20220524
Last updateK, 23 nov. 2021 5pm

rovas logo

2022 január 11, kedd

Így kell hamisítással történelmet csinálni (3. - 4. - 5. rész)

Szerző: Pataky Zoltán

Amikor elkezdtem e cikk sorozat írását, valahol bensőmben izgatott voltam. Már előre izgultam, mi lesz akkor amikor Erdélyt veszem sorra? Tudok-e majd tárgyilagos maradni, hisz őseim Erdélyből származnak...

Így kell történelmet hamisítással csinálni. (1. - 2. rész) ⇒

3. rész

Erdély

Nagyanyám és nagyapám apai részről Erdélyből keveredtek le Szabadkára amely ma már felismerhetetlenül megváltozott. Erről majd a negyedik részben részletesen beszámolok. Hát nem furcsa?

Származás, élet máshol, vándorlás meg ami vele jár. De folytatom ezzel amit megígértem. Erdély. Az erdélyi magyarság lelkivilágát, tetteit, gerincességüket a nemzethez való ragaszkodásukat, hűségüket, a leghitelesebben Wass Albert örökítette meg.

Ugyanaz a Wass Albert akiről a mai budapesti polgármester Karácsony Gergely azt mondta, hogy Wass Albert náci! Máris ott vagyunk ahová bennünket magyarokat egyes körök és segítői, látni karnak! Ebben a gyalázatos soviniszta munkában a román politika igazi nagymesteri címet, címert érdemel. De kezdjük a hivatalos leírással Erdélyről. A enciklopédiában, (vikipédia), amely azért nem megbízható forrás mert naponta változhat de a politikai helyzettől függően biztosan megváltozik. Ez áll mint „tudományos” adat ismeret Erdélyről:

„Erdély (románul Transilvania vagy Ardeal, németül Siebenbürgen vagy Transsilvanien, latinul Transsilvania vagy Transsylvania, erdélyi szász nyelven Siweberjen, törökül Erdelistan) földrajzi-történeti-politikai alakulat Közép- Európában, a Kárpát-medence keleti részén, a mai Románia területén. Ma már csak történelmi hagyományai és sajátos kultúrája miatt tekinthető önállónak.”

Számomra Erdély különböző névvel való megjelölése egyet jelent. Valamennyien mintha jogot formálnának Erdélyt tulajdonukba venni! Menjünk tovább. Az utolsó mondat meg éppen összegezi a lenéző és meggyalázó tényt ahogyan manapság a politika Erdélyről beszél, vagyis azt amit erővel préselnek magyar testvéreink tudatába: „ Ma már csak történelmi hagyományai és sajátos kultúrája miatt tekinthető önállónak.”

De folytassuk.

„Tágabb értelemben az Erdély vagy jelenkori Erdély elnevezés alatt ma többnyire Románia egész nyugati részét értjük, de nem mint egységes tartományt hanem csak mint 16 megye összességét. Ez a terület magában foglalja Belső-Erdélyt, a Partiumot és a Bánság keleti nagyobb részét. E két utóbbi térség együtt Külső-Erdélynek is nevezhető.”

Vagyis minden lehet szegény Erdély csak Erdély nem! Lehet tartomány (kinek a tartománya?) Partium vagy csak 16 megye! Meg még hogy jelenkori Erdély! Lefordítva az „Örökösöknek” és a politikának esze ágában sincs visszaadni az anyaország leszakított részét, ellenkezőleg, aktívan folyik a szétdarabolás! Azonnal ennek az idézetnek az elején, viszketni kezdett a tenyerem. Mert ugyebár, tágabb értelemben meg.., „vagy a jelenkori Erdély elnevezés alatt ma többnyire Románia egész nyugati részét értjük..” Ebből egy valami van, csakis egy, amit értésünkre akarnak adni. Erdély ma Románia! Menjünk egy lépéssel tovább, ha van még hová.

„Szűkebb értelemben Erdély, a történelmi Erdély vagy Belső-Erdély ennek a nagyobb területnek a középső-keleti („Király-hágón túli”) részét jelenti, amely az egykori Magyar Királyságon belül bizonyos önállósággal rendelkezett. Belső-Erdély keleti felén található a Székelyföld történelmi tájegysége. Itt a legnagyobb ma a magyarok aránya Románián belül. Hivatalos nyelv a román” Az egész fogalmazás vérlázító de az érdekeltek céljainak megfelelően összeállított gyalázat! Hivatalos nyelv a román, viszont fogd a szádat magyar, tehát a magyar nyelv tanításának betiltásával állunk szembe. Ráadásnak egy kis történelem.

