Magyar Megmaradásért

Nem adjuk fel

 

Szo2020Aug08

2012. Október 23., Kedd 07:34

Ha Illignek igaza van... - A „bolgár kérdés”

Írta:  Gregor Kristóf - Móricz Leó
Értékelés:
(24 szavazat)

A „bolgár kérdés”

Bolgária hézagos történelme

Amikor a naptár-átállítás okairól írtunk kiemelt jelentőséget tulajdonítottunk Bolgária szerepének, a magyar és bolgár egyesülés lehetőségének, valamint az ebből – Rómára és Bizáncra nézve – adódható következményeknek.

Érvelésünk során többek között az ú.n. óbolgár királylista adataira is támaszkodtunk, melyek alighanem egy meg nem hamisított történelmi valóság lenyomatai. A magyar és a bolgár történeti hagyományok valószínűleg azért őrizték meg hívebben az igazságot, mint a nyugati történetírás, mert e két országnak éppenséggel nem állott érdekében az „időugrás” véghezvitele, sőt a művelet elsősorban velük szemben lett végrehajtva.

Hogy e gyanúnkat ellenőrizzük, lássuk Bolgária sajátosan szakadozott történetét. Mint említettük Bolgária legkorábbi uralkodói a hun Attilára vezették vissza nemzet-ségüket, s az is köztudomású, hogy e nagy kultúrájú, ám szerencsétlen sorsú ország 1393-ban a moszlim törökök hódításának esett áldozatul.

Az Attila és a török hódítás kora közötti bolgár történelem három, egymással folytonos-ságot alig mutató szakaszra oszlik, melyek a következők:

1. Attilától - Asparuchig (Iszperichig): 453-680.

2. Krumtól - Vladiszlávig: 802-1018.

3. Bolgária ismételt függetlenné válásától a török hódításig: 1187-1393.

Az első és a második szakasz között 122, a második és harmadik periódus között 169 esztendő telik el. Már önmagában érdekes az, hogy azon évek száma, melyek alatt a bolgárok eltűnnek a történetírás látómezejéből, összesen 291, tehát közel háromszáz. Ez azonban inkább csak árulkodó jel, mintsem maga a megoldás kulcsa.

A történetírás szerint a bolgárokat a VIII. században a bizánci császárok katonai segéd-csapatoknak használják. (ld. Egyetemes történelmi kronológia, 124. oldal) A „hivatalos” történelmi kép tehát beéri annyival, ahogy a bolgárok 122 esztendőn keresztül csak úgy elkatonáskodtak.

A második és a harmadik periódus közötti, tehát a 1018-tól 1187-ig tartó időszakról azt tartja a história, hogy ezalatt a bolgárok bizánci fennhatóság alatt éltek. Mármost, hogy a fennhatóság miként keletkezett, erről vajmi kevés adat áll rendelkezésre.

A korábbiak során a 680 körül élt bolgár Asparuch személyét a magyar Szent Istvánnal azonosítottuk, tekintettel a bolgár, illetve magyar Dsulók - Gyulák hasonlatos-ságára. Az óbolgár királylajstrom 680-as záró adatát tehát egy 980-as, 1000-es adattal lehet helyettesíteni.

Ehhez képest kb. két évtized múlva, 1018-ban Vladiszlav lesz a bolgár történelem második periódusának utolsó uralkodója. Őutána kezdődik a bizánci fennhatóság 169 esztendeig tartó korszaka, mely 1187-ig tart.

A bolgár történelem adataiban az is igen feltűnő, hogy – noha tartalmaznak közel háromszáz esztendő űrt – mégis a magyar honfoglalástól a Szent István-i királyság megalapításáig terjedő időszakra (896-1000) rendelkezünk bolgár adatokkal. Ám a bolgár történelemnek a 802-1018-as periódusa sehogy sem hozható összhangba a magyar történeti hagyományokkal, melyek (krónikák, geszták) jobbára mit sem tudnak a szomszédos Bolgária legjelentősebb uralkodóiról (pl. Siemeon cárról, 893-927).

Még Anonymus viszonylag „eurokonform” Gesta hungaroruma sem emlékezik meg a bolgár történelem legjelesebb lapjairól, noha tárgyalja a magyar és a bolgár érint-kezések, küzdelmek kérdését. (ld. Anonymus: Gesta hungarorum, Bibliotheca Historica, Történelmi és Művelődéstörténeti sorozat, Európa Könyvkiadó, Budapest, 1977.)

Anonymus Gestája zavaros történeteket ad elő az erdélyi „blak” Gyaluról, és a tulajdonképpen magyar Gyuláról, ám semmit sem tud a bolgár „Dsuló”-król, Gyulákról. Megemlékezik a magyaroknak Bulgáriába való behatolásáról, Bizáncig való előretörésé-ről, ám arról, hogy miként kerül Magyarország déli határa oda, ahova végül is került, nem sokat beszél – még a határkijelölésről szóló fejezetben sem. És általában véve is: a magyar krónikai hagyomány mintha tudomást sem venne a bolgároknak az Attilával való kapcsolatáról. Pedig hát, amint a Pallas írja: „A bolgárok Ural-altáji nép, mely a hun birodalom felbomlása után kezd föltűnni, s úgy látszik több olyan törzsből alakult, melyek előbb a hunok alá tartoztak. Ezért nevezik őket az egykorú írók néha egyszerűen hunoknak, majd pedig megkülönböztetik a szorosabb értelemben vett hun törzsektől (…) a bolgárok eredetileg finn-ugor nép, mely előbb a Don és Dnjepr folyók mentén lakott. A számra kevés finn-ugor bolgárok csakhamar összeolvadtak a már előbb Moesiában lakott szlávokkal és fölvették azoknak nyelvét is, s csak eredeti nevük maradt meg. A IX. században a bolgárok már tiszta szlávok voltak.” (ld. Pallas, Bolgárország címszó)

 Bolgárok és szlávok

Látunk tehát egy olyan onogur-bolgár birodalmat, melynek uralkodói – Kovrat, Bezmer – a VII. század végén még a hun Attila leszármazottainak tartják magukat, ám mely kb. 120 év múlva, a IX. században már „tiszta” szláv. Valóságos metamorfózis ez, ám egyáltalán nem egyedülálló. A nyugati gótok ibériai maradványai ugyanígy „romani-zálódnak” s nyelvük ugyanígy lesz az enyészeté, hogy helyette feltűnjön az új-latin spanyol és portugál nyelv.

Ám visszatérve a bolgárokra – amint Bács Gyula írja:

„A VII. század második felében, amikor a szlávok szinte teljesen betöltötték a Bizánc uralma alatt álló, avarok pusztította balkáni területeket, egy harcias nomád lovas nép telepedett meg a Balkán hegység és a Duna közötti területen. E nép – az Ural-altáji onogurok, bolgár törökök – őshazája Közép-Ázsia (…).

Az onogur bolgárok szomszédságában élő és velük sok rokon vonást mutató félnomád magyar törzseket az onogur bolgárokkal azonosították a népvándorlás mozgalmas századaiban. Így – bár később nyilvánvalóvá vált, hogy a magyar külön nép – az onogurból képzett ungar, hungar elnevezés továbbra is megmaradt. (…)

A csodaszarvas legendájában szereplő Belár király, - akinek leányait Hunor és Magyar, valamint vitézeik feleségül elrabolják – neve szintén bolgár kapcsolatra mutat, ugyanis egyes pusztai népek a bolgár népet belárnak nevezték.” (ld. Bács Gyula: Bolgária, Panoráma, Budapest, 1981., 37. oldal)

Ezekszerint a magyarokhoz a megtévesztésig hasonlatos bolgárok a VII. században, tehát a 600-as években tűnnek fel a Balkánon. A „hivatalos” történetírás azt tartja, hogy a bolgárokat megelőzően szlávok éltek a későbbi Bolgária területén.

Az alighanem képzeletbeli szlávokról azonban nem más számol be, mint – már régi kedves ismerősünk – Maurikiosz bizánci császár.

