Magyar Megmaradásért

Nem adjuk fel

 

P2020Apr10

2012. Október 23., Kedd 07:34

Ha Illignek igaza van... - Nagy Theodorich avagy Pannoniából Bizáncon át Ravennába

Írta:  Gregor Kristóf - Móricz Leó
Értékelés:
(23 szavazat)

Nagy Theodorich avagy Pannoniából Bizáncon át Ravennába

 Néhány szó a kora-középkori történetírásról

Ha sötét korról egyáltalán beszélni lehet, úgy az a VII. századnál alighanem ko-rábban kezdődött. Róma klasszikusnak nevezhető történetíróinak sora Ammianus Mar-cellinus 400 körüli halálával megszakad, s ezután alig száz évvel a nyugat-római biro-dalom is megbukik. A források természetesen nem apadnak el teljesen. Rendelkezésre állnak olyan gyűjtemények, mint a Monumenta Germaniae Historica vagy az Auctores Antiquissimi sorozat Chronica Minora című kötetei, ám ezeknek még annyi lényeglátást és pontosságot sem tulajdoníthatunk, mint a klasszikus és posztklasszikus kor azon tör-ténetíróinak, akik bár kiváló stiliszták voltak, de kétségkívül nem voltak történet-tudósok.

Megemlítendő még Cezareai Prokopius is, aki a Kr. u. 395-553. közötti időszak háborúiról részletesen beszámol, így a vandálokkal, mórokkal, perzsákkal és gótokkal vívott küzdelmekről, ám keveset tud a korszak - Rómán és Bizáncon kívüli - legjelentősebb hatalmáról, a hun birodalomról. Boetiusszal és Cassiodorusszal sem áll másként a dolog. Előbbit inkább az antik filozófia – különösen Platon – vonzotta, míg utóbbi – noha bőségesen közöl adatokat a Kr.u. VI. századról – tudósításaiban azért kezelendő óvato-san, mert nem volt a kornak olyan politikai konstellációja, melyben számítását meg ne találta volna: előbb Odoaker bizalmasa, majd Nagy Theodorichhoz pártol, végül Justinianus idején békében birtokaira vonul.

Az idő előrehaladtával mindinkább halványul a hunok neve, annak ellenére, hogy hatásuk – amint ez elsősorban az észak-germán népek mitológiájából látszik – teljesen elenyészne.

A történetírás sosem vonhatta ki magát a napi politikai törekvések hatása alól, s így a nagy hallgatásokban, avagy a gyakori emlegetésekben sem feltétlenül valamely jelenség lényegtelenségét, illetve fontosságát vagy igazságát kell látnunk. A források azonban Prokopius után még gyérebbekké válnak, s nemcsak a hunokat, hanem általában a következő évszázadokat illetően is. A VII. századtól már valóban elkezdődik a sötétkor három százada, amely vagy megesett, vagy sosem volt.

 Az Attila-utódok itáliai trónon? I.

De mi lett Attila fiaival? Irniknek az óbolgár birodalom megalapítójának sorsát láttuk.

Ellák Keletre húzódott, majd a főhatalom átvétele céljából állítólag a Tisza vidékére vonult, ahol állítólag testvérháborúban lelte halálát. (ld. Hóman-Szekfű i.m. I. 43. oldal) Hogy így volt-e, s hogy hagyott-e maga után utódot, biztosan tudni nem lehet.

Dengizik még hadat viselt Bizánc ellen és 470. körül halhatott meg. Hogy volt-e gyermeke – szintén nem tudjuk, bár valószínűsíthetjük.

Annyi érdekességet még feljegyzett a história, hogy Attila egyik unokája római tábornoki méltóságig vitte. (ld. Hóman-Szekfű, I. 43. oldal)

Ám a tágabb értelemben vett Attila-i vonatkozások sora itt még nem ér véget. Amint Hahn István írja: „473-ban a pannóniai származású Orestes (Attila egykori titkára) ragadta kezébe a magister utriusque militae tisztjét és saját fiát, a kiskorú Romulust nevezte ki császárrá (474). Ekkor lépett fel a különböző germán törzsekből össze-verődött itáliai hadsereg vezetője, Odovacar azzal a követeléssel, hogy Itália földjét is osszák fel tertia alapján a barbár alakulatok tagjai között. Amikor ezt Orestes megta-gadta, Odovacar előbb a rex Italiae címet vette fel (476. augusztus 23.), majd Orestest rövid harc után elfogta és kivégeztette, a kiskorú császárt, az „Augustulust” pedig egy vidéki birtokra internálta.” (Ld.: Ferenczy-Maróti-Hahn: Az ókori Róma története, Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 1998., 419. oldal)

Az utolsó római császár tehát Attila egyik bizalmas emberének fia volt, s így – hiszen Orestes, illetve Romulus nevet a kor szokása szerint bárki felvehetett – az sem kizárt, hogy éppen egy hun volt. (Mint korábban láttuk, sem a megkeresztelkedés, sem pedig a latin nyelv ismerete nem volt lehetetlen dolog a hunok körében, ha ez esetleg szükséges is lett volna a császári címhez. Ám ez egyáltalán nem volt az.)

Tudjuk azt is, hogy Attilának ígérete volt Honoriustól húga (unokahúga), Honoria kezére, s ezzel a nyugat-római császári cím elnyerésére. (ld. Hahn i.m. 418. oldal)

Azáltal tehát, hogy Attila titkára – s talán rokona – saját fiát, Romulus Augustulust ültette trónra, Attila akarata sajátos végrehajtójának szerepében is feltűnhetett önmaga előtt.

A történetnek azonban még itt sincs vége, ugyanis a vélhetően hun, mindenesetre Attila-titkár Orestes gyilkosát, Odoakert, Nagy Theodorich fosztja meg majd hatalmától, és végezteti is ki.

Theodorich Attila-unoka?

Nagy Teodorich mint keleti gót király szerepel a történelemben. 488-ban Zenon, kelet-római császártól kapja meg a magister militum címet. Egyáltalán nem tekinthető tehát a valóságtól elrugaszkodottnak minősíteni egy olyan felvetést, hogy az a Theo-dorich, aki leszámol Attila hű emberének gyilkosával, Odoakerrel, nem más, mint Attila unokája, aki – mint említettük – római tábornokságig, esetleg magister militumságig vitte.

Ezt a felvetést két további körülmény látszik erősíteni.

1. Theodorich, (Dietrich vagy Detre név alatt) mint Attila jó embere szerepel a német mondákban. Minthogy Attila és Theodorich életének delét kb. két ember-öltő választja el egymástól, Theodorich nem lehetett Attila bizalmasa. Ám a mon-dai hagyomány kettejük ilyen összekapcsolásával talán egy másik összefüggést, nevezetesen a rokonit juttatta kifejezésre.

2. Theodorich unokájának neve Athalarich volt, s e névben nehéz nem észrevenni Attila nevének alakváltozatát. (ld. Egyetemes történelmi kronológia 98. oldal)

 Theodorich a gót?

Ami Theodorich keleti gótságát illeti, elég csupán a hun Irnik óbolgár voltára utal-nunk. Tehát arra a körülményre, amelyre Hóman-Szekfű munkáját idézve rámutattunk: a nép nevének megjelölése e korban számos bizonytalanságot megenged. Ha a hun Irnikből óbolgár fejedelem lehet, úgy Attila unokája szintén feltűnhet keleti-gót királyként. (A Hóman-Szekfű szerint Irnik hunjai rátelepedtek az oguzokra és nevüket is használták, másfelől, hogy gótok hun, hunok germán nevet kölcsönösen felvesznek e korban – szin-tén említettük.)

Theodorich (Detre) leánya, Amalasuntha egészen 535-ig uralkodik a kiskorú Athalarich helyett. Őt is a hun folytonosság egy szakaszának felfogva sokkal érthetőbb, hogy a nyugati hagyományban miért hagyott oly mély nyomot Attila emléke, holott a nagy király maga csupán alig húsz évig tartotta kezében a hatalmat. Ha azonban a hun, vagy hun eredetű nyugati uralkodói jelenlétet Attilától Amalasuntháig vesszük számí-tásba, úgy egy egész évszázaddal állunk szemben.

Megjegyezzük, hogy ha Theodorich valóban Attila unokája volna, úgy kizárás alapján vélhetően Dengizik fiának kell őt tekintenünk, hiszen Ellák állítólag keletre, Irnik délkeletre húzódott.

Egyes források Dengizikről is azt írják, hogy a Kárpátokon túlról irányította birodalmát, ez azonban a legkevésbé sem jelenti a Kárpátokon inneni hun jelenlét meg-szűnését. Dümmerth már többször hivatkozott művének A hun dinasztia című melléklete – amelyet a már szintén említett Pritsak nyomán közöl – Attila egy kései leszárma-zójaként említi Alzeco-t, azzal a megjegyzéssel, hogy az „Itáliában, Ravenna vidékén telepszik le népével.” (ld. Dümmerth i.m. hivatkozott melléklet) A feltételezett családfa – melyet Pritsak bizánci írók alapján állított össze – Alzeco-t a VII. századba helyezi (amely Illig feltételezése szerint nem létezik, ám Illig nem arról ír munkájában, hogy a középkorban hunokat hamisítottak, inkább arról, hogy frankokat).

A ravennai hun Alzeco tehát vélhetően élt, csak az Attilához fűződő rokoni fokát, s így korát határozhatta meg tévesen Pritsak.

Tehát feltételezésünkhöz még egy okiratilag hitelesített Attila-utóddal is rendel-kezünk, aki történetesen Ravennában telepszik le népével. Alzeco valószínűleg nem azonos Theodoroch-kal, ám igencsak sokatmondó az, hogy személyében egy Attila-leszármazott hun telepszik le népével Ravenna környékén.

Teóriánk elfogadása két ponton is megerősíti az Attila-Károly párhuzamról mondottakat.

1. Az Attila-ivadékoknak a „gótságban” való feloldódása megkönnyíti a hun Attilának germán Károlyként való értelmezését.

2. Az Attila rokonságnak a római császári trónra, illetve itáliai királyi székbe kerülése jó hivatkozási alap egy germánná váló Attila (tehát Károly) császárrá minősüléséhez. (Ne felejtsük el, Attila is megcélozta a császári címet.)

Csakhogy a történettudomány Theodoriknak kifejezetten gót eredetet tulajdonít. Ezek az értesülések azonban már a római történetírás meglehetősen megbízhatatlan korszakából erednek.

