Magyar Megmaradásért

Nem adjuk fel

 

P2020Apr10

2012. Október 23., Kedd 07:34

Ha Illignek igaza van... - Az iszlám történetének furcsaságai

Írta:  Gregor Kristóf - Móricz Leó
Értékelés:
(23 szavazat)

Az iszlám történetének furcsaságai

Az iszlám időszámításról

Tudvalévő, hogy a hedzsra, Mohamednek Mekkából Medinába való menekülése Kr. u. 622-ben volt. Ha tehát Gergely 300 évet „betoldott” a nyugati történelembe, úgy az iszlám országok, különösen pedig az arabok históriájában egy 300 éves fehér foltnak kellene lenni.

Illig rámutat, hogy az arab történelem 622-től kb. 900-ig – 1000-ig meglehetősen héza-gos. Szerinte a X. század előtt nem is volt arab történelem. Ám akkor miért írnak az iszlám országaiban XIV. századot, s miért nem csak XI.-XII.-et. Ha az iszlám valóban csak a X. században jött létre, tehát mondjuk „922”-ben, akkor miért költenének maguk-nak visszafelé 300 évet?

Ez különösen azért tűnik abszurdnak, mert az ő időszámításuk kezdő eseménye ez esetben azt követően következett be, hogy az órát Rómában és Bizáncban átállították.

Utólag csatlakozni egy ilyen akcióhoz azonban meglehetősen valószerűtlennek tűnik.

Nem marad más hátra, mintsem azt feltételezni, hogy a hedzsra, a menekülés nem 922-ben, de nem is 622-ben volt, hanem 322 táján.

A hedzsrától napjainkig számított tizennégy évszázad – a „fölösleges” századok törlése mellett – ugyanis csak így jön ki.

A probléma azonban az, hogy az arabokra vonatkozóan nem rendelkezünk évszá-mokkal és hozzájuk tartozó eseményekkel 622 előttről. Valaminek azonban mégiscsak kellett történnie tizennégy évszázada – tehát a „reális” számítás szerint 322. táján, tágabban mondva a Kr. u. IV. évszázadban.

Ha az adatokat nem találjuk meg az araboknál, keressük ott, ahol azok valójában lehetnek.

A kutatásnál a római történelemből célszerű kiindulni, mert a térségben ezt tekinthetjük viszonyítási pontnak leginkább. Azért is fordulhatunk a római történelem e szakaszához, tehát a IV. századhoz bizalommal, mert az adatok itt még minden bizonnyal nem meghamisítottak.

Nos, mit csinál Róma a IV. században? Többek között százados háborúját vívja a perzsa birodalommal. Lássuk tehát a perzsa birodalom történetének Kr. u. IV. századát. S csodák csodája mit látunk ott?

Amint az Egyetemes történelmi kronológia írja: „A IV. században az állam-vallásból kivált népi szekta tagjainak (vezetőjük Mazdak, akiket ezután mazdakitáknak neveztek) mozgalma…” (ld. Egyetemes történelmi kronológia, 290. oldal)

Lám, első közelítésre is rögtön beleütköztünk egy vallási mozgalomba. Mármost az a kérdés, hogy – függetlenül attól, hogy a mozgalmat minek nevezi a hamisításoknak erősen kitett, és az adatokat sokszor szolgai módon átvevő történetírás – lehet-e ez a bontakozó vallási megújhodás azonos a Mohamed nevével fémjelzett iszlámmal.

Ennek a kérdésnek a megválaszolására a legjobb módszer, ha a most talált mozgalom, valamint Perzsia e korszakának folyamatait egybevetjük az iszlám világ kialakulásának menetével.

Párhuzamos történelmek

Az egybevetést az áttekinthetőség kedvéért csupán címszavakban végezzük el. Adatainkat az Egyetemes történelmi kronológia című – már hivatkozott – kiadvány közléseiből merítettük (Iránra vonatkozóan ld.: 290-291. oldal, az iszlám történetére vonatkozóan ld.: 191. laptól), illetve Germanus Gyula Az arab irodalom története, című munkájára hagyatkoztunk az eseménysor felvázolása során (ld. Germanus: Az arab irodalom története, Gondolat Kiadó, Budapest, 1978., különösen 150-151. oldalakat). Kérdőjellel jelezzük azon adatokat, melyekhez vagy nem rendel dátumot a történetírás, vagy az általunk feltételezett dátumhoz csupán időben közeleső időpontot rendel.

1. a., Irán: a 300-as években az államvallásból kiváló népi szekta (mazda- kiták, vezetőjük Mazdak). A szekta céljai a katonai és papi arisztokrácia ellen irányulnak.

b., „Arab világ”: 600-as évek (622) Mohamed Mekkából Medinába menekül (hedzsra). Céljai vallásiak, morálisak egyúttal társadalmiak is. (Halála után nem sokkal kezdődik az Omajjád kor.)

2. a., Irán: a bontakozó mozgalom terjedése.

b., „Arab világ”: első győzelmek, Arábia egységesülése.

3. a., Irán: I. Kavad (488-531) kezdetben enged a mozgalom követeléseinek, s az új szektát kihasználja az arisztokrácia ellen.

b., „Arab világ”: abbászida kor kezdete? (ez ma kb. 750-re van datálva).

4. a., Irán: I. Kavad leveri a mozgalmat! (530. körül?)

b., „Arab világ”: Mu ’taszim lever egy forradalmat 830 körül.

5. a., Irán: 562-ben ötéves béke Bizánc és a Perzsa birodalom között.

b., „Arab világ”: 863-ban az arabok vereséget szenvednek el Bizánctól, amit

vélhetően békekötés követ.

6. a., Irán: 531-579. I. Khoszrau Anosarvan

b., „Arab világ”: 872. Khoraszán uralma Perzsiában!

7. a., Irán: 588-ban Bahram perzsa vezér győz Bizáncon.

b., „Arab világ”: 890 körül az arabok Bizáncot fenyegetik.

8. a., Irán: 600 körül II. Khoszrau Parvez (590-628) átengedi Bizáncnak

Örményország nagy részét (vélhetően, hogy erejét keletre tudja összpontosítani).

b., „Arab világ”: 900 körül török hódítók a perzsiai területen, tehát szintén védekezés keleten, illetve Rúgadi „századok hallgatása” után fel-éleszti a perzsa költészetet. (Ha nincs az a 300 év, akkor volta-képp folyamatos a perzsa költészet.)

9. a., Irán: 610 körül perzsák és avarok fenyegetik Bizáncot.

b., „Arab világ”: 910 körül az arabok Thesszalonikiben, illetve a bolgárok is támadják Bizáncot.

10. a., Irán: 642. Perzsia az arab birodalom része lesz.

b., „Arab világ:” 943-ban az arabokra csapást mér Bizánc, illetve keleten a török terjeszkedik.

945. Nyugat-Perzsiát egy daylami törzsfő, Sudsa Burwajh veszi birtokba, és családja a kalifától a „birodalom oszlopa” címet kapja.

Mind Irán, mind pedig az arab világ történetének esetében látható egy körülbelül három, három és fél évszázados időszak, melyet mindkét esetben az jellemez, hogy a folyamat kezdetén egy új vallási mozgalom indul, majd a folyamat vége felé megrendül, illetve eltűnik az az állami struktúra, melynek története keretet adott a vallási mozgalomnak.

A végpontok közötti események és időpontok, illetve időszakok szintén túl nagy hasonlóságot mutatnak ahhoz, hogy mindezt puszta véletlen egybeesésnek fogad-hassuk el. Arról lehet inkább szó, hogy a történetírók egy egy-alkalommal lefutott, kb. háromszáz esztendőt átfogó folyamatot előbb mint a perzsák, utóbb mint az arabok történetét beszélték el.

Nem hihetjük puszta csodás véletlennek azt, hogy a tetterőtől duzzadó és még a X. században is fiatal, 300 éves arab – pontosabban iszlám birodalom a vallás megalapításától számítva pontosan annyi idő múlva veszít hódító lendületéből, mint amennyi idő elválasztja a perzsa birodalom bukását a mazdakida mozgalom kezdeteitől.

Hihetetlen munka lehetett a történelem e megkettőzése, s nem csoda ha a fáradt históriaköltőket olykor cserbenhagyta fantáziájuk, s a történetek azonos helyzetű szakaszára már szinte azonos hangzású neveket írtak mint: Khoszrau, Khoraszán. Ugyancsak hihetetlen a perzsa költészet több évszázados némasága, mely után a perzsa líra ugyanúgy virágzik, mintha mi sem történt volna.

És még egy igen fontos dolog: az ú.n. arab építészet teljes fegyverzetében ugyanúgy látszólag a semmiből toppan elő, mint Európában az egyházi építészet. Ez utóbbinál látni fogjuk, hogy Benedek rendjének szervezésében és szigorú irányítása alatt keletkezett, ám erről majd később. Ám kevéssé hihetjük, hogy a nomadizáló arabok pusztán a semmiből teremtették meg bámulatra méltó építészetüket, s mindössze alig egy-másfél évszázaddal a hedzsra (622) után.

