20220527
Last updateK, 24 máj. 2022 4pm

rovas logo

2012 augusztus 08, szerda

Az Árpád-kori Buda nyomai a Pilisben

Szerző: Noszlopi Németh Péter

 TÉRKÉPEK ÉS OKLEVELEK VALLATÁSA

Herculia

Pilismaróton még a múlt században egy római korból fennmaradt feliratos követ találtak, a Basaharc nevű területen, a római korszakból származó országút mentén. A kövön a következő szöveg állt: "Ad Herculiam". Ebből pedig azt olvashatták ki, hogy itt egy Herculia nevű római erődítmény állt.

Ez a kő nyilvánvalóan egy útjelző kő volt, és a Duna partján végigfutó római hadiúton a Herculia nevű római város felé vezető utat jelezte.

Herculia Pannónia jelentős városa volt és a tartomány vallási központja, tehát fontos római város. Az a tény, hogy Herculia a római korban Pannónia tartomány vallási központja volt, azt igazolja, hogy már a római birodalom itteni uralma előtt is fontos város volt. Vallási központok ugyanis általában hagyományokkal rendelkező helyeken fejlődnek ki. A rómaiak a régi lakosságot uralmuk alá hajtották, a nép egy része azonban tovább élt, vallási élete talán változott, átalakult, de a központ megmaradt.

A pannóniaiak Herculiát tartották vallási fővárosnak. Figyelembe kell venni azt is, hogy a rómaiak szokása szerint azokat a helyeket nevezték el Hercules emlékére, melyek fürdőhelyek voltak, különösen a melegvíz- forrásokkal rendelkező helységeket.

Ez arra mutat, hogy ezen a pilisi területen valamikor melegvíz-források léteztek, ami nem különös, hiszen Esztergom határában a Pilis hegység most is szolgáltat melegvizet, nem is olyan messze ettől a területtől.

Az, hogy jelenleg itt nem ismeretes ilyen forrás, nem zárja ki azt a lehetőséget, hogy 800 vagy 900 évvel ezelőtt itt a legcsodálatosabb melegvíz-forrás működött. El kell fogadnunk tehát azt a tényt, hogy a rómaiak Hercules nevével kimondottan azokat a helységeket illették, amelyek források és különösen melegvíz-források mellett alakultak ki. Így tudva azt, hogy a római kori Pannóniában létezett egy jelentős római város, melyet Herculiának hívtak, bizonyosra kell vennünk, hogy e város melegvíz-források mellett volt. Eddig csak Aquincumot ismertük ilyennek, de ezt nem hívták Herculiának.

Ha a pilismaróti Basaharc közelében a dunaparti római út jelzésére állított római útjelző kő "Ad Herculiam" feliratot helyesen értelmezve elfogadjuk, hogy ez a feliratos római kő a Herculia felé vezető utat jelezte, akkor nem lehet kétséges, hogy a pilisi hegyek között létező romváros a római korban Herculia névre hallgatott. Ebben az esetben fel kell tételeznünk azt is, hogy ezen a környéken a rómaiak idejében melegvíz-források működtek.

Az itt ma romokban lévő ősi városban megtaláltuk Herculiát, azt a római várost, mely melegvíz-forrásairól volt nevezetes. Megtaláltuk azt a római várost, mely a Duna mellett a Pilis hegységben melegvíz-források közelében volt. Ezek szerint két római kori város volt a Duna mellékén, mely melegvíz-források mellett terült el: Aquincum és Herculia.

Aquincum volt lejjebb, tehát a Herculia melletti melegvíz-forrásokat nevezhették csak felső hévíznek. Így érthetővé válik az Árpád-korban oly gyakori Felhévíz elnevezés, amely név Vetus- Buda melletti helymeghatározó volt. Ezzel szemben az általam megnevezett Herculia mellett ma nincsenek hőforrások. Ezen azonban nem szabad csodálkozni.

Réthly Antal szerint Attila halála óta különböző években 61 alkalommal volt Magyarországon olyan földrengés, mely a Pilis hegységet érintette. Figyelembe kell venni, hogy az országban a legnagyobb ismert földrengések a nem messze lévő Komáromban voltak. Az idézett feljegyzések szerint 1092-ben olyan erős földrengés volt, hogy egy hegy a Dunába zuhant és ezáltal a folyó medre megváltozott, a környező földeket elpusztította. Ugyanakkor más helyen a szárazföldön hatalmas tó jött létre, és másutt egy tóban egy hegy hirtelen eltűnt. Az 1348. évi földrengésekről a említik meg a krónikák: ez oly borzalmas volt, hogy Pannóniában 26 város romba dőlt. 1443-ban is hatalmas volt a földrengés, sziklákon épült várak romba dőltek, falvak és városok pusztultak el.

Az 1599. évi földrengés centruma Komárom volt, de legjobban mégis Esztergom várát pusztította. Az 1763. évi komáromi nagy földrengéskor a városban 279 ház rombadőlt, 63 ember meghalt és 102 megsebesült. A Duna hullámai toronymagasságúak voltak.

Figyelemre méltó a következő feljegyezés az 1783. évi második nagy komáromi földrengésről: 1783. április 22-én reggel 4 órakor Komáromban és a Duna mentén Győr, Pozsony, Pest, Buda, továbbá Sopron és Eszterháza heves földlökések színhelyei voltak. Ez a földrengés Komáromot teljesen elpusztította. Elhatározták, hogy város a Dunától nagyobb távolságra építik fel. Budán a hőforrások melegebbé váltak

Amikor tehát a budai hőforrások vize a leírások szerint egy földrengés következtében melegebbé válhatott, el kell fogadnunk azt a magyarázatot, hogy esetleg ugyanez vagy más földrengés következtében máshol a hőforrások vize hideg lett.

Minden valószínűség szerint a környéket sokszor pusztító hatalmas földrengése egyike zárta el a melegvíz-forrásokat Herculia város romjai közelében. Nem szabad azonban teljesen kizárni azt a lehetőséget sem, hogy a forráscsoport egyszerűen kimerült.

Nagyon régen működtek ezek a hőforrások, ha már a római uralom alatt névadók lehettek; hőfokuk lassan is csökkenhetett olyan mértékben, hogy ma már csak hideg vizet tudnak szolgáltatni. A margitszigeti melegvíz-forrás vize legutóbbi hivatalos jelentés szerint alig pár évtizedes működése alatt majdnem 10 fokkal hűlt le Így 2000 év alatt kihűlhetett a Herculiának nevet adó felsőhévízi forráscsoport is

Lazius Wolf, bécsi egyetemi tanár, aki fiatal éveiben, a XVI. század közepén, sokat járt Magyarországon, egyik könyvében leírja, hogy a magyarok fővárosa Buda (Vetus-Buda) egy római városra települt, melyet a rómaiak Herculiának neveztek Ezt a várost a barbárok~ felégették, és amikor újjáépült, Sicambriának keresztelték.

Ugyancsak a XVI. századból való Ortelius Ábrahám belga földrajztudós térképe amely a római kori Pannóniát ábrázolja. Ezen a már akkor réginek jelzett térképen Esztergom alatt, a Duna mellett fekszik a "Herculia vagy Sicambria" nevű helység

Részlet A. Ortelius térképéből Ortelius 1597-ben megjelent térképe is Pilismarót területén jelzi Sicambria-Herculiát. Kézai is Sicambrianak írta le Attila városát. - Pilismaróton 1906-ban régészek ásták Castra ad Herculem romjait, mely a korabeli egyetemi tanár, Lázius Wolf leírása szerint is azonos volt a régi Budával.

A régi Buda tehát ezek szerint is előzőleg Sicambria, a római korban pedig Herculia néven volt ismert. A magyarok nemcsak a Sicambria nevet vették át, de természetesen ismert volt akkor a németek által használt Etzelburg elnevezés is.

Nagy Emese: Kutatások, a budaszentlőrinci pálos kolostor területén.Tanulmányok Budapest múltjából Bp. 1959

Az Ortelius-térkép 1597-ben jelent meg nyomtatásban. Függetlenül ettől a XVI. századból származó kartográfiai adattól, az Itinerarium Antonini néven ismert, római korból származó útleírás távolságadataiból a megadott helységek közti távolság leírásából kiszámítva, 1906-ban Pilismarót környékén keresték Herculia nyomait.

Ekkor a limes, a római védelmi vonal felkutatása keretében Pilismaróton a kishegyi romok környékét kutatták át. Az ott végzett ásatások egy római korinak vélt hegyi erődítmény romjait tárták fel, és erről Herculia romjaira véltek ismerni. Azóta köztudott dolog, hogy Herculia Castra romjait Pilismaróton találták meg.