A Theodorich név a gót Thuidareiks alakváltozata, mely pusztán fejedelmet, kor-mányzót jelent. (ld. Pallas Theodorik címszavát) Ha tehát azt feltételezzük, hogy Attila valamelyik unokája volt a keleti-gót Theodorich, csupán annyit mondunk, hogy egy hun lett a keleti-gótok fejedelme, hasonlóan Attila Irnik nevű fiához, aki azonban az onogu-rok-bolgárok Dsulo-jává, Gyulájává vált.

 Theodorich államfelfogása

Theodorich uralmi politikájában észrevehetünk egy olyan vonást, amelyet a ko-rábbiak során jellegzetesen steppei, hun hatalomtechnikaként ismerhettünk meg. És ép-pen ez állította őt szembe később indoeurópai alattvalóival.

Amint a Pallas írja:

„…a többi germán királyok között helyreállítá a békét, akik mint békebírájuk iránt szeretettel viseltettek. A birodalom belszervezetében is célszerű reformokat létesített. Saját népének, a gótoknak a földbirtok harmadrészét adta, s a birodalom védelmezésé-vel is megbízta őket, a rómaiak (olaszok) alkotmányát, törvényeit és törvénykezését tiszteletben tartotta és a hivatalnoki állásokat úgyszólva csakis rómaiakkal töltötte be. Mindazonáltal Theodorik minden törekvése meddő volt, nem sikerült a katolikus rómaiakat arra bírni, hogy az ariánus és barbár gótokat megbecsüljék és velük össze-olvadjanak.” (ld. Pallas Theodorik címszó)

Theodorich állameszméje is hasonló volt tehát Attiláéhoz, a sokféleség egységét igyekezett megteremteni, igazgatási rendszere pedig hasonlóságot mutat mind a steppei hierarchikus renddel, mind pedig a később Károlynak tulajdonított határőr-grófsági meg-oldással. Látható egyúttal az is, hogy elgondolása meglehetősen idegen volt környezete számára.

E helyen tehát ismét utalunk Ruszoly azon megállapítására, hogy Nagy Károly birodalmának utódállamai – tehát mind Franciaország mind pedig Németország – évszá-zadokig a feudális széttagoltsággal küzdöttek. Ezt azonban most kiegészíthetjük azzal, hogy ugyanez volt a helyzet a Theodorich és Amalasuntha utáni Itáliában is, míg ezek uralkodása alatt megvalósult a politikai egység a félszigeten.

Méltán jegyzi meg a hun uralkodókkal kapcsolatban a Hóman-Szekfű féle Magyar történet című munka, hogy ezek (t.i. a hunok) „szervező tehetségét, államalkotó és művelődő képességét hirdetik Kurt király VII. századi pontusi birodalma, a XIII. szá-zadban Európába nyomuló tatároknak áldozatul esett volgamenti Bolgária, s a keresz-ténnyé lett dunai bolgárok és magyarok ezeréves államai.” (ld. Hóman-Szekfű i.m. 50. oldal)

Theodorich Itália újjászervezését, tehát alighanem steppei mintára, a hierarchia szük-ségességének és a sokféleség egységének szem előtt tartása mellett vitte véghez.

Itt szükséges megjegyezni azt, hogy a gót elnevezés – hasonlóan a bolgárhoz, mely utóbbit keverékként, vagy volgai népként (volgár) szokás értelmezni – szintén nem népnév. Jelentése csupán annyi: barbár. (ld. Pallas)

A keleti-gót szóösszetétel tehát csupán annyit fejez ki, hogy e név viselői római szemszögből keleti barbárok. Ez a néptömeg alapvetően germán lehetett, azonban bő-ven magában foglalhatta a hunok egy jelentős részét is. A „keleti-gót Theodorich” szóösszetétel tehát szó szerint pusztán annyit jelent, hogy keleti barbár fejedelem.

 Bizáncba – Bizáncból

További érdekes egyezés, hogy a híradások szerint mind Nagy Theodorich apja, mind pedig Dengizik Kr. u. 470. körül halt meg. (ld. Pallas Theodorik címszavát, ill. Hóman-Szekfű i.m. I. 43. oldal)

Amint a Pallas Theodorichról írja: „…Theodemir király fia, 462-ben, mint túsz a bizánci udvarhoz került, hol tíz évig időzött…” (ld. Pallas Theodorik címszavát) És ezen a ponton érdekes összefüggések lehetőségei mutatkoznak. A magyar Csaba mon-dával kapcsolatban ezt írja Dümmerth:

„E néphagyomány valós magva annyi, hogy Csaba egy hun király legifjabb fia volt, aki Pannóniából görög, azaz bizánci területre távozott, s innét hiába várták vissza. Ezért olvashatjuk a XIV. századi krónikaszövegben, hogy a nép között még akkor is divatban volt a szólásmondás arról, akit nem akartak többet látni: „Akkor térj haza, mikor Csaba Görögországból.” (ld. Dümmerth i.m. 54. oldal)

Egy Attila ivadéknak nyoma vész Bizáncban, akit hiába várnak Pannóniában. Ezalatt Attila bizalmas embere, Orestes saját fiát, Romulus Augustulust ülteti Róma császári trónjára. Orestest megöli Odoaker, majd egyszerre csak mintha a semmiből lépne elő, feltűnik ugyancsak Bizáncból valaki, akit a fejedelem-jelentésű Theodorich névvel illetnek, és leszámol Attila hű emberének gyilkosával, majd steppei hun módra átszervezi Itália igazgatását.

 Nagy Theodorich születésének különleges történeti környezete

Az ariánus „gót”-ok a valószínűleg szintén török nyelvű hunok kulturális közegében éltek hosszú ideig, a hunokkal mind nyelvben, mind szokásban, mind pedig etnikailag is keveredtek. A keleti gótok leghatalmasabb királya, Nagy Theodorich pedig – mint már említettük – több szempontból túlzottan hasonlatos egy hun fejedelemhez. Uralmi módszerei, unokájának Attilát idéző neve, furcsa felbukkanása annak a Bizáncnak az irányából, ahol állítólag Attila unokája eltűnt, magas római katonai rangja, melyet Attila egy unokája szintén elért, mind – mind arra enged következtetni, hogy személyében valójában egy hun származású uralkodót kell tisztelnünk.

Mindehhez már csupán az hiányoznék, hogy Theodorich ne csak Bizánchoz kötődjék, mint az Attila unoka, hanem az egykori hun központhoz is, a mai Magyarország területéhez.

Ám, amint Borovszky Samu írja A népvándorlás kora című kitűnő munkájában:

„A birodalom kapuja, Sirmium most már a keleti-gótok kezébe kerül, s csak vezérre van szükség, hogy azon át kiéhezett népét kivezesse. Az is csakhamar előáll egy bátor és okos, elszánt és művelt királyfi személyében. Theodorich volt a neve, s talán a legnagyobb mindazok között, akiket a gót faj szült és nagyra nevelt. A tizennegyedik volt az Amalok királyi családfáján, s hazánk földjén, valahol a Balaton partján látta meg a napvilágot. (…) Mondják, hogy a gótok éppen egy nagy győzelmüket ünnepelték (454 tájban), amikor a királyi ház e kis királyfival megszaporodott. Még kisgyermek volt, midőn mint kezes a császár udvarába, Byzanczba került.” (ld. Borovszky Samu: A nép-vándorlás kora, Nagy képes világtörténet IV. kötet, Franklin-Révai, Budapest, 242-243. oldal)

Theodorich tehát a hunok központjának számító Kárpát-medencében született, mégpedig az Attila halálát követő év tájékán. Innen útja Bizáncba vitte, mint az Attila utódét, és hasonlóan ahhoz is, mint ahogy egykor maga Attila a római birodalomba került: túszként, mint a béke záloga. Ha Theodorich hun volt és Attila unokája, úgy ez az út tökéletesen érthető, hisz az Attila halála után megrendült hun birodalom szempontjából is átmenetileg kívánatos lehetett a béke.

A hun uralom ellen Attila halálát követően, állítólag azonnal fellázadtak az alávetett népek. Attila fiaival kapcsolatban Váczy Péter többek között ezt írja:

„Legerősebb támaszuk a Pontus mentén uralmuk alá jutott keleti gótság volt. Ez kétfelől is hun telepek közé ékelődve nem gondolhatott arra, hogy urait cserbenhagyja. Azután meg ők voltak azok, akik hun uralom alá hozták a gepidákat. Ezt pedig a gepidák sohasem tudták megbocsátani nekik. Ilyen körülmények közt arra kényszerültek a keleti gótok, hogy a gepidákkal szemben a hunoknak fogják a pártját.

A seregek Pannóniában, az ismeretlen fekvésű Netao folyó mellett csaptak össze, és a szerencse Ardariknak és szövetségeseinek kedvezett. A hunok elbuktak, maga Ellák, Attila legidősebb fia is halálát lelte a csatatéren (454). A győzelem után a gepidák birtokukba vették a hunok főszállásait …” (ld. Váczí Péter i.m. 136. oldal)

Ha azonban 454-ben a hunok és a velük szövetséges keleti gótok vereséget szenvedtek a gepidáktól, akkor miféle győzelmet ünnepelhettek a keleti gótok ugyancsak 454-ben Theodorich születésekor? (ld. Borovszky imént hivatkozott szövegét)

Látható, hogy óriási zavarok tapasztalhatók az Attila halálát követő kor hagyo-mányai körül. Ha ugyanis Theodorich valóban a győztesek táborában született, úgy nem lehetett keleti gót, csak gepida. A legvalószínűbb azonban mégis az, hogy sem keleti gót, sem gepida nem volt, hanem hun, mégpedig Attila-származék.

Váczy - római és bizánci forrásokra hagyatkozva - ekként folytatja a hunok történetét:

„A csatavesztés után a hunok Attila két fiának, Dengiziknek és Irneknek vezetésével a Fekete-tenger északi partvidékére menekültek úgy, hogy a keleti gótok ottani főszállásai csakhamar megteltek megvert, hazátlan hun rajokkal. Amint múlt az idő és mind nyilvánvalóbb lett, hogy a gepidák ligájával szemben mit sem tudnak elérni, végleg berendezkedtek a pontusi steppén és a keleti gótokat hazájuk elhagyására kény-szerítették. Mint amolyan elővéd népnek, a legveszélyesebb területeket utalták ki nekik. Valószínűnek kell tartanunk, hogy a hunokkal egyetértésben költöztek át a pusztán maradt pannon területekre, a gepidák és szövetségeseik közvetlen szomszédságába.” (ld. Váczy Péter i.m. 136-137. oldal)

Ez a történet azonban számos csodás elemet tartalmaz:

1. A keleti gótok egyetértenek azzal, hogy a hunok őket hazájuk elhagyására kény-szerítik. (Örök rejtély milyen kényszer az, amellyel a kényszerített egyetért.)

