Egy teória:
Árpád fejedelem sírja
Ebben a folyamatban igen fontos esemény lenne Árpád apánk sírjának megtalálása, hiszen ez szakrális jelentősége miatt elemeiben rázná meg az alvó nemzetet. Újra lenne hitele az ősi krónikáknak, mert semmiféle tudomány nem bizonyít oly mértékben, mint az isteni gondviselést magán hordozó, igaz történelem tanulmányozása. A múltban meghamisított tények, az elferdített események igazságát a látható, régészetileg alátámasztott, kézzelfogható bizonyságok adataival kell igazolni, az alapos kutatás szigorú tényeivel. Amiről nincs adat, az nem valós, amiről mást mondanak, mint aminek látszik, az valójában téves információ. Írom ezt azért, mert sokan bolyonganak a történelem útvesztőiben a hamis tények és mendemondák sűrű ködébe veszve.
Mindig is érdeklődéssel figyeltem, de soha nem volt célom Árpád vezér sírjának kutatása. A könyv első részének, a Pozsonyi csatának az adatgyűjtése során, kutatás céljából végigjártam Ennsburgtól Pozsonyig a történelmi színhelyeket. A Hainburg an der Donau területén, Árpád sírjának lehetséges helyszínére leltem. Mivel a források meggyőzően hatottak, úgy döntöttem, hogy kutatásomat erre a kényes területre is kiterjesztem.
Régóta vallom, hogy egy turáni fejedelmet csak a hagyományoknak megfelelően, rangjához méltón temethettek el. A mi kultúránk ezt egyszerűen megkövetelte. Legfőképpen és megkülönböztetett módon érvényesült ez a tisztességadás a legnagyobb fejedelmek és királyok esetében. A feladat súlyosságát mérlegelve, kutatási eredményeimet tényekkel, meggyőző forrásokkal és fotókkal kívánom bemutatni. Kutatásaimat csak az adott helyszínre, a Hainburg an der Donau területére összpontosítom.
Magyarként azt kívánom, hogy bárcsak ne lenne igazam, és Árpád sírja mégiscsak hazánk mai területén kerülne elő. Az igazság azonban úgy érzem, fontosabb, mint személyes érzelmeim. Fontosnak tartom megemlíteni, hogy a kutatást saját akaratomból és a magam költségén végeztem, mindennemű elkötelezettség és bármiféle állami- vagy érdekképviseleti csoport támogatása nélkül.
Munkámban nem kívánom összefoglalni az eddigi Árpád-sír kutatók műveit, nem célom bírálni munkásságukat. Az ilyen jellegű kutatásokra utalva, írásomban nem áll szándékomban lelkes kutatótársaimat megsérteni vagy magasztalni. Munkájukat megpróbálom csupán tényként bevonni ezen írásomba. Sajnálatos tényként kell azonban közölnöm, hogy ezidáig kutatásaik számomra nem hoztak áttörő, bizonyító jelentőségű adatokat, kutatási eredményeket.
A pilisi és az óbudai kutatások nem találták meg Árpád fejedelem sírját, és az áhítva keresett Sicambriát. Nem került elő komoly bizonyíték a Boldogságos Szent Szűz Mária tiszteletére felszentelt Fehér Egyház hollétére sem. A bizonytalan korú és elnevezésű pilisi romok nem köthetők egyértelműen egyik fentnevezett történelmi emlékhelyhez sem. Csupán létük valós, ám hovatartozásuk erősen vitatható. A romok Sicambriához vagy Etzelburghoz, Attila várához való kötődése sem a források tükrében, sem a régészeti leletek alapján nem bizonyított.
Az általam talált, feltételezett Árpád sír a mai Bad Deutsch Altenburg szakrális temetőjében van. A hatalmas fejedelmi tumulus kutatására vonatkozó forrásokat, a hely történelmét szeretném összefoglalni írásomban. A ma is látható történelmi romok és épületek meggyőzően illeszkednek a történelmi krónikák világába, mintegy bizonyítva, hogy nem járok messze a valóságtól. Ez a kutatómunka teljesen új lehetőség az Árpád-sír kutatásának területén, mert ezen a helyen eddig csak igen kevesen végeztek hasonló irányú, tervszerű, a magyarság történelmére kiterjedő vizsgálódást. A hely történelme szinte ismeretlen az átlag magyar kutatók számára, pedig számtalan szállal kapcsolódik népünk múltjához. Valójában az osztrákok sem ismerik az ide vonatkozó magyar történelmet, és a krónikáink szövegét, ezért nem ismerhették fel a hely kapcsolatát Árpád fejedelemmel és Sicambriával.
Gondolataimat a hat legfontosabb bizonyíték köré csoportosítva kívánom bemutatni az idevonatkozó forrásokkal, fotókkal és egyéb történelmi bizonyítékokkal kiegészítve.
Továbbá részletesen ismertetem azt a metszetet, ami Vetus Buda néven ismert, és Jakobius Tollius 1700-as Epistolae [38] című könyvében látható. Ez a metszet meggyőződésem szerint itt Deutsch Altenburgban készült, illetve ezt a helyet ábrázo.ja, és fontos bizonyíték az általam vallottakra. A John van Vianen [39] által készített metszet földrajzilag - és az ábrázolt történelmi épületek tanulmányozása alapján - egyértelműen e helyszínre utal. Ezek az épületek ma is állnak, vizuálisan összehasonlíthatók a metszet objektumaival, itt Hainburg an der Donau területén. Nem úgy, mint más korábbi műveknél, amelyekben csak feltételezésekre hivatkozva, bizonytalan állításokkal igyekeztek a metszetet a mai Óbuda, illetve a Pilis valamely pontjára erőltetni.
Rendkívül fontosnak tartom e munka során kihangsúlyozni a hely korai történelmi szerepét, mind az ókori, mind a kora középkori időszakot illetően. A fontos történelmi város első nevén, a kelta időkben Carnuntum néven szerepel, amit a római hódítás során is visel. A római időkben Pannonia Superior fővárosa, sőt egy időben császárválasztó, -állító szerepe is volt. Történelmi idejében fontos a hunok, majd később az avarok számára is Carnuntum, amely ekkor valószínűleg már más néven szerepelt. A turáni népek elnevezését illetően, Sicambria és Etzelburg ide vonatkozó elnevezése természetesen bizonyításra vár, ez is e kutatás feladata és része. Árpád idejében a hely újból jelentősen felértékelődött, hiszen a pozsonyi csata felvonulási útjába esett, sőt fontos ütközetek dőltek el a közelében. Később a német-magyar háborúk során számtalan esetben cserélt gazdát a terület, amelynek birtoklásáért hosszú éveken keresztül folytak ádáz csatározások. A németek térnyerése után nevezték el Deutsch-Altenburgnak, majd az újkorban híres gyógyvize miatt Bad Deutsch Altenburg lett a neve.
Árpád sírja
Deutsch Altenburg szakrális temetőjében, a Duna fölött, a Templom-hegyen áll egy tumulus, (Hügelgrab, kurgán), amit a helyi legenda Attila esetleg Árpád sírjának vél. A kurgán magassága 16 méter, míg kúp alakú hantjának átmérője 80 méter körüli lehet. [40] A sírdombra kerengő út vezet fel, egészen a csúcsáig. Alakjában monumentálisnak hat, és magányosan áll a temető parkban. Véleményem szerint formailag hozzá legközelebb a zempléni honfoglalás kori vezéri sírhalom áll. Az ausztriai dromosz-sírok sorozatába nem illik bele. Ezek közül a Balácán, és Rapportkirchenben feltárt sírépítményekkel tudtam összehasonlítani, amelyek jelentősen más formájúak. Az ilyen jellegű sírhalmokra nyugati tájolású, egyenes feljárat vezet, és szinte valamennyi ellipszis alaprajzú. A dromosz sírok falazott, kőépítmény jellege sok esetben azonnal felismerhető.
Az egykori Noricumban és Pannóniában található dromosz sírok főleg a Rábától délre, a Dráva felső folyásánál csoportosulnak. Ezek a kelta, boi népek temetkezésének kulturális emlékei. Korukat az osztrák archeológia az I-II. századra keltezi. A Duna menti provinciák vezető rétegei szintén átvették a halomsíros temetkezés kultúráját, alkalmazkodva az őslakosok temetkezési szokásához. Továbbra is építettek falazott sírkamrákat, de ők is földdel fedték be, így hasonultak a kelta sírépítményekhez. Később a kelták egyszerűbb sírépítményeket is emeltek, amelyhez nem tartoztak falak és boltívek, csupán a földfeltöltés alatt egy méhkas formájú kőrakás állott. Ilyen jellegűek a pannóniai tartomány inotai, kálozi és környei kocsis temetkezések sírjai. Az altenburgi kurgán azonban ezekhez sem hasonlít.
