20210418
Last updateH, 21 dec. 2020 2am

rovas logo

2013 június 19, szerda

Antiszemitizmus: megtévesztők és megtévesztettek

Szerző: Sütő Gábor

A kormány önmaga alatt vágja a fát

               Képtelen helyzet alakult ki. A kormány sok kérdésben teszi a dolgát közvéleményünk elégedettségére. Állja a sarat a nagyrészt zsidó kötődésű külső és hazai támadásokkal szemben, bár az álszocialista és neoliberális hazaárulás ellen (a világban, az EU-ban és itthon) keveset tehet. A rezsicsökkentés, a devizahitelesek segítése, a fellázított tanuló ifjúság hőbörgésének rugalmas kezelése, s néhány más intézkedés, akkor is, ha a tőkés rendszerben nem mindig teheti az elvárt következetességgel, hoz szavazatokat. Sokan szeretnénk segíteni a kormányt, a belső feszültségeket kiváltó zsidó és cigány nyomulással szemben is, de nem hagyja, hogy segítsünk neki. Ez pedig önmagában több szavazatot visz el, mint hoznak az említett intézkedések. Ne álltassa magát senki azzal, hogy ez túlzás. Az eddigi példákhoz hasonló irányultságú, azaz jóakaratú, de idegen érdekek védelmére irányuló – ténylegesen a magyarsággal szemben ható, a kisebbségeket és a másságokat indokolatlanul ajnározó – kijelentéseivel és intézkedéseivel ugyanis önmaga alatt vágja a fát.

Szemléltetésül elemezzünk részletesebben egyetlen közelmúltbeli példát, amelyre sokan emlékezhetnek. A Mazsihisz tényszerűen ellenőrizhetetlen indulatos közleménye szerint 2012 júniusában valaki az utcán állítólag kijelentette Schweitzer főrabbinak, hogy „utálok minden zsidót”. Bár a főrabbi a Népszabadságban úgy fogalmazott, „nem is emlékszem, melyik szót használta”, és a Mazsihisz elfogult közleményén kívül semmilyen bizonyíték nem került elő.

Ilyen helyzetben lezárják az ügyet világ minden táján. Nem úgy nálunk. Közvéleményünk elhűlve látta, hogy a történelmi egyházak jelenlegi, a saját híveiktől elidegenedett, politikailag másfelé hajló vezetői közös nyilatkozatban ítélték el a bizonyítatlan esetet, amely nem szolgált rá „ágyúval verébre” horderejű támadásra, még akkor sem, ha tényleg úgy és az történt, amit a Mazsihisz állít. A Helsinki Bizottság, a nem magyar irányítás alatt álló civil szervezetek, a neoliberális és álszocialista ellenzék, késlekedés nélkül csatlakozott e templomon kívüli zsolozsmához. Ám leglehangolóbb az volt, hogy a szomszéd országokban ismétlődő magyar-verésekkel, a magyarság elleni szüntelen antiszemitázással szemben a legtöbbször némának maradó kormánytényezők – sajnos, lelkiismeretlenül belezavarták az akkor még alighogy hivatalba lépett köztársasági elnököt is – fennkölt nyilatkozatban ítélték el „az esetet”, mintha eget-földet rengető tragédia történt volna. Tették ezt kiérezhető magyarellenes felhanggal, azaz szolgai készséggel segítettek a Mazsihisznek, hogy bolhából elefántot csináljon, sokadszorra is rossz hírét keltse országunknak. Fájó! Még fájóbb, hogy ugyanezen napokban a rendőrök szükségtelenül bántalmaztak egy arab sakkozót, aki maradandó sérüléseket szenvedett, vidéken pedig sokadszorra gyilkoltak a cigányok, ám ezekre e szervezetek és személyek közül egyik sem reagált. Pedig hasonlíthatatlanul súlyosabb, bizonyított és emberi áldozattal járó esetek voltak. Különösen fájó, hogy e jelenségek azóta is folytatódnak, s egyszer sem emelték fel ellene a szavukat!

Ezért hát ne minket, hanem önmagukat hibáztassák, ha közvéleményünkben olyan benyomás keletkezik, azért hallgattak, mert ott csak arab és magyar volt az áldozat.

Politikusaink ékesszólóan hadakoznak ugyan kettős mérce ellen, amit helyesen és jogosan tesznek, ám keveset ér, ha a gyakorlatban megbuknak. Nem látnak, vagy nem akarnak átlátni „az egyenlőbbek” üzemszerűen begyakorlott fondorlatain. És mit kapnak érte. Az antiszemitázók egyik vezéralakja, Révész Sándor a Népszabadságban „Fene a gusztusukat” eleve lenézést tükröző című kirohanásában „értékeli”; a gondolatmenet nehezen követhető, de az első és az utolsó mondat érthető: „A Schweitzer József főrabbinak tett gesztusok ára nulla. … Ilyenkor teszik az ingyen gesztusokat azok, akiknek a rasszizmus elleni fellépés egyébként semmilyen árat nem ér meg. Rendes esetben az ilyen könnyű gesztus bónusz. Azoknak, akik tisztességesen megharcolják harcaikat az embertelenséggel. Az említett kormánytényezők nem tartoznak közéjük.” Íme, a fizetség azért, hogy a Mazsihisz ellenőrizhetetlen nyilatkozata eleve utasítást jelent egyes politikusok részére, akiket pedig mi saját képviselőinkként állítottunk fontos posztokra. (Zárójelben jegyzem meg, mert szinte hihetetlen, de az Interneten széltében-hosszában kering egy elborzasztó idézet, amelyet Schweitzer úr állítólag 2000-ben tett, feltehetőleg egy konferencián: „Önök magyarok, kelet Európa szégyene. Egész életemet arra fogom szentelni népemmel együtt, hogy Önöknek ott ártsak, ahol tudok”. Bizony, a békés jövőnk érdekében, nem ártana tisztázni, hogy ez tényleg elhangzott-e, vagy provokációs/önprovokációs céllal terjesztik).

