Print this page
2013 március 13, szerda

Új kezdet - A tüntetés első eredményei?

Szerző: Ágoston András

"A Marosvásárhelyen történtek legitimitást adnak a magyar kormánynak, hogy a székely autonómia ügyét, a többi kisebbségi közösségre is kiható érvénnyel, megjelenítse a nemzetközi politikai színtéren. Ez olyan új minőség, aminek a jelentőségét nem lehet túlbecsülni."

szekelyzaszlóPrefektusi igen a magyar címerre

Mind a csíkszeredai Márton Áron Gimnázium, mind a gyergyószentmiklósi Salamon Ernő Gimnázium homlokzatán helye van a magyar címernek – írta levelében Jean Adrian Andrei, Hargita megye prefektusa azt követően, hogy kivizsgálta a hivatásos feljelentőként elhíresült Dan Tănasă ez irányú feljelentését.

Szabályos a székelység történetéről szóló kézikönyv használata az iskolákban
Az oktatási minisztérium szerint Hargita és Kovászna megyében az előírások betartásával használják az iskolákban a Székelység története c. kézikönyvet, amelyből gimnazista diákok tanulhatnak választható tantárgy keretében.

Új kezdet

A mintegy harminc ezer részvevővel lezajlott, s minden várakozást felülmúlóan sikeres marosvásárhelyi tüntetés a székely autonómiáért újra megmutatta, amit már régen tudtunk. Hogy a kétpólusú politikai elitek egyik szárnya nem alkalmas az autonómiáért folytatott küzdelemre. Ez az oka annak, hogy a tanulságokat mindenki a saját szemszögéből elemzi.

A nagyszabású zászlóerdőben zajló, békés tüntetés – ezt nem vonta kétségbe senki – egyszerre volt akaratnyilvánítás és felszabadulás a „fekete március" nyomasztó emléke alól. Az egybegyűltek jókedvű, magabiztos skandálása az „autonómiát, autonómiát", sokaknak jelentett biztatást, nemcsak azon a felejthetetlen napon.

Valóban, az autonómiáért folytatott csaknem negyedszázados küzdelemben szakaszhatár a 2013. március 10-e. A békés, fegyelmezett magyar tömegmegmozdulás Romániában, Székelyföldön, a közvetlen demokrácia új megjelenési formája, s új szakaszt nyit a nemzeti közösségek identitásuk megőrzésére irányuló erőfeszítéseiben.

Az, hogy annak idején, 1992-ben a történelmi VMDK magyarkanizsai közgyűlésén elfogadtuk a Kárpát-medencében élő magyar közösségek első autonómiakoncepcióját, benne a személyi elvű kisebbségi önkormányzat kezdetleges modelljével, az autonómiáért folytatott küzdelmeink első állomása lett. Ezt követte a különféle autonómiakezdeményezések helyi többségi parlamentekben való megjelenítése. Amennyiben ezt a hosszú évekig jogi úton folytatott, alapjában véve máig eredménytelen küzdelmet a második szakasznak tekintjük, akkor Marosvásárhely valóban új kezdetet jelenthet.

E harmadik szakaszban a jogi, parlamentáris eszközök alkalmazásához társulhatnak a közvetlen demokrácia tömegeket megmozgató formái is. Erdélyben a magyar nemzetrész magára talált és tömeges fellépéssel adott nyomatékot az autonómiaigényének. Jó lenne, ha az erdélyi magyarok által mutatott példa a többi Kárpát-medencében élő magyar kisebbségi közösséget is arra serkentené, hogy a világban élő nemzettestvérek lelkes támogatásától övezve, politikai fegyvertárukba beiktassák a közvetlen demokrácia e jól használható eszközét is.

