Print this page
2013 február 17, vasárnap

Az ékírástól a rovásírásig - 2. kötet

Szerző: Fehérné, Walter Anna

Fehérné, Walter Anna, Az ékírástól a rovásírásig című Buenos Aires-ben kiadott műve két kötetben jelent meg 1975-ben. A számításműszaki átszerkesztést illető jegyzetek mindkét kötet végén jelennek meg. Szerk.

fa er 2-001

Az ékírástól a rovásírásig

EZ A KÖTET A LOS ANGELES - I
KÖRÖSI CSOMA TÁRSASÁGNAK
NAGYLELKŰ TÁMOGATÁSÁVAL
JELENT MEG
A "MAGYAR KÖNYV ÉVÉBEN", 1975 - BEN

AZ ÉKÍRÁSTÓL A ROVÁSÍRÁSIG

Fehérné, Walter Anna
gondozásában

 

2 kötet

"Magyar Őskutatás" Kiadása
BUENOS AIRES
1975

Todos los derechos reservados por © 1975.
Ladislao Eugenio Fehér - Buenos Aires
Hecho el depósito que establece la ley 11, 723.

 

TARTALOM [I. Kötet]
Előszó 5
Bevezetés 7
I. Rész: AZ ÍRÁS BÖLCSŐJE KÖRÜL
Tájékozódás az írásrendszerek idő- és térbeli terjedéséről 19
Erdélytől Sumériáig ? 21
Kis- és Elő-Ázsia ókori népeinek írásrendszereiről 50
A hitita - hetita írásrendszer 57
A hurri és moabita írásrendszerek 65
Etruszk írásemlékek Magyarországon 71
Az ékírás és a Távolkelet betűrendszereinek kapcsolatai 79
II. Rész: ROKONNÉPEINK ŐSEI NYOMÁN
A pártusok írásemlékeiből 95
A hunok írásemlékei 99
A keleti hunok írásrendszere 100
A kusán-kidar hunok írásemlékei 104
Az "alkán" és "napki" hunok írásemlékei 108
A "fehér-hunok" vagy heftaliták írott emlékei 110
A khorezmi írás 114
Baktriai írásemlékek 123
Az arámiak írásrendszeréről 131
Kaukázus - vidéki írások 140
III. Rész: AZ Ó-TÖRÖK ROVÁSÍRÁS
Az ó-török írásrendszer 147
Az orkhoni rovásírásos történelem 166
Bilge kagán sírfelirata 169
Kül Tegin sírfelirata 175
A "szarvasok népe" emlékköveiből 180
A szuleki feliratos sziklarajzok 188
Ujgur rovásírás egy sudzsi sirkövön 191
A Talas-völgy (Turkesztán) sírfeliratai 194
Tollal írott türk "rovás" emlékek 201
Manicheus vallásos emlékek 214
IV. Rész: VOLGÁN INNEN - LAJTÁN TÚL
Avar rovásemlékek 219
A jánoshidai tűtartó felirata 225
A szentesi és környei csontlemezek felirata 227
A Gail-völgyi sziklafelirat 229
Az Enns-parti rovásírásos cseréptöredék 231
Rovásírásos ezüst kanál Oberflachtból (Schwaben - Svábország) 232
A garbányí cseréptöredék 234
A murfatlári barlangkolostor feliratai 235
Az "Avar-kapu", Madara és Aboba-Pliska feliratai 242
A konstancai felirat 251
A lebediai rovásemlékek 252
Szabír rovásírás 253
A szmolenszki szabír sziklafelirat 257
A "kazár" írásnak tartott emlékekről 259
A novocserkaszki kulacs és a majacki sziklafeliratok 266
Néhány szó a Don-vidéki rovásírásos emlékekről 271
V. Rész: A KÁRPÁTOK ÖLÉBEN
A nagyszentmiklósi aranykincs rovásfeliratainak megfejtése 287
Supka Géza megfejtési módszere 289
Mészáros Gyula megfejtési kísérlete 337
Pataky László két felirat megfejtése 344
TARTALOM (II. Kötet)
V. Rész: A KÁRPÁTOK ÖLÉBEN [folytatás]
A nagyszentmiklósi feliratok megfejtése Csallány Dezső nyomán 5
VI. Rész: BESENYŐ ÉS KUN ROVÁSÍRÁS EMLÉKEK
A besenyő rovásírás 33
A magyarországi kunok rovás-emlékei 39
Pataky László betűzése és megoldása a Margit-sziget rovásairól 40
Csallány Dezső megoldása a Margit-sziget rovásos kőfeliratról 49
A battonyai rovásírásos gyűrű 55
A kunkerekegyházi rovásírásos gyűrű 57
A deszki rovásírásos gyűrű 60
A pomázi rovásírásos gyűrű 61
A klárafalvi rovásírásos gyűrű 62
Az esztergomi rovásírásos pecsétgyűrű 63
A kenyereéri rovásírásos gyűrű 65
A mezőberényi rovásírásos pecsétgyűrű 66
VII. Rész: SZÉKELY - MAGYAR ROVÁSEMLÉKEK
A rovásírásos szkíta balta 70
A radocsányi kőbalta 72
Rovásírás az Aranyos mentén 73
Az alsósófalvi számadóbot 74
A kecskeméti rovásos rézlap 77
A felsőszemerédi templomfelirat 79
Az enlaki templommennyezet rovásfelirata 82
A. bonyhai rovásjegyek 84
A Vaskapu rovásfeliratai 85
A Csík-megyei Tászok-tető rovásjelei 87
A jászsági vörösréz rúd 96
A székelyderzsi rovásírásos tégla 97
A bögözi freskó rovásfelirata 111
A ladánybenei cserépedény felirata 114
A homoródkarácsonyfalvi templom-felirat 117
VIII. Rész: TOLLAL ÍRT ROVÁSEMLÉKEK
A konstantinápolyi rovásemlék 124
A nikolsburgi rovás ábécé 139
Kájoni János, csíksomlyói cseri-barát rovásemlékei 143
A gyulafehérvári sáfár rovásos borjegyzéke 145
Komáromi Csipkés György albuma 146
Miskolczi Csulyák István rovás ábécéje 147
Révai Miklós gróf "Hun-székely Ábécéi" 151
Otrokocsi Fóris Ferenc rovássorai 153
Bél Mátyás rovás-gyűjtemény 154
Bod Péter fogarasi templom-felirata 157
Az Árkosi Mihályhoz címzett rovásírásos levél 1770-ből 158
Dohai István marosvásárhelyi rovás ábécéje 159
Hickes, angol író rovásírásos ábécéi 162
Gönczi György "magyar ábécéje" 163
Telegdi "Rudimentiá"-ja 164
IX. Rész: SZÉKELYFÖLDI ROVÁSNAPTÁR
Egy középkori rovásírásos naptár 175
A Marsigli-kézirat feloldása Csallány Dezső szerint 178
Fischer Károly Antal rovásirás-gyűjteménye 195
Örtel Gottfried "Attila ábécéje" 198
Oroszországi rovásemlékek 201
Fischer "Északi-runa" gyűjtése 202
DÉLAMERIKAI MAGYAR ROVÁSEMLÉKEK
I. - Magyar pálosok nyomán Paraguayban 207
II. - A paraguayi pálosok rovásfelirata 213
III. - A nagyszombati "Vinland-térkép" részleteiből 230
IV. - Zakariás János rováslevele Peruból 233
Tiltott írás - titkos írás 237
Szamosközy István két tollalírott titkos levele 242
Eltűnt, vagy eltüntetett rovás 247
A Firenzei Laurenziana rovásírásos kódexe 250
A rohonci kódex 253
Vélt vagy való összefüggések a rovásírás
és gyorsírás rövidítései között
257
Számjegyek a rovásírásban 268
Az írásjelek poligoniája Bárzy Zoltántól 271
A rovásjegyek eredete, kapcsolataik és fejlődésük 279
A rovásírás betűi 292
Rovásligaturák, betűugratások 306
X. Rész: VITAFÓRUM
Az írást alkotó nyelv Andrássy Kurta Jánostól 315
Sumér nyelv és írás Andrássy Kurta Jánostól 319
XI. Rész: IRODALOM 333
ZÁROSZO 343
TARTALOM 345

* * *

V Rész: A Kárpátok ölében

A NAGYSZENTMIKLÓSI FELIRATOK MEGFEJTÉSE CSALLÁNY DEZSŐ NYOMÁN

CSALLÁNY rováskutatónak egyik legjelentősebb tanulmánya "A nagyszentmiklósi aranykincs rovásfeliratainak megfejtése és történeti háttere" összegezi az addigi (1968) összes megoldásokat és sajátjával kipótolva messzemenő levezetéseket nyújt, főként az általa már régóta képviselt "kettős honfoglalás" tárgyi bizonyítékaihoz. Beosztása szerint sorraveszi a feliratos edényeket HAMPEL hagyományos sorszámozását megtartva. Felbecsülhetetlen érték tanulmányának ama része, amelyben a kincsek hajdani tulajdonosait, birtokaikat, nemzetségeiket határozott és történelmünkben szereplő nevekhez, egyénekhez kötve meghatározza. Ugyancsak jelentős a magyarság kétnyelvűségének megállapítása is a feliratok nyújtotta adatok alapján.

Az alábbiakban csak azokat az edényeket közöljük CSALLÁNY tanulmányától eltérően, amelyeken rovásos jegyek szerepelnek, akár poncolt-trébelt, akár bekarcoltan megörökített rovásjelekkel. Mint látni fogjuk, CSALLÁNY főként NÉMETH GYULA tanulmányát tartotta alapvetőnek és javarészt folytatta az általa nyújtott megoldások folyását, kiegészítve imitt-amott saját kutatásainak helyes eredményeivel.

fa_er_2-006

A 2. számú korsót csak belekarcolt "tamga", azaz tula[j]don-jelek díszítik a sima fémen. Megoldását csak következtetni lehet, de maga a tamgajel egyedül tájékozatlanságban hagy bennünket az ősi birtokosára nézve.

fa_er_2-007

A két jel azonos alapjában, a hozzá illesztett vonáskák jelentése azonban nagyon fontos lehet. Az edény egyik főalakjának a győzelmes lovasnak a kezében lévő kópjazászlón azonban szinte olvashatatlan rovásjegyek vannak. Három ezekből BEZ... nevet képez. CSALLÁNY ebből következtet a hajdani CSANÁD-nem egyik ágára. Így a lovas alak CSANÁD lenne, kezébe tartva AJTONY levágott fejét.

A két korsó kivitelezése ötvösművészeti szempontból teljesen azonos. Így a megrendelő személye is azonos a felírások alaprendelő és a felírások is azonosak. CSALLÁNY DEZSŐ a "BOLYA-BOYA" megoldást éles logikával és sok részletkutatás alapján, mesterien oldja meg és kapcsolja az aranyedények csoportjához.

fa_er_2-008a

A Don-Kubán vidéken azonos alakban k jelként, az Orchon-Jeniszeji feliratokon a > ak > k hangértékben, a székely-magyar rovásírásban szintén veláris k alakban jelentkezik.

Németh Gyula az El'pek ~ El'bek nevet: ibäk-nek olvasta és az Il-bäk személynévből állította össze. bítesét!).

fa_er_2-008b

Az első és az utolsó rovásjelet ismerjük: ng..s. Németh Gyula a második ismeretlen jelet: z-nek olvasta, pedig a szöveg magánhangzót kíván. A harmadik jel ugyancsak nem fordult még elő. Ennek a mássalhangzónak rovásjelét Németh g-nek vette, Új rovásjelek:

fa_er_2-009a

Németh a d hangzó rovásjelét a felirati anyagban nem találta meg.

A d betű jele veláris alak. Kettőzött formájú párját a türk rovásfeliratokból ismerjük, Újabban a kumarinszki gorodiscse több rovásszövegéből került elő a nagyszentmiklósi d rovásjel analógiája. Az egyik feliratot ott (andak...-nak olvasom. Ennek a szónak d1 jele igazolja az 5. sz korsó kérdéses magánhangzójának veláris kapcsolatát. Tehát a hiányzó magánhangzó: i. A magánhangzók közül eddig az a és az o jelét tisztázhattuk a nagyszentmiklósi felirati anyagban, illetőleg az u jelét az analógiák alapján ismerjük, így csak az i hang rovásjele maradt a veláris hangok közül megfejtetlen.

A nagyszentmiklósi i jel is összhangban áll a türk i hang rovásjelével.

Az 5. sz. korsó első bekarcolt rovásszövegének helyes megfejtése: nagidis.

fa_er_2-009b

fa_er_2-010a

Az u téglalap alakú rovásjele ismert, kapcsolatot és rokon formát mutat a Talas-völgy, a Don-Kubán vidék és a székely-magyar rovásszöveg u jelével.

A b rovásjel alakját is megtaláljuk szegletesformában az Orchon-Jeniszej vidéki türk feliratokon.

Németh az u rovásjelét u? ü hangjelöléssel rögzítette, a b jelét pedig v rovásjelnek vette fel nagyszentmiklósi ábécéjében.

A 6. sz. korsón a 3. bekarcolt rovásjelcsoport:

fa_er_2-010b

fa_er_2-011

Megjegyzendő a "RÉGEBBI MEGOLDÁSOK" sorozatához, hogy a PATAKY LÁSZLÓ féle megoldásnak már régi előzményei vannak. BÁLINT GÁBOR, akiről bevezetőnkben írtam, hogy Szentpéterváron már 1873-ban kérte a Tudományos Akadémiát, hogy az újonnan felfedezett orkon-jenyiszei írásokkal hasonlíthassa a nagyszentmiklósi feliratok betű[i]t. Sorsát ismerjük. Első kísérleteit elégették. Ő azonban szívósan ragaszkodva kísérleteihez, 1901-ben kiadta Kolozsvárott "A honfoglalás revíziója" című munkáját, ahol a 162. oldalon közli a 8. számú csésze rovásírásának megfejtését: "GILAS PES-GAN PESENYÜJI KENESZ".

Ugyancsak idetartozik a mellőzött DEBRECZENYI MIKLÓS (1914) megoldása, melyet BÁLINT GÁBOR kísérlete alapján folytatott: "GELSE KISKÁN PESENYÜI KEZEZ" formában. PATAKY tehát már százéves hagyományokat képvisel az általa ajánlott feloldással.

Ez utóbbi megoldások, mint látjuk, valójában besenyő tulajdonoknak tekintették a nagyszentmiklósi aranykincsek egyik részét magyar olvasattal. Mint már megemlékeztünk ennek a rokonnépnek az írásrendszeréről, amelyet tudományos, nyelvészeti alapon NÉMETH GYULA igyekezett elfogadhatóvá tenni, nem támasztható alá tárgyi bizonyítékokkal és történelmi háttérrel.

A 8. számú csésze feliratában szereplő személynév azonos - némi változattal - a 21. számú csészén szereplővel. Ezért CSALLÁNY alapos részletezéssel foglalkozik velük, összemérve tudását az előbbi megoldók eredményeivel. Idézem eredeti szövegét.

fa_er_2-012

= Bolya zapan a helyes megfejtése. A 21. sz. csésze vonatkozó görög betűs szavait adja vissza rovásírással. Ezzel a két szóval a nagyszentmiklósi rovásfeliratok belső kontrollját, a megfejtések helyes alapra való helyezését találjuk meg.

Mindkét csésze görög betűs és rovásírásos alakja poncolt kivitelű. A 21. felirat elindító jele: bizánci kereszt, a 8. sz. aranycsésze rovásjeles szavait ugyancsak bizánci keresztek tagolják. A 8. sz. csésze poncolt rovásjeleit a kivitelező mester számára előkarcolták. A rovásírás irodalmában a választójeleket többnyire pontozással találjuk.

A 21. sz. csésze görög betűs szava: Buela. Olvasata Németh szerint Bojla a rovásszöveg-párhuzam alapján. A felirati név helyes rovásírásos megfelelője: Pólya ~ Bolya. Olvasási változata Boya. A nevet kiejtés szerint keményen rögzítették, b helyett p rovásjelet alkalmazva. A zapan szóval kapcsolatban a p jel alkalmazására már rámutattam. A görög betűs szó Bouela (olvasata Thomsen szerint Boila), a rovásírás követelménye szerint tagolva B-ou-el-a. A rovásszöveg Bolya szavának tanúsága alapján nem ou-nak hanem o-nak rótták és akkor még o-nak is hangzott; az el jelét nem l-nek, vagy j-nek adták vissza, hanem az l'. ly palatális rovásjelével.

fa_er_2-013a

rint boila) szó szerepel. De ennek a szónak, méltósagnévnek semmi köze sincs a nagyszentmiklósi névalakunkhoz, csupán annyi, hogy ezt is görög betűkkel írták.

Németh Bojla szót olvasott ki a rovásszövegből. A p ~ b ugyan azonos, de nem b jellel hanem p rovásjellel írták b hangérték mellett. Az o rovásjelél nem vette észre, és nem alkalmazta sem itt, sem az ábécéje magánhangzói között. Az o rovásjelét j-vel cserélte fel és így vette fel a hangzók összesítő táblázatában, természetesen tévesen. Pedig a 21. sz. csésze görög betűs névalakja diktálta a szó értelmét.

fa_er_2-013b

Tehát személynévről és nem méltóságnévről van szó, olvasata Bolya. Az olvasatot3 az eredmények igazolják. Németh Gyula feltételezett olvasata, az ismert szövegek alapján nem helytálló.

A 8. sz. csésze két első rovásszavának helyes olvasata: Bolya ~ Boya zapan. A szavak magyarázatára később térek ki.

A 3. sz. és 4. sz. korsó azonos rovásfeliratú, mindkét esetben a Bolya ~ Boya névalak ismétlődik. Azonosak a 8. sz. csésze rovásfeliratának első szavával.

Az o rovás jel az Orchon vidéki o rovásjel szegletes alakjára megy vissza, de kerekített változatát a székely rovásírásban is megtaláljuk.

A l', ly rovásjel szílvamag alakú párhuzama, egyedül csak a székely-magyar rovásírásban van meg: ly, l' V hangértékben.

Az l', ly veláris alakja is megvan a nagyszentmiklósi feliratokon:

fa_er_2-013c

A székely-magyar ly, l' rovásjele azonos a 8. sz. csészén látható jellel, de a fejlődés következtében némileg változott a hangértéke. A 23. sz. kelyhen látható veláris aly, rovásjele a székely rovásírás ligaturái között is megőrződött, de sajnos hangérték nélkül. A nagyszentmiklósi veláris aly analógiája alapján azonban következtetni lehet arra, hogy a székely-magyar rovásírás nikolsburgi ligatúrái között megőrződött us (?) rovásjele tulajdonképpen veláris ly, (l')-nek tekintendő, nem pedig us (?) ligatúrának.

A 8. sz. csésze poncolt rovásfeliratának teljes szövege:

fa_er_2-013d

Olvasata: Bolya zapan Zanadïj kán' . Zanadïj (Szan'dij) kán' ugyancsak egy eddig ismeretlen nevet mutat. Új rovásjel:

fa_er_2-013e

fa_er_2-014a

A görög szöveg kitöltéseként poncolt rovásjelek szerepelnek. Ez a rovásírás a 9. és 10. számú csészéken kívül még három más aranyedényen is szerepel. Ez arra mutatna CSALLÁNY szerint, hogy a tulajdonos nevét később alkalmazták a simított arany felületekre.

fa_er_2-014b

CSALLÁNY megfejtése alátámasztására történelmi hátteret és írástörténeti fejlődésből merített adatokat is felhasznál. Okfejtése kifogástalan és meggyőző. Idézem:

A Šunád szóban az nd veláris alakja: nád. A név a Ajtonyt legyőző Csanád vezérre vonatkozik, a Šunád név ennek ősi alakját őrizte meg. A latin nyelvű 1000 utáni oklevelek Sunad, más alakban Chanad néven ismertetik. Idrïsï 1153. évi arab nyelvű tudósításában Š / u / n / a / t néven szerepel. Ez a névalak áll legközelebb rovásszövegünkhöz, amely az š < č fejlődést mutatja.

fa_er_2-015

Ungar neve. Honfoglalóink körülbelül 800-ig a Don és a Kubán vidékén vannak, s 700 körül itt jelzi a Ravennai Geográfus az onogurok hazáját. A nagyszentmiklósi rovásírásrendszer testvérét a karacsajevszki feliratokban találjuk meg, a Kubántói 15-20 km-re, rovásírásos folytatását pedig az erdélyi székely rovásírásban látom. A törzsi jelzésre szolgáló nyílhegy, veláris k hangértékben: a köktörökben, a Kubán vidékén és a székely rovásírásban is megtalálható. Ügy látszik, hogy eredetileg ezt az ideogrammát tisztán a törzsi kapcsolatok jelzésére tartalékolták. A székelyben ez a rovásjel, a latin írás hatására, ok-ból c-re változott.

A nagyszentmiklósi felirat tehát Šunád-törzs értelmű.

Ajtony törzsfői központja Marosvár volt. Mint a bizánci kereszténység híve, székhelyén Keresztelő Szent János tiszteletére monostort építtetett, apátot helyezvén bele görög barátokkal, az ő törvényük és szertartásuk szerint. István király államszervező harcában, a hadsereg vezére a király unokaöccse Sunád volt, aki Ajtonyt megölte, törzsi területét és vagyonát részben megkapta és uralmát a király nevében gyakorolta. Ajtony leveretése 1028-ban történt. Marosvár: Csanád nevet kapott. A görög szerzeteseket Csanád, a Szent György vértanú tiszteletére épített oroszlánosi monostorba költöztette át, korábbi monostorukat Csanád várában a nyugati kereszténység meghonosítása végett, Gellért püspöknek adta át. A király itt 1030-ban püspökséget létesített.

A nagyszentmiklósi aranykincs Šunád-törzs nevével poncolt rovásfeliratait legkorábban, az 1028-1030 közötti időre lehet meghatároznunk. Arra az időre, amikor a görög szerzetesek még nem költöztek át új oroszlánosi monostorukba.

Az eddigi adatok alapján is tisztázható, hogy a nagyszentmiklósi aranykincs és török nyelvű rovásai és rovásszövegei: honfoglaló nemzetségeinkhez fűződnek. Utolsó birtokosuk a Csanád-törzs (-nemzetség) volt. Elrejtésük is a Csanád-nem birtokán Nagyszentmiklóson történt, az É-D-i útvonal mentén, a Harangod-Aranka vize közelében.

A kincs elrejtését a tatárjárással (1241) hozom kapcsolatba. Az elrejtők Csanád várából szállították Nagyszentmiklósra, de az aranyedényeket már nem sikerült újra kiásniok, valószínűleg elpusztultak.

A Csanád-törzs (-nemzetség) rovás-szignaturái azt tanúsítják, hogy a tulajdonbavétel ideje legkorábban 1028-1030-as években történhetett a görög barátok marosvári tartózkodása idején, ha az egyházi vonatkozásokat és a rovásírás kivitelezőinek ezen barátokat tekintjük. De arra nincsen bizonyítékunk, hogy az utolsó elrejtők egyházi funkcionáriusok lettek volna. A Csanád-nemzetség palotája a mai Őscsanádtól nyugatra feküdt.

Az aranyedények felirataiból nem derül ki, hogy azok Ajtonytól erednek, vagy az ő országrészéből származnak. A kapcsolatok részben Bodrog vármegyére utalnak, ahol Ajtonynak már nem volt uralma.

A kincs már nem Csanád vezér nevéhez és szerzeményéhez fűződik, hanem csak a Csanád-nemzetséghez (tehát utódaihoz). Így a kincs és a török nyelvű rovásírás használati ideje a XI-XII. század.

A magyarság a X. század közepén (950 körül) kétnyelvű volt: finnugor nyelvet és török nyelvet beszélt. (Nem számítva az iráni és más nyelvű csatlakozókat). A finnugor nyelvet és a honfoglaláskori törzsneveket: az 568-ban bejövő avarsághoz fűztem. Honfoglalóink török nyelvű, egyetlen rovásírásos felirati emlékét: a most megfejtett nagyszentmiklósi kincsfeliratok szolgáltatják.

Vajon a török törzsek melyik csoportjához sorozhatjuk a nagyszentmiklósi rovásfeliratokat?

A dunai bolgár-törökökhöz nem tartozik, mert a bolgároknál "az elszlávosodás folyamata a IX. században már nagyon előrehaladt, a X. században pedig teljesen be is fejeződhetett, mert a bizánci források a X. századtól kezdve a bolgárokat többé már nem különböztetik meg a szlávoktól." A magyar szómaradvány alj(a), a feliratok honfoglaló nemzetségeinkhez való tartozása, a XI. századi török nyelv és rovásírásrendszer, a boéla méltóságnév hiánya, stb., nem igazolják a déli, dunai bolgár eredetet. Így Mavrodinov, Altheim stb kutatók eddigi állásfoglalása a dunai bolgárok mellett tárgytalanná vált. Németh Gyula a besenyőkhöz fűzte a nagyszentmiklósi feliratokat. De tévedett a Bojla Čaban, Bota-ul Čaban megfejtésben, a Bata (889), fia (900-920) időmeghatározásában, a besenyőknek tulajdonított szövegben és ábécében. Elég, ha a Šunád-törzs (-nemzetség) feliratára hivatkozom és arra, hogy Csanád vezér István király unokaöccse volt, nemzetségfői címere pedig azonos a Turul-Árpád címerrel.

Közelebb járt a nagyszentmiklósi kincs-rejtély megfejtéséhez Fehér Géza, aki a kincset magyar eredetűnek tartotta. Azonban sem Ajtony, sem az erdélyi Gyula szerepe nem mutatható ki a kincs felirataiból.

9. sz. Csésze (XIII t. 1), poncolt rovássorral és poncolt bizánci felirattal (Németh, 3. ábra és 10. lap; Mavrodinov, XVI. t.); (IV. t. 7a):

fa_er_2-016

 

fa_er_2-017

CSALLÁNY megoldása: SAPAK-SABAK, amely "csészét" jelent. Egyébként a felirat első része azonos a 9. számú csésze feliratának első részével és így ezekre az ismertetett részekre nem térünk ki újból. Ezek szerint ez a szép darab is a bizánci rítusú ősi Ajtony-féle vagyonhoz tartozó egyházi szertartást szolgáló edény volt.

fa_er_2-018a

A rovás jel egyenes szárral a türk č hangot és a székely-magyar veláris š-t képviseli.39 Ez a jel a ž rovásjelével együtt a veláris č-t pótolja a türk és a székelv-magvar rovásírásban. A nagyszentmiklósi š- rovjásjel [rovásjel] száras alakja a fejlődés folyamán görbülő szárat vett fel. Az enlakai feliratban mindkét száras š jel meggörbült.

A fenti szó helyes megfejtése: sapak az írásmódja alapján. A második a-t nem jelölik.

fa_er_2-018b

fa_er_2-019

fa_er_2-020a

[Lehetséges, hogy a Bodrogvármegye alapjai a honfoglaló Botond nemzetség szállásterületén nyugszanak. Botond neve egy környékbeli nemzetség nevében és megyei személyek nevében szerepel. A Botond személynév (1255-ben) feltűnik a Bodrog megyei Küllődi Bolyár fia Bathand nevében.]

A nagyszentmiklósi 15-16. számú nyeles csészéken Batand-dz felirat olvasható.

A nevet a Botond nemzetséggel hozhattuk kapcsolatba. Joggal olvashattuk ezt a személynevet, mert más olvasatok is többnyire Bodrog vármegyével függtek össze és a rovásszöveg is lehetővé tette a fenti megfejtést.

Azonban az olvasatnál a következő nehézségek merültek fel:

A Batand(dz) név utolsó tagja a dz a személynévvel összefüggésben értelmetlen, felesleges ballasztnak látszik és helyesen meg nem fejthető.

A Batand név helységnévvel nem hozható kapcsolatba, akkor, amikor a többi megfejtett mind birtoknévként is előfordul.

fa_er_2-020b

mát használhatom csak, ha az utolsó rovásjel értelmét megmagyarázni kívánjuk:

Bat-anad-edez a helyes olvasata.

Értelem: Batanyád úré (uráé). Az edez ~ idis szó török, az 5. számú korsó feliratán is előfordul.

fa_er_2-020c

fa_er_2-021

CSALLÁNY D. MEGOLDÁSA

CSALLÁNY az arany ivókürttel kapcsolatban több jelentős, de erősen vitatható következtetést vont le történetünkre vonatkozólag. A tudós régész és írástörténész szerint ui. az avarok finn-ugor etnikumként érkeztek a Kárpát-medencében. A kürtre vonatkozólag azonban - török szövege miatt, amelyet görög is kísér - a következőket mondja: ["]A nagyszentmiklósi arany-ivókürtöt: a bócsai, perescsepinai, ozorai és Szeged-átokházi avarkori ivókürtök és szertartási edények sorozatába beállítva, nem az avarokhoz, hanem a hun-bolgárokhoz csatoltam..." Ez azonban ellentétben áll a fennt említett avar ivókürtök mellett még a legutóbb Kisbábonyban felfedezett avar szertartási és használati edények kétségtelen avar hovatartozandóságával is. Maga a szerző tanulmányának 37. pontja alatt ui. "a magyar nép türk ágának egyedülálló rovásfeliratairól" beszél, amelyekhez a finn-ugoroknak semmi hozzátennivalójuk nem lehetett....

fa_er_2-022

...pan végződés mellett. Valószínűnek látszik, hogy a 8. sz. csésze rovásjeles és a 21. sz. csésze görög betűs szavai tartalmilag is összefüggenek, illetőleg ugyanazon szavak ismétlődnek meg mindkét írásformában. Megerősíti feltevésemet az a tény, hogy a rovásírásos szóban a második jelként szereplő,

de a hangrendi illeszkedés törvényszerűsége alapján másodszor már nem ábrázolt magánhangzós rovásjel: a. Így a .a.an rovásszó és a görög ..apan szórész azonos lehet. Feltevésem helyességét mutatja az, hogy a Talas völgyi türk rovásjelek között és a novocserkaszki és mojackojei feliratokon az a betű

fa_er_2-023a

nem a türk rovásírásrendszerből.27 A támvonal nélküli a rovásjelnek fejrésze bár fordított elhelyezésű, mégis a nagyszentmiklósi a rovásjelével azonos. A továbbiakban látni fogjuk, hogy a székely és a nagyszentmiklósi rovásjelek között sokkal szorosabb az összefüggés, mint ahogyan azt eddig gondolhattuk volna.

Az ..apan görög betűs szövegrész p rovásjel-megfelelőjének olvasata sem kétséges. Az orchoni I-III., a jeniszeji feliratok p jele még egy-rovátkás, a nagyszentmiklósin két-rovátkával jelenik meg, a székely-magyar rovásírásban a XIV-XV. században már három fogazással használják. Ha az utóbbi rovásírásban szereplő keresztrovátkás többi jeltípussal vetjük össze a p rovásjelét, azt látjuk, hogy csak a č rovásjel kettős fogazással és az rovásjel hármas fogazással jöhetne p rovásjeleként tekintetbe. A z rovásjelet azonban nem téveszthetjük össze a p rovásjelével, mert a nagyszentmiklósi és a Kubán vidéki karacsajevszki feliratokon, hármas, négyes, ötös keresztrovátkákkal, z hangérték mellett szintén megvan. A č rovásjel kettős fogazású alakját sem lehet p jelként figyelembe venni, mert az orchon-jeniszeji, nagvszentmiklósi, székely rovásírás: még veláris š-el helyettesítette kezdetben a č rovásjelét és hangértékét.

Új rovásjelek:

fa_er_2-023b

Megjegyezni kívánom, hogy a rovásfeliratok megoldásánál a p rovásjelét többnyire b hangértékben használom, a nélkül azonban, hogy a p rovásjelet a b jel helyébe tenném. Ugyanis utóbbinak szintén megvan a külön rovásjele ugyancsak b hangértékben. Így a kétféle b jelzése az írásrendszerünkben zavart okozna. Azonkívül a pan'u szó előfordulása a 6. sz. és a 23. sz. edények rovásszövegében cirillbetűs u végződés mellett, indokolja a p rovásjel megtartását is a p hangérték mellett.

Most már joggal olvashatjuk a 21. sz. csészén a görög betűs ..apan szórészt: a 8. sz. csésze rovásszavában .apan-nak, a z rovásjel ismeretében pedig a zoapan szót zapan-nak. Tehát a görög betűs szöveg és a rovásírásos szó jelentése itt azonos fogalmat fejez ki.

fa_er_2-023c

fa_er_2-024a

Az első jel az nd1 összetett. Észrevehető benne a már ismert o jel alakja és az n rovásjel. Mészáros Gyula helyesen hozta ezt a jelt kapcsolatba a türk nd rovásjellel. A karacsajevszki (Kubán vidék) feliraton ugyanezen rovásjel fordul elő, de a megfejtési kísérletek - látszik hogy Németh Gyula hibás nagyszentmiklósi olvasatát vették alapul - megoldatlanul maradtak. Ugyanis ő r-nek hitte az nd jelét. A Šunad-ok olvasatú nagyszentmiklósi rovásszöveget, a kumarinszki gorodiscse feliratában rokon összetételben találjuk:

fa_er_2-024b

Úgy látszik hogy mindkét török nyelvű rovásszöveg-rész rokon jelentésű.

fa_er_2-025

A t1 nemcsak a székely-magyar t2 rovásjelének alakjával azonos, hanem megtalálható a kumarinszki gorodisce rovásszövegei között is más olyan rovásjelek társaságában, amelyek a nagyszentmiklósi írásrendszer jeleire jellemzőek.

Bath-alja - Path-alja név egy Bodrog megyei község tulajdonosa, akire a pan' szó vonatkozik.

Az alj rovásjele veláris alak. Ezzel tisztázódott a székely-magyar rovásírás mélyhangú lj rovásjelének formája, amely a fejlődés folyamán ly1 hangzóvá változott. Azonos alakja megvan a nikolsburgi ligatúrák között, de hangmegjelölés nélkül.

fa_er_2-026

fa_er_2-027

fa_er_2-028

fa_er_2-029

fa_er_2-030

___________________

[Lábjegyzetek nincsenek]


VI. Rész: Besenyő és kun rovásírás emlékek

A BESENYŐ ROVÁSÍRÁS

A besenyő rovásírás lehetőségét, példákkal is bizonyítva, NÉMETH GYULA nagy magyar turkológusunk vetette fel elsőnek. A későbbi, különösen a Don-menti és Kaukázus-vidéki leleteket a szovjet írástörténészek, ARTAMANOV, SČSERBÁK és mások is a magyar kutató által összeállított "besenyő rovás ábécé" nyomán igyekeztek megfejteni, természetszerűleg a nagyon kevéssé ismert besenyő nyelven.

NÉMETH GYULA alapvető munkája a besenyő Írással kapcsolatban kötődik a híres nagyszentmiklósi aranykincsek felirataihoz és német nyelven 1932-ben jelent meg alapos dokumentálással és elemzéssel Lipcsében. A tanulmány maga egyben történelmi hátteret is nyújt és írásos adatolással bizonyítja, hogy a besenyők sajátos rovásírás rendszerrel bírtak. Bizonyításai során felszámolja a külföldön erősen elterjedt tévhiedelmeket, amelyek szerint a nagyszentmiklósi kincsek rovásjegyei a korai bolgárok szellemi termékei lennének. Így szembe kellett szállnia olyan nagynevű tudósok véleményével, mint a finn MIKKOLA és a bolgár BESCHLIEW és MADENOW.

Akkoriban - az 1930-as évekre gondoljunk! - ez nagy tudományos merészségnek számított. Európa tudósvilága és közvéleménye még nem szokott hozzá a gondolathoz, hogy esetleg egy ázsiai és rendszerint "hordáknak" nevezett nép, különösen ha lovasnomád jellege is volt, hogy egyáltalán valamiféle kultúrával és még kevésbé írástudással is rendelkezhetett. Még a magyar rovásírás is kétkedés tárgya volt, nemcsak az európai közvéleményben, hanem több magyar történész, de különösen nyelvész előtt is. Már említettük MELICH JÁNOS esetét, aki "középkori krónikás koholmánynak" minősítette pl. KÉZAI SIMON és mások erre vonatkozó írásos adatait. Így a besenyők eltűnt népcsoportjáról még kevésbé tételezték fel, hogy saját írásrendszere lett volna.

Sajnálatos módon NÉMETH GYULA - más források hiányában - a nagyszentmiklósi aranykincsek feliratait tette meg kutatásai alapjává, azt állítva, hogy ezeken az ötvösremekeken szereplő rovásírások a besenyőktől származnak. Azért írom "sajnálatos módon", mert ma már négy évtized távlatából kétségtelen, hogy a szentmiklósi kincsek feliratai késői avar vagy korai magyar ötvösök keze nyomán születtek. Jelentősége NÉMETH professzor írásának mégis nagy, mert az említett időszak alatt előkerült újabb adatokat az őáltala készített rovásábécé segítségével valószínűen és elfogadhatóan sikerült az írástörténészeknek megoldaniok.

Jelen soraimban ezért szükségesnek vélem NÉMETH GYULA tanulmányát hacsak röviden is, ismertetni, hogy gondolatmenetén keresztül közelebb jussunk a titokzatos nagyszentmiklósi jelek rejtélyének megfejtéséhez, annál is inkább, mert a bécsi múzeumban őrzött ötvösremekek felett díszelgő tábla, mint "protobolgár" kincseket mutatja be a múzeumlátogóknak... Áttekinthetőség céljából ismét közlöm a NÉMETH által közölt feliratokat, hogy a számozásuk eligazító legyen tanulmánya kivonatában.

NÉMETH szerint az "ismeretlen betűket" kétféle módon alkalmazták az edényeken, ahogy azt a tér vagy sokszor a célszerűség sugallta: bekarcolással vagy poncolással, azaz finom pontokból vonalakat formáló eljárással. Az edényeken 18 felírás szerepel, de vélhetőleg többet is számíthatunk, az egyes szavak vagy mondatok közt több esetben alkalmazott "választójegyek" jelenléte miatt. Ilyen "választójegyek" láthatók az 1. számú felírásnál, azaz a 8. számú aranycsészén, ahol a szavakat bizánci jellegű kereszt, vagy az arany ivókürtön, ahol egyszerű vonalka [vonalak] szerepelnek az egyes szavak között. Ezt azért fontos kiemelnünk, mert mint a későbbiekben látni fogjuk, általánosságban kettőspont szokott mint választójel szerepelni.

A tanulmány a továbbiakban sorraveszi az "ellenvéleményeket", illetve az előtte lefolyt megoldási kísérleteket. Tárgyilagos és NÉMETH GYULÁT annyira jellemző igazságot kereső, szenvtelen hangon mutat rá többek között SUPKA GÉZA és MÉSZÁROS GYULA megoldásainak részlegesen helytelen voltára. Eme részleteket mellőzöm, mert a nagyszentmiklósi kincs feliratainak legszakszerűbb és "megnyugtatóan adatolt" megoldása során CSALLÁNY DEZSŐ tollából, részletesen is említve vannak.

Ezzel szemben fontosnak tartom nagy turkológusunk megfejtési módszerének alapelveit felsorolni, ahogy ő azt bevez[e]tőjében, elbeszélő stílusban elmondja. Érvelése ésszerű és felettébb egyszerű:

"Láttam, hogy az egyik görög betűs-felírás betűi két nevet BOJLA CABAN és BOTAUL CABAN formában eredmény e zn ek. T ov ább kutattam ezeket a neveket és most már a rovásírásos jelek közt is gyanítottam őket. Nem volt szükség a hosszadalmas keresésre, mert az 1. számú felirat (jobbról balra ol-

fa_er_2-034a

sók tulajdonosainak neve olvasandó.

Ezzel az eredménnyel azonban további kutatásaim hangzóinak megoldása szempontjából nem voltam megelégedve. Így THOMSEN módszere szerint a régi törökös méltóságnevek és címek után kutattam, de minden látható eredmény nélkül. Így jutottam aztán a mult év (1931) novemberében KAI DONNER és MARTI RASANEN kitűnő írásához:n "Zwei neue türkische Runeninschriften" - azaz "Két új török rovásírásos felirat" - Helsingfors, 1931 -. c. írásához, ahol az egyik ábrán, egy kőből faragott rokkaorsón a következő ótörök

fa_er_2-034b

hát a felirat egyszerűen a tárgy megnevezése. Erre felöltött a gondolat bennem, hogy RADLOFF írásaiban is szerepelnek hasonló, tárgyakat megjelölő feliratok. Ilyen pl. egy fémtükör felirata: Küd Aruq Bäk küzküsi' = KÜD ARUK BÉG TÜKRE olvasatban, ahol tárgy és tulajdonosa együtt elmlíttetnek. Párthuzamos eset az ugyancsak

fa_er_2-034c

az= ER AeQAS TÖSAK AZ ÉN TÜKRÖM- olvasatban. (Alttürkische Inschriften 346 old.)

A példák nyomán azonnal a szentmiklósi kincsek felirataira gondoltam. Az egyik görögbetűs felirat ui. a következő apró, de jelentős meghatározást tartalmazza: "ičigi täsi," = "ivópohár" tehát tárgymegjelölés. Ezen az alapon neki láttam tehát a munkának és pár óra múlva a feliratok nagy részét sikerült megoldanom..." (Die Inschriften des Schatzes von Nagy-Szent-Miklós, - 22. old.)

NEMETH érvelése a tárgymegjelölés és tulajdonos meghatározása alapján valóban ésszerű . A szentmiklósi kincs tulajdonosnevei közt pl. az 5. számú korsón (14. számú

fa_er_2-035a

rint Il-bäk. Itt említi meg a tudós szerző első ízben a besenyő írás lehetőségét, azzal a magyarázattal, hogy a besenyő IL-BAK nem azonos a második részében már istmert "bag" = vezető, főnök szóval, hanem "erősen", "nagyon" értelemmel bír feltételezése szerint. A magyarázat tehát besenyő irányban nem egészen szilárdan az alig ismert nyelvi adatokra hivatkozik, hanem inkább RÁSONYI LÁSZLÓ nyomán párhuzamot keres a kirgiz vagy volga-török nyelvek ILBEK méltóságnevében.

Ugyancsak a tulajdonos-nevek sorában szerepel NÉMETH bizonyítékai szerint a 6.

fa_er_2-035b

tűzéssel és SAViNUG BiCa, azaz SAVINUG KIRÁLYLÁNY, hercegnő jelentéssel. Ez a leánynév bizonyos elterjedtségnek örvendhetett a kaukázusi népek közt is. Így az örmény klasszikus irodalom művelői többízben is megemlékeznek a néphagyományban élő SAT-ENIK vagy SAV ENIG királyleány legendájáról. Így pl. CHORENI MÓZES jegyzeteiben is szerepel, mint a nagyon régi, még "kereszténység előtti" kaukázusi legenda. (SUÁRNYI I.: "Az örmény Sat-enik és a magyar Emese-monda" Magyar Történelmi Szemle, 1970, 2. szám 23.

fa_er_2-035c

személynév, amely mindössze csak négy betű. NÉMETH professzor TURuM török népeknél közkedvelt személynévnek TURUQ-nak, vagy a besenyőknél TURAQ-nak jelzi az ötször szereplő tulajdonos nevét.

Az így összegyűjtött eredményekből NÉMETH aztán már a magán- és mássalhangzók táblázatát is meg tudta szerkeszteni az általa besenyőnek vélt feliratokból. A megfelelő hangok mellé zárójelben tett számok az összes nagyszentmiklósi aranyedényeken való előfordulási eseteket jelzik

fa_er_2-035d

fa_er_2-036a

ben is előforduló jegyet sem ő, sem THOMSEN nem tudták mint hangértéket megjelölni és a legnagyobb szaktekintélyek is tanácstalanul álltak eme jel eredetének tisztázása előtt. Mint a későbbiekben látni fogjuk ezzel a jellel is egy "nem szakember" birkózott meg, ámbátor már örökölt talentuma volt hozzá, hisz CSALLÀNY GÉZA , a sokszor idézett nagy CSALLÂNY DEZSŐNEK mérnök fia fedezte fel a jelnek "U" hang értékét....

A besenyő rovás létezését, sőt a szentmiklósi feliratok besenyő voltát NÉMETH érvelése azonban nem tette annyira bizonyossá, hogy a kutatók kedélyei megnyugodtak volna eredményeiben annak ellenére, hogy mint turkológus, tekintélye elsősorban őt predesztinálta a törökös írásrendszer jegyeinek összegezésében. Eredményét főként az tette bizonytalanná, hogy saját megállapítása szerint is túl kevés betűazonosság mutatkozott az új kutatás által feltárt besenyő és ótörök írásrendszerében. Idézem NÉMETH erre vonatkozó megállapítását:

"Ha besenyő írás rokonságát kutatjuk, elsőben is a köktörök írásra kell gondolnunk. Mindkét írásnak vannak közös jellegzetességei: mindkettő rovásírás, mindkettő vonalvezetése és magánhangzó használata azonosságot mutat. Ezen kívül meggondolandó, hogy a besenyők minden valószínűség szerint ugyanazon nyugati köktürk birodalomhoz tartoztak és ebben a birodalomban a köktürk írás volt használatos, mint ahogy Talas-völgy feliratai Turkesztánban ezt igazolják. De ha aztán a rovás jeleket egy kissé alaposabban összehasonlítgatjuk, arra a meglepő eredményre jutunk, hogy a köktürk és besenyő jelek között mindössze három azonos". Ez a három a következő:

fa_er_2-036b

A táblázatban kimutatott három betűazonosság bizony nagyon szegény és sovány eredmény. Okát NÉMETH nem tudja megmagyarázni s mindössze arra szorítkozik bizonyításában, hogy "nem tartja véletlen művének" ezt a három egyezést sem. Egyben azonnal megemlíti és bemutatja, hogy a köktürkkel a magyar rovásnak nagyobb fokú rokonsága van, mint a besenyőnek. Erről is közöl egy áttekinthető táblázatot:

fa_er_2-037

A tábla jeleihez a szerző magyarázatként még hozzáfűzi, hogy az "I" és a "T"-jelek a magyar rovásírásban természetüknél fogva szögletesek, míg a besenyők írásában kerekített formát öltenek.

Mint már említettük egyedül NÉMETH volt az, aki a nagyszentmiklósi kincsek besenyő eredetét állította, bár újabban VÁSÁRY ISTVÁN csatlakozik véleményéhez, de minden különösebb megokolás nélkül. Mindenesetre NÉMETH "besenyő ábécéjének" is meg van a maga tudománytörténeti jelentősége azzal, hogy nyomán a szovjettudősok, mint MALOV, SČSERBÁK ÉS KÜSZELEV a Don-vidéki, kirgiz és egyéb törökös írásrendszerű leletek hovatartozandóságát az ő segítségével oldották meg.

NÉMETH GYULA alaposságát írástörténeti kutatásai terén igazolja a történelmi háttér, földrajzi adatok és írott források felhasználása is. Így idézi GARDIZI-al BAKRI értesítését, mely szerint a besenyőknek igen sok arany és ezüst edénye van, valamint KONSTANTINOS PORPHYROGENETOS császár tudósítását, miszerint a besenyők fejedelme BATA 889 körül uralkodott és fia BOTA-UL, akihez a kincs egy része tartozott volna, a 900-as évek elején már keresztény lehetett, hogy tulajdonát képező aranycsészére a bizánci kereszt jelét verette, illetve rovatta bele ötvösével. Mindezekhez még megemlíti a Nagyszentmiklós környéki besenyők településeit, mint erősbbítő adatot tétele igazolására.

Végszóként NÉMETH GYULA nagyszerű tanulmányához csak annyit fűzhetünk, hogy bár a nagyszentmiklósi kincsek nyelvezetésre vonatkozólag tévedett, állítása azonban a besenyők írástudásáról ösztönzőleg hatott más tudósokra, akik az idők folyamán sűrűn felbukkanó és valóban besenyőkhöz kötődő feliratokról megállapíthatták a magyar tudós véleményét a besenyő rováskultúra létezéséről...

fa_er_2-038

IN MEMORIAM !

Vitéz SZAKONYI ISTVÁN VAJK

(1911-1974) rovásíráskutató

Ezt a fejezetet szántam elhalt munkatársam és családunk régi barátjának emlékezetül. Nem ok nélkül, hiszen az egyik legősibb rovásírás-emlékünk egyikét, a Margit-szigeti kolostor falába beépített rovás sorokat hordó köveket ő mentette meg az enyészettől. Clevelandból mozgatta ezt a fontos kultúrmentő, végül is sikerrel koronázott munkát. Legnagyobb rovásszakértőinkkel az óhazai körökből kapcsolatban állt. Mikor első rovásírásról irt cikke: "A halálraítélt legrégibb magyar rovásírásos emlék, a margitszigeti rovásfeliratos kő" az AMERIKAI MAGYAR ÉLET hasábjain megjelent , (1965 dec. 18) hatására a külföldről az Óhazába látogató magyarok tömegei látogatták meg a Margit-sziget eme elfelejtett kultúrkincsét. CSALLÁNY DEZSŐ tanulmányai során többször is megemlékezik SZAKONYI nevéről. A kunok rovásemlékéről szóló fejezetemet azért ajánlom emlékének, mert a Margit-szigeti feliratot szakértőink kun vonatkozásúnak tartják. Elhunyt munkatársunk is ezen a véleményen volt, mint azt a végrendeletileg reám hagyományozott környvek [könyvek], írások több széljegyzetén rögzítette. Legyen jelen fejezetem egy egyetlen kis örökzöld babérlevél vitéz SZAKONYI ISTVÁN VAJK sírján...

* *

A MAGYARORSZÁGI KUNOK ROVÁS-EMLÉKEI

A Kárpát-medencébe érkező Belső Ázsiából indult utolsó népvándorlási hullám a kunok népe volt. Történelmüket összefoglaló munka - sajnos - mindmáig nincs, bár GYÁRFÁS ISTVÁN nagy ötkötetes tanulmánya kétségtelenül maradandót alkotott, vizsgálódása területe azonban javarész csak a magyarországi Kis- és Nagykunság volt és az azóta írásban megjelent tanulmányok a századforduló óta nagyon sok részletet tisztáztak történetükből, amelyek csak szétszórtan találhatók. Műveltségük, írástudásuk, nyelvük felől főleg MÉSZÁROS GYULA, gróf KUÚN GÉZA és VÁMBÉRY ÁRMIN tájékoztatnak, akik a kunok nyelvét a törökös népek keretébe sorolják.

Rovásírásukról már 1914-ben bővebben értekezik DEBRECZENYI MIKLÓS: "Az ősmagyar írás néhány hazai s oroszországi emléke" című könyve. Ő azonban a kun és magyar nyelveket azonosnak tartotta és vizsgálódásait eme felfogása erősen befolyásolta, mint már a könyve címéből is kiviláglik. Részleteket munkájából PATAKY LÁSZLÓ említ ebből a könyvből, amelyeket a későbbiekben látni fogunk. MÉSZÁROS kutatásai is több kun írásemléket tárgyalnak, amelyeket ma már legtöbben magyar rovásemléknek tartanak. CSALLÁNY DEZSŐ tanulmányaiban az 1955-ben megjelent "Rovásíásos gyűrűk Magyarországon" még szintén több ősi ékszer feliratát kun írásnak tartja, de ezt a tételét 1968-ban megjelent újabb munkáiban revideálta.

PATAKY LÁSZLÓ a Margit-szigeti romokon talált és az azóta a Történeti Múzeum állományát gyarapító rovás-emléket kun rovásírásnak tartja és megfejtési eredményeit történelmi háttérrel is igyekszik igazolni. Az alábbiakban PATAKY és CSALLÁNY fejtegetéseit részletes kivonatolásban közlöm a Margit-szigeti rovásírásos emlékkőről. PATAKY az általa lefolytatott vizsgálódások eredményét csak apróbb hírlapi közleményekben tudta ismertetni, mígnem kiváló utazónk és írónk MOLNÁR GÁBOR és neje HEGYI MARGIT közös szerzésében megjelent "Négy hágó sziklavadonában" (1970) kapott ügyes elbeszélő formában teret tételének ismertetésére. Jómagam inkább művészettörténeti keretben ismertettem a romokon talált feliratokat "Adatok a Margit-sziget művészettörténetéhez" címmel. (1971) CSALLÁNY DEZSŐ külön fejezetet szentelt ennek a rovás-emléknek, ahol összegezi az eddigi véleményeket és megoldásokat, de a kun kérdést nyitva hagyja.

PATAKY LÁSZLÓ BETŰZÉSE ÉS MEGOLDÁSA A MARGIT-SZIGET ROVÁSAIRÓL

PATAKY LÁSZLÓ békéscsabai mérnök ma az óhazai rováskutatók nesztorának tekinthető. Hosszú évtizedes tapasztalatai írástörténelmi téren akkor is megbecsülendők. ha nem hivatalos, akadémiai vonalon halad és önmagának volt mestere. SINKÓ FERENC 1967-ben megjelent kis írása az "ÚJ EMBER"-ben: "Kötöny megfejtett síremléke"(?!) - Rovásírás Szent Margit romtemplomában" - még mint látjuk csak kérdőjeles címet visel a rovásszakértővel folytatott beszélgetésről. A jótollú újságíró feltette PATAKYNAK a kérdést:

- Hol van a rovásemlék?

- A torony falcsonkjába beépítve, a hársfa alatt. Nem csoda, ha nem tud róla. Az 1838-as feltárás után, majd háromnegyed század után vették észre, hogy az egyik kövön írásjelek láthatók. Valaki könnyelműen hamisítványoknak bélyegezte, s megfeledkeztek róla...

Ezzel a kis párbeszéddel kezdődik a Margit-szigeti rovásemlék megoldási kísérleteinek története és folyamata, amelyben PATAKY jelentős részt vett. További eseménynek tekinthetjük a kutatások terén MOLNÁR GÁBOR és neje könyvének megjelenését, ahol jelentősebb részletekről is szó esik a megfejtésekről. Sajnos, csak kivonatos formában tudjuk ezeket közölni Brazíliából hazavándorolt, világtalanná lett utazónkkal folytatott beszámolói alapján. Idézem MOLNÁR GÁBORT:

"Féltő gonddal őrzi minden nép múltjának emlékeit, csak éppen mi feledkeztünk meg arról a régi, írott kőről, amely Szent Margit zárdájának feltárása közben napvilágra került.

A templomot 1838-ban, a nagy pesti árvíz után tárták fel, de csak századunk elején vették észre, hogy a kövön írás van. Azóta egy falmaradványon mohosodik. Valaki könnyelműen hamisítványnak bélyegezte, s hamarosan mindenki elfeledte. Csak egy öreg hársfa vetette rá védő árnyékát. A nap tüze ellen ez védi ma is. (1969 nyarán a romfalból kiemelt rovásos követ a Történeti Múzeumba szállították.)

Az idő mégis nagyon megviselte. Két szélén látszanak ugyan még a rovásjelek, de közepe már teljesen lemállott. Lehet, hogy ott is volt írás, de ha volt is - abból már semmi sem maradt. Sőt - a széleken is megrongálódtak a vésetek.

A régi feliratot megfejteni, úgy látszik, senki sem tudta, mert a rovásirodalom nem is említi. Lassan mindenki elfeledte, és vastagon belepte a por és a moha.

Valakinek mégis eszébe jutott, és megkértek, hogy fejtsem meg a kő feliratát. Évek teltek el, míg ráértem egyszer, hogy megnézegessem a rajzokat és fényképeket. Úgy látszott, hogy ezek elég jók. Megkíséreltem hát "látatlanban" kibetűzni a feliratot. 1966. április 11 -ét írtunk akkor.

Első benyomásom az volt, hogy ez a rovás talán ezerévesnél is több. Nemcsak azért gondoltam erre, mert a követ az idő már nagyon megviselte, hanem azért is, mert a betűket felülről lefelé haladva vésték egymás alá, és ilyen elrendezésű rovásemlékünk több nincs. Ez a sorvezetés az egyiptomi képírásra emlékeztet.

Ez a különös felirat tehát igen-igen régi lehet.

Míg a felirat régiségén tűnődtem, eszembe ötlött, hogy a jobb felső szélen látható dűlt kereszt talán nem is betű, hanem: nemzetségjel. A nemzetségjel egyszerű kicsi címerféleség. A mai családnevet helyettesítette. Keleten tamgának nevezték.

Emlékeztem, hogy a török eredetmondából ismert Oguz kán egyik unokájának, Usárnak éppen ilyen tamgája volt.

Sebestyén Gyula, a rovásemlékek legszorgalmasabb kutatója így írt erről: "...Oguz ősapa fiai közül a trónját öröklő Kün kán meghagyta testvéreinek, hogy ki-ki válasszon tamgát, és ezzel minden rendeletét, kincsét, lovát, marháját lássa el. Oguz hazájában ... majdnem minden síron és feliratos emlékkövön rajta találjuk az illető kán vagy hős tamgáját."

Nos, bizonyára a bal oldali kezdő jel is tamga! Olyan, mintha egy kis napocska volna. Bizonyosan tamga, hiszen egy kicsit külön is áll.

Letakartam hát a tamgákat. A többi jel abban a pillanatban megvilágosodott. Megdöbbenve fedeztem fel, hogy ez a kő igen-igen nagy értékű történelmi emlék. Olyan jelentős, hogy okvetlenül meg kell néznem.

Szent Margit zárdájának romjai között sokáig kerestem, míg rátaláltam a templom hajójában, a torony felőli végen.

A föléje boruló öreg hársfáról levágtam egy puha zöld gallyat, és ezzel igen óvatosan lekapargattam a kőre ragadt sűrű mohát. Amint a betűk kitisztultak, nehézség nélkül olvastam:

KÖTTHEN ILKÁN
ÉCSKEN KINISZ

A kő tehát a kunok tragikus sorsú királyának, Köttöny nagyfejedelemnek síremléke. Tévedtem hát korának meghatározásában, mert nem ezeréves: csak hétszázhuszonöt. (1241-1966). A különös írás: belső-ázsiai jellegű kun rovásírás. Egyetlen a világon. Értéke felbecsülhetetlen.

PATAKY megoldása MOLNÁR GÁBOR kellemes írói stílusába foglaltan első látszatra valóban meggyőzőként tűnik. Pedig az igazi megokolás és az írástörténelmi kutatáshoz igencsak szükséges betűzésről csak a későbbiekben esik szó. Ezek sorát ejtve szóbakerül a kunok temetkezési körülménye, KÖTTÖNY földi maradványainak a hajdani Nyulak-szigetén lezajlott eltemetése. Tudós írásszakértőnk a kunok nagyfejedelmének és családjának tragikus sorsában leli a szigeti temetkezés okát. Szerinte a közvetlenül a Muhi mellett lezajlott csata előestéjén FRIGYES osztrák őrgróf által szított kun-ellenes zendülésben legyilkolt főkunok itt nyertek rangjukhozméltó végtisztességet. Nézetét KUBINYI régészeti beszámolójával támasztja alá, ahol hetvennél több csontvázról esik említés. Valószínűsítését MOLNÁR GÁBOR megfogalmazásában idézem:

"Rangos pogány temetkezés" - írta nem sokkal később Kubinyi Ferenc erről a sírról. Ez a felismerés egymagában is elég bizonyíték arra, hogy a sírban kunok pihennek, mert vajon kiket temettek volna el IV. Béla korában pogány módra, ha nem kunokat? Erre azonban sem akkor, sem azóta nem gondolt senki.