Amint Bács írja: „Maurikiosz lelkületüket álnokságtól mentesnek inkább őszintének és nyíltnak mondja, s igen magasztalja vendégszeretetüket.” (ld. Bács i.m. 35. oldal)

Mintha csak a legendás magyar vendégszeretetről írna Maurikiosz, midőn a szlávokat dícséri. De miféle szlávokról írhat 600 körül Maurikiosz, amikor az Egyetemes történelmi kronológia szerint (ld. hivatkozott kiadás 118. oldal) a szlávoknak a balkánra való „nagyméretű letelepítésé”-re csak a VII. század közepétől, tehát a független bolgár állam „elismerése” után kerül sor? Ráadásul a középtermetű, sötét hajú bolgárok sehogy sem emlékeztetnek azokra a szlávokra, akikről Prokopiosz bizánci történetíró a VI. század-ban azt írja, hogy magas termetűek, inkább szőke, mint sötét hajúak. (ld. Bács i.m. 35. oldal) És kikről ír Prokopiosz 550 táján, amikor a szóra érdemes szláv tömeg csak kb. 650 után jelenik meg a Balkánon?

Végül is, kik voltak előbb a Balkánon: a bolgárok vagy a szlávok? Az Egyetemi történelmi kronológia a már hivatkozott 118. oldalán szó szerint ezt írja: „668-685: II. Konstantin (…) Elismeri a független bolgár államot a Balkánon. A szlávok nagyméretű letelepítése (Szlavónia a Balkán északi részén)”. De ugyanezen az oldalon ezt is írja:”540: bolgár-török végig pusztítják a Balkánt…”

Igen valószínű, hogy Attila 453-as halálát követően a később bolgárnak nevezett hun néprész nem távozott a Kárpát-medencéből és a Bizánc feletti térségből sehová, hogy majd kb. 230 év után, 680-ban visszatérjenek a Balkánra, hiszen az 540-es „balkáni pusztítás” furcsa módón törné meg ezt a „távolléti” időszakot. Az 500. körül az Al-Duna vidékéről elszármazó „szkíta” (hun?, bolgár?) Dionysios Exiguus is hitelesíti a Bizánctól északra fekvő területeken az Attila halálától is folyamatos hun, hun-utód jelenlétet. Csupán a 680./980. utáni szlávosítás az, ami eredményesnek mutatkozik a hun-bolgár jelenlét Bizáncra nehezedő szorításának fellazítására.

Egy azonban bizonyos: az onogur bolgárok nyelvükben utóbb elszlávosodtak, s e körülményből leginkább Bizánc profitált, mely ennek következtében mentesült attól, hogy északi szomszédságában egy „hungár” – bolgár birodalom létesüljön.

A szláv nyelv elterjedésében jelentős szerepe volt a bizánci kereszténység felvételének és a szláv egyházi nyelv bevezetésének. Amint Bács írja:

„A kereszténységnek keleti formában való felvétele több okból is jelentőssé vált Bolgária későbbi jövőjében.

A bizánci ortodoxia miatt Bolgária nem került be a Róma által képviselt nyugati kultúrkörbe, s bizánci mintára, bizánci hatás alatt fejlődött.” „Az a körülmény pedig, hogy az új hitet szláv papok szláv nyelven hirdetik (…) egyben (a kultúra hordozója akkor az egyház lévén) a bolgár-török Bolgária szláv nyelvűvé válását is elősegíti.” (Ld.: Bács i.m. 40. oldal.)

S még 870-ben a konstantinápolyi zsinat kimondta, hogy Bolgária egyháza a konstantinápolyi patriarchátus alá tartozik. (Ld.: Gergely Jenő i.m. 75. oldal.)

Tökéletesen világos tehát, hogy a „térítési” munka Róma és Bizánc egyetérté-sében hatalmi-politikai célokat is szolgált. Azt a célt szolgálta nevezetesen, hogy – amint arra korábban rámutattunk – szembekerüljenek egymással:

1. A „pogány”, majd római keresztény magyarok a bizánci rítusú bolgárokkal, illetve

2. Az onogur bolgárok a velük együtt élő szlávokkal.

Bácsnak az az igen helyes megjegyzése, hogy a szláv nyelvű egyháznak jelentős szerepe volt a bolgárok szláv nyelvűvé „alakításában” már önmagában ellentmond azoknak a felvetéseknek, hogy a bolgárok már a IX. században egyöntetűen szláv nyelvet beszéltek volna.

A bolgárok között azonban számosan tértek az iszlám hitre is, akik közül sokan utóbb Magyarországon telepedtek le. Őket hívták izmaelitáknak vagy böszörményeknek. Nem lehet kizárni annak a lehetőségét sem, hogy azokból a bolgárokból tértek sokan a moszlim hitre, akik elutasították a bizánci kereszténység örve alatt meghúzódó szlávosító törekvéseket. Ezeknek azonban utóbb alighanem muzulmán hitük miatt kellett távozniok az egyre szlávosodó Bulgáriából. Menekülésük iránya természetszerűen mutathatott az etnikailag rokon, vallásilag pedig már akkor is példásan türelmes magya-rok országa felé.

 Egy valószínűbb eseménysor

Az is igen feltűnő és meglehetősen megmagyarázhatatlan, hogy noha a 600-as évek derekán az óbolgár királylistában szereplő Kovrat Dsuló Bizáncban megkeresz-telkedett, országa vajon miért csupán kb. 200 esztendő múlva, 870-ben válik keresztény monarchiává, holott Európában mindenütt – és a világ számos helyén – az uralkodó új vallásának felvételével egyidejűleg vagy legalábbis röviddel utána az egész ország osztozik az új vallásban, az uralkodó hitét veszi fel. Mi tehát ez a kétszáz éves szakadás a bolgár történelemben? Elhihetjük-e, hogy valóban volt ilyen szakadás?

Ez az anomália azonban könnyen kiküszöbölhető, ha a folyamatot a következő-képp fogjuk fel.

1. 453-tól Attila fia Irnik vezeti a hun nép egy - később bolgároknak nevezett – részét.

2. Ez a nép a VI. század folyamán sem mozdul el az Al-Duna vidékét is magában foglaló területeiről.

3. 570 tájától kezdődően „avarok” – „magyarok” jelennek meg a Kárpát-medence vidékén.

4. Ettől az időtől kezdve Bizánc megkezdi ártalmatlannak tűnő térítő munkáját a bolgár területeken, azonban elsősorban a szláv elemek közül választva ki a papi tisztségek viselőit.

5. 590-600 körül a szláv nyelvű egyház primátust követel magának a bolgár államon belül, illetve bátorítja a szláv önállósodási törekvéseket. (Esetleg szláv ellenuralkodót állíttat.)

6. 596-tól 650-ig az avar-magyar terjeszkedés elsősorban nyugatra irányul. Ezalatt Bulgáriában megerősödik a bizánci orientációjú szláv nyelvű egyház, mely a szláv elemeken túl onogur-bolgárokat is szellemi vezetése alatt egyesít.

7. Kovrát Dsulo szembe találja magát a bolgár nép immár bizánci keresztény részével, s a VII. (X.) század közepén – mint önálló hatalmi tényező (Gyula) – a magyar fejedelmek oltalma alá helyezi mind saját személyét, mind a bolgár nép hozzá húzó részét.

8. A Dsulo – Gyula Bizáncban megkeresztelkedik abban a hiszemben, hogy e gesztus-sal elérheti a bizánci egyház támogatását, s így a bolgár nép megosztottsága meg-szűntethető.

9. A bizánci diplomácia – minthogy nem áll érdekében – sem közvetlenül, sem az egyház útján nem segíti elő a Dsuló – Gyula bolgár egyház által való elfogadását.

10. Minthogy a bizánci keresztelkedés manővere nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket, így a magyar fejedelemnek (királynak?) sem áll érdekében, hogy a Gyula személyében egy önálló hatalmi tényezőt tűrjön meg maga mellett.

11. A magyar vezetés – noha Bizánc határáig hatolva megkísérelte a magyar–onogur bolgár egyesítést (kb. 650-700-ig, tehát 950-től 1000-ig) – valószínűleg számos megtévesztésnek is engedve utóbb elfogadta a status quot, s déli hatá-rát a szerb területek mellett – attól északra – állapította meg.

12. Gyula a bolgárok hozzá húzó részének segítségével utoljára még (703/1003) megpróbálta korábbi helyzetét visszaállítani (Ld.: Magyar történelmi kronológia, 22. oldal.), ám az ekkor már Bizánccal kiegyezett magyar vezetés elfojtja ezt a kísérletet.