Senki nem foglalkozott azonban azzal, hogy Herculia a régi adatok szerint azonos volt Sicambriával, és Sicambria azonos volt Vetus-Budával, a magyarok híres székesvárosával.

1906-ban, amikor Finály Gábor Pilismaróton kiásta Herculia romjait, a legerősebben hitték még, hogy Budavár és Fehéregyháza romjait a mai Óbudán fogják megtalálni. Így senki sem foglalkozott azzal, hogy a régi adatok alapján a kiásott Herculia környékén keressék a régi Buda maradványait. Úgy látszik, még az sem ébresztett fel különösebb érdeklődést, hogy a Finály- féle ásatás alkalmával Pilismaróton egy 27 x 33 m méretű, hatalmas oszlopcsarnok alapjai kerültek elő.(22)

A hatalmas, egész Pannónia területén egyedülálló nagyságú, valószínűleg templom-rendeltetésű épület itteni létezése nem keltett gyanút, pedig ma már kétségtelen, hogy ott, ahol ilyen rendkívüli nagyságú csarnok volt, a környéknek is nagyjelentőségűnek kellett lennie.

Abban az időben mindenképpen azon voltak, hogy Árpádnak az Anonymus-i gestában leírt 907-es halálát 1907-ben megfelelően tudják a mai Óbudán ünnepelni. Ezért mindent elkövettek, hogy a sírt a mai Óbudán megtalálják. Valószínűleg a legnagyobb szentségtörés lett volna, ha valaki azt meri állítani, hogy Vetus- Buda és Árpád sírja a Pilisben van.

Pedig néhány évvel azelőtt, 1904-ben fordította le Karácson Imre Istambulban Evlia Cselebi török utazó XVII. században írt könyvének magyarországi vonatkozású részleteit.23

Cselebi ebben a könyvében megírta, hogy amikor 1660-64-ben Magyarországon járt, az öregek állítása szerint a régi város területén, amely Esztergom mellett volt, már csak erdők és gyümölcsösök, szőlők voltak. A török szerző szerint ez az Esztergom melletti nagy város a törökök kezétől pusztult el, azok tették földdel egyenlővé és telepítették be szőlővel és gyümölcsösökkel.

Cselebinek ez a leírása azért fontos, mert magyarázatát adja annak a különös jelenségnek, hogy ma ezen a területen nyoma sem látszik már a régi városnak. Cselebi leírta még azt is, hogy az ősi Buda elfoglalásakor a környéken négy erős vár volt. Ez sem lehetett a mai Buda területén.

Cselebi megírta azt is, hogy Buda Esztergomtól két kanakra volt, viszont Budától Kanizsa negyven kanakra. Ha Marót környékére tételezzük fel a régi Budát, akkor az innen számított távolságarányok fedik a kettő, illetve negyven kanakos távolságot. A mai Buda területéről számítva ezeket a távolságokat, teljes lesz a zűrzavar, mert akkor Budától Kanizsának ca. 1000 km-re kell lennie.

Egy másik török szerző, aki Buda elfoglalásakor talált egy régi magyar krónikát és azt lefordította törökre, a "Tarikh-i Ungürüsz" című könyvben törökül írta meg a magyarok történelmét.(24)

Ebben megemlíti ez a régi krónika, hogy Esztergom határában, Esztergom alatt régebben volt egy nagy város, egy erős vár, és amikor a tatárok elfoglalták az országot, e vár falainál hatalmas halmokba fát raktak, azt meggyújtva felégették a várat, és a várost feldúlták. Kő kövön nem maradt, írta le a török fordító. Érdekes a régi magyar krónika e mondata, mert egy harmadik török író, Pacsevi, Szinán pasa hadjáratának leírásánál majdnem hasonló váddal illeti honfitársait: "Egy másik gyalázatos és vétkes hiba volt - írja -, hogy a Szulejmán szultán által meghódított budai vilájetet (értsd: Vetus-Budát - NP) engedték elpusztítani, a pórnépet rabszolgaságba hurczoltatni és a falvakat fölégettetni, azon meggyőződésben, hogy csak egy ország romjain lehet egy másikat fölépíteni. Ha ezt a tartományt megkímélik, lakosai soha sem szélednek el; mert a hitetlenek nem költöztették volna el őket (25)

Tekintettel arra, hogy a mai Buda környékét a törökök inkább erőteljesen kiépítették, mint elpusztították, Pacsevinek ez a mondata semmi esetre sem vonatkozhat a mai Buda vagy a mai Óbuda környékére, hanem csak a távoli, régen elfelejtett régi Buda környékére.

Attila sírja, Árpád sírja

A Tarih-i Ungürüsz, illetőleg a török nyelvre lefordított régi magyar krónika többek között még egy érdekes adatot közöl, azt, hogy Attilát a régi Buda mellett temették el.

Mint tudjuk, Kézai Simon krónikájában szintén írt Attila temetéséről, és a sír helyéről. Kézai szerint Attilát az országútnál, a Bálvány-kőnél temették el. Anonymus nem írta le Attila temetkezési helyét, de mégis célzott arra, amikor Árpád 907-ben elhunytáról írt. Ezek szerint Árpádot Attila városa mellett temették el. Anonymus és Kézai kora közel van egymáshoz, és így feltételezhető, hogy az akkor még élénken élő Attila-mondákban a temetkezési helyről azonos feltevések alakultak ki. Mindketten Attila-városnak mondják Budát, Kézai még Sicambriának is. Valószínű tehát, hogy ugyanazon hagyomány alapján ítélték meg Buda múltját

Kézai nem mondott helységnevet, amikor Attila temetéséről írt, csak azt említi meg, hogy az országútnál a Bálvány-kőnél a Kövenzoa nevű helyen temették el Attilát, ugyanoda, ahová a hun kapitányokat.

Marót 1789-es térképének részlete. - (Pilismarót 1789. Kéziratos térkép. Mocsy György földmérő készítette. Méretaránya 1:7200. Országos Levéltár S12. Div. I. No. 2.)

Ez arra mutat, hogy a hely közismert volt abban a városban, ahol Kézai a krónikáját írta, ahol élt. Ez a város feltehetően Vetus-Buda lehetett, mert ez volt Kézai korában a magyar királyok székhelye.

Az Esztergom alatti Duna-szakasz Basaharc és Esztergom felőli részén, ahol a hegyek egészen a Duna partjáig kiugranak, egy több száz méteres szakaszt ma is "kövek oldala", "Kőalja" néven ismernek a környékbeliek. Ezen a néven szerepel e terület az eddig ismert legrégibb, 1789-beli térképen is. Itt vezet a római korból fenn maradt és ma is használt országút, és itt van az országút mellett a Szamárhegy nevű hegy is Ez a Szamárhegy az említett régi térképen Szamárkő néven szerepel, amiből bizonyosként következtethetünk arra, hogy itt, ezen a helyen állt a pogány világban á Bálvány kőnek ismert szikla. A Kézai által leírt helynek teljesen megfelel a terület, és különösen érdekes, hogy itt pár évvel ezelőtt gazdag avar- és keltakori temetőket tártak fel, ami igazolja e terület hagyományos temetkezési hely jellegét Kézai is úgy említi ezt a helyet, mint a vezérek régi temetőjét.

E terület Vetus-Budával való azonosságát különösen elfogadhatóan bizonyítja hogy az ősi Buda környékének legrégibb ismert leírása, a II. András király által 1212-ben kiadott határjárási oklevél, hasonló környékről ír a határ egyik részleténél melyben a "Szamárkő" (ősi Bálványkő), az "esztergomi nagy út" (országút) és a "köves-völgy" elnevezések szerepelnek. A határjárási okiratban leírt táj egészen azonosnak tűnik a Kézai által leírt temetkezési hely környékével. A két különböző célzatú írásban hasonló helyleírás található, természetesen, mert a két szöveg néhány évtizedes eltolódással azonos korszakban íródhatott.

Visszatérve a régi magyar krónikát lefordító török író könyvének adataihoz, meg kell állapítani, hogy ez a török szerző nem hamisíthatott bele a krónikába oly részletet, amely egyébként nem volt közismerten elfogadott adat. Így feltehető, hogy a krónika írásakor általánosan ismert felfogás volt, hogy Attilát valahol Vetus-Buda környékén temették el.

Kézai nem írt helységnevet, s nyilvánvalóan azért nem, mert természetesnek tűnt előtte: olyan környékről ír, amelyet mindenki ismer. A régi Buda mellett nyilvánvalóan közismert volt a Bálványkő az országút mellett, és a Köves-völgy, a kövek oldala. Ezt a helyet határleírásnál is figyelembe vették, mert közismert volt, és így került bele a Buda határát kijelölő 1212-es oklevélbe is. Vegyük figyelembe, hogy a Kézai által leírt temetkezési hely és az 1212-es határjárási oklevél határjelölő fix pontjainak megfelelő táj ott található, azon a környéken, melyen az ősi Budát feltételezzük

Régi térképes ábrázolás bizonyítja végül, hogy ezen a területrészen ismertél középkorban Sicambriát.

