20210802
Last updateH, 19 ápr. 2021 6am

rovas logo

2012 szeptember 05, szerda

Tarih-i Üngürüsz és a műről

Szerző: Mahmud Terdzsüman Geönczeöl Gyula és Blaskovics József

A MÁSODIK KIRÁLYRÓL SZÓL /A KRÓNIKA/

A krónikások és hírmondók a következőképpen beszélik tovább: Tehát a király eltávozott a világból. Volt neki egy fia, Petrusznak hívták. Közös megegyezéssel Petruszt királlyá választották, és a trónra ültették.

De Isztefán királynak volt egy nővére, annak is volt egy fia, akit Abának hívtak. Ebben az időben Aba Erdel tartományának volt a bánja. Amikor Petrusz király lett, az ország népe felett annyira zsarnokoskodott, hogy az ország összes bégjei és a többi alattvalók is nagyon panaszkodtak rá, és sokan közülük elmenekültek. Mivel mindnyájan megunták zsarnokoskodását, egy helyen összejöttek, és elmondták Petrusz király elleni panaszaikat. Így szóltak: "Mi mostantól kezdve megszakítjuk a vele való ( kapcsolatainkat)."

Úgy beszélték meg, hogy Isztefán király nővérének a fiát, Abát, aki Erdel tartományának a bánja, meghívják és királlyá választják. Végül is titokban Abához mentek, értesítették őt [határozatukról], és hódolatukat nyilvánították neki. Mivel Aba jól ismerte a helyzetet, elfogadta [ajánlatukat], s mivel az uralkodás vágya felé hajlott, [elhatározta, hogy) Petrusz király élete ellen tör, amiért annyira zsarnok és igazságtalan, ami miatt az ország apraja- nagyja elfordította tőle az arcát, s mindnyájan ellenségeivé váltak és az alkalmat várták. Mindnyájan, a tartomány apraja-nagyja, őszintén Aba alattvalóivá váltak. Azért jöttek össze, hogy Petrusz király ellen sírva-ríva panaszt emeljenek, és így szóltak: "A mai naptól kezdve nem hajtunk fejet [neki] !" S ott ezt esküvel megfogadták. Azután Abát fővezérnek választották, és Petrusz király ellen összevonták a katonaságot, hogy élete fáját kivágják.

Azután ezeknek a szavaknak [az értelmében] szívvel-lélekkel alávetették magukat Abának, és hatalmas hadsereget gyűjtvén össze, Petrusz király ellen indultak.
Eközben Petrusz király is hírt szerzett a dolgokról, és megrémült. Azt akarta, hogy gyűljön össze a katonaság, és menjenek Aba ellen. Leveleket írt [és küldött széjjel] az egész országba, de amikor a levelek megérkeztek a bégekhez, senki sem vette azokat figyelembe, és nem engedelmeskedett parancsának. Ebből Petrusz is megértette, hogy mindnyájan utálják őt és elfordították tőle arcukat. Méregbe jött és tépelődött.

Ezenközben Aba is elindult, hogy számtalan seregével a király életére törjön. Előrehaladtak, megpihentek, ettek, ittak, és egy nap 'Üngürüsz tartományába érkeztek. Amikor ezt a királyhoz hű bégek megtudták, elmenekültek és szétfutottak. Mihelyt ezt Petrusz király látta, néhány hű emberével a Nimcse tartományba menekült.

Abban az időben a Nimcseország császára Kolonijja városában tartózkodott, ami nem más, [mint] Kizil Elma. (69) így tehát Petrusz király koronáját és trónját elhagyva, arról a helyről elűzetve és megcsalatva elmenekült, összetört szívvel és síró szemmel Kizil Elma városa felé vette útját.

Ezenközben Aba zavartalanul megérkezett Üngürüsz székesvárosába.

Közben azonban Petrusz király is megérkezett bánatos szívvel, szemében keserű könnyekkel, megaláztatva és megalázkodva Kizil Elma városába, és a császár színe elé járult. Arcát a földhöz súrolta, (70) és részletesen elbeszélte s bőségesen elpanaszolta sorsa kegyetlenségét. Előadta annak a történetét, hogyan zaklatták őt, hogyan törtek életére Üngürüsz bégjei, [miközben] zokogó sírásban [tört ki]. Mikor a császár meghallgatta Petrusz király történetét és látta szerencsétlenségét, nagyon elszomorodott, és vigasztalta őt.

ARRÓL SZÓL, HOGY ABA LETT A KIRÁLY ÉS AZ Ő TÖRTÉNETÉRŐL

Sírt ott akkor Petrusz,
Szeméből véres könny folyt.
A vágy körmével megtépte arcát,
Kezével a térdét verte.
Amikor a császár látta az állapotát,
Rászórta szavainak drágaköveit.
Kellemes szavával sokat beszélt neki
S a szívét egy kissé megvigasztalta.

A HARMADIK KIRÁLY TÖRTÉNETÉRŐL SZÓL

A krónikások úgy adják elő, hogy amikor Üngürüsz bégjei Abát a trónra ültették, és megtették Petrusz helyére királynak, [Aba] megkérdezte, mi történt Petrusz királlyal, és hova ment el. Tudatták vele, hogy Kizil Elma császárnak szolgálatába állott.

[Aba] a jelen levő sereget azonnal kétfelé osztotta, az egyik felével átkelt a Dunán, a másik felének parancsot adott, hogy törjön be a Nimcse tartományba. [Ott] sok vidéket feldúltak, zsákmányoltak és károkat okoztak. Sok családot foglyul ejtettek, kiváló bégeket fogtak el és láncra vertek. Némelyeket kardélre hánytak, vagyonukat elzsákmányolták, és olyan nagy károkat tettek a Nimcse tartományban, hogy azt elmondani sem lehet. Aztán visszatértek saját országukba.

A Nimcseország népe pedig sok helyen rémületbe esett. A menekültek egy nap a császárhoz érkeztek. Elpanaszolták országuk, családjaik s a foglyul ejtett bégek sorsát, és segítségét kérték. Tudomására hozták neki a tartományban történt fosztogatást és zsákmányolást.

Amikor a császár ezeket a baljóslatú híreket hallotta, haragra gyulladt, és így szólt "Amíg én ezen a világon leszek, bosszút állok rajtuk !"

Abban az időben a cseh tartomány is a császár uralma alatt állott, s ezért a cseh tartomány fejedelmeinek minden irányba leveleket küldött, melyekben ez állt: "Ti, Csehország főurai és hősei! Mihelyt hozzátok érkezik parancsom, se egy pillanatot, se egy órát ne késsetek, gyűjtsétek össze gyorsan seregeiteket, készítsétek elő az összes harci felszerelésteket, és gyertek Üngürüsz fejedelme, Aba ellen. Én már elindultam."

Ezen hír vétele után a cseh bégek azonnal összegyűjtötték katonáikat, kibontották zászlaikat, és csapatonként elindultak Üngürüsz irányába. A császár is hatalmas nimcse sereget gyűjtött össze. A nimcse parancsnokok is összegyűjtvén katonáikat, a cseh hadsereg után elindultak Üngürüsz ellen.

Üngürüsz királya eközben összekülönbözött néhány emberével, [s emiatt] titokban gyűlöletet táplált ellenük. Végül is egy nap néhány előkelő béget gonosz szándékkal megrágalmazott, néhányat ok nélkül elfogatott, megkötözve és megalázva a politika (sakk]táblájára térdepeltette, s fejüket leüttetve elpusztította őket. Emiatt Üngürüsz bégjei nagyon elkeseredtek.

