20240419
Last updateCs, 08 febr. 2024 7pm

rovas logo

2009 október 13, kedd

2012-ben nem lesz világvége

Szerző: Internetről

Apolinaro Chile Pixtun maja vezető azt nyilatkozta, hogy 2012-ben nem jön el a világvége annak ellenére, hogy a közép-amerikai civilizáció naptára szerint 2012 december 21-én a jelen időszámításuk véget ér.

A maja naptár 2012 végén lejár, és egy teljesen új ciklus kezdődik. A pánikhangulatot az is fokozza, hogy asztrológusok furcsa bolygóállásokat jósolnak arra az évre, ami 25 800 évente szokott bekövetkezni.

Más kutatók maja dokumentumokra hivatkozva jócskán eltolják a világvégét, így az nem 2012-ben, hanem 4772-ben fog bekövetkezni.

Az apokalipszist jósoló maja naptárt i.e. 355 körül állították fel, kezdőértéke 0.0.0.0.0 volt, ami a Gergely naptár szerint i.e. 3114. augusztus 11-nek felelt meg. A maja számítás szerint 2012 december 21-én a naptáruk 13.0.0.0.0-át fog mutatni.

A kutatásokból kiderült, hogy a maják a 20-as számrendszert használták, időmérésük a 20-as szám és hatványai körül mozog. Azonban a természetre nem tudták ráerőltetni tudományukat, így a hónapokat csak 18-ig számolták.

Így az öt értékű dátumuk a következőképpen tevődik össze: jobbról az első érték a Kin (a nap), a második a Vinál (hónap = 20 nap), a harmadik a Tun (év = 18 hónap = 360 nap), a negyedik a Katun (20 év), az ötödik pedig a Baktun (400 év). A működése az autó kilométerórájához hasonlít, ahogy a Kin értéke elérte a 19-et, átugrik 0-ra, míg a Vinál 0-ról 1-re és így tovább.

Így jutunk el 2012 decemberében a 13.0.0.0.0-hoz, ami egyesek szerint a világvégét jelenti, hiszen a maják körében szent számnak tartják a 13-ast.

Forrás: http://kitekinto.hu/nonpolitik/2009/10/13/2012-ben_nem_lesz_vilagvege

Hozzászólások az előző oldalról itt olvashatók

A hozzászólások lehetősége 2023.11.03-án megszűnt.

Alrovatok

Új írások

Hozzászólások