Kézai pedig megírta krónikájában azt az ő korában bizonyosan általánosan elfogadott nézetet, hogy a hunok Sicambriánál keltek át a Dunán, és hogy ott vívták meg nagy csatájukat Pannóniáért. Ott estek el a csatában a hun vezérek, akiket országút mellett, a Bálványkőnél temettek el, ahová Kézai szerint halála után a nagy hun vezért, Attilát is temették. Így kétségtelen, hogy ezt a temetkezési helyet Sicambriánál kell keresni.

Kézai a későbbiek folyamán (4.§) határozottan megírta, hogy tudomása szerint Sicambria, Attila-város, Etzelburg és az ősi Buda egyazon város volt. Kétségtelen tehát az is, hogy Kézai korában Attila temetkezési helyét a régi Buda mellett tételezték fel. Így bizonyítottnak látszik az is, hogy a budai határjárásnál említett határ. jelölő fix pontok megegyeznek a Kézai leírásában szereplő azonos nevű területtel A Kézai-féle leírás megfelel az 1212-es határjárási oklevélben a Buda-környéki terület leírásának, és mindkét leírás helymegjelölő pontjai ma is megtalálhatók a Pilismarót-Esztergom közötti régi római út mentén.

Természetes, hogy miután Kézai több száz évvel Attila halála után írta krónikáját, a sír helyéről tett megjegyzését nem lehet döntő bizonyítéknak tekinteni. Nem lehetetlen viszont az sem, hogy valami komolyabb adatra is támaszkodott, mert a korábbi krónikák arról emlékeznek meg, hogy Salamon király uralkodása idején Anasztázia özvegy királyné Nordheimi Ottó hercegnek mint csodás ajándékot, Attila hun király kardját küldte ajándékba. Ezt a kardot máig is megőrizték a német császárok koronázási kincsei között.

A kutatók megállapításai szerint ez a kard jó pár száz évvel később készült Attila koránál, de ez a XI. századból származó adat azt igazolja, hogy ebben a korszakban a magyar királyok környezetében ugyanúgy, mint Anonymus és Kézai korában is, erős hagyományokban élt a hunokkal való kapcsolat, és az Árpád-ház ragaszkodott Attilától való származásának megerősítéséhez. (26)

E rokonsági kapcsolatok ápolása Anonymus és Kézai krónikájának szerkesztésénél is élénken érvényesült, de miután e krónikák legszigorúbb kritikusai megállapították, hogy a szerzők adataikat egy most már ismeretlen, régebbi nemzeti krónikából merítették, így mégis feltételezhető, hogy ezek az állítások közelebb voltak a valósághoz, mint ahogy később e krónikák adatairól hitték.

Kézai azt írta krónikájában, hogy a magyarok a pesti és a szobi révnél keltek át a Dunán. A krónika szerint Szobnál átkelve a magyarok bevették Szvatopluk várát, mely a Duna mellett volt. Szvatopluk itt esett el, és katonái futással menekültek. Itt halt meg állítólag Marót is. Ez a krónikás adat Marót várának múltjára utal, és különösen azért érdekes, mert azt igazolja, hogy a honfoglalás idején Szobbal szemben, a mai Pilismarót környékén volt - a XIII. század szellemi vezetőinek tudomása szerint - az ország központi vára, az ország vezetőinek székhelye. Kimondottan azt bizonyítja, hogy Kézai idejében Marót, a mai Pilismarót vagy környéke országos jelentőségű királyi központ volt, s Kézai ennek múltját kívánta krónikájában hagyományokkal erősíteni.

Aquincum = Óbuda, nem Sicambria

Mint láttuk, Schoenwisner óta igazolt az a tény, hogy a mai Óbuda római kori neve Aquincum volt. Mindazokat a feltevéseket, melyek szerint a régi Buda előzőleg Attila-város, Sicambria, legrégebben pedig Herculia néven szerepelt, el kellett vetni, mert ez nem lehetett valóság, ha a forrásokban szereplő Vetus- Buda Aquincum volt a római korban.

Be kell látnunk, hogy ez a felfogás természetes volt abban az időben. Minden kutató úgy tudta eddig, hogy a mai Óbuda volt az a helység, mely régebben Vetus- Buda, még régebben Buda néven szerepelt a történelemben. És ha ez Aquincum volt - így szólt az okoskodás -, akkor természetesen nem lehetett egyben Herculia vagy Sicambria. Világos tehát, hogy Herculiát és Sicambriát nem is keresték, még akkor sem, amikor pedig már - az akkori kutatók szerint is - Herculiát megtalálták!

Közben azonban mégis eltelt közel 200 év, amely időszak alatt rengeteg régi tudományos teória dőlt meg. Azt például általánosan elismerték, hogy a mai Óbuda területén az Aquincum nevű római város létezett valamikor, mert ezt a sok évtizede folyó kutatások alatt előkerült római kori leletek kétségtelenül igazolták. De ezek leletek semmi esetre sem bizonyították azt, hogy a mai Óbuda lett volna a régi Buda.

22. Finály Gábor: Castra ad Herculem, Arch. Ert. 1907. 45-47. o.
23. Karácson Imre: Evlia Cselebi török világutazó magyarországi utazásai. Bp. 1904.
24. Budenz József: Tarikh-i Üngürüsz. Akad. Ért. 1861. 267. És 315. o.
25. PACSEVI: Az 1593-94. évi hadjáratról. Hadtörténeti Közlemények, 1892. évf
26. LÁSZLÓ Gv.: A honfoglaló magyar nép élete. Bp. 1944. 34. o.

A mai Óbudán előkerült középkori leletanyag nagyon jelentéktelen ahhoz képe amilyennek lennie kellene, ha ez a helység ténylegesen az Árpád-kori Buda lett volna. A régészek egyöntetű bevallása szerint az épületmaradványok, amelyeket itt kiástak és amelyeket bizonyos szükségszerűségek következtében Árpád-korinak kellett minősíteni, a környékükön keresett mellék-leletek hiánya miatt semmiféle módon nem bizonyítják az Árpád-kori lakottságot.

Ennek következtében - miután a régészek különösen ezen mellék-leleteknek alapján tudják megállapítani a maradványok korát -, a továbbiakban bizonyítottnak kell elismerni azt, hogy ezek az épületek nem az Árpád-korból valók, hanem a későbbi századok építkezési tevékenységéből származhatnak. Schoenwisner nem ismerte el a mai Óbudát Sicambriának és Herculiának, de csak azt tudta helyette kimutatni, hogy ennek az Óbudának a régi neve Aquincum volt. A másik római város Herculia-Sicambriát nem tudta hová tenni, és mert nem ismerte a helyét, tagadta létezését.

Nem fogadható el az a "tudományosan" alátámasztott álláspont sem, hogy Sicambria csak mondai város volt, és sohasem létezett, - hogy csak a mesék szülték és ezek szerint nem is kell keresni. Eddig ugyanis ez volt a hivatalos álláspont Amennyiben Aquincum változott volna át az idők folyamán az Árpádok központjává, a régi Buda nevű várossá, akkor tényleg nem kellene keresni Sicambriát, és nem is lenne helye a történelemben. E régi, római kori város területén azonban nem került elő az Árpád-kori Buda. Viszont előkerült azóta egy csomó korabeli adat arról hogy a középkorban Sicambriát tartották Buda előző nevének, s hogy ugyanekkor ismerték Aquincumot is. Térképükön külön tüntették fel a két római várost. Ezen kívül azért sem lehet mondának, mesének tartani Sicambria létezését, mert hivatalos helyrajzi leírásnál használták mint helymegjelölő pontot - hiteles oklevelek adatai szerint.

Így, még ha költött lenne is e név, akkor is valóságnak kell elfogadnunk a vele megjelölt, kétségtelenül valamikor létező, nagy jelentőségű város területét, mely mai Pilismarót vidékén keresendő. Ezzel tehát igazoltnak kell vennünk a Sicambria nevű város létezését, és vele számolnunk kell a jövő kutatásainál.

Leletek és adatok sokasága igazolja, hogy az ősi városközpont, melyet Anonymus Kézai, a Képes Krónika stb. Budának, Attila városának, Etzelburgnak, Herculiának vagy Sicambriának mond, nem a mai Óbuda-Aquincum területén, hanem az Esztergom- Dömös- Marót- Visegrád- Pilisszentkereszt határolta területen létezett valamikor. A pilisi hegyek, a Duna-kanyar legszebb tájterületei rejtik magukban romjait.