De ha ma felidézzük az eseményeket, magától értetődőnek kell találnunk, hogy a magyar király a mártír kun királyi családnak díszsírhelyet adott, és valahogy az is magától értetődő, hogy ezt saját birtokán, a Nyulak-szigetén jelölte ki.

Bizonyos az is, hogy a tragédia áldozatainak díszes temetést rendezett, és ha ő maga nem is vehetett részt ezen - hiszen a hadsereggel indulnia kellett a Sajó mögött táborozó tatár főerő ellen -, kellőképpen képviseltette magát.

Feltűnő azonban, hogy az áldozatokat pogány szertartással temették, és a síremlékre is Köttöny pogány nevét vésték, holott a kun királyt - mikor átlépte az ország határát - megkeresztelték. Béla volt a keresztapja.

Biztosan lehet következtetni ezekből, hogy a temetésen kun főurak is részt vettek, és a szertartást ezek irányították. Nem is lehetett másképp.

Kubinyi Ferencnek 1861-ben írt tudósításából kiviláglik, hogy a kórus felőli padozat alatt hetvennél több holttest maradványaira találtak.

Megástak hát egy óriási sírtermet, és ennek egyik végét rekeszekre tagolták. Tíz ilyen rekeszbe tették a királyi család tíz koporsóját, és mindegyik rekeszt lefödték márványlapokkal. Ezek mellé ugyancsak koporsók kerültek. Tíznél több. A palotában lakó előkelőségek koporsói voltak, bizonyára. Az előbbieket is, ezeket is arannyal díszítették. Egyik sírrekeszben megtalálták a kun királyné igazgyöngy nyakékét is. Ezt az ásatást vezető főkertész a nádor feleségének ajándékozta. A sziget ugyanis 1838-ban a nádoré volt. Ez a nyakék a Habsburg-ház ékszerei között bizonyára ma is megvan.

A koporsók mellé a testőröket fektették, koporsók nélkül. Ötvenen lehettek. Csontjaikon súlyos sérülések látszottak. Egyiknek koponyája volt beszakítva, másiknak a karja levágva - és így tovább. Ezt Kubinyi írta meg.

A nagy sír fölé nagy halmot emeltek. Ez kun szokás volt. Ma is kunhalomnak nevezzük az ilyen régi sírhalmokat. Erre tették - úgy, ahogy a hagyomány kívánta - azt a sebtében faragott egyszerű követ, amely mutatta, hogy a halom alatt két király pihen. Ez a kő nem királyi megrendelésre készült. Egyszerű kun kőművesek faragták, hogy megadják a végtisztességet szomorú sorsra jutott királyaiknak. Sietve dolgoztak. Felperzselt falvak füstjét hozta a szél, és nagy sietséggel készültek a magyar király udvarában, hogy a háznép Trencsén felé meneküljön.

PATAKY tehát történeti keretbe igyekszik helyezni a Margit-szigeti rovás-emlék eredetét. A történelmi események lezajlásához semmi kétség nem fér. Minden mozzanatát igazolja számos korabeli forráson kívül az alapos történelmi, régészeti részletkutatások egész sora. S az elmondottak után rováskutatónk rátér a sírkövek leírására, kivitelezésére, még mindig a lényeges betűzés megoldás véglegesítése nélkül. Idézem ismét a MOLNÁR GÁBOR-féle szöveget:

A síremlék minden részén látszik, hogy sietve készítették. Az is látszik a rováson, hogy kun kőfaragók vésték. Nem is véshették mások, mert István király szigorú rendelete után két és fél évszázaddal - itt, a királyi udvar közvetlen közelében - a rovást már nem ismerte senki. Nem ismerték hát a magyar kőművesek sem. Ezt a kun kőfaragók tudták, és nyíllal jelezték, hogy melyik a kő felső része. A nyíl - a bal oldalon - ma is látható.

De az, hogy a vésés kun munka, kiviláglik magából az írásból is, mert kifejezetten belső-ázsiai jellegű. Ott "majdnem minden síron és feliratos emlékkövön rajta találjuk az illető kán vagy hős tamgáját" - írja Sebestyén Gyula: és itt mindkét név tamgával kezdődik.

Jellegzetes azonban az is, hogy az írás felülről lefelé halad. Ez is belső-ázsiai szokás. Nincs is ilyen rovásemlékünk több egy se. Ez teljesen kiválik a többiek közül.

Mindezek ellenére a kun írás a székely rovás betűi és szabályai szerint jól olvasható. Némi kis különbség mutatkozik ugyan a betűk között, de ez csak fejlődésbeli elkülönülés, és olyan csekély, hogy az olvasást nem zavarja. Az ősibb formákat a székely rovás őrizte meg.

Ha jól megfigyeljük a véseteket, azt is észrevehetjük, hogy a kövön egyszerre két kőfaragó dolgozott. A bal oldali jobban lesimította a kő felületét, mélyebbre véste a betűket, és mély vonallal be is keretezte a két betűoszlopot. Vigyázott a beosztásra is: egyik oszlopba a király nevét írta, másikba méltóságát. A jobb oldali felületesebb munkát végzett. A méltóságnevet megszakította például, holott bőven lett volna hely arra, hogy egybeírja. A betűket sem véste elég mélyen, és ezért jobban megrongálódtak.

A régészeti, írástörténeti leírás rövid, de valóságot fedő. Minden mondatát kétségtelen értékűnek tekinthetjük. Hogy a síremléken bizonyos sietség, kapkodás nyomai rögzítve vannak, az is elfogadható. A kutató szerint ebben az időben már a magyarság nem használta, talán már nem is ismerte a rovásírást. Viszont a kun kőfaragók még igen. Ők alkalmazták a kő felsőrészén az olvasási irányt jelölő nyila jegyét s ez a nyíl a baloldalon még ma is látható. De idézem újból magát a MOLNÁR GÁBOR-féle részlet további szövegét is:

A múlt század hetvenes-nyolcvanas éveiben nagy vita folyt arról: vajon magyarul beszéltek-e a kunok vagy törökül.

Gyárfás István, a kunok kiváló történetírója azt az álláspontot foglalta el, hogy magyarul beszéltek. Éspedig a nagykunok í-ző, a kiskunok ő-ző nyelvjárásban. Érveihez azonban hiányzott a legnagyobb ütőkártya - a kun írás, és ennek hiányában a törökpártiak kerültek felül.

A sors különös játéka, hogy a kun rovás mégis előkerült, és szép elégtétel Gyárfásnak, hogy ez neki ad igazat. Mert ez az írás nem belső-ázsiai türk írás, amellyel az ótörökök írtak, és nem is ujgur, amivel viszont a tatárok, hanem: magyar.

A Köttöny-rovásemlék abban is igazat ad Gyárfásnak, hogy i-ző és ő-ző dialektus érezhető benne. A nagyszentmiklósi aranykincs egyik kis tálján a következő felirat olvasható: "Gélyse kiskás pesenyüj kenész". E felirat kenész méltóságneve itt a sírfeliiraton [sírfeliraton] kinisz. A régi magyar oklevelekben előforduló Kethen név pedig Kötthen.

A kunok tehát magyarul beszéltek.

PATAKY megoldásának lényeges, magára a betűsorra épített gondolatmenete részletesen beszél a rovásjegyek jellegzetességeiről és egyben párhuzamokat is keres mindegyikhez, hogy a korábban kimondott:

KÖTHEN ILKÁN - ECSKEN KINISZ

olvasatot megokolja. Erre vonatkozó megfogalmazása a legfontosabb. Ezért MOLNÁR írása nyomán az eredeti fénymásolatát közlöm:

Köttöny király nevét a kun kőfaragó a síremléken két t-vel írta. De van még egy Köttöny-emlék, amelyen a név ugyancsak két t-vel van írva. Ez az emlék Szibériában került elő.

Valószínű, hogy 1239-ben a Volga melletti nagy csatában, ahol a tatárok váratlanul túlerővel lepték meg az ott táborozó kunokat, az ellenség kezébe került Köttöny kincstára is. Abban volt egy tojásdad formájú aranylemez - rovásfelirattal. És mikor Strahlenberg hadifogoly svéd katonatiszt a XVIII. század elején ott járt, Gagarin herceg kincstárában megtalálta. Állítólag egy kurgánból került elő.

Strahlenberg lerajzolta. Feliratának megfejtésével Debreczenyi Miklós foglalkozott. Én a megfejtésből a nevet megvizsgáltam, és úgy találtam, hogy ez a név valóban Köttöny neve. Betű szerint Kötten. Az egymásba kapcsolt két t-betűt még azok is felismerhetik benne, akik a rovást kevésbé ismerik.

Feltűnő rovásjel a síremléken Köttöny neve alatt a négyfülű IL szótagjel. Rá kell mutatnom, hogy ugyanez a jel megvan egy uráli emlékoszlopon is. Ezt is Strahlenberg találta meg, és ő is rajzolta le. Debreczenyi szerint ez Attila-emlékoszlop. Attila neve az oszlopon i-ző nyelvjárásban: Itel. E név IL betűi közé van beszúrva a T, de maga az IL szótag mindenben egyezik a margitszigeti síremlék IL szótagjával.

Ügy látszik ebből, hogy a kunok ebben a hazában már Attila idejében megjelentek. Egy részük itt is maradt. És Szent István rendeletében, amelyet a rovás eltiltásáról kiadott, azért vannak felemlítve a kunok is, mint akik ugyanezt az írást használják.

Ha tehát a honfoglaláskor Anonymus itt kunokat említ - ez nem anakronizmus.

A margitszigeti síremlék megérdemli, hogy nemzeti emlékké nyilvánítsuk, és minden rongálódástól megóvjuk."

Pataky László sorait idézve. Dzsingisz kán áldozati óvója közelében gondolok a vészesen nehéz magyar múltra. Annak idején képben, magyarázatban is megkaptam a rovásírásos kövön levő, Pataky László szerinti megfejtést. Hol az igazság, a történelmi valóság? Nem keresem. Legendának is csodálatosan szép az ilyen visszatekintés:

KÖTTHEN kun ilkán (nagyfejedelem) margitszigeti síremléke

fa_er_2-046a

Pataky László rajza Köttöny kun király és Écsken kinisz rovásírású emlékkövéről. Jobbról Kötthen ilkán, balról Écsken kinisz neve és méltósága. Az ilkán méltóságnév jelentése: nagykán. Écsken méltósága: kinisz. Ez pedig Pataky László szerint i-ző változata a Nagyszentmiklósi Kincs 8-as számú tálján olvasható kenéz fejedelmi méltóságnévnek. A feliratokban a két szélen a két név. Mindkettő nemzetségjellel, tamgával kezdődik. Köttöny tamgája egy dűlt kereszt, a másik pedig egy kis napocska. A dűlt kereszt eredetileg talán kiterjesztett szárnyú madarat ábrázolt.

A megfejtés helyességét az alábbi ábra is igazolja.

fa_er_2-046b

A székely rovást és a kun rovást szorosan egybekapcsolja az a rövidítési rendszer is, hogy mássalhangzók előtt az "e" betűt nem írták ki.

PATAKY LÁSZLÓ megoldása - bár tetszetősnek látszik - az általa használt történelmi háttérfestéssel némi kétségeket hagy maga után. Mint tudjuk, a Nyulak-szigeti kolostort IV. BÉLA pontosan a Muhi-csata tizedik évfordulóján, 1252-ben alapította. A sziget nem volt királyi birtok, hanem az egyházi intézmények kezén volt, sőt már az avar-korszak óta a bizánci szertartású szerzetesek kezén volt, mint leprások gyógyhelye. Nehéz elképzelni, hogy két királyi személy eltemetésére alkalmas és elegendő hely lett volna a szűkreszabott kolostori templom területén. Addigra, a tíz év lefolyása alatt a kunok temetkezési szokásai szerint nem őrizhettek kurgánokat. Hiányzik e tekintetben minden régészeti emlék nyoma. Lóval semmi esetre sem temetkezhettek. S ez elmaradhatatlan kísérőjel lett volna kun királyi személyek végtisztességénél. Hetven személy földi maradványainak elföldelésére kun népszokások szerint még KUBINYI adatai alapján sem nyílhatott mód és lehetőség a szigeten.

Ugyanezt a bizonytalanságot hagyja maga mögött PATAKY ama nézete, hogy magyarok és kunok azonos nyelvet beszéltek volna. GYÁRFÁS még nem ismerte, nem ismerhette a híres "Codex Cumanicus"- vagy "Petrarca Codex" szövegét, amelyet a kun missziósok számára írtak 1303 és 1362 között. Erre vonatkozólag idézzük HAZAI GYÖRGY turkológus professzort, aki jelenleg a berlini Keleti Intézet tanára és a legilletékesebb szakember az ügyben. Kis írásában "A kun Miatyánk" cimmel értekezik erről a jelentős kérdésről:

"Milyen nyelven beszéltek a XIII. századi kunok? Ez a hosszú múltra visszatekintő tudományos probléma az elmúlt évszázad hetvenes-nyolcvanas éveiben került a tudományos érdeklődés középpontjába... A tudósok véleménye megosztott. Az egyik tábor, amelynek legjelesebb képviselője GYÁRFÁS ISTVÁN volt, a kunok magyar eredetét, a kun és magyar nyelv közeli kapcsolatait akarta bizonyítani. A másik tábort a honi turkológia képviselői alkották. Ezek a tudósok - VÁMBÉRY ÁRMIN, KUÚN GÉZA - a fennmaradt nyelvemlékek vizsgálatát állították előtérbe, s ezeknek a török nyelvek felé mutató szálait bogozva a kunok török eredete mellett törtek lándzsát. A történelmi források helyesen értelmezett adatai szintén ezt a mai nézeteink szerint is helytálló magyarázatot erősítették meg..."

fa_er_2-047

A vitát kétségtelenül a már említett kun-kódex dönti el , amely a Miatyánk imádságnak a szövegét is megőrizte ékes kun nyelven. SZÖVEGÉT már gróf KUÚN GÉZA közölte. Szószaporítás helyett csatolom az általa feloldott és sokak által ellenőrzött szöveget is a következőkben:

"Atamis kim köcta sen. Algiszle bulsun senig hanlechim bulsu senig tilemegin nezikkim kocta alej ierda. Kun-degi ötmackimisni bisga bugun bergil. Dage íazuclarmisme bisga bozzatkil, necsik bis bozzatirbis bisga iaman ecsenlerga. Dage iecnik sinamakina bisni kuurmagil bassa barcse iamandan bisni kuthargil, Amen."

Azt hiszem, ez a szöveg mindenkit meggyőz a kun nyelv törökös jellegéről. Így tehát MÉSZÁROS és részben CSALLÁNY ilyen nyelvű megoldási kísérletei közelebb állnak a valósághoz, mint PATAKY LÁSZLÓÉ.

CSALLÁNY DEZSŐ MEGOLDÁSA A MARGIT-SZIGETI ROVÁSOS KŐFELIRATRÓL

Mint már bevezetőnmben [bevezetőmben] szóvátettem, CSALLÁNY figyelmét vitéz SZAKONYI hívta fel a Margit-szigeti romtemplom feliratára. Célja kettős volt: felkérni az általa elismert és a legnagyobb rovásszakértőnek tartott nyíregyházi tudósunkat a rejtélyes szöveggel való foglalkozásra és kérni közbenjárását, hogy a pusztulásnak annyira kitett emléket biztos helyre szállítsák. Mindkét kérése teljesült. A lebonyolításról CSALLÁNY nagyszabású tanulmányban számol be. Erre vonatkozó tanulmányrészletét az eredeti szöveg hasonmását az alábbiakban közlöm:

Évekkel ezelőtt Szakonyi István hazánkfia levélben keresett meg Amerikából, és egy közleményét is mellékelte hozzá.(1#) Publikációimon keresztül értesült ugyanis arról, hogy a rovásírások terén eredményeket értem el,(2#) hogy becsülöm írástörténeti emlékeinket. Arra kért, hogy a pusztulásnak kitett "Margitszigeti rovásfeliratos kő" megmentését szorgalmazzam. Ezt meg is tettem, de a feliratos kő még mindig a szabad ég alatt van a Margitszigeten; de remény van arra, hogy a Budapesti Történeti Múzeumba beszállítják.

Az 1967. év nyarán kaptam egy újságpéldányt,(3#) amelyben a felirat rajzát is közölték. Mivel e becses emléket még nem láttam, felkutattam és az útbaigazító cikk alapján meg is találtam nagy nehezen, és a rovásjeleket a rajzzal összevetettem. Nagyrészt a jelek egyeztek, de néhány módosult.(4#)

A szabadtéri színpad keleti oldala és a pesti szigetpart között találhatjuk meg a nagy kiterjedésű rommezőt: a Domonkos apácakolostor (Margit kolostorának) helyét.(5#)

A feliratos kő kb. 70x30 cm-es nagyságú, a romtemplom egyik embermagasságú északnyugati romfalára cementezték fel, egy hársfa borul föléje.

fa_er_2-050

Az 1838-as feltárások után majd háromnegyed század múlva vették csak észre, hogy az egyik kövön írásjelek láthatók. A felírást egy ideig bronzkeretes üveglap védte, de ez a világháború után elpusztult. Azóta megfeledkeztek róla.

A kő rovásfeliratos fényképét bemutatom. A bal oldali függőleges irányú rovásjelek két oszlopban jól látszanak. A jobb szélen ugyancsak két oszlopban találunk rovásjeleket. A középső mező rongált, szélein észlelhető írásjel nyoma, alsó részén balról jobbra haladó, valószínűleg latin betűs szöveg maradt meg. A rovásszöveg rajzát bemutatom.

fa_er_2-051

Szokatlan a felülről lefelé való felrovás, amely más hazai emlékeken nem fordul elő. A rovásjelek megoldása végeredményben balról jobbra halad és nem jobbról balra mint a battonyai és a nagyszentmiklósi török és a székely-magyar rovásírás.

A bal szélen középen kis kereszt jel látszik egyedül. A feliratot a kereszt jelével kezdték el, tehát keresztény ember rótta, vagy kereszténnyé lett emberre vonatkozik a felirat.

A feliraton 18 rovásjel szerepel. Kiterítve és számozva a következő jelek fordulnak elő. A hangértékek megállapításánál a türk írásrendszereket, a székely-magyar rovásírást és a rokon feliratokat hívhatjuk segítségül.

A 2. rovásjel az e betű rovásjele. A székely-magyar rovásfeliratokon először a XV. században jelenik meg (Nikolsburg, Marsigli). Margitszigeten kissé szegletes az alakja.

9. jel: az sz betű rovásjele. "nemzetközi" jelnek számít, mert a nagyszentmiklósi, battonyai, székely-magyar rovásfeliratokon, az Orchon-Jeniszej, Don- és Kubán-vidék feliratain egyaránt megtalálható. De megvan Esztergomban is.

14. számú rovásjel, az i betű jele. A székely-magyar rovásírás azonos alakban őrizte meg (Karácsonfalva, Nikolsburg).

8. számú rovásjel, a t betű jele. Ladánybenén az edényen is megvan.

3. számú jel, a cs betű rovásjele. Azonos formában a csíkszentmártoni rovásfeliratban (1501) fordul elő.

15. számú rovásjel, az s betű jele. Veláris kapcsolatú alakja Nagyszentmiklós (XI-XII. század) és a székely-magyar rovásírás száras s alakja között áll (Karácsonfalva, Székelyderzs, Bögöz, Csíkszentmárton (XV. század). Az esztergomi feliraton is szerepel.

12. számú jel a b betű rovásjele, amely palatális alakban és összefüggésben: Nagyszentmiklóson, a székely-magyar rovásírásban, novocserkaszki feliraton megtalálható.

fa_er_2-052

4. és 6. számú rovásjel, a k (q) betű jele. Változatai az orchoni türk írásban, a székely-magyar rovásírásban (Karácsonfalván és Bonyhán) vannak meg.

13. számú jel, a k (q) betű rovásjele. Az Orchon-Jeniszej türk feliratokon (q, oq). Nagyszentmiklóson (ok), ideogramma, Kubán-vidéken 1k, a székely-magyar rovásírásban 1-2k volt, amely a latin írás hatására 1-2c-re változott.

1. és 16. számú rovásjel, az f betű jele, amely a görögből ered. Egyedül a székely-magyar rovásírásban fordul elő korai, szilvamag alakú és késői, kerek formájú változatokban.

7. számú jel, az l betű jele. A Don-vidéken és Ladánybenén találjuk meg. A székely-magyar rovásírásban alakja hiányzik.

5. és 18. számú jel, az m betű palatális és veláris rovásjele. Palatális (W-alakú) alakja Esztergomban van meg.

11. és 17. számú jel, az ï betű rovásjele. Ismert Nagyszentmiklósról, Battonyáról, a Don-vidéki Novocserkaszkból és Mojaekojeról.

10. számú jel, az o betű rovásjele. Ilyen szegletes, azonos alakban sehonnan sem ismerjük. Legközelebb áll hozzá a székely-magyar rovásírás o jele két összehajló rovátkájával, valamint a háromszögű ok rovásjelben az o jele (Karácsonfalva).

A felirat átírása:

f e 2cs k 2m k2l t2sz / /... o ï... /

b °q i 1s f ï 1m

Olvasata:

.fecském keltesz (...oï...) békis fiam'

Képviselve van az ábécéből a: b, cs, e, é, f, i, ï, k (q), k(q), l, m, o, ó, s, sz, t betű rovásjele (14 jel). Hiányzanak: c, d, è, g, gy, h, j, ly, n, ny, ö, ő, p, r, s, ty, u, ú, ü, ű, v, z, zs (20 jel). Számos jel későbbi rárovásnak látszik.

Legszorosabb kapcsolata a székely-magyar rovásírással van: b, cs, e, i, s, sz, t.

Összefüggéseket mutat a nagyszentmiklósi aranykincs rovásfelirataival: az sz, s, b, k {13. jel), az ï betű jele.

Megvan Battonyán: az sz és ï betű jele.

Don-vidéken előfordul: a b, l és ï betű jele.

Az Orchon-vidékre megy vissza a k (13. jel), és a háromszögű k (4. jel) változata.

A hazai rovásjelek között új jelnek, illetőleg változatnak számít: az f, k (q), l, o, k (q) (13. jel) és m.

A legtöbb kapcsolatot a székely-magyar rovásírással mutatja, azután Nagyszentmiklós következik.

A margitszigeti rovásírás használatának időrendjét, Nagyszentmiklós (XI-XII. század) és a székely-magyar rovásírás használata között (XV. század) jelölhetjük meg. Különösen az s és az ï betűk megléte Nagyszentmiklóson is, az ï megléte Battonyán, az utóbbi rovásjelnek hiánya a székely-magyar rovásírásban, az e, i', cs, f betű jelének kizárólagos használata a székely-magyar rovásírásban azt mutatja, hogy a margitszigeti rovásfeliratot időrendileg a XIII. századba sorolhatjuk be.

Az l rovásjel alakjának hiánya a székelyben, az m jel elütő volta, az f jel és az o jel változata, az ï jelének hiánya azt bizonyítják, hogy Margitsziget rovásfelirata nem azonos eddig ismert rovásírásrendszereinkkel, hanem az eddigiektől eltérő nép rovásírás hagyatékát képviseli.

Eddigi rovásírásrendszereink:

1. A nagyszentmiklósi aranykincs rovásfeliratai: az Árpádok-Csanádok onogur-hun rovásírásrendszerét képviselik Kubán-vidéki kapcsolatokkal.

2. A battonyai rovásírásos pecsét gyűrűt, XI-XIII. századi türk hagyatéknak tekinthetjük, amely legtisztábban képviseli az Orehon-Jeniszej rovásírásrendszerét.

3. A székely-magyar rovásírás XV. századtól kezdődő korszakát (Margitszigeti kapcsolatok alapján), megelőzi egy XI-XIV. századi török rendszerű hun-székely periódus.

De milyen népet képvisel a margitszigeti magyar nyelvű rovásírásrendszer?

Először is nézzük meg a rovásfelirat szavainak sajátságait

fa er 2-053

Az oly szó helyett az oïrovásjelet használja mindenütt. A székely-magyar és a nagyszentmiklósi feliratokon ezt a hangot a szilvamag alakú ly rovásjellel fejezik ki.

A békés melléknév olyan állapotot jelez, amely valaki fiának a nyugalmát nem zavarja meg, nyugodt, csendes. A béke szó 1130 óta szerepel. A feliraton békis szót használnak.

A fiú szó, kiskorú hímnemű gyermeket jelent, 1138-tól ismerjük, fyom alakban 1300-ban találkozunk vele.

Történeti vonatkozásait a feliratos sírkőnek nem tárgyalhatom addig, amíg minden oldalát nem vizsgáltuk meg, és az előkerülés körülményeit, a királyi családhoz való tartozandóságát nem tisztázhatjuk. Felvetődött ugyan az a gondolat, hogy ez a legrégibb magyar nyelvű rovásszöveg esetleg kun rovásábécére megy vissza és Kun Erzsébet királyné állítatta 1287-ben kiskorú András fia számára. De az esztergomi pecsétgyűrű rovásírása igazolja, hogy a margitszigeti rovásírás is balról jobbra haladó sorvezetésű magyar rovásfelirat és nem kun rovásírás. A sírtábla mindössze 10-20 lépésre van a királyi lakosztálytól.

fa_er_2-054

____________________

[A lábjegyzetek sorszáma nem az eredeti sorszám.]

1#) Szakonyi István, A halálraítélt legrégibb magyar rovásírásos omlók a "margitszigeti rovásfeliratos kő": Amerikai Magyar Élet, 1965. dec. 18.

2#) Csallány D., Rovásírásos gyűrűk Magyarországon. - Kolcsa sz runicseszkim piszmom: AÉ, 1955, 79-85. - A székely-magyar rovásírás emlékei. - Die Denkmäler der szekleriseh-ungarischen Kerbschrift: A nyíregyházi Jósa András Múzeum Évkönyve, III. 1960 (1963) 39-I36. - A székely-magyar rovásírás történetéhez. - K isztorii szekejszko-vengerszkogo runicseszkogo piszma. - Zur Gesehichte der szekler-ungarisehen Kerbschrift: AÉ, 1966, 36-46.- Székely-magyar rovásjelek Bonyháról. - Runicseszkie szekelyszko-vengerszkie znaki iz Bonybi. - Signes runiques siculo-hongrois trouvés à Bonyha: AÉ, 1967, 198-199. - A világhírű nagyszentmiklósi aranykincs rovásfeliratainak megfejtése: Kelet-Magyarország, 1967. V. 21. - A nagyszentmiklósi aranykincs rovásfeliratainak megfejtése és történeti háttere. - Die Entzifferung der Kerbschriften des Goldschatzes von Nagyszentmiklós und ihr historischer Hintergrund. - Isztorieseszkij plan i raszsifrovka runicseszkih nadpiszej zolotogo klada iz Nagyszentmiklósa: A nyíregyházi Jósa András Múzeum Évkönyve, X. 1967 (1968) 31-84. - A Csanádok kincse: Az V. Alföldi Régészeti Tudományos Ülésszak előadásainak beküldött tézisei. Szeged, 1968, 18-19. - A Csanádok kincse: Móra Ferenc Múzeum Évkönyve. Szeged,1969 (kiadás alatt). - A nagyszentmiklósi rovásfeliratok és a battonyai Árpád-kori rovásírásos gyűrű kapcsolatai: A nyíregyházi Jósa András Múzeum Évkönyve, XI. 1968 számára. - A magyar és az avar rovásírás: Jósa András Múzeum Évkönyve, XI. 1968 (kiadás alatt).

3#) Sinkó Ferenc, Kötöny megfejtett síremléke (?!). Rovásírás Szent Margit romtemplomában: Új Ember, 1967 VI. II (Pataky László rajzával és téves megfejtési kísérletével: Kötthen Ilkán - F]osken Kinisz).

4#) A küldött fényképért Szakonyi Istvánnak, a rovásfelirat vázlatának megkönnyítéséért Sinkó Ferencnek és Pataky Lászlónak mondok köszönetet, mert így lehetővé tették számomra a problémával való foglalkozást.

5#) Feurné Tóth Rózsa: Margitsziget. Budapest 1957, 19-30, 14. kép) (az ásatás alaprajza).

6#) [E lábjegyzetre a szövegben nincs utalás] A magvar nyelv történeti-etimológiai szótára, 1. Bpest 1907, 856.

7#) [E lábjegyzetre a szövegben nincs utalás] I. m., 180.

BESENYŐ, KUN ÉS MAGYAR ROVÁSFELÍRÁSOS GYÜRÜK

Régészeink több rovásfelírásos gyűrűt tartanak számon. Sírmellékletként bukkantak fel. Főleg az alföldi temetők sírjaiban szerepeltek. Kecskemét ostrománál sajnálatos módon több elpusztult belőlük s csak az a szerencse, hogy már a korábban rovásírással foglalkozó tudósaink legalább lerajzolták rovásjeleiket. Így MÉSZÁROS és főként CSALLÁNY DEZSŐ felbecsülhetetlen szolgálatot tettek a magyar és rokonnépeink írástörténetének azzal, hogy megörökítették őket. Jelen fejezetünk ezekről szól...

*

A BATTONYAI ROVÁSÍÁSOS GYŰRŰ

MAG ISTVÁN földműves telkén, Battonyán 1910-ben egy domb lehordása alkalmával tömegsír került felszínre. Egy lovas sírban, a jó vitéz koponyájában nyílheggyel feküdt. Ez a híres battonyai, rovásírásos gyűrű, bár csak bronzból van, felírása teszi felbecsülhetetlen értékűvé.

CSALLÁNY DEZSŐ leírása és fényképei után lettek közkinccsé. Az ő tanulmánya alapján ismertetem én is. Zárt karikájú ékszer, feje lapos, tojásdad kerületű. Egy kétélű, keresztvassal ellátott kard mintája két mezőnyre osztja hosszában a tojásdad felületet. A rovásjegyek két sorban, mindegyikben hat-hat vannak csoportosítva s az egészet egy keskenyedő vonalas keret foglal össze. A gyűrű alakja, fogazott dísze és az említett kétélű kardvésete alapján CSALLÁNY a XIII. századra teszi eredetét. A rovásírást a készítő ötvösmester maga véste be.

A felirat olvasási irányát a kard helyzete is jelöli, tehát jobbról balra halad. A rovás betűk jellege a kök-török írásrendszerre utal. A tizenkét jegy feloldása a következő:

fa_er_2-055

Sorravéve az egyes jegyeket:

Az 1. a "D" rovásjele. Leegyszerűsített alakban mind a kök-törökben, mind a kunkerekegyházi feliratban is megtalálható

A 2. és 7. számú jel azonos és az "N" jele. Azonos hangértékkel szerepel a kök-tőrökbe[n], a nagyszentmiklósi feliratokban, Ladánybenén, Novocserkaszkban és Majackoje felirataiban.

A 3. bető [betű] az "S" rovásjele. A kök-törökben azonos átkötéssel szerepel és kerekegyházi felirat hasonló hangértékű jegyével is egyezik.

A 4. rovás betű a "B" jele, amely megtalálható a kök-törökben és Nagyszentmiklós felirataiban, de itt hangértéke "V".

Az 5. és 9. jelek azonosak, szerepelnek a kök-törökben és Kerekegyházán. A "G" írásjellel váltakozva, együttesen és azonos sorrendben ismétlődik.

A 6. és 10. rovásjel azonos és a "G" betűt jelzik. Kétféle változatban is megtalálhatók a kök-török írásrendszer betűi közt is. A battonyai "G" sajátsága a kifelé összehajló kettős rovátka.

A 11. a "K" rovásjegye. Jobbranéző irány változatban a kök-törökben is meglelhető. A ladánybenei feliraton is szerepel, de itt "KŐ" hangértékben.

12. egy sorzáró rovásjel. Gondolhatunk első sorban a kiírt "Ö" - "Ü" jelekre, de fordított helyzetben a kök-törökben is.

Amint látjuk, az összes rovásjegyek párhuzamát megtaláljuk az ótörök írásrendszerben, ha néha egyik-másiknál fordított helyzetben, vagy ellentétes irányban is. Hasonlóképpen azonosak a hangértékek is. Feltűnő a ladánybenei és kerekegyházi gyűrűk írásaival való hasonlatosság, ami arra mutat, hogy a besenyő írással rokonságban van. Az egész leírást CSALLÁNY következőkben kapcsolja népi kulturához:

"Feltűnő, hogy amíg a battonyai rovásírás a magyarok által nem használt rovásírásrendszert követi, amit csak a besenyők és kunok hozhattak keletről magukkal, addig a gyűrűfejen szereplő hosszú, kétélű egyenes kard keresztvassal, egyáltalán nem mondható keleti örökségnek, besenyő, vagy kun fegyverfajtának..."

Így a leletkörülmények, régészeti adatok nem segítenek a népi kapcsolatok és időrend felderítésénél, egyedül a lelet jellege és kard képe, valamint a felírás kapcsolatai nyújthatnak némi irányítást e téren,

A battonyai felirat jobbról balra menő olvasatban a következő feloldott betűsort eredményezni:

D2 (ä) n1 (a)š(b2 (ö) t2 (ü) g2 n1 (a) s2 (e) t2 (e) g2 (ö)

Amint első tekintetre kitűnik CSALLÁNY betűzése törökös nyelvű szövegre utal. Értelmét ő is turkológusok szakvéleményének alkalmazásától várja. Magáról a leletről azonban a gyakorlott régész megfigyelésével a következő végső eredményt vonja le rövid írása végső szavaival:

"Amíg a ladánybenei és kunkerekegyházi gyűrűk női ékszerdarabok és feliratok is ezzel kapcsolatos, tartalmuk pedig közmondás jellegű, addig a karddísszel ellátott battonyai pecsételőgyűrű nem lehetett női ékszerdarab, hanem hivatalos funkciójú kun előkelő ember pecsételője. A feliratának tartalma pedig bizonyára a gyakorolt hatalommal függhetett össze és esetleg az illető nevét és ragját is tartalmazza... A gyűrűt a kunok egyetlen rovásos emlékének tartom és a XIII. század végére határozhatom meg. A gyűrű alsó részén, a peremszegélyen lévő szabálytalan alakú jelek esetleg nem díszítvények, hanem évszámok is lehetnek..."

*

A KUNKEREKEGYHÁZI ROVÁSÍRÁSOS GYÜRÜ

SZABÓ KÁLMÁN kecskeméti múzeum igazgató találta 1932-ben Kiskunkerekegyháza határában Árpád-kori sírok feltárása közben. Az ezüstből készült, szalagfonásos ékszer a 6. számú sír női csontvázának ujján volt s vele együtt ezüst hajkarikák is felszínre kerültek.

A rovásírásos gyűrűk vonalas rajzát és megfejtését 1936-ban MÉSZÁROS GYULA közölte és a temetkezési szokások figyelembevételével XIII. századi kun ékszernek nyilvánította és a felirat szövegét, mint a legrégibb eddig ismert kun nyelvemléknek tekintette. Sajnálatos módon ez a szép és kulturális jelentősége miatt felbecsülhetetlen értékű ékszer Kecskemét bombázásakot [bombázásakor] a múzeum annyi más értékével együtt megsemmisült és fényképek hiányában egyedül MÉSZÁROS GYULA vonalas rajza őrizte meg rovásjeleit, amelyek négyszögbe foglaltan néha egyedül, néha párosával a következő for-

fa_er_2-057a

Magát a betűsor értelmét ugyancsak MÉSZÁROS törökös nyelvhez tartozó kunnak értelmezve a következő fordítást adja magyarul:

"Hasonló volt a világnak forgása..."

Ugyanerről a gyűrűről CSALLÁNY DEZSŐ is írt értekezést "Rovásírásos gyűrűk Magyarországon" címmel (1955), de eme írását helyesbbítette "A székely-magyar rovásírás emlékei" című tanulmányában (1963).

CSALLÁNY megfejtési menete a következő:

"A szöveg a magyar rovásírás szabályai szerint balról jobbra olvasandó. Az előforduló rovásjelek:

fa_er_2-057b

Az 1. számú rovásjel a "D" betű jele, itt összevonásként azonban "ID" alakban van meg. Szinte minden feliratunkban változatokban szerepel.

A 2. számú jel az "S" betű palatális rovás jele. Gyakori magyar rovásírásunkban.

A 3. és 9. számú rovásjel a "T" betű jele. Ismert.

A 4. számú jel a "B" betű rovásjele. A ladánybenei feliraton is megvan.

Az 5. és 10. számú rovásjel az "N" betű jele, mindkét irányú alakkal. A magyar feliratokon szerepel.

A 11. számú jel a "K" betű rovásjele. A hódmezővásárhelyi, nagyszentmiklósi és szentesi feliratokon találjuk meg.

A 8. számú jel az "I + S" jel betűinek összevonásából áll.

A 7. számú rovásjel a "J" betű jele, míg a 6. számú jel összevonás és az "AD" betűkre vonatkozik.

A 12, számú rovásjel az "I" betű jele. A Margitszigeten, Felső szemeréden (8. számú jel!) fordul elő.

A felirat átírása: ID S T B N DJ IS T N = IDIS TEBEN ADJ ISTEN NEKI - azaz: "TE-BEN URÉ, ADJ ISTEN NEKI!

CSALLÁNY következtetése az, hogy honfoglaláskori török törzseink századokon át megőrizték felirataikon az "ID", azaz "UR" jelzőt személynevek előtt. S így nem a kunok írásával van dolgunk, hanem az Árpád-kori kétnyelvűség keretében kialakult írás egy jellegzetes esetével, amely a Duna-Tisza közén élt legtovább...

*

A LADÁNYBENEI ÁLLÍTÓLAGOS KUN ROVÁSÍRÁSOS GYÜRÜ

Ezt az ékszert is SZABÓ KÁLMÁN ásta ki a 7. számú feldúlt női sír mellékleteként. Sorsa ugyanaz, mint az előbbi kiskunkerekegyházi gyűrűé: elpusztult Kecskemét ostrománál. Erről is csak MÉSZÁROS rajza maradt meg, fénykép nélkül.

fa_er_2-058

Betűzése: ... j2 (ü) z2 (ü) y2ü köz2 (ä) l2...

Megoldása:JÜZÜGÜ KÖZAL - "GYŰRŰJE SZÉP..."

MÉSZÁROS ezt is a XIII. századi kunok rovásírásos emlékének tartja. Eredetileg elfogadta ezt a véleményét CSALLÁNY DEZSŐ is (1955), de később véleményét módosítva sok párhuzammal alátámasztott új megoldást hozott. (1963) Erre vonatkozó tanulmányi részletét az eredeti hasonmással közlöm .

CSALLÁNY megoldása az Árpád-kori rovásgyűrűről:

fa_er_2-059

A felirat magyar írásrendszerű, de korábbi török hatásra megőrizte a jobbról balra való olvasási módot. Idejét a XII. századra tehetjük. A helyesbített rovásfelirat a következő:

Az 5. számú jel az "SZ" betű rovásjele. Esztergom, Margitsziget, Ladánybene (edény), Pomáz szövegeiben van meg.

A 12. számú rovás jel az "M" betű jele. Minden magyar rovásírásra jellemző alak.

A 4. és 7. számú jel, két változatát mutatja az "A "betű rovásjelének. Ladánybene (edény) Esztergom, Pomáz az előfordulási helye.

A 2., 11., és 14. számú jelek az "S" betű háromféle változatát mutatják. Feliratainkban mindegyikre akad példa.

A 13. számú jel az "N " betű jobbra néző veláris alakja. Kunkerekegyházán és a jánoshidai avar feliraton van meg.

A 9. számú rovásjel az "I" betű jele. Magyarban több féle változatban fordul elő.

A 6. számú jel a "P" betű rovásjele. Nagyszentmiklóson találjuk analógiáját, összevont rovátkákkal megvan Esztergomban is.

Az 1. számú jel az "I" s vagy "D" betű összevont rovásjele. Nincs lehetőség, hogy az eredetit ellenőrizhessem. A többi feliraton inkább "D" rovás alakjában van meg "ID "összevonás.

A 8. számú rovásjel az "R" betű rovás jele. Kapcsolata nincs meg s a latinból kölcsönözték talán.

A 3. számú jel valószínűleg az "M" rovás jele. Formáját máshonnan nem ismerem.

A felirat átírása: ID S MASZPAR RI S SMNS = IDIS MASZPARIS SÁMÁNÁS, azaz MASZPAR URÉ SÁMÁNÉ.

*

A DESZKI ROVÁSFELIRATOS GYÜRÜ

Ennek a gyűrűnek a leírását is CSALLÁNY nyomán közlöm. A Deszk határában talált Árpád-kori temető 87. számú sírjából került napvilágra ez az ezüs[t]ből készült szalaggyűrű, kereteit rovásjelekkel. Tudós rovásszakértőnk már 1955-ben is foglalkozott vele, de akkoriban még, mint írja, "a rovás jelek hiányos ismerete nem tette lehetővé a rovásfelirat megoldását." Így az újabb átdolgozásban már végsőnek tekinthetjük az átbetűzést és a szöveget a kétszeres méretű, kiterített gyűrű-felületéről.

fa_er_2-060

A betűsorban a 4. és 11. jel azonosak és az "S" betűnek velláris alakjában örökítette meg a rovójuk. Jellegzetességük az összehajló szár, amely a szokványos alaktól eltér. További "S" jel a 3. számú rovásjegy, amely egyben azonos a pomázi jellel és a székely-magyar "S" alakjával.

A FELIRAT ÁTÍRÁSA ÉS OLVASATA: IDlS ASAD-KAMORÁS = ASÁD-KAMORÁS URÉ.

A továbbiakban CSALLÁNY történelmi hátteret rajzol a felirat értelmezésére a következő megfogalmazásban:

Asad-kamorás, valószínűleg a marosi sószállítás funkcionáriusának, kamarásának neve. Asád, régies alakja "Acsád"-nak. Idis azonos a nagyszentmiklósi kincsen szereplő "NAG" idisz" - "edez" = "nagyuráé", "uráé" kifejezésekkel."

Szerinte ez a megjelölés a csanádi török (onogur, hun) lakosság nyelvi dialektusának átvétele a magyarba, a kétnyelvűség századaiban. Mint érdekességet említi további észrevételeiben, hogy ahol a nagyszentmikiósi onogur, hun rovásírás megszületett, párhuzamosan a magyar rovásírást is megtalálták és pedig egy Szent László-korabeli, deszki rangos magyar sírjában.

*

A POMÁZ-KLISSZAI ROVÁSÍRÁSOS GYŰRŰ

Szépen rótt jelekkel díszlő bronzgyűrűt ásott ki a Pomáz melletti Árpád-kor elejéről származó sírból BOTTYÁN ÁRPÁD régész 1944-ben. Sajnos az eredetije elveszett és csak a rajza maradt reánk ERDÉLYI ISTVÁN és SASHEGYI SÁNDOR rováskutatóink másolatában. Tőlük vette át CSALLÁNY DEZSŐ, akinek a betűzését és olvasati megoldását az alábbiakban közlöm a gyűrű többszörösen nagyított rovásjegysora alapján. CSALLÁNY szerint "a gyűrű kiszélesedő közép-részén összetett rovásjel van, amely tulajdonjegynek látszik. Ettől jobbra és balra rovásírásos szöveg. A baloldali rész megkopott, így olvasása bizonytalanná vált."

fa_er_2-061

A továbbiakban CSALLÁNY a feliratot jobbról balra olvasva betűzi a következő sorrendben:

Az 1. számú rovásjel "L"-nek felel meg, a 2. és 4. számú jelek az "S" betűt jelölik, mig a 3, jegy az "R" jele. Az 5. számú az "L" jelét mutatja, a 7, pedig az "0" vagy "U" betűnek felel meg. Az egyetlen rovásjegy, amelyet CSALLÁNY a kök-török iársrendszerből [írásrendszerből] nem tudott levezetni a 6. számú rovás. A bal szélen lévő utolsó két betű az "S" változatainak felelnek meg.

A teljes betűsort tudós rovásszakértők a következőképen állította öszze [össze]:

L S R S L ? O/U s a tulajdonjegyet: ? S S

Az egész feliratot a kök-törökben meglelt rovásjelek alapján CSALLÁNY kora Árpád-kori besenyő írásemléknek tartja.

*

A KLÁRAFALVI ROVÁSÍRÁSOS GYŰRŰ

Ezt az ezüstgyűrűt maga CSALLÁNY DEZSŐ tárta fel Klárafalván 1939-ben a kora Árpád-kori temető 6. számú sírjából. Egy női csontváz jobb kezén volt elhelyezve. A mellette lévő, 7. számú sírban egy férfi csontváza feküdt lófej, kengyelvas, nyíl hegy mellékletekkel, ami mutatja a temetkezés pogány szokásainak továbbélését ebben a korban is, amely Szent László uralkodásával esik egybe.

A gyűrű felületén lévő rovásjelek mindegyike egy-egy téglalapalakú keretdíszítés közepén helyezkedik el s miután a gyűrű eléggé megkopott, az egyes jelek csak nehezen különböztethetők meg egymástól s még ultravörös megvilágítás mellett sem lehetett a szöveget megnyugtatóan olvasni. CSALLÁNY rajza szétbontja a téglalapalalakú kereteket és a megmaradt rovás-vonások az alábbi sort adják:

fa_er_2-062a

A szokatlan rovásjeleket CSALLÁNY a kök-török írásrendszer alapján igyekezett megfejteni és hasonlítgatásának eredménye a következő:

fa_er_2-062b

A gyűrűfelir[at]át CSALLÁNY a deszki, ladánybenei, kunkerekegyházi analógiák alapján Szent László uralkodási idejére teszi és besenyő írásemléknek tartja.

*

AZ ESZTERGOMI ROVÁSÍRÁSOS PECSÉTGYŰRŰ

Ez a szép pecsétgyűrű az esztergomi Balassa Bálint Múzeum tulajdona. Korát a XIV. századra teszik. CSALLÁNY rovásírásos gyűrűk gyűjteménye alapján, az ő betűzése és értelmezése szerint ismertetem. A gyűrű képe többszörös nagyításu negatív.

fa_er_2-063

CSALLÁNY tehát hat rovásjelet, egy kettőspontot és két rövidítést jelző pontot tüntet fel. Ezzel szemben a balról jobbra haladó olvasási irányt betartva - ahogy rovás szakértőnk ezt meghatározza - a kétsoros írást szabadszemmel is jól látható kombinált jeleket észlelhetünk az ezüst pecsétgyűrűn. Bár az is lehetséges, hogy csak díszítésről, térkitöltésről van ez esetben szó, amely feltevést szemmeltartva viszont az olvasási irányt kellene kétségbevonnunk, hisz a térkitöltés maradék felületre korlátozódik abban az esetben, ha a vésnök rosszul számította ki magának a betűnagyságot. Minden esetre CSALLÁNY betűzése értelmes szöveget nyújt így is. Lássuk azonban előbb a be-tűzést, CSALLÁNY megállapítása szerint.

Az 1. számú betű a "K" rovásjel, a 2. számú az "A" magánhangzót jelöli, a 3. az "SZ" rovásjele, amely a székely, a nagyszentmiklósi és battonyai feliratokról már ismert, A 4. jel a "száras S" rovásjele, ugyancsak ismert több más írásemlékünk betűsorából. Az 5. a "P" betű rovásjele, amelyhez legközelebb áll a battonyai "P" rovás jel alakja, de fordított elhelyezésben és végül a 6. az "M", amely az eddig ismert rovásrendszerekben nem szerepel és alakját valószínűleg a latin betűsorból vették át.

A felirat betűzése: K A SZ S P M és olvasata: KASZÁS P.M. - CSALLÁNY véleménye szerint a "Kaszás" nem okvetlenül családi név, mert lehet kaszás-mester pecsételőjéről is szó, amelyet egyébként a XIV. századból eredeztet.

*

A SZÉKESFEHÉRVÁR-MAROSHEGYI ROVÁSÍRÁSOS GYŰRŰ

A hatalmas Árpád-kori temető 400 sírjának feltárásakor a Székesfehérvárhoz tartozó Maroshegyen, került napvilágra ez a rosszezüstből készült vékonyka szalaggyűrű, amelyet LICHTNECKERT JÓZSEF régész 1913-ban talált meg. A sírmellékletek között szerepeltek I. ANDRÁS és KÁLMÁN királyaink dénárjai, mint kormeghatározó járulékok.

Ezt a szép darabot is CSALLÁNY DEZSŐ után ismertetem, aki a szöveg kiterített, gipszbe nyomott alakjának képét és a kibetűzött írássort is mellékelte tanulmányához.

fa_er_2-064

A gyűrű rovásjeleit fellülről [felülről] lefelé vésték, tehát az ujjon viselt ékszeren fekvő helyzetben látszanak. Az olvasási irány balról jobbra haladó. A jelsorban a korábbi ismertetett gyűrűkhöz viszonyítva számos új változat szerepel.

A rovásjelek feloldása: Az 1. és 9. számú jel az "I" hangot jelöli, amely alak az eddigi "I" betűktől némileg elüt. A 2. számú rovásjel az oldalt fekvő "D" betű, melyet Klárafalváról és Deszkről ismerünk. A 3. és 4. számú jel az "S". Az 5, számú közismert minden magyar rovásemlékből és az "M" rovásjegye. A 6. számú szintén az "S"-nek a változata fordított elhelyezésben és Pomázon is előfordul. A 7. számú az "U" jele, amely szintén oldalt fekszik és négy félhold alakú vonalkából állították össze. A 8. jel az "N" betű rovásjele és a Felsőszemerédi írásemlékből ismerős és végül a 10. számú "száras S" jele, de eltévesztett vésetben. Oldaltfekvésben is hasonlít a Margitszigeti és esztergomi rovásemlék betűjéhez.

A felirat betűzése és olvasata a mondottak alapján CSALLÁNY szerint: IDlS S MSU NI S = IDIS SAMSUNIS, azaz SÁMSON ÚRÉ.

A felirat olvasatából, amely teljesen meggyőző, CSALLÁNY értékes megállapítást vont le:

"Honfoglalóink török-nyelvű leszármazói a magyar rovásírásrendszer szerint még a XIII. században is rendszeresen használják az "IDI" - "UR" jelzőt személynevek előtt."

*

A KENYEREÉR-DŰLŐI ROVÁSÍRÁSOS GYŰRŰ

Ez a leghosszabb szövegű elektrongyűrű Hódmezővásárhely Kenyereér nevű dűlőjében került elő kútásás közben. Ma SENYEl JÓZSEF honfitársunk tulajdona, aki átengedte CSALLÁNY DEZSŐNEK vizsgálatra az értékes leletet, hogy így közkinccsé lehessen kultúrtörténetünk javára.

fa_er_2-065

A rovássor jellegzetessége három ligatura, azaz betűösszevonás. Ezeknek a megfejtését CSALLÁNY mesterien oldja meg. Szerinte a 6-7. jel a "KI" rovás jele, míg a 14-15. összevonás az "IK" betűket kapcsolja össze. Ezeknek az összevonásoknak analógiáit megtaláljuk Felsőszemeréden (2-3. számú jel) és Ladánybenén (14. sz. jel). S végül a 12-13. számú ligatura a "DJ" összevonása, amely eddig még ismeretlen és esetleg "GY"-nek hangzik.

A felirat betűzése és olvasata:

DS NMS KISSK A DJ IK ISTN = IDIS NEMES KISESEK ADJIK ISTEN .

CSALLÁNY végső megállapítása szerint:

"Az eddigi feliratoktól eltérően, a Hódmezővásá[r]hely-i rovásszövegben nem személynévhez kapcsolódik az "IDIS" török eredetű szó, amely "URÉ" jelentésű.. Itt Úgy látszik már értelemvesztetten jelentkezik a sző és "KÉSESEK" céhjéhez fűződik".

*

A MEZŐBERÉNYI ROVÁSFELIRATOS PECSÉTGYŰRŰ

CSALLÁNY tanulmányának utolsó darabja egy kultikus feliratú ezüst gyűrű, amelyet CSAPÓNÉ, TÁBORI HAJNALKA debreceni néprajzos kapott ajándékba s amely a mezőberényi határban került - állítólag - napfényre. A gyűrű jelentőségét a "napokkal koszorúzott pecsételő közepén két sor rovásírás" adja.

fa_er_2-066

A felirat betűzése: F S Z az első sorban és P SZ M a másodikban.

A kettős rovássor olvasata balról jobbra halad. Betűzése a gyűrűn fordított vésetűek. A hét jelből álló szöveg CSALLÁNY szerint pornográf tartalmú. Az a körülmény, hogy napszimbolumokkal van keretezve, arra mutat, hogy a termékenységgel kapcsolatos kultikus célokat szolgált.

*


VII. Rész: Székely-magyar rovásemlékek

SZÉKELY-MAGYAR ROVÁSEMLÉKEK

Jelen fejezetünk a leggazdagabb rovásírásos gyűjteményről, a "székely-magyar rovásemlékek"-ről értekezik. Írástudományunk rövid történetét időnként új, és új leletek tágítják, újabb részletek gyarapítják. Sokáig szinte kizárólagosan csak székely rovásírásról beszéltek, mert az ősi írásemlékek zömmel Erdélyben és Székelyországban fordultak elő. Ma már látjuk, hogy az ősi kultúrát hordozó rovásjelek az egész történelmi Magyarország területén, sőt azon túl is - ahol elődnépeink éltek - előfo[r]dulnak.. Így jogos a "székely"-hez a "magyar" rovásírást is hozzákapcsolni.

Fejezetünk írásemlékeiben nagyon vegyes tárgyak, írott felületek fordulnak elő, ami arra mutat, hogy a rovásírás eléggé el volt terjedve, annak ellenére, hogy az ázsiai eredetű műveltség eme sokatmondó tanúit a századok folyamán tévesen értelmezett érdekek miatt tervszerűen irtották. A nyugatiérdekű kereszténység főként. Ennek ellenére azonban mégis nagyon feltűnő, hogy a legnagyobb csoportot keresztény templomokon szereplő rovásírások alkotják. Ennek talán az a magyarázata, hogy a templomépítő kőművesek, freskót festő művészek túltették magukat az általános egyházi tilalmakon és a régóta alkalmazott mesterjegyeket kibővítve, saját neveiket örökítették meg a feliratokban. A mesterjegyek alkalmazása Európa-szerte elterjedt szokás volt és mi sem természetesebb, hogy a régi betűformák alkalmazása népszerű lévén, azokat előnyben részesítették a latin vagy gótikus betűkkel szemben.

Nagy hálával tartozik a fiatal magyar írástörténet azoknak a szorgos és nyíltszemű gyűjtőknek, akik az alábbiakban részletezendő írásemlékeket átmentették korunkra. Ma már több darab közülök elenyészett, vagy a környező népek gyűlölködése hozzáférhetetlenné tesz a kutatók számára. A Tászok-tetőit pl. legyalulták, a körmöcbányait szétverték. Sok kárt okoz az érdektelenség és hozzánemértés is. Ilyen eset a nemrégiben eltüzelt rovásírásos számadóbotok elégetése.

Ezért nagy nyereségként kell elkönyvelnünk BENKŐ ELEK és KABAY BÉLA, illetőleg SZEKERS LAJOS sóbányász figyelméből felderített új leleteit.

Így a régi listát újakkal gazdagítva köszönjük minden egyes rováskutatónak, hogy jelen fejezetünket megírhattuk. Névszerint minden darabnál szerepelnek. Még akkor is, ha a hivatalos tudomány kétkedéssel, sanda gyanúval vagy kézlegyintéssel kezelte őket. Sőt! Ma az amúgy is elhanyagolt rováskutatás náluk nélkül színtelen és nagyon szegényes lenne...

A ROVÁSÍRÁSOS SZKÍTA BALTA

LUBBOCK angol régész "Prehistoric Times", London 1865-ben megjelent munkája közölte először ezt a leletet képmellékletének ismeretlennek jelzett felírásával. Részletesebben elsőnek magyar részről DEBRECZENYI MIKLÓS foglalkozott vele érdemben. Egyidőben jelent meg SEBESTYÉN nagy gyűjteményes kiadását jelző, hivatalos állásfoglalást jelölő előkészítő munkákkal 1914-ben. SEBESTYÉN a "törvényszéki bíró" könyvét, amely "csak háromszáz példányban jelent meg" az ETHNOGRÁFIA hasábjain igyekezett megsemmisítő gúnnyal értéktelen "betűrejtvénnyé, (pl. s/s = "esperes "-féle példákkal) silányítani. A DEBRECZENYI-féle betűzés és megoldás valóban tetszetős és a balta-csákány-fokos természetének megfelelő olvasat.

fa_er_2-070

A rovóbaltáról legutóbb FORRAI SÁNDOR a rovás- és gyorsírás te[c]hnikai kapcsolatainak kétségtelen hasonló módszeréről tartott előadása során a következő idézet szerint foglalkozott:

A másik a római jezsuiták múzeumában őrzött, Campagna mezőn talált kb. 3000 éves - minden valószínűség szerint szkíta eredetű - rovásírásos balta. Először Lubbock angol régész mutatta be Prehistoric Times c. könyvében. (1865). Ennek a képét közöljük. Pannóniai, bronzkori készítésűnek nyilvánította, mivel szerinte ilyen fokos szerű ún. tokos baltát csakis a Kárpátmedencében készítettek a szkíta korban. A kép az öntvényt Lubbock által közölt oldaláról mutatja, mely így az eredetileg jobbról balra haladó írást ellenkező sorvezetéssel mutatja. A rovást azonban erős ligatúrái miatt megfejteni nem tudta, mivel éppen ezért sem az etruszk, sem más rovásírással azonosítani nem lehet. Elsőnek Debreczenyi Miklós - a szibériai feliratok fejtője gondolt magyar nyelvű megfejtésre, ami a ligatúrák feloldása után így hangzik: SeGÍT IS ÜT IS RÓ IS, ami a balta használati céljának meg is felel. (Debreczenyi Miklós: Az ősmagyar írás néhány hazai és oroszországi emléke. Budapest, 1914.)

Legutóbb Pataky László Debreczenyitől eltérő fejtési módszerrel csekély eltéréssel hasonló értelmet olvasott ki, ami kétségtelenül igazolja a magyar nyelvűséget. (Délmagyarországi Áramszolgáltató V. Híradója 1971. V. sz. "Szkíta-magyar írásemlék egy bronzkori fokoson.") Debreczenyi a székely rovásírás "E" jeléhez hasonló, de függőleges szárú jeleit "I"-nek vette, mint néhány szibériai emlékünkben, ezért is kapott mai kiejtésünknek megfelelő szöveget. Pataky viszont "E"-nek olvasta, de úgy, hogy a rovásírás ősi szabálya szerint még a mássalhangzók elé is "E"-t olvasott, így a kettős "E" "É"-t jelent. Ezzel viszont egy régies, a székelyeknél is ismert nyelvezetet kapott. Érdekes módon a mai gyorsírásunk is az "É"-t az "E" rövid vízszintes vonalkájának kétszeres meghosszabbításával, gyakorlatilag két "E"-vel fejezi ki. A rovásnaptár is a balta feliratához hasonlóan fejezi ki az "É"-t, de betűtípusaival is rokon a székely rovásírással, sőt a RÓ szó "R" jele is megtalálható Telegdinél és a marosvásárhelyi kézirat több betűsorában. Ez a szó azt is bizonyítja, hogy az írással együtt ősrégi szavunk, ezért szolgál napjainkban is sok fogalom jelölésére alapszóként. A több mint 3000 éves nyelvemlékünk Pataky megfejtése szerint ez: eGe SEeT EeS ÜT EeS RÓ EeS vagyis: egesét és üt és ró és! Mai nyelvezetünkkel: ékesít is, üt is, ró is! Az első és utolsó betűpárt a rovó valószínűleg a szimmetria kedvéért fordította el. (A kisbetűk a kihagyott, az összekötő vonal az egyberótt jeleket jelentik.)