Természetesen a sírhalom korát és történelmi szerepét csak egy mindenre kiterjedő korszerű régészeti ásatás során lehetne kétséget kizáróan tisztázni. Ennek megindításához azonban szükséges a történelmi háttér kutatása, adatgyűjtés az objektumra vonatkozóan. A sírhely kutatásában először J eremiah Milles ( 1714-1784) brit kutató állította, hogy szerinte Árpád magyar fejedelem temetkezési helye lehet. [41]
Később, 1814-1825 között Martin Johann Wikosch professzor kutatott a Templom-hegyen.
Ekkor a kurgánba is belefúrtak és temetkezésre utaló, szórványos leleteket találtak. Gerendából ácsolt sírkamra elkorhadt famaradványait figyelték meg. A halomból egy lándzsahegy is napvilágra jött, de a tárgyról nem készült pontos leírás, így típusa és kormeghatározása bizonytalan. Koponyacsont-maradványok is előkerültek (feltehetően egy gyermek vékony fejtető csontja"). Ám ezek a csontok a kurgán földjének összehordásából egy korábbi korszak temetkezéséből is származhattak úgy, mint azok a bronzkori leletek, amelyek szintén ekkor láttak napvilágot. Erre utal, hogy a leletek rendezetlenül a kutatási terület legkülönbözőbb pontjairól kerültek elő. Valójában senki nem feltételezte azt, hogy a hatalmas sírhalom a szétszórt kísérőleletek alapján megállapított, jelentéktelennek számító gyermek számára készült. Sajnos az 1814-1825 közötti időben, a sírdomb átfúrásával indított kutatás több kárt okozott, mint gondolnánk. Ez a korszerűtlen ásatási módszer a kurgán-kutatásban nem vált be. A talajszint alá ásott aknasír megtalálása ezzel a technikával szinte lehetetlen. A turáni sírok legtöbbje valójában mind az eredeti altalaj alá van süllyesztve.
Az Árpád-sír kutatásának témáját 1894-ben A. von Schweiger-Lerchenfeld [42] dolgozta fel újra. A kutatás beindítását ismét Anonymus krónikája szolgáltatta. Schweiger szintén nem véletlenül vette elő az ősi legendát. A krónika ide vonatkozó része határozottan állítja, hogy Árpád fejedelem sírját rejti az altenburgi tumulus.
A félbehagyott ásatásokat 1912-ben, a Magyar Nemzeti Múzeum kutatásának keretében megújították. Ekkor Szombathy József vezetésével újabb irányból fúrták meg a kurgánt. A centrum közelében fából készült, bőr borítású, keleti típusú pajzs maradványai, gyűrűk, gyöngysorok és egyéb egyszerűbb temetkezési leletek kerültek elő. Sajnos ekkor az alagút a centrum körzetében beomlott, és a kutatást felfüggesztették. Rájöttek, hogy a kurgán kutatása ezzel az átfúrási technikával nem folytatható, mert igen balesetveszélyes a laza földhalom miatt. [43]
A szibériai kurgánkutatások tapasztalatai azt bizonyítják, hogy az ilyen jellegű sírépítményeket célszerűbb, fentről lefelé, egészen az altalajig átmetszeni. Sok esetben ugyanis a sír akár a 10 méter mélységet is meghaladva, az altalajba van ásva. A szelvényt leásva az altalajig, megkereshető a sírfolt, ami meghatározza az aknasír helyzetét. Nem törvényszerű, hogy maga a sír, a centrumban legyen. Sőt sok esetben a sírrablók megtévesztése miatt a fősírhelyet a középponton kívül rejtették el. A szibériai arzsani 2. kurgán fejedelmi sírja is az építmény északnyugati végében volt elrejtve, amelyet aranyban mért gazdagsága miatt Tutanhamon egyiptomi fáraó sírjával hasonlítottak össze. [44] A Tagár kultúra sírhalmainak vizsgálata is ezt bizonyította. Itt a sír építése során az altalajba egy 7,35 x 7,20 méter területű és 3,6 méter mély gödröt ástak a domb nyugati felén. Tehát itt sem a központban. Utána a gödröt körbefalazták, így alakítva ki a sírkamrát. Mikor elkészült, a sírt vastag vörösfenyő törzsekkel fedték le, a lefedés ovális kupolaszerű faemelvényre hasonlíthatott. [45] Talán az altenburgi kurgán átfúrása során talált gerenda-maradványok is az ilyen típusú sír lefedésére használt faanyagból származtak. Ez estben a sírakna a gerenda-maradványok alatt keresendő.
Az oguzi kurgán hatalmas sírépítménye is sok meglepetést adott a feltáró régészek számára. A királyi sír 4,3 méter mély és 18,5 m2 nagyságú aknáját a halom középpontjától 42 méterre délre ásták. Itt sem középre. A sírhely melletti oldalfülkékbe helyezték a királyt, a kísérő mellékletekkel. A déli sírt a központtól 56 méterre ásták, és 4,4 méter mély volt. A központi aknától 36 méter hosszú folyosó vezetett az újabb sírhoz, amelyet 6,6 méter mélyre ástak. Itt fegyveres „őrök" maradványai pihentek. A királynő sírja 5,5 méter mélyen feküdt és habár részben kirabolták, így is 6 OOO darab aranytárgyat tartalmazott. A sírépítménybe lovakat, sőt szekeret is temettek. [46]
Visszatérve Altenburgba, az 1913-as omlás miatt befejezetlen ásatást Georg Kyrle foglalta össze. Írásában közli, hogy bár a régi krónikák vitathatatlanul jelzik, hogy a kurgán Árpád fejedelem sírja lehetett, az ásatás eredménytelen volt ez ügyben. [47] A folytatást a tél beállta, majd az I. világháború kitörése megakadályozta.
Később a hely fontosságát felismerve Keil József végzett a területen kisebb ásatást, 1934-ben. Kutatóárkokat ásatott a tumulus közelében, amit később dunai kaviccsal töltetett be, nyilván azt feltételezve, hogy egyszer a kutatás még folytatódni fog. Keil kutatását egy ide vonatkozó lengyel legenda indította be, amelynek nyomára ez idáig nem sikerült rábukkannom. [48] Mivel az osztrák archeológia is hun-türk típusú tumulusként határozta meg a sírépítményt, van rá remény, hogy a magyar történelmi források összegyűjtésével a kurgán a figyelem középpontjába kerüljön. Az osztrák kutatók a sír hun jellegét azzal indokolták, hogy az alakjában és formájában jelentősen eltér a megszokott Alsó-Ausztriai hasonló temetkezési építményektől. A vaskori tumulusok kutatói, Otto H. Urban és Karl Kaus [49] az altenburgi tumulust nem sorolta be a vaskori kelta és római császárkor halornsírjai közé. Urban, a bécsi egyetem őskori-koraközépkori régész és történész kutatója írt röviden a tumulusról. Kutatásai alapján szerinte „ide temették a legendás királyt, Árpádot, vagy a hunok királyát, Attilát." Tanulmányában leírja, hogy a XVIII-XIX. században sokan keresték itt a királyok kincsét, ami állítólag egy szekérnyi arany lehetett. Jól érzékelték, hogy egyedülálló sírok ritkán fordulnak elő a tartományban, túlnyomórészt csoportokban (3-15 halom) helyezkednek el. Sőt Schandorfban, Königsdorfban és Raxban több mint 50 halom is áll egy csoportban. Az altenburgi emiatt is egyedi esetnek számít a területen. Általában a hun sírokat elrejtve, meglehetősen elhagyatott vidéken, alig lakott területen emelték. Ezzel szemben az altenburgi tumulus szinte figyelemfelkeltő módon a Duna feletti szent hegyen, sűrűn lakott központi területen található.
Az osztrák régészek idevonatkozó munkái mellett ismerünk olyan forrásokat a XIX. századból is, amelyek foglalkoznak az altenburgi tumulus rejtélyével. A XIX században és a XX. század elején Alsó-Ausztria területén is folytak kutatások Attila illetve Árpád fejedelem sírjának megtalálása érdekében, hiszen a nagyszentmiklósi kincsek megtalálása felvillanyozta a kor szellemét az antik világ kutatása iránt. A császári udvar teret nyitott a magyar kutatók előtt is, sőt komoly anyagi támogatásokat különítettek el ezekre a célokra. A Budapesti Hírlapban volt olvasható 1911-ben, hogy dr. Edvi Illés Aladár és dr. Csánky Dezső vezetésével ásatások kezdődtek Wiener Neustadt (Bécsújhely) mellett az ügy érdekében. Ám, mint a híradásból kiderült, a kutatás nem járt jelentős sikerrel, mert csupán hamvasztott kelta maradványokat rejtett ez a tumulus. [50] Csak remélni lehet, hogy Európa közepén, a mindenki által jól ismert mondákból és legendákból kiindulva, nem rabolták ki a fejedelmi, királyi kurgánt. Sajnos a viharos időkben ez is előfordulhatott. Először III. Henrik német-római császár katonáinak hadfelvonulási útjába esett, majd később újból a magyarok birtokolták a területet. Később a morvamezei ütközet katonái pusztították a környéket. Csehek, németek, stájerek, magyarok és kunok. A hatalmi harcok befejezése után tartósan az osztrákok rendezkedtek be ezen a határ menti területen. Hunyadi Mátyás király rövid időre újra elfoglalja a Babenbergek örökségét, AlsóAusztriát. A területet később a törökök is többször elfoglalják bécsi hadjárataik alkalmával. Bizonyíték erre az a John van Vianen-féle metszet, ami Vetus Buda néven szerepel és Hainburg an der Donau területét mutatja. Ezen jól láthatók a török öltözékű személyek, akik az 1683-as bécsi ostromnál jártak újból ezen a területen.