Inkább azt kell feltételeznünk, hogy az iszlám a perzsa építészet kész formáit reprodukálta, s alighanem a perzsa építészek közreműködésével.

 Perzsia egy új vallás felé

A folyamat, mely az iszlám világ létrejöttéhez elvezetett, inkább akként alakul-hatott, hogy amidőn Perzsiában Kr. u. 226-ban, majd félezer év után véget ért a méltatlanul elhanyagolt párthus birodalom korszaka, az új perzsa birodalom súlyos identitási válsággal küzdhetett.

A párthusok hatalma Perzsiában idegen uralomnak számított, ám furcsamód a párthus uralkodók szinte jobban kötődtek a régi méd-perzsa valláshoz, mint maguk a perzsák.

A párthus uralommal való szembenállás szinte szükségszerűen vonhatta maga után a kultusszal való szembenállást is, függetlenül attól, hogy a vallás eredetileg nem párthus, hanem méd, illetve méd-perzsa volt. Ezen azonban a majd ötszáz év párthus uralom után meglepődni nem lehet. Ezalatt az elit és a kultusz többé-kevésbé eggyé forrt.

Maga a méd-perzsa vallás a legnagyobb hatást gyakorolta előbb a judaizmusra (babiloni fogság) majd utóbb a kereszténységre (különösen még az asszír birodalom korában Galileába telepített médek útján. Ld Pallas: Galilea címszó).

A párthus birodalom megszűnte után egy sajátos visszahatás érezhető, neve-zetesen a keresztény tanok kezdenek elterjedni a perzsa birodalomban.

A Kr. u. III. – IV. század a vallási szinkretizmus korszaka, melyben Mózes, Jézus és Zarathusztra neve hol összekapcsolódik, hol pedig szétválik. Egy ilyen forrongó és önmagát újra meghatározni vágyó szellemi közegben lép fel Mazdak a maga társadalmi igazságosságot is hirdető tanaival. Hogy méd volt-e vagy perzsa – nem tudhatjuk, különösen mert e két nép e korra már meglehetősen összevegyült. Azonban – mivel az ősi, zarathusztrai vallás is méd eredetű volt – feltételezhetjük, hogy ez az újító a folyamatosság jelzéseként inkább médnek vallotta magát.

Az iszlám és Mazdak kapcsolatát egyébként Germanus sem zárja ki, amint megemlíti: „Talán a perzsa Mazdak kommunisztikus tanainak híre is eljutott a Kába közelébe.” (ld. Germanus i.m. 43. oldal)

S tegyük hozzá: lehet, hogy épp arabok vitték Mazdak hírét Mekkába, hisz számos arab élt a perzsa birodalomban, mégpedig mint határőr. Amint Germanus írja:

„Az arab puszta nomádjai a szűkös esztendőkben állandóan betörtek az északi termékeny területekre (…), elsősorban Bizánc és a szpasszani perzsa birodalom volt rabló kalandozásaik színhelye. A középkor nagy államainak rendes hadserege nem tudott megbirkózni a gyorslábú tevéken nyargaló, hirtelen feltűnő (…) pusztai beduinokkal. A pusztai gerillaharcosok ellen csak úgy tudtak védekezni, hogy arab törzseket telepítettek le határaikon, amelyek saját harcmodorukkal szálltak szembe a támadókkal. A bizánciak Szíriában a ghasszáni, a perzsák Hirában, az Eufrátesz mellett és Tigris folyam közén a lakhmid arabokat telepítették le.” (ld. Germanus i.m. 39. oldal)

Az arabok egy része tehát még közvetlenül Perzsiában megismerkedhetett Mazdak tanaival, melyeknek híre a sík vidéken „gyorslábú tevék” segítségével hamar eljuthatott Arábia pusztáira.

Amint Germanus írja: „Mazdak azt hirdette Perzsiában, hogy minden baj az irigység, düh, a kapzsiság szelleméből ered, ami elpusztítja az isten által rendelt egyen-súlyt. Az önmegtartóztatást, az emberi szolidaritást hirdette. Megtiltotta a fényűzést, szocialisztikus tanaiért az uralkodó zoroaszteri papok haragját vonta magára…” (ld. Germanus i.m. 440. oldal)

Szinte keresztényi tanok tehát ezek, amelyeknek azonban szociális tartalmuk okán kellett üldöztetést elszenvedniök. Ám éppúgy emlékeztet Mohamed tanaira is, mely a mekkai kereskedők és a Kába-kő kufárainak haragját váltották ki.

Mindenesetre Mazdak „hitvallását” minden bizonnyal ismerték a korabeli arabok is, akiknek ekkor – tehát a Kr. u. IV. században – vallását a Kába-kő tisztelete, a hozzá való zarándoklat, és sajátos politeizmus jelentette. Ez a pogány kor arabságának vallásossága, amely mellett a törzsek közötti vetélkedést megörökítő költészet képezte a profán kultúrát.

 Arab pogány költészet?

Ám utóbb a pogány kor költészetének jelentős részéről bebizonyosodott, hogy hamisítvány.

Amint Germanus írja: „Orientalisták is felvetették a hitelesség kérdését, és selej-tező bírálattal illeték a pogány kori költészetet, de valamennyi egyöntetű hamisításnak való nyilvánítása túlzásnak bizonyult.” (ld. Germanus i.m. 34. oldal)

Nem is annyira hamisításról lehet szó, mint inkább fordításról, átültetésről, arabizálásról. Mégpedig perzsából.

Ne feledjük az arab történetírás is azzal kezdődik, hogy – amint Germanus írja -: „..Ibn Muqaffa A perzsa királyok könyvét (khudáji-náme) pehleviből arabra fordítja…” (ld. Germanus i.m 148. oldal) A legjelentősebb mohamedán költők is többnyire perzsa származásúak voltak. Hihetetlen módon fonódott tehát össze a perzsa és az arab kultúra. Talán feltételezhetjük azt is, hogy a korai, pogány arab költemények, melyek tökéletességükkel és hangulatfestésükkel oly megejtőek, perzsából lettek fordítva, s kissé talán át is alakítva.

Freud Mózes című könyvében rendkívül hihetően adja elő, hogy Mózes mint egyiptomi főpap Ehnaton halála után az Amon-papság restaurációjától tartva a zsidókhoz fordulhatott (őket „választotta”), hogy valaki az egyiptomi magasztos Aton vallást az utókor számára megmentse.

Freud nyomán szintén elgondolható, hogy a méd Mazdak, a zoroaszteri papságtól tartva elhagyta szülőföldjét, a határvidéken élő arabokhoz és a társadalom legalján tengődő perzsákhoz ment, s megkezdte térítésüket egy magasztos Isten nevében. Ezek Mazdakot, a nagy vallásalapítót talán úgy hívták, hogy a Nagy Méd, vagyis Maha-med. Tehát hasonló szóösszetétel szerint, mint a Mahabharata, mely Nagy Bharata-t jelent. (ld. Pallas Mahabharata cím) Ez a név változhatott utóbb Mohammeddé, melynek mai magyarázata: Nagyon Dicsért. (ld. Helmuth von Glasenapp: Az öt világvallás, Gondolat, Budapest, 1987. 373. oldal)

De lássunk egy úgynevezett pogánykori arab verset Sanfara-tól, az Az arabok dícsérete címűt:

„Fel hát, anyám fiai, fel hát, s kantározzatok!

Más nép közé vágyom én, itt hagylak már benneteket.

A szükség parancsol, míg fenn ragyog a holdvilág,

s riadóra meghúzzák a hevedert s nyergeket.

Van a földön zúg, ahol bántalom nem ér kegyest,

aki gyűlölettől fél, ott tanán meghúzódhatik.”

(ld. in: Germanus i.m. 37. oldal, Jékely Zoltán fordítása)

Ezt a pogánykori arab verset akár a zoroaszteri papság elől menekülő Mazdak is írhatta volna. Hiszen miféle „kegyes”-ről és kegyességről írna egy pogány arab? És miféle más nép közé vágyik a lírikus? Ha e verset nem mint pogány arab költeményt, hanem mint a mazdakita líra egy darabját szemléljük, már sokkal érhetőbbé válnak sorai.

Vagy vegyük ezt:

“Három hű társam marad,

kárpótlásul több se kell:

bátor szívem, villogó kardom, nagy erős íjam,

hangja pengő-pattogó, fája csupa drágakő,

mestermű ez, kész remek,

s rajta széles vállszíjam.”

(ld. ugyanott)

Itt tehát a pogány költő fegyvere a művészien kidolgozott íj. Ám amint Germanus írja:

“…a beduin arabok felszerelése, harcászati tudása jelentéktelen volt…”(ld. Germanus i.m. 51. oldal) Vagy máshol, amikor az abbászida idők hadseregéről ír: “Az arabok csak lándzsát hordhattak…” (ld. Germanus 91. oldal) És nyilván azért, mert a nyilazás külön, jól begyakorlott technikát, sajátos kultúrát kívánt. Ezzel szemben a türkök, magyarok, párthusok, tehát az ázsiai, közép-ázsiai népek nagy jártassággal rendelkeztek az íjak készítésében és katonai alkalmazásában is. Feletébb gyanús tehát, ha egy pogány arab költő oly lelkesedéssel beszél az arabok által hagyományosan nem alkalmazott íjról, mint az idézett vers szerzője.

