- Hibás dátummagyarázatokat tartalmaz ! - .
Egy a Szépirodalmi Könyvkiadó Olcsó Könyvtár sorozatában megjelent példánya meg volt, és hamar átrágtam magam Attila történetéig. Már most előre bocsátom, hogy a magyar krónikákból csak a hunok történetét olvastam, illetve a magyarok bejövetelét, így most ezeket a részeket próbálom értelmezni. Kiemelendő, hogy ebben a szövegben szereplő valamennyi általam adott dátum és időpont feltételezésen alapul és nincs bizonyítékom arra, hogy egyes események pontosan ekkor vagy akkor voltak.
Magyarázó a szövegolvasáshoz:
Dőlt betű – idézet
Vastag betű – kiemelés tőlem
Kis kapitális – könyvcím
A Képes Krónika (továbbiakban KK) rövid szövege
Az Úr megtestesülésétől számított 373. évben a Szittyaországban (Szkítia) lakozó hunok megsokasodtak és kapitányokat rendeltek maguk közül, Csele fia Bélát, ennek őseit Kevét és Kadocsát, Bendegúz fiait Attilát, Kevét és Budát, majd elhatározták, hogy benyomulnak a nyugati tájakra. Akkor egy lélekkel kivonultak Szittyaországból, benyomultak a besenyők, fehér kunok, majd a szuzdaliak, ruténok és fekete kunok földjére. Tovább haladva eljutottak a Tiszáig, ahol is elhatározták nem vonulnak tovább. Abban az időben Pannónián, Pamphilián, Phrygián, Macedónián és Dalmácián a longobárd nemzetségű Macrinus fejedelem uralkodott, ki pedig hadban járatos férfiú volt. Megtudván, hogy a hunok a Tisza fölött megtelepedtek és napról napra pusztítják az országát, a rómaiaktól kért segítséget. A
rómaiak pedig abban az időben az alemán származású Veronai Detrét kérték, vigyen Macrinusnak segítséget, ő pedig itáliai, germán és más nyugati népekből álló seregével elindult Pannóniába. Eljutott Százhalomig, ahol Potentiana városához a longobárdok is gyülekeztek és a két vezér tanácskozni kezdett. Miközben eképpen tárgyaltak, a hunok az éjszaka tömlőkön Sicambriánál átkeltek a Dunán, és kegyetlenül öldösték Macrinus és Detre seregét. Ez a támadás nekikeserítette Detrét, harcba vonult a hunok ellen Tárnokvölgy mezejére, megütközött velük és serege nagy részének pusztulásával legyőzte a hunokat. A hunok maradékai átfutottak a Tiszán és elesett Keve kapitány is. Mikor látta Detre milyen nagy veszteség érte seregét, másnapra az ütközet után Macrinus-sal elvonult Tulln városa felé, amely latin nagy város volt, és három állomásnyinya fekszik Bécstől (Vindobona). A hunok visszatérve a csatatérre, illően eltemették társaikat és díszes kőbálványt emeltek a helyén. Majd rendbeszedve seregüket Tulln felé indultak, ahol az ellenségeik gyűlekeztek. Mondják Detre és Macrinus Cezumórig eléjük ment és hajnaltól csatáztak, amikor is Macrinus elesett, Detre a homlokán sebesülve a rómaiak maradékával futásnak eredt. A hunoknál Béla, Keve és Kadocsa is elesett, testüket visszavitték az említett kőbálványhoz, és ott temették el.
Az Úr megtestesülése 400. évében a magyarok Pannóniába történt bejövetelétől számított 28. esztendőben a hunok Attilát királlyá választották, ő pedig öccsét Budát fejedelemmé nevezte a Tiszától a Donig. Miután a hunok a cezumóri csata után visszatértek a Tiszán túlra, Attila ünnepélyes udvart gyűjtött össze, ahová eljött a Veronai Detre is a német fejedelmekkel és behódoltak Attilának, ugyanakkor Detre rábírta, hogy induljon a nyugati tájak ellen, ahol is nagy hírnevet szerezhet. Így hát Attila hadba szólította seregét és elindult Sicambriából. Először Illíriába rontott, majd Konstanz országán áthaladva, Bázelnél Zsigmond király állott elébe, de őket leverte, tovább haladva a Rajna mentén ostrom alá vette Argentina (Strassburg) városát, Attila bevette a várat, s a falait lerontotta. Argentinától tovább indult seregével és földig rombolta Luxeuil, Besancon, Chalons, Macon, Langres és a burgundi Lyon városokat. Innen levonult a Rhone mellett Catalaunumba, ahol is seregét megosztotta és harmadát a nagy Miramammona szultán ellen küldte, aki pedig ennek hallatára, Sevilla városából Marokkóba menekült a tengeren keresztül. Itt Attilát megtámadta Aetius római patricius tíz nyugati királlyal, Attila fegyvernyugvást kért, hogy seregét visszahívja, de nem kapta meg, hanem a két sereg egymásnak esett.
Ebben a csatában a gótok nagy királya Athalarik is elesett (más források szerint Theodorik), mikor ezt látták a többi királyok, ők pediglen elfutottak. Innentől számítva Attila számos országból szedett adót. Attila harmadrész serege, mely nem vehetett részt ebben a csatában, késedelme miatt rettegve Attilától, Katalóniában maradt, és ama ország lakói lettek. /Ugyanis a hunok-gótok később valóban erre a területre vonultak/ Attila néhány napig a csatatéren időzött, majd győzelmesen elvonult Toulouse városába, onnan Reims ellen indult, nyomban elfoglalta, eljutott Köln városához, ahol átkelt a Rajnán, behatolt Thüringiába, Eisenach városában ünnepélye udvart tartott és sereget küldött a dákok, normanok, frizek, litvánok és rutének ellen, ezeket mind legyőzte és szolgálatba hajtotta. Innen visszatért Sicambria városába, ahol saját kezével ölte meg öccsét Budát, aki ugyanis Sicambriát Budavárának nevezte át.
Ezeket elvégezvén öt esztendeig nyugton ült Sicambriában, csak őröket állított a négy égtáj irányába. Az öt esztendő múltával kipótolta seregét harmadrészét mely Katalóniában maradt vissza, majd elvonult Pannóniából, áthaladt Karintián, Stirián, Dalmácián, Salona és Spalato városát fölégette, a tenger mellet lerontotta Trau, Scardona, Sebenico, Zára, Nona, Zengg, Parenzo, Pola, Capodistra, Trieszt városait. Végül Aquilejához ért ostrom alá vette, és másfél évig megszállás alatt tartotta, mielőtt bevette volna. Aquileja város elpusztítása után Friaulban Concordia városát dúlta fel, majd benyomult a lombard őrgrófságba Treviso, Padova, Verona, Brescia, Cremona, Mantova, Pergamo, Milano, Alexandria, Ferrara és más városok kerültek uralma alá. Így közelgett Ravennához, ahol a város érseke beengedte a hunokat, hogy a keresztényeket gyilkolják. Ezt megtudva a rómaiak Leo pápát kérték tárgyaljon Attilával. Közben Attila elküldte seregét, Szoárd kapitánnyal aki végig fosztogatta Apuileát, Terra di Lavorót, Calabriát, Reggio és Catania városáig és nagy prédával tért vissza. Közben a pápa Attilához érkezett és Attila látomást látva, a rómaiak követelését teljesítette, és Ravennában az ariánusokat mind megölte, kincseiket elszedte, végül visszatért Pannóniába.
Akkor a baktriai király lányát vitték neki feleségül, akivel a nászéjszaka után feküdve, álmában orrvérzés során a vért a torkába folyt, s ez megölte. Eltemették a már említett helyen a kőbálvány mellé. Attila halála után Veronai Detre és a német fejedelmek Aladár pártjára álltak (Attila Krimhilda német hercegnőtől való fia), a hunok viszont Csabát (Honorius görög császár lányától való fiát) akarták királyuknak, úgyhogy egymás ellen fordultak. Ezekben a csatákban Csaba és a hunok győztek, később azonban Detre árulással legyőzte Csabát. Csaba a maradék hunokkal nagyapjához Honoriushoz menekült és 13 évig maradt Görögországban, utána egy évig tartó úttal hazatért Szittyaországba. A hunok Tiszától való elindulásukig öt esztendő telt el, a cezumóri csatától Attila királyságáig egy év folyt el, Attila 44 évig királykodott, öt esztendeig vezérkedett, 124 évig élt. Meghalt azután a magyarok pannóniai bejövetelének 72-dik, az Úr 445 esztendejében.
Az Úr megtestesülésétől számított 677 évben, 104 esztendővel Attila halála után a magyarok másodízben jöttek ki Szittyaországból.
A Képes Krónikában említett dátumok és időpontok:
373 a hunok nekiindulása
400 Attila királlyá emelése, 44 évig királykodott Attila
445 Attila halála
124 évig élt
677 Attila halála után 100 vagy 104 évvel a magyarok honfoglalása
Ezután nem sokkal a kezembe került A magyarok története (Tarih-i Üngürüsz, továbbiakban Üngürüsz) amiben szintén érdeklődéssel olvastam az ide vonatkozó részleteket. Az Üngürüsz történetének szövege jóval terjengzősebb, mivel írója a török császárnak szánta, de erről, akit érdekel, olvassa el a könyv bevezető szövegét.
Trója pusztulása után Firenko elindult Pannonija tartományba, egy nap a Tuna (Duna) folyó partján egy hegy tetejére értek, mely Szikan (Sican) néven volt ismeretes. Mikor látták, hogy szerfölött kellemes, füves, virágos, madárdalos, gyümölcsökben bővelkedik, minden tája jól bejárható, kenyere bőséges, paradicsomi vidék.
„[Utat] kereső folyóvizek egyik kerten át a másikba folydogálnak, s az élet örömére teremtett virágok elbűvölő rózsáskertekben fejedelmi sátrakhoz hasonlítanak."
Így a Szikan hegy tetejére egy hatalmas várat építettek, és Szikamberijjának (Sicambria) nevezték el. Firanko mikor megtudta, hogy Iszkender jön ellene, összehordatta kincseit, fegyvereit és napnyugat irányába Firancsijja (Franciaország) tartományba ment és ott egy helyen felépítette, Pariz (Párizs) városát.
Egy nap Adzsem (Perzsia) országának padisahja Kosztantinije (Bizánc) fejedelme ellen hadjáratot indított és emiatt Dzsiddija (Szkítia) uralkodójától kért segítséget. Dzsiddija fejedelme Hunor népéből 20000 katonát gyűjtött össze és Adzsem padisahjához küldte őket. Mikor a padisah Kosztantinije ellen ment, az említett Hunor népét támadás érte, akik ily módon elváltak Adzsem padisahjától és Pannonija tartományba költöztek. Mikor a tartományba értek látták, hogy bőséges folyamai vannak, bő termése van az országnak és az ő nyelvűkön beszélnek [az ottani népek]. (Ezt a korai Bizánc elleni perzsa támadást, nem tudtam időben behatárolni.)
