20210919
Last updateH, 19 ápr. 2021 6am

rovas logo

2013 február 17, vasárnap

Az ékírástól a rovásírásig - 2. kötet

Szerző: Fehérné, Walter Anna

IX. Rész: A székelyföldi rovás-naptár

EGY KÖZÉPKORI ROVÁSÍRÁSOS, SZÉKELYFÖLDI NAPTÁR

A legnagyobb és folyamatos szövegű rovás-emlékünket F. A. MARSIGLI olasz gróf, a bécsi udvar szolgálatában dolgozó hadimérnök mentette át korunkra. Mikor Buda vára felszabadult, az egyesült magyar-európai erők teljes erővel üldözőbe vették a török seregeket s 1690-ben főleg Erdélyből igyekeztek kiszorítani a hódítókat és a velük közreműködő THÖKÖLY IMRÉT. Ez alkalommal MARSIGLI katonai mérnökre hárult a feladat, hogy az erdélyi ellenállás nagyobb erődítményeit, mint a brassói Fekete-templom bástyáit és főleg az Olt-szorosait átalakítsa, illetve megerősítse a török ellen.

MARSIGLI több volt, mint szabványos katona. Néprajzi adatok, régiségek, sőt a székelység nyelve is különösen érdekelték. Észrevételeit, benyomásait naplójában részletesen leírta. Adatai még ma is jelentős forrásanyagként értékelhetők, különösen a korabeli népviseletekre vonatkozólag. A szorosok erődítményeinek, de főleg az Olt-völgye fölé épített hídnak építése közben bőséges alkalma volt aprólékos megfigyelésekre. Napló jellegű beszámolóit időnként Bolognába küldte, csatolva a családjának írt levelekhez.

fa_er_2-175

Így maradt meg a bolognai egyetem értékei közt ez a falécről lemásolt rovásos öröknaptár. MARSIGLI saját kézírásával hosszú címmel látta el olasz nyelven:

"Raccolta della lingua che si practicava dalli Sciti abitanti della Siculia ne' tempi antichi, scolpita in un legno, che esprimeva il Calendario delle Feste mobili, per uso di quei primi, convertiti alla fede Cattolica, e da me dall istesso legno raccolta, e mandata al mio gabinetto in Italia, quando serravono li passi della Transilvania."

Ez a hosszadalmas cím, amelyet az alábbiakban fényképes hasonmásban közlök, nagyon jellegzetes az olaszországi, vagy talán egész európai közfelfogásra, miszerint Erdély lakói szkíták utódaiként szerepeltek. A cikornyás és részletező olasz cím magyar fordítása SEBESTYÉN GYULA írása alapján a következő:

"Székelyföld régi szkíta lakói nyelvének fára faragott gyűjteménye, amely a katolikus hitre először áttérők használatára a mozgóünnepek sorát tüntette fel s amelyet ugyanazon fadarabról magam gyűjtöttem és küldtem el olaszországi gyűjteményembe, mikor Erdélyben a szorosokat elzártam."

A cím szövegéből tehát kiderül, hogy a magasrangú olasz hadimérnök tudatosan kereste Székelyföldön a szkíta nyomokat és okvetlenül ismerte THURÓCZY vagy BONFINI rovásírásra vonatkozó adatait, amelyek ezt a régi betűrendszert a korábbi, középkori magyar krónikák adatait kibővítve szkíta írásnak titulálták. Ezek az írott források eloszlatták MARSIGLI minden kételyét az írás eredetére vonatkozólag és meggyőződéssel írja, hogy a betűsor, amelyet egy fadarabról másolt le, a szkíták öröksége és a kereszténységre való áttérés korából ered, tehát a K. u. korszak első évszázadából származtatható. Az eddig mondottak azonosak SEBESTYÉN véleményével is. Sajnálatos, hogy kiváló írástörténészünk MARSIGLI másolatának cím magyarázatánál a hun-avar hagyományokat az székelység eredeténél elmellőzte és csak a XI, századig vezeti vissza ennek a jelentős mozzanatnak tudatosulását és írásrendszerré változását. SEBESTYÉN több ízben emlegeti, hogy a MARSIGLI-féle naptár XI. századi emléknek tartják. Eme állítását közelebbről nem támasztotta alá és forrását nem jelölte meg. Rekonstruáló szövege szerint

