20240329
Last updateCs, 08 febr. 2024 7pm

rovas logo

2012 szeptember 30, vasárnap

Boszniai piramisnál töltött élményeink

Szerző: Kőrösi Anikó és Kőrösi Emese Edit

Ezúton szeretném megosztani élményeimet és tapasztalataimat, amiket a boszniai piramisoknál töltött két hetes önkéntes munka alatt szereztem lányommal.
Természetesen az interneten keresztül szereztünk tudomást a tervekről és itt néztünk utána az ott folyó munkálatoknak és az addig elért eredmények nagyon érdekesek voltak.

Boszniai piramisnál töltött élményeink

A következő honlapon találtunk rá az önkéntes munka lehetőségre: http://www.piramidasunca.ba

Itt lehetett letölteni a jelentkezési lapot, amit a megadott email címre kellett elküldeni, (szükséges az alap angol nyelvtudás, ahhoz hogy a honlapon kiigazodjon az ember illetve, hogy az adatlapot ki tudja tölteni) nekem ebben lányom tudott segíteni. A jelentkezésnek nincsenek feltételei, bárki részt vehet a programban nemtől, kortól függetlenül. Ez így is van, két hét alatt találkoztunk minden korosztállyal és különböző nemzetiségű, gondolkodású embernek kellett együtt élnie és összhangban működnie.

Júniustól szeptemberig vannak a turnusok, amiből választani lehet, de ha valaki nem szeretne, akkor nem kell két hétig maradni. Ingyen szállás, étkezés, de napi 9 euró hozzájárulást kell befizetni. Budapestről az odajutás, olcsó és egyszerű, mert a vonat megáll Visokoban.

A szállás turista jellegű, de a táj magáért beszél, az ablakból rálátni a Nap piramisra. A szervezés kicsit kusza, figyelni kell, de alap nyelvtudással minden megoldható, mindenki nagyon segítő kész. Kevés magyar van ezért jó lenne, ha egyre többen kedvet kapnának ehhez a kalandhoz. Ami viszont biztos, hogy lelkileg és fizikailag fel kell készülni, mert a munka is nehéz, de az ember feszegeti a saját határait és rengeteget tanít a hely energiája. Olyan gondolatokkal jöttünk el onnan, amit soha nem képzeltünk volna és a tapasztalat életre szóló.

A piramisok tisztításában segítettünk és a labirintusok feltárásában. Egyértelmű az emberi kéz nyoma. A szabályos gúla alakú hegy tájolása pontosan É-D irányú és az azt borító hatalmas kőtömbökről nem lehet tudni, hogy milyen technikával készültek, de nem természetes képződmények. Ezt a parketta szerű minta is mutatja. A labirintusból mesterséges sziklatömbök kerültek elő, melyek környezet idegen anyagból vannak és rovásíráshoz hasonló jeleket lehet felfedezni rajtuk. A feltárást jelenleg csak az önkéntesek végzik, mert nincsenek támogatók, így nagyon lassan haladnak, rengeteg munka van még.

Mindenki lelkesen dolgozik és csak pozitív energiát fektet bele. Munka után együtt lazítottunk a hotel teraszán és beszélgettünk. Persze voltak nehézségek az ott töltött idő alatt, de ha az ember túl tud lépni saját kicsinyességén, akkor ezek az akadályok leküzdhetők és csak jó élményekkel és tapasztalatokkal lesz gazdagabb.

Jövőre családdal szeretnénk vissza térni és szeretnénk, ha minél több magyar venne részt a programban és megmutathatnánk, hogy igen is összetartóak vagyunk egymással és másokkal is. A nemzeti öntudat nem vakít el senkit, de büszkék vagyunk kultúránkra.

Írta: Kőrösi Anikó és lánya Kőrösi Emese Edit

 

Hozzászólás  

#4 ZARÁNDOKLAT BOSZNIÁBANZoli 2014-04-08 09:39
(Piramisok, Szarajevó, Mostar, Medjugorje)

1. nap: Budapest - Mohács (határátkelõ). Eszéken rövid pihenõ, az óváros megtekintése. Továbbutazás Bosznia Hercegovina felé, átlépés a határon Samacinál. Érkezés Visokóba (rövid séta a városban) - szállás Visokoban Szarajevo mellett, vacsora a szállodában.

