Print this page
2016 március 24, csütörtök

NTK HS versei

Szerző: NTK Horváth Sándor

A SZÓFEJTÉS MAGYAR TITKA - "Nyilas Íjász: Abu Hun, az egyiptomi Szfinx maga"! - KARACSÚNYI ÁLDÁS - És még sok egyedi költemény - Újévi köszöntő 2014. - AZ ÁRULÁS STIGMÁI - 1919 örökösei - Kézzel ellenőrzött EU 2014. - Valami készül - A majom titkos küldetése - A leláncolt Szentkorona Petőfi temetésén

NTK HORVÁTH SÁNDOR - VISSZA A GYÖKEREKHEZ PDF

Trianon elleni petíciót indított a MVSZ és a TRIANON Társaság aláírásgyűjtése. A magam szerény lehetőségeivel támogatom, és verseimmel buzdítom honfitársaimat, támogassák szabadságharcunkat! Igazságot Magyarországnak! 

 

TRIANON

Az ördög neve -
Akinek háromszoros
Nem a fegyvere.
Szívünk sebes - merő vér -
Golyóval a szívünkben -
Álljunk ki az életért!

***

Trianon

Emberi jogok?
Van neked még ilyened?
Hun volt, hol nem volt?
Mért titkolták előtted?
Mikor elvették tőled?

***

Trianon enigma

Mozgósítaná
Sötétség angyalait
A pénz hatalom.
Pusztuljon Magyarország
Egy halálos futamon!

 

Szent hely

Ezüst Hargitán,
Hótakarón – egy templom
Vár, száz éve már!

Free mason helytartó

Jaj a népnek, ha néki hatalmat ad?
Bú-bajában, ő lesz majd az áldozat.
Hamis intrika mérgezi a sorsát, -
Népről szónokol és pusztul az ország!
Jaj a népnek, mert kit szívébe fogad,
Maga a nemzet-rontás, a kárhozat.
Haynau stigmáját hordja homlokán,
Meztelen a finnugrista sarlatán!
Petőfit már „Háromszor megtagadta"
Mikor csontjait temetetlen hagyta,
Szabadkőműves mákony tagadja itt,
Szabadságunk költőjének hamvait.
Mohó siserahad ül felettünk tort,
És ez a stróman vizezi fel a bort.
Ám egyszer volt csak Budán kutyavásár,
Hol vakok között áruló a kormány.
Elég volt, dobjuk ki a rossz cselédet,
Ki ételünkbe csepegtetett mérget,
Jaj annak, ki Júdásának ad bizalmat!
Jaj a népnek kit árulás igazgat!

 

 

Hétszer büntet
(Kasszandra gyermekei)

Hétszer büntet az Isten: el ne feledd a mondást –
És nem lesz más, aki majd leveszi rólunk a láncot.
Bölcs embernek régi barátja az írás, a szokás,
Hát tudnunk kell méltón, állva várni, a csapást.
Ki hinti közénk a bűn magvait? Mammon, a bankár,
Szítja a gyűlölet lángját és szórja közénk a ragályt?
Vagy nem a sors büntet minket, csak a vaksi homály?
Magunkra ütünk sebeket: Aki kapja vagy adja: Te vagy!
Így ütik egymást a harácsolás gyermekei ma –
Gyalázva is megalázza testvér tejtestvérét,
Vére elleni gyűlölet veri a negraboltat,
Félelmek ülnek a tájon és fortélyos viszály –
Így hullott átok Trójára, mi megsebezte,
És hiába szólt már Kasszandra könyörögve,
Földre lökte Iliont népe árulása -
Eljött a vég, s hétszer égett Trója vára –

 

 

ARADI 13

Aradi hősök
Vére hullt magyar rögre -
Legyen átkozott
A galád Habsburg gyilkos
Emléke mindörökre!

 

 

japán rövid versem néhány darabja:

Képmás tanka

Az Úr hívása:
Teremtővé kell válni -
Felszabadulván
A láncainktól -
Gyújts fényt anyagba zárva!
Az éjszakába!

CSILLAGÖSVÉNYEN
Jövünk az idő
Kezdete óta - Jövünk
Fékezhetetlen -

Förgeteg hátán
Jövünk az Öreg puszta
Honából - szárnyas

Szép mezős jó szél
Fúvásai honából, -
Hunor és Magor

Házából jövünk -
Örökkön örökké és
Rendíthetetlen -
Nimrud Birodalmából -
S általunk a múlt üzen.

Proteszt haikára és tankára a világhoz

Gec.aner
Legyen átkozott
Hetedízig' a magja -
Ki nevét hordja -

Aki vagyonát -
Szegények filléreit -
Népétől lopta -

*

Zsarnok

Hatalma őrzi -
"A tolvajok aranyát" -
Amíg a világ -
Látva uralkodását -
Dühödten "tolvajt kiált!"

 

japán rövid versem néhány darabja:

MINOTAUROSZ

„Ne reméld költő!"
Hogy a bika is ember -
Akitől e vad,
Végtelen kőrengeteg
Ma megtanulja -
Mi a rettenet?
Semmit ne várj homályban -
Fenevadat sem -
Ebben a feketedő
Labirint szürkületben."

"Végezd munkádat,
Még mielőtt alakot
Ölthetett volna?"
Rendezd el dolgaidat,
Mert bár kicsi a tied -
Szertefoszlik mert,
Ami törékeny - könnyen
Szilánkra hasad -
De amit várnak tőled?
Könnyen megszerezheted -
( De ne add el magadat!)

Mert a nagy dolgok?
Parányi kicsinységek,
Gyökéig érnek -
Ami fent az lent is inverz -
Tükör és fordítottja.

Derű és béke
Az emberség szűz vétke -
Tápláld a lelkét!
Melegítsen a lángja:
S hozzon fényt éjszakánkba.

****

OLÜMPOSZ

Villám s gyűlölet -
Támadt valaha átok –
A hegyen most is

Zeusz haragja lebeg -
Jaj engedd el szívemet!

Felhő suhan át -
Megérint Isten ujja -
Int az idő -
Fény korbácsa méri őt -
És minden szív megremeg.

***

ÉLETFA

"Te vagy mindennek:
Zádok-ős élet fája -
Te izzó tüzek -

Örök forrása -
Kiből a nappal terem?
S éjszaka retten?"

***

919' vörös stigma

Hebrencs harácsnép
Patkány-hada követel
A bűnnek jogot –
Az idő fordítva jár
A pénzvilág piacán.

***

Véres Grál

Illumináti -
Az őrült nagyravágyás
Bábeli tornya -

„Novus ordo seclorum":
(a dollár jelmondata)
Sátáni birodalma.

***

Huniverzum

Én is hun vagyok -
Hiába tagadnak meg
Zsíráf ordasok -

***

Jön az iszapár!

Holdbéli a táj -
Intő jel rőt Kolontár!
Változás kell már -
Áldozz meg emberfia!
Ketyeg az időbomba!

***

Szerelmes

Rugó a lényeg -
Él-feszül és újra kezd -
Tanuld míg éled.

***

Szentírás

Az Isten ravasz
De nem rosszindulatú -
Hisz Ő az élet.

****

 

 

A Szer törvénye
Az Igazság Tanítója*

Nézz fel és nevess!
Az aggódás körülnéz,
Kiutat keres.

De a Hit szeret:
Istent követ az Egyben,
Hogy ember lehess.

 

 

Egy út

Beszélj Istenről,
Ki jó-rossz közt nem választ:
Ő a teljesség,
A kétség és félelem,
Örök útvesztőiben –

Tiéd a Mikor –
Te vagy az idő Ura,
Válts mindent jobbra,
A Te örök jelened,
Legyen enyém is egykor!

 


 

 

Most még hiába?
In memoriam Patkányforradalom

Most még hiába panaszolod –
Száraz szemmel néz reád az ég,
Hét ágon áll a Nap, és feléd
Küldi lázadó leheletét –
E szikkadó föld, amelyen állsz,
Már félig sem Tiéd –
De éghez kötve minden álmod,
Te tudhatod: itt boldogságot (?)
Tiszta szívvel, senki nem ígért.

Hallod? A széltől rezzenetlen,
Ájult csendben, ha feldobognak
Régi rohanások, végtelen
Rónákon napkelettől napnyugtáig?
Porfelhők ködén eltűnt ezrek,
Mámoros nyomán eljött mindig,
A gyászos éj – hullott a harmat,
Fekete, síri csendben – üszkös tél,
És torz nyomorúság – jajtalan,
Árvák anyjuk fájó kebelén.

S hiába mondod:, hogy az a nap, -
A Nap és lelked vad haragja,
Lázadó tüzét a szívedbe lopta,
És csalfa reményt: „Most vagy soha!"
És még meddig tart a balsorsos átok (?)
A hazát feláldozni csonkán?
Nem kell mostohán, soha, soha, soha?
Szabadsággal vár Európa?
S eljön a igazság fénykora?

NTK Horváth Sándor Kaposvár


 

 

Őrizd meg magodnak
56-ról, 89-ról

Az időtől terhes karcsú hajókat
hajtja a szél napnyugatnak,
hajtja még a remény,
és a rakoncátlan, tiszta, déli szél,
a romlott gyümölcsöt termő, Éden felé.
De nem vár ott senki a parton, -
már rég nem kedves vendég az idegen.

Ki vermeli el a titkos lezüllést,
mely újra kikel a kertben, fövenyen?
Mammon?
Ő szórja közénk a viszály magvait,
keveri korpával a kását,
és veri magasra a gyűlölet lázát?
Ő tudja, milyen szemét tornyai
növekednek az öbölben,
S miért épülnek gátak a parton,
amikor a reménytelenség
néma hajói úsznak a ködben,
és nincs, aki befogadja őket?
Félnek közel, és távol is félnek,
(ahol csak gondtalan emberek élnek)
mert az álmok holt dagálya – a remény
és csalódás könny hulláma
már marja dús partjaikat.
Nézzetek keletre!
A halottak feltámadtak,
megváltó szavatokra várnak –
tízmillió jel a mezőben,
és százmillió –
ahol a zsíros barázda
fehér csontokat hány ki magából,
ahol mézet és meszet izzadnak
a tanúkövek – azt kérdezik:
Ugye nem vesztek el az évszázadok?
Ugye élnek még a Földön emberek?

Igaz emberek!
Ledöntöttétek a zsarnokot,
és nem ittatok a szabadság élő vizéből,
nem írták tele a költők
a tiszta lapokat a hajnal jó ízéről –
mondaná az egykori költő-óriás –
micsoda rendszerváltozás?

Akik beolvasztották a szobrokat,
és nem találtak helyükre illő másokat,
nem tettek mást, egyebet,
mint egykor az „égi gyermek",
a nagy fáraó: II. Ramszesz,
aki kivésette a régi neveket,
és sajátjával örökíttette a dicső tetteket.
Vagy más időben, Róma őrült császára,
Aki a maga fejét cserélte ki egy éjszakán
a standard szobrok talapzatán.

