Print this page
2013 június 17, hétfő

Elégtételt ujgur "testvéreinknek"!

Szerző: MVSZ Sajtószolgálat

Nem elítélt a kiutasított ujgur vezető - A Hun Fokos Szövetség tiltakozása

Ümit Hamit, az Ujgur Világkongresszus Magyarországról kiutasított Európáért felelős alelnöke levelet írt és közölte, hogy őt Kínában nem ítélték halálra, valamint azt is, hogy Magyarországról történt kitoloncolása ellen panasszal kíván élni.

Ümit Hamit terjedelmeslevelet írt, majd telefonon is felhívta Patrubány Miklóst, a Magyarok Világszövetségének elnökét.
 
A levélben elsősorban arra a téves információra tért ki, amelyet az Origó hírportál terjesztett róla, és amely szó szerint ezt írta június 5-i beszámolójának (Büszke hunnak vallotta magát a kitoloncolt ujgur vezér) felvezető szövegében: A Kínában halálra ítélt férfi Magyarországról való kiutasítása után azt mondta, nagy a baj, ha már itt is Kína dirigál.
 
A levélben leírtak szerint Ümit Hamit 1988. május 18-án egy 3000 fős békés diáktüntetés vezetője volt, amelyen a kínai kormány politikája ellen tüntettek. Ekkor őrizetbe vették és két és fél hónapon keresztül kihallgatták, majd elengedték. Ürümcsiben folytathatta egyetemi tanulmányait, amelyeket 1990-ben végzett el, ám politikai szerepvállalása miatt nem diplomázhatott. Diploma nélküli tanárként 1994-ig Ürümcsiben 9-10-11-es osztályokban taníthatott osztályfőnökként és fizikatanárként. Diákjainak a valós, sok ezer éves ujgur történelmet tanította, hazafias szellemben nevelte őket. Mint levelében állítja, Kínában az ujgurok történelmét teljesen kifordítva, meghamisítva tanítják. A hivatalosan elfogadott tanrendtől való eltérést szigorúan – akár börtönnel is – büntették. 1994 augusztusában, amikor a titkosszolgálat gyűrűje körülötte szorulni kezdett, és hírét vette annak, hogy letartóztatását előkészítették, Belső-Kínába szökött. Hathónapos bujkálás után, egy embercsempész hálózat segítségével tengeri úton Európába menekült, és Németországban kért menedékjogot, ahol később a német állampolgárságot is elnyerte. Összefoglalva leírta: nem, hogy halálra nem ítélték, egyáltalán semmilyen ítéletet nem hoztak ellene Kínában, ahol 1994. augusztus 17-ig rendes munkaviszonyban tanított.
 
Nem tudja, hogy miként terjedhetett el róla Magyarországon az ellene hozott halálos ítélet hamis híre, de az Origó egy Budaházy György által készített interjúra hivatkozva állítja ezt. Ezzel kapcsolatban Ümit Hamit levelében leírja, hogy valószínű tolmácsolási pontatlanság okozhatta a félreértést. Jellemző a félreértések sokaságára, hogy – mint levelében írja – ő Budaházy Györgyről csak annyit tudott, hogy nagy olvasottságú internetes újságíró.
 
Telefonhívása során elmondta a Magyarok Világszövetsége elnökének, hogy nem igaz az sem, miszerint nem kíván a magyar hatóságok kiutasítása ellen panasszal élni. Igenis panasszal kíván élni, mert – mint állítja – személye semmilyen terrorcselekménnyel nem hozható összefüggésbe. Ő egy emberi jogi aktivista, aki messzemenően betartja az őt befogadó ország törvényeit és a nemzetközi egyezményeket. Magyarországra, a magyar népre testvérként tekint, ahol igen sok barátja van, akiktől nem akar elszakadni. Ümit Hamit mélységesen felháborítónak és alaptalannak tartja, hogy a magyar hatóságok megakadályozták az Ujgur Világkongresszus Ifjúsági Tagozatának Budapestre tervezett tanácskozását.
 
Közben Magyarországon számos szervezet tiltakozott az ujgur fiatalokkal szemben foganatosított hatósági intézkedések ellen.
 
Dr. Pócs Alfréd, a Hun Fokos Szövetség elnöke az alábbi tiltakozást juttatta el sajtószolgálatunkhoz.
 
Ujgur nép
A legközelebbi genetikai rokonunk az ujgur nép. A közös múlt által ezt bizonyítja a népművészeti hagyományrendszer és díszítőművészet döbbenetes hasonlósága. Kettőnk között a legszorosabb testi, szellemi és lelki rokonság ismerhető fel. Azonos kultúrkörből származunk, és ők még emlékeznek, hogy mikor váltak el útjaink, szeretettel gondolnak ránk. Számítanak is ránk, egy közös jövő építésében.
 
Ugyanolyan vendégszerető emberek, mint mi, és egyben olyanok is, akik az igazságért és a szabadságért élni és halni is tudnak. 1955-ben erőszakos kínai megszállás alá kerültek, sok százezer ember áldozta életét a hazájáért, de a megszállás állandósult, mint belső-Mongóliában és Tibetben is. A média elhallgatja életben maradásukért vívott küzdelmeiket. A Magyarok Világszövetségének székházában 2013. május 31-én délután kezdődött volna az Ujgur Világkongresszus Ifjúsági Tagozatának ülése, de ezt a politika a katasztrófavédelem és a rendőrség segítségével meghiúsította. Vezetőjüket, Ümit Hamit-ot kitoloncolták az országból, a küldöttség tagjait pedig először a szállásukról, majd az MVSZ székházából evakuálták. A székházat pedig lefoglalták, minden valószínűség szerint kínai érdekeltség miatt.
 
Követeljük ennek az átlátszó, gyalázatos incidensnek a kitalálóját megnevezni és megbüntetni!
 
Mert a magyar ember nem elárulja, megvédi testvéreit. A keleti nyitásba – amely az ország érdekkörébe tartozik – a keleti testvérek fölkarolása és nem megtagadása is beletartozik. Ne tagadjuk meg őket, ne várjuk meg, míg a kakas háromszor megszólal!
HUN FOKOS SZÖVETSÉG
 
MVSZ Sajtószolgálat
7922/130612
Forrás: http://fejerszovetseg.blogspot.hu/2013/06/elegtetelt-ujgur-testvereinknek.html