Ezen ünnep eredeti magyar neve egyelőre kutatásra vár; de föltételezhetően fogalmi kapcsolatban áll az ógörög "Eos"=hajnal-istennő, "Astare", "Astoret"="Szűzistennő", "Szűzanya", a latin "Aurora"="hajnal-istennő" nevekkel, melyek többek szerint (pl. Grimm fivérek) a "(Nap)kelet" szó német "Ostara" és az angol "Easter" szavak gyöke. A Sanskrit "Usas"="hajnal" szó is hasonló "újraébredés", "a növekvés újraindulása" fogalmát sugallja.

A lelkileg és szellemileg szegény társadalmak, látván de nem ismervén ezen ünnep kozmikus, hitbeli jelentőségét, saját elképzeléseik szerint létrehoztak egy avval ellentétben álló élet-ellenes, ártatlanság-, tisztaság-ellenes, gyűlöletre, bosszúra alapozott szertartást, melykor az ártatlan és tiszta élet kioltását ünneplik meg. Papjaik nagy orgiákban lemészárolják állataikat, kimondottan célozva azok ártatlanabbnak, tisztábbnak tekintett fajtáit - pl. bárányokat -, melyek vérével bemázolják házaik, üzleteik bejáróját, ami, szerintük, megvédi őket bosszúálló istenük tömegpusztító hóhérangyalai ellen, akik, szerintük, "kikerülik" ezeket az épületeket. Ha arra alkalom adódik, ezt az öldökölő-orgiát állatáldozatról emberáldozatra fokozzák, továbbá is kimondottan célozva az ártatlanokat, az erkölcsileg tisztákat. Ezt tették Tiszaeszláron is 1882-ben, amikor a kis ártatlan és biztosan erkölcsileg tiszta Solymosi Eszter nyakát szertartásszerűen elvágták, és vérét egy tálba folytatták. Ezen szertatás neve a héber "pészah", azaz, "kikerülés", az angol "passover" "átlépés", és a több latin eredetű nyelven ismert "Paschal", "Paques", stb., szó.

A politikai célokra létrehozott saulista zsidókrisztián egyházak is a héber "pészah" szó változataira és fogalmára alapozzák a tavaszi napéjegyenlőség ünnepét, ami "Húsvét"-ként terjedt el a magyar nyelvterületeken. Ezen ünnepet hivatalosan Jézus húsvérvasárnapi föltámadásaként hirdetik, de szertartásaikban különös figyelmet szánnak Jézus nagypéntekkel kezdődő halálrakínzására, mely folyamatot Jézus kínzására összpontosítva egyes felekezetek "le is játszanak". A "vallásos" zsidókrisztián hívő mindkét nap elmegy a templomba, ahol meghallgatja a pap prédikációját, mely a zsidók mindenkori erkölcstelenségét isteni akaratként hirdeti, amit a zsidókrisztián köteles elfogadni, ha csak nem akar a végtelenségig szenvedni egy "pokol"-nak nevezett helyen vagy állapotban.

Ha a zsidókrisztián hívő elmélkedni kíván, olvasgatja az evangéliumok idevágó verseit, amíg szeme meg nem akad János evangéliuma 19:30. versén: "Mikor azért elvette Jézus az eczetet, monda: Elvégeztetett!..." [Károli] "Miután Jézus elfogadta az ecetet, ezt mondta: 'Most már minden be van fejezve'" [Új olvasó verzió]. Akaratlanul fölmerül benne a kérdés: Mi végeztetett el? mi van befejezve?"