Herculia, Sicambria, Vetus- Buda tehát egyazon helyen volt, és ezt abból is meg állapíthatjuk, hogy a régi adatok alapján ezt a helységet Pilismarót területére feltételezték. Ezzel lehetőséget adtak arra, hogy az ősi Buda fekvésének helyét is határozottabb keretek között állapíthassuk meg.

Amikor Castra ad Herculem maradványait Pilismaróton kiásták, akkor kellet volna komolyabban foglalkozni az ott előkerült leletek származásával. Az akkori ásatás a Kis-hegyen egy nagy várfalat tárt fel, amely 820 méter hosszúságban zárta körül a teret, amit bekerített. A kőfalon belül 1906- ban három épület alapját találták meg. Az első egy 33 x 27 méteres nagy oszlopcsarnok volt, amelynek talajában 24 pilléralapot találtak 4 x 6-os elosztásban. Ez az oszlopcsarnok valószínűleg templom volt. Mellette találtak egy 15,4 méter hosszú és 9,1 m széles, valamint egy 13,7x9,5 méteres kisebb, kápolnaszerű épületalapot. Az egyik épület fala mellett egy régi templomi füstölőt is találtak. A feltáró Finály Gábor szerint az ásatásokat folytatni kellett volna ahhoz, hogy a leletek kiértékelése megtörténhessék. Ezt akkor elmulasztották. Finály római-korinak tartotta az építményt, és ha tényleg az volt, akkor Pannónia tartomány egyik legnagyobb temploma létezett itt, s ez igazolja Herculia vallási központ jellegét. Ha pedig egy későbbi templom és kápolna maradványait találták meg, akkor az a honfoglaláskor, vagy az Árpád-kor egyik nagy keresztény bazilikájának maradványa lehetett. (27)

Mindenesetre egy ilyen nagy épület csak egy, valamikor itt létező városközpont céljait szolgálhatta.

A régi budai helyelnevezések egy-egy találkozása a Pilisben ma is létező azonos nevekkel, természetesen önmagában is figyelemre méltó lenne. A Pilisben ma is úgyszólván hiánytalanul megtalálhatók azok a megnevezési pontok, falvak, völgyek, hegyek, utak stb., amelyek a régi Budáról szóló oklevelekben szerepeltek, több száz év előtti helyzetük következtében. Ezen elnevezések azonossága mellett az Esztergommal való összefüggést bizonyítja még az ezekkel a nevekkel kapcsolatosan előforduló "esztergomi nagy út" (Via Magna Strigoniensis) említése, szerepeltetése az oklevelekben. A pilisi romterület mellett húzódó országút azonos a nagy esztergomi úttal. Pilismarót főutcájában ma is az Esztergomi-út tábla látható.

Korabeli szerzők, akik pontosan ismerhették ezeknek a helyeknek helyrajzi fekvését, írásaikban azt állították, hogy a régi Buda ezen az Esztergom melletti területen létezett (Ortelius, Lazius, Cselebi, Bonfini stb.).

A Pilisben ezen kívül számos lelőhelyet ismert a régészet, amelynek Árpád-kori származásához nem férhet kétség. ,

Közismert az a tény is, hogy az Árpád-kori magyar királyok szűkebb hazája a Pilis volt. A mai Buda területe csak később kaphatott jelentőséget az államvezetésben.

Óbuda = Alt-Ofen = Ó-Pest

Általában azért gondolják, hogy a mai Óbuda szerepet vitt a magyar középkorban, mert a vélemények szerint az "Óbuda" név olyan erős hagyományokhoz van kötve a mai Óbudán, melynek egészen bizonyosan régi alapjai vannak. Ezeknek a hagyományoknak mély gyökereit azonban nem találhatjuk meg a köznyelvben.

Óbuda Alt-Ofen német elnevezése - amint láttuk -, okvetlenül erősebb hagyományokon alapszik, mint a magyar Óbuda név, hiszen kétségtelen, hogy az Alt-Ofen elnevezésnek abból az időből kell származnia, amikor a mai Budára még érvényes volt a Kemence- Pest-Ofen elnevezés.

El kell tehát fogadnunk, hogy az "Ofen" tulajdonképpen a legrégibb neve Óbudának, ezt a helynevet kell az ősi hagyományokhoz tartozónak tekintenünk. Amennyiben pedig helyet adunk annak az elgondolásnak, hogy az eredeti név a kelta-kori helynevet fedi, és az Ofen a legősibb név (Ofen-Owen), s a Pest elnevezés csak későbbi, szláv származású neve a területnek, (Pest-Pek), - akkor különösen világosan kialakulhat a név fejlődésének képe. Az Owen-Ofen ősi kelta nevet a rómaiak erőszakos úton megszüntették, miután a római impérium a tekintélyét féltette minden régi hagyománytól. A gyorsan fejlődő kormányzósági székváros Aquincum néven került bele a történelembe, miután római írók csak ezt a nevet használták.

A római birodalom hatalmának itteni csökkenése, majd megszűnése után a pannonok - az ősi keltáknak a végeken meghonosodott leszármazottai -, újra csak elővették az ősi nevet, és azóta a kelta nyelv hatására Owen, illetőleg Ofen a helység neve.

Csak amikor a XIII. század végén, a XIV század elején a királyi udvar megalkotta a mai Buda területén új székhelyét, akkor kezdték új Budának, Újlaknak nevezni római romok között élő lakosság régi otthonát. Így maradt meg egészen természetesen az Ofen=Pest név, a vegyes lakosság körében, a mai Budára és Óbudára értelmezve is.

"Pest" önmagában ismert neve volt a mai Pestnek, a mai Budának és bizonyára mai Óbudának is, és közismert neve maradt a nép tudatában ezután is olyannyira, hogy a köznyelv Pestnek nevezi ma is a fővárost, pedig már jó néhány évtizede Budapest a hivatalos elnevezése. Jó néhány évszázada hasonló névátvitellel hívják "hivatalosan" Budának a mai Budát és Óbudának a mai Óbudát.

Bizonyos, hogy nagyon sok régi írás, melyet eddig a mai Budára vagy Óbudát értelmeztek, a régi Budára vonatkozik. Sok-sok ilyen iratot, oklevelet kell áttanulmányozni ebből a szempontból.

Eddigi vizsgálódásaim szerint a mai Budapest környékére vonatkozó régi írása könnyen szétválaszthatók a régi Budára vonatkozó írásoktól, miután a régi Buda környékének helységnevei, melyek a mai Óbuda környékén sehogyan sem találhatók meg, nagyrészt ma is fellelhetők és azonosíthatók lesznek a Pilisben a régi Buda feltételezett területén. Az oklevelek mind a régi Budára, mind a régi Esztergom környékére vonatkozó sok azonos adatot tartalmaznak, és ezért az egyes helységnevek az oklevelek alapján megtalálhatók lesznek. A Pestre vonatkozó írások viszont meg adják a régi Pest helyrajzi adatait.

A mai Buda és Óbuda környéki helységnevek revízió alá vétele után megoldódnak olyan, addig érthetetlennek tartott furcsaságok, mint például az a kérdés, hogy miért nevezik Pesthidegkutat Pest-hidegkútnak. Erre pedig az volt a válasz, hogy természetesen egy nagyon régen fennálló elnevezése ennek a helységnek, és még a akkori időből származott, amikor Budát Pestnek nevezték. Ez így is van Pesthidegkút neve úgyszólván kézzelfogható bizonyítéka annak, hogy ez a terület régen Pest néven volt ismert. Amikor kialakult, a közelében a legismertebb helység csak Pest lehetett, így róla nevezték el Pesthidegkútnak.

Ha már most figyelembe vesszük azt, hogy Pesthidegkút, ez a régi helység kb. fele olyan távolságra van a mai Óbudától, mint a mai Budavárától, úgy hisszük, a továbbiakban vita tárgyát sem képezheti, hogy a nevét adó Pest helység nem a Pestnek nevezett Buda volt, hanem a mai Óbuda, melynek Vetus-Pest, Antiqua-Pest neve több Árpád-kori oklevélben szerepel.(28)

Ha a mai Óbuda lett volna a régi Buda, mint ahogyan a régebbi kutatók feltételezték, akkor a mai Pesthidegkút neve Budahidegkút lenne, vagy csak Hidegkút, semmi esetre sem alakulhatott volna ki a nagyjelentőségű Buda királyi székhely mellett egy Pesthidegkút nevű helység, amikor az a Pest sokkal jelentéktelenebb - feltételezések szerint - sokkal távolabb lévő is volt. Pesthidegkút ilyen elnevezése kétségtelenül régi származású. A "Pest" szó itt megkülönböztető jelző, mert máshol is volt Hidegkút nevű helység.