Árpád szablyáját a német-római császári koronázási jelképek között, Bécsben őrzik. [51] Az aranyszerelékes, egyértelműen keleti típusú szablya az osztrákok szerint Nagy Károlyé volt egykoron. Igen ám, de a frankok nem használtak szablyát, főleg nem magyar jellegűt. A magyar régészet kimutatta a bécsihez hasonló fegyvereket, amelyek főleg a Tiszaháton illetve a Bodrogközben kerületek napfényre legfőképpen a karosi temetőből. Állítólag a fegyver a XI. században Salamon magyar király anyjának ajándékaként került Ottó bajor herceg birtokába. [52] Kérdés, hogyan került Salamon király anyjához? Esetleg Árpád sírjából került elő valamilyen formában? El volt-e egyáltalán temetve, ha rövid időre is? Nyilván a fejedelemnek több fegyvere is lehetett, tehát a kérdés nem egyszerű.
A Brockhaus Encyklopédia, (Bécs, 14. kiadás) az altenburgi tumulust magyar temetkezési helyként tartja számon, mint Aryads (Árpád?) temetkezési helyét. Sajnos a keresztnevet rosszul fordították németre, de szinte biztos, hogy Árpádot értettek alatta. [53] A szerzők nem jelölték meg a forrás eredetét, de pontosan közölték annak ide vonatkozó tartalmát. Érdekesség, hogy a szokásostól eltérően Attilát nem említették ezen a helyen, mint máskor, ahol a hun király és Árpád együttesen szerepel.
A Museum der Naturkunde (Bécs) 13. szobájának termében látható egy freskó, ami az altenburgi Boldogságos Szent Szűz Mária székesegyházat ábrázolja. A képet Robert Russ festette 1889-ben. Itt a festő kiemelt szerepet szánt a tumulusnak. Az alkonyati tájban a templom szinte eltörpül a kurgán mellett. A kép aláírása szerint Árpád vagy Attila sít ja lehet a monumentális sírépítmény.
Enea Lanfranconi, [54] a dévényi kőbányák tulajdonosa is az altenburgi kurgánban vélte megtalálni Árpád vezér sírját. Ő mérnökként 1870-ben jött Magyarországra és Pozsonyban telepedett le. Magyarként élt, alapítója volt a Magyar Történeti Társulatnak. Komolyan foglalkozott a magyar történelemmel, így Árpád sírjával is. Határozottan állította, hogy a fejedelem sírját rejti a templomhegyi tumulus. Mivel közvetlenül a kurgán mellett működött egy kőbánya a Pfeffenberghegyen, [55] valószínűleg igen jó rálátása lehetett a terület történelmére és régészeti leleteire. Enea műkincseket, régészeti leleteket is gyűjtött. Budapestnek ajándékozta 14 OOO darabból álló régi térképgyűjteményét, festményei és metszetei egy részét. Az ő találmánya volt az önműködő sikló, amit főleg a dévényi gránitkő bányájában használtak. Találmányát a legfejlettebb országokban is szabadalmaztatták. Az ő emlékének tiszteletére írtam le rövid történetét. [56] A mai Pozsony városában a Lanfranconi városnegyed őrzi emlékét.
Most pedig vizsgáljuk meg a magyar történelemben, hogy igazolható elmélet-e Árpád sírját Deutsch Altenburgban keresni?
A források szerint [57] Árpád a pozsonyi csata (907. július 6.) után röviddel elhunyt. A halál oka lehetett a fejedelem csatában szerzett sebesülése is. A sebesültet a csatatérről a nyári melegben dühöngő pestis elől menekíthették a közeli Camuntumba, a Kárpát-medence akkori legnagyobb városába, lényegében a fővárosba, hiszen Pannónia újraegyesítése után ismét Camuntum látta el ezt a szerepet. A sebesült, ekkor már a hatvanas éveit taposó fejedelem az altenburgi hőforrásoknál gyógyulhatott. Sőt, mivel az itteni gyógyvíz jód és kén tartalmú, a sebek fertőtlenítését is megoldhatta. Azt már az adott kor gyógyítói is nyilván felismerték, hogy a jód milyen hatással van a sebek kezelésére. Ám a vezért a gondos kezelés sem tudta megmenteni. Ez az esemény valószínűsítheti, hogy Árpádot itt helyben helyezték örök nyugalomra. A nyári melegben nem is volt ésszerű hogy a testet messzire szállítsák, már csak kegyeleti okokból sem. Egy turáni fejedelmet, jelen esetben Árpádot a kötelező szokás szerint méltón és pompával kellett eltemetni. Maga a Gesta Hungarorum is hangsúlyozza a tisztességes temetés valóságát.
Tehát az adott kor szokásához híven, a hagyományoknak megfelelően temették el a fejedelmet, nem pedig valamiféle misztikus módon. A tisztes temetés, a hagyományok szerint azt jelenthette, hogy teljes vagy részleges lovas temetkezési formában történt meg a szertartás. A hosszú túlvilági útra melléje helyezték fegyvereit, használati tárgyait, lovának szerszámzatát, valamint bőségesen ellátták étellel-itallal. Hasonlóképpen, mint őseit a keleti pusztákon, vagy mint a zempléni vezéri sír lakóját.
Ahogy a 17. oldalon már említettük, az osztrák régészek magányos lovas sírt találtak Gnadendorfban, ami egy ifjú magyar harcos földi maradványait tartalmazta. A halottat gazdag leletegyüttes kísérte a túlvilágra. Aranyozott ezüstszerelékes szablya, ezüst hajkarikák, pénzek, gazdag lószerszám. A mellékletek hosszan tartó használatról árulkodtak, részben korabeli javításokat találtak rajtuk. Tehát a tárgyak nem a fiatal harcos számára készülhettek, hanem valamely ősétől örökölte. Az ifjú harcos előkelőség sírjában talált pénzek 902-ben keltezettek, így akár a pozsonyi csata áldozata is lehetett.
Számunkra fontos, hogy a Gnadendorfban eltemetett ifjú nemes magyar vitézt is halálának helyszínén helyezték örök nyugalomra, a szokásoknak megfelelően, tisztességesen. Melléje került lovának szerszámzata és teljes hadfelszerelése. Igazi pompával küldték a túlvilágra. A pompa egy fejedelemnek még inkább kijárt. Az égi istenek földi helytartója, a fejedelem vagy király, csak rangjához méltóan távozhatott az örök élet birodalmába. Ez az adott korban azt jelentette, hogy testét földbe temessék, és sírjára halmot emeljenek. A sírhalom az elhunyt földi életének megfelelő nagyságot kívánt. Semmi sem indokolta az adott korban, hogy a testet bárhová száműzzék, elrejtsék. A misztikus temetkezések története sok esetben fantázia szüleménye, egy turáni fejedelem esetében esetleg szentségtörés és tiszteletlenség is lett volna.
Most nézzük meg, mit írnak az ősi krónikák erről a kérdésről. Nemzeti történelmünk legrégibb és legnagyobb eposza, a Gesta Hungarorum, Anonymus P. mester munkája szinte egyedüliként ír az ide vonatkozó eseményekről.
Anonymus értelmezésénél az a legfontosabb, hogy bízzunk eleinkben, és jó szándékkal értelmezzük ezt az írott forrást. Anonymus a királyi kancellária bizalmasa, Isten hű szolgája, már csak tisztsége miatt sem írhatott valótlanságot. Tanult kortársai szintén tisztában lehettek a múlt történéseivel, és nyilván szóvá tették volna a ferdítéseket. A Gesta megírása után eltelt évszázadok folyamán, legfőképpen az újkorban mégis támadták ősi krónikásainkat, sokszor idegen érdekek uszítására. 1827-ben Dobrovszky cseh apát nyíltan hirdette, hogy „nem fog névtelen jegyzőnkön egy hajszálnyi becsületet sem hagyni. "
Mi magyarok soha ne álljunk a hamis próféták uszítása mellé, ne söpörjük le nemzeti történelmünk legértékesebb információit a bölcsek asztaláról!
Knauz Nádor püspök is foglalkozott a XIX. század második felében Árpád sírjának kérdésével.
