20210804
Last updateH, 19 ápr. 2021 6am

rovas logo

2013 március 24, vasárnap

Szekiz-Munduz

Szerző: Toth Gyula

 Szekiz-Munduz II.

Az előző részben elvetett gondolatok után eszembe jutott, hogy a Tarih-i Üngürüsz milyen sokszor sietett már a segítségünkre. Az abban található különös módon leírt nevek már több alkalommal is továbblendítették a kutatást a holtpontról. Bizonyára emlékszünk, hogy a Tarih-i Üngürüszben közölt Tetrikusz név kapcsán jöttünk rá, hogy e név viselője egyszerűen tetrarkhosz volt. A Tarih-i Ügürüszben felbukkanó firenk népnév kapcsán vettük észre, hogy a frankok neve a varang és firenk formákon keresztül valójában nem más, mint várong – ungvár nevünk módosult alakja. Újra elővettem tehát a Tarih-i Üngürüszt, hátha most is segítségünkre lesz a megfejtésben.

Az első meglepő dolog, ami a hun történet olvasásakor elém került az volt, hogy ez az általunk vizsgált Konstantinus név a Tarih-i Üngürüszben egyáltalán nem egy uralkodónak a neve, hanem egy birodalomé! Olvassuk csak:

 „Röviden, úgy beszélik, hogy azokban az időkben Kosztantinijjének volt egy padisahja, akit Szekiz-Muduznak hívtak."

 Melyik birodalom lehetett ez a Kosztantinijje és ki lehetett az a Szekiz-Munduz, akiről itt szó esik? Amint az a későbbi bekezdésekből egyértelműen ki fog derülni Kosztantinijje valójában nem más, mint a Római Birodalom, pontosabban annak keleti, görög fele. Szekiz-Munduz pedig e görög részek uralkodója, nemzeti krónikáink Honoriusza. De folytassuk tovább Attila történetének olvasását:

 „Azután elhatározta, hogy Kosztantinijje fejedelme, Szekizmunduz ellen hadjáratot indít. Azonnal leveleket küldött szét a környező országokba, és megszámlálhatatlan katonaságot gyűjtött össze. Egy tavasszal »hol vagy, Kosztantinijje!« kiáltással elindult."

 Attila tehát roppant seregeinek élén megindul Róma ellen. Olvassuk tovább:

 „Sok napon keresztül meneteltek, és nagy távolságokat gyűrtek le. Végül egy nap seregének előcsapatai Csorlu környékére érkeztek. Szekizmunduz azonban sokat hallott Atilusz király kilétéről és hősiességéről, s amint hírét vette, hogy közelre érkezett, óvatos lett. Nem volt nagy kedve szembeszállni és harcba bocsátkozni, végül is Szekizmunduz király aggodalma folytonosan szaporodott. Azonnal összehívta a dívánt, és vezéreivel tanácskozást tartott. Azok pedig ezt mondták: »A tennivaló a következő: vagy ellenállunk, és az országot elveszítjük, vagy meghódolunk neki, s parancsainak alávetjük magunkat. E két eshetőségen kívül más orvosság nincs.«"

  Ez bizony komoly gond lehetett, hiszen a dicső szkíta király immár közel járt és a gőgös Római Birodalomnak a történelemben először szembesülnie kellett önnön sebezhetőségével.

 „Szekizmunduz király pedig a gond tengerébe merült, és [valami] megoldáson gondolkozott, majd így szólt: »Most számunkra egyetlen megoldás a képmutatás!«"

 Vajon miért nem lepődök meg ezen a „váratlan" fordulaton?

 „Azonnal parancsot adott, hogy nyissák ki a kincstárát. Különböző díszes- drágaköves kincseiből ajándékot állított össze, és két kiváló, tiszteletre méltó vezírével Atilusz királynak küldte. Azok pedig elindultak, és Csorlu néven ismeretes helyen Atilusz királlyal találkoztak, Kosztantinijje padisahjának, Szekizmunduznak embereit és ajándékait [Atilusznak] felajánlották."

 A görög részek fölött uralkodó római tetrarkha tehát abban reménykedett hátha a díszes, drágaköves kincsek eltéríthetik Isten ostorát eredeti szándékától. Csalódnia kellett, mert nem téríthették el.