A pogánykori arab költészet hitelesnek tekintett része is valószínűleg perzsa előképekre tekint, s talán éppen a mazdakita mintákra.

 Bizonytalanságok és egy valószínű eseménysor

Mohamed életét és származását már azért is nehéz megítélnünk, mert amint Glasenapp említi: „Mohamed próféta életét számtalan híve írta meg (…) A számukra legértékesebb, mert legelfogulatlanabb, Ibn Iszhák (Iszhaq) (+ 768) műve. Ez csak Ibn Hiszám (+ 834) feldolgozásában és a Tabarí (+ 923.) krónikájában található kivona-tokban maradt fenn.” (ld. Glasenapp i.m. 371. oldal)

Tehát Mohamed számunkra ismert legkorábbi életrajzai a próféta kora után két-háromszáz évvel keletkeztek. Hasonló a helyzet a Koránnal is, melyet – ugyan nem ennyire későn, de – csupán a próféta halála utáni időkben jegyeztek le.

Figyelemmel mindezekre, valamint a késői perzsa és a korai arab történelem feltűnő hasonlóságára, igen valószínű, hogy itt csupán egyetlen folyamattal állunk szem-ben, ám két név alatt. Mazdaknak, a „maha méd”-nek tanításai alighanem termékeny talajba hullottak a perzsa határt őrző arabok körében, s talán a legszegényebb perzsák között is. Amikor ezek forradalmi szervezkedésüket megkezdték kb. 150-200 évvel Mazdak- (Mohamed) halála után, - kb. 490-530-ban I. Kavad engedett nekik, hogy az arisztokráciát gyengítse, majd a mozgalmat leverte. Hogy a felkelés vallási megerő-sítését tompítsa – kifogva a szelet az ellenfél vitorlájából – államvallássá tehette Mazdak vallását (az iszlámot?).

Ez a „vallás váltás” a hivatalos történetírásban későbbre téve, mint arab hódítás jelenik meg. És itt eljutottunk a dzsihad problémájához. E fogalmat hol egyszerűen szent törekvésnek, hol pedig szent háborúnak magyarázzák. Az mindenesetre vitán felül áll, hogy az iszlám öt parancsában ez eredetileg nem szerepel.

Mikor és miért válhatott tehát a dzsihád a mohamedanizmus részévé? Alighanem akkor, amikor szükségessé vált az arab nép fegyverbe szólítása. Ez pedig 600 körül lehetett, illetve kicsit előbb.

Maurikios kelet-római császár – aki a mór és arab ügyeknek szakértője lehetett – valószínűleg szívesen vette, hogy a már iszlám hitű perzsa birodalom irdatlan arab tömegével nem őfelé, hanem Hispánia irányába kezd terjeszkedni. Ugyanígy jól jöhetett Gergely pápának is az, hogy a hispániai „nyugati gótok” ereje saját földjükön kötődik le, s nem marad erejük és figyelmük arra, hogy az „avarokkal” (magyarokkal) az egykori hun birodalom emlékét felidézve összekössék katonai teljesítő képességüket.

Bizánc és az arab birodalom különös kapcsolatát sejteti az is, hogy az emberi-, illetve állatábrázolás tilalmát az iszlám éppen akkortájt vezeti be, amikor Bizáncban épp dúlt a képrombolás.

Az iszlám tehát a legnagyobb valószínűség szerint iráni, méd-perzsa eredetű vallás, mely azonban kezdetben leginkább a „tabula rasa” arabok körében terjedhetett el. Később – mindenféle fegyveres hódítás nélkül – ugyanúgy vette birtokba szellemileg a perzsa birodalmat, mint aztán uralomra jutott az Észak-Perzsiát meghódító törökök körében.

Hogy az iszlám Mezopotámia környékéről terjedhetett el, valószínűsíti egyrészt az „ansar” kifejezés is, mely a Mohamednek segítő emberek jelölésére szolgál az iszlámban, ám amely a mezopotámiai Enuma elis eposzban a segítő égi lényekre vonatkozik. S amint a Pallas említi, az iszlám Megváltó fogalma, a Mahdi is Perzsiából veszi eredetét. Az iszlám arab eredetével azonban más vonatkozásban is problémák mutatkoznak.

A hivatalos történetírás szerint az arabok 635 és 650 között elfoglalták Perzsiát. Ennek részleteiről – tekintettel a korai arab történelem késői és hézagos írásba foglalására – semmi bővebbet nem tudunk. A hódítás állítólag oly valószínűtlen lendülettel folyt, hogy még a VII. században az arabok kezére került a Perzsiától jóval észak-keletre fekvő mai üzbegisztáni terület is. E vidék az Aral-tó és a Kínába is átnyúló Pamír-hegység nyugati nyúlványa közt terül el. Üzbegisztánt Arábiától a Perzsa-öbölön, valamint Mezopotámia termékeny síkságán túl a következő vidékek választják el: a Zagrosz-hegység, az Iráni-felföld, Afganisztán roppant hegyes vidékei, hogy csak a legjelentősebb tájakat említsük.

Ehhez képest azt kell feltételeznünk, hogy a sivatagi beduin arabok a legnagyobb biztonságban és rátermettséggel voltak képesek harcolni és hódítani a hegyes vidékeken is, hogy végül Üzbegisztán területét is elérjék.

Ezt a feltételezésünket azonban sajnálatosan nem támasztja alá Ibn Khaldún, az arabok talán legnagyobb történetírója. Bevezetés a történelembe című hatalmas mun-kájának 24. fejezete ugyanis a következőket írja: „A beduin (arabok) csak a sík vidéket tudják uralni. Ez amiatt van, mert vad természetüknél fogva rabló és garázdálkodó nép-ség. Elrabolnak mindent, amire csak rá tudják tenni a kezüket, közben kerülik a harcot és a veszedelmet, és sietve visszavonulnak legelőikre a sivatagba. Nem kezdenek támadást, és nem harcolnak csak akkor, ha magukat kell megvédeniük. Minden erő-dítményt vagy nehezen megközelíthető helyet otthagynak a könnyebb kedvéért, s nem támadják meg. Azok a törzsek, amelyeket nehezen megközelíthető hegyek védenek, biztonságban vannak pusztításuktól és garázdálkodásuktól. Ők ugyanis nem másznak meg miattuk dombokat, nem vállalnak nehézségeket, s nem teszik ki magukat vesze-delemnek.” (Ld.: Ibn Khaldún: Bevezetés a történelembe, Osiris Kiadó, Budapest, 1995., 161-162. oldal., fordította Simon Róbert.)

Mindezeket Khaldún a XIV. században írta le, azonban jellemzése alighanem még jobban ráillhet a VII. századi beduin arabokra, akiket még nem hevíthettek állító-lagos „nagy hódításaik” emlékei sem. Ilyen – a hegyes vidékek nehézségeitől irtózó – arab népesség kelt tehát át állítólag a Zagroszon, Irán hatalmas hegyein, csakhogy Üzbegisztán sivatagos vidékét elérje. Ez több mint nehezen hihető.

Hogyan jutott akkor azonban el az iszlám Iránba, majd a mai Üzbegisztán területére? Hiszen eljutott, mert ma is az iszlám e vidék uralkodó vallása. A leg-valószínűbben úgy „került” ide, hogy nem az arabok földjén, hanem az egykori perzsa birodalom területén született.

Érdekes adalék ehhez, hogy állítólag Szamarkandban, Üzbegisztán egyik legősibb városában van Mohamed próféta unokatestvérének a sírja.

Amint a Bakcsi György vezette szerzői csoport által írt Szovjetunió című munka írja:

„A legenda szerint itt van Kusszamnak, Abbasz fiának , Mohamed próféta unoka-testvérének a sírja. Halálának körülményeit a legendák különbözőképpen mondják el. A legelterjedtebb változat szerint Kusszamot imádkozás közben ölték meg: levágták a fejét. Ő azonban folytatta az imádkozást, majd a hóna alá csapta a fejét, és lesétált abba a mély kútba, ahol most a sírja van.” (ld. Szovjetunió, Panoráma, Budapest, 1979., 725. oldal – Szerzői munkaközösség vezetője: Bakcsi György)

De ki, és miért végezte volna ki egy győzedelmes vallás alapítójának vérrokonát? Ha Kusszam Mohamednek unokaöccse volt, úgy kivégzése érthetetlen. Ha azonban annak a méd-perzsa Mazdaknak volna a rokona, akit magát is kivégeztek, úgy Kusszam halála is érhetőbb már.

De van még egy igen érdekes mozzanat Kusszam sírjával kapcsolatban. Amint a Bakcsi által szerkesztett munka írja: „A tudósok feltételezik, hogy ezen a helyen már az iszlám előtt olyasvalakinek a sírja volt, akit a helyi lakosság tisztelt, s hogy a sír kultuszát később „helyettesítették be” a mohamedán szenttel.” (ld. Szovjetunió hivatkozott kiadás, 725. oldal)

Kusszam alakja mögött tehát éppúgy felsejlik egy iszlám előtti személy, mint Mohamedé mögött Mazdak.

