Magyar Megmaradásért

Nem adjuk fel

 

H2020Jul06

2009. Augusztus 27., Csütörtök 09:23

Kit magyarosíthatott Szent István?

István a görög rítus helyett német javaslatra a latin mellett döntött, sajnos Géza óriási hibát követett el, hogy a germánokkal szóba állt, de a pápa kozvetített, mert a magyarokkal akarta ellensúlyozni a pápaságra nehezedő germán hatalmi túlsúlyt. Az egész ISTVÁN ügy erről szól és semmi másról. Ebbe nem kell belemagyarázni sem szamojédeket, se mongol hordákat, sem a kőkorszakot, semmi egyebet.
Kategória: Geönczeöl Gyula
2009. Augusztus 25., Kedd 07:59

Királygyilkosságok

A tisztség a tisztességből fakad és tisztességet követel. Nyilvánvaló, hogy nem a közösségnek, nem a népnek, nem a nemzetnek kell a vezetőket szolgálnia, hanem a vezetőknek a népet. Aki ezt az elvet nem vallja, vagy megszegi, ne lehessen vezető többé, ne kerülhessen és ne maradhasson semmilyen tisztségben. Azt a vezetőt, aki a közösség megtévesztésére, kijátszására, véleményének, akaratának, érdekének elfojtására törekszik, felelősségre kell vonni.
Kategória: Igaz történelmünk
2009. Augusztus 20., Csütörtök 07:46

Nem Árpád népe adott nevet mindennek

Nem Árpád népe adott nevet mindennek. A Tárihi Üngürüsz kihangsúlyozza, hogy nyelvükön beszélő nép lakja az őshazát Hunor népének visszatértekor, és ezért Katar vezér elrendeli talán az első honvisszatérést, tehát ezt megelőzően egy kivándorlásnak kellett lennie.
Kategória: Igaz történelmünk
2009. Augusztus 17., Hétfő 21:19

Egy megkezdett könyvem

Tisztelt Barátaim! / Nem kívánok Önökkel vitatkozni, legfőképpen Isten létezéséről, csak azt az egyet kérem, hogy addig, amíg nem tudják bebizonyítani a nemlétét, legalább a létezésének lehetőségét ne tagadják.
Kategória: Igaz történelmünk
A HÉTEZER ÉVES NAPBAÖLTÖZÖTT BOLDOGASSZONYUNK - Ide - a cím mellé - teszem annak akultikus szobrocskának a képét, melyet TORDOS-on ástak ki, és - a szakértők szerint - a 7000 év előtti vallásos hiedelem "anyaistennőjét" ábrázolja.
Kategória: Badiny Jós Ferenc
2009. Július 20., Hétfő 02:25

Igaz történelmünk vezérfonala Árpádig 6

MIT TUDUNK NIMRUDRÓL? /  Párduc a kereszténységben - Mottó: "Őstörténetünk   az Égre van írva!"
Kategória: Badiny Jós Ferenc
2009. Július 18., Szombat 02:24

Igaz történelmünk vezérfonala Árpádig 5

VII.  A SZKÍTÁKRÓL ÉS HITVILÁGUKRÓL / Mielőtt az idegen uralkodóink által a "magyar" tudományos világ és közoktatásügy irányítására kinevezett idegen egyetemi tanárok és akadémikusok nem erőszakolták népünkre a finnugor származás hipotézisét, a nép és az egész magyarság úgy hitte, úgy tudta, hogy annak a hatalmas és müvelt "szittya népnek" vagyunk utódai, akiket a görögök - a maguk nyelvén - "skytha"-nak neveztek.
Kategória: Badiny Jós Ferenc
2009. Július 17., Péntek 02:24

Igaz történelmünk vezérfonala Árpádig 4

Bibliai neveket keresünk a régi nyelvemlékeken. /  Bibliai neveket keresünk a régi nyelvemlékeken. KUS és NIMRUD neveket megtaláltuk. KÁM is ott van. Értelme: a Tudás Isteni tökéletessége". A sumír szótárak KUS jellel értelmezik az "isteni rendelkezést", és a KUS ékjei jelentése "szarvas állat-KOS".
Kategória: Badiny Jós Ferenc
Atilla birodalma nomád állam volt, aminek alapja a legyőzött nép hódolása után a szövetség a győztes és a vesztesek között. Róma- élén a pápával- behódolt, hatalmas sarcot fizetett, Atilla alattvalójává vált. Nem volt értelme tehát a hun észjárás szerint bevonulni a városba, hiszen a célt elérte. Ilyen prózai a be nem vonulás „nagy titka”.Egy ekkora birodalomnak, mint a hun sok más irányban is képviselnie kellett érdekeit, nem volt se kedve, se ideje befejezett ügyeken „élvezkedni”.
Kategória: Igaz történelmünk
2009. Július 16., Csütörtök 02:24

Igaz történelmünk vezérfonala Árpádig 3

Az indo-európai hajdani alapnyelvet feltételező indo-európai nyelvtudomány és a finnugor ősnyelvet ugyancsak feltételező hazai nyelvészet egyöntetű véleménye szerint, ezek az "alapnyelvek" a felső paleolitikum idejében, tehát az ősember korának végén keletkezhettek. Meg is szerkesztették a jégkorszak utáni Európa "nyelvi térképét", melyre ha ránézünk, nem szabad csodálkoznunk az indo-európai sovinizmuson. Ugyanis Nyugat-, Közép- és Kelet-Európában mindenütt már ott vannak az indo-európaiak és egy – természet sen az indo-európai - "alapnyelv" is. Nyugat-Európában helyet adnak a proto-lappoknak és az ibero-baszkoknak. Közép-Európában csak ők vannak - illetőleg - csak és kizárólag az indo-európai alapnyelv.
Kategória: Badiny Jós Ferenc

Új írások

Jó honlapok

Látogatók

Hungary 69.3%Norway 1.2%
Romania 5.4%Canada 1%
United States 4%Sweden 0.7%
Ukraine 3.4%France 0.5%
Russian Federation 2.8%Switzerland 0.4%
Germany 2.3%Netherlands 0.2%
United Kingdom 2%Australia 0.2%
Slovakia 1.9%Kuwait 0.2%
Serbia 1.3%Italy 0.1%
Austria 1.3%Poland 0.1%

Today: 437
This Week: 437
Last Week: 3995
This Month: 3352
Last Month: 26205
Total: 2430930

Belépés