„Erdély a középkorban a Magyar királysághoz tartozott, majd a 16. század második felétől mint egy évszázadig Erdélyi Fejedelemség néven a magyar fejedelmek gyakorlatilag önálló államként kormányozták. A 17.század végétől a Habsburg Birodalom tartománya volt, nagyfokú autonómiát élvezve. 1867-től több mint fél évszázadig az Osztrák-Magyar Monarchián belül újra Magyarország szerves részét képezte.”

Vagyis Erdély önálló állam volt, majd a Habsburg Birodalom tartománya és csak ötven évig az Osztrák-Magyar Monarchián belül, röviden Magyarország szerves része! Ó mily kegyesek voltak Erdéllyel és vele együtt velünk, magyarokkal! Persze puszta haszonlesés volt az egész amit a politika, megint a politika, vagyis azok akik a politikát irányítják részéről! Például Erdély nyugati részét ma Partiumnak nevezik mintha nem is lett volna soha magyar. Olyannyira látható, hogy minden erővel, el akarják szakítani Magyarországtól így szüntetve meg Erdélyt, azt a közösséget amely ma még létezik Erdélyben és amelyben a Kárpát-medence még élő legnagyobb számú magyar népessége él! Csendben de tudatosan felejtetik el az új generációkkal történelmünk tényeit. Példaként meg kell jegyeznünk azt is hogy voltak állandó bevándorlások Erdély területére, ma már más, módszeres bevándoroltatás, a kultúra megsemmisítése van, méghozzá kíméletlen formájában, folyamatban. 2020-ban többek között Marosvásárhely lassan tönkremegy amennyiben hamarosan nem akadályozzuk meg.

Nagy az elvándorlás, gazdaságilag már csak lélegeztető gépen létezik ez a gyönyörű, valamikori magyar kultúrközpont és egyetemi város! Demográfiailag lemenőben a magyarok száma, az iskolákban nincs vécépapír, kréta! A módszer tökéletesen felismerhető. Ez azoknak a módszere akiknek joggal kijár a már említett nagymesteri címer! Azt pedig hogy hogyan meri a román politika folytatni az erőszakos népesség csökkentést különböző törvényi és törvényellenes módszerekkel, nem nehéz megérteni. A cikksorozat végén az összefoglalóban elmondom. Mára lassan azzal kell megbarátkozunk, hogy nemzetünk egyetemi városain kívül, Erdélyből eltűnnek nemzet testvéreink is!

2020 is meghozta a magáét az új román államfő személyében. Johannis gyalázza ország-világ szeme láttára és füle hallatára a magyarságot, miközben Németországban kitüntetik, az EU meg, elnézést de , kussol éppen úgy mint akkor amikor Úz Völgyben sírokat gyaláztak a román soviniszta bandák miközben azt üvöltötték hogy, magyarok kifelé!( Ezt a felszólítást láttam az 1990-es évek közepén falra írva óriási fekete betűkkel, amikor odahaza jártam, Szabadkán) A román kormány egyetértésével és a rendőrség jelenlétében! Románia kezdi felvenni új körvonalait? Kétségbeesett dühömben kérdezem, mit tesz a jobboldali keresztény kormány Orbánnal az élen mindezen gyalázkodások ellen? Hirdeti a jószomszédi viszonyok szükségességét! Igaz hogy folyik segély Erdélybe, iskolák óvodák és templomok építésére, de vajon elég ez? Kihagyhatatlan a két magyar fiú esete is, Beke István és Szőcs Zoltáné akiket a román állam egy kirakatper folyamán terroristaként ítélt el! Ártatlanok mindketten de elítélték őket mert ez is hozzátartozik a román, magyar gyűlölő politika több mint száz éves „hagyományaihoz”!