2. nap: Visoko (a Nap piramis feltárásának megtekintése és az alagút feltárt szakaszának bejárása). Kora délután indulás Szarajevóba (városnézés: Bascarsija, a városképet többnyire a muzulmán mecsetek és minaretek uralják, de több helyen láthatunk katolikus, ortodox templomot, és még zsinagógát is. A háborús pusztítás nyomait már eltüntették, de mementóként még ma is láthatóak romosan hagyott épületek. Számunkra történelmi hely 16. századból származó, nagy kõtömbökbõl épített Latin híd. Az elsõ világháború után, a szarajevói merényletet végrehajtó Gavrilo Princip emlékére a Princip híd nevét kapta. késõ délután visszatérés a Visokba, vacsora a szállodában.

3. nap: Reggeli után indulás Mostarba. Mostari városnézés (Öreg híd, amely több mint négyszáz éven keresztül kötötte össze a Neretva folyó két partját. A gyalogos híd azonban az 1993-as délszláv háború áldozata lett: szinte néhány óra alatt lerombolták. Újjá építettése több évig tartott, és ma már az UNESCO kulturális örökségéhez tartozik). Továbbutazás Medjugorje-be Dél-Európa legnagyobb és leglátogatottabb zarándokhelyére. Félnapos városnézés: Jelenések hegye, Krizevaci hegy, templom és környéke. Városnézés után utazás a szálláshelyre, Mostarba. Vacsora a szállodában, utána a kivilágított belváros megtekintése.

4. nap: Reggeli után Medjugorjén keresztül (fakultatív: akik a város vallásos emlékeivel kívánnak részletesebben megismerkedni, azokat visszafelé felveszi a busz) kirándulás a híres tengerpartra, Neumba, egész napos, fürdés, napozás. Visszafelé bogumil temetõ (XIII.sz.-ban eretneknek minõsített bosnyák õsi keresztény vallás emlékhelyének megtekintése Stolacban), szállás Mostarban, vacsora a szállodában.

5. nap: Reggeli után indulás Jajce felé (a város volt Bosznia egyik fõvárosa a középkorban, Mátyás királyunk csapatai is többször védték meg a törökök ellen. Rövid városnézés során a várat és a katakombákat nézzük meg). Továbbutazás Budapestre, érkezés a késõ esti órákban.

Az ár tartalmazza: reggeli, utazás, szállás, idegenvezetés. Az ár a belépőket nem tartalmazza! (Erre kb. 50 EUR szükséges.)

Utazás: légkondicionált autóbusszal

Találkozó: az indulás napján reggel 05.30 órakor Budapesten, a Déli pályaudvar CBA élelmiszeráruház felõli oldalán (Mercure hotel mögött). Indulás bepakolás után azonnal.

További felszállási lehetőségek: M6 MOL kút (Szekszárd-Fácánkerti pihenő), Mohács: MOL kút (Pécsi út), ill. az útvonal figyelembevételével előre egyeztetett helyen.

Szállás: középkategóriájú panziókban, 2-3 ágyas szobákban fürdőszobahasználattal.

Ellátás: reggeli

Figyelem: A körutazáson magyar állampolgárok érvényes útlevéllel vagy új típusú személyi igazolvánnyal vehetnek részt az utazáson.

Visoko: 17000 lelket számláló, zömében bosnyák lakosú városka. A Bosna és Fojnicska folyó találkozásán helyezkedik el közel Szarajevóhoz (mindössze 30 km-re). A városi látványosságokat illetően a Hadzi Ibrahim mecset és a Fehér dzsámi említésre méltó, valamint természetesen a helyi piramisok.