Nemród fia Hunor sereget gyűjt össze, de közben meghal, utódjául Kattar kánt választják fővezérnek. Kattar beszédet mond, hogy Pannonija tartománya ellen vonuljanak, hivatkozik Iszkenderre (Nagy Sándor) világhódítóra, előzetes beszédet mond a görög-perzsa háborúkról, majd Iszkender csatáiról beszél.
Kattar vezetésével a hunok Íszá próféta (Jézus Krisztus) 373 évében elindultak Dzsidijjaból (Szkítia). Először a Tatár tartományt foglalták el, majd Kara Bugdan (Moldávia) majd Iflah (Valachia) tartományokat foglalták el. Azokban a tartományokban egy hegyes vidéken három hónapig pihentek /vagyis elérkeztek a Kárpátok hegyláncához, ahol télen nehezen lehetett volna átkelniük/. A három hónap eltelte után rázúdultak Erdel (Erdély) tartományra és elfoglalták. Hunor népe a Tisza folyó partvonaláig vonult előre és ott megtelepedett. A Tiszát azonban sokszor átlépték és támadásokat intéztek Pannónia ellen. Végül a Tiszán átkelő hunok egyesültek Hunor azon népével, amely Adzsem (Perzsia) padisahjával erre a tájra költözött /talán a szarmaták vagy a roxolánok?/.
Ebben az időben Pannonijának volt egy királya Metrinusz, a nemcse (német) tartomány fővárosának Pecsnek (Bécs) is volt egy királya akit Tetrikosznak hívtak. Mivel Hunor népe Erdelből gyakran betört Pannonijába, Metrinusz levelet küldetett Tetrikosznak, hogy seregeivel segítse a hunok ellen /talán greuthungi/. Egy nap Kattar fővezér haditanácsot tartott és parancsot adott a Szikamberijja (Sicambria) elleni támadásra. Eközben Tetrikosz is elindult a seregével, és amikor egy közeli helyre értek, Metrinusz a seregével eléjük vonult és együtt letáboroztak, és tanácskoztak. Közben Kattar seregeivel behatolt Pannonijába, a terve az volt, hogy a Tuna partján Tolna városánál átkel a folyón. Metrinuszék kémeik által megtudták ezt, s úgy döntöttek Tolna elé vonulnak, ott letáboroznak, hogy ott legyen a csatatér. Kattar is kémeket küldött ki, akik jelentették, hogy az ellenség Tolnában /talán a megye/ a Tuna partján táborozik, és egy nap Kattar a Tuna innenső /a Tisza felőli bal parton/ partján az ellenséggel szemben letáborozott. Közben beesteledett, de a hunok nem pihentek le, hanem a folyón átkelve az ellenséges seregeket két oldalról megtámadták. Ezek pedig mivel egymás nyelvét nem ismerték, saját embereiket is lekaszabolták. Reggel mikor már látható volt a két sereg helyzete, tovább harcoltak és a hunokat visszaszorították, mivel azok kezdtek fáradni. Aztán a hunok mikor látták, hogy az ellenséges seregekből több főember is elesett, újra támadásba mentek át. A harc egészen estig tartott, amikor is aztán lepihentek. Másnap reggel újból felsorakoztak és egymásnak estek, napnyugtáig csatáztak, de most nem pihentek le, hanem tovább harcoltak és sikerült a hunoknak az ellenség egyik vezérét, Metrinuszt megölniük, ezt látván Tetrikosz az emberei maradékával elmenekült. Erről a helyről a hunok Szikamberijja ellen indultak amit elfoglaltak és Kattar király innen uralkodott a népeken, de egy idő után érezte, hogy meg fog halni, és pár nap betegeskedés után meghalt.
Atilusz és Buda testvérek közül a hunok Atiluszt választják királyukká Hazret Íszá (Názáreti Jézus) időszámítása szerint a 387 évben Atilusz pedig Budát erdélyi bánná nevezi ki. Atilusz egy nap a Tuna mellett egy magas helyre érkezett, ahol is a helyet megszerette és elhatározta, hogy hatalmas palotát építtet ide. Egy nap a 399 évben a várat felépítették és a régi székhelyet átköltöztették. A székhelynek Atilusz az Atil nevet adta, és tervezte, hogy hadat indít a német és francia tartományok ellen. Ekkor eljött hozzá Tetrikusz és Atilusz tanácsadója lesz a birodalmi ügyekben. Így történt, hogy először eltervezve Szolvin (Szlavónia) tartomány ellen indultak. Budát elhívta Erdelből, hogy ő legyen a helyettese, és a saját helyére (várába) kinevezte, és készült a hadjáratra, a környező alattvaló bégektől is katonákat kérve, a 402 évben elfoglalta Szolvin vidékét. De nem sokat időzött ott, visszatért és a nimcse országok ellen indult, először Pidzs (Bécs) városa felé.
A várost ostrommal rövid idő alatt bevette, és a környező városokat is elfoglalta. Azután Firandzsijja tartomány ellen indult és Tetrikusz a következő tanácsot adta. Először Marcsilja (Marseille) városát kell előbb elfoglalnod. Mikor ezt Atilusz hallotta, összetoboroztatta seregét és Marcsilja ellen indult és elfoglalta. Azután átkelt a ... folyón és a hegyekben egy szent remetével találkozott, aki jóslatot mondott neki. Marcsilja város elfoglalásakor a franciák királya Szananusz elmenekült, de később Atiluszhoz jött, hogy hódoljon neki. De közben a többi francia és római vezéreknek üzenetet küldött, hogy látszatra van csak Atilusszal. Erre a előbbi vezérek összegyűjtötték a firenk (francia) és rím (római) katonaságot Atilusz ellen indultak. Erről azonban Atilusz is értesült, így végül a két sereg szembekerült egymással és Szananusz a csapataival átállt a rómaiakhoz. Akkor a krónikás szavai szerint három nap és három éjszaka tartó harc és öldöklés kezdődött, amiben a hunok végül a hunok győztek /ez lenne a catalaunumi híres ütközet/. Utána többször is gyűjtöttek sereget a firenk és rím bégek, de Atilusz minden alkalommal rajtuk ütött és leverte őket. Ez idő alatt Buda Atil városát saját magáról elneveztette és ezen a néven maradt is fenn. Atilusz közben megfáradván a folyamatos csatákban, vissszaindult Pannonijába, a székvárosába. Közben Buda testvére a bizánci padisahhal, Szekiz-Munduzzal ápolt jó viszonyt, aki őt támogatta. Atilusz visszatérvén a székvárosába elszomorodott testvére cselekedetein, és a fejét vétette. Közben Szekiz-Munduz és a firenk és rím bégek újból sereget gyűjtöttek Atilusz ellen, de mivel Atilusz a fontosabb városokat a kezében tartotta, nem tehettek semmit ellene. Atilusz öt évig nyugton ült trónján és uralkodott az országán. Egyszer aztán elhatározta, hogy Bizánc ellen hadjáratot indít és a környező vidékekről sereget toborzott és tavasszal útnak indultak. Csorlu (Corlu város Edirne és Isztambul között) környékére érve Szekiz-Munduz nem akarván megütközni Atilusz seregével, végül beleegyezett a hadisarcba és lányát is Atiluszhoz adta akitől Kaba (Csaba) nevű fia született.
Mivel azonban firenk és rím bégjeivel továbbra is ellenséges viszonyban volt, elhatározta hogy újból Firenk tartománya ellen indul. Tetrikusz tanácsára azonban Rímet (Róma) vette először tervébe. Atilusz a táborából Herszek (?) tartománya felé vették útjukat, amikor a rómaiak megtudták, hogy Atilusz feléjük indult, a pápa útrakelt Rím városából és Atilusznak felajánlotta hogy hadisarccal megváltják a várost. Ily módon minden tartomány elfogadta Atiluszt fejedelemnek és Szivatopolud nimcse bég lányát is Atiluszhoz adták, akitől is Aladáriusz nevű fia született. Ezen idő után Atilusz az Akbalija (Aquilea) városa ellen indult, amely város nem akarta őt uralkodónak elfogadni. Több-kevesebb idő alatt a várost végül is sikerült bevennie és a falait leromboltatta. Ezek után Tetrikusz király Atilusz tanácsadója elhalálozott. (Tetrikusz halála egy vagy két évvel Attila halála előtt következett be.)
Amikor Atilusz Akbalija városát elfoglalta utána Venedik (Velence) ellen akart támadni, mivel venedikiek Atilusz egyik vezérét a zsákmányolt kincseivel elfogták és nem akarták kiadni, valamint ők uralták a tengeri kereskedelmet is. Amikor aztán Venedik ellen indult a venedikiek vagyonukkal együtt a tengerre menekültek és ott felépítették Velence városát.
Ekkor halt meg Atilusz felesége, Aladáriusz anyja, Atilusz ezután jó ideig a székhelyén tartózkodott, majd egyszerre az az elhatározása támadt, hogy tengerre száll és a tengerparti tartományokat elfoglalja. Ekkoron történt, hogy új feleséget hoztak hozzá, Tetrikusz királynak a lányát. A lakodalmi gyülekezetben ott voltak fiai is, Kaba és Aladáriusz, ebben az időben Atilusz már túlhaladta 124 évet, nagyon megöregedett és elvénült. A lakodalom egyik napján orrvérzésben meghalt, ekkor 24 éve ült királyi méltóságban (ami szó szerint értve azt jelentené, hogy 100 évesen választották meg királynak). Testét Budin székvárosában temették el. Atilusz király környezetében sok nimcse és firenk bég élt, akik Aladáriuszt szerették volna uruknak, de a hunok az idősebb testvért Kabát ismerték el vezérüknek, ezért is egymás ellen fordultak. Atilusz harmadik felesége, Tetrikusz leánya is Aladáriuszt támogatta, és levélben kérte testvérét Vince-Laost, hogy seregével segítsen nekik. Amikor Kaba és Aladáriusz hívei újra összecsaptak, és a nimcse pártiak kezdtek kifáradni, megérkezett Vince-Laos seregével és eldöntötte a küzdelmet Aladáriuszék felé. Végül is Kaba, serege legyőzetvén, a maradék embereivel Konstaninápoly felé vette az irányt. Mivel Pannonija a nimcse pártiak-é lett, a németek Vince-Laost választották királyuknak, Aladáriuszt pedig Erdel urának nevezték ki. Kaba pedig Konstatinápolyba ment, ahol Constantin császár figyelemmel kísérte sorsát, és Rúm (Görögország) területén egy jó helyet adományozott neki, ahol is Kaba és rokonsága meg a hunok maradéka 13 évig élt nyugalomban, majd visszaindultak Szkítiába, ahová egy év elmúltával érkeztek vissza.