Nem volt 89-ben egy sem,
aki joggal felkapaszkodhatott volna
azokra a talapzatokra,
aki most a remény és az igazság
szavait újra elmondja:
mindenetek meg lesz, még ma,
jólét, szabadság, gazdagság
öröme vár – ez a hiány!
Ez a hiány növeszt most üres traverzeket,
itt van a valóság – eljött felismerése,
a hiány, a nincs kiált az égre!
Leromboltátok a tegnapi bálványt,
és hogy ne maradjon üres az állvány,
most helyére állítjátok Mammont,
akiben már rég mindenki csalódott:
Mindenetek meglesz, mindenetek lesz...
Majd holnap – hajtogatja egy elakadt
őrült gramofon – a tegnapi csoda-
váró a földre zuhant, az égen,
álmok helyett fantomokat kutat,
de a délibáb helyén a pőre
valóság csatangol: ég a tarló,
szalma lángol, holokauszt
könny futamokat kerget a szél,
élet hová mehetnél?
amikor az ablakon minden nap
bekopog a hívatlan vendég,
amikor a gyomor mélyén
szűköl a puszta lét, új szavakat
tanít a mélyszegény, magyar közösség.

Ahogy megszólalok,
megfagynak számban a szavak –
ólmosak – és nem jó az ok, mégis igaz,
fogva tartanak a téli démonok.
Visszahúzódik, didereg a lelkem,
szakadó paplana: hó! Istenem!
Te tudod, nem ilyen életre szegődtem,
és látom már, úgy végzem, ahogy kezdtem.

Ahogy megszülettem,
száz gyermekkori emlék
forog velem, mint a mókuskerék,
kapaszkodom beléd,
elhagyott gyermek életem,
ölelj magadhoz és ne engedd,
hogy kinyíljon bennem,
könnyesen szomorú énekem.

De nem szól már a dal,
csak a harangütés kong a hóesésben
és felveri szívemet az éjben,
a csendes, téli zendülés.

Ha lett volna több, jó esélyem?
talán üstökös, vagy Göncölszekér
is lehettem, lettem volna én...
nem ilyen megfagyott est-hajnal csillag,
mely bukdácsol az égbolt peremén,
és hiába jég és hó: mégis elég.
Hiába kérdtem tőletek,
mosolytalan mammon istenek:
Ki mondja meg? mire jó a harc, a harag?
s ha kaland? miért szomorú az élet?
miért fenyeget az utolsó ítélet?
és kiért szól a lélekharang?
Hamis a Törvény, az élet silány,
törmelék, maszkabál –
A tolvaj – rendőrért kiabál,
a trükk, oly régi, mint a világ –
az egyik becsapja a másikát!
A Hyde parkban napestig agitál
egy megélhetési forradalmár –
Kihasználnak, játszanak veled,
púpos lelkű akarnokok...
Ember, hát legalább azt ne feledd!
ami a szívedben fogant,
a lelked üdvét, a sorsodat,
garasokért, az uzsorásnak, el ne add!

 

 

Kőre hullott mag

Kőre hullott mag, fodor a folyóban,
játszik a lét az idő forgatagán:
inga, fénysuhanás, gyöngyöző hab –
ne akadj el lélek, te fuss csak tovább!
Teljes az Élet, töredék a halál.
Rézszínű vágyak lobognak a Napban,
len-láng sörények és Szodoma tánc,
leroskad a Föld, már kérges alattam,
vergődik az élet és terjed a láz.
Jaj! férges a vérünk, korhad a magház,
lepereg a sorsunk, vajúdik a nász.
Nem segít Isten, lesújt az igazság:
iszonyú terhe, bűnünk hordaléka,
pusztít, ingerel a tébolyult vadság,
hétszer égett Trója! – a sors játéka?
és Hirosima autodaféja?
Szakadjon meg bűnünk láncolata,
éretlen álmok, vágyak áradása,
nézd a városok elpusztult tárlatát,
s hódító eszmék örök tanulságát:
önmagunk vagyunk a szenvedés oka,
kezünkben van létünk, sorsunk záloga.
S ha nem öljük meg egónk tébolyát?
infernónk lesz e humán planéta,
mert fogytán a lélek, kialszik a láng,
ketyeg a végzet, hasad már a héja,
átkozott vakság és örök adóság –
a keresztért, világért – gyilokra jár.
Kőre hullott mag, fodor a folyóban,
billeg a lét az idő zuhatagán,
ing a sugárzás, még kérlel a hang:
Ne szakadj meg élet, menekülj tovább!
Töredék léttel, de vérszagú vággyal
konok emberi énünk arculatán,
romlott jelekkel, nem lesz szabadulás...
Teremtés! Műved nincs még befejezve,
és Isten sem tud segíteni rajtunk,
talán a sorsunk sincs még feljegyezve?
csak vár időnk, míg meg nem áldozunk, -
csak merengve vár, még megváltozhatunk?

 

 

Mammon kísértet

„a Ti hitetek ne emberek
bölcsességén, hanem a lélek
erején nyugodjék...

(Pál 1. lev. Kor.)

 

Isten gyilkosa lesz a Mammon teszt:
Kihull lényéből a jóakarat –
Körülveszik láthatatlan falak –
Ahány nap, annyi kárhozat büntet.
Gazdagságot, sikereket kerget,
Dőre dicsőség, erőszak foglya,
Az önzés lidérce fojtogatja,
Lelkétől idegen a szeretet.
Vad ellentmondás tépi életét,
Kétségbeesés szedi szét eszét,
Már nem érti az igazság szavát,
Ferde ösztönök és hamis eszmék
Csúfolják és szégyenítik nevét:
Pokolravaló! – harsog rá a vád.

 

 

 

Requiem egy patakért

Titkos erek táplálják?
vagy elszívják erejét?
Sötétlő, távoli hegyről jön,
vagy egy tisztás bokrai közt
kikutathatod tán születése helyét?
Csak olyan, mint nyugtalan álom,
mely felszínre tör és élni akar,
csendesen olykor, mint búvó patak,
majd rohamra lendül, sziklafalak
kőmedrében tajtékot kavar.

Sóhajos erdők sűrű magányát
felveri játékos csobogása,
megitatja a nárciszokat,
a megriadó őzsutákat, -
vadvizeket nevel áradása.
Névtelenül, elhozza magával
az élet áldott kristályvízét,
partjait vesztve a völgyek alján,
a nyaraló madárvilág elé,
tocsogókba teríti szét.
Illatos rétek kísérik el útján,
rovarok felhőzik, zsongják körül,
tarka pillangók és villanó fecskék
csókja círmolja tükrös testét –
szelíd ölén a lét elszenderül.
Régi tanyák odaülnek mellé,
meghallgatni, mit üzen az erdő,
álmot is sző majd halk susogása,
ha eljön az idő esti gondolája,
s áldott nyugalomra hív a Teremtő.
Holnap már vége a Tündérvilágnak,
ligetekben búcsúznak az árnyak,
holnap elszökik pataktól az erdő,
a sátoros nyárból a virágos mező -
az alkonyi álmok holnap messze járnak.
Holnap megkezdődik vesszőfutása,
rabul ejti vízét az ember világa,
eltakarják rácsok felette az eget,
elnyeli létét a városrengeteg -
az élet-vizét beton alá zárva,
majd börtöne lesz önnön kalodája.

 

 

Káin szindróma

Lucifer jár az Éden kertben,
Remény virágok halnak némán,
Kifosztott csendben vár a reggel,
Koldus álmában sír a magány.
A Hold ezüstje rezzenetlen –
A világ-éji csillagórán,
Már gyűlöletben megkövülten,
Ős-átok ül az ember fián:
Káin és Ábel: kés a kézben,
És hány féltékeny törzsi isten
Őrködik a csillagos éjben?
Mert csábít az éj, – árnyék és vér –
A Káin ősök öröksége
Fellázad, gyilkol szívük mélyén.

 

 

 

Kifosztva nyomorultan
(Trianoni magyar számadás)

Rekviemet mondok az emberért,
A megcsalt, megcsúfolt reményeknek,
Téveszméknek fanyar búcsút intek,
„Torzszülött Trianon" gyermekeként.
Lelkesültünk, azt hittük van remény,
Vártuk az Édent teremtő embert,
De Szörnyeteg telepedett mellénk,
A rég várt messiás hites helyén.
Csúf szégyen, szégyen, szégyen e század,
Bűn és megbocsáthatatlan gyalázat
Embertelenségének emléke:
Megaláz a világ kufár fényképe!
Így állunk itt hétszer meglakoltak,
Trianoni túlélők, s a holtak.

 

 

Valami fény

Valami tegnap ránk sugárzott,
Suhogott lágyan vállunk felett,
Ne keress, mégsem angyalszárnyat,
Ha fejünk körül is fény lebeg!
Csak volna elég egy kívánság,
Vagy biztosan tudni: érdemes.
Ne kínozzon bizonytalanság,
Elmúlik céltalan – vége lesz.
Kilendül, s visszatér az inga,
Kételkedni, többé nem szabad,
Hitünk, ha mégis meginogna?
Szeretet emel körénk falat,
S míg fény rakódik csontjainkba?
A lélek kincse ad jutalmat.

 

 

 

Valami fény

Valami tegnap ránk sugárzott,
Suhogott lágyan vállunk felett,
Ne keress, mégsem angyalszárnyat,
Ha fejünk körül is fény lebeg!
Csak volna elég egy kívánság,
Vagy biztosan tudni: érdemes.
Ne kínozzon bizonytalanság,
Elmúlik céltalan – vége lesz.
Kilendül, s visszatér az inga,
Kételkedni, többé nem szabad,
Hitünk, ha mégis meginogna?
Szeretet emel körénk falat,
S míg fény rakódik csontjainkba?
A lélek kincse ad jutalmat.

 

 

Ki védi meg a sasokat?
Ki látta már a sas halálát?

Ki látott sast, mely fészkéhez repül,
csőrében zsákmányolt eleséggel?
Ki látta a zsákmányszerzőt,
amint penge-lét éles késeként
erőterében rohamra lendül?

 

A sikoltó, ásító téren át,
milyen ösztön vezeti rohamát?
Ki tanította örvénylő időbe
hullani a halálos zuhanást?

 

Ki látott sast fészkéhez repülni?
csőrébe vett vízzel és reménnyel -
repülni esőben szelekkel szemben?
repülni golyók kereszttüzében?

 

Szárnyal bátran minden rémségen át,
ám ha fiókái fészkéhez ér,
vak tébolyában mindent felzabál?
A természetben, törvényen kívül,
vad dzsungelében csak az ember él
jót -rosszat kiélve – igen – idült
vággyal pusztít rég e sártekén!

