet még egy kis elzáródás, szűkülés, vagy egy gyulladás a hallójáraton belül. Kakukkfű teával ki kell mosni, naponta kétszer-háromszor. Fültisztító pálcikára kakukkfűtea, ezzel kitisztítani kétszer-háromszor és a kövirózsának a levét belecseppenteni, egy-két-három cseppet. Ha a fültőmirigy is be van gyulladva, akkor hátul körömvirág kenőccsel bekenem. Ez általában jól működik. Magának a hallásnak a javítására is jól működik ez a módszer.

GERINCSÉRV
A gerincsérvnél az a gond, hogy a két csigolya összecsúszik, hiányzik a síkosító anyag kettőjük közül, és el van meszesedve. Ahogy mondtam fokhagymás almaecettel be kell kenni, lemosni a meszet róla, utána étkezési zselatint elkészíteni, rákenni, rászárad, lemosni (naponta kétszer legalább), a vékony hártyát nem szabad lemosni, és fekete nadálytő krémmel bekenni, és be fog épülni 6-8 hét múlva a zselatin a két porc közé. És ha kicsi a gerincsérv még vissza is húzódik.

GYOMORproblémák
gyomorfekély, nyombélfekély, reflux, nyelőcsőfekély. Mindenképpen az alapbajt kell meggyógyítani. Az alapbaj pedig a gyomorideg, gyomorhurut, a hurutos gyomor rengeteg savat termel, és az felbüfög, rengeteg savat termel és az marja a nyelőcsövet, a számat, a hangszalagjaimat teszi tönkre.
GYOMORÉGÉS: Étkezésnél, minden falatot legalább 60x meg kell rágni, az íze is ilyenkor jön ki az ételnek. A hurutos gyomor savat termel és ettől ég a gyomor, ennek kiváltó oka a gyomorideg. 6 hétig 1 csapott evőkanál orbáncfű 2 dl. forróviz, 10 perc állás után minden nap meginni. A savtermelés csökkentésére fehérakácvirág tea.
Lúgosításra fehér árvacsalán tea. A 6 hetes kezelés után 6 hét pihenő és megint lehet kezdeni elölről. 2 naponta meg kell inni 2 dl. vízben feloldott 1 teáskanál szódabikarbónás vizet.

HAJ-növesztő:
Diólevél teával. Bekenni. Hajmosás után a diólevél teát rajta hagyni.
KORPÁS ÉS ZSÍROS HAJ: 3 gr. Diólevelet le kell forrázni 2 dl. vízzel, majd 10 perc után be kell dörzsölni a megmosott hajba és 10 percig rajta hagyni, majd leöblíteni. Ha nem öblítjük le, akkor a hajhagymákat működésre serkenti és hajnövekedés lesz. Van egy még jobb: Egy fél citromlé, ugyanannyi tejszínnel és 4-6-8 csepp mandulaolajjal összekeverni és azt beledörzsölni hajmosás után a hajba, és ezt egy fél óra után le kell mosni, mert akkorra a mandulaolaj beszívódik a hajhagymákba, hihetetlenül jó korpásodásra és hajnövekedésre.

HASMENÉS: Nem jó a kamillatea, mert teljesen szétroncsolja a bélbolyhokat. Diólevél tea fogyasztása 6 hétig. Vadsóskamag nyersen darálva.


HOMLOK, ORR, FÜL ÉS ARCÜREGGYULLADÁS:  - diólevél egy cs. evőkanál tea, 2 dl. forróvízzel forrázni, 10 perc állás után naponta 1x2x felszívni és próbálni bent hagyni az orrüregben, úgyis egy idő után kifolyik. A szájat és torkot öblögetni ugyanevvel a teával, a megmaradt megáztatott diólevelet éjszakára a fájós helyre dunsztkötésben rakjuk rá a területre. A papsajt tea hidegen készül, 2-3 órát állni hagyjuk, és ezzel kenegessük be az orrjáratot.

IDEGRENDSZER ERŐSÍTÉSE
Akarattal, azt mondják, az idegeinkkel rendbe hozni akarattal lehet. De vannak ideg erősítő teák – a citromfű és az orbáncfű. A citromfüvet korlátlan ideig lehet inni, az orbáncfüvet nem. És van egy csodálatos teánk: Van egy menta, az a neve, hogy bugás macskamenta. Ez volt a magyar táltosok itala. Csapodi: Hihetetlenül jó az immunrendszerünkre is.

IMMUNERŐSÍTÉS:
Kakukkfű tea napi egy csésze, vagy a Béres csepp és C-vitamin /pld. csipkebogyó, amit áztatni kell, a méregzöld színű paprika, káposztafélék, savanyú káposzta, citrom, citrusféle gyümölcsök. Megázásos időszakban, pedig naponta inni a bugás macskamenta teát /én iszom nagyon finom/.

