Print this page
2010 február 15, hétfő

Az emberiség egyre veszélyesebb kártevője - a HIGANY.

Szerző: Borza Zoltán

Kedves Barátaim ! Minden igaz Magyar Ember - Ajánlom szives figyelmetekbe ezt a meggyözödésből, és megélt tapasztalatokból létrejött írást. Áldás mindenkire aki a magyarságért valamit tesz: Borza Zoltán

Több mint kétezer éve van jelen a higany az emberiség életében. Már az ókorban felhasználták különböző gyógyítási célokból, – ez sajnos még most is így van –védőoltásokban alkalmazzák. Az ipari forradalommal elkezdődött sokoldalú felhasználása. Az 1833-as évben New Yorkban vette kezdetét az I . Amalgámháború, Az emberek mindig is tiltakoztak az amalgám fogtömő anyagként való felhasználása ellen. De végül is az amalgámpártolók elérték ennek a felhasználását.

Az első tudományos vizsgálatokat A . Stock német kémikus professzor végezte1926.-ban. Alapvető megállapításait a későbbi kutatások,alátámasztották, így érdemes összefoglaló véleményét szó szerint idéznünk: A fogászatnak az amalgámról, mint tömőanyagról teljesen vagy legalábbis ahol csak lehet le kellene mondania. Nem kétséges,hogy sok tünet, mint fáradékonyság, kedvetlenség. ingerültség,fejfájás,szédülés,feledékenység,szájüregi gyulladások, hasmenés, étvágytalanság, krónikus köhögés és hurut némelykor a higany által okozott, mely a testbe az amalgám tömésekből jut be, ugyan kis mennyiségben de tartósan. Az orvosoknak a legkomolyabb figyelmet kellene ennek szentelniük. Ki fog majd derülni,hogy az amalgám könnyelmű bevezetése, mint fogtömő anyag,milyen szörnyű vétek volt az emberiség ellen. Jelenleg már a III. Amalgámháború folyik. A fogászati szemléletváltás, a biológiai fogászat egyik alap-meghatározó időszaka a 70-es évekre tehető. Max Daunderer müncheni toxikológus több ezer beteg vizsgálata alapján bevezette az amalgám-higany kivezetés fogalmát. 1991-ben világszervezet (WHO) orvos szakértői megállapítják, hogy az általános populáció higanyfelvételének legnagyobb része a fog töméseiből kerül a szervezetünkbe.

Most szeretném saját megélt tapasztaltaimat továbbadni: utólag elvégzett méréseim szerint születésemkor nem volt a szervezetembe higany,de 10 évesen már volt 5 %, és 22 évesen már 13 %. 20 éves koromban 3-4 óra könnyű fizikai után is úgy elfáradtam, hogy kímélő munkára osztottak be. Mindenesetre a sorozáson erre hivatkoztam és Magyar Néphadsereg nagyvonalúan lemondott rólam . Mindenesetre 34 éves koromban még éreztem a szívemben időszakosan szúrást,de azután elkezdtem amatőr szinten rendszeresen futni és ez a panaszom megszűnt.

Már 50 éves elmúltam amikor természetgyógyász tanulmányokba kezdtem,és 2004 nov. 4-én kaptam meg fitoterapeuta oklevelemet. Végtelenül felháborodtam azon, hogy decemberben egy Németországból kapott könyvből kaptam az első információkat a higany káros hatásáról.

EZ MÉG JELENLEG IS IGY VAN, HOGY KIFIZETETNEK TÖBB SZÁZEZER FORINTOT AZOKKAL AKIK ILYEN TUDÁST AKARNAK MEGTANULNI. SAJNOS A FENNT LEÍRTAK TANITÁSÁT MÉG MOST SEM TARTJÁK FONTOSNAK!!!

MIÉRT OKOZ A HIGANY EGYRE TÖBB ÉS NAGYOBB GONDOKAT ?

Azért mert az általánosan növekvő környezeti terhelést a higany jelenléte felerősíti, és a hagyományos gyógykezelések teljesen hatástalanok. Németországból hazatelepült barátom tudását felhasználva, olyan tudásra tettem szert ,ami most már visszaigazolt gyógyult pácienseket jelent.
ELÉRHETÖSÉGEIM:
TEL: 99-371-536
drótposta: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

Felhívás azx ELSŐ MAGYAR TERMÉSZETGYÓGYÁSZ HITELESÍTŐ VERSENY-re
Tisztelt Hölgyem, Uram!

Borza Zoltán vagyok, fitoterapeuta természetgyógyász végzettségem van. 23 éve vagyok vegetárius, és 20 éve tudok ingával állapotfelmérést végezni. ( Ez azt jelenti, hogy egy ember egészségi állapotáról az orvosdiagnosztikai vizsgálatokkal ellentétben rövid idő alatt, nagyon hiteles megállapításokat lehet elvégezni.) A jelenlegi általános válságban (erkölcsi, pénzügyi, egészségügyi... stb.) az emberek számára szeretném felcsillantani annak a reményét, hogy legalább az egészségünk érdekében MI MAGUNK sokat tudunk tenni. Ehhez kapcsolódik az alábbi élképzelésem: Ezennel meghirdetem az

ELSŐ MAGYAR TERMÉSZETGYÓGYÁSZ HITELESÍTŐ VERSENYT!

Ezzel egy időben felhívást teszek közzé: keressük meg,

KIK A LEGEGÉSZSÉGESEBB MAGYAROK?

( Mindenki magyar, aki annak vallja magát .)

Amit itt leírok, az én elképzelésem, de minden jó ötletnek helyt lehet adni. Mind a két versenyre különkülön lehet jelentkezni. A versenyt egy nyári napon rendezzük meg, valahol Budapesten, vagy Pest megyében, egy fedett csarnokban. (Azért választom ezt a megoldást, hogy senkinek ne kelljen két napot utaznia,és a rendezvényt egy nyári zivatar nehogy tönkretegye.) Anyagilag fejenként 3.0004.000 forintot jelent a részvétel. Ezt a helyszínen kell fizetni. Előzetes regisztráció viszont szükséges a csoportok beosztása végett.

A második részben olyan vizsgálati módszerek következnek, amik a hagyományos gyógyításban is már helyet követelnek maguknak. Ezeknek az eszközöknek a többsége szükségessé teszi a 220 Volt biztosítását is. Azt is el tudom képzelni, hogy valaki természetgyógyászként és sima páciensként is részt venne az egész felmérésen. A rendezvény végén mindazok, akiknek tudása a többiek által hitelesnek minősíthető, erről egy oklevelet kapnak.

Úgy gondolom, ez a felmérés sok ember számára biztosítana egyfajta ismertséget, és a hagyományos orvosi kezelések mellett lehetővé teszi a természetes gyógymódok elterjedését.

Várom mindkét versenyre a jelentkezéseket az alábbi drótposta címre:

Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

ELÉRHETÖSÉGEIM: TEL: 99-371-536 drótposta: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.


 

Hozzászólás

erdeklodes

(virag maria, 2010.10.03 16:13)

nagyon tisztelem munkajat.erdelyben csikban lesz e? tanfolyam parat csinaltam amugy en is nyilas vagyok megnezheti veblapomat hozza is szolhat minden informaciot szivesen fogadom ha erdelyben jar szivesen fogadjuk . magamrol; nezze meg veblapomat www.viragmaria.hupont.hu a beszedobol szinte magamot halottam .