Az Alaptörvény, de még az említett Btk. 269/C sem írja elő, hogy bármely nemzetet szeretnünk kell. Népünktől elidegenedett politikusok a történelem folyamán próbálták elérni, hogy szeressük az osztrákokat, németeket, szovjeteket, izraelieket, amerikaiakat, de csak ráfizettünk. Az ember nem szeret, és ne is szeressen, egyetlen nemzetet sem, csak a sajátját. A többit tisztelje. Egyformán, és szigorúan kölcsönösségi alapon. De semmiképpen nem rendeletre. Ugyanezt várja el azoktól, akiket képviselőiül választott. Ezért ellenérzéssel fogadja, hogy egyesek könnyedén hajlanak a saját nemzetük alaptalan elmarasztalására, s haptákba vágják magukat a nemzetidegen érdekek előtt. Legalább követnék Schweitzer főrabbi említett nyilatkozatában tett valóban bölcs megállapítását: „A gyűlölet nem ma keletkezett. Ennek megvannak a gyökerei, amelyek ideológiai, gazdasági és politikai jellegűek lehetnek.” Pontosan erről van szó! Csakhogy ha valaki elkezdi bolygatni az okokat, a kisebbségi rohamcsapatok antiszemitizmusnak nyilvánítják, kampányt indítanak ellene, s egyes politikusaink és hatóságaink, ismét az antiszemitázók oldalára állnak.

Még oly képtelen eljárás is előfordul, hogy zsidó vonatkozású politikai kérdésekben bíróságokkal hozatnak magyarokat elmarasztaló inkvizíciót idéző ítéleteket, amelyeket nagyon is érdemes lenne ismertetni és elemezni, de itt nincs rá hely. Ám, a horderejénél fogva, egy másik ügyre mégis ki kell térni. A kormányszervek folyamatosan és komoly intézkedéseket foganatosítottak és foganatosítanak a fegyvertelen Magyar Gárda ellen, amely pedig a szövetséget kínált a rendteremtésben. És vele együtt a kormány, ha nem is két hét, de két hónap alatt rendet tudott volna teremteni. A Magyar Gárda nélkül azonban két év alatt sem sikerült, és a kormánynak egyedül nem is fog menni, mert ma a rendnek túl sok az éppen általa hatalmi pozíciókba segített ellensége, az ellenszolgáltatást nem igénylő kínálkozó szövetségesekről meg nem vesz tudomást. Felmerült Cigány Gárda létrehozása, de a kormány részéről nem volt ellene nyilvános állásfoglalás. Nemrég Tett és Védelem néven létrejött a zsidó gárda (fegyveres rokonszervezete, az In-Kal már régen uralja a biztonsági helyzetet), de a kormány részéről ellene sem hangzott el egy szó sem. Lehet, hogy nem ez a helyzet, de e tényekből az a következtetés vonható le, hogy nem a gárdával, mint olyannal van baj, hanem azzal, hogy magyar. Ha ez mégis félreértésnek bizonyulna, az illetékesek máris túl sokat vártak az eloszlatásával. Mert hogyan van az, hogy Magyarországon a zsidó Élet Menetét és hasonló rendezvényeket nyugodtan lehet szervezni, de a magyar élet védelmére szervezett menet, sőt még a rendteremtési akarat is törvénytelen és üldözendő?

Mindeközben hallunk olyasmiket is, hogy a kisebbségek a történelmi tapasztalatok alapján joggal tarthatnak attól, hogy ők lesznek a bűnbakok. – Ebből azonban értelemszerűen ismét csak az a negatív következtetés vonható le, hogy mi magyarok legyünk csak továbbra is a bűnbakok és az áldozathozók. A történelmi tapasztalatok bizonyítják is, hogy mindig a mi rovásunkra oldották meg a kisebbségek és másságok megjátszott félelme és rettegése csillapítását. Mondjon valaki példát rá, hogy a második világháború után nem a magyarság pénzén és rovására oldották meg a kisebbségek, sőt az utóbbi években a másságok mondvacsinált rettegésének az enyhítését, sőt munkával meg nem szolgált, állampolgári magatartással ki nem érdemelt nagyobb jólétének a feltételeit.

Beszélnek a kisebbségek méltóságáról is. Bejegyzett zsidó kisebbség azonban nem létezik Magyarországon. A zsidóság fogalma sincs meghatározva; ők nem tartják önmagukat sem kisebbségnek, sem nemzetiségnek, sem vallási felekezetnek, államalkotó népességnek sem, legkevésbé a magyar nemzet részének (Akkor sem, ha egyes politikusok így udvarolnak nekik), hanem a helyzethez igazodva, mindig az előnyökkel járót választják. Más szóval, eleve kirekesztik magukat a magyarságból, az iskolától a temetőig. Velük kapcsolatban csak egyetlen dolog biztos, éspedig, hogy zsidók. Erre sem kiáltson senki sem zsidózást, mert ezt sem mi állapítjuk meg, hanem minduntalan ők hozzák a tudomásunkra, hiszen nyíltan ezen az alapon támasztanak eltúlzott igényeket mindenkivel szemben és támadnak másokat. Ráadásul a 2011-es népszámlálás adatai szerint mindössze tízezren vallották magukat zsidónak; ez összecseng a Népszavában megjelent interjúval, ahol bevezetik a „zsidónak minősülő személyek” fogalmát, hogy még nagyobb zavart és átláthatatlanságot vigyenek a kérdésbe. A tízezres számot senki el nem hiszi; ismét arcátlan manipulációval állunk szemben. Ha ennyien lennének, zsidó közkatona nem is lenne a mini hadseregünkben; de lehet, hogy nincs is. Akkor oda meg minek kell immár két tábori rabbi is? É sorolhatnánk vég nélkül az alaptalan és indokolatlan zsidó betolakodás, felsőbbség és elsőbbség példáit, amelyek mindig a magyarellenes irányába mutatnak.

