20240419
Last updateCs, 08 febr. 2024 7pm

rovas logo

2016 július 21, csütörtök

A JOBB és BAL(gább) oldal jelzése a Szent Korona Pantokrátor ikonján

Szerző: Dobos Csanád

A Szent Korona alsó részén, az abroncson található ikonok elrendezése a tengelyes tükrözést logikáját követi. A homlok felett, a trónuson ülő világbíró Krisztus (Pantokrátor) teljes alakos képétől jobb és bal irányba „áradnak szét" a szentek ikonjai, kik tematikusan párba állíthatók.

Jézus ikon közvetlen bal és jobb oldalJézus ikon közvetlen bal és jobb oldalán Gábriel és Mihály arkangyalok, kiknek neve napja is az évkörben is utal e tengely kapcsolatra, majd ő mellettük Demeter (Dimitrisz) és Szent György alakja, kiket az ortodox ikon festészet szinte megegyező módon ábrázol, és kiknek személyét sokszor csak a melléjük felírt nevük alapján lehet eldönteni. Majd az orvosszent testvérpár, Damján és Kozma következik. A Szent Korona hátsó részén a lecserélt ikonok helyén is vélhetően hasonló testvérpár foglalt helyett, Attila és Buddha (Buda) személyében[1].

E tengelyesen szimmetrikus elhelyezés kiinduló pontja, a trónusán ülő Pantokrátor, kinek a központi ikonjában is megjelenik szimmetrikus elhelyezésez a kettősség. Jelen van, de nem is akárhogy, a jó (jobb), vagy éppen a bal(ga) választás lehetőségeként.

De ne szaladjunk ennyire gyorsan előre, hanem keressünk egy biztos pontot e gondolatmenet kifejtéséhez Csontváry festészetében!

Csontváry Öreg halász ↓

Csontváry Öreg halász

Mára már közismert, hogy Csontváry e festményén a tengely tükrözésnek alapvető szerepe van. A jó és a bal(ga) oldal tükrözéses megduplázása alapjaiban többlet jelentéssel ruházza fel a festményét. Meglepő, de mégsem egyedül álló technikai megoldás ez, aminek vélhetően előzménye is van, nem is akárhol.

A sínai Szent Katalin kolostor Jézus ábrázolása[2]

Az egyiptomi Sínai-félsziget Szent Katalin kolostor[3] Jézus ikonját tartják az egyik legkorábbi Jézus ábrázolásnak. E ikonon ugyanaz a tengelytükrözési logika fedezhető fel, amelyet Csontváry Öreg halász festményén már megismertünk.

Szent Katalin kolostor Jézus ábrázolása

Mintha a jobb oldali ártatlanabb, tisztább és a bal oldali, sötétebb én küzdelme lenne elrejtve e Krisztus ábrázoláson. E tudatos tükrözésre utalnak az újonnan kapott Jézus ábrázolásoknál, a gégéken (a torkokon) és a mellkas felett kirajzolódó meglepő ábrák is.

Pantokrátor ikonja

De ugyanezt a képszerkesztési logikát lehet felismerni a magyarság számára legfontosabb tárgyi emléken, szakrális tárgyon, a Szent Koronánk Pantokrátor ikonján is.

Szent Korona Pantokrátor ikonSzent Korona Pantokrátor ikon

„Mi van, ha a számunkra még fontosabb Jézus ábrázoláson, a Szent Korona Pantokrátor ikonján is hasonlót lehetne felfedezni?” [4]

Meglepő feltételezés és még meglepőbb a hozzá mellékelt kép. Valóban, egymás mellé tükrözve a Pantokrátor ikonjának két jobb-jobb, illetve bal-bal „féltekéjét”, meglepő részletek kelnek önálló életre…

Pantokrátor ábrázolások a jobb- és a baloldal tükrözése által[5]:Pantokrátor ábrázolások a jobb- és a baloldal tükrözése által

Sok mindent lehetne ezekből a tükrözésekből kiolvasni: Kelyhet tartó kezeket, Szarvas BIKA agancsból kinövő Pantokrátort, a fenyő ágai közt megbúvó baglyot... és még megannyi egyéb érdekességet, ahogy az eltérő szemek, szemöldökök szerepéről is hosszabban el lehetne gondolkozni.

De a legérdekesebb, a meditatív szemtartású Jézus feje fölötti TURUL madár, illetve a másiknál, a két kőtáblát (a rajta lévő 5-5 ábrával/parancsolattal) tartó személynél a fejtetőn lévő kockaforma.

Jézus feje fölötti TURUL madár

Arról a kockáról van szó, mely a zsidó rituálé fontos tárgyi eszköze, és melyet a homlok felett, a fejtetőre szorítanak – ahogy kockaa Pantokrátor zománcikon bal oldalának tükrözésén is látható. Ez meredek kijelentés! De ezt támassza alá a Sors Könyvének e fajta megduplázódása is, mely immár a 10 parancsolat kőtáblájaként duplázódik meg, a rajta lévő 5-5 ábra/parancsolattal.