"Az a művelt székely, aki a tudós olasz katonát ezzel a XI. századi emléknek tartott régi rovás-naptárral megörvendeztette, minden kétséget kizárólag öröknaptárról beszélt. Különben a pogány eredetűnek tartott, de az egész középkoron át használt, sőt még a XVI. században is széltére ismert rovásírásra támaszkodva, az avatag külsejű régi rovást aligha merte volna a hittérítés korából származtatni..." ( 1915, 40 old.)

A hittérítés kora ui. az avarokkal már megkezdődött, természetesen bizánci befolyásra a keleti egyház keretében.

Az alábbiakban egyedül magával a rovásos szöveggel foglalkozva, rá kell térnünk a MARSIGLI által megismert, eredeti fára rótt "öröknaptár" adataira. Ezek szerint a rovásos emlék ünnepeinek keletkezése, bevezetése a kormeghatározó. Már többen rámutattak, hogy SIENAI BERNARDIN ünnepe csak 1450 óta szerepel, mert ebben az évben avatták szentté és iktatták halála napját az egyháziakra kötelező napok sorába. Így a rovásírásos naptár ennél az évnél korábbi nem lehet, bár a többi részlete régebbi adatokra támaszkodik. A jelzett BERNARDIN a ferences rend szentje és csak ennek a szerzetes rendnek a listáján szerepel az ünnepek közt ezen a napon, május 20-án, Közismert dolog, hogy a "cseri barátok", azaz a ferencesek Erdély területén erősen el voltak terjedve és talán nem tévedünk, ha Csíksomlyó kolostorát tartjuk a MARSIGLI által felfedezett és lemásolt eredeti példány lelőhelyének. SEBESTYÉN ugyan nem tartja kizártnak azt a lehetőséget sem, hogy a "Szent Bernál" napja későbbi "rárovás", míg maga az alap régebbi eredetű. De ő maga is "találgatásnak" bélyegzi ezt a feltevést.

fa_er_2-177

Ennek ellenére a rovásnaptár alapja valóban az Árpád-korra vezethető vissza. Erre mutat több szentnek az eredeti halála, illetve szenttéavatási napja, amely a XV. században már egészen más napokon volt beiktatva ünnepként. Az, hogy a rovásboton szerepeltek a XV. századi szentek is, semmit sem változtat a hagyományos középkori szövegeken. Ezt SEBESTYÉN is hasonlóképpen véli:

"...ez a rovásírásos naptár úgy, ahogy azt MARSIGLI megkapta és lemásolta, csakugyan középkori, sőt Árpád-kori eredetű." (1915, 41. oldal)

S végső konklúzióként megismételjük ugyancsak SEBESTYÉN írástörténeti vizsgálódásainak leszűrt eredményét:

"A mi szempontunk pusztán írástörténeti lévén, mindenek felett megállapíthatjuk majd azt, hogy az írásjelek jellemző összerovásában és a magánhangzók egész vonalon való ugratásában ez a másolat csakugyan megőrzött olyan ősi írástörténeti jelenségeket, amelyek az 1501-ki csíkszentmiklósi és az 1515-ki konstantinápolyi feliratokban már fogyatékosan, vagy egyáltalán nem fordulnak elő..."