Akik a politikai pozíciójukkal, kétes módon szerzett vagyoni befolyásukkal visszaélve, aljas szándékból meggyalázzák a szólás- és véleménynyilvánítás szabadságát, azokat el kell távolítani a vezető pozíciókból, hogy ne tudjanak úrrá lenni népünk felett, s szellemi és fizikai bilincsbe verni az országot. Akik telhetetlenségük védelmében gyűlöletbeszéd-törvényeket alkotnak, azok aljas, hamis, hazug, nyerészkedő emberek, szervezetek. Kíméletesen, de ki kell iktatni őket a politika világából, mert nem becsületes munkával akarnak jogtalan előnyökhöz jutni. Különben ők iktatják ki kíméletlenül a magyarságot a saját hazájában, ami már folyik is! Faji alapon!

Minden nemzet a vele született tulajdonságoknak megfelelően alakítja az életmódját, a másokhoz való viszonyát, s ennek megfelelően alakul a politikája is. A zsidóság – éljen a világ bármely országában – önmagát kiválasztottnak tartja, s e tévhitre alapozva előjogokat követel és kényszerít ki. Nem vagyunk egyformák, még azzal is megbékülünk, hogy a teljes egyenlőség nem valósul meg, de egyenrangúak és egyenjogúak vagyunk. A velünk élő nem-magyarok előharcosai azonban éppen ezt nem ismerik el, hanem követelik, hogy őket sajátmagunknál is fontosabbnak tekintsük, előnyösen megkülönböztessük, s ezt hirdessük, sőt még törvénybe is foglaljuk. Ezen az alapon már azt is sértésnek veszik, ha ugyanazokat a követelményeket és elvárásokat támasztják velük szemben, mint minden más állampolgárral szemben; eleve – azaz faji alapon – alacsonyabb rendűeknek tekintik az őket befogadókat.

Külföldi szövetségeseikkel együtt politikai korrektséget is követelnek, de önmaguknak eszébe sem jut, hogy politikailag korrektek legyenek. Az emberi korrektségről meg eleve el is feledkeztek. Köszönetet mondhatnak a rendszerváltás utáni magyar kormányoknak, hogy ezt szóvá sem teszik, sőt szinte istenítik a zsidóságot. Úgy látszik, megvan az eredménye annak, hogy a vezető politikusok fontos országokba nem látogatnak el, de Izraelbe sorban elzarándokolnak, lehetőleg többször is.

Akármerre nézünk, a magyarellenesség intézményesítésére utaló jelenségekbe ütközünk. Ám senki, még az esetleg más valós szempontokra hivatkozó kisebbségek és másságok, de kormányszervek sem várhatják el, hogy ezzel szemben közömbösek maradjunk. Vagy megértik, vagy nem. Az eddigi történelmi tapasztalatok alapján, sajnos, inkább az feltételezhető, hogy nem értik meg. Azt mégsem zárhatjuk ki, hogy ha nem is képesek túllépni önmagukon, a növekvő felháborodás talán meggondolásra késztetheti őket, és a közös békés jövőnk érdekében, még ha kényszerűen is, de tesznek lépéseket. Ám mindebből nekünk le kell vonni a következtetéseket, és intézkedéseket kell foganatosítanunk, s kikényszerítenünk.

Illetékesek, és Illetéktelenek! Hozzanak bennünket lehetetlen helyzetbe: járjanak el olyan egyértelműséggel, hogy még rosszindulattal se lehessen semmi magyarellenességet rájuk fogni.

Magyar ország-e még Magyarország?

Szívfájdító, hogy e kérdést jobboldali kormány alatt kell feltenni, hiszen a jobboldal általában nemzeti beállítottságú, szemben a rendszerint kozmopolita beállítottságú szocialista-neoliberális kormányokkal. Afelől sincs, ne is legyen kétség, hogy nem a jelenlegi kormány juttatta ide országunkat, hanem az MSZP-SZDSZ koalíció. Mivel azonban a bevezetőben említett külső és belső erők mostanra fokozták kritikussá a helyzetet, nincs helye a mellébeszélésnek, amivel csak súlyosbítanánk, átláthatatlanabbá tennénk mindent, s ártanánk minden félnek.

Hallgassunk bele a napi hírközlésekbe, közéleti-politikai megnyilvánulásokba – az ellenzék fórumairól nem is beszélve – alig esik szó róla, hogy itt a magyarság él. Megállás nélkül hallunk viszont, és minket vádlón, az antiszemitizmusról, a holokausztról, a velük kapcsolatos bocsánatkérési és jóvátételi követelésekről, általában a zsidók igényeiről, s mindezzel párhuzamosan a cigányság, valamint a másság hasonló és igencsak növekvő természetellenes igényeiről. És már be van tervezve, hogy nemcsak ez évben, hanem 2014-ben is folyamatosan ezt fogjuk hallani.

Lassan odajutunk, ha valaki véletlenül nyilvánosság előtt a magyarokról találna beszélni, lesz, aki rákérdez, hogy azok kik? Idővel pedig már nem is lesz tanácsos ilyen kérdést feltenni, hiszen a magyarság említése már ma is burkolt zsidózásnak minősül. Szembe is kell néznünk a valósággal: a fentiek, s ezer más ügy és jelenség miatt az elmúlt években országunk még a semleges szemlélő szemében sem magyar országnak, hanem egyre inkább zsidó országnak tűnik, második Izraelnek, amivé akarják tenni. Mindennek ugyanis ez lehet a végső, egyre nyíltabban értésre is adott célja. A történelem folyamán cionista vezetők nemegyszer nyíltan bejelentették igényüket Galíciára és Magyarországra. Itthon, évekkel ezelőtt, Csurka István dokumentált elemzései hívták rá fel a figyelmünket, hogy hamarosan palesztinok lehetünk a saját hazánkban. Különösen, ha folytatódik a betelepülés és valósnak bizonyulnak a kitartóan fennmaradó cáfolatlan hírek a további jelentős betelepülésről szóló titkos egyezményekről. Izraelben járt magyar turisták számoltak be a sajtóban róla, hogy a tel-avivi repülőtéren, de más helyeken is, láttak olyan feliratokat, hogy „Tanulj magyarul. Új hazánk – Magyarország!” A Duna Teraszt izraeli lakóparkként hirdetik Izraelben. Az sem véletlen, hogy Mi országunk címmel indítanak sorozatot a Bálint utcai zsidó értelmiségi központban. Ne legyünk hiszékenyek, sem gyávák. Akárki állítja, ne higgyük, hogy barátaink azok, akik immár hagyományosan ellenségesen nyilvánulnak meg velünk szemben, minket korlátoznak abban, hogy magyarként éljünk a saját országunkban. Még azt sem halljuk tőlük, hogy párbeszédet akarnának; szinte mindig tiltakozás, igénybejelentés, vagy követelés formájában fogalmaznak; éreztetik, hogy eleve felsőbbrendűnek tartják magukat.