Kaba leszármazottai közül lett egy vezér, akit Árpádnak hívtak, aki elhatározta, hogy az országot amit ősei karddal vívtak meg, visszaszerzi. Így hát Szkítia uralkodójától segítséget kérve, egy nap Atilusz király halála után 300 év elmúltával a Tatár kán országa felé csapatonként elindultak az Íszá őkegyelmessége 745 évében.
A magyarok történetében (Tarih-i Üngürüsz) említett dátumok és időpontok
373 hunok indulása
387 Atilusz megkoronázása, 24 évig ült királyi méltóságban
399 új székhely építtetése
411 Atilusz halála (387+24)
124 évig élt
745 Atilusz halála után 300 évvel a magyarok indulása
Mivel a két történetben szereplő kezdő dátum megegyezett, a hunok elindulására, de utána Attila halála már két időpontot kapott, valamint két különböző idő szerepel királysága idejére, ezek után életkora megint egy megegyező (kissé magas) szám, legvégül pedig a magyarok honfoglalásának különböző dátumai szerepelnek a történetekben, így nem volt más hátra, újra és alaposan el kellett olvasnom a krónikákat.
A KK szövegénél azonban észrevettem, hogy igen erősen hasonlít egy ezt megelőzően írt Gesta szövegére (Kézai Simon: Gesta Hungarorum), amit az interneten találtam meg. Így feltételeztem, hogy Kálti Márk (A Képes Krónika szerzőjének tartott személy) ismerhette Kézai történetét. Kézai pedig igen erősen belenyúlt a szövegekbe, amelyekből dolgozott, mivel nagyon megváltoztatta a krónikákban szereplő helyeket és dátumokat (persze nem tudom, mik lehettek a forrásai). Látszott, hogyan próbálta meg a saját korába (világába) illeszteni, bedolgozni az anyagot, mert 'iskolázottsága és világlátottsága' szerint ő volt rá megfelelő legalkalmasabb ember. Így került az ő szövegéből Tulln városa Bécs-től három állomásra, vagy Sicambria Aquincumba, vagy így került a szövegbe Attilának a nagy hatalmú Mirammona szultán ellen küldött serege, amely azután elveszik Spanyolországnak a Pirenneusok alatti vidékén.
De a régi szövegeknek olvasása során, arról sem feledkezhetünk meg, hogy sem a római krónikások írásai, sem a magyarok (hunok) krónikái nem lehettek (már akkor sem) pontosak és helyes adatokat tartalmazóak, mert mind a két fél a neki tetsző eseményeket rögzítette, de valószínűleg azt is csak időben később és helyszínileg távolabb a történtektől. Így aztán abban sem lehetünk teljesen biztosak, hogy a magyar krónikáknak igazat mondanak, de magyar voltunkból és azt látva, hogy a magyar szövegek (legalább is a Tarih-i Üngürüsz) nem szándékos hazugságok, mint néhány más nemzetiségű iromány, abból kell kiindulnunk, ami a miénk. Azt sem feledhetjük, hogy mind eme krónikák másolásokkal maradtak fenn, valamint különböző fordítások, különféle népek nyelvei között okozhattak olyan nagyméretű torzításokat a szövegekben, ami miatt minden mondatukat megkérdőjelezhetjük.
Tehát az első problémát a KK szövegében a hunoknak a rómaiakkal vívott első csatája okozta, amikor is éjszaka tömlőn átúsztattak a Dunán Sicambriánál és az ellenséges sereget, akik Potentiana alatt táboroztak, megtámadták. Ezt annyi előzte meg, hogy a vonuló hunok a Tiszánál letelepedtek. Továbbá „tárnokvölgyi" a csata helyszíne és lefolyása nem egyezett meg az Üngürüszben említett eseményekkel, úgyhogy térképpel a kezemben próbáltam a megadott adatokat követni. Minthogy a cezumóri helyszínen esett folytatás Bécs után Tulln városa előtt esett meg, mivel a tárnokvölgynél győző sereg Tulln városa felé vette útját. Ha egy pillantást vetünk a térképre, láthatjuk, hogy jóval nagyobb városok esnek útba addig (a Magyarország nyugati területét átszelő borostyánút mentén), ráadásul át kellett kelni a Dunántúli-középhegységen, ha pedig a Duna mentén vonultak oda, miért kellett Vindobona (Bécs) utáni helyre vonulniuk, amikor is Bécs városa nyilván nagyobb biztonságot kínált.
Az Üngürüszben szereplő Kattar fővezérnél ez a rész úgy történt, hogy előbb elfoglalták Erdel tartományát, és onnan támadták Pannoniját, amivel sok bosszúságot okoztak (a rómaiaknak), míg egyszer csak rászánták magukat a Pannónia fővárosa (Szikamberijja) elleni támadásra. Ez a szöveg Tulln városa helyett Tolna város említi, a mai Tolna megyében.
Felmerült a kérdés, hol volt Sicambria, Szikanberijja tartománya és fővárosa? Az interneten ebben a témában számtalan írás van, de valahogy nem találtak rá a megoldásra. Az azonosításhoz azonban azt is figyelembe kell vennünk, hogy ezt a szót hol egy városra, hol pedig egy területre alkalmazták. A KK szerint Sicambria azonos Budavárral és Aquincummal, míg az Üngürüsz világossá teszi, hogy a két hely nem lehetett azonos, egyrészt a hely leírásával, másrészt, hogy Atilusz később építteti fel azt várat, vagy palotát, ami öccse neve után, a Budavár (Ó-Budin) névén maradt fenn. A mostanában elharapódzó őrületre, amely Sicambriát a Pilisbe helyezi, csak annyi megjegyzést tennék, hogy ne tévesszék össze Sicambriát és Attila várát, palotáját. Visszatérve a történetünkhöz, egy kis nyomozás után a következőket találtam:
Szabó Miklós: A kelták nyomában Magyarországon
„Az Alföldön steppei eredetű kultúra alakult ki, melynek ethnikuma a korábban a kimmer törzsszövetséghez tartozó, később szkíta hatás alá került iráni sigynnákból (ezt Hérodotosz alapján Harmatta J. mutatta ki) és az őslakosságból tevődött össze."
„A ligur sigynna szó kereskedőt jelent, és ez nyilván a sigynna kereskedelem nyugati hatósugarára vonatkoztatható."
A könyvben rajzolt térképen Pannonii melletti terület neve Scordisci és a Duna Száva összefolyásánál lévő területre vonatkozik. Itt nem nyelvészkedni szeretnék, és a Scordisci szóból bármit is levezetni, hanem azt szeretném bemutatni, hogy egy fontos kereskedelmi pont és kereskedőváros jelenléte, már igen korán a kelták idejében kialakult, és amely a Duna vonalának alsó folyása mentén létezett. Olvassuk el a Magyarok történetében (Üngürüsz) a dőlt betűs idézetet. Utat kereső folyóvizek egymásba folydogálnak, paradicsomi vidék, gyümölcsös kertek, stb, és egy hegy tetejére épített fehér színű vár. Megállapíthatjuk a leírásból, hogy ez csak egy helyre vonatkozhat, a mai Belgrád városára, melyet az ókori rómaiak Singidunum nevén ismertek (későbbi magyar nevei Landorfejérvár, Nándorfehérvár). Mivel a Duna alsó részén, de legalább is Budapesttől lefelé már nincsenek hegyek, és Görögország felől ránézve a térképre, ez az egyedüli szóba jöhető hely, és ami két római provinciának (Pannonia, Moesia) is fővárosa lehetett. Más kérdés, hogy így elég messzire kerülünk, Budavártól és Tolnától.
De nézzük tovább a csata leírását. A KK szerint először tárnokvölgynél győztek a rómaiak, majd Cezumórnál a hunok, így két helyszínen két időpontban zajlott le a csata, míg Üngürüsz egy helyet említ (Tolna alatt) és több napig tartó ütközetet. A KK szerint a longobárd nemzetiségű Macrinus volt Pannónia és más tartományok fejedelme, ki hadban járatos férfiú volt. Macrinus segítséget kért a rómaiaktól, akik az alemán származású Veronai Detrét küldték seregekkel, hogy vigyen segítséget, de Macrinus végül elesik a csatában. Ezen férfiak a KK jegyzetei szerint egyrészt a mesék világába tartozó Macrinus, másrészt Veronai Detre valójában Theodorik gót király volt. Az Üngürüsz szerint az említett két személy, Pannonija királya Metrinusz, és a nemcse király Tetrikosz volt. Tetricus néven az interneten a következő cikket találtam.
Wikipédia – Caius Pius Tetricus gall császár
Születéséről és életéről nem sok adat van fenn, de pár dolog érdekes. A gall birodalom utolsó ellencsászára 271-274 között. Galliai nemesi családból származott, provinciai kormányzó tisztsége volt, a germán inváziót sikerrel megakadályozta, döntő csatát vívott Aurelianus római császárral Chalons-sur-Marne közelében (Catalaunum), és Itáliában halt meg.
Blaskovics József a Magyarok történetének (Üngürüsz) fordítója, a könyv jegyzeteiben említi Mahmud (aki Székesfehérváron megtalálta és latinról törökre fordította a krónikát) tévedését, hogy Tetrikusz nem firancsa (gall, francia) király volt, hanem nimcse vagyis német. Mi van akkor azonban, ha nem ez a tévedés, hanem hogy a történetben folyamatosan átírták Tetrikuszt német nemzetiségűre, de egy helyen a szövegben mégis az eredeti variáció maradt meg, és mi mint az utókor, biztosan megállapíthattuk, hogy Tetricus az utolsó gall császár volt, aki ekkor és ekkor uralkodott.
Visszatérve a történethez melynek további részében a hun Attila, Atilusz a főszereplő, ez a catalaunumi csata szintén további kutatásokra sarkalt. Másfelől viszont Tetricus kora a Kr.u. 270 körüli évek, így elsőre nem látszott követhető szálnak, de mivel az eseményeknél felmerült az idővel való manipulálás, ezért körül kellett nézni abban a korban is.
Többszöri próbálkozás után a következő információkat találtam.
Mócsy András: Pannónia a késői császárkorban
„Miután az Al-Dunánál megjelentek a gótok, és miután a parthusok és perzsák ellen újra és újra rajnai és dunai légiókat kellett bevetni, Pannonián és a Balkán félszigeten kellett felvonulni a csapatoknak."
„Az első szerémségből származó császár Decius volt, az utolsó Valentinianus, aki Cibalaeből származott."
„Ennek ellenére az illyricumi provinciákban a 3. század 40-es évei óta mind veszélyesebb lett a helyzet, krónikus háborús helyzet azonban kezdetben csak Daciában és az Al-Dunánál alakult ki, ahol a gótok és a gótok által szorongatott népek mind nagyobb nyomást gyakoroltak a limesre."