Ez is arra enged következtetni, hogy nem a hegyektől iszonyodó arabok vitték a mohamedán hitet Közép-Ázsiába, hanem a méd-perzsa gyökerű mazdakizmus vált utóbb arab nyelvű vallássá. Igencsak érdekes továbbá, hogy a szunnát elvető és csak Mohamed tanítását követő, tehát voltaképp fundamentalista síita irányzat éppen Irán-ban és nem Arábiában vált honossá. (ld. Hunyadi László: A világ vallásföldrajza, Végeken Kiadó, Budapest, 1995., 250. oldal)

Az iszlámnak e vonulata szerint a Mohamedtől való vér szerinti leszármazás (de legalábbis a prófétával való vérrokonság) adja meg a vallási vezetés legitimitását. Számukra az Omajjád-dinasztia uralma törvénytelen volt, s Alit, Mohamed unokaöccsét és vejét ismerték el hiteles vezetőnek.

Később az iráni abbaszidák is Mohamed vérrokonára, Abbasz nevű nagybátyjára, a tőle való leszármazásra hivatkoztak uralmuk igazolásaként. Látható tehát, hogy Mohamed rokonai, Ali, Abbasz, Kusszam mind az egykori perzsa birodalom területén, vagy attól északra tűnnek fel, nem pedig Arábiában. Az arabizálódott mohamedanizmus mit tehetett ezek után mást, mint kétségbe vonta azt, hogy a síitáknak bármi közük is lenne az időközben arabbá előlépett Mohamedhez (Maha-médhez?), s annak ugyancsak arabbá nyilvánított rokonságához. Amint Ibh Khaldún megjegyzi: „Hogyan is tartozhatna al-Abbas bármelyik unokája a síitákhoz?” (ld. Ibn Khaldún i.m. 139. oldal)

Igen árulkodó továbbá az is, hogy a Mohamedtől való vérszerinti leszármazásra hivatkozó másik dinasztia, a fatimidáké sem Arábiában, hanem a mai Tunézia területén, a hajdan volt Karthagó közelében tűnik fel, meglehetősen homályos körülmények között, s ráadásul csak Kr.u. 909-910. körül. (ld. Pallas Fatimidák címszavát)

A Mohamed-Mazdak párhuzam, a Kusszam féle sír szamarkandi helye, valamint a „mögötte” megbúvó előkép, az abbaszidák keleti uralma, a hagyományhű síiták iráni jelenléte, a hegyes terepektől irtózó beduinok üzbegisztáni hódításának valószínűtlen-sége tehát mind-mind arra mutat, hogy a mohamedán tanok bölcsője inkább az egykori perzsa birodalom környékén keresendő, mint Arábia sivatagaiban. És itt még nem is szóltunk a szintén üzbegisztáni Buharáról, melyet Vámbéry egyenesen az iszlám Rómájának nevez, szemben Mekkával és Medinával, melyek szerinte Buharához képest csak másodlagos kultuszhelyek. (ld. Szovjetunió c. hivatkozott kiadás, 729. oldal)

Mekka és Medina szerepe azért felbecsülhetetlen, mert az iszlám általuk töltekezett egyrészt judaista hagyományokkal, másrészt sok késő hellenisztikus-antik gondolattal, illetve azért, mert az iszlámról alkotott nyugati képet nagyban a mekkai-medinai arab mohamedanizmus alakította ki. E kép azonban inkább elfedi mintsem felfedi az iszlám lényegét és eredetét.

A méd-perzsa Mazdak fellépésétől (Kb. Kr. u. 322.) az arab terjeszkedés megtorpanásáig (kb. Kr. u. 920-950-ig tartó) – a hagyományos történetírás szerint kb. hatszáz, valójában háromszáz éves folyamatnak tehát a következő állomásai lehettek.

1. Mazdak fellépése és elsősorban arab követőinek korai működése.

2. A mazdaki tanok fokozatos arabizálódása. A perzsa kultúra arabok általi átvétele.

3. Forradalmi megmozdulások mazdakita szellemi vezetéssel.

4. A forradalom leverése és a nyelvileg is arabizálódott Mazdak-i vallás uralomra jutása Perzsiában (abbaszida kor).

5. Az arab és perzsa kultúra szimbiózisa. A művelődésnek – a Korán arab nyelve által és okán – elsősorban arab nyelvűvé válása, megőrizve azonban – elsősorban a költészet terén – a perzsa nyelvet is. Egy utolsó perzsa-arab hódító lendület a Nyugat felé.

6. Perzsia két tűz közé kerülése: délnyugat felől a felbátorodott arabok terjeszkedése, északkeleti irányból a török hódítók érkezése.

Amikor Gergely és Maurikios uralkodnak, az arabizálódott perzsa birodalom épp utolsó, nyugat felé irányuló nekifeszülésére készül. Ennek levezetésére tökéletesen megfe-lelőnek tűnik, hogy – talán egyfajta alku keretében – a terjeszkedési törekvéseket az egykori római birodalom számára már amúgyis elveszett Hispánia irányába tereljék. Itt ráadásul a „nyugati gót” királyság maradványainak léte amúgyis azzal fenyeget, hogy e maradékok megerősödve – esetleg az avarokkal-magyarokkal szövetkezve – utóbb Itáliát és Bizáncot veszélyeztetnék.

Ez az eljárás tökéletes összhangban volna Maurikios – Bölcs Leó taktikájával, hisz – amint a Pallast idézve mondtuk – Bölcs Leó védelmi metódusának alapját az képezte, hogy ellenfeleit egymás ellen kijátszotta.

Az arabizálódott Perzsiára tehát átmenetileg szükség volt. Így mindjárt érthetővé válik az is, hogy Maurikios miért ültette vissza trónjára a már elűzött perzsa királyt.

Ám a hispániai invázió után sem Bizáncnak sem pedig Rómának nem fűződött többé érdeke Perzsia további fennmaradásához, s az egykor volt nagy birodalmat sorsára engedték: bekövetkezett az arab-török osztozkodás Perzsia hagyatékán.

És engedtessék meg még egy közbevetés. Már jóval e fejezet lezárása után ötletszerűen belelapozva Fodor István Kazárok és Kabarok című tanulmányába, a következő - mellékesnek tűnő - közlés bukkant elő: „640 körül az arabok elfoglalták és kifosztották Örményországot…” (ld. in: Magyarrá lett keleti népek, Szerkesztette: Szombathy Viktor és László Gyula, Panoráma, Budapest, 1988. 71. oldal)

Ha gyanúnk igaz, hogy a történetírás az arabok történetének első három évszázadaként a perzsák történetének utolsó három évszázadát adja elő, úgy 340 körül a perzsáknak is meg kellett támadniuk – mégpedig győztesen – Örményországot. S amint a Pallas Örményország címszavánál írja is: „…Khoszrovnak uralma alatt azonban a perzsák ismét betörtek az országba s Diránt (345-355) legyőzték.” (ld. Pallas, hivatkozott cím)

Világos tehát, hogy a történelem legnagyobb csodájaként a perzsa és az arab birodalom háromszáz éves időeltolódással tökéletesen párhuzamos módon győz, illetve veszít mind a nyugati, mind pedig a keleti végein.

 A Korán nyelve

Az irodalomtörténetből jól ismerjük azt a jelenséget, hogy egy nyelvben az a nyelvjárás lesz az „irodalmi nyelv”, amelyen egy kiemelkedő irodalmi alkotás meg-születik. Így volt ez Dante Komédiájával is. Az azonban teljességgel ismeretlen, s egyúttal életszerütlen jelenség, hogy egy jelentős irodalmi alkotás oly „nyelvjárásban” íródjék, amelyet soha senki nem beszélt. A Koránnal pedig – bármily furcsa – ez a helyzet.

Amint Simon Róbert írja a Korán világa című munkájában: „…a Korán lényegében a költői koiné nyelvén készült (…) A nyelvészeti kutatások valószínűsítették, hogy a költői koiné is már egy hosszabb folyamat során kialakult mesterséges nyelvnek tekinthető, amelyet ebben a formában egyetlen törzs sem beszélt, ám mindegyik megértett.” (ld. Simon Róbert A Korán világa, Helikon Kiadó, Budapest, 1987., 493. oldal)

Hogy a pogánykori arab költészet számos – majd a legtöbb – darabja hamisít-vány, illetve perzsából való fordítás, azt Germanust idézve már említettük. A Korán nem létező nyelvjárása is ugyancsak arra mutat, hogy a mű nem az élő arab nyelv közegében született. Egyáltalán nem lehet tehát kizárni azt, hogy az arab nyelvű Korán csupán fordítása, átültetése egy eredetileg más nyelvű, esetleg éppen méd-perzsa alkotásnak.

