Magyar Megmaradásért

Nem adjuk fel

 

H2020Jan27

2020. Január 26., Vasárnap 23:04

"5G hatás, csakis egyénre szabott"...

ISTEN HOZOTT E SZÉP, ÚJ VILÁGBAN! A címből a szép, új világ Aldous Huxley 1931-ben írt utópisztikus regényének címére utal, a pontosság kedvéért. Az Isten hozott pedig azoknak, akik nemrég ébredtek rá, hogy a világ egyáltalán nem olyan, mint amilyennek hitték eddig. 
Ez a cikk 2017-03-15.-én került fel a honlapra de most ebben az évben külön figyelmet érdemel, ezért újradátumozva 2020-ra a célkeresztünkbe hoztam: - Francesco Nitti, Olaszország volt miniszterelnöke „Nincs béke Európában” című művében Magyarországról a többi között ezt írja:  
Kategória: Igaz történelmünk
2020. Január 20., Hétfő 09:13

Ne feladni a létért való küzdelmet!

Úgy tűnik, Trianon-ügyben fellángolt a kultúrharc, amit még az elején jó lenne szolid mederbe terelni. Tekintettel arra, hogy az idén lesz a trianoni békediktátum centenáriuma, arra szeretném felhívni a történészeket és a médiában megnyilatkozókat, hogy kétszer is gondolják át, amit e kényes témában leírnak.
Fecser János vetette fel ezt a kérdést a facebookon, s ezt írta:
Kategória: Bene Gábor
2020. Január 20., Hétfő 04:52

A vörös rizs földjén boldogság van

Van egy állam ahol az emberek nagyon barátságosak és boldogok. A turisták sokáig ki voltak onnan zárva, de ma már nem annyira elszigetelt, bár a turisták ma is csak szervezetten tudnak oda utazni és ott is csak megfelelő idegenvezető segítségével nézhetnek szét.
Kategória: Bene Gábor
2020. Január 16., Csütörtök 22:29

Miért Greta Thunberg és miért nem Boyan Slat ?!

„Ti vagytok az első generáció, amelyik minden osztályteremben légkondicionálást igényel; számítógépeken/laptopokon tanultok; minden szobában van TV; ... 
2020. Január 10., Péntek 16:27

Miért vakították meg Fekete Istvánt?

Ki volt Fekete István? Az egyik legismertebb ifjúsági írónk, a Tüskevár és a Téli berek, no meg az állatregények természetbolond szerzője. De valóban csak ennyi? Közel sem. Forgatókönyvektől kezdve oktatófilmeken át felnőtteknek szóló regényekig igen sok mindent letett az asztalra. Az már más kérdés, hogy a rendszer ellenségeként megpróbálták egész írói munkásságát, sőt őt magát is tönkretenni.
2020. Január 10., Péntek 08:35

Gyökerek

Pályaavatóra ment, alapkőletétel lett belőle. A lovasíjászat felélesztője és világbajnoka, Kassai Lajos Keleten járt nemrégiben, és élményeit ezúttal is kerek történetté formálta. Ismét kiderült: vannak, akik jobban ismerik a magyarság gyökereit.
"...gy-két magyar vonatkozás: a kelet-európai kommunista egyházellenes kirakatperek idején felvetődött több főpap – köztük Mindszenty József – kivégzésének ötlete is. Franco hamar lehűtötte a kedélyeket azzal, hogy diplomáciai csatornákon tudatta a kommunista vezérekkel: minden egyes főpap kivégzése után több száz nála 'vendégeskedő' kommunista aktivistát fog a másvilágra küldeni. Mivel tudták, hogy ő ilyesmiben nem szokott tréfálni, ezért gyorsan elálltak az ötletüktől."
2020. Január 06., Hétfő 13:43

Mi lenne, ha a V4-ek összefognának ?

Franciák a legnagyképűbbek Európában! Trianonban szétszedték az 1100 éves Magyarországot, mert két számjegyű volt a GDP növekedése a millenniumi időkben, és konkurenciát jelentett a Nyugatnak.
Kategória: Trianon sebek
1. oldal / 46

Új írások

Jó honlapok

Látogatók

Hungary 70%Sweden 1.1%
Romania 5.6%Canada 1%
United States 3.5%Norway 0.8%
Ukraine 3%Switzerland 0.4%
Russian Federation 2.8%France 0.3%
United Kingdom 2%Netherlands 0.3%
Slovakia 2%Australia 0.2%
Germany 1.9%Kuwait 0.2%
Serbia 1.3%Italy 0.1%
Austria 1.3%Poland 0.1%

Today: 41
This Week: 41
Last Week: 12137
This Month: 75746
Last Month: 20452
Total: 2289684

Belépés