Feltűntek a színen a gótok, akikről eddig nem sokat tudtam és sok más néppel együtt megtámadták Moesiát és Daciát. Valamint feltűnik egy sirmiumi születésű szenátor, akit a dunai határ védelmére összevont légiók élére raknak, hogy a gótok ellen harcoljon és később seregei császárrá kiáltják ki. Hasonlókat találtam máshol is a gótokról.
Erdély története a kezdetektől 1606-ig I. kötet Akadémiai Kiadó 1986
„Az állandó háborús állapot végül is belső anarchiába torkollott. Maximinus (235-238) császár alatt érte az első roham Daciát: az uralkodó 236-ban felvette a háborús győzelemre utaló Dacius maximus jelzőt címei közé, tehát ekkor már Dacia körzetében is harcoltak. A tartományt elsősorban a gótoktól nyugat felé szorított szabad dákok és a karpok támadták."
Csak egy közbevetés: Hogy a fenébe voltak képesek a gótok által szorongatott, szorított népek megtámadni a rómaiakat, és miért? Hé, apjuk hozd már a kardodat, jönnek a gótok nagy sereggel, de inkább támadjuk meg a rómaiakat. Ennek nem sok értelmét látom, annak viszont igen, hogy a hunok vonulásuk során a nem ellenálló, hanem behódoló népeket besorozták a katonák közé, mármint a fegyverforgatásra alkalmasakat.
„Hogy az erdélyi Dácia külső majd belső védelmi rendszerét hogyan roppantották össze a karp, gót, taifal, gepida és vandál támadások, annak részletei nem világosak, de az eseménysor legkésőbb III. Gordianus (238-244) uralkodása végén vagy után elkezdődött, amikor a tartomány lakosai nagy pénzvagyonokat ástak el, ..."
„ Erdély megszállásával a korábban tömböt alkotó gót törzsek két részre szakadnak."
Mármint osztrogótok és vizigótok, de ez a két elnevezés nagy tévedésen alapult.
„271 és 376 között azonban maguk a gótok települési viszonyaik alapján másként különböztették meg egymást. A keleten lakók neve ebben az időben grutungi vagy greuthungi= síkságlakók, az Erdély és a Délkeleti-Kárpátok külső övezetében élő gótok neve pedig tervingi= erdőlakók."
Mindenesetre a gótok és az általuk (támadott) szorongatott népek támadták Dáciát (Erdélyt) és ezek a harci események már 240 körül elkezdődtek.
Újbóli keresés az interneten a következő eredményt hozta
Wikipédia – Caius Trajanus Decius római császár
Decius Pannónia szülöttje volt, akit a dunai légiók parancsnokának neveztek ki, katonái azonban császárrá kiáltották ki. 250-ben a karpok megtámadták Dácia provinciát, míg a gótok Moesiába hatoltak be, a császár hadjáratot indít a barbárok ellen, de Beroánál vereséget szenvedett, 251-ben Dobrudzsa vidékén (Dobrudzsa vidéke a Fekete-tenger mellett, a Duna deltánál van!) a hazafelé igyekvő gótokat támadta, de az abrittusi mocsarakban újabb vereséget szenvedett, és a fiával együtt elesett a csatában.
Igen ám, de mihez kezdjünk a gótokkal, amikor minket a hunok és Attila érdekelnek. Tóth Gyula érdeme, hogy felhívta figyelmet a gótokra, mivel Alarich (akinek a cselekedeteit összehasonlította Attiláéval) a gótok királya volt. De ha figyelmesen olvassuk az Üngürüszt, máris sok hasonlóság üti meg a szemünket. A hunok elindulásuk után legyőzik a Tatár tartomány katonáit, onnan Kara Bugdan (Moldávia) és Iflah (Valachia) tartományok elfoglalása után, rázúdulnak Erdel (Erdély) tartományra, és elfoglalják. Erdel leírása azonban egy kicsit sántít, mármint ha a mai Erdélyt nézzük (ugyanis sík vidéknek írja le, aminek vidékén rengeteg arany- és ezüstbánya van), folytatva a hunok a Tisza folyó partján telepedtek le, amit azonban többször átlépve támadták a római birodalmat. Most itt, két helyszínt kell (lehet) elképzelni, az egyik a mostani Romániai-alföld, a másik a mostani Vajdaság, ha valóban eljöttek a hunok a Tiszáig.
De ahhoz, hogy ezeket a dolgokat pontosan tisztázni lehessen, helyszíni szemlékkel, minden forrás alapos áttanulmányozásával, a krónikákban említett nevek beazonosításával, foglalkozzanak azok, akiknek ez a dolga. Akik nem vették észre, hogy az egyes dolgok hasonlósága, a történelmi források zűrzavara, a régészeti leletek esetleges hiánya, és az időbeli anomáliák magyarázata egyszerűen annyi, hogy a kissé elnyújtották a középkor idejét, mint a rétestésztát és az pedig több helyen kiszakadt. Sajnos kevés történész veszi a fáradtságot, mint a nagynevű Sir Steven Runciman, akivel kevesen mernének vitába szállni, hogy a történelmet, mint olyat, több oldalról szemlélje, és bizony vegye a fáradtságot, hogy egy helyszínt közelről és távolról megszemléljen, vagy amikor arról értekezik, hogy valahol átkeltek egy folyón, akkor meggyőződjön arról, valóban át lehet ott kelni.
Folytatva mondandónkat a hunok Erdélyt elfoglalva, támadják a folyón átlépve a rómaiakat (ez lehetett a Duna is, mivel az volt a római birodalom határvonala), és mit tesznek a gótok, lám ugyanezt. Itt merült föl számomra először, hogy a gótok és a hunok esetleg ugyanazok. Úgyhogy nézzük kik is ezek a gótok, és hogy kerültek Erdélybe?
A gótok nagy ismerője Jordanes, aki maga is gót származásúnak vallotta magát és a VI. század közepén írta egyik fő művét róluk. (Jordanes: Getica - A gótok eredete és tettei). Egy idézet a Bokor János féle fordítás bevezetőjéből:
„Ő maga, Jordanes – ugy látszik, mintegy családi örökségképpen – szintén jegyző volt Kandak nővére fiánál, Gunthik hadmesternél, akit Baza-nak is hívtak. Ez a Gunthik pedig fia volt az Amalok törzséből származó azon Andela fiának, aki állítólag Catalaunumnál Theodoridot, a vesegótok királyát harczban megölte.
Most az elején még nem szeretnék belekötni magába a címbe, hogy miért Getica a címe és nem Gotica, de remélem ez is, helyrekerül a továbbiakban. Megnéztem az interneten, mit tudnak róluk.
Wikipédia - Gótok címszó
A gótok (gótul gutans, latinul gotones) germán törzs, Germánia északkeleti részén, akik a 2. század végére eljutottak a Fekete-tenger partjaira, ahol a geták és szkíták laktak, és a germán és szarmata törzseket erőszakkal egyesítették. Két nagy részre osztottak, (lásd feljebb) a nyugati gótokra (vesegothok, vizigótok) akik az Alsó-Duna és a Kárpátok közt Erdély, Moldva erdős, füves területein laktak, és a keleti gótok (osztrogótok) akik a dél-orosz síkságon. Kezdésnek ennyi, most egy-két adat a Fekete-tenger körül élő egyéb népekről.
Révai nagy lexikona 15. kötet - Perzsia címszó
„A perzsák az árja (indoeurópai) néptörzshöz tartoznak és lakóhelyük a legrégebbi időktől fogva az Iráni-fennsík DNy-i része volt, hol pásztor és vadász életet éltek, később földműveléssel is foglalkoztak. 10 törzsük közül a pazargadák voltak a legelőkelőbbek. Legfőbb istenük, Ahuramazda a világosság és jóság istene; ellensége volt Ahrimán, a sötét és gonosz isten. Önálló Napistenük volt Mithras, ki a császári korban a római vallásba is behatolt és Pannóniában is voltak templomai; a Kr. e. IX. században az asszír birodalom alattvalói lettek."
Az óperzsa birodalom Kyros-sal kezdődik i.e. 558-330-ig, aki sok hódítással kiterjesztette a birodalmat, Xerxes i.e. 480-ban óriási sereggel indult Görögország ellen, míg végül Nagy Sándor az óperzsa birodalmat megdönti. Nagy Sándort a perzsák is elismerték királyuknak, de halála után i.e. 323. hadvezérei közül Seleukos Nikator 312-ben új dinasztiát alapított. I. e. 250 körül a Szeleukida birodalomban kitört zavargásokból több kisebb királyság alakult, Baktria és Parthia. A parthusok uralma alól Ardesir szabadította fel Perzsiát (Kr.u. 226-240) ezzel az új perzsa birodalom alapítója lett. Fia I. Sapores (Kr.u. 240-272) veszedelmes ellenfele lett a római birodalomnak, melytől Mezopotámiát és Arméniát (Örményország) is elhódította. Kr. u. 260-ban, pedig Edessza mellett legyőzte és elfogta Valerianus császárt.
A perzsák tehát, mint a hunok vagy gótok szintén támadták Kelet felől a római birodalmat, kb. Kr.u. 250-től. De még nézzük meg, mit ír a lexikon a parthusokról.
Révai nagy lexikona 15. kötet - Parthia címszó
„(Parthyaea) ókori ázsiai terület, a parthusok földje, melyet É.-ra Hyrkania, Ny.-ra Média, K.-re Aria és Margiana, D.-re a Karmaniai-sivatag határoltak;"
„A régiek a parthusokat skytháknak tartották, de valószínűleg iráni eredetűek és Zoroaszter vallását követték."
Nagy Sándor ázsiai hadjáratában Parthiát is elfoglalta a perzsa területekkel együtt, mígnem a parthusok Arsakes vezetésével Kr.e. 250-ben megalapították a parthus birodalmat. A makedónok utána hiába próbálták Parthiát visszafoglalni, az egymást követő fejedelmek folyton növelték hatalmukat és birodalmukat, hogy már Rómával is versengtek a világuralomért. A parthus nép vad és harcias, kiváló lovas és íjász nép volt, harci taktikájuk szerint nyilaik kilövése után gyorsan visszavonultak, majd váratlanul megfordulva újra támadtak. Királyságuk Kr.u. 229-ig állott fenn, amikor Artabanos királyt megölték és Parthia újra Perzsia provinciája lett.
Most pedig lássuk Jordanes írását, aki, az ókori világnak a római korban ismert bemutatásával kezdi a történetét, és utána írja a következőket.
„Mondják, hogy ezen Scandza-szigetéről, mint valamely nép-gyárból vagy mint nemzet-méhből jöttek ki egykor Berig királyukkal együtt a gótok."
Nem tudom, hogy ki mit gondol erről, de én biztos vagyok abban, hogy nem Skandinávia volt az emberiség nagy gyára, még ha csak a germán törzseket vesszük ide, hanem ellenkezőleg a kelet-ázsiai steppék, a Közel-keleti birodalmak, ahol például a sumérok is éltek és ahonnét valóban sorra rajzottak ki a különböző nemzetségek, népcsoportok. Skandinávia éghajlata ma sem igazán kedvez a mezőgazdaságnak, és valószínűleg az akkori emberek számára sem termett annyi élelem, amennyi felesleget biztosíthatott volna a fejlődésnek. Maximum ok lehetett a kivándorlásukra. De, lássuk mit ír erről a Jordanest fordító Bokor János.