IZÜLET pld. Köszvény: erdei málna levél és fekete hamvas szeder összekeverve, 1-1 csapott evőkanállal 2 dl. forró vízzel leforrázva, 10 perc állás után naponta 2x egy-egy csésze, 2 hét alatt már eredmény van. A hús evése egy héten 1x ajánlott, még ha nincs is köszvényünk, akkor is.

KLIMAX: Ösztrogénhiány – cickafark tea, palástfű tea, pásztortáska tea összekeverve és minden nap 2x 1-1 csésze.

KÖTŐHÁRTYA-GYULLADÁS
Kötőhártya gyulladásra is kitűnő a diólevél, kívülről kell mosogatni, nem baj, ha belemegy. De jó rá a kamilla is. A diólevél jó árpára, szaruhártya gyulladásra is!

MAGAS KOLESZTERIN: nem jó, mert az érfalakban lerakódik a zsír, normál értéke 0-5.1, ha már 4 felett van az kifejezetten nem jó érték. Tyúkhúr teát kell inni, addig, amíg az érték nem lesz jó. Egy pécsi tanár úrral beszélgettem néhány évvel ezelőtt: Mit ajánlok koleszterinre. Mondom neki: tojást. Mit? Mondom, hogy egyen sok tojást. Aztán elkezdett gondolkozni rajta, és mondta: Tényleg, igazad van. Beviszem a koleszterint, akkor nem fog termelni, mert megkapta kívülről.

KÓLI BAKTÉRIUM
A kóli bacilusra jó a diólevél, nagyon jó baktériumölő tulajdonsága van, de akinek a kóli megjelent a szervezetében, ott gyenge az immunrendszer. Elsősorban az immunrendszert kell helyrehozni C vitaminnal, és a diólevélből kell használni – teát, ha olyan helyen van ülőfürdőt. De az alapbaj az immunrendszer.

KÖRÖMGOMBA: diólevélből készült teával mosogatni, vagy áztatni a lábat. Lábgomba esetén pedig: tölgyfakéreg teát kell használni. Éjszakai izzadás elkerülése végett a zsálya tea a legjobb esténként.

KÖTŐHÁRTYA GYULLADÁS A SZEMEN: szemvidítófű egy csapott evőkanál 2 dl. víz, leforrázni 10 perc állás után ezzel kenegetni a szemet.

L Á B:
Ortopéd cipőben fáj a láb - Pásztortáska tinktúra nagyon jó vérkeringés javító, van még benne palástfű, fehér árvacsalán, málnalevél. Nagyon jó az izomműködésre, és akkor nem fáj a lába. Lábizzadás, vagy hidegláb: diólevélből készült teával mosogatni, vagy áztatni a lábat. Lábgomba esetén pedig: tölgyfakéreg teát kell használni. Éjszakai izzadás elkerülése végett a zsálya tea a legjobb esténként.
Lábköröm-gomba A diólevél rendbe tudja hozni 3-4 hónap alatt. Nem a tea, hanem maga a diólevél. Belsőleg is kell használni, és a diólevelet rá kell tenni a körömgombára. A másik pedig a tölgyfakéreg, ennek a teájával kell ecsetelni.
Lábszárfekélyre
Diólevelet ajánlok, térdtől lefelé naponta mosogatni kell, egy csészét rákenni, és a diólevelet rátenni a fekélyre éjszakára, tűzpiros lesz két-három napig, nem kell megijedni, be fog gyógyulni. Ha keringési probléma az ok és szed gyógyszert, akkor a Sinkumát tessék leváltatni. Erősíteni kell az érfalat, lehet tornáztatni, forró víz- hideg víz. Lehet olyat használni, hogy egy fél citromot minden reggel kicsavarni reggel és felhígítani másfél decire, és háromfele elosztva meginni minden nap ebből a léből. De mindenképpen ki kell cseréltetni a gyógyszert!

MANDULAgyulladás esetén: közönséges galajteát kell inni. Náthára és köhögésre a bodzavirágból készült tea a leghatásosabb.

M Á J :
. A máj összefügg az emésztésünkkel, a koleszterin termelésével, ez nagyon fontos. A májunk megtermeli a koleszterint, az epehólyag tárolja, étkezéskor megy be a gyomorba és elindítja az emésztést., A koleszterinünknek amellett, hogy az emésztés ezzel indul, van egy olyan szerepe is, hogy amíg kevés a koleszterinünk, addig lerakódik az érfalon és védi az érfalat. Amikor még ez vékony védi az érfalat, és ez fontos, hogy ne sérüljön, rugalmas maradjon. Elsősorban a rugalmasságának segít a koleszterin. Ha megvastagodik, akkor már baj van, mert elkezd a mész lerakódni és merevedik az érfal, könnyen törik és pattan el.. A tyúkhúrnak a teája, ami – ha kell – csökkenti, és nagyon jól rendbe tartja a koleszterintermelésünket. Korlátlanul iható és ehető. A tyúkhúr télen is zöld és salátába lehet tenni. Salátába egy héten egyszer elég egy maroknyit belevágni és megenni. Soha nem lesz a májunkkal probléma. A koleszterinünket rendbe tudjuk tartani még veronikával. Ezt viszont este kell alkalmazni, mert altat is.