 

Már megkezdődött a vég nyitánya,
még sincs sorsunknak kapitánya.
Ki védi meg a sasokat holnap?
ha kobalt ég alatt süt majd a Nap,
s a törvényt tisztelők elhullanak?

 

A víz, s a jég elszökik – minden kék
delfin-sikollyal menekül, a szél
lezárja bolygónk kék szemét, s a lét
nyom nélkül elhagyja kékcsillag börtönét.

 

 

 

Ősbűn
(Luisa Minaud csecsemő halálára)

Közeleg a világ vége,
Törvényt szeg a könyvek őre,
Hiába alkot Nimrud népe
Tehetségnek szövőszéket,
Katedrálist hét szentségnek –
Rablók dúlják a templomot –
Meghalt az Úr! Az ember vétke,
Hogy eltörött az Isten széke –
(Ne ródd fel árvák szégyenére!)

1794. II. 28. Jegyezzük fel a dátumot
Vendé örök emlékére:
DUCS-SUR-BOLOGNE – régi mécse
Világít a Föld sebére.

Izzott a Nap – szinte lángolt:
A gyikos lihegve sújtott –
Még tizenöt napos sem volt
Luise Minoud – és halott.

És csak hull a bárány pirosló vére,
A bibliás bűn fekete sebére –
Minden vérvád Káin kezéhez tapad:
Íme az örök Ábeli áldozat!

Hamis ige, bűnbak és véráldozat vörös fonala vezet az embertelen élet,
baljós bugyraiba – a szenvedés sötét előszobája hazugsággal,
vérváddal van kikövezve – Jakobinus cégér a hazugság homlokzaton:
Libertate, Egalite. Fraternite...


 

 

Heródes helytartóság

Hideg napok jöttek, börtön éjszakák,
A nép újra az önkényre szavazott,
Majd eljöttek a vészterhes hajnalok,
És megköpdösték a magyar Messiást.
Nagy Heródes és a kufár társaság
Partit adott sok cinkos jó-barátnak, –

Így adták tudtára a nagyvilágnak,

Győzött az erő és az árulás.
A vad tor után a nép élni akart,
Énekelt rettegve az ébredéstől,
Tanítsd meg nagy Isten túlélni a bajt,
És mentsd meg a várost Nagypéntekétől!

Kiálts reánk, hogy ne feledjük Júdást,
Hamis csókját, és a szörnyű árulást!

 

újabban haikukat, Tankákat írok és képverseket, ebből a legfrissebbek csatolt fájlban találhatók ITT 

 

A Király álma

Dániel próféta könyve: 2, 5, 7, 8, 11 rész parafrázisa

Alexander:

Dániel! Mondd! Álomból ébredező!

Emberek vagyunk mi még?

Álomfejtő Próféta!

Tudtad-é, mily poklot zúdítottál a nyakunkba?

Tudtad-e, hogy minden élet: cél, és büntetés?

Kérlelhetetlen lassú erjedés, vagy kataklizma,

Mely lavinaként visz bennünket a pokolba?

Isten megmutatta néked az elviselhetetlen Jövendőt,

A rendelt idő betelt – véget érhet – minden

Próba lét és mérhetetlen szenvedés!

Anonymus:

Már kétezer éve, álomfejtők kutatják a titkokat,

Követ raknak piramisba – Mindenki tudja,

A titkos rend, nem legenda – novus ordo seclorum.

Véletlen elszabadult kő – mondád – „kéz nélkül",

És bekövetkezik a katasztrófa!

Íme az álomi gondolat –

Értelmezése végett, „éber ítészek"

Kutatják a jeleket – miről beszélnek a tények (?)

Eljött-e ama pillanat? Vajúdik-e már az idő?

Megérett-e már a végzet?

Mert a romokból új hegy nő a régi falakon –

Vérszerinti Világhatalom: Bilderberg -

Mert a vas, cseréppel nem elegyedik, mondád –

Gyenge cserép lények – többé nem rontják meg.

Magvas második gondolat:

Dániel! Lehet-e jó szívvel vak pusztulásra várni?

Lehet-e egy álom miatt a világgal szembe szállni?

Dániel! Egy szörny ragadta el az álmodat!

Szörnyűség az álmod –

Ha ily kívánság vezérel egy titkos társaságot (?)

Téboly víziója lehet ama, álomi hegyhát –

Ne legyen hát titok tovább próféciád!

Lássa meg mindenki, merre halad a világ!

Lássa meg a kiválasztott nép!

Prófétája reá „vasalt," baljós szerepét.

Lássa meg, mint romlottak meg a birodalmak!

Nincs helye az irgalomnak: „Megmérettél..."

Mene, mene, tekel, ufarsim – írt a falra,

Ama láthatatlan kéz – Akkor hát, csak rajta,

Lássuk – hogy horgad az ékes, penge ész,

Mit rejteget nekünk a KÉP!

Uram, Uram irgalmazz!

Életük idegén rezeg a halálos veszedelem,

Tekints vissza Cserép-Ember!

Titkos erők koholják vesztedet szüntelen.

Mert csak pusztulásod tengerén születhet meg

A prófétált esély – az új birodalom – a kő titka!

Nem kéz által – mondád – kegyesen, de ritka

Álomképed alkotása rettenetes lesz, ugye Dániel?

A Teremtő, mint fenyegető Áriel (?)

Aki egy gyilkost ad mellénk késsel a kezében (?)

Aki a veszély óráiban a bosszú angyalaként gyilkol,

Hogy hatalomhoz jusson: Bizánc kapuinál,

Ölni készen Bastille bástyája alatt,

Vendéé Mocsaraiban és Zára várfalain –

Minő ősi iszonyat tört utat, mely örök időkre

Velence és a Templomos Lovagrend bűnjele marad?

A rejtett hatalom Hegymestere, rossz szelleme

Lágy lelkekbe rejtve magokat,

Melyből szárba szökhet a gondolat –

És lőn, vértenger, háború – a négyszelű földön –

Elpusztult egy gyarmatbirodalom, majd eljött

A pokol: Drezda, Hirosima, Pearl Harbour, –

És nem maradt töretlen fedél, a falakon!

Tegnap ledőlt a bábeli torony!

És most a kapuk előtt itt dörög a harmadik –

Pedig fáj még Auschwitz –

A bombák gyújtó zsinórja körül mindig ott matat

Egy árnyék, mely a Káosznak tör utat,

Mit a Rejtett szándék, a láthatatlan kéz,

Az embercselvetés, ha égig emel –

Megszülethet végre, az új Bábel –

És majd hegyhát-hegyként, Nagy Izráel.

A Bilderberg birodalom dollár eszméje:

A gúla: kő nő a köbön – mondaná Dániel.

A gondolat,

Nem hagy nyugalmat,

Megérint a legmélyebb ihletett akarat:

Az embertelen félelem játékszere, a szellem!

Dániel! Könyved, mint tömör kőtömb:

Rétegről rétegre vall a komor sorstalanságról –

A rontás erőinek kitett, szétszakított,

Hontalan lélek, megszédült, részeg bukásáról –

Lénye alapjáig ér meghasonlott álma:

Az emberiség pusztulása, dicső jövőjének ára.

Íme, Isten megjelölte választott népét –

Csillagok zuhannak az éjszakába,

Büntet az idő feléig, de megtartja ígéretét –

Nincs irgalom a mában – de talán az utókor?

Soha nem látott rémület ül az arcokon,

Ember így nem szenvedhet – mondják a bölcsek,

De Istenen kívül, ki segíthet?

Ki emel fel, terel össze, ily szétszaggatott népet?

Csak az együtt érző jóindulat –

Szerezhet békességet.

Alexander:

Óh Istenem!

Nem tetted könnyűvé életem!

De köszönöm Néked, igen, köszönhetem,

Hogy világot gyújtottál bennem –

Köszönöm álmaim, jézusi szívem,

Köszönöm, hogy bajban és fényben,

Tőled, Uram, nekem nem kell félnem.

Uram, Egyetlen Hatalmas Isten!

Mondd meg, hogy e mérhetetlen kinccsel

Most már, mit kell tennem?

Egy álom, Dániel álma:

Erinnüsz és Erisz almája:

Pusztulást hoz a világra –

F. Engels: Kísértet járja be Európát! – mondád

A kommunizmus kísértete –

A vörös hegykép: véres tetem, oly sötét

Törvény, mit fel sem fog, a józan értelem!

Milliók élete elenyészik –

Nabukodonozor álma vérpadán –

Mert vas és cserépnép magja nem keveredik:

Nincs közös sors – az emberi lét színpadán!

Egy iszonyú álomkép megront,

Pénz és hatalom a pusztulás partjára sodor,

Mert az Armageddon mögött ott áll

A harcra szerveződött Démon, a karzaton –

Dániel:

Elmondanám eme titkom,

Amit fülembe súgtál Uram, az Ulai folyóparton

Elmondom a 77-nek,

Aki, letéteményese a Törvénynek,

Mert cseréplábon áll a bálvány,

De egy véletlen kő lehullván, eltöri az állóképet.

Íme (...) az ő ábrázata rettenetes!

Nézed mindaddig, míg egy kő lehasad,

Kéz nélkül, és összetöré azt –

A kő pedig, heggyé lőn, és betölté

Az egész földet – és a kő birodalma: örökké lesz,

Más népek nem döntheték meg –

Anonymus:

Íme a történet,

Egy álom rejtélye köré szövődött

Szövétnek, százados lángfénye éget,

És elvakítja az emberiséget.

Aminek történnie kell...megtörténhet.

Egy álom eszmény, foszladozó szövete alatt,

Időről-időre, új élettel telik meg a harag.

Hatalmas ősök dús örökségét ígérte,

A király álmának ősi Őre, első követe –

És jutalmát az égig emelte a Szövetség költészete.

(Minő hibátlan, ragyogó szellem volt Dániel?)

Az élet mögött, mint hatalmas árnyék

Suttogott szüntelen –

Sokaknak ártatlan, titkos társasjáték,

De a Szövetség fiainak, ez lett a küzdelem –

Az időt átfogó álomi ajándék,

Elszabadult, roppant ereje Damoklész kardjaként,

Lebegett a bűvészinas feje felett, mint tébolyult szándék, -

Egyre szorosabb, oldhatatlan csomó,

Mely soha nem ereszt – oly vízió,

Mely árad, feszít, vonz szüntelen.

M. Teresa:

Oh Istenem! – elragadtatásban –

Elszabadult valami sötét szellem,

Mely fokról-fokra megváltoztatta az embert,

A gyűlölet bosszút nevelt,

És már oly hatalmas, hogy nem állhat senki ellent.