Bokor a gutans, gutos, gut-thuida germán népcsoportokat, valamint a vandálokat, rugokat és a gepidákat veszi gótoknak. Tovább folytatva azt elemzi, hogy a geta, gaeta és a gutans, gutos szavak nem azonosíthatok össze. Nyilvánvalóan amint már írtam a Getica szót sem lehet hangtanilag azonosnak venni a Gotica hangzással, és a Getica valójában a geták cselekedeteit jelenti.
Tovább olvasva a könyvet a gótok (miután elhagyták Skandináviát) kisebb csatákat vívnak a szomszédos népekkel, majd miután Germánia, a Visztula folyóval határos Szkítiával mármint a Geticában, Jordanes így folytatja:
„Innen mint győztesek Scythia legszélső részére sietnek, amely a Pontusi-tengerrel határos, mint ahogy ezt közönségesen régi énekeikben majdnem történet módjára még most is regélik s amit teljes hitelű történetében Ablavius is, a gót népnek hírneves ismertetője.
„Hogy pedig miért mellőzte Joseppus, a nagyhitelű évkönyvíró, aki mindenütt igazságra törekszik s a történetek folyamatát kezdetüktől vezeti le, ezeket, amiket a gót nép származásáról mondottunk, nem tudjuk. Csak Magogot említi törzsükből és hozzá teszi, hogy őket ugy nemzetségük, mint nevük szerint scytháknak nevezik."
Így viszont érhetővé válik számunkra, hogy maga Jordanes keverte össze a két nevet, és két népet, mivel ezt más ókori szerzők nem tették meg, hogy így tegye még nagyszerűbbé azokat a germán-vandál törzseket, akiktől a családját és magát leszármaztatja. Mint később még látni fogjuk a hunok valóban tettek egy vagy több dinasztikus házasságot a germán-vandál, vagy gall-frank törzsekkel, akiktől a nyugati gót királyok listája levezethető.
Tehát a germán gótok Germánia északi részéről eljöttek a Pontushoz (Fekete-tenger) és azokat a szkítákat meg getákat gyorsan, erőszakkal egyesítették, akik maguk is kiváló harcosok voltak, majd gyors ütemben elindultak vissza, hogy Kr. u. 240 körülre visszaérjenek Erdélybe, hogy onnan a római birodalmat támadják.
De mi a helyzet a hunokkal és magyarokkal? Ők, mint a szkíta népekhez tartozó, vagy nem tartozó törzsek, (az ekörül folyó vitába nem akarok belefolyni) már itt voltak régóta a parthus birodalmon belül, viszont amikor a perzsák visszahódították a parthusokat, valószínűleg úgy gondolták, jobb a békesség, és elindultak új területekre.
Csak egy gyors kitérő, a honfoglaló magyarok Anonymus Gesta Hungarorum című krónikája szerint, amiről később még lesz szó, 884-ben indultak el a Fekete-tenger körüli területekről, és 895-ben foglalták el Pannóniát, ami 11 évet vett igénybe. Miket is olvashattunk az előbb? A perzsa birodalom Kr.u. 229-ben foglalta vissza Parthiat, és mikorra értek a hunok Erdélybe? Kr.u. 240 körül, ami szintén 11 évet tesz ki. Persze, ez nem számít bizonyító erejűnek, csak érdekesség.
Már olvashattunk előrébb a KK-ban Veronai Detréről, akit próbálnak beazonosítani Theodorik gót királlyal, majd pedig Jordanes vezeti életrajzát egy Theodorid, vizigót királyhoz aki, Catalaunumnál esik el a harcban. Tetricus szintén harcolt Catalaunumnál, csak éppen Aurelianus császár ellen, akinek neve viszonylagos hasonlóságot mutat Aetius nevével.
Meg egy szerfölött érdekes megjegyzés Jordanestől:
„De ne hogy azt mond, a gót férfiakról kezdett tudósítás mért marad annyi ideig az asszonyoknál? Halld tehát a férfiaknak jeles és dicséretes vitézségét is. Dio történetíró és igen szorgalmas régiségbuvár, aki művének Getica czímet adott (amely getákról Orosius Paulus szavaival már fennebb kimutattuk, hogy gótok) – ez a Dio sok idő multával Telefus nevü királyukról tesz említést. Azt pedig senki ne mondja, hogy ezen név a gót nyelvtől teljesen elütő, mert senki sincs, aki észre ne venné, hogy a legtöbb nevet a népek szokás folytán veszik fel, mint ahogy a rómaiak a macedonokét, a görögök a rómaiakét, a sarmaták a germánokét, a gótok pedig többnyire a hunokét veszi kölcsön."
Tehát a gótok a hunoktól vették kölcsön egyik királyuk nevét, mivel az nem gót, illetve a gót nyelvtől teljesen elütő. Miután szerintem Jordanes a hunokat átkeresztelte gótoknak, valaki vagy valakik a hun Attilát és a gót Alarichot úgy összekeverték, hogy csináltak egy újabb Attila nevű legendát, akinek az időintervallumát Alarich ideje után tették, de a hasonlóságok így is megmaradtak, így aztán azt sem tudhatjuk biztosan ki volt előbb Attila vagy Alarich, vagy a kettő egy személy volt és így tovább, még lehet ezt jobban ragozni. Alarich származási vonala, amit megpróbáltam követni, a következő családfán található. De maradjunk továbbra is a Geticánál, egy új fordítás apropóján.
Wikipédia – A nyugati gót királyok családfája (részlet)
A számok magyarázata: született-uralkodásának kezdete-meghalt.
Két rövid szócikk Jordanes Geticájának Kiss Magdolna féle fordításának névmagyarázójából:
Ostrogotha – A Fekete-tengernél élő még szét nem vált gótok vezére 290 körül. Amikor Aurelianus császár 271 után feladta és kiüríttette Daciát, népével elfoglalta a volt provincia területét. Fastida, gepida király Dacia megosztását kérte, de Ostrogotha nem egyezkedett vele és az ellene támadó gepidákat legyőzte valamikor 271 és 291 között.
Cniva – Gót király, 250-től már biztosan a gótok élén állt 271-ig. Amikor a római császár leállította a gótoknak fizetett évjáradékot 248 táján, a gótok feltehetően Cniva vezetésével feldúlták Dacia, Moesia és Thracia provinciákat, majd az ellenük küldött Decius császárt a moesiai Abrittus-nál 251-ben megölik.
Most pedig nézzük meg a Getica 99, 100, 101 számokkal jelölt részeit:
99. Röviden: Ostrogotha háborúja a gepidákkal
100. A gepidák meghátrálnak a csatában
„A győztes gótok, megelégedve a gepidák távozásával, hazatértek és saját otthonukban békében éltek, amíg Ostrogotha volt a királyuk."
101. „Halála után, Cniva két részre osztotta a hadsereget, s néhányat Moesia feldúlására irányított, mert tudta, hogy azt cserben hagyták a védelemmel nem törődő előljárók."
Később ide érkezett Decius császár, Cniva pedig visszavonult a Hemus hegységbe, majd később összecsaptak, stb.
Azt, hogy Jordanes már elferdített dolgokat láthattuk, dehogy ezt a fordító Kiss Magdolna is milyen szépen megteszi, nem gondolná az ember. A szöveg világos leírja, hogy Ostrogotha volt az, aki Erdélybe vezette a gótokat, és nem 290 körül, hanem 50 évvel korábban. Akik ott letelepedtek és a rokon nemzetűket, elűzték saját maguk mellől. Halála után Cniva uralkodott királyként legalább 21 esztendeig. Ez pedig igen erősen megegyezik az Üngürüsz történetében leírtakkal, miszerint Kattar vezetésével a hunok elfoglalják Erdel tartományt, és utána Kattar kán halála után, a hunok Atiluszt választják királyuknak, aki Tetrikusz tanácsadójával a római birodalom területeit megtámadja és meghódítja. Attilusz pedig 24 évig uralkodik királyként mielőtt meghalt. Ezen események hasonlósága igen erősen hatott arra a következtetésemre, hogy a gótok korai története azonos az Üngürüszben leírt hunok történetével. Ha ez az esemény Kr. u. 240-271 körüli időkben történhetett, akkor a KK szerint Attila halála után 100 évvel jönnek a magyarok, de mi történt valójában. 373 körül a gótok mozgolódni kezdtek és Alarich néven királyt választottak maguknak 387-ben. Ez az Alarich, aki Atiluszhoz (Attila) hasonlóan szintén a római birodalmat támadja (lásd Tóth Gyula könyvében), és a végén fiatalon Itália területén hal meg, azután testét a Busenta folyó medrébe temetik, miután a temetést végző szolgákat lenyilazzák.
Egyébként az is nagyon érdekes, hogy miért tartják Olaszországban Attilát Isten ostorának és a hunokat kutyafülű barbároknak, holott a krónikák szerint Attila nem dúlta fel Rómát, mert el sem jutott odáig. Itt emlegetik, hogy az akkori Leo pápa Attila elévonult kíséretével és szépen megegyeztek bizonyos aranyban fizetendő összegben, amiért is Attila eltekint a város ostromától. Ellenben Alarich, aki többször is kifosztotta Rómát és végig vonult Itálián, nem kapott ekkora negatív utóhangot.
Az Üngürüszben említett évszámok Atiluszra vonatkozva azonban kísértetiesen megegyeznek Alarich dátumaival, egy nagy különbség van a szövegek szerint, Üngürüsz története szerint Atilusz öreg emberként halt meg. Itt most nem konkrétan a 124 évre gondolok, míg Alarich viszonylag fiatalon 40-45 éves korában hal meg. Habár ha ezt a 124 évet alaposabban megnézzük, és tudjuk hogy a hun-magyar rovásírás számjegyei és a római számok hasonlóan épülnek fel (lásd majd a rovásírás betűinél), akkor levezethetünk egy megoldást. Az egy az I egy vonás, a kettő II két vonás, stb., a további számjegyek is hasonlóan épülnek fel, az öt, a tíz, az ötven, a száz, és az ezer, egy-egy jelnek felelnek meg, és ha ezután feltételezzük, hogy a másolások során a krónikákban ilyen-olyan hibák keletkezhettek, akkor egy olyan adat mint az ötven, tíz, tíz, egy, egy, egy, egy, azaz hetvennégy, egy másolási hibából lehet akár száz, tíz, tíz, egy, egy, egy, egy, azaz százhuszonnégy.
