Magyar Megmaradásért

Nem adjuk fel

 

H2020Jan20

2019. Október 27., Vasárnap 15:19

Tudathasadások a nyilasmisis álmagyar VMSz-ben.

Egy éve tart a bácsgyulafalvi Kis Ferenc Általános iskola diákjainak, dolgozóinak vergődése. Először az igazgatóválasztási előjátékok, majd utána a pártalapú foglalkoztatásból fakadó és kiteljesedő, magyar közösséget szétziláló zűrzavar hullámai borzolják a kedélyeket.
2019. Október 24., Csütörtök 14:44

Illyés Gyula, a kommunista – Népfi vagy kegyenc?

Beke Albert leleplező könyve Illyés Gyuláról, a kommunista Kádár-rendszer kollaboráns, hazaáruló értelmiségének vezéréről
2019. Október 19., Szombat 12:44

Hiába vettem altatót, nem tudok aludni...

Előrehaladott koromra is foghatnám, hogy a bioritmusom megbillent. Ám éberen, a mindennapi tevékenységemben is egyre inkább a nyugtalanság, az állandó félelemérzet vagy inkább a permanens rettegés érvényesül, amelyek kiváltó okát biztosan nem szüntetné meg a pszichiáterekkel való beszélgetés.
M.M. szerkesztő kiemelése a tanulmányból: Nils Muiznieks, az Európa Tanács emberi jogi főbiztosa a 2009-es a soros levélben megírta: " „Sokan közülünk azt feltételezték, hogy két évtizeden belül létre tudjuk hozni az új nyílt társadalom emberét. Ez az új ember – a homo sorosensus – hivatott felváltani a homo sovieticust, amely lassan elbomlik a történelem szemétdombján". Hozzáteszi „a nyílt...
Kategória: Olvasóink írják
A legelső beismerő vallomás: megjelent egy partizán beszámolója 1944-es tetteikről
Kategória: Trianon sebek
2019. Október 15., Kedd 07:55

A Kenyérmezei csata (1479. október 13.)

Az 1456 és 1464 között eltelt nyolc esztendőben II. Mehmed szultán birodalma egyesített hadai élén nem kevesebb mint négy alkalommal vonult az észak-balkáni hadszíntérre. 1456-ban sikertelenül ostromolta Nándorfehérvár várát, a magyar határvédelem kulcspontját. 1459-ben - Vég-Szendrő elfoglalásával - végleg bekebelezte Szerbia maradványait.
Kategória: Élet-halál harcaink
A moholi nyugalmazott anyakönyvvezető és helytörténész, Baranyi István több évtizedes kutatásainak eredményeként létrejött névjegyzékekkel az I. és II. világháború helyi, katonai és polgári áldozataink, köztük az 1944/45-ben elhurcolt és kivégzett adai és moholi magyaroknak kíván emléket állítani.
Kategória: Trianon sebek
2019. Október 10., Csütörtök 05:34

Rovásírásos hagyaték

Tizenhat évvel ezelőtt jelent meg egy beszélgetés a Magyar Demokratában Szamosvölgyi Péterrel,  Sátoraljaújhely polgármesterével. Ő egy testületi ülésen – az uniós javaslattenger hatására – azt indítványozta, hogy „a felfokozott csatlakozási hevületben" kapjanak szerepet nemzeti értékeink, hagyományaink és ezen belül a rovásírás is.
Kategória: Friedrich Klára
2019. Október 02., Szerda 11:53

Őseink fennséges paripája: Az Akhal Teke

"A lovaglás és a lovasság megszületésének a szó szoros értelmében korszakalkotó hatását az ókori világképre mai ember el sem tudja képzelni. A "kentaur" a lovas harcosok megjelenését kísérő babonás félelem és rémület reminiscenciáinak mitológiai kicsapódása"- Dentu Magyaria.
2019. Október 02., Szerda 11:21

A lovaglás kezdete és az első lovas népek

A lovaglás a Kr. e. 2. évezred elképzelhetetlen jelentőségű és az emberiség egész történelmét átformáló újdonsága, a maga korában olyasmi, mint a mozdony volt a 19. szd.- ban, vagy a jet- repülőgép a huszadikban.
Kategória: Igaz történelmünk
1. oldal / 2

Új írások

Jó honlapok

Látogatók

Hungary 70%Sweden 1.2%
Romania 5.6%Canada 1%
United States 3.5%Norway 0.8%
Ukraine 3%Switzerland 0.4%
Russian Federation 2.8%France 0.3%
United Kingdom 2%Netherlands 0.3%
Slovakia 2%Kuwait 0.2%
Germany 1.9%Australia 0.2%
Serbia 1.3%Italy 0.2%
Austria 1.3%Spain 0.1%

Today: 1014
This Week: 1014
Last Week: 54414
This Month: 64582
Last Month: 20874
Total: 2278520

Belépés