MÉREGTELENÍTÉS
Méregtelenítő szervünk három van – a máj, a vese és a verejtékmirigyek.
A verejtékmirigyeinkkel sajnos nem nagyon foglalkozunk, megöljük őket dezodorokkal Az arcunk vagy bőrunk is például azért pattanásos, mert a szervezet nem tudja azt a méreganyagot, amit megetetnek velünk- kidolgozni, és valahol ki kell, hogy jöjjön pl. pattanás formájában. Az arcunkon vagy esetleg az egész testünkön, vagy májfoltban a testünkön bárhol. A májunkat kezelni kell. KESERŰ ÉTELEKKEL KELL A MÁJAT TISZTÍTANI ÉS INGERELNI AZ ÜRÜLÉSRE AZ EPÉT.
A máj kezelésére – ahogy a koleszterinnél is - nagyon jók a keserű anyagok: gyermekláncfű.. A katángban van nagyon sok, mezei katáng, katángkóró. Ez a növény is jól működteti a májunkat, de az epénket is, és emésztésjavító, székletcsinálónak is hívjuk ezt a teát. Májra még tökéletes a pemetefűbe, a cickafarkban, az ezerjófűben. Ezeket a keserű anyagokat lehet használni megelőzésképpen, vagy ha már a májfunkció rossz, akkor mindenképpen diólevél. A vesénk működését is segíteni kell. Mivel méregtelenítő szervünk egyike, és a verejtékmirigyünket alig használjuk, (elfojtjuk dezodorral, különösen a hónunk alatt,) ezért próbálja a vese átveszi a szerepét.
HA MÁR CISZTA VAN A MÁJBAN AKKOR A LEGJOBB a diólevélből készült tea. 6 hétig kell inni és a leforrázott diólevelet dunsztkötésben éjszakára a májra kell tenni.
 
MOZGÁSSZERVI BETEGSÉGEK
A mozgásszervi problémáink 80%-a veséből ered. Ha a vesénk nem működik rendesen, akkor az adalékanyagok lerakódnak, és az egyik oka a reumának, hogy begyullad az ízület.
Amikor gyulladás van két növénnyel: réti legyezőfűvel (nálunk sajnos nem terem, mert nincs rét, csak gyep) és a fűzfa kéreggel. Mind a kettőben szalicil van, és ezek a szalicilek nagyon jó gyulladásgátlók. Jó, ha felváltva használjuk.

O R R
Orrmandula gyulladás, vagy van egy orrpolip az orrunkban, akkor a diólevéllel kell felszívni, vagy pumpával felnyomni és a két orrjáratot kitisztítani belülről..
ÖVSÖMÖR
Az övsömörnél nagyon érdekes módon a kövirózsának a levelét kell beledörzsölni, a gyógyszer után. Erre egy nagyon jó gyógyszer van, nem vagyok a gyógyszerek híve, de ez nagyon jó gyógyszer.

PAJZSMIRÍGY, AKÁR ALUL, AKÁR FELÜL MŰKÖDIK:
Sok embernek van problémája a pajzsmiriggyel, alulműködik vagy túlműködik. A népi gyógyászatban először mindig meg kell keresni, hogy miből ered a probléma.
Van egy olyan mirigyünk, hogy agyalapi mirigy, ez 11 féle hormont termel, a 11 féle hormon egyike a pajzsmirigyünket működteti, a pajzsmirigyünk az egész anyagcserénk szabályozója. Ha ez az agyalapi mirigy azt a hormont nem megfelelő módon termeli, nem megfelelően szabályozza a pajzsmirigyünk működését, akkor az egész anyagcsere folyamatunk felbomlik. Elsősorban az alapbajt kell kezelni, s ezt úgy hívják, hogy szurokfű, vad majoránna. Rendkívül jó az agyalapi mirigy működésére, korlátlan ideig iható, korlátlan mennyiséget lehet belőle meginni és nemcsak arra, hanem 11-féle hormon termelésére kedvezően hat (tejtermelés, peteérésre, hereműködésére, növekedés szabályozó, stb.), nagyon sok féle hormont termel. Megelőzésként elég hetente egyszer, tíznaponta egyszer egy csészével meginni belőle. Érdemes használni a szurokfüvet. Nálunk a Babaváró programban a keverékben szurokfű is van.
Ha már a pajzsmiriggyel baj, vagy ha nincs baj, akkor is érdemes egy galaj növényt használni. Maria Treben az írja, hogy a közönséges galaj a legjobb. Majdnem ugyanolyan hatású a ragadós is. A harmadik a tejoltó galaj. jó a vesénkre és a mirigyrendszerünkre. A közönséges galaj nyelvrák ellen is jó frissen készítve.
Érdemes ezzel a galajjal foglalkozni és segíteni a pajzsmirigy működését, akkor mikor már úgy alakult. Akár alul, akár túlműködik. Gargalizálni kell és utána meginni. Ha van rajtunk göb, akkor mindenképpen a göbre rá kell tenni a galajfüvet, éjszakára dunsztkötésbe. Nem hatnak gyorsan a gyógynövények, de hat-nyolc hét alatt rendbe teszik mindenképpen. És el lehet hagyni a pajzsmirigyműködést segítő gyógyszert is, kb. egy év múlva.
Apróbojtorján teát korlátlan ideig kell inni: egy csapott evőkanál, 2 dl. vízzel leforrázni és naponta meginni. A diólevél teát ugyanígy kell elkészíteni, ezzel gargalizálni kell, majd szép lassan kortyokban meg kell inni. A visszamaradt diólevelet éjszakára dunsztkötésként fel kell tenni a nyakra.