A római számoknál a százat jelző C és az ötvenet jelentő L, kis íráshibával már szintén hasonlóan nézhet ki, de ez mindenképpen csak elméleti okoskodás, ebből nem lehet konkrét bizonyítéko(ka)t gyártani. (De egy ötvenéves tapasztalt vezért, még lehet királynak választani, ha az uralkodásától a haláláig vett időt 24 évnek elfogadjuk.) Az internenet egyébként a következők találhatók Alarichról.
Wikipédia – I. Alarich nyugati gót király
A cikk szerint, 375 körül születhetett, Peuke szigetén, de már 7 éves korában egy csapat törzsi harcos élén állt, majd később a gótok királlyá választották bátorsága miatt.
(Kiss Magdolna az Alarichról szóló cikkében a születési dátumot már javítja 365-376-ig terjedő időszakra, és Alarich-ot is csak 395 koronáztatja meg.)
Nézzünk csak vissza a nyugati gót királyok családfájára, ott is a 387-es koronázási dátum szerepel, és még egy érdekes név, Alarich apja akit a családfa Badengaud-nak ír, aki 383-387-ig uralkodott. Ha jól emlékszünk a hun Attila apját, Bendegúznak is emlegeti néhány szerzőnk, meg Mundzuk is mondják. Alarich élete végét 410-re teszik a történelemkönyvek. (Atilusz az Üngürüsz szerint szintén 410-411-ben hal meg.) Ha a javított dátumot nézzük, akkor I. Alarich 45 évig élt. De lássunk csodát, van egy II. Alarich is, aki szintén Peuke szigetén született 460 körül, és elhunyt 507-ben, vagyis kb. 47 évig élt, durván száz évvel később.
Itt kezdtem azt érezni, hogy túl nagy fába vágtam a fejszémet, hogy az igazságot kibogozzam és átlássam a helyzetet. Sajnos reménytelenül megakadtam, hogy átlássam az Alarich(ok) és Attila közti hasonlóságok okát. Marad tehát az, hogy sajnos semmilyen formában nem tehetünk egyenlőség jelet sem Alarich és Attila, sem Decius és Macrinus, sem Ostrogotha és Kattar közé, mert lassan már egy biztos kiindulópont sem marad a történelemben, amire támaszkodhatnánk.
A Getica-ban szereplő hunok leírása egyébként Orosius (római történetíró) történetéből van átvéve a szakértők szerint, és egyértelműen eltorzítva ábrázol egy nomád lovas népet, amelyek igen erős ázsiai jellemzőkkel rendelkeznek. (Rövid lábuk, kerek fejük van, nem tudnak járni csak lovagolni, stb.) Vagyis olyanok a történetben, mint a magyar mondákban a kutyafejű tatárok, ahogy Dzsingisz és Batu kán népét, a mongolokat jellemezték.
Akkor most egy kis kitérő a történetünkből, M. Baigent – R.Leigh – H. Lincoln : Az abbé titka (Szent vér, szent grál) című könyvére.
A Meroving-dinasztia az egyik legerősebb germán népcsoport, a szikambriánusok, vagy közismertebb nevükön a frankok törzséből származó uralkodócsalád volt, akik az V-VII század között uralkodtak a mai Franciaország és Németország területeinek jelentős részén. Mikor kerülnek hatalomra a szikambrianus frankok? A 300-as évek végén, a 400-as évek elején, pont abban az időben amikor Alarich és gótjai, vagy Attila és hunjai a Rajna vonaláig meghódítják a németek által kézben tartott területeket. A legendák szerint Mérovée (Meroveus) két apától származó gyermek volt, akinek ereiben két különböző vér vegyült össze. A legenda utalhat egy olyan házasságra, ahol a leszármazás anyai ágon keresztül öröklődik, vagy jelképezheti két különböző származási vonal egyesítését. A Meroving királyok hosszú hajúak voltak (ez akkoriban a barbárok viselete volt a rómaiak szerint) valamint előszeretettel érdeklődtek a jóslások, varázslások iránt, valamint Noéig vezették vissza a származásukat, ugyanakkor az ősi trójaiak közvetlen leszármazottainak tekintették magukat. Több kortárs történész és író próbálkozott, hogy a Merovingok eredetét az ókori Görögország területén lévő Árkádiába helyezze, akik a kereszténység hajnalán észak felé vándoroltak a Duna mentén, majd felfelé a Rajnán, és végül a mai Németország és Franciaország határán telepedtek le. Itt nem kívánom az egész fejezetet ide másolni, de szól még a hunokról, a szikambriánusok bevándorlásáról Galliába, és még egy mondat a végéről, a Meroving királyok még a későbbi korokhoz viszonyítva is hatalmas mennyiségű aranykincset halmoztak fel. Mint köztudomású a hunok több helyről, várostól húztak évi adót aranyban, ami szintén hatalmas vagyon felhalmozását tette lehetővé. Utána foglalkozik még a Merovingok és a keresztény egyház, meg a pápa kapcsolataival, a közöttük köttetett szerződéssel, valamint hogyan vesztették el végül a királyságot.
Miért kellett a frankok királyait beleszőni a történetünkbe? Szerintem itt van az egyik bizonyító tényező a hunok-gótok történetében. Attila miután meghódította a Rajna menti területeket, egy ideig ott időzött és valószínűleg a behódoló törzsek vezetőinek leányaival ő vagy pár vezére házassági kapcsolatokra lépett. Ez hosszú távon is biztosíthatta, hogy az uralkodó réteg a hun és frank vagy germán törzsek főemberei közül kerül ki. Így alakulhatott ki a valódi gót uralkodói réteg, akik a hun vezérek leszármazottaiként, Attila halála után beleolvadtak az északi germán vagy gall francia népességbe. Nyilvánvaló, hogy Sicambriából való származás is a hunokra utal, meg az, hogy a 400-as évektől lehet követni a családfájukat, de ezt is bizonyítani kellene, amihez nincsenek meg a lehetőségek.
Folytassuk egy kicsit más témával, mivel ide tartozik, bár más jellegű, ez pedig az írás. Számunkra remélem köztudomású, hogy a hunok és a magyarok is ismerték az írást, és rovásírásuk, a korai betűírások egyike. Aki akarja ezzel foglalkozó könyveknek egész regimentjére akadhat, és hasznos is lenne egyet-kettőt alaposabban átnézni.
Miről is van itt szó? A hunok nem voltak olyan barbárok, mint amilyennek utólag lefestették őket, főleg ha az ecset a legyőzött, leigázott népek kezében volt. A germán törzsek viszont ilyen értelemben valóban barbárok voltak, mármint az írástudomány szemszögéből. Vegyük észre, hogy a legrégebbinek tartott rúnaírásos emlék is csak Kr.e. 200 körülire tehető (meg az is lehet, hogy tévesen határoztatott meg, vagy nem rúna, vagy nem 200 körüli) valami sisak, pár rákarcolt jellel (Friedrich Klára), de a rúnák elterjedésének idejét nagyjából a IV. századra teszik. Ezzel szemben a hun-magyar rovásírás biztosan több ezer éves múltra tekinthet vissza, és ha elolvassuk íráskutatóink műveinek valamelyikét, találkozhatunk azzal a megállapítással, hogy a rúnák minden betűje megtalálható rovásírásos emlékeinken, az egyedüli különbséggel, hogy a rúnák át vannak tükrözve, azaz nem jobbról balra írták őket, hanem fordítva, és persze a jelek hangzása is megváltozott. A jobbról balra írásnak egyébként csak a rováskor volt jelentősége, a papírhordozóra történő rögzítésnek nyilvánvalóan a balról jobbra haladás felel meg. De most vissza a gótokhoz, akik közül egy Ulfilas (Wulfila, élt 311 körül-382 vagy 383 között) nevű keresztény püspök, hittérítő, és aki tevékeny részt vállalt, a gótok kereszténységre térítésében. Fő művének tartják a gót betűs írás megalkotását, a germán rovásírásból a görög és latin abc elemeiből. Ezzel pedig oda akarok kilyukadni, hogy a hun-magyar eredetű rovásírás, hogyan alakult át, először germán-skandináv rovásírássá (rúna), utána pedig német eredetű gót írássá, amiben egyáltalán nem vagyok járatos. Ezért szükségesnek tartanám, ha ezeket az információkat szélesebb körben is vizsgálni kezdenék, s ha netán valami igazsága van, akkor az kiderülne. Vagy mi lenne, ha megpróbálnánk a gót királyok neveit, a hun-magyar rovásírás betűire visszafordítani, hátha kisül belőle valami érdekes.
A rovásírás és az angolszász rúnaírás betűi
Jöjjön végül Anonymus: Gesta Hungarorum című írásából pár részlet ide idézése.
„Ennek a királynak (Magóg) az ivadékából sarjadt az igen nevezetes és roppant hatalmú Attila király. Ő az Úr megtestesülésének 451 esztendejében a szittya földről kiszállva hatalams sereggel Pannónia földjére jött, és a rómaiakat elkergetve az országot birtokába vette. Majd királyi székhelyet állíttatott magának a Duna mellett a hévizek fölött: minden régi épületet, amit ott talált, megújíttatott, és az egészet igen erős fallal vétette körül. Ezt magyar nyelven most Budavárnak mondják, a németek pedig Ecilburgnak hívják. De elég ennyi! "
„Az Úrmegtestesülésének 819 esztendejében Ügyek, amint fentebb mondottuk, nagyon sok idő múltán Mágóg király nemzettségéből való igen nemes vezére volt Szcítiának, aki feleségül vette Dentü-Mogyerban Őnedbelia Emes nevű leányát. Ettől fia született, aki az Álmos nevet kapta."
Az Úr megtestesülésének 884 esztendejében, amint az év szerint jegyzett krónikákban írva vagyon, a hét fejedelmi személy, akit hétmagyarnak hívnak, kijött Szcítia földjéről nyugat felé."
Még egy idézet a Gesta bevezetőjéből, írta Györffy György.
„Hogy Anonymus mennyire nem volt tisztában a Kárpát-medence IX. századi viszonyaival, azt az alábbiak bizonyítják:
1. Egykorú hiteles források e térségben avar, dunai szlovén, bajor-frank, morva, bolgár és gepida lakosságról tesznek tanúságot. Ezek közül ő csupán szlávokról és bolgárokról tud. A morva népnév nála csak a mondai áttétellel megszemélyesített „Marót vezér"alakjában jelentkezik. Ezzel szemben egy sor olyan népet szerepeltet, amely a IX. században nem volt a Kárpát-medence lakója, így római, cseh, görög, vlach, kazár és kun (Cumani néven)."
2. A kettes pontban felsorolja azokat a személyeket, akiket Anonymus nem ismer, mert helyettük csupán kitalált regényalakokat szerepeltet.
