Print this page
2008 június 21, szombat

Tanulmányúton Karintiában, Dél-Tirolban és Muravidéken

Szerző: Kovács Erzsébet

Az autonómiára törekvőknek elsősorban azt kell megértetniük a többségi nemzettel, az adott állam vezetőivel, hogy az önrendelkezéssel mindkét fél nyer, az gazdasági fejlődést hoz. Meg kell találni azokat a lényeges pontokat, melyekben az adott térség, az ott élők ki tudnak törni, amiben valami pluszt tudnak nyújtani, s akkor az elmaradottság, a szegénység is legyőzhető.

 Tanulmányúton Karintiában, Dél-Tirolban és Muravidéken

Elégedett kisebbségek

Aki kisebbségi létben kénytelen élni, mert a földgolyóbis azon részére született, melyet történelmi viharok, politikai érdekek szétszabdaltak, s ahol jogainak, anyanyelvének megőrzése érdekében állandóan készenlétben kell állnia, vagy éppen keményen harcolni azokért, bizony sokkal nyitottabb szemmel jár a nagyvilágban, sokkal jobban érdekli, másutt hogyan élnek népek kisebbségben. És megpróbál tanulni: mit tehet az egyén, a közösség annak érdekében, hogy élhetőbb legyen élete? És természetesen azt is megfigyeli, mit tesznek a többségi nemzet tagjai, az adott ország vezetői annak érdekében, hogy mindenki azonos lehetőségeket kapjon, hogy senkinek az emberi joga ne sérüljön.

A Magyarországi Németek Pécs-Baranyai Nemzetiségi Köre a közelmúltban tanulmányutat szervezett Ismerd meg Nyugat-Európa nemzetiségeit címmel. Ismerkedtek, hogyan élnek kisebbségként Ausztriában a szlovénok, Olaszországban (Dél-Tirol) a németek, és Szlovéniában a magyarok. A szervezők igen nagy körültekintéssel állították össze a 25 főből álló csapatot is. Képviseltették itt magukat a Magyarországon élő német, szlovén, szlovák, szerb, lengyel, ruszin kisebbségek, illetve az erdélyi és a kárpátaljai magyarok is.

- Milyen céllal szervezték a tanulmányutat? - kérdeztük Matkovits Kretz Eleonórát, a Magyarországi Németek Pécs-Baranyai Nemzetiségi Köre elnökét.

Aki kisebbségi létben kénytelen élni, mert a földgolyóbis azon részére született, melyet történelmi viharok, politikai érdekek szétszabdaltak, s ahol jogainak, anyanyelvének megőrzése érdekében állandóan készenlétben kell állnia, vagy éppen keményen harcolni azokért, bizony sokkal nyitottabb szemmel jár a nagyvilágban, sokkal jobban érdekli, másutt hogyan élnek népek kisebbségben. És megpróbál tanulni: mit tehet az egyén, a közösség annak érdekében, hogy élhetőbb legyen élete? És természetesen azt is megfigyeli, mit tesznek a többségi nemzet tagjai, az adott ország vezetői annak érdekében, hogy mindenki azonos lehetőségeket kapjon, hogy senkinek az emberi joga ne sérüljön.

A Magyarországi Németek Pécs-Baranyai Nemzetiségi Köre a közelmúltban tanulmányutat szervezett Ismerd meg Nyugat-Európa nemzetiségeit címmel. Ismerkedtek, hogyan élnek kisebbségként Ausztriában a szlovénok, Olaszországban (Dél-Tirol) a németek, és Szlovéniában a magyarok. A szervezők igen nagy körültekintéssel állították össze a 25 főből álló csapatot is. Képviseltették itt magukat a Magyarországon élő német, szlovén, szlovák, szerb, lengyel, ruszin kisebbségek, illetve az erdélyi és a kárpátaljai magyarok is.

- Milyen céllal szervezték a tanulmányutat? - kérdeztük Matkovits Kretz Eleonórát, a Magyarországi Németek Pécs-Baranyai Nemzetiségi Köre elnökét.