Felhőnyi hegy árnyéka takarja a Földet,

E költészet súlya alatt megroppan a Föld,

Rossz álom, mely az emberiség létére tört –

Hénok Apokalypszisét hallom közeledni,

(De Isten nem engedi népe magját keveredni)

Már vaspaták szaggatják a csöndet –

Íme, itt az utolsó ítélet, a mély bánat,

Mert ellenség lett, akit megaláztak –

Emberek, szabadítsuk meg a választott népet!

Törjük össze együtt az álomi képet!

Legyenek egyszerűen vidám emberek,

Akiknek ragyog szemükben a szeretet!

Legyen a múlt csak emlék, semmi több,

Jézus gyermek álma, aki szép anyjára ütött,

És nem a fekete harag ármánya szült:

Bűnbak, az áldozati bárányok között!

Anonymus:

Így ér az idő fele véget –

De nem festheti többé vér a Szövetséget:

Az új Eon, idő-templom kapujában nincs üzlet,

Zsarolás, félelem, hamis feltétel –

Kibontakozhat a megbilincselt élet –

Tiszta szívvel, ölelő karokkal,

Ünnepi rendben, terített asztalokkal,

Mondanak köszöntőket a bölcsek,

Mindent betölt az újszülött irgalom,

Ég és Föld - újra, az emberé lesz –

Bepecsételt fóliánsok közt kushad a rágalom:

Szívünkben nincs már intrika, félelem, pokol,

Tudjuk, elkerülhetetlen, letesszük hát

A fegyvert – és mégis – látod Dániel?

Észak, s Dél királya is világot nyert.

M. Teresa:

Íme Gábrielnél az olajág,

A Fény pora megszenteli a Béke kartusát,

Urunk kegyelmed végtelen – Hozzád közel,

Lám időnk felénél, megérett a bölcs értelem:

Dániel, tündér álma ragyog az éj vízén,

Honnan hozott ide? – veletek, miért ne érteném?

De ama álomi képet feladni – a véghez közel, -

Feledni, a próba idejét, mit elénk tárt az ég?

Nem lehet, nem hagyja többé Dániel –

Alexander:

A tavaszi szél, minden nap

Elhozza a hűs hajnal üzenetét:

Béke, béke – Hozsánna néktek!

Hallelu-Jah, hallelujah Dániel –

Ám, az idők végezetéig nálad a bepecsételt titok –

Az idő gyümölcse, a kegyelem, mi Hozzád hajlított:

Áve, salute, szálem, üdvözlégy örök Jeruzsálem –

Aki, nevében így köszön Néked – Teremtő Isten –

Szerelmes Uram: mindörökké Ámen.

 

 

A helytartóság

Hideg napok jöttek, börtön éjszakák,
A nép újra az önkényre szavazott,
Majd eljöttek a vészterhes hajnalok,
És megköpködték a vérző Messiást.
Kóser Viktor és a kufár társaság
Partit adott sok cinkos jó-barátnak, –

Így adták tudtára a nagyvilágnak,

Győzött az erő és az árulás.
A vad tor után a nép élni akart,
Énekelt rettegve az ébredéstől,
Tanítsd meg nagy Isten túlélni a bajt,
És mentsd meg a várost Nagypéntekétől!

Kiálts reánk, hogy ne feledjük Júdást,
Hamis csókját, és a szörnyű árulást!

 

 

 

 

Orbán Viktor

 

 

Félelem igazgat

Mitől fél, aki csak él?
Ez az ország nem szabad?
Harácspálca, Júdás pénz
Kamatoz ily hatalmat?

Nyilvánosság ad rangot,
Nézd, hogy nyüzsög körötte
Lézer-Janó blikkfangos,
Annyit is ér a törpe.

Szemfényvesztő parlament
Csalja el a pénzedet
Kéz-kezet mos, enyvesebb
Képvisel itt tégedet.

És ha van, ki nem veszi be,
Mert szemes, vagy ostoba,
Panaszra fut ízibe,
S nem lesz igaza soha!

Gúzsba köt, igába hajt
Uzsorád! Titkos gyarmat
Lesz kis hazád, és a bajt
Házhoz hozza a kamat.

Igen, nem szabadulhat
Kit szükség nyom, és az ész
Merész ötletén virraszt:
Házára vett fel kölcsönpénzt.

Igen, esernyőszabály,
Igen, elárvereznek,
Igen, mehetsz, merre látsz –
Igen, nem lesz kegyelem,
Íme, ez a pusztulás.

 

 

A helytartó
33. fokozatú szabadkőműves

Jaj a népnek, ha néki hatalmat ad?
Nagy bajában, ő lesz majd az áldozat -
Hamis intrika mérgezi a sorsát, -
Népről szónokol és pusztul az ország!

Jaj a népnek, mert kit szívébe fogad,
Maga a nemzet-rontás, a kárhozat.
Haynau stigmáját hordja homlokán,
Meztelen a finnugrista sarlatán!

Petőfit már „Háromszor megtagadta"
Mikor csontjait temetetlen hagyta,
Szabadkőműves mákony tagadja itt,
Szabadságunk költőjének hamvait.

Mohó siserahad ül felettünk tort,
És ez a stróman vizezi fel a bort.
Ám egyszer volt csak Budán kutyavásár,
Hol vakok között áruló a kormány.

Elég volt, dobjuk ki a rossz cselédet,
Ki ételünkbe csepegtetett mérget,
Jaj annak, ki Júdásának ad bizalmat!
Jaj a népnek kit árulás igazgat!

Ajánlás
Hát szemétre vele, kívül tágasabb!

 

 

Geciáner helytartó

Az élet olcsó -
Millió magyar helyén
Új honfoglaló:

Haynau vés
Homlokukra áruló
Véres barázdát.

Nergál szelleme -
És az októberi gyász
Sújtson le reá!

***

Október tanka

Közelit a tél -
szomorú emlékeink
velünk vannak még -
Októberek stigmája
általüt az életen -

 

HAIKÁK? KÖRÖM VERSEK

56' évfordulója
Éjbe merülten
Csattog a múlt felettem
És íme mégis -

A bitófák közt
Csillagrovó tündérek
Ünnepre várnak -

Szép berkenye ág
Ad most bús szemeimnek
Napfényragyogást -

Roskadozó fák
Gyöngyharmat könny-cseppjeit
Szedem nyakékbe -

Múltba fagyottan
Kékül a vérnyom - reccsen
A szív rianás -

Rám feszül álmom
Szabadság harcra vágyom
Az ősz ünnepén.

Már szélütötten
Mögöttem árnyam vacog -
Letörlöm könnyem –

Árnyhegyet látok –
A Kárpátok peremén -
Pengő jégcsapot –

Az évfordulón
Nemzetet rontó fagyot
Jósolnak a csillagok.

56' népe

Sorsos ez a nép -
Igazat akar látni
És a fényre lép.


Őszi metszet

Szakadék felett
Égezüst fenyők őrzik
A szűrt fényeket -

Árny ujjaival, -
Szürke ég tapogatja
A mohos völgyet -

Közelit az est:
Ringó piros hintóval
Jön az alkonyat -

Mi lassúnak tűnt?
Most lángol küllőivel
Mint egy tűzkerék -

Az ég szemében
Gyorsan múlik az emlék:
Itt a búcsúzás -

Mert a szívnek fáj
Az őszi messzeség
Hol elmúlás vár –

Már őszre váltak
Ködbe hullt emlékeink:
Örök soha már -

Ám mind hiába -
Az élet fájni akar:
Újjászületünk.

Axióma: Élj az életért

Közös ég alatt
Közösségben élhetünk
S boldogok leszünk.

Ez a jó nekünk:
Hazánk szabadság vágya
Kincse életünk.

FÖLDRENGÉS 2O16

Villám, hirtelen,
fénylőn, és félelmesen
tör fel az égre

A kő – rázkódik
méhe a hegyeknek is -
betelt az idő!

Az emberi én -
Isten lába nyománál
szakadékhoz ér –

Halál árnyékában

Van e értelme?
Ég felé fordítani
Elvakult szemet?

Charlie Hebdo
Incesztus

Az agyába nyúlt -
Vegyétek és tegyétek:
Ez az én "vesztem "!

A Szer törvénye
Az Igazság Tanítója

Nézz fel és nevess!
Az aggódás körülnéz,
Kiutat keres.

De a Hit szeret:
Istent követ az Egyben,
Hogy ember lehess.

Fuin

Őszi esőben
Gyermek hinta árnyéka
Leng nyikorogva

Abszurd

Rontás virága -
Reklámok szövedéke:
Torzó kötészet -

Fiaskó stigma:
Görcsöt köt holokarmú
Új holt fiukra.

Életkör

Az idő, barát -
A némaságon át: altat -
Álmokat faggat –

Az idő, asszony, -
És ha közel az alkony?
Könnyet maszatol –

Szerelme a fény -
A halandó nem érti
Kincse mennyit ér –

Pazarol, megáll -
Szeretne is még talán
Egy élet után.

Kútba dobott kő

Hulló hang után,
Szorongva fülel a csend -
Fény csillan ott lent –

Nakonxipán

Üveghegyen túl,
a vágyak erdejében,
örvénylik álmunk.

Ifjan

Vakmerő élet
nem ígér mást, csalfán, csak
szerelmi álmot –

A nő gyógyszere
a mohó vágynak, mit szép
szeme okozott.

Búcsúcsók

Hajnalig mesélt
szép szeretőm hogy egykor
mily életet élt?

Üzenetek

Néma haiku:
Taó, halál utáni
Életről mesél.

Isten világát
Megújítja: halálos
Újjászületés.

A hit, álmait
Emelte menny országgá, -
Ám üres az ég.

Ki félti? Elveszíti -
Élete csak a remény.
Mi örökké él.

Minden bűnömet
Meggyóntam, szabad vagyok:
Lelkem fehér vár:

Földi buborék:
Víz, fák, ég közelsége
Fény testvériség –

Olimpia

Nem perctörténet
Hosszú Katinka újabb
Tripla aranya.


Felhők fölött

Messze-messze jársz -
Csönd van, nincsen visszhang már -
Nem üzensz nekünk?

Az Egy verse

Jin és Jang párban:
Az örök élet lángja -
Isten a mennyben.

Jin-jang harmónia

Csábít keserve -
Szerelmünk hangszerelte
Életünk kínját –

ARIMÁTHIA

Felhő karcolta
Sebek égnek az égen:
Könnyes elmúlás.

Fehér angyalhaj
Sötét árny  lesz majd Júdás
Harminc ezüstjén.

EU Mesterterv

Ég már a határ -
Készíti a pénzbombát
A halálkufár.

 

30 EZÜST

Uram irgalmazz!
Arcunkon süt a szégyen
Pénz verítéke.

AXIÓMA

Bölcs a feledés -
S ha okos? Kőbe vési
A szeretetét –

KAMAT

Aranyborjú bőg:
Aki mindent, pénzen mér -
Lelke is enyém.