De mihelyt tudomására jutott, hogy a nimcse császár hatalmas sereget vont össze és elindult ellene, megrémült és a képmutatáshoz folyamodott. Barátságot színlelve könyörgő levelet írt a császárnak, [mely így hangzik] "Hatalmas császár! Anélkül hogy tudatában lettem volna, elkövettem ezt a dolgot. Légy most, kegyes, szüntesd meg az ellenségeskedést, nehogy életek elpusztulásának légy az okozója. Ha kár származott vagyonban vagy másban, egy helyett tízet adok, és a foglyokat is sértetlenül szolgálatodra bocsátom. Barátodnak barátja, ellenségednek ellensége leszek." Ezt a levelet elküldte gyorsan a császárnak.

Mihelyt a levél megérkezett a császárhoz, tartalma őt megvigasztalta, haragja is lecsendesedett visszafordult onnan, és Kizil Elmába ment.

De a madzsar bégek az [Aba által] meggyilkolt bégek miatt nagy aggodalomban voltak, s a titokban a császárnak levelet küldtek. "Hatalmas császár!" Így szólt a levél. "Mi is alávetjük magunkat parancsodnak, mert meguntuk ennek az Aba királynak a haszontalan cselekedeteit, és mostantól kezdve nem fogunk neki engedelmeskedni. [Neked], a hatalmas császár parancsainak vetjük alá magunkat."

Amikor ez a levelük megérkezett a császár mivel annak a haragja már lecsillapodott, így szólt "Lám, néhány napig legyünk türelemmel, látjuk, mi fog történni!"
De Aba is hírül vette azoknak a bégeknek a cselekedetét, elgondolkozott, és így szólt [magában]: "Végül is ezektől. a bégektől nem származik számomra semmi jó. Ezeket azonnal valami cselvetéssel el kell távolítani !"

A gondolkozás tengerébe merült, végül is egy nap a tartomány összes bégjeit és bégzádéit meghívta lakomára. A hatalmas lakmározás néhány napig tartott, [mint valami] győzelmi lakoma A vendégeskedés végén azonban azokat a bégeket akik titokban a császárnak levelet küldtek, hamis ürüggyel mind az ötven béget és bégzádét lefejeztette, s a pusztulás szakadékába taszította. Ema cselekedete miatt azok is, akik őszinte alattvalói és barátai voltak, Aba királyt megutálták.

Azután, amikor ezeket a bégeket legyilkolta birtokaikat és vagyonukat eladományozta olyan idegen [országbeli] földtelen és szegény rája osztálybeli egyéneknek, akik hozzá húztak, és [ráadásul] a bégek fölé feljebbvalókul nevezte ki őket.

Amikor a megmaradt bégek és bégzádék ezt a helyzetet látták, néhány neves előkelőségük összejött, tanácskozott a helyzet felett, s találgatta, mi lesz ennek a vége. "Vajon mi lehetett a célja azzal - így szóltak- hogy annyi ártatlan béget gyilkoltatott le és tett láb alól? Mi volt ennek az oka, és végeredményben mi volt a szándéka? Ha az ilyenféle aljasságnak semmi oka sem lenne, hanem valami más romlott gondolat született a szívében, akkor ez rossz jel (számunkra] és gonosz előjel!! Mert azokat a bégzádékat ártatlanul ölette meg, vagyonukat idegen földteleneknek adományozta. Ennek következtében a mi számunkra nem lesz jó reménység és nyugalom. Az üdvös dolog számunkra az lesz, ha azzal törődünk, hogy megmentsük fejünket, mert ma nekik, holnap nekünk, késő bánat ebgondolat, s a levágott fej nem nő ki újonnan!"

A megmaradt bégek egy nap aztán felkerekedtek, pénzüket-vagyonukat hátrahagyva a császárhoz menekültek.

Amikor Aba király hírét vette, hogy bégjei elmenekültek, gondolkozóba esett. Tudta, hogy a végén ezek miatt ellenségeskedés származik számára, és a fejére elháríthatatlan nagy veszedelem szakad. Emiatt nagyon el volt keseredve, sajnálta a lakmározást és amit utána elkövetett. Megundorodva a gond és aggodalom tengerébe merült.

A krónikás úgy beszéli tovább, hogy a bégek, miután közösen elmenekültek, egy nap a császár palotája elé érkeztek. A színe elé járultak, trónja előtt illendően hódoltak, siránkozva panaszkodtak Aba királyra, és előadták helyzetüket. "A hatalmas császárnak tudomása van arról - így szóltak -, hogy nemrég betört a nimcse tartományba, rabolt és pusztított. Sok rabot s köztük néhány béget is foglyul ejtett, akik mostanáig a kezében vannak bebörtönözve, szenvedések és siralmak közepette. Ezenkívül ezelőtt, amikor a hatalmas császárnak megérkezett a parancsa, esküt tett arra, hogy a nimcse tartományban (okozott] kárt [megtéríti], a foglyul ejtett rabokat a császár trónusához küldi és a létrejött károsodás váltságdíját megfizeti. De mindenáron igyekezett ezt elodázni. Ezenkívül Üngürüsz tartományának előkelőségeit ártatlanul legyilkoltatta, vagyonukat idegenből jött hazátlan [vagyontalan] egyéneknek osztotta szét, és a hatalmas császár ellen is állandóan lesi az alkalmat, úgyhogy a legkisebb reményt sem fűzhetjük hozzá." így adták elő a történteket, szenvedéseiket és a rájuk nehezedő bajokat. Mélységes fájdalmukban jajveszékeltek és könnyeiket hullatták.

Amikor a császár ezeknek a történetét és panaszát hallgatta, [eszébe jutott, hogy Aba] Petrusz királyt is kikergette hazájából, gonoszul viselkedett saját tartományában, és ezeket a bégeket is üldözte, megesett a szíve rajtuk. Már azelőtt is kereste az okot [ennek az áldatlan állapotnak] a befejezésére, mert Petrusz királyt is kiűzte az országból, az ő [Nimcse] tartományába is betört, s emiatt állandó gond, aggodalom és nyugtalanság kínozta, továbbá ezeknek a bégeknek a szavai is hatással voltak a császárra.

Azonnal leveleket küldött szét minden irányba a nimcse parancsnokoknak, hogy a legnagyobb gyorsasággal szereljék fel és készítsék elő seregeiket, és siessenek szolgálatára.

Ezenközben Aba király is hírül vette, hogy a bégek a császárhoz menekültek, megijedt, hogy ezek nagy bajt fognak okozni. Azonkívül kémeket küldött a császárhoz Kizil Elmába. A kémek elmentek, kémkedtek, és látták, hogy a császár hadjáratra készülődik. Célját is megértették: bizonyosan Aba király ellen indul. Ekkor néhány kém visszatért, és hírt adtak Aba királynak. A király azonnal levelet !rt a császárnak, [melyben] ezt mondta:

"Hatalmas császár! Azok az illetők, akik megszöktek [tőlünk] és szolgálatodba szegődtek, hírhedt árulók és rablók, lázadók és makacsfejű kocafiak. Halálfélelmükben megszöktek és szolgálatodba álltak. Gonosz szándékuk nyilvánvaló: teljes ellenségeskedést akarnak [köztünk] létrehozni. Hatalmas császár! Az országodhoz illő eljárás tehát az lesz, ha rágalmaiktól nem hagyod magad félrevezetni, és nem adsz hitelt szavaiknak. Verd őket bilincsekbe, és küldd el őket küszöbömhöz, hogy megbüntethessem őket

A levelet befejezte, lepecsételte, és egy alkalmas egyénnel gyorsan a császárnak küldte. A levélvivő pedig pihenés és megállás nélkül, éjt is nappallá téve megérkezett Kizil Elmába, körülnézett, és látta, hogy megszámlálhatatlan tömegű katonaság gyűlt össze, minden zugban zsúfolva.