PATAKY LÁSZLÓ felfrissítő megoldásáról - amelyet FORRAI idézett - GYEBNÁR ANDRÁS újságírónak átadott kézirata alapján tisztább képet nyerünk a békéscsabai i-

fa_er_2-071a

"Ez[e]kből most már összeállítható a felirat úgy, ahogy a mester a fokos két lapjára írta. A két írás ellentétes irányú, mely a rovásban megengedett volt. Eredetileg jobbról balra haladtak, de van balról jobbra tartó emlékünk is.

fa_er_2-071b

A szkíta-hun-avar-magyar folyamatosságot vagy azonosságot krónikáink állandó hangsúlyozásának, a magyarság ősi tudatból táplálkozó hagyományainak, régészeti leletekben, művészettörténeti motívumazonosságoknak tényeit hallatlanba, látatlanba vevő és ezért a felsorolt népek közti embertani, történelmi és nyelvi kapcsolatokat tagadó "hivatalos tudomány" természetesen ezt a szkíta fokosfeliratot sem tartotta érdemesnek a székely-magyar rovásírásgyűjteményekbe besorolni. SEBESTYÉN-nél nemcsak hogy nem szerepel, hanem előzőleg, mint említettük egyszerűen gúny-tárgyává tette... Mindenesetre a külföldi magyarság íráskutatói sem egészen tétlenül állnak népünk őstörténetének leértékelésénél. Így kapott nemzetközi nyilvánosságot a DEBRECZENYI-PATAKY-FORRAI-féle megoldási, illetve továbbfejlesztési eljárás a párizsi 29. Orientalista Nemzetközi Kongresszus keretében (1973) elégtételt Mme. Gy. EDERLIN: "Témoignaiges sur la pérennité des runes hongrois" címmel...

*

A RADOCSÁNYI ROVÁSÍRÁSOS KŐBALTA

A moldvai Radocsány kisközség mellett feltárt őskori település leletei közt szerepel. Elsőnek D. MORLET francia régész adott róla hírt a "MERCURE de FRANCE" című lapban, 1929 július 15-én. Azóta egész irodalom támadt körüle. Magyar részről ROSKA MÁRTON régészeti gyűjteményében szerepel először (1939), de megfejtése és kiértékelése, illetve a rovásjegyek és ligaturák megállapítása CSALLÁNY DEZSŐ érdeme. (1963). Tanulmányának idevonatkozó részlete:

"A balta felületén jobbra menő állat első felének bekarcolt alakja látszik ". Majd ő is idézi ROSKA MÁRTON leírását: ".. alatta bizonyos jelek vannak, melyek első tekintetre a fűre emlékeztetnek, de amelyeket O. TAFRALI s MORLET is írásjegyeknek vél..."

A balta és feliratának képét CSALLÁNY ROSKA MÁRTON közleménye alapján fejtette meg és a felirat kibetűzése a következő rovásjegysort eredményezte:

fa_er_2-072a

CSALLÁNY megfigyelése szerint

"a felírás nem látszik egykorúnak a baltával, illetőleg a már rajta levő csonka állatábrázolással, ezeknél sokkal későbbi időpontot mutat."

Mint FORRAI SÁNDOR írja a megfejtésről

"CSALLÁNY részéről a megfejtési kísérlet bátor vállalkozás volt, mert az erősen kopott, pár jeles rovásból nehéz értelmes szöveget kiolvasni..." (Levél 1974)

De íme CSALLÁNY valóban mesteri és ésszerű eredménye:

fa_er_2-072b

FORRAI megfigyelése még több részletre is kiterjed, bár ezek nem a szövegre, hanem az állaton szereplő négyes sávra vonatkoznak. Szavait erre vonatkozólag idézem:

"A rovónak elég volt megrajzolni az állat első felét, hogy a négy sávot berajzolhassa, mely így képez kultikus jelet, mondanivalót. A rajz tehát beletartozik a sumér négysávos, oroszlános állatábrázolás kultúrkörébe, mely a rovóban már csak tudat alatt, de élt. Véleményem szerint a rovásfeliratot a füvei azért tévesztették össze, mert az írásjelek is stílszerűen sávos utánzatúak... Ebben az esetben végre előkerült egy négysávos állatábrázolású rovásfeliratos emlékünk is!"

*

ROVÁSÍRÁS AZ ARÁNYOS MENTÉN

A Torda melletti középkori templom falán másodlagos beépítésű kövön akadt meg BENKŐ ELEK kutató szeme. A követ rovásírás díszíti. A szerencsés felfedező beszámolóját az alábbiakban közlöm.

Családtagként vettem részt a minap egy művészettörténeti tanulmányúton, amikor Abrud-ról hazatérőben megálltunk a Torda melletti Mihai Viteazul középkori eredetű templománál is. Miközben körbejártam az épületet, érdekes feliratos kőre figyeltem fel.

fa_er_2-073

A mai református templom nemcsak gazdát cserélt az évszázadok folyamán, de helyét is megváltoztatta, amint arról az egyházközség 1690-ben felvett jegyzőkönyve is tanúskodik:

"Mivel az Eclesiának réghi temploma és tornya az alsószentmihályfalvi határon az Aranyos vizéhez közel lévén építve, idővel a víz reászakadott, melyet végre el is hordott volna. Tetszett azért az Eclának, hogy azon templomnak és toronynak köveit másuva hordanák s más helyen raknák fel... Mely templom kezdett épülni fundamentumaival, tornyával edgyütt az 1674-ben, végződött el az ablakok hiányával 1685-ben.. (Orbán Balázs: A Székelyföld leírása. Aranyosszék. V. Pest, 1871. 156.).

Az újjáépült templom félköríves ablakkeretei - alaposan átfaragva ugyan - középkori formát sejtetnek. Az egyikről még a mester nevét is megtudhatjuk: ANO 1675 KoFArago ANDRAS.

A falba néhány feliratos kő (sírkő-, emlékkő-töredékek) is beépült. Ezek akkor kerültek napfényre, mikor a legutolsó restaurálás alkalmával leverték a vakolatot.

Az említett feliratos kő szintén töredék, érdekességét az adja, hogy utólag rávésett rovásírás látható rajta. A szabálytalan formájú, 48 x 30 cm-es kődarab a szentélyrész falába épült be, a földtől mintegy fél méter magasságban. Eredetileg valami emléktábla lehetett, ma csak egy latin szó töredéke olvasható rajta /CON vagy IN/STITVTVS. A rovásírásos szöveg három sorát erre merőlegesen vésték. A latin felirat a betűk formája alapján a XVI. század végén vagy a XVII. század elején keletkezhetett. Ennél korábbra tehát a rovásírásos szöveg sem tehető. Ellenkező esetben nyilván lefaragták volna a követ, hogy a latin felirat tiszta felületre kerüljön

fa_er_2-074

Az 1674-85-ös újjáépítés alkalmával - mikor a követ mint építőanyagot felhasználták - valószínűleg bevakolták a falakat, s ha ez igaz, akkor a rovásírásos szöveg az 1670-es éveknél később nem keletkezhetett.

Erre az időre utal a rovott jelek alakja is, melyek sokkal inkább hasonlítanak az 1668-ban kelt énlaki rovásemlék betűihez, mintsem a korábbi szekelyderzsi és homoródkarácsonyfalvi feliratokhoz. A szöveg különben olyan jelet is tartalmaz, mely az eddigi feliratokon nem fordult elő. Betűösszevonások s a gyakori magánhangzó-kihagyások teszik még bonyolultabbá az amúgy is nehezen értelmezhető szöveget.

Néhány jel többféleképpen is felfogható, így a felirat tartalma is bizonytalan. Ennek ellenére a rok és torony szó kiolvasható. Így a felirat talán a templom átépítéséra utalna, mikor valamelyik unatkozó kőműves (?) örökítette meg ottlétét az akkor már eredeti funkcióját elvesztett, törött, feliratos kövön.

BENKŐ ELEK

*

AZ ALSÓSÓFALVI SZÁMADÓBOT

Kétségtelenül ez a székelyrovás egyre gyarapodó emlékei közt a "legfrissebb" lelet, hisz KABAY BÉLA kis írásából: "Rovásírásos emlék Sóvidékről" címmel az UTUNK kolozsvári lapnak 1974 december 20. számából értesültünk felőle. Így köszönettel tudjuk gyűjtésünkbe ezt a szép példányt is besorolni.

KABAY BÉLA írása bevezetőjében az új lelet szűkebb pátriájáról ír a tőle megszokott tömörséggel:

"RAPSONNÉ várának titokzatos vidéke, a Kisküküllő forrásvidékének világa és a sóvidék környéke szívósan élő, központja lehetett a régi rovásírás rendszernek. Több minden vall erre.

Parajdon emlékeznek néhány égszínkékre festett sírkőre, melyek annyira régiek voitak, hogy több mint száz esztendeje a temetői megváltási díjat senki sem fizette meg értük, ezért a hasonló sorsú, de újabb keletű más kövekkel együtt 1968 körül áruba bocsátották őket. Az új tulajdonos, hogy szerzeményét maga és családja részére felhasználhassa, a régi (rovás?)-írást lefaragtatta.

Ezzel a szomorú és sejtelmes közléssel kezdődik KÁBAY írása. Több lelet felsorolása után a címünkben szereplő rovásírásos számadóbotra terelődik a szó:

"Ezek után egyáltalán nem meglepő, hogy Alsósósfalván élő PETRÁS, régi major (juhász) család tulajdonából rovásírással és számrovással borított számadóbot került a parajdi múzeum tulajdonába. (SZEKERES LAJOS sóbányász gyűjtése.)

KABAY BÉLA ismét felsorol több, általunk is közölt leletet, melyek erről a hagyománytisztelő vidékről származnak és részletesen kitér az újonnan talált számadóbot ismertetésére, nem mulasztva el, hogy SEBESTYÉN GYULA sötétlátására ne emlékeztessen bennünket. Írása eme részét az UTUNK betűszedésének facsimiléjében hozom:

fa_er_2-075

A soron következő emlék a sóvidéki rovásbot lenne, és azért csak lenne, mert az elmélet szerint ilyesmi nem létezhet. Ezért jónak látjuk idézni Sebestyén Gyula A magyar rovásírás hiteles emlékei, Bp. 1915 c. könyv 18. lapjának 7. sorától, azzal a megjegyzéssel, hogy a (rovásírásos) jelző betoldását a helyes értelmezhetőségért mi iktattuk a szövegbe: "Mivel tehát a Székelyföldön a betelepedést követő évszázadokban ilyen nyilvános {rovásírásos} felíratok létre nem jöttek s a középkor végén is csak elvétve bukkantak fel, már eleve meddőnek kellett lenni annak a kísérletnek, mely a székelység kezén forgó számrovásokon, tulajdonjegyes szerszámokon és gazdasági eszközökön stb. magukat túlélt ősi írásjegyek maradványait akarta felkutatni".

Meddő keresgélés eredményeként, a számadóbot 1970 június havában, anyaggyűjtés során került a parajdi múzeum tulajdonába és most bárki szemügyre veheti. Tüzetes vizsgálódás sem fedezhet fel rajta semmi gyanúsat, ami arra mutatna, hogy hamisítvánnyal állanánk szemben, nem is számítva azt, hogy ugyanarról a padlásról, ahonnan a darab származik, még legalább 8-10 társát tűzgyújtónak használták fel, nem is olyan régen. A 175 cm. hosszú, négyoldalasra faragott számadóbot vékonyabbik felét kb. 20 cm. hosszan díszes faragás zárja le, míg a másik, vastagabbik végének három lapján ROVÁSÍRÁS van. A negyedik oldalon római számmal vésve MDCCLXXXV-olvasható. Anyaga mogyorófa, telítődve füstös kátránnyal.

A rovott jelek nyilvántartanak az 1785-ös évből huszonhét ALSZEG-i (= alsósófalvi) gazdát, feltüntetve vezeték- és keresztneveik (esetleg ragadványnevük) kezdő betűit rovásírásos betűkkel, akik PETRÁS JÁNOS MAJORt fogadták fel 181 drb. FEJŐ juh, 93 MEDDŐ és 85 BÁRÁNY legeltetésére és hasznuk vételére.

A kezdő rovás, amit a botra vontak, azonos az első gazda cinkosáról átmért tejlábbal. (Cinkos - egy gazda adatait összesítő botocska, vagyis az okmány első példánya.) A cinkos első rovása pedig abba a magasságba kerül, ameddig ellepte az illető tulajdonos összes juhaiból kifejt tejmennyiség, amit a tejbemérés napján mindenki szeme láttára hitelesített edénybe öntöttek, és az így összesített eredményt azonnal a gazda cinkosára is felrótták. Miután az első rend tejlábját átmásolták a számadó botra, a határt képző vonalat körberovással mind a három oldalon tovább vezették, így egy teljesen zárt négyoldalas jegyzékhez jutottak, ami egészében megfelel a mai modern adattárolók roppant szellemes és a gyakorlatban kiválóan bevált módszerének. A síkban kiterített fénykép mindezt jobban, világosabban szemlélteti, ráadásul mindazt, amit én ennyire hosszan és nehézkésen elmagyarázni próbálok, a következetes népi logika bicskával valósítja meg pillanatok alatt közérthetően, ősidőktől fogva.

Arra a lényeges kérdésre, hogy ki véste fel a számadó botra a feljegyzendőket, a síkban kiterített képből már csak egyszerű ránézésre is megállapítható, hogy legkevesebb két különálló személy működött közre, valószínűleg egyik az esztenabíró volt, míg a másik csak a major (esetleg annak családtagja) lehetett. A fenti megállapítást támasztja alá a sajtok és ordák rubrikáinak határozatlanabb vonalvezetése, ami a pásztor (vagy családtag) "kezdetlegesebb" írásával magyarázható, és ugyancsak a számadó pásztor (vagy családtagja) lehet az, aki az esztenánál mindig jelen van a soron lévő juss kiadásánál és a törlesztést azonmód rovásra veszi. Minthogy Petrás János az 1785. esztendőben csak sajtot 198 alkalommal adott át különböző kezdőbetűkkel jelzett gazdák kezeihez, cáfolhatatlannak hiszük állításunkat, mely szerint olvasni tudta a rovott betűt, mert másképpen képtelen lett volna a kiadott tételeket személy szerint "elkönyvelni" .

Az esztenabírót társai azért választják meg a tisztség betöltésére, mert közülük legjáratosabbnak tartják az elszámolásban, vagyis ellenőrizni és bíráskodni is képes, tehát írni-olvasni és számolni feltétlenül jól tud.

A boton szereplő szám és betű összesség jellegzetességeit vizsgálva szembeötlő a kétféle számjegyzési rendszer párhuzamos használata, ugyanis a keltezés és összesítés sok számjegyet tartalmazó egységeit szabályos római számokkal jegyezték fel, míg a kis egységek (pl. juh, bárány) jelzésére az ősi számsort alkalmazták. Ezért néggyel egyenlő a "IIII" (négy függőleges) és ötöt számít a dűtött "/" (rézsútos vonalka.) (Visszavezetve IIII = a kéz négy ujja, míg / vagyis öt azonos a hegyesszöget bezáró nagyujjal.)

Végtelenül leleményes az orda elszámolása a névbetűk melletti fűrészfogszerű "díszítmény" segítségével. Nem is lenne semmi meglepő a kis háromszögű "cifrázásokkal", ha nem találnánk köztük olyant is, melynek közepe nincsen kipattintva. Duka József (hajdani pásztor gyermeke) így magyarázza: egy és fél font orda járt egy fejő juh után. Gyakorlati jelzése a fontnak a kis háromszög egy vésett oldala. Minthogy a háromszögecskének a helye az élhez közel kerül, két rovást (vagyis két fontnyit) könnyűszerrel lehet róni, de a harmadik vonalka a szélhez nagyon közel esvén a rostos fából véletlenül is kiszakadhatna, ezért a matematikai egyszerűsítés ősi gyakorlatával kipattintják a teljes háromszöget, és ezzel három font ordát "leírnak" a rovásról.

fa_er_2-077

Tapasztaljuk azt is, hogy a betűrovás iránya nem a megszokott jobbról-balra menő, hanem valószínűen a terethódító latin betűk írásmódjának kivetülő hatására, vagy a rovó balkezessége következtében teljességgel fordított. Összegezve a lényeget úgy hisszük, hogy a sóvidéki rovásbot a maga nemében nemcsak egyszerű kultúrtörténeti kuriózum, hanem művelődéstörténeti emlék a nép kezén továbbélő rovásírást bizonyítandó kérdésben, de a végleges eredményre várnunk kell addig, míg a modern kormeghatározó vizsgálati módszerek ezt alátámasztják, esetleg elvetik.

KABAY BÉLA

*

A KECSKEMÉTI ROVÁSIRÁSOS RÉZLAP

FISCHER KÁROLY ANTAL gyűjteményében van első ízben kísérlet ennek a ritkaeredetű írás-emléknek. (1889) A szorgalmas gyűjtő "Két föliratos réz darab" címmel tárgyal róla, ahol elmondja, hogy Kecskemét határában találták a homokos talajban ásás közben és a JANKOVICH-féle gyűjteménybe került. Foglalkoztak vele már régebben FEJÉR GYÖRGY 1817-ben, aki székely, HORVÁTH ISTVÁN "Rajzolatok a magyar nemzet legrégibb történeteiből" (1825), ahol jászírásnak és SZABÓ KÁROLY "A régi hun-székely írásról." (1866) ahol pelazg írásnak tekintették a jelzett kutatók.

FISCHER K. A. megoldási kísérlete saját szavai szerint:

"A betűk jellege mutatja, hogy azokat jobbról balra kell olvasni. Hasonlítsuk ezért össze őket az Attila-féle kincs betűivel s azt fogjuk látni hogy - egyet-kettőt kivéve - azokkal teljesen egyeznek, alphabetjükben pedig megtaláljuk azoknak megfejtését. Az első "A" alakú betűhöz hasonló a magyar alphabetekben nincs, a latin "O" alakú betű nyilván "F" vagy "LY". A két utolsó betű pedig nem meghatározható, mert a lap szélé, hihetőleg tűz által, megcsonkult. A többi betű mind s pedig erőltetés nélkül, alphabetjeinkből megfejthető:

fa_er_2-078a

fa_er_2-078b

Ezek a betűk, mostani olvasásunk szerint, balról jobbra állítva, a következők:

? a r f vagy ly l l r ? ?

g l k b a r

Itt is, mint látjuk, a két "A" betűt kivéve, csupa mássalhangzóval állunk szemben.... Csupán az alsó sorban, az utolsó négy betű ad - Telegdi útmutatása szerint olvasva - egy tökélete olvasható szót. Telegdi ugyanis azt írja, hogy a vég-"K" a szók elején is használtatik, ha "A" betű következik rá..."

Az olvasat tehát FISCHER szerint - a legutolsó szóra értelmezve - "KABAR",

Ez a darab CSALLÁNY DEZSŐ gyűjtésében nem szerepel. Ugyancsak mellőzte a SEBESTYÉN-féle gyűjtemény is. Rávetette árnyékát a minden bizonytalan eredetű rovásfeliratot "hamisítvány"-nak bélyegző túlhajtott kritika, amely főleg az utóbbi kutatónk korában annyira megfeküdte a lelkeket...

*

A FELSŐSZEMERÉDI TEMPLOMFELIRAT

A Hont-megyei Felsőszemeréd (ma Horné Semerovce, Csehszlovákia) későgótikus öreg katolikus templomának bejárata felett "szokatlan" jegyekkel egy felírás szerepel. Bár az eredeti templomot 1700-ban újjáépítették az ősi, gótikus bejáratot a felirattal együtt újból felhasználták és így a felírás megmenekült.

Már KATONA ISTVÁN is foglalkozott. Ez derül ki legalább is egy 1802-ből származó könyvbejegyzésből bizonyos JAKUBECZ MALAKIÁS szemerédi káplántól, aki szerint a nagy magyar historikus személyesen is megnézte a feliratot és az cirill betűkből állónak vélte. JAKUBECZ maga is szlovák felírást vélt a betűk mögött, sőt igyekezett azok értelmét is rögzíteni "Zadobubin" = hoc est aedificatum: azaz "építtetett" értelemben.

A felirat szláv eredete körül KNAUZ NÁNDOR egyik cikkére parázs vita lobbant fel az esztergomi MAGYAR SION és a szlovák SLOVENOST hasábjain. Magyar részen neves szereplők szólaltak fel, többek közt RÓMER FLÓRIS. A magyar lapban ui. az akkori szemerédi plébános FÁBIÁN JÁNOS "Visk és Alsó-Szemeréd" c. kis írásában vonalas rajzban közölte a MAGYAR SION hasábjain már 1864-ben a felirat képét, amelyet alább közlök:

fa_er_2-079

A szlovák SLOVENOST névtelen támadására még ugyanazon évben válaszolt RÓMER FLORIS: "A felsőszemerédi templom felirata" címmel. Írásából pár részlet:

Én magam tudományomban bíztam; de megvallom - az ellenfél folytatott ellenvéleményezése még is az óvatosság érzetét költé fel bennem, és az irodalmi böcsületesség parancsolá, hogy magamnak először arról szerezzek kellő tudomást: váljon czyrill írás-e a szemedédi kőírás; másodszor: helyes-e a magam olvasása? hogy így tisztába jővén, ha állításom hamis lenne, azt a Magyar Sionban paphoz és magyar íróhoz illő nyíltsággal kiigazítsam és visszavonjam.

Ez volt szándékom, midőn Bécsbe utazván alkalmam nyílt a főváros tudósaitól részrehajlatlan véleményt hallani.

Sajnálom, hogy a tót irodalomban jártas nem vagyok, már csak azért is, hogy némely ellenséges tolltól eredő kellemetlen, a jó egyetértést zavaró értekezést eredetiben olvashatnám; de ezt még is tudom, hogy a birodalomban Dr. Miklosich úr első slavistának tartatik. Ezen főtekintélyhez indultam tehát, hogy magamnak a f. szemerédi felírás cyrill-voltáról biztos tudomást szerezzek.

Az előítéletekről ment, saját irodalmának tetőpontján álló tudós, neve aláírásával hitelesített sorokban állítá, hogy sem az egyes, főleg a 3. 5. és 7-ik összefont jegyek nem cyrill-félék; de az eredő "Zadobu...an[?]" szó is olyan, melynek létezését még be kellene bizonyítani; de semmi esetre annyit nem tesz mint: aedificatam. Sőt ugyanazon tudós továbbá azt állítja, hogy tudtával a magyar tót vidékeken a cyrilli írás divatban nem volt.

fa_er_2-080

Én nem tudom, tekintély-e - vagy elégséges tekintély-e Dr. Miklosich úr, mint európai celebritás, tudós ellenfeleink előtt is? - En ínég tovább is sürgettem a bebizonyítást, és más magyar származású tót nyelvű tanár, egy prágai, egy olmüczi hírneves szláv epigraphicusnak mutattam a kétes írás másolatát, kik egyhangúlag cyrill - de tót létét is alakra és értelemre nézve kereken tagadták, mindnyájan bámulván és sajnálkozván, hogy a magyarországi tótok fővezérei saját ős irodalmukban annyira járatlanok és képesek eféle készületlenségüket még más ajkú olvasó közönség előtt is elárulni!

RÓMER jószándékú és tárgyilagosságratörekvő írása elaltatta a vitát. Nagy hatása lehetett a "tót atyafiakra" MIKLOSICH vélemény nyilvánítása. Viszont annyira elaludt a felirat megoldásának az ügye, hogy a legnagyobb rovásírásos gyűjteményekben egyáltalán kereken száz évig még csak említés sem esett róla. Nem is csoda, hiszent a rovásírás jelzőjeként Magyarországon ekkor még mindig ott állt a "székely", és mint erdélyi sajátságot kizárólag ebben az irányban kutatták a rovásírás barátai.

Száz év telt el azóta és 1968-ban PÜSPÖKI NAGY PÉTER újra felfedezte. Jelentése "A Felső-szemerédi rovásemlék" (Bratislava 1968, IRODALMI SZEMLE) tízoldalas tanulmányában a régiek tudását nem nagyon ismerő új generáció lendületével látott hozzá a megoldáshoz, A nagyszentmiklósi aranyedények feliratai mellett talán egyetlen más rovásfelírással sem foglalkoztak olyan sokat, mint ezzel. Hírverése Magyarországon volt főleg nagy, de sajnálatos, hogy az un. "megnyugtató" megoldást PÜSPÖKI NAGY PÉTER írásai, amelyek időnként ismétlődtek, nem tudták nyújtani. Maga a tény, hogy az építkezési évszámon is annyi az eltérés annak ellenére, hogy arab számokkal van bevésve, sokakban megingatta a rovás írásba vetett bizalmat. PÜSPÖKI NAGY PÉTER tévedése magára a rovásfelirat vésésének korára is vonatkozik, amennyiben a "legrégibb magyar rovásírás"-nak tartja a szemerédit, szemben a PAIS DEZSŐ által a 13. századra rögzített derzsi tégla és CSALLÁNY DEZSŐ szerint a 13. század vége vagy 14. század elején vésett karácsonfalvi leletekkel. Bizonyos szenzáció hajhászás nyilvánul meg tehát az ismertető újságcikkekben, amelyek közül elég csak a MAGYAR NEMZET 1971 május 20. számában megjelent hírverésre utalnunk: "Megfejtették a magyar rovásírás legrégibb emlékét?", amely ugyan kérdőjellel, de annál nagyobb bizonyító erővel jelzi a szerzőnek, PÜSPÖKI NAGY PÉTERNEK a MAGYAR NYELV című nyelvészeti szaklapban megjelent nagy tanulmányát (1971 évf. 1. szám). A szerző szerint a felsőszemerédi felirat "a magyar rovásírás máig ismert, legrégibb, első biztosan datálható, eredeti helyén sértetlen állapotban fennmaradt epigráfiai emlék.."

Maga a felirat fényképmásolata és vonalas átírása közt, helyesebben a FÁBIÁN-féle 1864-ben rajzolt és PÜSPÖKI NAGY PÉTER vonalas betűzése közt elég nagy a különbség. CSALLÁNY DEZSŐ (1968) is közölte a felvidéki szerző, illetve írástörténész felirat képét. Pedig az 1864-es rajzolt kép szerintem sokkal jobban hasonlít az eredeti fényképhez. Talán innét származnak az egymástól eltérő olvasatok PÜSPÖKI NAGY és CSALLÁNY kutatásaiban.

fa_er_2-081

Olvasata:

1. - PÜSPÖKI N. P. szerint: "1482 KŰRAKO JÁNOS MESTER" Röviden összevonva a szerző kutatási módszerét, amellyel a jelzett olvasathoz jutott, a következőket jelzi

"A megfejtési eljárás négy szakaszra tagolódott: először meg kellett állapítani a felirat olvasási irányát". (Ez szerinte bal-jobb irányú.) Másodszor meg kellett állapítani a rovásjegyek hangértékét, pontosabban azt, hogy egy-egy jel milyen hangnak, illetve betűnek felel meg. Harmadszor meg kellett határozni a rovásírásos feljegyzés tagolását. Végül negyedszer, meg kellett fejteni az előbbiek alapján, a felirat tartalmát, tehát azt, hogy a mai magyar nyelven mit közöl.." (1971 május 20)

2. - CSALLÁNY D. szerint: "1482 KI (K) K JOANI MEISTER" Írástörténészünk dojenje tehát eltérő olvasattal szolgál. Okfejtése alapos és szakszerű. Abban egyezik PÜ[S]PÖKI N. P.-rel, hogy az olvasási irányt ő is balról jobb irányba haladónak ismeri fel. További részletes magyarázatát idézem:

A felirat halról jobbra halad mint a többi magyar rovásszöveg. A 13. számú betű r rovásjelének másolatát helyesbítettem.

A jelek alakja és hangérteke:

A 9. számú jel az m betű rovásjele. Az olvasásnak megfelelően rótták fel fordítva me alakját. A "mester" szó ligatúrájához tartozik. A székely-magyar rovásfeliratokon találjuk meg.

13. számú rovásjel (korrigálva) az r betű jele. Margitszigeten, Ladánybenén szintén előfordul.

10-12. számú összevont jel, az i-s-t betűk jele ismerhető fel. Az i jele megvan Margitszigeten, a t rovásjele is, az s rovásjele közismert, megvan a székely-magyar írásban is, emlékünkön a ligatúrára tekintettel deformált.

6-7. sz. összevonás az a-n betűk jele. Az a rovásjel fordított elhelyezésű, az olvasásnak megfelelően. Az n betű jele a magyar rovásfeliratokon először fordul elő, a rovásírásrendszerekben azonos alakban ismert.

5. sz. jel a j betű veláris, összevont alakja. Ilyen formában még nem ismert. Úgy látszik, hogy latin o-val kapcsolták össze.

8. sz. rovásjel az ï betű jele. Jellegzetes szegletesített forma, mely egyezik a pomázi, margitszigeti jelekkel.

Az 1. és 4. sz. jel a k betű rovásjele. Különböző változatokban a székely-magyar rovásírásban van meg, de láthatjuk Ladánybenéről is (13. sz. jel).

2-3. sz. jel összevonás, tulajdonképpen megkülönböztető jel az ő > k rovásjelektől, ï > k hangértékben. Egyedülálló forma, amelyet a 14. sz. ladánybenei és hódmezővásárhelyi rovásjelhez hasonlíthatunk. Törtvonalas ö betű rovásjele előfordul a székely-magyar feliratokon.

A rovásszöveg átírása és módosítása:

1482. 2Kï (k)2-k 1Jo1an)ï 2mi2st2r =

"Kï(k)k Joanï meister".

"Kűrakó János mester" nevet nem lehetett igazolni.

A felsőszemerédi rovásfeliraton a következő betűk jelei fordulnak elő: a, ï, ïk, k, m, n, i, r, s, t (10 jel).

*

AZ ENLAKI TEMPLOMMENNYEZET ROVÁSFELIRATA

Enlaka, éppúgy, mint Derzs és Bögöz, ahol a templomokon rovásírás-emlékeket fedeztek fel, szintén Udvarhely-megye területén fekszik, Székely-Udvarhelytől mintegy húsz kilométerre északnyugati irányban. A szép, színekkel ékeskedő felirat a templom mennyzetének faburkolatán látható. Báró ORBÁN BALÁZS Székelyföld kutatója és szerelmese fedezte fel 1864-ben több latin szöveg kíséretében. A GEORGIUS MUSNAI-nak tulajdonított festett felírás az unitárius egyház alapelvét mondja kit: "Egy az Isten". A szerzője, MUSNAI GYÖRGY nevét valószínűleg a szintén Udvarhelyben létező Muszna nevű falutól, esetleg a két ugyancsak ilyen nevű és Nagy-Küküllő vármegye hasonló hangzású helységétől vette s miután az említett latin feliratok sorában szerepel másutt is MUSNAI neve és pedig 1668-as dátummal, a feliratot is ebből az esztendőből származtatják.

Felirat olvasatát CSALLÁNY szerint eddig helytelenül olvasták a következőképpen:

"eGY AZ ISTEN

GEORGYIUS MUSNAI DE KÁQO" - illetve "DÁKO"

Ezzel szemben CSALLÁNY a következő feloldást tartja megnyugtatónak:

fa_er_2-083

*

A BONYHAI ROVÁSJELEK

Kisküküllő-megyében Bonyhán 1965 nyarán fedezték fel a gótikus stílusú református templom külső támfalainak egyikén az alább közölt, hajdani építőkőre vésett rovásjeleket. Mint CSALLÁNY DEZSŐ írja:

"Ha jelentéktelen rovásemlékről is van sző, nyilvántartásuk és publikálásuk akkor is kötelességünk a tudomány érdekében."

fa_er_2-084a

Leírását CSALLÁNY 1967-ben közölte az ARCHEOLÓGIAI ÉRTESÍTŐ hasábjain, ahol részletesebben és tömören a következőket írja:

"A bonyhai kőrovás kétségtelenül egy eddig nem ismert, a székely-magyar rovásírás körébe tartozó, néhány meghatározható jelből álló emlék. Nem látszik összefüggő szövegnek, hanem egy csomóban elhelyezett kisebb-nagyobb jeleknek, amelyek közül csak kevés magyarázható. Miután nem az oszlop hosszában, hanem fekvő helyzetében kerültek a külső támfalra, így felrovásuk is másodlagos."

A rovásjeleket egytől egyig sorravéve írástörténészünk jellemzi őket:

fa_er_2-084b

A három apró jel olvasata még bizonytalanabb. Az sem biztos, hogy idetartoznak. A jobbról balra való olvasat, a rovásjelek méretbeli különbsége és szabálytalan elhelyezése folytán, nem állapítható meg.

A fenti adatok és összefüggések alapján a székely-magyar rovásíráshoz sorozom be a bonyhai rovás jeleket és idejüket a XV. századra határozhatom meg.

A VASKAPUI BARLANGFELIRATOK

A közelmúltban román régészek, akik a Vaskapuhoz közeli "ALIBÉG" nevű sziklafal mellett feliratokat találtak az 1973. évi kutatások során, újabb leletekre bukkantak a Duna vízszintje felett kb. 30 méter magasságban egy barlangban.

A leletről a TRIBUNA ROMANEI (Anul III. Nr. 38, 1974 jun. 1. száma adott rövid hírt és közölte a két mellékelt és okkervörös festékkel megörökített kétségtelenül rovás ligaturákat egy emberi kézfej ábrázolásával együtt. A híradás szerint igen sok jelentős szimbolikus mellett szépszámmal ószláv, cirill felírások is vannak, de ezekről a jelentés nem közöl semmit. Így élhetünk a gyanúperrel, hogy ilyesmik nem is léteznek a valóságban. Ellenben a híradás ama részlete, amely a barlang több évszázad írásrendszereit tünteti fel, felébreszti bennünk a gyanút, hogy igenis szerepelnek a felírások között rovások is. A már említett ligaturák egyike szerepel CSALLÁNY DEZSŐ sorozatában, mint az "ANT" összevonása. Sajnos a képek csak igen keveset árulnak el az igazi leletekről, de a híradás szerint Észak Bulgária Magura barlangjának a jegyeihez igen hasonló jelek találhatók. A lelethely pontos megjelölése csak románul van megadva: Gaura Chindiei, és nincs módunkban a régi magyar helynevet lokalizálni.

fa_er_2-085

A rövid beszámoló VASILE BORONEANT újságírótól származik.

Akad a barlangképek közt állat, sőt emberábrázolás is. Az első csoportban feltűnő a nap-kultusszal összefüggő díszítés egy durván kifaragott bika szemeként. Sokan Mithra-kultusz szentélyének vélik emiatt a helyet.

Az emberábrázolásról elnagyolt vonalakkal, de tiszta rovásjellegű betűsorral jelent meg ugyanitt egy kép VASILE BORONEANT oláh régész magyarázatával.

fa_er_2-086

A közölt felirat megfejtetlen és nagyon ősi titkokat takar. Sajnálatos, hogy magyar rovásszakértők nem foglalkoztak vele, sőt arra sem történt intézkedés, hogy az oláhok és szerbek által közösen épített vízduzzasztó megépítése előtt komoly helyszíni felvételek, pacskolatok nem készültek és így a Duna vize mindörökre ellepi a barlangtorkolatot képeivel és felirataival együtt. A soviniszta oláh régészeket nem tarthatjuk annyira tárgyilagosnak, hogy az általános emberi kultúrértékek megmentésére törekedtek volna, már csak azért sem, hisz az ő un. "dákoromán" képzeletszülte elméletükbe ezek az ismeretlen jelek sehogy sem illenek bele.

A rovásjelek vonalvezetése azonban mindenestre újabb, fiatalabb, mint a vörös festékkel megörökítetetteké. Az a körülmény, hogy a szfinkszfejhez hasonló ábrázolás szájvonalába vannak írva, arra utalhat, hogy a természet erőit megfékezni akaró, vagy kérlelni szándékozó varázsigékről van szó a szavak tartalmában.

Mindenestre legalább így sikerül gyűjteményemben megörökíteni a pusztulásra ítélt és immár hozzáférhetetlen ősi rovásemlékek eme csoportját, amelyek önmaguk is néma tanúi egy törökös-magyar kultúrának azon a vidéken, ahova az oláhok csak századokkal később tudtak beszivárogni.

*

CSÍK VÁRMEGYE TÁSZOKTETŐI ROVÁSFELIRATAI

A ma már nemlétező feliratokról a magas csíki Tászoktetőn KÉMENES ANTAL középiskolai tanár hagyott az utókorra szépen és szakértelemmel rajzolt rovásjegyeket és egyéb ábrákat. Erdély hegyeinek rajongója, régi írások szenvedélyes gyűjtője volt dunántúli származása ellenére is.

A székely-magyar rovásírás gyűjtés ama korszakában élt, amikor SEBESTYÉN GYULA, a szintén dunántúli írástörténész már a hivatalos tudomány megbízottjaként jelentkezett nagyszabású kiadványaival és amikor nagyban folytak a közvélemény bevonásával a rovásírásos emlékek körül az egyre hevesebben folyó viták. Ebben az időben aki csak a szót "rovásírás" kiejtette, már legalább annyira "tudománytalan és gyanús" volt a tógás és vaskalapos "tanár urak" előtt, mint ma az a merész, aki a sumér nevet csak megemlíti...

A tászoktetői feliratok felfedezése, sőt azok leközlése, s még ezt megtoldva "A székely rovásírás és tulajdonjegyek" c. munkájával (1914) szerencsétlen fejére zúdította a "hivatalos tudomány" minden haragját és még cikke meg sem jelent Sepsiszentgyörgyön a "SZÉKELY NÉP" 1913. évi július 29. száma, már hírejárt, hogy a csíkszeredai gimnázium tanára állását veszíti...

Ennyire nem mertek elmenni, de a következő tanévben a kis székely góbék helyett a szentgotthárdi gimnázium nebulóit oktatta népünk régi írástudásáról. Az ország legkeletibb csücskéből a legnyugatibb sarokba helyezték. Nem panaszízzel, csak a türelmetlen és a magukigazát védő, féltő korszellemről emlékezve írom e sorokat és végtelen hálával gondolok KÉMENES ANTAL tanár úrra, aki a rovásírásos emlékeinket végső enyészettől, szándékos pusztulástól legalább hű rajzaival az utókornak megmentette.

Az alábbiakban közlöm teljes szövegét, véleményét, meglátásait és csatolom hozzá az ARCHEOLÓGIAI ÉRTESÍTŐ szerkesztőjének "előszavát", azzal a változtatással, hogy "utószóvá" változtattam, mint korabeli "hivatalos" magyarázatot.

Ditrótól mintegy 12 km. távolságra található az 1500 m. magas Tászoktető, a honnan gyönyörű kilátás nyílik az egész gyergyói fensíkra.

fa_er_2-087

a nyár folyamán Ditró határán végzett kutatásom alkalmából vésetes kőemlékekre találtam. Az itt talált emlékek száma nyotcz, melyek közül a legnagyobb 1'20 m, hosszú, 60 cm. széles és 60 cm. vastag Mózes tábla alakú; kezdetleges faragás nyomát eláruló emlék.

A többiek általában kisebb méretű emlékek, rendes termésköveknek látszanak s különböző alakúak.

Az emlékek lelhelykörülményeiből fontosnak tartom kiemelni, hogy eredetileg annyira be voltak ásva a földbe, hogy csak csekély részük emelkedett a térszin fölé.

A ditrói és Ditró környéki székelység közt keringő az a mendemonda, hogy az olvashatatlan írásos kövek alatt több üst pénz van elrejtve, - alkalmat adott arra, hogy az emlékek egyikét-másikát kiássák és nyugvó helyükből kimozdítsák.

Két 3 m. széles és 1 m. mély kiásott mélyedést s több kisebbet találtam s mellettük az onnan kiemelt emlékeket

A kincskereső ásások eredményéből, - a mint a kincskeresők kiléte után érdeklődtem, - annyit Márk György volt Ditró-hodosi községi bíró útján sikerült megtudnom, hogy 1905. évben két Ditró-hodosi kincskereső oláh Mundra Jakab (Simoné) és Mundra Nikita (Simoné) pénz helyett egy nyeletlen rozsdás vaslándsát talált egyik emlék alatt, melyet még most is őriznek.

A kiásott főld okozta térszinemelkedés s a kiásott mélyedés köbtartalma, valamint az emlékek nagyságából következtetni lehet arra, hogy a pénzkeresők mélyebbre, mint a minő mélyen az emlékek nyugodtak, kevéssel ástak s így más emlékekre nem is bukkanhattak.

Magam is kellő anyagi erő hiányában, csupán a felszínen heverő emlékek ornamentikájának és azokon csekélyebb számban előforduló feliratnak, illetve jegyeknek tanulmányozására szorítkozhattam.

Az emlékek nagy része egészben vagy részben díszítésekkel van ellátva, helylyel-közzel azonban találhatni egy-egy a székely tulajdonjegyek alakjaihoz feltűnően hasonlító bevésett jegyet is, a melyek 27 variáczióban fordulnak elő az emlékeken. (Lásd az 1. sz. rajzot)

Az egyik emléken, (melynek felvétele sajnálatomra nem sikerült), a többitől feltűnően eltérőleg minden díszítéstől függetlenül csak egy sor írást találtam (L. 2a rajzot), melynek egyes jegyei a székely tulajdonjegyek, illetve ősi székelv rovásírás betűformáival mutatnak egyezőséget.

fa_er_2-088

Egy másik emléken három jegyből álló (L. 2b, c, d rajzot) teljesen egybekapcsolt rövidke felirat élesen kivehető, valamint a 3. sz. rajzhoz tartozó jegysorozat is.

Három egyvonalban nyugvó (kelet-nyugat irányú) emléken "AP"-jegyes monogrammszerű bevésetet találtam.

fa_er_2-089

Minthogy az emlékek egy vonalban kb. 100 m. hosszú távolságot jelölnek, egymástól 30-40 m. közbeeső távolsággal elválasztva, - első tekintetre azon feltevésre vezettek, hogy határjelző kövekkel van dolgom.

De mihelyt a szóbanforgó emlékeken a fenti jegyen kívül íras, illetve díszítéseknek a nyomára is ráakadtam; kétkedéssel fogadtam előbbi feltevésemet. És pedig egyfelől azért, mert a monogrammszerű bevésések kézzelfoghatólag látható csákányhegygyel eszközölt, pattingatott újabb bevésés bélyegét hordják magukon; míg ellenben a jegyek, díszítések határozottan nagy gonddal készített sima régebbi vésőnyomok.

Másfelől, mert a székely határjelzések tanulmányozása kapcsán rájöttem, hogy a székelyek a legrégibb idő óta kőből és pázsitból, gyepből épített, általában 1 m. magasságú halmokat, határdombokat alkalmaztak - s a mint magam is meggyőződtem, - alkalmaznak manapság is a községtói távolabb eső havasi legelők és erdők határainak kijelölésére.

Sem a községtől távoleső, sem közelebb fekvő szántó, legelő és erdőbirtokok határainak jelölésére nem használnak a székelyek a tászoktetői emlékekhez hasonló írásos, illetve díszítéses emlékeket.

Hanem, a mint említem, csak a havasi legelőket és erdőket határjelzik és határjelezték halmokkal. A szántóbirtok határait pedig mesgyékkel jelölik. A szántók "betűjé"-nél újabban alkalmaznak ugyan köveket, de ezek rendes faragott kövek s jóval kisebb méretűek, amennyiben 50-60 cm. magasak és 20 cm. szélesek szoktak lenni.

S alkalmazásba hozásuk mindössze félszázados csupán.

A telekkönyvrendszer behozatala előtt u. i., míg az egyes székely községek lakóinak birtoka a "közösben" volt, nem volt szükség ilyenek alkalmazására.

A 60-as évek vége felé azonban minden egyes kevésbbé élelmes székelyek belátták, hogy egyik-másik lakos az egész község lakosságára kiterjedő szabadbirtokfoglalási joggal visszaélve, a "közösből" tetemes birtokot lefoglalt magának, követelték elöljáróságuktól, hogy igazságos arányban a körösből osszanak ki nekik is földeket. Ez volt az úgynevezett új osztás mikor is minden egyes lakója a községeknek egyes "parczellákat", külön magánbirtokokat kapott.

Az új osztásnál kapott birtokok aztán a 60-as évek végén, a telekkönyvi rendszer meghonosítása alkalmával telekkönyvre vétettek.

A magánbirtokoknak a közösből való ilyetén történt kialakulása után kezdik a székelyek általánosan használni a "határköveket".

De nem a mások birtokától való elhatárolásra, - mert a szántók határait mesgyékkel jelölik, - hanem a tulajdonjog kifejezése gyanánt.

Ezért a tulajdonos vezeték- és keresztnevét vésik rá latin kurzív betűkkel.

Kétségtelenül újabb keletű tehát a határkövek alkalmazásba hozatala. A mit bizonyít egyfelől a székely magánbirtokok újabb keletű kialakulása, másfelől pedig az a körülmény, hogy csak a szántóknál alkalmazzák a határkövet, a községtől távolabb fekvő havasi legelők és erdős területek határait pedig mint a múltban, úgy most is halmokkal jelzik.

A határkövek újabb eredésére vall az a körülmény is, hogy egyetlen határkövön nem sikerült a tulajdonjegyekül használt rovásjegyet megtalálnom; jeléül annak, hogy ezeknek alkalmazásba hozása összeesett a latin kurzív írás általános elterjedtségének korával.

Nemcsak a határkövek újabbkori alkalmazása, hanem a tászoktetői emlékek ornamentikája és külön-külön emléken talált egy-egy soros bevesése is ellene mond annak, mintha azok valaha határkövek lettek volna.

A tászoktetői három emléken talált "AP" monogramniszerű jegy tehát kétségtelenül újabb keletű és nem rendes határkőjegy, hanem valamelyik kincskeresőnek monogrammjegye.

A tászoktetői egyik emléken talált egy határozott sor (4. rajz) véset, szintén ellene mond az emlékek határkői jellegének; mennyiben jóllehet a székelység által manapság is használt ú. n. tulajdonjegyek formáihoz hasonlítanak a mi sorunk egyes jegyei; mégis ki kell mondanom, hogy nem lenne egyéb setétbe ugrásnál, ha mi tulajdonjegyeknek tennők meg az emlék ez egyetlen határozott sorának jegyeit.

fa_er_2-091a

E feltevés ellen tiltakoznak a fentebbiek és az a körülmény, hogy a székelyek a tulajdonjogot mindig egy tulajdonjegygyel fejezik ki s legfeljebb az anyajegy mellé alkalmaznak egy vagy több megkülönböztető jelt, a szerint, a mint egy vagy több örököse van az apai birtoknak, pl. [ I, II, III. ?]

fa_er_2-091b

Feltehető, hogy az (5. rajzon) feltüntetett sor írásos jellegű, mert jegyei a székely rovásírás betűformáival egyeznek és hasonló technikájúak. S mert minden egyes jegy más és más variácziójú és kellő közökkel elválasztott egyenes sorú összetétele egy határozott sor jellegével bír. Így tulajdonjog kifejezésére nem is szolgálhatott. Az emlékek korát és azok rendeltetését illetőleg idevágó adat híján következtetésekre vagyunk utalva.

A tászoktetői emlékeken talált huszonhét jegy a székely rovásjegyek vonásait tükrözteti. S így talán nem vezet messzi feltevésünk, ha azokat ősi székely történeti emlékeknek tartjuk.

fa_er_2-092

Az emlékek történeti vonatkozására való lehető rávilágítása szempontjából szükségesnek tartom azok lelhely-körülményeit még jobban leszögeznem.

Tászoktető Ditrótól kb. 12 km.-re fekszik, 1500 m. a tengerszín feletti magasságban.

Gyergyó vidéken földrajzi fekvésénél fogva természetes messzelátója könnyen védhető és igen alkalmas menedéket nyújtó pontja két hegyi patak forrásvidéke érintkezésénél.

Ezenkívül még két helyet ismerek, hol hasonló természetű emlékek fordulnak elő. Egyik a Ditrótól kb. hét kilométerre eső "Tatár" nevű hegy oldala a Maros-folyóba szakadó Güdüc patak forrásvidékénél. A másik a Gyergyótölgyestől szintén hét km. távolságra fekszik a kis Besztercze folyóba szakadó Zsedán-patak forrás-vidékénél Gyergyószentmiklós határában.

Mindkét hely tengerszín feletti magassága kb. 1200 m.

Ha a nevezett három helynek földrajzi viszonyait közelebbről szemügyre veszszük, feltűnő rokonvonásokat találunk azok között

1. Mindhárom könnyen védhető és biztos menedéket nyújtó pontjai a tölgyesi szorosnak és vidékének.

2. Mindhárom hely magasan fekszik patakok forrás-vidékénel; tehát emberi letelepedésre, vagy hosszabb, rövidebb időre való megszállásra legalkalmasabbnak kínálkozó pontjai a vidéknek.

Minthogy az emlékeknek a fentebbiek szerint határjelzői szerepet nem tulajdoníthatunk, s mintán a székelység régi és újabb sem köz- sem gazdasági életével vonatkozásba nem hozhatjuk; az emlékek titokzatosnak látszó rendeltetésének kihámozására csak egy terrenum marad.

Magyarország u. i. földrajzi helyzeténél fogva Keletnek és Nyugatnak a régmúltban is összekötő hídja gyanánt szerepelt. S az Ázsia bölcsőjéből kirajzó hódító népeknek természetes országútja volt.

Nincsenek okleveles bizonyítékaink arra nézve, hogy a tatárjárás idejében a törcsvári szoroson beözönlő tatárok pusztításainak minő arányokban volt kitéve a Székelyföld; de azért bátran feltehetjük, hogy a Székelyföld sem kerülte el a tatárjárás borzalmait.

A túlnyomó számban beütő tatárok jövetelének hírére a székelvek hihetőleg a Kárpátok bérczeibe, rengetegeibe menekülhettek.

Legvalószínűbb tehát az a feltevésünk, hogy éppen a tatárpusztítás száműzhette székelyeinket a Tászoktetőre, Tatárhegyre és a Zsedán-patak forrásvidékére is.

Ezt a feltevésünket látszik megerősíteni Rogerius, ki siralmas krónikájában említi, hogy Erdélyben a tatárok kivonulása után nagy népsokaság maradt meg.(*) Lehet, hogy a székelyek egy újabb hasonló veszedelemtől való félelmükben a tászoktetői és többi menedékhelyeket egyideig megszállva tartották. S hogy egy-egy ilyen pont egy falu lakhelyéül szolgálhatott.

Lakóházaikat, - minthogy legkönnyebben volt előállítható, mert a székelyek hihetőleg a faanyagból való építéshez már régebben is érthettek, - valószínűleg összerótt fenyőfagerendákból építették. S így emlékük éppen e miatt nem is maradhatott fenn. A fennmaradt kőemlékek nem szolgálhattak lakhelyekül, mert minden egyes darab külön-külön földbe beásva maradt fenn minden bizonyító jele nélkül annak, hogy ezek valaha kőépület vagy épületek alkatrészeit képezhették volna. Föltehető azonban, hogy az ősi temető emlékei s egyes előkelőbbeknek a sírkövei.

Ez emlékeken predominans szerepet díszítések visznek. Jegybevésések alárendelt mennyiségben fordulnak elő. Hiába kerestem azonban e díszítések és az újabbkori székely ornamentika közötti rokonságot. Az utóbbi századok óta a székely ornamentikában vezető szerepet visznek a tulipán s más virág- és levéldíszek, míg az emlékeken található bevésett díszítések (két emléknek mindenik oldalán) nagyrésze párhuzamos vonaldíszítményekből áll.

A párhuzamos- és törtvonaldíszítések többnyire az emlékek széldíszítésére vannak alkalmazva.

A párhuzamos- és törtvonaldíszítéseken kívül a Székelvföldön s így a lelethelyen is előforduló növények közül csupán a fenyőfa alakját sejtető alakot találjuk ábrázolva. A párhuzamos vonaldíszítések rendszertelenül szinte utánozhatatlan össze-visszaságban fordulnak elő, (e miatt a rajzon nem tüntethettem fel,) s keverve vannak egyszerű formájú négyzetes geometrikus díszítésekkel; helylyel-közzel pedig mindenik emléken szembeötlik egy-egy jobbadán egyes vonallal élesen és simán bevésett jegy.

As emlékek díszítésében rendszeregyöntetűség csupán két dologban észlelhető: 1. az emlékek mindenikén előforduló csillagdíszítés és fényű (?) ábrázolása, konstrukcziója elég egyformaságot mutat.

2. A párhuzamos vonaldíszítés az emlékeknek közös jellemzője.

Egyébiránt az emlékek díszítésén a tervtelenség ömlik el. Sőt egy és ugyanazon emlék díszítésének a szerkezetében és a díszítések alkatelemei tekintetében sem találunk egyöntetűséget. Általában az ötletszerűség jellemzi e véseteket s ez az ötletszerűség eredményezhette csupán, hogy még az egyszerű törtvonalak konstrukcziójában is ahány emléket megvizsgálunk, annyi össze-visszasággal. ötletszerű konczepcióval találkozunk.

Szentgotthárd, 1913. Kémenes Antal.

____________________

* A 48 fejezetben hol menekülését írja le, elmondja, hogy a teljesen feldúlt Gyula Fehérvártól 10 mérföldre az erdő mellett egy Frátának nevezett faluba jutott (a mai Kolozsmegyei Magyar-Fráta) hol "az erdőn alól négy mérföldre vala egy csodálatos magas hegy, melynek tetején egy borzasztó kőszikla nyugszik vala. Férfiak és nők nagy számmal menekültek volt oda, kik minket kedvesen sírva fogadának stb. Ott maradánk tehát egy hónapig".

*

A múlt év nyarán a Sepsiszentgyörgyön megjelenő "Székely Nép" július 29-iki száma után az a hír járta be a lapokat, hogy Kémenes Antal csíkszeredai tanár Ditró határában olyan emlékköveket talált, melyeken ősi székely betűkkel egész könyvtárra való fölirat van, ezekről másolatokat is készített s jelentest tett a Nemzeti Múzeum igazgatóságához, hogy ásatásokat kezdjen azon helyen, mert ott nagyon sok már eltemetett föliratos kő mutatkozik. A Magyar N. Múzeum igazgatóságánál azonban mit sem tudtak Kémenes úr jelentéséről (nagy későn értesültem, hogy az Erdélyi N. Múzeum igazgatóságához fordult) s azért tőle magától kérdezősködtem a dolog mibenléte felől, melyre aztán az alábbi czikket kaptam rajzokkal és fény képmásolatokkal ellátva. Már a czikk ki volt szedve és teljesen elkészítve az Arch. Ert. februári füzete számára, a mikor január közepén tudomásomra jutott, hogy a Tászoktetőn nemcsak Kémenes úr tett kutatásokat, hanem Kolozsvárról dr. Kovács István osztály-archaeológus és Sepsiszentgyörgyről a Székely N. Múzeum részéről dr. László Ferencz és Csutak Vilmos tanár urak is, sőt a fényképfelvételek Kovács úrtól valók s az Erdély N. Múzeum tulajdonát képezik, melyek közzétételét magának tartotta fenn Kovács úr; szükségesnek láttam tehát, hogy elhalaszszam a csikk közlését s esetleg kiegészítsem az említett urak megjegyzéseivel és tapasztalataival, a kiknek megküldtem a czikk kefelenyomatát. Kovács úr az Erdélyi Múzeum kiadványaiban fog beszámolni kutatásainak eredményiről, melyeket még nem tart befejezettnek s a nyáron folytatni szándékozik; így sajnálatomra kénytelen vagyok nélkülözni a fénykép-másolatokat s pusztán Kémenes úr rajzaira kell szorítkoznom. Csutak és László urak csak a Kövespatak nevű erdőben s a Tölgyesbe vezető út melletti Barlang nevű erdőrészben jártak aug. 4-ikén zuhogó záporban, bokáig érő sárban hegyre föl, völgybe le, de a Kövespataknál egyetlen egy rovásírásos követ sem láttak, mert a mit székely betűknek véltek, ezerfelé ágazó kőerek voltak, a Barlang nevű helyen levő ú. n, Kaába-kőre pedig a nyolczvanas évek vége felé az utat készítő munkások vagy parasztgyerekek vésték föl nevük kezdőbetűit közönséges mai nagybetűkkel, melyekből az egy "Török" családnéven kívül mást nem tudtak kibetűzni. A Tászoktetőn levő székelybetűs jegyekkel televésett köveket azonban már nem látták, a rendkívül kellemetlen időjárás miatt a különben is nehezen megközelíthető helyet nem keresték föl, a ditróiakkal, fuvarosokkal stb. folytatott megbeszélésekből azonban arra a véleményre jutottak, hogy a kérdéses kövek határköveknek tekintendők, melyekre az osztatlan erdőrész tulajdonosainak mindegyike fölvéste a maga "tulajdonjegyét," minők Ditróban s a szomszédos falvakban, mint dr. Sebestyén Gyula már ismertette, ma is használatban vannak. Hogy pedig biztosítsák a jegyek fennmaradását az idő viszontagságai ellen, gyakran földet vagy mohát hánytak a kövekre, melyek alatt, ha szükség volt, bármikor megtalálhatták az érdekeltek.

Bárminek fognak is bizonyulni a tászoktetői föliratos jegyek: rendkívüli fontosságukat nem lehet elvitatni. Az a körülmény adja meg nagy jelentőségüket, hogy egyik kövön többször ismétlődik az ú. n. Salamon (Dávid) pecsétje (3. és 4. ábra), a mi arra vall, hogy semmiesetre sem származnak a jegyek az újabb időkből. A XVII. századbeli szombatosokkal vannak-e összefüggésben vagy még régebbi időkbe mennek vissza? Ez idő szerint nem tudjuk eldönteni. A számszeríjjalakú (az I. táblán az utolsó) jegy után akár az 1400 körüli időkre is következtethetünk s ebben az esetben csakugyan igazolva lenne az a véleményünk, hogy a XVII. századbeli szombatosság nem egyéb, mint a székelyeknél lappangó zsidózásnak a feléledése, mely a kozárok (és kabarok) zsidó vallásával függ össze. Ditró vidékének félreeső volta nagyon megmagyarázná, hogy ott századokon át lappanghatott a zsidózás a nélkül, hogy tudomással bírt volna róla az egyházi és világi hatóság egész a XV. század elejéig, a mikor a Csehország felől elterjedt huszita-mozgalmak nálunk is ráterelték az egyház figyelmét a mindenfelé elterjedt "eretnek" tanokra. Tudjuk, hogy épen a Székelyföldről sokan menekültek az üldözések elől Moldvába s épen azért nem tartom kizártnak azt az eshetőséget, hogy a Salamon pecsétjével ellátott tászoktetői föliratos jegyek ilyen 1400 körüli zsidózó eretnekektől valók.

De az sem lehetetlen, hogy kincskeresőktől származnak. A Salamon pecsétjét ördögűző jegynek is alkalmazták. Az is meglehet, hogy e jegy keltette föl a kincskeresőkben azt a gondolatot, hogy az így megjelölt kövek alatt kincs van elrejtve, különben pedig csakugyan az egykori zsidózás emlékei.