- A tanulmányút célját úgy fogalmaztuk meg, hogy a kisebbségi kulturális és területi autonómia nyugat-európai mintáinak, példa értékű szervezetek és az európai civil élet működésének megismerése. Én magam a Magyarországon élő német kisebbséghez tartozom. 1991 óta létezik az egyesületünk, melyet röviden Német Körnek hívunk, s melynek többnyire olyan tagjai vannak, akik már nem, vagy alig beszélik a német nyelvet. Talán ez indított el bennünket, hogy megnézzük: ez a nyelvvesztés csak a németek körében történt meg, vagy másutt is? Évek óta közös konferenciákat szervezünk több, Magyarországon élő más nemzetiségi önkormányzatokkal, civil szervezetekkel, hogy együtt keressük a problémáinkra a megoldásokat.

Két évvel ezelőtt már voltunk Brüsszelben is. Sajnos Brüszszelben nincs nemzetiségi bizottság, de van egy kisebbségi munkacsoport, s annak magyar képviselői is vannak. Már annak is örültünk, hogy ott nem kellett elmagyarázni, hogy mást jelent a történelmi kisebbség, és mást a bevándoló/megélhetési kisebbség. Meggyőződésem, hogy ez a munkacsoport is csak úgy tud lépni, tenni érdekünkben, ha hiteles információkkal rendelkeznek. S ezeket az információkra el kell juttatni hozzájuk. Ez a mi feladatunk is. Ennek az útnak a gondolata Kolozsvárott, egy csángókonferencián született meg, amikor is azt mondtuk, hogy meg kellene nézni jól működő területi és kulturális autonómiát, s azt megmutatni azoknak a kisebbségben élő nemzetiségeknek, akiknek még törekvése, igénye van erre, de még nem tudták kivívni azt. A tanulmányút - melyet a Nemzeti Civil Alap támogatott - tapasztalatait és a május végén tervezetett konferencián megfogalmazott konklúziókat mindenképpen közvetíteni szeretnénk a brüsszeli Emberjogi Munkacsoport felé is.

Az Európai Uniónak mindenképpen szüksége van nemzetiségi politikára, amelylyel kezelni tudják az újonnan csatlakozott országok nemzetiségi problémáit - fogalmazott Tóth István, a Szegedi Nemzetiségi Szövetség vezetője. - Nem lehet struccpolitikát folytatni az EU-nak ebben a kérdésben. Az út végén, a látottak, tapasztaltak alapján úgy vélem, hogy természetesen nekünk is el kell jutni egy olyan gazdasági szintre, mint amilyennel Ausztriában és Dél-Tirolban, vagy legalább olyanra, amilyennel Szlovéniában találkoztunk. Ha nincs megfelelő gazdasági fejlettségi szint, gyakorlatilag a megoldás is olyan lesz: felemás, vagy még olyan sem.

De lássuk, merre is jártunk.

Első állomásként Ausztria Karintia tartományába látogattunk el, ahol megismerkedtünk az ott élő szlovén kisebbség helyzetével. Klagenfurtban, a fővárosban az egyik legnépszerűbb az ottani három tannyelvű - német-szlovén-olasz - iskola. (Egyébként egész Karintiában ez az egyetlen iskola, ahol a szlovén az oktatás nyelve.) A szlovének itt kulturális autonómia keretén belül ápolják hagyományaikat, próbálják megőrizni nyelvüket. Bár úgy tapasztaltuk, a közéletben mindinkább a német nyelvet használják.

Olaszország Dél-Tiroli Területi Autonómiája az egyik legtöbbet emlegetett kisebbségvédelmi modell Európában. Itt arról győződtünk meg, hogy tényleg meg lehet európai módon oldani a kisebbségek problémáit: a németek ugyanolyan jogokat élveznek, mint az olaszok. Közösen kormányoznak, mindkét nép tanulja a másik nyelvét, hogy ezúttal csak a legfontosabbakat említsük. A parlamentben például mindenki saját nyelvén szólal(hat)fel - ezt törvény biztosítja. A provincia területén élő alig 18-20 ezres lélekszámú ladinok is ugyanilyen jogokkal rendelkeznek (képviseletük van a dél-tiroli parlamentben; ahol ladinok élnek, ott feltétlenül háromnyelvű - olasz-német-ladin - iskolák működnek), amilyenekről a legtöbb kisebbségi létben élő nép csak álmodozik. Szlovéniában a magyar kisebbség helyzetével ismerkedtünk. Az utazás során szerzett tapasztalatokról részletesebben is beszámolunk.