Amikor ez a személy ezt az óriási gyülekezetet látta, [csodálkozásában] az ujját a szájában [felejtette], s ámulatában-bámulatában ezernyi dicsérettel adózott. A császár vezíreihez ment, és átadta a király levelét.

Amikor a császár elé terjesztették a levelet és elolvasta, haragra lobbant, és a király levelét darabokra tépte. (A király] szolgáját nem fogadta, és ezt a választ adta: "Itt az ideje, hogy készen legyetek!"

Az a személy pedig nagy sietve Aba királyhoz érkezett, és részletesen tudatta vele a valódi helyzetet. A király [azután] a tartomány minden irányába leveleket küldött, és katonaságot kezdett gyűjteni.

Ezenközben a császár is haditanácsot tartott, és a katonaság között kihirdették, hogy "Holnap lesz az indulás!". Amikor reggel lett, és a világ napja isteni fényével beragyogta a világot, a császári sátor előtt kibontották a zászlókat, a kis és nagy dobok és a trombiták hangja az égbolt csúcsáig felhangzott, az a roppant nyomorult hitetlen sereg hullámokban csapatonként elindult. Sok napi utat és állomást hagytak maguk után.

Közben Aba király is, miután kirobbant az ellenségeskedés, összegyűjtötte katonaságát, és egyáltalában nem törődve a császárral, nekilátott a fegyverek és harci eszközök előkészítésének és [a felszerelés] tökéletesítésének. Haditanácsot tartott, s akiknek nem volt fegyvere, fegyvert, akiknek nem volt lova, lovat adott, és minden egyes [katonát] bátorított. Aztán a katonanépnek indulj-t vezényeltek.

Egy nap Aba király is lóra ült, sorjában kibontotta zászlait, és elindult. Meneteltek, megpihentek, ettek, ittak, járóföldeket hagytak hátra, és eljutottak Nimcseország határára a Ribad folyóhoz, melyet Akszunak neveznek. Az említett folyó partján letelepedtek és megpihentek. Itt szállt szembe és állt ellen a császárnak. Azt szerette volna, ha sikerülne megakadályoznia a császárt abban, hogy a folyón átkeljen.

A krónikás a következőképpen beszéli és adja elő [a történteket]

Amikor Petrusz király hátrahagyva trónját, koronáját elmenekült és a császárhoz folyamodott, majd Üngürüsz tartományának néhány kiváló hőse Aba király zaklatása következtében [szintén] elmenekült és a császár szolgálatába szegődött. Azután a császár Aba király megbüntetésére hadjáratra indult ellene, Petrusz király és az említett bégek is a császárral együtt mentek a hadjáratra.

De eközben a császár néhány kiváló embere a király katonáitól értékes híreket hallott, melyekből egészen pontosan megtudták a királynak azt a tervét és igyekezetét, hogy a császárt nem engedi átkelni az Akszu folyón. A császár azonban három helyen is talált gázlót, és az említett folyón átkelt a túlsó partra.

Amikor a király ezt észrevette, azonnal nyeregbe szállt az egész Üngürüsz sereggel, és elállta a császár útját. A túloldalról megjött maga a császár is, s mihelyt hírül vette a király intézkedését, egymással szemben elrendezték soraikat, sűrűn felsorakoztatták csapataikat, és összecsaptak.

A csatatéren egyenlő eséllyel küzdöttek, majd amikor heves és bőszült roham kezdődött, a csatasor felbomlott, az öldöklés folytonosan hevesedett, a csata és tusakodás mértéke azonban egyenlő volt. Egyszer csak az Üngürüsz sereg áttörte a császár sorait, teljesen összebonyolódtak, számtalan nimcse sereget hánytak kardélre, és szűkké tették fejüknek a világot.(71) Nem sok híja volt, hogy a nimcse sereg legyőzetett és megalázva menekülni kényszerült. De amikor a nimcse sereg már majdnem megfutamodott, észrevették ezt Petrusz király és azok, akik a császárhoz menekültek, a pártfogását és támogatását kérő Üngürüsz főurak, így szóltak:

"Ha most itt mi nem állunk bosszút, akkor mi tovább nem élhetünk. Először azért, mert kiűztek hazánkból és elűztek népünktől. Szégyenben maradtunk, mert elhagytuk szülőföldünket. Másodszor azért, mert a császár és Aba közötti elhidegülésnek és ennek a furcsa [oktalan] háborúnak mi vagyunk az okai. Ha tehát most ebben [a csatában] vereséget szenvedünk, minden becsületünket elvesztjük, és el kell menekülnünk, s ha életben maradunk is, tisztességünk nem lesz. Most tehát az a szükséges, hogy bosszút álljunk, máskülönben letehetünk arról a reményről, hogy életben maradunk ezen a világon. Mikorra tartogatjuk az alkalmat?"

Mikor ezt mondták, a császár [seregének] egyik szárnyán hirtelen támadásba lendültek, és oly csodálatos hősiességgel harcoltak, hogy atya a fiát, fia az atyját nem tudta megkülönböztetni, a fehér ló és fekete ló egyszínűvé vált, és Üngürüsz bégjei az embervértől tigrissé változtak, s a vér párája felhőként borította be az eget. A két sereg lovainak a lába alól felverődött a föld pora, mint a pamut[felleg]. Az ordítozás, jajgatás és jajveszékelés felharsogott az ég boltozatáig. A császár serege pedig ebben a gyilkos csatában ismét felülkerekedett, kardot markolva rátámadtak a királyra, csodás lendülettel oly hatalmasan csatáztak, hogy a mezőt nem lehetett látni a holttestektől és a [levágott] fejektől. Bekerítették a királyi sereg szívét letépték a (királyi] zászlót, leterítették a zászlótartót, a sereget teljesen szétverték, és többségüket kardélre hányták.

Amikor a király ezt látta, azonnal a futásban keresett menedéket, becsületét elvesztve megfutamodott, és átkelt a Tuna folyón. Onnan tovább futva a Tisza folyóhoz ért, s azon is átkelt.

Volt azon a vidéken egy erős vár, egy bégzáde tulajdona volt, akiben megbízott. A bégzáde, aki a vár tulajdonosa volt, mivel [a király] megbízott benne, azon az éjjelen szállást adott neki. Vagyishogy Aba király abban a várban megpihent de nem árulta el magát. A vár tulajdonosa semmit kérdezett, de (mindenről] tudott, mert értesülve volt Petrusz király elleni cselekedeteiről, Üngürüsz bégjei elleni rút viselkedéséről, a császár elleni ellenségeskedéséről, és a háborúban való legyőzetésének történetét is részben hallotta, s tudomása volt a királynak néhány [más] titkáról is.

Ekkor ez a bégzáde így szólt magában: "Ennek most kicsúszott a kezéből a trón is, a korona vagyon és a kincs is. Bárcsak sikerülne a császárnak a koronával és trónnal [együtt] az országot is elnyernie! Vagy pedig szálljon vissza [mindez] Petrusz királyra! Így tehát a császár és [Petrusz] király előtt nagyobb érdem nem lehet, mint ha most [kihasználom] a kínálkozó alkalmat, s azonnal levágom a fejét. Ennél nagyobb ajándékot és nagyszerűbb adományt nem adhatok a császár és királynak. S ezenfelül nem fér hozzá kétség, hogy elnyerem kedvezésüket és kegyüket, ő pedig nyerje el a büntetést mindazokért az igazságtalanságokért és károkért, amelyeket a királynak, Üngürüsz bégjeinek okozott és a császár országi [elkövetett]."

