20210923
Last updateH, 19 ápr. 2021 6am

rovas logo

2012 szeptember 05, szerda

Tarih-i Üngürüsz és a műről

Szerző: Mahmud Terdzsüman Geönczeöl Gyula és Blaskovics József

 A KÖNYV ZÁRÓSZAVA

Hála legyen Allahnak, befejeződött ez a könyv
Az Igazságos [Allah] segítségével, hallgasd meg,oh, boldog [olvasó]
Ha nem lett volna irányítóm az Igazságos kegye,
Vajon képes lettem volna-e e szép szavakat [el mondani ].
Mivel kegyét nyújtotta nekem a Népek Ura,
Üdvösen befejezhettem ezt a könyvet.
Az értelem sok árnyalatát fektettem bele,
Beleötvöztem sok finom drágakövet.
Verset, prózát írtam kellemes szavakkal,
Ámbár minden dalomban akadhat egy-egy hiba,
[Nincs] olyan ember, aki tökéletes és mindentudó,
Aki a művészet terén a teljes igazságot nyújthatná,
Sohasem szabad annak csupán a hibájára tekinteni,
Oh, tiszteletre méltó [olvasó], boríts leplet minden hibájára,
Ha valaki tökéletlenségére nem borít fátylat,
Borítson leplet vétkére a Bűnbocsátó [Allah],
Oh, Allah, személyednek tisztelet és megbecsülés,
Végtelen sok tulajdonságod iránt tisztelet,
Légy kegyes az engedetlenek és bűnösök iránt is,
A Próféta becsülésére és tiszteletére.
Oh, Allah, ez az utolsó kívánságom,
Ezt óhajtom Tőled, oh, [világ] padisahja,
Hosszabbítsd meg életét a mi padisahunknak [Szülejmannak],
Aki ezen a világon a Dicsőség [=Allah] árnyéka,
Sikerét, győzelmét, igazságosságát,
E világon tiszteletét és megbecsülését,
Országa és gyermekei számára is [biztosítsd mindezt], oh, Allah !
Mindegyiküket tedd a világ birtokai sahjának.
Oh, Uram, boldogságukat tedd örökkévalóvá,
Halálukig és az utolsó ítélet napjáig.
Ezen a helyen végződjék az én előadásom,
Megemlékezés és dicsőség legyen olvasójának és meghallgatójának.
Add áldásodat [Allah] mindnyájunknak a holnapi napon is,
Akkor, ha majd nagyon erőtlenek leszünk.
Íródeákodra is add áldásodat,
A pokol kínjai ne adassanak meg ennek a nyomorultnak [=nekem].
Örvendeztesd meg a mestere lelkét is,
A Te tiszteletedre, oh, Szolgák Ura [ =az emberiség ura].
Befejeződik most itt ez a költemény,
Adja áldását mindnyájunkra a Könyörületes !

(Vége)

A kézirat 418-ik oldalán a „vége" után margón baloldalt, alul, ez a perzsa vers található

Mindenki, aki értem imádkozik, esdekelve kérje (bűneim bocsánatát)
Mert én (Allah] bűnös szolgája vagyok!


UTÓSZÓ ÉS JEGYZETEK
Mahmud Terdzsüman
Ungürüsz történetéhez

A TARIH-I ÜNGÜRÜSZRÓL

Az utolsó két-három évtized folyamán, nem¬csak tudományos körökben, hanem a nemzet széles rétegeiben, sőt külföldön is, nagy érdeklődés mu¬tatkozott a magyarság történeti, főleg őstörténeti kérdései iránt. Ezzel kapcsolatban mint őstörténe¬tünk egyik fontos forráscsoportja, a krónikák iránt is felébredt az érdeklődés, mert felszínre került egy*" latinból törökre fordított magyar krónika, a Tárih-i Üngürüsz (Magyarország története), mely Ma-gyarország történetét az ősmondáktól a mohácsi vészig tárgyalja, és becses történelmi anyagot tar¬talmaz.

A latinul írt magyar krónikára Szűlejmán szul¬tán tolmácsa, Mahmúd Terdzsüman bukkant rá Székesfehérvár elfoglalása után, 1543-ban, amikor a török hódítók hatalmába került a helybéli levéltár is. Ez alkalommal jutott kezébe a latin nyelvű krónika, mely „Üngürüsz tartományának a régi időktől fogva való történelmét tartalmazza, hogyan virágzott fel, miért és mi módon lett a neve Üngürüsz, Budin nevű fővárosát miért nevezték Budinnak, régi fővárosuknak mi volt a neve, kik voltak a királyaik egymás után, mikor és kik ellen harcoltak és háborúskodtak, mennyi ideig uralkod¬tak és hogyan töltötték életüket". Ez annyira fel¬keltette Mahmúd érdeklődését, hogy a könyvet le¬fordította törökre, és Szülejurán szultánnak aján¬lotta.

Mahmúd Terdzsüman művét háromszáz év múlva Vámbéry Ármin fedezte fel és hozta haza törökországi útjáról a múlt század ötvenes éveiben. A becses kézirat aztán az MTA könyvtárába került, ahol a Török F. 57. sz. könyvtári jelzet alatt talál¬ható.

A 2IO lapos, csinos, ún. szülüsz írástípussal írt kódex címe, későbbi kézírással bejegyezve, az első oldalon van: Tárih-i Üngürüsz. Alatta alcím Iskendernáme (Nagy Sándor könyve). A címek alatt két bejegyzés található: „A tulajdonos neve: a nyomorult Mehmed Emin el-Válá Szuad Túszi¬júnzáde" és „Ex libris Resíd el-Üngürüszí (ez Vámbéry törők neve). Mindkét bejegyzés alatt egy-¬egy halvány, olvashatatlan pecsétlenyomat.

Vámbéry az értékes kéziratról 1860-ban a Ma¬gyar Akadémiai Értesítőben (I. köt. 4, sz. 360¬-362. o.) közzétett egy rövid ismertetést, melyben többek között ezeket írja: „Azt hinném, nehezen lehetne [a török szerző] művében, hasonlítás útján is, az eredeti szövegre ráismerni. Az irály tiszta keleti. Mahmúd a török olvasóvilág ábrándos-¬regés olvasmánya iránt táplált hajlamának hódolt, ő Kliót nemigen kímélte, és számtalan mesével szőtte át a beszéd fonalát." Megjegyzi továbbá, hogy Mahmúd művének megítélésénél nemcsak egy „nyugoti tudományos mű" fordításáról, hanem „egészen keleti ruhába való átöltöztetéséről" van szó.