               Mindennél beszédesebb, hogy májusban Magyarországon tartották a Zsidó Világkongresszust. A hírt onnan tudtuk meg, hogy Feldmájer Péter, a Mazsihisz elnöke, Jeruzsálemben közölte az MTI tudósítójával: „A Zsidó Világkongresszus különös figyelemmel követi a magyarországi zsidó közösség életének a történéseit. Ezt jelzi, hogy a szervezet hosszú idő után először nem Jeruzsálemben, hanem Budapesten tartja a közgyűlését májusban mintegy ötszáz fő részvételével”. Ronald S. Lauder, a Zsidó Világkongresszus elnöke (a sukorói „telekcsere” egyik szereplője) hasonló értelemben nyilatkozott a Süddeutesche Zeitungnak, hozzátéve, hogy a kongresszus színhelyéről ők maguk döntöttek (azaz, nem a magyar hatóságok) és ezt „erőteljes jelzésnek” szánták! A ZSVK Végrehajtó Bizottsága ezt megelőzően Thesszalonikiban tartotta ülését, ugyancsak „erőteljes jelzést” adva a görögöknek az általuk szélsőjobboldalinak nevezett párt előretörése miatt, azaz nyíltan beavatkozva a görög belügyekbe. A magyar zsidóságot képviselő Zoltai Gusztáv, a Mazsihisz ügyvezető igazgatója és Feldmájer Péter „ismertette a magyarországi egyetemeken tapasztalható, egyre erősödő zsidóellenes hangulat jelenségeit, továbbá azt is, hogy a magyar kormányzat nemcsak a Horthy-korszak vezető embereit akarja példaképként állítani a magyarság elé, hanem március 15-én a nemzeti ünnep alkalmából kitüntetéseket adományoztak közismerten rasszista nézeteket valló embereknek is.”

               Már itt felmerül a legfontosabb kérdés: ha az is történne Magyarországon, ami e vádakban elhangzik, az kifejezetten magyar belügy, amihez senkinek semmi köze. Főleg nem a Zsidó Világkongresszusnak, amely nem állam, nem nemzetközi szervezet, de még csak nem is nemzeti egyesület, hanem faji alapon összeverbuválódott testület. Ha másokról lenne szó, ők maguk is úgy mondanák, hogy rasszista szervezet. Mivel ez tagadhatatlan, mi úgyszintén elfogadhatjuk, ám ennek tudtával még kevésbé tetszik, hogy betolakodtak hozzánk. Mi ugyanis nem vagyunk rasszisták és – mi tagadás – nem is szeretjük a rasszistákat. (Egyébként nem ez volt az első értekezlet, amelyet zsidó szervezetek Magyarországon tartottak, saját biztonsági szolgálatuk felügyeletével, csak előző kormányaink „kíméletesen” elhallgatták előlünk).           

               Mindezen előzmények ellenére, közvéleményünket megbotránkoztatva (és miután más forrásokból már napvilágra került) kormánytényezők örömüket hangoztatva jelezték, hogy nálunk rendezik a Zsidó Világkongresszust. A Hír tv-ben egy kormánytisztviselő közölte, a kongresszus Magyarországon rendezését dicsőségnek tartja, egy másik vezető politikus pedig, hogy a kormány megtisztelőnek tartja. Ők tarthatják annak, de akkor elkülönülnek a magyarság álláspontjától. A hasonló hajbókoló kijelentésekből ugyanaz a szolgalelkűség kandikál ki, mint amikor Izrael nem kívánatos személynek nyilvánította az Országgyűlés elnökét arra, hogy a tel-avivi Wallenberg-ünnepségen képviselje országunkat, s erre mi – nemcsak a nemzetközi gyakorlatban ilyenkor szokásos viszontválaszról, hanem még a neheztelésről is elfeledkezve – még magasabb szinten, a köztársasági elnökkel képviseltettük magunkat. Ilyen horderejű kérdésekben, s ezen a szinten, a hasonló eljárás nemcsak az egyéni, hanem a nemzeti önbecsülés feladását is jelenti.

Az ember ezt megjegyzi, akkor is, ha nem szól ellene azonnal.

Egyébként miért nem ott tartják a világkongresszust, ahol valóban – s ott is okkal – dühöng az, amit ők antiszemitizmusnak neveznek, holott csak zsidóellenesség, mint például az arab országokban? Miért nem próbálkoznak Kairóval? Ott nyílna remek alkalom harcolni a zsidóellenesség ellen. De kísérletezhetnének nyugodtabb helyekkel, mint Párizs, vagy Berlin, ám még alkalmasabb hely lenne Birobidzsán.

Ilyen előzmények után egyáltalán nem tűnt hazafiasnak, sem demokratikusnak, hogy a belügyminiszternek meg kellett akadályoznia „minden olyan tüntetést, szervezkedést, amely sérthetné a Zsidó Világkongresszus budapesti tanácskozására látogató vendégek és a magyarországi zsidó közösség emberi méltóságát”.