Az érdem és a köszönet azoké, akik a Székely Nemzeti Tanáccsal karöltve megszervezték, és a 21. században először, tömeges részvétel mellett vitték sikerre ezt a magyarság egészére nézve fontos marosvásárhelyi megmozdulást. Melynek legmélyebb politikai üzenete az, hogy van lehetőség a trianoni trauma meghaladására. Van, ha a Kárpát-medencében élő magyar közösségek határmódosítás nélküli politikai integrációja a kisebbségi közösségek nagyfokú közvetlen részvételével, kiteljesedő folyamattá válik. S ha benne a kettős állampolgárság és a tényleges magyar autonómia válnak erős tartópillérré.

Ma már tudjuk, a küzdelem még koránt sem ért véget, de azt is, hogy az autonómiáért folytatott politikai harc új szakaszba érkezett.

A Marosvásárhelyen történtek legitimitást adnak a magyar kormánynak, hogy a székely autonómia ügyét, a többi kisebbségi közösségre is kiható érvénnyel, megjelenítse a nemzetközi politikai színtéren. Ez olyan új minőség, aminek a jelentőségét nem lehet túlbecsülni.

A médiavisszhang

Marosvásárhely tehát a magyar kisebbségi közösségek autonómiáért folytatott küzdelmének új, minőségileg magasabb szakaszát jelzi. E tényt jól tükrözi az esemény médiavisszhangja. Mindenki a maga szempontjából vette górcső alá a nagyszerű erdélyi megmozdulást, de annak jelentőségét kimondva, kimondatlanul elismerte. Sem a román, sem a ballib magyar média nem tudta elhallgatni, s az esetenként fékevesztett tagadás is önmagáért beszél. Amennyire ezt a Vajdaságból meg lehet ítélni, a romániai szélsőjobb (nem túl erős) megnyilvánulásaitól eltekintve a tüntetés jogát, s a magyar megmozdulás politikai hatását a mértékadó román média sem vitatta el.

Ami a helyi magyar szoclib sajtót illeti, az RMDSZ-es Új Magyar Szó (ÚMSZ) dühösen a helyi magyar laptársakat ostorozza, Budapesten pedig – hogy csak egy példát említsünk – a Népszabadság c. napilap hasonló álláspontot képviselve a tüntetők alábecsült számából kiindulva magát a tüntetést igyekszik hitelteleníteni.

Az ÚMSZ megkerülve magát a jelenséget, az eseményt, ködös eszmei magaslatokra emelkedve elmarasztal, minősít. Íme két idézet ugyanabból a publicisztikából:
... A hazai (értsd erdélyi)magyar sajtó túlnyomó része, sajnos, a szükséges eszmei távlat, helyzettudat és tárgyilagosság hiányában nem képes ellátni a feladatát, hasznos fogódzót nyújtani a tájékozódáshoz napjaink jelenségei, eseményei között.

... Ez a sajtó képtelen felfogni-értékelni-rangsorolni a különböző események fontosságát, és ennek megfelelően beszámolni róluk, kiemelve lényeges összefüggéseket. Elfogult, mert mindent saját előképe, hipotézise szerint értelmez, s ami azon kívül esik, arról nem vesz tudomást. Már a forrásait ennek megfelelően választja ki. Előítéletes, ezért nem tud szabadulni a sablonoktól – hányszor olvassuk például, hogy a román miniszterelnök zsigeri nacionalista, holott ez egyszerűen nem igaz. Így az igazhitű ÚMSZ.

A Népszabadság, mi tagadás jó érzékkel, a legérzékenyebb pontra igyekszik lecsapni. Tudósításában Izsák Balázs egy korábbi kijelentésére rácsúsztatva „pár ezer" részvevőről számol be. És nem szakad rá az ég.

A székely tüntetés tanulságai

A marosvásárhelyi politikai „székely vágta" lakmuszként mutatta meg, hogy a Kárpát-medencében működő politikai elitek nemzeti és szocialista-liberális vonulata az autonómia iránti viszonyulásában egymással szöges ellentétben politizál. A szoclib vonulat a „benemavatkozás" elvéből kiindulva, internacionalista barátainak szárnyai alá húzódva hidegen, lebecsülve azok jelentőségét, nem is mindig csendes ellenszenvvel figyelte az eseményeket.