 „Ez alkalommal Atilusz király határozott választ nem adott, nehézségeiket nem oldotta meg. Amikor ismételten a színe elé járultak, Atilusz a következő választ adta: »Mindaddig, míg Szekizmunduz nekem meg nem hódol és parancsomnak nem engedelmeskedik, nem vonulok vissza !«"

  Nem volt tehát mit tenni, be kellett hódolni Attilának.

 „Mikor ezt kijelentette, Szekizmunduz emberei ezt az ügyet részletesen megírták és Szekizmunduz tudomására hozták. Szekizmunduz most már tudta, hogy egyszerűen, barátságszínleléssel ez a dolog nem ér véget. Nem volt más hátra, önként beleegyezett a hadisarcba, és vállalta az engedelmességet. Így aztán ott megbékéltek, és örök barátságot kötöttek."

  Ez volt tehát az a hatalmas történelmi pillanat, amelynek a jelentőségét történelemkutatásunk a mai napig sem mérte fel. A Római Birodalom teljesen és tökéletesen alávettetett Isten ostorának. A rómaiak országa a hunok birtokává lett. Hogy kétségünk se legyen efelől, olvassuk el a következő mondatokat:

 „De Firenk bégjei is összejöttek, és tanácsot tartottak, mert tudták, hogy Atilusz ellenük fog jönni. Végül is a helyzetet megírták és a Rím pápának tudomására juttatták: »Atilusz Kosztantinije uralkodója ellen viselt hadjáratot, behódoltatta őt, majd egyesült vele, és most hatalmas hadsereget vont össze, hogy ellenünk jöjjön. Maholnap ideér, ránk támad, hisz 'villámkorbácsúnak' nevezik. Egyszer már találkoztunk vele, mint erről tudomása van, s mi hasznát láttuk? Most kegyeskedjék, mert bajunkra írt és orvosságot csak öntől remélhetünk.« S ezt a levelet elküldték."

  Tehát figyeljük csak meg a fenti mondatokat: „behódoltatta őt, majd egyesült vele"! Teljesen egyértelmű, hogy ettől a pillanattól kezdve semmiféle Római Birodalom nem létezett többé. Ami mégis létezett, az a hunok birtokává lett. Az egykor oly dicső birodalom, - legalábbis annak görög részei - megszűntek önálló birodalom lenni. Higgye el a Kedves Olvasó, ennek a hatalmas történelmi ténynek a jelentőségét nem lehet eléggé hangsúlyozni.

E történetet olvasva az első gondolatom tehát az volt, hogy lám, a Kosztantinijje név nem egy uralkodóra utalt, hanem egy birodalomra, pontosan úgy, ahogy azt korábban feltételeztem. Ennek a birodalomnak az ura volt Szekiz-Munduz, ahogy azt korábban láttuk. Igen ám, de ez a Kosztantinijje név itt nem a hunok birodalmára utal, hanem teljesen egyértelműen arra a Rómára, amelyet a hunok behódoltattak! Talán tévedtünk volna amikor Kunsztánt Hunisztánként értelmeztük? Ekkor tűnt fel, hogy ez a Kosztantinijje mintha nem is „valaki" lenne, és még csak nem is „valamire" utalna. Sokkal inkább valakinek a valamijére! Vagyis ez a név tulajdonképpen egy birtokos szerkezet! Ez a Kosztan – Tinijje valójában nem más, mint Kunsztán Tinója! Vagy ha úgy jobban tetszik: Kunsztán Marhája, vagyis Kunsztán Birtoka!

Ugye emlékszünk még, hogy ez a marha, illetve tinó kifejezés nem csak a szarvasmarhára, mint háziállatra utalt, de mindenféle egyéb vagyont és tulajdont is kifejezett! Mi ma már sajnos hajlamosak vagyunk a tinó, marha, barom és jószág szavaink mögött minden esetben haszonállatokat érteni. Régen azonban ez nem így volt. Ezek a szavak mindenféle egyéb vagyont, minden egyéb tulajdont is kifejeztek. Zlinszky Aladár A szóképekről c. tanulmányában ezt teljesen világossá teszi:

 „A régiségben a marha szó általában vagyont jelentett, de természetes, hogy állattenyésztő népnél, melynek legfontosabb vagyona a háziállat volt, a lábasmarha, vágómarha, szarvasmarha, vonómarha kapcsolatok gyakoribbak voltak, mint az ezüstmarha, ruhamarha, kalmármarha, s hogy így a marha szó lassanként az egész nyelvterületen a Vieh [barom] jelentést vette fel. Hasonló a jószág és barom szavaink története."

