Magyar Megmaradásért

Nem adjuk fel

 

Cs2020Jun04

Kedves honfitársak, Hunok - Magyarok bárhol is volnátok a nagyvilágban! - Értesítelek benneteket, hogy a Magyar Megmaradásért Honlap szerkesztősége továbbra is tiltakozik a történelmünk mindenféle meghamisítása vagy annak elferdítése ellen. Ennek alapjául Szondi Miklós solti tanár és rovásírás oktató által észlelt történelmi hamisítás, ifjúságunk téves utakra terelése végett megírt nyílt levéllel teljesen egyetértve megjelentetjük itt a honlapunkon, valamint Szakácsné Friedrich Klára nyugdíjas tanár teljes jogú tiltakozását is melynek mondanivalójával szintén teljes egészében melléjük állunk. Ti is segítsetek abban amit e két nagyérdemű szakember is kér tőlünk, hogy aki egyetért a levélben írottakkal, az segítsen abban, hogy az el is juthasson a címzettekhez. - Szeretettel a Magyar Megmaradásért 
Kategória: Terjesztést kér
A határon túli magyarok közül sokan kérték, illetve visszakérték a magyar állampolgárságot, vagyis kettős állampolgárok lettek. Választójoggal is rendelkeznek, amit más országok nem igazán adnak meg a kettős állampolgáraiknak, mert hát szavazzon mindenki ott, ahol adózik.
Kategória: Magyar belpolitika
2015. Április 10., Péntek 16:03

Ezért veszélyes a kínai fokhagyma

Az ókorban varázserőt tulajdonítottak neki, és szent növényként tisztelték, a középkorban amulettként hordták a nyakukban az emberek. A fokhagyma népszerűsége mára sem csökkent, mind fűszerként, mind gyógynövényként nélkülözhetetlen. Egyes források szerint azonban az a fokhagyma, amit Kínában termelnek, többet árt, mint használ. De mi az igazság?
Kategória: Egészségünkért
2015. Március 31., Kedd 14:29

"A Rideg Valóság"-ról

Szerkesztői megjegyzés: Tartalom és címváltoztatást csináltam, bízva abban, hogy a kedves honfitársaik megértik mégis miért is került fel ez az anyag, igaz kissé változtatva most már csak egy része a "Rideg valóság" írásnak, többit ami már nagyon belemélyül a zsidóság elválaszthatatlanságát a magyarságtól és erőltetett fontosságától arról egy linkel megjelölöm a forrást ahol olvasható az egész anyag. A változtatás fő oka, hogy az általunk is igen nagyra becsült Badiny Jós Ferenc boncolgatását tegyem előre olvashatóvá azért, hogy már a kezdet kezdetén felkészítse olvasóinkat ha erre és hasonló írásra akadnak bárhol.
2015. Március 29., Vasárnap 11:38

Stiklik, hazugságok, lélekgyilkosságok

Szakrális voltunkra palástot húzott a szenny és szenvedünk, mert mást akar a belső és a megkövült kanonizált rend görcsöt kötött a szívre, nincs emberi valóság, csak egy illúziórabság.
Kategória: Olvasóink írják
Történészek feldolgozták a II. világháború igaz történetét. Ellenségeinket megértem, hogy a lehető legrosszabb színben tüntettek fel bennünket. De itt vannak "honfitársaink" is, akik aljas módon, napjainkban is lejáratják országunkat Európa és világ szerte. Hatalmas fizetésért "dolgoznak", legalább nevezzük néven őket., és tanuljuk meg igaz történelmünket. És megtudhatjuk itt belső ellenség is van.
Lehet, furcsának tűnik, de most a mi (régi) honlapunkról teszek fel cikket. Egyik felvidéki olvasónk hívta fel a figyelmem a még 2009-ben beküldött hozzászólásra, hogy jó lenne ha ama sorokat fel lehetne frissíteni úgy, hogy az emberek újraolvassák, mert szerinte így a PDF formában elmentett adatokat még a régi honlapunkról nem sokan nyissák már ki és szerinte továbbra is nagyon is aktuálisak sorai. 
Kategória: Olvasóink írják
2015. Február 14., Szombat 12:25

A sumir nyelvvita II. korszaka (1874-1900)

A törökországi Drinápolyból (ma: Edirne) Párizsba származott Joseph Halévy megjelenése az ékiratos szövegek megfejtésében különös visszafejlődést, megtorpanást, meddő helybenjárást eredményezett. Csípőből tagadta a sumir népnek és nyelvnek még a létezését is.
Kategória: Marton Veronika
Karácsony közeledtével nemzeti érzéseinket megerősítendő mutatnám be Önöknek ez alig ismert nyelvemléket, nyelvünk régiségének, kiforrottságának ékes bizonyítékát, anyanyelvünk csodáját. Méltán lehetünk rá büszkék. A szövege megindító és szomorú. Imába foglalt átok. Vatára, a XI. századi idegen hódítás, az erőszakos keresztény hittérítés ellen kirobbant magyar nemzeti felkelés vezetőit, az ősi szokások és a régi vallás híveit átkozza meg.
Kategória: Marton Veronika
2015. Február 11., Szerda 07:45

"Burgenland" álarc nélkül 4. rész

A pánszlávizmus egyik legszörnyűbb történethamisítása a kárpát-medencei szlávok szerepének felnagyítása. Feudális zsarnokokról van szó, akikből a szláv mítosz dicsfénnyel körülvett „fejedelmeket" teremtett a nyugati világ félrevezetésére.
Kategória: Igaz történelmünk

Új írások

Jó honlapok

Látogatók

Hungary 69.5%Norway 1.2%
Romania 5.4%Canada 0.9%
United States 3.9%Sweden 0.8%
Ukraine 3.3%Switzerland 0.4%
Russian Federation 2.8%France 0.3%
Germany 2.3%Netherlands 0.3%
United Kingdom 2%Australia 0.2%
Slovakia 2%Kuwait 0.2%
Serbia 1.3%Italy 0.1%
Austria 1.3%Poland 0.1%

Today: 14
This Week: 2901
Last Week: 6071
This Month: 2901
Last Month: 41430
Total: 2410671

Belépés