2. A keleti gótok csakhamar évszázados birodalmat hoznak létre, mit sem törődve azok-kal a gepidákkal, akik állítólag megverték és elkergették a hunokat. A hunoknál tehát erősebbek a gepidák, a gepidáknál hatalmasabbak a keleti gótok, ám a keleti gótoknál mégiscsak erősebbek a hunok, ha őket szállásaik elhagyására tudták kényszeríteni – noha megegyezéses alapon. A történet tehát tökéletes képtelenség, s célja talán csak az lehet, hogy a hunok Duna-menti, pannóniai folyamatos jelenlétének emlékét egy nép cserebere mítoszával elfedje.

Azonkívül, ha a keleti gótok a hunok után évekkel kerültek a mai Magyarország terü-letére, vajon hogyan születhetett az állítólag keleti-gót Theodorich Attila halála után egy esztendővel a Balaton partján?

Ha a Németh Gyula szerkesztette Attila és hunjai című kiváló munka második térkép-mellékletére pillantunk, mely a hun-kori lelőhelyeket mutatja be, rögtön megpillanthatjuk, - mint hun emlékek lelőhelyét – a Balaton-parti Keszthely városát. Theodorich tehát talán épp a mai Keszthely környékén születhetett, mégpedig királyi hun szülőktől.

A Balaton nyugati csücskében fekvő Keszthelynek Nagy Teodorich születési helyeként való megjelölésével egyáltalán nem állítunk semmi képtelenséget, ugyanis amint a Sági Károly és Zákonyi Ferenc által írt Balaton című kiváló munka írja:

„A hunok után a keleti gótok leltek itt új hazát, legnagyobb királyuk Nagy Theodorik a hagyomány szerint a fenékpusztai város területén lévő királyi palotában született.” (ld. Sági-Zákonyi Balaton, Panoráma, Budapest, l989., 343. oldal)

A mai Fenékpuszta helyén egykor álló római város, Valcum mindössze 5-10 km-re fekszik attól a Keszthelytől, mely jelentős hun-kori lelőhelynek számít. A László Gyula szerint a hunokkal kulturálisan voltaképp azonosnak tekinthető avaroknak szintén kulcs-fontosságú központja volt Keszthely területe. Amint Sági-Zákonyi munkája írja:

„Az avarok már a mai Keszthely területén laktak (…) Ezernél több avar sírt tártak fel a Sörház utcai telepen. Emlékanyaguk: a kosaras függők, fülbevalók, dísztűk, csuklós karkötők, a róluk elnevezett „keszthelyi kultúra” jellegzetes és máshol nem talált emlékei.” (ld. ugyanott)

Nagy Teodorich tehát egy hun-avar központ közvetlen szomszédságában szü-letett, ha nem épp annak kellős közepén.

Fenékpusztáról a továbbiakban ezt írja Sági-Zákonyi Balaton könyve:

„455-ben Avitus nyugat-római császár ismét katonaságot vezényelt Valcumba. Az akkori katonaság építette az ásatások során előkerült kezdetleges sütőkemencéket a ma is látható kutat, raktárt. Ez év őszén azonban a keleti-gótok támadása során elesett a vár (…). Majd fél évig hevertek a temetetlen holttestek a vár területén, amíg 456-ban Thuidimer király népei be nem költöztek.” (ld. Sági-Zákonyi i.m. 359. oldal)

Hogy születhetett azonban 454-ben Theodorich Valcumban, Fenékpusztán, ha apja Thuidimer, (Theudemir) csak két év múlva veszi be Valcum városát. Ha tehát Theodorich 454-ben született, éspedig Valcumban, ahová Avitus császár csak egy évvel később küldött római katonaságot, úgy Theodorich Valcum-Fenékpuszta hun uralma alatt született, s vélhetően hun előkelőktől. Ha azonban a szomszédos Keszthely területén született, úgy szintén valószínűbb Theodorich hun – vagy tágabban fogalmazva hun-avar – kultúrából és népből való származása, hiszen Keszthelyen a hun és avar leletek össze-hasonlíthatatlanul gazdagabbak, mint a germán emlékek.

Valóban ünnep lehetett Theodorich születésének időpontjában, ám nem a hunok és nem is a keleti-gótok, hanem az épp függetlenedő gepidák körében.

A gepidáknak a hun birodalomból való kiválásával valóban gyengülhettek a hunok, és szükség lehetett a béke fenntartására Bizánccal. Feltehetőleg a béke zálogaként érkezett Theodorich Bizáncba, ahol valószínűleg olyan Bizánc-hű nevelésben részesülhetett, melynek során benne – a kevésbé veszélyesnek tűnő – gót tudatot igyekezhettek kialakítani. Nagykorúságát elérve a gótokhoz küldték, ám – mint a történelem mutatja – csakhamar kiütköztek hun gyökerei. Olyan egységes birodalmat hozott létre Itáliában, melyhez hasonlóra ott több mint ezer évig, egészen a XIX. századig nem volt példa.

Hogy hun elemek nagy számban vándoroltak Attila halála után Itáliába, Váczy forrásai is megerősítik. Hogy származásával mennyiben volt tisztában Teodorich, nem tudni, ám unokájának, Athalarichnak nevéből arra következtethetünk, hogy volt sejtelme általunk feltételezett hun eredetéről.

 Néhány szó a „gót” Amal nemzetségről és annak „történetírójáról”, Jordanisról

A „gót” elnevezés – mint már említettük – barbárt jelent. A gótok pedig az a germán nép, mely állítólag Skandináviából kiindulva a Kr. u. III. században a Fekte-tenger vidékén tűnt fel. Megjelenésük tehát jó 3-4 évszázaddal követte a germánok első rajaiét, s szoros összefüggésben állt a hunok előrenyomulásával.

Azt ugyan elfogadhatjuk, hogy e nép etnikailag, s nyelvileg is a germánokhoz tartozott, ám afelől sem lehet kétségünk, hogy kulturálisan-mentálisan – az együttélés következtében - közelebb álhatott a hunokhoz.

Nem csupán felbukkanásuk, de történelmi szereplésük néhány ellentmondásos mozza-nata is hasonlatossá teszi történetüket a hunokéhoz. Különösen igaz ez az úgynevezett keleti gótokra, akik hol úgy szerepelnek, hogy már a IV. században jelentős számban letelepedtek a római birodalom területén, hol meg úgy, hogy ők csupán az Attila-i birodalom bukását követően terjednek el és jutnak szerephez a Nyugaton.

Szintén homályos annak az Amal nemzetségnek az eredete, melyből állítólag Theodorich származott, illetve amelynek a IV. században Hermanarich nevű sarjadéka által lesz bizonyos említésre méltó szerepe. (ld. Borovszky Samu i.m. 136. oldal)

Hogy e család egy hamis genealógia terméke-e avagy valóban létezett-e, nehéz eldön-teni. Mindenesetre feltűnésük mindig az egykori hun birodalom, a mai Magyarország terü-letéhez kötődik. Amint Borovszky írja:

„A gótok hatalmának megalapítója 331. körül Geberich nevű királyuk volt, ki a Maros mellett a vandálokat legyőzte. Utána az Amalok nemzetségéből való Hermanarich következett…” (ld. Borovszky i.m. 136. oldal)

A Maros parti csata után tűnik fel tehát az Amal család. A hun áradat ezután nem sokat változtat-e família életén, a Maros folyótól mindössze csak a Balaton partjáig sodródnak. Mintha csak arra volnának valók az Amalok, hogy a gótokat bevezessék a történelembe, s hogy a történetírót kisegítsék azokon a pontokon, ahol a gótok és a hunok viszonyát tisztázni kellene.

Amint feltűnnek az Amalok Hermanarich által, nyomban vissza is térnek a homályba. Amint Borovszky írja:

„A keleti gótok nem kerülhették ki végzetöket, s az Amalok büszke nemzetsége meghajtotta fejét a hunnok királya, Balambér előtt.” (ld. Borovszky i.m. 137. oldal)

Hermanarich szerepeltetése tehát szinte csak ürügy arra, hogy az „Amal” név elhan-gozhassék.

De lássuk, hol találkozunk a történelem folyamán olyan nevekkel, melyek maguk-ban viselik az „Amal” szót.

E nevek, illetve személyek a következők:

1. Amalafrida, Nagy Theodorich özvegységre jutott nővére, ki utóbb Thrasamund ((496-523) vandál királyhoz ment nőül. Thrasamund egyik elődje a vandál trónon nagybátyja, Hunerich (477-484) volt. (ld. Borovszky i.m. 221. oldal)

Itt két megjegyzést kell tennünk:

a, Amint Szilágyi Ferenc az Imre névvel kapcsolatban írja:

„Ismeretes, hogy I. István királyunk fia, Imre herceg is ezt a nevet viselte, amely végső soron germán eredetű, ott Amalarich volt eredeti formája. Ez összetett szó: utolsó eleme a mai – reich (Reich) megfelelője: azt jelentette: hatalmas, híres, királyi; első eleme, az Amal pedig egy gót királyi család neve volt.” (ld. Szilágyi Ferenc, i.m. 258. oldal)

Hogy az Amal család létezett-e, s ha igen, vajon gót volt-e, nos e kérdéseket most tegyük zárójelbe.

A fentebbi etimológiából azonban világos, hogy Hunerich nevében az erich szó ”hatalmas, híres, királyi” jelentéssel bír, s így a fennmaradó hun szó nem jelenthet mást, mint egy nép megjelölését nevezetesen a hunokét. Az V. század végén tehát a vandáloknak egy magát hun királynak nevező uralkodójuk volt, s ennek unokaöccse, a kiváló Thrasamund vette feleségül, Theodorich megözvegyült nővérét, Amalafridát.

b, Amalafrida VI. század eleji szereplése is csak annyit bizonyít, hogy „Amal” néven léteztek uralkodók nyugaton ezidőben, ám semmi esetre sem igazolja azt, hogy ennél korábban létezett volna az Amalok nemzetsége.

2. Amalasuntha, Theodorich leánya, keleti-gót régensnő. Az ő személye is csupán az V. század végére és a VI. század első felére hitelesíti az Amal név előfordulását.