PIKKELYSÖMÖR
Egy elég komoly betegség. Erre egy keverékünk van, – külső - belső, és orbáncolaj.
A külsőben mérgező növény van, a farkasalmalapu. Nagyon jól működik.
Két tea – egy külső és egy belső, és még az orbáncolajjal kell kenni, és akkor a pikkelysömör elmúlik. Az övsömör már nem.

PORCKORONGKOPÁS, AMIKOR A ZSELÉS ANYAG KIFOGY A PORCOK KÖZÜL:
Ez is nagyon jól kezelhető egy egyszerű módszerrel, étkezési zselatinnal. Beépül, a bőrön keresztül is felszívódik. Úgy kell elkészíteni, ahogy rá van írva. Rá kell kenni, amikor rászárad, akkor le kell mosni, egy vékony hártya marad ott, ott kell hagyni és az is beszívódik, és beépül pl. a térdporc közé, vagy a gerincnél, akinek gerincsérve van. Naponta egy mokkáskanállal együnk is belőle, garantálja, hogy 6 hónap után visszatermelődik a zselé a porcok közé. De a gerincnél, gerincsérvnél először a fokhagymás almaecettel kell lepucolni a gerincét. És esetenként a fekete nadálytő tinktúrájával kell bekenni a térdét, vagy a vállízületét, vagy a csípőízületét.

PROSZTATA:
Ha éjjel 2-nél többször kell pisilni, és akadozva jön a vizelet: 1 hónapban 1x kisvirágú füzike tea 2 x 1 csészével. Meg kell tanulni a prosztata-tornát, ami abból áll, hogy a pisilést meg kell szakítani többször, és ezzel izmosítják a prosztatájukat a férfiak. Ha már megnagyobbodott a prosztata, akkor a következő teát kell inni, amit forrázni kell: PORCSINFŰ, KORPAFŰ, KISVIRÁGÚ FÜZIKE, ezt össze kell keverni és 1 púpozott evőkanál teát le, kell forrázni 2,5 dl. vízzel, 10 percre lefedjük és állni hagyjuk, naponta 1 csésze. Prosztata-megnagyobbodásra kisvirágú füzike nagyon jó rendszeresen használni, és tökmagot kell enni, a héj nélküli tökmagot, ami úgy terem, héj nélkül. Ez egy gyógytök .

PROTÉZIS
Ha valakinek van protézise, és a protézist a lába nem fogadta be, és begyulladt neki, akkor diólevél pakolást érdemes rátenni, mert lehúzza a gyulladást róla.
És belsőleg kell használni, a kocsonyát. Régen ették a sertésbőrt, régen ették a tyúkbőrt, régen tyúklábból csináltunk kiváló húslevest, és az másnapra olyan kocsonyás volt, hogy kocsonyaként ettük meg. Tessék ezt használni.

R Á K - Áttétes kivétel után
Mindenféleképpen lúgosítani kell. A ráknak az ellenszere a lúgosítás, céklalevet igyon meg minden nap, egy decit legalább. Háromnaponta egy közepes nagyságú krumpliból nyers krumpli levet. Megreszeli, kicsavarja, megissza a levét. A sötét színű gyümölcsöket, amiben sok az antioxidáns, tehát olyan, hogy fekete szilva, fekete szőlő, mazsola, fekete szeder, ezeken mindenképpen igyon, egyen, amennyit tud. Sok C-vitamin, elsősorban gyümölcsből, zöldségből. És igyon diólevél teát legalább 8-10 hétig. Ha nem szed vérhigítót, akkor a diólevél teát is ihatja.