Amikor visszatekintünk Erdély a múltban megírt lapjaira, összerándul az ember gyomra. Szíve csak kapkodva dobban egyet-egyet mert olyan lapok tárulnak szemünk elé amelytől a borzadály is csak iszonyodni tud. A románok vérengzéséről van szó! Vérengzések voltak délvidéken is de erről majd a következő részben. Tehát következzenek az adatok a vikipédiából addig ameddig még megvannak:

„ Az 1848-ban Kolozsvárott összehívott országgyűlés kimondta Erdély unióját Magyarországgal. Ezen az országgyűlésen viszont a magyar képviselők voltak többségben, a románok és a szászok csak kis számban voltak jelen, így az említett két nép nem fogadta el az országgyűlési határozatot. A románok 1848 május 15. és 17. között nemzet gyűlést tartottak Balázsfalván, ahol kijelentették, hogy szembeszállnak a magyarokkal. Nemsokára hadsereget szerveztek, amelynek fővezére Avram Iancu lett. A felkelő románok elárasztották egész Alsófehér vármegyét, Torda-Aranyos vármegyét és Kis-Küküllő vármegye egy részét.

Az Erdélyi-középhegységnen, Mócvidéken ütötték fel főhadiszállásukat. Az első mészárlásra 1848 október 14-kén került sor, Kisenyeden. Ezt a települést a magyarok annyira biztonságosnak gondolták, hogy még a szomszédos településekről is ide jöttek védelmet keresni. A románok ostromolni kezdték a falut, de a magyarok több napig kitartottak. Végül aztán letették a fegyvert, mire a románok 140 embert-férfit, nőt gyermeket-lemészároltak. Pár nappal később Székelykocsárdot pusztította el egy felkelő csapat, itt összesen 60 magyart végeztek ki, állítólag olyan kegyetlenséggel, hogy a falu három lakosa, aki elbújt a románok elől, látva a borzalmakat felakasztotta magát. Szintén októberben a Bél település melletti Boklyán 30 magyart gyilkoltak le. Gerendkeresztúron 200 magyart gyilkoltak meg. Balázsfalván és környékén 400 magyart mészároltak le. Szintén legyilkolták Mikeszásza teljes magyar lakosságát. Zalatna bánya várost felgyújtották, a menekülő lakosságot Opolygyepű határában lemészárolták. 700 magyar esett itt áldozatul. Október 23-kán Boroskrakkó és a környező települések magyarjait végezték ki. A lemészároltak száma 200 volt. Október 28-ról 29-re virradó éjszaka Borosbenedek 400 magyar lakosát végezték ki. Október 29-én Magyarigen 200 magyar lakosát ölték meg. Borosbocsárdon megközelítőleg 40 magyart végeztek ki. Algyógyon 85 magyart gyilkoltak meg. Marosújvárra a környékről 90 magyar nemest fogdostak össze, akiket Balázsfalvára akartak hurcolni. Azonban alighogy elindultak Marosújvárról, a csoportot egy román pap meg imádkoztatta, majd mindannyiukat legyilkolták, holttesteiket a Marosba dobva. A székely lakosságú Felvincet a személyesen Avram Iancu által vezetett sereg dúlta fel, itt 30 magyart öltek meg, az elmenekült lakosságból további 170 halt éhen vagy fagyott meg a téli hidegben.

A leginkább elhíresült pusztítás 1849 január 8-ról 9-re virradó éjjelen Axente Sever és Simion Prodan ortodox pópák vezetésével felkelők rohanták meg a Nagyenyedet, megközelítőleg 1000 embert mészároltak le, a híres kollégiumot pedig elpusztították. 1849 május 8-án román felkelők felégették Verespatakot, a magyar lakosságot pedig lemészárolták. Május 9-én, egy rövid ostromot követően Abrudbányán mészároltak le megközelítőleg 1000 magyart. Ugyanezen a napon Bucsesden további 200 magyart öltek meg. Május 17-én az Abrudbányára visszatérő lakosok közül meggyilkoltak legkevesebb 182 embert. A mészárlások elkövetői nem kaptak büntetést, nyugodt körülmények között élhették le hátralévő életüket, sőt településeket neveztek el róluk szülőhazájukban, szobrokat emeltek nekik, többek között Nagyenyed városában is. A lemészárolt magyaroknak azonban sok helyen még emléket sem állítottak. Nagyenyeden egy táblát helyeztek el, amelyre felvésték a pogrom dátumát. Az egyetlen igazi emlékmű Op, Olygyepű és Zalatna között található, egy 10 méter magas obeliszk „PAX” felirattal, amely az itt kivégzett zalatnai polgároknak állít emléket.”

Amikor végiggondoltam mindezt, a miérten kívül, felbukkant bennem a kétségbeesés, és a düh, majd a revízió utáni jogos forrongás! Szemünk láttára hullik szét a megmaradt nemzet, alkotó részeire, miközben a világelit lassan építi a világkormányt. Ennek mi lesz a vége, azt talán még a csillagos égben sem tudja senki!