3. Amalarich (526-531) nyugati-gót király, Theodorich unokája. Apja II. Alarich nyugati-gót király volt, aki állítólag egy, a frankokkal vívott csatában vesztette életét. (ld. Borovszky i.m. 230-231. oldal)

Amalarich személye is csupán a VI. század tekintetében hitelesíti az Amalok létezését.

Ezen túl hiába kutatunk olyan személyek után, akik nevükben viselvén az „Amal” szót, igazolhatnák eme állítólagos nemzetség VI. századnál régebbi voltát.

Mármost ami a gótok történetére vonatkozó források elfogultságát, elfogulatlan-ságát illeti, amint a Pallas írja:

„Jordanis (riktábban Jordanes), gót nyelven Jornanes, VI. századbeli történetíró, született 500 körül, halálának éve nem biztos.

Az Amalok nemzetségével rokonságban álló alan családból származott. Egy ideig a keleti-gót udvar jegyzője volt, ezután áttért a katolikus vallásra, s élete alkonyán, hihetőleg Krotonban püspök volt. Első 551. vagy 552.-ben írt műve a De origine actibusque Getarum (A gótok eredetéről és hőstetteikről) fontos forrásmunka, mely tulajdonképpen Cassiodoros elveszett munkájának kivonata, melyet Jordanis azonfelül Marcellinus Comes annaleseiből és saját tapasztalatai nyomán kibővített. E mű Konstantinápolyban vagy Kalcedonban készült, ahová Jordanis Vigilius pápát 547 elkísérte volt. A munkában nem helyesli a gótok ellenszenvét és harcait a rómaiakkal, illetve bizantinusokkal és csak a gót és a római elem összeolvadásától remél jobb jövőt.” (ld. Pallas, Jordanis címszó)

Látható, hogy maga Jordanis is atyafiságban áll az állítólagos Amal családdal, bár nem kizárható, hogy éppen ezzel a mondott és vallott rokonsággal óhajt hitelt biztosítani egy sosemvolt nemzetségnek.

A gótokra vonatkozó legfontosabb forrásról azonban mindenképpen elmondható, hogy

1. a katolikus egyház kebelén belül született, mégpedig

2. Konstantinápolyban vagy Kalcedonban, Vigilius pápa közvetlen környezetében,

3. lejegyzésére jó másfél évtizeddel a Theodorich-dinasztia bukása után került sor, tehát az érintettek tiltakozására már nem volt lehetőség,

4. megírásának nem is leplezett célja az volt, hogy a „gótok” és a rómaiak etnikai keveredését előmozdítsa.

E körülmények azonban mindenképpen arra intenek, hogy a gótokra vonatkozó kulcsfontos-ságú jordanesi közléseket megfelelő távolságtartással kezeljük.

Sőt az sem lehet egészen bizonyos, hogy a Jordanis neve alatt megmaradt iratok a középkor nagy másolásai során nem szenvedtek-e el további tendenciózus hatásokat.

Mindezen körülmények azonban igencsak megalapozzák azt a kételyt, hogy valóban léte-zett-e egy Amal nevezetű gót dinasztia, amelynek hiteles nyomát amúgy sem leljük az V. század vége, a VI. század eleje előtt, s amelynek létét az a közlés is mitikus bizonytalanságúvá teszi, hogy Nagy Theodorik annak állítólag épp tizennegyedik hajtása. Amint ugyanis arra Illig is rámutat, a középkori nemzetségtáblák kegyes szándéktól vezetve gyakorta mintáztattak biblikus előképekről. S lám – amint Vermes Géza írja Jézus nemzetségtáblájával kapcsolatban – „Máté szándéka kezdettől fogva nyilvánvaló, evangéliumát így kezdi: „Ez Jézus Krisztus nemzetségtáblája, aki Dávidnak a fia.” Három tizennégy nemzedékre osztott egységbe rendezve adja meg a Messiás férfi őseit…” (ld. Vermes i.m. 226. oldal)

A Vigilius pápa mellett buzgólkodó Jordanis kegyes tekintete előtt tehát nyilvánvalóan Jézus Krisztus bibliai nemzetségtáblájának elrendezése lebegett, midőn Nagy Theodorichot az amúgyis kétséges létezésű Amal családnak éppen tizennegyedik hajtá-saként tüntette fel. Különösen valószínűnek tűnik ez, ha figyelembevesszük, hogy az állítólagos Amal nemzetség hatalmát – mint Borovszkyt idézve láthattuk – csupán a Kr.u. IV. század közepén alapította meg Hermanarich. Tőle azonban legfeljebb négy nemzedéknyire áll a Kr.u. V. század közepén született Theodorich. Körülbelül tehát olyan időtávban, mint ami hunok nyugati felemelkedését megalapító Balambért elválasztja a Pannóniából Bizáncba távozó Csabától.

 Attila utódok itáliai trónon? II.

Ez volt egy korábbi fejezetünk címe. Az Attila – fiúk utáni kutatásainkat felfüg-gesztettük egy időre, hogy a kora-középkor jelenségeit egy térben és időben, szélesebb kontextusban láthassuk. Az illem azonban mindenképpen megkívánja, hogy az elejtett szálat ismét felvegyük.

Többek között Homan és Szekfű munkáját idézve említettük, hogy a római-bizánci alapú történetírás milyen szánalmas véget tulajdonít Attila fiainak.

Azt nem tekinthetjük feladatunknak, hogy a szálak mindegyikét követve pontosan megha-tározzuk Attila mely fiának mi lett a sorsa, ám az eddigiek alapján már alaposan kétel-kedhetünk abban, hogy a római és bizánci tudósításokon nyugvó történetírás valamennyi megállapítása helyénvaló.

Az Irniktől – Bezmerig terjedő időszak az óbolgár királylista alapján viszonylag tisztázottnak tekinthető.

A magyar krónikai hagyományok felvázolnak egy – visszafelé haladva – István-Géza-Taksony-Solt-Árpád-Álmos-Előd-Ügek vonalat. (ld. Dümmerth Dezső i.m. 79. oldal) Kézai Ügekről csak annyit mond, hogy a „Turul-nemzetségből” származik („de genere Turul”). (ld. ugyanott) Minthogy Attila Ellák nevű fia állítólag először keletre húzódott (majd ismét visszatért a Tisza vidékére, hol vereséget szenvedett a testvérharcban), nos e mozgásából ítélve – ha az Árpád-ház valóban Attilától ered – a magyar uralkodó- család alighanem Elláktól veszi eredetét.

Megjegyezzük, hogy Ellák sorsát illetően is igen nagy a zavar. Míg ugyanis a Hóman-Szekfű-féle kiváló munka testvérharcról ír Ellák halálával kapcsolatban (Ld.: Hóman-Szekfű i.m. I. kötet 43. oldal), addig Borovszky nem kevésbé pontos és alapos munkája a következőket mondja:

„A nagy hunn uralkodó halála kedvező pillanat volt a germán népeknek, hogy magukról a kelletlen igát lerázzák. (…) Az összeütközés színhelye a pannoniai Nedad folyó vidéke volt, melyről nevénél egyebeket ma már mit sem tudunk. (…) „Bámulatos volt látni – úgymond ez események egyetlen krónikása, a gót Jordanis – a dühös gótot kard-dal viaskodva (…)” „ (…) A hunnok negyvenezer embert vesztettek s ezek közt volt vitéz királyuk Ellák is, ki oly hősileg küzdött, hogy körülötte a harctér tele volt halottakkal. Többi testvérei ekkor már nem tarthatván magukat, futásnak eredtek…”(ld. Borovszky i.m. 441-442. oldal)

Eszerint Ellák nem a testvérei ellen folytatott hatalmi harcban esett el, hanem a lázadó germán törzsek elleni küzdelemben.

Az egymást gyilkoló Attila-fiúk története tehát alighanem csupán római-bizánci ihletésű monda, mely arra szolgálhat, hogy az Attila utódokat dicstelen színekben parancsolja le a történelem Rómában-Bizáncban írt (tákolt) színpadáról.

Dengizik volt az, ki a legtovább tartotta magát a Nyugaton, így ha Theodorich unokája azért kapta az Athalarich nevet, mert Theodorich Attila vérének tartotta magát, úgy Theodorich apjának személyében valószínűleg nem valaminő kétséges Amal sarja-dékot, hanem Dengiziket kell tisztelnünk. (Ismét emlékeztetünk arra, hogy mind Theodorich apja, az állítólagos Theudemir, mind pedig Dengizik Kr.u. 470. körül halt meg.Ld. Pallas Theodorik címszavát, ill. Hóman-Szegfű i.m. I. kötet 43. old.)

Hogy a hunok nem vonultak vissza maradéktalanul a keleti területekre, nyilván-való.

Ebből a római-bizantinus alapú történeti hagyomány csupán annyit ismer el, hogy – amint Váczy írja - :

„A következő években nincs olyan távoli garnizon, ahol ne élne császári zsoldban egynéhány hun Attila népéből. A tiszti és hadvezéri állásokat elárasztják ezek a barbárok, az imperium hajdani ellenfelei. A nyugati imperiumot azonban első sorban azok a germán népek rohanják meg, melyeket mindeddig a hun hatalom tartott féken.” (ld. Váczy: i.m. 142. oldal)

Tehát a hunok továbbra is jelen vannak – noha eltérő arányban – a birodalomnak mind a keleti, mind a nyugati felében. A nyugaton előbb Orestes, Attila hű embere ülteti fiát a császári trónra Romulus Augustulus néven. A germán Odoaker megfosztja őt hatalmától, és szörnyen feldúlja Itáliát. Néhány éves olyan káosz következik, mely a hun uralom „féken tartó” ereje mellett nem következhetett volna be. Majd feltűnik a Pannóniából, a Balaton mellől származó, s az Attila halálának esztendeje utáni évben született Nagy Theodorich, aki Attilához méltó rendet teremt Itáliában, s veje II. Alarich halála után unokája, Amalarich nevében még Hispániát is uralma alatt tartja. (ld. Borovszky i.m. 230-231. oldal)

Föltűnik ezen kívül még egy Hunerich nevű vandál király is, akinek történelmi szereplése ugyan nem túl dicső, ám akinek neve önmagában bizonyítja a hun vagy hun eredetű uralkodói jelenlétet az Attilát követő kor Európájában.

Attila fiai bárhogy is végezték sorsukat, azok gyermekei még sokáig elevenen tartották a nagy hun fejedelem emlékét. S maga az ariánusból katolikussá váló Európa sem tudott sokáig szabadulni az állítólag csak két évtizedig regnáló hun király nyom-talanul eltűnő hatalmának képzetétől.

