Kenyérmezőn járta híres örömtáncát Kinizsi Pál – foga közt a hórihorgas törökkel...

Isza, a főpasa kiküldte embereit gyújtogatni és fosztogatni. Másnap ugyanezt tette Ali bég és harmadnap Szkander bég is – ám az oláhok sem akartak a rablásból kimaradni, mentek hát ők is rabolni meg lángot vetni. A megtámadott népek persze megrémültek, s szaladtak Báthori István fejdelemhez, ugyan tegyen már értük valamit, hisz nemcsak az anyagi javaiktól fosztották meg az ott lakókat, de rabláncra fűzték a nőket s gyermekeket is. Báthori legott az erdőbe küldte a lakosságot, s kengyelfutót küldött Kinizsiért s még néhány érdemesült hadfiért, hogy igyekezzenek, mert baj van. A segítség hamar ott is termett, így aztán Kálmán napjára már vitézeikkel s harci lobogóikkal hadrendbe is álltak Kenyérmezőn, a csatatéren.

Mire felvirradt Kálmán napja, a két fél már farkasszemet nézett egymással – majd dél után megkezdődött az ádáz küzdelem. Hol így, hol úgy állott a csata – aztán Báthori István fejedelem kutyaszorítóba került. Le is kaszabolták volna, de a bajt észrevette Kinizsi Pál, aki nem volt rest, s odaszaladt segédkezni – sikerrel. Úgy mondta, hogy bár sok csatában vett már részt, de ilyen szilárdan álló ellennel még sosem találkozott: maga is rendesen beleizzadt, amikor Isza bég csapatával összecsapott.

Antonio Bonfini krónikájának 1545-ös kiadásából. A csata körülményeit és lefolyását elsősorban Mátyás király udvari historikusának, Antonio Bonfininek elbeszéléséből ismertük. Az ő hangulatos leírásából került át a köztudatba a szövegben említett jelenet is, amint Kinizsi fogaival felragadja a földről egy hórihorgas török holttestét, és táncot jár vele...

Az ötezernyi oláh is keményen harcolt – egészen addig, míg egy, a vártnál is összeszedettebb ellentámadás le nem vette a harcosokat a lábukról. Ennek a csapásnak már nem tudtak ellenállni: elsőre szétkergették, majd lekaszabolták őket. A csata ezzel aztán véget is ért: a törökök megmozdulása számukra balul sült el: otthagyta fogát Ali bég is. Pár nappal a csata után találták meg holttestét. Isza béget is leszúrták a csatában, fiát a magyarok foglyul ejtettek, akárcsak Ali bég fiát. Hogy valójában mennyi is lehetett a törökök vesztesége, azt pontosan nem tudjuk, de jellemző, hogy az összefogott lovak harmincezren (!) lehettek.

Feljegyezték még a csatáról az alábbi történetet:

Egy paraszt egy forinton három törököt vett és összehívta a darabontokat és sok fiatal ember is kiment a hadinéppel és a három törökkel, és a tömegben kikiáltotta: mindenki emlékezzék rá. hogy Mátyás király ideiében három törököt vásárolt egy forintért és azután saját kezűleg levágta a három török fejét.

A hadtörténészek úgy beszélik, hogy Mátyás király 1458-as trónrakerülésétől kezdve néhány évig a törökök ellen hadakozott. 1463-ban elfoglalta az észak-boszniai területeket Jajca várával együtt. Mind a törökök, mind a magyarok kerülték a nyílt összecsapást, ehelyett egymástól igyekeztek várakat elfoglalni a két ország határán. Mátyás hadai sokszor behatoltak Szerbia és Bosznia földjére, s 1463-ban 15 ezer keresztény foglyot szabadítottak ki, két évvel később pedig Bosznia még török kézen levő részeit is elfoglalták. Hadi tetteivel a király pszichológiai nyomást akart a törökre kifejteni és a védelemre rendezkedett be. Karbantartotta a déli végvári vonalat és tovább erősítette, hogy minél ellenállóbb legyen a nagy támadásoknak. A kenyérmezei csata az addigi legjelentősebb győzelem volt a Magyarországot támadó portyázó törökök felett, akik vereségük után már nem próbálkoztak az 1479. évihez hasonló betöréssel.