Pataky Zoltán

Folytatjuk 


4.rész


Délvidék

Előzetesként, szabadkai születésű vagyok, fél életemet Szabadkán éltem le. Vannak élményeim tapasztalataim is azzal kapcsolatban mit jelent kisebbségben, akkor még bújtatott de állandóan jelenlévő gyűlölet érzésével élni, nap mint nap. Az iskolában, az utcán, az egész városban, csak akkor még kevesebben voltak „honfitársaink” a szerbek.

Az 1980-as évektől kezdve már gátlástalanul arcába ugatták az embernek megvetésüket amelyben benne volt, egyre gyakrabban a gyűlölet kitörésének hamaros eljövetele. A délszláv háború bekövetkeztével ez valósággá vált. Vitték a magyar lakosokat a frontra, ágyútölteléknek, golyófogónak.

Sokan átmenekültek Magyarországra, hétköznapi emberek családostul vagy éppen, családokból azok gyermekei. Voltak sokan akik nyugatra menekültek, így vállalván gyökereik elszakítását és a hontalanságot. Délvidéken, mint valamennyi elszakított területeinken még ma is ott vannak jogos tulajdonunk nyomai. Ott is voltak vérengzések, ott is gyűlölnek még mindig bennünket, magyarokat. Sajnos közben az elmúlt 5-10 év alatt a magyarok létszáma 50%(!) csökkent!

Délvidék a történelem viharai során, elsősorban a török hódítások hatására a XV. századtól fokozatosan vált több nemzetiségűvé. Az évszázadok során fokozatosan csökkent a magyarság számaránya és új balkáni népek telepedtek meg az egykori magyarlakta városokban. A szerbektől ered az az ötlet amit a két szláv püspök Cirill és Metohije fabrikált, nevezetesen azt hogy a címerünkben lévő kettős keresztet mi magyarok loptuk el tőlük! Érdekes módon ez „átkerült” a szlovákokhoz akik szemrebbenés nélkül magukévá tették a kettős keresztet mint saját „eredeti” szimbólumukat. De lépjünk tovább. Szabadka mediterrán hangulatú Észak Bácska legjelentősebb szecessziós települése. Szabadka és a szomszédos Palicsi tó az 1867-es kiegyezés után indultak meg igazán fejlődésnek. Ebben az időben nyerte el a város meseszép szecessziós arculatát. A Monarchia korából megmaradt hangulatos Palicsi fürdőtó és patinás régi épületei lélegzet elállító szépségéből vajmi kevés maradt meg napjainkra!

Szabadka sokáig a Délvidéken élő magyarság kulturális és oktatási központja volt. Az utolsó előtti tűzpróbája a vajdasági magyarságnak a második világháborút követő években volt amikor Tito rendeletére elindult az amit a szabadkai vasútállomáson mondott amikor az ismert titói vonat egy rövid időre megállt. Azt amit akkor mondott, az idősektől hallottam annak idején, persze titokban járt a végzetes mondat, szájról szájra:

„Na akkor most itt, kitakarítunk!”

Ez volt az amelyben minden benne volt a magyarok elleni gyűlölet gyakorlására! Véghezvitték a titói partizánok azt amit a nagyfőnök burkoltan a tudomására hozott a vajdasági magyarságnak! Hiteles leírást, dokumentumokkal alátámasztva, Cseres Tibor könyvében a Vérbosszú Bácskában, utána lehet olvasni. Egész Vajdaságon végigsöpört egy tobzódó őrület! Előtte azonban foglalkoznunk kell az úgynevezett „Hideg napok”-kal! Íme egy összefoglaló a Vikipédiából,addig ameddig még fent van! Azt sem szabad elfelejtenünk, hogy a Wikipédia állandóan változtat adatain, a politikai „korrektségtől” függően!!

Jöjjenek az idézetek a híres Wikipédiából, a szabad enciklopédiából:

„1942 januárjában egy eredetileg a partizánok ellen indított razzia kiterjesztése során magyar katonai alakulatok az 1941 tavasza óta visszafoglalt Bácskában (Újvidéken és környékén) etnikai alapú tömeggyilkosságot követtek el, amelynek körülbelül 3300-3800, főként szerb és zsidó nemzetiségű polgári személy esett áldozatul, de voltak közöttük magyar nemzetiségűek is. Szombathelyi Ferenc vezérezredes, a m.kir. Honvéd Vezérkar főnöke vizsgálatot indított az ügyben. A második világháború idején egyedül Magyarország indított el polgári személyek ellen elkövetett atrocitás miatt eljárást a saját hadseregének, csendőrségének emberei ellen.”