Miért van szükség a Pantokrátor ikon ilyesfajta megfelezésére? A szabad akarat jogának érvényesítése miatt? Hiszen a mi döntésünk, hogy mit is választunk: JOBBikat, a TURUL, a sólyom útvonalát, az igazi jézusi szeretet útját, amikor a szeretet mások felé irányul, vagy a szemita hagyományt, vagy BAL(gább) módot, ahol mások szeretete helyett önmagunk imádata van minden döntésünk középpontjában. Ennek érdekében, ha kell másokon is átgázolunk, miközben ezt az adott istenség parancsolatjának tüntetjük fel.[6]

kétfelé hullámzásÉs e térmegosztási logika nem is olyan ritka az árpád kori régészeti leleteink között sem. Elég legyen csak a pécsi székesegyház altemplomi lejárójában megfigyelhető Sámson domborműsorozatra utalni:

„az altemplom lejárónál is kétfelé hullámzás tapasztalható a háromkirályok történetében, mely megszakítás nélkül fut végig a kapunyílás felett. Mindkettő irányba hullámzik egyszerre a háromkirályok története a kapu szimmetria tengelyétől kiindulva. Jobbra (a jobbik, a helyesebb) irányba az újszülött Jézus felé és balra (a rosszabbik irányba) a világi uralkodó, Heródes elé." [7]

Kétfajta döntés lehetősége, és e döntés a mi, és a nemeztünk kezében van. De csak ott?


[1] Pap Gábor felvetését elfogadva. Pap Gábor Szent Korona vázrajza.

[3] (Christ the Saviour (Pantokrator), a 6th-century encaustic icon from Saint Catherine's Monastery, Mount Sinai). https://upload.wikimedia.org/wikipedia/commons/8/86/St_CatherinesPanorama.JPG

[4] Kérdés Jancsó Máriától

[5] Fotók: Jancsó Mária

[6] Ré az Egység Törvénye: „… ha egy entitás 51% fö lé megy mások szolgálatával és 50%-nál kisebb mértékig szolgálja csak önmagát, akkor az entitás szüretelhető, … amennyiben a kérdéses szüret a pozitív negyedik denzitásé.

Az önmaga szolgálatának ösvényét követni kívánó entitásnak egy ötös mértéket kell megütnie, azaz öt százalék másokért való szolgálatot, kilencvenöt százalék önös szolgálatot. A totalitásra kell törekedjen. A negatív ösvényen elég nehéz, és nagy elszántságot követel a szüretelhetőséget elérni.   http://www.naput.hupont.hu/51

[7] Dobos Csanád: Sámson, a kőbe merevedett Mithrász Napisten,a pécsi székesegyház altemplomi lejárójában www.naput.hupont.hu/52

Kapcsolódó tanulmány: 

      Szent Korona és a fantom idő   www.naput.hupont.hu/48


Hozzászólások:

S. Krisztina (facebook) 2016. július 19.

Egy korabbi masik ikonnal irtam, hogy ott sem talalom ezt a modszert helyenvalonak. Szimbolika. Csontvary volt a pelda. Csontcary az oreg halaszban az emberi kettosseget mutatja....egy Jezust abrazolo ikonnal en nem jatszanek. Akkor azt irtam, hogy szerintem az az ikon azert lehet annyira kettos mert az " En es az Ur egyek vagyunk" allapotot akarja megjeleniteni. Es hivatkoztam a Szent Korona ket pantokrator zomanc kepere, ahol latszolag megegyezik a ket arc...hat nem gondoltam, hogy ez olyan messzemeno gondolatokat ebreszt hogy Jezusban bal-gasagot" vel felfedezni valaki. 

D.Cs. (facebook) 2016. július 19.