RHEUMA: réti legyezőfű

S Z Á J
A szájon belül rengeteg problémánk van. A végbelünkben nincs annyi károkozó, mint ami a szánkban van.. Érdemes csak megelőzésként is diólevél teával gargalizálni és kiköpni. Azok a gyerekek, akik már gargalizálni tudnak, azoknak nem lenne szabad megengedni, hogy kivegyék a manduláját. A diólevél nagyon jó a mindenféle a gyulladásra, ami a szánkon belül van. Még a mandulagyulladáshoz is hatékonyabb mint bármelyik antibiotikum (leveszi a gennyet).

SZEM
Szemünkre nagyon kell vigyázni. A szemünk gyógyítására két növényt használunk, az egyik a diólevél, a másik a szemvidító fű. A diólevél hivatalosan is ki van mutatva a szemnek a működését segíti, és csak bele kell dörzsölni fél decinyi diólevelet. Nagyon jó látásjavító és szemfenéktisztító a diólevél.
Szürke hályog ellen ajánljuk, amikor még nem alakul ki, akkor naponta, hogy egy kicsikét csak négyszer-ötször bekenjük a szemünket, bele is kell, hogy menjen a szemfenékbe, mert ki kell tisztítani. Ha már kialakult a szürke hályog, akkor már nem használ. A zöld hályognál viszont sokáig kell használni, egy évig, és annál használ. Látásjavító, hogyha nem termel könnyet a szemünk, akkor száraz szem ellen lehet használni. Egyik telefonálóm visszahívott, hogy megszűnt a kettős látásom a diólevéltől. Beleteszi a kezét a diólevél-teába, és dörzsöli naponta ötször-hatszor. Nem gézzel, nem vattával, hanem kézzel. A másik betegnél a ciszta eltűnt a szemfenékről. Tehát: SZEMÜNKRE, HA MÁR NEM LÁTUNK JÓL: diólevél tea: egy csapott evőkanál, 2 dl. víz, leforrázni, 10 percig áll és ezzel kenegetni, vagy beáztatott vattapamaccsal betakarni a szemet és 10 percig pihentetni. Ha zöldhályog van, akkor 1 évig kell használni.

SZÉKLET:
Sok rostos ételt kell enni. Az alma lereszelve hashajtó, ha pedig rágjuk, akkor hasfogó. Nagyon jó széklet van a szilvától, szőlőtől, Igmándi keserűvíztől.
Ha szorulás van, akkor erősségi sorrendben az alábbi teákat lehet fogyasztani: Gyujtoványfű-tea, mezei kotáng virág hígabb széklet, kökényvirág
kutyabengekéreg a legerősebb, vagy a bodza fiatal rügye.

SZÍVINFARKTUS
Baloldali hátsófali SZÍVINFARKTUS elkerülése végett 2-3 naponta 1-2 csészével kell meginni 160-as vérnyomás felett. Minden reggel fehérfagyöngyből készült teát kell inni, amit hideg vízben egész éjjel áztatunk, és reggel meglangyosítjuk, a legjobb vérnyomáscsökkentő tea. 65 éven túl 1 hónapban 1x vagy 2x cickafark te egy nap két csésze hirtelen szívhalál elkerülése végett.

Női SZŐRÖSÖDÉS:
Androgén erősödés van az illető hölgynél, ez a férfihormon. Korlátlan mennyiségben kell inni a fodormenta teát.

T É R D - ÉS BOKADAGADÁS
Vesére mindenképpen ajánlom a tejoltó galajt és azon kívül kenje be a térdét és bokáját zselatinnal, amikor meg van dagadva, akkor káposztalevéllel szívassa le a duzzanatot a lábáról. Fehérkáposzta jó csak rá, rá kell kötni és leszívja pár nap alatt a vizet.

TOROK
Nagyon jó a torkunkra az apróbojtorján, amelyik a torokfertőtlenítést végzi és amellett emésztésjavító is. Érdemes használni.

T Ü D Ő

Nagyon régi növények vannak és azok nagyon jól működnek az útifű, a kakukkfű, a martilapu, a pemetefű, az ezerjófű, mindenképpen. Ha a hörgők le van tapadva, arra ökörfarkkóró virág kell, mert nagyon jól felszabadítja a hörgőket, feljön a slejm. A martilaput asztmára is lehet használni. A kakukkfüvet, útifüvet régen használják, nagyon jó a tüdő tisztán tartására. Régen volt olyan, hogy pemetefű cukorka, és ez még a májnak is segít a keserű anyagánál fogva. (A tüdőfüvet már kevesebben ismerik. Érdekeségként van erre egy keverékem, most Torok barátja a neve, ebbe még beleteszem az ezerjófüvet, beleteszem a fekete nadálytő levelét – -hiába mondják, hogy mérgező- ,– és beleteszem még a kígyósziszt is, ezt ma már nem nagyon lehet kapni. )

TYÚKSZEM

Maria Treben a fekete nadálytő tinktúráját ajánlja. Vagy olyan cipő, ami nem csinál tyúkszemet.

VASHIÁNY: szederlevélből készült tea a legjobb.