13. Asparuch – István a Kárpád-medence és Erdély ura, s még 1018-ban Bulgáriát Bizánc bekebelezi.

Aszparuchnak (Isperichnek) a bizánci forrásokban szereplő Duna melletti birodalma tehát a legnagyobb valószínűség szerint nem más, mint a magyar Szent István három-száz évvel későbbre datált királysága. A bizánci források Aszparuchot Kovrát Dsulo legifjabb fiának jelölik ugyan, ám ez a közlés lehet annak a ténynek is az elferdítése, hogy Szent István a Gyula unokája (ez utóbbit a magyar források közlik.)

 Történelem az ellenség tollából

A bolgár történelem korai szakaszával kapcsolatosan az talán a legproblema-tikusabb, hogy – amint arra (az Illig féle tézist egyébként elvető) Dr. Niederhauser Emil szíves tájékoztatásában rámutatott –

1. a reá vonatkozó források – az óbolgár királylista lakonikus rövidségű alapadatain túl – kizárólag bizánciak,

2. Bizánc azonban Bolgáriával szemben ellenséges hatalom volt.

Amikor tehát ma bárki is Bolgária történetét óhajtja megismerni, szinte kizárólag az egykori ellenség közléseire van utalva.

Egy azonban bizonyos: ha elfogadjuk az óbolgár királylistára valószínűleg utólag fel-vezetett megjegyzést, mely azt mondja, hogy Avitochol (Attila) és Isperich között 515 év telt el, úgy (453: Attila halála + 515) a 968-as évet kapjuk Isperich uralkodásának kezdő évenként. Ez a dátum ugyan harminc évvel megelőzi István hatalomra kerülésének álta-lunk ismert évét, ám még mindig közelebb áll Istvánhoz, mint ahhoz a 668-as eszten-dőhöz, melyre a lista Isperichet helyezi. Sőt a megkapott 968-as esztendő szinte egybe-esik István 969-es születési dátumával!

Az óbolgár királylista bizánci hagyományozója Isperichet csak úgy tudta 668-ra tenni – megtartva az általa dogmaként kezelt 515 évet – hogy Avitocholt (Attilát) három-száz évvel korábbra, 153-ra helyezte (Ez ráadásul a diokletianusi éra szerint – tehát 300-tól számolva – helyes adat is.)

Nyomatékosan hangsúlyozzuk, hogy itt nem az általunk vázolt eseménysor pon-tossága a lényeges, hanem az a tény, hogy a korai bolgár történelem tele van ano-máliákkal, nehezen indokolható „szakadásokkal”, illetve az, hogy az ismert képet egy Bulgáriával ellenséges hatalom történetírása hagyományozta reánk.

 216 év betoldás?

Ha a bolgár Dsulók azonosak a magyar történelemből ismert Gyulákkal, úgy Bolgária történetének első periódusa Attilától kb. Szent István koráig tart, tehát 453-tól kb. 1000-ig.

Mit örökíthetett meg azonban a 802-től 1018-ig, tehát a Krumtól Vladiszlavig tartó periódus.

Itt abból célszerű kiindulni, hogy Bolgária 1187-ben végre lerázza magáról a bizánci fennhatóságot, mely 1018 körül telepedett rá.

1187-ben Bolgária tehát végre szabad, azonban történelme 668-cal, Bezmer Dsulónak Isperich által való háttérbe szoríttatásával megszakadt. 668. és 1187. között elvben 519 év telt el. Ez az 519 év magában foglalja a bizánci uralom 169 évét. Ha ezt levonjuk az 519 esztendőből, még mindig marad 350 év. Ebből – álláspontunk szerint – 300 év az „időugrásból” adódik, míg a maradék 50 év talán a Maurikiosz utódok nagyvonalúsá-gából ered, s esetleg sietségből is. A végre szabaddá vált Bolgáriának ugyanis gyorsan kellett történelmet kreálni; azelőtt még, hogy azt maga megírhatta volna.

1187 tájékán tehát ki kellett tölteni a bolgár történelem 668 „óta” tátongó űrjét, mégpedig úgy, hogy az ne egy onogur-bolgár, hanem már egy szláv nép és ország történelme legyen.

A nyilván zavarban lévő historikus a 668-tól 802-ig „számozott” időszakot nemes egyszerűséggel tulajdonképpen üresen hagyta. Ez az a korszak, melyben a nagymúltú és Attila-i örökségű Bolgária több mint egy évszázadon át Bizánc segédcsapatának megtisztelő feladatát látja el. (megjegyezzük, hogy az Isperich-féle államalakulatot egyes források 668-ra mások 680 tájára helyezik).

A magyar honfoglalás (visszafoglalás?) IX. századra feltüntetett időszakára vonatkozóan mindenképpen használható történettel kellett előállni. Csakhogy a magyar honfoglalás a legnagyobb valószínűség szerint nem 870 táján kezdődött, hanem 570 körül, azaz az „avar” letelepedéssel volt azonos. Szent Istvánt (Aszparuch-Iszperich) ennek megfelelően szintén nem 1000-ben, hanem kb. 700-ban koronázták magyar királlyá. Ebből következően Bolgária bizánci fennhatóság alá kerülése nem 1018-ban, hanem 718-ban lehetett.

Költeni kellett hát újra, csakhogy a nagymesterek – Gergely – Maurikiosz/Bölcs Leó – halálával e műfaj klasszikusai is sírba szálltak.

Az igazat, - hogy miként lett elszlávosítva csellel és erővel az onogur bolgárság – nem volt célszerű leírni. Az óbolgár királylista korszakát – a régi módszer szerint – újra elmesélni szintén nem lehetett, hiszen a hun Attila neve kerülendő volt.

Ám ki lehet indulni a listán rögzített idő valóságos tartamából, tehát az Attilától (453) a Bezmer Dsuló uralkodásának végéig (668) terjedő 215 esztendős periódus hosszából.

Az új időszámítás szerint Bolgária 1018-ban került Bizánc fennhatósága alá, s Krum - a bolgárok több mint száz éves bizánci zsoldossága után – 802-ben tűnik fel. 802 és 1018 között 216 esztendő telik el. Itt tehát – figyelemmel a források átírásának esetleges hibáira, illetve a későbbi kiigazításokra is – azt kell feltételeznünk, hogy a bolgár történelem Krumtól Vladiszlávig (802-1018) terjedő periódusának 216 éves hosz-szát az Attilától Bezmerig terjedő 215 éves korszak hosszáról mintázták.

Tehát Bolgária bizánci fennhatóság alá kerülésének 1018-as évszámból a kró-nikás alighanem visszaszámolta az Attila halálától Bezmer letűnéséig terjedő időt, s így megkapta a 802-es (803-as) évszámot. Csakhogy mi történjék a 802. és a 1018 közötti időben? A történetet mindenesetre valami módon össze kell kötni a 680 körülre datált Aszparuchhal (Isperichhel).

Ez utóbbi hős – mielőtt népe bizánci zsoldba süllyedt volna – magához csatolja az alsó-moesiai szlávok hét törzsből álló szövetségét. (ld. Egyetemes történelmi kronológia 123. oldal)

E közlésből két dolog is tanulságos:

1. Aszporuch már úgy áll előttünk, mint a bolgárok elszlávosításának atyja.

2. A hét törzs felidézi a honfoglaló magyarok hét törzsét.

Lehet, hogy Bolgária történelmének 802-től 1018-ig terjedő szakasza számára a magyar történelem fog mintát adni? Majd meglátjuk. Az mindenesetre valószínű, hogy a magyar történelem néhány eseményére – a költött elemek mellett és között - rá fogunk ismerni.

Minthogy Bolgária 1187-ben szabadul fel a bizánci uralom alól, valószínű, hogy történelmének a 802-től 1018-ig terjedő időszakát 1187 táján - tehát a szabadulás körül – vetették papiruszra vagy pergamenre. Ha pedig a mintát többé-kevésbé a magyar történelem adja, úgy a mintául szolgáló magyar események a közelmúltban végződ-hettek, tehát a XÍI. század közepe táján, s kezdetük pedig a X. század közepéből sarjadhat. Most lássuk a folyamatok néhány gyanús mozzanatát.