  Vagyis eredetileg ezüstöt, ruhát és bármi egyéb tulajdont is kifejezhettek e szavak. Ha ez még honfoglalásunk után is jó ideig így volt, akkor gondoljuk meg: mennyivel inkább így lehetett Attila idején! Amikor tehát a hunok hatalmas seregei Róma ellen vonultak és azt maguknak teljesen alávetették Rómából Kunsztán Tinója lett. Vagyis Kunsztán Marhája, Kunsztán Birtoka. Úgy olvastuk: „behódoltatta őt, majd egyesült vele". A rómaiak császára pedig „önként beleegyezett a hadisarcba, és vállalta az engedelmességet". Vagyis Róma lett a hunok adófizetője, vagy másképp „fejőstehene". Eddig ők élősködtek Európa népein, most azonban fordult a kocka.

Úgy látom tehát, hogy a Constantinus név eredeti és elsődleges jelenése éppen ez volt. A Római Birodalom hunoknak való alávetettségét fejezte ki. Vagyis ilyen értelemben valóban egy birodalom neve lett, de nem a Hun Birodalom neve, hanem a hunok által behódoltatott Római Birodalom új neve! Amennyiben mégis egy személyre utalt, akkor arra a császárra utalhatott, aki a hunok marhája fölött rendelkezhetett. Ez a császár volt Szekiz-Munduz.

Persze nyilván most sokan felhorkannak. Mekkora képtelenség már azt feltételezni, hogy egy teljes országot tinónak, baromnak vagy marhának lehetne nevezni! Szeretném azonban felhívni a figyelmet, hogy ez egyáltalán nem egyedülálló jelenség. Itália neve ugyanis épp ezt jelenti. A Wikipédia a Római Köztársaság címszó alatt a következőket írja:

 „az Italia név a vitulus »fiatal bika« szóval közös eredetű"

 Ez a gondolat azonban sok más dolgot is megmagyaráz. A Constantinus feliratú pénzérmék vizsgálata kapcsán vettem észre, hogy ezeket az érméket gyakorlatilag ugyanazokban a Római Birodalom területén lévő pénzverdékben készítették, amelyekben a korábbi császárok érméi is készültek. A rajtuk lévő jelzések ezt teljesen egyértelművé teszik. Ezeket az érméket mégis Attila érméinek gondoltuk. Nem ellentmondás ez? Hogyan lehetnének ezek Attila érméi, ha még a verdehelyük is megegyezik a Római Birodalom korábbi érméinek verdehelyeivel? A válasz kézenfekvő: Ahogy azt korábban kifejtettük, Attila egyáltalán nem alapított új birodalmat a kontinensen. Nem jött létre semmiféle Rómától különálló Hun Birodalom, amely új verdehelyeket alapított volna, hogy Rómától független érmeket verjen. Attila célja egyértelműen a már meglévő Római Birodalom behódoltatása volt! Vagyis a Constantinus feliratú érmék ugyanúgy római érmék voltak, mint a korábbiak. A különbség a korábban vert érmékhez képest abban állt, hogy ezeket már az a Róma verte, amely Attilának, vagyis Kunsztán urának volt alávetve!

Mi hajlamosak vagyunk azt gondolni, hogy krónikáink olyan közléseinek, mint például „behódoltatta őt, majd egyesült vele" vagy „önként beleegyezett a hadisarcba, és vállalta az engedelmességet" nincs különösebb jelentősége. Hajlamosak vagyunk azt gondolni, hogy mindezen események ellenére Rómában ugyanúgy folyt tovább minden, mint azelőtt. Pedig vegyük észre: abban az időben ezeknek a dolgoknak hatalmas súlya volt! Az a tény, hogy Róma, ez a kontinentális szuperhatalom teljesen és tökéletesen behódolt egy újonnan érkező hódító seregnek, az akkori politikai status quo totális fejtetőre állításával volt egyenértékű! Nyilvánvaló, hogy Attilának alávetett birodalomként még érméket sem verhettek anélkül, hogy az érmék felirata ne utalt volna a birodalom megváltozott státuszára. Ez tehát a Constantinus feliratú érmék magyarázata. Ezek valóban minden ízükben római érmék voltak, ugyanakkor minden ízükben Attila érméi is. Hiszen a teljes birodalom szőröstől-bőröstől Attila marhájává, Attila birtokává, vagyis Kunsztán Tinójává lett.