A szerb kormányok a mai napig nem vittek végbe még csak hasonló eljárást sem gaztetteik elkövetői ellen. De nézzük csak meg mi volt a vérengzés előzménye és lefolyása?

„ 1941 novemberében, a Bácskában felerősödött a jugoszláv (szerb) partizánok tevékenysége. Az un. Sajkásvidéken a magyar csendőrség katonai alakulatokkal együttműködve megkezdte egy aktív fegyveres partizáncsoport felszámolását. A több összecsapás eredményeként mindkét oldalon számos haláleset történt. A térséget hadműveleti területté nyilvánítottak. 1942 január 4-kén egy sajkás vidéki lakatlan tanyánál súlyos tűzharc alakult ki a magyar csendőrök, katonák és a partizánok között. 10 magyar katona és csendőr halt meg, és több partizán is. A magyar honvédség megtorlást helyezett kilátásba. 1942 január 12. és 15. között a Feketehalmy-Czeydner Ferenc altábornagy, Garassy József vezérőrnagy, deák László ezredes és Zöldy Márton csendőrszázados vezette katonai és csendőri alakulatok razziát tartottak a rejtőzködő partizánok és a nem megbízhatónak gondolt személyek felkutatására. A razziát ezután az altábornagy és társai önhatalmú akciójaként kiterjesztették a környező községek szerb és zsidó lakosságára, majd Újvidék (Novi Sad) városára is. A vérengzés során január 20. és 23. között több ezer bűnözőt, partizánt, kommunistát és köztük több teljesen ártatlan polgári, többségében szerb, zsidó, magyar személyt lőttek agyon a nyílt utcán vagy legéppuskázták a jeges Dunába Újvidéken, Zsablyán, Csúrogon, Mozsoron és Óbecsén., ( Bečej) de ugyanúgy megtorolták a magyar kommunisták szervezkedéseit is. (például Óbecsén)
A kivégzések közvetlen oka a razzia alatt bevezetett kijárási és helyzetváltoztatási tilalom volt. Azokat végezték ki, akiket az egyes településeken a helybeliekből összeállított igazoló bizottság nem tudott igazolni, következésképpen nem ismerék őket, nem helybeliek voltak. Szombathelyi Ferenc vezérezredes január 22-kén táviratilag utasította Feketehalmy-Czeydner altábornagyot, hogy a törvénytelenségeket személyes felelőssége mellett szüntesse meg. A következő napon (január 23.) a razziázó járőrök között rumot osztottak, és az ittas katonák követték el az első igazolatlan atrocitásokat. A korábbi kivégzések ugyanis rögtönítélő bíróságok itéletein alapultak, ami háborús következmények között, felfegyverzett terroristák-akiket a történelem ma partizánoknak nevez – esetében bevett szokás volt minden hadviselő félnél hogy nem alkalmazták a genfi egyezményeket. Feketehalmy-Czeydner csak 23-ikán este rendelte el a razzia befejezését, de 26-ig még folytak tisztogatások. Január 30-ikán Szombathelyi Ferenc a karhatalmi működést beszüntette.”

A tettesek felelősségre vonása
További idézet a vikipédiából:

„ Az újvidéki események már a második világháború idején botrányt kavartak. A tetteseket még 1943-ban a Horthy-rendszer alatti Magyarországon felelősségre vonták, és 15 felelősnek tartott honvéd-és csendőrtiszt ellen bírósági eljárás indult. Az összes hadviselő fél közül egyedül Magyarország, személy szerint Szombathelyi Ferenc vezérezredes, a Honvéd Vezérkar főnöke rendelt el saját hadseregének egységei ellen lakossággal szemben elkövetett atrocitások miatt vizsgálatot. Szombathelyi 1942 február 4-kén rendelt el vizsgálatot, amelyet azonban Feketehalmy-Czeydner vezetett, így nemhogy felelősségre vonás nem történt, hanem Deák László ezredest még ki is tüntették a Magyar Érdemrend Középkeresztjével, hadiszalagon, kardokkal. Szombathelyi megismételtette a vizsgálatot, ahol azonban Feketehalmy-Czeydner altábornagy és Deák László ezredes ügyében maga a kormányzó szüntette meg az eljárást 1942 augusztus 13-kán,azonban mindkettőjüket ezzel egyidejűleg, azonnali hatállyal nyugdíjazták. Grassy József vezérőrnagy ellen azért nem volt eljárás, mert a keleti fronton harcolt.
1943-ban az ügyet újra elővették. Az 1943 decemberi Vkf bírósági tárgyalás vádlottjai:
    • Honvédtisztek: Vitéz Feketehalmi-Czeydner Ferenc nyugállományú altábornagy, vitéz Grassy József magyar királyi vezérőrnagy, vitéz Deák László nyugállományú ezredes.
    • Csendőrtisztek: Horkay József és vitéz Gaál Lajos magyar királyi csendőr ezredesek, vitéz Báthory Géza és Fóthy Ferenc nyugállományú csendőr alezredesek, Stepán László, dr. Kun Imre, dr. Csáky József, Bandur Károly, dr. Kacskovics Balázs, dr. Képíró Sándor dr. Zöldy Márton magyar királyi csendőr századosok és Gerencsér Mihály magyar királyi csendőr főhadnagy.
A fő felelősöket a tárgyalás során halálra ítélték. A halálos ítéleteket azonban nem tudták végrehajtani, mivel az elítéltek egy része Németországba menekült. Mások, mint a hűtlenségért elítélt Képíró Sándor, rövid börtönbüntetés után újra szolgálati állományba kerültek.
A fő felelősöket a háború után kiadták Jugoszláviának, ahol népbírósági ítélettel, egyes tudósítások szerint igen kegyetlen módon háborús bűnösként kivégezték őket. Többek között Báthory Géza vitéz, csendőr alezredes, újvidéki csendőr osztályparancsnok; Deák Leó dr., Bács-Bodrog megye főispánja; Könyöki József dr., rendőrtanácsos; Knézy Péter, újvidéki kereskedő; Krámer Gyula, újvidéki gyáros, a magyarországi felsőház tagja; Popovics, L. Milán, a magyar országgyűlés szerb képviselője, előbb jugoszláv szenátor; Tallián József, az újvidéki rendőrkapitány helyettese; Zombory Gyula, az újvidéki rendőrkapitányság vezetője stb. is a vádlottak padjára került. Ezek az ítéletek (főképp Szombathelyi Ferenc volt honvéd vezérkari főnök jugoszláviai kivégzése) ma már vitatottak.”

Mindezek után következtek a nagyon is jól ismert délvidéki megtorlások amelyek „természetesen” nemzetközileg sokkal kevésbé ismertek, holott a legfontosabb tények feltárása már megtörtént a kutatók által. Az 1944-45-ös megtorlások következtében egyes források szerint 30 000 és 45 000 (!) fő közé teszik de a pontos adatok tisztázása még mindig folyamatban van, írunk közben 2020-at! 2013-ba Szerbia elnöke az EU-ba való lépésük érdekében, arra készülve, nagy nehezen elismerte a háborús bűntetteket. Szerbia ma „baráti” országnak ismertetik a jobboldali keresztény kormányunknak köszönve. Csakhogy a történelem nem egy szellem amelyet ki lehet iktatni! A múlt újra és újra vissza jelentkezik, mindaddig amíg rendet nem rakunk a fejekben! Újabb idézet:
2019. április 18-kán írta Mező Gábor:

–„ A vajdasági mészárlás eltitkolt története.”

„Negyvenezer embert gyilkoltak le a jugoszláv partizánok módszeres kegyetlenséggel a második világháború vége felé, de erről nem lehetett beszélni a rendszerváltás előtt. Miután Cseres Tibor író megírta a magyar katonaság akciójáról szóló Hideg napokat, a könyve dedikálásán találkozott egy bácsival, aki azt kérdezte: a bezdáni emberek benne vannak-e? Nem voltak. Az író kutatni kezdett, meg akarta jelentetni a Bácskai vérbosszú történetét, de teljes egészében nem publikálhatta. Titóék persona non grata-nak nyilvánították, Kádárék meg elhallgatták a tragédiát. Ennek kettős oka volt: egyrészt meg kellett maradnunk “bűnös nemzetnek”, másrészt a kommunista, bolsevik “igazságszolgáltatás” és “felszabadítás” valódi arcát sem lehetett megmutatni. Egy elhallgatott történet nyomában.”
Becslések szerint negyvenezer magyar esett áldozatul 1944 őszétől a vajdasági népirtásnak. Előző cikkemben megírtam, hogy a Rajk-ügyben később elítélt Lazar Brankov akkoriban partizán vérbíróként tizenkét embert végeztetett ki, köztük egy neves újságírót is. Göncz Árpád 1998-ban Köztársasági Elnöki arany Emlékéremmel tüntette ki ezt a bigott kommunistát, aki halála előtt, még a kilencvenes években is tagadta a mészárlás tényét a magyar sajtóban.”