Mostar: Bosznia-Hercegovina déli részén található. A város nevét az azt keresztülszelő Neretva folyón álló hidak egyikéről, az úgynevezett "Öreg hídról" kapta, mely a kisváros egyik fő turisztikai látnivalója. Mostar jelenleg is Hercegovina gazdasági központja, az ipari zóna a város nyugati részén alakult ki.
Indulás, Érkezés Csomagár Egyágyas felár Félpanziós felár
2014. jún. 21.
2014. jún. 25. 69900 Ft / fő 12000 Ft / fő 15000 Ft / fő
Bővebb info: 00 381 64 491 72 81,
#3 élményekValentina 2014-03-05 21:08
Sziasztok!
Én hasonló kéréssel, kérdéssel fordulnék felétek, mint Erzsébet: én is ki szeretnék menni önkéntesnek 2014 nyarán a piramisokhoz, de eddig nem találtam senki magyart, aki már részt vett valamelyik nyáron. Idén az van a leírásban ,hogy napi 25 euróval kéne hozzájárulni, ami nekem nagyon sok lenne. Nem tudtok valami más elszállásolás lehetőséget, amivel olcsóbban lehetne kijönni?
Itt van az elérhetőségem, írjatok légyi,hogy milyen volt a város, meg az emberek :) előre is köszi
#2 Ózd. Mogyorósvölgy.2.Bereczki Erzsébet 2014-02-03 11:53
Sziasztok!
Kőrösi Anikó és Kőrösi Emese Edit.
Nem tudom, hogy is szólítsalak meg titeket, remélem, elér hozzátok az üzenetem. Nem nagyon találok senkit sem itt az interneten, aki volt már kint a piramisoknál önkéntesként.
Érdeklődni szeretnék tőletek, hogy, hogyan lehetne olyan magyar személyekkel felvenni a kapcsolatot, akik tavaly 2013-ban voltak kint önkéntesként a piramisok feltárásánál. Illetve olyanokkal, akik most nyáron is mennének. Én most tavasszal, vagy nyáron szeretné kimenni és csatlakozni magyar önkéntesekhez. Információt szeretnék kérni, mire is lehet szükségem az ottani feladatokhoz és milyen ellátásban, szállásban részesülünk, stb.…
:-)

Üdv: Bereczki Erzsébet
E-mail:
+3 #1 Viszoko Nagy Magyarországhoz tartozottÉg és Föld 2012-10-01 09:44
A cikkben a köveket látva igen idősek. A Nap piramis belsejében talált rovásírásos fa 34 ezer évesnek bizonyult a radioaktív C 14 vizsgálatok alapján.
Az emberiségnek számos ősi jel maradt hátra, mint a 300 ezer éves rétegben talált Virginiai csengő, melynek megmunkálása nem hagy kétséget magas kultúrát illetően. Akkor még egy kontinens a Gondvána létezett a dinoszauruszok előtt. A legősibb lelet a Dél-Afrikában talált rovátkolt fémgömbök 2.8 milliárd éves kőzetben lelték.
Ez azt mutatja, hogy amióta élhető a Föld azóta folyamatosan emberek is jelen voltak.
Nem is csoda, hiszen a Föld élhetővé tételét mindig is földön kívüli magas civilizációk tették lehetővé.
A Boszniai piramisok és az Egyiptomban található piramisok kora is jóval meghaladja a hivatalos történészek hazug állítását, mely szerint 4500 éves kor előtt nem létezett semmi. Ez a hamis állítás az emberiség szellemi sötétségben tartását szolgálja.

Érdekes, hogy az erősen valláshoz kötődő írásokat alig olvassák. A Biblia magyarázatai, hogy alig pár ezer éves a Föld, ma már nevetségesek.
De valójában rendkívül szomorú, hogy a vallással tarják sötétségben az emberiséget.
Miközben igen ősi tanokat építettek be a vallásokba, hitelesnek tüntetve fel azokat.
Ősi magyar mágusainkat, táltosainkat a kereszténység erőszakos megteremtésével eltüntették, csakúgy mint több tízezer éves rovásírásunkat.
Pontosan a Boszniai piramisokban talált rovásírások gondolkodtatóak el nagyon.
Mezopotámiában annyi a rovásírás, hogy azt nem lehett eltüntetni. Amely megegyezik az Erdélyben megtalált rovás írással.

A hozzászólások lehetősége 2023.11.03-án megszűnt.

Alrovatok

Új írások

Hozzászólások