A kongresszus igazolta is az előzetesen körvonalazódott fenyegetéseket. Vezetői megtették, amit vendégként más népek képviselői meg nem tennének. A magyar miniszterelnök annak rendje-módja szerint üdvözölte a látogatókat, kívánva, hogy érezzék magukat otthon, ám ők nemcsak elfeledkeztek róla, hogy vendégségben vannak, hanem éreztették, nem is vendégként, hanem felügyelőként, felettesként érkeztek. Nemcsak pökhendien visszaéltek a vendégjoggal, hanem kihívóan lenézték és kioktatták vendéglátóikat. „Irányelveket” fogalmaztak meg Magyarország számára. Belügyeinkbe nyíltan beavatkozva, országunk szuverenitását megsértve, nyíltan felszólították a kormányt egy 17%-os parlamenti párt, a Jobbik elszigetelésére, eltávolítására. Ez már messze túlesik a vendégjogon, a magukat uralmon lévőknek érzők hatalmi arroganciája. Mi több, a kongresszus közleményben bírálta Orbán miniszterelnököt, hogy „nem nézett szembe a probléma valódi természetével”.

Bár mi egészen más szempontból tekintünk a dolgokra, de e megfogalmazás tőlünk sem teljesen idegen. Mint ahogy, ugyancsak a másik oldalról nézve, osztjuk azt a megállapítását is, hogy „a gonosz diadalához nem kell más, csak hogy a jók tétlenek maradjanak”. Hiszen igencsak elgondolkodtató, hogy egyetlen „jó” magyar politikus nem akadt, aki megálljt mondott volna, sőt, ha nem is fújták a nótát, de mintha ugyanezt a dallamot dúdolgatták volna.

Szerencsére maguk az érintettek korrekt módon, világosan és érthetően kimondták, amit a magyarság nevében, mint a legkevesebbet, válaszul el kellett mondani.

Mintha egyesek időnként fordítva ülnének a lovon, nem veszik észre, hogy a kongresszus Budapesten rendezése a nyíltan meghirdetett magyarellenes vádakkal eleve sérti a magyarok méltóságát, s a kialakult helyzetben fenyegetésnek, sőt terepszemlének is tartható, azaz nemzetbiztonsági kockázatot jelent. Ez bizony olyannyira nyilvánvaló politikai hiba és bűn egyszerre, hogy akadhatnak, akiknek még a hazaárulás is eszébe jut. Merthogy mit látnak? Lehet tiltakozni a kormány intézkedései ellen, naponta lehet követelni a megbuktatását, a Népszava minden nap szó szerint közölheti, hogy „Orbánnak mennie kell”, az ATV Újságíró klubja rágalmazhatja a miniszterelnököt, az EU-ban dolgozó magyar (magyar?) képviselők kezdeményezhetnek intézkedéseket Magyarország ellen, a zsidóság képviselői itthon és Nyugaton bármilyen váddal előállhatnak a magyarok ellen, lehet becsmérelni a keresztényeket, a sajtóban lehet „tematizálni” még Orbán Viktor meggyilkolását is, de a zsidó politikai behatolás és kialakuló szellemi terrorizmus ellen nem lehet még szólni sem?

Ilyesmi nem szerepelt a választási ígéretekben. Az sem, hogy a kormány a saját népének véleményét felülbírálja, s egy másik nép nyíltan meghirdetett felsőbbrendűsége előtt hajol meg.Magyarellenesség, embertelenség, és a saját szerep félreértése, ha valaki erre ismét azzal a vádaskodással áll elő, hogy ez antiszemitizmus. Önmagát leplezi le. Kiderül, hogy melyik oldalon áll. Akik most a megbízásunkból illetékesek, lássák be már végre, passzivitásuk és hajbókolásuk e kérdésben az ő ellenük is működő magyarellenes erőket segíti. Lehet, nekik még nem tűnt fel az sem, hogy az országunk javát szolgáló minden, de minden intézkedésüket bíráló, sőt bűnös módon akadályozó ellenzék az „antiszemitizmus” kérdésében hallgat. A hallgatás pedig egyetértés! Vészjósló, ha pont ebben a kérdésben alakulgat a nagykoalíció.

A Fidesz-KDNP a választási ígérete szerint a legfontosabb kérdésekben nemzeti konzultációt ígért. Javukra szól, hogy ezt jó néhány fontos kérdésben be is tartották. (Az MSZP-SZDSZ koalíciónak ilyesmi eszébe sem jutott, ezért – mindennek ellenére – 2014-ben jól gondoljuk meg, hova húzzuk az x-et). Az itt jellemzett magyarellenes mesterkedések közepette a Zsidó Világkongresszus helyszínének kérdésében a kormány önmagát szorította korlátotok közé, a jövőre vonatkozóan is, mert hasonló kérésekre már nehezebben mondhat nemet. Nemzeti konzultációt kellett volna tartani. Közvéleményünk minden bizonnyal hálás lett volna érte, s a kormány jelentős, többoldalúan forgatható politikai tőkét kovácsolhatott volna belőle. A kongresszus és a körülötte keltett, a városközpont életét napokra felforgató felhajtás, az izraeli titkosszolgálati és katonai erők tömeges jelenléte, magyar belpolitikai szempontból a zsidóellenesség növekedésén kívül még annyi eredménnyel járhatott, hogy a Fidesz vesztett a népszerűségéből, ami pedig nem érdeke a népi-nemzeti erőknek. Nyílván nem volt a kormánynak sem célja, de ezt most már el kell könyvelnie. Hiszen a szépítgető bejelentések ellenére, egyértelművé vált, hogy provokációról, fenyegetésről és behatolásról van szó. Ugyanis a zsidók talán sehol a világon nem élnek ilyen jólétben, ennyi előnyt élvezve az őket befogadó lakossággal szemben, ám tudtunkra adták, ennél is sokkal többet akarnak! Volt, aki Magyarország megsemmisítéséről beszélt! A világkongresszus állásfoglalásaiból egyszersmindenkorra le kell vonnunk a következtetéseket. Sajátmaga, országa és népe védelmében ezt a kormánynak is teljes egyértelműséggel, és minél előbb meg kell tennie.

Mindezek ismeretében akár utólag is országos tiltakozó akciók indulhatnak. És induljanak is, mert bizonyos erők azt akarják elérni, hogy ez a kilencvenháromezer négyzetkilométeres csonka haza se maradjon magyar!