Mert, ha a nyugati hun-jelenlét csupán két rövidke évtizedre korlátozódott, vajon miért mozgatta és mozgatja az utókor képzeletét több száz és több mint ezer év után még mindig a hunok emléke. Miért festette meg Raffaello Nagy Szent Leó találkozását Attilával a vatikáni stanzákban, s miért örökítette meg Algardi ugyanezen találkozást „Leó pápa kiűzi Attilát” című 1650-es, a Szent Péter bazilikában látható domborművén? S miért jegyezhette meg élcelődve Pálfy József Franciaország című munkájában:

„Franciaországban időről-időre ismétlődő „kacsa”: Finistère megyében, a legnyu-gatabbra fekvő, az Atlanti-óceánba benyúló földdarabon rábukkantak a hunok leszár-mazottjaira…” (ld. Pálfy i.m. 33. oldal)

S Verdi is miért a hun királyról, Attiláról írt operát „1400” év után?

Európa később is látott számos csatát, az állítólagos Nagy Károly-i hódításokat, melyeket – ha voltak – nyilván nem rózsafüzérrel vívták, guelfek és ghibellinek kölcsönös évszázados mészárlásait, az úgynevezett százéves háborút és még sorolhatnánk. Ehhez képest Attiláról – a „római történeten” túl – számos olyan monda maradt fenn, melyekben hadaival békében vonul át egy-egy városon. Attila nem volt tehát kegyetlenebb, mint bár-mely korban, bármely hadviselő fél, sőt a könyörületéről szóló fámák még kifejezetten fegyelmezett és mértéket tartó hadvezér színében tüntetik fel őt. (A „civilizált” Rómának nem is a legvéreskezűbb császára, a „Nagy” melléknévvel megtisztelt Theodosius, Attila uralma előtt néhány évtizeddel (Kr.u. 387. körül) például a thessaloniké-i felkelést nem kevesebb mint háromezer polgár felkoncoltatásával bosszulta meg. Ld. Hahn i.m. 407. old.)

Ami miatt Attila és hunjai különösen emlékezetesek lehettek, alighanem az, hogy

1. az európai hun uralom nem ért véget Attila halálával,

2. Attila és az Attilát sötéten lefesteni kezdő kor között nem telt el annyi idő, mint amennyit a saecularis naptár mutat, hanem éppen háromszáz esztendővel keve-sebb.

Csak ez magyarázhatja meg kielégítően, hogy a Római Katolikus Anyaszentegyház művészetében miért viszonyítási pont Attila személye még a XVI.-XVII. században is, s hogy a franciaországi bulvárlapok köznapi valóságában is miért szerepelhetnek időről-időre aktuális témaként a hunok.

S, hogy mi lett Attila fiaival? A történelemben oly kevés, ami biztosan tudható, hisz a történelem a genealógiákkal és a hamis genealógiákkal kezdődik. A történelem-hamisítás talán még magánál a történelemnél is ősibb jelenség. Pont Attila fiainak hiteles történetét ismerhetnénk helyesen? Amivel azonban a történelemmel való foglalkozás során, mindenképen számolnunk kell: hogy a leírt korabeli, vagy annak mondott szövegek éppen annyit fedhetnek el a valóságból, mint mennyit felfednek, s hogy a szavaknál mindig többet mondanak, és hitelesebben beszélnek a régészeti leletek és a kulturális jelenségek analógiái.

Ravenna – főváros

Theodorich székhelyét abban a Ravennában állítja fel, mely egyúttal Honorius császárnak volt a székhelye egykor. Annak a Honoriusnak, aki Attilát – húga kezének odaígérése által – császári dinasztia alapításával kecsegtette. (ld. Fajth Tibor Itália, Panoráma, Budapest, 1969., 276. oldal)

Theodorich tehát még székhelyének megválasztásával is mintha az igazság kizökkent egyensúlyát kívánná visszaállítani. Uralkodása alatt Ravenna új életre kel, építkezései által egy új stílus születik meg: az úgynevezett román. Ariánus keresztelő-kápolnát építtet, felépül a San Apollinare Nuovo bazilika, megkezdődik a páratlan szép-ségű és harmóniájú San Vitale építkezése, Amalasuntha pedig apja, Theodorich földi nyughelyéül egy csodálatos tízszögletű mauzóleumot emeltet.

A korai román építészetnek tehát egy, a szó szoros értelmében páratlan együt-tese születik meg Ravennában, Theodorich és az unokája, Athalarik nevében kormány-zó Amalasuntha uralkodása idején. És itt kapcsolódunk ismét Illighez, pontosabban a „kitalált középkor” teóriájához. Méltán írja Fajth Tibor „Ravenna az egyetlen hely, ahol – nem csoda, hanem reális folyamatok révén – e homályos századokból majdnem érintet-len építészeti és képzőművészeti alkotások maradtak ránk.” (ld. Fajth i.m. 275-276 oldal)

Szentkirályi Zoltán Az építészet világtörténete, című kiváló munkájában nem győz sajnálkozni azon, hogy a Károly-féle aacheni palotakápolnán kívül voltaképp semmi nem maradt fenn. (ld. Szentkirályi Zoltán: Az építészet világtörténete, Képzőművészeti Alap Kiadóvállalata, Budapest, 1980., II. kötet, 98-105. oldal, különösen 101., illetve 102. oldal) Megemlíti többek között a centulai Sain-Riquier rekonstruált tömegvázlatát, melyet egy meglehetősen kései, 12. századi miniatúra alapján képzeltek újra, a Sankt Gallen-i kolostor könyvtárában őrzött tervlapokat, ám Aachenen kívül semmi, még ma is létező karoling emlékkel nem tudta illusztrálni könyvét.

Aachenen kívül tehát minden csak „volt” vagy „lett volna”.

Ezzel szemben ott állnak teljes pompájukban a Kr. u. VI. századi ravennai épü-letek, melyek után - Aachen Károly-kápolnáján kívül - nem találunk semmit, egészen a Kr. u. X. századig.

Az írni nem tudó Károly azonban 800 körül a lehető legbiztosabb építészeti érzékkel tekintett Ravenna felé, amikor palotakápolnájának mintájaként a San Vitale-t szemelte ki. Illig részletesen bemutatja, hogy ez miért képtelenség. Itt csak arra a kézen-fekvő gondolatára utalunk, hogy a ravennai színvonalú aacheni épület elkészültét köve-tően az európai építészet hogyan zuhanhatott vissza századokra, szinte a semmibe, hogy aztán a X. századtól mindent újra kelljen kezdenie.

 Ravenna – Aachen

Mindezt csupán azzal az észrevétellel egészítjük ki, hogy az aacheni kápolna nem pusztán másolata a San Vitale kialakításának, de egyenesen eklektikus felfogású továbbfejlesztése is. Az aacheni kápolna boltívének tömegét ugyanis az építők – szem-ben a ravennai mintával – jellegzetesen móros, sötét-világos árnyalatokat váltogató sávos ornamentikával tették könnyedebbé. Ennek a díszítő megoldásnak az európai alap-típusa a cordobai nagymecset, melyet azonban csupán a X. század végén fejeztek be. (Ld.: Művészeti lexikon, Akadémiai Kiadó, Budapest, 1965., Aachen, illetve Cordoba címszavait és képmellékleteket.)

Mindez ugyancsak arra mutat, hogy az állítólag 800. körül emelt aacheni kápol-nát nemigen építhették a XI. század elejénél korábban.

Ha azonban Károly valójában nem élt, hanem csupán Attila visszfénye, s akinek képét elsősorban az Attilára hivatkozó magyarok törekvésével szemben kellett megal-kotni, úgy Aachennek Ravenna felé való fordulása egyenesen törvényszerű.

Ha ugyanis az Attilai vonásoknak egy elképzelt Károlyra kell vetülniük, úgy minden, ami Európában Attilához köthető, ezután Károlyhoz kell kötődjön.

Ha elfogadjuk, hogy az Attila emberének gyilkosával leszámoló Theodorich, aki az Attilát becsapó Honorius székhelyén rendezkedik be, s akinek unokája az Athalarik nevet viseli, s aki hun módra szervezi át Itáliát, nos, ha elfogadjuk, hogy ez a bizonytalan származású római katonatiszt azonos Attila római tábornokságig jutott unokájával, úgy érthető, hogy a „kitalált Károlynak” mellőzhetetlen szüksége van a Theodorichhoz fűző-dő hagyomány átfestésére és kisajátítására is.

Ravennát tehát Aachenbe kell vinni. Ha Theodorich mauzóleuma Ravennában áll, úgy egy ahhoz építészetileg hasonló kápolnában nyugodjék a kitalált Károly, kinek azonban földi maradványai – más verzió szerint – elvesztek.

A lényeg, hogy Attilából Károly legyen, s ennek germánsága kösse össze őt a szintén germánként tisztelt Theodorichhal. Ha mindehhez az építészet is segítséget nyújt, az még több eredményt ígér.

A Károly-i sírhoz az alapötletet tehát a legnagyobb valószínűség szerint a raven-nai Theodorich mauzóleum adta. (ld. Giovanni Mesini: Führer von Ravenna, Edizioni A Longo, Ravenna, Tipo-lito degli Stimmatini-Verona- 1971., 54-58. oldal)

Illig tökéletesen hibátlan logikával mutatott rá arra: ha 800. körül ilyen színvonalú építészeti technika létezett, akkor hogyan lehet az, hogy 1000. táján sokkal alacsonyabb szintről indul újra az európai építészet.

Saját megállapításunkként említettük azt is, hogy szembeötlő a Károly-kápolna boltívei-nek sajátos, a X. század végén befejezett cordobai nagymecsetet idéző móros díszí-tése. Most tegyük hozzá mindehhez azt is, hogy az európai építészetben ez a móros elem – a Károly-kápolnán kívül – sehol sem jelentkezik a XII. század előtt. Akár a pisai dóm, illetve campanile, akár a vézelay-i Ste. Madeleine példáit vesszük szemügyre – melyek a legkorábbi móros díszítésű európai épületek közé tartoznak -, azzal szembesülünk, hogy ez az ornamentikai megoldás a Nyugat építészeti kultúrájában egyszerűen nem létezett a XII. század előtt. (ld. Szentkirályi Zoltán: Az építészet világtörténete, Képző-művészeti alap Kiadóvállalata, Budapest, 1980., II. kötet, 125. és 132. oldal)

Tegyük hozzá természetesen, hogy az e tekintetben is csodaszámba menő aacheni palotakápolnát kivéve.