Munkájában, a „Magyar Sion" első kötetében - Anonymus munkásságát elismerve - határozottan állította, hogy a Boldogságos Szent Szűz Mária temploma azon a helyen épült, ahol Árpádot eltemették. [58] Mátyás Flórián, a XIX. század szaktudósa így jellemzi Anonymus írásában Árpád sírjának helyét: ,,Az etiam-mal erősített Ubi, a caput jluminisre vonatkozik, mert Árpád sírhelyére épitették a templomot, és nem a városban. A temetőhelyet akarja vele jelölni Anonymus. A város említésével csak a folyó irányát határozza meg. A Fehéregyházat Anonymus a kis folyó forrása fölött szintén pontosan megjeloli." [59]
A Gesta Hungarorum 52. fejezetében ez áll.
,,Ezután az Úr megtestesülésének 907. esztendejében Árpád vezér is elköltözött ebből a világból.
Tisztességgel temették őt el egy kis folyónak a forrása felett, amely kőmederben folyik alá Attila király városába. Egyszersmind ott a magyarok megtérése után a Boldogságos Szűz Mária tiszteletére egyház épült, amelyet Fehérnek hívnak." [60]
Megvizsgálva az idézet valóságtartalmát az altenburgi tumulus függvényében, meglepő azonosságok jelentkeznek. A szent hegy alatt, ahol a tumulus is áll, fakadnak a hőforrások, amelyek vizét egy patak a Dunába vezeti. Ennek a pataknak a medrét részben már a római időben kikövezték. A kőmeder főleg a patak torkolatánál maradt meg mostanáig, ahol még a római köves út is látható. A patak itt lényegében egy szabályozott egyenes vonalú csatorna. Tehát az anonymusi állítás igaz, mégpedig minden belemagyarázás nélkül. Ráadásul közvetlen a hegy alatt fut a patak, amely melegvize miatt tűnhetett fel olyan mértékben, hogy szerepe.jen a szűkszavú krónikában.
Az idézett krónika második része is helytálló adat a mai viszonylatban is. A kurgántól alig hatvan lépés távolságra ott áll a ma is Boldogságos Szent Szűz Máriáról elnevezett, monumentális kegytemplom. Az építmény középső taktusában megmaradt a korai Árpád-kori templomrész. Ezt Szent István királyunk építtette 1028-tól. A háromhajós, oszlopcsarnokos bazilika födémszerkezetét öt négyszögű oszlop-pár tartja. A pillérek oszlopfői egyszerű faragással készültek, négyszögletes párkányzattal. Az oszlopokat boltívek kötik össze, amelyek fölött keresztboltozatú a födémszerkezet. Kívülről a tetősík alatt félköríves, karéjokkal díszített párkánysor fut végig az Árpád-kori templomrészen. Az egész épület szépen faragott fehér kváderkövekből épült, melyet a közeli Pfeffenberg kőfejtőjében bányásztak. Az ajtók a főhajó torony alatti részén, illetve a mellékhajó oldalain nyílnak. Szerkezetükben egyszerű bélletes kapuzatok.
A baloldali templomhajó Szent István-oltára felett a király lovas alakja látható a barokk oltárképen, amit gróf Koháry István 1726-ban készíttetett. [61] A székesegyház főoltárképéről a Boldogságos Szent Szűz Mária tekint le ránk a kis Jézussal.
Az egész templom még a mai korban is őrzi a magyar egyházi kultúra emlékeinek egész sorát. A templom jobb oldali hajójához épült a keresztelő kápolna, amely szentély részében szintén gótikus stílusú. Az Árpád-kori székesegyházat a főhajó szentélyének irányában jelentősen kitoldották. Így a bővített templom mérműves ablakokkal tagolt, magas gótikus toldalékot kapott. A szentély területe ezzel a jelentős hozzáépítéssel megnőtt, de az építés során elvesztette Árpád-kori jellegét. Ez a gótikus toldalék kívülről csipkézett, karcsú, agyoncicomázott, pillér jellegű tornyokkal szegélyezett. A pillérek között három magas, kétosztatú ablak lett beépítve. A félköríves szentélyt szintén három karcsú ablak világítja meg. Szintén ekkor épülhetett a karcsú harangtorony is az épület túlsó végére. A két gótikus toldalék tehát mindkét oldalról lezárja az Árpád-kori ősi templomrészt. Ám a török időkben a jelentősen romossá vált tornyot a XX. században átépítették. Ekkor került ide az új bejárat is. A székesegyházat, és a kerektemplomot körbefogó temetőt, kerítőfal övezi. Úgy, ahogy az a régi metszeteken is ábrázolva van.
A székesegyház épitési kora, a Boldogságos Szűzre utaló elnevezése pontosan beleillik az Anonymus által megírt történetbe, tehát a krónika idézett, második része is igaz.
A hatalmas, hosszhajós székesegyház mellett áll egy másik szakrális egyházi épület is, amelyet ma temetkezési kápolnának használnak. Ez egy ősi, Árpád-kori kerektemplom. A rotundához keletre tájolt, félköríves szentély csatlakozik. A szentélyt mindössze egy keletre néző ablak világítja meg. Kapuzata pitvarszerűen előre nyúlik, maga a bejárat rendkívül díszes, bélletes, faragott építészeti remekmű. Lépcsőfokonként egy-egy oszloppal tagolt, a gyátnkővek és főleg az oszlopfők igen gazdagon faragottak. Az épület párkánysora díszítésében azonos a mellette álló nagy temploméval. A falazatot szakaszonként stilizált féloszlopok díszítik. Az egyik épület kövére az „élet rozscja" magyaros szimbólumát faragták az építőmesterek. Egy másikon a hun liliom látszik, melynek nyila keletről nyugatra mutat. Itt megjegyezném, hogy az egykori Carnuntum városában, a mai Petronell településrészen is van egy igen hasonló kerektemplom. Ez arra utalhat, hogy nem csupán temető-kápolnaként számolhatunk velük.
Építési korát az osztrákok a XII. század elejére datálják. Az építés időpontja régészeti szempontból erősen vitatott. A kerektemplomok kormeghatározásánál sajnálatos gyakorlat, hogy az építmények korát fiatalítják". Ennek egyik fő oka, hogy Szent István királyunk római keresztény államának megalapítása előtt nem épülhetett egyházi épület a Kárpát-medencében a hivatalos egyháztörténet szerint. Ez az álláspont tarthatatlan, hiszen pl. az osztrák és német történészek is keresztény avar puspokségeket tartanak számon területen, már a lX századtól. A keresztény vallás megléte Pannóniában töretlenül kimutatható a római kortól, egészen Árpád népének bejöveteléig. Igaz, voltak olyan időszakok, amikor csak szórványban. Az avar idők kereszténységének központja Moseburg (Zalavár) írott forrásokkal is igazolható.
Számos esetben a pannóniai kerektemplomok Szent István uralkodása előtt épültek. A kerektemplomok funkciója és a bennük zajló liturgia inkább a keleti keresztény rítusnak felel meg. Altenburg esetében, a hosszhajós templom építése után vajon mi indokolta egy kerektemplom felépítését a hatalmas épület árnyékában? Szinte biztos, hogy a rotunda épült előbb. Igen fontos, hogy ne felejtsük el: ez a terület a jelzett időben a magyar érdekszférához, s területhez tartozott.
Összefoglalva:
A Szent-hegyen álló Árpád-halom mellett szakrális épületek állnak, amelyet felszentelési nevükkel igazolnak az ősi krónikák. Az egész hegy, összességében egy szakrális temető helyszínét mutatja még a mai korban is. Egy kis folyó feje fölött található, ahogy azt Anonymus írja, a kőmederben folyó patak felső folyásánál. A kövezett meder egyenes, láthatóan mérnöki munka. Az egyházi épületek fehér mészkőből épültek, tehát hívhatták Fehér [62] Templomnak is, mint ez számtalan esetben elő is fordul a Kárpát-hazában. Esetleg utalhat Györffy György magyarázatára is: ,,a helynevekben a fehér szín a királyi udvarral való kapcsolatra, esetleg a templomok királyi alapítására utal". Ez a magyarázat levezethető a fehér színnek a hatalmi elithez való kapcsolatából. Kiegészítésül: ,,A fehéregyházak, fehértemplomok a fehér magyarok, tehát az államhatalomhoz hű, kereszténységükben erős közösségek templomai is lehettek." [63] Tehát a Szent István király által építetett altenburgi székesegyház is nyilván ide sorolható.
Amennyiben Árpádot valóban ide temették, akkor ez a hely a krónikák szerint azonos kell, hogy legyen Sicambriával, illetve Attila városával, Etzilburggal.
