Print this page
2015 július 25, szombat

Beözönlők: a cionista nagy terv megvalósítása folyamatban!

Szerző: Madarász László

Az Európai Unió tudatosan olyan béna kacsa állapotába került, ami ugyan hangosan hápogni még tud, főleg ha valami nem tetszik neki, de egyéb cselekvésre képtelen. Különösen igaz ez utóbbi, az Európát megszálló menekültek vonatkozásában!

Migránsok: a cionista nagy terv megvalósítása folyamatban!

menekültek1

Migráció = beözönlés bevándorlás (>Zoli<)

Azt, hogy az EU vezetése tulajdonképpen egy vízfej a ma még többé-kevésbé szuverén országok felett, eddig is tudtuk, de hogy a liberalizmus oltárán feláldozzák a fehér emberek hazáját: Európát – magával a fehér emberrel együtt – ráadásul a multikulturalizmus jegyében, az vagy közveszélyes (ön)gyilkos hajlamnak, vagy valami „magasabb rendű célnak” tudható be. Úgy gondolom, egyértelműen az utóbbiról van szó, a liberalizmus mindössze egy törékeny álarc, ami most még tökéletesen megfelel a valódi szándék elkendőzésére, igaz itt-ott már repedezik!

Azt mindannyian látjuk, hogy Hazánk irányába egyre inkább felerősödik a menekültáradat. A migránsok túlnyomó többsége a 17-40 éves – ereje teljében lévő – férfiakból  idegen hatalmak szervezik kerül ki, akik csak kizárólag biodíszlet gyanánt, esetenként magukkal hozzák családjuk egy részét is. Ezek a férfiak jó kondícióban, nemegyszer márkás ruhában teszik meg a több száz-, esetleg több ezer kilométeres utat – mobil kommunikációs eszközökkel a zsebükben – miközben anyagiakban sem szűkölködnek. A fősodratú média hamis állítása szerint ők a szülőhazájukban eladtak mindent, hogy Európában új, boldogabb életet kezdjenek. Azt már nem közli a média, hogy akkor az elhagyott otthonukban oly nagy a használt lakásra, bútorra, stb. a fizetőképes kereslet, hogy a kapott pénzből ki tudják fizetni a csempészeket, meg is tudnak élni az út alatt, sőt olyan anyagi tartalékokkal bírnak, amiről egy naponta 8-12 órát robotoló magyar dolgozó legfeljebb csak álmodozhat?! És ha el is tudják adni mindenüket, hátramaradt – népes családjuk – hol él lakásuk értékesítése után? Az őserdőben, sziklákon? Talán erről is írniuk kellene! De nem teszik, mert így is kilóg már a lóláb! Nem is lehet mást gondolni,  mint azt: Európát sújtó modern népvándorlást idegen hatalmak szervezik és anyagilag bőségesen finanszírozzák! Vajon milyen célból?

Idővel a migránsok száma el fogja érni a kritikus tömeget, felélik az EU tartalékait, a közép európai országokban előbb, a gazdaságilag erősebbekben valamivel később, de közben ugrásszerűen nőni fog az egész kontinensen a bevándorló ellenesség.

 Kik is ezek?

Növelni fogják a feszültséget a különböző helyeken történő merényletek, terrortámadások, melyek a megfélemlítés eszközei. Kitervelőikről, szervezőikről sohasem tudjuk meg valódi kilétüket, de a háttérhatalom gondoskodni fog arról, hogy a terrort az iszlámmal hozzuk összefüggésbe! Végül ki fog robbanni a fegyveres harc az őslakók és bevándorlók egésze között, ami a katonai irányítás bevezetése követ! A demokratikus jogokat, mint pl. gyülekezési jog, szólásszabadság, stb. felfüggesztik és a NATO (amerikai) katonák elkezdik a rendteremtést, melynek keretében először a nemzeti erőkkel számolnak le, majd sor kerül a bevándorlókra is! Mindezek után megalakul az Európai Egyesült Államok, és a nemzetállamok eltűnnek! A helyzet stabilizálása után, cionista uralkodó veszi át a hatalmat a nemzetek felett, és nem csak Európában! Azaz megalakul a cionista világkormány! Szerintem ez a cél! A migráns áradat ugyanolyan áldozat lesz, mint mi magunk, hiszen kevesebbet jelentünk így velük együttvéve is, mint egy parasztfigura a sakktáblán! A NATO fellépéséig viszont legyilkoljuk/legyengítjük egymást. Ha belegondolunk, talán már érthető, hogy a NATO vezetése miért “bontakoztatta szét”, elsősorban az amerikai katonaságot szerte Közép-Európában, nem létező orosz veszélyre hivatkozva? A végső céljukra a “veszélyt” mi magunk jelentjük, és nem az oroszok, akikre feltehetően élethalál harcunkban sem számíthatunk!

