Magyar Megmaradásért

Nem adjuk fel

 

P2019Aug23

2013. Július 13., Szombat 20:16

Hasznosnak érzi a rendőri zaklatást Fehér István

Írta:  hirek.sk
Értékelés:
(6 szavazat)
RÉVKOMÁROM. A harmadik magyar-szlovák miniszterelnöki megbeszélés sem hozott eredményt a kettős állampolgárok ügyében. Az egyik érintett, Fehér István tanár beszélt helyzetéről a Kossuth Rádiónak.

feheristvan1A közelmúltban vette át a Magyar Nemzet Lelkiismerete-díjat Fehér István révkomáromi gimnáziumi tanár, aki elsősorban arról ismert, hogy egyike azoknak, akiket megfosztottak szlovák állampolgárságuktól. A pedagógus a Trianon 93. évfordulója alkalmából június 1-jén átvett elismerésről a Határok nélkül pénteki adásában azt mondta: nagyon jó érzéssel vette át a díjat, mert olyanoktól kapta, a XII. kerületi Hegyvidéki Trianon Társaságtól, akik épp úgy gondolkoznak, mint ő.

A tanár a Határok nélkül pénteki adásában arról is mesélt, hogy miután a szlovák hatóságoknak bejelentette, felvette a magyar állampolgárságot, a rendőrök még a diákjai előtt, tanórán is zaklatták. Fehér István szerint azonban ez még lehet, hogy jó is, mert a gyerekek legalább látták, hogy a normális dolgokat fel kell vállalni az életben. „Nem szabad sunnyogni, sunnyogtunk eleget a kommunista életben – vége van" – fogalmazott a révkomáromi gimnázium pedagógusa a Kossuth Rádió műsorában.

Azzal kapcsolatban, hogy a Felvidéken nagyon kevesen, körülbelül 1600-an vették fel a magyar állampolgárságot, Fehér István azt mondta, szomorú történet, hogy a felvidéki magyarok többségére a „mindegy az, úgysem lehet ezzel már semmit sem kezdeni" attitűdje jellemző. A tanár szerint Robert Fico szlovák miniszterelnök és kormánya épp ezt akarta elérni az ellentörvénnyel, „sejtették, hogy a magyar megint behúzza fülét-farkát". "Meddig még, hiszen a magyarok annyira fogynak Felvidéken, hogy az már nem normális!" – fogalmazott Fehér István. Hozzátette: a szlovák állam lényegében úgysem tud semmit tenni a kettős állampolgáraival.

A pedagógus szerint „ennek a buta helyzetnek egyetlen gyógyszere van", ha a felvidéki magyarok tömegével felveszik és bejelentik magyar állampolgárságukat.


 Forrás: http://nemzeti.net/l.php?u=1205356

Megjelent: 1369 alkalommal

Szóljon hozzá!

Biztonsági kód
Frissítés

Új írások

Jó honlapok

Látogatók

Hungary 68.2%Austria 1.4%
Romania 5.5%Canada 1.1%
United States 3.9%Norway 0.6%
Russian Federation 2.8%France 0.3%
Ukraine 2.6%Switzerland 0.3%
Sweden 2.3%Kuwait 0.3%
Slovakia 2.1%Netherlands 0.3%
United Kingdom 2.1%Australia 0.3%
Germany 1.9%Italy 0.2%
Serbia 1.4%Spain 0.2%

Today: 51
This Week: 2555
Last Week: 4572
This Month: 13336
Last Month: 16785
Total: 2133582

Belépés