1. a., Bolgária: hét törzs szövetsége.

b., Magyarország: hét törzs szövetsége.

2. a., Bolgária: 802-814, Krum bizánci területeket hódít meg.

b., Magyarország: Taksony Bizánc felé kalandozik és hódoltat.

3. a., Bolgária: 853-889, Borisz cár felveszi a kereszténységet, feudalizálódás.

b., Magyarország: 1000-1038, Szent István felveszi a keresztséget, feudalizálódás.

4. a., Bolgária: 893-927, Simeon cár, Bolgária virágkora.

b., Magyarország: 1077-1095, Szent László, területgyarapodások, kora-feudális virágkor.

5. a., Bolgária: 1016-1018, Vladiszlav, árnyékuralkodó, utána bizánci uralom.

b., Magyarország: Manuel bizánci császár győzelme a magyarok fölött.

A magyar történelmi események tehát csak szórványosan köszönnek vissza Bolgária valószínűleg költött történelmében, ám az események vázainak hasonlósága talán így is jól látható.

Ha a kereszténységet ismét felvevő Borisz cárnak volt is valaminő történelmi megfelelője bolgárföldön, az alighanem egy Bizánc által támogatott szláv előkelő lehetett, akinek szerepe valószínűleg az volt, hogy a birodalomban az onogur Dsuló-val szemben egy szláv hatalmi centrumot hozzon létre.

Amint Bács Gyula írja:

„A nevében már szláv Borisz cár (852-889) uralkodása alatt veszik fel a bolgárok a kereszténységet. Minthogy az új hitet szláv papok hirdetik, a szláv egyházi nyelv beve-zetésének hatásaképpen a bolgár és szláv elem egybeolvadása ekkor ölt nagyobb mértéket.” (ld. Bács i.m. 40. oldal)

A bolgárok tehát állítólag kétszer veszik fel a kereszténységet, mégpedig kétszáz év eltéréssel. Másfelől jól látszik, hogy az utóbbi alkalommal a dolognak van valaminő vitathatatlan politikai-etnikai vonatkozása.

Bolgária korai történelméről tehát nem sok biztos mondható. Néhány dolog azonban mégis.

1. Bolgária – a maga Attiláig (453) visszanyúló hagyományaival – talán a legősibb európai állam, mely régebbi a Gergely által 600 körül megalapított pápai államnál is.

2. Bolgária onogur-türk jellegét egy Bizáncból vezényelt és térítésnek nevezett szlávosító folyamat majdnem teljesen eltörölte.

3. Bolgária korai történetét csak a vele ellenséges és az őt több mint másfél évszázadig megszállva tartó Bizánc történetírásából ismerjük (leszámítva az óbolgár királylista rövid közlését).

4. Bolgária korai történelme százados megszakításokkal van tele, amelyeknek valós okait eddig megnyugtatóan nem tárta fel a történettudomány.

5. Ha Illig felvetését az „időugrásról” elfogadjuk, a Bolgária korai történelmében mutat-kozó nyugtalanító elemek azonmód kiküszöbölődnek.

 A korai bolgár építészet

Mindazonáltal alig hihető, hogy a szűken számolva is 680-ban alapított Bolgáriá-ban ne vert volna gyökeret a kereszténység valamely formája még a bizánci keresztény-ség 870. (865?)-re datált felvétele előtt. Másfelől felettébb furcsa, hogy a VII., VIII. és IX. századból Bulgáriában sem maradtak fenn építészeti emlékek.

Azok az alkotások azonban, amelyek megmaradtak, s amelyeket zömmel a X. század utánra datálnak, nagy hasonlóságot mutatnak a „keleti-gót” ravennai építészettel. Itt ki-emelt figyelmet érdemelnek a templom- és harangtornyok nyolcszög alaprajzú kiképzé-sei, melyek ugyancsak felidézik a ravennai San Vitale jellegzetes – szintén nyolcszög szerint elrendezett – tömegkialakítását. (Pl.: vracai templomtorony, pleveni harangto-rony).

A XI. századra datált aszerográdi erődtemplom, a bacskovói Szűz Mária Menny-bevitele templom és a temetőkápolna, illetve Veliko Tarnovoi Szent Péter és Pál temp-lom (XIII. század ?) pedig egész vizuális összképükkel a ravennai koraromán építészet hagyományait követik.

Mindezt Bizánc közvetítő hatásának szokás tulajdonítani, ám ennek ugyancsak ellentmond, hogy:

1. A nyolcszögforma alkalmazása – a bizánci építészethez képest is – oly következe-tesen van jelen a bolgár építészetben, hogy ez felveti e forma autochton erede-tének, jellegének lehetőségét.

2. A nyolcszögforma – mint majd látni fogjuk – feltűnik Észak-Spanyolországban és a valaha hozzá tartozó Dél-Franciaországban is, ám e jelenségeket aligha tekinthetjük itt is bizánci hatásnak.

3. Bulgáriában is, Észak-Spanyolországban is jellegzetes motívum Jézusnak trónoló Pantokratorként (Mindenség Uraként) való ábrázolása (ld.: freskókat, ikonokat, illet-ve pl. a nessebari Pantokrátor-templomot) szemben a római szellemű megfeszített Krisztus ikonográfiai típussal. A nyugati mediterráneum ehhez hasonló látás- és ábrázolás-módját szintén nem magyarázhatjuk közvetlen bizánci hatásokkal.

4. A bolgár építészet derűs, ravennai formákat idéző arányai éppen akkor kezdenek eltűnni, átalakulni nehézkes struktúrákká, amikor Bizánc hatásai fokozottabban érvényesülnek.

Méltán írja Szentkirályi Zoltán Az építészet világtörténelmében éppen az aszenog-rádi templommal kapcsolatban:

„Az Aszen-templomban éppen az a szép, hogy átmentette a „nagy építészetbe a népi építés keresetlen természetességét. Az iskolás szabályt kerülő, spontán „fogalmazás”, a nyersebb „hangzás” teszi őszintévé. A 13.-14. század fordulópontjától a bolgár építészet kezdte elveszíteni ezt a népi gyökerekből táplálkozó, s azon keresztül a múlthoz kapcso-lódó eredetiséget.” (ld. Szentkirályi Zoltán i.m. II. kötet 51. oldal)

Figyelmet érdemel továbbá az 500 körül épült nessebari Sztarata Mitropolija templom romja is, mely mind arányaival, mint az apszis fél-kupolájával (concha) a kortárs raven-nai keleti-gót építészet rokona.

Mármost mind a ravennai Theodorichról, mind pedig az ibériai nyugati gótokról jól tudjuk, hogy ariánus keresztények voltak. Tudjuk azt is, hogy mind a gótok, mind pedig a bolgárok történelme az Attilai hun birodalomhoz kapcsolódik.

Alighanem sokkal közelebb járunk tehát az igazsághoz akkor, ha a sajátos nyolcszögű építészeti formát, illetve Jézusnak Pantokrátorként való értelmezését sem a bolgárok, sem az észak-ibérek vonatkozásában nem valaminő nehezen igazolható bizánci hatás-ból igyekszünk magyarázni, hanem e jelenségek eredetét az ariánus kereszténység műveltségében jelöljük meg.

Hogy a nyugati- és keleti „gót”-ok ariánus vallásúak voltak, közismert tény. Egyedül arra vonatkozóan nincs közvetlen adatunk, hogy a bolgárok a bizánci kereszténység felvétele előtt ariánusok lettek volna.

Mindazonáltal az a már jelzett körülmény, hogy a hunok térítése már 400 körül zajlott, szinte kizárttá teszi, hogy a – hun utód – onogur-bolgárok ne találkoztak volna „870”- előtt a kereszténységgel.

Az a tény pedig, hogy a hunokkal legalább szövetségesi, vagy még szorosabb kapcsolatban álló gótok ariánusokká váltak, felvázol egy olyan folyamatot, melyben a hun vagy hunokhoz közeli elemek a római, illetve bizánci térítések után a – hagyományaiknak vélhetően inkább megfelelő – ariánus hitet vették fel.

Tekintettel tehát arra, hogy a bolgárok hun utódnép, igen valószínű, hogy vallásukban hasonló utat futottak be, mint az egykor a hun birodalom részét képező gótok.