A dömösi prépostsági alapítólevélben is szerepel Hidegkút, amely mint helység név, a Pilisben is létezett. A Buda (nem a mai!) melletti Hidegkút Nyék területéhez közel feküdt, ennek helyrajzi helyzetét tisztázhatjuk több Esztergom környéki régi oklevél adataival.

Egyébként a Hidegkút nevű hely - a turisták által is ismert forrás, - Esztergom környékén található.

27. FINÁLY GÁBOR: Castra ad Herculem Arch. Ért. 1907. 45-47. o.
28.Mon. Strig. Il. 778. o.

Még egyszer Alba Ecclesia /Fehéregyház/

Az ősi Buda területe utáni kutatások komoly mértékben foglalkoztatták eddig legismertebb oklevélkutatóinkat. Salamon Ferenc, Rupp Jakab, Gárdonyi Albert, majd legbőségesebben Bánfai Szabó László igyekezett az oklevelek adatainak felhasználásával elosztani azt a homályt ami eddig a régi Buda helyrajzi vonatkozásaiban mutatkozott. Bánfai Szabó "Óbuda egyházi intézményei a középkorban" című munkájában gyűjtötte össze a régi Budára vonatkozó okleveleket. Tanulságos ez a gyűjtemény. Bár a legtöbb oklevelet Buda helyrajzi fekvésének megállapítása érdekében sorakoztatja fel, azok minden kétséget kizáróan Esztergom, a Pilis hegység és az ahhoz kapcsolódó helységek határairól szólnak.

Legtöbb tanulmány természetesen az Alba Ecclesia - Fehéregyház - hollétével foglalkozik. Fehéregyház helyét legelőször a török uralom budai megszűnése után a pálos rend kezdte keresni, mert - mint ismeretes - Mátyás király azt a pálosok kezelésére bízta. Amikor Buda visszavétele után a pálosok a mai Buda területére visszajöttek, ezen a környéken nem találták Alba Ecclesia romjait, és ekkor régebbi hiteles adatok alapján kezdték keresni egyházukat.

A rend 1719-ben Terscsánszky Lászlót küldte el Pozsonyba, hogy a Vetus-budai káptalan ott őrzött adatai között kutasson Alba Ecclesia után. Ez a kutatás Bánfai Szabó László megállapítása szerint sikertelenül végződött, mert a kiküldött azt jelentette, hogy a kolostor és birtokai a Pilisben voltak. Erre állítólag a kutatást abbahagyták, mert képtelenségnek tartották, hogy a régi Budával kétségtelenül szoros kapcsolatban álló Alba Ecclesia a mostani Óbuda területétől távol eshetett volna.

Ennél a kérdésnél ismét érdekes feltevések vezetnek Pilismarótra. Maróton a pálosoknak volt kolostora, mégpedig az eddig talált adatok szerint kb. ugyanazon időtől kezdve (1493-tól), amikortól az Alba Ecclesia Mátyás király intézkedése folytán a pálos rend kezelésébe került. Pilismaróton még ma is nagy része megvan annak a hatalmas kőfalnak, amelyet a pálosok építettek a török idők után a kolostor és környékének bekerítésére. A kolostor-kert belső részén ma már több építkezés történt, és így néhány helyen a felszínt megbolygatták. Ismert a fal mellett az a terület, amely a malompatak vizét gyűjtötte össze egy vízgyűjtőbe, amely vízgyűjtő valamikor régen egy vízimalmot hajtott.

Ezen a területen három halastó is volt valamikor, ezt a régi térkép jelöli. Ennek a kolostornak a környéke meglepően azonosnak tűnik azzal a környékkel, amelyet az 1212-es és különösen az 1355-ös, valamint az 1524-es határjárási oklevél leírása jelöl Alba Ecclesia környékeként. A kolostor előtt vonul el az esztergomi országút, amely egyezik az oklevelekben leírt esztergomi nagy úttal. A patak keresztülfolyik az országút alatt, pontosan úgy, ahogy a régi leírás adja, és a kolostorkert mellett malmot hajt, majd három halastóvá szélesedik, pontosan úgy, ahogyan azt a régi határjárási oklevelek írják. A régi kolostor területe természetesen ma már szét van tagolva, de talajában pontosan felismerhetők a régi építkezések alapjainak vonalai Ezzel a régi kolostorkerttel szemben van Pilismaróton az a kis domb - Kishegy- amelyen 1906-ban kiásták azt a szokatlanul nagyméretű oszlopcsarnokot, amely közelében még további két kápolna alapjait is megtalálták.

Hosszú-hegy - Basaharc - Vasarc
(Vízisport-térkép. A Duna Esztergomtól Budapestig. Kartográfiai Vállalat. Bp. 1958.)

Ezeket a romokat, mint már említettük, akkor Herculia megmaradt romjainak minősítették, tehát a középkori oklevelekben említett "Sicambria vize" kifejezés csakis a mai Malom-patakot jelenthette, mert ugyanebből a korból való leírások Lazius, Cotelius és végeredményben Bonfini is - határozottan azonosították Herculiát Sicambriával. Ez a terület ugyanezen kortársak szemében azonos volt a régi Buda, Vetus-Buda területével.

A XV, XVI. században sok régi szövegben található a Sicambria név és az akkor élők tudomása szerint ez a Sicambria nevű város azonos volt Etzelburggal, Attila városával.

Jó néhány adat szól arról, hogy ez a régi Attila-város, Sicambria, Buda (Vetus Buda) ebben a korszakban is már sok rommá vált épülettel rendelkezett. Így elgondolható, hogy ma már nagyon nehezen ismerhető fel itt a régi kultúra. A föld felszíne alatt azonban bizonyára megvannak a bizonyítékai ennek a kultúrának.

Basaharc-Vasarc-Vasvár

1962-ben több kitűnő szakembernek bemutattam a Basaharcnak - régi nevén Basartz-nak nevezett hely feletti helyen - a térképen Hosszúhegynek jelölve - egy több száz méter hosszan vonuló kőfal maradványát, mely teljesen körülfogja a hegy tetején lévő plató területét. A fal mellett, a hegy legfelső részével összefüggésben, régi épületalapokat is találhatunk, melyeket a régi nagy kőfallal egy faragott kövekből emelt kisebb kőfalmaradvány köt össze.

A hegy tetején lévő, kőfallal körülvett területen elég nagy terjedelmű, téglalap alakzatú üregek látszanak, minden bizonnyal régebbi, emberkéz által emelt vagy vájt építmények nyomai. A szakemberek a gyors szemlén a komplexumot egy ókori vagy őskori vár maradványának minősítették, melynek létezéséről előzőleg nem volt tudomásuk. A kormeghatározás a külső kép alapján történt, az épületmaradványok és a faragott kőfal ennél a kormeghatározásnál nem szerepelt, mint ahogy nem volt ismeretes a kort meghatározó szakemberek előtt az sem, hogy a várral összeépülve régi falu vagy más, tipikusan középkori település nyomai találhatók, és ennek a telepnek nyomait a régi térképek is jelzik. Ezek erősen cáfolják az őskori vagy ókori jelleget, és a vár későbbi létezésére utalnak. Ez a hegyi vár közvetlen szomszédságban van azzal a kisebb heggyel, amelynek tetején az ún. Hideglelős-kereszt van. Itt egy régi, római korinak tartott temetőt találtak az 1958 és 1960 között folytatott általános régészeti bejáráskor. A Hideglelős-kereszt egy kőbányászás miatt erősen lecsonkult hegyen áll, melynek széle valamikor mélyen a Dunába nyúlhatott. A Dunapartnak ezt a szakaszát a már említett régi, 200 éves térképen "Kövek aljának", "Kőoldalának" nevezték. Itt van a régi, római kori országút, mely Salva Mansio és Herculia érintésével vonult le Aquincum felé.

A Basaharc nevű helyen találták meg a múlt században a római korból maradt feliratos követ, "Ad Herculiam" szöveggel. A hosszúhegyen lévő régi vártól kissé beljebb, a hegyek felé egy hegyrészletet, magaslati pontot még a mai térképek is Vasarcnak jelölnek.

Miután tudjuk, hogy a Basaharc név a Basartz névből ered, logikusnak látszik az a feltevés, hogy a Basarc-név viszont a még most is itt található Vasarc név elírásából származik. A Vasarc név értelmét keresve viszont feltehető, hogy ez a Vasarc - Vasvár szóból ered. Ebben az esetben már ismerjük a hegyi vár régebben használatos elnevezését. Ezek szerint itt a környéken valamikor egy Vasvár nevű hely létezett. Ennek a feltevésnek igazolására szolgálhat, hogy a hegyek Dunapart felőli részén, nem messze ettől a helytől, egy forrás régi neve Vasvári-forrásként ismeretes.