Tehát, ha a kérdést tisztán építészet- és művészettörténetileg közelítjük meg, úgy azt mondhatjuk, hogy az aacheni - Nagy Károlynak tulajdonított - palotakápolnát legkorábban a XI. század közepén, de inkább később építhették.

 Szent István és Ravenna

Látható, hogy – ha Károlyt valóban csupán kitalálták – a Károly-kép megfestői-nek igencsak szükségük volt az Attila-hagyományokon túl – a vélhetően Attila utód – Theodorichra is.

Most nézzük meg van-e valami nyoma a korai Árpád-korban annak, hogy a magukat Attilától származtató magyar királyok kötődtek Theodorich emlékéhez, s annak székhe-lyéhez, Ravennához.

Több mint ezer esztendő után a leghalványabb emlék is árulkodó lehet. Nem is találunk ennél sokkal többet, ám ez valóban elgondolkodtató. Amint Mario Mazotti is említi, állítólag még maga Szent István alapított egy zarándokházat Ravennában, mely a Rómába tartó magyar zarándokoknak nyújtott biztonságos szállást. (ld. Mario Mazotti: Ravenna e l’ Ungheria dai tituli classiarii alla fondazione dell’ abbazia di S. Pietro in Vincoli, Ravenna, 1969., Faenza, 306-310. oldal)

Az ilyen jellegű intézmények helyét – mint ahogy általában az intézmények helyét – nem találomra szokták kiválasztani. Miért pont Ravennában, a gyanúnk szerint Attila-utód Theodorich városában hozta létre István a zarándokházat? Hiszen aki az északi Padova felől Rómába tartott, inkább Bologna felé vette már akkor is az útját.

S hogy ismét Fajth Tibort idézzük: „Hogyan maradtak meg ennyire épen e régi műemlékek? Ravenna elsorvadása árán. 750-ben longobardok telepedtek le Észak-Olaszországban, a keleti császárság itáliai birtoka feloszlott. (…) A tengeri, szárazföldi forgalomtól egyaránt kieső város a jelentéktelenség homályába süllyedve tengődött tovább.” (ld. Fajth Tibor i.m. 277. oldal)

Tehát miért pont ebben a forgalomból kieső, a „jelentéktelenség homályában tengődő” városban alapított Szent István pihenőházat a magyar zarándokok számára?

Alighanem azért esett Szent István tekintete éppen Ravennára, amiért Nagy Károlynak, avagy az őt kigondolóknak is. Mert a legnagyobb valószínűség szerint Ravenna volt az európai hun uralkodók utolsó fellegvára és földi nyughelye.

 „Kik?”, „Miért?”, „Hogyan?” I.

Megjelent: 25088 alkalommal

Hozzászólások  

 
Dobos Csanád
#10 naputDobos Csanád 2015-06-25 10:02
A zsidó nevek jelentős részéről joggal feltételezhetjük, hogy nem szemita eredetűek, hanem sokkal inkább sumér gyökerekkel rendelkeznek. E nevek az ószövetségi történetekből ismertek számunkra, mely történetek jelentős része a sumér-akád-babiloni írott emlékekből ismerős lehet számunkra. Ismerős, de nem ugyanaz, hiszen ezeket az említett szemita nép saját igényei és céljainak megfelelően átgyúrt. Az Eszter-Isztár kapcsolat történészek, nyelvészek által is elfogadott elve alapján pont ezt igazolja. Szántai felvetése is ezt támasztja alá, hogy Ábrahám feleségének SZÁRAI-SÁRA nevének váltásában is a „száraz-sár” szavakat vélhetjük felfedezni, igazodva a méhének aktuális állapotára…
Az előző hozzászólások Theodor, Theodora, Dóra... nevek megítélése körül bontakozott ki. A görög nyelvből kiindulva, „Zeusz ajándéka” jelentést lehet benne megtalálni. Az azonban elgondolkoztató, hogy a Kaukázusban, az első keresztény országok legrégebbi régészeti leletein, templom faragványain, kapu bélésein Szent Theodor és Szent György szinte mindig együtt szerepel. De míg Theodor a lova lábai alatt tekergő sárkányt szúrja át dárdájával, addig Szent György egy glóriával ellátott, a lova lábai előtt vergődő szentet. Tehát Theodor olyan kaukázusi területeken vált nagyon fontos szentté (leginkább Grúziát említeni), melyek szemita és zsidó befolyása nem volt ismert a kora keresztény időkben.
Idézet
 
 
cartwright
#9 néhány gondolatcartwright 2012-11-13 08:54
A kitalált középkor elmélete téves, ez a nagy igazság. Illignek az elmélete hibás, az ő állítása nem tartható, ez ma már világos. Nincsen kitalált történet 614-911 között.
A középkor időrendjében (a Krisztus szerinti időszámításban) van a tévedés, mégpedig Krisztus születési ideje óta (ha élő személy volt) nem telt el annyi év, mint amennyit számon tartunk.
Kéretik újra elővenni Illig könyvét és fellapozni, mit írt a keresztény világérákról.
Már ő is leírta (bár nem vezette le), hogy a keresztény időszámításban Krisztus születési (vagy keresztre feszítési) időpontját Eusebios majd utána Hieronymus eltolt az időben, 300 évvel visszább. Vagyis a teremtés utáni számításban, először 5500-ra jegyezték Jézus idejét (vmelyiket, l. előbb), ezt szépen visszatolták 5201-re. Vagy csak körülire, például toursi Gergelynél ez 5184 lett. Majd pedig ezt az időpontot is visszacsúsztatták 5001-re.
Mi következik ebből?
A bizánci és az alexandriai éráknál megmaradt a 5500 körüli érték, más keresztény krónikák 5200 körüli értékkel számoltak, végül pedig mindent átszámoltak 5001-es Jézus születésre.
Vegyünk pár dátumot példának.
Bíborbanszületett Konstantin a saját korát 6457-re (ekkor írhatta a DAI-t) tette, ez a Krisztusi időben a 10. század közepe (élt 905. szeptember 2.- 959. november 9.). Szerinte előtte 200 évvel volt a longobardok Itáliába vonulása 6257-ben Iréne császárnő (752 – 803. augusztus 9.) és az athéni Zachariás pápa (679 - 752. március 15.) idejében, és Narses ((Narszísz) élt 476-573) követte el, vagyis ő hívta a longobardokat Itáliába.
Mikor is vonultak a longobárdok az avarok miatt Itáliába?
Közismert dátuma 568. április 2-án Húsvét hétfőjén.
Itt lehet nyomon követni a második, azaz a kétszáz éves csúsztatást.
Nézzük az első csúsztatást.
Toursi Gergely krónikájának évszámai:
A kezdetektől - a vízözönig 2242 év
A vízözöntől - a zsidók kivonulásáig Egyiptomból 1404 év
A kivonulástól - az Úr feltámadásáig 1538 év
A feltámadástól - Szt. Márton haláláig 412 év
Szt. Márton halálától - az ő idejéig 197 év
azaz, összesen 5792 év.
Gergelynél már 5184 a Krisztus születését vagy újjászületését jelző dátum.
Gergely krónikájában van egy rész a X. könyv végén, hogy Antiókiát elfoglalták a perzsák.
Amit i.sz. 591-re tesznek a történelemkönyvek, de I. Sapur i.sz. 253 körül szintén elfoglalta a várost. Van egy másik történet, miszerint a perzsák egyik uralkodó jelöltje belső hatalmi harcok (testvérviszály?) a rómaiakhoz menekül Bizáncba. Ezt az uralkodót II. Huszrau-nak hívják és az 6. század végén Maurikiros császár segíti őt vissza a hatalomba a trónbitorló Bahrám ellen.
Csakhogy a szaszanida uralkodó listában 270 körül Sapor (Sabuhr, stb) után kezdődik a veszekedés Hurmuz (Hormisdas, Ormuzd) Bahrám (Baram) akiből mindjárt három is lett, és Narszész (Narses, Narsak) között. Ebben az időben az Örményországi uralkodók listájában szerepel Hurmuz aki Artabasdes (Artavaszdész) néven is uralkodott, itt van Narszész is, és a rómaiakhoz menekült II. Khoszroész (Chosrau, Khuszro). A párthus királyok listja ugyan csak 228-ig van vezetve, de a király akit a perzsák megdöntenek Artavazd (Artabasdes).
A Historia Augusta-ban Gordianus neve alatt szerepel a következő pár levél, Sapornak a perzsák királyának írta Artabaszdes az örmények királya, és még pár uralkodó, hogy ne harcoljon a rómaiakkal, mert azok rajtuk fognak bosszút állni, stb. Mivel Sapor volt, aki újraélesztette a perzsa birodalmat, az általa elfoglalt területekre nyilván perzsa vezéreket (a fiait például) rakott, akik belekerültek a királylistákba is. Az is lekövethető, hogy a perzsa történet a 270-es évekből azonos az 570-es évek történéseivel. Ráadásul megegyezik a személy is II. Huszrau (Chosroes, Khoszroész, akármilyen írásmóddal is írjuk), aki összeköti a két pontot.
Ide tehető még a „gótok” harcai 250-270 között, amit Theopylaktos (Theophülaktosz Szimokattész) Világtörténelem könyvében Maurikiosz (Mauricius élt 539 – 602. november 27) császár idejébe helyez csak avarok néven.
Vagyis a gótok harcai és az avarok (akiket következetesen hunoknak nevez a szöveg) harcai,
teljesen egymásra rímelnek csak 300 év különbség van közöttük.
Ezzel bezárul a kör, vagyis a időrend eszerint így nézhetett ki.
A kétszázas évek végén a háromszázas évek elején a dátumokat megtoldták 300 évvel, mivel Hieronymus munkája szerint 300 évvel korábban született Jézus, majd valamivel később a longobardok Itáliába vonulása is 200 évvel előbbre kerül az időben, mert Jézus születése visszább kerül 200 évvel.
Most lehet kezdeni a fejtörést, lehetett-e az előbb leírtak szerint a időeltolódás, és újra megvizsgálni a csillagászati jelenségeket (nap- és holdfogyatkozások).
Sok szerencsét …
cartwright
Idézet
 
 
donkisott
#8 VÁ: Ha Illignek igaza van...donkisott 2012-10-30 22:46
Kedves Rékabea!