VESE
A vesénk működését is segíteni kell. Mivel méregtelenítő szervünk egyike, és a verejtékmirigyünket alig használjuk, (elfojtjuk dezodorral, különösen a hónunk alatt,) ezért próbálja a vese átveszi a szerepét. Ha a vesénk nem dolgozik rendesen, akkor a méreganyag lerakódik az izületekben. Vesét működteti, tehát vízhajtó: a bodzavirág tea, aranyvesszőfű, nyírfalevél /még vesekő esetén is hatásos napi 1 csésze fogyasztása esetén/, tejoltógalaj, csalántea /de csak 6 hétig lehet inni, majd 6 hét pihenő után újabb 6 hét/. A vese működtetésére legegyszerűbb gyógynövény a bodza virág, amit nátha teának hívunk. Nemcsak köhögést és lázat csillapít, hanem izzaszt is , és az izzadás már önmagában is tisztítja a szervezetünket, és a vesénk működését is segíti, és ezáltal hamarabb kitakarodik belőlünk az a sok szemét, amit megeszünk. Nagyon jó ízű a teája, érdemes időnként inni belőle. Korlátlan ideig iható. A következő ilyen növény – tejoltó galaj.
Három galajfélét ismerünk: a tejoltó, a közönséges és a ragadós galaj. A közönséges és ragadós galaj fehér virágú, a tejoltó pedig sárga virágú. mindegyik galajféle rák megelőző A tejoltó galaj egyedüli a galajok közül, ami a vesét működteti Heti egy csésze a vesénket tökéletesen rendbe fogja tartani. És ezen kívül az egész nyirokrendszerünknek, az egész mirigyrendszerünknek segíteni fog a működésében, és ez azt jelenti, hogy nem lesz belőle daganat a hónom alatt, a mellékvesén és az összes mirigyem jól fog működni, mert kapnak megfelelő támogatást ennek a növénynek a hatóanyagaiból.
Dél-Amerikában is van, és úgy hívják, hogy macskakarom. (A Dávid professzor teája a macskakarom, rák ellen ő ezt ajánlja.) A másik két növény elsősorban pajzsmirigyműködésre való.
A vesénknek a következő segítőjét úgy hívják, hogy nyírfa levél. Ukrajnából hozzák be a nyírfa vizet literszámra a piacra – ugyanazt tudja, mint a tea. Nyíregyházán árulják –, ami ugyanazt tudja, mint a tea. Tavasszal gyűjtik. Régebben megcsapoltuk a nyírfát, ferdén belefúrtunk, egy nádszálat tettünk bele, egy óra három liter víz is lejött egy ilyen fából. Hihetetlenül jó a vesére. Kőmorzsoló a levelének teája is, és a vize is. Akinek veseköve van érdemes nyírfalevél teát inni Szétmorzsolja a vesekövet!!!
Ha ciszta van a vesénken, akkor a zsurlót kell használni, a teát, 8 hétig egyfolytában, utána 4, de inkább 8 hét szünet, és a zsurlófüvet rátenni a cisztára és dunsztkötésben rajta hagyni. Ez van a májnál is, ha ciszta van, akkor diólevél kell, belülről és pakolás kívülről.

VÉRNYOMÁS
Mindenképpen kezelni kell a vérnyomásunkat és a szívünk működését is segíteni kell. Nagyon jó gyógynövények vannak a szív és vérnyomás működésére is. Talán a leghatékonyabb erre a galagonya virágos hajtása. Vérnyomást csökkent, szívritmust szabályoz, szívideget nyugtat, érelmeszesedés ellen jó, a koszorúeret nagyon jól kitisztítja és a szív és erek inait rugalmasan tartja. Ez utóbbi nagyon lényeges.
A virágos ág és a termés között az a különbség, hogy a virágos ágban van szívideg nyugtató, a termésben nincs. A termésben viszont a magját ha megtörjük, akkor vérhígító van benne, tehát lehet sűrűvérűség ellen is használni. Érdemes használni, nagyon jó gyógynövény.
A másik a fehér fagyöngy levele és az ága. A fagyöngy vérnyomás szabályozó, hideg vízben kell áztatni. Azok az anyukák, nők, akiknek nem sikerül a baba, azoknak is tessék a fagyöngyöt használni. Az egész mirigyrendszerünkre is jó a fagyöngy, és korlátlan ideig iható.
Magas VÉRNYOMÁS: vagy a vesétől, vagy a szívtől, vagy a koleszterintől van. Ha a vesétől van /ezt orvos állapítja meg, hogy jó-e a vesénk/, akkor a vízhajtásnál leírt teákat kell iszogatni naponta 2 csészével.
Ha a szívvel van a gond /orvos/, akkor a galagonya virágos hajtásából készült tehát kell naponta 2 csészével fogyasztani, a szívizmokat rugalmasan tartja, a szívritmust, pedig szabályozza.