Vizsgáljuk meg ennek a lehetőségét is a legendák szövegére hivatkozva:
,,Attila királyi székhelyet állított magának a Duna melletti felső hévizek fölött. Minden régi Épületet, amit ott talált megújitatott, és az egészet igen erős fallal vétette körül. Ezt magyar nyelven most Budavárnak mondják, a németek pedig Etzilburgnak hivják. "
A pannóniai tartomány Duna menti ,felső hévizei" a folyó legfelsőbb folyásánál nézve, a régi Carnuntum, illetve a mai Bad Deutsch-Altenburg területén vannak. Tehát a krónika ,felső hévíz" jelentése egyértelműen ide azonosítható. A Duna mentén feljebb nincs Pannóniában több hőforrás. Ráadásul a „civitatem Athilae regis" elnevezés is jelzi, hogy a .Ecelburg" név Attila nevéhez kapcsolódik, és nem Aquincum (Acincum) félremagyarázott változata.
Különösképpen, hogy a Hainburgot is említő Nibelung-ének valójában Etzilburgnak nevezi Attila városát. Maga a vár szó (Burg) különben ma is él a város elnevezésében, csak Német Öreg Várrá alakult a nemzetségváltás során. Dénes József szerint a Pfeffenbergen (Püspök-hegyen) faszerkezetes, sáncokkal övezett, régi vár állott. Szerinte ez a vár a magyar időkre jellemző. Sajnos a hegyet a XX. században kőbányászat céljára széthordták. [64]
Többen írják [65] : ,,Kétségtelen, hogy Attila király a régi Sicambriát felijitaua, ami később avar székhely is lehetett, mcjd Árpád esküdttársaival együtt megcsodálta annak maradványait, de a romok ez időbeli helyreállításáról se a Gestában sem a Krónikában nem esik szó."
Itt kétségtelenül egy hatalmas romvárosról van szó, amit Attila újjáépíttetett. A római hódítások révén Carnuntum Pannónia [66] tartomány részévé vált.
Camuntum története
Területe az őskortól lakott. A kelták egyik legfontosabb oppidumukat a Braunbergen (Bamahegyen) építették fel. Maradványait feltárták a régészek. A város neve, Carnuntum is a keltáktól származik. Petronell mellett is volt egy őstelep, ahol a veteránok és római kereskedők sírjait is sikerült felkutatni, Kubischek [67] ezt a telepet jelentősnek véli. A kelta hangzású tulajdonnevek ritkábban fordulnak elő itt, mint máshol a provincia területén, mert a római műveltség kezdetektől fogva szervesen ráépült a kelta őslakosságra és átvette a vezető szerepet.
A város jelentősége a római hódításokkal tovább fokozódott. Első rangú katonai állomás és város lett Pannóniában. Helyét a Duna jobb partján, a mai Bad Deutsch Altenburg és Petronell helységek területén óriási római építmények maradványai jelzik. Épületek, föliratos kőemlékek, szobrok és rengeteg régészeti lelet került itt a Camuntumi Múzeumba. A faragott kövek némelyikén a város neve is szerepel. Car(nuntum) CIL III 4495 és Kar(nunum) (u.o.11139) formában fordul elő. Teljes névalakban olvasható egy afrikai (CIL VIII. 2675Camunto) illetve egy ó-szőnyi (CIL: III 11019 Kamunto) feliratú kövön.
Mérföldkövek eddig a Camuntumot Vindobonával (Bécs) összekötő útról kerültek elő, a 7 közül 6 Schwechatról (CIL. III. 4641-466). Ezek ugyanazzal a távolságot mutató számmal vannak jelölve. Ez az út a Duna jobb partján tovább ment Brigettión keresztül Aquincum irányába. Maradványai Altenburg alatt ma is jól láthatók a Duna parton. A harmadik és egyben legjelentősebb út, a ,,Borostyán út" az északi tengertől, Kaup városától a Morva-kapun keresztül vezetett Camuntumba, majd onnét tovább Kismartonon, Szombathelyen (Savaria) át Itáliába. A város kereskedelmi jelentőségét mutatja, hogy már Néró császár idejében a távolságot az északi tengerig Camuntumtól számolták.
Még nagyobb volt azonban Camuntum stratégiai jelentősége. Tiberius császár Kr. u. 6-ban a camuntumi gázlót találta a legalkalmasabbnak, hogy itt átkelve a Dunán megtámadja Marobduust, a markomannok királyát. Vellejus szerint, [68] Camuntum ebben az időben még Noricum tartományhoz tartozott. Azonban amikor a római hódítás Pannóniában is elérte a Duna vonalát, komoly katonai helyőrséggel látták el, és Pannóniához csatolták.
A sírfeliratok szerint, már Claudius császár előtt a XV. Apollinaris légió állandó katonai tábort épített Camuntumban. [69] Rövid időre, '63-ban ez a légió elhagyja ugyan a várost, de Jeruzsálem bevétele után - amint a kőfeliratok is jelzik: 73-ban - újból visszatér. A katonai tábort jelentősen megerősítik, ami ma is könnyen felismerhető az úgynevezett „Burgfeld" nevű magaslaton. A Duna felőli oldalát a folyó elmosta, de három oldalán még 3-5 méter mély, néhol 20 méter széles övező árok ma is látszik. Területe 350-400 méteres, négyszög. Az ásatások nyomán 1877-től napfényre kerültek az erőd falai és a kapu két védőtoronnyal.
A XV Apolloniaris légió Trajánus uralkodása alatt véglegesen elhagyta Carnuntumot. Rövid ideig a X Gemina légió foglalta el a helyét. Utána a dáciai háborúk veteránjaival feltöltött _XIV Gemina Martia Victrix légió költözött ide véglegesen. Ez a légió Tiberius császár alatt már harcolt Pannóniában a markomannok ellen, de a császár 9-ben a Felső-Rajna vidékére vezényelte őket. A légiót 43-ban Claudius Britannia legyőzésére küldte s a nagy ütközetben, melyben Suetonius Boadicea királynőt legyőzte, egymaga harcolt. Nero a légiót hősiességéért a Martia Victrix melléknevekkel tüntette ki. A légió a nagy markomann háborúkban is vitézül harcolt.
A katonaváros Vespasianus uralkodása alatt tovább bővült kaszárnyák, műhelyek, raktárak sokaságával, kórházzal. A század végén a tábortól délnyugatra lovassági telepet létesítettek. A katonaságot kiszolgáló, logisztikai civil lakótelepek is egyre bővültek, és Hadrianus császár idejére városi szintre emelkedtek. A polgárvárost Hadrianus municipium rangra emelte. (Municipium Aelium Carnuntum). Tehát a városi jogot kétségkívül Hadrianus császárnak köszönhette Carnuntum. Erre utaló föliratos kőemlékek is előkerültek a város területén végzett ásatások során. A Jupiter-szentélyt a város keleti peremén emelkedő Pfaffenbergen emelték.
A Mithras-kultusz [70] igencsak korán jelent meg Carnuntumban. A provincia legkorábbi Mithraeumát Antonius Pius császár (uralkodott 138-161 között) korára keltezik. Ezt a Mithrasgyülekezetet poetovioi vámtisztviselők hozták létre. [71] A városi katonaság és közigazgatás egyben vallástörténeti folyamatok tényezője is volt.
A Trajanus uralkodása alatt ide vezényelt XIV. légió véglegesen a városban maradt. Ezen kívül itt állomásozott a Classis Flavia Pannonica dunai flotta első hajóraja is. A markomann háborúk idején a 171-173 közötti években Marcos Aurelius főhadiszállása volt, mivel a háború súlypontja ezen a vidéken zajlott. A császár a városban három évet töltött, ahol egy tudományos műve is született. Carnuntum Pannónia fővárosa, majd a kettéosztást követően Pannonia Superior fővárosa lett. Később, az újraegyesítésnél ismét Pannónia fővárosa, sőt a Kárpát-medence legnagyobb városa lett. Ekkor közel 70 000 lakosa volt Carnuntumnak.
Itt megjegyezném, hogy Aquincum 15 000 lakosú ebben az időben. A főváros helytartóját, Septimius Severust 193. április 9-én, Carnuntumban római császárrá kiáltották ki, Pertinax császár meggyilkolását követően. Légióinak gerincét a dunai provinciák, de főleg pannóniai katonák alkották. Ez után a település, mint colonia szerepel még (mint colonia Septimiai. A Septimia melléknév elég bizonyíték arra, hogy a colonia rangot Carnuntum Sepimius Severus császárnak köszönhette.
A colonia lakói közül többen ismeretesek név szerint. (CIL. III. 4170, 4236, 4567) A colonia tisztségviselői viszont ez idáig ismeretlenek. A katonai collégiumok közül talán kettő érdemel említést. Az egyik felírat collegium veteranorum centonariorum - egy veterán légiós centurió emlékét őrzi, míg a másik egy légiós katonáról állít emléket. 260-ban, a tartomány helytartója, Regalianus császárrá kiáltatta ki magát Camuntumban, de a trón megszerzésére tett kísérlete kudarcba fulladt.
Jeles nap volt Camuntum életében a nagy háborúk után, 307-ben, az úgynevezett „császártalálkozó". Galerius Licinius, itt emelte bajtársát „augustussá", Diocletianus és Maximianus Daia jelenlétében. A történelem ezt az időszakot a római korban tetrarchia, a válság idejének nevezi. A császárok llliricum provincia császárává választják Liciniust.