A MARSIGLI-KÉZIRAT FELOLDÁSA. - CSALLÁNY DEZSŐ nyomán

A székelyföldi rovásnaptár másolatát MARSIGLI keze nyomán fénymásolatokban ismertetjük, majd az ott szereplő szövegek feloldásait, főleg a magánhangzó-ugratás jelölésével és a mássalhangzók egybevonásával együtt, CSALLÁNY DEZSŐ szakértői tanulmánya alapján egybevonva közöljük az eredeti számozást megtartva. Ezeknek a ligaturáknak, betűugratásoknak a szerepét és jelentőségét tanulmányunk utolsó nagy fejezetében, a gyakorlati rovásírás elméleti részében csoportosítjuk.

fa_er_2-178

fa_er_2-179

fa_er_2-180

fa_er_2-181

fa_er_2-182

fa_er_2-183

fa_er_2-184

fa_er_2-185

fa_er_2-186

A közölt és feloldott rovásszöveg tehát másolat egy eredeti és már 1690-ben is nagyon réginek, tehát értékesnek tartott darab, fárarótt naptár másolata. Hibás másolat részlegei arra mutatnak, hogy MARSIGLI maga is "belekontárkodott" a másolásba - innét erednek a hibák - de a zömét bizonyára valamelyik székely barát másolta le neki. Sejthetőleg nem másolt le minden részletet, hiszen a 125. rovássor bár megkezdi furfangos székelymódra, hogy "... Egy lator eszt írám, esztenden még... ", de nem kapcsolódik semmiféle értelmes szöveghez eme részlet, viszont a sorrakövetkező MÁTÉ név a másoló nevét sejteti, már csak azért is, hogy a 81. szám alatt ez a név szerepelt.

A rovásnaptár ősi eredetére mutat a pár - nagyon szerény - maradék a bizánci egyházi rítusból. Ilyennek véljük a 118. számú rövid rovássort, amelyet CSALLÁNY betűfejtése "ekonosztásia" formában oldott meg. Nyilvánvaló, hogy az első betűje eme szónak nem "e", hanem "i" és a bizánci egyházakban használt, szentélyválasztófal és egyben a kánoni szentek képeit tartó díszítmény neve. Ugyancsak erre utal a nagy rovásírásszakértő által a 122. szám alatt közölt és "Anaspüspök"-ként feloldott rovássor is. A helyes olvasat ÁNYOS püspök, a legkorábbi hittérítői kezdeményezések vezetőjére, ANNO püspökre hivatkozva.

A székelyföldi rovásnaptár másolói - talán magának MARSIGLI-nek egyenes utasítására a betűk hangértékéről külön részletet örökítettek meg. Ezeket a hangértékeket az alábbiakban közlöm. Különös jelentőséggel bírnak az un. "ligaturák", betűugratások, amelyeket ebben a korban még sűrűn alkalmaztak. Ezekről a későbbiekben külön táblázat formájában részletesebben is megemlékezünk.

fa_er_2-187

fa_er_2-188

fa_er_2-192

FISCHER KÁROLY ANTAL ROVÁSÍRÁS-GYŰJTEMÉNYE

A rováskutatás terén FISCHER KÁROLY ANTAL (1842-1926) könyve: "A hun-magyar írás és annak fennmaradt emlékei" (Budapest 1889) korszaknyitó írásként tekintendő. Kerek 15 évvel előzte meg SEBESTYÉN GYULA majdnem ugyan ilyen hangzású tanulmányát, akkor, amikor még valóban "bárdolatlanság és nemzeti érzéstől elvakítottság uralkodott a szittya-hun-székely betűk koholmányival dicsekvő hozzá nem értők soraiban" (Hunfalvy) és amikor még tudománytalannak bélyegezte az Akadémia a rovásírással való foglalkozást...

S a csodálatos az, hogy SEBESTYEN 15 évvel később - természetesen már külföldi tudósok nagyszerű munkái is megjelentek! - könyve "A magyar rovásírás hiteles emlékei" címmel és a "Magyar Tudományos Akadémia megbízásából" nem csinált mást, mint FISCHER könyvének teljes adatolását, nyomozásait eredményeit az anyagiakban szűkölködő "magán-tudós" szűkreszabott könyvéből átírta s csak a "koholmányok", no és a "vogul tamgajelek" és egyéb "rokon népek" rovóbotjainak ismeretetésével toldott meg. De nem szándékom SEBESTYÉN érdemeit megrövidíteni, hanem FISCHER mellőzött tanulmányának korszakalkotó jelentőségére óhajtanék rámutatni.

