20210309
Last updateH, 21 dec. 2020 2am

rovas logo

Amikor Molnos Angéla sok évi külföldi tartózkodásából végre haza tudott térni, első és legfontosabb lelki kötelességének tartotta felhívni figyelmünket nyelvünk nagymérvű romlási folyamatára. A Rákosi és utánna következő politikai korszakok hihetetlen rombolást végeztek minden téren. A...
Ezekről a rovásírásokról Püspöki Nagy Péter beszélt évtizedekkel ezelőtt. Rovásírás van Felsőszemeréden is a templom ajtaján és a tetőn a csúcson van egy felirat. Cirill nem találta fel a glagolitát, azt évszázadokkal korábban ismerték és az...
A napokban teljesen véletlenül akadtam rá az interneten az Árpád Rendjének Jogalapja Tradicionális Egyház honlapjára, amely iránt, az Egyház elnevezéséből következtethető, hozzám hasonló szellemi és lelki irányultság feltételezése keltette fel az érdeklődésemet. A honlapon, betű...
Elkezdődött a foglalkoztatottak nemzeti hovatartozásával és a nemzeti kisebbségi nyelveknek a helyi önkormányzati szervekben való használatával kapcsolatos adatok feldolgozása– közli a szerbiai Emberi Jogi- és Nemzeti Kisebbségi Hivatal a honlapján1 A Hivatal nyolc, az alapvető emberi...

Nyelvünk és a Magyar írás

Kategória: Anyanyelvünk
2010. január 19.
Ha már tudjuk, hogy az őseink mégsem az Ural környékéről szalajtott lovasnomádok voltak, akkor az is nyilvánvalóvá válik számunkra, hogy a nyelvünket sem hozhattuk onnan. Génjeink alapján Európa egyik legősibb népessége vagyunk, és már csak emiatt...
Van egy fiatal olténiai nő, aki eltökélten, kitartóan jelenleg is tanulja a magyar nyelvet. Nincs magyar felmenője, és még csak nem is egy magyar férfi iránti érzelmei sarkallták erre. Ennek a nyelvtanulásnak az előzménye misztikus, már-már...

Péterfai János versek

Kategória: Versek
2016. október 14.
Péterfai János versválogatásai kerülnek ide, de a versek nagyobbrészt a következő honlapon találhatók: http://tunderkiralysag.lapunk.hu/                                           SZÉLIKE KIRÁLYKISASSZONY I. Hetedhét országnál is távolabb, messze, Csak a figyelmedet a táv ne eressze, Túl az Üveghegyen, hol a kismalac túr, Volt...
A két legfontosabb népi szimbólumunk a madár és az oroszlán volt. A madár jelképezte a magyarokat, ez volt az Árpáddal érkező csoport jelvénye, és számos ősi nemesi címerben is benne van. A madár szó összecseng a...
Rovásemlékek nyomában Székelyföldön 1 Székelyföld az a terület, ahol legbőségesebben találkozunk őseink írásának emlékeivel. Nyolcan indultunk el egy mikrobusszal, amelynek vezetőjét is „megfertőztük” a rovásírás iránti érdeklődéssel. Jól sikerült utunk végére az tette fel a koronát,
Rovásemlékek nyomában Székelyföldön 2 Folytatjuk utunkat Székelyföldön, rovásemlékek nyomában. Következő állomásunk Nyikómalomfalva volt, ahol több rovásírásos székelykaput fényképezhettünk. Az 1997-es első rovásírás versenyünk után Szakács Gábor ide hozta a győztes tanulókat, hogy megismerkedjenek az ősi...

Alrovatok

Új írások

Hozzászólások