Ezzel a gondolattal elhatározta, hogy Abát a meggyilkolja. Még azon az éjjelen megragadta az alkalmat, levágta a fejét, vérét bőségesen a földre ontotta, s megfosztván őt életétől, [lelkét] a szélnek eresztette.

Volt abban a várban egy nagy monostor, a fala tövében [gödröt] ásott, és [Aba] testét abba tett el. Fejét magával vitte, és gyorsan elindult a császárhoz.

A történetírók úgy beszélik, hogy amikor Aba király a Ribád folyó mellett vereséget szenvedett és megfutamodott, a császár Petrusz királyt vissza küldte Üngürüsz tartományába. Mielőtt azonban maga visszafordult volna Kizil Elma irányába. még Petrusz királlyal találkozott, elbúcsúzott és [csak] aztán indult el Kizil Elmába.

Onnan azután Petrusz király is megérkezett Üsztüni Belgrád várába. Az ország előkelőségei is összegyűltek a színe előtt, a trónra ültették, újból fejére tették az uralkodói koronát, s Üngürüsz tartományának a királya lett. Attól az időtől kezdve a későbbi királyok is [mind] abban [a várban] léptek a trónra.

Amikor Petrusz király az ország gyékényére (72) lépett, elhatározta, hogy egy nagy várost fog építeni, hogy ezért a teremtett világon hírneve legyen és egyúttal belekerüljön a történelembe.

Ezenközben az a bégzáde, aki levágta Aba királynak a fejét, s [Petrusz] királynak ajándékul hozta, egy nap a király küszöbéhez érkezett, dívánja elé járult, megcsókolta a földet, imát mondott a királyért, elővette Aba király fejét, átadta és a trónhoz küldte. Mikor Petrusz meglátta Aba fejét, azonnal a levegőbe emelte koronáját, és keble táját szívrepeső öröm töltötte el. Még aznap nagy fejedelmi lakomát rendezett, kezébe vette a bíborszínű bort, és ivott.

Arra a bégzádéra, aki elhozta a lenyesett fejet, fejedelmi palástot öltetett, rengeteg aranyat, ezüstöt és rubin-drágakövet adott neki, amikkel nagyon megörvendeztette, és hívévé tette. Aztán azt a fejet [Petrusz] elküldte a császárnak.

Mivel így az ég kupolája az ő kívánsága szerint fordult, [hálából] egy nagy várat építtetett, melyben egy hatalmas kolostort állíttatott fel. Abban az időben azonban a saját nemzetségéből volt egy magas rangú vezíre, akit Andrijásnak hívtak. Amikor Petrusz már hat éve uralkodott, ennek az Andrijás vezírnek az az alávaló terve [támadt], hogy a király életére tör, mert elfogta őt az uralkodás utáni vágy. Végül is egy nap alkalmat talált, a király ételébe mérget kevert, s [így] megölte.

Amikor Petrusz király azt a nagy várost megalapította, benne egy hatalmas kolostort is építtetett. [Ennek a városnak] a Pécsova nevet adta. Annak a kolostorában temették el.

Gyere, oh te, az értelem tengerének búvára,
Hallgass meg figyelmesen egy pillanatra engem,
Ámbár amit mondok, az csak elbeszélés
És csak panasz a világ állapota ellen,
[Mely] senkihez sem hőséges és folyása nem szabályos,
Mindenkihez elmegy és valahogy eléri.
Hallgasd meg, mi történt Petrusszal,
Mivel tele pohár mérget akkor megivott,
Megölte őt a gyilkos zsarnokság,
Mivel az a méreg gyilkos méreg volt.
A világ hamis csillogása elől behunyta a szemét,
Fehér testét fekete földbe temették,
Szolgái jajgatva megsiratták,
Oh barátom, eltemették őt Púcsevíben.

Próza: A világtörténelem krónikásai és Ádám fiai (73) kalandjainak elbeszélői Ádám fiairól és az alsó világ történetéről a következőket adják elő:

Miután Andrijás vezír Petrusz királynak mérget adott és gyalázatosan megölte, a helyére trónra lépett és uralkodott. Azután egy nap ez a hír a nimcse császár fülébe jutott, nagy haragra lobbant, és szerfölött bánkódott. így szólt: "Veszítsem el a császárságomat, ha Petrusz király vérét meg nem bosszulom!".

[Azonnal] leveleket küldött széjjel az országba, hogy az összes tartományokból szállítsanak gabonát [a hadsereg élelmezésére]. [Közben] gyűjtötte a sereget. Amikor a gabonát beszállították, parancsot adott, hogy rakják hajókra. A hajókra számtalan katonát ültetett, és megparancsolta, hogy menjenek Pozson vára ellen. Maga pedig összegyűjtötte a cseh és nimcse katonaságot, mely puskával vagy nyíllal felszerelt gyalogosokból és vértes lovasságból állt, oly nagy számban, hogy azt leírni nem lehet és szóval sem lehet elmondani.

Az volt a szándéka, hogy maga is Pozson vára ellen megy, azt körülzárja, és az élelmiszert szállító hajókat [a Dunán] leúsztatja. Parancsot adott tehát, hogy az élelmiszert szállító hajók induljanak el Pozson felé. Maga pedig mérhetetlen lovas és gyalogos seregével, dobjaival, zászlaival elindult Pozson vára irányába.
Közben azonban Pozson uraihoz jutott ez a hír. Azok pedig egy embert küldtek a királyhoz ezzel az üzenettel: "A császár hajóhada jön ellenünk. Maga a császár is [annyi] katonával jön, hogy a föld nem bírja el őket!"

De a vár urai is el voltak foglalva a készülődéssel. A vár népéből sok katonát kiküldtek, hogy keveredjenek el az ellenség katonái között. Amikor az élelmiszert szállítóajókkal Pozsonhoz értek, azon az éjjel a várbeliek harci szerszámaikkal sok gabonaszállító hajót kiluggattak és elsüllyesztettek.

Azután megérkezett a császár is az említett várhoz, és ostrom alá fogta. Amikor elmondták neki, mi történt a gabonaszállító hajókkal, és a császár ezt az eseményt tudomásul vette, nagyon elszomorodott és elkeseredett. Nagyon megharagudott a [hajóhad] kapudánjára, és becsukatta őt. Ámbár halálosan el volt keseredve, azonnal parancsokat íratott, hogy a nimcse tartományok ismét küldjenek gabonát. [A leveleket] lepecsételte, és futáraival elküldte.

A krónikás szavai szerint Andrijás király abban az időben erre a vidékre tolmácsokat [kémeket] küldött, akik éppen akkor érkeztek arra a tájra, és a gabonaszállítást [sürgető] parancsokat vivőkhöz csatlakoztak. Rábeszélték őket arra, hogy a király színe elé jöjjenek velük. Amikor a náluk levő parancsokba belenéztek, látták, hogy gabonaszállítási parancsok. Azonnal egy másik parancsot írtak a császár nevében, [mely így szólt]: "A Duna folyón levő és útnak indított hajókat azonnal térítsétek vissza és tartalékoljátok. Az itteni gabona évekig elégséges lesz, míg el nem fogy. Vegyétek tudomásul, hogy elindultam, és Iszkender- hídnál fogok telelni."
Ezt a parancsot lepecsételték, és titokban a nimcse tartományba küldték. Amikor ez a parancs a nimcse fejedelmekhez érkezett, a többi gabonaszállító hajót visszatérítették és lehorgonyozva hagyták

Közben a császár Pozson várát ostromolta. A várparancsnokoknak ezt a levelet írta: "Ti, akik a vár parancsnokai és bégjei vagytok, tudjátok meg, hogy ha jóakarattal átadjátok nekem a várat, fejetek és vagyonotok üdvösséget nyer, és elmehettek, de ha parancsommal ellenkeztek, és nem adjátok át, akkor én követ kövön nem hagyok, és beveszem a várat."