FISCHER KÁROLY ANTAL életrajzát ZSUFFA SÁNDOR fogalmazta meg tömören:

"Budai sváb szülőktől született. Hat gimnázium elvégzése után az egyik cs. és kir. gyalogezredbe állott be, ahol hamarosan tiszti rangot nyert és mint tiszt sokáig szolgáit Lombardiában. A kiegyezés után az új magyar kir. honvédség kötelékébe lépett. Szolgált Veszprémben, Nagykanizsán és Erdély helyőrségeiben is.

Mint százados, téves hadbírói ítélet miatt azonban rangját elveszítette. Emiatt felesége HETTYEY ARANKA, egy jómódú dunántúli földbirtokos leánya elvált tőle. Fischer a MÁV-nál helyezkedett el s hogy SZEBENYI ANTONIA tanárnőt feleségül vehesse, az evangélikus egyház tagja lett. Jóval később perújrafelvétel útján rangját visszanyerte és mint vasúti tisztviselő és kegydíjas százados, Rákospalotán, Eötvös-utca 53. szám alatti házban élt..."

FISCHER volt az első, aki a rovásírásra vonatkozó összes fellelhető irodalmi utalásokat összegyűjtötte és az írásos-emlékek ábécéit táblázatba foglalva közkinccsé tette. A sok rovás-emlék sorában már szerepel a tudós-rovók több kiadása mellett Nagyszentmiklós és Enlaka, Csíkszenmiklós stb. betűinek sora. "Tizenkét hun alphabet" c. táblázatát és több más rovás-emlékét és "kuriózumait" mellékeljük.

FISCHER KÁROLY ANTAL TIZENKÉT HUN-ÁBÉCÉ TÁBLÁZATA.

Az alábbi táblázatot FISCHER a legtökéletesebb forrásmegjelöléssel és lelkiismeretes, megnyugtató kutatási eredményekkel közli:

fa_er_2-196

fa_er_2-197

FISCHER táblázata talán az első szakszerű kísérlet a különféle rovásemlékekből kijegyzett rovás-ábécék párhuzamának felállítására. Ebben megelőzte NÉMETH és CSALLÁNY szintetizáló táblázatait.

ÖRTEL GOTTFRID "ATTILA ÁBÉCÉJE"

FISCHER K. ANTAL gyűjteményében szerepel egy érdekes "varázsírás", amelyet a soproni származású evangélikus lelkész valahol Németországban kapott ismeretlen forrásból egy bizonyos MÜLLER nevű gyűjtőtől. Bár a rovásírással semmiféle kapcsolatot sem fedezhetünk fel, mint kuriózumot mellékeljük. ÖRTEL munkája a már említett "Harmónia linguarum Orientis et Occidentis " (Wittenberg 1746) közli azzal a megjegyzéssel, hogy "ATTILÁNAK, a hunok királyának titkos ábécéje".