E gyanút erősíti mindaz, amit Goldziher Ignác említ. Amint írja: „Gyakoriak a perzsa idegen szavak a korában is. Perzsa elnevezésű ruhákba és ékes szövetekbe öltözteti Mohammed képzelete a földi kínlódásért a paradicsomban gyönyört és elégtételt élvező igazhitűeket. Még az édeni bort is perzsa elnevezésű serlegekből (melyek neve a török révén hozzánk is eljutott: ibrik) szörpölteti velük. Hogy Mohammed tana a végső dolgokról (eszkhatológia) telis-teli van perzsa elemekkel, az kezdettől sem kerülhette ki az iszlám kutatóinak figyelmét.” (ld. Nagy Képes Világtörténet 4. Kötet, Franklin Társulat – Révai Testvérek, Budapest, 1900., 605. oldal, Az iszlám című rész, írta: Goldziher Ignác)

Goldziher kiváló tanulmányában még hosszasan sorolja az iszlám azon elemeit, melyek eredetüket a perzsa kultúrkörből veszik. Ami az iszlámot az arabsághoz köti voltaképp két tényező:

1. a Korán nyelve,

2. Mohamed genealógiája.

A Korán nyelvével és fogalmaival kapcsolatosan láthattuk azonban, a szent könyv meglehetősen szervetlenül bontakozik ki a pogány arab kultúrából. A mű nyelve egy sosem beszélt nyelvi forma, tele olyan perzsa kifejezésekkel, melyeknek arab meg-felelőjük is akadt volna, a tanítás fogalomkészlete pedig inkább a perzsa, mint az arab kultúrában gyökerezik.

A szövegben az arabokra, illetve a beduinokra való utalások pedig elárulják ugyan, hogy kik voltak az üzenet elsődleges „címzettjei”, ám hallgatnak arról, hogy maga az üzenet közvetítője személyében arab volt-e.

Amint Goldziher írja: „Midőn Mohammed mekkai polgártársai előtt a maga hirdetéseivel megjelent, nem kutatták igazságát. Elég volt nekik az ellenszegülésre ez az egy bizonyíték: „Mi apáinkat ezen az úton találtuk és mi az ő nyomdokain járunk.” Hiába vetette a próféta ellenükbe „Vajon nem helyesebbet hirdetek-e én annál, amit apáitok követtek?” Nekik csak egy válaszuk volt: „Mi nem követünk mást, mint amit őseink.” (…) S mint mindjárt látni fogjuk, Mohammed kénytelen is volt számos engedményt tenni az arab világnézet e sarkalatos tételének.” (ld. Nagy Képes Világtörténet 4. Kötet, 592. oldal)

Rögtön ezután ismerteti Goldziher Mohamed „törzstábláját” Abd-manáf-tól. Csakhogy ez az arab genealógia is egyike lehetett azon engedményeknek, melyeket az iszlám tett az arab felfogásnak. Mohamed magasztos tanítását ugyanis nyilván könnyebben fogadták be a pogány arabok, ha a nagy prófétában legalább fajtabélijüket láthatták.

A hamis genealógiák gyártása egyetlen korban sem volt ismeretlen. Mózes zsidóságát maga Freud vonja kétségbe – s ezt nyelvészeti kutatások alapján a modern vallástörténet is többé-kevésbé már elfogadja-, Romulus latinságához is erős kétségek férnek, ám Jézussal sem áll nagyon másként a helyzet.

Amint Vermes Géza írja: „Máténál és Lukácsnál lényegesen különbözik ugyan Jézus családfája, de mindkettőnek ugyanaz a teológiai célja: hitelesíteni, hogy Jézus Dávid királytól származik.” (ld. Vermes Géza: Jézus változó arcai, Osiris Kiadó, Budapest, 2001., 226. oldal)

Jézusról is csupán annyi tudható tehát bizonyosan, hogy anyját Máriának hívták, s hogy Őt, a Megváltót mind családja, mind pedig működése Galileához köti.

Jézus nemzetségtáblájával a négy kanonizált evangélium közül kettő foglalkozik. Ezek ellenmondásai kellő kétségeket ébresztenek a Megváltó genealógiáját illetően.

Minthogy azonban mind a Koránból, mind pedig Mohamed családfájából egy „hivatalos” változat létezik, az iszlám megalapítója tekintetében az utókor forráskritikai lehetőségei viszonylag szűkösek. Arra azonban feltétlenül figyelmeztetnünk kell, hogy az egyféle genealógia nem szükségképp azonos értelmű a hiteles genealógia fogalmával.

Az omajjádok uralmát utóbb felváltó abbászidák hatalomra kerülését mindenestre egy igen érdekes eseménysor előzte meg. Mint már említettük az abbászidák mint a proféta vérrokonai, és – ennélfogva - mint legitim utódai léptek fel az arabok által választott és elfogadott omajjádokkal szemben, s uralmukat csodálatosképpen Perzsiában és a perzsa kultúra hagyományainak megfelelően szervezték meg.

Felettébb furcsa, hogy a profétának arab földön egyetlen utóda sem maradt, aki az abbászidák jogcímével a magáét szembehelyezve magának követelte volna a kalifa méltóságát.

Amint Goldziher az abbászidák hatalmát megszervezőkről írja:

„E czímen már most az ő dái-jaik is bejárták az iszlám keleti tartományait, különösen a perzsa emberektől lakott Khoraszánt, ahol leginkább találkoztak az omajjádok gyűlölői és ahol sikerült is nekik titokban sok ezer embert toborozni a Hásimiták, azaz Abbászidok ügye számára. „A próféta házának jogait helyreállítani a bitorlók ellenében”, ez volt jelszavuk. A prófétának egy jövendölését terjesztették, mely szerint „majdan fekete zászlókkal előbukkannak a hívek Khoraszánból, élükön a Mahdi.” E propaganda fővezére egy Abu Muszlim nevű ember volt, kinek származását mély homály födi, de kiről biztosan csak annyit tudhatunk, hogy nem volt arab. Tevékenysé-gében nagy része volt az arabok elleni gyűlöletnek és azon iráni eszméknek, melyeket a mahdi-reménységek palástoltak.” (ld. Nagy Képes Világtörténet 677. oldal)

Amit mindebből megtudhatunk:

1. A próféta legitim utóda egy döntően perzsa lakosságú városból, Khoraszánból fog eredni,

2. Mozgalma kifejezetten arabellenes,

3. Ez az arabellenes Mahdi a próféta vérrokonának tartja magát,

4. Az abbászida Mahdi (a mahdi fogalom, mint már említettük szintén perzsa eredetű) nos a Mahdi hatalmának legfőbb propagátora az az Abu Muszlim, akiről csak az tudható, hogy nem volt arab.

Ha nem tekintenénk a Korán mesterségesen kialakított nyelvezetét, a pogány kori arab irodalom tömeges hamisításait, a Korán nyelvi és fogalomkészletének jelentős mérték-ben perzsa eredetű voltát, valamint a késői perzsa és korai arab történelem meglepő szinkronitását, már az abbászida uralom megszerveződésének körülményei, nyílt arabellenessége és a Mohameddel való vérrokonságra való hivatkozása is elegendő arra, hogy kétségeink ébredjenek Mohamed arab származása felől.

Mindez azonban igencsak arra mutat, hogy a próféta nem az arab, hanem abból a kulturális közegből eredt, melyből a Kr. u. IV. század méd-perzsa vallásalapítója, Mazdak.

„Kik?”, „Miért?”, „Hogyan?” II.

Megjelent: 25086 alkalommal

Hozzászólások  

 
Dobos Csanád
#10 naputDobos Csanád 2015-06-25 10:02
A zsidó nevek jelentős részéről joggal feltételezhetjük, hogy nem szemita eredetűek, hanem sokkal inkább sumér gyökerekkel rendelkeznek. E nevek az ószövetségi történetekből ismertek számunkra, mely történetek jelentős része a sumér-akád-babiloni írott emlékekből ismerős lehet számunkra. Ismerős, de nem ugyanaz, hiszen ezeket az említett szemita nép saját igényei és céljainak megfelelően átgyúrt. Az Eszter-Isztár kapcsolat történészek, nyelvészek által is elfogadott elve alapján pont ezt igazolja. Szántai felvetése is ezt támasztja alá, hogy Ábrahám feleségének SZÁRAI-SÁRA nevének váltásában is a „száraz-sár” szavakat vélhetjük felfedezni, igazodva a méhének aktuális állapotára…
Az előző hozzászólások Theodor, Theodora, Dóra... nevek megítélése körül bontakozott ki. A görög nyelvből kiindulva, „Zeusz ajándéka” jelentést lehet benne megtalálni. Az azonban elgondolkoztató, hogy a Kaukázusban, az első keresztény országok legrégebbi régészeti leletein, templom faragványain, kapu bélésein Szent Theodor és Szent György szinte mindig együtt szerepel. De míg Theodor a lova lábai alatt tekergő sárkányt szúrja át dárdájával, addig Szent György egy glóriával ellátott, a lova lábai előtt vergődő szentet. Tehát Theodor olyan kaukázusi területeken vált nagyon fontos szentté (leginkább Grúziát említeni), melyek szemita és zsidó befolyása nem volt ismert a kora keresztény időkben.
Idézet
 