A régebbi vár alatti völgyet ma Búbánat-völgyének nevezik. Itt, a völgyben épített magának szép nyaralót Knauz Nándor esztergomi c. püspök, a régi oklevelek tudósa, a Monumenta Ecclesiae Strigoniensis szerzője. Az ő gyűjteményében található egy különös oklevél (Mon. Strig. II. 325) arról, hogy itt, a Szamárhegynek nevezett hegyen az oklevél keltének idejében ismert volt egy régi vár maradványa.

1292-ben - amikorról az oklevél keltezése szól -, Zamárdi Déda comes unokája eladta ősei földjének felét Lodomér esztergomi érsek egy emberének, várjobbágyának. Az adás-vétel alkalmával az oklevél részletesen leírja a földterület határait. Ebből tudhatjuk meg, hogy azon a tájon - ahol később Knauz püspök a maga nyaralóját építtette - volt valahol Ákos palotája is. Itt volt a Csókáskő, mely kiemelkedő része a Szamárkő néven ismert hegynek. A Szamárhegyen akkor ismert volt még Zamárvár romja, a Zamárhegyi vár, melynek romjairól is említést tesz az oklevél.

Knauz püspök tehát, amikor itt, a Szamárhegy tövében a nyaralóját felépíttette, tudta, hogy itt egy régi várrom, egy régi vár volt valamikor. Talán pontosabban is- merte a helyét is. Tudnia kellett, hogy a Szamárhegy elnevezés a Szamárkő névből ered, hiszen ő is bizonyosan látta Marót XVIII. századbeli térképén, hogy itt van a Szamárkő jelezve. Bizonyára tudta azt is, hogy a Szamárkő helyén a pogányság idejében egy híres bálványkő állhatott.

Knauz Nándor művének I. kötetében (Mon- Strig. I. 3. szám) megírta, hogy Szent Adalbert - a híres lengyel származású térítő püspök -, Géza fejedelem udvarában hogyan égette fel a pogány magyarok híres és csodálatos beszélő bálványát, s valószínűleg pontosan tudta, hogy ez a bálvány - és így a fejedelmi udvar is, - ott állhatott, azon a hegyen, amelyet később Szamárhegynek, Szamárvárnak, Szamárkőnek neveztek, és ahol később ő maga egyedülálló kastélyát felépítette.

Ezért írhatta művében a Szent Adalbert legenda szövegének idézése után: "Azonban ahonnan azelőtt a sötétség szelleme kerítette hatalmába a lelkeket, onnan most az igaz hit világossága árasztja szép fényét az országra."

Arra lehet gondolni, hogy Knauz a gyűjtése alkalmával - értelmetlennek minősítve -, elmellőzte azoknak az okleveleknek a közlését, amelyek Buda és Esztergom szoros összefüggését már régebben igazolhatták volna.

Az I. Lajos király és Erzsébet királyné által 1355. aug. 26-án kiadott oklevél mellyel a Vetus- budai káptalan, illetve a Vetus- budai várnagy és lakosság közötti vita határkérdését rendezték -, felemlíti, hogy a királyt és királynét a határok kijelölése után Tamás királyi főajtónálló, csókakői és budai várnagy, valamint az esztergomi káptalan "vezette be", a budavári plébános felett pedig az esztergomi érsek gyakorolta az egyházi jogokat (.29) Tamás főajtónálló - az eddigi kutatási eredmények szerint a ma ismert fejérmegyei Csókakő várnagya lett volna, inkább hihető azonban, hogy a valóságban az Esztergom melletti Csókakő és Budavár együttes várnagya volt.

Rupp Jakab gyűjtéséből tudjuk, hogy Budáról kiindulva az országúton haladva jobboldalt szőlősdombok emelkedtek, majd az országúttól balra egy dombon akasztófa állt, és hogy ezt a dombot Akasztóhegynek, Akasztódombnak nevezték. A terület az esztergomi káptalan tulajdona volt, és ott 1698. nov. 11-én Pilis megye törvényes bizottsága tartott hivatalos határjárást.

Rupp adata szerint a határjárásról felvett jegyzőkönyv olyan terület-elnevezéseket sorol fel, amelyek a mai Buda környékén sohasem fordultak elő.

Figyelemre méltó ezzel szemben, hogy Marót 1789-es térképén az Esztergomtól - a Szamárhegy és Déda felől - Marót felé vezető régi országút mellett balra van feltüntetve az Akasztódomb, míg jobbra szőlődombok fekszenek. Az Akasztódomb környékén és a dombon is az Árpád-kori lakottságot igazoló egykorú cserépmaradványok ma is bőségesen találhatók. Ugyancsak bőséges Árpád-kori cserépleletek ismeretesek Marót falu határából, ahol a szántóföldek mindenütt tele vannak Árpád kori cserepekkel. Dömös Árpád-kori lakottsága más forrásokból ismeretes. A Szamárhegy környéke - különösen azon a területen, amely Esztergom felé esik - szinté tele van Árpád-kori cserépleletekkel, de a környéken mindenütt olyan bőségben találhatók az Árpád-kori cserépmaradványok, hogy ez önmagában is igazolhatja: itt az Árpád-korban Magyarország legsűrűbben lakott környéke, legfontosabb központja volt.

Ezen a környéken - pontosan a basaharci dombok tövében - néhány évvel ezelőtt régi sírokat találtak, s az ásatások egy régi temetkezési helyet tártak fel, sok kelta- és avarkori sírral.

A Duna túlsó oldalán Szob, Párkány, Zebegény területén már régebben is sok kelta sírt ástak ki. Legutóbb az MTA régészei Szobon nagy honfoglaláskori temetőt tártak fel, ezzel igazolva az Ipolyi rév akkori jelentőségét.

Ismert az is, hogy Esztergom környékén a rómaiak uralma előtt központi telepe volt a kelta azal törzsnek. Vezérük (princeps) Salva nevű leányának síremlékét éppen Knauz Nándor ajándékozta az esztergomi múzeumnak.

A Salva név volt a rómaiak itteni telepének névadója is, mert a római korban az esztergomi telepet Salva Mansionak nevezték.

Árpádvár és környéke

A Dömös és Dobogókő között emelkedő Árpádvár nevű hegyen a szakértők felismerték egy ott teljesen földig lerombolt Árpád-kori vár maradványát. Érdekes és a romok leromboltságára jellemző, hogy kitűnő szakemberek sem akarták elismerni állításomat, miszerint a hegyen Árpád-kori építkezési maradványokat találtam, mert szerintük annak valamely nyoma kellett volna a felszínen lennie. Csak később, amikor itt-ott faragott kövek, majd cserépmaradványok kerültek elő a föld alól, ismerték fel az Árpád-kori építkezési nyomokat.

Ezen a hegyen is földig leromboltak mindent, és ugyanilyen lerombolt állapotban van valamennyi Árpád-kori épületmaradvány a környéken. Ez az oka annak, hogy nehezen ismerik fel még a kitűnő szakemberek is azt a tényt, hogy ez a környék az Árpádkor legsűrűbben lakott magyarországi területe volt.

A sok erődítmény és vármaradvány pedig kétségtelenül igazolja ennek a sűrűn lakott helynek központi fejedelmi jellegét. Közvetlenül az Árpádvár nevű hegy alatt egy nagykiterjedésű illír-kelta telep maradványát is megtaláltuk ugyanakkor, ami viszont azt jelzi, hogy az árpádkort megelőzően itt már fontos lakottsági pont volt. A hegy tövében egyébként a múlt században megtalálták egy régi rézbánya és egy kohó maradványait, a nép által Pénzverő- ároknak nevezett völgyben.

A közel 100 évvel ezelőtt felfedezett és megvizsgált bánya mellett, egy földdel eltömött kamrában vasszerszámokat és egy vassisakot is találtak. (30 )

A várral, illetőleg várheggyel kapcsolatban nyomai látszanak annak hogy a környező hegyek, sáncok és töltések egy nagy terjedelmű erődítést alkottak itt valamikor. Nyilván több vár volt itt a környék hegyein , s ezért arra kell gondolni, hogy egyes krónikus adatok szerint Árpád vezér vára mellett a több vezérnek is vára volt a magyarok központi székhelyén.

A Képes Krónika rajzai mindenesetre a magyar királyok székhelyét mindig, magas hegyek között álló hegyi várként ábrázolják , és a rajzokon a környező hegyek tetején is várakat ábrázol a korabeli művész.

Ez az ábrázolás semmiképpen sem idézheti a mai Óbuda területét, viszont nagyon is jellemző a Pilis vidékére, ahol ismert az Árpád- kori élénk élet és ahol a várak nyomai a hegyeken ma is fellelhetők.Feltehető, hogy ez volt az a magyarországi városközpont, amelyet a török írók Jedi kulli-nak, a németek Siebenburg-nak írtak.