Amikor eddig a pontig elérkeztem, kételkedni kezdtem saját levezetésemben. Úgy gondoltam, hogy a fenti gondolatok értelmesek és logikusak ugyan, de már a korábbi, időközben elvetett levezetéseink is annak tűntek. Kellene tehát valami, ami megerősíti ezt a gondolatot. Valami, ami egyértelművé teszi, hogy jó úton járok. Amint így tűnődtem, hirtelen az Attilának meghódoló görög császár neve jött elém. Szekiz-Munduz. Milyen különös név! Vajon mit jelenthet? Érdekes módon a Tarih-i Üngürüsz ezt a nevet hol egybe írja, hol pedig külön, pontosabban kötőjellel elválasztva a név két részét. Sejteni kezdtem tehát, hogy itt nem egy egységes névvel, hanem egy szóösszetétellel állunk szemben. Vagyis ez eredetileg nem Szekizmunduz, hanem inkább Szekiz Munduz lehetett. A szóösszetétel első tagjának jelentésén nem sokat kellett töprengenem. Szinte azonnal felismertem, hogy ez a Szekiz a szkíták „szaka" elnevezését rejti magában. De mit jelenthet a szóösszetétel második tagja, a Munduz?

Amint így tűnődtem váratlanul egy sanda gyanúm támadt. Fölmentem hát az Internetre, és a böngésző címsorába bepötyögtem kedvenc online szótáramnak a címét. Ott kiválasztottam a „Magyar -> Latin" opciót és a keresőmezőbe beírtam a „szarvasmarha" szót. Az eredmény teljesen megdöbbentett. Ugyanis a legelső találat, amelyet a szótár felhozott ez volt:

szarvasmarha = mundus

Mit jelent tehát mindez? Nem kevesebbet, mint hogy a Szekiz Munduz lényegét és értelmét tekintve ugyanaz, mint a Kosztan Tinijje. Az egyik Kunsztán Tinója, a másik Szkíták Marhája. E két név egymással teljesen és tökéletesen ekvivalens! Mindkettő ugyanazt a hatalmas és világrengető üzenetet hordozza: Róma teljesen alávettetett a hunoknak!

Ekkor jutottak eszembe Németh Zsolt kérdései, aki egy korábbi hozzám intézett levelében a következőket írta:

 „A fő rejtély immár az, hogy Róma miként tudta elfogadtatni Bizánccal, hogy Nagy Konstantin létezett, sőt ő alapította Bizáncot. Ott biztosan jobban tudták, hogy ki alapította a várost. Miért nem tiltakoztak? Talán azért, mert a fantom Konstantin még mindig »megfelelőbb« volt, mint az igazi alapító? (...) Akkor ki alapíthatta? Ha az alapító személye »elfelejtendő«, akkor szkíta/hun kellett, hogy legyen, tán éppen maga Atilla."

 Ezen a ponton oldódik tehát meg a rejtély! Konstantinápolyt tulajdonképpen senki sem „alapította". Szó sincs róla, hogy létezett volna egy Nagy Konstantin, aki székhelyét nyugatról keletre áthelyezve a saját nevéről nevezte volna el a várost. Byzantium városából valójában úgy lett Konstantinápoly, hogy a hunok behódoltatták! Ha alaposabban megvizsgáljuk ezt a nevet gyanúnk bizonyossággá érik. Ezt a nevet ugyanis eredetileg így írták le: Konstantinoupolis. Vagyis figyeljük csak: Konstan – Tinou – Polis. Olyan város, amely Kunsztán adófizetője, kvázi gyarmatvárosa lett. Vagyis a hunok fejőstehenévé vált. Ez a „tinou" így ebben az ízes-magyaros formában leírva akár még mosolyt is csalhat az arcunkra.