Ha ez elfogadjuk, úgy a fentebb vázolt építészeti és ikonográfiai talányokra megnyugtató válaszokat találunk.

És még egy apró adalék a korai bolgár történelem és építészet anomáliáihoz.

Amint Szentkirályi a bizánci eredetű ú.n. kilencosztású templomok Bolgáriában való állítólagos korai elterjedéséről írja:

„Alig néhány évtizeddel e típus első bizánci emléke, a konstantinápolyi Nea Ekklesia elkészülte után, Simeon cár (893-927) alatt már épültek Preszlávban, az akkori fővárosban kilencosztású templomok, de ezek mintha nem is lettek volna, szinte nyomtalanul „kihullottak a bolgárok emlékezetéből.” (ld. Szentkirályi Zoltán i.m. II. kötet, 52. oldal)

Egy nép emlékezetéből azonban nem szoktak csak úgy „kihullani” fontos, s főleg építészeti vonatkozású momentumok.

Minthogy a bizánci építészet hatásait – mégpedig az eredetiség rovására mutatkozó hatásait – Bulgáriában csak a 13.-14. században tudja kimutatni az építészettörténet (ld. Szentkirályi korábban hivatkozott észrevételeit; i.m. II. kötet, 51. oldal), feltéte-lezhető, hogy az állítólagos Simeon idejében még semminemű bizánci hatás nem érvényesült a bolgár építészetben, vagy ha létezett, esetleg egy-két bizánci típusú épület, templom a bolgárok földjén, úgy azokat a Bizáncnak elkötelezett, és Bizánc által támogatott, szláv nyelvűvé tett pravoszláv egyház építtette. Ennek a szláv egyháznak azonban kezdetben nem sok köze lehetett az onogur-bolgársághoz. A bolgárok emlékezete tehát nem őrzött meg:

a., egy, vagy sohasem volt építészetet,

b., vagy egy olyan kulturális jelenséget, mely nem volt a sajátja.

Összegzésképpen tehát azt mondhatjuk, hogy Bolgáriának az egykori ellenség, Bizánc tollából megismerhető története alól is több helyen kikandikálni látszik egy valós folyamat, mely a bolgárokat Attila hunjaival és „szövetséges” „gót”-jaival hozza kapcso-latba. Látszik az is, hogy a bolgároknak a hunok-gótok történetéről való leválasztása a bizánci vezérletű szlávosítással és a bizánci történetírók közreműködésével történt.

Amint Bács Gyula említi: „Állítólag a bolgár-törökök is rovásírást használtak, ily írásos emlékek azonban nem maradtak fenn…” (ld. Bács i.m. 38-39. oldal)

Más források szerint a bolgár rovásírás a magyar rovásírással szinte azonos volt. Bács a bolgár rovásfeliratok eltűnését – nyilván bizánci utalások alapján – azzal magya-rázza, hogy a bolgár kánok bizánci írástudókat alkalmaztak inkább.

Ez azonban legfeljebb a rovásírással való felhagyást magyarázhatná meg, ám azt, hogy miért nem maradt fenn semmi a régi írásokból – már nem!

Másfelől a saját kultúrával való ilyetén felhagyás a bizánci kereszténység felvétele előtt meglehetősen valószínűtlen. Sokkal elképzelhetőbb, hogy a bolgár-török írásjelekkel megörökített hagyomány emlékeit – az onogur-bolgár nyelvvel együtt – a szlávosítás során a semmivel tették egyenlővé.

És a korai bolgár jelenségekkel kapcsolatos összegző gondolatainkhoz nyugodtan hozzáfűzhetjük azt is, hogy Bolgária történelmének hivatalos változata olyannyira szakadozott, töredezett folyamatot ír le, amelyről – ismerve Rómának, és különösen Bizáncnak a bolgárokkal szembeni ellenérdekeltségét is – nem hihető, hogy az megfelel az események valós menetének.

E „szakadások” inkább a költött és foltozott történetírás mementói.

Egy birodalom és kultúra utóélete

Megjelent: 26776 alkalommal

Hozzászólások  

 
Dobos Csanád
#10 naputDobos Csanád 2015-06-25 10:02
A zsidó nevek jelentős részéről joggal feltételezhetjük, hogy nem szemita eredetűek, hanem sokkal inkább sumér gyökerekkel rendelkeznek. E nevek az ószövetségi történetekből ismertek számunkra, mely történetek jelentős része a sumér-akád-babiloni írott emlékekből ismerős lehet számunkra. Ismerős, de nem ugyanaz, hiszen ezeket az említett szemita nép saját igényei és céljainak megfelelően átgyúrt. Az Eszter-Isztár kapcsolat történészek, nyelvészek által is elfogadott elve alapján pont ezt igazolja. Szántai felvetése is ezt támasztja alá, hogy Ábrahám feleségének SZÁRAI-SÁRA nevének váltásában is a „száraz-sár” szavakat vélhetjük felfedezni, igazodva a méhének aktuális állapotára…
Az előző hozzászólások Theodor, Theodora, Dóra... nevek megítélése körül bontakozott ki. A görög nyelvből kiindulva, „Zeusz ajándéka” jelentést lehet benne megtalálni. Az azonban elgondolkoztató, hogy a Kaukázusban, az első keresztény országok legrégebbi régészeti leletein, templom faragványain, kapu bélésein Szent Theodor és Szent György szinte mindig együtt szerepel. De míg Theodor a lova lábai alatt tekergő sárkányt szúrja át dárdájával, addig Szent György egy glóriával ellátott, a lova lábai előtt vergődő szentet. Tehát Theodor olyan kaukázusi területeken vált nagyon fontos szentté (leginkább Grúziát említeni), melyek szemita és zsidó befolyása nem volt ismert a kora keresztény időkben.
Idézet
 