 
cartwright
#9 néhány gondolatcartwright 2012-11-13 08:54
A kitalált középkor elmélete téves, ez a nagy igazság. Illignek az elmélete hibás, az ő állítása nem tartható, ez ma már világos. Nincsen kitalált történet 614-911 között.
A középkor időrendjében (a Krisztus szerinti időszámításban) van a tévedés, mégpedig Krisztus születési ideje óta (ha élő személy volt) nem telt el annyi év, mint amennyit számon tartunk.
Kéretik újra elővenni Illig könyvét és fellapozni, mit írt a keresztény világérákról.
Már ő is leírta (bár nem vezette le), hogy a keresztény időszámításban Krisztus születési (vagy keresztre feszítési) időpontját Eusebios majd utána Hieronymus eltolt az időben, 300 évvel visszább. Vagyis a teremtés utáni számításban, először 5500-ra jegyezték Jézus idejét (vmelyiket, l. előbb), ezt szépen visszatolták 5201-re. Vagy csak körülire, például toursi Gergelynél ez 5184 lett. Majd pedig ezt az időpontot is visszacsúsztatták 5001-re.
Mi következik ebből?
A bizánci és az alexandriai éráknál megmaradt a 5500 körüli érték, más keresztény krónikák 5200 körüli értékkel számoltak, végül pedig mindent átszámoltak 5001-es Jézus születésre.
Vegyünk pár dátumot példának.
Bíborbanszületett Konstantin a saját korát 6457-re (ekkor írhatta a DAI-t) tette, ez a Krisztusi időben a 10. század közepe (élt 905. szeptember 2.- 959. november 9.). Szerinte előtte 200 évvel volt a longobardok Itáliába vonulása 6257-ben Iréne császárnő (752 – 803. augusztus 9.) és az athéni Zachariás pápa (679 - 752. március 15.) idejében, és Narses ((Narszísz) élt 476-573) követte el, vagyis ő hívta a longobardokat Itáliába.
Mikor is vonultak a longobárdok az avarok miatt Itáliába?
Közismert dátuma 568. április 2-án Húsvét hétfőjén.
Itt lehet nyomon követni a második, azaz a kétszáz éves csúsztatást.
Nézzük az első csúsztatást.
Toursi Gergely krónikájának évszámai:
A kezdetektől - a vízözönig 2242 év
A vízözöntől - a zsidók kivonulásáig Egyiptomból 1404 év
A kivonulástól - az Úr feltámadásáig 1538 év
A feltámadástól - Szt. Márton haláláig 412 év
Szt. Márton halálától - az ő idejéig 197 év
azaz, összesen 5792 év.
Gergelynél már 5184 a Krisztus születését vagy újjászületését jelző dátum.
Gergely krónikájában van egy rész a X. könyv végén, hogy Antiókiát elfoglalták a perzsák.
Amit i.sz. 591-re tesznek a történelemkönyvek, de I. Sapur i.sz. 253 körül szintén elfoglalta a várost. Van egy másik történet, miszerint a perzsák egyik uralkodó jelöltje belső hatalmi harcok (testvérviszály?) a rómaiakhoz menekül Bizáncba. Ezt az uralkodót II. Huszrau-nak hívják és az 6. század végén Maurikiros császár segíti őt vissza a hatalomba a trónbitorló Bahrám ellen.
Csakhogy a szaszanida uralkodó listában 270 körül Sapor (Sabuhr, stb) után kezdődik a veszekedés Hurmuz (Hormisdas, Ormuzd) Bahrám (Baram) akiből mindjárt három is lett, és Narszész (Narses, Narsak) között. Ebben az időben az Örményországi uralkodók listájában szerepel Hurmuz aki Artabasdes (Artavaszdész) néven is uralkodott, itt van Narszész is, és a rómaiakhoz menekült II. Khoszroész (Chosrau, Khuszro). A párthus királyok listja ugyan csak 228-ig van vezetve, de a király akit a perzsák megdöntenek Artavazd (Artabasdes).
A Historia Augusta-ban Gordianus neve alatt szerepel a következő pár levél, Sapornak a perzsák királyának írta Artabaszdes az örmények királya, és még pár uralkodó, hogy ne harcoljon a rómaiakkal, mert azok rajtuk fognak bosszút állni, stb. Mivel Sapor volt, aki újraélesztette a perzsa birodalmat, az általa elfoglalt területekre nyilván perzsa vezéreket (a fiait például) rakott, akik belekerültek a királylistákba is. Az is lekövethető, hogy a perzsa történet a 270-es évekből azonos az 570-es évek történéseivel. Ráadásul megegyezik a személy is II. Huszrau (Chosroes, Khoszroész, akármilyen írásmóddal is írjuk), aki összeköti a két pontot.
Ide tehető még a „gótok” harcai 250-270 között, amit Theopylaktos (Theophülaktosz Szimokattész) Világtörténelem könyvében Maurikiosz (Mauricius élt 539 – 602. november 27) császár idejébe helyez csak avarok néven.
Vagyis a gótok harcai és az avarok (akiket következetesen hunoknak nevez a szöveg) harcai,
teljesen egymásra rímelnek csak 300 év különbség van közöttük.
Ezzel bezárul a kör, vagyis a időrend eszerint így nézhetett ki.
A kétszázas évek végén a háromszázas évek elején a dátumokat megtoldták 300 évvel, mivel Hieronymus munkája szerint 300 évvel korábban született Jézus, majd valamivel később a longobardok Itáliába vonulása is 200 évvel előbbre kerül az időben, mert Jézus születése visszább kerül 200 évvel.
Most lehet kezdeni a fejtörést, lehetett-e az előbb leírtak szerint a időeltolódás, és újra megvizsgálni a csillagászati jelenségeket (nap- és holdfogyatkozások).
Sok szerencsét …
cartwright
Idézet
 
 
donkisott
#8 VÁ: Ha Illignek igaza van...donkisott 2012-10-30 22:46
Kedves Rékabea!

Engedd meg, hogy saját belügyednek tekintsem ellentmondó állításaidat!
Mivel annyira nyomsz itt egy könyvet, amit csak a szerzőjétől lehet megvásárolni, én is ajánlanék neked és minden érdeklődőnek egy könyvet. Talán beszerezhető nemzeti könyvesboltokban, antikváriumban, könyvtárban. Mesterházy Zsolt: A magyar ókor című művét. Magyar Ház Kiadó, 2002.
Részletek a könyv ajánlójából és összefoglalójából:
Idézet:

„Eljött az ideje Európa ókori történelme helyreállításának, és annak is, hogy bemutassam azt a több száz éves világégést, amely eredményeként az ősi magyar Európa az indoeurópaiak Európája lett.”
„A ma oktatott európai ókortörténet a görögökkel és a rómaiakkal kezdődik, (...) E könyv sokkal korábbi időktől veszi sorra Európa történelmének eseményeit, amikor még egynyelvű volt földrészünk. A szerző bemutatja a Keleti (kelta) Európa gyökereit, egységes nyelvét és műveltségét, amely a ragozó nyelvű népek alkotása volt. (...) Egy hatalmas nyelvi körképben teszi láthatóvá a sumér-kelta-magyar nyelvek minden képzeletet felülmúló jelenlétét a mai Európa nyelveiben, ugyanakkor megállapítja azt is, hogy a ragozók szavain túl azok nyelvtanát már nem vette át az újonnan kialakuló ókori Európa. A nyelvi anyagban talált ellentmondások segítségével megvilágítja azt a ma még kevéssé ismert tényt, hogy a felvett mai európai nyelvállapotok nem felelnek meg a ma oktatott köztörténetnek, helyenként súlyos ellentmondások keletkeztek. (...) A nem ragozók (ma indoeurópainak nevezett) megjelenésével szerinte megkezdődött az a hosszú folyamat, amelynek során Európa első magas műveltséget hordozó társadalmait az újonnan jöttek megsemmisítették a nagyókori világháború során, és a kelta (keleti) maradványokat, valamint Magyarországot részben leszámítva birtokba vették Európát. (...) A végül önmagát is felélő birodalmat azután Atilla hunjaival és germán szövetségeseivel számolta fel. Felszámolta ugyan a rabszolgatartókat, de a kelta (keleti) magyar Európát már nem tudta helyreállítani, (...) A szerző nyíltan vállalja, hogy magyar érdekű történelmet ír, szemben az indoeurópai érdekű történetírással.”