Európa népei és a migránsok is, olyan helyzetbe kerültek, ami csapda a javából! Az utóbbiak még maguk sem tudják, hogy magát mindenek felettinek tartó erő, már akkor kimondta róluk a halálos ítéletet, mikor elindultak hazájukból!  Kiutat egyelőre nem látok: ha majd tűrünk: meghalunk, ha fellázadunk: meghalunk. Mindössze választhatunk: birkaként vágnak le bennünket, vagy felemelt fejjel küzdünk – ha eljön az ideje – Hazánkért, családunkért, unokáinkért a végsőkig, esetleg összefogva a Szent Korona országának népeivel?! Ez utóbbi adhatna némi reményt…

A cion bölcseinek jegyzőkönyvéből idézek, mely magáért beszél:

„Kényurunk elismerésére sor kerülhet már az alkotmány lerombolása elõtt is; ez akkor fog bekövetkezni, amikor a nép, miután a végsõkig kifárasztotta uralkodóinak – általunk elõidézett – szabálytalankodása és tehetetlensége, így fog felkiáltani: “Távolítsátok el õket és adjatok nekünk egyetlen világuralkodót, aki egyesít minket és megszünteti a viszályok okait – a határokat, a népi hovatartozást, a vallásokat, az államadósságokat -, ki békét és nyugalmat ad nekünk, melyet nem találhatunk meg mostani uralkodóink és képviselõink alatt: Mint önök azonban nagyon jól tudják azt, hogy az összes nemzet kifejezést adjon ilyen kívánságoknak, csak úgy érhetjük el, ha minden országban megzavarjuk a nép és kormány közti viszonyt, annyira összetörve az emberiséget egyenetlenséggel, gyûlölettel, veszekedéssel, irigységgel, sõt még sanyargatások alkalmazásával, éhínséggel, betegségek beoltásával, nyomorral is, hogy a gójok ne lássanak más kivezetõ utat, mint azt, hogy menedéket keresnek a mi teljes pénzbeli és minden egyéb vonatkozású fõhatalmunknál.”

A migráns áradat, továbbá az európai államok kormányainak-, és főleg Brüsszelnek az árulása, kifejezetten alkalmas a cion bölcsei fenti tervének megvalósítására, mely szerintem az orrunk előtt folyik! Ezt a célt szolgálják egyes magukat baloldalinak tartó politikusaink is, akik a menekült táborok felállítását szorgalmazzák, a kerítésépítés és határzár helyett. (Támogatom a liberális elképzelést én is, sőt, ha kell szűkös keretemből anyagilag is hozzájárulok a táborok létesítéséhez, ha azok Budapest belvárosában a Síp és Dob utca környékén, valamint a Rózsadombon épülnek fel!) Ha Önök figyelemmel kísérik a politikai eseményeket, olvashatták, hogy Juncker – az Európai Bizottság elnöke – az Európai Egyesült Államok megalakítását szorgalmazta, majd ugyanezt megismételte a francia elnök és Merkel asszony is! A háttérhatalom szekértolóin – mondhatnám: árulókon – kívül, ugyanezt minden nemzet állampolgárainak többsége ellenzi! Ezért a cionisták és hazaáruló kiszolgálóik elképzelése csak úgy valósítható meg, ha egyszer és mindenkorra leszámolnak a nemzeti oldalakkal, és a gondolkodó értelmiséggel! Csak a rabszolgák maradhatnak, persze ha egyáltalán életben maradnak!

A magát Istennek képzelő háttérhatalom olyan országokból importálja hozzánk is az úgynevezett menekülteket melyekben, „hála” az USA “”demokrácia”” exportjának, az emberi élet mára már semmit nem ér! Szíriából, Irakból, Afganisztánból, Szudánból, Líbiából, stb. Ezen országok lakói, az amerikai érdekek miatt, szinte modern kori barbárokká váltak, hiszen annyi értelmetlen halált láttak már, hogy immúnissá lettek az emberi érzésekkel szemben, ugyanakkor gyűlölhetik azt a fehér fajt, aki milliónyi kínt, szenvedést és halált hozott népükre a történelem folyamán, és mostanság ismét! A szándékosan félremagyarázott iszlám hit még jobban fel fogja tüzelni, fanatizálni őket ellenünk, amit persze ellenségeink kihasználnak!  Ha egyszer itt Európában beindulnak, nem fognak kíméletet tanúsítani, sem nővel, sem kisdeddel szemben. Ha tudnak, kiirtanak bennünket. És erről mégsem ők tehetnek, a korábbi- és mai gyarmatosítók hozták, hozzák ellenünk őket, a háttérhatalommal kéz a kézben! De nekünk, Közép – Európa lakóinak, mi közünk van a nyugat korábbi, és mai gyarmatosításaihoz? Nekünk miért kell pusztulni?