Ma már tényként van a közvéleményben elfogadva, hogy Vajdaság az Szerbia és ott csak kisebbségben, magyarok is élnek! A szerbek kierőszakolták maguknak a valamikor igenis magyar területeket így hamisítva a maguk javára a történelmet! A kisajátítások ma is folynak amelyekhez sikeresen hozzájárul a szerbek folyamatos betelepítése is! Sajnos ehhez a hazaárulók is hozzájárultak és teszik ezt manapság továbbra is. Az árulók utódai ma is sikeresen tevékenykednek nemzetem ellen! Vajdaságban ezek szövetségének élén a VMSZ áll amelynek felesketett vezetője Pásztor István aki még a szabadkai magyar rádiót is sikeresen megszüntette és csinált belőle egy nagyobbára szerb rádiót! (kiemelés mm. Szerkesztőtől) 

A következő, utolsó részben elutazunk egészen Őrvidékig majd egy összefoglalóval befejezzük azt amit nem lehet és nem is szabad befejezni mert még várat magára a megoldás, nevezetesen az egyetlen megoldás, a revízió!

Pataky Zoltán


5. befejező rész

pataky2

Világosan kivehető hogy mely területeket vették el még tőlünk. Délvidékhez nemcsak Vajdaság tartozik, hanem azok a területek, magyar lakta városok, települések, falvak is amelyek Horvátország, Szlovénia és Ausztria területén találhatóak.

Az I. Világháború után a párizsi békekonferencia a jugoszláv-magyar határt a Mura és a Rába vízválasztóján húzta meg. Így került a Muravidék (Prekmurje) a Szerb-Horvát-Szlovén Királysághoz, a későbbi Jugoszláviához, s maradt Magyarországon az un. Porabje, mintegy 5.000 szlovénnel.

A Magyarországtól elcsatolt mintegy 940 négyzetkilométernyi terület 169 települése közül 28-nak a lakossága szinte teljes egészében magyarokból állt. A jugoszláv (szerb) hadsereg 1919. agusztus 12-kén vonult be a Muravidékre. A nagyhatalmi döntés- mint Burgenland esetében is – kompenzációt is jelentett, ez esetben az új délszláv állam számára, az Olaszországhoz került és az Ausztria birtokában maradt szlovén lakta területekért.

A térség három ország – Jugoszlávia, Magyarország és Ausztria – perifériájává változott. Az Eszterházy-birtokot nem az azt megművelő magyar cselédség, hanem a helyi és az Olaszországhoz került területekről áttelepített szlovének között osztották fel, ellentéteket gerjesztve az őslakosok és a „kolonisták“, a magyarok és a szlovének között.

Egy sor magyar falu szélén épültek új falurészek ( Petesháza, Hosszúfalu, Pince, Gyertyános, Hídvég,Kámaháza) a telepesek számára, sőt Benica-Benice néven egy önálló telepes falu jött létre. A föld és megélhetés nélkül maradtak körében pedig folytatódott a kivándorlás és a szezonmunka az USA, Németország és Franciaország felé.

A regionális kapcsolataok megszakadtak: a muravidékiek többé nem járhattak át aratni a dunántúli nagybirtokokra, megszűnt a vasúti összeköttetés muraszombat és Körmend, majd Lendva és Rédics között. 1923-tól Muraszombat új vasútvonalon – Omozson át – kapcsolódott Mariborhoz.

A II. Világháború idején a területet visszacsatolták Magyarországhoz ( 1941. április 16.-ka és 1945. április 3) A magyar adminisztráció kiépítésekor, 1941-ben, sajátos módon, tízezrek vallották magukat szlovén-horvát anyanyelvűnek, de magyar nemzetiségűnek a Muravidéken és Muraközben. A magyar hatóságo a telepesek és a megbízhatatlannak minősítettek közül több mint 600 személyt internáltak rövidebb-hosszabb időre a sárvári táborba.