Külön megjelölés nélkül köszönet az internetes krónikásoknak az alapszövegért – mi pedig ma, Kálmán napján, emlékezzünk büszkén a kenyérmezei ütközetre, s Mátyás Király mellett Báthori Istvánra, Kinizsi Pálra – s minden törökverő magyarra. Itt esett meg az a legendás kázus, hogy Kinizsi Pál – fogai közt egy hórihorgas törökkel... – eljárta vitézi legényesét, az örömtáncot...

Mészáros Sunyó Sándor – Hunhír.info

Forrás: Hun hír infó

Kenyérmező

A híres 1479 okt. 13-i kenyérmezei csata, egyike volt a kor legnagyobb győzelmeinek. Báthori István, erdélyi vajda hatvanezer törökkel állt szemközt és a csata közben nehéz sebet kapott; de Kinizsi Pál, temesi bán, győzelemre vezette a daliákat. A kenyérmezei csata részletei egy régi versezet szerint így következnek:

Mihelyt törököket magyarok levágák,
Ottan jó lovakot táborra fordíták,
A török táborát azonnal eldulák,
Gazdag nyereséggel ott megrakodának.

Mindjárt a foglyokat ott ők eloldozák,
Nagy rabságtól őket is megszabadíták:
Kikkel egyetemben istennek nagy hálát
Adának vitézek, s egymás közt vigadnak.

Azután mindnyájan vitézek gyülének,
A harcznak helyére ottan ők menének,
Urak vitézekkel igen örülének,
Elvégezék, hogy ott vacsorát ennének.

Mert már késő estve vala a táborban,
Nem mehetnek vala onnét napvilágban:
Azért a testeken oly nagy vigassággal
Asztalt terittete vitéz Kinizsi Pál.

Ellenségnek teste sűrűn fekszik vala
Mind az egész mezőn, oly nagy gyakor vala,
Hogy egyik holttestről elhághattál volna
Másikra tizenhat futamatnyi földen.

Ott azért ételhez vitézek mindnyájan
Letelepedének nagy hálaadással,
Ellenség-testeken ülnek vigassággal,
Újítják testöket étellel, itallal.

Örömekben hősek isznak a jó borban,
Nagy szép énekeket ő lakodalmokban
Mondnak és beszélnek: eleink a hadban
Miként ellenséggel víttak viadalban.

Hősek jobban-jobban a jó borban inni
Kezdenek fegyverben szép tánczokat járni,
Egyszersmind hangosan igen kiáltani,
Elkezdek a méhsert szépen betölteni.

Nagy szépen a hősök lakozván, vigadnak,
Különb-különbféle játékot indítnak,
Nagy fegyveres tánczot mezőben ők járnak,
Élteket istentől kérik az uraknak.

Vitéz Kinisi Pált a hősök ott kérék,
Hogy ő is tánczolna urakkal ők inték,
Megfogadá vitéz uraknak kérését,
Ottan ő előttök Kinisi felugrék.

Egy nagy török-testet azontúl ragada,
Az ő fogaival földről felharapa,
Vitéz kezeivel csak hozzá se nyula,
Azzal egy szép tánczot urak előtt jára.

Kik e dolgot láták, erősen csodálák,
Erős Herkuleshez Kinisit hasonlák.
Némelyek Sámsonhoz hasonlónak mondák,
Dicsérék vitézi, látván az ő dolgát.

Örömekben hősek az egész éjszaka
Csak egy mákszemnyit is nem aluttak vala,
Reggel seregével két úr indult vala,
Gyulafehérvárba vígan mennek vala.