Néhány napja honlapom egyik olvasója egy érdekes írásra hívta fel a figyelmemet. Ez Püspöki Nagy Péter A tények erejével c. írása volt. Ennek a tanulmánynak A Frank Birodalom Avar tartományáról (805-900) c. fejezetében találkoztam néhány rendkívül érdekes adattal. Németh Lajos bajor király Regensburgban kelt oklevele az avarok földjét így említi:

 „»...terra Avarorum...« majd az előbbire utalva: »...in ipsa marcha...« – »az avarok földje« majd »abban a tartományban«"

 Vagyis az avarok tartományára az „in ipsa marcha" kifejezéssel utalnak. De Püspöki Nagy Péter további izgalmas adatokat is közöl Német Lajos Regensburgban kelt adományleveléből:

 „»...Vuangariorum Marcha...« – »Wangarok tartománya«. Német Lajos Regensburgban kelt adománylevelében. Az elnevezés Sabária és a Répce folyó közt fekvő területen egy birtok határát jelző hegy neveként bukkan fel: »...et inde uwaue in summitatem illius montis, qui dicitur Vuangariorum Marcha...« – »és innen egészen annak a hegynek a csúcsáig, amelyet a Wangarok tartományának neveznek.« Ez az egyetlen forrás, amely az avarokat a magyarok venger népnevének mélyhangzású változatával nevezi meg."

  Vagyis figyeljük csak: Wangarok tartománya, azaz Vuangariorum Marcha. Most mindezek után tegyük szépen egymás alá ezeket az eddig megismert neveket:

Kosztan – Tinijje
Szekiz – Munduz
Vuangariorum - Marcha

Vegyük észre: ez mind-mind ugyanaz! Mindegyik birtokos szerkezet és mindegyik ugyanazt a gondolatot közvetíti: hunoknak alávetett, hunok tulajdona, hunok birtoka. Látva ezeket a neveket így egymás alatt, ugyanazzal a jelentéssel, ugyanazzal az üzenettel, már kétségünk sem lehet róla, hogy jó nyomon járunk.

A kritikusaim persze most ellenkezhetnének: nem járok jó nyomon mégse, hiszen ez a Szekizmunduz név gyakorlatilag azonos azzal a Sigismund névvel, amelynek ismerősebb alakja a Zsigmond. A Zsigmond névről meg minden utónévtár világosan közli, hogy jelentése: győzelem és védelem. Nos, azt kell mondanom az utónévtárak tévednek. Ha ugyanis elővesszük a Képes Krónikát és megkeressük benne a Zsigmond név legelső említését, akkor szükségszerűen a következő eseménysorozathoz fogunk jutni:

 „...nyomban hadba szólította seregét, és elindult Sicambriából; először – mondják Illíriába rontott, majd Konstanznál a Rajnán áthaladva, Bázelnél Zsigmond király állott elébe rengeteg sereggel, de ezt egész népestül leverve, uralma alá vetette."

 Vagyis figyeljük meg: azt a teljes képtelenséget igyekeznek velünk elhitetni, hogy ennek az Attila által levert és uralma alá vetett királynak a neve azt jelenti: győzelem! Ennél jobban talán nem is lehetne kiforgatni e név jelentését. Hát nem sokkal logikusabb lenne azt feltételezni, hogy ez az itt felbukkanó Zsigmond név éppen az alávetettséget fejezi ki? Hiszen így olvastuk: „Zsigmond király állott elébe rengeteg sereggel, de ezt egész népestül leverve, uralma alá vetette.". Vagyis ezt a királyt Attila saját zsákmányává, szakák marhájává, szekizmundusszá, azaz Zsigmonddá tette. Ez a király épp azáltal lett Zsigmond, hogy a szkíták legyőzték és behódoltatták.

Persze a szemfüles olvasónak valószínűleg az sem kerülte el a figyelmét, hogy Attila hatalmas serege hol kelt át a Rajnán. Úgy olvastuk: Konstanznál! Vegyük észre: ahol csak Attila megfordul, ahol csak a hunok otthagyják lábuk nyomát, máris megjelennek a Kunsztán név különféle alakjai. Ez a város tehát minden bizonnyal arról kapta a nevét, hogy Kunsztán hatalmas ura, a nagy Attila éppen ott kelt át a Rajnán, amikor roppant seregével Galliára tört.