A kérdés eldöntése sokféle hozzászólást tesz szükségessé s ép azért, ha nem is csatlakozunk Kémenes úr felfogásához s már csak a számszeríjjalakú jegynél fogva sem vihetjük vissza s tászoktetői föliratokat az 1241/43-iki tatárjárásig (a számszeríjj elterjedését hazánkban a XIV. század derekánál korábbra semmiesetre sem tehetjük), mint a föliratos jegyek fölfedezőjét, elsősorban is őt illeti meg a felszólalás joga. Szerk.

*

A JÁSZSÁGI VÖRÖSRÉZ RÚD

Ugyancsak FISCHER gyűjtésében szerepel. Lelőhelye igen bizonytalan: "a Jászságban találtatott". A kutató szerint: "Ennek a rozsdája világos-zöld a betűknek legnagyobb része pedig szintén egyez a régi magyar betűkkel s a jobboldali első négy betű ugyanaz, mint az előbbi emléké. A többi közül megállapíthatjuk még a következő régi magyar betűket: sz g cz ? l g g g ? i z ?

Az alábbiakban mellékelten közlöm a rézrúd kettévágott képét a jobbról bal felé haladó olvasási irány szerint:

fa_er_2-096

A SZÉKELYDERZSI ROVÁSÍRÁSOS TÉGLA

Egyike legrégibb írás-emlékeinknek. Nyers, még kiégetés előtti állapotában karcolták bele a rovásjeleket. Épségben maradtak és bizonyára több társa is volt, de beépítésük során ma még ismeretlenek.

Írástörténészeink közül legrészletesebben JAKUBOVICS EMIL foglalkozott vele és megállapításai inkább a történelmi háttér megrajzolására és a leletkörülményekre adnak bőséges adatokat. Csatlakozott tanulmányához PAIS DEZSŐ kiváló nyelvészünk is és kettőjük termékenyítő tanulmányát teljes egészében, facsimilében közlöm.

A MNy. múlt évi XXVII. évfolyamának 81-4. lapján mutattuk be a székely rovásírás akkor legrégibbnek ismert, eredetiben fennmaradt, rövidke emlékét, az udvarhelymegyei, bögözi református templom egyik freskójának rovásbetűs feliratát. Az emléket Szigethy Béla fedezte fel 1930 őszén(-2) Valamivel korábban még egy másik, hasonlóképp eredeti emlék, egy székely betűkkel rótt tégla is előkerült a Bögöztől délre eső, ugyancsak udvarhelymegyei Székely-Derzs község falakkal körülvett és bástyatornyokkal megerősített régi unitárius templomának falából. Még 1929 tavaszán lelte Balázs András helybeli unitárius esperes, de csak három év múltán, idén tavasszal kaptam róla értesítést, majd részletes leírást, rajzot és fényképeket Szilády Zoltán egyetemi magántanártól, s később újabb adatokat Visei Károly magyar nemzeti múzeumi, néprajzitári őr és Váró Jolánka budapesti egyetemi hallgatónő szíves közvetítésével Haáz Ferenc Rezső székelyudvarhelyi református nőképzőintézeti rajztanártól, ki a téglát ma is őrzi.(-3)

Az erdélyi szász templomkastélyok módjára erődített, csúcsíves stílusú derzsi egyház a XIV. században vagy a XV. század legelején épült. Egyik freskójának felirata az 1419. évszámmal van keltezve. Ezen freskókkal kapcsolatban Huszka József a következő adatokat közli a templomról:

"A 25.60 méter hosszú templomnak 9 méteres hossz-szentélye csak a XVI. században toldatott a régebbi templomhajóhoz, mikor azután egyúttal az egész templom késő-csúcsíves hálóbolttal is befedetett. E boltozással a templomhajó régi falképei elromlottak, mert a gyámköveknek a falképekbe kellett helyet törni. És mivel egyidejűleg a déli fal apró ablakai is berakatván, helyettük hosszú csúcsíves ablakok törettek, a megrongált falképeket kényszerűségből bemeszelték."

A rovásos tégla hozzávetőleges korának meghatározása kedvéért tovább kell idéznünk Huszka megállapításait:

"Több helyen a Reformáció tüntette el falképeinket, de itt határozottan katholikus restaurálás okozta vesztüket, mert az újonnan épített, vagy legalább is újonnan fedett hosszszentély egyidejűleg kifestetett. Fájdalom, csak temperával, nagyon silány meszelt alapra." ... "A derzsi templomhajó falképei felírásuk szerint 1419-ből valók" ... "a templom hossz-szentélyében levő silányabb technikájú falképek egy századdal is később keltűek"... "a dályai templom boltíveinek renaissance díszítési elemei útmutatása szerint a XVI. században keletkezhettek."(-4)

Ha mármost ezen szakszerű leírással egybevetjük Balázs András derzsi unitárius esperesnek a rovásírásos tégla találásáról és lelőhelyéről Haáz Ferenc rezsőhöz 1932. május 2-án írt tudósítását, a tégla valószínű korát is megkapjuk. "Az 1929. év tavaszán -- írja Balázs - a templom külső oldalát a szükség szerint vakoltattuk és meszeltettük. A templom déli oldalán, a földtől 1.5 m. magasságban a felduzzadt vakolat leverése alkalmával egy kis ablak körvonalai mutatkoztak. Ennek nyomán bontatni kezdtem a vakolatot, és egy befalazott ablak került elő, melyet kibontattam és itt, az ablakot befalazó téglák között találtam a kérdéses téglát, melyet két évig őriztem, míg szakértőnek megmutathattam"(-5)

Gondolatom szerint - folytatja tovább az esperes - az előkerült két kis ablak a portikus két oldalán (mert a másik oldalon is megkerestettem az előkerült ablak társát, és pontosan meg is kaptuk) az eredeti templom ablaka lehetett, és a templom-nagyobbítás alkalmával falaztatott be." A befalazott kis ablak leírását és helyét pontosabban Haáz Ferenc Rezsőnek f. é. május elején Viski Károlyhoz intézett levele mondja meg: "a szóbanforgó befalazott ablak egy kicsiny, olyan 75 cm. magasságú fülke volt inkább, mint ablak, a templom külső falsíkjában, egy támív és a portikus között, gótikus formában faragott, kőkeretes. A párja, a portikustól balra levő, épen olyan." Mindebből azt olvasom ki, hogy a szóbanforgó rovásírásos tégla a derzsi egyház déli oldalán, a portikustól jobbra, a portikus és egy támpillér közt volt kis gótikus ablak befalazásához használtatott fel a XVI. században. Szorosabban annak első felében, még a reformáció előtti időkben, mert a régi templomhoz toldott és a befalazott falrészekre a régi, bemeszelt freskóknál silányabb technikával, enyves tempera-festékkel, renaissance-díszítések keretében szenteket festettek.

Maga a balfelén kissé repedezett tégla 24.5-25 cm. hosszú, 16.5 cm. széles és 4.6-4.8 cm. vastag. Rá a tárgyalandó rovásbetűs feliratot nem bélyegzővel nyomták, mint a római téglák feliratát, hanem a még nedves, lágy állapotban lévő téglára éles eszközzel bekarcolták s azután kiégették. Ezért - sajnos - nem is valószínű, hogy több azonos példánya valaha még előkerülhetne.

Az egyszerű, bekarcolt vonallal keretezett rovásbetűs felirat a következő:

fa_er_2-099

Legvalószínűbb olvasata, mint azt Németh Gyulával és Asztalos Miklóssal kibetűznünk sikerült: Miklós de(r)zsi pap.

Jobbról-balra haladva, a három teljesen kiírt és két összevont rovásjegyből álló első szó olvasása minden vitán felül áll: M(i)klós.

Az első: m betűnek a függőleges vonal mellé balfelől alkalmazott kis háromszögei, melyek igen sok rovás-ábécében félkörökké lágyulnak (fordított nagy B betű), itt egymástól távol állanak, úgyhogy az m betűnek e téglafeliraton, minden más emléktől eltérően, függőleges középső szára van. A többi betűjegynél kisebb, de szokatlanul széles, négyszögletes k betűnek hangértéke itt: ik. A téglafelirat, miként a székely rovásírás többi régibb emléke, nemcsak az e, de egy kivételével a többi magánhangzót is jelöletlenül hagyja. Tudjuk, hogy a rovásírás legtöbb ábécéjében és emlékén az ak szótagnak egészen eltérő, önálló betűjegye van. A harmadik jegynek, az l-nek a nagy görög lambdára (A) emlékeztető, egymáshoz dűlő fővonalait a két párhuzamos mellékvonalka egészen összekapcsolja. Az l betűjegynek többször ismétlődő, hasonló változata van az 1515. évi konstantinápolyi emléken. A negyedik jegy az o és s betű ügyes összevonása. A félköríves o betűt, hogy a hasonló n betűtől megkülönböztethető legyen, az ív két végén szöget képező mellékvonalkák fejezik be. A fordított nagy V betűhöz hasonló s jegynek itt csak baloldali rézsutos vonala van meghúzva, a jobboldalit az o félköríve helyettesíti az összevonásban. E négy jegy után egy jegynek megfelelő üres tér jelzi a szó végét.

Az ötödik jegy egy egész szót rejt magában. Marsigli rovásnaptárában meglehetős hosszú nevek, mint pl. Albert, Antal vannak összevonva egyetlen jeggyé. A rótt téglán mi az ötödik jegybe összevont szót dezsi-nek olvastuk. Ez az olvasás azonban még vitatható. Németh Gyula ismerte fel, hogy ezen ötödik jegy a d, zs és talán még az i rovásbetűk összevonása. Az álló, háromágú villára vagy a

fa_er_2-100

rézsutos keresztvonalkával d-t és egyben i-t is jelezhet, s e betűk az elhagyott e magánhangzóval kiadják a dezsi szót. Az r rovásjegynek nyoma sincs a merész összevonásban. De erre nincs is szükség. Szilády Zoltán és Asztalos Miklós szíves értesítése szerint az udvarhelymegyei székely nép és a község lakosai ma is Dezzs-nek ejtik a helynevet. A régi magyar Vossán-, hás-, nyás-, fassang-ból dissimilatióval fejlődött a Varsány, hárs, nyárs és farsang, viszont a borsó, korsó, koporsó stb. szavak rs mássalhangzói tájszólásban assimilálódtak, s így ejtésük sok helyen bossó, kossó, kopossó. Úgy kell lennie, hogy községe nevét az akkori ejtés szerint fonetikusan rótta a téglára az írástudó székely.(-6)

A harmadik szót feliratunk két utolsó, egyező betűjegye, két szabályosan rótt p alkotja. Ezek a kihagyott a magánhangzóval a pap szót adják ki. Ez az olvasás is nagyon valószínű. Nyilván a derzsi egyházat a XVI. század első felében kibővíttető és restauráltató helybeli papnak, Miklósnak a neve van tehát a téglán megörökítve.

Ezzel a leginkább elfogadható kormeghatározással, olvasással és magyarázattal szemben a második és harmadik szó eltérő olvasása alapján néhány más, a miénktől századokkal eltérő kormeghatározás és különböző, többé-kevésbbé szellemes, elmemozdító magyarázat is merült még fel.

Szóbajött például az a nézet is, hogy a merészen egy jeggyé összevont harmadik szót nem dezzsi-nek, hanem zsidónak kell olvasni. Mint mondottuk, az ötödik rovásjegy magában foglalja a zs és d, talán még az i rovásbetűt is. Az i esetleg ki nem írt magánhangzó is lehet. A függőleges vonal középső szára a zs-nek baloldali felső köríves ágával és a rézsutos keresztvonáska balfelével együtt nézhető félköríves o rovásbetűnek is. A komplikált rovásjegy tehát megengedi ezt az olvasást. E szerint tehát a felirat két utolsó szava zsidó pap-nak volna olvasandó, természetesen 'sabbatarius, szombatos, judaizáló, zsidózó pap' értelemben.

A szombatosok hazája valóban a Székelyföld s főképen Udvarhelyszék volt. Zsidózó felekezetek voltak Csehországban, Sziléziában, Lengyelországban stb. a XVI. század első felében is, de Erdélyben ilyenről a század két utolsó évtizede előtt nem lehet beszélni. A székely szombatosok szektája az unitárius felekezetből szakadt ki. Már Dávid Ferenc unitárius püspökről (+ 1579.) azt mondja egy egykorú erdélyi szász krónikás, hogy "zsidó lett"; Blandrata György, János Zsigmond fejedelem orvosa és diplomatája meg azzal vádolja, hogy tanítványaival, a "davidisták"-kal a zsidózásba rohan. A szekta megalapítójának azonban Dávid Ferenc tanainak túlhajtóját, Eőssi András gazdag székely főembert tekintik, aki az 1588-i esztendőtájt "addig olvasá a bibliát, hogy szépen kitalálá belőle a szombatos vallást". A Szentháromságot, és Evangéliumot merőben elvető, Mózes törvényeihez ragaszkodó, "zsidói rítust és cerimóniákat" tartó, a szombatot és a zsidó ünnepeket megülő, disznó- és más tisztátalan állatok húsától tartózkodó, az újszülött fiakat körülmetélő stb. zsidózás a székelység közt lappangva terjedt. Báthory Zsigmond és Gábor, Bethlen Gábor meg I. Rákóczi György fejedelmek keményen üldözik hívőit, és egyik országgyűlési végzést a másik után hozzák a négy recepta religión kívül álló "zsidózó tévelygésben levők", "zsidó hitet és zsidó rítust követők" ellen. De épen Eőssi András fogadott fia, Báthory Zsigmond titoknoka, majd tanácsosa és Bethlen Gábor főkancellárja, a nagytudományú első magyar hebraeista, Péchi Simon volt ifjúkorában és lett 1621-ben bekövetkezett bukása s a szamosújvári fogságból való kiszabadulása (1624.) után legfőbb apostolukká (+ 1640.). Mintegy 70, nagyrészt unitárius helységre kiterjedő birtokán - míg ezeket el nem kobozták tőle - s az ezekkel szomszédos szabad székely falukban is szóval és írásban, héberből fordított Mózes-törvényeivel, zsoltár-, szertartás-, ima- és énekeskönyv-fordításaival terjesztette a szombatos zsidózást.(-7)

A nép így: szombatosok-nak és zsidózók-nak nevezte ugyan őket, de maguk a "rajongók"(-8) bátran énekelték Jónás prófétával: "Vagyok zsidó nemzet | Félem és röttegem az mennybéli Istent." Egyéb énekeikben sem idegenkedtek a zsidó elnevezéstől: "Az ki üdvözülni akar és élni, | Annak zsidó hitet kell tartani, nem egyebet." "Törvényed tartását azért választottuk, | Izrael táborát kedveltük, javaltuk." "Valaki őkéjen (önként) felveszi frigyedet, | Igaz kötésedet, | Egyaránt zsidóval örököt az vehet." "Sohul zsidók kívül nem látunk igazat, | Sem törvényed kívül üdvösségnek utat." Stb., stb.(-9)

Térjünk ezek után vissza a téglára rótt felirat olvasásának ezen második változatához: Miklós zsidó pap. - Miként láttuk, a felirat második szavát rejtő ötödik összevont rovásjegyből szinte könnyebben kiolvasható a zsidó szó, mint a dezzsi, dezsi. Az imént mondottakat figyelembevéve, immár azt sem tartanok hihetetlennek, hogy egy rajongó szombatos pap zsidó pap nak nevezte volna magát. De Székely-Derzs község nincs Péchi Simon nagyszámú birtokainak sorában;(-10) arról sincs tudomásunk, hogy itt valaha szombatosok laktak volna, noha több székely főember közt Derzsi Mihály is kezességet vállal Besztercén 1638. november 11-én 500 forintig az ugyanazon évi gyulafehérvári generális gyűlésen javainak nagyrészétől megfosztott, "zsidózó tévelygésben lévő" Péchi Simon mellett.(-11) Különben pedig maga a tégla is jóval korábbi, mint a XVI. század végén keletkezett s csak a XVII. század első felében elterjedt szombatosság. Felfedezésének körülményeit Huszka József megállapításaival összevetve kifejtettük, hogy alig lehet újabb a XVI. század első felénél. Betűjegyeinek eredeti formája, nemcsak az e, de egyéb (a, i) magánhangzóknak kihagyása is azt igazolják, hogy a székely rovásírásnak Telegdi Rudimentáját (1598.) megelőző, eredeti emlékei közé tartozik. A XVI. század végén és a következő elején a vezetéknevek is annyira el voltak már terjedve a székelység közt is, hogy nem valószínű, hogy ebben a korban egy pap csupán keresztnevén nevezte legyen meg magát.

Vannak, akik az egyedülálló keresztnévből még merészebb következtetést kockáztatnak a téglának és feliratának korára.

Székely-Derzs község leírásánál Orbán Balázs többek közt a következőket mondja: "Úgy látszik, hogy itt régen a katholikus korban (mert most unitáriusok lakják) esperesség is volt, mert László király 1274-ben augusztus 22-én derei esperes Miklós Magisternek az addig fehérvári várhoz tartozott Euryghazt adja hű szolgálatai jutalmául." S jegyzet hozzá: "Lásd ezen adománylevelet Urkb. z. Geschichte Sieb. I. k. 104. lap." (I. m. I, 178.)

Valóban kecsegtet ez a korai okleveles adat, hogy vonatkozásba hozzuk téglánk feliratával. De talán még ábrándnak is sok volna egy Árpád-kori, XIII. századi, székely rovásbetűs emlék, melynek szövegét - ha még oly rövidke is - egykorú, hiteles oklevél csak kevéssé eltérő értelmű latin szavai támogatnák. A három éve felfedezett tégla Miklós de(r)zsi pap-nak olvasott rovásfelirata ugyanis csak annyiban tér el Orbán Balázs 60 évvel korábban közölt oklevélkivonatától, hogy emebben Miklós derei esperesről van szó. Csakhogy éppen az esperes (archidiaconus) szó miatt támad kétségünk az oklevél idetartozása vagy gyanúnk Orbán Balázs kivonatának helyessége iránt, ha tudjuk, hogy Derzs, habár ma unitárius esperesi kerület, a reformáció előtti, katholikus korban, sem 1274-ben, sem később nem volt archidiaconatus. A pápai tizedszedők 1333-1336. esztendőkre szóló számadásaiban olvassuk, hogy az erdélyi püspökség erdőháti esperesi kerületében "Thomas sacerdos deErs solvit II. banales antiquos". (MonVatHung. Ser. I, Tom. 1. 133.) Az avignoni pápai udvarból kiküldött tizedszedő latin de praepositiónak véli a De szó taggal kezdődő magyar helynevek első tagját, s ír Debrecen helyett de Brecen-t, Désakna helyett de Esakna-t, Désvár helyett de Esuar-t stb., stb. Hogy az idézett de Ers azonos Ders-sel, az kitűnik az erdőháti esperesi kerület közvetlen mellette felsorolt szomszédos községeinek nevéből: Oduorhel (Székelyudvarhely), Daya (Dálya), Buguz (Bögöz), Vriczheg (Oroszhegy), Zathalaka (Zetelaka), Farchad (Farcád) stb. Székely-Derzs papja tehát még a XIV. század harmincas éveiben is csak sacerdos: pap és nem archidiaconus: esperes.

Ha Orbán Balázs hiányosan idézett forrásában, a Teutsch-firnhaber-féle Urkundenbuch jelzett lapján IV. László király Zólyomban, 1274. augusztus 22-én kiadott adománylevelének szövegét elolvassuk, rögtön észrevesszük, hogy nem ok nélkül fogtunk eleve gyanút a közölt oklevélkivonat ellen. A királyi adománylevélben szó sincs Miklós mester derei esperesről, hanem igenis Ders esperesről és Miklós mesterről meg fitestvéreikről, a király híveiről (fidelitates et seruiciorum merita Ders Archidiaconi, et magistri Nicolai, fidelium nostrorum, fratrumque ipsorum), kiknek hű szolgálataikért az erdélyi Fehérvár Euryghaz nevű földjét ajándékozta Kun László.(-12)

Ennek a királyi adománylevélnek adataira támaszkodva legfeljebb Miklós (és) De(r)zs pap olvasásra gondolhatnánk tehát, noha a korbeli hangzás inkább a Miklous (es) De(r)s pop szöveget követelné meg. Az oklevél Ders-e esperes volt ugyan, de nem derzsi esperes, s hogy hol volt archidiaconatusa, azt nem tudjuk. Miklós mesterrel és a többi fivérükkel együtt nyilván erdélyiek lehettek, mert Erdélyben kaptak birtokot. Így azután az a feltevés sem vethető el egészen, hogy Ders esperes lehetett Székely-Derzs község névadó megtelepítője. De lehet, az is, hogy az 1274-es oklevélnek semmi néven nevezendő köze nincs a községhez, s csak Orbán Balázs téves kivonata hozta azzal vonatkozásba.(-13)

Kik téglánkat és a rajta látható rovásfeliratot IV. László ezen adománylevelére hivatkozva XIII. századinak vélik, ezen feltételezett névadó Ders esperes egykorú, eredetibb, magyar nyelvű egyházi rangját is készek leolvasni a téglára rótt jegyekből. Miként mondtuk, feliratunk két utolsó jegye két szabályosan rótt p betű. Ezekből a kihagyott a hangzó hozzáadásával mi a pap szót olvastuk ki. De a második p jegy után egy kevésbbé mélyen bekarcolt, kissé jobbra dűlő, rézsutos vonalat és ezt X módjára keresztezve egy sokkal erélyesebben megvont függőleges vonalat is látunk a téglán. Mi ezt a feliratot bezáró keretvonalnak nézzük. Úgy ám, de nézhető egy harmadik p jegy függőleges vonalának is, mert tagadhatatlan, hogy bátortalanabb karcolással ugyan, de mellette is megvan a p rovásjegy három párhuzamos baloldali vonalkája. E szerint feliratunkat nem két, hanem három p jegy fejezné be. Hogyan olvassák mármost ezt az utolsó szót? A hármas p-t megfelelő magánhangzók hozzáadásával oly szóvá egészítik ki, mely az esperes szó etimológiájából kikövetkeztetve Ders archidiaconus egykorú, eredetibb, magyar nyelvű egyházi rangját jelentené. A magyar esperes, régebben esperest, öspö-röst szó eredetét Szinnyei József fejtette meg. Magyarázata a következő: "Az olaszban a latin presbyter (német Priester ... francia prêtre, ófrancia prestre, spanyol, óportugál preste) szónak prete a megfelelője, amely minden bizonnyal korábbi *preste-ből fejlődött; ennek pedig a velencei nyelvjárásban, amelyből olasz jövevényszavaink legnagyobb része került, *preśt-nek kellett hangzania. Ezt a *prest-et látom én az ës-përëst (ös-pöröst) szó utórészében. Az előrésze valószínűleg az ős szó, amelyet régebben (mint egyes vidékeken ma is) ös-nek ejtettek, sőt Heltai-nál es, ess-nek írva is találjuk (vö. NySz.). Ez "atya" jelentéssel fordul elő az Érdy-kódexben (632) az ös-fi "fráter, monachus" szóban ("kyt meg tarthnak mynd ez may napyglan az ew zent zer(z)eteeben valo Iambor ewss ffyak"; vő. atya-fiú "frater, monachus" NySz.). E szerint az *ös-përëst, ës-përëst. üs-püröst szó eredeti jelentése "atya-pap" volt." (NyK. XXVI. 486.) Szinnyei fejtegetését Melich János is magáévá teszi. A magyar esperest, üs-pöröst az ő nézete szerint is összetett szó; előrésze a magyar ös 'atya', utótagja az ó-olasz-velencei presto-ra visszamenő kajhorvát-szlovén -prišt, melyből római katholikus szlovén közvetítéssel a magyarban -përëst lett (SzlávJövsz. I, 2:255-6). - Az esperest szó jelentése tehát Szinnyei és Melich magyarázata szerint: 'atya-pap' vagy ami ezzel azonos: 'apa-pap'.

Íme, az esperes szó etimológiája segítségével és három a hangzó hozzáadásával megvan a három p jeggyel jelzett s az ősi oklevél szövegének is megfelelő, XIII. századi magyar szó: apa-pap, vagyis egykorú hangzás szerint: opa-pop. A téglának felirata pedig olvasásuk szerint: Miklós (és) De(r)zs apa-pap volna.

Székely-Derzs községnek ma is álló s - mint mondottuk - a XIV. században vagy legkésőbb 1419 előtt épült és a XVI. század első felében restaurált s megnagyobbított temploma előtt bizonyára egy régibb egyházának is kellett lennie, mert hiszen láttuk, hogy 1333-1336 közt Tamás nevű papja volt. A Miklós (és) De(r)zs apa-pap olvasásváltozatot elfogadva, azt kellene feltételeznünk, hogy eme régibb egyházat építtették Miklós mester és Ders esperes, az 1274-ben megadományozott testvérek, s az ő nevük lenne ennek emlékezetére a téglára róva. A téglára rótt betűjegyek ezt az olvasást is könnyen megengedik. De vájjon hihető-e az Orbán Balázstól merő tévedésből Székely-Derzs községre alkalmazott 1274. évi oklevélnek a derzsi templom falából kikerült tégla feliratával való véletlen találkozása? Hihető-e. hogy a XVI. század első felében XIII. századi téglát használtak legyen fel a templom restaurálására? Mi e feltevéseket éppoly merészeknek tartjuk, mint az esperes szó jelentéséből kikövetkeztetett *apa-pap kifejezést, melyre egyetlen adat sincs régi nyelvünkben.

Éppen midőn ezen sorokat írtam, folyó év október elején mutatta be egy budapesti könyvkereskedő a Magyar Nemzeti Múzeum Országos Széchényi-Könyvtárában Benczédi Székely István Krakkóban, 1559-ben nyomtatott Világkrónikájának egy Erdélyből származó, csonka, kézirattal kiegészített példányát, melyhez Telegdi János Rudimentájának legrégibb ismert kézirata van kötve. 1671. május 25-én másolta Bogarasban Rétyi Péter. A Rudimenta 1709-1714 közt keletkezett giesseni, 1714 évi hamburgi és XVIII. századbeli marosvásárhelyi másolatainál tehát jóval régibb, és székely rovás-ábécéje s írásmutatványai is láthatólag eredetibb formákat mutatnak. Ezen fogarasi másolatunk - mert az Országos Széchényi-Könyvtár azóta már megszerezte - utolsó lapján is megtalálhatók azon "csúszó-mászókhoz hasonlatos szótagjegyek, melyek nincsenek bizonyos betűkből összeolvasztva, s melyeket a székelyek szófejeknek {vagy talán helyesebben: rovásfejeknek} neveznek (Praeter has sunt quaedam syllabae reptilium formas referentes, quae non sunt ex certis characteribus conflatae, qvas Siculi capita dictionum vocant)". Köztük az ant jegye sokkal jobban hasonlít téglafeliratunk ötödik összevont jegyéhez (természetesen a rézsutos keresztvonalka nélkül), mint a giesseni másolatnak vagy Kájoni János ábécéjének ugyanezen szótagjegye.(-14) Ha mármost ehhez az összevont jegy függőleges szárát a rézsutos keresztvonalkával i rovásjegynek vesszük, akkor az egész összevont ötödik jegy anti-nak is olvasható. Így Miklós Anti pap lenne az újabb olvasás-változat. Páriz-Pápai-Bod Dictionariuma 1767. évi kiadásának 612. lapján Anti az Antal név régismert kicsinyítője. Ant ma is meglevő helynév Bihar vármegyében és Antfa Veszprém megyében. Szerény véleményünk szerint ez az olvasás is nagyon valószínűtlen. Akár hely-, akár keresztnévnek véve az Ant-ot, nehéz vonatkozásba hozni a legalább is XVI. századeleji derzsi téglával.

Bármelyik olvasásváltozat bizonyuljon is végül helyesnek, annyi már a fentiekből is kétségtelen, hogy a székely-derzsi téglafelirat a székely rovásírásnak eddig ismert legrégibb, eredetiben fennmaradt emléke. Feltétlenül korábbi, mint az eddig legrégibbnek tartott bögözi kétszavas freskófelirat. Nemcsak az e-nek, de egyéb magánhangzóknak (a, i) merész kihagyása amazénál tetemesen nagyobb régiségre mutat. A korra legrégibb, de csak másolatban fennmaradt emlékek: Marsigli rovásnaptára, az 1501. évi csíkszentmihályi(-15) és 1515. évi konstantinápolyi felirat hangzókihagyásának megfigyelése igazolja ezt. Derzsi téglafeliratunkra bármelyiknél jobban illik Bonfini(-16) jellemzése, hogy a székelyek rovásírása "kevés jeggyel sok értelmet egybefoglal (paucis notis multa sensa comprehendunt)". Viszont éppen emlékünk ismertetése kapcsán tapasztalhattuk legkirívóbban, hogy a hangzók ezen rendszertelen kihagyása mennyire kárára lehet az olvashatóságnak. Számos olvasásváltozatot és kombinációt enged meg s mily sok vitára ad alkalmat. A rovásírás ebbeli tökéletlensége következtében ma is kibetűzetlen még Marsigli rovásnaptárának a kalendárium után következő része, kétséges olvasatú a konstantinápolyi emlék számos helye, vitás a bögözi feliratnak, sőt még az enlaki egy helyének olvasása is. A székely rovásírást, mondhatnók, Telegdi Rudimentája szabályozta, midőn abból a hangzókihagyást jóformán teljesen kiküszöbölte.

A rovásírás két legrégibb eredeti emlékének, a bögözinek és székely-derzsinek csaknem egyidejű felfedezése a közelmúltban reményt nyújt arra, hogy figyelmes kutatással még több, hasonló régiség is napvilágra kerülhet a Székelyföldön.

Rétyi Péter imént említett 1671. évi másolata "opus-culum"-nak és nem "manuscriptum"-nak nevezi Telegdi Rudimentájának azon példányát, melyről másolatát vette: "Atque sic breviter de priscorum Hunnorum priscis Elementis, ex opusculo Joannis Telegdi aliquid scivisse pro tempore sufficiat. Quae Hungarus literátus perfacile absque omni gravi & taediosa molestia cognoscere potest." Miből méltán támad kétségünk Sebestyén Gyula azon megállapításának helyessége iránt, hogy a művecske nyomtatásban soha sem jelent meg. A régiek úgy tudták, hogy 1598-ban Leidenben (Lugduni Batavorum) négy nyolcadrétű levélen került ki a sajtó alól. Ha ma egyetlen nyomtatott példánya sem ismeretes, az még nem jelenti azt, hogy nem is jelent meg nyomtatásban. A művecske rövid kérdés- és feleletekben tankönyvnek készült. Tudjuk, hogy a könyvet nem kímélő ifjúság kezén ezek pusztultak el leghamarább. Hány XVI. századi nyomtatványunk maradt fenn csak egyetlen, "unicum" példányban, s hánynak ismerjük csupán egy-két levelét vagy puszta említését! Valami nagyobb nyomtatványhoz kötve vagy convolutumban rejtőzködve még ez az "opusculum" is előkerülhet.

Jakubovich Emil.

 

____________________

-1 [Erre a lábjegyzetre a szövegben nincs utalás] Felolvastatott a Magyar Nyelvtudományi Társaság 1932. október 11-én tartott ülésén.

-2 Vö. Erdélyi Múzeum 1930. XXXV (Új folyam I), 368-9; Körösi Csoma-Archivum 1930: 378.

-3 Fogadják az illetők ez úton is hálás köszönetemet.

-4 Huszka József, A derzsi (Udvarhely m.) falképek : Archaeologiai Értesítő 1888. VIII, 50-1. A derzsi templomerőd képét és részletes leírását 1. Orbán Balázs, A Székelyföld leírása I (Pest, 1868.), 178-81. Falképeit "Egy templom falfestményei" címen Téglás István ismerteti a "Kolozsvár" c. napilap I. évfolyamának 1887. július 13-án megjelent 162. számában.

-5 Szilády Zoltán egyetemi magántanártól utólag nyert értesülésein szerint néprajzi tárgyakat és régiségeket kutató útján 1931 augusztusában rándult ki Milleker Rezső egyetemi tanárral és Haáz F. Rezsővel Székely-Derzsre és ő állapította meg, hogy az esperes által bemutatott téglán székely rovásírás van. Az emlék felfedezésének érdeme tehát Szilády Zoltán nevéhez fűződik.

-6 Vö. az EtSz. Derzs és Dezső címszavaival.

-7 Orbán Balázs, A Székelyföld leírása I, 146-50; Kővári László, A szombatosok Erdélyben: Keresztény Magvető III (Kolozsvár, 1867.), 244-61; Szilágyi Sándor, A zsidózók történetéhez: uo. IX (1874.), 246-60. L. még uo. XXXVIII (1903.), 194; Pokoly József, Az erdélyi ref. egyház története II (1904.), 46-52.

-8 Róluk szól báró Kemény Zsigmond ily című, 1858-1859-ben megjelent történelmi regénye.

-9 Kohn Sámuel, A szombatosok, Bp., 1889. 36, 87-8

-10 Kohn i. m. 226.

-11 Keresztény Magvető III, 258.

-12 Teutsch-Fiknhabeb, Urkundenbuch zur Geschichte Siebenbürgens (Fontes rerum Austriacarum. Abt. II. Band 15.) I. Theil 104. L. még Zimmebmann-Werner, Urkundenbuch zur Geschichte der Deutschen in Siebenbürgen I, 126 és Wenzel, ArpŰjOkmt. IV, 35. Kívül rányomott királyi pecsétes eredetije az Országos Levéltárban.

-13 A falut régebben Derzsfalvá-nak is hívták (EtSz.). Az OklSz. a pap címszó alatt idézi a Történelmi Társulat letétjei között őrzött 1275 évi oklevélből "villa Derspopfolua"-t. Ez Valkó vármegyében, Racsa közelében (ma Szerem megyében) feküdt, tehát aligha hozható Ders esperesünkkel kapcsolatba (1. Csánki II, 304).

-14 Sebestyén Gyula, A magyar rovásírás hiteles emlékei. Bp., 1915. XVII. melléklet és 126. 1.

-15 Németh Gyula legújabban szerzett adata szerint csíkszentmihályi és nem csíkszentmiklósi (Kőrösi-Csoma Archivum II.).

-16 Decadis I. Lib. VII.

__________

Derzs apa-pap.

Miközben Jakubovich Emil barátom a székely-derzsi téglarovásfelirattal foglalkozott, volt szíves az emlék fényképét nekem is megmutatni. Én akkor mindjárt úgy láttam és úgy látom most is - azt hiszem, helyesen -, hogy a felirat végén nem két, hanem három p jegy áll. Ezen az alapon gondoltam első látásra és gondolok azóta is arra a lehetőségre, hogy az utolsó szó nem pap, hanem apa-pap. Az apa-pap kifejezés adatszerűen nem mutatható ki; azonban az ës-përës(t) ~ ös-pörös(t) szóról igazolva van, hogy a tagolással jelzett elemeihez képest eredetileg az 'atya-pap' értelem felelt meg neki (vö. Szinnyei: NyK. XXVI, 486 és Melich, SzlávJövsz. I, 2: 255-6), ennélfogva talán nem egészen megengedhetetlen az a feltevés, hogy az analóg apa-pap alakulat szintén megvolt valaha a magyarban.

Idekapcsolódott bele az az ötletem, hogy a második, rejtélyes, dzs összerovás esetleg nem a de(r)zsi melléknevet, hanem annak a bizonyos apa-pap-nak Dezs, illetőleg Derzs ~ Ders személynevét foglalja magában. De mivel egy ilyen, a magyar középkorban járatos személynév került kombinációba, az erdélyrészi középkori okleveles anyag gazdag és megbízható gyűjteményében, a Zimmermann-Wehner-féle Urkundenbuch-ban annak néztem utána, nem fordul-e elő benne egy olyan Ders, aki egyben esperes is. S ekkor lepett meg, és tartom megfontolandó körülménynek, hogy egy 1274-es oklevélben Ders archidiaconus és Nicolaus magister is szerepelnek, mint akik testvéreikkel együtt királyi adományba kapják az erdélyi Fehérvárnak Euryghaz nevű földjét (i. m. I, 126). Noha az adományul nyert birtok valószínűleg Gyulafehérvár környékén feküdt (Karácsonyi János, Halavány vonások hazánk Szent István korabeli határairól: Századok XXXV, 1056 szerint Euryghaz a mai Strázsa Gyulafehérvártól keletre), nem lehetetlen, hogy az 1274-es oklevélben megnevezett személyek lappanganak a derzsi tégla rovásfelirata mögött is. Az ugyanis, hogy a megadományozottak származási vagy lakóhelyüktől olyan távolságban kapnak új birtokot, mint amennyire a mai Székelyföld déli szélétől Gyulafehérvár keleti vidéke esik, valóban nem tartozik a ritkaságok közé.

A felirat ezek szerint tehát így alakulna: Miklós (és) Dezs(zs) apa-pap. Ekként a rovásírásos tégla az 1274-es oklevélből idézhető két testvért mint Székely-Derzs templomának alapítóját örökítené meg, Derzs esperes pedig ezenfelül a Lipszky szerint Dersfalvá-nak is hívott hely névadója lehetne, míg Miklós mester után esetleg a Derzs-től északkeletre kb. 10 km.-re fekvő Miklósfalvá-t nevezhették el (1566: Myklosfalwa Székely Oklevéltár II, 198).

Azt, hogy Orbán Balázs (Székelyföld I, 178) az 1274-es oklevél hibás kivonatára tévesen építette fel a középkori derzsi esperességet, egyáltalában nem lehet ellene vetni az általam jelzett megfejtés valószínűségének.

De miután a tárgyi és történeti valószínűsítésben ennyire jutottunk, térjünk vissza az apa-pap kifejezésre! Minthogy a NySz. a kódexekből és XVI. századi forrásokból jóval kevesebb adatban idézi az apa, mint az atya szót, felmerülhet az a kérdés, hogy az apa szó használatos volt-e nálunk már az 1274-es időkben. E tekintetben megjegyezhetjük, hogy a valószínűleg török eredetű apa szónak magyar közszói alkalmazására már az Anonymus 25. fejezetében felbukkanó "patrem Opaforcos Ogmand" és "pater Ogmand" adat rávilágít (vö. Pais, Magyar Anonymus 104), holott az atya szóval legelőször a XIV. század elejéről fennmaradt Königsbergi Töredékben találkozunk. Hogy pedig az ës-përës(t) ~ ös-pörös(t)- és apa-pap-féle kifejezésekben minő értelemben válhatott előtaggá az ës ~ ös, illetőleg az apa szó, arra nézve összevetésül ilyen török méltóságjelölő kifejezések kínálkoznak: Apa-Tarkan szn., ata-bek 'père-prince', Ata Baj törzsnév (Gombocz: MNy. XI,

fa_er_2-109a

mollah' török neveket. Az ata-kam-hoz hasonló összetétel az ata-beg cím {vö. ősbő!} s a baba 'apa' szó különösen mint dervisnevek elő- vagy utórésze igen gyakori a törököknél." Tehát az ës-përës(t) ~ ös-pörös(t) meg a feltett apa-pap kifejezésekben tiszteleti jelzőnek foghatjuk fel az 'atya' értelmű ës ~ ös, illetőleg apa szót.

Ha az 1152: Apa comité, 1285: Apareze adatokat (OklSz.) tekintjük, és figyelembe vesszük, hogy pl. a szláv opāt, opātica magyar megfelelőire nézve a XIII. századi adatok az apát, apáca ejtést mutatják, akkor rovásfeliratunkba szintén apa alakban olvashatjuk bele a szót. Ellenben a pap esetében

fa_er_2-109b

valószínűbbnek az OklSz. adatai alapján.

Hogy a Miklós név ó-val, nem pedig ou-val van meg az emlékben, az nem mond ellene az 1274-es kelet lehetőségének, minthogy az OklSz.-ból 1256: Zentmiklos és 1286: Scentmiclos példák idézhetők. - Hasonlóképen a dzs összerovásban mutatkozó zs jegy sem kizáró ok a XIII. századi származtatással szemben. A bolognai rovásnaptár több nevet zs jeggyel ír már a XV-XVI. század fordulója táján, holott nemcsak ezek szerepelnek s betűvel írva ekkori és későbbi latin betűs emlékeinkben (pl. a rovásnaptár neveinek Marsigli-féle átírásában is), hanem latin betűs helyesírásunkba általában csak később, Sylvestertől kezdve próbálnak beiktatni külön jegyet a zs hang számára, mégpedig szinte a XVIII. század végéig nem valami nagy eredménnyel (vö. TMNy. 202, 206). Tehát számolhatunk azzal, hogy a zs hang már korán, így - ami bennünket érdekel - az 1274-es időkben benne volt a magyar hangrendszerben, és ősi írásunk külön jegyet használt rá, míg a latin betűs helyesírás a zöngés zs-t is igen soká a zöngétlen s jegyével tüntette fel.

JAKUBOVICH EMIL és PAIS DEZSŐ tanulmányai, bár alapvetőek a közel négyévtizedes időbeli távolság óta a modernebb kutatási módszerek, de főként CSALLÁNY DEZSŐ szaktudása több eddig felderítetlen részletet tárt fel a rovásírásos téglán és jól bevált módszerével, főleg ligatura-ismeretével megnyugtató megoldást is sikerült megfogalmazni.

Az alábbiakban közlöm CSALLÁNY tanulmányának idevonatkozó részletét és a tégla feliratának vonalas másolatát, ahol az eddig észrevétlenségben maradt évszám is fel van tüntetve:

fa_er_2-110

fa er 2-111a

A keretbe foglalt felirat alatt elmosódottan a fent említett évszám vehető ki, amit eddig a kutatók nem vettek észre. Ez az évszám a felirat készítésének és a tégla kiégetésének az idejét jelezheti. Az évszám összhangban áll a korai székely rovásírásos emlékeink idejével (XV. század).

Az eddigiektől elütő olvasat azzal magyarázható, hogy a téglalap felülete egyes részeken megkopott és a rovásjelek összefüggései csak figyelmes vizsgálat után állapíthatók meg és így egyes jelek elkerülték a megfejtők figyelmét.

*

A BÖGÖZI TEMPLOMI FRESKÓ ROVÁSFELIRATA

Bögöz, egy kis falu Udvarhely-megyében, körülbelül 10 kilométernyire Székelyudvarhelytől délnyugatra. A tizennegyedik századi, későgót templom a reformátusok kezelésébe került, akik a templom falait díszítő freskókat vakolattal bevonták és bemeszelték. A templom alkalmi restaurálásakor fedezték fel őket újból. Első közlőjük, az erdélyi művészettörténész SZIGETHY BÉLA (1930) fedezte fel, hogy a freskók 1480 és 1530 között megújított részében a Krisztus-képet keretbe foglaló mandorla bal alsó részén téglavörös krétával irt rovássor látható.

fa_er_2-111b

A feliratról NÉMETH GYULA a következőket közli:

"Ezt a feliratot SZIGETHY "ATYAI eSTÁN"-nak olvasta. Egy ATYHA vagy ATYA nevű helység Udvarhely megyében körülbelül 25 kilométernyire fekszik északészaknyugatra Székely-Udvarhelytől és egy ATYAI-ISTVÁNT Udvarhelyt említenek 1536-ban. Mindez feltűnően egyezik s ezek alapján a feliratot 1530 tájára tehetjük..."

NÉMETH professzor ezek után elveti a többektől "ATYA ISTeN"-nek ajánlott olvasatot. Vele szemben CSALLÁNY (1960) alaposabb mérlegelés után az utóbbi olvasatot tartja helyesnek.

*

A CSÍKSZENTMÁRTONI TEMPLOM ROVÁSFELIRATA

Eredetiben nem maradt reánk, csak hű másolatban SZILÁGYI SÁMUELTŐL 1749-ből. Ennél jobb másolata az un. "Marosvásárhelyi ismeretlen" kezétől öröklődött az utókorra és amelyből kiderült, hogy az időben korábban "Csíkszentmiklósi felirat"-nak nevezett írás-emléket a helynevek elcserélés[é]vel tévesen határozták meg.

fa_er_2-112

fa_er_2-113

A közel két évszázada vitatott rovásemlék igazi megoldása CSALLÁNY szerint még ma is nyúj[t] újabb kombinálási lehetőségeket. De legértékesebb megfigyelése tudós írástörténészünknek a 6. sorra vonatkozik, ahol az "ijas" - "illyalta" szavakat elemzi és SZAMOSKÖZY ISTVÁN tudósítására hivatkozva megemlíti, hogy őseink négyszögletesre faragott pálcákra rótták fel a szorosan sorakozó betűket. Szerinte székelyeinknél szokásban volt a nyílvesszők rovásolása, amelyeket aztán az ijas kilőtt. Ezt a rovás-müveletet szerinte "illyalás"-nak nevezték. Erre vonatkozólag hivatkozik a szegedi múzeum régészeti raktárában folytatott kutatásaira

"vasnyílhegyet nyílvesszőcsonkkal együtt találtam, amelyen kívül "LY"-szerű rovásjel volt látható más rovásjelek kíséretében.(?) Sajnos, akkor még nem foglalkoztam a rovásírás-rendszerekkel és így megfigyelésem felületes volt. Az elmondottak alapján, az összefüggéseket látva azt gondolom, hogy a rovásjelek nemcsak a temetői fejfákra kerültek rá, hanem a népvándorláskori sírokba helyezett nyílvesszők is a túlvilágiak számára szolgáló rovásírásos üzeneteket tartalmazhattak, amelyeknek azonban a nyílvesszők elkorhadása miatt nemigen maradhatott meg a régészeti bizonyítéka."

Valóban ez lehet a magyarázata a több régészünk írásában említett "sírba nyilazás" szokásának, amelynek meglétét kétségtelenül igazolja, hogy a földrétegek különböző mélységeiben találnak nyílhegyeket a legkülönfélébb lövési iránynak megfelelően. Tehát rovásírásos üzenetek voltak a túlvilági életbe költözöttek számára!

*

A LADÁNYBENEI CSERÉPEDÉNY ROVÁSFELIRATA

1909-ben Ladánybenén KADA ELEK tárta fel egy hitelesítetten szarmata sír mellékleteként a ma Kecskemét város múzeumában lévő nagyméretű cserépedényt. Felirata hármas: első csoport rovásait még az edény kiégetése előtt karcolták bele a nedves alapanyagba, a második sort égetés után éles-hegyes szerszámmal karcolták a felületre és a harmadik sor, amely tulajdonképpen csak két jelből áll és az előbbiekkel ellentététes [ellentétes] oldalon az edény "gallérja" alatt látható, szintén későbbi karcolás.

fa_er_2-114

Miután a sír szarmata-jazig eredetű és mellékletei ezt meg is erősítik, minden íráskutató joggal "jazig" - "szarmata" írásnak tartotta és részben még ma is annak véli. Legrészletesebben FRANZ ALTHEIM professzor a hunok történetéről írt hatalmas tanulmányában foglalkozik vele. Szerinte ["]alán", azaz az osszét-jász etnikumhoz tartozó népcsoport írás-emléke a Kárpát-medencében és a gótok rúnáiból leli magyarázatát. Származásának idejét a K. u. III. évszázad arámi írásrendszerben jelöli meg. (Geschichte der Hunnen, I. kötet, 293-300 old. Berlin, 1959.) Magyar részről BANNER JÁNOS végezte el a feliratok te[c]hnikai vizsgálatát és tőle ered a már említett két különböző időben lefolyt írásművelet megállapítása. MÉSZÁROS GYULA "az első hun nyelvemlék"-nek véli Magyarországon, bár véleményét hamarosan megváltoztatta és "ja...ig [jazig(?)] nyelvemlék"-ké nyilvánította azt. (1937). A jezsuita tudós íráskutató, NAGYFALUSSY LAJOS "ógörög"-nek minősíti a feliratot (Ógörögbetűs feliratok az alföldi sírleletekben, Kalocsa, 1940-41) Nagy régészünk PÁRDUCZ MIHÁLY ezt az utóbbi véleményt megcáfolta. (Dolgozatok, 1941) ő és BANNER megállapították, hogy az edény bár szarmata sírból került elő, az eredeti sír megbolygatása után újból használatban volt és a karcolások két hosszabb sora csak ezután került az edényre. BANNER "Technikai megjegyzések két népvándorláskori felirat megfejtéséhez" c. kis írása sok részletet tisztáz és az általa közölt rajz az edény keresztmetszeti vázlatán tünteti fel az írásjegyeket. Ezeket a sorokat CSALLÁNY DEZSŐ a ladánybenei erdényről [edényről] írt íráskutatásában számozottan sorbarakja és betűről betűre elemzi a jegyeket:

fa_er_2-115

CSALLÁNY tanulmányának idevonatkozó részletét idézem:

"A rovásjelek tanulmányozásakor feltűnt,hogy a felirat jelei egyeznek az esztergomi és a margitszigeti rovásfeliratokkal és így azok megoldását a magyar rovásírásrendszer körében kell keresnünk, annál is inkább, mert a sorvezetés itt is balról jobbra halad.

5. Az "A" betű rovásjele. Alakjával egyedül a székely-magyar rovásírásban és a ladánybenei gyűrű feliratán találkozunk.

7. számú jel a "B" betű rovásjele. Margitszigeten, Nagyszentmiklóson és a novocserkaszki feliraton találjuk meg.

8. számú jel az "R" betű rovásjele. Don-vidéken, Mojackojen Kubán vidékén, Pomázon és Felsőszemeréden csak részben maradt meg.

9. és 11. számú jel az "SZ" rovásjele. Margitszigeten, Esztergoraban, Battonyán és a székely-magyar rovásírásban egyaránt találkozunk vele.

A 6. számú jel a "CS". Azonos formájú a Margitszigeten.

2., 4. és 10. jel a "T" betű. Magyar rovásírásokon, Nagyszentmiklóson, Don-vidéken, Mojackojen találjuk kapcsolatait.

A 13. számú jel a "K" betű rovásjele. Alakja azonos az "Ö"-bető [betű] jelével.

A 3. számú jel az "M " betű rovásjele. Előfordul Esztergomban és a Margitszigeten is.

Az 1. számú rovásjel az "L" betű jele. Alakjával Margitszigeten és a novocsekaszki feliraton találkozunk.

A 12. számú jel a "K" betű rovásjele és a Kubán-vidéken találjuk meg a párját.

A 14. számú jel "IK" szokatlan összetételű rovásjel, melyhez hasonlót nem találunk. Legfeljebb a felsőszemerédi rovásfelirat második rovásjelét vehetjük mint részletet..." (1968, 289. oldal.)

CSALLÁNY olvasata: L-T-M-T = "ELTEMET" és A-CS-B-R-SZ-T-SZ-K:

"A CSEBRESZ TESSZÉK" A fe[l]oldott szöveg tehát temetéssel kapcsolatos felírást mutat. Viszont maga a szerző is megjegyzi, hogy logikátlannak látszik, hogy szarmata-kori edényen XIV. századi rovásfeliratot alkalmaznak. A különböző korokhoz illeszkedő lelet, amely ezek szerint kétszer került földbe és temetési mellékletként sok fejtörést okoz a rovásszakértőknek. FARAGÓ ZSIGMOND pl. etruszk-főniciai-görög és "ismert" betűk összerakásával, jobbról balra való olvasatban "SIRIG TIED ÜZENET" értelmezést hoz ki. Nyugtalanító azonban ebben az újszerű kombinált rovásjel összeállítású szövegben az "ismert" betű megjelölés, amely pl. a CSALLÁNY által 12-esnek számozott betűt "ismert S "-nek, és több "I" betűt szintén "ismert"-nek mond a mai latinbetűs kurzivírás jegyeit véli felfedezni.

Bár mint említettem CSALLÁNY "logikátlannak" véli, hogy egy és ugyanazon edényt kétszeri alkalommal használtak olyan időtávlatban, mint a szarmata-kor és a magyar XIV. század, nagyon könnyen el tudom képzelni, hogy a cserépedényt már másodszor emelték ki a föld méhéből alkalmi ásatásoknál s mi sem természetesebb, ha a lelet jellegét ismerve az első megtalálók újból alkalmazták temetkezésüknél.

*

A HOMORODKARÁCSONYFALVI TEMPLOM-FELIRAT

Elsőnek NÉMETH GYULA adott róla hírt 1945-ben a "MAGYAR NYELV" szaklap hasábjain. Itt jelzi, hogy SZŐKE ISTVÁN székely egyetemi hallgató és művészettörténeti kutató, GEREVICH TIBOR megbízásából végigjárva az ősi templomokat, bukkant rá az írás-leletre 1944 július végén. A megtaláló beszámolója szerint:

"A felirat Homoródkarácsonyfalván (oklándi járás, Oklánd nagyközség mellett Udvarhely-megye) került elő. Az ottani unitárius templom tornya második emeletének északi lőrésablakában található. A rovásírás egy faragott domború kőbe van belekarcolva, illetőleg belevésve, a kő az említett, kifelé keskenyedő lőrés-szerü ablakocska felső szemöldökkövét képezi... A templomot a késő román korban épitették (XIII. század vége, XIV. század eleje). Félköríves apszisa, köríves ajtaja, köríves ablakai ma is megvannak. A minket érdeklő torony a bejáró kőkeretes későgótikus kapujának felirata szerint 1495-ben készült..."

SZŐKE ISTVÁN pontos "pacskolatot" és vonalas jegyeket mellékelt beszámolóleveléhez. Ez utóbbit NÉMETH professzor közleménye nyomán mellékelem a hozzáfűzött betűfejtegetésekkel együtt.

fa_er_2-117

A rovásjegyeket NÉMETH sorra vizsgálat tárgyává teszi. Tizenhat betűről, vagy jelről van elemzésében sző:

fa_er_2-118

1. - Az 1. betűből oly kevés értékesíthető, hogy megfejtése kilátástalan.

2. - A 2. számú jegy határozott "M" jele.

3. - A következő rovásjegy még a nikolsburgi ábécé "H" jelére hasonlít leginkább, de az sem lehetetlen, hogy az "E" hangot jelzi.

4. - A negyedik számú jegy talán a "T" mássalhangzó, de lehet ligatura is.

5. - Úgy tűnik NÉMETH professzornak, hogy a "D" jele.

6. - Talán az "N" jele, de vízszintes vonalkái miatt esetleg "ND" hangösszevonó jelzés is lehet.

7. - Az "L" jele, de ez a változat más rovás ábécében nem fordul elő.

8. - A pacskolaton alig-alig látszik. Lehet fordított, fejre állított "J" vagy "I" is.

9. - Azonos a 3. számmal jelzett rovásjellel.

10.- Az "Sz" betű jelének látszik.

11.- Az "L" jele és azonos a 7. számú rovással.

12. - Feltűnően kisebb a többi jelnél, de hangértéke biztosan "LY".

13. - Bizonytalan jel.

14. - A "V" betű jele.

15. - Ismeretlen jel s talán összevonás is lehet?

16. Határozottan a "G" hang jele.

A hangok értékének és a rovásjegyek megállapításának nyomán NÉMETH GYULA még nem tett kísérletet magának a szöveg értelmének a megfejtésére. Annál eredményesebben hámozta ki a jelek mögött rejtőző értelmet CSALLÁNY DEZSŐ, aki már alaposabban is tanulmányozta a pacskolatok fényképeit, aprólékos újabb jeleket fedezve fel magán a feliratos kövön különféle megvilágítások alkalmazásával. Maga a vonalas betűzés is egészen más képet mutat, mint SZŐKE ISTVÁNÉ. Tele van új jelek sorozatával. A CSALLÁNY-féle rekonstrukció a 16 betű helyett már 35 jelet, ligaturát stb. vizsgál felül. Eredménye megnyugtatóan meggyőző, és ami legfontosabb, szöveget is tud a két rovássorból kiolvasni. Olvasata a rekonstruált betűsor és helyesen alkalmazó pacskolat-megvilágitás ésszerű követelményeként a következő:

fa_er_2-119

CSALLÁNY a szöveg megoldása mellé a következő "háttér magyarázatot nyújtja, amely még jobban megerősíti a kutatás eredményének helyes voltát:

"A fent megoldott rovásszövegen kívül, a jobb sarokban arab számmal "1459" ... A bal alsó sarokban ugyancsak bevésett, latin betűs szöveg: "KEVI KATICZA". De évszámok, számok, római számok, nevek szavak nyüzsögnek a kőlap felületén mindenütt.. Egy részük ezeknek a rovásírás értelmét magyarázza. Volt olyan "megfejtő", aki római számokkal, másik meg arab számokkal kísérletezett. Egyben mindannyian megegyeztek, hogy a feliratot jobbról balra fejtették. Így a bal sarokban látható női nevet bevésője írások - "ívek" - szó helyett olvasta "KEVI"-nek, a "hun-székely" szót pedig "KATICZÁ"-nak, a rovásírás jeleit felületesen ismerve..."

A tudós kutató szövegmegoldása mellett nagyjelentőségű az általa kihámozott ligatura-sorozat, amely a következő:

fa_er_2-120

Mint jelentőség nélküli érdekességet említjük meg itt szintén CSALLÁNY tudósítása nyomán, hogy ezzel a karácsonyfalvi felirattal ALTHEIM professzor is foglalkozott és a szokásos módján "protobolgár"-nak minősítette azt. Eltekintve ama komoly, tárgyat ugyan nem érintő tévedéstől, hogy a magyar nyelv ismeretének hiányával a rovásírást felfedező SZŐKE ISTVÁN nevét helynévként fogta fel, az általa kínált történelmi háttér sem felel meg a valóságnak. Ő ui. az avarok elleni végső-győzelem dicshimnuszának töredékét látja a felí[r]ásban és a jenyisszei-talasi rovásjegyekkel "minden nehézség nélkül" olvassa a szöveget. Ez azonban tagadásba veszi a rovás székely mivoltát.

*


VIII. Rész: Tollalírt rovásemlékek

TOLLALÍROTT ROVÁSÉMLÉKFK

Idők folytán az íráströgzítő alkalmatosságok sorra megváltoztak. A változást igényelte a beírt felületek cserélése a puha agyagtól a kemény kőig vagy a rovásbottól a papírig. Így lett a véső és rovóbicsak utódja a hasítotthegyű madártoll.

Gyérszámu írásosemlékeink sorában szerepelnek olyan leletek, melyeket az eredeti kővésetről, vagy a rovásbotról másoltak le és így jelentőségük számottévő, hisz a megsemmisült, elpusztult őspéldány időbelileg korábbi írástudásról tanúskodik. Ilyen a legnagyobb, leghosszabbszövegű írásemlékünk a híres MARSIGLI-féle másolat az eredeti, középkori rovásbotról kalendárium-szövegével és a konstantinápolyi szeráj-istáliónak a márványfalába vésett, KEDEI SZÉKELY TAMÁS nevéhez fűződő panaszirat. Mindkettőt szerencsésszemű régiséggyűjtők örökítették meg tollal s így a székelyföldi rovásnaptár és az istanbuli istállófelirat, bár elpusztultak, szövegük, betűsoruk reánk maradtak. Ugyancsak ilyen "átmentett" rovásemlék a BOD PÉTER-féle templomi feliratnak a másolata is. Az eredetit már rég befalazták és ha figyelmes régiséggyűjtők nem másolták volna le ezt is, egy rovásemlékkel még szegényebbek lennénk.