BÁRTFAI Szabó LÁSZLÓ: Óbuda egyházi intézményei a középkorban. Bp. 1935., 78. o. 48

Kétségtelen, hogy a területet ma nagyrészt vadon erdő borítja. Leginkább csak föld felszínének a természetestől eltérő jellege hívja fel ma a figyelmet a régi kultúrára. A felszín alatt azonban lépten- nyomon meg lehet találni ennek leleteit.

Természetesen ha csakis a krónikák szövegeire támaszkodnánk, kétes bizonyossággal lehetne a valóságos helyzetre következtetni. Ma azonban már pozitív leletanyaggal is rendelkezünk, amely a krónikák adatait látszik igazolni.

A Hosszúhegyen talált régi várrom Szobbal szemben egy hegytetőn áll, közvetlenül a Duna parton, igazolva azt, hogy itt a Duna parton ténylegesen állt egy nagy és erős vár.

Állítólag Attila városáról szóló mondák alapján írták krónikásaink, hogy a magyarok vezérei ennek a várnak a helyén ütötték fel a királyi szállásukat és itt alakult ki az a központi székhely, amely évszázadokig Buda, majd Vetus-Buda néven szerepelt a történelemben.

Anonymus adata arról szól, hogy a magyarok átkelve a Dunán, Attila városába mentek be, és ott megcsodálták a romba dőlt, illetve még álló palotákat.

Kézai a magyarok átkeléséről szólva Szvatopluk várát említi e helyen, miután már a hunok átkeléséről szólva megírta, hogy azok Sicambriánál keltek át a Dunán, és hogy az volt Attila városa. Hosszúhegyen előkerült régi vár most igazolja ezeknek a régi krónikás adatoknak a származását.

Ha azonban körültekintünk a vidéken, láthatjuk, hogy itt egy csomó más vármaradvány is van. Példa erre a Hosszúhegyen előkerült régi vármaradvány vagy a Szamárhegyen régebben ismert vár. De találtam a Szakóhegyen is egy vármaradványt, és ismert az Árpádvár vagy Pádvár hegyén is egy régi erődítmény stb.

Ezen a környéken feltehetően egy igen erős városközpont létezett az ókorban is, és ennek a városközpontnak a környékén voltak ezek a várak. Ennek a központnak a neve lehetett Herculia, amelyet Pannónia vallási központjának tartottak. Ez a városközpont nyilvánvalóan a régi pilisi kultúra fejlődésének eredménye volt. Ennek a korai kultúrának egyik döntő tényezője pedig az itt kifejlődött ősi rézbányászkodás lehetett.

A Pilis hegység kiránduló térképének részlete
(Pilis hegység kiránduló térkép 2. Sz. M 1:50.000 M. kir. Állami térképészet)

Rézbányászat a Pilisben

Azon a területen, ahol a Pilis-hegy mészkőalapjai kiemelkednek a környező vulkanikus származású andezit tömegből, sokfelé voltak rézlelőhelyek.

Valószínűleg ezeken a találkozási vonalakon lehetett kezdetleges eszközökkel legeredményesebben bányászni a rezet. A Pilis-hegytől keletre és északra a vulkánikus csoport szélén rézbányák és kohók nyomait lehet fellelni. Ez a rézbányászat feltehetően már a legkorábbi kultúrkorszakban megindult, s talán már hozzájárult a magyarországi önálló rézkor kifejlődéséhez is. A réz- és vasbányászat ezen a pilisi területen láthatólag a törökök uralmának kezdetéig virágzott, mert a környéken ma is sok olyan elnevezés található, amely a fémbányászkodással függhetett össze. A Dömös környékén ismert Rám-hegy például rézhegyet jelent, és ennek a fémbányászkodásnak nyomát jelzi a "szer szó is, amelyet a Szerkövek néven ismert sziklacsoport tartott fenn. A "szer" szó a fémbányászat egyik legrégibb szakkifejezése, azt a mesterségesen létesített lejtőt jelenti, ahol a fémtartalmú köveket különválasztották. Miután a fémfeldolgozás itt, a pilisi hegyekben ősi időszakokig nyúlik vissza, a "szer" szó itteni létezése a rézbányászkodás maradványának tekinthető. Anonymus krónikájában is szerepel ez a Szer elnevezés. Szerinte a magyarok első közös gyűlésüket a Szer-nél tartották.

Ez a megnevezés a környék tüzetesebb megjelölése nélkül arra vall, hogy Anonymus egy olyan "Szer" nevet említett, amelynek hollétét szerinte mindenki ismerte. Ez pedig a központi királyi szálláshely közelében kellett, hogy legyen. Ezért nem jelölte meg a "szer" fekvését. A régebbi kutatók komoly jelentőséget tulajdonítottak a Szer nevű hely hollétének, mert nyilvánvalónak tartották, hogy ez a hely a királyi központ közelében volt. Így feltételezték, hogy ha a Szer nevű helyet megtalálják, akkor nyomára akadnak a vezérek központi székhelyének, annak a városnak, mely a krónikák szerint előzőleg Attila hun vezér városszékhelye is volt.

Priscos Rhetor írása alapján, - a múltszázadbeli okoskodás szerint, - Attila legfőbb szálláshelyének nyomait csak az Alföldön lehetett keresni. Miután az elképzelésekben az Alföld síkságába helyezték Attila városát, egészen ésszerűnek tűnt, amikor az Alföld egy jelentéktelen pontján, a Csongrád megyei Szer- Pusztán, Pusztaszeren vélték megtalálni azt a Szer nevű helyet, amelyet Anonymus a gestájában mint az első országgyűlés helyét említ.

Komolyabb kritikai vizsgálódás, kézzelfogható lelet vagy okleveles adat nélkül is elfogadta tehát a közvélemény, hogy az Alföld Szer-pusztának nevezett helyén volt" ez a szeri országgyűlés. Pedig a mai Pusztaszer és az Anonymus által említett Szer; kapcsolatának nyomait nem találhatták semmiféle oklevélben. Még emlékművet is, állítottak az első országgyűlés emlékére ezen az alföldi helyen. Ha akkor megvizsgálják a "szer" szó jelentését, óvatosabban jártak volna el.

Mint láthattuk, ez a szó, ősi jelentése szerint bányászati műszó. Miután Árpádkori elnevezésről van szó, azokra a területekre kellett volna szűkíteni a kutatást; melyeken ősi bányászat folyhatott. Nem lett volna szabad figyelmen kívül hagyni; hogy számtalan adat bizonysága szerint a vezérek korában és később, az Árpád-házi királyok uralkodásának idején az ország központja a Pilis vidékén volt. Ha itt jobban körülnéznek, egyszerűen megtalálhatták volna a valódi Szer nevű területet.

Pilismarót legrégibb, közel 200 éve ismert térképén a mai helyzetnek megfelelő- en már szerepel ez a megjelölés "Szőrkő" néven. Ez a turisták körében közismert Szerkő régies neve. Hogy ez a Szer elnevezés a Pilisben, a pilisi régi fémbányászkodás idejéből maradt fenn, azt igazolja az az adat, mely szerint 1862-ben bizonyos bányászatra utaló leletek kerültek elő a környéken.az Árpádhegy tövében, ahogy Nedetzky Gáspár dömösi plébános 1880-ban kiadott könyvében írta.

Az Árpádhegy a Szerkövek szomszédságában van. A helyszínre kiszállt bányászati bizottság megállapította, hogy valamikor régen rezet bányásztak és rézkohók is működtek ott. Kétségtelen adatok szerint tehát a környéken fémet bányásztak. Így bizonyosra vehető, hogy a "szer" elnevezés ezen a területen a régi bányász műszóból ered, és az is, hogy ez az elnevezés itt nagyon régi keletű.

A dömösi prépostság alapítólevelének szövegéből megállapítható, hogy ezen a környéken a Rám és a Szer szó már a XII. században közismert volt. Ilyen helységnevek találhatók az adományozott községek felsorolásában. A dömösi alapítólevél kelte és az Anonymus- gesta leírása között csak pár évtized telhetett el. Így nagyon valószínűnek látszik, hogy ha Anonymus azt írta: hogy a gyűlés a Szernél volt, akkor ugyanarra a Szer nevű helyre utalt, amely a dömösi oklevélben ugyancsak Szerként szerepelt. Különösen indokolt ezt azért feltételezni, mert Anonymus a királyi székhely szemszögéből írta a Gestát, és ez a központi székhely Esztergom környékén a Pilis területén volt.