3. A honfoglalás hadtörténetének két hadi helyszínének leírása.
Itt csak azért szerepeltetem mindhárom pontot, mert nem akartam csak az elsőt kiragadni a szövegkörnyezetéből, de nem akartam mindhármat szó szerint leírni. Tehát Györffy Györgynek azaz állítása, melyet felró Anonymusnak, miszerint ezek a népek a IX. században nem voltak a Kárpát-medence lakói, viszont számomra azt jelenti, hogy ezek a népek viszont a VI. században igenis jelen voltak, és talán nem kerülünk messze az igazságtól, ha a kunokat itt hunnak olvassuk.
Itt kezdünk közeledni a kitalált középkor témához, ezért pár szót ejtsünk róla.
Heribert Illig
vetette fel, hogy valami nincs rendben a középkori német történelemben. A régészeti leletek feltűnő hiányossága, a középkori oklevelek és adománylevelek nagy számú hamis volta, egyes építészeti emlékek datálásának érthetetlen volta, valamint Nagy Károly oly dicső tettei után nyomozva, arra a következtetésre jutott, hogy ezek a furcsaságok megszüntethetők lennének, ha feltételeznénk, hogy bizonyos időt kihagytunk a történelemből. Ő ezt az időszakot 614-911 közé tette és megnevezte Bíborbanszületett Konstantin bizánci császárt és III. Ottó német-római császárt, akik ezt az időszakot szándékosan belehamisították a történelembe.
Akkor vegyük elő még egyszer a dátumokat:
A Képes Krónika szerint:
373 a hunok nekiindulása
445 Attila halála
677 Attila halála után 100 vagy 104 évvel a magyarok honfoglalása
A magyarok története szerint:
373 hunok indulása
411 Atilusz halála (387+24)
745 Atilusz halála után 300 évvel a magyarok indulása
Anonymus szerint:
451 hunok indulása
819 Ügyek házassága
884 magyarok indulása
895 a magyar honfoglalás dátuma (ez nincs Anonymusnál)
907 Árpád halála
Az általam feltételezett időpontok:
229 körül a hunok indulása
240 körül Erdély elfoglalása
251 körül Kattar halála, Atilusz megkoronázása
275 körül Atilusz halála
373 körül Alarich feltűnése, Attila halála után 100 vagy 104 évvel
570 körül magyarok bejövetele, Attila halála után 300 évvel
Még az Üngürüsz olvasása közben felmerült egy kérdés számomra, hogy miért szerepel annyit a történetben Iszkender (Nagy Sándor), ha nincsen köze valamilyen szinten a történethez. De ezt csak közvetve állapíthatjuk meg, vagyis annyi köze van (lett) hozzá, hogy szerintem a magyarok azt a keleten széles körben elterjedt időszámítást használták, ami Nagy Sándor halálától indult, s akit mint világhódítót a magyarok is (mint sok más népek) nagy királynak és hadvezérnek tartottak.
Anonymus adatai, ha a Nagy Sándor halálától számított időt vesszük figyelembe, ami 323 évvel korábbról indul, mint a Krisztusi, így a következő számokat adja:
884-323=561,
819-323=496,
és 451-323=128.
A 884-es dátum így az 561-dik évet adja a magyarok indulására, ami az 568-as avar honfoglaláshoz áll közel. A 819-es dátum Ügyek házassága szintén fontos időjelző, mert az mutatja, hogy nem csak úgy kitalált dátumokról van szó, hanem egy folyamat pontos rögzítéséről. Ugyanis Ügyek házassága után 820-ban születhetett meg Álmos, aki ha 25 éves korában házasodott, akkor 846 körül születhetett meg Árpád. Aki 884-ben 38 éves lehetett, amikor a magyar törzsekkel elindult és 907-ben 61 éves korában halt meg.
Így a magyar honfoglalás átszámított értéke 895-ről Kr. u. 572-re kerül. A 451 dátumból számított 128-as év, a hunok indulására viszont túl koraira sikeredett.
Mivel viszont Üngürüsz és a KK történetében a dátumok Krisztus éveiben vannak megadva, azokat az időpontokat nyilván csak később adhatták meg, mivel a Krisztusi időszámítás még akkoriban nem létezett. A rómaiak a Julianus császár féle időszámítást használták, ami 44 évvel előbb indul, mint a Krisztusi, és mivel az Üngürüsz-ben megadott dátumok Alarich korára vonatkoznak (Honorius császár idejére), ezáltal abban sem lehetünk biztosak, hogy Attila valóban 24 évig uralkodott, vagy azok az események, amiket még felsorol a krónika, mikor történhettek. De mivel az Üngürüsz szövege (Tetrikusz feltűnése és Constantin császár emlegetése), azt az időszakot mutatja, amely körülbelül Kr. u. 240 és 320 között lehetett, pontos időpont meghatározások híján. Ha pedig a KK 677 évéből vonunk le 323-at, akkor 354 kapunk, ami ha száz évvel Attila halála után volt, akkor Attila 254 körül halt meg.
De hát van-e ezeknek a számoknak bármilyen értelme?
Ha azt feltételezzük, hogy a magyarok bejövetele a Kárpát-medencébe okozta a kitalált középkort, amikor is a 895 körüli honfoglalásuk idejéhez ragaszkodtak, illetve a saját időszámításukhoz, és mint nagyhatalom a maga idejében, ezt a számot elfogadtatták az elfoglalt területeken élő népekkel.
Így valósult meg szerintem az időugrás, s lett egyszerre 568-ból 891 lett.
A X. századi német források, pl. a Fuldai évkönyvben említett „avari, qui dicuntur ungari" kifejezéssel (avarok, kiket most magyaroknak hívunk) is valószínűsítik, hogy az avarok honfoglalása megegyezik a magyar honfoglalással és a kettő közti különbség onnan adódik, hogy az avarok 570 körüli dátuma a Kr. utáni időszámításhoz köthető, míg a magyar 895 körüli dátum meg a magyar (a Nagy Sándor halálától számított) időszámításhoz.
Erről részletesen olvashatnak Manfred Zeller – 895-ben ugyanaz történt mint, ami 568-ban című munkájában. A magyarokra és a hunokra használták a vari és chuni szavakat is, és minden velük kapcsolatban álló nép, más szót használt megnevezésükre. Ami nem azt jelenti, hogy minden név más nemzetséget vagy törzset jelentett, hanem egy népnek egy adott korban több neve is lehetett, amit utólag nézve jól összekeveredett.
Egy észrevétel Götz László: Keleten kél a Nap című könyvének I. kötetéből, aki Németh Gyulára hivatkozik.
„Közli, hogy Maszudi nem tévedett, mert a „kazár" szó perzsa jelentése – „eltévedett, bolyongó" – tényleg egyezik a „szabir" szóval, amely törökül szintén „eltévedt, bolyongó" jelentésű. Kiemeli, hogy Kr. u. 558 után a „szabir" mépnév eltűnik a forrásokból, s 580 körül, ugyanazon a területen, megjelenik a „kazár".
Még egyszer arról mi is történik valójában, Kr.u. 568-ban a magyarok bejövetele idején, az addig egy népcsoportra használt szabir (sabir, szibir, sabartoi) török szó eltűnik a krónikákból, majd több mint 20 év után, ugyanazt már egy perzsa szóval fejezik ki. Vagyis amikor Bíborbanszületett Konstantin kazárokat és Kazárországot emleget, az azt a változás fejezi ki, hogy a perzsák térfoglalása miatt, a perzsa nyelv használata újból elterjedt. Ez szerintem a kitalált középkort tényét támassza alá, és nem tehetjük meg, hogy nem vesszük észre azokat az egyéb bizonyítékokat sem, amik ez irányba mutatnak.
A II. kötet is tartalmaz egy idevágó részt, Simonyi Dezsőre hivatkozva.
„Ezután Simonyi nyomatékosan hangsúlyozza, hogy az avarkori köznép továbbélését a történeti embertan eredményei igazolták. Bartucz már 1934-ben megállapította, hogy az avarok típusai nem haltak ki, hanem az Árpád-kori magyarságban továbbéltek s hazánk különböző vidékein a mai napig megmaradtak, tehát az avarok a magyar nemzettest felépítésében elsőrangú antropológiai és etnikai szerepet játszottak, és szerinte az avar elemek megmaradása tömegesen igazolható."
Mit is láthatunk, az avarság továbbélését a honfoglaló magyarokban. Persze, hogy továbbéltek az avarok, mert szerintem a szegény avarok nem mások, mint a honfoglaló magyarok. Csak az avarok története az 568-as évszámhoz kötődik, a honfoglaló magyarok pedig a 895-ös évvel kerültek rá a Kr. u. időszámításra.
Tehát az avarok=magyarok elfoglalják a Kárpát-medencét és a környező népeket uralmuk alá hajtják, mindezt 570 körül. Innentől ugrik egyet az idő és 893 körültől számolódik tovább. Mármost a bizánci krónikások ekkor kapják feladatul, hogy új írásformával írják át a régi szövegeket (lásd a Kitalált középkorban, amit Illig szerint egyből meg is semmisítenek, mármint a régi szövegeket). A másolási munka elkezdődik és idővel az egész birodalomba (és minden környező országba) eljut a hír, hogy az eddigi időt rosszul tudták, mostantól ezek a magasabb dátumok a helyesek. Ez persze még jól is jött a bizánci és német birodalomnak is, akik nem szándékosan hamisították meg az időt, hanem rákényszerültek. Illignek az ide vonatkozó indokai a következők: Bizánc elvesztette a Jeruzsálemben őrzött Szent keresztet, amit a perzsák elhurcoltak 614-ben, vagy a bibliaiból számított évszámokat akarták kerek számoknak látni. Szerintem egyik sem lehetett az események oka, mert a Szent kereszt miatt, mint Illig is elismeri, nem kellett volna kb. 300 évet hamisítani, a bibliai számokhoz, pedig pontosan 270 év kellett volna szerinte (a világ teremtésétől számított évszámok). De az akkori embereket ez a különbség egyáltalán nem zavarta, és nem kerekítgették a dátumokat csak azért, hogy egy esemény, mondjuk 1000-ben történjen. Képzeljük el még egyszer, hogy a római birodalom vége után Bizánc az uralkodó hatalom, mígnem jönnek a magyarok és Bizáncot is adófizetésre kényszerítve, elfoglalják a hunok által is meghódított területeket. Ekkor megtörténik az, hogy a magyarok időszámítása lett a mértékadó és a bizánci birodalom nem tehetett mást, még buzgón asszisztált is ehhez.
De menjünk csak tovább. Az Illig által emlegetett bűvös 297 év, ami 614-911 között van, vajon miért nem egyezik meg az általunk emlegetett 323 évvel.
Nem feledkezhetünk meg arról, hogy abban az időben kicsit lassabb volt az információ áramlása, de valószínűbb, hogy ez az idő a két időszámítás egységesítéséhez, átvezetéséhez, és széles körű bevezetéséhez kellett, így előfordulhat, hogy az egyes események között csak durva átszámításokat végeztek, és 297-től 323-ig, bármilyen szám is kijöhetett, amit felhasználtak. Mondjuk a birodalom távolabbi részébe később jutott el a hír, így ők már egy kisebb számmal számolták visszafelé az eseményeket. Más kérdés, hogy az így keletkezett űrt hamar megtöltötték a visszaszámított időbeli események átírásával, átnevezésével. Ezért talált Illig olyan sok hamisított adománylevelet és egyéb korabeli okmányt.