Egyetlen fontos kérdésről kell még szót ejtenünk. A Tarih-i Üngürüszben elolvastuk hogyan hódolt be Kosztantinijje fejedelme, Szekizmunduz Attilának. Ez a Szekizmunduz volt az a görög császár, akinek a lányát Attila feleségül vette. Olvassuk csak:

 „Szekizmunduz királynak volt egy szépséges lánya, holdsarló-szemöldökfa, pézsmaillatú, ciprus termetű, tökéletes arányú, cukorajkú, ezüstszínű tokájú, gyönyörűséges szépség. (...) Ezt a lányát Atilusz királynak adta feleségül. Közben megkötötték a teljes békét. Atilusz királynak Szekizmunduz lányától egy Kaba nevű fia született. Szóval barátságot kötöttek, s azután [Atilusz] Szekizmunduztól elbúcsúzott és visszatért."

 Szekizmunduz királyt azonban többi nemzeti krónikánk nem ismeri. Ismernek azonban helyette mást! Kézai és a Képes Krónika ezt a császárt Honoriusnak nevezi. Az a görög császár tehát, akinek a lányát Attila feleségül veszi egyik helyen még Szekizmunduz, másik helyen már Honorius. Elgondolkodtam tehát: hogyan lehetséges, hogy ugyanazt a történelmi személyt különböző krónikáink ennyire eltérő neveken említik? Hiszen e nevek még csak nem is hasonlítanak egymásra! Egyiket a másikból semmiképpen sem lehetséges levezetni. Mit jelenthet hát ez a rejtélyes Honorius név? ...

Na, ez volt az a pont, ahol homlokomhoz csaptam és szinte felszisszentem a felismerés okozta hirtelen támadt fénytől! Tudniillik ez a görög császár azt követően, hogy birodalmát Attila behódoltatta, már nem teljes jogú császár volt többé! Saját egykori birodalma fölött csak úgy rendelkezhetett, mint ahogy egy honorbirtokos rendelkezhet a tisztségével járó birtok fölött! Olvassuk csak mit ír a Wikipédia a Honor címszó alatt:

 „Az ország fő tisztségei és a hozzájuk kapcsolt birtokok, jövedelmek és a bírói joghatóság, melyeket az uralkodó tetszése tartamára adományozhatott híveinek. A honor további igazgatásáról a megadományozott gondoskodott. Ő szedte be a honorbirtok jövedelmeit, melyet tetszése szerint használt fel."

 Vagyis a honorbirtok olyan királyi birtok volt, amelyet az uralkodó az ország fő tisztségeit betöltő személyeknek adományozott, de nem örökre, hanem – ahogy fent olvastuk – „az uralkodó tetszése tartamára"! Vagyis ahogy a tisztség megszűnt, vagy a megbízatás lejárt, esetleg a megadományozott a király kegyeiből kiesett, a honorbirtok is azonnal visszaszállt eredeti tulajdonosára, a királyra. Nem tudom értjük-e, hogy ennél nagyobb megaláztatás talán már nem is érhette volna Rómát? Önistenítő gőgös császára Attila egyszerű tisztviselője lett. Egy neki alávetett alkalmazott, aki egykori birodalmát – mint egyfajta honorbirtokot – csak Attila kegyelméből igazgathatta tovább. Pontosan erre utal a Honorius név.

Ezen a ponton szinte hallom, ahogy kritikusaim felszisszennek: Hogyan írhatok olyan butaságot, hogy a görög császár Attila honorbirtokosa lett volna, amikor pontosan tudjuk, hogy a honorbirtok fogalma csak Károly Róbert idején bukkant fel! Hazánkban a honorbirtokok adományozása főleg Nagy Lajos idején volt szokásban, majd Zsigmond király alatt lassan kivezetésre került. Nyilvánvaló, hogy az informatikus Tóth Gyula megint blődségeket állít. Igen ám, csakhogy itt egyáltalán nem az a fontos, hogy Attila idején létezett-e a honorbirtok fogalma vagy sem! Sokkal lényegesebb, hogy ez a fogalom éppen abban a korszakban bukkant fel, amelyben nemzeti krónikáink is íródtak! Vagyis mit jelent mindez? Azt, hogy krónikáink ezzel a névvel üzenni akartak! A római egyház árnyékában már nem tehettek nyílt utalásokat arra, hogy Attila idején mi is volt a valós helyzet Róma és a hunok között. De ezekkel a beszédes nevekkel még kifejezhették a lényeget.