Érdemes szóvátenni a magyar íráskutatók, rovásemlék gyűjtők tevékenységét és azt a jellegzetes tudós adottságot, amellyel a magyar kutatók, sokszor csak alkalmilag előttük felbukkanó régészeti adatokat, főleg felírásokat számontartják és több esetben le is jegyzik. Etekintetben TARDY LAJOS "Régi magyar követjárások Keleten" c. munkája nyújt sűrített adatokat, elhanyagolt részleteket a konstantinápolyi istálló-felirat körülményeiről. Egész Európa még ma is úgy tudja, hogy a SZULIMÁN török szultán és FERDINÁND bécsi császár közt állandóan folyó diplomáciai tárgyalások megbízottjai közül - a magyarok mellőzésével - a belga BUSBECQ és a cipszerek közt élő DERNSCHWAM játszották az oroszlánszerepet és egyben nevükhöz kapcsolja a római műveltség egyik nagyjelentőségű, a mai Ankara mellett talált feliratának, AUGUSTUS császár "végrendeletének" megörökítését. A követség igazi feje VERANCSICS ANTAL egri püspök és titkárja a humanista műveltségű, udvarhelyszéki születésű BELSEY JÁNOS is, aki nagyon sok epigráfiai, írástörténeti leletet örökített meg másutt is. Meg kell jegyeznünk, hogy Európa tudománya nagyon mostohán bánt el nemcsak magával a követség fejével VERANCSICCSAL, hanem méginkább BELSEYVEL. Erre vonatkozólag idézem TARDY munkáját:

"A művelődéstörténetbe, elsősorban az epigráfia történetébe egyedül BUSBECQ neve kerül be, mint az ancyrai (ankarai) lelet felfedezője. Semmi okunk nincs arra, hogy ne őt tartsuk az egyik felfedezőnek, de arra sincs ok, hogy megfeledkezzünk VERANCSICSRÓL és a kőtáblát megfejtő, lemásoló, elveszett emlékezetű magyarokról..." (Idézett mű, Budapest 1971. 130-131. old.)

Az ankarai epigráfiai lelet megtalálása megismétlődik pár hónappal később a szultán-városban, Konstantinápolyban is. Itt találták meg a rovásírástörténet egyik legdöntőbb emlékét a szultántól a rendelkezésükre bocsátott szálláshelynek, az azóta leégett "Elcsi Hán" is[t]állójának a falán. Azelőtt negyven évvel egy hasonló követségjárásban ott tartózkodó írástudó, az ugyancsak udvarhelyszéki származású KEDEI SZÉKELY TAMÁS. A szöveg mélységesen emberi szorongást fejez ki - írja TARDY - olyan betűkkel, amelyeket hozzáértő földieken, honfitársakon kívül senki más nem tudott magának kibetűzni. (I. m. 195 old.) Azzal a nagyfokú valószínűséggel, hogy BELSEY fedezte fel és másolta le a betűsorokat, az írástörténeti kutatók nem sokat törődtek, ők azt a nevet emlegetik örökké, aki az egész esetről naplót vezetett és akinek az írása egyedül maradt reánk, míg a magyaroké elpusztult.

Íme bemutatunk egyet a "tollalírott rovásemlékek" közül. A MARSIGLI-féle székelynaptárral külön fejezetben foglalkozunk. Viszont szót kell ejtenünk a többi jeles rovásemlékről még abban az esetben is, ha nem valami régebbi rovásról másolták le őket. Ilyen a híres "nikolsburgi" emlék a maga nagyszerű rovás-ábécéjével és magyarázatával, valamint TELEGDI kis rovásírásos tanulmánya, amelyet teljes egészében közlök az alábbiakban. Az un. "tudós-rovásírás" értéke bár nem olyan perdöntő, mégha ma már "régiség" számba megy mindegyikük, azonban arra mutat, hogy a 17. század folyamán humanista műveltségű, sokszor külföldetjárt tudósaink régi hagyományként mint "szkíta" írásról emlékeznek meg, akkor, amikor még a középkori krónikáink az ismeretlenség homályában lapultak... Ez azt mutatja, hogy a magyar népies és tudós közvélemény egyetértően vallotta a rovásírás ősiségét és kapcsolta a magyarság eredettudatát a szkítákkal. Vannak tollalírott rovásemlékeink, amelyeket egy későbbi tudós generáció vett a hovatovább feledésbemenő írástudás felfrissítésére. A nép egyszerű fiai azonban - mint láttuk - nemzedékről nemzedékre, töretlen vonalban őrizte és vitte tovább ősi kultúrörökségét és még ma is találkozunk korosabb honfitársi vonalon olyanokkal, akik egy-egy számadójuhász, vagy barkácsoló ezermester kezeügyében még látták működni a rovásolóbicsakot. Ez a szó "bicsak" - jellegzetesen - az ó-török nyelven faragószerszámot (bicskát!) és egyben betűt is jelent!

A KONSTANTINÁPOLYI ROVÁSEMLÉK ÉS SZERZŐJE

Az istanbuli "Elcsi-Hán" - Követek Szállása istállójának egyik márványkövére vésett rovásemlék a maga jellegzetesen tömör, "kevés "betűvel sokatmondó" szerkesztésével, három sorban egy egész és az akkori időkben világraszóló eseményt örökített meg, szereplőivel, és magának a szerzőnek nevével együtt. De álljon itt maga a feloldatlan szöveg tájékozódás végett, amíg végső kibetűzésével foglalkozunk:

ezer öcáz tizenöt esztendőben írtáq eszt; László király öt követét várattáq itt: Bilaji Barlabás kettő esztendejik it vak; nem tőn császár...; Keteji Székel Tamás írtán eszt; Szelimbök császár itt té ben száz lóval

fa_er_2-125

fa_er_2-126

A szövegben jelzett LÁSZLÓ király, azonos II, ULÁSZLÓVAL, aki a nagyhatalommávált Ozmán Birodalommal többízben fegyverszüneti tárgyalásokat folytatott. A jelzett követség öt tagjából ismerjük PAKSY MIHÁLY, HORVÁTH MÁTÉ és PETÁCI FÉLIX nevei mellett a szövegben is szereplő királyi megbízottat, BÉLAY BARNABÁST. Jelzi továbbá a szöveg a "kettő esztendejik" tartó vesztegelést, amellyel a szultán a követséget visszatartotta. Ez az idő - mint később látni fogjuk - megnégyszereződött. Ezek után a szerző neve következik: "KETEJI SZÉKEL TAMÁS írtán eszt.."

A felirat történeti háttere rövidre fogva a következő: A BÉLAY-féle követséghivatása az volt, hogy SZOLIMÁN szultánnál a már lejárt első és hét évre terjedő fegyver, szünetet mindenáron meghosszabbítsa. SZULEJMÁN szívesen fogadta a magyar király embereit és mint fortélyos, ravasz diplomata azonnal felmérte a fényes kíséret jelentőségét. Ez a kíséret ugyanis nyolcvan válogatott, színpompás díszbeöltözött, viháncoló lovakon érkezett huszárból állott. Oly nagy hatásuk volt, hogy a szultán legszívesebben örökre ott tartotta volna őket. SZULEJMÁNNAK ezekben az években minden erejét össze kellett szednie, hogy IZMAIL perzsa sahhal szembe tudjon szállni és az Ozmán Birodalom keleti határait biztosítani tudja. Míg tervei kialakultak, egyre váratta a követséget és tétlenségre kényszerítette a, délceg huszárokat.

fa_er_2-127

Így múlt el a megérkezéstől, 1513-tól fogva két kerek esztendő, mikorára már bizonyára nagyon unták a kényszervendégséget, "baráti fogságot", amikor 1515-ben a magát megnevező KETEJI SZÉKELY TAMÁS az istállófalára rótta a késői kornak szánt izenetét, megírta az istanbuli rovásemléket.

KETEJI SZÉKELY TAMÁS felől sok vita folyt. SZÁDECZKY LAJOS helytörténeti kutatásai szerint nem KETEJI, hanem KEDEI származású volt, az Enlaka melletti kis székely községből Kede faluból Udvarhelyszékből. Ma már mindenki elfogadja ezt a nevet. Székely származását már neve is bizonyítja és SEBESTYÉN GYULA szerint a felirat helye és körülményei arra mutatnak, hogy rejtett írásnak szánta, tartva esetleges megtorlástól a törökök részéről.

A követség további sorsáról még csak röviden annyit, hogy a szultán BÉLAY BARNABÁST mindenüvé magával vitte hadjárataiban. Voltak így Kairó ostrománál és az ázsiai katonai manővereknél is. Az volt a trükk, hogy rengeteg magyar és bosnyák hadifoglyot - egyesek szerint mintegy hatezer főről volt szó - magyar huszár mundérba öltöztette, magyar zászlók alatt vezette a perzsa és egyiptomi uralkodók ellen, azt a látszatot keltve, hogy Magyarország az ő oldán áll.

KEDEI SZÉKELY TAMÁS sorsáról és személyéről - sajnos - nem sokat tudott kíderiteni a szorgos kutatás, de ősi írásunk megörökítése halhatatlanná teszi őt.

*

A ROVÁSFELIRAT FELFEDEZÉSE

Bár a tollalírott rovásemlékekről szóló bevezetősoraimban némileg értintettem ennek a nagyfontosságú emléknek a felfedezési körülményeit, részletesebben is szót érdemel, hogy megörökítésének történetét taglaljam. Maga az a tény, hogy ez a rovásemlék kapcsolta véglegesen a belsőázsiai törökrovásírásrendszerhez az addig oly sokszerű kísérletezéssel, erőltetett hasonlítgatásokkal föníciai és egyéb ábécék rokonságába sorolt székely-magyar rovásírást, megérdemli, hogy a közreműködő személyekről megemlékezzünk.

Mint már említettük, VERANCSICS ANTAL egri püspök és ZAY FERENC, a dunai magyar hajóhad parancsnoka, korábban neves végvári kapitány 1553 július 3-án, alig egy évvel FRÁTER GYÖRGY meggyilkolása után I. FERDINÁND megbízásából Istanbulba indultak, hogy a szultánnal fegyverszüneti szerződést kössenek. A fényes követségi kíséret hatvankét személyből állott és a már említett DERNSCHWAM felvidéki cipszer származású tanácsos, meg a belga születéső [születésű] BUSBECQ kivételével színtiszta magyarokból verbuválódott. A követségi napló sorra említi VERANCSICS és ZAY mellett DŐRY MIHÁLY, TÓDOR, NAGY IMRE, KUN BENEDEK, SZABÓ LÁSZLÓ naszádosvajdák, GODOCSY GÁBOR, OLÁH GYÖRGY, BALLAGI LUKÁCS, GÁSPÁR FARKAS, SIMAI GYÖRGY huszárok, VAJKAI TAMÁS, ORBÁN, LIPPAI DEMETER, MOLNÁR MÁTYÁS, TÓTH MÁRTON, OLÁH IVÁN és TOLNAI MÁTYÁS kocsisok, MIKLÓS káplán és a kísérő pap, GÁSPÁR valamint VELKY BALÁZS és BELSEY JÁNOS "diákok", LOVAS SIMON és MIKLÓS szakácsok, LUKÁCS szabó, ANDRÁS borbély s egy másik ANDRÁS komornyik neveit.

Tehát egész "udvartartás" érkezett a szultán-városba, hogy a magyarság drámai éveiben a törökveszedelmet elhárítsa. Fogadtatásuk nagyjából kellemes volt, bár megtörtént egy alkalommal, hogy a felbőszült szultán házífogságra ítélte őket. Szálláshelyük a mai Top Kapi Szerály területén, a régi "Ercsi-Hán"-ban, azaz a "Követek-házában" volt. Éveket töltöttek itt és ha másként nem, unalomból minden részletet megfigyeltek lakosztályukban. Így egészen magátólértetődő, hogy VERANCSICS tízenkét kötetnyi naplót vezetett a történtekről és megfigyeléseiről, amelyekben a régészeti leletek is sűrűn szerepelnek. ZAY FERENC is rászánta magát, hogy hivatáshozillő módon a magyar hadtörténet egy tragikus eseményének, Nándorfehérvár elvesztésének oknyomozó történetét megírja.

Szükségesnek láttam eme részleteket megemlíteni, mert sajnálatos módon magyar részről a "hivatalos" tudományos körök részéről SEBESTYÉN leírásában a leletkörülmények apró mozzanatai teljes egészében DERNSCHWAM nevéhez fűződnek s a magyar követségi tagok, főleg a székelyek egyáltalán nincsenek megemlítve. Ez részben érthető is, hiszen ő teljesen BABINGER FERENC würzburgi írástörténész hatása alatt állva annak minden tájékozatlanságát és részben elfogultságát szükségszerűen átvette. Így történt aztán, hogy a DERNSCHWAM-féle naplóban szereplő adatokból is csak azokat a részleteket vette figyelembe, amelyeket BABINGER felsorolt és nem mélyedt el az eredeti útinaplóban, amely egyébként maga is megemlíti, hogy BELSIUS "schreiber", máskor "dijack", azaz "diák" rajzolgatta le neki utazásuk közben az írástörténeti emlékeket, többek közt a híres AUGUSTUS-féle "végrendelet" márványtáblába vésett szővegét. SEBESTYÉN nagyszabású munkájában BELSIUS-ról, magyarul BELSEY JÁNOS diákról mégcsak említés sem esik, pedig nagyszerű szerepléséért visszatértük után FERDINÁND nemességet adományozott neki "Eperjesi" előnévvel. A kiváltságlevél részletesen kiemeli, hogy régészeti és nyelvészeti tudományáért az ország szolgálatában tette magát érdemessé a kitüntetésre. TARDY szerint: "BELSEY JÁNOS egyike volt az elsőknek - vagy talán éppen az első -, aki diplomáciai szolgálatokért és tudományos, - közelebbről régészeti - érdemekért nemességet kapott." (I. m. 132)

fa_er_2-129

Belsey János cimereslevele a
budapesti Országos Levéltárban

Bár SEBESTYÉN azzal, hogy a rovásszöveg feoldásánál bizonyos ellenvetéseket tett BABINGER véleményével szemben, ennek érzékenysége miatt éles ellentétbe került a BELSEY-DERNSCHWAM-féle másolatok felfedezőjével, mégis tulon-tulbecsülte az érdemeit és mintegy kizárólagosságot biztosított neki. BELSEY és a többi magyar követségi személy, mint láttuk, teljesen mellőzve vannak a konstantinápolyi felirat megtalálásánál.

A kutatás azóta kiderítette, hogy BELSEY JÁNOS éppúgy udvarhelyszéki származású volt, mint magának a rovásfeliratnak a szerzője, KEDEI SZEKELY TAMÁS. Így több okunk van feltételezni, hogy a feliratot nem a Fuggerek és a velük rokonságban álló Thurzók megbízottja találta meg, bár ennek az útinaplójában van megörökítve. Erre a feltevésre késztethet bennünket az a körülmény is, hogy a rovássorok olyan helyen voltak bevésve - mintegy rejtekben -, ahol csak alantasabbrangú személyeknek tűnhetett fel. A helyet - szerencsére - pontosan leírja az útinaplómásolatok ismertető részlete. Másolat ugyanis több is akad. A prágai másolatot HANKA fedezte fel és az ő nyomán a híres RANKE LIPÓT történész közölt tőle ismertetést. Az augsburgi példányt, amely a Fugger-család könyvtárából került elő és magyarul WENZEL GUSZTÁV "A Fuggerek jelentősége Magyarország történetében" (Budapest, 1882) értékelte ki. Hamarosan hírement, hogy a wolfenbütteli nagyhercegi könyvtárnak szintén van egy másolata. Mindegyik másolat végén ottszerepel a konstantinápolyi rovásmásolat a megfelelő helyszíni leírással az Elcsi-Hánban. Ezek a helyszínleírások a következő szöveggel szerepelnek latinból magyarra fordítva: "Konstantinápolyban, egy szerályban, mely alapítójáról ALI basáról van elnevezve és ahol a királyi követ urak hosszabb ideig elszállásolva voltak, az istálló külső részén, a fal alján alig a föld felett, egy hosszúkás fehér követ találtunk, amelybe a következő három sor írás volt olvashatóan bevésbe, [bevésve] senki által nem értett betűkkel..."

Az említett fehér kő tehát az istálló falába volt beépítve közel a földszintjéhez. S visszatérve megkezdett bizonyításomra, hogy a felirat felfedezése inkább a követség alantasabb beosztású személyzetéhez fűződik, semmint a rangjukra oly féltékenyen vigyázó vezetőkhöz, azt kell mondanunk, hogy a kísérőszemélyzet sorában feltűnően sok a lovász, huszár és kocsis. Ezek mindennapos elfoglaltságuknál fogva sokkal közelebb forogtak a felírást viselő fehér kőhöz. Kapcsolataik a "diákokhoz", akik sorában BELSEY JÁNOS is szerepelt, kézenfekvőbb, mint magukhoz a "királyi követ urakhoz". Észrevételeiket sokkal közvetlenebbül közölhették a "minden régi írást" feljegyző "diákkal", mint a nagyurakkal. Így BELSEY személye a legeslők [legelsők] között szerepelhetett a felirat megfigyelői közt.

Erről az ésszerű feltételezésről SEBESTYÉNNEK ellentétes véleménye van, amelyet egészében idézek: "Arra az állításra vonatkozólag, hogy a felirat jól olvasható betűit senki sem értette meg, fölemlítjük, hogy a követség magyar főpapja, VERANCSICS ANTAL, egyike volt azoknak a tudós emlékíróknak, akik bennünket a székelyföldi rovásírás használatáról elég körülményesen tájékoztattak. Midőn sorait ismert ettük, már kifejezésre juttattuk azt a sejtelmünket, hogy VERANCSICS aligha volt tisztában a rovásírás mibenlétével... Mert a helyszínen ha felismerte volna a felirat magyar tartalmát, a DERNSCHWAM - nap[l]óban okvetlenül nyoma maradt volna..."

fa_er_2-131

fa_er_2-134

Szerintem ez a vélemény nagyon is ingatag érvelés, hiszen tudjuk, hogy maga az egri érsek, bár eléggé ismerte a székelység szokásait, jómaga szlavóniai családból származva nem mélyedhetett el ilyen részletekben. De ettől eltekintve, ma már tudjuk róla, hogy az ő útinaplójának és jegyzeteinek csak töredéke maradt reánk és éppen azon részek mentek veszendőbe, ahol a konstantinápolyi követség eseményeit örökítette meg. ZAY FERENC pedig komáromi lévén, valószínűleg valóban járatlan volt a feliratok kibetűzésében. Így annak ellenére, hogy DERNSCHWAM magának tulajdonítja a felfedezés dicsőségét és naplójában így is örökíti meg, BELSEY JÁNOST mindenesetre igyekezett elmellőzni a felirat lejegyzésének eseményéről.

Szerintem a legerősebb érv DERNSCHWAM kizárólagos felfedezésével szemben az a körülmény, hogy az összes reánkmaradt másolatok gót rúnáknak tartották a székely rovásfeliratot, hisz minden másolat végén, a háromsoros magyar szöveg után a következő feljegyzés szerepel: "Tale alphabetum reperitur in Cronica Gotorum OLAHI MAGNI", azaz magyarul: "Ilyen ábécé van OLAHUS MAGNUS gót krónikájában." Ez az idézett mű, amely 1555-ben Rómában jelent meg, valóban közli a gót-északgermán runasor betűit. Az a körülmény, hogy DERNSCHWAM annyira kiemeli a "gót" jellegét a székely ábécének, mutatja ama törekvését, hogy a felirat szövegét igyekezett megoldani, de magyarul nem tudván "kisajátította" a sokban hasonló rovásjeleket a rúnák javára. Feltételezhetőleg vitatárgya is lehetett közte és a követség magyar tagjai közt a felirat betűinek eredete és a germán felsőbbségi érzés jegyében a Fugger-megbizottat arra késztette, hogy a saját véleményét tartsa helyesnek. Így került bele - a magyarok mellőzésével - a kultúrtörténetbe DERNSCHWAM "felfedezése". Ismerünk hasonló eseteket magában az írástörténetben is. Ilyennek számít ZALÁNKEMÉNYI KOKAS ISTVÁN leírása, amely 1582 táján, mint II. RUDOLF követe Perzsiában a babiloni romokon talált feliratok másolata készült. Sajnos küldetése közben meghalt és jegyzeteit titkára HENNING CROSSEN adta nyilvánosságra "Iter Persicum" címen 1610-ben, ahol a magyar tudós szorgos munkája épp csak meg van említve. Még mostohábban bánt el a tudományosvilág az ugyancsak magyar BARTHA JÁNOSSAL, aki 1891-ben a híres W. BLECK-F. LEHMANN exepedició [expedició] mérnökeként az örményországi Menuas-csatorna rovásírásos feliratait másolta le, miután a két német tudós a felfedezések "jogán" összevesztek, BLECK sértődötten visszatért Berlinbe, LEHMANN pedig betegen és tehetetlenül feküdt egy kórházban. Az expedíció tudományos beszámolójában BARTHA neve nem is szerepel...

Összegezve a konstantinápolyi felirat valódi megtalálójának személyéről való eszmefuttatásaimat, vallom TARDY megállapítását:"A kérdés tudományos szempontból lezárt, ugyanakkor azonban nem kaptunk választ arra, hogy vajon a szintén udvarhelyszéki származású BELSIUS azaz BELSEY JÁNOS felismerte-e az írásjelekben a magyar rovásírást, vagy sem, illetve hogy ő hívta-e fel DERNSCHWAM és VERANCSICS figyelmét a leletre. BELSEY életének és hagyatékának felkutatása után lehet majd minderre választ adni." (I. m. 286. jegyzet.)

VERANCSICS jártasságát a rovásírás technikájában mindenesetre szemelőtt kell tartanunk a konstantinápolyi felirattal kapcsolatban is. Ma még a részben elkallódott tanulmányai alapján nehéz megállapítani, hogy ezt a jártasságot pécsi püspök korában szerezte-e, amikor Erdély és a Székelyföld egyházmegyéje is az ő hatáskörébe tartozott, vagy talán később. Mindenesetre a reánkmaradt írásai egyikében, általánosságban a székely-magyar rovásírásról a következőkben nyilatkozik: "Betűk gyanánt bizonyos jegyeket metszenek kockamódjára négyszögletűvé faragott botokra s a sort, mint a zsidók, egyiptomiak és törökök, jobbról balra viszik és egy, legfeljebb két ilyen sor, némi pontok hozzátételével, a jegyek számához képest, igen sok értelmet ad. Földiek széltére azt beszélik, hogy a hunok is ezeket az írásjegyeket használták..." VERANCSICSNAK talán a konstantinápolyi felirat rovásmivoltának megállapításánál mindössze az a szokatlanság tűnhetett fel, hogy ez esetben az írássorok nem négyszögletesre faragott boton, hanem laposfelületű márványkövön jelentek meg.

*

A ROVÁSEMLÉK MEGOLDÁSA

A konstantinápolyi szöveg megoldásán sokan kísérleteztek. Maga a másolat felfedezője a fiatal egyetemista BABINGER, aki tulajdonkép germán rúnákat gyűjtött, nem tudott vele megbirkózni és azért küldte el THOMSENNEK, az ázsiai ótörök feliratok tehetséges megfejtőjének. Szerencsére THOMSEN magyarul is tudott és így jutott az egész lelet a magyar tudományos világ köztudatába. Szerencsére olyan felkészültségű tudóst bízott meg a Tudományos Akadémia az ügy lebonyolításával, mint SEBESTYÉN, aki 1913-ban tartotta róla első szakelőadását.

Előadása miatt BABINGER megneheztelt SEBESTYÉNRE és heves viták alakultak ki a végső szövegmegoldás körül. THOMSEN kísérletében, bár magyarul tudott, voltak ugyan tévedések, de ezek a szereplő személyek és történelmi körülmények nemismeréséből eredtek. Különben a nagy dán tudós nemzetközi tekintélye érte el, hogy a felirat nem a germán rúnák, hanem az ótörök-rendszerü rovásjegyek listájára került és így hivatalosan is kénytelenek voltak elismerni mindenütt, hogy a magyarságnak is volt eredeti, őshazából hozott saját írásrendszere. THOMSEN megfejtési kísérletét alább közöljük hasonmásban.

Ez volt a kezdet. Azóta egész irodalom támadt a szöveg körül. Megnyugtató és véglegesnek tekinthető CSALLÁNY megoldása, aki NÉMETH GYULA olvasatából indul ki. A rovásszöveget - nyomdatechnikai nehézségek miatt hat sorba szorítva - a következő módon közli:

fa_er_2-137

fa_er_2-138

A konstantinápolyi rovásfelirat érdekessége, hogy az előrelátó furfangos székely írója az egészet "tükörképben" írta, azaz balról jobbra irányuló sorokban. Ez talán azért történt, hogy az esetleges beavatatlanoknak megnehezítse a szövegben rejlő panasz megértését a hosszú várakozás miatt. Egyben írástörténeti jelentősége magyar vonatkozásban az, hogy a megoldásával THOMSEN ráirányította a figyelmet és a hazai tudományos körök is kénytelenek voltak végre komolyan venni a rovásírást. Láthatjuk ezt SEBESTYÉN munkájából is, aki 1915-ben tanulmányában egyik fejezetcímeként "A M. T. Akadémia beavatkozása" fejezi a kényszerhelyzetet a külföldön előbb, mint Magyarországon, megindított tudományos szintű kutatás és érdeklő tájékozódása láttán.

Bár az Akadémia sokszor igényelte magának az irányítást és vezetést a tudományok különféle ágazataiban, a történelmi ágazatban mindig az események lezajlása vagy a "műkedvelők" eredményeinek és sikereinek láttán "avatkozik" bele a jelzett tudományágazat új irányzatába. S ez rendszerint azzal kezdődik, hogy "tudománytalannak" bélyegzik a szorgos "műkedvelők módszereit, bár sokszor egyszerűen beiktatják saját tudásuk gyümölcseként az eredményeiket...

THOMSEN próbálkozásának kéziratát már SEBESTYÉN GYULA közölte facsimilében, hogy ezzel is kifejezze az Akadémia megbízásából, hogy "nemzetünk nagy büszkeségére, örök időkre beírta nevét a magyar tudomány történetébe is", annak ellenére, hogy ez a megoldási kísérlet teljesen a dán tudós török nyelvészeti jártasságának tudható be! Így utólag, mintha VÁMBÉRY újból felemelte volna a vesztesnek vélt török rokonság zászlaját a látszólag diadalmas finnugorizmussal szemben. Ezért én is újraközlöm a kísérlet fénymásolatát, de most a Közép Ázsia tereiről a Kárpát-medencébe vándorolt ősök tiszteletére!

*

A NIKOLSBURGI ROVÁS ÁBÉCÉ

Ezzel a rovásírásos-emlékkel szintén JAKUBOVICH EMIL foglalkozott először érdemben (1935). A herceg DIETRICHSTEIN-család morvaországi, nikolsburgi könyvtárának árverésekor figyelt fel rá egy budapesti antikvárius fia RANSCHBURG GYÖRGY, aki felhívta a magyar nemzeti múzeum illetékeseit, hogy szerezzék meg gyűjteményük számára a jelentős írást. A rövid írás egy régi inkunábulumon, ősnyomtatvány első-belső oldalán, mint táblatöltelék szerepelt. Az árverezőket sikerült meggyőzni jelentőségéről és leválasztották az ősnyomtatványról és így került a Széchényi Könyvtár gyűjteményébe, ahol ma is megtalálható.

Magáról a kéziratról JAKUBOVICH a következőket írja:

Maga az Országos Széchényi Könyvtár birtokába került s "Magyar Nyelvemlék 70." jelzettel ellátott, hátsó védőlevélül szolgált pergamentlap, melynek versoján a székely rovásábécé olvasható, 30X21 cm. nagyságú, jól kidolgozott, finom, sárgásfehér, ú. n. északi hártya. Előlapja teljesen üres. Beírt hátlapjának jobb oldalán meglehetős széles margója van, bal oldalán a rovásbetűs sorok egészen a lap széléig kiérnek. Ugyancsak a bal oldalon a lap felső és alsó szélétől egyenlő távolságra, két helyen lyukak és rozsdás szegek nyomai meg egy függőlegesen levonuló gyűrődés világosan mutatják, hogy a pergamentlap, mielőtt az ősnyomtatvány hátsó védőleveléül alkalmazták, már egy korábbi könyv, nyilván kódex, első táblájának belső borítólapja volt. Ennek megfelelőleg a levél hátlapjának három külső szélén széles sávban a ragasztóanyag nyoma, az előlapon pedig a nedves ragasztóanyag okozta felhólyagosodás jól látszik. Á két lyukacsos, elrozsdásodott helyre voltak a kódex első táblájának zárócsatjai felszögezve, a függőleges gyűrődést pedig a tábla bőrbevonásának behajtott széle okozta. A lap latinbetűs írásának palaeographiai jellege is igazolja, hogy a székely és zsidó alphabetumot, a betűjegyek latinbetűs hangértékével meg a latinbetűs zsidó hónapneveket nem az 1483. évi ősnyomtatvány védőlevelére, hanem jó pár évtizeddel korábban, legalább is a XV. század derekán, egy régibb kódex első táblájára ragasztott belső borítéklapra jegyezték föl.

A lap felső felét egészen a székely ábécé foglalja el. Felette vastagbetűs, vörössel írt, törtsarkú gót kódexírással, két

fa_er_2-140a

in lignis" olvasható, tehát a székelyek betűi, melyeket fába metszenek vagy vágnak, vagyis röviden 'a székely rovásírás'. Utána következik jobbról-balra haladva harmadfél sorban a 46 (s nem mint az árverési katalógus írja 47) 10-12 mm. magas székely betűjegy, illetőleg betűösszevonás. Mindegyik fölé kisebb s hajlékonyabb latin betűvel hangértéke van jegyezve a következő sorrendben {a zárójelben levő magyarázatokat mi toldottuk közbe}:

CSALLÁNY nagy gyűjteményes tanulmánya, amely mindig a leglényegesebbet, azaz magát a pontos vonalvezetésű rovásjegyeket is közli s nyomában járva reprodukáljuk idevonatkozó adatait:

fa_er_2-140b

fa_er_2-141

fa_er_2-142

Mint az eredeti fényképfelvételen látható, nemcsak rovásírásos betűrendszer szerepel a nikolsburgi kéziraton, hanem a pergamentoldal alsó részén héber betűkkel jelzi hajdani írója a hónapok zsidó neveit a megfelelő latin kifejezésekkel. Ez azonban számunkra semmi jelentőséggel sem bír.

KÁJONI JÁNOS CSÍKSOMLYÓI CSERI-BARÁT ROVÁSEMLÉKEI

KÁJONI JÁNOS a Kolozs-megyei Jegenyén született 1629-ben görögkeleti szülőktől, akik - mint ő saját maga írja - református-pappal kereszteltették meg. Az a körülmény, hogy szülei görög-keleti vallásúak voltak, a későbbi kutatások szerint arra a tévhitre vitte életrajzíróit, hogy oláh nemzetségűnek állítsák (natione vlachus) őt. Magyarországon ui. akárki, aki görögkeleti vallású volt, magától értetődően, de tévesen azonos volt az "oláh"-hal. Tízenkilencéves korában, 1648-ban belépett a csíksomlyói ferences barátok szerzetébe. Nagyszerű zenei érzéke miatt orgonistává tanít[t]atták ki és mint ilyen messzeföldön híres lett, egész sor tanítványt képzett ki zenei szakemberekké. Legnagyobb érdeme azonban az, hogy nagy lelkesedéssel gyűjtötte Erdélyszerte a középkori ének emlékeket. Több száz ilyent mentett meg az utókorra "Cantionale" c. gyűjteményében.

fa_er_2-143

KÁJONI JÁNOS munkájának 46. oldalán a következő megjegyzést írta székely rovás ábécéjéhez:

"Régi módi szerint való SZÉKELY A. B. C. mellyel régenten a Székelyek éltek, melyet vissza kell olvasni és írni amint ebből kitetszik. (Most következik a rovás ábécé sora.) Ha ki pedig mostani mód szerént akar velek élni, írja ügyében őket, mint a mastaniani A. B. C. D., de régenten a Székelyek így pronuntiálták: A, eB, eCS, eC, eD, eF, E, eG, eGY etc. Minden betű eleibe E betűt tettek pronuntiálandó.

Abreviationes. (Következik a ligaturák, összevonások sorozata, amely azonos a TEGEDI-féle sorral.) S latin zárószavai: "Sed gravi sibilo prolata, ut Sálya. Fr. Joannes Kajoni scribebat 1673."

Igen nagyjelentőségű KÁJONI több apró jegyzete azért is, mert rovásjegyeit azonosították a MARSIGLI-féle rovásnaptár ősi rovásjegyei közül a legrégebbiekkel, melyek a középkorban használatos ünnepi liturgikus szokásokat is magukba zárják és ez azt mutatja, hogy még KÁJONI korában erősen divatozott a székelység között a koraközépkori rovásbetűk használata. Ezt az érdemét a cseri barátnak SEBESTYÉN is kihangsúlyozza sok már jeles gyűjtése mellett.

Egyúttal közlöm CSALLÁNY összegező betűtáblázatát KÁJONI ábécéjétől.

fa_er_2-144

Amint a CSALLÁNY-féle illusztrációból is kitűnik, KÁJONI ismerte a "capita dictionum" vagyis a sorkezdő "írás-főket", amelyeket "hüllőkhöz" szoktak hasonlítani.

A GYULAFEHÉRVÁRI KOLLÉGIUM SÁFÁRJÁNAK ROVÁSOS BORJEGYZÉKE

Ez az új rováslelet első ízben CSALLÁNY DEZSŐ nagy rovásírásos tanulmányában látott napvilágot. A tudós íráskutató elmondja, hogy a szegedi múzeumban véletlenül összetalálkozott egy másik szorgos rováskutatóval HEREPEI JÁNOSSAL, aki kolozsvári és szepsiszentgyörgyi kutatásainak eredményét közölte vele. Elsőnek említi HEREPEI leletei közt az un. gyulafehérvári sáfár jegyzéket, amelyet PORTSALMI ANDRÁS kolozsvári pap és egyben a BETHLEN GÁBOR, illetőleg II. RÁKÓCZI GYÖRGY fejedelemek [fejedelmek] kollégiumának gondnoka jegyzett fel 1655-ben.

fa_er_2-145a

Szöveg:

1. Írtam Szent Mihály havának
2. tizen harmadik naplán,
3. Szent Kerészt emelésekor,
Fejérvárat ezer hat száz ötven ötben.

A háromsoros szöveg mellett egyúttal egy ábécé táblázat is szerepel rovásjelekkel:

fa_er_2-145b

Ez a HEREPEI JÁNOS által felfedezett szöveg különös értékű a székely rovástörténetben, mert egyben azt is bizonyítja, hogy az erdélyi fejedelmi udvarokban szívesen látták a régi rovást ismerő papokat, ez esetben ANDRÁS papot, mint a kollégiumnak a gondnokát. A "gyulafehérvári ábécé" és az azt megelőző szöveg nyelvtörténeti szempontból is érdekes, amennyiben az "Exaltatio Crucis" magyar fordítását a maga zamatosságával "Kereszt Emelés" ünnepnek fordítja és a helyhatározókban egy egészen újdonságszerű adattal szolgál: "Fejérvárat" - formában. Jellegzetes az "E" rovásbetű két különböző formája is, főleg a mai folyóírás "F"-jéhez hasonló vonalvezetésben.

*

KOMÁROMI CSIPKÉS GYÖRGY EMLÉKKÖNYVI ROVÁSÍRÁSOS BEJEGYZÉSE

Ugyana[h]hoz az ó-szövetségi mítoszban élő református teológus generációhoz tartozik a szerző, mint az előbbiek. Tudását a héberben, görögben és latinban fitogtató, és ezért a rovás írást is mint "tudástöbbletet" használja volt tanára VESZELIN PÁL teológiai tanárnak ajánlott soraiban. Mint debreceni teológiai tanár 1655-ben kiadott magyar nyelvtanában is említi, hogy az ősi magyar rovásírásnak 32 jegye van. Kétségtelenül TELEGDI ábécéjét alkalmazta és nem is igyekezett a rovásírást a székely népi rétegeknél nyomozni, vagy annak emlékeit felkutatni.

Az alábbiakban közlöm SEBESTYÉN és CSALLÁNY után írása facsimiléjét, illetve betűinek vizsgálatát, szövegének értelmezését.

fa_er_2-146

Az albumlap rovásírásos szövege:

= Elég énnekem az Isten kegyelme. Te esmérd meg magadat.

A következő betűk fordulnak elő: a, d, e, é, g, gy, i, k, k, l, m, n, r, s, l.

Hiányzanak: b, c, cs, è, f, h, j, ly, ny, o, ó, ö, ő, p, sz, t, ty, u, ú. ü, ü, v, z, zs.

fa_er_2-147

Mint látjuk ezek a tudós emeberektől [emberektől] gyakorolt rovásírásoknak egytől egyig TELEGDI "Rudimenta"-ja volt a forrásuk és tulajdonképpen csak gyakorlatba igyekeztek ismét hozni a lassacskán elfelejtett, elhanyagolt ősi rovásírást, de azt magát nem igyekeztek sem tovább fejleszteni, sem már írásrendszerekkel összehasonlítani, így a népi kapcsolatok megszűnése látszólag íróasztal tudománnyá silányította ősi örökségünk gyakorlatát. Ez azonban csak látszólagos, mert az egyszerű nép fia, főként a pásztorkodó, barkácsoló ezermester hegyi-pusztai néprétegben mindig akadt, aki függetlenül a tudósok rovásírástudományától fenntartotta a rovásírás gyakorlatát.

*

MISKOLCZI CSULYÁK ISTVÁN KÉT ROVÁS ÁBÉCÉJE

Ennek a Miskolcon született tudós papnak, BETHLEN GÁBOR tábori lelkészének rovásírásos ábécéiével érdemben JAKUBOVICH EMIL foglakozott (1935), ahol életrajza sok minden részletet feltár a tudós szerző és méltatja írásának jelentőségét. Munkájáról írt tanulmányát facsimilében közlöm:

Miskolczi Csulyak (Chuliak) István vagy tudós nevén Stephanus Pastor Miscolcinus 1575-ben Tolcsván született, Zemplén megyében. Tanult Liszkán. Sátoraljaújhelyen, Debrecenben és Sárospatakon. Itt báró Thököly Sebestyén fiának, Miklósnak nevelőjévé lett (1600.), kit Késmárkra, majd németországi tanulmányútjára kísért. Együtt tanultak a görlitzi (Lausitz) gimnáziumban (1601-1602.), a wittenbergi (1602.) és a heidelbergi egyetemen (1603-1607.). Hazatérve a tarcali iskola igazgatója (1607.), szerencsi prédikátor (1608.), majd miskolci lelkipásztor (1612-1616.) lett. 1616-ban liszkai másodlelkész, 1621-ben Bethlen Gábor tábori papja. 1621-től liszkai első lelkész s végül 1629-ben a zempléni egyházmegye esperese meg a sárospataki kollégium gondnoka, curátora volt, Liszkán 1645 decemberében bekövetkezett haláláig.

Miskolczi Csulyak István az 1605-1610. években sűrű levelezésben volt Szenczi Molnár Albert (1574-1633 körül) nagynevű nyelvészünkkel, szótárírónkkal és zsoltárfordítónkkal. Úgy látszik, az ő kedvéért kutatta fel és jegyezte be naplójába a két székely alphabetumot is. Szenczi Molnár Albert említi az 1604. évben Nürnbergben kinyomtatott Dictionarium Ungarico-Latinumának ajánlósoraiban, hogy ősei székely eredetűek voltak. Dédatyja, Székely János Havaselföldéről került Mátyás király korában Báthory István seregébe s kijött Magyarországra. A nápolyi segélyhadban lábán megsebesült s neve Sánta János lett. Így megrokkanván nem ment vissza többé a Székelyföldre, hanem Mátyusföldén, Vága faluban - amely, közbevetőleg mondva, az Árpádok korában székely határőrtelep volt - nemes leányt vett nőül. Fia, Ferenc, a Duna egy patakján malmot szerzett s családi neve Molnárra változott. Tőle származott nagy tudósunk azonosnevű atyja, Molnár Albert.

Közbevetőleg meg kell jegyeznünk, hogy a híres-neves székely zsoltárfordító egyik munkájának, "Novae Grammaticae Vngaricae libri duo"-nak a megírásánál CSULYAK segítségére volt, aki a külföldönlévő földijének megküldte tanulmányozás végett az egyik közkézenforgó, erdélyi nyelvtant Marburgba. Sajnos, nincs megemlítve pontosan a nyelvtan címe, de feltételezik, hogy DÉVAI BÍRÓ MÁTYÁS 'Orthographia" nevű könyvéről volt szó, A tudós szerző rádöbbent a székely rovásírás ősiségére és azért új műve előszavában hazafias buzdítással körítve kéri különösen székelyföldi barátait és az olvasóközönséget, hogy ha ilyen írások volnának kezükben, vagy valami ilyesmiről tudomásuk lenne, közöljék azt vele, vagy legalább tegyék közkinccsé. Elmondja azt is, hogy ő elsőízben BENCZÉDI SZÉKELY ISTVÁN "Magyar Krónikájá"-jában találkozott ezekkel a betűkkel, amely Krakkóban jelent meg 1559-ben.

Minden valószínűség kedvéért MISKOLCZI CSULYAK ISTVÁN ezért mellékelte a két ábécét írásához, amelyet Marburgba küldött. A levelezésük, amely elég gyakori esemény volt, körülbelül ebben az időben, tehát 1610-ben szakadt meg végleg.

Csulyak István két, egymás alá írt székely rovásábécéje úgyszólván azonos. Mindkettő 2-2 sorban írva 33 egyszerű betűjegyből áll. A felsőben a jobbról-balra haladó betűjegyek fölé "nomen" szóval bevezetve a betűk nevét, alájuk "Scala" kezdettel hangértékét jegyzi. Az alsóban csak ezt az utóbbit írja a jegyek alá.

fa_er_2-149

A két "alphabetumot" CSALLÁNY DEZSŐ nyomán betűzzük át:

A két rovásábécé betűsora:

a, á(a), b(eb), c(ez, ecz), cs(ch, ets), d(ed), e,é(e),
f, g(eg), gy, h(eh), i,í(i) j(ei), k(ek. ehr), k(k, ak),
l(el), ly(ely), m, n, ny(eny), o,ó(o), ö, ő(ö),
p(ep), r(er), s(es), sz(esz), t(et), ty(ety), u,ú(u), ü,ű(ü, eő),
v, z,(ez), zs(ezs, sak).

a, á(a), b, c(cz), cs(ch),
d, e,é(e), f, g, gy, h, i,í(i),
j, k(k), k(chr), l,
ly(ely), m, n, ny, o,ó(o),
ö, ő(ö), p, r,r, s,
sz, t, ty, u,ú(u),
ü,ű(ü), v, z, zs(sch).

MISKOLCZI CSULYÁK GÁSPÁR EMLÉKKÖNYVI ROVÁSÍRÁSOS BEJEGYZÉSE

A már említett MISKOLCZI CSULYÁK ISTVÁNNAK A FIA. Sz ő Az ő művével és személyével is JAKUBOVICH EMIL foglalkozik említett művében, amelyet alább közlök:

Csulyak Istvánnak tíz gyermeke közül csak az 1627-ben született Gáspár nevű fia maradt életben. Előbb Sárospatakon tanult, majd onnan kicsapatván az utrechti és franekeri egyetemre ment ki. Eltanulta apja székely írástudományát és Kismarjai Veszelin Pál emlékkönyvének 297. lapján "Franequerae Frisiorum 3. Februarii, 1654." keltezéssel székely betűkkel jegyezte be a következő emléksort: "Légy hű mind haláliglan és teneked adom az életnek koronáját."

Az eredeti emlékkönyvi bejegyzést SEBESTYEN GYULA adta közre facsimilében, s az ő nyomán ismertetem:

fa_er_2-150

Alaposabb kiértékelését végérvényesen szintén CSALLÁNY DEZSŐ végezte el: Az albumlap rovásírásos szövege:

= Légy hű mind haláliglan és teneked adom az életnek koronáját.

Előforduló belük: a, á, d, e, é, g, gy, h, i, j, k, l, m, n, o, r, s, t, ü.

A szövegből hiányzó rovásjelek: b, c, cs, è, f, ly, ny, ö, ő, p, sz, ty, u, ú, v, z, zs.

*

GRÓF RÉVAI MIKLÓS "HUN-SZÉKELY ÁBÉCÉI"

A rovásírást nemcsak az egyszerű pásztornépek, barkácsoló székelyek, öreg "kőrakó mesterek" művelték, hanem a főúri rendhez tartozók sorában is találkozunk ősi írásunk kedvelőivel. Mint a későbbiekben szó esik róla, a RÁKÓCZI-féle emigráció titkos levélváltásainál, erdélyi főúri kúriák jegyzeteinél is felhasználták. Ez alkalommal Tata hajdani urát, gróf REVAI MIKLÓST említjük meg, mint rovásírást használó főurat. A mellékelt: "Alphabetum Hunno-Scythicum Siculicum" táblázat tőle ered.

SEBESTYÉN GYULA kikutatta, hogy került sor arra, hogy RÉVAI is foglalkozzék rovásírással. Röviden összefoglalva: Bécsben BATTHYÁNY nádor fiát, FÜLÖP grófot egy igazi székely származású piarista (kegyesrendi) tanár HORVÁTH BENEDEK nevelte és tanította a magyar nyelvre. Annyira alaposan végezte feladatát, hogy a székely ábécével is megismertette és külön nyelvtant szerkesztett számára. Korai halála után nevelői szerepét rendtársa HÁJOS ISTVÁN vette át, aki a nádor titkárával OSVÁLD FARKASSAL egyetemben befejezte HORVÁTH megkezdett nyelvtanát s mikor a fiatal gróf nevelése végetért a kéziratban maradt könyvet HÁJOS a tatai grófnak, RÉVAI MIKLÓSNAK küldte el, aki lelkes gyűjtője volt minden régi írásnak és rovásnak. A kéziratos nyelvtan ábécéjét aztán RÉVAI saját kezűleg felhasználta összehasonlításokra, főleg BÉL MÁTYÁS rovásjelei alapján.

RÉVAI ábécéje mellett szerepel a táblázaton a kétsoros "Abbreviaciones" fejezet is, ami tulajdonképpen a ligaturákat, betűösszevonásokat jelenti. Ezek szerint a tatai főúr már lényegesen előbbrevitte a kutatások vonalát, amely eredetileg KÁJONI ábécéire és ligaturáira vezethető vissza, mert HORVÁTH tanár maga is megírta ezt.

Annak ellenére, hogy RÉVAI MIKLÓS nevéhez egész különleges rovás ábécé fűződik, ő maga kételkedett a székely-írás valódiságában! Mint "Grammatica"-jában és különösen "Magyar literatura"-ja hasábjain a következő véleményét fejezi ki:

"Úgy tarthatjuk, hogy csak a székelyeknek találmányok ezek a betűk már itt laktokban. Elgondolhatjuk pedig az okát, hogy ez a régi és magát a többi magyaroktól igen megkülönböztető nemzet, különös betűk nélkül sem akart lenni... Korán tehették pedig ezt a székelyek, mivel korán vagyon már e különös betűkről is a szó, nevezetesen Kézai Simonnál, noha hibásan. De nagyobb világosságra, az ő tulajdon képekben, igenis későn jöttek, Telegdi János által. A hunniai betűket is tehát, amelyeket csakugyan nem lehet teljességei eltagadnunk, ezekből a székely betűkből meg nem mutathatjuk: hogy micsodásak voltanak a valóságos eredeti képekben..."

fa_er_2-152

OTROKOCSI FÓRIS FERENC ROVÁSSORA

Egyike a legtöbbet idézett tudós alapon rovásoló kutatóknak. Tőle magától csak az ábécét ismerjük 34 jegyével, mert nála a lágy "GY", "LY", "NY" és "TY" mássalhangzóknak más és eltérő jegyük van, mint a "G", "L", "N" és "T"-nek. Munkája, ahol ezt az ábécét közli 1693-ban jelent meg és itt írja, hogy a rovássort egy barátja Velencében adta neki, amit aztán az "Origines Hungaricae" I. kötetében közölt is.

OTROKOCSI művének jelentősége abban rejlett, hogy mint külföldi hivatkozású adat szerepelt a "velencei barát". Már SEBESTYÉN nyomozásai kiderítették, hogy ez az ábécé is TELEGDI JÁNOS munkájára vezethető vissza. OTROKOCSI sem bízott a rovásírás ősi mivoltában, hanem fenntartással későbbi székely találmánynak minősítette a rovássort.

"Minthogy ezek a betűk - írja jelzett könyvében - magamnak is gyanúsak még, különösen mert a magán és mássalhangzók európai betűk módjára vannak egymással elkeveredve, azért róluk való végső ítéletemet elhalasztom, míg - ha Isten engedi - rólok máshonnan jobban értesülendek. Mert az az ember vagyok, a ki nem szeretek semmit is homokra építeni..."

fa_er_2-153

*

BÉL MÁTYÁS ÍRÁSTÖRTÉNETI MUNKÁSSÁGA ÉS ROVÁSEMLÉKEI

A székely-magyar rovásírás tudományos kutatói közt BÉL MÁTYÁSÉ az elsőség. Ő foglalkozott "forráskritikával" és nevéhez fűződik, az 1715-ben Lipcsében kiadott kis könyvecskéje "De vetere litteratura hunno-scythica xercitatio" címmel valóságos rovásírás-lázat keltett országszerte a tudományos körökben. Az egyszerű népréteget természetesen nem érte el a rovás reneszánsza, újjászületése. Papok, tanárok egész sora azonban pro és kontra szólt hozzá a felvetett írásrendszer eredeti ősmagyar, vagy hun-székely mivoltához. BÉL nagy és széleskörű levelezést kezdett, hogy az esetleges rovás-emlékeket összegyűjtse. Berlinből már 1713-ban szétküldött a hazai káptalanok, kolostorok, városi levéltárak és nagyobb főúri családok gyűjtemény-kezelői címére egy körlevelet, amelyben felszólítja őket a magyar kultúrkincsek lajstromozására, számontartására, főleg a régi rovásírásos emlékek terén. Szándéka az volt, hogy egy külön tudós társaságot szervezzen, amely állami költségen vizsgálja felül az eredményeket és egyben jutalomdíjat is tűzött ki a leletekért.

Felhívása nem maradt eredménytelen. Megkapta a KAPOSI SÁMUEL gyulafehérvári tanártól az első ábécét még 1713-ban, majd kezébekerültek SZÉKELY ISTVÁN-nak, KOMÁROMI CSIPKÉS GYÖRGY debreceni tanárnak, MOLNÁR ALBERT és OTRKOCSI FÓRIS FERENC íráskutatóknak a gyűjtései, írásai és ezek annyira fellelkesítették az idegenben élő tudóst, hogy SEBESTYÉN szerint

"...lelke annyira megittasult és szédülő szárnyalással arra az eredményre jutott, hogy ez a hun scytha írás volt az, amelyet Jafet kis unokája, Fenisious, vagy Fennius elterjesztett. Az a Fennius t. i., akit a szkíták FÉNYES-nek neveztek, mivel a finneknek és magyaroknak őse volt."

A közzétett, említett könyv hatása Magyarországon és külföldön egyformán nagynak mondható, mert nyomán újabb művek jelentek meg. A kis "kézikönyv"-nek mondható "Der ungarische Sprachmeister" követte ezt német nyelven 1729-ben.

Talán ez volt az első és egyben utolsó ilyszerű könyv, amely igyekezett a külföldiek rokonszenvét a magyar nyelv számára megnyerni. Címlapján a kor szokása szerint barokk korlátlan díszítéseit halmozta össze, ahol Bécsben élő magyar testőrségi mundérban, kucsmában egy magyar vitéz igyekszik meggyőzni a copfos-parókás udvaroncot és a csapott kalpagos-tógás lateinert a régi, ősi magyar nyelv, sőt a rovásírás megtanulására. A magyar testőr ujjal mutat a könyvnek címlapján szereplő "Alt ungarisch a. b. c." négy sorba rajzolt betűire, míg a kép alatti felírás a következő rigmusba szedett mondókát közli: "Wie glücklich ist ein deutscher Mann Der unter Ungarn ungrisch kann.." azaz a mi nyelvünkön: "Mily boldog a német ember, aki a magyarok között magyarul tud"

fa_er_2-154

A kis könyvecske, a "Magyar nyelvmester" tudtunkkal kilenc kiadást ért el és a jelzett címlap állandós maradt. Népszerűsége oly nagy volt, argumentumai oly ésszerűeknek tűntek, hogy GOTTFRIED ÖRTELI rátámaszkodva írta meg a keleti-nyugati nyelvek közti "harmoniá"-ját, amelyben a magyar és zsidó nyelvek közötti hasonlatosságot domborítja ki a jobbról balrahaladó írásirány, valamint a szögletes, merev betűhasonlóság alapján.

fa_er_2-155

BÉL MÁTYÁS "íráspróbának" a legismertebb evangéliumi részletet a "Miatyánkot" választotta, mint TELEGDI és mások is. Íráspróbáját mellékeljük. Külön írt azonban a tőle megismert rovásbetűkről egy külön "alphabetum"-ot, azaz ábécét is. Ennek marosvásárhelyi példányát szintén közlöm CSALLÁNY nyomán:

fa_er_2-156

*

BOD PÉTER FOGARASI TEMPLOMI FELIRATA

BOD PÉTER Magyar-Igen református pásztora literátus ember volt. "MAGYAR ATHENAS"-a nyomán a "Régi Magyar írók Tára" sorozatban is szerepel. Rovásírással a jelzett mű 1766-ban megjelent példánya előszavában szereplő BARANYAI DÉCSI JÁNOS-nak rovás-emlékével foglalkozik első ízben, ahol már nyíltan állítja, hogy a székelyeknek valóban volt ősírásuk. Tőle származó emlék a fogarasi református templom falába illesztett verses felirat és alatta rovásjelekkel: "Bod Péter készítette Igenben"

A fogarasi templomi emlékvers Gróf BETHLEN KATA és családja tiszteletére, mint templomalapítókra vonatkozik és szövege a következő:

BOD PÉTER egyébként 1743-1749 közt BETHLEN KATA udvari papja volt, majd a nemeslelkű íronó halála után 1759-ben került Magyar-Igenbe lelkésznek, amikor is az írást szerkesztette.

E torony oldala tartja e nagy követ,
E kő befoglalja amaz áldott nevet,
Mellyröl akárkiis méltán példát vehet
S példáját követvén az egekbe mehet.

Gróf Bethlen Kata ez, Betlen Sámuelnek
Kit szült Nagy Bórbára mint édes férjének.
Éltében hív társa Teleki Jósefnek,
Ki volt fő ispánnja Fejérvármegyének.

Ez úr e templomot másokkal fundálá
Ez aszszony az után bolt és tserép alá
Vétette költséget érte nem sajnála,
Mellyböl az Istenre térjen örök hála!!

Huszonhét esztendőt töltött özvegységben,
Minden rendek előtt példás kedvességben.
Ötvenkilentzeket világi életben.
Amit kívánt vagyon már Jésus ölében.

fa_er_2-157

*

NEMES ÁRKOSI MIHÁLY GYÖRGYHÖZ ÍRT ROVÁSLEVÉL 1770-BŐL

Levélfogalmazvány, írója nevének kezdőbetűivel jelzettel küldte NEMES ÁRKOSI MIHÁLY GYÖRGY sepsiszentgyörgyi földbirtokoshoz valószínűleg KOVÁCS GÁBOR nevű atyafia, mint névnapi köszöntőt.

A névnapi levél olvasata: "Sok Szent György-napokat, kívánatosokat sokokat, érni és tölteni, kívánok nemzetes uramnak és kedvessinek. K. G. "

fa_er_2-158

*

RETTEGI ISTVÁN ROVÁSSORA

Elsőnek JERNEY JÁNOS jutott nyomára az amúgy ismeretlen RETTEGI-féle történelmi műben "Historia Transilvaniae hungaricae..." címmel, amelyben említés van a firenzei Lorenziana-Könyvtárban, vagy ahogy akkoriban jelezték "etruriai nagyhercegi bibliotheca"-ban létezett rovásírásos könyvről. Erről már SZAMOSKÖZY rovásmunkásságánál megemlékeztünk. JERNEY (Tudománytár VIII. kötet, 111 old) szerint az eredeti példánya ennek az erdélyi történetnek a TELEKI grófok gyűjteményéből került az Akadémia könyvtárába. SEBESTYÉN és SZILY KÁLMÁN nyomozták azután ki, hogy a RETTEGI-féle kézirat valójában egy HUSZTI ANDRÁS "Ó és ÚJ DÁCIA" c. könyvének a kivonata és a végső szavaival a szerző megjelöli önmagának a nevét: "Descripta per Stephanum Rettegi Anno 1743. Mense Octobris" A szerző ismerte TELEGDI "Rudimentá"-ját, SZAMOSKÖZY munkáit is.

fa_er_2-159

*

DOBAI ISTVÁN MAROSVÁSÁRHELYI ROVÁS ÁBÉCÉJE 1753-BOL

DOBAI ISTVÁN, aki nem azonos az ugyancsak rovásírás-kutató DOBAI SZÉKELY DÁNIELLEL, átvette egy marosvásárhelyi gyűjtemény számára a BÉL MÁTYÁS-féle ábécé és Miatyánk szövegének jeleit. Egyike a legpontosabbaknak. Az alábbiakban közlöm a tőle eredő jegysort CSALLÁNY nyomán.

fa_er_2-160a

*

A MAROSVÁSÁRHELYI KÉZIRAT "LIPSIUS" ROVÁS-ÁBÉCÉJE

A marosvásárhelyi gyűjteménybe bekerült a Lipcsében 1718-ben kiadott németnyelvű "írástudományi" munkák közt szereplő LIPSIUS-féle ábécé is. A könyv címe egyébként a következő: "Die so nötige als nützliche Buchdruckerkunst und Schrieftgiessererey" azaz: "Az oly szükséges és hasznos könyvnyomtatási művészet és betűöntés".

fa_er_2-160b

*

A MAROSVÁSÁRHELYI EGYÉB ROVÁS ÁBÉCÉK

A már felsorolt rovásjel-gyűjteményekről LAKATOS ISTVÁN csíkkozmási plébános már 1702-ben összeállított "Siculia accuratius..." című kéziratos, nyomtatásban még nem közölt könyvecskéjében egy rovás-ábécét 9 különféle forrásból, de amelyek zömmel TELEGDIRE vezethetők vissza. A táblázatot, amelynek összefoglaló címe:"Characteres Siculorum" az alábbiakban közlöm.

fa_er_2-161

fa_er_2-162a

*

HICKES ANGOL SZERZŐ MUNKÁJÁNAK ROVÁS ÁBÉCÉJE 1703-BOL

Az első TELEGDI-féle rovás-ábécé teljes egészében Oxfordban jelent meg HICKES GYÖRGY: "Antiquae literaturae septentrionalis libri duo" két kötetes munkájában. Sajnálatos módon, már ez eredeti és Európa-szerte ismertté vált és elterjedt TELEGDI-féle "Rudimenta" 1598-ban kiadott jegyeit a sok másolás megrontotta és torzította. Így történt ez HICKES esetében is. Ez a lelkes angol különben 1678-ban egy magyar barátjától, az erdélyi HARSÁNYI JÁNOSTÓL kapott egy kéziratos rovás ábécét is és ez is befolyásolta elírásaiban.

fa_er_2-162b

*

GÖNCZI GYÖRGY KÖNYVÉNEK "MAGYAR ÁBÉCÉ"-JE

Egészen finom tollal írt, sorszámozott, részben már "cifrázott" rovásjel sort írt bele valaki ismeretlen a református lelkész, GÖNCZI GYÖRGY "De disciplina ecclesiastica" című, 1613-ban, Debrecenben kiadott könyvének táblájára. A tiszta írási kép alsó bal sarkában rovásjelekkel: "Magyar ábécé" van két aláhúzott sorba írva. Maga a beírás azonban későbbi, mint a könyv megjelenésének éve és szakértők véleménye szerint kb. 1680 tájáról származik.

fa_er_2-163

*

THELEGDI JÁNOS ROVÁSÍRÁSOS TANULMÁNYA

Egyik legjelentősebb rovásírós tanulmányunk TELEGDI JÁNOS személyéhez fűződik, aki "Rudimenta priscae Hunnorum linguae"- címmel jelentette meg Leydenben, 1598-ban ezt a latinnyelvű írását. Személye körül viták folytak. Egyesek, mint JERNEY, azt állítják, hogy TELEGDI MIKLÓS pécsi püspök unokaöccse lett volna, mások - SEBESTYÉN - inkább az erdélyi református TELEGDI család tagjának véli, azzal a megokolással, hogy Marosvásárt barátságot kötött BARANYAI DÉCSI JÁNOSSAL, aki szintén komolyan foglalkozott a rovásírással.

