20240419
Last updateCs, 08 febr. 2024 7pm

rovas logo

2008 október 02, csütörtök

Megtalálták a 12. Bolygót?

Szerző: Internet

Tudósaink több évszázada állítják, hogy csak a Föld van olyan különleges helyzetben, hogy kialakulhatott rajta az élet. 

Galaxisunkban eddig 170 olyan bolygót figyeltek meg, melyek egy nap körül keringenek, azonban ezek vagy olyan nagy méretűek, vagy olyan közel vannak a napjukhoz, vagy ellenkezőleg olyan messze, hogy ezeken az élet földi formája nem tudhatott kialakulni.

2006 januárban közzé tették a hírt, hogy egy 73 fős csillagász csapat, 3 csoportban dolgozva minden kétséget kizáróan bebizonyította, hogy találtak egy Földszerű bolygót, mely egy nap körül kering. A bolygó háromszor nagyobb mint a Föld, és háromszor messzebb van a napjától, mint a Föld a Naptól.

2005 július óta követték és számoltak, kiderült, hogy hasonló körülmények lehetnek ott is mint a Földön, és akár teljesen hasonló élet ki is alakulhatott rajta.

A dolog külön érdekessége, hogy a sumer leírások említették a 12. bolygót, a Nibirut, melyről származhat akár az értelmes emberi élet. Nos pillanatnyilag az újonnan felfedezett bolygó adatai és pályája megegyezik ezzel. Persze ez lehet csak véletlen egybeesés is.

Az is csak véletlen lehet, hogy az összes tudós gratulált Sitchinnek, aki 1976-ban leírta a bolygó létezését, a sumer leírások alapján. Épp ilyen véletlen volt, amikor 1976-ban leírta az Uránusz és Neptunusz bolygók vizes, kékeszöld kinézetét. Mikor 1986-ban és 1989-ben a Voyager2 űrszonda első emebri alakotásként meglátta a két bolygót, pont azt látták, amir a sumerok leírtak.

Forrás: http://vizkoz.silihost.hu/Erdekesseg/erd_3_06_07.html  (már nem elérhető)

Hozzászólások megtekintése a régi honlapról

A rovat további cikkei: « Új ég és új Föld A 12. bolygó »

A hozzászólások lehetősége 2023.11.03-án megszűnt.

Alrovatok

Új írások

Hozzászólások