A rákövetkező évben Budenz József tett közzé a Magyar Akadémiai Értesítőben (II. köt. 3. sz. 1861) részletesebb ismertetést (26i-292. o.), mely¬hez mutatványokat is csatolt a kódex fordításából (293-3I6. o.). Vámbéry véleményével ellentétben Budenz dicsérő szavakkal kezdi ismertetését, és a „török nyelven írt tüzetesen magyar krónikát" a „magyar historikus előtt igen értékes, de még ma¬gyar nyelvész előtt is igen becses irodalmi emlék¬nek" minősíti.

Ezzel azonban Budenz kifogyott a dicsérő sza¬vakból, és kizárólag történelmi faktográfiai szem¬pontból veszi bírálat alá a kódexet, mellőzve őstör¬téneti, irodalomtörténeti és török nyelvtudományi értékeinek méltatását.

„A török szerző előadta factumai - folytatja Budenz - mind a latin-magyar kútfők előadásával megegyezők, legalább azokban feltalálhatók. Nem költött tehát új történeteket, nem is használt isme¬retlen kútfőket, teszem keletieket. Még a magyar őstörténeti mesék Nemrod, Hunor, Magorról, Sicambriáról, Franco Paris fiáról stb. mind ott van¬nak krónikáinkban. Nincs is mit csudálkoznunk ezen: hiszen maga mondja, hogy latin könyvből merített."

De Budenz ezzel a lesújtó ítélettel sem elégedett meg. Szerinte nemcsak hogy semmi újat nem nyújt Mahmúd műve, hanem „nagyon föltetsző az, hogy török szerzőnk a magyar történetek né¬mely pontjait egy szóval sem említi, olyanokat is [!], amelyekről legkevésbé sem tehetjük fel, hogy magyar krónikában, akármily silány volt legyen is az, nem találhatta volna fölemlítve".

Ezután Budenz részletesen felsorolja azokat a „hiányosságokat, tévedéseket és félreértéseket", melyek Mahmúd művében találhatók. Legfőbb vádja az, hogy Mahmúd nem tudott jól latinul, és emiatt sok helyen nem értette vagy félreértette a latin krónikaszövegét, fontos eseményeket pedig (a fejedelmek kora, több Arpád-házi király kora, Mátyás király uralkodásának nagy része) egysze¬rűen kihagyott művéből.

Budenz ismertetéséből nyilvánvaló, hogy nem ismerte fel Mahmúd művének valódi értékét, sem Mahmúd célját, de még annak műfaját sem. (Erről alább lesz még szó.)

Vámbéry és Budenz kedvezőtlen ismertetései után a Tárih-i Üngürüsz egy teljes évszázadra fele¬désbe merült. 1961-ben Hazai György Notes sur le Tarih-i Ungurus de Terdzuman Mahmud (AOH XIII. 1-2, pp. 71-84.), majd Grandpierre K. Endre A csodaszarvas-monda új változatai egy latinból tő¬rökre fordított magyar ősgesztában (Kortárs, 1979. 12.) c. cikke nyomán felébredt az érdeklődés Mahmud műve iránt. (Dr. Sárkány Kálmán kezdeményezésére, ő és Geönczeöl Gyula segítségéve! és a Magvető Kiadó közre-működésével elkészülhetett a török kódex teljes szövegének fordítása. Mindhármuknak hálás köszönettel tartopunk.)

Mahmúd műve bevezetésében csak annyit mond, hogy Székesfehérvár elfoglalásakor (1543¬ban) „egy latin nyelvű könyv" került a kezébe, és azt lefordította törökre. Határozottan csak egy könyvet említ, és azt „fordította le". Erre művé¬ben gyakran hivatkozik: a krónikás úgy adja elő (137.), az elbeszélő szavai szerint (123.), az elbe¬szélő és a könyv tulajdonosának előadása szerint (379), a könyv szerzőjének szavai szerint (352.) stb.

Azonnal felvetődik néhány kérdés. Először ve¬gyük szemügyre az „egy könyv" kérdését. Nehe¬zen képzelhető el, hogy Mahmúd csak egy és éppen a legújabb (tehát legkevésbé értékes) köny¬vet választotta volna ki, amikor korlátlan lehetősége volt a régi értékes könyvek és kéziratok között vá¬logatni. De ha csak egy könyv volt is az, nem volt-e az több, egy kötetbe kötött, különböző korú kézira¬tos mű, vagy több szakaszban folytatásokban meg¬írt kódex? Vagy talán óvatosságból és szerénység¬hól írta, hogy csak egy könyv került a kezébe? Ez az egy könyv tartalmazta volna ÍJngürüsz történetét az ősmondáktól a mohácsi csatáig? Vagy a leg¬újabb kort, az oszmán-törökök megjelenésétől a mohácsi csatáig maga írta volna meg saját tudása vagy más korabeli források alapján?

Nagyobb a valószínűsége annak, hogy Mahmúd műve megírásához több forrást (kódexet) használt fel. Erre a következtetésre magának Mahmúdnak a szavai bátorítanak fel, mert ilyen kifejezésekkel támasztja alá elbeszélését: Az emberi történelem krónikásai és a világ eseményeinek elbeszélői úgy beszélik (143. o.), vagy: a világtörténelem króniká¬sai és Ádám fiai kalandjainak elbeszélői Ádám fiairól és az alsó világ történetéről a következőket adják elő (212., 235., 263. o.) stb.

További kérdés a MAhmúd elbeszélésébe szőtt epizódokkal (Iszkender története, Róma, Mar¬seille, Bécs alapítása stb.) kapcsolatosan merül fel. Iszkender történetében szembeötlő, hogy az év¬számokat „Ádám próféta időszámítása" szerint (vagyis a világ teremtésétől) számítja, ami a nyu¬gati krónikákban szokás. Nyugati forrásokra mu¬tatnak az epizód egyes motívumai, de főleg az a kö¬rülmény, hogy hiányzanak a legenda keleti mo-tívumai (az élet vizének keresése, a sötétség biro¬dalma stb.). Vajon ezek az epizódok benne vol¬tak-e a Mahmúd által forrásul használt „könyv¬ben", vagy más forrásokból merítette?