A "Rudimenta" annyira jelentős, hogy hasonmásban közlöm az alábbiakban. Meg kell jegyeznünk azonban, hogy TELEGDI felfogása a héber és magyar nyelvek hasonlatosságáról és egyben az elsőnek, mint kultúrforrásnak megjelölésében a korabeli "bibliás", református közfelfogását tükrözi: tévesen. Írástörténetileg kifogástalan.

A "RUDIMENTA", AZAZ "A HUNOK RÉGI NYELVÉNEK ELEMEI" TELEGDITŐL

Midőn nekem a minap a scytha ábéczét átnyújtottad és megkérdezted, méltónak tartanám-e, hogy közzétedd, nemcsak ez ügyben kifejtett tiszteletre méltó törekvéseidet dicsértem, hanem azon munkálkodtam, hogy mihamar közrebocsásd, és segítségedre is voltam ebben. Nem kételkedem ugyan, hogy sokak előtt kicsinyesnek és gyermekiesnek látszik az időt ezen betűk terjesztésével és tanulásával tölteni: én mégis teljesen ellenkező véleményen vagyok és a dolgot méltónak tartom arra, hogy ne csak a mi népünk, hanem a külföldi nemzetek is megismerjék Először is, mert ha bennünket minden egyéb okoskodás cserben hagyna, magukból ezen iratokból bizonyosan megállapíthatnék, hogy a magyar nép sokkal régebbi és azon kelet-ázsiai scytháktól származik, a kikről azt olvassuk, hogy Cyrust, Dariust és más igen nagy hatalmú uralkodókat is legyőztek. Mert, miként a héberek, syrek, chaldok, arabok és törökök és a többi keleti népek - a görögök és rómaiak szokásával ellentétben - jobbról balra írnak; úgy a mi betűink is hasonló módon iratnak. Kiviláglik ez nemcsak abból, hogy kiejtésünk, írásunk és szóhajtogatásunk módja közös a héberekével, hanem számtalan szavunk is van, melynek úgy a hébereknél, mint nálunk, majdnem azonos jelentése van. Továbbá jollehet ezek mit sem jelentenek ezen ábéczé ajánlására - mégis mindenkor becsületére vált bármely nemzetnek, ha az tulajdon írásával élt és annak hasznát vette. Azt látjuk ugyanis, hogy csak igen kevés, egyébként műveltség és hatalom tekintetében kiváló nemzet van, a mely saját betűivel tolmácsolhatná nyelvét. Mert kétségtelen, hogy saját írásjegyeik nincsenek se az olaszoknak, se a spanyoloknak, se a francziáknak, se a németeknek, hanem mindezen népek betűi, közös forrásból, a latinból erednek. Dicsekedtek ugyan a görögök, hogy ők, tudom is én hány betűt, Phöniciából hoztak magukkal, másokat azonban a darvak repülésének megfigyeléséből eszeltek ki és sorozták azon rendbe, melyben most látható. Innen van, hogy nem átalják maguknak tulajdonítani a bölcselet és minden tudomány és régiség föltalálását. Pedig már a mi betűink is bőven megczáfolják meséiket és biztos adatokkal bizonyítják azt, hogy egyrészt az ázsiai scythák náluk régebbiek, másrészt hogy ezek az Isten népéhez sokkal közelebb állottak és hogy a régi bölcsészet a héberektől az ázsiai népekhez és csak ezektől került végre a görögökhöz. Már pedig akár betűink számát tekinted, minden más nemzetek írásjegyeit fölülmúlják, akár szépségüket veszed szemügyre, a külföldiek semmiféle betűinél sem állanak hátrább, abban a tekintetben pedig messze fölül is múlják, hogy egyrészt pontozás nélkül iratnak, másrészt minden egyéb betűknél tökéletesebben fejezik ki összes beszédhangjainkat és végül könnyebben is sajátíthatók el. A görög, héber, latin nyelveket egész életünkön át alig tanulhatjuk meg középszerűen, a németet, francziát, spanyolt igen nehezen sajátítjuk el, és mesterséges megértésükhez sok könyvre, sok költségre, papirosra, írótollra, tintára és mit tudom én, még mi más minden eszközre van szükségünk. Ezen betűinket bárki igen rövid idő alatt, igen könnyen és pedig bármely könyv, toll, tinta, papiros nélkül akár Iacedaemon hengerhez hasonló fára, akár valamely más anyagra írni nagyobb fáradság nélkül megtanulhatja. Miért is ezen betűket nemcsak arra tartom érdemeseknek, hogy minden iskolában tanítsák és a gyermekekbe csepegtessék, hanem arra is, hogy minden rendű honfitársunk, gyermekek, öregek, férfiak, asszonyok, nemesek és parasztok, egy szóval: mindazok, kik azt akarják, hogy magyarnak neveztessenek, tanulják meg. Dicsérem tehát szándékodat, hogy a scytha nyelv ezen elemeit összegyűjtötted és a tanulni szándékozók részére közzé akarod tenni. Mert, bár rövidebbek és kezdetlegesebbek, mintsem talán némelyek óhajtanák; mégis bízom, hogy akadnak mások is, kik e példa nyomán nyelvünk szabályait gyarapítani és tüzetesebben tanítani kívánják. Ama Janus Pannonius pécsi püspök, költőink leghíresebbje, hatalmas tudománya és tekintélye daczára sem röstelt magyar nyelvtant írni; melyet, ha őseink gondatlansága folytán el nem vesztettünk volna, bizonyára e tudományágban is volna mivel dicsekednünk. Most, minthogy az elveszett, helyesen cselekszel, ha azon vagy, hogy nemzetünk írástudományát megmentsd az elfeledéstől, és mások is nagy dicséretre lennének méltók, ha a magyar nyelvtant és ősi szavaink és szólásmódjaink eredetét tudományos rendszerrel megírnák, hogy - ha már a görögök módjára, hazánkat javarészt elvesztettük és hacsak az isteni kegyelem meg nem könyörül, úgy látszik, elvesztjük az egészet - legalább nyelvünket, történetünket és írástudományunkat örökítsük meg. Ámbár, ha szabad kimondanom, a mit gondolok, a török uralom bukásától minden jót várok és megjóslom, hogy az a dicsőség a mi nemzetünk részére van Isten rendeléséből föntartva, hogy nem sok idő múltán Isten jóvoltából magyar fegyver előtt bukjék el a török hatalom. Hogy ezt Isten az o kegyességéből megadja, titeket velünk és az egész igazhitű egyházzal megtartson, szívemből kívánom.

Kelt Székelyvásárhelyt (Marosvásárhelyt), 1598. évi márczius 5-én.

A hun betűkről,
melyek közönségesen székely betűknek neveztetnek.

Hány hun betű van? - Az erdélyi székelyeknek összesen 32 betűjök van, a melyek jobbról kezdődve, balra haladnak ekként:

fa_er_2-165

Miként ejtetnek ki? - Ezen írásjegyek hangját vagy kiejtését hallás nélkül legkönnyebben úgy tanulod meg, ha a latin jegyekkel egybeveted; mert azok kiejtésétől, kivéve azt, hogy a latinok mássalhangzóikat kétféleképpen mondták ki, nem igen különböznek. Némelyek ugyanis úgy hangzanak, mintha hangzó volna utánuk: pl. be, ce, de, ge, ka, pe, te, ze; mások pedig magánhangzóval látszanak kezdődni, pl. ef, el, em, en, er, es. A székelyek azonban csak egyféleképpen ejtik ki, t. i. az egyes mássalhangzók előtt e magánhangzóval, pl. eb, ecs (erz), ecsi (ecs., ed, ef, egg, egi (egy), ek, el, em, en, eni (eny), ep, er, es, esz, et, eti (ety), ez, ess (ezs).

Miért több a székelyek betűje a latinokénál? - Ha téged az riasztana el a megtanulástól, hogy a székelyeknek oly sok betűjök van és a latinokénak számát túlszárnyalják, arra kell gondolnod, hogy a római betűk elégtelenek anyanyelvünk kifejezésére, miért is kénytelenek vagyunk némely, pl. a c', g', l', n', t' betűk értelmét megváltoztatni és egy i magánhangzó hozzáadásával (a mit élesen hangsúlyozni kívántam) nyelvünk szolgálatába vonni, pl. giamoltalan, niavalias (gyámoltalan, nyavalyás). Hasonlóképpen az o és u magánhangzók jelentését is megváltoztatjuk

fa_er_2-166a

nemsokára meglátjuk - mindezek számára megvan a saját jegyük. A rómaiaknak is hiányzik két betűjök. miért is az i és u magánhangzók alakját és használatát más magánhangzók előtt ilyképpen változtatják meg: justus, viuens, vivet. Holott a székelyeknek ezek helyett megvan az ő, j és v jegyük, melyek mássalhangzók jelentésével bírnak és mindig magánhangzó elé helyeztetnek, mint:

fa_er_2-166b

Miként ejtetnek ki az összes betűk? - Az egész ábéczét kemény kiejtéssel, vagy tompa hangon eképpen kell kiejteni: A, eb, ecs, ec', ed, ef, egg, egi (eg' helyett), ah (így!), i, ei, ek, ak, cl, el', em, en, en', o. ó, ep, er, es, sz, et, et', u, ű, eu (azaz: ev), ess (azaz: ezs).

Mondj szabályt a betűk átírásáról? - A melyek a latinoknál ugyanazon hangzóval mondatnak ki, mint f, l, m, n, r, s, hogy könnyebben megérthető legyen, egyszerűen magánhangzók nélkül vannak átírva; a többi mellé azért van írva magánhangzó, hogy a kiejtésük elsajátítható legyen.1

Miképpen osztatnak fel a székely betűk? - Magánhangzókra és mássalhangzókra.

Hány mássalhangzó van? - Huszonhárom

fa_er_2-166c

fa_er_2-167

Az összevonásokról.

Mi jelentősége van a székelyeknél az összevonásnak? - Van a székelyeknek néhány, rövidség okáért feltalált szótagjegyük, midőn a magánhangzók a mássalhangzók oldalához csatoltatnak, pl.

fa_er_2-168

fa_er_2-169a

ORATIO DOMINICA. (Az Úr imádsága.)

Mi atyánk ki vagy menyégben szentel | tessék meg az (ismét: az) te neved : jöjön el az te országod : legyen te akaratod : miképen | menyégben azonképen it ez földönis : | mi kenyerünket minden napit ad meg nékü | nk ma: és bocsásd meg az mi bűneinket, miképen mi es meg bocsátunk ellenünk véteteknek : és ne vigy minket az ki sirtetben : de szaba- (kimaradt: dits meg az gonosztul: mert | tied az ország az hatalom az dicsőség | mind örökön öröké : amen:

fa_er_2-169b

Symbolum Apostolicum. (Az apostoli hitvallás.)

Hiszek egy istenben mindenható atyában menn | ek (így!) földnek teremtőjében jezsus | cristusban egyetlen egy fiában mi | urunkban ki fogontaték szentlélek | tül születék szusz máriátul kinzaték pontiusnak alatta : megfeszíteték, meg | hala harmadnapon halotaibul | fel támada mene menyégben üle atyaisten | nek jobjá ra onnan leszen eljövendő | itélni eleveneket és holtakat : | hiszek szent-lélekben: közönsé | ges keresztyén anya szent egy házat szent : eknek egyességet : bűnünknek bocs | ánatyát : testnek feltámadását : és az | örök életet : amen :

fa_er_2-170

fa_er_2-171

TELEGDI JÁNOS "Rudimenta" című közölt és magyarra fordított szövege alapvető funkciót töltött be a magyarországi rovásírás fejlődésében, mert legtöbb tollal írott rovás-emlék erre a kéziratra vezethető vissza. Az ő ábécéje és méginkább ligaturás táblázata nagy segítség a rovásírás kutatásában. Ezért fontosnak tartom, hogy az eredeti szövegből kiválasztott ligaturákat CSALLÀNY nyomán közöljem.

fa_er_2-172

____________________

[Lábjegyzetek nincsenek]

*


IX. Rész: A székelyföldi rovás-naptár

EGY KÖZÉPKORI ROVÁSÍRÁSOS, SZÉKELYFÖLDI NAPTÁR

A legnagyobb és folyamatos szövegű rovás-emlékünket F. A. MARSIGLI olasz gróf, a bécsi udvar szolgálatában dolgozó hadimérnök mentette át korunkra. Mikor Buda vára felszabadult, az egyesült magyar-európai erők teljes erővel üldözőbe vették a török seregeket s 1690-ben főleg Erdélyből igyekeztek kiszorítani a hódítókat és a velük közreműködő THÖKÖLY IMRÉT. Ez alkalommal MARSIGLI katonai mérnökre hárult a feladat, hogy az erdélyi ellenállás nagyobb erődítményeit, mint a brassói Fekete-templom bástyáit és főleg az Olt-szorosait átalakítsa, illetve megerősítse a török ellen.

MARSIGLI több volt, mint szabványos katona. Néprajzi adatok, régiségek, sőt a székelység nyelve is különösen érdekelték. Észrevételeit, benyomásait naplójában részletesen leírta. Adatai még ma is jelentős forrásanyagként értékelhetők, különösen a korabeli népviseletekre vonatkozólag. A szorosok erődítményeinek, de főleg az Olt-völgye fölé épített hídnak építése közben bőséges alkalma volt aprólékos megfigyelésekre. Napló jellegű beszámolóit időnként Bolognába küldte, csatolva a családjának írt levelekhez.

fa_er_2-175

Így maradt meg a bolognai egyetem értékei közt ez a falécről lemásolt rovásos öröknaptár. MARSIGLI saját kézírásával hosszú címmel látta el olasz nyelven:

"Raccolta della lingua che si practicava dalli Sciti abitanti della Siculia ne' tempi antichi, scolpita in un legno, che esprimeva il Calendario delle Feste mobili, per uso di quei primi, convertiti alla fede Cattolica, e da me dall istesso legno raccolta, e mandata al mio gabinetto in Italia, quando serravono li passi della Transilvania."

Ez a hosszadalmas cím, amelyet az alábbiakban fényképes hasonmásban közlök, nagyon jellegzetes az olaszországi, vagy talán egész európai közfelfogásra, miszerint Erdély lakói szkíták utódaiként szerepeltek. A cikornyás és részletező olasz cím magyar fordítása SEBESTYÉN GYULA írása alapján a következő:

"Székelyföld régi szkíta lakói nyelvének fára faragott gyűjteménye, amely a katolikus hitre először áttérők használatára a mozgóünnepek sorát tüntette fel s amelyet ugyanazon fadarabról magam gyűjtöttem és küldtem el olaszországi gyűjteményembe, mikor Erdélyben a szorosokat elzártam."

A cím szövegéből tehát kiderül, hogy a magasrangú olasz hadimérnök tudatosan kereste Székelyföldön a szkíta nyomokat és okvetlenül ismerte THURÓCZY vagy BONFINI rovásírásra vonatkozó adatait, amelyek ezt a régi betűrendszert a korábbi, középkori magyar krónikák adatait kibővítve szkíta írásnak titulálták. Ezek az írott források eloszlatták MARSIGLI minden kételyét az írás eredetére vonatkozólag és meggyőződéssel írja, hogy a betűsor, amelyet egy fadarabról másolt le, a szkíták öröksége és a kereszténységre való áttérés korából ered, tehát a K. u. korszak első évszázadából származtatható. Az eddig mondottak azonosak SEBESTYÉN véleményével is. Sajnálatos, hogy kiváló írástörténészünk MARSIGLI másolatának cím magyarázatánál a hun-avar hagyományokat az székelység eredeténél elmellőzte és csak a XI, századig vezeti vissza ennek a jelentős mozzanatnak tudatosulását és írásrendszerré változását. SEBESTYÉN több ízben emlegeti, hogy a MARSIGLI-féle naptár XI. századi emléknek tartják. Eme állítását közelebbről nem támasztotta alá és forrását nem jelölte meg. Rekonstruáló szövege szerint

"Az a művelt székely, aki a tudós olasz katonát ezzel a XI. századi emléknek tartott régi rovás-naptárral megörvendeztette, minden kétséget kizárólag öröknaptárról beszélt. Különben a pogány eredetűnek tartott, de az egész középkoron át használt, sőt még a XVI. században is széltére ismert rovásírásra támaszkodva, az avatag külsejű régi rovást aligha merte volna a hittérítés korából származtatni..." ( 1915, 40 old.)

A hittérítés kora ui. az avarokkal már megkezdődött, természetesen bizánci befolyásra a keleti egyház keretében.

Az alábbiakban egyedül magával a rovásos szöveggel foglalkozva, rá kell térnünk a MARSIGLI által megismert, eredeti fára rótt "öröknaptár" adataira. Ezek szerint a rovásos emlék ünnepeinek keletkezése, bevezetése a kormeghatározó. Már többen rámutattak, hogy SIENAI BERNARDIN ünnepe csak 1450 óta szerepel, mert ebben az évben avatták szentté és iktatták halála napját az egyháziakra kötelező napok sorába. Így a rovásírásos naptár ennél az évnél korábbi nem lehet, bár a többi részlete régebbi adatokra támaszkodik. A jelzett BERNARDIN a ferences rend szentje és csak ennek a szerzetes rendnek a listáján szerepel az ünnepek közt ezen a napon, május 20-án, Közismert dolog, hogy a "cseri barátok", azaz a ferencesek Erdély területén erősen el voltak terjedve és talán nem tévedünk, ha Csíksomlyó kolostorát tartjuk a MARSIGLI által felfedezett és lemásolt eredeti példány lelőhelyének. SEBESTYÉN ugyan nem tartja kizártnak azt a lehetőséget sem, hogy a "Szent Bernál" napja későbbi "rárovás", míg maga az alap régebbi eredetű. De ő maga is "találgatásnak" bélyegzi ezt a feltevést.

fa_er_2-177

Ennek ellenére a rovásnaptár alapja valóban az Árpád-korra vezethető vissza. Erre mutat több szentnek az eredeti halála, illetve szenttéavatási napja, amely a XV. században már egészen más napokon volt beiktatva ünnepként. Az, hogy a rovásboton szerepeltek a XV. századi szentek is, semmit sem változtat a hagyományos középkori szövegeken. Ezt SEBESTYÉN is hasonlóképpen véli:

"...ez a rovásírásos naptár úgy, ahogy azt MARSIGLI megkapta és lemásolta, csakugyan középkori, sőt Árpád-kori eredetű." (1915, 41. oldal)

S végső konklúzióként megismételjük ugyancsak SEBESTYÉN írástörténeti vizsgálódásainak leszűrt eredményét:

"A mi szempontunk pusztán írástörténeti lévén, mindenek felett megállapíthatjuk majd azt, hogy az írásjelek jellemző összerovásában és a magánhangzók egész vonalon való ugratásában ez a másolat csakugyan megőrzött olyan ősi írástörténeti jelenségeket, amelyek az 1501-ki csíkszentmiklósi és az 1515-ki konstantinápolyi feliratokban már fogyatékosan, vagy egyáltalán nem fordulnak elő..."

A MARSIGLI-KÉZIRAT FELOLDÁSA. - CSALLÁNY DEZSŐ nyomán

A székelyföldi rovásnaptár másolatát MARSIGLI keze nyomán fénymásolatokban ismertetjük, majd az ott szereplő szövegek feloldásait, főleg a magánhangzó-ugratás jelölésével és a mássalhangzók egybevonásával együtt, CSALLÁNY DEZSŐ szakértői tanulmánya alapján egybevonva közöljük az eredeti számozást megtartva. Ezeknek a ligaturáknak, betűugratásoknak a szerepét és jelentőségét tanulmányunk utolsó nagy fejezetében, a gyakorlati rovásírás elméleti részében csoportosítjuk.

fa_er_2-178

fa_er_2-179

fa_er_2-180

fa_er_2-181

fa_er_2-182

fa_er_2-183

fa_er_2-184

fa_er_2-185

fa_er_2-186

A közölt és feloldott rovásszöveg tehát másolat egy eredeti és már 1690-ben is nagyon réginek, tehát értékesnek tartott darab, fárarótt naptár másolata. Hibás másolat részlegei arra mutatnak, hogy MARSIGLI maga is "belekontárkodott" a másolásba - innét erednek a hibák - de a zömét bizonyára valamelyik székely barát másolta le neki. Sejthetőleg nem másolt le minden részletet, hiszen a 125. rovássor bár megkezdi furfangos székelymódra, hogy "... Egy lator eszt írám, esztenden még... ", de nem kapcsolódik semmiféle értelmes szöveghez eme részlet, viszont a sorrakövetkező MÁTÉ név a másoló nevét sejteti, már csak azért is, hogy a 81. szám alatt ez a név szerepelt.

A rovásnaptár ősi eredetére mutat a pár - nagyon szerény - maradék a bizánci egyházi rítusból. Ilyennek véljük a 118. számú rövid rovássort, amelyet CSALLÁNY betűfejtése "ekonosztásia" formában oldott meg. Nyilvánvaló, hogy az első betűje eme szónak nem "e", hanem "i" és a bizánci egyházakban használt, szentélyválasztófal és egyben a kánoni szentek képeit tartó díszítmény neve. Ugyancsak erre utal a nagy rovásírásszakértő által a 122. szám alatt közölt és "Anaspüspök"-ként feloldott rovássor is. A helyes olvasat ÁNYOS püspök, a legkorábbi hittérítői kezdeményezések vezetőjére, ANNO püspökre hivatkozva.

A székelyföldi rovásnaptár másolói - talán magának MARSIGLI-nek egyenes utasítására a betűk hangértékéről külön részletet örökítettek meg. Ezeket a hangértékeket az alábbiakban közlöm. Különös jelentőséggel bírnak az un. "ligaturák", betűugratások, amelyeket ebben a korban még sűrűn alkalmaztak. Ezekről a későbbiekben külön táblázat formájában részletesebben is megemlékezünk.

fa_er_2-187

fa_er_2-188

fa_er_2-192

FISCHER KÁROLY ANTAL ROVÁSÍRÁS-GYŰJTEMÉNYE

A rováskutatás terén FISCHER KÁROLY ANTAL (1842-1926) könyve: "A hun-magyar írás és annak fennmaradt emlékei" (Budapest 1889) korszaknyitó írásként tekintendő. Kerek 15 évvel előzte meg SEBESTYÉN GYULA majdnem ugyan ilyen hangzású tanulmányát, akkor, amikor még valóban "bárdolatlanság és nemzeti érzéstől elvakítottság uralkodott a szittya-hun-székely betűk koholmányival dicsekvő hozzá nem értők soraiban" (Hunfalvy) és amikor még tudománytalannak bélyegezte az Akadémia a rovásírással való foglalkozást...

S a csodálatos az, hogy SEBESTYEN 15 évvel később - természetesen már külföldi tudósok nagyszerű munkái is megjelentek! - könyve "A magyar rovásírás hiteles emlékei" címmel és a "Magyar Tudományos Akadémia megbízásából" nem csinált mást, mint FISCHER könyvének teljes adatolását, nyomozásait eredményeit az anyagiakban szűkölködő "magán-tudós" szűkreszabott könyvéből átírta s csak a "koholmányok", no és a "vogul tamgajelek" és egyéb "rokon népek" rovóbotjainak ismeretetésével toldott meg. De nem szándékom SEBESTYÉN érdemeit megrövidíteni, hanem FISCHER mellőzött tanulmányának korszakalkotó jelentőségére óhajtanék rámutatni.

FISCHER KÁROLY ANTAL életrajzát ZSUFFA SÁNDOR fogalmazta meg tömören:

"Budai sváb szülőktől született. Hat gimnázium elvégzése után az egyik cs. és kir. gyalogezredbe állott be, ahol hamarosan tiszti rangot nyert és mint tiszt sokáig szolgáit Lombardiában. A kiegyezés után az új magyar kir. honvédség kötelékébe lépett. Szolgált Veszprémben, Nagykanizsán és Erdély helyőrségeiben is.

Mint százados, téves hadbírói ítélet miatt azonban rangját elveszítette. Emiatt felesége HETTYEY ARANKA, egy jómódú dunántúli földbirtokos leánya elvált tőle. Fischer a MÁV-nál helyezkedett el s hogy SZEBENYI ANTONIA tanárnőt feleségül vehesse, az evangélikus egyház tagja lett. Jóval később perújrafelvétel útján rangját visszanyerte és mint vasúti tisztviselő és kegydíjas százados, Rákospalotán, Eötvös-utca 53. szám alatti házban élt..."

FISCHER volt az első, aki a rovásírásra vonatkozó összes fellelhető irodalmi utalásokat összegyűjtötte és az írásos-emlékek ábécéit táblázatba foglalva közkinccsé tette. A sok rovás-emlék sorában már szerepel a tudós-rovók több kiadása mellett Nagyszentmiklós és Enlaka, Csíkszenmiklós stb. betűinek sora. "Tizenkét hun alphabet" c. táblázatát és több más rovás-emlékét és "kuriózumait" mellékeljük.

FISCHER KÁROLY ANTAL TIZENKÉT HUN-ÁBÉCÉ TÁBLÁZATA.

Az alábbi táblázatot FISCHER a legtökéletesebb forrásmegjelöléssel és lelkiismeretes, megnyugtató kutatási eredményekkel közli:

fa_er_2-196

fa_er_2-197

FISCHER táblázata talán az első szakszerű kísérlet a különféle rovásemlékekből kijegyzett rovás-ábécék párhuzamának felállítására. Ebben megelőzte NÉMETH és CSALLÁNY szintetizáló táblázatait.

ÖRTEL GOTTFRID "ATTILA ÁBÉCÉJE"

FISCHER K. ANTAL gyűjteményében szerepel egy érdekes "varázsírás", amelyet a soproni származású evangélikus lelkész valahol Németországban kapott ismeretlen forrásból egy bizonyos MÜLLER nevű gyűjtőtől. Bár a rovásírással semmiféle kapcsolatot sem fedezhetünk fel, mint kuriózumot mellékeljük. ÖRTEL munkája a már említett "Harmónia linguarum Orientis et Occidentis " (Wittenberg 1746) közli azzal a megjegyzéssel, hogy "ATTILÁNAK, a hunok királyának titkos ábécéje".

fa_er_2-198

AZ EIFISCHTHALI HUN UTÓDNÉP HASZNÁLTA ROVÁSJELEK

FISCHER KÁROLY ANTAL legnagyobb műve, HUNFALVY áskálódásai folytán magyarul nem jelenhetett meg. A budai sváb szülőktől származó nagy magyar őskutató írásaiban nagy szerepet játszik a rovás-emlékek tárgyalása. Annak ellenére, hogy nem változtatta meg német nevét, mint HUNSDORFER-HUNFALVY, SCHEDEL-TOLDY vagy MÜNK-MUNKÁCSI és FERBER-SZINNYEI, mélyebb magyar volt valamennyinél. A közös hadseregből a magyar királyi honvédség keretébe lépett, majd végül az állami vasutak szolgálatában élve, szegényen, de kitartóan küzdött az előbb említettek "vogulizáló" törekvéseivel szemben és a hun-avar-magyar folytonosság egyik legnagyobb előharcosa lett. Az említett legnagyobb munkája: "Die Hunnen im schweizerischen Eifischthale und ihre Nachkommen bis auf die heutige Zeit" ( Zürich, 1896, 435 fol. oldal!), amelyre SEBESTYÉN is felfigyelt párszavas elismerésével, szintén foglalkozik a hunok rovásírásával. Bár csak "családjegyek" formájában, de kilenc rovásjegyet kétségtelenül azonosít a székely-magyar jelekkel, amely betűk még ma is élő családok "tamgáinak" kezdőbetűivel azonosak. SEBESTYÉN gyűjteménye is közöl belőlük egy sort, de a következtetések levonása, illetve mellőzése, elhallgatása miatt mi az összeset közöljük. S ahogy az eredetiben, egyben mellékeljük a FISCHER-féle rovás ábécé és a csíkszentmiklósi ligaturák jegyzékét is a "hunnak" minősített jelek sorával együtt.

fa_er_2-199

A felsorolt nevek zömét FISCHER K. ANTAL nagy történelmi dokumentálással, genealógiai, heraldikai adatokkal stb. alátámasztva azonosítja magyarországi családnevek egész sorával. Az alább közölt "hun-magyar" ábécé és a csíki ligaturákat is mellékelte hozzájuk, pontos hasonlítás végett. Mint megjegyzi, több család "tamgája" tulajdonjele azonos a nevének kezdőbetűjével. Hatalmas gyűjteménye, amelyet MUZSNAY JENŐ svájci munkatársunknak köszönünk s amely az ő feldolgozásában-fordításában kiadási terveink listáján szerepel, többek közt közli a szíriai Acreból Velencébe származott értékes rovás-monogrammok kétségtelen ótörök kapcsolatokra utaló képeit is, (Népnevelők Lapja, 1892 (27, évfolyam) 9. füzet és a "L'Ateneo Veneto", Venedig 1892. II. Bd.)

fa_er_2-200

OROSZORSZÁGI ROVÁSOS EMLÉKEK

FISCHER KÁROLY ANTAL gyűjtésében szerepel egy eléggé "kicifrált-kacskaringózott" rovás szöveg. Az eredtijét STRAHLENBERG svéd katonatiszt, mint az oroszhadsereg foglya fedezte fel Dél Szibéria területén Tjumen és Tobol városok közt, Túra folyócska partján.

Az első közlés STRAHLENBERG 1730-ban kiadott könyvében jelent meg. Magyar részről csak FISCHER foglalkozott vele és mint párhuzamszöveget mellékelt hozzá egy marosvásárhelyi kézirattöredéket is. FISCHER szerint több rovásjegy megegyezik a két közölt szövegben. Szerintünk pedig a ligaturák, hangösszevonások kitűnő példájának tartjuk. A két kézirat még megfejtetlen.

fa_er_2-201

FISCHER "ÉSZAKI-RUNA" GYŰJTÉSE ÉS A ROVÁSJEGYEK

FISCHER lelkiismeretesen felülvizsgált minden lehetőséget a székely-magyar rovásjegyek esetleges átvételére, végső eredetére vonatkozólag Említett munkájában egész különleges táblázatot szentelt tehát az észak-germán rúnáknak s mint ő maga említi, erre a célra - az ő korában - legalkalmasabbnak és legteljesebbnek a már említett HICKES-féle kiadványban szereplő rendszereket tartotta.

Hogy nem járt messze az igazságtól, az ő korában még nem volt az emberiség szellemi kincseként elkönyvelve a törökös népek és a vikingek közti kereskedelmi és kulturális kapcsolatok bőséges adattára. Az északi világjáró vikingek, normannok rúnái, VULFILA gót püspök ábécéje valóban sok hasonlóságot mutat az ótörök eredetű rovásjegyekkel. Ez a hasonlatosság azonban mindig csak alaki, mert hangtani értéke a legazonosabb jeleknek is különböző. A formai, alaki hasonlatosság még az óbolgárok betűrendszerével is feltűnő, mint ezt a bolgár írástörténész és régész, MAVRODINOV által az Aboba-Pliska melletti ásatásoknál előbukkant jegyek táblázata mutatja. Ezek a jelek pedig a Volga-Bolgária területén is ismertek voltak. Így minden valószínűség megvan a feltevésre, hogy a Volgát is sűrűn látogató viking hajósok, vándorkereskedők éppúgy ismerték, mint a Don és Dnyeper-menti honfoglaláselőtti magyarságot.

fa_er_2-202

fa_er_2-203

FISCHER gyűjteménye a hivatalos magyar tudományos felfogással szemben, amellyel elutasította a hun-magyar rokonságnak még csak "tudományos látszatát is", az volt, hogy írástörténeti úton igazolja krónikáink és népi hagyományaink ilyen rokonsági tényre mutató adatait. Másodlagos célja pedig az, hogy bebizonyíthassa, miszerint a hun-magyar rovásírás eredeti és sajátos. Tagadta az idegen környező népektől átvett rovás lehetőségét. Zárószavait idézem:

"Az előadottak után tehát kétséget nem szenvedhet többé, hogy a hun-magyar nemzet a legrégibb idők óta saját, és nem másoktól kölcsönzött írással bírt, mely más keleti népek írásmodorának csak azon tulajdonságában volt részes, hogy írása szintén jobbról balra folyt..."


DÉLAMERIKAI MAGYAR ROVÁSEMLÉKEK

(Az alábbi két fejezet FEHÉR JENŐ MÁTYÁS írástörténeti kutatásaiból közöl ismeretlen és már mások által számontartott adatokat a magyar rovásírásemlékekből Délamerika területéről. Egészen új a paraguayi magyar pálosok felirat-sorozata, amelyekkel MAHIEU professzor foglalkozott érdemben, míg a perui misszióból származnak a SZEPESSY GÉZA által felfedezett térkép és ZAKARJÁS jezsuita misszionárius írta levél...)

I. RÉSZ: MAGYAR PÁLOSOK NYOMÁN PARAGUAYBAN

(Megjelent a "Magyar Hírlap" - Buenos Aires - 1975 január 27. számában.)

Sárgásszürke pergamenlapokra rótt régi krónikák, sziklafalakra, barlangoldalakra vésett rovásírások vallanak az egyetlen magyar szerzetesrend tagjairól, a pilisi remete-pálosokról. Budaszentlőrinctől a portugál Sierra de Villarelho és végül a legutóbb felfedezett paraguayi Cerro Polilla-barlang felírásáig.

A kezdetben egyedenként remetéskedő Isten-embereit BERTALAN pécsi püspök gyűjtötte össze a pilishegység, a Mecsekbéli Ürög és a kőszegi hegyek barlangjaiból "REMETE SZENT PÁL" regulája alatt, 1230 táján.

A barlangokból csakhamar kinőtt az új rend és MÁLYUSZ ELEMÉR kutatásai szerint a középkor végén több, mint háromezer pálos élt szerteszét a magyar föld rejtettebb helyein. Magyarországról hívták meg őket Ausztriába 1414-ben, (legszebb itteni kolostoruk a Graz melletti Maria Trost még ma is gyönyörű búcsújáróhely), majd ERZSÉBET, Lusitánia királynője (Portugál) telepíti meg őket a Villarelho barlangjaiban, ahonnét csakhamar kirajzanak és többek közt Lisabon egyik jellegzetes kolostorát a Saõ Julian kolostort, a későbbi várbörtönt, építik meg. (Érdekes, hogy Magyarországon megmaradt, legszebb kolostorukból is börtön lett - Mária Nosztra!) Apró szerzetesi cellácskáiból börtön cellák lettek.

A "lusitániai" állami levéltár (Lisabon) okiratai közt szerepel SZOMBATHELYI TAMÁS, pálos rendfőnök búcsúztatóbeszéde 1486-ból, amikoris egyeszerre 125 magyar pálos Indult Portugáliába. FRÁTER TAMÁS szavaiból: "... Isten országának örömhírét, Magyarország bölcs királyának nevét, egyaránt hirdessétek, amerre jártok..." Ugyancsak kezembe került Barcelonában KATOLIKUS IZABELLA meghívóle[ve]lének másolata is Magyarországra, hogy az Új-Világ, a nemégiben felfedezett Amerika, számára pálos hithirdetőket kérjer [kérjen] benne. A nagy királynő büszkén nevezi magát "magyar királyi vér leszámozottjának" és kéri FRÁTER TAMÁST, hogy "küldjön újabb munkásokat az Úr szőlőjébe, mert itt valóban munkásokra van szükség, akikre nehéz testi munka is vár..." FRÁTER MÁRK, az új pálos rendfőnök 1496 táján irt krónikája, a "Vitae fratrum Ordinis S. Pauli Eremitae" címmel egy újabb nagy rajzást jelez az ibér félszigetre, hogy előkészüljenek Amerika őslakóinak szolgálatára... Ezekkel az adatokkal a magyar pálosok kivándorlásainak Európában szinte nyoma is vész, de az Újvilág annál több, eddigelé szétszórt adatokban emlékszik meg róluk. Sőt ők maguk örökítették meg emlékeiket sok-sok ezer kilométerre hazájuktól, túl a nagy óceánon.

*

Európa az Újvilág felfedezése óta évtizedekig szinte lázállomban él. Kincsszomj, kalandvágy, ismeretlen földek meghódítása szította ezt a belső, égető tüzet s arra a hírre, hogy a pálmákkal, csodaszerű dús virágokkal, mesésízű gyümölcsökkel, tengerentúli rabszolgák ezreivel telitett America európai lakókat, telepeseket keres, a spanyol-portugál parti városokat idegenek ezrei özönlötték el. Köztük nemes, hithirdető szándékkal eltelt szerzetesek is.

S a két új "nagyhatalom" Spanyolország és Portugál közt hamarosan megindult a marakodás már Európában, de méginkább az új földön.

Határvillongások, vetélkedések veszélyeztették Európa békéjét. Így történt aztán, hogy a két királyság a pápát kérte fel döntőbírául, hogy csillagászati koordináták szerint húzza meg a végleges határvonalat a két gyarmatbirodalom között.

A Vatikán levéltárában három ilyen pápai "határvonó" bulla szerepel s mindegyikben meg vannak említve a pálosok, akik a jelek szerint tevékeny részt vettek az ismeretien földrész legelső földrajzi felméréseiben is. Az 1501-évből, VI. SÁNDOR pápa bullája pedig "expressis verbis" megbízza a magyar pálosokat - mindkét királyság részéről kifejezett óhaj szerint - a két elkülönített gyarmat benszülött lakosságának lelki gondozásával. Sokan keresték oknyomozó történelmi es[z]közökkel, hogy miért épp magyar papokat talált a pápa és a két királyság erre alkalmasnak. Szerintem az a magyarázata, hogy Magyarország a 16. századiban, minden tengeri kijárattól elzárt szárazföldi államként még csak reményeket sem formálhatott, hogy az Újvilág felé bárminemű érdekkapcsolatokra gondolhatott volna. Ennek következményeként a hittérítésnek, mint az előre kitervelt hatalmi terjeszkedésnek legjobb előkészítője a keresztény hittérítés magyar papság kezében volt a legbiztosabb az egyházi vonalon.

Bár a magyar pálosok délamerikai életére, tevékenységére vonatkozó európai kutatásaim régebbi időkből valók, egyszeriben aktuálissá lett a kiértékelésük, mert a közelmúltban könyvsikernek számító kiadványok jelentek meg a legismertebb, népszerűsítő, európai kiadóknál, Délamerika "vikingjeivel" kapcsolatban. Francia származású írója Argentínáiban él, prof. JACQUES de MAHIEU. Mielőtt azonban könyvsorozata érdekfeszítő részleteivel foglalkoznánk, az Assunción-i egyetemi könyvtár mikrofilm állományában szereplő régebbi pálos adatokra is érdemes figyelmet fordítanunk. A nagy "Americanista" gyűjteménye régi írások keskeny filmre tömörítve bizony sok türelmet, és némi szerencsét is követelnek, hogy egy-egy apró adat a "Sierra de los Paulistas" a "Cuenca de Virreynato"-ban, ami egész spanyol gyarmatbirodalom közepe, tehát a mai Paraguay területén fekszik közel a "Ciudad de los Ricos"- hoz, felfedezhető legyen. "Paulistas"-név 1559-ből! A délamerikai indián benszülött nyelvek sok tudós kutatót, lelkesedő "szó-bogarászt" vittek már kísértésbe, szóhasonlítgatásba. VICENTE LÓPEZ pl. 1000 perui quechua szó "szanszkrit" eredetét bizonyítgatta, legutóbb pedig CSÖKE SÁNDOR honfitársunk az ural-altáji nyelvekkel hozta kapcsolatba. Az említett JACQUES de MAHIEU 1971-ben megjelent francia könyvében: "Le grand voyage du dieu-solei[l]" (Napisten nagy utazása") pedig részletezi is a délamerikai benszülöttek nyelveit, de már a "viking" - leszármazás alapján norvégek utódjainak tartja pl. az inkák minden rangosabb címét, mint pl. a "Kapak" nála azonos "Hőssel". ('Deutsche Wochenzeitung - Feulleton - 1971 december 1971).

A leglényegesebbek, és minket szükségszerűen érdeklő az egész tanulmányból a "Cerro Polilla"-barlangban, Paraguayban az angol FAWCET ezredes által 1910-ben felfedezett "képrajzok", amelyeket aztán JACQUES de MAHIEU professzor 1971-ben alaposabban is feltárt és a képrajzokon kívül egy szép "runá"-t, magyarul rovásírásos sziklafeliratot is nyilváno[n]ságra hozott.

A barlang földrajzi fekvése azonos az assuncióni mikrofilm adatával 1559-ből: Paraguay Villarica nevű városkájától légvonalban 12 kilométerre, egy kb. 5 kilóméteres kiterjedésű röghegység, a Sierra Pelada vonulataiból 30 méter magasra kiemelkedő "Cerro Polilla" teljesen azonos a francia tudós leírásából véve. Az ó-hazai pálosok főbb telepei a Pilis-hegységben voltak. S ezt a szintén röghegységet "pilis-"-nek nevezik, ami a régi magyar nyelven "kopaszt" jelent. Mint ma a spanyolban a "pelado". S ha már a jó magyar barátok magukkal hozták a földrajzi megjelöléseket új hazájukba, akkor a "Cerro Polilla"-nak is kell magyar "megfelelője" lenni. Ez azonban fordítás szerint nincs, csak hangzás szerint. S ez eléggé meglepő. A pálosokat, mint láttuk "paulista"-áknak nevezték és ezt a nevet az assuncióni adat is igazolja. Hogyan alakult át [át] a "paulista" "polilla"-va? Az "au" hangot minden latin nyelv "ó"-nak ejti s a "Cuenca de Plata Virreynatus" területén, tehát Paraguayban és Argentínában a kettős "ll" betűt - eltérően a többi spanyolnyelvű vidékek tájszólásától - "zs" formájában használják. Így született meg a latinizált "pálos" - "paulista" névből a "polilla". A "polilla "pedig a jelzett vidék háziasszonyainak egyik réme. a kártékony és minden kelmét könyörtelenül átrágó "moly" értelmében használandó. Ez a szabályszerű fordítása. Így tehát a magyar pálosok régi emlékének az értelme bizony eléggé elváltozott a 16. század óta ott élő benszülött indián generációk emlékezetében.

Ezzel a történelem-földrajzi adatolással felkészülten, kissé tamáskodva fogadjuk a "Cerro Polilla", - vagy nevezzük ezután "Pálos-barlang"-nak - leírásánál szereplő sziklafeliratok "viking rúnákká" nyilvánítá[s]sát, amelyekből MAHIEU professzor eleddig hatot megoldottnak vél. Szemügyre véve párat a felírások közül találunk pl. egy évszámot, amelyet az illusztris szerző 1305-nek olvas, pedig két tucat szemlélő elé tárva a számot mindegyikük kétségtelenül 1503-nak látja.

Az egyik sziklába vájt folyosó oldalfalán kétsoros, titokzatos "runa" jegyekből álló feliratot mutat be a szerző. A sor végén két nagy latin betű: RF. A szerző eleddig nem talált megoldást a felírás olvasatára. Én sem sokat értek a magyar rovásírás pilisi változatához, de azt minden ősíráskutató tudja, hogy a mi ősi írásunk jobbról balra halad. És a prof. MAHIEU által a "sorvégére "helyezett" két latin majuscula RF a magyar rovásírási sorban "első betűkké" változik. S [es] így hangzik: FR. Nos, a magyar pálos rend minden tagja, amikor a remeték sorába lépett, nemcsak vagyonáról, hanem családi nevéről is lemondott és az egyszerű FR., azaz Fráter címet vette fel, megtartva azt még akkor is, ha pl. bíborossá nevezték ki, mint történelmünk tragikussorsú, nagy államférfijánál FRÁTER GYÖRGYNÉL is látjuk. (De ezrével maradtak fel ilyen "Fráter" nevek a pálosok történetéből!...) Bár a felirat szövegét nen ismerjük még jelen pillanatban, azt azonban, hogy sírfeliratról, az elhunyt szerzetes közelebbi adatairól, halála körülményeiről stb. szól, azt bizonyosnak tekintem, már csak azért is, mert a "sor elején" - a rovásírásnál azonban a végén a keresztény fejfák, sírkeresztek általánosan ismert R.I.P. betűi állnak. Ezek 3 szavak latinul: "Requescat in pace" s magyarul: "Nyugodjék békében!" jelentéssel oldandók fel.

Elébb említettem, hogy nem sokat értek a pilisi rovásíráshoz. Ez a nagy nyilvánosság előtt még alig-alig ismert fogalom. Az ó-hazai régészet soha nem látott buzgalommal és lelkesedéssel tárja fel szinte az egész országban a régi romokat, eltűnt falvakat, városokat kutatva. ANDRÁSSY KURTA JÁNOS barátom és munkatársam a "Pilis szerelmese", a régi pálos barlangokat, telepeket bújja már vagy két-évtizede. Pilisszentkereszt, Pilisvörösvár, Pilisszentlélek, Budaszentlőrinc - hajdani pálos remeték barangok romjai - egész sor kövén talált a régi szerzetesektől sziklára rótt, vésett jeleket. A közeljövőben vetjük össze a "Cerro Polilla" paraguayi "Pálos-barlang"-jának felírásaival.

MAHIEU professzor közöl egy kereszt alakú keret alsó szárába rajzolt négy hajóképet is. Kettő fölött szintén van rovásírás. Igaz, hogy csak az egyik tekinthető annak, mert a másik ismét csak RIP - azaz "nyugodjék békében" tehát minden bizonnyal elsüllyedt hajóról emlékezett meg a "festő". A négy hajó mindegyike más és más típusú. Ez azonban meg akadályozza professzor MAHIEU gondolatmenetét, hogy ezeket viking "sárkányhajóknak" vélje. Talán épp abban az időben, mikor MAHIEU az említett francia könyvét írta, Barcelona mellett voltam családommal együtt megtelepedve. Fiam hamarosan felfedezte a barcelonai kikötő egyik szép öblében a hajómúzeumot. Ott találtuk - fel is kapaszkodtunk rá - KOLUMBUS KRISTÓF híres vezér-korvettáját a Santa Maria hajócskát. Mellette lehorgonoyázva PEDRO MENDOZA és PIZARRO bergantinjai sok más történelmi járművel. Nos, ezeknek mindegyike szerepel a maga jellegzetes formájával a Cerro Polilla barlangképén. A régi hajótatok díszes fejeit nemcsak a vikingek "sárkányhajói" viselték...

De térjünk vissza a magyar pálosok exodusára Délamerika felé. Eddig közel 300 magyar pálosról van adatunk a Cadiz spanyolországi város "Archivo de las Indias" okirataiban. HERMANN EGYED 1973-ban kiadott könyvében a magyar egyháztörténetről írja, hogy: "PEDRO MENDOZA hajóin is indultak magyar pálosok. A tizenhat hajó, a mai Buenos Aires kikötőjében - akkor Riachuelonak. hívták - egyeszerre tett partra 16 fehér ruhás remetét. Ismeretes, hogy PEDRO MENDOZA nem tudta megszilárdítani a mai argentin főváros első alapítását, mert a guarani indián benszülöttek minden élelmet elpusztítottak a hajósok elöl. Így kényszerült az éhínség elöl szinte menekülésre JUAN de AYOLAS vezérlete, alatt tíz bergantin a La Plata és Parana folyókon fölfelé. Corpust és Asunciónt ekkor alapították és mindenütt magyar pálosok szerepeltek az új városok első papjaiként. Eljutnak Bolivia magas fennsíkjaira és Peruba is. Számuk megközelíti a háromszázat. Első kellemetlen meglepetésük PIZARRO és katonáinak kegyetlenkedése volt Peruban az inkákkal szemben. PIZARRO emberei igyekeztek őket kisebb szigetekre áttelepíteni, hogy ne zavarják a spanyolok érdekeit.

Hazai kapcsolataikat még 1552-ben is megleljük BARTHOLOME de LAS CASAS püspök leveleiben Santo Domingoból. Ez a domonkos szerzetesből püspökké kinevezett egyházjogász, az egyetlen, aki merészen szembeszállt V. KÁROLY világhódító terveivel és a benszülött indiánokat a szinte "genocídiumnak" - népirtásnak nevezhető kegyetlenkedéseivel, szemben védte. Tanácsadói, informátorai egész Délamerika területéről a magyar pálosok voltak. Egyik levelében panaszolja, hogy a császár, Isten érdekeit elhanyagolja, sőt gyilkosságokra is képes, mint a Magyarországon meggyilkolt FRÁTER GYÖRGY esete mutatja. Ez a levél az alvinci gyilkosság után az Erdélyből frissen kapott, alig négyhónapos késéssel jutott Las CASAS püspök tudomására pálosok útján. FRÁTER GYÖRGY tudvalévőleg maga is pálos volt és rendtársai az új gyarmatbirodalmakban is számontartották küzdelmeit...

Pálosaink nyomát fedezte fel 1745-ben a limai San Marcos egyetemén matematikát tanító RÉR JÁNOS magyar jezustársasági tanár. Tizenhét évig szerepelt az első délamerikai egyetemen és az 1746. évi nagy földrengés után ő volt Lima város középületeinek újjátervezője. Naplójában beszámol, hogy az egyetem könyvtárában nagyszámú, magyar vonatkozású könyvet talált, köztük rovásos jegyzeteket. A pálosok amerikai térképgyűjteményéből szakították ki a közelmúltban talált "Nagyszombati Mappát" is. SZEPESSY GÉZA barátom, a várpalotai múzeum alapító-igazgatója találta a primási könyvtár kifosztása után, szinte a szemétben. Cime "Mappa Antiqua" azaz "Régi térkép" és a nagyszombati egyetem másoltatta le magának 1599-ben. Nagyon jelentős emléke a magyar rovásírásnak, mert sok felirata ezekkel az Európában ismeretlen betűkkel igyekeztek a tengeri utakat titokba burkolni. Az említett "Mappa" sorszáma Nr. 56. Ebből azt következtetjük, hogy legalább ennyi darabbó[l] állt a gyűjtemény. A pápai bullák pálosokat bíztak meg a két újvilági gyarmatállam határainak megvonásával. S ők maguk úgy lát[t]hatták jónak, hogy a pilisi rovásírás betűit alkalmazzák új földrajzi jelzéseiknél, A híres norvég földrajzi-tengerkutató HELGE INGSTAD 1965-ben megjelent könyvében "Vesterveg til Vinland" keresi a magyarázatot erre a nagyszombati mappára, de nem tud válaszolni a magyar rovásírásos feliratok miértjére. Szerintünk az egyetlen megoldás a már említett RÉR JÁNOS-féle tudósításban szereplő "rovásírásos gyűjtemény", amit ő a limai San Marcos egyetem könyvtárában talált...

A délamerikai magyar pálosoknak 1560 táján nyoma vész. Helyüket spanyol ferencesek és később középeurópai jezsuiták - köztük 20-30 magyar - vették át V. KÁROLY császár megbízásából. Nem szándékom ez utóbbi hittérítő csoport tevékenységével foglalkozni. Ezt nagyon alaposan elvégezte 1923-ban MIGRAY J. történész: "A jezsuiták köztársasága Paraguayban" c. könyvében és még inkább fényt derítettek erre a korra és minden délamerikai magyar vonatkozásra SZABÓ LÁSZLÓ barátom szakavatott és alapos kutatásokra épített tanulmányai, de kiegészítősül és végszóként jelen írásomhoz meg kell említenem, hogy magyar jezsuiták is szaporították a délamerikai magyar rovásírásos emlékek számát. Csak kettőt ezek közül. Az első, FÁY DÁVID magyar szerzetes rovásírás[r]os naplója az 1750-1760-as évek brazíliai eseményeiről. Szerzőjét a paraguayi jezsuita köztársaság feloszlatása alkalmával POMBAL brazil helyettes-király bilincsbeveretve küldte Liszabonba, ahol a már említett és hajdani pálos klastromból vár[n]börtonné alakított Saõ Julián kazamatáiban, hét év keserves szenvedése után, 1767-ban meghalt.

A másik a 25 éves korában Peruba került ZAKARJÁS JÁNOS jezsuita (1720-1772) egy, a napokban kezembe került levelének másolata, amelyben leírja délamerikai benyomásait és ahol a brazilok kegyetlenkedéseiről szól, mindenütt magyar rovásírás titokzatos jegyei mögé rejti el mondanivalóját...

Egyelőre ennyit a magyar pálosok és a rovásírás délamerikai emlékeiből...

A "Pálos-barlang" földrajzi fekvését a "GENTE" című argentin lap merész írógárdájából három újságíró ellenőrizte. Az alábbi térkép pontosan jelzi a kimerítő utazás irányát Paraguay fővárosától a barlangokig. Az út részben szinte áthatolhatatlan őserdőkön visz keresztül és geográfiailag már Braziliához idomult térségbe hatol be.

fa_er_2-212

A "GENTE" reporterjeinek útiránya. - 1, - Asunción, ahonnét 550 kilométeres földes út vezet a 2. - Pedro Jaun [Juan] Caballero nevű, 40 ezer lakosú városkába a brazíliai határon. Innét terepjáró gépkocsin 95 kilométerre, dél felé haladtak a 3. -jelölésű Don Celestino Roja-féle haciendáig és végül lóháton a közeli 4. és 5. jelzésű barlangokig. ("Gente" Nro. 461. - 1974 május 23.)

II. RÉSZ: A PARAGUAYI PÁLOSOK ROVÁSFELIRATAI

A "Magyar pálosok nyomain Délamerikában" népszerűsítő és inkább csak tájékoztató írásomban a források különösebb megjelölése és főként a tudós JACQUES de MAHIEU francia és német nyelvű könyveiben közölt "rúnák" képeinek ismertetése nélkül nem nyújthattam elég alapot az írástörténeti adatok összehasonlítására a Paraguayban felfedezett "Cerro Pelado", azaz "Kopasz Hegy", vagy ősi magyarsággal "Pilis-hegy" barlang és magyarországi rovásírásos feliratok közt.

Jelen rövid összefoglalásom igyekszik e hiányt pótolni és némi párhuzamokat felsorolni, hogy a további tudományos és végleges kutatásoknak szakembereink számára utat nyissak és módot nyújtsak.

Mint már a "MAGYAR HÍRLAP" (1975 január 27) hasábjain jeleztem, feltűnő hasonlatokat találtam a paraguayi és a magyarországi Pilis-hegység kövein szereplő rovásjelek közt és ez utóbbi jelcsoportot ANDRÁSSY KURTA JÁNOS és JACQUES de MAHIEU közléseit párhuzamba állítom. A paraguayi barlangfeliratok soraiban nagyon sok "ligatura" is szerepel, amelyek viszont a CSALLÁNY-féle nagyszabású összevonásokban szerepelnek. Nincs rá elég felkészültségem és főként időm, hogy a jeleket egytől-egyig sorra vegyem. Megnyugtató feloldásokat, azonosításokat csak erre felkészült írás-kutató szakemberektől várhatunk.

Az ANDRÁSSY KURTA JÁNOS-féle pilisi rovásjelekkel való hasonlításnak nagy lehetőségei vannak. Erre a történelmi, földrajzi adatok elég alapot nyújtanak a Pilis-hegység barlangjaiban, pálos kolostoraiban élt remete-szerzetesek, majd közösségben élő írástudó és "kevés szóval sokat kifejező" jeleket alkalmazó magyar eredetű hittérítők, akiknek mint láttuk, nagy szerepe volt Délamerika feltérképezésében, bizonyára magukkal vitték és alkalmazták is az ősi magyar rovásírást.

Professzor JACQUES de MAHIEU törekvése, hogy észak-germán "rúnákat" lásson a barlangfalakra vésett, vagy festett jelekben szisztematikusan sorolja fel a hosszabb, rövidebb felírások jeleit. Hogy vannak ilyen, általa "viking" rúnáknak tetsző jelek, az kétségtelen, de azt is tudjuk, hogy a székely-magyar, vagy menjünk messzebbre is az ótörök rovás ábácé jegyei közt is van elég hasonlatosság. A különbség azonban hasonlatosságuk ellenére is lényeges, mert hangértékük egészen eltérő. S a szövegek feloldásánál ez a legfontosabb, hisz csak ez a hangérték meghatározás döntheti el a végérvényes szövegfeloldást és megnyugtató értelmezést.

Mielőtt a felírások részletezésére térnék, meg kell említenem, hogy ezek rajzait professzor MAHIEU kézzel irt "ductusa"-i alapján vettem. Sajnos, a feliratok "in situ" elhelyezése csak nagyon általánosságban van megadva. Irányuk is bizonytalan. Annyit azonban maga a tudős kutató is elvégzett, hogy a "klasszikus észak-germán rúnák" és az általa "degenerált rúnákhoz hasonló felírások" két különálló kategóriáját munkájában felállította. Ezek a "degenerált rúnák" azonban az általunk ismert ligaturák nagyszerű sorozatát jelentik. S ez nem jelenti azt, hogy az észak-germán rúnák-nak nevezett rovásjelek valóban viking írások lennének. Vikingek, akiknek paraguayi szereplése igen gyenge lábon álló hipotézis csupán, amúgysem ismerhették a keresztény egyházak nyelvezetéhez tartozó "R. I. P" és "FR". latin rövidítéseket, amelyeket nyilvánvalóan papi személyek örökítettek meg, sőt az utóbbi két betűt kimondottan szerzetesek megjelölésére használták. Őskeresztény motívumokat is találunk a rovásjelek közt. A viking hajósok írástudását nem vonjuk kétségbe, hiszen az északi rúnákról nagyon sok szép emlék tanúskodik. Azonban ezek az emlékek szinte kivétel nélkül sírkövek, faragott darabok és soha sem találtak még in "situ", azaz természetes sziklafalakra vésett rúnákat.