 
cartwright
#9 néhány gondolatcartwright 2012-11-13 08:54
A kitalált középkor elmélete téves, ez a nagy igazság. Illignek az elmélete hibás, az ő állítása nem tartható, ez ma már világos. Nincsen kitalált történet 614-911 között.
A középkor időrendjében (a Krisztus szerinti időszámításban) van a tévedés, mégpedig Krisztus születési ideje óta (ha élő személy volt) nem telt el annyi év, mint amennyit számon tartunk.
Kéretik újra elővenni Illig könyvét és fellapozni, mit írt a keresztény világérákról.
Már ő is leírta (bár nem vezette le), hogy a keresztény időszámításban Krisztus születési (vagy keresztre feszítési) időpontját Eusebios majd utána Hieronymus eltolt az időben, 300 évvel visszább. Vagyis a teremtés utáni számításban, először 5500-ra jegyezték Jézus idejét (vmelyiket, l. előbb), ezt szépen visszatolták 5201-re. Vagy csak körülire, például toursi Gergelynél ez 5184 lett. Majd pedig ezt az időpontot is visszacsúsztatták 5001-re.
Mi következik ebből?
A bizánci és az alexandriai éráknál megmaradt a 5500 körüli érték, más keresztény krónikák 5200 körüli értékkel számoltak, végül pedig mindent átszámoltak 5001-es Jézus születésre.
Vegyünk pár dátumot példának.
Bíborbanszületett Konstantin a saját korát 6457-re (ekkor írhatta a DAI-t) tette, ez a Krisztusi időben a 10. század közepe (élt 905. szeptember 2.- 959. november 9.). Szerinte előtte 200 évvel volt a longobardok Itáliába vonulása 6257-ben Iréne császárnő (752 – 803. augusztus 9.) és az athéni Zachariás pápa (679 - 752. március 15.) idejében, és Narses ((Narszísz) élt 476-573) követte el, vagyis ő hívta a longobardokat Itáliába.
Mikor is vonultak a longobárdok az avarok miatt Itáliába?
Közismert dátuma 568. április 2-án Húsvét hétfőjén.
Itt lehet nyomon követni a második, azaz a kétszáz éves csúsztatást.
Nézzük az első csúsztatást.
Toursi Gergely krónikájának évszámai:
A kezdetektől - a vízözönig 2242 év
A vízözöntől - a zsidók kivonulásáig Egyiptomból 1404 év
A kivonulástól - az Úr feltámadásáig 1538 év
A feltámadástól - Szt. Márton haláláig 412 év
Szt. Márton halálától - az ő idejéig 197 év
azaz, összesen 5792 év.
Gergelynél már 5184 a Krisztus születését vagy újjászületését jelző dátum.
Gergely krónikájában van egy rész a X. könyv végén, hogy Antiókiát elfoglalták a perzsák.
Amit i.sz. 591-re tesznek a történelemkönyvek, de I. Sapur i.sz. 253 körül szintén elfoglalta a várost. Van egy másik történet, miszerint a perzsák egyik uralkodó jelöltje belső hatalmi harcok (testvérviszály?) a rómaiakhoz menekül Bizáncba. Ezt az uralkodót II. Huszrau-nak hívják és az 6. század végén Maurikiros császár segíti őt vissza a hatalomba a trónbitorló Bahrám ellen.
Csakhogy a szaszanida uralkodó listában 270 körül Sapor (Sabuhr, stb) után kezdődik a veszekedés Hurmuz (Hormisdas, Ormuzd) Bahrám (Baram) akiből mindjárt három is lett, és Narszész (Narses, Narsak) között. Ebben az időben az Örményországi uralkodók listájában szerepel Hurmuz aki Artabasdes (Artavaszdész) néven is uralkodott, itt van Narszész is, és a rómaiakhoz menekült II. Khoszroész (Chosrau, Khuszro). A párthus királyok listja ugyan csak 228-ig van vezetve, de a király akit a perzsák megdöntenek Artavazd (Artabasdes).
A Historia Augusta-ban Gordianus neve alatt szerepel a következő pár levél, Sapornak a perzsák királyának írta Artabaszdes az örmények királya, és még pár uralkodó, hogy ne harcoljon a rómaiakkal, mert azok rajtuk fognak bosszút állni, stb. Mivel Sapor volt, aki újraélesztette a perzsa birodalmat, az általa elfoglalt területekre nyilván perzsa vezéreket (a fiait például) rakott, akik belekerültek a királylistákba is. Az is lekövethető, hogy a perzsa történet a 270-es évekből azonos az 570-es évek történéseivel. Ráadásul megegyezik a személy is II. Huszrau (Chosroes, Khoszroész, akármilyen írásmóddal is írjuk), aki összeköti a két pontot.
Ide tehető még a „gótok” harcai 250-270 között, amit Theopylaktos (Theophülaktosz Szimokattész) Világtörténelem könyvében Maurikiosz (Mauricius élt 539 – 602. november 27) császár idejébe helyez csak avarok néven.
Vagyis a gótok harcai és az avarok (akiket következetesen hunoknak nevez a szöveg) harcai,
teljesen egymásra rímelnek csak 300 év különbség van közöttük.
Ezzel bezárul a kör, vagyis a időrend eszerint így nézhetett ki.
A kétszázas évek végén a háromszázas évek elején a dátumokat megtoldták 300 évvel, mivel Hieronymus munkája szerint 300 évvel korábban született Jézus, majd valamivel később a longobardok Itáliába vonulása is 200 évvel előbbre kerül az időben, mert Jézus születése visszább kerül 200 évvel.
Most lehet kezdeni a fejtörést, lehetett-e az előbb leírtak szerint a időeltolódás, és újra megvizsgálni a csillagászati jelenségeket (nap- és holdfogyatkozások).
Sok szerencsét …
cartwright
Idézet
 
 
donkisott
#8 VÁ: Ha Illignek igaza van...donkisott 2012-10-30 22:46
Kedves Rékabea!

Engedd meg, hogy saját belügyednek tekintsem ellentmondó állításaidat!
Mivel annyira nyomsz itt egy könyvet, amit csak a szerzőjétől lehet megvásárolni, én is ajánlanék neked és minden érdeklődőnek egy könyvet. Talán beszerezhető nemzeti könyvesboltokban, antikváriumban, könyvtárban. Mesterházy Zsolt: A magyar ókor című művét. Magyar Ház Kiadó, 2002.
Részletek a könyv ajánlójából és összefoglalójából:
Idézet:

„Eljött az ideje Európa ókori történelme helyreállításának, és annak is, hogy bemutassam azt a több száz éves világégést, amely eredményeként az ősi magyar Európa az indoeurópaiak Európája lett.”
„A ma oktatott európai ókortörténet a görögökkel és a rómaiakkal kezdődik, (...) E könyv sokkal korábbi időktől veszi sorra Európa történelmének eseményeit, amikor még egynyelvű volt földrészünk. A szerző bemutatja a Keleti (kelta) Európa gyökereit, egységes nyelvét és műveltségét, amely a ragozó nyelvű népek alkotása volt. (...) Egy hatalmas nyelvi körképben teszi láthatóvá a sumér-kelta-magyar nyelvek minden képzeletet felülmúló jelenlétét a mai Európa nyelveiben, ugyanakkor megállapítja azt is, hogy a ragozók szavain túl azok nyelvtanát már nem vette át az újonnan kialakuló ókori Európa. A nyelvi anyagban talált ellentmondások segítségével megvilágítja azt a ma még kevéssé ismert tényt, hogy a felvett mai európai nyelvállapotok nem felelnek meg a ma oktatott köztörténetnek, helyenként súlyos ellentmondások keletkeztek. (...) A nem ragozók (ma indoeurópainak nevezett) megjelenésével szerinte megkezdődött az a hosszú folyamat, amelynek során Európa első magas műveltséget hordozó társadalmait az újonnan jöttek megsemmisítették a nagyókori világháború során, és a kelta (keleti) maradványokat, valamint Magyarországot részben leszámítva birtokba vették Európát. (...) A végül önmagát is felélő birodalmat azután Atilla hunjaival és germán szövetségeseivel számolta fel. Felszámolta ugyan a rabszolgatartókat, de a kelta (keleti) magyar Európát már nem tudta helyreállítani, (...) A szerző nyíltan vállalja, hogy magyar érdekű történelmet ír, szemben az indoeurópai érdekű történetírással.”


A fenti mű megírásakor még kevéssé volt ismert Illig elmélete, és a könyv idősíkjában nem is lett volna jelentősége. Viszont a Kelta Európa történetéről adott, bizonyító erejű adathalmaz megerősíti Gregor-Móricz-Tóth kutatásainak következtetését. A naptárhamisítás ennek a történelemnek továbbélő hordozója, a magyarság, a magyar nép ellen irányult.
Idézet
 
 
Rékabea
#7 VÁ: Ha Illignek igaza van...Rékabea 2012-10-30 08:46
Én továbbra is kitartok amelett, hogy a mai Európa vezetö rétege, az elmúlt századok arisztokráciája
asszir-szemita-heber-szemita származású - ezek elnyomva az ösnépeket és azokat halomra gyilkolva, nyelvüket rákényszeritve azokra rabszolgasorba ( feudalizmus a római rabszolgatartás megreformált alakja volt !) taszitották öket - csak egyet tartottak meg maguknak ezen népek kultúráját - mert nekik az nem volt !!!!! - Elöször az Égeist foglaták el a hunmagyar népektöl (ezek voltak a dórok !) aztán
a mai Italiát (Latinok - szintén asszir szemita származékok!) - majd észak felé terjeszkedtek a Római Birodalom képében ( Militarista elnyomó,
rabszolgatartó nagyhatalom !!) - és foglalták el a kelta-
hunmagyarok területeit - beolvasztva azokat a birodalmukba, miután a vezetö réteget és vallási vezetöiket leöldösték. Aki pedig ezekböl behodolt nekik, az megkapta érte jutalmát, néptestvéreitöl elrabolt kincseket, és a kényelmes, pazarló, erkölcstelen asszir-szemita-héber-szemita életmódot.- Róma bukása után szétrajzanak az egész kontinensen, és újabb ezer éves müködésük eredményeként, az asszir utódok
arisztokráciája a történelmi középkorban minden európai államba beépülve, és az angol-szász, (indo)germán és (indo)szláv genetikai felülirás módszerével, az öslakossággal egybe olvadva létrehozzák (indo)euróba jelenlegi militarista államait. - az egyedüli Magyarország kivételével - és ezért folyik most a harc, hogy még hazánkat, azt a kicsit még, ami megmaradt belöle bekebelezhessék.
- Miért ne lenne igaz, amit Tácsi István ir? Nagyon is logikusan vezeti le, amit ir - És mitöl igaz szerintetek Illig, illetve Tóth Gyula irása ? -
Olvasta valaki is közületek Tácsi István könyvét ?!
Igen a Pallaszban benne van, hogy a dórok indoeurópaiak,- csak az nincs benne, hogy egyben
asszir-szemita származékok- ez van eltitkolva ugyanis !! - Hogy hogyan lettek a dórok - felülirva asszir/szemita vezetö réteggel - és hogyan keletkeztek az indoeuropai népek - asszir-szemita-heber -szemita vezetö réteggel az az általam ajánlott könyvben nagyon is logikusan le van irva.
Csak el kell azt figyelmesen olvasni !! -
Az pedig, hogy vannak ugye a hajlitó nyelvek és van a ragozó nyelv - ez a tény bizony elgondolkodásra érdemes, mert ha e két különbözö
nyelv ma Európában létezik, akkor nem lehetett valamikor régen Európa egységes testvérnépek hazája, márcsak ezen nyelvi különbség miatt sem.
Az egyiknek már régebben itt kellett, hogy legyen.
Ezért a szittya népek(szkiták) nem indoeuropai népek, ahogy azt a mai indoeuropa annyira szeretné magának kisajátitani.
Idézet
 