Az a körülmény, hogy váltakozva hol egyes, hol többes számban beszél az elbeszélőről, krónikás¬ról, azt bizonyítja, hogy több forrásból merítette anyagát a Üngürüsz megírásához. Ezek között kell lenni egy nagyon rögi króni¬kának, mert hisz Mahmúd művében az őstörténeti rész részletesebb és terjedelmesebb, mint a kirá¬lyok korának leírása, más a koncepciója, és több sza¬kaszra tagolódik: a csodaszarvas-legendára, Kadar történetére Es Attila korára. (Kattar neve a kró¬nikáinkban Kadar, nem Kádár. A név a török nyelvből értelmezhető, és jelentése „hozzácsatoló, összekapcsoló, egyesítő". A törők kat- igéből sza¬bályosan képzett melléknévi igenév.) A legfeltű¬nőbb azonban az, hogy az Árpád és Szent István kora közötti időszak eseményei hiányzanak Mahmúd művéből. Ezért olybá tűnik, mintha itt az alapul vett latin krónika vagy annak első szakasza véget ért volna, és a további kort egy másik kró¬nika folytatná.

Ami a fordítás kérdését illeti, számos részlet tényleg fordításnak látszik, azonban a mű egészét tekintve, történelmi anyag szépirodalmi feldolgo¬zásának jellegét viseli magán. Erre már Budenz is önkéntelenül rátapintott, amikor ezt írja cikké¬nek 289. oldalán: „Szultánjának inkább kedves olvasmányt, mintsem tudományos munkát akar¬ván nyújtani, előadása lehetőleg könnyű, és tőrök embernek élvezhetővé igyekszik tenni, és ebben annyira célt ér, hogy nemcsak kortársait, hanem minket is, minden tárgybeli fogyatékossága mel¬lett, élénk, egyszerű elbeszélésével gyönyörködtet."

Ha figyelembe vesszük a Tárih-i Ü'ngürüsz egész koncepcióját, stílusát, szerkezeti felépítését és jel¬legzetességeit, azonnal feltűnik, hogy a török szép¬irodalmi művek egy műfajával mutat közeli rokon¬ságot, mely a török irodalomtörténetben népi desz¬tánok vagy népi regények (halk desztánlari) néven ismeretes. Ennek a műfajnak a keletkezése a közép¬korba nyúlik vissza, és a legújabb időkig a török nép körében nagy közkedveltségnek örvendett.

A desztán klasszikus keleti irodalmi műfaj, mely megfelel a nálunk hősi eposznak nevezett művek¬nek, mint pl. az Iliász vagy Odisszea. A klasszikus desztánok versben írt művek, melyek sokszor több ezer versnyi terjedelműek. Ilyen például a perzsáknál Firdauszi (934-1021) műve, a Sahnáme (Királyok Kőnyve), az azerbajdzsánoknál Nizámí (1147-1206) Pentalógiája vagy a törököknél Ah¬medi (i334-i4I3) Iskendernáméja (Nagy Sándor Könyve) stb.

A desztánoknak egyik csoportját alkotják az em¬lített népi desztánok, mint pl. a Köroglu, Iszmail Sah, Ásik Garíb, Kerem és Aszli, Júszuf és Zü¬lejha stb. Ezek a művek a rendkívül gazdag török folklór alkotásai. Jellegzetes tulajdonságaik (vö. Spies Otto: Die türkische Volksliteratur. Hand¬buch der Orientalistik. Bd. V. pp. 384-4I7. Leiden 1963.) a következők

  1. Prózában vannak írva, mely tele van tűzdelve verses részekkel, rendszerint népdalokkal és ro¬mantikus epizódokkal.
  2. Nyelvezetük és stílusuk eltér a klasszikus iro¬dalmi művekéitől: a nép nyelvén, kellemes és érde¬kes elbeszélő stílusban mondják el hősük vagy hő¬seik történetét.
  3. Valamilyen csodálatos eseménnyel kezdődnek.
  4. Egy titokzatos bölcs aggastyán jelenik meg a „semmiből", és tanácsokkal látja el a nehéz hely¬zetben levő hőst, aztán nyomtalanul eltűnik. Ez a titokzatos aggastyán nem más, mint Hizir (Iljasz = Éliás) próféta, a bajban levők vagy tanácstalanok támogatója és segítője. De ha Iljasz próféta nem jelenik meg, akkor a hős felkeres egy „vallásna¬gyot" (remetét, szent életű embert), akihez biza¬lommal fordul jó tanácsért.
  5. A verseknek fontos szerepük van a népi desz¬fanokban. Ezek legtöbbnyire hét, nyolc vagy tizenegy (tujúg) szótagos négysoros versszakokból álló népdalok „aaba" vagy „aabb" rímeléssel, ellentétben a klasszikus versekkel, melyek csak kétsoros versszakok¬ból, időmértékes és nem szótagszámú, egyhangú rí¬melésű verssorokból állnak.
  6. A versek témája sokszor nem függ össze a pró¬zai szöveggel. Legtöbbször szomorú, melankolikus hangulatot fejeznek ki, de gyakoriak a természet szépségéről vagy valamelyik hatalmasság dicsősé¬géről szóló versek.

A népi desztánokat az ozanok („regösök" - hír¬mondók), később az ásikok (vándor költők, tru¬badúrok), népi elbeszélők (recitátorok, rávijján, nákilán) terjesztették évszázadokon keresztül szó¬beli úton. Írásba foglalásuk csak a legújabb idők¬ben történt meg.

Mahmúd tehát a népi desztánokat választotta mintául, művére ezeknek minden sajátsága ráillik. Egy „mű" népi desztánt alkotott. A csodálatos elem (a csodaszarvas) felbukkan mindjárt a mű ele¬jén, a titokzatos bölcs aggastyán is megjelenik a semmiből már Hunornak és Magornak, majd Isz¬kendernek kétszer is (59. és 81. o.), végül Szent Istvánnak (189. o.), és tanácsot ad nekik. Attila (125-128. o.) és Géza király pedig (256. o.) egy szent remetétől kérnek tanácsot.