Azok pedig a válaszlevélben ezt írták: "Tudd meg, hogy egy követ sem adunk, amivel beverjed a fejedet! Ne fukarkodj megtenni, ami tőled kitelik!"

Ezenközben a császár seregében felütötte a fejét a nélkülözés, és a sereg az éhezés következtében ínséges helyzetbe került. Másrészt pedig a király csapatai megakadályozták a gabonaszállítókat, mert a gabonát mind elvették.

Abban az egyben reménykedtek, hogy a nimcse tartományból megérkezik majd a szállítmány. Az éhínség következtében a ragály oly nagy fokban terjedt közöttük, hogy kezdtek szétszóródni.

Amikor a császár ezt látta, futárokat küldött a gabonáért, melynek szállítására parancsot adott. Amikor [a futárok] odaértek, látták, hogy a gabonáért küldött szolgának is nyoma veszett. Akkor lepecsételték, hogy megküldik a császárnak azt a levelet, amit a király (a császár nevében] hozzájuk intézett. Mivel az a futár látta, hogy nyoma sincs a gabonának, azzal a paranccsal, [melyet a király cselvetésként írt], nagy gyorsasággal a császár színe elé járult, és előadta a valóságos helyzetet. A (császár] belepillantott a levélbe, és ámulatból bámulatba esett, s (rögtön] tudta, hogy ez az ellenség cselvetésének a bizonyítéka. A végén belátta, hogy az ő terve és gondolata nem valósul meg.

Azonnal barátságos levelet írt Andrijás királynak. Egyúttal sok és különféle drágaságokat küldött neki ajándékba, és kiváló követekkel elküldte neki.

A király eközben figyelte a császár mozdulatait, hadseregét jól felszerelve készenlétben tartotta, és az volt a jól megfontolt szándéka, hogy [most], mivel a császár seregét az éhezés megtörte, ellene támad. Összevonta tehát seregét, hogy a császár ellen indul. Eközben meghallotta, hogy jön a császár tiszteletbeli [nagy]követe. "Vajon most mi lesz?" - gondolta. Indulását elhalasztotta, s megvárta az érkező követet. Egy nap a követ tényleg megérkezett, s a király vendégházában szállásolták el. Válogatott ételekkel vendégelték meg, aztán Andrijás király is [teljes királyi] díszben a trónteremben trónjára ült, fejére tette az ország koronáját, felöltötte a díszpalástot, és ülést tartott. Üngürüsz bégjei és hősei is jelen voltak ezen az ülésen, bal- és jobboldalt arany- és ezüstszékeken ültek, vagy álltak, kezüket [mellükön] összekulcsolva, szolgálatra készen várakoztak. Azután a császár követe engedélyt nyert és belépett a tanács[terem]be. Helyet foglalt a trón előtt, és imát mondott a királyért, azután átadta a levelet.

Amikor elolvasták, tárták, hogy (a császár] békét és örök barátságot kíván. A király ennek nagyon megörült, és a szíve tája megtelt örömmel, s a császár levelét és ajándékait (szívesen] elfogadta. De a szíve mélyén nem hitte el az eljárás [őszinteségét], és szívében tudta, hogy ez színlelés.

Volt azonban Andrijás királynak egy kis fia, akit Szalamonnak hívtak. A császárnak is volt egy lánya, Szafije volt a neve, de még kiskorú volt.

A császár azért küldte a barátságot és kibékülést óhajtó levelet, mert [őszintén] kibékülési szándéka volt, de a király ezt színlelésnek vette s [ezért] így szólt a követhez "Mivel a császárnak barátság és kibékülés szándéka, ezt elfogadjuk, de azzal a feltétellel, hogy adja jelét a barátságnak, úgyhogy köztünk örök barátság jöhessen létre."

Ezzel a feltétellel a király egy okiratot írt, lepecsételte, s töméntelen ajándékkal egy emberév elküldette a követeknek.

Egy nap a követek vándorolva-megpihenve megérkeztek a császár székvárosába. Részletesen beszámoltak a király seregéről és helyzetéről. Aztán átadták a császárnak azt az okiratot.

[A császár] átvette, feltörte a pecsétet, és elejétől végig elolvasta. Látta, hogy a királynak az a szándéka, hogy a császár lányát eljegyeztesse fiának és elnyerje a kezét. Azután kezét szakállára téve gondolkodás tengerébe merült. Pozson várától visszavonult, [s ezáltal] véget vetett az ellenségeskedésnek, majd visszatért saját birodalmát; Azután a császár elhatározta, hogy lányát Szalamonnak adja, s ezért a következő levelet írta királynak: "Hatalmas király, óhajtásodat és kívánságod tökéletes mértékben megértettem. Most szolgáljon tudomásodra, hogy ha azt akarod, hogy kívánságod célhoz érjen, először mondj le a koronádról és trónodról fiad, Szalamon javára, és add át neki én pedig óhajtásodnak és összes kívánságodnak eleget teszek. Ez az én elhatározott akaratom." Ezt adta [a király] tudomására.

A világtörténelem krónikásai és Ádám fiai kalandjainak a hírmondói úgy beszélik és adják elő, hogy amikor Bejla király eltávozott a világból, Andrijás királynak a fia, Szalamon, akit annak előtte királlyá választottak, felfigyelt, felkerekedett, hódolattal a császár kapujához járult. Fejét engedelmesség jeléül lehajtotta, a császár elé terjesztette a szükséges teendőket, és ezt mondta: "Hatalmas császár! Tudd meg, és légy éber, hogy miután Bejla király eltávozott a világból, Üngürüsz országa üresen maradt. Tulajdonképpen az a trón jogosan nekem adatott a hatalmas császár segítségével, amikor atyám életben volt. Így tehát, hatalmas császár, késedelem nélkül légy kegyes és irgalmas, s ebben az alkalmas pillanatban légy támogatóm. Ebben a nehéz pillanatban légy hozzám barátsággal, fogj kézen, és emelj fel engem a megaláztatás és nyomorúság porából!"

Így könyörgött és esdekelt, s ebben az alkalmas pillanatban támogatást és segítséget kért. A császár méltónak és alkalmasnak találta kérését, s leveleket küldött szét a tartomány oszlopaihoz (77) mind a négy [világ-] táj irányában. "Gyorsan szedjétek össze fegyvereiteket és harci eszközeiteket, legyetek figyelmesek és körültekintők, se egy percet, se egy órát ne késlekedjetek, (hanem] jöjjetek szolgálatomra!"

Néhány ezer nimcse katona és kiváló bátor vértes lovas jött össze, és Szalamon régi kíséretének bégjei és főurai is fegyveresen csatlakoztak a sereghez A császár akkor kinyitotta a kincstárát, mindegyiküknek bőségesen osztotta szét a császári palástokat és ajándékokat, (s ezzel) jó nevet szerzett (magának].

Aztán hatalmas lakomát rendezett, Szalamonra felöltötte az "engedély- palástot", (78) rengeteg aranyat, ezüstöt, rubint és drágakövet ajándékozott neki, és töméntelen nimcse seregét kíséretül adta melléje. Azután a császár kapujának [szolgálatára] áldozván fejét, egy nap onnan nyeregbe pattanva elindult, és Üngürüsz székhelye irányában útra kelt.