 
donkisott
#6 VÁ: Ha Illignek igaza van...donkisott 2012-10-29 06:51
- A 'Theodorich' talán a 'dórok istene' jelentéssel bírhatna. Ha ezt jelentené és a dórokról semmi mást nem tudunk, csak hogy indoeurópaiak voltak, akkor ebben semmi rejtenivalót nem látok. Tehát akkor miért nem ezt a jelentést köti hozzá a névmagyarázat? Talán azért, mert mint írod:
Idézet:
A dórok származása titkolva van ma a világon, mert ezek is indoeurópai népek - ezek uralják ma a világot, és nem érdekük az igaz történelem feltárása.
Szerinted ez elegendő magyarázat? Szerintem annyi köze van a dórokhoz, mint Makónak az akóhoz.

További állításaidhoz:

- Ők uralják a világot, rendben.
- Mondták neked, hogy nem érdekük az igaz történelem feltárása? Honnan veszed? Ezzel is azt kívánod sugallni, hogy rejtőzködő szemiták. Ravasz!
- Miért és hogyan van titkolva a dórok származása, ha egyszer benne van a Pallasban, hogy indoeurópaiak? Azzal, hogy titkoltnak állítod a származásukat azt sugallod, hogy esetleg szemita népek volnának, mint azt korábban állítottad! De hát a szemiták nem kimondottan szemérmes fajta. Akkor miért titkolják? Az európai, hajlító nyelvű népek sem titkolják semmit nem jelentő indoeurópaiságukat. Miért a dórok? Te érted ezt? Mert én nem.
- A tudomány indoeurópai nyelveket ismer, de indoeurópai etnikumot nem. A nyelvcsalád viszont nem származás szerinti kategória. Ezért az általad használt jelentés félrevezető, megtévesztő, mert a közös származást sejteti, (ami egyébként igaz, csak másképp!) ráadásul a Tácsi István által lefektetett és általad itt képviselt indoeurópai>dór>asszír>szemita levezetés mentén, ami viszont biztosan nem igaz.
- Azzal, hogy korábban becsempészted az indoeurópai>dór>asszír>szemita levezetést és homályos fogalmazásoddal azt sejteted, hogy az indoeurópaiak is szemiták volnának és ezért bújnak a semmit nem jelentő indoeurópai fogalom mögé. Csakhogy az általad sugallt okfejtést továbbvíve elérkezünk a délorosz sztyeppére, amelyet az indoeurópaiak őshazájának tart a Pallas nagylexikon. Ez pedig már átvezet a szittya népek szállásterületére, azt sugallva ezzel, hogy ők is indoeurópai nép lennének abban az értelemben, amely a hun/magyar néptől való megkülönböztetésben nyeri el értelmét és veszélyességét. Tehát itt áll előttünk egy alattomos kísérlet arra, hogy a magyarságot továbbra is megkülönböztessék, kitaszítsák és leválasszák Európa népei közül - 'nyelvészeti megfontolások'? alapján.
- Történik pedig ez akkor, amikor Heribert Illig és kutatótársai feltárták a naptárhamisítás tényét és ezen a nyomon elindulva Gregor Kristóf, Móricz Leó és Tóth Gyula kutatásai feltárták a szittya/hun/magyar nép meghatározó szerepét a kora-középkor Európájának kialakulásában, a rabszolgatartó Római Birodalom megdöntésében, korábban nyugatra költözött testvérnépeik felszabadítása és önálló államiságuk megteremtése révén. A hun/magyar nép a mai Európa létrejöttének - azóta állandó kitaszítottsággal küzdő - vezető szellemi és katonai ereje volt. Ez a felismerés egyúttal arra is rávilágít, hogy a magyar nép közel 2000 éve tartó üldöztetése, történelmének elhazudása annak a rabszolgatartó mentalitásnak továbbélését jelzi amely a római birodalom szellemi örökségének része. Ennek a szellemi örökségnek azóta majd' a teljes európai népesség áldozatává vált.
- A magyar kutatók által megrajzolt új történelemkép új értelmet ad az indoeurópaiság fogalmának abban az értelemben, hogy eddig is csak indoeurópai nyelvekről beszélt a tudomány. A népek származás szerinti azonosságát, hasonlóan a finnugor elmélethez, a nyelvcsaládba sorolás szempontjai alapján (látszólag és félrevezetően) határozták meg. Ez pedig eredményezte azt, hogy az európai ókor és kora középkor etnikai térképét két részre osztva, megalkották a hajlító nyelvet beszélő indoeurópai régiót és mellette a ragozó nyelvű nép lakta régiót. A nyelvcsaládba sorolás a történelemhamisítással együtt eredményesen fedte el a terület népei egységes eredetének tudatát, ezzel leválasztva őket gyökereikről, kiszolgáltatva őket a rabszolgatartók továbbélő hatalmának.
- Ma már kijelenthető, hogy az indoeurópai elmélet a történelemhamisítás eszköze volt, mert a történelmi múlt keresésének zsákutcába terelésén túl eredményesen szolgálta az uralkodáshoz szükséges megosztását a korai történelemben egységes etnikumú, kultúrájú és nyelvű Európa népeinek.
- Ennek a történelemhamisításnak, megosztásnak kezdeményezői, végrehajtói és haszonélvezői voltak a szemiták. Európa nem volt szemita és ma sem az. Amiről beszélhetünk, az a gondolkodásmód szemitásodása, szemetesedése. Nem szemita múltat kell látni mindenütt, hanem hun/magyar múltat, amint az ténylegesen volt. A szemita múltat a történelemhamisításban érdekelt erők 'hasznos bolondjai' vízionálják. Aki szemita múltat lát mindenütt, az a pénzhatalom szekértolója ma is.
Idézet
 
 
makacs
#5 VÁ: Ha Illignek igaza van...makacs 2012-10-28 23:14
- Jaj annak a népnek, amelynek az ellenségei írják a történelmét!

- Vedd el egy néptől a múltját és téged fognak szolgálni.

- A magyar nép az egyetlen, amely jobban hisz az ellenségeinek, mint saját krónikásainak.
Idézet
 
 
Zoli
#4 "NEVEZD NEVÉN A GYEREKET !"Zoli 2012-10-28 12:07
Így az igaz ahogy Rékabea írta. Ha én egy zsidó történelemhamisító lennék én is a "MI" neveink közül adnák hamis nevet Csabának is meg Aladárnak is. Ez történt itt is nem kell elmenni Tácsi Pista bácsihoz sem Thedor név sem másik hasonló zsidószerűsége bizonyítására.

