Print this page
2019 május 31, péntek

Benes és az ő dekrétumai

Szerző: hungaryfirst.hu

Benes úr és az ő dekrétumai / A második világháború utáni csehszlovák államiságot megalapozó 143 elnöki rendelet, az ún. „Benes dekrétumok" közül az 1945. augusztus 2-án kiadott 33. számú rendelet kimondta:

"Azok a német vagy magyar nemzetiségű csehszlovák állampolgárok, akik az idegen megszálló hatalom jogszabályai értelmében német vagy magyar állampolgárságot szereztek, az ilyen állampolgárság megszerzésének napján elveszítették csehszlovák állampolgárságukat. (...) "A többi német vagy magyar nemzetiségű csehszlovák állampolgár e dekrétum hatályba lépésének napján elveszti csehszlovák állampolgárságát."(A köztársaság elnökének 33/1945. dekrétuma - részlet)

Kérem, ez világos beszéd. A „bűnös" nemzetek fiai és lányai elveszítik az állampolgárságukat, ezzel járó jogaikat. Magyarán: fel is út, le is út mehetnek, amerre látnák, de ha maradnának, hát nagyon húzzák meg magukat.

Benes úr végre elérte célját.

Már 1916-ban azt hirdette: „Meg kell semmisíteni a Habsburg-birodalmat és visszaállítani a csehszlovák nemzetet!" A kijelentés első felére feltehetően sok magyar is rábólintott volna akkoriban és azóta is. Bánja a kánya a Habsburg-birodalmat. Azt a megfogalmazást, hogy „csehszlovák nemzet" minden bizonnyal kisebb meglepetéssel, tán szájtátva, hallgathatták az akkoriak. Hiszen, hogy lehet visszaállítani valamit, ami sosem létezett? Az még csak hagyján, hogy ilyen nemzet nem létezett a történelem során, de azóta kiderült: még államként sem volt életképes Csehszlovákia. A kommunizmus bukása után a cseh és szlovák polgároknak első dolguk volt, hogy felhagyjanak vele, a legnagyobb egyetértésben, békésen felosszák egymás között Csehországra és Szlovákiára.

A derék Benes úrnak egy másik osztozkodásnál volt nagy szerepe. Ez hajdan, a Nagy háború után Trianonban zajlott, és el kell ismernünk Benes úr rendkívül eredményesen valósította meg politikai elképzeléseit.

„A magyarok már a háború előtt is azon mesterkedtek, hogy a propaganda minden eszközével elkendőzzék a korábbi magyar kormány és főleg bizonyos arisztokrata kormánykörök tetteit. Ám mindezek ellenére a háború folyamán sikerült lelepleznünk a magyar oligarchia valódi lényegét, valamint Magyarországon a háború előtt és alatt uralkodó valódi állapotokat. Az egész világ elborzadt ezeknek a tősgyökeres mongol politikai viszonyoknak a láttán, és megértette, hogy a háborút nem egyedül az egykori Osztrák-Magyar Monarchia végzetes politikája robbantotta ki, hanem sokkal inkább Budapesten, mint Bécsben készítették elő." (Részlet Edvard Benes csehszlovák külügyminiszter 1920. február 23-án, a helyi nemzetgyűlésben elhangzott beszédéből.)

Ennyiből talán kiviláglik, mennyire „rajongott" a magyar uralkodóosztályért, meg úgy egyáltalán a magyarokért. De az, hogy ki kit szeret, kivel rokonszenvez, az egy merőben érzelmi kérdés. Ebbe bizony senki másnak sincs beleszólása.

Az viszont, hogy mennyire becsületes, tisztességes valaki, már egy merőben más kérdés. Vegyük alapul, amit Benes úr mondott magáról: „Én egyáltalán nem igazságokra törekszem, én politikát csinálok. S ezért olykor tudatosan követek el jogtalanságokat, az állam érdekében és személyes érdekemben." (Edvard Benes - Párizsi béketárgyalások; Wikipédia)

Elég egyértelmű megfogalmazás.

És Benes úr hű is marad a későbbiekben is ehhez az alapálláshoz.

Mint tudjuk, Trianonban történt, ami történt, egyes államok területeket veszítettek, másokat feldaraboltak. Új országok születtek. Folyt a történelemnek nevezett társasjáték. Az új leosztás sokaknak nem tetszett és mikor lehetőségük nyílt erre, bizony módosítani akartak a számukra kedvezőtlen felálláson. És történt is részleges revízió, már a 2. világháború előtt. Meg alatta is.

Benes úrnak nyilván nem tetszhetett a dolgok ilyen irányú alakulása és mivel úgy látta, hogy eddigi lelkes támogatói - a hajdani antant - mintha nem sokat tenne az érdekében, új irányba fordult. Kelet felé.

Ami, ha jobban meggondoljuk, egészen természetes dolog volt tőle, hiszen 1938-tól a szovjet titkosszolgálat ügynöke volt. Legalábbis ezt írta róla Pavel A. Szudoplatov NKVD (később KGB)- tábornok „Special tasks. The memoirs of an unwanted witness - A Soviet spymaster" címmel megjelent visszaemlékezéseiben. A tábornok úr pedig tán tudja mit beszél, hisz ő irányította a második világháború idején a a szovjet elhárítást.

Benes úr, mint jó politikus ismét jó lóra tett. Végét ért a 2. világháború, ismét azok között lehetett, akik diktáltak.

És élt is a lehetőséggel. Ekkor jöttek az ő nevezetes dekrétumai, az új csehszlovák államiságot megalapozó rendeletek, szám szerint 143 darab. Ebből 13 az új ország területén élő német és magyar nemzetiségű állampolgárok kollektív bűnösségét hirdette.

„Az e dekrétumok alapján a német és magyar kisebbséggel szemben alkalmazott bánásmód összeegyeztethetetlen volt az emberi jogokkal, ellentétes volt a nemzetközi jog általános elveivel, a diszkrimináció és a kényszermunka tilalmával, továbbá a tulajdon sérthetetlenségének elvével. A dekrétumokat az egykori Csehszlovákia mindkét utódállama, Csehország és Szlovákia is jogrendje részének tekinti." - Wikipédia.

Benes úr tehát, a háború után visszakerült hivatalába. Később a szavazók meg is erősítették pozíciójában. Ugyan - mint Szudoplatov tábornok állítja - Moszkva ügynöke volt, de az országban beálló kommunista fordulatot már nem tudta elfogadni, 1948. június 7-én - némi „rábeszélés" hatására - lemondott.

 1947. április 12-én megindult a jogfosztott felvidéki magyarok kitelepítése.

1947. április 12-én megindult a jogfosztott felvidéki magyarok kitelepítése.

1948. szeptember 3-án elhunyt. Ilyen esetekben mondják általában: béke poraira.

De emléke máig él. És dekrétumai is érvényben vannak ma is. Az az apróság, hogy a dekrétumok összeegyeztethetetlenek az Európai Unió Alapjogi Chartájával, senkit sem érdekel. A szlovák parlament 2007-ben megerősítette sérthetetlenségégüket.

Források: Wikipédia; Origo.hu; Tanknyvtar.hu; Rubicon.hu; Korkep.sk.
Kép: Edvard Benes (Korkep.sk) Kitelepítés (Zoom.hu)

Forrás: hungaryfirst.hu
Ajánlotta: Antal Miklós