fa_er_2-198

AZ EIFISCHTHALI HUN UTÓDNÉP HASZNÁLTA ROVÁSJELEK

FISCHER KÁROLY ANTAL legnagyobb műve, HUNFALVY áskálódásai folytán magyarul nem jelenhetett meg. A budai sváb szülőktől származó nagy magyar őskutató írásaiban nagy szerepet játszik a rovás-emlékek tárgyalása. Annak ellenére, hogy nem változtatta meg német nevét, mint HUNSDORFER-HUNFALVY, SCHEDEL-TOLDY vagy MÜNK-MUNKÁCSI és FERBER-SZINNYEI, mélyebb magyar volt valamennyinél. A közös hadseregből a magyar királyi honvédség keretébe lépett, majd végül az állami vasutak szolgálatában élve, szegényen, de kitartóan küzdött az előbb említettek "vogulizáló" törekvéseivel szemben és a hun-avar-magyar folytonosság egyik legnagyobb előharcosa lett. Az említett legnagyobb munkája: "Die Hunnen im schweizerischen Eifischthale und ihre Nachkommen bis auf die heutige Zeit" ( Zürich, 1896, 435 fol. oldal!), amelyre SEBESTYÉN is felfigyelt párszavas elismerésével, szintén foglalkozik a hunok rovásírásával. Bár csak "családjegyek" formájában, de kilenc rovásjegyet kétségtelenül azonosít a székely-magyar jelekkel, amely betűk még ma is élő családok "tamgáinak" kezdőbetűivel azonosak. SEBESTYÉN gyűjteménye is közöl belőlük egy sort, de a következtetések levonása, illetve mellőzése, elhallgatása miatt mi az összeset közöljük. S ahogy az eredetiben, egyben mellékeljük a FISCHER-féle rovás ábécé és a csíkszentmiklósi ligaturák jegyzékét is a "hunnak" minősített jelek sorával együtt.

fa_er_2-199

A felsorolt nevek zömét FISCHER K. ANTAL nagy történelmi dokumentálással, genealógiai, heraldikai adatokkal stb. alátámasztva azonosítja magyarországi családnevek egész sorával. Az alább közölt "hun-magyar" ábécé és a csíki ligaturákat is mellékelte hozzájuk, pontos hasonlítás végett. Mint megjegyzi, több család "tamgája" tulajdonjele azonos a nevének kezdőbetűjével. Hatalmas gyűjteménye, amelyet MUZSNAY JENŐ svájci munkatársunknak köszönünk s amely az ő feldolgozásában-fordításában kiadási terveink listáján szerepel, többek közt közli a szíriai Acreból Velencébe származott értékes rovás-monogrammok kétségtelen ótörök kapcsolatokra utaló képeit is, (Népnevelők Lapja, 1892 (27, évfolyam) 9. füzet és a "L'Ateneo Veneto", Venedig 1892. II. Bd.)

fa_er_2-200

OROSZORSZÁGI ROVÁSOS EMLÉKEK

FISCHER KÁROLY ANTAL gyűjtésében szerepel egy eléggé "kicifrált-kacskaringózott" rovás szöveg. Az eredtijét STRAHLENBERG svéd katonatiszt, mint az oroszhadsereg foglya fedezte fel Dél Szibéria területén Tjumen és Tobol városok közt, Túra folyócska partján.

Az első közlés STRAHLENBERG 1730-ban kiadott könyvében jelent meg. Magyar részről csak FISCHER foglalkozott vele és mint párhuzamszöveget mellékelt hozzá egy marosvásárhelyi kézirattöredéket is. FISCHER szerint több rovásjegy megegyezik a két közölt szövegben. Szerintünk pedig a ligaturák, hangösszevonások kitűnő példájának tartjuk. A két kézirat még megfejtetlen.

fa_er_2-201

FISCHER "ÉSZAKI-RUNA" GYŰJTÉSE ÉS A ROVÁSJEGYEK

FISCHER lelkiismeretesen felülvizsgált minden lehetőséget a székely-magyar rovásjegyek esetleges átvételére, végső eredetére vonatkozólag Említett munkájában egész különleges táblázatot szentelt tehát az észak-germán rúnáknak s mint ő maga említi, erre a célra - az ő korában - legalkalmasabbnak és legteljesebbnek a már említett HICKES-féle kiadványban szereplő rendszereket tartotta.