Ha nevén nevezzük akkor Csaba lesz :-)
Idézet
 
 
Rékabea
#3 VÁ: Ha Illignek igaza van...Rékabea 2012-10-28 09:01
Ajánlom kedves "Ködszurkáló" olvasd el Tácsi István : Görög Mitoszok és Magyar Mondák Azonos
Gyökerei cimü könyvét. - Üzletben nem kapható, mert egyetlen kiadó sem merte felvállalni a kiadást,
viszont az írónál megveheted. Tácsi István honlapján találsz e-mail cimet :http://www.fiberweb.hu/taara
Ebböl könyvböl megtudhatod, hogy kik voltak az ionok és a pelazgok (magyarok) és azt is megtudhatod, hogy kik voltak a dórok(szemita-asszirok - ugyanigy az Itáliában élö latinok, akik
kegyetlen, harcos, gyilkos népek , akik az ott élö magyari népeket elnyomták, uralmuk alá hajtották,-
ezek leszármazottjai uralják, ma is Európát.
A nevek igen is sok mindent elárulnak hordozóikról-
különösen igy volt ez a régi korokban. Akkor még
nagyon is tudatosan választottak nevet a gyermeknek. - Ezért is a szólás : NEVEZD NEVÉN
A GYEREKET !. - Egyébként Aladár is Aladór.
A Tedor név szerintem nincsen, de a Theodor név is szemita-dór név és a régi korokban megmutatta viselöjének kilétét.
A dórok származása titkolva van ma a világon, mert
ezek is indoeurópai népek - ezek uralják ma a világot, és nem érdekük az igaz történelem feltárása.
Nem tartjuk az összes Dórát, Dorottyát, Teodort szemitának, de valljuk be a judeaiak ma is nagyon kedvelik a Dóra nevet ! - és, hogy melyik névet választják szüleink nekünk születésünkkor, abban
bizony valami más is közrejátszik, - nemcsak az,
hogy mi a mindenkori divatnév éppen.
Idézet
 
 
Ködszurkáló
#2 Az igazi probléma a rosszindulat.Ködszurkáló 2012-10-26 12:54
- "A görög nép a nagy «indogermán» vagy árja népcsalád egyik tagja, s néprajzi tekintetben az italiaiakhoz áll legközelebb, (...) igen tekintélyes tudósok déli Oroszországnak a Fekete-tenger, Kaspi-tó és Aral-tó táján lévő vidékét tartják az indogermán nép őshazájának is.(...) Magában a görög hagyományban, már a legrégibb logographosoknál (mesés történetiróknál) szó van ugyan bizonyos ősnépességről, a pelasgokról, (...) a valószinűség a görögöknek szárazföldön, a Balkán félsziget északibb részeiről való bevándorlása mellett szól. Erre mutat a görög törzseknek az egész őskoron végigvonuló torlódása és húzása dél felé." Forráa: (NAGY KÉPES VILÁGTÖRTÉNET, II. KÖTET: A GÖRÖGÖK TÖRTÉNETE A RÓMAI HÓDÍTÁS KORÁIG, I. RÉSZ. A GÖRÖGÖK TÖRTÉNETE A PERZSA HÁBORÚKIG, I. SZAKASZ. A GÖRÖGÖK TÖRTÉNETE A DÓR VÁNDORLÁS KORÁIG)
- "Hérodotos felfogása szerint athéniak őshonosak voltak Hellasban, a lakedaimóniak, vagyis a dórok csak jóval az iónok után vándoroltak a Peloponnészoszra." (tortenelemszak.elte.hu/.../...
"A mükénéi civilizáció összeomlása egybeesett több közel-keleti birodalom bukásával, köztük a legjelentősebbekével, a Hettita Birodaloméval és az Egyiptomi Birodaloméval. Mindez valószínűleg a vasfegyverekkel hadakozó tengeri népek inváziója miatt történt. Amikor a dórok Görögországba érkeztek, nekik szintén elsőrangú vasfegyvereik voltak, amikkel könnyedén elsöpörték a már amúgy is meggyengült mükénéieket." (hu.wikipedia.org/.../...
- "A dór vándorlás annak a főleg régészeti úton megfigyelhető jelenségnek a neve, aminek során a görög sötét korban a korábbi mükénéi civilizáció központi és déli, valamint a minószi civilizáció területeit a későbbi dórokkal azonosítható nyelvi és tárgyi kultúra váltotta fel az i. e. 12. századtól kezdődően. A folyamat pusztulással járt, de a konkrét eseményekről lényegében semmit sem tudunk. Ez az időszak a tengeri népek támadásainak kora és az északnyugati görög vándorlásé is. Mindezek valószínűleg egymással szorosan összefüggő folyamatok voltak." (Wikipédia)
---------------
Megjegyzéseim:
- A Nagy Képes Világtörténet szerint is, az indogermán népek őshazája a déli Oroszország területén lehetett. Azaz, a sztyeppeövezet keleti részén. Görögországba Északról nyomultak be. A görög kultúra saját forrásként a hyperboreus, azaz a szittya/szkíta kultúrát nevezi meg. A mükénei kultúra dórok általi megdöntése nem bizonyított, csak a felégetett paloták utalnak külső hódításra, egyébként a hódítók tárgyi kultúrájának nincsen nyoma. A dórok, akiket az ún. tengeri népekkel is próbáltak azonosítani ezek szerint már hatalmi vákuumba érkeztek. Más vélemények nekik tulajdonítják a mükénei civilizáció megdöntését. Fegyverzetük vasfegyverek és harci szekerek. Ezek biztosították hódításaik sikerét. Ebben a korban (ie. 12. szd.) ez korszerűnek számított.

A pelazg ősnépet palócnak nevezzük a magunk nyelvén és köztünk is élnek. Varga Csaba kutatásai alapján kijelenthető, hogy az ógörög nyelv megegyezik a régies csángó nyelvvel, amint ezt hasonló című könyvében igazolja. A korai magyar történelemben tapasztalható bizánci orientációban a földrajzi közelségen felül a rokonság tudata is szerepet játszhatott, amint ez a nyugati orientációt is befolyásolhatta. A kettős orientáció néprokonsági alapjának feltárásával kijelenthető, hogy hazugság és rosszindulatú rágalom, hogy a magyar nép idegenként érkezett volna Európába. Amint az is hazugság, hogy megmaradásunk és túlélésünk a judeo-kereszténység felvételén múlott volna.

Összességében kijelenthető, hogy a dór nép származása annyira bizonytalan, hogy sem a Pallas, sem a Wikipédia nem rendelkezik szócikkel. Ami a dór nép fogalmát megalkotta, az a görög hagyományban róluk elnevezett vándorlás és a dór stílusú oszlopfők. Tehát az asszír-szemita-dór levezetés nem egyéb, mint üres frázis, tartalom nélküli tudálékosság. Személynévre alkalmazva viszont a szemita/zsidó azonosítás pejoratív minősége miatt rosszindulatú rágalom. Olyan ez, mintha az összes Dórát, Dorottyát, Teodort szemitának tartanánk nevük alapján.

A névadásnak van mágiája, ezt régen még komolyabban vették. Arra viszont még közvetett bizonyíték sincsen, hogy a meghamisított krónikák szerinti névadás, a Theodorich név tényleges felvétele megtörtént volna. Arról van beszámoló, hogy a Konstantin nevet felvette a keresztség során Aladár. Ha a névadás mágiáját alkalmazni kívánták a történelemhamisítók, akkor sem feltételezhető, hogy a dór népnév elrejtésével kívántak volna mágikus hatást gyakorolni. A Tedor magyar keresztnév jelentése: Isten ajándéka. Ez a jelentés sokkal inkább megfelel a sorsalakítás feltételezhető céljának ebben az esetben is.
Idézet
 
 
Rékabea
#1 VÁ: Ha Illignek igaza van...Rékabea 2012-10-25 08:33
A probléma csak az, hogy Theodoric nevében benne van kiléte ugyanis dór volt Theodoric-
dór -asszir -szemita gót volt - tehát egészen biztosan nem lehetett hun - és Atilla unokája !!!!
Idézet
 

Szóljon hozzá!

Biztonsági kód
Frissítés

Új írások

Jó honlapok

Látogatók

Hungary 69.1%Norway 1.1%
Romania 5.3%Canada 1%
United States 4%Sweden 0.7%
Ukraine 3.4%France 0.7%
Russian Federation 2.8%Switzerland 0.4%
Germany 2.4%Netherlands 0.2%
United Kingdom 1.9%Australia 0.2%
Slovakia 1.9%Kuwait 0.1%
Serbia 1.3%Italy 0.1%
Austria 1.3%Poland 0.1%

Today: 118
This Week: 2264
Last Week: 3299
This Month: 3326
Last Month: 18405
Total: 2446329

Belépés