A verseket Mahmúd a népdalok mintájára maga költötte. Versei tizenegy szótagosak, páros rímelé¬sűek, és a szöveg hangulatához alkalmazva 4-20 sorosak. Sőt van egy 3o és egy 4o soros is köztük, de sokszor megelégszik kétsoros verssel. A versforma egy-kettő kivételével, a tujúg, mely török nemzeti versforma. Tizenegy szótagos (4-4-3) verssorok¬ból, páros rímelésű négysoros versszakokból áll. A tujúgnak verslába is van: /- . - - /- . - - /- . -/, azaz a mi skandálásunk szerint tá-ti-tá-tá / tá-ti-tá-tá / tá -ti-tá

Mahmúd annyiban gazdagította a népi desztá¬nokat, hogy neki nem egy vagy több személy a hőse, hanem egy nemzet. És ez nagy érdem.

Ha mindezt figyelembe vesszük, megállapíthat¬juk, hogy Mahmúd 'irodalmi értékű művet alko¬tott, mely méltó helyet foglalhat el a török iroda¬lomtörténetben. Olyan „hibák és tévedések", mint amilyeneket Budenz is rovására ír, pl. hogy apuliai Károly Nagy Lajos fia volt, vagy Attilát Budán te¬mették el, Bendegusz Attila nővérének a fia volt stb., teljesen közömbösek a török olvasó számára, és a mű irodalmi értékére semmi befolyással sin-csenek, mert magának a műfajnak a koncepciójá¬ból következnek. A kitűnő újkori és modern törté¬nelmi regényekben is sokszor közölnek történelmi tényekkel nem egyező adatokat az írók.

Mahmúd műve a keleti irodalom más jellegzetes tulajdonságaival is rendelkezik. Magától értetődő, hogy ha kedves olvasmányt akart nyújtani olvasói¬nak, és azt akarta, hogy az idegen fogalmakat, szo¬kásokat, történeteket megértsék, alkalmaznia kel¬lett azokat a XVI. századi török szokásokhoz, fo¬galmakhoz, társadalmi légkörhöz. Ezért szerepel¬nek művében padisahok, bégek, bégfiak, szerdárok, vezírek, díván, defter, huri, rája stb. Üngürüsz, Lengyelország, Németország stb. csak egy-egy „tartomány" volt az óriási oszmán birodalom lakó¬jának szemében.

Az ókori és népvándorlás kori hely- és személy¬neveket is a XVI. század neveivel helyettesítette. Még Nagy Sándor korában is nemcse, leh, cseh, firenk tartományokról beszél, sőt Bécset is abban a korban említi. Mindez azonban nem Mahmúd tudatlanságét és tévedéseit bizonyítja, hanem ak¬tualizálási törekvését, mely művének műfajából és művészeti törekvéseiből következik. A török iro¬dalomban később is szokás volt idegen irodalmi műveknek ilyetén „adaptálása", mohamedán mezbe való átöltöztetése. (Vö. Shakespeare és Moliére műveinek adaptálását a XIX. században.)

Annak ellenére, hogy a mohamedán és keresz¬tény társadalmak között éles volt az ellentét szá¬zadokon keresztül, Mahmúd a megalázó gyaur (tö¬rőkül kjáfir, többes száma küffár) szót sohasem használja általánosítva valamelyik népre vagy a kereszténységre, hanem csak az ellenséges seregre vagy csapatra : a föld porával egyenlő nyomorult sereg (aszker-i küffár ve hákszár, 204), eltévelye¬dett katonaság (gümráh aszkeri, 109.), átkozott sereg (lesker-i meláin, 100.). De a gyilkosokat, méregkeverőket a legsúlyosabb szavakkal bélyegzi meg: Balázs Farkas és a palatínus két vallástalan (bídin) vérszomjas (húnhór) gyilkos; a királynő, aki férjét megmérgezte, egy „átkozott nőszemély" (meI'ún avrat, 342.) vagy a „világ boszorkánya" (adzsúze-i dehr, 27.) stb.

A magyar, német vagy francia bégek említésekor azonban nem feledkezik meg az elismerő és di¬csérő szavakról, noha a „keresztény" szót egyszer sem említi, p1. Üngürüsz kiváló hősei (jarar mer¬dánlari, 205.), Üngürüsz kiváló (vitéz) bégjei (320.), a Nemcse tartomány kiváló (vitéz) és hír¬neves (jarar ve námdár) bégjei (133.), a cseh ural¬kodó fia derék és nemes lelkű (dzsuvánmerd, 371.), az itáliai, római és cseh tartományoknak kiváló hősei és bégjei (jarar begleri ve diláverleri, 115.) voltak stb.

Mahmúd stílusa a dagályos, terjengős klasszikus irodalmi stílussal ellentétben egyszerűbb, világo¬sabb és gördülékenyebb. Nyelvezete közel áll a XVI. századi beszélt nyelvhez. Művének második felében azonban már sokszor homályos, mesterkélt és bőbeszédűbb, több arab szóval zsúfolja szinte végtelen hosszú mondatait. Ezeket számos helyen egyszerűsítenem, sőt néhol valósággal transzponál¬nom kellett, hogy a mai olvasó számára érthetők legyenek.

Mindamellett kifejezései zamatosan keletiek és számunkra is érthetők, noha sokszor teljesen szo¬katlanok és egzotikus színezetűek. P1. a csillag¬jósok a gondolkodás tengerébe merültek; rásze¬gezte szemét a halál, és a végzet vihara elsüllyeszt¬vén testének hajóját s szemét lezárta a világ elől (19.); a királylány holdsarló szemöldökű, pézsma¬illatú, ciprustermetű, cukorajakú, ezüstszínű to¬kájú gyönyörűséges szépség (140.); a szellő üd-vözlete jázminszóró (1.), sőt a szolgálók is jázmin lábszárúak (383.) stb.

Néha egy kis túlzás is előfordul: Attila 124 éves korában halt meg (24.); a kis és nagy dobok hangja az égbolt csúcspontjáig felhangzott (102.); a nem¬cse sereg kettőszáztízezer, Kattar serege százhu¬szonötezer katonát vesztett (102.) stb.