Források: Kőváry László: Száz történelmi rege, Stein János könyvkereskedése, Kolozsvár, 1857

Báthory István beszéde a Kenyérmezei Csata előtt
( Bonfini nyomán; IV-ik tized, 37-ik fejezet, 6-ik konyv, 475-476-ik oldal )

''István elrendeli, hogy mindenekelőtt tartsanak csoportonként istentiszteletet, aztán ott helyben mindenkinek osszák ki az oltáriszentség titkos kenyerét, reggelizzenek meg lábon, hogy némileg megerősítsék a vitézek testét, azután megparancsolja, hogy adjanak egymásnak hitet, váltsanak csókot, és így fogadják meg, hogy egyik a másikat nem hagyja el a csatában, a vezér parancsa nélkül nem mozdul el a helyéről, nem adja fel a harcot, hanem bátran verekszik halálig. Majd gyűlést hív össze, és így szól:

'Mások talán rosszallanák vállalkozásunkat, harcostársak, elkerülnék a vad török közelségét és fenyegetését, én viszont úgy vélem, hogy ennél fontosabb és szerencsésebb lehetőség nem kínálkozhat, nem adódhat a számotokra. Mások ártalmas, sokan fölösleges szolgálatot vállalnak, amikor nyámnyila és gyenge császárért, amikor múlandó és pillanatnyi érdekekért küzdenek, mi azonban a legüdvösebb és legszentebb harcot harcoljuk, midőn a jóságos és mindenható Jézus Krisztusért, a keresztény társadalom megmaradásáért, a hazáért, az oltárért és az otthonért, gyermekeinkért és asszonyainkért, vagyonunkért, testünk és lelkünk javáért verekszünk.

Néhányan idegen érdekekért és hatalomért mennek háborúba, mi a magunk hasznáért, országunkért és halhatatlanságunkért ragadunk fegyvert. Sokan egész életüket koplalással, önsanyargatással, kegyetlen ceremóniákkal emésztik fel, mi egyetlen pillanat alatt több hasznot nyerünk, mint azok teljes életük során, mégpedig biztos és múlhatatlan hasznot. Bizony hogy többet ér az a csepp vér, amely Krisztus kegyelméért hull, mint minden egyéb érdem, amelyet papucsban és életbiztonságban szerzünk.

Üdvözítőnk követőiről és tanítványairól vegyetek példát. Miért nem fogadott be senkit az apostolok csapatába, a boldogok seregébe, csak azt, akivel megosztotta a kelyhét? Miért állította az istenségek és örököstársai közé elsősorban az életüket feláldozó vértanúkat? Bizonnyal azért, mert ezek a legbölcsebb mester példájából és tanításából megtanulták, hogy a katolikus hit megoltalmazásáért a testi szenvedést semminek kell tartani, sőt, úgy vélekedtek, hogy semmit sem kell nagyobb isteni jótéteménynek tekinteniük, mint ha az igaz hitvallás közben halálbüntetést és iszonyatos kínzatást szabnak rájuk, amit nem hogy önként, de vágyakozva vállaltak. Vajon hol onthatnánk hasznosabban a vérünket, mint az igazság nevének megoltalmazásában, annak a nemzetnek a szétzúzásában, amely álpróféták kárhozatos tévelygéseit követi és védelmezi, megtagadja Jézust, az Isten egyszülött fiát, az igazság kútfejét, ég és föld teremtőjét? Sokan vannak, bajtársak, akiket ez kevéssé érdekel, részint, mert az ég meg a természet nemigen vigyáz rájuk, részint, mert emberi szenvedélyekbe belemerülve nem nagyon figyelnek erre.

Azt szeretném, ha az ilyen emberek tekintetbe vennék mind a tartomány romlását és veszedelmét, mind hazájuk és otthonuk károsodását. Károsodást mondtam? Inkább kietlenség és pusztulás ez. És vajha pusztulás lenne, hiszen a nyomorúság vége csak a legjobb lehet, ámde ez kezdete a végeérhetetlen szenvedéseknek. Nemcsak a tartománybelieket hurcolják el vagyonukkal, jószágukkal együtt, vitézek, hanem a fiaitokat is, akiket tisztességgel neveltek, akik számotokra a legdrágábbak, akikért annyi fáradságot, veszedelmet vállaltok; és édes asszonyaitokat, akik lelketek egyik felét bírják; a nemes matrónákat, akik oly nagyon őrzik a tisztességet, a jámborságot; vagyonotokat, amelyet itthon és idegenben bő verejtékkel szereztetek; a becsületet, amelyet oly nagy virtussal teremtettetek; és odavesznek a nemzeti istenek meg a többi, ami mennyei, ami földi, és ami nélkül tovább élni nem lehet. Mindez nem a halálhoz, nem a szenvedések végéhez vezet, hanem az örökös rabsághoz, a halálnál sokkalta szörnyűbb nyomorúsághoz.