De Bejla királynak Gejza és Ladiszlaus nevű két fia maradt. Közben ezek is hevesen vágyódtak a királyság elnyerése után. Ezek élénken figyelték Szalamon minden mozdulatát és titkos cselekedetét a császár környezetében, és megtudták, hogy seregével elindult, tudták, hogy mi a véleménye és nézete róluk, s számukra ebből semmi jó nem származhatott.

Abban az időben azonban volt egy nővérük, aki a cseh királynak volt a felesége. Végül is összegyűjtötték Bejla királynak minden kincsét-vagyonát, felmálházták, és néhány ezer emberrel Lehország irányába vették útjukat. Sehol sem időztek, sem nem pihentek, éjjel-nappal haladva egy nap a leh uralkodó kapujához ének, lába elé borultak, arcukat a földre hajtották, és előadták helyzetüket. A leh uralkodó így szólt hozzájuk: "Nos, várjunk néhány napot, s meglátjuk, mit mutatnak korszakunk és időnk napjai!" Szívélyesen fogadta őket, és a leh tartományban helyet jelölt ki nekik. Ők aztán a leh uralkodó védelme alatt jól töltötték életüket, evésben, ivásban, szórakozásban, mulatásban nem volt hiányuk. De állandóan kínozta őket a vágy és óhajtás a királyság elnyerése iránt.

Egy idő múlva a leh királynak nővérüktől fia született. A királlyal együtt egy ideig nagy őrömmel és vidáman a szórakozásnak és mulatozásnak szentelték magukat. Egy nap Így szóltak a királyhoz: "Hatalmas király! Rajtatok kívül más támaszunk és menedékhelyünk nincs. Tőled magas kegyet és óvó szeretetet remélünk. Atyánk helyét add nekünk vissza, hogy életed folyamán barátaink örvendezők, ellenségeink siránkozók legyenek!" Esdekelve kívánták ezt a királytól. "Bárcsak úgy lenne!" - válaszolt a király.

A krónikások és hírmondók úgy beszélik [tovább], hogy Szalamon egy nap megérkezett

Üngürüsz trónjához, s azt üresen találva azonnal a trónra ült, fejére tette a királyi koronát, és uralkodni (kezdett] Üngürüsz országában. Közben éberen figyelt Valadiszlaus felé. Tudomást szerzett annak minden cselekedetéről, dolgáról. Gejza és Valadiszlaus pedig igyekeztek az ország megszerzésére, s végül a leh királytól kértek segítséget. Ez oknál fogva a király segítséget nyújtott, és sereget gyűjtött nekik. Onnan aztán felkerekedtek, és a sereggel elindultak Erdel tartományába.

Eközben azonban Szalamon királynak, amikor tudomást szerzett arról, hogy sereget vontak össze és elindultak Erdel irányába, kétségei merültek fel, és így szólt "Mivel ezek a leh királyhoz pártoltak, végül is ebből valami baj származik. Ez ellen most az az orvosság, ha fáradságot nem kímélve barátságot színlelünk, hogy [tervük] ne sikerüljön, és ne húzzanak belőle hasznot. Ez megéri a fáradságot."

Azonnal levelet irt, lepecsételte, és elküldte a két testvérnek. Amikor a levél hozzájuk érkezett, feltörték a pecsétet, megnézték a tartalmát, mely így szólt: "Mostanában sereget vontatok össze, és elindultatok Erdelbe. Mi ezzel a célotok? Hisz ti az én igazi testvéreim vagytok, véretek ugyanabból a vérből, testetek ugyanabból a testből van, amint az enyém. Kegyeskedjetek elűzni közülünk az ellenségeskedést, és gyertek az én trónusomhoz. A királyságon kívül bármit kívántok, teljesítjük."

Amikor a király levelét elolvasták és megtudták szándékát, habozás nélkül elfogadták és helyeselték. De mivel közben Erdel tartománya közelében telepedtek meg, és rendbe kellett hozni birtokaikat, csak egy idő múlva szedelődzködtek össze és indultak el a királyhoz.

Egy nap megérkeztek a (király] kapujához, s találkoztak egymással. Egymás hogyléte felől kérdezősködtek, és hatalmas lakomát csaptak, s örök barátságot fogadtak. Azután a király ajándékokkal halmozta el őket, Gejzát kinevezte Erdel tartománya bánjává, Valadiszlausnak is egy bánságot adott. [Ezzel] szívüket felvidámította és megörvendeztette. Ilyen körülmények között hosszú ideig biztonságban és kellemesen töltötték életüket.

De Szalamon király idejében maga a király és az üngürüsz bégek valahogy rossz viszonyba kerültek Kosztantin császárral, s elhidegültek egymástól. Erdel tartományának a bánja, Gejza azonban Kosztantin császárral barátságban volt s mivel nagy szimpátiával és barátsággal viselkedtek egymás iránt, követeik állandóan jöttek- mentek.

Abban az időben Szalamon királynak a bolgár uralkodó fiai közül volt egy vezíre, akit Rodannak hívtak. Ez roppant álnok, kétszínű, kegyetlen és gonosz személy volt. Ez hírét vette, hogy Gejza és Kosztantin császár között barátság áll fenn. Emiatt gyűlölte őket, és mindig azon járt az esze, hogy a királlyal meggyilkoltatja Gejzát azután Erdel tartományának bánságát magának kéri. Végül is egyszer a királyhoz ment, és így szólt: "Hatalmas király! Tudd meg, hogy Gejza Lehország és Rosztantin fejedelmeivel szövetkezett, és az igazi szándéka és valódi elhatározása.az, hogy [téged] eltegyen (az útból]."

[Ezzel] a valótlan állítással a királyt megtévesztette. A királynak kétsége támadt, és így szólt: "Hogyan lehetne védekezni ez ellen a baj ellen?" "Hatalmas király !" Válaszolt a vezír. "A helyes eljárás az lesz, ha most, amíg [Gejza] semmit sem gyanít, hadsereggel ellene indulsz, kézre keríted őt, hogy gonoszságától megmeneküljünk."

A király pedig kiadta a parancsot, hogy gyűljön össze a sereg. Aztán Radvan vezír, leveleket küldött szét az országba. Volt Erdel tartományában néhány bég és főúr, akik hozzá húztak azoknak is titokban leveleket küldött, és tudomásukra adta a történteket. Ezektől aztán a hír, hogy valóban igaz, Gejza fülébe jutott. Mivel testvérének Ladiszlausnak [a bánsága alatt álló] terület a cseh tartományokkal volt határos, melynek fejedelmeivel jó barátságban volt, ezért Gejza is levelet küldött testvérének. "A mostani helyzetben - írta -a királynak az a szándéka, hogy éket verjen közénk. Szolgáljon tudomásodra, hogy már gyűjti a seregét. Elérkezett tehát a testvéri [segítség] ideje. Légy szíves és menj gyorsan Csehország fejedelmeihez és kérj tőlük segítséget. Azután menj Lehországba és mondd el nekik helyzetünket. Te pedig annyi sereget gyűjts, amennyit csak tudsz. Ami velem történt az, veled is megesik, ezt valahogy el ne felejtsd."

Amikor a levél Valadiszlaushoz érkezett egy pillanatot sem késlelkedett, a cseh fejedelemhez ment, könyörgött neki, és segítséget kért. Azok pedig sok ezer lovast, gyalogos puskásokból és íjas vértesekből álló sereget adtak neki. Ezen felül saját csapatait is összeszedte.

Közben Gejza leh királyának is könyörgő levelet küldött, és részletesen tudomására adta a kialakult helyzetet. Leh királya is azonnal parancsot adott, hogy gyűljön össze a leh hadsereg. [Valadiszlaus] csakhamar hatalmas sereget gyűjtött össze.