A tulajdonneveket és török kölcsönszavakat magyar betűkkel, fonetikusan írtam át, de lehető¬leg hűen követtem a Mahmúd által jelölt kiejtésü¬ket: Dzsidijja, dervis, szipáhi, iszlám, Bursza, Akszu stb. Az arab betűs írás hátránya, hogy né¬mely nevet többféleképpen lehet olvasni, vagy írni : Karlosz - Karolusz, Bedzs - Becs - Pedzs - ¬Pidzs - Pícs, Andarjás - Anderjás - Andrijás, Usztolní - Usztoní - Isztolni - Üsztüni, Szegiz¬munduz - Szekizmundusz. Az előzőben a tőrök olvasó az „üsztün" (legfelső), az utóbbiban a „sze¬kiz" (nyolc) szót véli felismerni. Tolna városa Tolun alakban is előfordul, ami viszont törökül „teliholdat" jelent.

A török nyelvben meghonosodott személy- és tulajdonneveket Mahmúd törökösen írta: Isz¬kender, Dáráb, Tuna, Kosztantinije, Arnavud, Venedik stb. A többit úgy írta, ahogy a krónikában találta (latinos alakban): Atilusz, karolusz, Oto¬nusz, Isztefanusz, Kolomanusz stb. Három névnél azonban -us [!] végzetet ír: Ladiszlavus, Valadisz¬laus, Vincselaus.

Több magyar nevet azonban meghagyott válto¬zatlanul: Buda, Árpád, Aba, Erdel, Tata, Siklós, Visegrád. Néhányat kisebb változtatással alkal¬mazott a török kiejtéshez: Bejla, Gejza, szejkuli, Napolja, Paraga, Peste, Szekszár. Több nevet azon¬ban erősen eltorzított: Belhemuz (Wilhelmus), Szivatopolud (Szvatopluk), Bolfikard (Wolffhard), Dimiskar (Demes), Balázs Farkas (Forgách Balázs), Veltüvanja (Litvánia) stb.

Néhány név a latin alak helyes olvasatának fel nem ismerése miatt torzult el: Kaba (Csaba), Amintam (Amintasz acc.), Agrim (Eger), Egrü (Egres), Paradisz (Paris, gen. Paridis alakból). Má¬solási hiba vagy az arab betűs írásban helytelenül kitett diakritikus pontok következtében keletke¬zett: Polapusz (Julanus, Julián), Borh (Borics), Berjaaija (Bertanija, Britannia).

*

A Tárih-i Üngürüsznek mint történelmi, főleg őstörténeti forrásnak az értéke feltétlenül becses. Azok a tévedések, melyeket Budenz felró Mahmúdnak, a történelmi forrásokkal való összeha¬sonlítás után könnyen felismerhetők, s nehogy zavarba ejtsék a mai olvasót, a már említetteken kívül néhányat még felsorolok.

Mahmúd Kosztantinije (Bizánc) császárává teszi Szegizmunduzt, akinek feleségül vette a lányát, és tőle született Csaba nevű fia. (Attila felesége Hono¬rius császár lánya volt. Noha Honorius 423-ban meghalt, hozzája fordult Csaba, mint nagyapjához, Attila halála után, 453-ban!)

Bécset Mahmúd már Iszkender korában említi, noha csak néhány száz évvel később alapították a rómaiak Vindobona néven mint határerődöt. Sze¬rinte a nemcse, rím, firenk, cseh és a többi tarto¬mányok királyai alapították. (A saját korabeli népneveket belevetítette Nagy Sándor korába.)

A nemcse császár székhelyét Kolonija városába teszi, ami nem más, mint Kizil Elma (Piros alma, 193. o.). A törökök régebben Rómát Kizil Elmá¬nak nevezték a Szt. Péter templomának csúcsán levő gömbről.

Péter király Szt. István fia volt (190. o.). (Szt. István nővérének volt a fia.)
Béla herceg bátyját, András királyt kivégeztette (235-254. o.). András a csatában szerzett sebesü¬léseibe halt bele.)
A megvakított Álmus († 1129) Szt. László fia volt. (I. Géza fia volt, Szt. László a nagybátyja volt, Kálmán király pedig a testvére.)
Szaul anyja, Szafije (271. o.) II. Isztefánusz ki¬rály nővére volt. (Nem nővére, hanem nagynénje volt, Kálmán király lánya.)
Bejla király Isztefánusz fia volt (282. o.). (III. Béla II. Géza fia volt, III. István a testvére volt.)
III. Lászlónak († 1205) volt egy András nevű fia. (II. András nem a fia volt, hanem nagybátyja, apjának, Imre királynak a testvére.)
Albert király (386-388. o.) Zsigmond királynak volt a fia. (Nem fia, hanem veje volt.)

*

Mahmúd Terdzsümanról kell még megemlékez¬nünk. (A terdzsüman szó arab eredetű, és tolmá¬csot jelent. Törökül dilmacs, s ebből lett a ma¬gyar tolmács szó.)
Mahmúdot Vámbéry magyar származásúnak tartotta. Ezt a nézetét arra építette, hogy Pecseví és Szolakzáde török történetírók említenek egy ma¬gyar származású Mahmúd tolmácsot (de ponto¬sabb kormeghatározás nélkül). Vámbéry második érve az volt, hogy a fordításról és „keleti ruhába való átöltöztetéséről ítélve a fordítóban, minden hitváltoztatása mellett, oly tiszta honfikeblű ma¬gyarra találunk, aki azon célt látszott magának ki¬tűzni, hogy Szolimán országnagyjaival a magyar nemzet dicső múltját, harczias jellemét, de leg¬inkább szabadságszeretetét megismertesse".

Az elmúlt száz év alatt azonban előkerültek olyan történelmi források és okiratok, melyekből Mahmúd származását és élettörténetét elég rész¬letesen megtudhatjuk. A portai tolmácsok életraj¬zát legújabban Matuz József, a freiburgi egyetem tudós turkológus professzora írta meg a Süd¬ostforschungen 1975. évi kötetében: Pfortendol¬metscher zur Herrschaftszeit Süleymans der Präch¬tigen. A tanuImány 49-51. oldalain foglalta össze a Mahmúd Terdzsüman életéről szóló adatokat.
Mahmúd 1550-től portai tolmács, 1573-tól por¬tai főtolmács volt haláláig. Bajor nemesi családból származott. 1510-ben Passauban született. 1526-¬ban II. Lajos magyar király apródja volt, és a mo¬hácsi csata után török fogságba került. Mint szo¬kás volt az oszmán birodalomban, a magasabb rangú szülők gyermekeit a szultáni udvar vette pártfogásába, és az udvari tanintézetekben he¬lyezte el, ahol kitűnő iskoláztatásban és nevelésben részesültek.