Ausztria az egyik leghomogénebb nemzetállam Európában, 8 millió lakosának töredéke tartozik valamelyik kisebbségi népcsoporthoz, az 1991-es népszámlálás szerint 17 ezer szlovén él Karintiában, valamint 26 ezer horvát és 5 ezer magyar Burgenlandban. Mint a tartományi kormányzóság alelnökével és politikusaival, kisebbségi alkotmányjogászával való találkozón megtudtuk, a kisebbségvédelem alapját az Alkotmány 149. cikkének 1. bekezdése, az 1955-ös államszerződés és az 1976-os népcsoporttörvény képezi. E jogszabályok alapján az anyanyelvű oktatásra az egyes népcsoportoknak más és más lehetősége nyílik. Az oktatási jogok terén a törvény szerint akkor biztosítandó az anyanyelv kötelező oktatása, ha az adott településen a kisebbség arányszáma eléri az összlakosság 25%-át. Azóta az összes kisebbségre vonatkozó átfogó jogszabály nem született Ausztriában, bizonyos kisebbségekre azonban igen. A karintiai szlovének oktatási jogait az 1959-es tartományi törvény, és annak 90-es évekbeli módosításai tartalmazzák. De azt is
megtudtuk, hogy Karintia (Ausztria) védi és támogatja azokat a német anyanyelvűeket, akik más országokban élnek.

Nos, a karintiai szlovénokkal való találkozáskor elégedett emberekkel ismerkedtünk meg. Az elégedettség egyik oka: a jólét. Ezzel is magyarázható, hogy annak az államnak a nyelvét, amelyik számukra ezt a jólétet - és emellett nemzetiségi jogaikat is! - biztosítja, természetesen szívesen megtanulják.

Klagenfurtban egy három tannyelvű iskolába látogattunk el. Itt szlovénul, németül (osztrák) és olaszul (Dél-Tirol szomszédságában ez ott természetesnek tűnik!) megtanul mindenki, emellett az angolt is kötelezően oktatják. De ezek mellé még választhatják a spanyolt és a latint is! Nem véletlen hát, ha az iskolába - bár ezt a tanintézményt szlovén iskolaként tartják nyilván - előszeretettel íratják be gyermekeiket az osztrákok is. Mert ezen a vidéken elsődleges szempontnak tartják, hogy az itt élők minél több nyelvet ismerjenek. Az már csak hab a tortán, hogy Ausztriában kárpátaljai magyarként oroszul beszélgettem az intézményt bemutató tanárral! Merthogy a diákok többek között még az orosz nyelvet is felvehetik idegen nyelvként, sőt: nyelvvizsgát tehetnek abból! Stefan Pinter orosztanár egykoron Moszkvában végezte az egyetemet. S milyen kicsi a világ: egy Ungvárról származó hölgy is tanít az iskolában! És megismerkedtünk két tanulóval, akik magyarul is beszéltek.

De azért is vonzó ez az iskola, mert igen jól felszerelt. Beregszászi gimnazista lányom csak ámult-bámult, amikor beléptünk a kémia-szaktanterembe! Olyan csuda dolgokat látott ott, amiről az itteniek csak álmodnak. Sőt: elképzelni sem tudják! Ők ugyanis úgy tanulták a kémi-át, hogy laboratórium híján soha egy kísérletet el nem végezhettek! A klagenfurti iskolában meg minden gyereknek külön felszerelés áll rendelkezésére… De más tantárgy oktatásához is hasonló feltételeket biztosítanak. A Vérke-parti tehetséggondozó oktatási intézményben egy-egy tanteremben alig férnek el a diákok (ez más iskolára is érvényes), a folyosón sem mehetnek el hárman egymás mellett… Ott meg mindenütt tágas terek. A könyvtárban a polcok mentén lépcsőszerűen kiépített ülőalkalmatosság, hatalmas színes párnákkal, ahol a diák kedvére böngészheti a polcról leemelt könyvet, korlátlanul használhatja az internetet… A folyosón plazma képernyőn olvashatják az órarendet, az értesítéseket a diákok és tanárok egyaránt… Lift működik a háromszintes épületben, hogy a mozgáskorlátozottak is könnyedén eljussanak a tantermekbe, az étkezdébe vagy éppen a könyvtárba… Szóval: egy álomvilágba csöppentünk. Ahol mindenki boldogan teszi a dolgát.