Mintha mindez nem lenne elég, megalakult a Magyar Holokauszt-2014 Emlékbizottság. Ritka torzszülött elnevezés. Mert nézzük csak, mit jelenthet? Nem létezik a történelemben magyar holokauszt, s ilyen kifejezés a történetírásban sem honosodott meg. Azt jelentheti – mert a szerencsétlen megfogalmazás miatt így is lehet értelmezni – hogy 2014-ben viszont majd lesz magyar holokauszt. És erre, előrelátóan, létrehoztak egy emlékbizottságot. Magukra vessenek, akik szolgai igyekezetükben ennyire homályosan fogalmaznak. Az pedig többoldalú diplomáciai melléfogás, hogy az USA, Izrael, Németország és Ausztria nagykövetei is tagjai e bizottságnak. A nagykövetek a fogadóországukban nem vállalhatnak semmiféle közszolgálati szerepet. Sajnos, a bizottság vezetője, egyebek miatt becsülendő vezető politikusunk, kijelentette: „A szembenézés és a bocsánatkérés esztendejének kell lennie 2014-nek, … a holokauszt emlékéve az emlékezés parancsának és a felejtés tilalmának törvényerőre emelését jelenti, a bocsánatkérést pedig a nemzeti identitás részévé kell tenni.” A támadás látszatát is elkerülve, de személyre szóló tekintet nélkül ki kell mondani: ha ez megvalósulna, a nemzetünk nem létező kollektív bűnösségének intézményesítése lenne! Magyar Benes-dekrétum féleség, amelyet mi magunk hoznánk meg sajátmagunk ellen. Magyarságunk és állampolgári öntudatunk nem függhet attól, hogyan viszonyulunk a zsidóság történelmének eseményeihez. A magyar nem attól igaz magyar, mert zsidókat mentett, avagy isteníti, vagy gyűlöli a zsidókat, hanem attól, hogy szereti a saját népét és kiáll érte azokkal szemben, akik idegen lelkületűvé akarják átnevelni, legyenek zsidók, vagy magyarok. Velük szemben kell a zéró-toleranciát alkalmazni, nem a magyar rendteremtő akarattal szemben.

A magyar politikában nem lehet, ne is legyen zéró tolerancia semmi mással csak a magyarellenességgel szemben! Amíg nem hirdetnek és érvényesítenek zéró-toleranciát a magyarellenességgel szemben, addig nincs helye semmi egyéb izmussal szembeni zéró-toleranciának. Nincs ennél természetesebb, sem parancsolóbb követelmény egyetlen demokratikus országban sem. (Próbálná valaki Izraelben a politikai követelmények között a magyarellenesség elleni zéró-toleranciát az első helyre állítani!) Minden más tolerancia – és immár zéró nélkül! – csak ennek a maradéktalan teljesítése és teljesülése után, kellő megfontolás alapján jöhet. Ez politikai abc, amit minden magyar állampolgártól meg kell követelni a kisebbségiektől kezdve a kormánytagokig.

Ennek szellemében az ilyen, remélhetőleg csak átgondolatlan, de kártékony szándékok ellen nemcsak állampolgári jogunk, hanem kötelességünk, sőt létérdekünk tiltakozni. Legyünk benne biztosak, nem velünk van baj, ha felháborodunk a sokasodó hasonló törekvéseken, de baj van velünk, és tragédiánkká növeljük a bajt, ha nem háborodunk fel!

***

A magyar társadalmi és kormányzati akarattól függetlenül kritikus pont közelébe érkeztünk tehát, ahonnan vagy lesz erőnk visszafordulni, vagy az események tragédiába torkollhatnak. A leghatározottabban, elodázhatatlanul társadalmi és kormányszinten összehangolt intézkedéseket kell foganatosítani a magyarság védelmére. Eljutottunk oda, hogy a zsidó polgári és egyházi vezetők állandóan növekvő óhajainak való megfelelési kényszer felülírja a jogállami törvényeket. Egy tapodtat nem szabad tovább hátrálni, mert államunk, nemzetünk gyalázatosnak nevezése, amiatt, hogy nem tudta megvédeni a zsidókat a deportálástól olyan körülmények között, amikor önmagát sem tudta megvédeni, vagy ennek szó nélkül hagyása, s minden más engedmény az egyenlőbbek szemében már szerzett jog. A másnapi követeléseik már e határról indulnak! Ezt a telhetetlenséget a Zsidó Világkongresszus otromba nyilatkozata bizonyította is. Így szorulunk állandóan vissza. Ennek egyetlen logikus végkövetkezménye lehet. Mi leszünk miattuk és helyettük egyben a tettesek és az áldozatok is. Ugyanezt évszázadok óta folytatják számos más országban is. A kormány két oldalról is maga alatt vágja a fát: egyrészt önmaga hoz létre sajátmagát és a magyarságot akadályozó precedenst, amire hivatkozhatnak, másrészt gyengíti a kétharmados támogatottságát, önmaga készíti elő a fülke-ellenforradalmat. Pedig a kétharmados választói fülke-forradalmat nem ezért csináltuk. Mi magyar választók, és nem valamely párt. S ha szükséges, megcsináljuk a forradalmat a fülke-forradalmon belül is. Különben a fülkén kívüli, a nemzeti akartunkat semmibe vevő idegen indíttatású és lojalitású ellenforradalom kerekedik felül, és semmisít meg bennünket a kétharmados felhatalmazás birtokában a kisebbségek és a másságok magyarellenes és természetellenes törekvéseivel szemben oly kíméletesen eljáró kormánnyal együtt.

Országos bosszankodás, panasz, tiltakozás eddig is volt, maradjon is meg, sőt terebélyesedjen, de tett hiányában ma már arra sem elég, hogy lassítsa a helyzet romlását. Népünk, nemzetünk törekvései és a kormány törekvései ugyanis a legjobb esetben is csak párhuzamosak, időnként pedig keresztezik is egymást. A magyarság ezt érzi és kifejezésre is juttatja. Egyes hivatalos megnyilvánulásainak a magyar- és a természetellenessége annyira szembeszökő, hogy felmerül, nem valamiféle kényszer hatása alatt teszi-e. Akkor pedig különösen szüksége van a segítségünkre. A kormánynak éreznie kell, nekünk pedig látnunk kell, hogy e kérdésben a segítségünkre szorul. Létkérdés, hogy ezt megértessük egymással.

