Magyar Megmaradásért

Nem adjuk fel

 

H2020Jul13

2010. Január 01., Péntek 23:34

A pozsonyi csata története

Már 907. június 17 -én roppant nagy létszámú (töb,b mint 100.000 fő) sereg gyűlt össze az Ennstől nyugatra, Ennsburg vára és Szent Flórián kolostora kőzőtt, Lajos király személyes felszólítására, ahol mint a sereg fővezére állapította meg a követendő hadi tervet. Erről az ott lévő gyepű környezetben, vagyis a határőr területen működő magyar fürkészek és az őrségi emberek, a magyar hírvivő lánc közrernűködésével azonnal értesítették a magosokat és a Szert, vagyis a Vezéri Törvényhozó Tanácsot.
Kategória: Igaz történelmünk
2009. December 30., Szerda 14:08

A Kárpát-medence volt Európa bölcsője

7500 éve a Kárpát-medencében élő emberek a gyűjtő-vadászó életmód mellett megismerkedtek a földműveléssel és az agyagedények készítésével is
2009. December 08., Kedd 18:15

Fejezetek a rácjárások történetéből

- Nagyszabású munkájából kiolvasható, hogy errefelé a népirtás nem XX. századi „különlegesség”, hiszen Délvidéken több száz éve zajlik ez a véres lakosságcsere. - A nemzetiségi tisztogatás nem „hazai különlegesség”. Amióta léteznek népek, háborúk és villongások is vannak köztük. Már a legősibb idők törzsei is éltek a leszámolásnak ezzel a vállfajával. A baj az, hogy mi is azt tesszük, amit az ősember. Délvidéken nem csak 1944-45-ben irtottak tömegesen magyart, és nem is 1848-ban, hanem állandóan, száz, százötven évenként, újból és újból bekövetkezik ez.
Kategória: Igaz történelmünk
2009. November 29., Vasárnap 21:36

A finnugor-elmélet hazudik, Werbőczy István nem

 Vigyázat! A "pogány" szó nem istentelent, hitetlent, barbárt, keresztényelleneset jelent, ahogy azt az idegenszívűek által az évszázadok (évezred) alatt szándékosan rátett pejoratív értelem sugallja, hanem azt jelenti: ősi egyistenhívő, ősi Nagyboldogasszony-hívő, őskeresztény, fénylátó-fényvivő (más értelmezéssel egyébként egyszerűen azt is, hogy: vidéki), vagyis szokjuk meg e szónak a legnemesebb, helyes értelmét, jelentését.
Kategória: Igaz történelmünk
Amikor Pesten kiderült, hogy kezünkben a szöveg, a Magyar Nemzet cikke nyomán, (Józsi bácsi Lévára küldte a fordított részeket szüleim házához, onnan hordtuk át egyenkint a részeket Pestre), kitört az idegesség az Akadémián. Azonban Illyés Gyula mellénk állott, s vele az Írószövetség tekintélye, és az írók javarésze is. Hiába fenyegette az Akadémia levélben dr. Blaskovicsot, dr. Sárkányt, a filmet nem adtuk vissza, ellenben másolatokat készítettünk róla, és amikor dr. Sárkánynak vissza kellett adnom a filmet, már minden biztonságba volt helyezve. Dr. Sárkány perektől, letartóztatásoktól félt. 
Kategória: Geönczeöl Gyula
A világ más, egyéb tájaihoz viszonyítva egyedülállóan képesek a megtisztulásra, a megújulásra. Lásd a Tisza ciánszennyezését. A csodával határos módon a vízből a méreg különösebb átfogó tisztítás nélkül 1-1,5 év alatt eltűnt! Mára a halállomány újra bőséges. Sem a hazai, sem a külföldi kutató tudós csoportok nem tudnak a jelenségre elfogadható magyarázattal szolgálni. A Kárpát-medencében folyóink szabályozásával, az árterek lecsapolásával elindult az elsivatagosodás. Ez a helytelen bánásmód figyelmeztet a gyors váltásra, a mielőbbi intézkedések megtételére.
Kategória: Élet-halál harcaink
2009. Szeptember 21., Hétfő 18:51

Inkvizíció a magyar középkorban F.M.J.

 ..."maga a szerző, Fehér Mátyás Jenő kijavította önmagát még 1968-ban (!), kijelentvén, a latin szövegek mágus szavát hibásan fordította sámánnak! "A mágus szó nyelvünkben ma is használatos és nem annyira idegen, mint a szibériai peremnépeknél oly nagy szerepet játszó sámán kifejezés, amelyet sokszor túlzottan kidomborítanak és általánosítanak. Ezek alapján tehát, a könyvben szereplő sámán kifejezés helyére az eredeti mágus szót kell visszahelyezni."...
Kategória: Igaz történelmünk
2009. Szeptember 04., Péntek 09:51

Hová lett a 9000 pergament tekercs ?!

Választ kér az egész Magyar Nemzet és az összes Rokon Nemzet, miért nem hozták nyilvánosságra a magyarság számára és világviszonylatban fontos dokumentumokat, hová tüntették az ásatásoknál megtalált ősmagyar tekercseket, kiknek az érdeke, hogy a magyarságot minden téren - a mai napig is - pusztítsák, rabolják, történelmét meghamisítsák, eltitkolják?
Kategória: Olvasóink írják
2009. Augusztus 30., Vasárnap 02:26

A magyar Szent Korona 2

Az előre kiszámított adatok és alapos megfontolású terv szerint készített EGY Korona - jó láthatóan - három fő részből áll: az abroncs - (görög betűkkel), a pántok - a 8 apostol zománcképével (latin betűkkel) és a kereszt. Itt máris kapunk egy számot: ,,3".
Kategória: Badiny Jós Ferenc
2009. Augusztus 29., Szombat 02:26

A magyar Szent Korona 1

Arányrendszerének és Mitológiájának közel-keleti kozmológikus vonatkozásai Nemzetünk hagyománykincsének egyik fontos és a múltba igen messzire vetíthető darabja a Magyar Korona, vagy – ahogyan nagyon sokan és talán helyesen is nevezik - a Szent Korona.
Kategória: Badiny Jós Ferenc

Új írások

Jó honlapok

Látogatók

Hungary 69.2%Norway 1.2%
Romania 5.3%Canada 1%
United States 4%Sweden 0.7%
Ukraine 3.4%France 0.5%
Russian Federation 2.8%Switzerland 0.4%
Germany 2.4%Netherlands 0.2%
United Kingdom 2%Australia 0.2%
Slovakia 1.9%Kuwait 0.2%
Serbia 1.3%Italy 0.1%
Austria 1.2%Poland 0.1%

Today: 129
This Week: 129
Last Week: 3590
This Month: 6634
Last Month: 24301
Total: 2434212

Belépés