Paradox hit

Ha félti? Elvész -
Csak a remény élteti
Mi örökké él.

ARIMÁTHIA

Isten világát
Tanítja élet-halál -
És a születés.

Haiku tűrő

Haiku költő
Kirabolt sírja mellett
Sehol egy fényőr

A VERS LELKE

Szép kacagásod
zeng a szívemben, ha vágy
ritmusa dobban -

Kaktusz virága -
főnix láng születik így
fészke hamvain:

A szerelemben
királynak lenni - édes
gyönyörű végzet, -

De jön a hajnal -
kihűl a vágy - s elillan
a versragyogás –

Haiku szivárvány

Fehér szirttetőn
Körbe üli sasfészkét
Egy turul család.

Táncos hópelyhek
Bepólyázzák a hegyek
Zöld koszorúját.

Tó nárciszokkal -
Holdarc a királyfiról -
Béka álmot sző.

Hasad a hajnal -
A csillagok aludni küldik
A sápadt Holdat.

Nimrud nagykirály -
Esthajnal csillaga
Rést üt hajnalán -

Gordonka hangját
A szív saját ritmusán
Dobolja halkan –

Hitmix

Örök haiku:
Taó halál utáni
Életről mesél.

A pillangó lét:
Pillanatok áramán
Szárnyalhat a szél.

Nem panaszkodik
A vízcsepp, eső után
Lótusz levélen.
A győztes: álma
Romjainál építi
Új gyötrelmeit.

Vak tükör előtt
Gyakorolom őseim
Bölcs tekintetét.

VIHAR UTÁN

Mozdulatlan tó -
Fövenyén még látszik
A viharvert táj.

Fecskék röprajzzal
Írnak csókot a vízre
Nyáralkonyatkor.

Platon

Nem volt szerelem,
A mese már kortalan,
Terhe egyre nő:

Mint egy drága nő -
Sóhaja oly vigasztalan:
Szűzi álmot sző.

Brexit

Böffent a mocsár -
piszkálja a bűzbombát
a halálbogár.

Tankák, vakák (5-7-5 7-7)

Öreg-Isten népe

Magyar Szkítia
A világ  ős bölcsője -
Karapát apák
Dala-rovása-nyelve -
Az ember születése.

Mágia sutra

Hamvas etalon:
Emberi romlottságtól
Még érintetlen -
Maga az Isten-ember
Teljes tökéletese!

Arimáthia: csak

Meg ne halj élve,
mondá az Öreg-Isten
Te vagy reménye -
az újjászületésnek,
hol szól az örök ének.

Ne tovább!

Ünneprontó fagy
Marta meg Buda-házát -
Ötvenhat kísért:
Vad dölyf sérti szellemét -
Már feszül mélyben a nép.

Magyar végeken

Égbekiáltó
Önfertőző szennyben élnek
Az ómigránsok -
Harlemi országrészek
Gettó gyermekgyárai.

Szzzz..

Sziszeg a porból -
mily ismerős kép nekem -
vádol hevesen:
Mi fán terem a kígyó -
minden almaszüretkor?

SZÜRKÜLET

Vajúdó idő
Matat a csillagéjben -
A sors romjain –
Hajnali sugarakkal
Éled e már a jövő?

A bukott angyal

Álmaink űzött
viharában a jövőt
villámsújtotta -
Szárnysuhogás leng - ott fent,
trapéz, manézs, merő fény -
De jaj – a végzet
angyala alá bukik,
a menny küszöbén -

A teljes Igazság

Csillag órákban –
Az Egy lét csodáiért,
Testesült a Föld,­­­­­

Lent, a fent mása,
Anyja Hold, Atyja a Nap
Rólunk vallanak.

Fent a Mennyben
Fényes sugárözönben
Lélek született.

Arimáthia:
Pupillák és csillagok
S mindenütt hegek-

Bennünk és értünk
A remény dicsősége él:
Jézusi mag-héj.

Felszállt a sólyom
Hargita szent hegyére
S otthont rak fénye -

HAI ARS POETICA

A lelked rajta -
Időtlen teljességért
Élni nem munka!

Ám munka közben
Jön a szerelmes ihlet -
A múzsa csókja, -

Amit csak a perc
Szűzi igézetének
Vágya érhet el.

Nevesincs

Káposztalepke
Csapong, libben, felhőzik
Napsárga röpte.

Balatoni anzix

Közelit az éj
Illat párát hajt a szél
A partok felé.

Kitárul a nyár
És egy-egy szűzi leány
Minden éjszakán.

 

Van Gogh álma

Bársony fényfelhő
borul bátorítón a
bús tébolyultra -
Kén sárga éjszakában,
ragyogott a holdperec.

Újszülött

Olyan akarok lenni -
A világról, semmit ne,
Közöm se legyen –
Múlt és jövő határán
Legyek kezdet, kezdete.

Kórisme

Beteg a világ -
Imádja az intrikát:
Globalóma rák:
Szétmarja egészsége
Teremtett maradékát?

Idill

A múltba néztünk
És láttuk a jövendőt -
Dobtunk a tűzre -
Nem kerestünk szavakat
Csak a rontás ült mellénk

Csillagpor tanka

A vers ihlete:
Gondolkodásba merült -
Füstbe ment álom –
Mint Nap nélküli hajnal
Derengő éjszakákon.

A hitbuzgó én
Isten lábánál remél -
Hangja égig ér,
Mint isten-tudás boldog
születése küszöbén.

Stigma

Nagyboldogasszony
gyermekei köszöntik
a kelő Napot.
Nimród csillaga, Nap, Hold
fénye szívükben lobog.

Te mesélj hajnal
az emberről ki üdvözül
ha felkel a Nap:
S az éjszaka árnyait
széttöri a pillanat -

Pedagojim tanka

Minden hiába -
Ha a szó szívét rágja -
Megértés nélkül?
A rontás útján járva,
Gyermekünk nagyon árva.

Apostolok
1
Péter az igaz -
Saul, Júdásfi vére -
Csak farizeus.
2
Az életszentség -
jele isten kozmoszában -
szinte végtelen -
Megőrzi a teremtést
a Jézusi kegyelem.

Mese nyár: Seherezádé

Nem volt még soha,
Hogy ne lettem volna én,
De hol voltál Te?
Vágyak szűzi éjjelén -
Szívszerelmek dalnoka -

KÉPMÁS tanka

Az Úr hívása:
Teremtővé kell válni -
Felszabadulván
Az élet láncaitól -
Gyújts fényt anyagba zárva!

Scyta vallás

Az Úr temploma:
Az EGY szereteteként –
Felmagasztalt jel -

A fényvallás sólymai
Emelték magasba fel.

Memento

Templom romok közt
Jézus szenvedése jár
Üvegcserépen.

Elég, hogyha int,
s megméri, mi miért szép?
Fény kell és kék ég.
A Hargita nyergében
A fényvallás ünnepén.

Picasso szemével

Mindent meghalad
Mit Luciferben látott:
A vér hatalma?
Embertelen mementó -
A gonosz birodalma.
https://www.youtube.com/watch?v=kQ8spinfHwQ

 

 

Bocsánat nélkül

Tündöklő napfény -
Ugyanilyen ragyogást
Tört szét az atom-
Bomba Nagaszakinál -
Hirosima másnapján.

https://www.youtube.com/watch?v=_O-an1V3Wuw

A csönd beszél

Isten ránk gondolt
Mikor kisütött a Nap -
Áldott pillanat
De rab apátiában
Szívünk már rég megszakadt.

Hosszú Katka

Arany koronát
kapott a világ sportok
úszó ünnepén -
Vers zengi és dörgő taps
Szép magyar nevét-

PARADOXON

Isten temploma:
Szeretetéből épül –
Ám kő és habarcs,
Amit az emberkéz rak
Maga és Isten közé.

Bölcs tekintetét
Az okos földre ejti
Csak a szeretet
Rejti az igazságot
Mit sírkő összetörhet.

PLATON PARADOXONA

A nagy dolgoknak
Kicsinység a gyökere –
Ezért ha rálelsz,
Írd le a pillanatot,
Mielőtt szertefoszlik.

RÉGI-ÚJ STIGMA

Szólásszabadság?
Körülmetélt cenzúra
Habsburgi módra?
Megnyílt az új iroda  -
Cégérén a TEV szonda.

Jézus titka

Nézd őt, s nézz engem -
Lásd ki függ a kereszten -
A test káprázat.
Csak annyiban élhetünk
Amennyi Jézus bennünk.

Örökség tanka

Szeretet hídján,
Jézus volt a stigma, a Jel,
Az Isten-ember -
Az élet-halál útján
Ott él a hű szívekben.

CSIPKE-RÓZSA
(májusi játék)

Álmot sző az est
harmatos a rózsa már
hű társat keres -
Akkord, dal, könnyek
dadogva átölelnek -

A jövő záloga

Amennyi gyermek,
annyi nyűg és törődés -
és még több öröm -
Így szaporodnak napok
mit Éva egykor lopott.
Migráció tanka

Rákos pusztulás -
Holokauszt dilemma -
Kalergi módra:
Túl sok a túléléshez:
A Födnek pusztulni kell!

Újjászületés tanka

Tegnap vágy voltam -
Ma „VAGYOK, AKI VAGYOK" -
Holnap is hiszek?
Nemzeti tüzet viszek,
Hiszen én magyar vagyok.

Paradoxon

Ha félti? Elvész -
De amit remény éltet
Az örökké él.
Csak a hit és a remény
Mit pénz hatalma nem véd.

Fantasy tanka

Alszik a város
Csak a kutyák ugatják
A teleholdat -
Fekete pillangólány
S egy vendég vár alkura.

Jákob a pásztor

Lábán juhait
tarkára festette meg
Jákob furfangja -
Csíkozott fűzfavesszőt
kötegelt a vályúba.

M.: Jákob, mint pásztor, 3x7 esztendőt szolgált Lábánnál. Lábán és Jákob megállapodása szerint a szaporulat fehér juhai Lábánt, míg a tarkák Jákobot illették meg.

 

A póba

Áve Atilla!
Koccintsunk: Költőkirály!
Pegazusod jön,
Élve nem győzheted le,
Az iszonyat mozdonyát,

Lelki ismeret

Lásd a lelkemet?
Már néma akár a sír,
Végső szent kenet,
Ámbár nem ítélkezik,
Kínnal vallat engemet –

Talán a szeretet?

Az élet mély verem,
Ha hív a szerelem,
Ne légy már oly bolond,
Ha kérlek? jöjj velem!
A szükség törvényt bont.

Korunk stigmája

Nincs háborús bűn -
Parttalan a gonoszság -
Közel jár a vég -
Dollár és vér a törvény:
A pénz mindent elemészt!