Hogy nem járt messze az igazságtól, az ő korában még nem volt az emberiség szellemi kincseként elkönyvelve a törökös népek és a vikingek közti kereskedelmi és kulturális kapcsolatok bőséges adattára. Az északi világjáró vikingek, normannok rúnái, VULFILA gót püspök ábécéje valóban sok hasonlóságot mutat az ótörök eredetű rovásjegyekkel. Ez a hasonlatosság azonban mindig csak alaki, mert hangtani értéke a legazonosabb jeleknek is különböző. A formai, alaki hasonlatosság még az óbolgárok betűrendszerével is feltűnő, mint ezt a bolgár írástörténész és régész, MAVRODINOV által az Aboba-Pliska melletti ásatásoknál előbukkant jegyek táblázata mutatja. Ezek a jelek pedig a Volga-Bolgária területén is ismertek voltak. Így minden valószínűség megvan a feltevésre, hogy a Volgát is sűrűn látogató viking hajósok, vándorkereskedők éppúgy ismerték, mint a Don és Dnyeper-menti honfoglaláselőtti magyarságot.

fa_er_2-202

fa_er_2-203

FISCHER gyűjteménye a hivatalos magyar tudományos felfogással szemben, amellyel elutasította a hun-magyar rokonságnak még csak "tudományos látszatát is", az volt, hogy írástörténeti úton igazolja krónikáink és népi hagyományaink ilyen rokonsági tényre mutató adatait. Másodlagos célja pedig az, hogy bebizonyíthassa, miszerint a hun-magyar rovásírás eredeti és sajátos. Tagadta az idegen környező népektől átvett rovás lehetőségét. Zárószavait idézem:

"Az előadottak után tehát kétséget nem szenvedhet többé, hogy a hun-magyar nemzet a legrégibb idők óta saját, és nem másoktól kölcsönzött írással bírt, mely más keleti népek írásmodorának csak azon tulajdonságában volt részes, hogy írása szintén jobbról balra folyt..."


Megnyitva 82617 alkalommal

Hozzászólás   

#3 még egy segítség:vándor 2013-12-30 13:37
#2 Belgium, Andenne/5300lajos 2013-12-30 00:18
csak kettot ;

- az Egyház sehol sem tiltotta meg azt, hogy amikor egy nép fölvéve a kereszténységet megtartsa saját írását

- a tudomásom szerint egyetlen tárgyi bizonyítékunk nincs (jelen pillanatban), hogy Arpádék használták volna a rovásjeleket. Pedig ezek használtak voltak a K-M -ben már a VII. sz. -tól (szarvasi csonttutartó; nagyszentmiklósi aranyedények ...). Az egyedüli rovásos szövegecske, melyet egy honfoglaló sírjában találtak, nem értheto magyarul ...
ezen elobbi alapján azt kell mondjuk, hogy Arpádék nem voltak magyarok (ugyanis nem magyarul beszéltek) és így a székelynek mondott rovás elé, nem szabad a magyar szót tennünk (tehát az egy "magyar rovás" helytelen, nem létezo) ...
vagy a magyarazonosságot kell áttennünk a befogadók javára ...

- egy harmadikat ráadásként; a IX. sz. végén bejött népség (hogy az honfoglalt, vagy sem) a maga 10-15 % -ával nem tarthatta fenn nyelvét. Ezért a nyelvünk, amelyet ma magyarnak nevezünk, nem
a magyaroknak nevezettektol jön, hanem az ezeket
befogadó, akkor avaroknak nevezett néptol ...
+1 #1 2440 SzázhalombattaPetrás Magda 2013-06-03 15:44
Tisztelt Címzett!

Az alsósófalvi számadóbot valóságát szeretném igazolni, ha szóban is.
Édesapámtól tudom, aki 82 éves, hogy dédapám testvére Petrás Mihály még az ő gyerekkorában is róvásbetűkkel írt, mert más betűket nem ismert, és mint major sok mindent számon kellett tartani az állatokkal és tulajdonosaikkal kapcsolatosan.
A cikkben szereplő Petrás János az én ükapám dédapja lehetett, aki 1910 halt meg és fejfája a sófalvi házunk közelében levő Lukács-féle temetőben ma is megtekinthető. A mesterség fiúról fiúra szállt, mert az én nagyapám is major volt, folytatva az ősi mesterséget.

Üdvözlettel:
Petrás Magda

Hozzászólni csak a bejelentkezett felhasználók tudnak

Alrovatok

Új írások

Hozzászólások