Az iskolában a tanárok arról tájékoztattak, hogy természetesen az osztrák állam finanszírozza az itteni oktatást, a szlovén nyelvű tankönyvek kiadását is. Emellett igen fontosnak tartják, hogy már az óvodától kezdődően szlovén nyelvi közegben legyenek a gyerekek, ez a törekvés plusztámogatásban is részesül. A civil szervezetekkel való találkozás során meg arról számoltak be vendéglátóink, hogy az itt élő szlovének kultúra-megőrzési törekvéseit Szlovénia jelentős mértékben támogatja. Mind Ausztria, mind Szlovénia vezetése felismerte: a két ország határának közelében élő nemzetiségek valóban az összekötő kapocs szerepét tölthetik be. Éppen ezért nem szabad nehezíteni életüket, hanem támogatni kell a nemzeti kisebbségeket. Mindkét félnek…

Csökken a gyermekszületések száma a jóléti országokban is. Mint vendéglátóink tájékoztattak, náluk is 1000-1200-zal kevesebb gyereket iskoláznak be évente. Több településen összevonják az iskolákat - nem szüntetik meg, csupán egy igazgatóság alá kerülnek (!) -, viszont Dél-Karintia kormányzósága ennek ellenére az átlagosnál több pedagógust foglalkoztat, finanszírozza bérüket akkor is, ha kevesebb gyerekkel dolgoznak, mert fontosnak tartják a nemzetiségi kisebbségek anyanyelvi oktatásának biztosítását. S hogy miért íratják szívesen a többnyelvű szlovén iskolába gyermeküket az osztrákok is? Ez elsősorban az ott folyó oktatás magas színvonalával magyarázható, meg azzal, hogy látják: az Európai Unióban jobban érvényesül az a gyerek, aki minél több nyelvet ismer.

E sok szép eredmény, törekvés mellett azért arra rácsodálkoztunk, hogy vajon miért ellenzik a kétnyelvű településtáblák kihelyezését? Miért nem szorgalmazzák - sőt utasítják el azt - még a szlovén anyanyelvű polgármesterek, közösségek is? Ez okozhatná esetleg a nem kívánt a feszültséget?...

Mind Karintiában, mind Dél-Tirolban arról győződtünk meg, hogy az ott élő nemzetiségeknek az autonómia adta meg a lehetőséget arra, hogy valóban otthon érezzék magukat szülőföldjükön, hogy érvényesítsék jogaikat, hogy elismerjék és egyenjogú állampolgárként kezelje őket annak az országnak a kormánya, melyhez tartoznak. És ugyanígy viszonyulnak hozzájuk a többségi nemzet tagjai is. De támogatta autonómiai törekvésüket az anyaország is, és mindenkor figyelemmel kíséri és minden lehetséges eszközzel segíti az ausztriai szlovénokat Szlovénia, az Olaszországban élő osztrákokat Ausztria is.

Lám, minta van előttünk! Dél-Tirolt egyébként is követendő példaként emlegetik. Bárcsak követnék mások is! Ezúttal konkrétan Ukrajnára, ezen belül Kárpátaljára és Magyarországra gondolok. Erdélyből velünk utazó barátaink meg Romániára és Magyarországra vetítenék ki szívesen.

Természetesen nem volt egyszerű a dél-tiroli osztrákoknak sem megszerezni önállóságukat, de mint például a Bozenben (Bolzanóban) - itt minden felirat olasz és német, illetve ladin nyelvű - székelő Európa Akadémia (EURAC) vezető szakemberei hangsúlyozták: az autonómiát csak összefogással lehet elérni, és partnerek kellenek hozzá. Erdély és Kárpátalja esetében például Magyarország lehet a partner, illetve a velük együtt élő más nemzeti kisebbségek, kaptuk a kérdésünkre a választ.

- Milyen úton jutottak el Dél-Tirol autonómiájához? - tettük fel a kérdést Franz Arthur Pahlnak, a Dél-tiroli Autonóm Regionális Tanács elnökének.