Mahmúd is egy ilyen szerájiskolába került, és Pigafetta olasz utazó állítása szerint kimagasló nyelvtudással rendelkezett. Kitűnően beszélt lati¬nul, németül és törökül. Hamarosan elnyerte az aga címet, később pedig a bég rangfokozatot.

Első külföldi diplomáciai kiküldetése alkalmá¬val, 1550-ben egy szultáni fermánt kézbesített az erdélyi szászoknak, melyben (a szultán) felhívta őket, hogy hűségesen szolgálják a fiatal magyar ki¬rályt, János Zsigmondot.

1553-ban egy lengyelországi, 15544-ben egy ma¬gyarországi, 1559-ben egy franciaországi, 1570-ben pedig egy velencei diplomáciai misszióban vett részt.

Velencében Ciprus szigetének a törökök számára való átengedéséről tárgyalt. A velenceiek azonban a szultán követelését visszautasították, és kitört a háború. Mahmúdot Veronában elfogatták. A béke a Magas Porta és Velence között csak 1573 már¬ciusában jött létre, s Mahmúd kiszabadult a fog¬ságból. 1573. júl. 25-én tért vissza Isztambulba.

Még ebben az évben a császári nagykövetekkel való tárgyalásokon vett részt, amiért 1000 tallér ajándékot kapott tőlük.
1574. dec. 4-én Mahmúdot Bécsbe küldték a bé¬keszerződésnek nyolcévi időtartamra való meg¬hosszabbítása tárgyában.

Mahmúd 1575-ben, prágai diplomáciai kikül¬detése alatt halt meg. Holttestét cinkoporsóban Esztergomba szállították, amely akkor az oszmán birodalomhoz tartozott.

Kortársai nagyra becsülték nagyszerű ítélőké¬pessége, diplomáciai ügyessége és mérsékelt egyé¬nisége miatt. A császári követek is bizonyították, hogy velük szemben jóakarattal viselkedett. Egyé¬niségét mi sem jellemzi jobban, mint az, hogy ha¬lála után három szolgája „kiszökött" az oszmán birodalomból a keresztényekhez, és nem akart a mohamedán uraknak szolgálni.

Mahmúd anyanyelve tehát a német volt. Minden okiratnál fényesebben bizonyítja ezt az a néhány germanizmus, mely művében szórványosan elő¬fordul. Elég legyen megemlíteni egy hangtani vál¬tozást. Ismeretes, hogy a németek a beszédben felcserélnek néhány zöngés mássalhangzót zön¬gétlen párjukkal, vagy fordítva. Különösen áll ez a b-p, d-t, g-k és a dzs-cs mássalhangzópórokra, pl. Pozsonyt hol Bozonnak (215.), hol Pozonnak (213.). Prágát Baragának (385.), majd Parágának (385., 409.), a bürüme török szót pürümének (377.) írja.

Továbbá Detre helyett Tetrikuszt, Kadar helyett Kattart, Bendeguz (162.) helyett Bendekuszt (162., 263.), medzsál török szó helyett pedig mecsált (253.) ír.

A Tárih-i Üngürüsz keletkezéséneki időpont¬jára kell még rámutatni. Mivel Mahmúd művét Szülejmán szultánnak ajánlotta, aki 1566-ban Szigetvár ostrománál meghalt, valószínűleg egy-két évvel előbb kellett művével elkészülnie. A latin könyv elolvasása is, sok más teendője mellett, éve¬kig tarthatott, ezért közel járunk a valósághoz, ha a mű elkészítését az 1550-1560 közti évekre tesszük.

Mahmúd műve, keletkezési idejét és egyszerű, tiszta török nyelvezetét tekintve a XVI. századi tö¬rök nyelvnek, az ún. közép-oszmánlinak becses nyelvemléke. Török nyelvtörténeti szempontból fokozza értékét az a körülmény, hogy a szöveg vo¬kalizálva van, vagyis a magánhangzók jelölve van¬nak. Ez alkalmassá teszi a nyelvtörténeti feldol¬gozásra, ami nagyon igényes, kitűnő felkészültsé¬get és szaktudást igénylő, de turkológiai szempont¬ból roppant értékes munka. A műnek török nyelv¬tudományi szempontból való nagy értékére Hazai György, a kelet-berlini egyetem kiváló turkológus professzora hívta fel a figyelmet és vállalta fel¬dolgozását. A Tárih-i Üngörösz részletes kritikai és nyelvtudományi feldolgozása azonban jelen ki¬adásunk kereteit meghaladja. Célunk és feladatunk megjsmertetni a művelt olvasóközönséggel Mahmúd művének hű és teljes fordítását és a vele összefüggő alapvető problémákat.

