20240419
Last updateCs, 08 febr. 2024 7pm

rovas logo

2014 január 20, hétfő

Amit hiányolunk...

Szerző: Prof. Dr. Bokor Imre

    A  Magyar Justitia Bizottság nevében

Amit hiányolunk Dr. Bokor Imre szerint (is)

RAOUL WALLENBERG EGYESÜLET!

       TISZTELT VEZETŐSÉG!

    A  Magyar Justitia Bizottság nevében  köszönettel nyugtázom a német megszállásra  emlékeztető soraikat és  megjegyzésüket.  Nem az első figyelmeztetés számunkra, hogy  tisztában legyünk a második világháborúhoz kapcsolódó, hazánkat érintő kérdésekkel. Azt viszont hiányoljuk, hogy  kritizálóink  figyelme nem terjed ki arra, hogy  gyakorlatilag a náci Németország  hozta létre Európában azt a  vis maior  helyzetet, amelybe  akaratunkon kívül mi is belekerültünk.

    Ennek ellenére,  Magyarország  kormányzója és kormánya volt az egyedüli Európában, aki többször is nemet mondott Hitlernek, nem engedte átvonulni  hazánk területén a lengyelekre  támadó német csapatokat,   menekültek tömegeit fogadta be  és  biztosította a sértetlenségüket,  még a GESTAPO tevékenységét is  meghiúsította azzal, hogy az esztergomi harckocsi hadosztályt Budapestre  rendelte fel, a gettók védelmére.

    Ami viszont   Raoul Wallenberg  hazáját illeti,  a svéd kormány   lehetővé tette a Norvégia lerohanására indított   német csapatok átvonulását svéd területen, valamint a hitleri hadigépezet  kiépítésében és  fenntartásában  meghatározó szerepet játszó svéd  acéltermékek zavartalan szállítását, ezen belül,  a második világháborúban legkiválóbb  minőségű  BOFORS   típusú (különböző űrméretű) légvédelmi lövegek (gépágyúk) Németországba történő exportálását.

   Vitathatatlan, hogy nem a svéd királyt  vették "védőőrizetbe" a németek,  hanem Horthy Miklós kormányzót, vitathatatlan, hogy Horthy fiát elrabolták, vitathatatlan, hogy a német megszállást követően  Horthy semmit sem tehetett  sem hazájáért sem önmagáért  és családjáért.

    Raoul Wallenberg  sem tevékenykedhetett Bukarestben, Varsóban, Pozsonyban, Prágában,  Oslóban, Brüsszelben  vagy Amszterdamban, mert  ott már gyakorlatilag nem voltak zsidók. Budapesten is csak addig volt biztonságban, míg a szovjetek  fel nem "szabadították" a várost,  és Wallenberget is    "málenkij robotra" invitálták, majd  nyomtalanul eltűnt a Szovjetunióban, irataival  és vagyontárgyaival egyetemben.  Horthyt  és Szálasit valahogy  "átvészelte" Wallenberg, de Sztalint   már nem "úszta" meg...

    Talán a Raoul Wallenberg Egyesület  intenzívebben kutakodhatna  orosz honban Wallenberg után, sőt  egy emlékművet  is felállíthatnának Moszkvában a Lubjanka börtön  környékén, mivel  Alekszandr Jakovlev, a szovjet elnyomás áldozatainak rehabilitálásával megbízott testület elnöke szerint,  Wallenberget a Lubjankában végezték ki.

   A felelősségre vonásról pedig annyit, hogy Rákosi regnálása alatt  működő NÉPBÍRÓSÁG futószalagon gyártotta a  halálos ítéleteket a zsidók deportálásában közreműködő  vagy gyanúsítható személyek ellen,  sőt az önbíráskodás  is  számos  helyen elterjedt, az Oktogon lámpavas oszlopain például napokon át  himbálta a szél,  a felakasztott nyilaskeresztesek  tetemeit.

  A Wallenberg Egyesületnek az az óhaja, hogy a  most regnáló kormány álláspontját is tartalmazza a német  megszállásra utaló   emlékmű szövege,  irreális  elvárásnak minősíthető, mert a megszállásban nem kollaborált az akkori kormány (még a Németországban tartózkodó Horthy sem tudott a megszállásról), a  kormányt pedig  a németek leváltották, és a németek által kijelölt  új kormány  csak azt tehette, amit a megszállók előírtak számára.  Ha a    meg nem szállt svéd kormány  nem   teljesítette volna Hitler követelését (vagy elvárását), és ebben a  felállásban nem kollaboráltak volna a németekkel, akkor  néhány  óra vagy nap leforgásával úgy járt volna, mint  hazánk vagy a csehek.

    A Raoul Wallenberg Egyesület   (vezetősége vagy tagsága) képtelen megérteni azt a  történelmi helyzetet, amely  Hitler hatalomra jutásával  létrejött és amely ellen Magyarországnál  sokkalta nagyobb és katonailag is erősebb  államok sem tehettek semmit.

    A könnyebb utat választják,  és  ezért fordulnak a   hazánk ellen, a jól hangzó kollaborálást emlegetve,  bár Hitler első és legnagyobb kollaboránsa a Szovjetunió volt (lásd Lengyelország lerohanása és a Balti-államok  osztogatása), de még a briteket, pontosabban    Chamberlaint sem hagyhatjuk ki a kapitális kollaboránsok  köréből, aki annyi engedményt tett Hitlernek (követelésének), hogy  Horthyt   a tized részével sem lehet vádolni.

     Tisztelettel javaslom  tehát a Raoul Wallenberg Egyesület illetékes  vezetőinek, hogy  bátorkodjanak  az oroszoknál, a briteknél, a franciáknál, vagy akár  a svédeknél is  kutakodni, mert  ha ezt a vonalat követik, akkor  az első és a második világháború kirobbantásáért, valamint szörnyűségéért is  a magyarokat  fogják  vádolni.

                                                     Tisztelettel:

                                                                        Prof. Dr. Bokor Imre.

Beküldte: Plósz Sándor

A hozzászólások lehetősége 2023.11.03-án megszűnt.

Alrovatok

Új írások

Hozzászólások