A város szerepében fontos, hogy ekkor felújítják a legnagyobb Mithras-szentélyt. Nagy (1.) Konstantinos, Julianus Apostata és I. Valentinianus császárok is megfordultak Camuntumban, mint a provincia legfontosabb városában. Látogatásukat semmilyen különösebb emlék nem őrizte meg. Azonban a háborús dúlások közben romossá vált várost Valentinianus stratégiailag még mindig fontos településnek nevezte.
Történelmének folytatása a Sicambria alcímben olvasható tovább, de előtte szólnom kell még röviden a római romok újkori felfedezéséről.
A rendszeres ásatások 1857-ben kezdődtek, amikor az Osztrák Császárság műemléki bizottsága Deutsch-Altenburgnál egy nagyobb fürdőtelepet ásatott ki. Jöttek elő a régészeti leletek, feliratos kőemlékek az ásatás eredményéből nagy számban. Néhány évvel később a kibővített kutatás során előkerült a castrum erődítésének romja, majd az amphitheátrum is napfényre került.
Az aréna hossztengelye 72,2 méter, míg a szélessége 45,5 méter. Az aquincumi 53,36 méter hosszú és 44 méter széles. A felépítményből alig maradt meg valami. Mindössze a két körfalat láthatjuk, továbbá az ezek között küllőszerűen elhelyezett falazatok sorát. Ezek tartották egykoron az ülősorokat. A camuntumi amphitheátrumra legfőképpen a kereszttengely déli végén elhelyezett páholyszerű fülke jellemző, nyilván a helytartónak és az előkelőségeknek fenntartva.
Mint Aquincumban, úgy Camuntumban is megállapítást nyert, hogy az amphitheatrummal kapcsolatban állott Nemesis szentélye. A Nemesis-kultusz szorosan összefüggött az amphitheatralis játékokkal. Camuntumban, a keleti kapualjban, eredeti helyén állva találták meg a Juno Nemesis tiszteletére emelt fogadalmi oltárkőt. A nagy tisztelettel felövezett istennő a teátrális játékok imádott bálványa lehetett. [72] Még ennek felfedezése előtt akadtak Dolichenus szentélyére és a harmadik Mithraeumra. Mind a három szentélyben a szobrok és föliratos kőemlékek meglepő sokasága látott újra napvilágot. Azóta a kutatás rendületlenül folyik Camuntum területén és a leletek nagy többsége látható is a régészeti múzeumban. A feltárt és restaurált épületek pedig Bad Deutsch-Altenburg illetve Petronell területén. A romok mai szétszórtságából következtetni lehet a város egykori monumentális voltára.
Sicambria
A középkori krónikák szerint Attila (ill. Atilla) Sicambriában, a Duna mellett, fényes palotában lakott. Ekkor Attila városának és Etzilburgnak is nevezték. Etzilburgban keresztény egyház is állt, amelyről a krónikák sűrűn tesznek említést. Deutsch-Altenburg egy része ma is hatalmas rommező, amely a régészeti kutatások tükrében szinte minden időben lakott hely, főváros volt. A város régészeti kutatása közben előkerült leletek egy része is elkülöníthető a római hagyatéktól. Ezek közül talán csak a rovásos gyűrűket említeném, amelyek megfejtése bizonyára érdekes feladat lenne a magyar kutatók számára is. A múzeumi ismertetőben az ilyen jellegű tárgyakat csak tényként közlik, de minden esetben magyarázat nélkül. Szintén elgondolkodtató a tucatnyi „Attillus" [73] feliratú faragott kőemlék, amely az itteni formákban sehol nem került még elő a provinciában.
A Frank Birodalom császára, Nagy Károly az avarok elleni utolsó nagy csatáját Pannóniában, a Duna mellett vívta. Ott, ahol az avarok fővárosa, Attila Etzilburgja állott. A császár a győzelem után az elfoglalt várost elpusztította, majd a helyén, a Duna közelében, a nagy hegyek alján, egy jelentéktelen dombon keresztény templomot építetett. [74] És láss csodát: a leírás megegyezik az altenburgi helyszínnel. A valóban jelentéktelen, 20 méter magas dombon állnak az egyházi épületek a Duna fölött. Ezt a templomot építette újjá Szent István és nevezték el Fehéregyháznak (Alba Ecclesia). Természetesen ilyen jelentős építményt nem akárhová és nem akárkinek a tiszteletére, emlékére emeltek.
Antonio Bonfini, Mátyás király történetírója így emlékezik meg a témáról:
,,Miután Károly a magyarokat legyőzte, Sicambria erődítményeit leromboltatta, adót vetett ki, a fegyvereket beszedette és a régi bálvány-templomokat lebontatta. Azokkal, akik a keresztény vallást felvették, kegyesen bánt, nekik, hogy legyen helyük a keresztény isteni szolgálatot gyakorolni, felépitette Mária egyházát. " [75]
Heltai Gáspár szintén hasonlóan fogalmaz.
,,És az város végén, az hegy alatt, egy Boldog Asszony Egyházat rakatta, melyet fejér avagy fényes Boldog Asszonynak nevezének. " [76]
Inchoffer Fehéregyház alapítását 803-ra teszi (melyet Nagy Károly alapított). [77] Valójában Nagy Károly barátja és történetírója, Eginhardt nem említi a Sicambriában alapított, a Boldog Asszony tiszteletére emelt egyházat. Az avarok, magyarok elleni hadjáratot kielégítően tárgyalja és tudósít a császár győzelméről. ,,Maga a hely, ahol a Khagan (kagán) egykori palotája állt, nyomát sem mutatta fel többé, hogy ember lakott benne. " Tehát a történetíró szerint is Nagy Károly valójában földig romboltatta Sicambriát, illetve Attila városát. Dolgát valószínűleg jelentősen megkönnyíthette, hogy az építmények túlnyomó többsége fából épülhetett, és így az a lángokban elenyészett. Rombolásával nem csak a „bálványokat" és épületeket pusztította el, de mint látjuk, sajnos még az emlékezetből is szinte tudatosan kitörölte, ill. kiölte Sicambria létezését. Földrajzi helyzetét mindenféleképpen sikerült lényegében behatárolhatatlanná tennie.
A mai Buda területére Nagy Károly hadai valójában soha nem juthattak el. Legalábbis erre igazolható forrás, régészeti lelet nem utal. Aquincumot a sorozatos barbár támadások miatt 420 körül a rómaiak véglegesen kiürítették, és a háborúk során romhalmazzá vált. A város hunok által való újjáépítésére nincs bizonyítékunk, így Nagy Károlynak nem is lett volna mit lerombolnia már 803-ban.
Camuntumban, a szakrális temetődomb és egyházi építmények fölött ott áll a nagy hegy, amit egykoron Sicannak neveztek. A mai neve rendkívül érdekes. Hundsheimer-berg. Magyarul Kutyák Otthonának Hegye. Ez az elnevezés eleinte Hunsheimer-berg formában szerepelhetett, ami valójában a Hunok Otthonának Hegyét jelentette. Ám a németek térnyerése után egyszerűen lekutyázták a hunokat, így kaphatta ij nevét és lett belőle Kutyák Otthona.
Tudjuk, hogy Attilát a nyugati keresztény világ Isten Ostorának nevezte és sok esetben kutyafejjel ábrázolta. A hunok és magyarok szokása volt ketté vágott kutyára esküdni, amelynek megszegése főbenjáró bűnnek számított. Az ellenség is jól tudta ezt, és nemegyszer fordult elő, hogy döglött kutyákat dobáltak a csatatereken a magyarok elé. Ezzel az ellenség igyekezett felbőszíteni minket, és elhamarkodott támadásra ösztönözni. Legfőképpen a csehek, így II. Ottokár ingerelte ily módon seregeinket. A gúnynév azonban egyértelműen utal a hunok lakhelyére, ami ez esetben Etzilburg, Attila városa volt.
Nagy kérdés azonban, miért Buda neve maradt fenn az utókor számára egy város elnevezésében, Attilával szemben. Hiszen a történelem mai álláspontja szerint Attila volt az ismertebb, nagyobb hatalmú hun király, míg Buda csak, mint társuralkodó szerepel a köztudatban. Így nyilván az lenne logikus, ha és amennyiben Attila városa azonos lett volna a mai Budával, azt a nagyobb méltóságról, Attiláról nevezték volna el.
Lehetséges azonban, hogy Attila városa Buda városával nem volt teljesen azonos, sőt nem is ezen a környéken lehetett. Külön volt tehát Attila városa, Sicambria (Etzilburg], illetve Buda városa. Mivel a történelem viharai során Sicambria területe elveszett a magyarság számára, a németek új nevet adtak neki. Ez a krónikából is kiderül, mert a teutonok a várost sokáig Etzilburgnak nevezték. A keveredés abból is fakadhat, hogy néha Buda király is tartózkodhatott Etzilburgban, esetleg még ezt a várost is elneveztethették róla. Attila ugyanis nem kedvelte a kőfalú házakat, városokat.