A magyar pálosok rovásírásáról már a MAGYAR HÍRLAP-ban közölt írásomban je[l]zem az ANDRÁSSY JÁNOS-féle Pilis-ben és a Dobogókőn felfedezett emlékeket. Barlanglakó remeték folytatták tovább a kemény sziklákra, gránittömbökre, mészkő falakra oly könnyen véshető, merev és egyenes vonalú rovásrendszerei kifejezendő gondolataikat, mondanivalóikat. Mielőtt a paraguayi, hajdani pálos misszió barlangfelírásaiból mellékelném a leglényegesebbeket, ismertetem ANDRÁSSY KURTA JÁNOS: "Tárgyi adatok Pilis ismeretlen történelméhez" c. kiadásunkban hamarosan kiadandó művéből a rovásírásos emlékeket. Ezek nyilvánvalóan előzményei - legalább is részben - a Cerro Polilla (ejtsd: "polizsa") hajdani pálos misszió barlangfalán lévő rovásírásoknak.

Előlegezve a közeljövőben nyomdába kerülő tanulmányból idézek:"... a romköveken még találhatók rovások szép számmal:

fa_er_2-214

Mindenekelőtt a "számjegyekre" hívnám fel a figyelmet, mert ezekkel más területeken is találkozunk majd. A patakmederben és azon kívül szerteszét sok rovást gyűjtöttem össze, és még sok vár fel gyűjtésre. Néhány jellegzeteset - csupán példa kedvéért - itt bemutatok:

fa_er_2-215a

Pilis hajdani erődítménykolostorainak sorsa ismert történetírásunkból. A törökökkel szemben ez a vidék volt az utolsó ellenálló erődítményláncolat Buda végső elfoglalása után. A pálosok maguk is utolsó szálig itt haltak hősi halált. A barlangokat azonban a Habsburgok esztelen rombolása robbantotta be. Erős bazaltköves kapumaradványokon még ma is láthatók az erőszakos rombolás nyomai. Erről ANDRÁSSY KURTA a következőket írja:

"... III. Károly a Rákóczi-féle kuruc felkelés bukása után újabb pusztításokat végzett ezen a területen. A hatalmas kőtömbök egyirányú dűlése jól mutatja a robbantás irányát. Az egyik kőtömbön találtunk egy erős tenyérnyi kerek lyukat, amelyben robbantó anyagtól megégett és elszíneződött kéreg áll. Nem bolygattuk meg, hogy esetleges "hivatalos" vizsgálat számára érintetlenül megmaradjon. A vegyvizsgálat bizonyosan kimutatná a kénes lőszer salakját, hisz ez szabad szemmel is jól látható. A robbantási területen ismét találunk néhány szép rovásos írott követ, és lent a patakparton egy kövön (mérete: negyvenszer ötven centiméter) ilyen rovások állnak"

fa_er_2-215b

ANDRÁSSY KURTA JÁNOS élesszemű megfigyelése a Dobogókőn, a Pilis legmagasabb fennsíkszerű lapályán is talált rovásokat. A "Zsivány-barlang"-nak nevezett romok falait felülvizsgálva társaival, FÖVENYESSY ENDRÉVEL, KATHY IMRE építésszel és P. G. művészettörténésszel, a részletekről 250 fényképet készítve a következő végeredményre jutottak:

fa_er_2-216a

Bár jelen kötetünkben ANDRÁSSYTÓL "Sumér nyelv és írás" címmel közlünk egy rövid tanulmányt, melynek mellékleteként szerepel a pilisi rovásokból összegezett és az esztergomi ásatásoknál előkerült jelcsoport, ehelyütt is közlöm, hogy a paraguayi feliratokkal könnyebb legyen az egybevetés művelete:

fa_er_2-216b

ANDRÁSSY KURTA rovássorait részben fel is oldotta, mint azt jelzett fejezetéből láthatjuk, bár maradtak még megoldatlan részek. Ugyan ez a helyzet a "Cerro Polilla" feliratainál. JACQUES de MAHIEU a maga módján a "klasszikus germán rúnák" alapján és az általa "Odin-kultusz"-helynek deklarált barlang alapgondolataként egészen a viking írások igézetében él. Az általa "degenerált" rovásszerűség azonban a betűösszevonások halmaza, amely az északi és egyéb germán rúnák rendszerében egészen ismeretlen jelenség.

Munkánk során nem vállalkozhatok részletes megfejtésekre - ez valóban nagy jártasságot igényel - de már a paraguayi barlangfeliratokból kiválasztott 12 feliratnál valóban meghökkentő azonosságokat látunk a pilisi rovásrendszer jeleivel és még inkább a CSALLÁNY-féle ligatura táblázat összevont betűivel. Ez utóbbi azért fontos, mert a zömét CSALLÁNY a MARSIGLI-féle rovásnaptár jegyeiről állította össze. Ez a botra rótt naptár pedig az 1450-es évek előtt használatban lévő székely rovásokat őrizte meg korunkra, De lássunk néhány részletet.

fa_er_2-217

Amikor A[N]DRÁSSY KURTA JÁNOS a következő idézett sort leírta "a számjegyekre hívnám fel a figyelmet, mert ezekkel más területeken is találkozunk majd" - szinte váteszi meglátást rögzített, bár sejtelme sem lehetett a paraguayi, számára elérhetetlen messzeségben valóban előforduló hasonló jelenségekről. Ő csak a helyi adottságokra gondolhatott, de bizonyára nem fordult meg agyában a gondolat, hogy egy és ugyanazon "iskolához" tartozó rovás-írástudók a kis magyar környezetből az "Újvilágba" kerülnek és ott is folytatják és gyakorolják írástudásukat a hazai tájakat annyira idéző vidéken, ahol még a sziklabarlangok is szinte az ő számukra teremtődtek. Az idézett mondás a "számjegyekre" vonatkozólag világos és félreérthetetlen párhuzamot jelez a Cerro Polilla sziklába vésett keresztjének három évszámával: Jelentőségét nem abban látom, mint professzor MAHIEU, miszerint már KOLUMBUS előtti időkben jártak volna itt vikingek. Jelezheti a barlanglakok születési éveit is, akik "itt szándékoztak meghalni". A növekvő évszámok tekintélyt is jelölnek és ez a remeteség szellemében élő pálosoknál különös jelentőséggel bírt. Mint tudott dolog, a pálos remeterend majdhogynem egyenesen megvetette a tudományokat és inkább az emberi jóság és istenszeretet gyakorlásában élte ki magát, elmellőzve, amennyire lehetett a középkori skolasztika bölcsészeti és teológiai kiképzési kényszerét is. Részben ez volt az oka gyors elterjedésüknek és az egyszerű földnépének megbecsülését is ez nyerte meg számukra. Gyakorlati életük a természet minden zordságával, emberlakta területek elkerülésével - városokban szinte soha sem telepedtek meg! - csodálatraméltókká tette őket a benszülöttek előtt is, akik aztán saját jószándékukból és bizalommal keresték fel őket magányukban.

De az írás-emlékekre visszatérve, jelzem, hogy a bizonyos "47"-es szám a Pilis-hegység kövein és Polilla-barlang keresztívén egy és ugyanaz. S amennyiben professzor MAHIEU duktusai a sziklafeliratok eredeti vonalairól pontosak, akkor az 1. sorszámú feliratban a CSALLÁNY-féle ligaturák közül szerepel az "N-T-K-SZ-T", amely titokzatos betűsornak a jelentése "entkereszt" azaz az első betű "SZ" hozzátételével "Szentkereszt" Ez talán nemcsak magára a szikláravésett keresztre vonatkoztatható, hanem esetleg valamelyik Pilisszentkereszt barlangkolostorból ideszármazó pálos írta fel régi klastroma nevét. Ugyanebben a feliratban, amelyet MAHIEU professzor tanulmánya "Beispiel einer degenerierten runenaehlichen Inschrift"-nek titulál, szerepel még mindig a CSALLÁNY-féle ligatura jegyekből "P-T-R" és pár betűvel hátrébb "-N-T-R" hangösszevonás, amelyek a MARSIGLI-féle rováskalendáriumból merített biztonság alapján nagy magyar rováskutatónk "Péter" és "kántor" szavakra oldott fel. Nincs kétség tehát, hogy egyházi személyről van sző, akinek neve a PÉTER és foglalkozása, kolostori szerepe a KÁNTOR. A barlang mennyezetén monogrammszerű nagyon komplikált ligaturacsoport szerepel (5. szám), amely CSALLÁNY-nál mint "NAZAReTi" van jelezve. Teljes értelmét még keresnünk kell. A legnagyobb és egy repedéssel majdnem derékbatört felírás - jobbról balra olvasva -, mint már írásomban a MAGYAR HÍRLAP hasábjain jeleztem "R. F."-fel "végződik", azaz valójában kezdődik. A két tisztán kiírt latin betű a "FR". azaz FRÁTER (jelentése testvér) rövidítése, természetesen "fordított" azaz jobbról balra haladó olvasatban.

fa_er_2-219

A barlangfeliratai természetesen nem mind egyidőből származnak. Sőt az "íróeszközök" sem mindig véső vagy faragószerszámok, hanem ecset is szerepel a soraikban. Így pl. az alább közölt, eléggé merevített és a latin betűsorral kevert feliratot ecsettel mázolták fel a barlangfalra.

fa_er_2-220a

Ezekkel a kiforrott, határozottvonalú betűkkel szemben a sziklaüreg mennyezetén lévő, szintén festett jelek, már Mahieu professzor szerint is "monogram"-nak nevezett, nagyon összevont íráscsoportok vonalvezetése eléggé bizonytalan. S ez a körülmény csak fokozza a ligaturák feloldását. Az írás megközelíthetetlensége még az "in-situ", azaz magán a helyszínen is fejtörést okoz, mert különféle megvilágításoknál eltérő jelleget mutatnak.

Nehézséget okoz a feloldás menetében az a körülmény is, hogy néha nehéz megállapítani a rovásjelek függőleges helyzetében a rovásjelek alsó vagy felső végződésének helyességét, mint a két alább közölt, ligaturás betűcsoport esetében amelyek, mint már jeleztem, a barlang mennyezetét díszítik.

fa_er_2-220b

A "Pálos-barlang" feliratainak változatosságát MAHIEU professzor az un. északi "rúnák" sokszerűségéhez igyekszik kapcsolni. Így kapnak helyet könyvében a barlangi feliratok sorában a "klasszikus rúnák" , mint aminő képaláírással jelezte az alábbi, tisztaírású sort:

fa_er_2-221a

MAHIEU professzor minden igyekezete arra irányul, hogy a vikingek délamerikai tartózkodását a prekolumbiánus időkben bizonyítsa. Érthető tehát, hogy a paraguayi sziklabarlangot is ennek az északi germán népnek hajdani szentélyeként tekinti és a falakat díszítő rajzokat, festményeket az Odin-kultusz és a "Drachenschiff"-motívumokat ennek a régi, világjáró és merész nép hagyatékának képzeli.

Az Odin-kép bizonytalan körvonalai az általa közölt festmény alapján egyáltalán nem meggyőzőek és a falrakarcolt kereszt szárában megörökített "Drachenschiff" sorozat sem tekinthető teljes bizonyossággal a vikingek jellegzetes vízijárműveinek. Amint már korábban rámutattam, a négy "viking" hajó különféle típusa arra mutat, hogy egy hajdani expedició "hajóhadát" ábrázolja, amelyek az Ipané és a Rio Paraguay vizein igyekeztek megközelíteni a brazil határokat, miközben elpusztultak. Ezért szerepel a harmadik hajó képe felett a "RIP"(?) féle keresztény temetői rövidítés.

fa_er_2-221b

fa_er_2-222a

MAHIEU másolta rovásfelírások közt, amelyeket ő germán rúnáknak nevez természetesen vannak félig-meddig már latinizált betűsorok is. Ezeket ő ALAIN de BENOIST francia runológus munkája után (Paris, 1969) osztályozza a különböző "futark" rendszerek nyomán. Ez azonban roppant nagy skála és feltételezi, hogy a Paraguay területére érkező vikingek skandináv, dán, észak-német és norvég etnikumokból verbuválódtak volna. Mindenesetre a tárgyilagosság kedvéért közlöm ezeket a tudós szerző által "klasszikus rúnák"-nak tekintett sorokat is. A 4. számú, kétsoros felirat a barlangfalára van széles ecsettel festve. Ez az "íróeszköz" elég korlátolt lehetőségeket nyújtott a sorok megörökítőjének, de ennek ellenére is mindjárt a legelső jel teljesen ismeretlen a MAHIEU professzor által publikált "futark" runasorban. Nem is lehet másként, mert ez a jel minden bizonnyal "tamga" azaz tulajdonjegyként tekintendő. A 7. számú "rúnák" is két sort képeznek és fekete vegetális szénnel vannak a sziklafalra festve, csak úgy, mint a 8. számmal jegyzett és mindössze négy betűből álló felirat.

Egész különleges figyelmet érdemel a 11. számú kép, amely egy "harcibárd" felületére karcoltak be a barlang lakói. Ennek a felírását MAHIEU professzor "Gebetzu Gott Odin", azaz "Ima Odin istenhez" címmel közöl.

fa_er_2-222b

A "viking sárkányhajók" a helyszíni folyami hajózás lehetőségeihez alkalmazkodó vízijárművek voltak tehát s inkább "lélekvesztő" csónakok, mintsem tengerjáró hajók. Ezeknek a képe jobban rögzítődött a hajótöröttek képzeletében és kapcsolódott keresztény motívumokkal, mint a világjáró vikingeknél, akik nem ismerték a keresztény kegyelet liturgikus szavait, sőt azok rövidítését. Ezt a pogány Odin-kultusz egyidőbeni szerepeltetése amúgy is kizárja. S ha már némi "engedményt" tennénk a hajóképek eredetére vonatkozólag, akkor is közelebbi lehetőségnek kell tekintenünk a Dél-Amerikában autoktonnak tekinthető folyami hajókat, mint aminőket a Peru és Yucatán területén hajdanán létezett Lakandon Birodalom egyik nagyvárosának Bonampak-kikötőjének freskóján látható. Ez a híres freskósorozat csak 1957 óta ismert VILLAGRA és TEYEDA festőművészek másolatából. A tizenkét freskó hajósképén ui. a "Pálos-barlang" keresztjében szereplő vízijármüvek minden típusa szerepel. Még a hajók színei is változatosak és azonosak.

fa_er_2-223

A hajdani hatalmas Lakandon Birodalom szétesése, népeinek szétszóródása után, amely 1445-ben következett be, Dél Amerikába is elvetődhettek a nyílt tengerek merészebb hajós csoportjai. Ez a lehetőség mindenesetre erősebb, mint Észak germán hajósainak paraguayi útja, amelyet MAHIEU professzor tételül állított fel.

Nem szándékom a tudós expedicióvezétő eredményeinek cáfolata és csak írástörténeti vonatkozásait értékelem ki s ezért a már említett hajó-képekhez csatolom MAHIEU viselettörténeti argumentumát is. Ezt is csak azért, mert a németországi "Deutsche Wochenzeitung" egy vasárnapi "Feuilleton"-ja túl nagy jelentőséget tulajdonit MAHIEU "Des Sonnengottes grosse Reise" címmel megjelent kötetében a vikingek és a délamerikai klasszikus népek süveg-viseletének és ezt mint "viking előzményt" fogja fel a prekolumbiánus időkre. Az alábbiak során közlöm a nevezett német újságcikk "dokumentális illusztrációit".

fa_er_2-224

A viselettörténet közölt adataihoz egyben csatolom BILGE kagán sírképét is, amely egyfüst alatt írástörténeti adatokkal is szolgál és pedig pontosan a magyar rovásírás ősének az ótürk írásrendszernek betűivel. A MAHIEU professzor által ismertetett viselettörténeti adatsorozat a két különbözőfajú népnél mindenesetre inkább az ázsiai ősnépek kultúrhódítása javára dönt Észak germánjaival szemben.

fa_er_2-225

A süvegrokonítás értéke tehát nagyon gyenge lábon áll s ha valami hasznát vehetjük, az is inkább az ázsiai viseletörténettel függ össze, hiszen ma már tudományos közvélemény, hogy Amerika lakói a mongol rassz oldalsó ágához tartozó bevándorlók csoportjaiból erednek. Belőlük születtek az un. "magas kultúrák" hordozói Boliviában, az Andok völgyeiben, Peruban, a mexikói Anahuac-fennsíkon és a Yucatán-félszigeten egymástól elkülönülten. Így fejlődött ki a paraguayi trópusi előtérben is egy ősi, autokton kultúra, ahol az ismertetett "Cerro Polilla"-i barlangfeliratokon kívül feltűnő sokféle, de mindig rovás-runajellegű feliratra találtak már eddig is mélyen Brazília és Chile határain is túl.

Mint jeleztem, nem szándékom MAHIEU professzor megállapításait sorra cáfolgatni. Csupán arra vállalkozom, hogy a már említett magyar pálos kapcsolatok sorozatával a "Cerro Polilla"-i feliratok magyar rovásírás jellegét lehetőség szerint elfogadhatóvá tegyem. Ebben igen nagy segítségemre van a már említett pápai bullákban kifejezett földrajzi határmegvonás a spanyol és portugál tengerihatalmak vitájában.

Nem férhet kétség ama megállapításunkhoz, hogy erről a határmegvonásról térképeknek kellett készülnie. Azt is tudjuk, hogy a két európai tengerészhatalom versenyében egy-egy ilyen térképnek mekkora jelentősége volt és mindegyik fél halálos ítélettel fenyegette meg azokat, akik engedély nélkül ilyeneket készítettek vagy lemásoltak. "Amerika titkos térképeinek" problémáját MAHIEU is felveti a híres délamerikai történész FURLONG VILMOS nyomán. Ez a tudós határozottan állítja, hogy az 1500-as évek elején Európa "nem volt olyan tudományos értesülés birtokában, hogy elfogadható térképet szerkesszen Amerika földrajzi körvonalairól". Ennek ellenére már 1507-ből ismeretes az első térkép Délamerika meglepően pontos körvonalaival WALDSEEMÜLLER MÁRTON szerkesztésében. MAHIEU a térképszerkesztéshez okvetlenül szükséges információk származását a vikingekre vezeti vissza. Érvelése azonban a sok "feltételezés" miatt igen gyenge lábon áll. Szerinte a lotharingiai herceg, II. RENATUS lett volna a térképszerkesztő támogatója. Eme feltételezését azzal támogatja, hogy a herceg "Jeruzsálem királya" címét örökölte anyai ágon, sőt a "Szicíliai kettős királyság" uralkodóinak címével is ékesítette nevét. Mi azonban tudjuk, hogy ugyanezen címeket a magyar történelemben II. ANDRÁS királyunk óta a hazai uralkodóink is viselték és nem is "anyai örökség" címén, hanem szentföldi kereszteshadviselés jogán.

De visszatérve WALDSEEMÜLLER térképszerkesztő személyéhez, meg kell említenünk magyarországi kapcsolatait is. Mint tudjuk, WALDSEEMÜLLER, az első amerikai térkép szerkesztője huzamosabb ideig tartózkodott MÁTYÁS király budai udvarában és kapcsolatban volt LÁZÁR DEÁKKAL, teljes nevén RÓZSÁS LÁZÁRRAL, az első magyar térképszerkesztővel. Róla írja az Akadémia Tankönyvkiadó gondozásában megjelent "Magyar utazók, földrajzi felfedezők" című gyűjteményes tanulmány: "Ekkor (a 15. század végén) tűnt fel kora térképészetének világviszonylatban is kiemelkedő egyénisége, BAKÓCZ TAMÁS titkára, LÁZÁR deák. Teljes nevén RÓZSA LÁ ZÁR... Életéről nem sokat tudunk. Valószínűleg Németországban tanult. A budai királyi udvarban összetalálkozott MARTIN WALDSEEMÜLLERREL, aki elsősorban műszerszerkesztő volt, ő készítette el a legelső, háromszögelésre alkalmas teodolitot, talán egyenesen LÁZÁR számára..." MÁTYÁS király udvarában a magyar pálosok igen nagy szerepet vittek, akik délamerikai kapcsolataikat az oda kiküldött rendtársakon keresztül minden bizonnyal megtartották. Misem áll útjában a tőlük szerzett értesülések összegezésének.

WALDSEEMÜLLER 1507-ben megjelent "világtérképe" tehát már ezt az évet is megelőző időben készült és a - szerintem - pálos szerzetesből lett esztergomi érseki titkár, akit később BAKÓCZ TAMÁS 1510-ben kanonokjává is kinevezett, értesüléseit "első kézből" saját rendtársaitól szerezte a FUHRLONG által olyan pontosnak ítélt, első délamerikai térkép kifogástalan megszerkesztéséhez.

fa_er_2-227

fa_er_2-228

S a valószínűen pálos LÁZÁR DEÁK személyével nem merül ki a délamerikai magyar kapcsolatok lehetősége. A már idézett "Magyar utazók, földrajzi felfedezők" megemlíti, hogy "LÁZÁRRAL egyidőben még egy kitűnő magyar kartográfus tűnt fel: MAXIMILIANUS TRANSSYLVANICU S. Ő holland térképészműhelyekben dolgozott." (I, m. 65. old. -1973.) Részletesebben ismerjük ERDÉLYI MIKE néven, aki Besztercén született az 1480-as évek elején. Külföldön tanult és a hatalmas V. KÁROLY spanyol király és német császár szolgálatában nagyon jelentős diplomáciai karriert futott be. Járt megbízatással Londonban az akkori teljhatalmú uralkodónál, VIII. HENRIKNÉL, 1512-ben pedig Verona város-köztársasággal tárgyalt és élete végén bizalmas tanácsadója lett II. LAJOS magyar király özvegyének, MÁRIA királynénak. Legjelentősebb műve a MAGELLÁN-féle expedíciónak részletes leírása "De Moluccis insulis atque aliis pluribus mirandis" címmel, 1523-ban jelent meg először,

A már említett spanyolországi és portugáliai magyar pálos kapcsolatsorozat tehát ezen a vonalon is kiépíthette a maga vonalait WALDSEEMÜLLER térképének megszerkesztésében.

Szükségesnek láttam, hogy a két magyar térképész szerepét megemlítsem sokkal reálisabb lehetőségek és valószínűségekként Délamerika feltérképezésében, mint aminőket professzor MAHIEU munkája felsorol. S ezek a személyek, LÁZÁR és ERDÉLYI MIKE okvetlenül kapcsolatban állottak a délamerikai missziók gondjával Rómából hivatalosan is megbízott magyar pálosokkal!

Ha ezekhez a felsorolt honfitársi kapcsolatok mellett még megemlítem a magyar pálosok és GARAY JÁNOS családja közt még Spanyolországban kialakult barátságot és kölcsönös támogatást, akkor a Buenos Airest másodszor is megalapító, magyar eredetű utazók és hódítók sorát még eggyel gyarapítóm. A GARAYAK szerepe ui. 1414-től kezdődőleg okiratilag bizonyítható és magyar eredetükre nemzedékeken keresztül is büszkén emlékezve, bizonyára az új Világban is örömmel keresték a magyar pálosokkal a kapcsolatokat.

Jelen pillanatban csak hivatkozom egy eleddig "elfelejtett", de a legelsőnek tekintett JUAN COSA = KÓSA JÁNOS pálos szerzetestől származó térképre, amelyről az assuncióni, Paraguay Állami könyvtár mikrofilmjeinek egyike "Reláción anónima sobre succesos ocurridos en el Rio de la Plata 1545" címmel, bőséges adatolással szolgál.

A térképészeti kitérőre - jelen tanulmányomban - csak annyiban volt szükség, hogy a magyar pálosok paraguayi és perui tartózkodását a VI. SÁNDOR-féle bullákon kívüli adatokkal is alátámasszam és ezzel a "Cerro Polilla", azaz "Pálos barlang" rovás jelegű feliratainak magyarázatát adjam. S talán csak kiegészítésként csatolom gondolatmenetemhez azt a lehetőséget is, hogy a szerzetesek a bennszülöttek ősi szenthelyeit az újból használatbavétellel azért tartották célszerűnek, hogy a nép bizalmát megnyerjék. A guayaki-törzs élete még ma is titokzatos...

III. RÉSZ: A "NAGYSZOMBATI VINLAND-TÉRKÉP" RÉSZLETEIBŐL

A SZEPESSY-féle "Nagyszombati "Vinland-Mappa", mint említettük az 56. sorszámmal van ellátva. Ez feltételezi, hogy legalább 55 más ily zsánerű térkép előzte meg a sorrendben. A rovásírásos jelek mögé bujtatott részletek minden bizonnyal féltékenyen őrzött titkokat jelöltek. Az eredeti gyűjtemény, az Új-Világ és ismeretlen földrészek feltérképezői okvetlenül ismerték a rovásrendszert és betűit főként a merev pilisi betűk tollal irt cifrázatai teszik kissé szokatlanná. A legnagyobb felirat "TANGER", azaz "tenger" első magánhangzójának elvétése azonban már a másolók járatlanságára mutat ha másban nem, a magyar nyelvben. A nagy "állam-titok"-ként kezelt térképek történetét mindenki ismeri. Féltékeny gonddal őrizték, hogy más nemzeteknek utat ne mutassanak az Új-Világ kimeríthetetlen és csodás gazdagságú földje felé. Ez az óvatosság Magyarország felé felesleges volt, miután tengernélküli országlévén nem lehettek ambiciói. Így a pálosok térképészeti tudása, amelyről az első délamerikai egyetem, a Limában, Peru fővárosában alapított San Marcos-egyetem gyűjteménye tanúskodhatott. Határozott a térkép másolásának ideje "Anno 1599" és a nagyszombati egyetem számára minden bizonnyal azért másolták le, hogy a Dél-Amerikába készülő misszionáriusok már előre tájékozódhassanak, illetve otthon maradt elöljáróiknak fogalmuk legyen alattvalóik hollétéről. Nagyszombati tanárokként jöttek Dél-Amerikába OROSZ LÁSZLÓ, LIMP FERENC, RÉR JÁNOS és ZAKARIÁS JÁNOS is, akik nagy szerepet játszottak az új világrész országaiban. Ugyancsak innét, azaz Nagyszombatból indult SZENTMÁRTONYI IGNÁC (1718-1793) is, aki indián kísérőivel az Amazonas környékét közel 35.00[0] kilométeres úton térképezte fel. Ugyancsak jeles térképész volt ÉDER X. FERENC (1727-1773), aki Perut térképezte fel és egyben még a máig legjelentősebb moxa-indiánok néprajzát írta meg.

Ezek az adatok feljogosítanak bennünket arra, hogy a SZEPESSY GÉZA-féle töredéktérkép jelentőségét kidomborítsuk és a rovásírást, mint rejtett adatok közlésére elsőrangú írásrendszert itt új hazánkban is kutassuk. Mellékletként közlöm a HAVASNÉ BEDE PIROSKA-SOMOGYI SÁNDOR szerkesztésében megjelent: "Magyar utazók, földrajzi felfedezők" c. könyvéből (Budapest, 1973) a magyar misszionáriusok útjáról szerkesztett térképet, bár szerfelett hiányos adatok alapján készült, de némi fogalmat alkothatunk alapján a térképészettel is foglalkozó hittérítők sokoldalúságáról.

fa_er_2-231

fa_er_2-232

IV. RÉSZ: ZAKARIÁS JÁNOS MISSZIONÁRIUS ROVÁS LEVELE 1756-BÓL PERUBÓL

Sajnálatos, hogy a délamerikai magyar hittérítők, főleg jezsuiták története eddig tudományos apparátussal nincs feldolgozva, annak ellenére, hogy részletekben igazán nem szűkölködünk. Bár ÁCS TIVADAR tiszteletreméltó munkát igyekezett nyújtani a Dél-Amerikában élt magyarok történetéről, írásai az újságírói tájékozottságon nem igen jutnak túl. Talán egyedül SPELLETICH PAULA százévvel ezelőtt Észak-Amerikában írt naplójának a kiadása a legnagyobb érdeme (Magyar honfoglalók a Missisipi partján"), de a délamerikai írásai csak felületen mozognak. Sokkal jelentősebb e tekintetben SZABÓ LÁSZLÓ argentínai munkálkodása, amelynek oroszlánrésze spanyol nyelven jelent meg s tudtommal a közeljövőben kerül sorra komoly kutatások alapján összegező munkája.

Így pl. a jelen kötet célkitűzéséhez tartozó rovásírásról és annak délamerikai emlékéről ZAKARJÁS JÁNOS jezsuita tollából eddig egyetlen hazai rovásírásos gyűjtemény sem emlékszik meg. SEBESTYEN GYULA nagy munkája szőrszálhasogató aprólékossággal tárgyalja pl. TAR MIHÁLY omori földműves gyakorlati rovásírását, mint "hírhedt hamisítványt", 1915-ben, hódol minden külföldi rovásbogozónak, de nevetség tárgyává igyekszik tenni BÁLINT GÁBOR "A honfoglalás revíziója" című tanulmányában a nagyszentmiklósi kincsfeliratok leghosszabbikát: "Gilas Pes-Gan Pesenyüji Kenész" és DEBRECZENYI MIKLÓS: "Az ősmagyar írás néhány hazai és oroszországi emléke" c. kötet "Gelse kiskán pesenyüji kenéz" feloldását. Mindez 1915-ben zajlott le, de SEBESTYÉN figyelmét elkerülte a mát [már] 1910-ben megjelent "Zakariás János és Fáy Dávid délamerikai misszionáriusok levelezésé"-nek rovásírásos részletei.

A budapesti T. Akadémi könyvtárában "Acad. 103 - X K/38, jelzésű köteg tartalmazza ZAKARIÁS atya levelét, melyet facsimilében közlök:

fa_er_2-234

A levél első ízben a FÖLDRAJZI KÖZLEMÉNYEK szaklapban jelent meg. (1910. 28 évf. XIII. tábla). Szövegét részben latinul, részben magyarul írta a perui missziókból a szerzője a nagyszombati egyetem rektorának. Szövegét a közölt facsimile után a rovásbetűs megjegyzések feloldásával együtt HOLOVICS FLÓRIÁN tudományos kutató feloldásában és a latin részeknek magyar fordításában idézem ahol a rovásírásos részleteket nagybetűkkel emelem ki. A levél beszámoló a portugál gyarmat korabeli kormányzatának kegyetlenségeiről a benszülött indiánok ellen.

"...de bizonyos emberek kegyetlensége arra kényszerítette őket (t. i. a benszülött indiánokat: szerkesztői megjegyzés), hogy messze az egyenlítő felé az erdők rengetegeibe vonuljanak, ahová elmenni nekünk nincs sem erőnk, sem szabadságunk. Ugyanis elvetemedett emberek jöttek át Braziliából, akik velem is a tigrisnél zordabban bántak. KERESZTÉNYEK VOLTAK EZEK S NEM IS INDUSOK. (Ez a nagybetűs részlet a latin szövegben magyarul íródott: szerkesztői megjegyzés) Ezek rendszerint mindazokat, akik elibük kerültek BÁNYAMUNKÁRA és más ALJAS MUNKÁRA is elragadózzák, AZ ÖREGEKET, hogy ennek hírét ne terjesszék, megfosztják ÉLETÜKTŐL, másokat az íj kifesztíéséhez szükséges UJJAIKTOL fosztanak meg. Az ANYÁKAT úgy teszik az utazásra alkalmasabbá, hogy letépvén EMLŐJÜKRŐL CSECSEMŐIKET, azokat ODACSAPJÁK az első karóhoz, amelyre akadnak. És hogy a vigyázatlanokat könnyebben behálózzák, maguk közül olyan embert küldtek előre, aki ruhájával és külső megjelenésével MISSZIONÁRIUSNAK hazudta magát. Ismerem ezt, már észretért. Vajha véglegesen! Ha ezeket az írásjegyeket nem ismered, VARGYASITÓL, BÉLTŐL, OTROKOCSI-TOL kérj tanácsot!..."

Eddig a rovásjegyekkel irt latin szövegű levél, amelyet szerzője a későbbiekben magyarul fejez be és a "Peru Missziókból" 1756 április 16. dátummal és utóirattal lát el.

Sajnos a magyarországi rováskutatás nem tud közelebbit a levélben elsőnek említett VARGYASIRÓL. Pedig az az érzésem, hogy ZAKARIÁS ezzel az ismeretlen rovástudóval személyes ismeretségben állhatott, míg a többieknek csak ábécéit ismerte. Ez a név talán új nyomokra vezethetne a kutatásokban...

A MAGYAR HÍRLAP-ban közölt kis írásom végső szavaival említettem egy másik magyar jezsuita hittérítő, FÁY DÁVID rovásírásos naplóját az 1750-60-as évek braziliai eseményeiről. Sajnos, ezt a naplót a portugálok mint "bűnjelet" használták fel a szerencsétlensorsu szerzetes ellen és végül is teljesen nyoma veszett. Legalább is a portugáliai kutatásaim alkalmával minden kísérlet meddő maradt megtalálására.

A délamerikai sziklafeliratoknak egyébként se szeri, se száma. T. KOCH GRÜNBERG: "Südamerikanische Felsenzeichnungen" (Berlin, 1907) csak töredékes és hiányos kiadása gazdag emlékeknek. A Rio Paraguay vidéke különösen csak a kifejezetten magyar pálos hagyományokból táplálkozó "fehér ruhába öltözött vándorpapok"- mítoszát tekintve, hihetetlenül gazdag anyagot nyújt a kutatóknak. Spanyolországig elhatol ez a hagyomány, annyira, hogy pl. FRAY GREGORIO GARCIA domonkosrendi szerzetes már 1729-ben foglalkozik a feltűnő gazdag magyar hagyományokkal a brazil-argentin-paraguayi határok érintkezésénél az "Origen de los indios del Nuevo Mundo e Indias Occidentales" c. munkájában. Adatait FERRARI ZSIGMOND nevű rendtársától vette, aki a magyarországi domonkosrendiek tartományfőnöke volt.

A magyar származású NETO LÁSZLÓ, Rio de Janeiro-i múzeumigazgató a századfordulón már alapos kutatásokat végzett e téren és eredményeit "Investigaçõnes sobre arqueologia Brasileira "címen tette közzé. Már ő vitázik régebbi kutatók ama állításával, hogy a sok sziklafelirat germán eredetű lenne. Egyedül az általa összegyűjtött néprajzi anyag három magyar pálos "népére" hivatkozik 1723-ból eredő leírások alapján. A bennszülöttek félig istennek tekintették a "fehér ruhás zarándokokat" és ősi törzsnevüket elhagyva a KOSA, BULKA és KOVÁCS nevű misszionáriusok "népének" nevezték magukat. Az 56 nagy faluban élő "Cabachis" törzs kiirtásáról és a köztük élő 7 "fehér ember" haláláról 1783-ból eredő leírások vannak. A "Kosarini" - így írja le őket 1723-ban a hosszú ideig köztük élt PIRES dos CAMPOS kapitány - még ismerték a "fáraírást".Minden falujukban volt egy "poste ceremonial", díszoszlop, amely körül gyűléseiket, ünnepségeiket tartották. Két ilyen "poste ceremonial" képét az asuncióni múzeum még ma is őrzi. A tiszta magyar rovásírás már csak torz, de még nyomaiban felismerhető vonalvezetéssel szerepel rajtuk.

Sajnálatos, hogy POMBAL portugál alkirály, aki szenvedélyesen gyűlölte a jezsuita misszionáriusokat, szinte minden valamirevaló emléket igyekezett megsemmisíteni, bár ezek az emlékek még a jezsuiták előtti korszakból származtak. Az "amerikánista mozgalom" azonban még így is sok anyagot tudott a századforduló óta rekonstruálni, gazdag anyagot nyújtva a magyar pálosok hajdani működéséről.

Befejezésül a délamerikai magyar rovásemlékekről irt, részben hevenyészett, részben még további kutatásokra ösztökélő tanulmányomat, idézem kitűnő írónkat, a braziliai őserdőkben szemevilágát vesztő, de élményeit annál színesebben látó MOLNÁR GÁBORT, aki a "Kalandok a braziliai őserdőben" című munkájában megemlékezik a saját szemeivel látott jezsuita tomplomromokról, amelyek magyarok közreműködésével épültek. Így ír MOLNÁR GÁBOR:

"... De mint került ide, az őserdőbe, a Jutapu torkolatához (közel az Egyenlítő vidékén!) ez a templom? a Történelem lapjai felelnek rá: Kétszáz esztendős, gyönyörű kultúrmunka semmisült meg akkor, amidőn... 1760-ban a portugál kormány parancsára az akkori gyarmaton, a mai Braziliában , valamennyi szerzetesektől alapított telepet katonaság vette körül, s a hittérítőket összefogdostatta. Valamennyiöket Portugáliába szállították. Érdekes megjegyezni, hogy több magyar szerzetes volt köztük, akikre éppen úgy, mint a többi szerzetesre, soha el nem követett bűnöket... igyekeztek rábizonyítani..."

De még így is maradt sok emlék. Elegendő arra, hogy a magyar alkotók szellemi hagyatékának összegyűjtése sok időt fog igénybe venni!

*


TILTOTT ÍRÁS, TITKOS ÍRÁS

Rovásírásunk ősisége sokat veszített a Kárpát-medence sokszerű népsége közt. A honfoglalás második hulláma, ÁRPÁD népének bevonulása már az avarság sorában is ismert rovásírást javarészt elhagyó testvérnépre talált. Mint a "sírok tanúsága" bizonyította és bizonyítja, hogy az avarok is ismerték az ősi, Közép Ázsiából magukkal hozott rovást s ezt megelőzőleg a hunok írásáról is tudunk. Mégis, annak ellenére, hogy ez a nagy kultúrvívmány, amit a rovásírás jelent, nem lehetett a későbbi századok folyamán a magyarság nemzetközi kapcsolatainak szolgálatára. Már csak azért sem, hiszent édesanyanyelvünk maga is megközelíthetetlen volt a környező népek számára, hát még mit jelenthetett volna nekik, ha a kezükbe került magyarnyelvű szövegek még ráadásul rovással lettek volna írva. Egyébként is az emberiség kultúrális fejlődése magát az írásra szánt felületet is egyre jobban egyszerűsítette, kezelhetőbbre cserélte át. Így lett az agyagtáblácskákból később papirusz, majd a viaszból pergamen, bőrhártya. Ezek kezelhetősége, szállítása, elraktározása nagy akadály volt az írás tömegesebb terjedésének. A romlandó anyagokra rótt, vagy írt emlékek pedig az enyészet martalékai lettek szükségszerűleg a természet törvényeinek megfelelőleg.

Természetes azonban, hogy hatalmi rendelkezések is igyekeztek az általános emberi műveltség terjesztése érdekében is egyöntetűvé, közkinccsé tenni a maguk által hasznosabbnak ítélt írásrendszert, amely nem mindig volt azonos a nagy népi tömegek ismert írásrendszerével. Hogy csak a legmodernebb idők példáira hivatkozzak, meg kell említenünk ATATÜRK KEMÁL pasa rendeletét a perzsa-törökírás eltörlésére és latinbetük bevezetésére. Ugyanezt teszik a szovjet-csatlós államok ázsiai írásrendszerinél, ahol a mongol, török, grúz, örmény stb. írásrendszerek óriási hatalmi nyomást kénytelenek elviselni s több közülök már hivatalosan meg is szűnt létezni. Régebbi időkre hivatkozva, elég csak a germánnépek rúnáit említenünk, amely ma már éppúgy, mint a székely-magyar rovás "kiment a divatból", sőt még a cifra, hegyes "gót" betűket is elhagyták már, amelyekkel középiskolás korunkban a kezdet kezdetén annyit gyötörtek. S val[l]juk be: az orosz cirillika betűsora sokakat elriaszt Magyarországon attól, hogy "szívrepesve" megtanulja a hivatalos orosz nyelvet. . .

A "tiltott írás" és rovásírás fogalomazonosítás azonban egészen új jelenség, amely SZENT ISTVÁN király alakjához kötődik. Rováskutatóink és a művelt közönség is sűrűn hall újabban egy pápai-királyi dekrétumról, amely "tűzzel-vassal" igyekezett a rovásírást kiirtani. A "Dekretum", amelynek eredetijét senki sem ismeri, SZILVESZTER pápától ajánlva ISTVÁN király udvarában született volna meg, továbbvezetendő a római rendeletet az 1000 év október 9-én. A rovást ismerő népek közt felsorolja a magyar mellett a székely és kun népneveket is és a feljelentők pedig 10 "arany penza" jutalom részesévé lettek, ha a tiltott írásokat bejelentették.

A "Dekretum" hangja azonban olyan, hogy okvetlen fel kell keltse bennünk a kételyt eredetisége, hitele[s]sé[g]ge felől. A pápa nem parancsolhatott ilyszerű eljárást az önálló és független Magyarországon, amely csak a vallást fogadta el, de nem függő viszonyt. Maga a dekretum dátuma egészen helytelen és csak a reneszánsz kor óta divatos formulával él. Egész Európa egyöntetűleg nem a kalendáriumi hónapok napjainak számával dátumozott, hanem a szentek ünnepével. Pl. április 23-at soha, sehol egyetlen okirat, dokumentum keltezésénél nem találunk, hanem "Festum Sancti Georgii martyris"-t, azaz "Szent György vértanú ünnepén", amelyről mindenki tudta, hogy április 23. -át jelenti. Magyar népünk még a hónapokat is így jelölte, sőt még a honfoglaláskori szokásokat átmentve keresztény mezbe öltöztette a hónapokat is: Szent György hava. Gyümölcsoltó hava, Arató hava stb.

Anakronizmus, időbeli tévedés ISTVÁN király korában "kunokról" beszélni. Ha ilyen rendelet megjelent volna, szerepelne ISTVÁN király dekretumai közt, amelyek egészükben reánk maradtak és sokkal kisebb jelentőségű közügyek felől rendelkeztek. A rovásírást ismerő népek közt valóban szerepeltek a kunok, de ISTVÁN király korában ez a rokonnép még nagyon messze volt attól, hogy a magyarsággal közvetlen érintkezésbe kerülhetett volna. A besenyőktől is maradt reánk szép számmal rovásemlék és ez a nép ISTVÁN király korában már valóban köztünk élt s a "dekretum" szót sem ejt róluk.

Méginkább meggondolkoztató az "arany penza". Magyarországon ez a név pénzverésünk történetében egyáltalán ismeretlen. ISTVÁN király pedig semmiféle ily arany pénzt nem veretett, hanem csak a híres és egész Európában, főleg a Skandináv országokban tömegesen előbukkanó ezüst dénárokat.

Maga az egyházi vonal is csak az inkvizíció bevezetése után lett ellenséges indulatú mindenféle számára ismeretlen írásrendszerrel szemben, de akkor sem maga az idegen jelek használata, hanem a velük kifejtett gondolat volt számára gyanús. S ez főként a XIII. században lett általánossá, de ekkor is inkább a görög írásrendszerhez tartozó könyvekkel, iratokkal szemben, hisz ekkor irtotta ki a római hivatalos egyház a Hazánk területén oly nagyszámú bizánci-szertartású kolostorokat. Lakóikat "pogánynak" minősítették, mert nem a római "leöntéssel", hanem "vízbemerítéssel kereszteltek. Ne feledjük, hogy még NAGY LAJOS is attól tette függővé a törökök által szorongatott Bizánc császárának nagy könyörgésére a magyar katonai segítséget, ha udvarnépével "megkeresztelkedik". Vagy KOLONICS LIPÓT még a munkácsi püspököt is újra kereszteltette, érvénytelennek degradálva a bizánci keresztség szertartását.

De vannak egyéb történelmi adataink is arra vonatkozólag, hogy Magyarországon ISTVÁN király uralkodása után egyházi vonalon is alkalmazták a rovásírást. Elég itt TEMESVÁRI PELBÁRTRA, a MÁTYÁS királykori Magyarország legnagyobb szónokára hivatkozni, aki leírja egyik beszédében, miszerint a megözvegyült GIZELLA királyné, ISTVÁN király felesége a székesfehérvári királysírra, ISTVÁN király márványkoporsóját környező falra Turul-madárral díszített és rovásírásos szöveggel ellátott sírkövet állított fel, amely előtt a lánglelkű tömegszónok saját bevallása szerint mindig elgondolkozott a "nemzet romlásán", értve alatta a MÁTYÁS korabeli humanisztikus félpogányság szellemét. A törökdúlás elől ezt a követ Makrancra menekítették és innét a kassai kőtárba került, de már vagy egy százada eltűnt. Meg kell említenünk a Margit-szigeti klastrom templom falába vésett rovás sorokat, amelyekre - mint már korábbi fejezetünkben tárgyaltuk - vitéz SZAKONYI ISTVÁN VAJK barátunk hívta fel a rováskutatók figyelmét. Ugyancsak megemlíthetjük a félig egyházi szellemben íródott SZENT LÁSZLÓ-féle dekretumok sorában ama rendeletet, hogy vasárnaponként a tíz-tíz falu miséjére érkezőket a "botos ispánnak" volt kötelessége fogadni. Mai nyelven ez azt jelenti, hogy ellenőrizték a jó falusiak istenességét, de nem azzal, hogy a "botos ispán" odaterelte volna a templombajáró híveket, hanem a botra felrótták a megjelenteket vagy távolmaradó templomkerülőket! Ugyancsak meg kell említenünk a MARSIGLI-féle, un. "bolognai botnaptárt", amelynek eredetét CSALLÁNY DEZSŐ tudományos kutatásaival a középkor "legsötétebb századaira" vezeti vissza.

Összefoglalásként a jelen nagy gyűjteményes munkánkban szereplő rovásemlékek oroszlánrésze egyházi vonatkozású vagy templomfalakon, képeken szerepel. Ha tehát az ISTVÁN király-féle "dekretum" életbe lépett volna, ha másért nem, akkor a "10 arany penza" -ért mindig akadt volna Júdás...

A mondottak alapján tehát leszűrhetjük a következtetést, hogy a rovásírás mindennapi gyakorlata nem lett tilalom tárgya magáért az ősi írásjegyekért. Megszűnésük, vagy inkább elhanyagolásuk oka a körülményes, természeténél fogva csak rövid szövegek közlésére alkalmas rovásbotoknak egyszerű "számadói bottá válása" lehetett és így a gyakorlati életben főleg a gazdasági ellenőrzések eszközévé silányultak le. A régi írás gyakorlatának hanyatlását sőt majdnem elenyésztét SZABÓ KÁROLY pl. a következőleg okolja meg: "A székelyföldön az ősrégi saját betűkkel való írás gyakorlata a RÁKÓCZI-korszak erőfeszítésére következett zsibbadás idejében, a nemzeti szellem hanyatlásának és tespedésének korában enyészett el... "(Szabó K. "A régi hunszékely írásról" Bpest, 1866. VI. 118. - Budapesti Szemle.)

A teljes "enyészetnek" az egyházi iskolák vetettek gátat. Roppant érdekes gróf BATTHYÁNYI FÜLÖP nevelőjének HORVÁTH BENEDEK "erdélyi születésű kegyesrendű atya" 1750-ben tett vallomása a rovásírás elterjedségéről Székelyföldön:

"Az is bizonyos, hogy még a múlt században is (tehát az 1600-as években!) sokan voltak, különösen az erdélyi székelyek közt, a kik a régi betűkkel éltek, s azokat részint magán szorgalommal, részint iskolában tanulták. Anyai nagyatyám, mint elaggott vén ember, ki ezen század 29. évében (tehát 1729-ben!), midőn éppen a grammatika iskolába jártam, halt volt el, nem kételkedett azt állítani, hogy az iskolában tanulta a zsidó betűkhöz hasonló magyar betűket, melyeket én mint gyermek, kinek inkább játékon járt az eszem, milyenek mennyien voltak, magamnak megmagyaráztatni bizony nem igen ügyeltem. De már ma alig van vagy talán nincs is egy ember sem, a ki ezen betűket ismerné..."

Hogy a "kegyesrendű atyának" nem volt egészen igaza, azt ma már világosan bizonyítják a tények. Igenis voltak és vannak még hosszú ideig rovásírók, főleg az egyszerű nép fiai sorában, mint a barkácsoló számvevőjuhászok egész sora mutatja.

A "tiltott írás"-ra azonban mégis akad példa! Mint kuriózumot említem meg CSUZY ZSIGMOND pálos rendi barátnak, a XVIII. század első évtizedeiben Magyarország közkedvelt és népszerű szónokának a beszédeiben magyaros zamattal felsorolt dörgedelmeit az egres "népbűnök" ellen. A babonák és ördöngös praktikák ellen főként harcolva 1724-ben két prédikációs könyvet adott ki: "Evangéliumi trombiták" és az ugyanakkor nyomtatott "Lelki éhséget enyhétő evangeliomi kölcsönyzött három kenyér" címmel, amelyek valóságos kincstárai a vallási néprajznak még ma is. Ezek közt a "népbünök" közt szerepelnek a rovásírásos cédulák is. De hadd mondja el CSUZY atya maga erre vonatkozó intelmeit:

"... Kik is vétenek az Isten tíz rendbéli parancsolattyai ellen? Minnyájon, a kik a természet közönséges folyásán avagy az Anya szent egy-ház rendelésén annak szokott rendi-mődgya ellen vagy bab-hányással, vagy nézéssel, vagy berbitéléssel élnek. Példának okért, a kik a barmokra olvasnak vagy olvastatnak, a kik hideglelés vagy más efféle nyavolya, sőt fegyver-ellen-is cédulákat, írásokat, vagy más ez-féle, maogban erőtlen eszközöket hordanak testükön avagy ruházatyokban..."

A zamatos régi szöveg tehát csak általánosságban említi meg a többi babonafajta mellett a "varázsírás", "bűbájos írás" védőerejűnek vélt, talán imaszerű szövegeket, amelyeket a jó falusiak magukon vagy magukkal hordtak.

Az "Evangéliomi trombita" azonban már bőszavúbb, különösen a gyónásban feltett kérdések során:

"VóIt-e az ördöggel valamely szövetséged?... Hordoztál-e idegen és szokatlan betűkkel írt cédulákat vagy fegyver-ellen-való írásokat. - Bű-bajos babonaság-által czédulák vagy egyébb más e-féle bötűk vagy igék hordozása által magadnak, fijadnak vagy marhádnak egésségét kerested-é?"

Nincs semmi kétség, hogy ezek a "bű-bájos varázserejű" írások igen el voltak CSUZY atya korában terjedve a nép között, hisz a "marhának egészségét" az arra írt "szokatlan bötűkkel" feljegyzett szöveg védte meg minden "ny[a]volya és kórság" ellen. Ez tehát falusi hívőkre, a nép fiaira illő intelem és bizonyíték a rovásírás elterjed voltának. De a paraszti réteg mellett a fegyverviselő katonákra is vonatkozott. S a gyónási kérdés magával hozza azt a körülményt is, hogy a babonás írást "magukon vagy magukkal" hordozók olvasni is tudták a rovásírásos szöveget, hogy mondókájukkal a hideglelés vagy marha vész ellen védekezzenek, A "szokatlan bötűk"-re való hivatkozás viszont arra enged következtetni, hogy az 1720-as években már a papság és literátus városi emberek előtt nagyjából ismeretlen, vagy legalább "szokatlan" volt a rovásírás betűsora.

A "írásos igék" mindenesetre rövidebb, ráolvasó, veszélyhárító mondókák lehettek, amelyeket talán már emlékezetből is tudtak, de a "czédula" jelenléte fokozta a varázst vagy ellenhatást s így ragaszkodtak hozzá. Hogy a gyógyfüvek és formulák neveit és szövegét botokra is feljegyezték, kitűnik az inkvizíció történetéből, ahol a táltosok, tudós gyógyítok ősi rítus szerint hegyen-völgyön gyűjtötték gyógyszereiket.

A "tiltott írás" mellett sokkal nagyobb jelentősége van fejtegetésünkben a "titkos írásnak", ami arra értendő, hogy rejtett szövegeket, tilalmas jelentéseket rovással írtak, ezzel is megnehezítve az illetéktelenek lehetőségeit a nem nekik szánt szövegek olvasására.

A rovásírásnak, mint "titkosírásnak" felhasználásáról több, még ma is meglévő emlékünk van. Legközismertebbek SZAMOSKÖZY ISTVÁN ilyszerű írásai, valamint ZAKARIÁS JÁNOS jezsuita misszionárius egy levele Peruból Magyarországra küldve, hogy a hírhedt Pombal, portugál alkirály kemény cenzúráját kikerülje. Sajnálatos, hogy a legjelentősebbek, amelyek részben illetéktelen kezekbe kerültek és ezáltal a címzettet, vagy az írásban kitűzött célt soha sem érték el, sőt gonosz indulattal meg is semmisítették őket. Ilyen, nagyon jelentős "sífrirozott" rovásírások voltak a rodostói magányból a spanyol királyi udvarba küldött titkos értesítések. Ezeket vagy maga II. RÁKÓCZI FERENC, a Nagyságos Fejedelem, vagy valamelyik udvarnoka írták és küldték tovább a futárként működő, de kétkulacsos kémként a bécsi udvar szolgálatában álló LE BON nevű megbízott. Sajnos, ezek a levelek, amelyeknek tartalmát a tisztességtelen kém Béccsel is közölte, s bár eljutottak a spanyol király kezéhez, sőt a simancási spanyol állami levéltárba is bekerültek. Egy magyar jezsuita kutató azonban már az 1920-as évek végén csak hűlt helyüket találta. Férjem simancási látogatása alkalmával azonban a nagyszámú RÁKOCZI-akták egy régi iktatókönyvében nyomára bukkant egy iktatói feljegyzésnek: "Acta sécréta del's Principes Ragozis" A magyar kutató is síránkozik a számos okmány elvesztésén, de ez a feljegyzés elkerülte figyelmét. Rovásíráskutatói szempontból azonban így is jele[n]tős bizonyítékunk van, hogy a levelek rovásírással készültek, legalább is részleteikben s nemcsak a Nagyságos Fejedelem folyamodott a "titkosírás" eme formájához, hanem fia, RÁKÓCZI JÓZSEF IS, akiről más forrásokból tudjuk, hogy értett a rovásíráshoz.

Ugyancsak idesorolom FÁY DÁVID jezsuita misszionárius rovásírásos naplóját, amely miatt szerencsétlen szerzője Pombál börtönébe került Liszabonba, ahol 1761 és 1767 között fogságban élte le sanyarú életét. Róla már a pálosokról írt fejezetében bővebben írtunk.

Így a sok vesztesség után nincs más hátra, mint a megmaradt, titkos rovásírás emlékeket sorra venni facsimilés illusztrációval, hogy legalább mentsük a menthetőt. Így kerülnek sorra SZAMOSKÖZI feljegyzései. ZAKARIÁS JÁNOSÉT már szintén ismertettem a délamerikai magyar rovásemlékek során.

SZAMOSKÖZY ISTVÁN KÉT TOLLALÍROTT ROVÁSEMLÉKE

SZAMOSKÖZY személyével, külföldi tanulmányútjaival és főleg rovásírásos történelmi feljegyzéseivel a firenzei nagyhercegi könyvtárban, valamint irodalmi tevékenységével az erdélyi fejedelmi udvarban az "Eltűnt vagy eltüntetett rovásemlékeink" című fejezetemben foglalkozom részletesebben.

Jelen fejezetb[ae]en az általa "titkos írásnak" szánt emlékeket ismertetem, főleg SEBESTYÉN GYULA nyomán.

Az első emlék feloldása csak ultraviolett sugarak segítségével sikerült, mert talán maga az a tény, amiről a kézirat szól magára a szerzőre is veszedelmet jelenthetett volna, hisz feltételezhette, hogy rajta kívül is akad még majd valaki, aki a rovásírást ismeri és az inkrimináló kijelentések megörökítése miatt felelős[s]égre vonhatják.

Az erdélyi fejedelmek udvari történésze SZAMOSKÖZY figyelemmel kísérte az erdélyi fejedelemből lengyel királlyá választott BÁTHORY ISTVÁN és rokonsága sorsát, akikkel nem rokonszenvezett. Ez a magyarázata, hogy szívesen jegyezett fel udvari mende-mondákat, sőt pletykákat is. Így KENDI ISTVÁN szájából hallotta GÁLFI JÁNOSNAK, a fiatal BÁTHORY ZSIGMOND nevelője és udvarmesterének gyászos kimenetelű titkos szerelmi viszonyát a fejedelem anyjával, amely a szerencsétlen u[rd]vari főember lefejezését vonta maga után. SZAMOSKÖZY az eseményt hat soros írása örökíti meg, ahol a kényesebb, inkrimináló részeket rovásírással rögzítette. Annyira óvatosan járt el, hogy később informátorának nevét és a részletező szerelmi viszonyt tartalmazó sort sűrű hullámvonallal később olvashatatlanná tette. A tör[t]lés azonban halvány tintával történt és így fényképezési módszerekkel az eredeti szöveget rekonstruálták.

A feljegyzés történelmi jelentőségéről még mindössze annyit, hogy a fecsegő, dicsekvő GÁLFI JÁNOS udvarmesternek 1593 március 8-án valóban fejét vették...

Magyar szövegű kis udvari pletyka az írás tartalma SEBESTYÉN feloldásában két részre van osztva: az első közli a meghagyott szöveget, a másik a törölt részleteket. A szövegfeloldásban a rovással írt részeket nagybetűkkel emelte ki SEBESTYEN és eme módszerét én is követem:

"Beszterczere írt volt Lengel király titkon, hogy GYÁLFINAK el // wssek az fejét, ezert hogy azzal kérkedett volna, hogy BÁTORI // ZSIGMONDNAK AZ ANNIÁVAL (törölve: az annyawal hált) volna.

A törölt rész:

"Kendi István úgy beszélle hogy... forti uxori debitam // reddere GYÁLFIN his dixerit ASZONODIS - FEL - TARTANÁ - ÉNNEKEM // es oztan felesegenek adata volna ki.

A szöveg pontos betűzését CSALLÁNY külön összeállította és az ő táblázatát öt sorba foglalva közlöm kön[n]yebb áttekintés végett jobbról balra haladó olvasatban.

fa_er_2-243

SZAMOSKÖZY másik tollalírt rovásírásos emléke II. RUDOLF gyengeelméjű császárról írt gúnyverse. Itt a rejtett és gyalázkodó szöveg bár latinul íródott, rovásjegyábécé mögé van rejtve. Közöljük az eredeti kéziratot, annak átbetűzését és magyarra fordított szövegét, ahol a ritkított sorok jelzik a gúnyos, szatirikus szavakat. Tiszta áttekintés szempontjából ugyancsak mellékelem CSALLÀNY szövegét számozott sorrendben és olvasati irányban. Egyébként SEBESTYÉN szerint ez lenne az első eset arra hogy latin szöveget rovásjelekkel írtak Magyarországon.

fa_er_2-244

In Rodolfum caesarem

Imperium per te capit incrementa RODOLFE,
Hinc etiam Augusti nobile nomen habens.
Auxisti scilicet BELLIS FURIALIBUS orbem,
Auxisti populos PESTE CRUDELI
(sic!) fame,
Implesti ungaricas DIRIS PRAEDONIBUS ORAS,
Dacia PESTIFERO TOTA LATRONE SCATET.
Nescio tot populos quae rerum copia ditet,
Hoc scio Praga tua quod bene ereseit ope.
Quod foris hauritur
(sic!) FOETURA DOMESTICA suplet,
penas DEGLUPTO bellica damna PENE.
Nam tot TINDARIDAS, tot PAVES
(így!) caesarienses
Et tot GLANDIVORAS continet aula LUPAS,
Quot neque multifidus variatur cornibus Ister,
Nec tot dives aquis - cornua Nilus habet.
Perge RODOLFE NOTHIS late SUBAGESCERE natis,
Ne desit laudi materia ampla tua.

(A rovásjelekkel írt latin szavak NAGYBETŰKKEL kiemelve!)