A krónikás úgy adja elő, hogy amikor Ladiszlaus a cseh tartományba érkezett, hogy segítséget kérjen, ez Radovan vezírnek a fülébe jutott. Azonnal a király elé ment, és így szólt: "Hatalmas király, tudd meg és légy éber, mert most Gejza testvére, Ladiszlaus a cseh fejedelmekhez ment segítséget kérni. Megszámlálhatatlan sereget gyűjtött össze, s maholnap találkozik Gejzával, aztán a veszély megnövekszik." Ezekkel a szavakkal a királyban kétséget ébresztett. "Mielőtt az a sereg [Gejzához] megérkezik, el kell indulnunk, és a Gejza dolgát be kell fejeznünk." Így sürgette a királyt. "Gyorsan készítsétek elő a hadi felszerelést és a sereget!" Adta ki a parancsot a király.

De most a mi elbeszélésünk Erdel tartományába, Gejza bánhoz érkezett. Ő pedig összetoborozta Erdel tartománya seregét, tanácsot tartott az erdeli főurakkal, és így szólt: "Vajon mi lehet az oka annak, hogy a király életünk ellen tőr? Micsoda dolog ez? Miféle hibát követtetek el ti és mi, hogy ez méltó lenne az elítélésre? Mi ennek az oka?"

Tanácskozás közben a királyhoz húzó néhány bég így szólt "Hatalmas bán, tudd meg, hogy a királynak semmiféle rossz szándéka nincs. Ez nem igaz." De ezeknek a bégeknek az volt a szándéka, hogy Gejzát, anélkül hogy észrevenné, kiszolgáltassák a királynak. "Ez a sors rendelése - válaszolt Gejza -, de ha nekem sikerül megragadnom egy alkalmas napot, akkor olyan dolgot fogok neki elkövetni, hogy az egész világon meg fogják azt emlegetni."

Ezek után Gejza megértette a királyhoz húzó bégek azon szavaiból, hogy "a királynak nincs szándéka ellened törni, ez nem lehet igaz", hogy nekik van gonosz szándékuk, s ezért így szólt: "Aki engem akar, az jöjjön velem. Aki mást gondol, az maradjon meg magának!

[Ezek után Gejza] elindult onnan, és amikor a Tisza folyóhoz ért, a király irányába kémeket küldött. Közben ő maga figyelemmel kísérte testvérét, Ladiszlaust, és várakozott rá. [Ott] időzött [egy ideig], vajon mi a helyzet Lehországban. A leh király is töméntelen lovasból, gyalogos puskásokból és íjászokból álló sereget gyűjtött össze. Kinyitotta kincstárát, akinek nem volt harci eszköze, annak harci eszközt, fegyvert, lovat és ruhát adott.

Fentebb említettük, hogy Gejza nővérétől a leh uralkodónak egy fia született, akit Otonusznak hívtak. Őt nevezte ki a leh király fővezérnek, és rábízta a hatalmas leh sereget.

Közben a király töméntelen katonájával átkelt a Duna vizén, és elindult Erdel felé. Íme, ezek menetelnek.

Ezalatt Gejza kéme a király seregéhez érkezett, és látta, hogy a király végtelen seregével átkelt a Duna vizén és [tovább] halad.

A kém ekkor azonnal visszafordult, lova nyakába hajolva vágtatott Gejza elé, és értesítette őt a király minden mozdulatáról. Azután Gejza a Lehországban [időző] testvérének levelet írt, és futárral Ladiszlaushoz küldte. Amikor a futár megérkezett Ladiszlaushoz, megcsókolta a földet, színe elé járult, átadta a levelet, és szóval is előadta a történteket. Ladiszlaus bepillantott a levélbe, mely így szólt: "Te, aki testvérem, Vladiszlaus vagy, tudd meg, hogy most ezen a helyen várakozok rád. De a király megszámlálhatatlan sereggel vágtatva jön ellenem, és rövid időn belül ideér. Tudd meg, hogy az összecsapás elkerülhetetlen. Ha hű barátom vagy, rögtön siess segítségemre, [mert] hozzám hasonló testvért hol találsz. Ha nem jössz és nem csatlakozol hozzám, akkor tegyél le a rólam való reményről."

Amikor testvére ezt az értesítést elolvasta, azonnal nagy gyorsasággal sietett a leh uralkodóhoz, színe elé járult, lába elé borult, és Gejza segélykérését tudomására adta. A király azonnal parancsot adott, kinyittatta a kincstárát, fiának, Otonusznak, és Valadiszlausnak kiadták az engedélypalástokat. Azután az a hatalmas leh és cseh hadsereg lóra kapott és elindult. Gejza megsegítésére mentek, de eközben a király is éjjelt nappallá téve Gejza ellen menetelt.

Ezenközben Gejza szívében már megadta magát sorsának. Csekély és gyenge seregét buzdította, és figyelte, hogy testvérének [hadi] jelvényei vajon mikor tűnnek majd elő.

A király pedig közeledett. [Gejza] azonnal átkelt ott a Tisza folyón, s elindult szembe a királlyal. Néhány állomásnyi utat megtettek, amikor kora hajnalban szembekerültek egymással. Mihelyt Gejza katonái megpillantották a király töméntelen seregét, félelmükben elsápadtak, de nem akartak [gyáván] meghátrálni. Felsorakoztak a királlyal szemben, és megütköztek a királyi sereggel. A király [seregének] bal- és jobbszárnyát megtámadták és leverték.

Amikor a király ezt látta, haragra gyulladt, mérgesen Radovan vezérre nézett, és dühösen így szólt hozzá: "Hát még egy bánnal sem bírunk? Kis híja, hogy le nem gyűrt bennünket, és testünket a megsemmisülésbe taszította!"

Radvan méregbe jött, és néhány ezer emberrel Gejzára rontott. A két porral egyenlő sereg (79) összegomolyodva tusakodott. A lovak patkói alól a föld pora pamutgomolyagként szállt fel, és oly rettenetes csatározást és ordítozást csaptak, hogy azt leírni sem lehet.

Végezetül is a király serege kerekedett felül, Gejza seregének a szívéhez hatolt, zászlaikat letépték, csapatait széjjelverték. Amikor Gejza ezt látta, félelmében elmenekült, és Lehország irányában elvágtatott.

Ezenközben Ladiszlaus egy éjjel álmában testvérét, Gejzát látta, amint kinyújtotta kezét, Szalamon király fejéről levette a koronát, és a saját fejére tette. Amikor ezt az álmot látta, örömében álmából felriadt.

Közben Gejza, a vereség után, a leh tartomány felé vette útját, és amint ment, váratlanul egy helyen látta, hogy egy hatalmas sereg táborozik.

Annyi sátor díszítette a térséget, mint ahány csillag van az égen. "Vajon milyen sereg ez, barát vagy ellenség? Nézzük meg!" - mondta, és távolról embereket küldött ahhoz a sereghez.

Annak a töméntelen katonának a tulajdonosa a leh király fia, Otonusz, és az ő testvére, Ladiszlaus volt, s neki hozták ezt a nagy segítséget. Amikor [az előre küldött emberek] megtudták, hogy ezek barátok, azonnal hírt adtak Gejzának. Gejza azonnal megfordult, és a sereg irányába vette útját. Eközben [Gejza] seregéből az [előre küldött] csapatnyi katona odaért [a sereghez]. A földre borultak, majd Otonuszhoz és Vladiszlaushoz mentek, és így szóltak: "Íme, Üngürüsz országából egy sereg közeledik, de milyen különös, hogy ez a sereg nem hasonlít egy megvert sereghez." Mondták kétségeskedve. Közben azonban Gejza is odaért, és elmagyarázta nekik az átélt eseményeket. Helyzete miatt nagyon elszomorodtak és csodálkoztak. Gejzát vigasztalták. "Ne szomorkodj - így szólt Ladiszlaus. - Végül is bizonyára sikerül majd elnyerned a királyságot, mert álmomban láttam, hogy Szalamon király felé nyújtottad ki a kezedet, levetted a koronáját, és a saját fejedre tetted. Most tehát ne búsulj, végül is eléred célodat."