,,A városoknak, váraknak ura vágyott lenni, s azokon uralkodni, de bennük lakni nem szeretett.
Idegen fajta kísérete lakik vala városokban és falvakban" [78] Attila ezért inkább a Duna-Tisza között keresendő úgynevezett nyári szállásán, fővárosában lakott. Tudjuk a követjárások idején is ott tartózkodott. Hiszen Priszkosz rétor írásában megmaradt, hogy azon a sík helyen sem kő, sem pedig erdők nem voltak. Csupán Onogessius fővezér épülete volt Pannóniából hozott kövekből építve.
Lényeges továbbá, hogy a sicamberekről szóló első említések a római történetírásban akkor bukkannak fel, amikor Pannóniát hódoltatják a légiók. Ez azt jelenti, hogy a sicamberek pannóniai népek voltak. Tacitus, Claudius és Plinius is írt a sicamberek seregeiről, akik a rómaiak szövetségesei voltak. A valóság igazolását, eredetiségét bizonyítja Chlodwig megkeresztelése, aki később megalapítja a Frank Birodalmat. Hajtsd meg a fejed büszke Sicamber, imádd, amit eddig megégettél és égesd el, amit eddig imádtál!" [79] Ezt mondta Remigius püspök Reimsben, midőn megkeresztelte Chlodwigot.
Figyelemre méltó továbbá, hogy a régi Kézai, Thuróczy, Budai, és Képes Krónika mind azt állítják, hogy a régi Buda Sicambria romjain épült fel. Ezek a történelmi kútfők ismertették a frankoknak és gallusoknak a Duna-melléki Sicambriából való származásának legendáját is. A francia hagyomány szerint őseik Trójából származtak, és Sicambriából indultak el nyugatra, ahol később a Szajna partján Párizst megalapították. Az egykori trójai herceg Paris emlékezetére.
Sicambria a Kárpát-medencében ősi helyiségnévnek számít, hiszen az Árpád-kortól a XVII. századig említik a krónikák, Kézaitól Istvánfyig. A XVI. század végén még Oláh Miklós püspök is említi Sicambria városát. Azonban pontos földrajzi meghatározások nem mutatnak rá a város helyzetére. Ezért is vitatott a pontos helyszíne a mai napig is. Egy biztos csupán, hogy a város a Duna par.ján, a felső hévizeknél, egy nagy és ősi romvárosra épült. Ezek a mutatók bizony így a mai Deutsch-Altenburgra is kétségtelenül ráillenek.
A város alatt, ahol a kövezett medrű patak torkollik a Dunába, megtalálható az egykori római kövesút maradványa. Ezt az utat a hajóvontatók is használhatták, hiszen szinte a vízparton vezet. A város alatt egy ma is látható gázló vezet át a Dunán, ami az egykorú Borostyán út vonalába esett. Az értékes ásványi anyagot ezen az útvonalon szállították Itáliába. A gázlóról a krónikák is megemlékeznek, midőn Attila hadai itt keltek át a Dunán, majd az „ausztriai Tulna városa felé vonultak, ami három pihenőre van Bécstől." [80] A krónikás azt is hozzá teszi, hogy Tulna városát ekkor még a latinok lakták. Tehát, itt a mai ausztriai Tullnról lehet szó, amely közel esik Camuntumhoz, illetve Attila városához.
Itt meg kell jegyeznem, hogy Dümmerth Dezső a pannóniai Tolnával azonosítja a krónikában szereplő Tulna városát. Ezt Berenik Anna „nagyszerű meglátásnak" állítja be a Nem oda Buda! című tanulmányában. Ehhez viszont előbb be kéne bizonyítani, hogy a hazai Tolna létezett-e városként Attila idejében. Az ausztriai Tulln viszont létezett, a római időkben Comagena néven jelentős erődített település volt a Duna déli partján. (Érdekes a névegyezés: Commagéné Kommagéné - ókori, turáni eredetű királyság, városállam Észak-Szíriában, az Eufrátesz folyónál, a Taurus-hegységtől délre. Története, kultúrája, vallása számos szállal kötődik a sumer-káldpártus népekéhez. Kr.u. 17-ben a Római Birodalom része lett. A szerk.)
Akárhogy is volt, Tulln városában áll a Duna parton Európa legmonumentálisabb hun szoborcsoportja, méltó emléket állítva a legendás hun királynak. A Nibelung-éneket tartalmazó .konyv" a szoborcsoport része, és az olvasható benne, hogy egykoron itt volt Magyarország és Németország határa. A kutatások szempontjából rendkívül jelentős ez a mondat.
Visszatérve Carnuntumhoz, a stratégiailag oly fontos hely biztosított átkelést a magyarok nyugati hadjáratai alkalmával is. A Duna főágán ezen a helyen volt a legbiztonságosabb átkelő nyugat felé. A római korban, a markomann háborúk idején is ezért játszott fontos szerepet Camuntum a történelemben. Marcos Aurelius éppen ezért három évig innen irányította a római légiókat.
Állításomra a további bizonyítékot a Fehérvár-Fehéifolt Alapítvány címoldalának XVII. századi metszete szolgáltatta. [81] A metszetet Jacobius Tollius „Epistolae" című könyvében közölte, az ábrát John van Vianen, valószínűleg az 1683-as bécsi török hadjárat során készítette, amikor a törökök Altenburgot is elfoglalták. Ez a metszet a mai Óbuda területére földrajzilag nem illik rá, viszont pontosan egyezik Hainburg an der Donau geológiai viszonyaival. A metszetet a mai Budával azonosítani nem lehet. Talán a budai várhegy és a mögötte álló Gellért-hegy még belefér a képbe, de a hegytől balra álló, Csepel-szigetre ábrázolt két magas hegy bizony hamis állítás. Sőt a Duna - ellentétben a valósággal - a Gellért-hegytől számítva balra kanyarodik a metszeten, így ez sem lehet igaz. Viszont a metszetet rajzoló mester, ekkorát nem tévedhetett. A metszet tehát máshol készült, más helyet ábrázol. Egy másik állítás szerint a Szűz Mária temploma az Ezüst-hegyen állott, de valljuk be őszintén, erre sincs perdöntő bizonyíték. [82]
Nézzük meg, mi a helyzet Deutsch-Altenburg függvényében!
A mester a metszetet az egykori római Petronell városából nézve ábrázolta, így látva Deutsch Altenburgot, illetve az egykori Sicambriát. Először a Templom-hegy tűnik elő, mögötte a Gellérthegyre kissé hasonló hainburgi-várhegy, amely már a Nibelung-énekben is szerepelt. Ettől balra egy magas hegy látható a Braun-berg, amelyen egy kelta oppidumot tártak fel a régészek. A Templomhegytől jobbra az egykori Sican-hegy, mai nevén a Hundsheimer-berg látható.
A domborzati viszonyok szerint tehát a Vetus-Buda, Alt-Offen című, XVII. századi metszet egyértelműen a valóságot rögzíti Altenburgban, és nem tényszerű a mai Óbuda területére nézve. Sőt a Duna itt, Altenburgban a hainburgi-várhegy mellett balra kanyarodik, úgy ahogy a művész is ábrázolta a metszeten.
Maga a városkép ábrázolása sem egyezik meg a török kori Budával, ezt a legnagyobb lokálpatrióták sem merik vállalni. A metszeten semmilyen várra utaló erődítmény nem látszik, csak a kerítő-fallal övezett templom tornya és a város épületei. A képen látható romok inkább az ősi Carnuntum, Sicambria épületeinek maradványai lehetnek, amelyek még ma is megvannak a városban. A metszeten ábrázolt székesegyház a Szent István király által építetett Boldogságos Szűz Mária templomának pontos, XVII. századi ábrázolása. Jól látható az egytornyú, romos épület, a magas szentély részletével, aminek gótikus romjait Darai Lajos is jelezte a metszeten. [83] Ez a gótikus szentélyrész valójában igen fontos bizonyíték, hiszen igencsak egyedi, és csakis Altenburgban áll ebben a formában. Sőt a torony támpillérei is a mai valóságot tükrözik.
A torony ablakait és annak új bejáratát a II. világháború után neogótikus stílusban állították helyre a Marienkirche Bad Deutsch-Altenburg szakkatalógusa szerint. Szintén azonosságot mutat a kerítőfal, és a székesegyháztól jobbra látható kerektemplom. Még az épület tájolása is a mai helyzet pontos megfelelője. Sőt a 20 méter magasságú Templom-hegy is konkrét helyszínnek tekinthető. Az építményt ölelő, és a metszeten is látható teraszok ma is szintén megvannak. A metszeten, a templomtól jobbra látható rotunda ismét feltűnik egy 1774-es altenburgi templom ábrázolásának metszetén, pontosan azonos helyen. Ez az épület az 1774-es Wien-Albertina nevű metszeten kettős kereszttel és magas, kúpos tetővel van ábrázolva. Ez a forma mindkét metszeten, így szintén hasonlatos. Az egyedi épületek a metszeteken kétséget kizáróan azonosak, tehát a két metszet egy helyen készült. Úgyszintén a metszeten ábrázolt út feijárata, ami ma a hegyről a városba vezet.