FEKETE PÁPA

Fekete Pétert
inverzzé teszi Saul
zsidó-keresztény -
És Úr Jézus köpenyén
átsüt a Talmud eszmény.

BŰNJEL

A migráció:
Sátán hajtja az embert
Pusztulás felé!
Ki állítja meg a pénzt
Hogy életeket vegyen?

Kamu flage

Műbáj, műmosoly -
kivasalták Merkelnét
mert eszi a moly -
Ám a seprőt nyírd  körül,
Mert boszorkány, s elrepül.

 

Mindig együtt – NTK HS
A szülőföldön
Köszöntő: 2016. augusztus 20.

Mindig együtt az idővel:
Növekedjék, mert halhatatlan
Múltja nyelvét őrzi e nép –
Jelenben él és Jövőbe néz,
De hűségben egy akarattal,
Vallja régi, nagy hírét!

Őrzi István Király Jobbját,
Palástját, Jogarát, Kardját –
Szent László arcával a Hermát,
A Szent Koronát, Országalmát.

Őrzi Mátyás Igazságát,
S annyi, híresen szép legendát,
Fényes szemmel hallgat, míg él,
Ki igaz s magyar e sártekén.

Dicsőséggel, oly sok évig,
Vigyázták az ősi népet,
Megóvták az életlángot,
Harcban forgó, nagy Királyok.

Mindig együtt az idővel:
Fényeskedjék halhatatlan,
Magyar hazánk, felmagasztalt
Kincseknél is drágább éke:
A Szent Korona öröksége.

Köszönet! Százszor is köszönet,
Hogy elviseltétek a terhet,
Amikor senki nem segített!
S mert a szívben élt még a nemzet –

Óvtátok a megszenvedett
Magyar szó, szép igazságát,
S az évszázados vész után,
Az újrakezdés olajágát –

Ünnep van ma. Nagy-nagy ünnep:
Nemzetünk születése napja,
Adjátok át az örömet,
Mint gyermekének édesanyja!

Mondjátok el mindenkinek!
Megfogyva, de él a nemzet!
Az utódoknak megóvtátok,
Az egyre fogyó, kis országot,

S lélekben, a Szent István-i,
Mindig dicső, mindig bátor,
Árpád földjén felvirágzott,
Szentkoronás, magyar álmot.

Videós változat: https://www.youtube.com/watch?v=UoNgiE4GSkk

 

 

A Magyar Szent Korona

Szent kartusa vagy másfél ezer éve
Hű magyarjaidnak ékes talizmán.
Hiába tört éj, balsors nemzetünkre,
Nélküled, bitorló, nem lett itt király.
Benned ég még a Jézus-hit visszfénye,
Mély titok zár körül, és száz legenda.
Mikor, hol készült szerencsénk edénye?
Ez glóriás hitünk attribútuma.
Ész, szív, virtus, képzelet, ős Napkelet
Költészete, szépsége jött el veled,
Bő örökséggel, királyi Szkytia.
Ahol megszületett szittya nemzeted,
S lettél Nimród magyarok híres fia,
Levédi, Magna-Hungária ura:
Atilla, Buda, Szent Arimátria
Szkíta-hun gyökerét őrzi még a pánt, -
Hát gyógyítsuk végre rontott Korpuszát!

Szentkorona

Video változat: https://www.youtube.com/audio?video_referrer=watch&v=ZFt8v0G8s1Y

 

 

Álmos parancsa

Menjünk vissza az ősi Földre,
Ahol királyi pár volt Nap és Hold,
Ahol a Szépség és Erő lakott,
Pünkösdnek éltek, mégis örökre.
Szívükben is bilincseket törve,
Szemükben sugárkéve lobogott,
Mégsem volt a székely addig boldog,
Amíg lelküket Nergál gyötörte.

Mánit kell keresni, ki elveszett!
De életet váltani nem lehet.
Már régen nem értjük, mit mond a Hold,
Bár, fejünk felett Nap ragyog, s égi
Csillagport szór reánk az éj, mégis,
A lélek árnyékvilágban bolyong.

 

 

A halál civilizációja
Holokauszt birodalom
Mottó? Csak a halott a jó indián

1
Légy átkozott hetedíziglen Kíller!
A Sátán szolgálatában égj el -
Így büntessen az Öregisten!

2
Akit a szeretők sosem szerettek:
Dollárért gyilkoltak, üzleteltek,
De igaz szavuk nem volt soha –

3
Légy átkozott fia júdás pereknek,
Az csaljon meg, kiért könnyet ejtesz,
Démona sánta Lucifernek.

4
E föld egykor indián vérben fogant,
Talán százmillió rézbőrű halt,
Mert feltörték az ősi ugart.

5
Már-már az egész világot akarja,
A terror, világbirodalma.-
A dollár eszmény véres sarja:

6
Zsoldosok szaggatják Afrika testét,
Hamis zászlók alatt repülő
Drónok tépik Kadhafi kertjét –

7
Ebola járvány szedi áldozatát,
Űzi-hajtja a kórt, de hiába
Zárja karanténba a világ.

8
Líbiát, és Szíria színe-javát
Pusztítja a Golden szax zsoldosa,
És a világnak nincs egy szava!

9
S mint az irdatlan, hatalmas tenger
Árad a fertőzés televénye –
Az éhhalálra ítélt ember.

10
Európa végórája közelít:
Behajtja a sors adósságait,
Szolga lesz, ki nemrég még úr volt!

11
Aki látta Róma tetanusz lázait,
Tudja, a vég órája közelít,
A gonosz ledobja láncait.

12
Pénz lett a zsiresztények Teremtője,
Harminc ezüstért árulja hitét
Vatikáni keresztvetője.

Epilógus:
Oh boldogok, akik meg sem születtek,
Akik Áldozatként, megfizették,
Kamatait a gyűlöletnek.

 

 "Micsoda groteszk fintora a sorsnak: Trianon, mint a nemzeti összetartozás napja, és Judapest ünnepsége, - így egymás mellett: tettes és áldozat"

Kufár ünnep: 2o16. 06. 4.
Ajánlás Orbán Viktornak

Koldus minta - centekért szivar, -
Zúgnak a tetten ért harangok,
Az ünnep ma miértünk csikar,
Mikor húrjába tép a dalnok.

Fáj Trianon, mi fogva tartott,
S megrabolt országnyi életet,
Úgy vezették meg, mint egy barmot,
Kifosztott, megcsúfolt népemet.

Emeld fel fejed és nézz körül!
Trianon örök börtöne vár -
Feszítsd meg! kiált és örül,
Hisz rajtunk, a poklok malma jár.

Ne légy Te, kamatláb áldozat,

Ki kéveként hullik szerte szét, -
Elég! Ne légy sorstalan bitang!

Ki párt tokban vérzi életét:

Ne légy magyarfób, sisera had,

Ki meglopja népünk végzetét!

 

 

Józan látlelet

Habszivacs törmelék között hevert
Korunk gyermeke –
Azt szívta csak, amit maga kevert, -
Neuronról neuronra égett,
Pusztult pillanatról pillanatra,
Önmagát emésztve vabankra – tudta,
(Ehhez hozzá segítette elit tudata)
Semmiért jött a világra,
Ezért húzott lapot húszra –

A feleslegesség béklyói bénították,
Zárták szellemét palackba –
Két éves sem volt és már hazudott, -

És úgy halt meg, hogy nem érzett még bűntudatot:
Anyag klónozta hasonmás-alakra: Abrakadabra –

Józan látlelet: https://www.youtube.com/watch?v=IVy4qpeduDI

 

 

Igéző

Jöjj és nézd!
Pecséteket tör az ég
Zeng az ítélet
Nézzed! Így teljes az élet
Fehér-lovat áldoz a sámán
Bukj fel az árból Sátán
És iramodj tova
Ahol már pirkad a fény
És beszél a fákkal a bús őszi szél
Nyomában a halál lova
Az éjfekete mén
Szügyig sárban gázol oda
Ahol új felhőket gyűjt
Maga alá a Nap
Kisarjad és él már újra a remény

Jöjj és nézd!
Pecséteket tör az ég
Fekete lovat áldoz a Sámán
Az élő életet megáldván
Szellemekkel társalkodván
Elfordítja az idő kerekét

Béke van mindenekben
A Sátán szelíden visszatér

Jöjj és nézd!
Most már minden élet
Tudja a helyét.

Video változat: https://www.youtube.com/watch?v=1wOJers_dQQ

 

 

Nem alhatom többé

Tölgyek közt bolyongok órákon át,
Avar zörg, roppan a fák nyögése,
Szíven üt a baljós, éji láz,
Ónfonálon szisszen már az idő kése,
Szívem nehéz,
Megvisel lüktetése.
Közelg a Tél,
Fogam között fohász és szószilánk,
Torlódva sírnak agymaró szavak,
Tajtékkal zúgva egymáson át -
Ajkam remeg, - az éjszakák
Rólatok vallanak.
Fejem körül szitok és szóvirág,
Itt élek köztetek vajúdva rég,
Elbukom egy szó könnyes tövében,
Legyűr és összetör egy semmiség.
Ajkam dadog,
Khámort megölték Jákob fiai.
Minden, ami bűn volt, újra éled,
Vörös iszap hull az égről -
Sír az Isten - szörnyű végzet.
Ájult csendben csillagok zuhannak,
Hiába minden,
Sarjad már a Bűn vetése,
Vonóját tördeli egy vén cigány,
Átkot szór, perelve az éggel:
Pusztuljon el a bomlott világ!

https://www.youtube.com/audio?video_referrer=watch&v=B-wAZpJpVzg

 

 

Angyalra várva

Ostorcsapás a hideg, esti szél,
Fagyos ujjakkal bogozza hajam,
Fegyvert ránt hamar a gyáva szeszély,
Arcomba sújt, hogy adjam meg magam.
Ököllel vár reám e vad vidék,
Klondájk rózsája nő a flaszteren,
Ha látod? – ne kérdezd miért?
Gyilkol az ösztön és a félelem.

Büszkén török börtön-országon át,
Vadul kérdem önmagam sebezve:
Ki csapszékek mélyén Angyalra vár –
Miért él itt? – már mindent elfeledve.
Ha az idő, mint mozgó sír elér,
Nem fejtek titkot már e szegleten,
Hisz' túl az élet már a jó-felén,
Gyenge a szív – csorba a fegyverem.

Várok ünnep arccal hideglelősen,
Ki bűntől szűzen mindent birtokolt,
Túlterhelt hajón élek sietősen,
Lám titkokat súgva, akár a Hold.
Már vágytalan, kopár, akár a kő,
És vajúdva is e kocsmaléten,
Régen túl az ismert határokon,
A vér, s a szellem igézetében.