- A történelmi előzmények valamelyest hasonlítanak a Magyarországtól elszakított régiókéhoz. Tirolt, amely korábban az Osztrák- Magyar Monarchiához, ezen belül Ausztriához tartozott, az első világháborút lezáró békeszerződések juttatták Olasz-országnak. Az olasz politika arra törekedett, hogy megváltoztassa az etnikai arányokat a többségében német anyanyelvűek által lakott régióban. Az osztrák tiltakozások évtizedei és a második világháború után a két ország külügyminiszterei 1946. szeptember 5-én aláírták Dél-Tirolról a Gruber-De Gasperi Egyezményt, amely szavatolta a német kisebbség számára a törvényhozói és végrehajtói autonómiát Bozen (Bolzano) tartományra. Az olaszok azonban úgy kerülték ki ennek végrehajtását, hogy Bozent egyesítették az olasz nyelvű Trentino tartománynyal. Az így létrejött Trentino-Alto Adige tartomány ugyan szintén autonómiát kapott, az etnikai arányok viszont az egyesítéssel úgy megváltoztak, hogy az egyezmény gyakorlatilag értelmét vesztette. Ezután még több évtizedig folyt a Dél-Tirol-vita, mert a régió kisebbségi lakói és Ausztria nem nyugodtak bele az olaszok teremtette helyzetbe. Ausztria Dél-Tirol ügyében többször az ENSZ közgyűléséhez fordult panasszal. A nyomás alatt az olasz parlament végül 1971. november 10-én szavazta meg a valódi kisebbségi területi autonómiát megteremtő autonómiastatútumot.

- Ki lehet-e vívni az autonómiát békés úton? Merthogy Dél-Tirolban az erőszakos eszközöktől sem riadtak vissza az autonómia hívei. (Mint ismeretes, Bozen mellett 1961-ben magas feszültségű vezetékeket robbantottak fel, és a robbantások áldozatokat is követeltek.)

- Meggyőződésem, hogy mindenképpen a békés útra kell törekedni, és eredményt is így kell elérni. Egyébként pedig a dél-tiroliak is elítélik az erőszakot, nem a robbantásokkal kívánták elérni a céljukat. Hosszú tárgyalási folyamat eredményeként született itt meg az autonómia. Bár azt is el kell ismerni, hogy a ’61-es robbantásokat követően a dél-tiroli kérdés végre nemzetközi síkra terelődött.

- Manapság is több nemzeti kisebbség óhaja az autonómia. Mi ennek a lehetséges útja?

- Az autonómiára törekvőknek elsősorban azt kell megértetniük a többségi nemzettel, az adott állam vezetőivel, hogy az önrendelkezéssel mindkét fél nyer, az gazdasági fejlődést hoz. Meg kell találni azokat a lényeges pontokat, melyekben az adott térség, az ott élők ki tudnak törni, amiben valami pluszt tudnak nyújtani, s akkor az elmaradottság, a szegénység is legyőzhető. A mi esetünkben ez elsősorban az idegenforgalomban, a turizmusban mutatkozott meg, ez az ágazat tette igencsak fejletté és vonzóvá Dél-Tirolt. Itt az Alpok, ott a Kárpátok biztosítják ehhez az alapot. Az is fontos, hogy a cél érdekében az adott kisebbség közös célokat tudjon megfogalmazni, s azok eléréséért egységesen lépjen fel. És hangsúlyozom: támogatókat, partnereket kell találni. Dél-Tirol esetében Ausztria saját ügyének tekintette az itt élő osztrákok önrendelkezési törekvéseit, és következetesen ki is állt mellette. Ez nagyban elősegítette céljaink megvalósítását. Az összefogás, az egységes kiállás mellett tehát az anyaország támogatására is igen nagy szükség van.

Az itt élő emberekkel való találkozás során pedig azt tapasztaltuk, hogy ragaszkodnak ahhoz a földhöz, ahol születtek, s melynek sorsáról, jelenéről és jövőjéről maguk dönthetnek; ahol anyanyelvükön tanulhatnak és érvényesülhetnek. És fejlődéséért is mindent megtesznek, hisz itt boldogságukat is megtalálták, és gyermekeiknek is ezt a hazát szánták. Nem véletlen hát, hogy Bolzano (Bozen) utcáin csupa békésen sétáló vagy kerékpározó, csupa mosoly emberrel találkoztunk!

Kovács Erzsébet

Forrás: http://karpatinfo.net