Őrvidék: Nyugat – Magyarország osztrák elszakítottságú országrésze. A „Burgenland“ kifejezés száz éve még ismeretlen volt! A kedves sógorok akkor találták ki amikor az első világháborút egymás oldalán elvesztettük, és hogy hogy nem-ők is sorba álltak egy jó kis magyar termőföldért, több megyényi magyar területért, pedig vesztes országként ugyan mi keresnivalójuk volt a rablásban? Bezárult a kör, és ha nem lett volna a nyugat-magyarországi ellenállás, akkor a határ valahol Celldömölk mélységében húzódna meg! Egy szó, mint száz az előre megtervezett rablás hazánk ellen sikeresen záródott le, és pecsételődött meg a trianoni szerződéseknek köszönve.

Azt a feladatot amely a történelem megíróinak köszönve létrejött a mi számunkra egyetlen szóban kell összefoglalni, revízió! Senki sem mondhatja, hogy nem így van! Senki sem tarthatja fenn a mostani államhatárokat és körülményeket, amelyek időközben azt eredményezték, hogy a kivándorlás tovább folyik, minden leszakított területről! A magyarság drámai fogyatkozása kézzelfogható! A legújabb „klosszális húzása“ a mai kormánynak az, hogy Orbán Viktor megerősítette, Kárpátalja megmarad Ukrajna tulajdonában, mert nekünk semmi, de semmi határkiigazítási szándékaink nincsenek és nem is lesznek!

Gyönyörű üdvözlet a kommunista múltból egy olyan kormány által, amely folytatja azt, amit a kommunisták parancsra vittek véghez! Vajdaságban rohamosan csökken a magyarság létszáma de mi a szerbekkel történelmileg, magas szintű jó viszonyban vagyunk! Szlovákiában sem különb a helyzet miközben a leszakított területeken magyar anyanyelvű, magyar politikusok az ellenségeinkkel együtt indulnak, ellenségeink pártjának színeiben a választásokon! Olybá tűnik, hogy a hazaárulás vonzóbbá vált, mint valaha! Én úgy hiszem, hogy ez a jelenség annak a traumának a következménye, amit Trianonnak nevezünk.

Persze vannak tudatos és lelketlen, gerinctelen hazaárulók, elegen. Közben az anyaországban, a csonka országban egyre erősödik a „baloldal“ az idegenek továbbra is ott vannak nemzetünk idegközpontjaiban, az MTA kezükben,megfizetett gazemberek nyugodtan rombolhatják a „kisebbség jogai védelmének“ jelszava alatt a többség létét.

Államalapítási ünnepről csacsog a kormány agusztus 20-kán miközben kevesen tudják (mert nem szabad), hogy István király sohasem volt államalapító mert nekünk már előtte volt államunk! A történelemkönyvek még ma sem azt adják a gyerekeknek ami az igazság nemzetünkről, hisz azt sem a nemzeti érzelmű hiteles történészek írhatják meg! Legújabban pedig végérvényesen nyilvánvalóvá vált a színművészeti akadémia diákjainak tüntetéséből hogy már régen, kultúrharc folyik hazánkban minden betűért,, minden költőért és színdarabért.

Egy rövidke kitérő ennek kapcsán. Szabadkán a Népszínházban, amikor édesapám volt az igazgató, egy jelszó volt látható a háta mögött a falon:

„ A színháznak önfeláldozó színészekre van szüksége, mert azok tartják a színházat, a művészetet életben!“

A kilakoltatások zavartalanul folynak tovább, mint egy az „egészséges életmód“ számára oly fontos sportközpontok. Mielőtt azonban bárki felkapná a vizet, vegye tudomásul, nem arról van szó, hogy a sport nem kell vagy nem jó! De arról igen, hogy akkor sem szabad a kilakoltatásokat tovább folytatni, a kilakoltatottaknak vissza kell adni otthonaikat, munkát adni és biztosítani egy emberséges, nyugodt életet, éppen olyat amilyet a kormány naponta hangoztat! Vagyis a kormány a bankok oldalára állt! Vajon nem azért mert a FIDESZ-KDNP is a bankok kezében van? A háttérben pedig igenis van egy csendes, alattomos bevándoroltatás!

Köszönöm valamennyiük figyelmét és türelmét.

Pataky Zoltán

 

Megnyitva 723 alkalommal

Hozzászólni csak a bejelentkezett felhasználók tudnak

Alrovatok

Új írások

Hozzászólások