VISSZÉR
Mindenképpen összehúzó növényeket kell. A szederlevél teája, az erdei málnalevél, az orvosi zsálya teája, és krémként lehet kezelni a körömvirággal, ha a visszér be is van gyulladva.
Ha nincs begyulladva, akkor a vadgesztenye krémjét.
POLIP, MIÓMA, CISZTA
Megölte a diólevél a polipot. Meg a cisztát is elmulasztja, meg a miómát. Azt mondják az orvosok, hogy az nem lehet, mert a mióma nem gyógyítható. Sőt az endometriózis is gyógyítható, azzal a módszerrel, ami a nép már nagyon régen tud, irrigálni kell vele és inni és pakolást is tenni rá, ha a jobb petefészken van a ciszta, akkor a jobb petefészekre tenni a füvet, amit készítettünk. Egyik nap diólevél, másik nap cickafark fél liter. Úgy működik, hogy addig kell fedő alatt tartani, amíg testmelegre kihűl, utána le kell szűrni, a szüredéket félretenni. Két decit meginni, három decivel irrigálni. Kádba feküdni, feltenni a kád szélére a lábát, beönteni irrigátorral 20 percig a méh szájánál tartani vagy tamponnal bent tartani, és a jobb petefészek tájékára rátenni éjszakára a cickafark vagy diólevél füvet. Ezt lehet 10-12 hétig csinálni.
-.-.-.-.-.-.-.-.-.-.-.-.
LEGTÖBB PENICILLIN A PÓKHÁLÓBAN VAN
-.-.-.-.-.-.-.-.-.-.-.-.-
ÉJFÉL ELŐTT KELL 2-3 ÓRA ALVÁS, EZ A LEGFONTOSABB ALVÁSI PERIÓDUSUNK.

G Y Ó G Y N Ö V É N Y E K R Ő L

Szurokfű
Teáját korlátlan ideig lehet inni. Oregánónak vagy majorannának is hívjuk. 100 évig is lehet használni, semmi problémát nem jelent.
KAKUKKFŰ
Nagyon jó méregtelenítő és jó az immunrendszer segítésére. Baktériumölő, és vírusölő is, már az egyiptomiak is használták. Azoknak az anyukáknak ajánlom, akinek hat év alatti gyerekük van és gyakran megfáznak, elkapnak akármit. Tegyenek két evőkanálnyi kakukkfüvet egy gézbe, kössék el, tegyék be a kádba, engedjék rá a vizet és fürödjön abban a gyerek. Amikor kiveszik a gyereket, ne töröljék meg, csak jól burkolják be, amíg beszívja a bőre a kakukkfű hatóanyagát. Egész télen egészséges marad, ha háromnaponta csinálják.

ORBÁNCFŰ
Nagyon jó immunerősítő, jól fejleszti a védekezőképességünket. Az AIDS-esek is kitolják vele az életüket két-három évvel.
Az Alzheimer kórra jó az orbáncfű hipericin tartalma, de nem önmagában, hanem kamillatea is kell hozzá (a kamillának ez a hatóanyaga van meg ugyanúgy a cickafarkban is). Egy csésze kamillatea, egy csésze orbáncfű – 8 hétig és utána 4 hét szünet, és újra 8 hétig iható az orbáncfű – és ezek mellé van még a zöldpaprika és a zeller.

Van a gyenge hatású, az erős hatású és a mérgező gyógynövény.
A gyenge hatású gyógynövényeket lehet általában kapni, azokat gyűjtik. Ezeket korlátlanul lehet fogyasztani, de csak addig igyuk ameddig baj van, utána hetente egyszer emlékeztetőnek.

A természetgyógyászok használhatják őket az erős hatásúakat is - keverékbe, házilag nem.
A mérgező hatásúakat pedig csak külsőleg. Amit az előbb mondtam fogínyre, de vannak még mások is, amit tudunk használni, de csak külsőleg.
A gyenge hatásúak közül is vannak olyanok, amire oda kell figyelni. Nem azért, mert mérgezőek, hanem azért, mert olyan hatóanyagok vannak benne pl. csalán, zsurló és apróbojtorján esetében pl. a kovasav. A kovasavat nehezen üríti ki a vesénk, tehát időt kell hagyni. Általában ugyanannyi ideig kell szünetet tartani, ameddig a teát használjuk. 8 hétig csinálunk egy tisztítást a zsurlóval, utána 8 hét szünet, hogy a vese kidolgozza magából a kovasavat, ne rakódjon le a vesébe. Ugyanez vonatkozik a csalánra és az apróbojtorjánra, ezt ugyan ritkábban isszuk, viszont élvezeti teának is kiváló, a torokfertőtlenítés mellett az emésztést is javítja. Jobb módszer az, amíg nincs baj, addig négynaponta, hetente egyszer egy csészével meginni ebből a növényből.