A fenti mű megírásakor még kevéssé volt ismert Illig elmélete, és a könyv idősíkjában nem is lett volna jelentősége. Viszont a Kelta Európa történetéről adott, bizonyító erejű adathalmaz megerősíti Gregor-Móricz-Tóth kutatásainak következtetését. A naptárhamisítás ennek a történelemnek továbbélő hordozója, a magyarság, a magyar nép ellen irányult.
Idézet
 
 
Rékabea
#7 VÁ: Ha Illignek igaza van...Rékabea 2012-10-30 08:46
Én továbbra is kitartok amelett, hogy a mai Európa vezetö rétege, az elmúlt századok arisztokráciája
asszir-szemita-heber-szemita származású - ezek elnyomva az ösnépeket és azokat halomra gyilkolva, nyelvüket rákényszeritve azokra rabszolgasorba ( feudalizmus a római rabszolgatartás megreformált alakja volt !) taszitották öket - csak egyet tartottak meg maguknak ezen népek kultúráját - mert nekik az nem volt !!!!! - Elöször az Égeist foglaták el a hunmagyar népektöl (ezek voltak a dórok !) aztán
a mai Italiát (Latinok - szintén asszir szemita származékok!) - majd észak felé terjeszkedtek a Római Birodalom képében ( Militarista elnyomó,
rabszolgatartó nagyhatalom !!) - és foglalták el a kelta-
hunmagyarok területeit - beolvasztva azokat a birodalmukba, miután a vezetö réteget és vallási vezetöiket leöldösték. Aki pedig ezekböl behodolt nekik, az megkapta érte jutalmát, néptestvéreitöl elrabolt kincseket, és a kényelmes, pazarló, erkölcstelen asszir-szemita-héber-szemita életmódot.- Róma bukása után szétrajzanak az egész kontinensen, és újabb ezer éves müködésük eredményeként, az asszir utódok
arisztokráciája a történelmi középkorban minden európai államba beépülve, és az angol-szász, (indo)germán és (indo)szláv genetikai felülirás módszerével, az öslakossággal egybe olvadva létrehozzák (indo)euróba jelenlegi militarista államait. - az egyedüli Magyarország kivételével - és ezért folyik most a harc, hogy még hazánkat, azt a kicsit még, ami megmaradt belöle bekebelezhessék.
- Miért ne lenne igaz, amit Tácsi István ir? Nagyon is logikusan vezeti le, amit ir - És mitöl igaz szerintetek Illig, illetve Tóth Gyula irása ? -
Olvasta valaki is közületek Tácsi István könyvét ?!
Igen a Pallaszban benne van, hogy a dórok indoeurópaiak,- csak az nincs benne, hogy egyben
asszir-szemita származékok- ez van eltitkolva ugyanis !! - Hogy hogyan lettek a dórok - felülirva asszir/szemita vezetö réteggel - és hogyan keletkeztek az indoeuropai népek - asszir-szemita-heber -szemita vezetö réteggel az az általam ajánlott könyvben nagyon is logikusan le van irva.
Csak el kell azt figyelmesen olvasni !! -
Az pedig, hogy vannak ugye a hajlitó nyelvek és van a ragozó nyelv - ez a tény bizony elgondolkodásra érdemes, mert ha e két különbözö
nyelv ma Európában létezik, akkor nem lehetett valamikor régen Európa egységes testvérnépek hazája, márcsak ezen nyelvi különbség miatt sem.
Az egyiknek már régebben itt kellett, hogy legyen.
Ezért a szittya népek(szkiták) nem indoeuropai népek, ahogy azt a mai indoeuropa annyira szeretné magának kisajátitani.
Idézet
 
 
donkisott
#6 VÁ: Ha Illignek igaza van...donkisott 2012-10-29 06:51
- A 'Theodorich' talán a 'dórok istene' jelentéssel bírhatna. Ha ezt jelentené és a dórokról semmi mást nem tudunk, csak hogy indoeurópaiak voltak, akkor ebben semmi rejtenivalót nem látok. Tehát akkor miért nem ezt a jelentést köti hozzá a névmagyarázat? Talán azért, mert mint írod:
Idézet:
A dórok származása titkolva van ma a világon, mert ezek is indoeurópai népek - ezek uralják ma a világot, és nem érdekük az igaz történelem feltárása.
Szerinted ez elegendő magyarázat? Szerintem annyi köze van a dórokhoz, mint Makónak az akóhoz.

További állításaidhoz:

- Ők uralják a világot, rendben.
- Mondták neked, hogy nem érdekük az igaz történelem feltárása? Honnan veszed? Ezzel is azt kívánod sugallni, hogy rejtőzködő szemiták. Ravasz!
- Miért és hogyan van titkolva a dórok származása, ha egyszer benne van a Pallasban, hogy indoeurópaiak? Azzal, hogy titkoltnak állítod a származásukat azt sugallod, hogy esetleg szemita népek volnának, mint azt korábban állítottad! De hát a szemiták nem kimondottan szemérmes fajta. Akkor miért titkolják? Az európai, hajlító nyelvű népek sem titkolják semmit nem jelentő indoeurópaiságukat. Miért a dórok? Te érted ezt? Mert én nem.
- A tudomány indoeurópai nyelveket ismer, de indoeurópai etnikumot nem. A nyelvcsalád viszont nem származás szerinti kategória. Ezért az általad használt jelentés félrevezető, megtévesztő, mert a közös származást sejteti, (ami egyébként igaz, csak másképp!) ráadásul a Tácsi István által lefektetett és általad itt képviselt indoeurópai>dór>asszír>szemita levezetés mentén, ami viszont biztosan nem igaz.
- Azzal, hogy korábban becsempészted az indoeurópai>dór>asszír>szemita levezetést és homályos fogalmazásoddal azt sejteted, hogy az indoeurópaiak is szemiták volnának és ezért bújnak a semmit nem jelentő indoeurópai fogalom mögé. Csakhogy az általad sugallt okfejtést továbbvíve elérkezünk a délorosz sztyeppére, amelyet az indoeurópaiak őshazájának tart a Pallas nagylexikon. Ez pedig már átvezet a szittya népek szállásterületére, azt sugallva ezzel, hogy ők is indoeurópai nép lennének abban az értelemben, amely a hun/magyar néptől való megkülönböztetésben nyeri el értelmét és veszélyességét. Tehát itt áll előttünk egy alattomos kísérlet arra, hogy a magyarságot továbbra is megkülönböztessék, kitaszítsák és leválasszák Európa népei közül - 'nyelvészeti megfontolások'? alapján.
- Történik pedig ez akkor, amikor Heribert Illig és kutatótársai feltárták a naptárhamisítás tényét és ezen a nyomon elindulva Gregor Kristóf, Móricz Leó és Tóth Gyula kutatásai feltárták a szittya/hun/magyar nép meghatározó szerepét a kora-középkor Európájának kialakulásában, a rabszolgatartó Római Birodalom megdöntésében, korábban nyugatra költözött testvérnépeik felszabadítása és önálló államiságuk megteremtése révén. A hun/magyar nép a mai Európa létrejöttének - azóta állandó kitaszítottsággal küzdő - vezető szellemi és katonai ereje volt. Ez a felismerés egyúttal arra is rávilágít, hogy a magyar nép közel 2000 éve tartó üldöztetése, történelmének elhazudása annak a rabszolgatartó mentalitásnak továbbélését jelzi amely a római birodalom szellemi örökségének része. Ennek a szellemi örökségnek azóta majd' a teljes európai népesség áldozatává vált.
- A magyar kutatók által megrajzolt új történelemkép új értelmet ad az indoeurópaiság fogalmának abban az értelemben, hogy eddig is csak indoeurópai nyelvekről beszélt a tudomány. A népek származás szerinti azonosságát, hasonlóan a finnugor elmélethez, a nyelvcsaládba sorolás szempontjai alapján (látszólag és félrevezetően) határozták meg. Ez pedig eredményezte azt, hogy az európai ókor és kora középkor etnikai térképét két részre osztva, megalkották a hajlító nyelvet beszélő indoeurópai régiót és mellette a ragozó nyelvű nép lakta régiót. A nyelvcsaládba sorolás a történelemhamisítással együtt eredményesen fedte el a terület népei egységes eredetének tudatát, ezzel leválasztva őket gyökereikről, kiszolgáltatva őket a rabszolgatartók továbbélő hatalmának.
- Ma már kijelenthető, hogy az indoeurópai elmélet a történelemhamisítás eszköze volt, mert a történelmi múlt keresésének zsákutcába terelésén túl eredményesen szolgálta az uralkodáshoz szükséges megosztását a korai történelemben egységes etnikumú, kultúrájú és nyelvű Európa népeinek.
- Ennek a történelemhamisításnak, megosztásnak kezdeményezői, végrehajtói és haszonélvezői voltak a szemiták. Európa nem volt szemita és ma sem az. Amiről beszélhetünk, az a gondolkodásmód szemitásodása, szemetesedése. Nem szemita múltat kell látni mindenütt, hanem hun/magyar múltat, amint az ténylegesen volt. A szemita múltat a történelemhamisításban érdekelt erők 'hasznos bolondjai' vízionálják. Aki szemita múltat lát mindenütt, az a pénzhatalom szekértolója ma is.
Idézet
 
 
makacs
#5 VÁ: Ha Illignek igaza van...makacs 2012-10-28 23:14
- Jaj annak a népnek, amelynek az ellenségei írják a történelmét!

- Vedd el egy néptől a múltját és téged fognak szolgálni.