Vagyok fodor az elfutó vízen,
Vagyok sorskérdés és balsejtelem,
Itt élek köztetek magányosan,
Míg érbitón legyűr a végzetem.
Bilincsek közt nem élhetek híven,
De leszek lélek: új nap, kegyelem,
Nem vetek már szilaj hullámokat,
Levél vagyok Uram – nem áradó patak.
Végül vagyok ok – Néked okozat,
És haszontalan emberáldozat,
És ha volt szívem? – Tiéd volt Istenem:
Igen – Tiéd – ennyi volt életem.

https://www.youtube.com/audio?v=XiMbmrVtJIU&video_referrer=watch

 

 

 

Szilveszteri meditáció

Mint félelem hosszú éjszakája
Takar testem kopott bőrruhája –
Még lelkembe fonódik kegyetlen
Kötelékével a régi ember.

Bár nem voltam adósa senkinek,
Enyém volt Laokoón szenvedése,
Béklyót vert rám hűség és szeretet,
Szívembe szúrt töviseket érte.

Már nem vagyok adós sem köteles,
Lehullik nehéz bilincse rólam,
Kikopik az idő is alólam:
Nem vagyok fontos többé senkinek.

Nem érdekel világ kincse-nincse,
Mint hosszú gyötrelem éjszakája
Foszlik énem régi rabruhája,
S hullik az élet szörnyű bilincse,
De nem érdekel már ez a nincs se.

Már nem hajtanak ösztönök vágyak,
Megfizettem az ember-világnak,
Indulok Tehozzád lábadozva,
S leszek ha kell az áldozat útján,
Jézust hívó „Máni maradéka".

https://www.youtube.com/audio?v=ZiqZeCV9G7E&video_referrer=watch

 

 

Már rég kihajoltak

Nem tudjátok, hogy Isten temploma vagytok,
és szent lelke lakozik bennetek?
Pál 1. levele a kor.

Ki mondja meg, milyen utakról
Közelít felénk, s mutatja meg magát,
A csapongó
Képzelet hordozta igazság?
Magadnak, ugye Te nem hiszel?
Hiszen a szavak, mind elámítanak,
S az értelem
Sánta kutyái, megugatnak.

Káprázat bűvöli el szemed:
Kontakt-, állhatatos, lárva-mosolyok,
Az önzések
Jéghideg résein, kivillog.
Alpári lóvásár folyik itt,
Hát ne szórj közéjük drágagyöngyöket!
A gaz virít,
S a pimasz meglopja életed.

Kufárok sürögnek, forognak,
A szeretet kútjai elapadnak:
Elárvulnak
A jók, szívük egyedül marad.
Lármás lócsiszárok ágálnak,
Hamis kutyák csaholnak, de Te ne félj!
Szíved igaz,
Majd elvezet hozzánk, és megért.

Sokan vagytok már, jövőtöket
Másra ne bízzátok, csak zörgessetek!
S a szívetek,
Egymáshoz közel, majd megpihen.
Őrizzétek tisztán szemetek,
S lássátok meg végre, milyen a világ!
Hol az ember,
Bambán ballag balsorsa után.

Már rég kihajoltak elétek
A rózsák, és a szelídszép mosolyok,
A tiétek,
Vegyétek el, mit Jézus adott!

https://www.youtube.com/audio?video_referrer=watch&v=QkC4x2oj3cg

 

 

Nirvána

Jó-rossz együtt: Minden ugyanaz volt már –
Egy szőnyegen ült Mester és Tanítvány,
Eltelt tíz év,
Amíg a mester megnyitotta szívét,
Hogy elmondja a teljesség titkát,
És az élet rejtett igézetét –

Mi az ember élet?

A létezés végtelen tengerén?
Mi egy nap, egy év – s miért a sietség?
Megszállott számolgat időt, perceket –
Siess, vedd el, győz az erősebb!
Sebesség a cél –
Aki megáll, az a földbe visszatér –

Elmúlás kísért –

Még semmi nem történt és már itt a vég –
Súgja a lélek – elmúlik az élet.
Szerelem, hír, vagyon, örök értéke?
Mindeneknek, csak Elmúlás a bére –

S lőn újjászületés –

Minden ugyanaz már –
Egy szőnyegen ül Mester és Tanítvány,
Üzenetet várnak a másvilágtól,
Csak ülnek a csendben – hiszen tudják jól –
Eljön a tavasz s a fű nő magától.

https://www.youtube.com/audio?v=liHvyOeXjNk&video_referrer=watch

 

 

A hit tornyai
Naposz és Pálosz

Tágas térre néz a keresztes óriás,
Távol, a hun-pogány, pusztai templom,
Szegény rokon – kapaszkodik a romokon,
És mégis nagy lélek lakozik benne.

Íme, elválaszt a lélektelen elme,
Hamis papok, hiábavaló alázat
Árnyai közt, farizeusok tanyáznak –
Körülnyal a luciferáj mammon nyelve.
Szép ölelések régi emlékképein,
Sugaras ragyogások szerelmesednek,
Szkíta- és huntestvérek szívükbe zárnak:
Fájnak a csókok, mint féltékeny varázslat.

Káint és Ábelt új útra taszították,
Micsodás Atyák és menórás próféták,
Az ikrek, így lettek fiai a rossznak,
Konok elkárhozottak – sorstalan holtak –

A jóság dombjain vár reánk az Isten,
Megbocsátó hittel, Nimród szeretettel,
S mégis – vérbűnöktől felzaklatott szívvel,
Félelmes Káinra vár, az örök Bábel.

Video változat:
https://www.youtube.com/audio?video_referrer=watch&v=aqyHjaA6FtA

 

 

Versigéző villanás

Ez nem csak inspiráció: ihletett
kincsek, Krőzus gyűjteménye –
Bár legyenek azok, oly csodás okok?
Költeni annyi,
mint kicsit meghalni, magányos csöndek,
ismeretlen fény magasában, ott fenn,
csak hogy meghalljam a rejtett hangokat.
Édeni dalban,
rátámaszkodni a papír kínálta,
szűzi, fehér lobogásra, feledve,
elhullt sor(s)töredékek regimentjét -
Már csak a csend szól,
amikor egy hangsorölelés, mintegy
álomból odaintve, megszületik
a szó ragyogás, feketén fehéren:
Ím az ajándék.
Mintegy varázsütésre telik a lap,
ártatlanságának felavatóján,
már megfeledkezve a címről is - túl
emberi lelken,
hangosan szólna az - és amikor egy
dallam töredék, csak szemernyi, mintegy
odahintve, megszületik az első
pillanatából,
a másikig, az esetleges ihlet
ősi zenéje megőrzi, s visszatér
ajándékképpeni, sebezhetetlen
forma világa, -
s a bizonyosság, hogy a túli semmin,
már itt van, hogy hitelesítse a költőt,
az alabástromi, éteri álom,
szűzi zenéje.

https://www.youtube.com/audio?v=oRuGsWb0CKY&video_referrer=watch

 

 

Ígéret földjén
Magyar rabszódia: Esztergom,
2001. augusztus 15.

Munkács, Pozsony, Arad, fáradt ege alatt,
Szelek söprik a Múlt dübörgő útjait –
Római, és Germán sasok törtek utat,
Majd később oszmán, orosz hadak vonultak itt.

Ezer éve itt tért haza vérben ázva,
Magyarságunk, győzedelmes vadvirága –
Te szegény! Mily gyalázatot követtek el,
Itt áruló hadak, kik hűtlen cserbenhagytak?
S érted „júdás-pénzt"? e gyalázatért kaptak!
Gazságukért tőlünk, most mit érdemelnek?
Nézd csak nagyjaink sorát! Hogy értek véget?
S mellettük a rosszak – jóknál, jobban éltek.
Birodalmi Habsburg, török, orosz vágyak,
Szomjazták a Nimród-magyar mátkaságot –
Egy sem kérte, csak akarta, s jött rabolva –
Megtaposva, földre rogyva, megalázott
Magyarország ájulatból ki emel fel?
Engedetlen, tiszta szívvel, tört gerinccel?

Árulás pusztít közöttünk, mint a métely –
Irtani kell, mégsem véres büntetéssel –
A múltat, alázattal, bölcsen eltemetted,
És szélbe szórtad fényességes álmodat:
A szükség keskeny útján váltod meg magad,
Te bús magyarság – de magyar lesz az Urad!

 https://www.youtube.com/audio?video_referrer=watch&v=L_DBhVyelwI

 

 

Az orleáni

Árad a szüzesség kagyló szomorúsága,
a has horpadt, -
a medence árbocai közt feszülő bőr: a laza vitorla -
rőt hajad krétázza üszökkel a hamuszín eget,
és e fáklya vak Holdként világítva remeg.

Által lépve a krisztusi poklot,
elsüllyedt szigetek között jársz,
körötted a lobogó láng,
de még nem érinthetett meg forró csókja.
Sápadt tested fehér viaszába égett a lázas remegés,
melletted vad táncot járva pávázott a halál,
de hiába,
mert elragadott tőle a boldog öröklét.

Gyűrt szárnyú pilleként megperzselt a láng,
de az emberi bűnben elégve Főnixként,
újjászülettél a sátáni gubóból.
Álszentté taszított az utókor,
mert nem kellett a szívednek se éj,
se sötét szerelmek kívánt bizánci csókja,
melletted a király, pojáca,
bábu volt csak.

Te láttad a kármin vértenger apályát,
és a szörnyű ragályt, -
Csodákra kárhoztatott Téged tisztaságod,
megszégyenült körülötted a pőre világ,
s most elapadt versként állsz magadban,
tetőtől talpig lecsupaszítva a máglyán:
Letört virág: et ce téra...et se terra...
Te földre szállt angyal.

A videó változat:
https://www.youtube.com/audio?video_referrer=watch&v=52EVKmRfssI

 

 

Mindig együtt

Mindig együtt az idővel:
Növekedjék, mert halhatatlan
Múltja nyelvét őrzi e nép –
Jelenben él és Jövőbe néz,
De hűségben egy akarattal,
Vallja Árpád nagy hírét!

Őrzi István Király Jobbját,
Atilla Jogarát, Kardját –
Szent László arcával a Hermát,
A Szent Koronát, Országalmát.
Őrzi Mátyás Igazságát,
S annyi, híresen szép legendát,
Fényes szemmel hallgat, míg él,
Ki igaz magyar e sártekén.
Dicsőséggel, oly sok évig,
Vigyázták az ősi népet,
Megóvták az életlángot,
Harcban forgó, nagy Királyok.

Mindig együtt az idővel:
Fényeskedjék halhatatlan,
Magyar hazánk, felmagasztalt
Kincseknél is drágább éke:
A Szent Korona öröksége.