Szégyellem és restellem fölemlegetni, bajtársak, mennyi gyalázat, fertőztetés, szentségtörés vár a következő éjjelen a tiszta szüzekre, a szemérmes asszonyokra, ha bátorságotok meg nem oltalmazza őket. Higgyétek el nekem, ez az ocsmányság nagyobb szerencsétlenség, mint minden más baj. Hát nem halljátok a nők zokogását, a csecsemők rívását? Hát nem jut el hozzátok a rabok jajongása? Hátrakötött kézzel hosszú kötélen vonszolják őket, és még csak égre tárt karral rimánkodniuk, könyörögniük, szokás szerint a szellemekhez imádkozniuk sem lehet, mert a bilincsbe vertek nem fordulhatnak az istenekhez, és ha vitézségetek meg nem váltja őket, mit sem kívánnak jobban a halálnál.

Serkenjetek fel hát, bajtársaim; ma nemcsak az istenért, az országért, a tartományért kell megküzdenetek, hanem tulajdon javatokért is, nehogy a török majd megint azt is elhurcolja, ami a zsákmányolás után még megmaradt. (70) Ha a jel felhangzik, harcoljatok, mégpedig, ha lehetséges, nagyobb erővel, mint bármikor ezelőtt, nagyobb bátorsággal, mert a helyzet ezt követeli. Az ellenfél sokaságától ne féljetek a kelleténél jobban, hiszen már rég megtanultátok, hogyan csatázik a kevés a sokkal, sohasem verekedtetek egyenlő számban a törökkel, és sohasem fordítottatok hátat. A lélek az, amely a számot növeli, amely meggyarapítja a légiókat, felvértezi a mezítelen keblet, amely oda sem hederít a torkotokra, testetekre kivont szablyára. Emellett, mint épp most jelentették, órákon belül itt lesz a mi rettenthetetlen társunk, Pál, és reméljük, hogy idejében hozza a segítséget.

Kérlek, bátor szívvel harcoljatok Jézus Krisztus nevéért, akiről tudjuk, hogy ilyen háborúban sohasem hagyott el titeket. Gondoljatok arra, milyen és mennyi baj szakadna ránk, ha netalán, ne adj isten, engednétek a barbár dühnek. Halál, amely a többihez képest több jót, mint rosszat ígér, azonkívül hallatlan gyötrelem, örökös szolgaság, elviselhetetlen szégyen következnék, és minden nyomorúság elképzelhetetlen özöne. Ha férfiak lesztek, jobbotokkal mindezt elháríthatjátok. Tehát rajta, társaim, Jézus Krisztus kegyelmes nevével az ajkatokon induljatok a csatába, tiporjátok el vitézül a rusnya népséget, hiszen rég megtanultátok legyőzni azt, kérlek, az istenek és emberek iránti hűséggel, a fiaitok iránti szeretettel induljatok fel a rab sokaság jajveszékelésén. Ma tehát azzal az elszánással vívjatok, hogy vagy halálba gyilkoljátok a bősz ellenséget, vagy ha a balsors arra kényszerít, gyönyörű halált haltok, hogy ne kelljen elszenvednetek mindazt a bajt, amelyről szóltam, s még sokkalta többet; Bátori mindenütt veletek lesz, a sűrűben harcol, és hogy az atyai dicsőségből ne engedjen, ma vagy győztesként látjátok, vagy talán az Istenek asztaltársaként.' ''

Forrás: https://www.facebook.com/istvan.bathory.73/posts/1377139619200157
Beküldte: szikul