- A magyar nép az egyetlen, amely jobban hisz az ellenségeinek, mint saját krónikásainak.
Idézet
 
 
Zoli
#4 "NEVEZD NEVÉN A GYEREKET !"Zoli 2012-10-28 12:07
Így az igaz ahogy Rékabea írta. Ha én egy zsidó történelemhamisító lennék én is a "MI" neveink közül adnák hamis nevet Csabának is meg Aladárnak is. Ez történt itt is nem kell elmenni Tácsi Pista bácsihoz sem Thedor név sem másik hasonló zsidószerűsége bizonyítására.

Ha nevén nevezzük akkor Csaba lesz :-)
Idézet
 
 
Rékabea
#3 VÁ: Ha Illignek igaza van...Rékabea 2012-10-28 09:01
Ajánlom kedves "Ködszurkáló" olvasd el Tácsi István : Görög Mitoszok és Magyar Mondák Azonos
Gyökerei cimü könyvét. - Üzletben nem kapható, mert egyetlen kiadó sem merte felvállalni a kiadást,
viszont az írónál megveheted. Tácsi István honlapján találsz e-mail cimet :http://www.fiberweb.hu/taara
Ebböl könyvböl megtudhatod, hogy kik voltak az ionok és a pelazgok (magyarok) és azt is megtudhatod, hogy kik voltak a dórok(szemita-asszirok - ugyanigy az Itáliában élö latinok, akik
kegyetlen, harcos, gyilkos népek , akik az ott élö magyari népeket elnyomták, uralmuk alá hajtották,-
ezek leszármazottjai uralják, ma is Európát.
A nevek igen is sok mindent elárulnak hordozóikról-
különösen igy volt ez a régi korokban. Akkor még
nagyon is tudatosan választottak nevet a gyermeknek. - Ezért is a szólás : NEVEZD NEVÉN
A GYEREKET !. - Egyébként Aladár is Aladór.
A Tedor név szerintem nincsen, de a Theodor név is szemita-dór név és a régi korokban megmutatta viselöjének kilétét.
A dórok származása titkolva van ma a világon, mert
ezek is indoeurópai népek - ezek uralják ma a világot, és nem érdekük az igaz történelem feltárása.
Nem tartjuk az összes Dórát, Dorottyát, Teodort szemitának, de valljuk be a judeaiak ma is nagyon kedvelik a Dóra nevet ! - és, hogy melyik névet választják szüleink nekünk születésünkkor, abban
bizony valami más is közrejátszik, - nemcsak az,
hogy mi a mindenkori divatnév éppen.
Idézet
 
 
Ködszurkáló
#2 Az igazi probléma a rosszindulat.Ködszurkáló 2012-10-26 12:54
- "A görög nép a nagy «indogermán» vagy árja népcsalád egyik tagja, s néprajzi tekintetben az italiaiakhoz áll legközelebb, (...) igen tekintélyes tudósok déli Oroszországnak a Fekete-tenger, Kaspi-tó és Aral-tó táján lévő vidékét tartják az indogermán nép őshazájának is.(...) Magában a görög hagyományban, már a legrégibb logographosoknál (mesés történetiróknál) szó van ugyan bizonyos ősnépességről, a pelasgokról, (...) a valószinűség a görögöknek szárazföldön, a Balkán félsziget északibb részeiről való bevándorlása mellett szól. Erre mutat a görög törzseknek az egész őskoron végigvonuló torlódása és húzása dél felé." Forráa: (NAGY KÉPES VILÁGTÖRTÉNET, II. KÖTET: A GÖRÖGÖK TÖRTÉNETE A RÓMAI HÓDÍTÁS KORÁIG, I. RÉSZ. A GÖRÖGÖK TÖRTÉNETE A PERZSA HÁBORÚKIG, I. SZAKASZ. A GÖRÖGÖK TÖRTÉNETE A DÓR VÁNDORLÁS KORÁIG)
- "Hérodotos felfogása szerint athéniak őshonosak voltak Hellasban, a lakedaimóniak, vagyis a dórok csak jóval az iónok után vándoroltak a Peloponnészoszra." (tortenelemszak.elte.hu/.../...
"A mükénéi civilizáció összeomlása egybeesett több közel-keleti birodalom bukásával, köztük a legjelentősebbekével, a Hettita Birodaloméval és az Egyiptomi Birodaloméval. Mindez valószínűleg a vasfegyverekkel hadakozó tengeri népek inváziója miatt történt. Amikor a dórok Görögországba érkeztek, nekik szintén elsőrangú vasfegyvereik voltak, amikkel könnyedén elsöpörték a már amúgy is meggyengült mükénéieket." (hu.wikipedia.org/.../...
- "A dór vándorlás annak a főleg régészeti úton megfigyelhető jelenségnek a neve, aminek során a görög sötét korban a korábbi mükénéi civilizáció központi és déli, valamint a minószi civilizáció területeit a későbbi dórokkal azonosítható nyelvi és tárgyi kultúra váltotta fel az i. e. 12. századtól kezdődően. A folyamat pusztulással járt, de a konkrét eseményekről lényegében semmit sem tudunk. Ez az időszak a tengeri népek támadásainak kora és az északnyugati görög vándorlásé is. Mindezek valószínűleg egymással szorosan összefüggő folyamatok voltak." (Wikipédia)
---------------
Megjegyzéseim:
- A Nagy Képes Világtörténet szerint is, az indogermán népek őshazája a déli Oroszország területén lehetett. Azaz, a sztyeppeövezet keleti részén. Görögországba Északról nyomultak be. A görög kultúra saját forrásként a hyperboreus, azaz a szittya/szkíta kultúrát nevezi meg. A mükénei kultúra dórok általi megdöntése nem bizonyított, csak a felégetett paloták utalnak külső hódításra, egyébként a hódítók tárgyi kultúrájának nincsen nyoma. A dórok, akiket az ún. tengeri népekkel is próbáltak azonosítani ezek szerint már hatalmi vákuumba érkeztek. Más vélemények nekik tulajdonítják a mükénei civilizáció megdöntését. Fegyverzetük vasfegyverek és harci szekerek. Ezek biztosították hódításaik sikerét. Ebben a korban (ie. 12. szd.) ez korszerűnek számított.

A pelazg ősnépet palócnak nevezzük a magunk nyelvén és köztünk is élnek. Varga Csaba kutatásai alapján kijelenthető, hogy az ógörög nyelv megegyezik a régies csángó nyelvvel, amint ezt hasonló című könyvében igazolja. A korai magyar történelemben tapasztalható bizánci orientációban a földrajzi közelségen felül a rokonság tudata is szerepet játszhatott, amint ez a nyugati orientációt is befolyásolhatta. A kettős orientáció néprokonsági alapjának feltárásával kijelenthető, hogy hazugság és rosszindulatú rágalom, hogy a magyar nép idegenként érkezett volna Európába. Amint az is hazugság, hogy megmaradásunk és túlélésünk a judeo-kereszténység felvételén múlott volna.

Összességében kijelenthető, hogy a dór nép származása annyira bizonytalan, hogy sem a Pallas, sem a Wikipédia nem rendelkezik szócikkel. Ami a dór nép fogalmát megalkotta, az a görög hagyományban róluk elnevezett vándorlás és a dór stílusú oszlopfők. Tehát az asszír-szemita-dór levezetés nem egyéb, mint üres frázis, tartalom nélküli tudálékosság. Személynévre alkalmazva viszont a szemita/zsidó azonosítás pejoratív minősége miatt rosszindulatú rágalom. Olyan ez, mintha az összes Dórát, Dorottyát, Teodort szemitának tartanánk nevük alapján.

A névadásnak van mágiája, ezt régen még komolyabban vették. Arra viszont még közvetett bizonyíték sincsen, hogy a meghamisított krónikák szerinti névadás, a Theodorich név tényleges felvétele megtörtént volna. Arról van beszámoló, hogy a Konstantin nevet felvette a keresztség során Aladár. Ha a névadás mágiáját alkalmazni kívánták a történelemhamisítók, akkor sem feltételezhető, hogy a dór népnév elrejtésével kívántak volna mágikus hatást gyakorolni. A Tedor magyar keresztnév jelentése: Isten ajándéka. Ez a jelentés sokkal inkább megfelel a sorsalakítás feltételezhető céljának ebben az esetben is.
Idézet
 
 
Rékabea
#1 VÁ: Ha Illignek igaza van...Rékabea 2012-10-25 08:33
A probléma csak az, hogy Theodoric nevében benne van kiléte ugyanis dór volt Theodoric-
dór -asszir -szemita gót volt - tehát egészen biztosan nem lehetett hun - és Atilla unokája !!!!
Idézet
 

Szóljon hozzá!

Biztonsági kód
Frissítés

Új írások

Jó honlapok

Látogatók

Hungary 70.2%Norway 1.1%
Romania 5.4%Canada 0.9%
United States 3.6%Sweden 0.7%
Ukraine 3.2%Switzerland 0.4%
Russian Federation 2.8%France 0.3%
Germany 2.1%Netherlands 0.3%
United Kingdom 2%Australia 0.2%
Slovakia 1.9%Italy 0.2%
Serbia 1.3%Kuwait 0.2%
Austria 1.3%Poland 0.1%

Today: 238
This Week: 3061
Last Week: 7283
This Month: 7620
Last Month: 21147
Total: 2347195

Belépés