Erre a kérdésre a zsidókrisztián egyházak - lehazudván (saját bibliájukban is leírt) Jézus szavait - a judaizmus erkölcstelen alapelvei egyikére alapozzák saulista válaszukat: "minden vérrel tisztíttatik meg a törvény szerint, és vérontás nélkül nincsen bűnbocsánat", "...mindent vérrel kell 'megtisztítani', és a vér kiontása nélkül nincs lehetőség a bűnök megbocsátására" (Zsidókhoz 9:22). Bár ezen dogmát különböző ésszerűtlen félremagyarázkodásokba csomagolják, lényege kétségtelen: Jézust a zsidók azért gyilkolták meg, hogy azáltal engeszteljék a vérszomjas zsidóistent, aki évezredek óta bosszút áll emberen és minden ártatlan leszármazottján egy úgynevezett "eredeti bűn" - a tudni akarás - elkövetése miatt. E dogma egyik terjesztési módszere az "Isten báránya ki elveszed a világ bűneit" bemagoltatása, amellyel a tévhitben szenvedő zsidókrisztián hívő önszuggesztióval tartja fenn judaizmusra alapozott erkölcstelen tévhitét. Hasonlóképp, szertartásai során "allelujá"-zza ("alleluja"=héber "dicsértessék Jahve"), dicséri a zsidók gonosztevő istenét és a zsidók gonosztetteit. A zsidókrisztián templomokban ma azt tanítják, hogy Jézus "küldetése" önföláldozó emberáldozat volt, ami halálával "elvégeztetett", illetve "befejeződött".

A (valódi) keresztény hit, viszont, a zsidókrisztiánizmus dogmáival szöges ellentétben álló választ ad e kérdésre. Itt nem találunk se emberáldozat követeléseket, se vérszomjas, bosszúálló isteneket, se "eredeti bűnöket". Sőt, még az evangéliumokban sem. Se Jézus, se egyetlen tanítványa sehol sem említ semmiféle "eredeti bűnt", vagy hogy bármiféle valódi vagy kitalált "bűn" "megbocsájtása" emberáldozatot, kínzást vagy vérontást igényelne. Továbbá, se Jézus, se egyetlen tanítványa sehol sem említi, hogy Jézus azért öltött volna testet, hogy bármiféle zsidóisten emberáldozata legyen. Sőt, határozottan elutasítja az efféle erkölcstelen elveket: "Irgalmasságot akarok és nem áldozatot" (Máté 9:13). "Küldetéséről" - ha már Isten megtestesülését mindenáron annak akarjuk nevezni -, pedig, saját maga határozottan nyilatkozik: "Én világosságul jöttem e világra, hogy senki ne maradjon a sötétségben, a ki én bennem hisz" (János 12:46) (Ezt hazudják le a zsidókrisztián egyházak - többek között). Tehát, a keresztény hit szerint "elvégeztetett", illetve "be van fejezve" ésszerűen csak erre a félreérthetetlenül meghatározott "küldetés" elvégzésére, befejezésére utalhat. Egybefoglalva így lehetne kifejezni: "azon munkám, hogy senki ne maradjon a sötétségben, aki én bennem hisz, elvégeztetett, illetve be van fejezve". A Jézus-hit szerint ez a munka Jézus megszületésével, Karácsonnyal kezdődik, nagypéntekkel fejeződik be, és Jézus húsvétvasárnapi föltámadásával hozza ember tudomására Isten visszalényegülését testmentes állapotába.

Ezen ünnep lényegét az apostolok minden magyar- és rokon-lakta területen (lásd. papi breviárium) tanították: Jézus, avval, hogy legyőzte a halált, megmutatta isteni kilétét (pl. "De menjetek el, mondjátok meg az ő tanítványainak és Péternek, hogy előttetek megyen Galileába; ott meglátjátok őt, a mint megmondotta néktek" (Márk 16:7). Továbbá, újra megtanította embert isteni származása valóságára, s ez által ember isteni képességét (a halál legyőzését) is tudatára hozta. A Jézus-hit szerint ember nem egy bűnben született és bűnben fetrengő földi élőlény, akit emberáldozattal ki kellett "váltani", (megváltani, stb.) elkárhozott sorsából, hanem Isten gyermeke, aki földi élete során Jézus tanítását követve alkalmat kap fejlődésére, ráérettségéhez képest részt vehet a folyamatos Teremtésben, és földi élete után öntudata visszatérhet forrásához, Istenhez. Részvételét a Teremtésben egészséges testi, lelki és szellemi termékenységével valósítja meg, és ezt az isteni ajándékot ünnepli meg minden évben a tavaszi napéjegyenlőség alkalmával, úgy, ahogyan az teszi emberemlékezet óta.

Boldog testi, lelki, szellemi termékenységet,
leszerelt