Elkezdik a krónikák átírását egy új típusú betűalakkal, és ezzel egyidejűleg az addigi események átszámítását az új időszámításra. Vagyis az 570-től visszafelé számítva a 100 évvel ezelőtti dolgokat 470-ről átírják 793-ra, a 200 évvel ezelőtti dolgokat 370-ről 693-ra és a 270-ről 593-ra. Itt viszont nagyjából visszakerülnek a saját korukba, ezért szinte kibogozhatatlanul összegubancolódnak, megsokszorozódnak a dátumok és események, és ezért némelyiket aztán még jobban hátrább csúsztatják az időben. De a régi krónikák, feljegyzések sem semmisülnek meg mind, nyilván az összest nem is lehetett volna teljesen eltűntetni, ezért erre az időszakra rengeteg esemény zsúfolódik össze, vagy duplázódik meg, vagy kerül az eredeti idejétől még 100 év hozzáadásával még távolabbra az időrendjétől. Ezért nem látunk tisztán, mert a mai korban ezeket az eseményeket mind egyszerre látjuk, és folyamatos történetként fogjuk fel. Hiába próbálunk rendet rakni így, ha nem látunk tisztán, és jó elképzelés nélkül csak még nagyobb káoszt okozunk.
Révai nagy lexikon 11. kötet
Justinus: „Az illyriai Tauresiumban parasztszülőktől származott; mint ifjú Konstaninápolyba
került, hol a császári testőrségbe fogadták s ennek vezéreként 518. Anastasios halála után a trónra került. A belügyi kormányt Proklos nevű questorára és unokaöccsére, Justinianus bízta, az egyházi viszályoknak véget vetve a monofizitákkal szemben ortodox álláspontra helyezkedett. 527. augusztus 1. halt meg."
Justinianus: „Az illyriai Tauresiumban született 482-ben. Nagybátyja, I. Justinus császár Konstantinápolyba hozatta, hol nagy műveltségre és mind nagyobb tekintélyre tett szert, végre a császár fiává, majd uralkodótársává fogadta és 527-ben trónját is örökölte."
„Justinianus uralmát nagy építkezések, szerencsés háborúk és a nagy törvénykönyv megalkotása teszik nevezetessé. Magában Konstantinápolyban 25 templomot emelt, köztük a világhírű Aja Szofiát. Két kiváló hadvezére, Belizár és Narses megtörték a vandálok és a keleti gótok hatalmát, úgyhogy Észak-Afrikát és Itáliát újra a birodalomhoz csatolták, továbbá több dél-spanyolországi várost is elfoglaltak. Maga Justinianus nem vett részt e háborúkban, hanem ravasz diplomáciával és ajándékokkal tartotta vissza a szomszéd barbár népeket a birodalomtól. A legveszedelmesebb volt köztük Chosroes Nursivan perzsa király, ki két ízben viselt ellene háborút, sőt 450-ben Antiochiát elpusztította, s kitől végre 562-ben állandó évi adóval vásárolta meg a békét. Az északi határokat fenyegető bolgárokat, szlávokat és avarokat a Duna mentén épített erődökkel igyekezett visszatartani."
„Az építkezések, háborúk és ajándékok, a fényes udvartartás és játékok rengeteg összegbe kerültek, melyet csak kényszerkölcsönökkel és a nép kizsarolásával lehetett előteremteni; ez viszont lázadást idézett elő Konstantinápolyban 532-ben, melynek nagy vérfürdő és a város egy részének elhamvasztása vetett véget."
„Meghalt 565-ben."
Révai nagy lexikon 15. kötet - Perzsia
„Több gyenge uralkodó után I. Chostroes (531-579) új fényre és hatalomra emelte Perzsiát. Több mint 20 évig harcolt Justinianus kelet-római császárral Szíriában és a Fekete-tenger partján. Unokája, II. Chostroes (590-628) elfoglalta Damaszkuszt, Jeruzsálemet (614), Egyiptomot és már Konstantinápolyt fenyegette Kis-Ázsia felől. Mindezen hódítások azonban elvesztek Heraklios császár győzelmes bosszuló hadjárata által. A perzsa sereg utoljára Ninive romjainál szenvedett nagy vereséget (626). Ez a vereség a perzsa hatalmat alapjaiban rendítette meg."
Ebben a korban élt és írt Jordanes és az Illig által feltételezett időugrás kis idő eltéréssel ebben az időben történik, amikor a VI-VII. században élt III. Konstantin hamar elhalálozik uralkodása közben. Majd VII. Konstantin elkezdi a X. századi történelmi eseményeket összeírni.
Révai nagy lexikon 11. kötet - Konstantin
III. Konstantin „bizánci császár (641), Herakleios császár idősebbik fia, öccsével, Herakleonassal együtt jutott trónra, de pár hónapi uralkodás után meghalt."
VII. Konstantin „Porphyrogennetos, bizánci császár (912-959), Bölcs VI. Leo császár fia, született 905., meghalt 959. november 9. Először anyja Zoë gyámsága alatt állott, aztán az örmény származású Lekapenos Romanos tábornok befolyása alá került, ki 919-ben társcsászárnak kiáltatta ki magát és leányát Helenát nőül adta Konstantinhoz. 944-ben végre Romanost saját fiai buktatták meg, mire Konstantin 945. ezeket is kizárta a hatalomból s egyedül kezdett uralkodni. A nyugalmat kedvelő császár egészen a tudományoknak és irodalomnak szentelte életét. Kivonatokat készített régibb írók műveiből s hivatalos jelentések alapján több eredeti művet írt, melyekben becses statisztikai, földrajzi és néprajzi adatokat közöl a bizánci birodalomról és az azt környező népekről."
„Fontosabb művei: A birodalom kormányzásáról (De administrando imperio), mely a bizánci birodalommal határos szláv, török és egyéb népek X. századi pontos földrajzi leírását tartalmazza."
Ezen munkájának egyes fejezetei szólnak a magyarok lebédiai és etelközi tartózkodásáról.
„Másik nevezetes munkája: A bizánci udvar szertartásairól (De caerimoniis aulae Byzantinae), kultúrtörténetileg rendkívül becses, mert hű és részletes képét adja a bizánci udvar fényes és aprólékos szertartásokra épített életének. Ebben is vannak magyar vonatkozások."
„De praefecturis (Peri thematon) című munkájában a bizánci birodalom kormányzati statisztikáját közli, de Justinianus idejéből."
Miért van az, hogy egyik munkája, ami valódi adatokra épül, egy háromszáz évvel azelőtti állapotot akar bemutatni? Mi oka volt rá, hogy Justinianus statisztikai adataiból állítson össze valamit, ami már régen elavult, ha valóban 300 év telt el, Justinianus halála óta.
A kitalált középkor létezik, az időeltolás megvalósult, csak nem az Illig által feltételezett okokból, hanem a magyarok miatt, akik időszámítását átvették.
Ezért lenne fontos, hogy ezeket az általam ismertetett dolgokat, megpróbáljuk jobban kikutatni, hogy ne csak feltételes módban beszélhessünk róla, hanem bizonyítani tudjuk az igazunkat. Ezért szeretnék mindenkit megkérni, hogy akit egy kicsit is érdekel a téma, próbáljon meg minél több dolognak utánajárni, és derítsük ki, miért van annyi furcsaság ennek a kornak a történetében?
Miért van Attila, Alarich, II Alarich között annyi hasonlóság?
Miért találunk olyan adatokat, hogy Priszkosz rhetor, aki 448-ban vagy 449-ben járt Attila fakerítéssel védett sátortáborában a Maximinusz vezette küldöttségben a Tisza folyó alsó folyása környéken (amikor Attila saját várat építtetett az Üngürüsz szerint), hogy Priscus néven egy római trónbitorló császár a gót (vagyis hun) hadsereg segítségével (tehát tárgyalt a hunokkal-gótokkal) akarta hatalmát biztosítani 250 körül.
Vagy az előbb említett Maximinusznak van-e valami köze Maximinus Thrax római császárhoz (uralkodott 235-238), akinek apja gót vagy geta földműves, anyja pedig a szarmatákkal rokon alán nemzetiségű, és a Daciába betörő dákokat és karpokat csatában legyőzte (már 235-ben).
Sajnos, most véget kell vetnem az írásnak, mert olyannyira megszaporodtak az általam el nem olvasott művek, amelyek ezekkel a témákkal foglalkoznak és azok az értelmezhetetlen adatok, hogy még jobban és mélyebben kell ezt a témát körüljárnom ahhoz, hogy a valósághoz egy jobban közelítő értéket kapjak. Bár lehet, hogy sosem fogunk pontos dátumokkal és egyéb adatokkal rendelkezni, lévén az akkori időszakot nem tudjuk másból megítélni, csak ami fent maradt. Nem fogok tehát szót ejteni a keresztény vallás terjedéséről, tévtanairól és az eretnek üldözésekről, vagy hogy miért kellett olyan nagy erővel küzdenie a pogányok és a pogány írások ellen, pedig ez is fontos lenne, mert az egyház nagy szerepet vállalt a valláson kívül a politikában is.
Úgyhogy végezetül szeretnék köszönetet mondani két Istvánnak, Lukács Istvánnak, akinek vázolhattam mindazon dolgokat, amiket a különböző könyvek olvasása során észrevettem és Laurencsik Istvánnak aki az általam írott szöveget alaposan kigyomlálta.
Kelt a magyarok időszámítása szerint 2010-ben, Kr.u. 1687-ben.
Az általam felhasznált művek:
A magyarok története Tarih-i Üngürüsz
Anonymus: Gesta Hungarorum Magyar Helikon 1977, ford. Pais Dezső
M. Baigent – R.Leigh – H. Lincoln: Az abbé titka (Szent vér, szent grál)
Erdély története a kezdetektől 1606-ig I. kötet Akadémiai Kiadó 1986
Götz László: Keleten kél a Nap Püski Kiadó 1994
Heribert Illig: Kitalált középkor Allprint Kiadó
Jordanes: Getica Ford. Bokor János Brassói Lapok 1904
Jordanes: Getica Ford. Kiss Magdolna L'Harmattan 2004
Képes Krónika Szépirodalmi Könyvkiadó 1978, ford. Geréb László
Kézai Simon: Gesta Hungarorum Internetes szöveg
Mócsy András: Pannónia a késői császárkorban Akadémiai Kiadó 1974
Szabó Miklós: A kelták nyomában Magyarországon Corvina Kiadó 1975 2. kiadás
Révai nagy lexikona
Tóth Gyula: A magyar krónikák és a kitalált középkor
Wikipédia