20240418
Last updateCs, 08 febr. 2024 7pm

rovas logo

2016 augusztus 13, szombat

Újnémet kalifátus feltöltése német precizitással

Szerző: Madarász László

A Kopp Online német honlap értesülései alapján úgy tűnik, a merkeli Németország titokban fokozza a migránsok „betelepítését" Európába. Az „embercsempészési" módszereik kifinomultak és úgy tűnik német precizitással megszervezettek. Arról már nem is beszélve, hogy mindez a nyilvánosság előtt rejtve folyik, miközben a nyílt színen azt hangoztatják egyre több „menekülttől" tagadják meg a tartózkodásra feljogosító iratok kiadását.

Menekültek repülövel

A német nép lecserélése tett merkeli igyekezet, főleg három lábon áll: a török-német paktum alapján (annyi menekültet fogad Berlin – Európa -, mintamennyit Törökország visszafogad Görögországból), az úgynevezett „családegyesítés” okán, és a NATO keretében tevékenykedő német „humanitárius mentési akciók” ürügyén. Az első kettő miatt, de legfőként családegyesítésre hivatkozva, a vízumok gyorsított kiadása érdekében egyre több német köztisztviselőt küldenek Törökországba, Görögországba, Libanonba, stb. A lap értesülései szerint az alábbi városokban adnak ki vízumokat:  Isztambul, Ankara, Bursa, Gazaintep, Antalya, Trabzon, Izmir, Athén, Bejrut, Amman, és Kairó. A szegény „menekülteket” ezután repülőkre ültetik és Németországba fuvarozzák őket. A sáskahadat szállító repülők éjszaka 00:30 és 06:00 óra között landolnak különböző polgári repülőtereken, mint pl. Düsseldorf, Hannover, Köln-Bonn. De láttak utasszállító (!) repülőgépet a Bundeswehr légi bázisán Wundstorfban is! A repülőterekről buszok tömegeivel szállítják el az „új németeket” valahová.

Érdekességként megmutatja a német oldal, hogy Köln-Bonn repülőtéren 2016.08.07. –én 13:15 és 15:10 óra között, tehát két órán belül mindössze egyetlen gép érkezett Törökországból, ellenben augusztus 08.-án hétfőn éjszaka, durván 5,5 óra alatt 11 gépet fogadott a fenti országokból a repülőtér. Részletezve:

kattintani a képre00:30: Heraklion (Görögország)
00:55: Isztambul (Törökország)
00:55: Adana (Törökország)
01:25: Izmir (Törökország)
01:55: Antalya (Törökország)
02:40: Antalya (Törökország)
02:50: Antalya (Törökország)
03:55: Isztambul (Törökország)
04:10: Marsa Alam (Egyiptom)
05:30: Isztambul (Törökország)
06:05: Izmir (Törökország)

A Kopp Online internetes portál is furcsállja: miközben a német turisták száma a törökországi sorozatos merényletek miatt meredeken visszaesett, mi indokolja azt, hogy Törökországból néhány óra leforgása alatt 9 gép érkezik? Igaz, az éjszakai járatok lényegesen olcsóbbak, de bizonyára nem a tehetősebb született (szőke, kék-szemű) németek érkeznek azokkal, hanem a „hátrahagyott” migráns családok, mint az nyitóképünkön és itt is látható!

NATO csempészetEgy másik cikkben foglalkozik a honlap a NATO keretén belüli, a Földközi tengeren zajló német „mentőakciókkal” is. Állításuk szerint Líbiából kiinduló embercsempészek többnyire azzal ámítják a migránsokat kis idejű hajózás után: „Látod már a fényeket? Ez Olaszország!” Miközben csak egy olajkitermelő úszó platform gázfáklyái fénylenek, amúgy meg az olasz partok több mint 300 km –re vannak még. Az inváziós hadakat a NATO hajók szedik fel, köztük a német Werra, de nem a közeli líbiai partokra viszik őket vissza, hanem Olaszországba hozzák azokat. A valódi embercsempészek már számítanak a NATO hajók megjelenésére, mondhatni mentésre. Így veszi ki a részét az embercsempészésből, brüsszeli és merkeli parancsra a NATO, pontosabban így csinál mégnagyobb üzletet az embercsempészeknek. Egyúttal ezzel is gerjeszti az illegális migrációt!

Az újnémet kalifátus (leánykori neve: Németország) feltöltése folyamatban van, és német precizitással zajlik!

A magam részéről attól tartok: Németországnak, a számára ballul végződött törökországi katonai puccs miatt, vélhetően nem maradt más választása, mint igen jelentős vízumkönnyítést adni a török állampolgároknak! Az EU tagállamainak jelentős része ugyanis mind a vízum eltörlését, mind Törökország EU csatlakozását ellenzi. Ha merkel fenn akarja tartani az Erdogannal kötött egyezményt, már csak belpolitikai okok miatt is, kénytelen lesz ezt meglépni, esetleg egy jó nagy baksis kíséretében! A Kopp Online értesülése szerint a német külképviseletek személyi bővítését már megkezdték, ez arra is utalhat, hogy számolnak azzal, hamarosan sokszorosára fog nőni a török- és töröknek mondott személyek vízumkérelme, amit könnyített eljárásban, rövid várakozással fognak a németek kiadni. Ezt követően Európa irányába az idegenek beáramlása még inkább fel fog erősödni, hacsak egy robbanóövvel felszerelt ISIS katona nem szelfizik életében utoljára egyet, de most a kancellár asszonnyal! Az a nap örökre örömünnep lenne egész kontinensünknek!

Madarász László

Admin: A fenti cikkben említett honlap címe: http://info.kopp-verlag.de/index.html

Forrás: http://magaspart.hu/?p=800

Hozzászólás  

#1 Szigorít e Németország ?Zoli 2016-08-14 07:35
Németország szigorít a menekültszabályokon
www.hirado.hu/videok/nemetorszag-szigorit-a-menekultszabalyokon/

A hozzászólások lehetősége 2023.11.03-án megszűnt.

Alrovatok

Új írások

Hozzászólások