A pilisi terület meg jelölt részén több helyen is megtalálható a bánya és a szer szó maradványa. Bártfai Szabó László okleveles adatokat sorolt fel, melyekkel bizonyította, hogy az Alba Ecclesia (Fehéregyház), Buda ősi egyháza, Bana földjén volt.(31) Arra a végső következtetésre jutott, hogy az Árpádkorban sokat szereplő banai egyház azonos az Alba Ecclesiával, a Bana szó pedig az Oklevélszótár szerint bányát jelent. (Györffy György szerint Bánfai Szabó idézett műve a leglelkiismeretesebb összeállítása a régi Budára vonatkozó okiratoknak!) Ezer évvel ezelőttről való elnevezéseknél a bana=bánya szó csak só- vagy ércbányát jelenthetett, így fel kell tételeznünk, hogy ebben az esetben az elnevezést valamely fémlelőhely, illetőleg bányahely indokolta. Miután pedig a mai Buda vagy Óbuda környékén geológiai okokból sem só-, sem fémbányászkodás nem létezhetett, ezzel is kétségtelenül igazolódik, hogy a régi Buda és Fehéregyháza nem lehetett a mai Buda vagy Óbuda területén. Miután a Pilis megjelölt körzetében pozitív leletek bizonyítják bányák és kohók valamikori létezését, igazoltnak láthatjuk azt a feltevést is, hogy a réz, - amely a középkori magyar kereskedelem legfőbb export cserecikke volt, és nyilvánvalóan a régi Buda-környéki bányákból származott, - ezekből a rég megszűnt bányákból került elő.

Egészen II. Ulászló koráig követhetők annak nyomai, hogy a magyar kereskedők nagy mennyiségű rezet adtak el külföldi kereskedőknek prémekért, selymekért, posztókért.(32)

Érdekes azonban, hogy a törökök uralma után már nem szerepelt a kereskedelmi cikkek között a budai réz.

Minden valószínűség szerint a Pilisben lerombolt régi Buda pusztulásakor szűnt meg a pilisi rézbányászkodás is.

A régi Buda tehát olyan helyen volt, ahol réztermelés folyt. Igaz, a mai Buda területén is van olyan hely elnevezés, amely a réztermelést igazolná. Ez a Rézmál, mely a budai hegyek között van. A Rézmál elnevezés itteni létezése azonban csak jó figyelmeztető arra, hogy óvatosabbak legyünk minden olyan "bizonyítékkal" szemben, amely a régi Buda azonosságát látszik bizonyítani a mai Budával, az itteni elnevezések alapján. Az eredeti Budára vonatkozik egy régi oklevél, mely szerint Ágnes, Pál budai polgár özvegye 1394-ben a budai rézmáli szőlőjét eladta 60 forintért. A Rézmál tehát tényleg régi elnevezés, de véletlenül tudjuk, hogy a mai Budán létező Rézmál mesterséges úton került ide.

1847. június 17-én a budai tanács Döbrentei Gábor javaslatára nevezte el - a régi írásokban található nevek alapján - a mai Buda több részét, és a Rézmál név így került a mai Buda-vidéke helyének megjelölésére.(33)

Leletek alapján tudjuk, hogy a Pilisben, a Rám-hegy tövében, régi rézbánya létezett. A Rám-hegy magyarul rézhegyet jelent, ugyanúgy, mint a régi írás szerint a Rézmál. Rézhegy nevű hely pedig a megvizsgált adatok tartalmánál fogva igazoltnak tekinthető Dömös és Dobogókő között.

A régi budai környékről való tájmegjelölés, a Rézmál név tehát azon a környéken létezett, ahol mi most a régi Buda nyomait keressük. A bizonyítékok, a leletek és a régi írások adatai kiegészítik egymást.

Vetus-Buda pusztulása

A krónikások megbízhatóságáról az utóbbi évtizedekben sok esetben győződhettek meg a tudósok. Ez természetes. A krónikás a maga idejében írt dolgokat kétségtelenül jobban tudja, mint a későbbi korok kutatói. És ha időnként a krónikákban vannak is téves adatok, vélemények, általában beigazolódik, hogy mégiscsak a szemtanú, a kortárs ismerhette jobban a dolgokat.

Anonymus, Kézai, majd Cselebi, Lazius és Ortelius olyan helyrajzi vonatkozásokat közöltek írásaikban a régi Budáról, melyek nem feleltek meg a későbbi történetírók - a mai Óbudával kapcsolatos - elképzelésének.

Sehogyan sem lehetett beleilleszteni a krónikások által közölt leírásokba azt a Budát, amelyet a kutatók a mai Óbudán képzeltek el, illetőleg fellelni vélték. Így azután ezeket a szerzőket leginkább azért tartották megbízhatatlannak, mert mást mondtak, mint amit a kutatók gondoltak.

A régi Buda pusztulásával kapcsolatosan ismert az a tény, hogy a legtöbb pusztítást a tatárok és a törökök végezték az ősi városon. Ismeretes, hogy a tatárok sok mindent földdel egyenlővé tettek Vetus-Budán, de azután történtek még bőségesen jelentős építkezések is. Végül azonban a török pusztításnak sikerült végleg földdel egyenlővé tenni ezt a várost . Cselebi adata arról, hogy egy város, mely Esztergom mellett volt, közel 80 év után már teljesen eltűnt a helyéről, - jelzi a törökök tervszerű pusztító munkáját. Török adatok vannak arról hogy ők Vetus-Buda köveit üzletszerűleg adták el. Valóságos épületkő bányászkodásra rendezkedtek be és szekérrel, hajóval szállították innen a faragott köveket. Busbeck holland származású diplomata a török uralom kezdete után 12 évvel járt Budán, és előzőleg bejárta Vetus- Buda területét is. Leírásában megjegyezte, hogy ottlétekor az ősi várost nyomorúságos állapotban látta, a gyönyörű épületek mind romokban vagy összedűlőben voltak. Arról is ismerünk adatokat, hogy a török tervszerűen irtotta a város lakosságát. Vetus- Buda - mint írják - 1566-ban már teljesen elnéptelenedett, előzőleg a kevés megmaradt lakosság az adatok szerint Esztergomba szökött.

Ez az adat szintén az események korából származik, és rendkívül meglepő az, ahogy eddig ezzel az adattal szemben kutatóink viselkedtek. A mai Óbudán - feltételezve a régi Buda városát-, lehetetlennek tűnik, hogy annak a városnak a lakói egy nagy katasztrófa alkalmával, - mint amilyen a török pusztítás volt - ha szétszélednek, akkor Esztergomba menekültek volna.

Ha Esztergomot írnak a korabeli szerzők, akkor nyilvánvaló, hogy Vetus- Buda ténylegesen közel volt Esztergomhoz.

Egyébként érdekes az is, hogy Pilismarót híres volt évszázadok óta - bizonyosan a törők pusztítás utáni időktől - arról, hogy környékén nagymértékben folyt az épületkő-termelés. A Dunán elszállított köveket külön rakodón hordták be a hajókba. Ilyen tervszerű pusztítás után természetesen alig maradhatott itt régi épület vagy rom, miután arról volt szó, hogy a város nyomait eltüntessék. A törököknek egyébként bőségesen volt idejük még akár az alapokat is kiásni a helyükről. Természetesen feltételezhetjük azt is, hogy a török uralom utáni időkben még nyomát lehetett volna találni ennek a városnak, nemcsak az öreg emberek tudatában, emlékezetében, hanem a régi város környékén is. Viszont azóta is csak a pusztítás folyt ezen a területen, és így rengeteg érték semmisülhetett meg. A törökök után az osztrák császárok, a Habsburg-család vadászterülete lett ez a vidék. Fel kell tételeznünk, hogy a hatalmas hegyek és erdőségek által körülzárt területen az osztrákok anélkül pusztíthatták tovább az esetleg még ott létező építkezési nyomokat, hogy azok sorsáról bármit is megtudhattak volna az ország más tájain. Az osztrák uralom érthetően nem tartotta szükségesnek feléleszteni, feltámasztani ezt a régi kultúrájú ősi magyar központot.

Kétségtelen, hogy valami ilyen, tervszerű ténykedés folyt a pilisi épületek pusztítására, mert ma már látható, hogy a régi visegrádi Mátyás-palota romjai sem maguktól jutottak a föld alá olyan mértékben, mint ahogy azok később előkerültek.

Következik az oklevelek vallomása!

32. Magyar történelem IV 1244-45. o.
33. Rupp Jakab: Buda-Pest és környékének helyrajzi története. Pest, 1868. 221. o.
31. Bártfai SZABÓ LÁSZLÓ: Óbuda egyházi intézményei a középkorban, Bp. 1935., 17-18. o.

OKLEVELEK VALLOMÁSA

 


Megnyitva 47247 alkalommal

Hozzászólni csak a bejelentkezett felhasználók tudnak

Alrovatok

Új írások

Hozzászólások