Történelmi szükségszerűség, hogy tudatosodjon minden felelős szervben és személyben: ha az erősödő társadalmi figyelmeztetés süket fülekre talál, elkerülhetetlenül a zsidóság tragédiája lesz, ami egyben a mi tragédiánk is. Kivédhetetlenül közös. A közös halál felé vezető út. Jó lenne, ha ez ellen magyar állampolgárok valamennyien közösen tehetnénk. Nekünk, magyaroknak azonban mindenképpen tennünk kell a megmaradásunk érdekében. És nem holnap, hanem ma! A zsidóságnak pedig az elkövetkezendő hosszú időszakon át vezekelnie kell, s félreérthetetlen tettekkel folyamatosan bizonyítania, hogy nem ezt a jövőt szánja önmagának és nekünk sem, hanem az élet útján kíván haladni. De a történelmi tapasztalat figyelmeztet, hogy erre nem várhatunk passzívan, a „megint beszélünk, s csak beszélünk” szellemében. Ha ugyanis folytatódnak az uralmi, felsőbbrendűségi, országhódító törekvéseik, a vezetőink részéről pedig a hűségeskük, a védekező-magyarázkodó magatartás, és párhuzamosan a mi kirekesztésünk a saját hazánkban, s csak egy-két bátor hang szól, amelyeket könnyűszerrel túlharsognak, sőt törvényileg még ők is ezeket büntettetik, akkor csak magyar tragédia következik be, amit minden eszközzel meg kell előznünk! Ez a cél szentesít minden eszközt, ami demokratikus körülmények között rendelkezésünkre áll. Senki ne gondolja, hogy semmit nem lehet tenni, azt sem, hogy neki ebben a rosszakaróink által észrevétlenül élet-halál harccá változtatott küzdelemben nincs feladata, vagy, hogy valahogy majd csak megoldódik a helyzet, illetve mások megoldják, mert akkor veszélybe kerülhet a magyar Magyarország.

Nemzetünk fiai, magyar állampolgárok, képviselők, kormánytagok, pártok, civil mozgalmak, hagyomány-őrzők, önszerveződések, munkások, diákok, mindenki, akiben magyar szív dobog, éljünk haladéktalanul, határozottan és szervezett egységben valamennyi eszközzel, hogy legalább ez a csonka haza maradjon a miénk és magyarként élhessünk benne!


*A szerző nyugalmazott nagykövet, közíró.

[Megjelent a KAPU 2013. májusi számában]

Beküldte Dobrova Éva


« Prev Next

Megnyitva 11559 alkalommal

Hozzászólás   

#6 ValóságFerenc Tóth 2018-06-10 09:39
" ha az antiszemitizmus nagy bűn,mert az,akkor antiszemitizmussal való alaptalan vádaskodás ugyanakkora bűn,és ugyanolyan ítélet alá kell ,hogy essék." (Csengey Dénes felszólalása a magyar országgyűlésben 1990.október.15.-én)
A New York Times oldalai 1915 februárjától hangosak a zsidók ajbékolásaitól,hogy éheznek,megfagynak európában,hogy adakozzanak nekik. Hol volt még akkor Hitler? Ma már nem akarnak emlékezni rá,hogy Hitler az első milliókat A zsidóktól kapta. Attól az IG.Farbentől ,ami rokefeller,rothschild tulajdonban van.
"háborúk a zsidók aratásai. Ezekért az aratásokért kell a keresztényeket megsemmisítenünk és az aranyukat magunkhoz venni. Már 100 milliót megsemmisítettünk, és még messze nem vagyunk a dolog végénél." (reinhorn főrabbi)
"mindenki, aki a zsidók barátja,hozzájuk fog tartozni,sőt közülük lesz egy. A zsidók elhagyták az Isteni vallást. Nem szabad megállnod abban a munkádban,hogy bemutasd a zsidók csalásait." (Mohamed a Koránban)
#5 AZ ORVOSI ESKÜ A KÁLIUMOT MÉRGEZŐEN TÚLADAGOLÓ, KONYHASÓ HIÁNYOS ÉTELEK ÉS ITALOK BETILTATÁSÁRA IS KELLENE KÖTELEZZEN!s. Tejfalussy András 2018-06-03 00:25
Iratjel: MagyarOrvosiKamarai-hozzaszolas-180602

AZ ORVOSI ESKÜ A KÁLIUMOT MÉRGEZŐEN TÚLADAGOLÓ, KONYHASÓ HIÁNYOS ÉTELEK ÉS ITALOK BETILTATÁSÁRA IS KELLENE KÖTELEZZEN!

A legtöbb betegség elszaporodása a Nemzeti Stop Só Menzareformra vezethető vissza, az 1950-ben Nobel díjat kapott mellékvesekéreg kutatók kálium és konyhasó dózisok hatására vonatkozó konkrét biológiai hatás mérései alapján. Lásd www.tejfalussy.com, 101. email könyv és 60.videó. A fokozódó egészségromlás okának az a lényege, hogy amióta a korábbihoz képest sokszoros káliumtartalmú és erősen hiányos konyhasó tartalmú élelmiszereket árusítanak egyes orvosok tanácsára, sokszorosodik a vese- és szívbeteg, magas vérnyomásos, idegbeteg, rákbeteg, nemi torzulással születő gyerek és nemzőképtelen férfi aránya. Ez a tényleges oka, hogy az izraeli Haarecz lapban egy izraeli tudós nemrég, a nyugati férfiak teljes nemzőképtelenségét jósolja 2050-re, a spermaromlási statisztikák "lejtmenetetére" hivatkozással. (A keletiek nemzőképességét a kálisóval műtrágyázás és kálisóval ételízesítés mellőzése biztosítja.) A túladagolt káliumtól a növényi sejtek is elveszítik a stressz elleni védekező képességüket és az egyéb anyagokhoz való alkalmazkodási képességüket, az állati és emberi sejtekhez hasonlóan. Vissza kell térni a testnedvekben optimális víz, konyhasó és kálium arány szerinti víz, konyhasó és kálium pótláshoz. Ezek a helyes dózisok az étkezésnél is olyanok, mint amelyeket a vérbe a Ringer infúzióval bejuttatnak. Például: napi 3 liter Ringerrel 27 gramm konyhasót és 0,36 gramm káliumot pótolnak. Ezek alapján ezúton is Ismételten kérjük dr. Éger István elnök urat, juttassa el a Magyar Orvosi Kamara valamennyi orvoshoz erre vonatkozóan Prof. Dr. Papp Lajos ny. egyetemi tanár szívsebész, akadémiai nagydoktor szakvéleményét, azt, amit szóban is elmond, lásd www.tejfalussy.com, 10. videó. Ugyanis a tankönyvek és egyéb tudományos publikációk tele vannak egymást cáfoló, egymásnak ellentmondó konyhasó, nátrium és kálium határértékekkel és dózisajánlásokkal és emiatt az orvosok összevissza döntenek, dönthetnek!!