Engedd meg, hogy saját belügyednek tekintsem ellentmondó állításaidat!
Mivel annyira nyomsz itt egy könyvet, amit csak a szerzőjétől lehet megvásárolni, én is ajánlanék neked és minden érdeklődőnek egy könyvet. Talán beszerezhető nemzeti könyvesboltokban, antikváriumban, könyvtárban. Mesterházy Zsolt: A magyar ókor című művét. Magyar Ház Kiadó, 2002.
Részletek a könyv ajánlójából és összefoglalójából:
Idézet:

„Eljött az ideje Európa ókori történelme helyreállításának, és annak is, hogy bemutassam azt a több száz éves világégést, amely eredményeként az ősi magyar Európa az indoeurópaiak Európája lett.”
„A ma oktatott európai ókortörténet a görögökkel és a rómaiakkal kezdődik, (...) E könyv sokkal korábbi időktől veszi sorra Európa történelmének eseményeit, amikor még egynyelvű volt földrészünk. A szerző bemutatja a Keleti (kelta) Európa gyökereit, egységes nyelvét és műveltségét, amely a ragozó nyelvű népek alkotása volt. (...) Egy hatalmas nyelvi körképben teszi láthatóvá a sumér-kelta-magyar nyelvek minden képzeletet felülmúló jelenlétét a mai Európa nyelveiben, ugyanakkor megállapítja azt is, hogy a ragozók szavain túl azok nyelvtanát már nem vette át az újonnan kialakuló ókori Európa. A nyelvi anyagban talált ellentmondások segítségével megvilágítja azt a ma még kevéssé ismert tényt, hogy a felvett mai európai nyelvállapotok nem felelnek meg a ma oktatott köztörténetnek, helyenként súlyos ellentmondások keletkeztek. (...) A nem ragozók (ma indoeurópainak nevezett) megjelenésével szerinte megkezdődött az a hosszú folyamat, amelynek során Európa első magas műveltséget hordozó társadalmait az újonnan jöttek megsemmisítették a nagyókori világháború során, és a kelta (keleti) maradványokat, valamint Magyarországot részben leszámítva birtokba vették Európát. (...) A végül önmagát is felélő birodalmat azután Atilla hunjaival és germán szövetségeseivel számolta fel. Felszámolta ugyan a rabszolgatartókat, de a kelta (keleti) magyar Európát már nem tudta helyreállítani, (...) A szerző nyíltan vállalja, hogy magyar érdekű történelmet ír, szemben az indoeurópai érdekű történetírással.”


A fenti mű megírásakor még kevéssé volt ismert Illig elmélete, és a könyv idősíkjában nem is lett volna jelentősége. Viszont a Kelta Európa történetéről adott, bizonyító erejű adathalmaz megerősíti Gregor-Móricz-Tóth kutatásainak következtetését. A naptárhamisítás ennek a történelemnek továbbélő hordozója, a magyarság, a magyar nép ellen irányult.
Idézet
 
 
Rékabea
#7 VÁ: Ha Illignek igaza van...Rékabea 2012-10-30 08:46
Én továbbra is kitartok amelett, hogy a mai Európa vezetö rétege, az elmúlt századok arisztokráciája
asszir-szemita-heber-szemita származású - ezek elnyomva az ösnépeket és azokat halomra gyilkolva, nyelvüket rákényszeritve azokra rabszolgasorba ( feudalizmus a római rabszolgatartás megreformált alakja volt !) taszitották öket - csak egyet tartottak meg maguknak ezen népek kultúráját - mert nekik az nem volt !!!!! - Elöször az Égeist foglaták el a hunmagyar népektöl (ezek voltak a dórok !) aztán
a mai Italiát (Latinok - szintén asszir szemita származékok!) - majd észak felé terjeszkedtek a Római Birodalom képében ( Militarista elnyomó,
rabszolgatartó nagyhatalom !!) - és foglalták el a kelta-
hunmagyarok területeit - beolvasztva azokat a birodalmukba, miután a vezetö réteget és vallási vezetöiket leöldösték. Aki pedig ezekböl behodolt nekik, az megkapta érte jutalmát, néptestvéreitöl elrabolt kincseket, és a kényelmes, pazarló, erkölcstelen asszir-szemita-héber-szemita életmódot.- Róma bukása után szétrajzanak az egész kontinensen, és újabb ezer éves müködésük eredményeként, az asszir utódok
arisztokráciája a történelmi középkorban minden európai államba beépülve, és az angol-szász, (indo)germán és (indo)szláv genetikai felülirás módszerével, az öslakossággal egybe olvadva létrehozzák (indo)euróba jelenlegi militarista államait. - az egyedüli Magyarország kivételével - és ezért folyik most a harc, hogy még hazánkat, azt a kicsit még, ami megmaradt belöle bekebelezhessék.
- Miért ne lenne igaz, amit Tácsi István ir? Nagyon is logikusan vezeti le, amit ir - És mitöl igaz szerintetek Illig, illetve Tóth Gyula irása ? -
Olvasta valaki is közületek Tácsi István könyvét ?!
Igen a Pallaszban benne van, hogy a dórok indoeurópaiak,- csak az nincs benne, hogy egyben
asszir-szemita származékok- ez van eltitkolva ugyanis !! - Hogy hogyan lettek a dórok - felülirva asszir/szemita vezetö réteggel - és hogyan keletkeztek az indoeuropai népek - asszir-szemita-heber -szemita vezetö réteggel az az általam ajánlott könyvben nagyon is logikusan le van irva.
Csak el kell azt figyelmesen olvasni !! -
Az pedig, hogy vannak ugye a hajlitó nyelvek és van a ragozó nyelv - ez a tény bizony elgondolkodásra érdemes, mert ha e két különbözö
nyelv ma Európában létezik, akkor nem lehetett valamikor régen Európa egységes testvérnépek hazája, márcsak ezen nyelvi különbség miatt sem.
Az egyiknek már régebben itt kellett, hogy legyen.
Ezért a szittya népek(szkiták) nem indoeuropai népek, ahogy azt a mai indoeuropa annyira szeretné magának kisajátitani.
Idézet
 
 
donkisott
#6 VÁ: Ha Illignek igaza van...donkisott 2012-10-29 06:51
- A 'Theodorich' talán a 'dórok istene' jelentéssel bírhatna. Ha ezt jelentené és a dórokról semmi mást nem tudunk, csak hogy indoeurópaiak voltak, akkor ebben semmi rejtenivalót nem látok. Tehát akkor miért nem ezt a jelentést köti hozzá a névmagyarázat? Talán azért, mert mint írod:
Idézet:
A dórok származása titkolva van ma a világon, mert ezek is indoeurópai népek - ezek uralják ma a világot, és nem érdekük az igaz történelem feltárása.
Szerinted ez elegendő magyarázat? Szerintem annyi köze van a dórokhoz, mint Makónak az akóhoz.

További állításaidhoz:

- Ők uralják a világot, rendben.
- Mondták neked, hogy nem érdekük az igaz történelem feltárása? Honnan veszed? Ezzel is azt kívánod sugallni, hogy rejtőzködő szemiták. Ravasz!
- Miért és hogyan van titkolva a dórok származása, ha egyszer benne van a Pallasban, hogy indoeurópaiak? Azzal, hogy titkoltnak állítod a származásukat azt sugallod, hogy esetleg szemita népek volnának, mint azt korábban állítottad! De hát a szemiták nem kimondottan szemérmes fajta. Akkor miért titkolják? Az európai, hajlító nyelvű népek sem titkolják semmit nem jelentő indoeurópaiságukat. Miért a dórok? Te érted ezt? Mert én nem.
- A tudomány indoeurópai nyelveket ismer, de indoeurópai etnikumot nem. A nyelvcsalád viszont nem származás szerinti kategória. Ezért az általad használt jelentés félrevezető, megtévesztő, mert a közös származást sejteti, (ami egyébként igaz, csak másképp!) ráadásul a Tácsi István által lefektetett és általad itt képviselt indoeurópai>dór>asszír>szemita levezetés mentén, ami viszont biztosan nem igaz.
- Azzal, hogy korábban becsempészted az indoeurópai>dór>asszír>szemita levezetést és homályos fogalmazásoddal azt sejteted, hogy az indoeurópaiak is szemiták volnának és ezért bújnak a semmit nem jelentő indoeurópai fogalom mögé. Csakhogy az általad sugallt okfejtést továbbvíve elérkezünk a délorosz sztyeppére, amelyet az indoeurópaiak őshazájának tart a Pallas nagylexikon. Ez pedig már átvezet a szittya népek szállásterületére, azt sugallva ezzel, hogy ők is indoeurópai nép lennének abban az értelemben, amely a hun/magyar néptől való megkülönböztetésben nyeri el értelmét és veszélyességét. Tehát itt áll előttünk egy alattomos kísérlet arra, hogy a magyarságot továbbra is megkülönböztessék, kitaszítsák és leválasszák Európa népei közül - 'nyelvészeti megfontolások'? alapján.
- Történik pedig ez akkor, amikor Heribert Illig és kutatótársai feltárták a naptárhamisítás tényét és ezen a nyomon elindulva Gregor Kristóf, Móricz Leó és Tóth Gyula kutatásai feltárták a szittya/hun/magyar nép meghatározó szerepét a kora-középkor Európájának kialakulásában, a rabszolgatartó Római Birodalom megdöntésében, korábban nyugatra költözött testvérnépeik felszabadítása és önálló államiságuk megteremtése révén. A hun/magyar nép a mai Európa létrejöttének - azóta állandó kitaszítottsággal küzdő - vezető szellemi és katonai ereje volt. Ez a felismerés egyúttal arra is rávilágít, hogy a magyar nép közel 2000 éve tartó üldöztetése, történelmének elhazudása annak a rabszolgatartó mentalitásnak továbbélését jelzi amely a római birodalom szellemi örökségének része. Ennek a szellemi örökségnek azóta majd' a teljes európai népesség áldozatává vált.
- A magyar kutatók által megrajzolt új történelemkép új értelmet ad az indoeurópaiság fogalmának abban az értelemben, hogy eddig is csak indoeurópai nyelvekről beszélt a tudomány. A népek származás szerinti azonosságát, hasonlóan a finnugor elmélethez, a nyelvcsaládba sorolás szempontjai alapján (látszólag és félrevezetően) határozták meg. Ez pedig eredményezte azt, hogy az európai ókor és kora középkor etnikai térképét két részre osztva, megalkották a hajlító nyelvet beszélő indoeurópai régiót és mellette a ragozó nyelvű nép lakta régiót. A nyelvcsaládba sorolás a történelemhamisítással együtt eredményesen fedte el a terület népei egységes eredetének tudatát, ezzel leválasztva őket gyökereikről, kiszolgáltatva őket a rabszolgatartók továbbélő hatalmának.
- Ma már kijelenthető, hogy az indoeurópai elmélet a történelemhamisítás eszköze volt, mert a történelmi múlt keresésének zsákutcába terelésén túl eredményesen szolgálta az uralkodáshoz szükséges megosztását a korai történelemben egységes etnikumú, kultúrájú és nyelvű Európa népeinek.
- Ennek a történelemhamisításnak, megosztásnak kezdeményezői, végrehajtói és haszonélvezői voltak a szemiták. Európa nem volt szemita és ma sem az. Amiről beszélhetünk, az a gondolkodásmód szemitásodása, szemetesedése. Nem szemita múltat kell látni mindenütt, hanem hun/magyar múltat, amint az ténylegesen volt. A szemita múltat a történelemhamisításban érdekelt erők 'hasznos bolondjai' vízionálják. Aki szemita múltat lát mindenütt, az a pénzhatalom szekértolója ma is.
Idézet
 
 
makacs
#5 VÁ: Ha Illignek igaza van...makacs 2012-10-28 23:14
- Jaj annak a népnek, amelynek az ellenségei írják a történelmét!