Egész éjjel bizalmasan társalogtak, és Gejza akkor megfogadta, hogy a király ellen mennek, és meg fognak a királlyal ütközni. És ha majd megjön a győzelem napja, akkor egy hatalmas várat és egy nagy székesegyházat fog építtetni. Így társalogtak bizalmasan azon az éjjelen.

Amikor elmúlt az éj és megérkezett a nappal, felkerekedtek onnan, átkeltek a Tisza folyón, s megindultak a király ellen.

A király Gejza veresége után roppant jókedvű lett. De közben hír érkezett, hogy Gejza segítséget kapott, visszafordult és a király ellen jön. Ez a hír nagyon megijesztette a királyt, és így szólt Radovan vezírhez "Gondoskodj és tedd meg a [szükséges] intézkedést !" "Hatalmas király" - válaszolt a vezír. - Most ő megmenekült a karmainkból. Azonnal ellene kell fordulnunk, mert ha megállunk, akkor nincs lehetőség a [győzelmes] csatára. Először szerezzünk híreket !"

Gyorsan kémeket választottak, és elküldték őket. A kémek aztán elmentek, a leh seregről értesüléseket szereztek, kipuhatolták helyzetüket, s amikor megtudták, hogy a leh király fia, Otonusz is ott van, nagyon elcsüggedtek.

Eközben Gejza [a leh sereggel] nagy távolságot tett meg, és a királyhoz közeli helyre érkezett. A király csatasorba állította és felsorakoztatta seregét s készenlétben figyelte az ellenséget. Látta, hogy a király fia, Otonusz vasból [készült] várhoz hasonló csapataival körülvéve, melyek tetőtől talpig acélból voltak öltözve, jobb oldalán Gejza, bal oldalán pedig Ladiszlaus, rendben felsorakoztak a harcmezőn, hogy harcba bocsátkozzanak. l.

Fegyvereiket csörtetve égig felhatoló zajt csaptak Mikor a király ezt a csodálni való felsorakozást és ezt a bámulatos sereget látta, mellyel meg kell ütköznie, lelkét elfogta a félelem, és egész testében reszketett. Az igyekezet hurkába és az aggodalom béklyójába keveredett. Ekkor azonban ez a két sereg megütközött. Elkezdődött a csat, fejeket vágtak le, és vért fröcsköltek széjjel. Ladiszlaus seregében voltak a cseh csapatok, melyek többnyire puskásokból és gyalogosokból álltak leh király fiának, Otonusznak a leh katonái Gejza erdeli serege lovasokból állott.

Mikor a két sereg a csatamezőn harcba bocsátkozott, Radovan vezír így szólt a királyhoz: "Hatalmas király, azonnal mennünk kell" Mikor ezt mondta, a király Gejza és Ladiszlaus csapatait szemlélve megértette, hogy hamis tanáccsal őt félrevezette. Csapatával egyszerre felkerekedett, hogy Ladiszlaus seregére rácsapjon. Mihelyt megindult és alighogy rácsapott Ladiszlaus seregére, azonnal megfordult és Gejza ellen támadt. Ekkor azonban Radován is támadásba lendült, és a két sereg összekeveredve verekedett. Egymás után váltakozva f olytak a heves támadások, és oly szörnyű volt a csata, hogy a föld is nyögött és a mellek döngtek. Mindkét oldalon nagy volt a veszteség túlságos volt a jajgatás és ordítozás. A harc folyamán a vezír Radovanra rontott, késedelem nélkül leterítette, és vérét a fekete földre folyatta.

Amikor a két sereg összekeveredve kaszabolta egymást, a leh uralkodó fia, Otonusz sem tétlenkedett, ő is egy sor katonájával támadásba lendült és oly mértékben csatáztak, hogy a világ a megsemmisülés felé sodródott. Ekkor a király csatasorait teljesen szétverték, sok kiváló bégjét és hősies vezérét kardélre hányták. A harc addig tartott, míg a nap az égen le nem hanyatlott

A király az [egész] csatát végignézte, látta, hogy a csatatér a vereség képét mutatja. Amikor ezt látta, reszketni kezdett, a lélegzete is elfulladt szó is a nyelvén [- torkán] akadt, a feje is forgott, mint ez a világ, szemére pedig az éj sötétje szállott.

Mielőtt azonban erre a hadjáratra elindult feleségét Pozson várába küldte. Ebben a csatában pedig a király teljes vereséget szenvedett. Mikor [emberei őt] ebben az állapotban látták, rögtön elővezettek egy paripát, felültették a nyeregbe és azonnal elmenekült Pozson vára felé.

A király seregének legnagyobb részét lekaszabolták. Néhányan sebesülve elmenekültek. Mivelhogy a király elmenekült, összes kincsei, fejedelmi sátra és mindene [az ellenségnek] esett zsákmányául.

Ezután Gejza azt szerette volna tudni, hogy a bégek közül kik mentek el, s a király bégjei közül kik estek el. Az elesett katonák közé ment. Mikor erre az elszomorító szemlére indult, látta, hogy a király seregéből számtalan kiválóság esett el. Amint továbbment, egy helyen megpillantotta a cseh sereg fővezérének a holttestét az elesettek között, aki neki segítségére jött, és akit Szevenbutolognak hívtak. Amikor az elesett [fővezért] látta, nagyon elszomorodott, de tovább folytatta útját. Volt egy nagyon kedvelt és tiszteletre méltó bizalmi embere, amikor azt is megpillantotta az elesettek sorában, eszméletét vesztve lefordult a lováról. Szerfölött elszomorodott, és elfogta a bánat. Elkeseredve ment tovább, és egy helyen meglátta a király vezírjének a holttestét. A cselszövő és makacs Radovan is a bosszú áldozata lett, vérbe fojtva a megvetés porába volt lesújtva a feje. Amikor őt ebben az állapotban látta, eltöltötte az öröm, koronáját a fejére tette, és hálát adott az Istennek. Aztán így szólt: "A hatalomvágytól ösztönözve cselvetéssel foglalkoztál. Irigyelted az én báni méltóságomat, gonosz szándékkal ellenségeskedést szítottál közöttünk. Most ez a hatalomvágy és az irigységed ezt a szerencsétlenséget hozta a fejedre."

Amikor ellenségét megalázottan porba sújtott fejjel látta, teljesen megvigasztalódott. Aztán ott hagyta és tovább folytatta útját pihenőhelyéig.

Ott aztán megpihent, és nyugalomba helyezte magát másnap reggelig.

A csatatér másik oldalán hegyes vidék terült el. A hegyeken egy tapasztalt agg remete élt. Ez egy gyenge aggastyán volt, aki nagy hírt és nevezetességet szerzett magának. A neve Vács volt.

Végre amikor reggel lett, Gejza ennek a szentnek a tartózkodási helyére ment, bement hozzá, és tanácsát kérte. Onnan aztán visszatért, és Peste mellett átkelt a Dunán. Üngürüsz trónját üresnek és elhagyottnak találta, és ez nagy örömmel töltötte el.

ARRÓL SZÓL, HOGY ÜNGÜRÜSZ TRÓNJÁN GEJZA LETT A KIRÁLY

Megnyitva 49172 alkalommal

Hozzászólni csak a bejelentkezett felhasználók tudnak

Alrovatok

Új írások

Hozzászólások