Budapest, 2018. június 2.
Tejfalussy András hatás mérés tudományi szakértő.
+2 #4 Nélkülözhetetlen olvasmányleszerelt 2013-06-23 04:26
#3 "Jászváros"Cyrano 2013-06-22 17:17
Immun reakció, ami a természet legfontosabb alkotása.
Ha a szervezetet támadás éri, a szervezetünk ellen anyagot termel, hogy menteni tudja az életet.
Megjegyzi a támadót, annak tulajdonságait, hogy újabb támadás esetén gyorsabb legyen az ellenanyag termelés.
Bár sok esetben csak a véleményre és
nem a hathatós ,
tettleges ellenállást
bélyegzik antiszemitizmusnak és torolják meg azzal a céllal, hogy elnyomják az immunrendszerünket, ami nélkül nem leszünk képesek túlélni.
+2 #2 Cyrano 2013-06-22 16:49
Mivel nemzetközi egyezményekben
deklarált jog a vallás szabadsága és
a vélemény nyilvánítás szabadsága,
így ez az egész antiszemitázás csak az értelmi fogyatékosok, vagy a terror miatt emberi mivoltukat eleve elvesztők számára hathat vélemény-visszatartó cimkézésként.

Sajnos kevesen vagyunk, akik, a helyén tudják kezelni a problémát -mivel ezt összekötik még olyan, a becsület csorbítására alkalmas eseménnyel, mint a tömegmészárlás, - Ezért szerintem,
Ha bennünket véleményünk szabad gyakorlásáért becsületsértéssel gyalázhatnak, az maga a bűncselekmény.

Azért teszik, azért tehetik, mert az emberek zöme - valljuk be - nem látja a jogai gyökerét vagy már utálja az egészet és inkább legyint rá, mintsem bátorkodna egy jogi tortúrát felvállalva kiállni jogaiért, pontosan azért a véleményalkotás jogáért, ami őt is pont úgy megilleti, mint mást.
Aki mások szabad joggyakorlását sértően minősíti, esetleg megvetendő tettnek minősíti, az maga a vétkes.

A közhatalom a bűnös, mert nem jár el tisztességesen esetleges panaszok esetén.

Ha bennünket véleménnyel bírálhatnak, akkor mi miért nem bírálhatnánk ?
Ha mások JHV-t hihetik, mi miért ne hihetnénk a JHV-t bíráló Jézust ?
Olyan új szokást akarnak ránk erőltetni jogsértően, ami prozelitává tenne bennünket.
Ezt tisztán kell látnunk.

A másik fontos kérdés, amiről nem akarnak beszélni, hogy a hitleri idők történéseiért miért nekünk, magyaroknak kell viselnünk a bélyeget és szégyent, sőt kártérítést fizetnünk ?

Sok zsidó testvérünket nem mi magyar emberek hurcoltuk el és magyar érdek sem állt az elhurcolásuk mögött tudtommal.
Akik emögött álltak, azok ebből üzletet csináltak és gazdagodtak.
Nos , ezen - valóban emberiség elleni -, elévülhetetlen bűnben vétkesekkel miért nem foglalkozik senki ?.
Miért nem teszik a közbeszéd témájává, honnan származik pl. a Wallenberg család óriási vagyona ?
Hova lett a sok ékszer, amit a megmentettektől Raul átvett ( ugye Ő vagy a Huga mondta el, hogy ők is zsidó származásúak, akkor miként mozoghatott volna szabadon a ma bűnösnek ábrázolt magyarok között, ha a magyarok üldözték volna őket ? )
Elképzelhető e ok -okozati összefüggés a "zsidómentés" valamint a családjuk gazdagodása között ?
illetve a zsidóüldözés és a cionista állam érdeke, vagy alapítói által vélt érdek között ?

Én ismertem konkrét zsidómentő magyar paraszt családot, akik a paprika-hajtató pincében bujtatták el a szomszéd zsidó testvérpárt a vészterhes időkben, de erről azóta is csak a szűk család tud és nem henceg vele senki, igaz, semmilyen ékszert át nem vettek az eldugott javakból, hanem élték életüket tovább, mint azelőtt.
A testvérpár a vész után hazament, a gazdálkodók pedig felszántották földjeiket, elültették palántáikat és a termést a korábbi szorgalommal hordták piacra, ahol eladták...abból a munkából és nem mások javaiból éltek.

Most pedig utódaiknak a zsidóság gyalázkodását miért kell elviselni ?
Talán pontosan azok utódai gyaláznak bennünket, akik érdekét sértették a zsidó embert bujtató magyarok ?
Gyalázzák azokat, akik valóban bűnösek !
Mi pedig alkossunk államot olyanokkal, akik bennünket és nem a gyalázkodókat képviselnek !
+3 #1 huncutkagyulabácsi 2013-06-21 19:34
Büszke vagyok rá, ha azt mondják rasszista. vagy antiszemita.
Mert ezeket a frázissá degralálódott kifejezéseket azok a bűnözők használják előszeretettel, akik nem tudnak semmit felhozni mentségükre.

Hozzászólni csak a bejelentkezett felhasználók tudnak

Alrovatok

Új írások

Hozzászólások