20240418
Last updateCs, 08 febr. 2024 7pm

rovas logo

Print this page
2016 október 05, szerda

Ezt akartátok?! Megkapjuk…

Szerző: Madarász László

A mai nap híre: Kósa Lajos bejelentette, hogy a Fidesz frakció felhatalmazza Orbán Viktor miniszterelnököt az EU és Kanada között létrejövő szabadkereskedelmi egyezmény (továbbiakban: CETA) aláírására! Ha arra az Európai Parlament is rábólint, a CETA ugyan csak ideiglenesen kerül alkalmazásra, de valójában ez semmit sem jelent, annak igen súlyos anyagi kihatásai lehetnek a magyar gazdaságra, a magyar nép életére, az ideiglenes alkalmazás végétől számított három éven túl is! Azaz akár teljesen új kormány(ok) idején!

A CETA-val szemben felmerülő problémák:

Kanada már évekkel ezelőtt feladta a genetikailag módosított (továbbiakban: GMO) mezőgazdasági termények országukban történő termesztése elleni harcot. Mára már Kanada által előállított növényi eredetű élelmiszeripari alapanyag több mint 40% génmódosított! Viszont a génmódosított mezőgazdasági terményekről nem lehet biztosan tudni, hogy az emberi egészséget mennyiben veszélyezteti a tartós fogyasztásuk?

A legszélesebb körben alkalmazott génmódosítások:

  • Rovar ellenállók. Vagyis a GMO-s növény minden egyes sejtje rovarölőszert (toxint, azaz mérget) termel, így a kártevő rovart elpusztítja. De a toxinok felhalmozódhatnak a takarmányt elfogyasztó állati- majd azokon keresztül emberi szervezetekben is, és később betegségekhez – rosszabb esetben halálhoz is – vezethetnek. A különböző GMO-s növényekből (pl. repce, kukorica, stb.) előállított termékek (étolaj) vagy azokkal etetett állatokból (kukorica), végül a tápláléklánc csúcsán álló emberi szervezetbe kerülnek a különböző toxinok, mely mérgek egymásra gyakorolt, évekkel később jelentkező hatását egyelőre végkép nem ismerjük!
  • Gyomirtószer ellenállók. Vagyis, ha a növényt gyomirtószerrel permetezik (pl. nagyüzemi mezőgazdaságban a termőterületet a nem kívánt gyomok ellen), akkor a termesztett növény nem pusztul el. Más kérdés, hogy később esetleg vegyszeres úton magát a korábban termesztett, árvakelésű növényt sem lehet kipusztítani! Szervezetünk vajon megbírkózik vele?

Kanadában történt olyan eset, amikor 37 millió méhecske pusztult el, mikor GMO-s kukoricát kezdtek el termeszteni egy területen! Igaz, a kukoricát neonikotinoid tartalmú vegyszerrel is permetezték, melyre persze ráfogták a kb. 600 méhcsalád pusztulását. Véletlenül sem mondták, hogy a GMO-s növény és a vegyszer együttesen okozták a méhek halálát! Albert Einstein mondta egyszer: „Ha kipusztulnak a méhek, azt az emberiség legfeljebb négy évvel éli túl!”

Nem véletlen tehát, hogy világszerte mezőgazdasági szakemberek, biológusok, orvosok, genetikusok, stb. tömegei, és a „Zöldek” is tiltakoznak a GMO-val fertőzött növények termesztése ellen! Az sem véletlen, hogy a jövő nemzetének szószólója, Szabó Marcel is súlyos aggályokat fogalmazott meg a CETA tervezetével kapcsolatban! Lényege: A kormány ne támogassa olyan szabadkereskedelmi megállapodás létrejöttét, amely veszélyezteti a környezet- és egészségvédelem, az élelmiszerbiztonság, valamint az emberi jogi, illetve munkajogi garanciák jelenlegi szintjét, továbbá antidemokratikus vitarendezési eljárást tartalmaz.

Tudni kell azt is, hogy a genetikailag módosított növények legfőbb előállítója a Monsanto cég, melynek az egyik – ha nem a legnagyobb – leányvállalata Kanadában üzemel, akinek érdeke lesz a GMO-s növények termesztésének ráerőltetése az unióra! Többek között ezért is, a multinacionális vállalatok és a szuverén államok közötti jogviták eldöntésére a CETA egy, számos jogi szakértő szerint antidemokratikus vonásai miatt bírált vitarendezési, befektetésvédelmi bírósági rendszert alkalmaz. A vitás ügyekben nem a külső befolyástól mentes, a köz szolgálatában álló, közpénzből javadalmazott, állandó bírák hozhatnának döntést, noha ez minden független bíráskodás alapfeltétele. A befektetési döntőbíráskodás gyakorlatában a magántulajdon jogával szemben alárendelt szerepet játszanak a demokratikus alapjogok. Vagyis Magyarországot beperelhetik egy magántőkét védő bíróságon, ha továbbra sem engedélyezi a GMO-s növények termesztését! Mivel a magántulajdon érdeke a CETA szerint felállítandó bíróságok előtt elsőbbséget élvezne a köz érdekével szemben, olyan mérvű kártérítést kellene fizetnünk adott esetben pl. a Monsantónak vagyis inkább jogutódjának (Bayer AG, de erről később), hogy azt még köbükunokáink is fizethetnék! Ha a CETA életbe lép választhatunk: vagy megmérgeznek minket, vagy fizetünk, mint a katonatiszt!