V i g y á z a t !:
Vannak más növények is pl. a kamilla és a közönséges cickafark virágjában azulén (csíraölő hatású szénhidrogén) van, túlzott használata a bélbolyhokat úgy tönkreteszi, hogy többé nem lehet helyrehozni. Tehát mindenképpen vigyázni kell, ez a túlzott használat fél évig egyfolytában. Viszont egy 10 napos vagy két hónapos kezelésre is tökéletesen jó mind a kettő, de ezután abba kell hagyni. A cickafark virágot ritkán lehet kapni, mert azt háromféleképpen gyűjti a gyógynövény szakma. A csipet – lecsípjük a virágot és eladja a kozmetikaiparnak az azulén miatt. Levágjuk a felső 41 centit és a szárát – ez a cickafarkfű. És a harmadik mód, hogy mi gyűjtjük az egész növényt, akkor amikor virágzik.

Van még pár ilyen növény – az egyik az orbáncfű. Akik Sinkumát szednek azok nem használhatják – a Sinkumát kellene eldobni, mert az egy nagyon veszélyes gyógyszer. A szívbetegnél gyorsítja a gyógyszerfelszívódást, ez az OGYI tudjuk, mert a cukorteánkra (DIABESS) ezt írták rá, két differenciálnak kell lenni, a vérvizsgálatok ezt állapították meg. Van még egy olyan, hogy azt mondják, hogy fehér bőrű, napra érzékeny emberek ne menjenek napra vele, mert felhólyagosodik a bőrük. Én ezt nem fogadom el olyan értelemben, hogy az orbáncfüvet, mint minden nyugtatót este kell inni, és akkor nem süt a nap. Reggelre pedig a szervezetünk feldolgozza. Ezért ezt nem fogadom el.

A következő ilyen növény, amit kevesen tudnak, de nagyon sokan használják a hársfavirágot. Ugye itt két virágot gyűjtünk, és a kis- és nagylevelű hársfavirágot. A kislevelű virága jobb, ezt hívják orvosi hársnak, viszont szívbetegek abszolúte nem használhatják a hársfateát, és sokáig azt sem lehet használni, mert a hársfavirágban lévő egyik hatóanyag öli, pusztítja a vörösvértesteket. Viszont kiváló köhögéscsillapító. Náthateának hívjuk ezt is, és a bodzateát is. Ha a nátha elmúlt abba kell hagyni, egy héten egyszer lehet belőle inni. Szívbetegeknek egyáltalán nem szabad adni a hársfavirág teáját. Az ezüst hárs az nem gyógynövény.

Diólevél gyűjtése
Amikor a dió megnőtt, olyan nagyra, mint amilyen azon a fán szokott lenni, akkor elkezd valami kipermetezni belőle és az alja tiszta ragacs lesz a diófa alatt mindennek. A növekedés gátló anyagot akkor ő kipermetezi és akkortól kezdve két hét alatt megsötétedik a diólevél, és megvastagodik. Ekkortól lehet gyűjteni. Egészen addig, amíg rozsdagomba nem jelenik meg a diólevélen
A július a legbiztosabb hónap

A csalánlevelet akkor kell szedni, amikor elkezdi az első bimbót hozni, amikor már kijött a virág, akkor már jó.
A tea készítési módról
A teákat általában – a leveleket, a virágokat, az egész növényeket forrázással készítjük, egy-két kivétellel. Ez ugye össze van aprítva, morzsolva a növény.
Egy csapott evőkanál összevágott levelet beteszünk porcelán csészébe, vagy zománcozottba, fémbe nem. Leforrázzunk két és fél deci vízzel, fedő alatt tartjuk 10-20 percig, akkorra kiázik belőle a hatóanyag és leszűrjük.
Ha friss növényről van szó, akkor 2 vagy 5 perc is elég, mert a friss növénynek nem kell sokáig állni, mert több benne a hatóanyag, és nem kell megszívnia magát.

Van egy pár olyan növény, ami csak hideg vízben áztatható, ezek a papsajt félék, mind a három papsajt – a papsajt, a fehér mályva és az erdei mályva, hurutoldó mindegyik. Ezeket csak hideg vízben szabad áztatni, 3-4 órán keresztül. Ugyanannyi mennyiség kell belőle, mint a többiből.

A csipkebogyó húsának 6 óra hossza áztatás szükséges, ez 62 fok felett elbomlik. És a fehér fagyöngy, kiváló. De a bogyója mérgező !! azt nem gyűjtjük. A fehér fagyöngy vékony ágát és leveleit gyűjtjük. Azt is a januárban a legjobb
Főzni kell viszont a gyökereket, a kérgeket és a terméseket két-három percig.
Amikor főztük, levettük a tűzről 15-20 percig hagyjuk fedő alatt, hogy kiázzon belőle a hatóanyag.
És végezetül egy vers, amit minden népi gyógyászatot folytató embernek kívülről meg kellett tanulni:
 
 
Beküldte: anikogyorgyi