A fősodratú médiában hallható, hogy csak a magyar – szerb határon át kb. 200 ezer migráns fog hazánk területére érkezni összesen ebben az évben. Pontosabban ez a szám csak azokról szól, akikről tudunk. És akikről nem? Ebből a kb. 70-80%, azaz úgy 150 ezer fő a fiatal, életerőtől duzzadó férfi. Létszámukat tekintve egy hadsereg! Európába más szárazföldi és tengeri útvonalakon is érkeznek. Felszerelve kommunikációs eszközökkel, melyen majd alkalomadtán megjön a parancs…

 hatalmas nemzetbiztonsági kockázat

Amiről fentebb írtam, „csak” egy lehetőség, ha úgy tetszik: vízió, de a migránsok Hazánkba történő beengedése, hatalmas nemzetbiztonsági kockázat, akkor is, ha bárki bármit mond!

Tudom, hogy a liberális beállítottságúak, továbbá azok, akik még nem olvasták az 1901.-ben kézre került cion bölcseinek jegyzőkönyvét, azt mondják az általam elmondottak mindössze: egy rosszul sikerült „összeesküvés elmélet”! Nagyon remélem nekik lesz igazuk! Amíg ez kiderül, kérem, számoljunk együtt! A magyar kormány a 2015 esztendőben kétszáz-ezer migránssal számol. (Ebben nincsenek benne azok, akiket a határon, vagy az ország más pontjain nem „kaptak el”, vagyis nem kerültek nyilvántartásba.) Ha azt feltételezzük, hogy egyetlen menekült számára – alaphangon számolva – legalább öt-ezer eurót kellett biztosítani a vándorlás alatti megélhetésre, az embercsempészek kifizetésére, és sok egyéb (telefonhasználat, orvos, gyógyszer, ruha, mosószer, stb.) költségére, akkor a végösszeg 1.000.000.000.- euró! De érkeznek migránsok Olasz- és Spanyolországon keresztül is! Egyes nyugati hírforrások két millió, Európába tartó menekültről beszélnek. Irdatlan összegről lehet szó. Aki az Európába induló migráns áradatot dotálja, az tulajdonképpen befektet azért, hogy az általa beinvesztált pénzt valamilyen módon visszakapja, reményei szerint kamatostól, vagy az a pénz más, pl. politikai célt szolgál, mint jelen esetben. Nos, ha az általam fentebb vázoltak összeesküvés elméletnek minősülnek, mégis miként nyeri vissza pénzét, vagy valójában mi mást akar elérni a befektető? Ha ezt az összeget csak a helyben maradásért áldozza be, ebből a mai migráns saját hazájában legalább 10-15 hónapig vidáman megél akkor is, ha nem dolgozik! 

Súlyosbítja gondjainkat, hogy Európa nyugati feléből Hazánkba fogják visszaküldeni azokat a menekülteket, akiket itt vettek nyilvántartásba! Tehát úgy tűnik, Magyarországot jelölte ki nyugat egy nagy menekülttáborrá. Ha élethalál harcra kerül sor, az sajnos nagy valószínűség szerint Hazánkban fog elkezdődni, és innen terjedhet el szerte a kontinensen.

gróf Széchényi István Végül a migránsügy kapcsán gróf Széchenyi István, a főrendiházban 1841.10.01. -én elmondott beszédéből idézek a liberálisok kedvéért. Igaz, a legnagyobb Magyar a felszólalásában a kazár zsidókra célzott, de szavai a “szerencsétlen menekültek” beáramlására ugyanúgy érvényes:

“Ha egy bárkában ülök és abban van gyermekem és más gyermeke, és ha a bárkába bejő a víz, s előttem apodictice áll, hogy ezen két gyermeket benn nem tarthatom, az igaz, ha a magamét lököm ki és a másikat benn tartom, azt az újságban fogják hirdetni, de bizén inkább a magam gyermekét conserválom és a másikat kilököm. E tekintetben tehát a liberalismus egyenesen a nemzetiség rovására történik, és ez nem vélekedés, mert apodictice szám szerint be lehet bizonyítani, hogy minden ilyféle kedvezés csorba a nemzetiségre nézve.”

A kormányunk figyelmébe ajánlom gróf Széchenyi István szavait! Fogadják azt meg, amíg nem késő! (Ha egyáltalán az un. “magyar kormány” bármilyen lépést meg tud még tenni saját elhatározásából!)

A fenti véleményemben nagyon remélem tévedek, és nem úgy alakul mint írtam, de anyagi képességed szerint készülj fel, hiszen azzal semmit sem veszthetsz, mert őket már akár fel is készíthették!

Madarász László

Az eredeti forrás megtalálható ITT→