A Fidesz és legfőképpen Orbán mindezt tudja, de azt próbálják beadni nekünk, azaz azzal védekeznek, hogy a CETA csak ideiglenes alkalmazással lép életbe! Ugyan ez – legalábbis most – valóban így néz ki, de van egy pontja az egyezménynek, mely szerint a kanadai cégek (köztük a Monsanto jogutódja) akkor is perelhetnek, ha mégsem lép életbe a CETA:

„Amennyiben az egyezménynek az ideiglenes alkalmazása befejeződik és az nem lép hatályba, az Egyezmény rendelkezései alapján követelés nyújtható be, az ideiglenes alkalmazás alatt történő bármilyen ügyről, az egyezmény szabályai és eljárásrendje alapján, feltéve, hogy három évnél több idő nem telt el az Egyezmény ideiglenes alkalmazásának befejezésétől.”

Belpolitikai vetületei a CETA egyezménynek:

Az EU tagországainak környezetvédelmi miniszterei – ha jól tudom 2007 –ben – elvetették az Európai Bizottságnak azt a javaslatát, hogy vonják meg Magyarország jogát a génmódosított növények termesztésének tilalmára. Így jelenleg Hazánk GMO mentes. Álláspontom szerint ezt az Alaptörvény is rögzíti az Alapvetés P) cikkben:

A természeti erőforrások, különösen a termőföld, az erdők és a vízkészlet, a biológiai sokféleség, különösen a honos növény- és állatfajok, valamint a kulturális értékek a nemzet közös örökségét képezik, amelynek védelme, fenntartása és a jövő nemzedékek számára való megőrzése az állam és mindenki kötelessége.”

Mivel tudjuk azt: „A gének olyan nukleinsav-szakaszok a sejtek magjainak kromoszómáiban, melyek a szervezet működését és növekedését befolyásoló fehérjék szabályozásához és előállításához szükséges információkat tartalmazzák. A géneket az utódok szüleiktől öröklik a szaporodási folyamat során.” (idézet: Wikipedia) Ezért, ha egy élő szövet valamely génjét módosították már nem lehet ugyanarról a növényről, vagy állatról beszélni! Következtetésként: Ha Orbán aláírja a CETA egyezményt, nyilvánvalóan annak tudatában teszi, hogy az egyezmény ideiglenes alkalmazásával Magyarországra is rá fogják erőltetni a GMO-s magvak vetését, vagyis szembe megy a „saját” maga alkotta Alaptörvényével! Ezt elkerülendő, a soron következő Alaptörvény módosításakor, vélhetően ezt a pontot is módosítaniuk kell, vagy felvállalják az aláírás belföldi jogi következményeit! (Már ha lennének azok…)

Az Alaptörvény emlegetett módosítása kapcsán megjegyzem: A kvóta ügyben beharangozott változásokat csak porhintésnek tartom! Ugyanis hiába tiltják meg a csoportos betelepítés lehetőségét Hazánkba, ha mindenféle biztonsági ellenőrzés nélkül lehetőség marad az egyéni betelepítésre! Legfeljebb a csoportos betelepítést egyéni betelepítésnek fogják álcázni úgy, hogy sorozatban, futószalagon engedélyezik minden január 01. –én született Ali befogadását! Természetesen biztonsági ellenőrzések nélkül, csak úgy bemondás alapján! Vagyis nem szartunk a kútba, csak annak kávájára, azután belelöktük!

Továbbra is úgy vélem Orbán azért rendezte ezt a népszavazást, hogy kb. 4,5 millió állampolgártól felhatalmazást kapjon Hazánk elveszejtésére! Mivel cseppet sem érdekelte, hogy „csak” kb. 3,3 millió szavazópolgárt tudott bepalizni, ugyanúgy végrehajtja Magyarország kiárusítását, mintha misem történt volna! Azzal, hogy alá fogja írni a CETA egyezményt, merkelnek nyal be, ugyanis a Monsantot megvette a Bayer AG, mely „német” cég! Annak immáron Kanadai leányvállalatán keresztül, a német politikai elvárások érvényesülni fognak Hazánkban is! A Bayer vételi szándéka már hónapok óta ismert volt, csak a vételárban nem tudtak megegyezni a Monsantoval! Németország a Bayer AG segítségével fogja sakkban tartani, ha kell lenullázni Kelet-Európát!

És figyeljék meg! Egyetlen álbaloldali, álellenzéki párt sem fog tiltakozni a CETA aláírása, majd ratifikálása ellen! Senki nem fogja utcára hívni a magyart!

Egyébként a CETA a TTIP (USA-EU szabadkereskedelmi egyezmény) előszobája. Ha Kanada és az EU között létrejön az egyezmény ideiglenes alkalmazása, ugyanez megvalósul a jenkikkel is! (Megjósoltam lásd: http://magaspart.hu/?p=697 )

Amit a Fidesz művel, az már nyílt hazaárulás, akkor is, ha sokan ezt még nem látják át!

Bár korábban óvtam tőle, de ma már azt mondom: Haladéktalanul ki kell lépni az Európai Unióból, különben végünk! Lesz két-három nehéz évünk, de túl fogjuk élni! Ha az unióban maradunk, hosszabb távon ugyanez nem mondható el!

Madarász László

Forrás: http://magaspart.hu/?p=897

Alrovatok

Új írások

Hozzászólások