Blaskovics József



JEGYZETEK

1. Feltétlenül létező = az egy igaz Istennek, Allahnak első és legfontosabb tulajdonsága. A fel¬tétlenül létező Padisah = Allah, a Világmindenség Ura.
2. Elemek világa = az ókori bölcselet szerint a világ négy elembál állt: tűz, víz, levegő és föld. Az elemek világa = a világmindenség.
3. A padisahokat a keleti írók a „világ legtöké¬letesebb teremtményeinek" nevezték, akikhez ha¬sonló nincs a földön.
4. A világmindenség uralkodója = Allah.
5. Szent mondása, a Hadisz = Mohamed pró¬fétának vagy az első kalifáknak a vallásos élettel kapcsolatos mondásai, kijelentései, melyeket a száj¬hagyomány őrzött meg, és csak később gyűjtötték össze s foglalták írásba. A több kötetes kanonizált gyűjte¬mény a Koránon kívül az iszlám vallás legfonto¬sabb forrása és szent könyve.
6. Arab nyelvű Hádisz-idézet.
7. Nagyság és Szépség = Allah állandó jelzői.
8. A teremtett világ dicsősége = Mohamed pró¬féta.
9. A teremtett lények dicsősége = Mohamed pró¬féta.
10. A próféták pecsétje = Mohamed próféta, a próféták sorában az utolsó, aki mint egy „pecsét", lezárja a próféták sorát.
11. A „ser" = az iszlám törvényeinek és eléírá¬sainak összessége.
12. Adja áldását rájuk Allah, és az ő ősszel segítő¬társaira = gyakran használt arab szent mondás.
13. A boldogság trónjának fejedelme = Szülej¬mán szultán, akit a török történelem a „törvény¬hozó" (kanuni) melléknévvel tisztelt meg. A török
történelemben I, az európaiban sokszor II. Szu¬lejmán (1520-1566) vagy Szolimán néven ismere¬tes.
14.. Szülejrnán = a bibliai Salamon király. A szul¬tánok gyakran használt állandó jelzője. Itt szójá¬ték, Szüiejmán szultán mint Bölcs Salamon.
15. Az ókori csillagászok az északi földgömböt (tehát az akkor ismert világot) hét éghajlati világ¬sávra vagy világövre (iklim) osztották fel.
16. Ő = Szülejurán szultán.
17. A Korán 30 fejezetre (szakaszra = dzsüz), illetőleg 114 szárára tagolódik.
18. Szegény és nyomorult szolga = Allah alázatos (a föld porához hasonló) szolgája, vagyis „Én", Mahmud Terdzsüman.
19. Rubá’i perzsa eredetű négysoros versfajta, aaaa, vagy aaaxa rímeléssel és sajátos verslábbal: mafáilun mafáilun fatlun, azaz /. - . - / . - . - / - - / vagyis ti-tá-ti-tá / ti-tá-ti-tá / tá-tá.
20. A szúrákat kezdő szavukról (betűjükről) szok¬ták elnevezni.
21. Adzsem szerhaddlari = Perzsia végvidékei, azaz a mai Érszak-Kaukázus.
22. A tatár kán vagy a tatár tartomány bárhol előforduló fogalma történetírói visszavetítés; a XVI. századi Krími Kánság, vagy kán területének jelölését a korábbi évszázadokra, sőt évezredekre is felhasználta, amikor a kán és a kánság nem is léte¬zett. Tehát Mahmúd Terdzsüman a XVI. századi földrajzi elhelyezkedés szerint írta le a hunok, majd a magyarok vándorlását a Duna mellé, a változáso¬kat nem vette figyelembe.
23. A „nem rendkívüli teremtmények"-en a más (közönséges) népeket érti. Ezekkel szemben Hunor népe „rendkívüli", azaz nem közönséges, átlagon felüli, előkelő s vitéz nép.
24. [-------------] = így jelöltem a kéziratban üresen hagyott helyeket. Mahmúd Terdzsüman több he¬lyen a sorokban üres hézagokat hagyott ki a neveknek, hogy folyamatosan írhasson fekete tintával. Az üresen hagyott hézagokba piros tintával utólagosan volt szokás a neveket beírni. Ez azonban valami oknál fogva elmaradt, s így hiányzanak a piros tintás névbeírások.
25. A tizedik atya (leszármazott) makedónisi Nagy Fülöp volt, Nagy Sándor apja. Mahmúd Terdzsüman adatai szerint a „Tíz Atya" a követ¬kező:
1. atya = Karalu; Ádám próféta időszámítása sze¬rint a 4391. évben = i. e. 814-ben lépett trónra. Uralkodott 27 évig.
2. atya = Karalu fia, I. Pertika, a 4416. évben = i. e. 789-ben. Uralkodott 37 évig.
3. atya = Argaiosz, I. Perútra fia, a 4453. évben = i. e. 752-ben. Uralkodott 55 évig.
4. atya = I. Filiposz a 4508. évben = i. e. 697-ben. Uralkodott 42 évig.
5. agya = I. Filiposz fia, a 4550 évben = i. e. 655-ben. Uralkodott 13 évig.
6. atya = I. Amintasz, a 4563. évben = i. e. 642-¬ben. Uralkodott 19 évig.
7. atya = I. Iszkender, a 4572. évben = i. e. 633-¬ban. Uralkodott 38 évig.
8. atya = II. Amintasz, Karalu ivadéka, a 4610. évben = i. e. 595-ben. Uralkodott 18 évig.
9. atya = II. Iszkender, a 4628. évben = i. e. 577-en.
10. atya = III. Filiposz, Nagy Sándor apja, a 4640. évben = i. e. 565-ben.
Nagy Sándor (Iszkender) tehát a II. leszármazott.
Több tévedés is van Mahmúd számításában I. Amintasz csak kilenc évig uralkodott, Mahmúd tizenkilencet említ. Nagy Fülöp nem 4640-ben, hanem 4846-ban lépett a trónra (i. e. 359-ben). Nagy Sándor húszéves korában lépett a trónra, Mahmúd huszonöt évesnek mondja. (Szül. i. e. 356-ban = Ádám i. sz. 4849, trónra lépése 4869¬-ben volt = i. e. 336-ban.)
26. Ádámot, az első embert, a mohamedánok egyúttal első prófétának tisztelik.
27. „Ádám próféta időszámítása" - Ádám terem¬tésével kezdődik az ómacedón szoláris kalendárium szerint. (i. sz. = 5205)
28. A „lélek-madár" keleti mesebeli madár, más néven Anka vagy Zümrüd-Anka, mely a Kaf he¬gyén él, a dél-arábiai Ádenben.
29. Ádám próféta i. sz. 4416 = i. e.789.
