Print this page
2014 augusztus 24, vasárnap

USA, Európa, Ukrajna, Gáza – cionizmus (kötelező videók)

Szerző: NIF

Egy kis történelmi és pillanatnyi politikai áttekintés az ukrán és európai helyzetről Szaniszló Ferenccel mely a VILÁG-PANORÁMA legutóbbi, pénteki adásában hangzott el. Szaniszló Ferenc ugyan egy szóval nem említi a cionisták megnevezést, csupán háttérhatalomról tesz említést, ugyanakkor mindenki tudja (kivéve a szocion-liberális médiából tájékozatlanokat), hogy a kettő egy és ugyanaz.

ukrajna1

Az összefoglaló világosan rávilágít arra, amit már a nemzeti radikális oldal hosszú évek óta mond, vagyis, hogy a magyarországi politikai palettán működő jobb- és balliberális erők (ide tartozik a Fidesz is), mennyire egy irányba húzzák, vagy éppen tolják az ország szekerét, mely irány sehogysem a magyar nemzet érdekeit képviseli. Megint a rossz oldalon állunk, a hintapolitikával pedig csak elnyújtani lehet azt az agóniát, amiben az ország vergődik. Mammont és Istent egyszerre szolgálni nem lehet. Ezt már több írásunkban is kifejtettük itt, a NIF oldalain. 

Miközben az ország gazdasági megszállása folytatódik, egyre nagyobb a valós politikai veszélye annak, hogy hamarosan eljön a katonai megszállás is. Akkor pedig már nem lehet mit tenni, mert lényegében ugyanaz megtörténik, ami már megtörtént 1944-ben.

Figyelem! A videót szigorúan tilos megnézniük a mindennel elégedetteknek, a könnyű bulvármajomságokat kedvelőknek, a hitetleneknek, a politikai szűk-látókörűeknek és a kiemelt “IQ-bajnokoknak”.

Világpanoráma

Szaniszló Ferenc videó-jegyzetét kitűnően kiegészíti Imran N. Hosein sejk közismert író, filozófus, az iszlám vallás szakértőjének, a cionisták céljait és eddigi tevékenységét elemző és tételesen bemutató gondolatsora, mely sevaster1 jóvoltából magyarul is olvasható. Imran N. Hosein sejk több egyetemen végzett tanulmányokat, amerikai és kanadai egyetemeken oktatott. Számos könyve megjelent. Aki még nem nézte meg ezt az anyagot, annak melegen ajánljuk. Aki ismeri a valós történelmet, de még nem igazán biztos saját következtetéseinek helyességében, az most megerősítést nyerhet ennek az anyagnak a megtekintése után.

Figyelem! A Nemzeti InternetFigyelő nem alkalmazza a hozzászólások esetében a gondolatok cenzúrázását. Most kivételt teszünk, és minden troll hozzászólást és a valóságtól valamint a történelmi tényektől elrugaszkodott, esetleg kifejezetten uszító, hazug véleménymegnyilvánulást kivételesen kegyetlenül kitakarítunk a hozzászólások közül.

ukrajna3

 NIF megjegyzés:

1975. novemberében az ENSZ a cionizmust a rasszizmus és a faji megkülönböztetés egyik fajtájának nevezte meg határozatában. A cionistáknak az ENSZ-be egyre több, beültetett, megvásárolt képviselője 1991-ben visszavonta ezt a határozatot. A cionizmus azóta, lényegében az ENSZ jóváhagyásával, úgymond “törvényesen”, mindenkin és mindenek felett állóan terrorizálja emberek millióit szerte a világban. A cionizmus ma már világosan látható, hogy a fasizmus egyik válfaja, melynek megtestesítője Izrael állam, mely palesztinok ezreit gyilkolja naponta, holmi önvédelmi okokra hivatkozva. Olyan palesztinokat, akiknek földjét elrabolva, őket betonkerítéssel körbevett koncentrációs táborokba zárva, évtizedek óta, ivóvíz, élelem, gyógyszerek, megfelelő egészségügyi ellátás, a normális emberi életet jelentő infrastruktúráktól megfosztva tart teljes, Izrael általi függőségi viszonyban. Bármit mondjanak is az izraeli és egyéb cionista hazudozók, ez az igazság. Ön kedves Olvasó, hogyan érezné magát gettóba zárva, víz, áram, élelem, egészségügyi ellátás, jogfosztottság közepette, szenvedő gyermekeit látva? Vajon Ön mit tenne? Meddig tűrné ezt a megalázó, állati sorba taszító helyzetet? Ön mit tenne meg gyermekei és saját életének, szabadságának védelmében, pláne, amikor már semmi vesztenivalója nincs?

Nemzeti InternetFigyelő (NIF)

Beküldte: Ballán Mária