A budapesti nemzeti kormányzat világosan a tüntetők oldalára állt. Emlékezetes Németh Zsolt kijelentése, hogy a kormány ugyan nem tűntet, de síkraszáll az erdélyi magyarok azon joga mellett, hogy tüntetést szervezzenek. Ide sorolható az Orbán-Kelemen találkozó is. Média visszhangját tekintve mindenképpen. Kelemen Hunor ugyanis a találkozóról hazatérve, aligha tudta volna az „áruló" minősítést elkerülni, ha romániai politikai partnerei cserbenhagyják, s incidenset robbantanak ki. De nem, minden a politikai logika alapszabályai szerint zajlott, s így érvényesülhetett a magyar kormányfő közvetetten oltalmazó szerepe.

Ma már elmondható, hogy nem vált be Markó Béla illetve Kelemen Hunor kishitű jövendölése, amellyel a tüntetés előtt az RMDSZ különállását indokolták. Nevezetesen, hogy „egy ilyen megmozdulás nem segíti, hanem rontja Székelyföld autonómiájának esélyeit".

A Magyar Szocialista Párt (MSZP) álláspontja ismert: az a jó, amit az RMDSZ tesz. Sajnos, hallhattunk ennél sokkal durvább kijelentéseket is. Szanyi Tibor MSZP-s képviselő (ő annak idején a kettős állampolgárság megadása ellen szavazott) magánkampányában (?) több ízben is különös kijelentéseket tett. Íme a legkirívóbb, amely egyszerre két kisebbséget is érint.
„A székely autonómia igazi kérdése az, vajon Románia adhat-e területi autonómiát egy olyan lakossági csoportnak, amely tagjai egyre nagyobb számban más állam polgárai is? A jelenlegi válaszuk az, hogy nem" – írta hozzászólásában egy Facebook-vitában Szanyi Tibor. Megjegyzését a szocialista képviselő úgy folytatta: „de kérdezek egy hasonlót, bármennyire is „sánta". Te mit tennél, mit gondolnál, ha valahol Kelet-Magyarországon az ott tömbökben élő, egyébként őslakos cigányság tömegesen venné fel pl. az indiai állampolgárságot is, és területi autonómiát követelne?"

Bajnai Gordon új pártja az Együtt 2014 Választói Szövetség élén úgy gondolja, hogy "a kormányzásnak a nemzetpolitika vonatkozásában egyetlen egy mércéje van igazából. Az, hogy a határon túl élő magyaroknak attól, amit a magyar kormány csinál, jobb lesz, vagy rosszabb lesz". Ez a meglátás, úgy rossz, ahogy van. Mert a politikai állásfoglalástól egy politikust a „trükközés" nem mentheti fel. Elfogadhatatlan, hogy Bajnai Gordon az általánosítás egy magasabb szintjére emelkedve, egyszerűen megkerüli az autonómiával kapcsolatos állásfoglalást.

Száz szónak is egy a vége. A Kárpát-medencében élő magyar közösségek identitásának megőrzése szempontjából az autonómia a megoldás. A nemzet egésze szempontjából ez azért is fontos, mert a kettős állampolgársággal együtt az autonómia az, ami hozzájárulhat a trianoni trauma meghaladásához. A kérdés most már csak az, hogy lesznek-e követői Izsák Balázsnak s mindazoknak, akik hozzájárultak a marosvásárhelyi tüntetés megszervezéséhez és felszabadítóan nagy sikeréhez?

Ez az, amit szem előtt kell tartani a mind a magyarországi, mind a külhoni magyaroknak, azoknak, akik nemzetben gondolkodnak. Külön a kettős állampolgároknak a 2014-es szavazáskor.


 A Vajdasági Magyar Demokrata Párt hírlevél nyomán