30. Az „élet vize" (ábihaját) sokat szerepel a ke¬leti népek irodalmában. A legenda szerint ez mese¬beli forrásvíz, s aki iszik belőle, halhatatlanná válik. Egyedül Hizir próféta (Éliás, Iljasz) tudta, hol van a forrása, és ivott is belőle. Nagy Sándornak (Iszkendernek) is az volt a célja, hogy felkutassa az „élet vizének" forrását, ezért indított hadjáratot Kelet felé. De a „sötétség országában" elvesztette kalauzát, Éliás prófétát, s ezért a csodaforrást' nem találta meg.
31. A Hold képviseli a keleti költészetben a szép¬ség legtökéletesebb fokát, főleg a telihold.
32. Rúm = az európai Görögország, Rúmi = gö¬rögországi. Nagy Sándor állandó jelzője: Iszken¬der-i Rúmi.
33 Ádám i. sz. 4653 = i. e. 638.
34. Ádám i. sz .4542 = i. e. 663.
35. A világ oltalmazója (álempenáh) = a bibliai Bölcs Salamon állandó jelzője, amit a szultán állandó címeként is használtak.
36. Ádám i. sz. 4655 = i. e. 640.
37. Vendég-hán - képes kifejezés = ez a múlandó világ, melynek csak vendégei vagyunk. Hán = keleti vendégfogadó-hotel. (Karaván-szeráj).
38. Iszkendert (Nagy Sándort) a keleti irodalom¬ban isteni származásúnak tartják. Anyját tehát az isteni hatalom ejtette teherbe. Ez volt az az „igaz¬ság és valóság",amit Iszkender keresett: származá¬sának titka.
39. Idejére legyen felkészülve, azaz az „utolsó idejére" (órájára).
40. Az összesek legyőzhetetlenje, azaz a világ legnagyobb hőse, a világ ura.
41. Arca vizét a földre szórja - török szólásmon¬dás - elveszti a becsületét, megvetett ember lesz.
42. Menzil = országutak állomáshelye.
43. Lakmároztak, majd köszönetet mondtak. - török szólásmondás, mely tökéletes megelégedett¬séget fejez ki.
44. Hitvány sereg = hitetlen, keresztény.
45. Nyomorult katonaság = hitetlen, keresztény.
46. (Ezeket) ne hagyjátok = ne hagyjátok életben, pusztítsátok el.
47. átkozott sereg = hitetlen, keresztény.
48. Hazret-i Íszá = Jézus őfényessége, őexcel¬lenciája. Az iszlám vallás szerint Jézus Krisztus az utolsó előtti próféta volt, akit nagy tisztelettel em¬legetnek.
49. Alázatos katona, azaz Allah alázatos szol¬gája = mohamedán katona.
50. Eltévelyedett katona, azaz hitetlen, nem moszlim, keresztény, aki nem találta (vagy nem akarta megtalálni) az egy igaz vallás útját.
51. A kardot a fogak közé venni = a teljes meg¬alázkodás és megadás jele.
52. A klasszikus verslábak megjegyzését meg¬könnyítő, értelem nélküli szócsoport: fáilátün fáilátön fáilát /- . - - /- . - - / - . -/ Ebben az esetben ki¬fejezi az ún. tujúg versforma verslábát, melyben ez a vers íródott.
53. A Hold tizennegyedike, vagyis a holdtölte, mely a szépség legtökéletesebb foka a keleti köl¬tészetben.
54. A Szidrében a mennyország hetedik, legfel¬sőbb helyén áll a csodálatos Tubafa, mely beárnyé¬kolja az egész Paradicsomot.
55. Mahmúd téves adata: Tuna folyót Irt Rodan (Rhőne) helyett.
56. Vallási „nagyság" = szent ember, remete.
57. „Tengri" volt az iszlám felvétele előtt a tö¬rök népek legfőbb istene.
58. Mahmúd tévedése. Tetrikusz nem firandzsa, (francia), hanem nimcse (német) császár volt.
59. Bánatában megharapta a kezét = a legna¬gyobb bánat kifejezése.
60. Ádám próféta időszámítása szerint a 4443. év = i. e. 762.
61. Gazel = klasszikus versfajta, amely kétsoros versszakokból áll. Leggyakoribb versláb a remel: / - . - - / - . - - / - . - - / - . -/
62. Kevszer = az iszlám szerint a paradicsomi folyó neve.
63. Pecsét = azaz olyan folt, mintha tüzes vassal rásütötték volna.
64. Megadták magukat = meghódoltak ennyi szépség láttára.
65. Kiterjesztette árnyékát = oltalmába vette.
66. Egy pihenőhelynyi = egynapi menettávolság.
67. A „halál angyala" a mohamedánoknál Ra¬fael, aki a lelkeket vezeti a túlvilágra.
68. Az alanti sors = ez a földi élet.
69. Kizil Elma = Piros alma, a királyi hatalom 'jelképe, uralkodók városainak megjelölésére is használták, pl. Róma).
70. Arcát a földkőz súrolta = a teljes hódolat és alázatosság jele.
71. „Szűkké tették fejüknek a világot" = levágták őket.
72. A,e ország gyékényére lépni = elfoglalni a trónt, trónra lépni.
73. Ádám fiai = az egész emberiség.
74. A kor ellenére = e mulandó korszak (világ), az elmúlás ellenére.
75. Azaz : a halála után.
76. A lelke a szájába ugrott = nagyon megré¬mült.
77. A tartomány oszlopai = a főurak.
78. Engedély-palást = fontos útra induló magas rangú személyeknek távozásukkor palástot adott az uralkodó.
79. Porral egyenlő sereg = hitvány, nyomorult, azaz keresztény.
80. A szegénységet választotta = kolostorba vo¬nult.
81. A szomszédos világ oszlopai = a szomszédos országok fejedelmei.
82. Hfres nyomorult - híres keresztény.
83. A korszak annak minden szögletét megraj¬zolta = látta, milyen állapotban van az ország.
84. Téves adat; V. István volt IV. Béla fia.
85. Téves évszám: 1240 helyett 1290-nek kel¬lene lennie.
86. A mulandóság palotája = ez a világ.
87. A világ íze = a világ örömei.
88. Vay ki kakidi, yildirim gibi sakidi = török szólás a nagy harag kifejezésére.
89. Téves adat. Karlosz (II. Károly) nem volt Ludovikusz (Nagy Lajos) király fia.
90. Ha van a fejeden szerencse = ha van egy kis eszed.
91. Allah Útján = az igaz vallás érdekében.

Forrás: http://szittya.hu/files/tudastar/rtf/tarihi.rtf


« Prev Next

Megnyitva 53806 alkalommal

Hozzászólni csak a bejelentkezett felhasználók tudnak

Alrovatok

Új írások

Hozzászólások