- Vedd el egy néptől a múltját és téged fognak szolgálni.

- A magyar nép az egyetlen, amely jobban hisz az ellenségeinek, mint saját krónikásainak.
Idézet
 
 
Zoli
#4 "NEVEZD NEVÉN A GYEREKET !"Zoli 2012-10-28 12:07
Így az igaz ahogy Rékabea írta. Ha én egy zsidó történelemhamisító lennék én is a "MI" neveink közül adnák hamis nevet Csabának is meg Aladárnak is. Ez történt itt is nem kell elmenni Tácsi Pista bácsihoz sem Thedor név sem másik hasonló zsidószerűsége bizonyítására.

Ha nevén nevezzük akkor Csaba lesz :-)
Idézet
 
 
Rékabea
#3 VÁ: Ha Illignek igaza van...Rékabea 2012-10-28 09:01
Ajánlom kedves "Ködszurkáló" olvasd el Tácsi István : Görög Mitoszok és Magyar Mondák Azonos
Gyökerei cimü könyvét. - Üzletben nem kapható, mert egyetlen kiadó sem merte felvállalni a kiadást,
viszont az írónál megveheted. Tácsi István honlapján találsz e-mail cimet :http://www.fiberweb.hu/taara
Ebböl könyvböl megtudhatod, hogy kik voltak az ionok és a pelazgok (magyarok) és azt is megtudhatod, hogy kik voltak a dórok(szemita-asszirok - ugyanigy az Itáliában élö latinok, akik
kegyetlen, harcos, gyilkos népek , akik az ott élö magyari népeket elnyomták, uralmuk alá hajtották,-
ezek leszármazottjai uralják, ma is Európát.
A nevek igen is sok mindent elárulnak hordozóikról-
különösen igy volt ez a régi korokban. Akkor még
nagyon is tudatosan választottak nevet a gyermeknek. - Ezért is a szólás : NEVEZD NEVÉN
A GYEREKET !. - Egyébként Aladár is Aladór.
A Tedor név szerintem nincsen, de a Theodor név is szemita-dór név és a régi korokban megmutatta viselöjének kilétét.
A dórok származása titkolva van ma a világon, mert
ezek is indoeurópai népek - ezek uralják ma a világot, és nem érdekük az igaz történelem feltárása.
Nem tartjuk az összes Dórát, Dorottyát, Teodort szemitának, de valljuk be a judeaiak ma is nagyon kedvelik a Dóra nevet ! - és, hogy melyik névet választják szüleink nekünk születésünkkor, abban
bizony valami más is közrejátszik, - nemcsak az,
hogy mi a mindenkori divatnév éppen.
Idézet
 
 
Ködszurkáló
#2 Az igazi probléma a rosszindulat.Ködszurkáló 2012-10-26 12:54
- "A görög nép a nagy «indogermán» vagy árja népcsalád egyik tagja, s néprajzi tekintetben az italiaiakhoz áll legközelebb, (...) igen tekintélyes tudósok déli Oroszországnak a Fekete-tenger, Kaspi-tó és Aral-tó táján lévő vidékét tartják az indogermán nép őshazájának is.(...) Magában a görög hagyományban, már a legrégibb logographosoknál (mesés történetiróknál) szó van ugyan bizonyos ősnépességről, a pelasgokról, (...) a valószinűség a görögöknek szárazföldön, a Balkán félsziget északibb részeiről való bevándorlása mellett szól. Erre mutat a görög törzseknek az egész őskoron végigvonuló torlódása és húzása dél felé." Forráa: (NAGY KÉPES VILÁGTÖRTÉNET, II. KÖTET: A GÖRÖGÖK TÖRTÉNETE A RÓMAI HÓDÍTÁS KORÁIG, I. RÉSZ. A GÖRÖGÖK TÖRTÉNETE A PERZSA HÁBORÚKIG, I. SZAKASZ. A GÖRÖGÖK TÖRTÉNETE A DÓR VÁNDORLÁS KORÁIG)
- "Hérodotos felfogása szerint athéniak őshonosak voltak Hellasban, a lakedaimóniak, vagyis a dórok csak jóval az iónok után vándoroltak a Peloponnészoszra." (tortenelemszak.elte.hu/.../...
"A mükénéi civilizáció összeomlása egybeesett több közel-keleti birodalom bukásával, köztük a legjelentősebbekével, a Hettita Birodaloméval és az Egyiptomi Birodaloméval. Mindez valószínűleg a vasfegyverekkel hadakozó tengeri népek inváziója miatt történt. Amikor a dórok Görögországba érkeztek, nekik szintén elsőrangú vasfegyvereik voltak, amikkel könnyedén elsöpörték a már amúgy is meggyengült mükénéieket." (hu.wikipedia.org/.../...
- "A dór vándorlás annak a főleg régészeti úton megfigyelhető jelenségnek a neve, aminek során a görög sötét korban a korábbi mükénéi civilizáció központi és déli, valamint a minószi civilizáció területeit a későbbi dórokkal azonosítható nyelvi és tárgyi kultúra váltotta fel az i. e. 12. századtól kezdődően. A folyamat pusztulással járt, de a konkrét eseményekről lényegében semmit sem tudunk. Ez az időszak a tengeri népek támadásainak kora és az északnyugati görög vándorlásé is. Mindezek valószínűleg egymással szorosan összefüggő folyamatok voltak." (Wikipédia)
---------------
Megjegyzéseim:
- A Nagy Képes Világtörténet szerint is, az indogermán népek őshazája a déli Oroszország területén lehetett. Azaz, a sztyeppeövezet keleti részén. Görögországba Északról nyomultak be. A görög kultúra saját forrásként a hyperboreus, azaz a szittya/szkíta kultúrát nevezi meg. A mükénei kultúra dórok általi megdöntése nem bizonyított, csak a felégetett paloták utalnak külső hódításra, egyébként a hódítók tárgyi kultúrájának nincsen nyoma. A dórok, akiket az ún. tengeri népekkel is próbáltak azonosítani ezek szerint már hatalmi vákuumba érkeztek. Más vélemények nekik tulajdonítják a mükénei civilizáció megdöntését. Fegyverzetük vasfegyverek és harci szekerek. Ezek biztosították hódításaik sikerét. Ebben a korban (ie. 12. szd.) ez korszerűnek számított.

A pelazg ősnépet palócnak nevezzük a magunk nyelvén és köztünk is élnek. Varga Csaba kutatásai alapján kijelenthető, hogy az ógörög nyelv megegyezik a régies csángó nyelvvel, amint ezt hasonló című könyvében igazolja. A korai magyar történelemben tapasztalható bizánci orientációban a földrajzi közelségen felül a rokonság tudata is szerepet játszhatott, amint ez a nyugati orientációt is befolyásolhatta. A kettős orientáció néprokonsági alapjának feltárásával kijelenthető, hogy hazugság és rosszindulatú rágalom, hogy a magyar nép idegenként érkezett volna Európába. Amint az is hazugság, hogy megmaradásunk és túlélésünk a judeo-kereszténység felvételén múlott volna.

Összességében kijelenthető, hogy a dór nép származása annyira bizonytalan, hogy sem a Pallas, sem a Wikipédia nem rendelkezik szócikkel. Ami a dór nép fogalmát megalkotta, az a görög hagyományban róluk elnevezett vándorlás és a dór stílusú oszlopfők. Tehát az asszír-szemita-dór levezetés nem egyéb, mint üres frázis, tartalom nélküli tudálékosság. Személynévre alkalmazva viszont a szemita/zsidó azonosítás pejoratív minősége miatt rosszindulatú rágalom. Olyan ez, mintha az összes Dórát, Dorottyát, Teodort szemitának tartanánk nevük alapján.

A névadásnak van mágiája, ezt régen még komolyabban vették. Arra viszont még közvetett bizonyíték sincsen, hogy a meghamisított krónikák szerinti névadás, a Theodorich név tényleges felvétele megtörtént volna. Arról van beszámoló, hogy a Konstantin nevet felvette a keresztség során Aladár. Ha a névadás mágiáját alkalmazni kívánták a történelemhamisítók, akkor sem feltételezhető, hogy a dór népnév elrejtésével kívántak volna mágikus hatást gyakorolni. A Tedor magyar keresztnév jelentése: Isten ajándéka. Ez a jelentés sokkal inkább megfelel a sorsalakítás feltételezhető céljának ebben az esetben is.
Idézet
 
 
Rékabea
#1 VÁ: Ha Illignek igaza van...Rékabea 2012-10-25 08:33
A probléma csak az, hogy Theodoric nevében benne van kiléte ugyanis dór volt Theodoric-
dór -asszir -szemita gót volt - tehát egészen biztosan nem lehetett hun - és Atilla unokája !!!!
Idézet
 

Szóljon hozzá!

Biztonsági kód
Frissítés

Új írások

Jó honlapok

Látogatók

Hungary 70.2%Norway 1.1%
Romania 5.4%Canada 0.9%
United States 3.6%Sweden 0.7%
Ukraine 3.2%Switzerland 0.4%
Russian Federation 2.8%France 0.3%
Germany 2.1%Netherlands 0.3%
United Kingdom 2%Australia 0.2%
Slovakia 1.9%Italy 0.2%
Serbia 1.3%Kuwait 0.2%
Austria 1.3%Poland 0.1%

Today: 290
This Week: 3113
Last Week: 7283
This Month: 7672
Last Month: 21147
Total: 2347247

Belépés