További fontos tényező, hogy az altenburgi Mária-templom megvan a valóságban, és helyét nem csak feltételezni lehet, mint azt teszi Sashegyi Sándor és az ő nyomdokain haladó Pilis-kutatók, a Szente-tanya helyét illetően. [84]
A közeli településrészeken, így a Pomáz falu közepén álló ősi templomra nincs semmilyen kézzelfogható konkrét bizonyíték, főleg annak Szent István-kori jellegére. Írom ezt azért, mert itt, a Budai Káptalan egykori területén is folytak kutatások Sicambria helyének azonosítására. A fentebb jelzett területen igen sok romot rejt a föld, tehát a kutatások fontosak lennének, de sajnos jelen esetben a konkrét bizonyíték kevés, a feltételezések, pedig nem túl meggyőzőek.
A mai Óbudán előkerült középkori leletanyag is kevés ahhoz, hogy egy Árpád-kori főváros maradványait bizonyítsa. Itt a XIX. század közepétől vallatják a földet a régészek, de hiába. Schoenwisner osztrák régész nem ismerte el a mai Óbudát Sicambriának és Herculliának, csak azt tudta kimutatni, hogy ennek a városnak a régi római neve Aquincum volt.
A magyar régészek és Óbuda-kutatók egész hada szintén nem ért el kézzelfogható eredményt Sicambria és Árpád, illetve Attila sírjának kutatásában. Érdy János, Rómer Flóris, Thay Kálmán, Wekerle László és sokan mások kutattak itt évekig, de ásatásaik Sicambria ügyében kudarcot vallottak. Sőt Rómer Flóris határozottan azt állította, hogy a Viktória téglagyár területén előkerült templomrom sem lehetett a Szent István-kori Alba Maria egyháza az előkerült régészeti leletek alapján.
Wekerle László sok éven át kutatott Árpád sírja után Óbuda térségében, de főleg csak római emlékeket ásott ki. A Kapuczinus-dombon megkezdett kutatásai is Sicambria megtalálására irányultak. Az ígéretes rommező azonban csak egy római telep villamaradványait rejtette. Az itt talált viszonylag nagyméretű antik ezüstkorsó [85] is egy római ciszterna mélyéről került elő. Maga a régész is csalódottan számolt be a kutatásról:
,,Amit a Kapuczinus - dombon kerestem, azt nem találtam. Amit pedig találtam az nem elég arra, hogy a keresettnek (Sicambriának) nyomára vezessen. A negatív bizonyítékok arra a pozitív eredményre vezetnek, hogy a remetehegyi promontoriumnak ezen a részén hajdan csak római nyaralók álltak." /8~]
Azóta sok év eltelt, számtalan régészeti feltárás történt a területen, még sincs új bizonyíték Óbuda és Sicambria azonosságára.
Feltételezhetjük, hogy esetleg a kudarc oka az, hogy a feltételezések alapján nem a megfelelő helyen folytak a kutatások. Erre több szakember, történész, régész is utalt már, de a lokálpatriotizmus erősebbnek bizonyult a tényeknél.
Álláspontom szerint azon kutatásoké a jövő, amelyek nem álmokat kergetnek, hanem állításaikat konkrét bizonyítékokkal támasz.ják alá. A sok feltételezéssel szemben az altenburgi kutatások tényszerűek, a megtekinthető valóságon alapulnak. A krónikákban különös hangsúllyal említett székesegyház, amelyet Szent István alapított 1028-ban s, amelyet a Boldogságos Szent Szűz Mária tiszteletére szenteltek fel, és amely Árpád fejedelem sirjánál épült, ma is megtekinthető. Pontosan a hévizek fölött, amint azt Anonymus is leírta. Itt az ideje, hogy higgyünk neki!
Visszatérve John van Vianen metszetéhez, a rajz előterében jól látszanak a megfelelő helyen ábrázolt, egykori városfal kapujának romjai Camuntumban. Az építmény boltíves kapuzata ma is szinte az ábrának megfelelően tükrözi a valóságot. A kapu monumentális méretei lenyűgözőek. Helyzete és tájolása a metszettel azonos. A kapunyílás mögött ma is látható oszlopot a művész a metszeten is jelezte. A még álló kaput Heidentor, azaz Pogány-kapu néven említik, nevezik ma is. Ez a név egyértelműen utalhat Attila városának egykori fobejáratára. Egy római keresztény város kapuját aligha nevezték volna el pogánynak, amennyiben annak lakói mind keresztények lettek volna. Sőt mivel a bejárat a város nyugati oldalán van, még a pogány keleti szomszédok hollétére sem utalhat. A kapu pogány elnevezése egyértelműen inkább a város lakóinak vallási hovatartozását jelöli. Etzilburg városának főkapuját a németek a hagyományoknak megfelelően ( évszázadok át megőrizve az eredeti nevét) nevezik ma is Pogány-kapunak.
A középkorban az osztrákok még úgy tudták, hogy a kaput a pogányok építették. [87] A mai hivatalos megállapítás szerint Flavius Julius (II.) Constantinus (Nagy Konstantin másodszülött fia - uralkodott: 337-361) római császár számára, a pogányok feletti győzelmének tiszteletére emelték a diadalívet 354-361 között. Azt azért a legkételkedőbbek sem hihetik el, hogy a római keresztény világ bajnoka, jelen esetben II. Konstantin egy Pogány-kapun keresztül vezette diadalmenetét.
Arról nem is beszélve, hogy ebben az időben Pannónia északi része már nem a rómaiak diadalaitól volt hangos. A ma is folyó ásatások remélhetően komoly eredményekkel szolgálnak a jövőben erről a hatalmas építményről is.
A metszeten, a Duna mentén tovább tekintve - közvetlenül a folyó mentén - azonosíthatóak Hainburg városának ma is álló tornyai. A város valóban ma is ilyen. Az eredeti városkapuk és kerítő-falak körülölelik a várost, megőrizve a középkori állapotot. A kettős tornyú Bécsi-kapu a nyugati oldalon áll. Kelet felé a Magyar-kapu nyílik, míg a Duna felőli oldalon a Halász-kapu és a Vízi-kapu engedett bejárást a folyó felől. A város déli oldalán meredek hegyen Hainburg ősi erődítménye koronázza a városképet. A metszeten a vár épületei is jól azonosíthatók.
Jacobius Tollius könyvében ábrázolt John van Vianen [88] metszet szerint a földrajzi és építészeti azonosságok is félreérthetetlenül bizonyítják, hogy a kép Deutsch-Altenburgban készült. A Vetus Buda elnevezés nem a mi Budánkat jelöli, ezért is tette elé a művész a Vetus megkülönböztető előnevet. A régi és az új főváros megkülönböztető előneve egyértelművé teszi, hogy két Buda nevű főváros volt.
Az egyik Ösbuda, a mai Altenburgban volt, majd midőn Szent István korától elveszett a magyarság számára, a későbbiekben az új fővárost is így nevezték el.
Azt, hogy miért hívták az altenburgi fővárost Budának, nyilván további kutatást igényel.
Természetesen az sem kizárt, hogy a művész csupán tévedésből - a régi főváros nevének ismeretében - nevezte el a metszeten látható várost ilyen formában, illetve így akarta közölni, hogy itt a régi fővárosra gondolt. Vianen korának igen híres térkép- és metszetrajzolója volt, de nyilván kevésbé ismerte a magyar történelmet és földrajzi elnevezéseket. Alkotásának valóságtartalma, szinte fényképszerű ábrázolása viszont megkérdőjelezhetetlenül valóságos egész életművében.
Hat pontban összefoglalva megismétlem azokat a legfontosabb tényszerű bizonyítékokat, amelyek ma is megvannak, szemmel is láthatók és igazolhatók:
1. Carnuntum szakrális temetőjében áll egy monumentális fejedelmi, királyi sírépítmény.
2. Mellette látható a Szent István király által építtetett, s a Boldogságos Szent Szűz Mária tiszteletére szentelt Árpád-kori katedrális, amelyről Anonymus tudósít.
3. A hegy alatt fakadó forrás (ma termálfürdő) vizét kőmedrű patak vezeti a Dunába. Anonymus ezt is említi a Gestában.
4. A város alatt van a dunai átkelő, amely a Borostyán-út része és a legendák említik.
5. Pannonia Superior (Felső Pannónia) ,,Felső hévizei" itt vannak. Erről is tudósít a Gesta Hungarorum.
6. A Pogány-kapu, Sicambria kapuja ma is megtekinthető, s a metszettel azonos.
Forrás: Tóth Sándor "Árpád nyomában és az ÁKA Magyar Ember