Rudolf császárra:

A császárságnak növelése RUDOLF, a te műved
Érette Augusztus büszke nevét nyered el.
Tudni illik növeléd birodalmad VÉSZTELI HADDAL
S ÍNSÉG, VÉR, DÖGVÉSZ által a népedet is.
A magyarok FÖLDJÉT ellepted BESTE GAZOKKAL
S DÖGLETES RABLÓK REJTEKE Dácia most.
Nem tudom, ily sokaság a javakból mennyit emészt föl,
Ámde tudom, Prágád gazdagítod pazarul.
OTTHONI FAJTÁDAT gyarapítani, szerte harácsolsz.
S mind, ami BŐRT LENYÚZOL, sac fejében fizeted.
Merthogy az udvarodon CSÁSZÁRFIU, TINDARIDÁKNAK
Serege, meg ÉLŐDŐ SZAJHA is annyi henyél.
Nincs a sok ágba folyó Isternek ilyen sok az ága,
Bővizű Nílus se ágazik annyi felé.
Uccu, RUDOLF, GYARAPÍTS csak e fattyak kedvire minket,
Büszke dicsőségnek hogy sose légy szűkiben....

(Rédey Tivadar fordítása. A rovás jelekkel írt szavakat MAIUSCULA jelzi.)

fa_er_2-246

ELTŰNT VAGY ELTÜNTETETT ROVÁSEMLÉKEINK

A sors amúgy is mostohán bánt rovásemlékeinkkel, hisz Magyarország éghajlati és talajviszonyai nem konzerválják a fát, amelyre őseink legszívesebben és leggyakrabban felrótták írásaikat. A faanyaga könnyen korhad, elenyészik. A háborús pusztítások, falvakat sújtó tűzvészek könnyű zsákmányként semmisítették meg a rovott botok fáját s rendszeres rovásemlék gyűjtés amúgy is sokáig váratott magára.

A természeti erők pusztító hatását csak még hatványozta a szándékolt megsemmisítés akár vallási, akár politikai okokból, sőt a legújabb korban az esztelen sovinizmus csak megtetézi ezt a kultúrrombolást. Ahogy Ung-, Bereg- és Mármaros-megyéink apró falusi vagy városi temetőiből eltávolítják a magyar nevekkel ékes fejfákat, kopjafákat a megszálló ororsz-szovjet hatóságok, az oláhság is vérszemet kapott s túltesz e téren a székelyfalvak feliratos kapuinak, barkácsolt síremlékeknek megsemmisítésében magán a mindent eltipró marxista hódítókon is, akik az "internacionális testvériség" eszméit hirdetve a legvadabb soviniszta nemzetiségellenes rombolást folytatják saját előnyükre...

Jelen fejezetemben sorraveszem azokat a hajdanán ismert, létező rovásemlékeket, amelyek eltűntek a természeti erők rombolásából és azokat is, amelyeket kultúrbarbárok szándékosan semmisítettek meg.

MORVAORSZÁGI KUN ROVÁSOK ÉS A MAKRANCI SÍRKŐ

A kunok rovásírásával kapcsolatos tárgyi adatok mellett még mindmáig tisztázatlanul maradt adat BOHUSLAV BALBIN cseh jezsuita történész 1677-ben megjelent könyvének ama kitétele, amely szerint IV. BÉLA 1253. évben Csehországba vezetett hadjárata alkalmával a seregében hadakozó kunok halottjai fölé templomot építettek és a sírhelysorokat kun rovásírással látták volna el. BALBIN szavait:

"... Superest hodie aliqua barbarorum memoria non procul Evancziczio et Oslavanensis Coenobio, insigne templum Christianorum, in quo plurima Cumanorum sepulchra et saxa literis illorum incisa spectantur, quibus saxis totum ferre templi solum stratum est, ut ipse vidi..."

Magyarul:

"Még máig is láthatók e barbárok (kunok!) némi nyomai nem messze Evanczicztól és az oslaváni kolostortól épült jelentős keresztény templomban, amelyben számos kun sír és az ő sajátos betüjükkel díszített kőemlék van s amely kövekkel a templom padlózata csaknem egészen be van borítva, amint magam is láttam."

Ez a jelentékeny adat nem kerülte el FISCHER KÁROLY ANTAL éber figyelmét és a kunok nagy történészének GYÁRFÁS ISTVÁNNAK kutatói érdeklődését. Mindketten alapos és a helybeli morva történészekkel, régészekkel lefolytatott levelezéssel akarták a XVII. századi leíró adatot tisztázni. SZABÓ KÁROLY a nagy magyar kultúrtörténeti kötetében szintén foglalkozott ezzel az üggyel és szerinte BALBIN említett szavait nem vehetjük alaptalan üres beszédnek vagy célzatos ámításnak, mert

"... erkölcsi képtelenségnek tartjuk feltételezni azt, hogy ezen cseh történész pap Morvaország szorosan meghatározott pontján létező emlékekről, mint saját szemével látottakról a tudományos világ számára nyomtatásban is közzétett munkájában beszé[l]hetett volna, ha állítását kézzelfogható bizonyítékokkal igazolni képtelen lett volna."

Az említett "Evanczium" azonos Morvaország brünni járásában lévő Ivánczice mezővárossal. Németül Eibenschütz és azonos a nyugat Dunántúlon, közelebb Vas-megyében lévő Ivánc és Őr községek neveivel, ahol tehát hasonló népi települések tehetők fel.

A magyar rovásíráskutatók fáradozása meddő maradt, mert a századvégi cseh-morva régészek, történészek, egyházi emberek egyöntetűen nemleges válaszokat adtak kérdezősködő leveleikre. Ma érthetetlennek tartjuk, hogy a Monarchia idején a Tudományos Akadémia egyetlen tagja sem vetette fel a kérdést egy helyszíni kutatás lebonyolításának lehetőségéről ekkora kultúrtörténeti rejtvény megfejtésére. Ennek a látszólagos hanyagságnak bizonyára az akkoriban mesterségesen szítot[t] pánszlávizmus lehetett az oka. Ez a mozgalom igyekezett a hajdani avar-magyar emlékek nyomait eltüntetni a morva területeken. Nem önálló eset a "kun rovásos-emlékekkel zsúfolt" templom esete. Hasonló hozzá a híres makranci sírkő is, amelyet GIZELLA királyné, SZENT ISTVÁN királyunk özvegye sírjára faragtattak és amelyen a MÁTYÁS-korabeli TEMESVÁRI PELBÁRT még személyesen látta a magyar Turul-képet ősi rovásjegyekkel körítve... Ez a Milleneum-korban még számontartott sírkő is eltűnt azóta nyomtalanul... Ugyanígy a hallgatás csendje borítja a Körmöcbánya feletti 1255 méter magasan fekvő sziklára vésett rovásírás sorsát, amelyről fényképet sikerült ugyan szereznünk, de vonalasírást vagy némi törődésről szóló hírt nem. Pedig szemmel láthatólag hosszabb rovásjegyekbe burkolt szövegről van szó, amelynek tartalma talán nagyjelentőségű is lehet. Annyi bizonyos, hogy ennek a feliratnak sem a szlávsághoz, sem a germánsághoz semmi köze sem lehet a látható rovásjegyek alapján.

fa_er_2-249

De visszatérve a kunok rovásírásához, amelyet BALBIN cseh jezsuita: "Historica Epitome Rerum Bohemicarum" - Prágában megjelent könyve határozottan és részletezve leír, már esetleg korábbinak is tekinthető, mint IV. BÉLA 1253. évi csehországi hadjárata. Nem tartjuk valószínűnek, hogy egy aránylag gyorsan lezajló háború halottait a lerombolt, felégetett vidéken egy külön templomban temessék el és még kevésbé, hogy kifejezetten a kunoknak tar[t]sanak fenn egy keresztény templomban kun rovásírással ellátott sírhelyeket olyan mennyiségben, hogy nemcsak a falakra, hanem a padlózatra is bőven jusson belőlük. Ilyen kővésések ilyen mennyiségben túl sok időt vettek volna igénybe, semhogy egy féléves pusztító, megtorló háború végén idegen földön, ellenségesérzetű népek közepett ezt megvalósíthatták volna. Így erről a "kun rovásfeliratos sírkő tömegről" is helytelen a történelmi háttér, amelyet a cseh történész az 1253. évi eseményekről festett az 1677. évben, tehát 424 esztendővel később. Ennek ellenére okvetlenül hitelt kell adnunk BALBINNAK, a "szemtanúnak" állításáról, hogy "barbár betűkkel" írott kövek sorozatát látta. S ezek az írások nem lehettek sem görög, sem cirill betűk, hiszen ezeket az írásrendszereket okvetlenül ismernie kellett, míg a rovásírás jellegével semmi esetre sem lehe[te]tt tisztában. Legalább is annyira, hogy azoknak a nyelvi hozzátartozását meghatározhatta volna. Így sokkal nagyobb valószínűséggel avar rovásoknak is minősíthetnénk az általa saját szemével látott felírásokat, hisz ezen a vidéken az avarok uralma nagyon sokáig tarthatott még az Avar Birodalom szétesése után is. A rovásrendszer mindenesetre szívós életűnek mutatkozott és túlélte az avarokat.

A FIRENZEI LAURENZLANA "ROVÁSÍRÁSOS KÓDEXE"

SZAMOSKÖZY ISTVÁN az erdélyi fejedelmek udvari történetírójaként ismeretes. BOCSKAY annyira becsülte, hogy a kolozsvári elkobzott kolostori jövedelmekből műveinek a kiadására nagyobb összeget hagyott végrendeletileg. Utóda RÁKÓCZY ZSIGMOND nemesi kúriát és Váradon úri házat adományozott neki, KOVACSÓCZY kancellár pedig Páduába küldte 1591-1593. évekre tanulmányútra. Itt írta meg, illetve nyomtatta ki könyvét: "Ősi kövek valamint más régiségek gyűjteménye Erdélyben" címmel. (["]Analecta lapidum vetustorum et nonnullorum in Dacia antiquitatum") Az akkori divat szerint latinizálta a nevét a reneszánsz írók szokásai szerint ZAMOSIUS formában. Megfordult társával, a szintén erdélyi SOMBORY SÁNDOR egyetemi hallgatóval Firenzében a MEDICI LŐRINC alapította híres könyvtárban is. Eme látogatása alkalmával egy régi, rovásírással írt kódexet talált Laurenciában, amelyről a következőket írja a már említett könyvében:

"Fennmaradt a székelyeknél Erdélyben valami hazai írásmód, melyről azt tartják ők hogy őseiktől, a szkítáktól már századokkal előbb származott át rájuk az utódokra és Keletről került Európába. De nemcsak a nyelvük másféleségével, hanem betűik és írásmódjukban is különböznek az európaiaktól. Mert míg az európaiak jobb felé vezetik az írásjeleiket, az ázsiaiak balra haladva írják a magukét rák Módjára haladva. E két írásmód közül egyiket követik származásuk szerint a többi népek az egész világon, csak a székely írás nem akarja ezeket a rendszereket követni. Ez ugyanis sem az egyiket sem a másikat nem akarja követni és nem halad sem úgy mint a zsidók, sem úgy mint a görögöké, hanem felülről kezdődve lefelé igazodó betűkkel és oly ügyesen szövi az összevonásokat, hogy igen kevés betűvel bőséges tartalmat fejez ki. Ezért nem is mindig tintával írják, hanem hosszúkás fadarabkákra, pálcácskákra késheggyel író szerszámként róják fel a szorosan sorakozó betűjegyeket. A rovásírásnak ez a fajtája, az ősjelekkel együtt napjainkig fennmaradt náluk. Ezen írásmódnak egy egész kötetet kitöltő nagyon régi példánya maradt fenn máig az Etruria nagyhercegség könyvtárában, Firenzében csodálatraméltó és egész Európában ismeretlen írásjelekkel. A könyvlapok nincsenek mindkét oldalon, hanem csak az egyiken írva s ezért a papír finomsága következtében a másik oldalról is éppen olyan jól lehet olvasni, mint az elsőről. A könyv nem is a ma szokásos lenpapírból, hanem nílusi papyrusból van. Nincs is tollal írva, hanem az összefüggő sorok nyomtatva vannak lefelémenőleg és egyes betűit külön vonalkák választják el. De nemcsak ezek az írásjelek, hanem maga a kódex is annyira magánviseli a régiség minden jegyét, hogy az európaiak már nyugodtan felhagyhatnak a nemrég föltalált ólombetűs könyvnyomtatás dicséretével, minthogy ez a könyv, melyet századokkal ezelőtt, a mai világ előtt ismeretlen betűkkel nyomtattak, kiáltva hirdeti, hogy ennek a művészetnek feltalálói a szkíták voltak..."

Ez egészen rendkívüli, részletező rovásírásról, sőt könyvről szóló leírás nem lehetett SZAMOSKÖZY ISTVÁN légbőlkapott, fantázia szüleménye. Ezt igazolja egy olaszos származású korabeli tudós, alig két évre SZAMOSKÖZY firenzei látogatása után, azaz 1595-ben megjelent könyve. A tudóst ANTONIUS MAGINUSNAK, könyvét pedig "Geographiae Cl. Ptolomaei Pars II."-nak hívják. MAGINUS, aki az erdélyi kollégája írásáról nem tudhatott, meglepően szintén ismeri a firenzei nagyhercegi könyvtárban lévő rovásírásos könyvet. Idézve latinról magyarra fordított szavait:

"A székelyek betűi rokonságban vannak az abissziniaiakéval, héberekével és szírekével, valamint jobbról balra is írnak ugyan azok módja szerint. Egy ilyen betűs könyv van a firenzei hercegi könyvtárban..."

Ugyanerről a rovásírásos könyvről sok szétszórt adatot szedett össze SEBESTYÉN is aki még RETTEGI írása nyomán még azt is megállapítja, hogy a könyv adományozója TANJO kumán fejedelem volt, aki a tauro-szkíták uralkodói házából származott volna. Az ajándék magának az akkori pápának X. LEÓNAK szólt, aki 1521-1523-ig uralkodott a római egyház felett.

SEBESTYÉN természetesen nagyon szkeptikus eme adatok hitelessége felett s különösen a "tauro-szkíta tanjo" fogalom okoz neki fejtörést, amely szerinte a K. u. III-IV. századokban uralkodó szkítákra vonatkozik Belső Ázsia terein. SEBESTYÉN aki különben igen körültekintő kutatásaiban nem tud SZAMOSKÖZY "kaurino-szkíta" elnevezésével sem zöldágra vergődni, amely valójában a Krim-félsziget kezdeténél lévő Taurus-hegységből eredő "taurinus" helytelen másolatából ered. Ugyancsak fejtörést okoz neki a "Tanjo" név, amelyet helyesen nem tisztségnévnek, viszont helytelenül személynévnek tart. Ez a név szintén földrajzi eredetű megjelölés, és a Tanais-ból vezethető le. Míg a "komán fejedelem" a Krim-félsziget kipcsák-kunjainak s később az Arany Hordából kivált krimi tatárok uralkodóját jelzi. Sajnálatos, hogy gróf KUÚN GÉZA már 1873-ban megjelent "Adalékok Krim történetéhez" c. bőséges fonásidézettel zsúfolt tanulmányát SEBESTYÉN nem ismerte, vagy nem látta meg a komoly összefüggést a SZAMOSKÖZY-féle adatok és a krimi félsziget írásrendszerének vonalvezetése között. Ez az utóbbi írást ugyanis az európaiak valóban nem tudták olvasni. Gróf KUÚN GÉZA Genovában talált dokumentációk és írások alapján megállapította, hogy ezt az írásrendszert a Kaffában székelő genovai kereskedelmi érdekeltség vezetői állandóan mint "SCRITURA UGARESCA" emlegetik. (MAGYAR TÖRTÉNELMI SZEMLE, 1972, 323 old.)

Ehelyütt nincs mód a jelzett írás történelmi hátterének még csak vázolására se, csak annyit említek még meg, hogy VÁMBÉRY ezt az írásmódot az "ujgur" ábécéből eredezteti "Uigurische Sprachmonumente" című nagy tanulmányában.

Ezek szerint tehát SEBESTYÉNNEL szemben arra az álláspontra kell helyezkedni, hogy a firenzei Laurenziana-könyvtárnak, illetve X. LEÓ pápának adományozott kódex ujgurírásos kódexe valóban létezett és bár írásrendszerének betűit nem vésték, rótták hanem nádtollal írták, megőrizte a rovásírás jellegét.

A könyvnek további sorsa ismeretlen. A szintén erdélyi származású TÖPPELT LŐRINC, páduai egyetemi hallgató 1653-ban erősen kutatta a nyomát, de már nem bukkant többé rá. Az utána folytatott kutatások szintén meddők maradtak. Sajnálatos, hogy magának SZAMOSKÖZY ISTVÁNNAK: "De originibus hungaricis" című munkájából sem tudtak a könyvre vonatkozólag többet mondani, mert ez a kéziratban maradt és a gyulafehérvári könyvtárba került példány megrothadt...

Számomra azonban, ismerve a finnugorizmus erőszakos térhódítását és az eszközökben nem mindig helyes válogatását, az eltüntetés szándékos volt. SZAMOSKÖZY korai közlése felhívta a figyelmet erre a jelentős kéziratos, illetve szerinte nyomtatásban megjelent munkára és az erdélyi fejedelmekkel hadilábon álló idegenek befolyása módját ejtette a bizonyíték eltávolításának.

Végső következtetésből álljanak itt SEBESTYÉN szavai SZAMOSKÖZY további működéséről a rovásírás terén:

"Arról, hogy SZAMOSKÖZY a rovást és rovó-kést kezelni tudta-e, nincs értesülésünk... Ám de arról, hogy a rovásírást már tollal is tudta alkalmazni, már két eredeti fogalmazványa tanúskodik. És tegyük hozzá: az egyik az olaszországi út előtti időből származik" (1915, 87 old.)

A ROHONCI KÓDEX

A Vas-megyei Rohoncról elnevezett, ismeretlen betűkkel írt 10 x 12 cm. nagyságú, 228 lapból álló "kódex" 1838-ban került gróf BATTHÁNY GUSZTÁV könyvtárával együtt a budapesti M. T. Akadémia könyvtárába. Titokzatos betűit egész sor kutató igyekezett hangzásba hozni, de nagyobb siker nélkül. A kutatók közt pl. HUNFALVY azt a véleményt képviselte "Die Ungarn oder Magyaren" c. munkájában (Wien -und Teschen, 1881, 183 old.), hogy egyes betűi a "hun-székely" rovássor jeleinek felelnek meg, bár ezekről azt tartotta, hogy koholmányok. Hasonlítása ellen azonban már FISCHER KÁROLY fellépett, közölve egy facsimilét a Rohonci-kódex egyik lapjáról. ("Hun-magyarírás és annak fennmaradt emlékei", Bpest, 1889.) TOLDY FERENC is foglalkozott vele és imakönyvnek vélte a kis kötetet és véleményét alapos megfigyeléssel egészítette ki:

"Betűi a közönségesen hun betűk neve alatt előadottaktól merőben különbözők s még megfejtetlenek, a múlt századnál pedig aligha régibb" (A Magyar Nemzet iroda-lomtörténete. - Bpest, 1852.)

Imakönyv mivoltát különben az újszövetségi jelenetek kezdetleges rajzai bizonyítják, bár TÖRÖK SÁNDOR, kitűnő fiatal nyelvészünk, akinek a megfejtési kísérleteivel a későbbiekben hosszadalmasabban is foglalkozom, már finom megfigyelő érzékkel azt is észlelte, hogy "majdnem mindegyiken megtalálhatók a mohamedán vallás jelképei is".

FISCHER azt is közli, hogy dr. JÜLG BERNÁT innsbrucki egyetemi tanár, íráskutató már 1885-ben szintén foglalkozott a kézirattal, de nevezetesebb eredmény nélkül. TÖRÖK SÁNDOR viszont NÉMÄTI megfejtési törekvéseiről ad hírt:

"A kódex megfejtésével kapcsolatban kétségkívül a legtöbb eredményt a múlt század végén és az e század elején NÉMÄTI KÁLMÁN érte el, aki először foglalta rendszerbe az ismeretlen jeleket..."

A kódexőrző dobozban szerepelnek is az idők folyamán lezajlott kutatások er[e]dményei vagy sikertelenségei és így az előbbi kutató következő sorait is olvashatjuk:

"Papír-vakjegy bizonyíték annak meghatározására, hogy a Rohonci-kódexnek elnevezett Magyar Imádságok papirosa bizonyosan Felső-Olaszországból a XVI. század első feléből származnak" -Ezt a véleményét NÉMÄTI a francia Briquet-féle vízjegykönvy alapján állapította meg.

Fordulatot jelent a kódex rejtélyfejtés történetében a már említett TÖRÖK SÁNDOR kis, rövidreszabott munkája: "A rohonci kódex titka" címmel, amely az un. "Szép Szó" fuelletonban, 1971 december 20-án jelent meg. Bár végső eredményt ez a kísérlet sem hozott, jelentős megfigyeléseivel közelebbhozta a kibetűzés lehetőségét és ezzel a kódex titkának megoldását.

TÖRÖK megállapításai közt a legjelentősebb, hogy a kódex 236 különféle jelet tartalmaz és ennek következményeként nem egyszerű hang-betű azonosságról van szó... Így mindjárt felötlik a kérdés, hogy hangjelölés helyett a jelek nem szótagjelzések-e? TÖRÖK ezzel módszerrel indult, több, főleg keleti nyelvhasználattal, és részleges megállapítása szerint valóban szótagjelek az egyes "betűk", amelyek sorozatát keleties jobbról balra haladó irányban kell olvasni.

Idézve TÖRÖK szavait:

"Felfigyeltem arra a körülményre, hogy a kódex jeleinek nagy tömege vagy teljesen azonos ótörök rovásírás jeleivel, amely viszont köztudott, hogy közeli rokonságban áll az un. középtengermelléki rovásírásokkal. Mivel a Kódex jeleinek száma oly nagy, hogy ennyi hangot semmiféle ismert nyelvből kimutatni nem lehet, ebből arra következtettem, hogy az egyes jelek nem hangokat, hanem hangpárokat jelölnek... A megfejtésben itt következett be meglepetésemre a fordulat, a kulcsként szereplő jelcsoportok megfejtése után fokozatosan tárult elém a Rohonci kódex titka. Ez a kódex tehát magyarul van írva és alapjeleit az ótörök és középtengermelléki írások jeleiből alakították."

Ez a fordulat akkor állott be, amikor TÖRÖK magyar hangpárokkal is megkísérelte a megoldást, mellőzve az ókeleti nyelveket. Mindenesetre nagy jelentőséget kell tulajdonítanunk TÖRÖK ama megfigyelésének, illetve már részlet eredményének, hogy a szövegben néhol pár török sző is található, pl.: YER = a HELY -el, KÜCSÜK = KICSI, OGLAN = FIU stb.

Ezeknek a nyelvészeti adatoknak maga TÖRÖK is nagy jelentőséget tulajdonit még abban az esetben is, ha a teljes szöveg folyamatos érthetősége jelen pillanatban a lehetetlenségek világához tartozik. Erre vonatkozólag megállapítja:

"Nyelvezete az eddig elolvasott szövegrészek alapján régebbinek látszik, mint az ómagyar Mária-síralom, vagy akár a Halotti beszéd..."

TÖRÖK szerint a szövegben előfordul a 1217-es évszám, bár közelebbi meghatározását nem tudta eldönteni. Mindennek ellenére a szöveg eredetét a XIII. századra teszi, sőt annak is az elejére nyelvészeti meggondolások alapján. Ez azt mutatná, hogy az egyébként 1559-ben lemásolt szöveg eredetije egy nagy terjedelmű eredeti ómagyar szöveggel van dolgunk. Titokzatossága így egyre nő.

TÖRÖK nyelvészeti kísérletei - a feltételezett jelfeloldások helyessége esetén - tehát egy végtelenül fontos nyelvemléket sejtetnek a szöveg mögött. Példákkal is szolgál a tudósíráskutató és nyelvész egyszemélyben. Kiemeli, hogy két szóképlet, aminő az "ÜGY" amelynek jelentése "DOLOG", "MUNKA", vagy "URADOM" = "URACSKÁM" többízben és világosan kiolvasható s ennek illusztrálására közli az alábbi, titokzatos jegyekkel írt betűsort és olvasatát:

fa_er_2-254

azaz: "AZ ÜGYET NEMESÍTÜ ÜRZÜ URADOM..." és mai magyarsággal: "A munkát nemesítő, őrző uracskám."

fa_er_2-255a

Az elmondottak összegezéseként az "imádságos könyv" igazi vallása annak ellenére, hogy a primitív tollrajzai biblikus jelenetek, tartalma pedig evangeliumi idézetek, jámbor intelmek, nincs eldöntve. Az a körülmény, hogy mohamedán szimbolumok is szerepelnek a keresztények mellett és a szövegben török szavak is forognak, azt kell mondanunk, hogy a keresztény motívumok csak eltakarták a szöveget, mely a maga jámborságával nyugodtan lehet mohamedán eredetű is. Ismert dolog, hogy a Korán eléggé megtűzdelte szövegét a Szentírással. A "kísérő" szimbolika - mint pl a közölt képen a minaretten lévő félhold - valami szünbiózist takargatnak szöveg és képekkel egyaránt. S talán az ismeretlen betűkkel írt könyvekre kimondott inkvizíciós végzés elől bújt el a szerző a mohamedán szimbólumok mel[l]esleges használatával a szöveg hithűségével bizonyítva magát, vagy megfordítva. Így pl. közölt rajz a mohamedán-keresztény szünbiózis alapján egyformán magyarázható MOHAMED égberagadásának és JÉZUS mennybemenetelének.

Ezek a feltevések azonban nem nyúlnak túl a lehetőségek határán még akkor is, ha TÖRÖKKEL valljuk, hogy:

"A kódexben található rajzok csak ritkán függnek össze a melléjük írt szövegrészletekkel..."

fa_er_2-255b

VÉLT VAGY VALÓ ÖSSZEFÜGGÉSEK A ROVÁS- ÉS GYORSÍRÁS RÖVIDÍTÉSI RENDSZEREI KÖZÖTT...

(Fehér J. M. és Forrai S. írásai alapján.)

Középiskolás diákkorunk egyik "réme", a gyorsírás néha még ma is kísért rossz álmainkban. A megszokott ábécé belénk rögződött vonalaitól eltérő jelek írására oly nehezen szokott hozzá a ceruza vagy toll! Főként a gyorsaság, a másodpercekre kiszabott idő és a siető kapkodás nyomán előállt utólagos olvashatatlanság volt a nyomatékos veszedelem. A gyorsírás már tehát nevében hordozta egyik főkellékét: lehetséges legrövidebb időt a magunkfogalmazta vagy mások diktálta szöveg lejegyzésére. Ez az alap követelmény a meglévő írásrendszer összes logikai lehetőségek rendszeres rövidítéséből fakadt. Nincs szándékomban ezeknek a rendszereknek a kialakulását részletesebben figyelembe venni, de a gyorsasági alapelvet kialakító elgondolás és a székely magyar rovásírás gyakorlatában a helymegtakarítás elve között tagadhatatlan rokonságot állapíthat meg az íráskutató figyelme. Más-más szándékkal, célkitűzéssel ugyanazt az eredményt szüli a rovás- és gyorsírás: a rövidítést.

Az erre a "száraz tudományra" vonatkozó nemzetközi kutatásnak egész irodalma van. Részemről H. JENSEN "Die Schrift in Vergangenheit und Gegenwart" (2. kiadás: Berlin, 1958) általános és H. BOGE "Die griechische Tachygraphie" (Klio, 8. Jahrgang, 89-115 old) c. tanulmányait vettem alapul. Ez utóbbi már magyar történelmi kapcsolatok keretébe is állítható a Magyarországra, főként Erdélybe került bizánci szertartású bazilita szerzetesek kulturális tevékenysége nyomán.

Az írásrövidítés elveivel magyar részről teljes tudományos felkészültséggel már ismert írástörténészeink, TELEGDI régebben, NÉMETH GYULA és CSALLÁNY DEZSŐ újabban részletesen is foglalkoztak. Az említettek munkáit is felsorakoztatom jelen fejezetemben. A gyors- és rovásírás rövidítési rendszerei közti hasonlatossági kapcsolatokat pedig a kérdéssel tudományos szinten elsőként foglalkozó FORRAI SÁNDOR nyomán csatolom.

A már említett JENSEN-féle írástörténeti összefoglaló munkában szó van az ógörög "gyorsírás" szerepéről, ahol a rövidítés alapelveit igyekszik rendszerbe foglalni szerzője. Főként az 1883-ban, az athéni Akropolis tövében kiásott márványtábla alapján. A nagyon fontos írástörténelmi emlék egy a K. e. 4. évszázadból származó feliratrövidítésekkel zsúfolt márványtábla, amelyet később hozzá nem értők ajtóküszöbként beépítettek egy középületbe és így eléggé megkopott. Az athéni múzeumban lévő írásemlék képét az alábbiakban közlöm WESSELY nyomán, aki többedmagával a márványtábla jeleit hosszadalmas türelemmel oldotta meg szótagrövidítés jellegének feltárásával egyetemben. Feloldását is közlöm. Ennek a jelentősége abban rejlik, hogy kőbevésték a szöveget és a függőleges betűszár a mellékelt példán az "I" betűből képzett szótagok lehetséges sorait rövidíti, ahol a mássalhangzók más és más irányban más és más pontban kapcsolódnak az alapmagánhangzóhoz.

fa_er_2-258

fa_er_2-259

Még jellegzetesebb és fejlettebb példatárt nyújt az 1893-ban a Delphi APOLLO-féle templom romtömegéből kiásott táblatöredék. Itt már rendszeresen, mintegy iskolai használatra szánt, rendszerezett táblázatok mutatják a rövidítések alapgondolatát. Ez az értékes adathalmaz J. BOUSQUET francia írástörténész közléséből lett ismertté "L'inscription sténigraphyque de Delphes"(Paris, 1956) címen. Sajnos ez az írásemlék csak nagyon töredékes formában maradt reánk, de eléggé ahhoz, hogy a mássalhangzók és magánhangzók közös összevonásából újabb rövidítő jelekről adjon újabb adatokat. A különben csupa mássalhangzós jelekből álló írásnál a magánhangzó alkalmazás kezdeti hiányát pontokkal és apróbb, másodlagos jelekkel rögzítették. Ez a töredékes emlék a K. e. 277-276, évből származik MENEDEMOS eritreai építész, szobrász és festőművésztől, aki írástanítással is foglalkozott. Mint a mellékelt hasonmások mutatják, itt még mindig szótagjegyek alkalmazásáról van szó.

További fontos adat - és egyben a földrajzi térségben a rovásírással együtt jelen[t]kezve! - a Kara-Samsun romjain talált felirat, amely már gyorsírókról beszél, akik "tollbamondás"-ra tudtak írni. Ez a Fekete-tenger vidéki adat azért jelentős, mert magyar írástörténészeink közül MUNKÁCSI BERNÁT és MELICH JÁNOS a székely-magyar rovásírás pár betűjének eredetét az itt tartózkodó, honfoglaláselőtti magyarságnak átadó görög szerzetesek befolyásának tekintik!

fa_er_2-260

De mellőzve a székely-magyar rovásra valószínűleg hatástgyakorló görög rövidítési emlékek felsorolását, mellékelem még szemléltető példaként H. BOGE nyomán az un. "Halle-i viasztáblák" egyikének hasonmását, amelyet férjem fordításából ismerek. A "Monobola", azaz önálló szavak és "Ptoseis", azaz szóvégződések egy jellé való lerövidítéseiből mutatnak szemelvényeket. Lényegükben ezekre is áll a régi magyar krónikás mondása: Kevés jellel sokat mondanak... A Halle-i viasztáblák rövidítési rendszere nagyon alkalmasnak mutatkozott a görögben nagyon sűrűn szereplő azonos végződések egy-egy írásjellel való kifejezésére. Így is körülbelü[l] 800 jelre volt szüksége ennek a jól bevált módszernek.

Sokkal többet mond a ragozásokból fakadt azonos végződések mellett az írásjeleknek helyezésével való kifejezési szándéka, amikor egész szavakat tudtak leírni egy-egy betűvel. BOGE erre vonatkozólag közölt nagyszerű szemelvénye a Halle-i táblák 36. számú szövegrövidítése már egyetlen jelcsoporttal több gondolatot fejez ki, ahol az olvasónak valóságos fejtörő rejtvénnyel kellett megbirkóznia, ha helyes értelmét felfogni akarta. A BOGE-féle jelcsoport, amely egyszerre négy szót kapcsol össze értelmes szöveggé, egy "főjel"-bői és különböző mellékvonalakból áll. A "főjél" ebben az esetben egy "L", azaz görög ábécé szerint lambda, amely már előre meghatározza az olvasandók értelmét. Roppant fontossággal bír az a körülmény, hogy ez a "főjel"a székely-magyar rovásírásban is szerepel és már TELEGDI különleges nevet "capita dictionum", azaz "szavak feje" adott neki, bár nem jelentették egyben a szavak elejét.

A párhuzam és vonalvezetés jellegzetes csoportosításának áttekintése céljából egymás mellé állítom a két szemelvényt. A "ligaturák", azaz "kötések" és a görög rövidítések technikája valóban meglepően azonos:

fa_er_2-261

A Halle-i jelcsoport, amint mondtam, erősen összevont, ez esetben egyszerre négy szóból álló szöveget jelez: " Leveled vétele után röviden válaszolok", ami arra mutat, hogy ez a frázis közismert levelezési forma volt és sűrűn alkalmazták. A rovásírásos naptárban ilyen nagyvonalúság nem mutatható fel, hisz itt nem mondatok állományából rövidítettek a székelyek, hanem egyes szavakban ismétlődő betűket vontak össze. A közölt példa jelen esetben az "Albert" névről van szó.

Ezekkel a "capita dictionum"-okkal NÉMETH GYULA részletesebben is foglalkozva külön táblázatot állított össze a Nikolsburg-i Ábécé, Marsigli-naptár, Telegdi Rudimentája, a konstantinápolyi istálló felirat, Kájoni, Dobai és Dési szövegei alapján. Mellékelem ezt a táblázatot, amelynek a jelentőségét csak azok tudják igazán felmérni, akik nemcsak az egyszerű rovás ábécét ismerik, hanem a régibb, ma már szinte teljesen elenyészett hangösszevonások, kötések rovásalakzatainak állandósult formáit is beleillesztik íráskutatásaikba. Ezek a "capita dictionum "vagy a "szavak feje"-i a ligaturákból fejlődtek ki és végül állandósultak, ami arra mutat, hogy a rovásírás ha talán nem is volt ál[l]talánosan elterjedt, de a rovók annál sűrűbben "leveleztek" vagy jegyeztek e rövidítő betűsorral és így megszokottá, törvényszerűvé váltak.

fa_er_2-262

NÉMETH GYULA táblázata mindössze egy tucat ilyen "szófejet" közöl hét különféle forrás nyomán és a következő magyarázatot fűzi hozzá:

Idővel a, ligaturák is változnak, éppen úgy, mint a többi jelek; így pl. a be ligatúrájában TELEGDINÉL a b mindkét felső végére egy kis vonás van helyezve (1. a 3. ábrát), viszont a rovásnaptárban

fa_er_2-263

A nikolsbtirgi ábécé és Teiegdi tprus, illetve tpru betűje egy sajátságos betűcsoportra, a capita dictionumra hívja fel figyelmünket. Ez a tpru jel valami tréfás eleme az írásnak; Telegdi a következőket mondja róla és még két jelről (rajzukat 1. 6. ábra; Sebestyén, MRHE. XVII. melléklet és 103. 1.): "Van ezeken kívül még néhány féreghez hasonló szótagjegyük, amelyek nincsenek valódi betűkből összetéve. Ezeket a székelyek a szavak fejének nevezik." (Praeter has surit quaedam syllabae reptilium formas referentes, quae non sunt ex certis cliaracteribus conflatae. Siculi capita dictionum vocant.) Hogy mi az a capita dictionum ('szavak, mondások fejei'), az egészen homályos és azt sem tudjuk, milyen magyar kifejezés fordítása lehet ez.1Ezek eredetileg részint talán egyszerű jelek (mb) részint talán ligaturák (ant) s csak furcsa alakjuk miatt kerültek egy csoportba "capita dictionum" néven; érdekes a jelentésük: a tpru a bilabialis tremulans jele; az nt és az mp, mb egy nazális és egy homorgán explozíva kapcsolata.

Rejtelmes - legalább egyelőre - a nikolsburgi ábécé us jele is.

[Lábjegyzetek nincsenek]

Mielőtt jelen fejezetem címe szerint a rovás és gyorsírás rövidítésirendszereinek a vélt vagy való összefüggéseire térnék, vissza kell térnem a görög párhuzamszemelvények jelentőségének megmagyarázására. Már említettem, hogy írástörténészeink közt többen a Pontus-vidékről, bizánci szertartású misszionáriusok kultúrhatásaként származtatják a székely-magyar rovásírás egyes jeleit. Történelmileg ennek a tételnek nagyon komolyan veendő alapja van. Így hivatkoznunk kell a vértanúhalált szenvedett EFRÉM, Kerson püspökének missziós tevékenységére, aki a bizánci források szövegeiben mint "Turkia püspöke" szerepel. Ez az országnév az akkori magyarság hazájára vonatkozik. Ugyancsak ismert az erdélyi GYULÁVAL hazai földre jött HIEROTHEOS püspök neve, aki a Bizáncban megkeresztelt fejedelmet kísérte és a meglévő ősmagyar kultúrát a göröggel társította. Ugyancsak ismert a 9. század elejéről egy ólompecsét, amelynek a felírása szerint hajdani tulajdonosa ANTAL bizánci szerzetes és "Magyarország főpapja" volt, de talán legjelentősebb e tekintetben JÁNOS püspök, aki a bizánci történetíró, OIKONOMIDES szerint résztvett a konstantinápolyi zsinaton az összes keleti szertartású püspökökkel együtt. Azért mondom "legjelentősebbnek" JÁNOS püspök szereplését a jelzett zsinaton, mert BOGE tanulmánya szerint a KOMNENOS dinasztia évkönyvei megemlítik, hogy ezeken a zsinatokon az elhangzott előadásokat gyorsírással jegyezték fel. Ez kötelező volt a messziről Bizáncba sereglett püspökök számára, hogy hazájukba visszatérve is tisztában legyenek a zsinati végzésekkel. Mi sem kézenfekvőbb tehát, hogy ez az erdélyi JÁNOS püspök és papjai okvetlenül ismerték a gyorsírás technikáját. S ez, mint láttuk, vonalvezetésében, rövidítési módszerében nagyon hasonló elveket alkalmazott a székely-magyar rovásrendszerrel, bár nem a helymegtakarítás vezette, hanem az időkihasználás a tollbamondás üteme szerint.

Ezek természetesen csak feltételezések. Arra azonban okvetlenül méltó körülmény-sorozat késztetheti az íráskutatókat, hogy figyelembe vegyék.

A gyorsírás és rovásírás módszereinek technikai azonosságát a MARSIGLI-féle rovásnaptár alapján FORRAI SÁNDOR óhazai honfitársunk vizsgálta és elemeire bontotta a "Gyorsírók és Gépírók lapja" (1974, I. szám) hasábjain. Rövid írásának címe: "A székely rovásírásos naptár rövidítési rendszere és a gyorsírás".

FORRAI SÁNDOR gyakorlati és elméleti szaktudása a gyorsírás és rovásrendszer hasonlítása nyomán - saját szavai szerint - rájött, hogy az első írásmód logikájával neki magának is sikerült több rovásírásos problémát megoldania. Idézi erre vonatkozólag a régebbi kezdeményezéseket, mint TÉGLÁS GÉZA 1908-ban megjelent munkáját és jelen esetben kutatásait teljes egészében a MARSIGLI-féle rovásnaptár szövegét veszi alapul. Rövid írásának lényeges részét az alábbiakban közlöm hasonmás formájában:

fa_er_2-264

fa_er_2-265

1. Az összes "e" betűket kihagyja, ez az ún. magánhangzóugratás. A magánhangzók jegyeit a gyorsírás sem írja ki, csupán a mássalhangzók megfelelő helyezésével, vastagításával jelképesen jelöli, ezért a gyorsírási példák átírásánál nagybetűkkel feltüntetjük. Kivétel a szó eleji és szó végi magánhangzó, amit a gyorsírás is kiír. NK egybe-rovásával a torlódó "t" kimarad, ami fonetikus írásmódot eredményez. Erre a gyorsírásnak is - mint tudjuk - önálló szótagjele van. Itt azonban KESZ egybeírására van lehetősége. A rovásban SZT egyberovásánál vastagítást is látunk, ez azonban nem mély magánhangzót jelent, mint a gyorsírásban, ellenkezőleg a T ferde vonalkájának vastagításával jelzi az SZ jelenlétét is.

2. Magánhangzók kihagyásával valóságos betűrejtvény, amikor az NT ligatúrába az L jelét is beolvasztja. Ős eredetű magyar személynév, IV. László király tárnokmestere volt. Egyed egyúttal kisközség Sopron megyében. A két írásmód között alig van különbség!

3. Az összes bódogasszony ünnepek az ősi magyar vallásból kerültek át a keresztény vallásba, a naptár valamennyit feltünteti. Hogy hogyan tette népünk ősvallásunk "istenasszonya" helyébe Máriát, szépen írja meg a magyar mitológiával foglalkozó; Diószegi Vilmos szerkesztésében 1971-ben megjelent: Az ősi magyar hitvilág c. könyv. A rovásban BO, a gyorsírásban GSZ egybeírására volt lehetőség.

4. Az INT ligatúrában az N szárának felfelé való meghosszabbításával átmetszés keletkezett, amivel - mint a gyorsírás is - I-t fejezett ki. Az Antal szóban az NT ligatúrában ez hiányzik, a rovó tehát itt következetesen járt el. A következő kezdőhangrövidítés, amit a gyorsírás is alkalmaz, ezért nem lehet "hiányos ábrázolás"-nak venni! A Stefanus átvétel régies alakja, Estvánfalva földrajzi neve is ezt őrzi, s csak a XV. századtól István.

5. Az elsőnél egy látszólagosan fölösleges E is van az É kiejtése helyén. Olvasta: Peeter, a kettős E tehát É-t jelent, mint a rovóbalta fel-feliratánál. A második Péter szóban a rovó már kihagyta az E-t, így a Pietro-ból származó név "Peter" változatát örökítette meg. Hasonló megoldással még fogunk találkozni. A gyorsírás TR egybeírását a rovás a T jegy eldöntésével is ki tudja fejezni, mire a naptár ad is példát. Az Ilona név szó végi magánhangzóját mindkettő jelöli, a rovás NA egybeírásánál az N-be teszi az A felső jelét, ősmagyar személynév, a magyar mitológia és népmesék "aranyhajú tündér Ilonáját" örökítette meg a rovó. (Az ősi magyar hitvilág.) Marsigli "Heléná"-ra is kijavítja, mire Csallány indokolatlanul még rovással is feltünteti, holott így a naptárban nem is szerepel. A magyar eredetű nevek idegenre nem fordíthatók, csupán hangzási hasonlóságról lehet szó, idegen eredetű nevekkel nem azonosíthatók! Névünnepük sem esik egy időpontra: a naptár máj. 22-én valóban Ilona napját örökíti meg, míg szent Heléna napja aug. 18-án van.

6. A milánói nagy szent Ambrus napja. A rovó a szent szót elhagyta, s a "nagy" szó véghangrövidítését alkalmazza a gyorsírással ellentétben, mint látható. Ez utóbbi eddig megfejtetlen maradt, most a gyorsírás logikája segített! Így a két szó pontos megfejtési elemzése némileg módosult. A véghang ZS-vel fonetikus írásmódot látunk.

7. Ez is valóságos betűrejtvény! A rovó a "b" X jelébe ügyesen beolvasztotta a jeleket az R kivételével, amit vonásmegtakarítás miatt "átugrott". Sebestyén ezt túlzott rövidítésnek veszi, ilyen rendhagyó rövidítésre azonban a gyorsírásban is van példa: az "ica" jelének piac rövidítése! Szent László király halála napja, mindkét írás egyformán kihagyja a torlódó L-t és jelöli a szó végi magánhangzót. A javító nem ismerve a rovás rövidítési logikáját, utólag toldotta be az L-t, gondolván, hogy a rovásbotról tévesen lemaradt! Ezt Sebestyén is feltételezi. Csallány - mint több esetben is - indokolatlanul tünteti fel a "szent" rövidítését, amit a rovásban nem lehet felfedezni!

8. A naptár szintén feltünteti az Elisabeth-ből lett Erzsébet nevünk mindkét változatát, mint Péter esetében is láttuk. Ennél még a folyamatosság elvét is betartva - mint a gyorsírás is - a másodszori előfordulásnál már erősebb rövidítést alkalmaz.

9. Az elsőnél az F alsó átmetszésével FI-t kell olvasni (felső átmetszésénél IF lett volna) és világos az NC ligatúra, ezért Firencet kell olvasni. A másodiknál nincs átmetszés, de világos az INC ligatúra, ezért olvasata: Ferinc. Pontatlan másolás is lehetséges, ezért a Franciscusból kialakult változat helyességét pontos nyelvi vizsgálat dönthetné el.

10. Ős eredetű magyar személynév, a Báthori család ecsedi és somlyói ágának megalapítója. A Háromszék vármegyei Bereck nagyközségben született Gábor Áron, a szabadságharc híres ágyúöntője. A gyorsírás is hasonló jelölési módot alkalmaz CK egybeírása nélkül. Marsigli nem tudta megfejteni, de a többi megfejtők is csak kikövetkeztették a Lázár szót, hiányos másolásnak véve. Nem vették észre, hogy az utolsó A jele dőlt, amiben már az R jele is benne van. Az előadó külön filmen mutatta be a rovásírás jeléből kialakult változatokat, melyekre több emlékünkben és a marosvásárhelyi kéziratban találunk példákat.

11. Mindszent, vagyis "minden szentek napja" szóösszerovást alkalmaz három jelben, mint a gyorsírás is. Feltűnő, hogy nyelvünk az idegen eredetű fogalomból milyen hamar tudott szóösszevonásokkal új szót alkotni! Sebestyén "mendszent"-nek fejti meg, Csallány már feltünteti mindkét változatát, régi krónikáink, naptáraink is mindkét változatban említik. A másolat szerint az előbbi helyes! Világos az INC ligatúra, s így fonetikus írásmód alakult. A gyorsírás logikusan az ID (mind) rövidítésből indul ki. Kána a Bibliában szereplő helységnév, melyben szó végi magánhangzót mindkét írás következetesen kijelöli.

12. A rovás e személynevet ly-el rótta, amit ma már csak családnevében láthatunk, ezt is azért egy ly-el, mert kettőzés esetén közé is "e"-t kellene olvasni, hasonlóképpen a gyorsírásban is! Az É hangot itt is két E-vel jelöli következetesen a rovó. A gyorsírásban az ly az egyetlen eset, hogy ezen legősibb magyar hangunkra nem önálló jelet, hanem a "J"-t használja vonásmegtakarítás céljából. A Heródes név példa arra, hogy mindkét írás a kezdő " h"-t elhagyhatja.

13. Itt megint az NC összerovás módosításával INC ligatúrát nyerünk, s így lesz Lőrinc, amit Sebestyén még nem, de Csallány már így is feltüntet. Egy ferde vonalka kiegyenesítése a gyorsírásban is magánhangzójelölést eredményez. A Lórenc változat megfejtetlen maradt, Sebestyén és Csallány egyaránt Lőrincet következtetnek ki belőle indokolatlanul, mert az L jobb oldali szárának bekanyarításával a rovó az O-t is jelöli és itt már világosan NC végződést látunk, amivel a név eredeti olasz alakját őrzi. Ez is világosan mutatja a mássalhangzók csekély módosításával járó értelem változást!

14. Az M szárának megvastagításával az SZ-t is jelöli, a "szent" szó rövidítését, amit a gyorsírás SZET-nek rövidít. A Mihályból a "h" kihagyása lehet csupán fonetikus írásmód, de lehet népies kifejezés is, amit szintén nyelvtörténeti vizsgálat dönthetne el.

15. A "bódogságot" szóban feltűnő módon hasonló -ság, -ség képzőt látunk, mint a gyorsírásban!

16. Az "adjunk" szót mindkét írás egyformán fonetikusan írja le. A "Ten" szó az Isten szavunk legősibb alakja, amit Sebestyén nem, Csallány is csak a T jelének módosításával tudott megfejteni, illetve kikövetkeztetni. Isten szavunk elemzéséről Fajcsek, Szende: Miről vallanak a magyar szavak c. valamint a már idézett Ősi magyar hitvilág c. könyvben bőséges adatot találunk. A finn-ugor eredetű "is", azaz "ős" szavunkat megtaláljuk a Halotti Beszédben is, a ten szótaggal azonban nem foglalkoznak külön. Az előadó véleménye szerint ennek gyöke a mezopotámiai "dingir", végtelen, ég, isten, jelentésű szóban keresendő, melynek ékírásos jele rokonítható a magyar rovásírás D jelével. Innen került a törökbe "tingir", a magyarba "tenger" néven, ami a tenger szó fogalmát is fedi. A törökök ősistene tanri, a kínaiaké: tien, innen a japán " ten-nó", azaz isteni helytartó. Ezt őrizheti a székely naptár is a Ten szóban, amit szintén alapos nyelvvizsgálat igazolna. A "hogy" szó "h" jelének következetes elhagyásával véghangrövidítést látunk, amit Sebestyén nem fejt meg, Csallány tévedésnek minősíti és a rovás helytelen módosításával következteti ki a "hogy" szót. Az adta szóban szóelemző írásmódot látunk, ami annak bizonyítéka, hogy a rovó tudatosan alkalmazza a fonetikus írásmódot, és nem valami primitív beszédstílust örökített meg. Fonetikusan úgy írhatta volna le, mint a gyorsírásban látjuk, de valószínűleg az olvashatóságra is ügyelt a rovó. A gyorsírás "-nek" ragja önálló szótagjel, amint a rovás Ambrus szavában az MB jele.

17. Jelentése: asszony kis, azaz kisasszony napja. Az eddigi megfejtők az U jelét téves másolásnak vélték, ennek felcserélése a rovásban azonban nehezen képzelhető el, ezért valószínű, hogy a rovó tudatosan járt el, és a "kis" szavunk egy még régibb változatát rótta fel, melyet Kusid ősmagyar nevünk is őriz, jelentése: kicsiny. Az "asszony" szókép rövidítését itt is következetesen alkalmazza, mint a következő példában is látható, annak ellenére, hogy szóösszevonást alkalmaz, ezért nem írja ki az Anna szó végi magánhangzóját. A gyorsírás ennél a szónál inkább ismétlődés esetében teszi ezt a bemutatott módon.

Befejezésül az előadó megemlítette, hogy Sebestyén Gyula már több mint fél évszázada felhívta nyelvészeink figyelmét a naptár fontos nyelvtörténeti adataira - ami az előadás rövid tartalmából is világosan kitűnik, azonban a mai napig sem vette a kezébe senki! Reméli, hogy most, amikor a két írás rövidítési rendszerének szoros kapcsolata bizonyított tény, mégiscsak felfigyelnek rá nyelvészeink is! A továbbiakban javaslatot tett szakemberek együttműködésére az eddiginél sokkal eredményesebb fejtések biztosítása érdekében, valamint az ÍRÁS napjának nálunk is évenkénti rendszeres megünneplésére, esetleg a magyar nyelv hetének keretén belül.

Orbán Árpád hozzászólásában eddigi kutatásainak eredményével mindenben igazolta előadó megállapításait. Longobárd régészeti leletek képanyagával bizonyította, hogy az előadó által ismertetett ligatúrás rovásírások ezeken már szerepelnek. Közöttük az Albert név pontosan úgy, mint a rovásnaptárban! Az avar korban a longobárdok ezek segédnépei voltak, s így kerültek kapcsolatba a szkíta-hun-avar népek kultúrközösségével. Ez is azt bizonyítja, hogy a magyar rovásírás ligatúrás rendszere messze Árpád bejövetelét megelőző időben már kialakult - mondta a felszólaló.

Az értékes elemzések összegezéséül FORRAI felhívja együttműködésre a hazai kutató szakembereket, hogy nyelvészeti kérdéseknél tartsák szemelőtt a két írás rövidítési rendszerének szoros kapcsolati tényét. A szerző maga is tovább folytatja ezirányi tanulmányait és remélhetőleg újabb eredményekkel gazdagítja a még sok rejtély megoldásával rovásírástörténelmünket...

SZÁMJEGYEK A ROVÁSÍRÁSBAN

Ez a számjegyhasonlító táblázat még sok más bővebb adatot is szolgáltat, de nem szándékom eltérni a magyar rovásírás őseinek vonalától s így csak azokat a sorokat közlöm, amelyeknek az írói a rovásíráshoz hasonló rendszert követtek. GÖBL és HUMBACH professzorok közöltek a fehér-hunok írásával kapcsolatban s melyekről bővebben írtam a baktriai írásos emlékek során.

fa_er_2-268

Az éremtani jelek gyűjtéséből tehát az írásrendszerek egymásközti összefüggései igen bőséges tanulságokat vonhattak le a szorgos kutatók.

Ugyanilyen segédmódszer a számjegyek első jelöléseiből és azok fejlődéséből származó jelenségek megfigyelése. Erre vonatkozólag már SEBESTYÉN tanulmányából is érdekes és ésszerű megfigyeléseket közölhetünk. Ezek arra épülnek, hogy a sumérban az "ÖT" fogalmát a "KÉZ" jelzi. Az egység jele az egy ujj. Ebből az egészen emberi megfigyelőkészség könnyen következtet a számjegyek kialakulására. Erre vonatkozólag KUR GÉZA Warren (Ohio) magyar református lelkész és az etruszk-magyar rokonítás tudós művelője szolgáltat az általa szerkesztett FÁKLYA szaklap hasábjain "Adalékok az ős magyar rovásírás kérdéséhez" c. kis írásában jelentős és saját gyermekkorából merített adatokat, amelyet az eredeti szöveg újranyomásával illusztrálok:

"... Nagymegyer (Komárom megye) község határában a ref. lelkészi javadalomhoz tartozó földeken az 1880-as évek elején a Csiliz folyó gátjának építése közben, felszínre került néhány régi agyagtábla-darabon talált vonalakat eltorzított római számjegyeknek minősítették a "tudományos körök", a területre pedig kimondották, hogy az valószínűleg az arra átvonuló római katonák temetkezési helye volt. "Nem hivatalos vonalon" azonban a dolog után érdeklődők tovább is megőrizték a cserépdarabokat (amikből apám után az én birtokomba is került három). És mert Németh Károly, akkori nagymegyeri ref. lelkész az említett római térképre utalva, azt a gondolatot vetette fel, vájjon nem szittya számjegyek-e azok, amiket a cserepek őriznek, megpróbálkoztak a megfejtésével is. Kovács Vince csilizradványi ref. lelkész, Gyulay Rudolf bencés tanár, Németh Károly és édesapám "megállapították", hogy azok ősi szittya számjegyek a négyes számrendszer szerint.

A részben rekonstruált számsor a következő.

fa_er_2-269a

A ''Saka" és - nevezzük így - csallóközi számjegyek nagyon hasonlítanak egymáshoz. Mindkettő jobbról-balra halad. Az előbbin rajta van ugyan az indiai hatás, az utóbbi azonban az "ősi számológép", az emberi kéz ujjainak formája szerint való, tehát magán viseli az eredetiség bélyegét. Kár, hogy a számsor a "százas"-nál megakadt, illetve annak jegyét már nem találták, vagy nem ismerték fel az említettek.

fa_er_2-269b

A "Saka" számjegyekkel kapcsolatban feltételezi Smith és Karpinski, hogy talán ebből született a francia "Quatre-vingt-dix" kifejezés a ''kilencven" helyett. A feltételezés valószínűségét nem vonjuk kétségbe, de közelebb állónak látszik az igazsághoz a kigúnyolt Dr. Cserép professzor véleménye, hogy a franciák, akik szerinte a Kárpátmedencebeli magyarőslakosok "szikan" törzsének (akiknek fővárosa "Sicambria, a mai Ó-Buda előde volt a Duna melletti "Sycan" hely alján) maradékai, akik a K. e. 400.-ik év körül a keleti népek áradata elől felhúzódtak részben a Szajna (Sequana, Sycanas) folyó mellékére, ahova vitték magukkal ezt az ősi számnevet és azt megőrizték akkor is, mikor nyelvüket már mással cserélték fel. Cserép szerint a franciákat még a középkorban is nevezték sokszor ''szugambrok"-nak..."

KUR GÉZA eme érdekes és értékes tudósítása kell, hogy belekerüljön a rovásírásos emlékek sorozatába. Már csak azért is, mert az általa ugyancsak az idézett cikkben bemutatott "A számok fejlődési szemléltető táblája Indiában" (Table showing the progress of Number forms in India) részlet SMITH and KARPINSKI "The Hindu-Arabic Numerals" c. tanulmányból (London-Boston 1911) csak ASOKA király és a sáka hun írásjelekben is azonos jelenséget fedezhetjük fel. Erről azonban az "iráni hunok"-ról írt részletünkben szólunk bővebben. A jelzett FÁKLYA kisírása egyébként MAGYAR ADORJÁN tanulmányához való hozzászólásként íródott, tehát kiegészítő rész. (Warren, 1961, 10. évfolyam.)

AZ ÍRÁSJELEK POLIGONIÁJA

írta: Bárczy Zoltán

Az írásról, annak eredetéről és elterjedéséről, sőt magukról a jeleiről könyvtárnyi az irodalom. A tanulmányok, könyvek zöme sajnálatosan mellőzi a magyar rovásírás egyszerű megemlítését is eltekintve annak taglalásától. Pedig - mint erre már többízben rámutattunk! - történelem tudományunk végzetes tévedésének tekintendő ama felfogás, hogy a magyarság az írást-olvasást csak a kereszténység felvétele után ismerte volna meg és fogadta volna sajátjává. Ezzel a tévedéssel szemben áll a valóság, hogy az egyetlen nép, amely az új hit felvétele előtt már - és ez a lényeges az egészben! - a sajátosan eredeti és nem más népektől átvételezett írásjelekkel élt és rögzítette velük gondolatait.

Nagy kára az emberi általános tudománynak, hogy az írást-hordozó anyag, legtöbbször fa, nem tudta túlélni az enyészetet, csak szerencsés véletlenek során bukkantak fel eddigi adataink. Ez mentheti ama mellőzést, amiről megemlékeztünk.

Az alábbi vizsgálatunk - szerény kísérlet, teljesség-igény nélkül - az azonos hangjelek írásbeli vetületét és formáit veti össze hasonlítás szándékával és szemelőtt tartva az írásjelek mögött rejlő hangok fonetikai színskáláját és némi eltéréseit. (Szintaxis és szemiotika.) Ezek tisztázása szakemberi feladat jelen módszerűnk alkalmazásával.

Az egybevetés eredménye, a gyakorisági hisztogramm és körgrafikon summázva van és az egyes írásjelek formai kontinuitása adataink 80 %-ánál kimutatható és ezért történelmi magyarázatot igényel! A feltételezhetően egy helyen született írásjelek kisebb-nagyobb torzulásokkal sugároztak szét az emberlakta területekre. A grafikon azt is bizonyítja, hogy az eredeti írásjelek legősibb formáit a magyar rovásírás őrizte meg leghívebben.