Print this page
2009 november 14, szombat

A baloldalra szavazok

Szerző: Dr. Marinkovics Katalin

- mert olyan szabad országban élünk, ahol bárkinek, még a volt miniszterelnöknek, Gyurcsány Ferencnek is lehet több mint 50 cégben érdekeltsége, tulajdona, és mellette nagylelkűen lemond miniszterelnöki fizetéséről. - mert semminek nincs felelőse és szabad a rablás.

A baloldalra szavazok:

- mert szeretem hallgatni a milliárdosok szájából az Internacionálét.

- mert szeretem látni a kábszeres buzik felvonulását az Andrássy úton és elítélek minden szélsőséget.

- mert a komplett Terézvárosi és Erzsébetvárosi frakció előzetesben van.

- mert a volt pénzügyminiszter fiai védelmi pénzt szednek.

- mert szeretem, amikor szemeket lőnek ki állami ünnepségeken.

- mert jó, hogy az In-kal megmotoz, miközben a családommal sétálok a Múzeum kőrúton március 15-én.

- mert rajtunk röhög Európa és elhatárolódik tőlünk már Románia és Bulgária is.

- mert szegény Soros Gyuri bácsit csak mi fogadjuk be, pedig ő mindent megtett az egyetlen hazai tulajdonú OTP bank összeomlásáért .

- mert hiteles előttem (LI)Bajnai György (OFF-SHORE) Gordon, aki szerint úgy igazságos, hogy fájjon mindenkinek, csak nekik ne.

- mert Bajnai mindent megtett azért, hogy a libatenyésztők megkapják jogos követelésüket, a hizlalt libák árát.

- mert Bajnai csak 8 cégét szüntette meg felszámolással vagy végelszámolással

Továbbá:

- mert az állami nagyvállalatok vezetői megérdemelten kapják fizetésüket, pl.: Nemzeti Vagyon Kezelő igazgatója havi 3,5 millió Ft m.bért, + évi 33,6 millió prémiumot, + 3-5 havi bért jutalmul, MÁV Zrt vezérigazgatója havi 3,42 millió m.bért+ 32,8 millió éves prémiumot + 3-5 havi bért jutalmul, Magyar Posta vezérigazgatója havi 2,54 millió m.bért + 24,7 millió éves prémiumot  + 5 havi bért jutalmul stb.

- mert végre vannak jogai szegény bodzaszedő roma honfitársaimnak és büntetlenül ölhetnek, rabolhatnak, sikkaszthatnak, hazudhatnak.

- mert valaki végre elítéli a csúnya, agresszív Magyar Gárdát, akik eddig semmi törvénybe ütközőt nem tettek.

- mert a TV Székházat olyan jól adták el, hogy egy kanadai cég kereshetett rajta kétmilliárdot.

- mert a völgyhidat úgy építették méregdrágán, hogy nem is kellett volna az utat a magasba emelni.

- mert az M6-os úton sikerült alagutat építeni az alig néhány méter magas löszfalba.

- mert a makói gázmezőket sikeresen eladták kanadai kitermelésre, csupán 12 % -ot kap belőle hazánk

- mert szeretem, amikor romlik a forint.

- mert tényleg nem emelték a gáz árát.

- mert hazudtak éjjel-nappal.

- mert tényleg nem vezették be a vizitdíjat és a kórházi napidíjat. 
(mert mindent elkövettek azért, hogy ne legyen vizitdíj...)

- mert a 4-es metró 190 milliárd helyett 600-ból épül(?).

- mert Baja Ferenc már rég nem utalhatott pénzt a Zsurki vodkagyárnak.

- mert a honvédelmi miniszter atomrészegen szónokolt a Gripenek átadásán.

- mert integráció címén végre vannak cigány osztálytársai gyermekeinknek, és mert a Lauder zsidó iskolában is vannak cigány diákok.

- mert végre van digitális tábla néhány iskolában, sőt néhány iskolában még angol WC is van.

- mert az orvosaink már szerte Európában gyógyítanak, itthon pedig…

- mert dübörög a gazdaság és ugrik a pannon puma.

- mert olyan szabad országban élünk, ahol bárkinek, még a volt miniszterelnöknek, Gyurcsány Ferencnek is lehet több mint 50 cégben érdekeltsége, tulajdona, és mellette nagylelkűen lemond miniszterelnöki fizetéséről.

- mert semminek nincs felelőse és szabad a rablás.

- mert a Közraktár utcai bálna épületet off-shore cég építheti.

- mert eladják külföldi cégeknek a közműveinket és kiárusítják a vízvagyont is.

- mert drága pénzen terveztek nekünk kormánynegyedet, amiből semmi nem lett (hála Istennek), csak költségei vannak.

Stb, stb…

Kérlek, szavazz Te is a baloldalra, ha tetszik, amit itt olvastál!

Dr. Marinkovics Katalin


Hozzászólások megtekintése a régi honlapról

Temesvár
(charly, 2009.11.17 21:54)

Katika! Idös, sok mindenen keresztül ment, fajtám túlnyomó többségétöl megtagadott, kitagadott, de még Magyar embernek tartom magam, mert másképp mi a csúdát tehetnék. De talán az lenne a helyes identitásom,bozgor/hazátlan/. Nem sajnáltatni akarom magam. Bele születtem, és ebbe is fogok belehalni most már, a hazátlanságomba. Minden szava igaz. Ezek tették tönkre a HAZÁNKAT, és ki kell mondanunk,a nemzetünket! És ha ennek nem vetünk véget,szomorú jövö elé nézünk. Nem egy ujjabb évezredet, de egy ujjabb évszázadot sem fogunk megérni. Gratulálok a parabolához! Testvéri üdvözlettel,charly.