Attila halála után a megalázott Birodalom szörnyű bosszút esküdött. Egy teljes államgépezet lendült működésbe és zakatolt szüntelen hosszú évszázadokon keresztül azért, hogy ezt a döbbenetes szégyenfoltot eltüntessék. Krónikások egész hada, művelt egyházi és világi személyek sokasága tevékenykedett azon, hogy a történelmi tényeket elfedjék. Értjük már hol kezdődött a huntudat irtás? Értjük már mi váltotta ki? Értjük már, hogy ez a szerencsétlen kárpát-medencei magyarság a puszta jelenlétével, a puszta megmaradni akarásával kiknek és miért áll útjában? Hiszen úgy állunk itt, Európa kellős közepén, mint egy viharvert ősi tanúkő, amely szavak nélkül is a történelmi igazságról beszél! Még akkor is Isten ostorát idézzük, ha időközben már mi magunk is elfeledkeztünk róla!

Végezetül Anonymus gondolataival zárom:

 „Attila király halála után a rómaiak Pannónia földjét legelőknek hívták azért, mivel a nyájaik Pannónia földjén legeltek. És joggal mondhatták Pannónia földjéről, hogy az a rómaiak legelője, hiszen éppen most is a rómaiak legelnek Magyarország javaiból."

 A hunok marhái tehát bosszúból Pannóniát tették legelőjükké.


Forrás: http://maghreb.blog.hu/2013/03/19/szekiz-munduz_ii#more5148870


« Prev Next

Megnyitva 14010 alkalommal
A rovat további cikkei: « A Kőszikla A Gutkeled nemzetség »

Hozzászólás   

#2 H-5213 Szapárfalu, Angolkert út 2/Akovacs.laszlo 2015-09-04 16:46
Kedves Cartwritght!

Kitűnő felismeréshez gratulálok. A saját latin-magyar szótárom (Györkösy Alajos, 1956 Akadémiai Kiadó, Bp.) a következő jelentéseket adja meg.
I. mundus 3, comp; adv. –e, iter rendes, takarékos; csinos, tiszta, takaros
II. mundus i, m. 1. (női) dísz, pipere; egyetem, világ, 3. ég, föld; emberiség

Tehát boci nincs. Viszont az a népmese (Táltos ökör, a kiséves Rákjegy tanmeséje), amelyet egyébként Pap elemzett Hazatalálás c. könyvében, a mese nyelvén fogalmazza meg, hogy mi az összefüggés a szarvasmarha és a mindenség közt.

Tehát bingó: -) K.L.
#1 fordításcartwright 2015-09-02 16:25
„Fölmentem hát az Internetre, és a böngésző címsorába bepötyögtem kedvenc online szótáramnak a címét. Ott kiválasztottam a „Magyar -> Latin" opciót és a keresőmezőbe beírtam a „szarvasmarha" szót. Az eredmény teljesen megdöbbentett. Ugyanis a legelső találat, amelyet a szótár felhozott ez volt: szarvasmarha = mundus”

Meg lehet próbálni bárkinek, bármelyik fordító programmal, de ilyen eredmény nem fog kijönni.
A mundus szóra egyszer az jön ki, hogy ég, föld, emberiség, világrend, világegyetem, világ, másodszor rendes, takarékos, csinos, tiszta, takaros.
A szarvasmarha szóra vagyis magyarról latinra pedig bovinus, armentum, taureus,
Mundus még véletlenül sem.
Két latin szöveg ami talán ismerős mindenkinek:
Sic transit gloria mundi – így múlik el a világ dícsősége
Rex Mundi – a világ királya

Hozzászólni csak a bejelentkezett felhasználók tudnak

Alrovatok

Új írások

Hozzászólások