“Jezusban " bal-gasagot" vel felfedezni valaki”.. A kísértés ott volt Jézusnál is mindig. Jézusnak is meg kellett küzdeni a kísértésekkel, akár a sátánnal, akár a saját félelmével a Gecsemáné kertben. 
Mielőtt a Szent Korona Pantokrátor ikonjáról lenne szó közvetlenül érdemes a sínai Szent Katalin kolostor Jézus ábrázolásra tekinteni. Az ottani Jézus arc egy stroke-on átesett ember arcát idézi meg, kinek a fél arca lebénult! A bal oldali arcfél beesett, a szem elvesztette a rugalmasságát… Ilyen agyvérzésről viszont sem a hivatalos, sem az apokrif iratok nem tudnak! Akkor, hogy lehet, hogy mégis igy ábrázolták Jézust? Hogy lehet, hogy az egyház évszázadokon át fel sem emelte a szavát ezen ábrázolás ellen? És ha a tengelyes tükrözést végrehajtjuk ezen az ikonon, akkor a két félarc kibontja a többlet jelentését. A gégén, a torkon … ahol az ige megfogalmazódik és a lélek helyén, a mellkason olyan ábrák élednek meg, melyek tudatos szerkesztés termékei. Inkább ezeken lenne célszerű elgondolkodni. Van-e jelentése a jobb oldali duplázódásnak az egyiptomi és főleg a kopt szimbolikában. És a bal oldal duplázódásánál az ördög arc megjelenésének. EZ TUDATOS KÉPSZERKESZTÉS EREDMÉNYE.
És ha ezen a Jézus ikonon merték ezt a technikát alkalmazni, akkor miért ne merték volna más Jézust ábrázoló ikonon is? 
Szent Korona Pantokrátor ikonjának a glóriájának felső részében olyan „hiba” van, ami elképzelhetetlen még egy kontár zománckészítőtől is. Mégis ez az ikon szerepel a központi helyen, ráadásul Jézust ábrázolja. Miért nem készítettek egy „hibátlan” változatot? Azért mert ez nem hiba!!! Ennek szerepe van, ami szervesen kapcsolódik a korona abroncs képrendjéhez is. De itt nem ismétlem magam. Érdemes a hozzá kapcsolódó tanulmányt is elolvasni.
A kereszténység két fő irányzatát érdemes megkülönböztetni, aszerint hogy viszonyul az ószövetséghez. Az egyik kizárólagosnak tekinti a zsidó „hagyományt” és üldözi azokat akik ezt nem fogadják el – így a manicheista szemléletet is. Azt már mindenki maga döntse el melyik a jobb út. Ha az egyik a jobb, akkor a másik csak rosszabb lehet. Nem biztos, hogy rossz, csak éppen roszabb, nehezebb. Az, aki a fölöslegesen a nehezebb utat választja, annak a döntését hogy szokás nevezni? Az egyik megnevezése: BALga választás.
Ahogy a sinai Jézus ábrázolásnál fontos volt látni – nemcsak nézni, hanem látni is – úgy vélhetően itt is. Újra alaposabban megnézve e ikon tükrözést, mi látható Jézus feje felett? És ennek mi lehet az oka? Biztos, hogy véletlen? Ráadásul ilyen mértékben?

Az eredeti forrás: http://www.naput.hupont.hu/15/a-jobb-es-balgabb-oldal-jelzese#ixzz4F1hcx9M1

Hozzászólás  

#2 naputDobos Csanád 2016-09-14 11:34
Pap Gábor előadása a Baranta völgyben www.youtube.com/watch?v=7AZV-nDjRSI

53. perc
„Így jelenítik meg a besenyőknek a sisakját. Ezt a fejfedő típust mi ismerjük, de nem a kunok révén. Ezzel a kalappal egy bizonyos néptípust (zsidókat) jelöltek meg a középkorban! Nem egyedül itt jelenik meg, hanem pl. Türjén is. Ez figyelmeztet, a kun ebben az esetben beszélő név, mint ahogy a László név is…”

II. rész www.youtube.com/watch?v=VgeU2tDYD2A

1.perc „A fej szellemiséget jelent, ami rajta van, az annak a megnyilvánulása. Ha én azt mondom KUN, abból két felé lehet tájékozódni. Az hogy a HUN és a KUN azonos, azt régen kimutatták már. Egy Gyárfás István egyértelműen leírta az 1800 évek második felében. Ő mutatta ki, hogy nincs külön HUN és KUN.
De van még valami. Kun Bélának mi volt az eredeti neve? Kohn… A lényeg az, vigyázzunk, el lehet fajulni az összes nép rovására, csak a saját érdekét fogja mindenen keresztül gátlástalanul. Ezt azért érdemes tudnunk, mert különben nem értjük meg, hogy a hun, a Hunor-Magyar kettősből miért ilyen kalapban, ilyen bestiálisan van ábrázolva. A szkítáknál igen is megvolt a jogrendje a nőknek, a nő egyáltalán nem volt elnyomva, ami a Kohnéknál megvan! El tud csúszni mind a két irányban.
Azt is kell tudni, amikor Hunról és Magról beszélek, akkor ugyanannak a kétféle olvasatát kapom. MAG, ha vissza olvasom a megfelelő hangtani megfeleltetésekkel, akkor HÁM. Egyik a Magnak a felelőse, ezek vagyunk mi, a másik a HÁMnak, a keretnek. Ez nagyon jól megosztott kettős szerep, de a HÁM nagyon könnyen el tud „kunbélásodni”, nagyobb a kísértés, aminek ki van téve. De a Magnak van felelőssége a Hun-ért. Magnak kell képviselni és mederben tartani a Hunt.
#1 naputDobos 2016-09-11 18:47
"Ha egy fontos mondatról, eseményről nem tesz egyáltalán említést egyetlen egy elemzés sem, annak két oka lehet: Vagy nem tudnak ezzel mit kezdeni, vagy nyomós okuk van ennek az elhallgatására.. És Vörösmarty Csongor és Tünde költeményében is van egy ilyen rész, melyről szinte sosem tesznek említést, pedig e mondat értelmezi az egész darab mondanivalóját, a fény/sötétség és a tündérek/ördögök kapcsolatát is. Mégis erről szinte mindenki hallgat!"

Balga balgasága a Csongor és Tündében, valamint a Szent Koronán


www.naput.hupont.hu/97

A hozzászólások lehetősége 2023.11.03-án megszűnt.

Alrovatok

Új írások

Hozzászólások