Köszönet! Százszor is köszönet,
Hogy elviseltétek a terhet,
Amikor senki nem segített!
S mert a szívben élt még a nemzet,
Óvtátok a megszenvedett.
Magyar szó, szép igazságát,
S az évszázados vész után,
Az újrakezdés olajágát –

Ünnep van ma. Nagy-nagy ünnep:
Nemzetünk születése napja,
Adjátok át az örömet,
Mint gyermekének édesanyja!
Mondjátok el mindenkinek!
Megfogyva, de él a nemzet!
Az utódoknak megóvtátok,
Az egyre fogyó, kis országot,
S lélekben, az igazságos,
Mindig dicső, mindig bátor,
Magyar földön felvirágzott,
Ezeréves, szentkoronás királyságot.

Video változat: Mindig együtt, 

 

Kedves Testvérem, lélekben együtt vagyunk Pünkösd vigíliáján

M betűs

Isten pecsétje
A tenyerünkben mindig
Ugyanaz marad -

Igaz tükröt tart elénk -
A szkíta ősbölcselet.

*
Hargita fia

Nézz önmagadba -
meglátod a fényességet
és a sötétet?

Mind a kettő a tiéd,
de a Te múltad mély, mint
Arimatriai Ég.

Megj.: Arimatriai József neve azonos a babiloni ősvallás Mennyek országának a nevével.
Hamvas: Mágia sutra*

Lélekből reményt
Teremt - fénylő jeleket
Egy létvalónak.
Szellem-lélek-mátria:
Isten univerzuma.

Megj.: Hamvas Béla hasonló nevű műve

*
Nimród csillaga

A választottnak
fénylő jellé kell válni
az éj homályban.

*
Tiszta mint a hó

Ki szívével lát,
Szeretet burkában él,
Míg a mennybe ér -

*
Mester

Választottaknak
Kell lelkünket  nevelni
És jellé tenni -

Új reményt hozhat nekünk
Igaz szavú imája.

*
Isten  fiai
pünkösdi tanka

Eljött az idő
Ki e népet formálta,
Hív asztalához –

Mert ő az életöröm,
A jóság igaz szava –

*
Fohász

Fák, virágok, ég –
Tavasz - nyár jön - őszre tél
Mind arról mesél:

Közel a segítség,
Int a szeretet ne félj!
Mindig van Remény!

Utak változnak:
Mondd, miért is sietnél?
A szíveddel élj.

*
Egy út tanka

Tiéd a Mikor –
Te vagy az idő Ura -
Örökkévaló:

A Te örök jelened,
Legyen enyém is egykor!

*
BÚCSÚ tanka
Boldogasszony ünnepe

Agatirs népe,
Hargita ős fészkében,
Ma tavaszra vár -
Napkeltével születik
Pünkösd, a Székely király.

*megj.
A pünkösdi búcsú,  királyi pár választás székelyföldi hagyománya, a legősibb időkből való.
Honnan tudjuk? A királylány kezében díszes boton, a zászlócska hímzése "M" betűt ábrázol, ilyen M betű ábrázolás látható a "Millendorfi vénusz" szobrocskán is. A katolikus körmenet is e búcsú, nép hagyományából származik.

 

 

Kárpátaljai himnusz 

Mert a haza nem eladó,
Ezüstpénzre sem váltható,
Mert a haza lelked része,
Határait beléd véste,
Ezer éve,
A székely-magyar Jézus hit.

Mert a haza kereszted is,
Betlehemi csillagod is,
Hiába tiporták a hadak: él,
Hiába tiporják a hadak: él,
Mert a haza,
Te magad vagy Nimród fia.

 

*

 

Magyar holokauszt
1849–1919–1956

Omló testek alá hullnak,
szemek fényén Nap cikázik,
fosztogatnak mohó ujjak,
puskacsőből vér virágzik

Virágillat orgonája
ömlik el a délutánra,
ájult eső karikája
mossa arcát mindhiába.

Ím a halott kiterítve –
vége!, többé nem beszélhet,
hideg költözik a tájra,
költögetik ám hiába.

Isten áldjon Jó barátom!
sötét gyász lebeg a fákon,
itt fekszik mind kiterítve,
az aradi tizenhárom.

Kardlappal ver a diktatúra,
nem csillapul a bosszú szomja,
Magyar Isten ne hagyj magunkra!
hogy ne jussunk mind Habsburg zsoldra!

Omló testek alábuknak,
szemek mélyén jaj csírázik,
születnek hősök és halottak,
a koponyákból fű virágzik.

Isten veled Jó barátom!
néma gyász lebeg a tájon,
itt fekszik a temetetlen,
ezeréves, magyar álom.

Trianonnal ver Európa,
nem csillapul a bosszú szomja,
Magyar Isten ne hagyj magunkra,
hogy ne keljünk mind vándorútra!

Isten veled Jó barátom!
sötét gyász ül a határon,
itt zokog a milliónyi,
Trianoni, 48/56-os Tizenhárom...

VIDEÓS VÁLTOZAT ITT TEKINTHETŐ MEG 

 

 

Az első ok bölcsessége
In memoriam Hamvas B.: Mágia Sutra

Hegyek, vizek, fák teremjetek,
Mennykövet, felhőt,azúrkék eget, -
Zöld seregei a vadonnak ünnepeljetek!
Isteni tobzódás smaragd világa,
Felhőtépő, hófedte hegyormok
Zordon-fehér, szikla pusztasága:
Eszméljetek!
Két világ határán
Keresi az Úr költészetét tétován egy-egy költő,
Ahol az isteni őserő,
Teremti a parányt és a gigászi kolosszust,
Ahol meghasad a pillanat,
És múlik az örökkévaló, roppant idő –
Teremtő Olamin Tirannus –
Lényegedben, egy vagyok veled,
Velünk ismétli történetét
A Teremtő születés gyöngysora,
Szem, Szív, Ész érted eped,
Idők forgatagán szitál a bölcselet ős oka,
Végtelen terek
Szerelmi csillagpora – Mágia Szutra.

Mennyország és pokol?
Íme, minden ige: paradoxon, -.
Örök körforgás, Abraxasz
Zakatol sírásra, életre-halálra,
Érkezvén éretlen a hat napos világba,
Isten nevében(?) megalázva,
Lökték ki az embert az értelmetlen pusztaságba -

Sírás áldotta szájjal kérleltél,
Csontig reménnyel kiáltottál,
És mit találtál, amikor ébredtél?
Ádám!
Légy a szeretet, önmagad,
Legyen a jóság, minden szavad!

Irgalom nővére, Éva leánya,
Hegyek, mezők szűzi virága,
Add neved az újszülöttnek,
Neveld fel gyermeked, áldva,
És nem éltél hiába...

 

 

Elemészti fiait
A költészet nap margójára

Kedves Mester, ha minden úgy történt,
Amint megsejtetted – nem nagy eset
Mondtad: könnyedén visszajár közénk
Nagyszerű, zabolátlan szellemed.

Elégedett vagy-e? – mutass jelet!
Van-e ki a céltalan bánatot
Elcsendesíti? Vagy okod lehet
Kiáltani: költők vigyázzatok!

Szívedben a kínzó kérdésekkel,
„Egy-egy kis gyertya ég a szemedben,
Miféle kikötőben lobognak
Meg-megvillanó fény-pénzeivel?"

„Kétoldalt karod tört evezője,
Félig a tenger magzatvízében,
De csak a kezdetben választott út"
Visz a sátoros hegy tetejére...

A féltékeny föld mindenkit beföd.
A megszaggatott és hűséges rög
Semmit nem tilt, nem kér, nem is köszönt:
Csak befogad a vak, közönyös öl...

Mint megszabott adót fogadja itt
Az élet letépett virágait –
Látja nőni, szökni legjobbjait:
A múlt, jövő – csorba jelen csak int,

S lehullik az idővel egy megint,
Mert itt csak sorsába fonva őrzi
Halhatatlan áldozatát a hant:
Öleli, védi övét ott alant.

Ismerik mind arcod szép emlékét,
Míg éltél szíved húrjait tépték:
Elirigyelték szívedből a dalt,
Mely riadót vert midőn elillant.

Miért nem volt elég csak az élet?
Csak a dal... ön-sorsrontó remények
Tépték szét az ének szülőhelyét –
Lett, életed jel, drága örökség?

Szabadság – szerelem Gyermekeként
Adtál ajándékot a hazának,
S akik fegyvert, vitézt énekeltek,
Égig nőve, csillagokká váltak.

És hány síron nőtt korai virág?
Sajog a lélek és jajdul a száj:
Jaj! Te bolond de messze futottál?
Gyere! Játssz
még, játssz csak, ha nagyon fáj!

Elemészti Költő fiait a Kor,
És nem ért még véget most sem a sor,
Még el sem siratott halotti tor,
Már pókhálós feledés takar...a por.

 Videó->

 

 

Költészet napra két ikonnal
"Szárszói emlékek"
In memoriam József A. és Latinovits Z.

Emlékszik:
Távol fényes ablakokra
Arra vágtatott a fémes arcvonal
Lámpák, rácsok, sorompók mögött
Vad robaj:
Különös világvége közelít -

Emlékszik álmában
Már próbálta egyszer
Ugyanúgy feküdni síneken
Zárójelek között közömbösen
Mit rávasalt a félelem
Fülébe zúgott az a csattogás
Zizegtek már a sürgönyök
Membránja pattogott
A sodrony húrokon
Lelkében rengett már a föld
Nem bírta már!
Megfeszült
A végső pillanatban
Nem menekült
Nem félt Ő sem
Csak felállt...
S állva várta, ölelte át
A feléje zúgó acél paripát –
A rettegés iszonyat mozdonyát.

 

 


 

 

A költészet ma mindent visz! Íme,
a történelem játéka, 89'-ben írt versem újra aktuális.

Üzenet: Eljő a hajnal

Zuhanásos éjszakák után,
Titokban,
titkok után rongyokban,
eljő a hajnal.
Halálra-szánt dalok útján, dallal
takarják el a tegnapot – holnapot,
ezek a nappalok tartják ( ki) a Napot.
Ma holnap kezdődött,
furcsa hegedősök járják az utcákat
hócipőben – kezükben fegyver a szó!
A szózene szó csendőre is ott van,
nem látja a bajt a sötét,
csak oson, csak oson, csak otthon,
tüzesen fut a házfalakon,
benéz a Héttoronyba,
nincsen semmi gondja, dolga,
cirógatja testét – meglebbenti leplét,
gyászra festi fecskeröptét, -
megcsókolja kecske csecskekörmét,
nem ad felmentést – rád fújja hidegét,
és sarokba ért a sötét, (szorít)
Felszisszen a szeglet,
hisz' repedésbe vérzett a menyét, -
Rémálom, -
Egy Ámor-nyilas rém álma,
Felső-kakukkváron,
nyilát forgatja mérgében,
kiskacsákra lövet éppen, -
Ez a senki háza: nincsen benne senki házi.
Nem akar dalolni, kínos futni hagyni,
Ma kezd szeretni-lenni, megszerezni sokat,
akar megkergetni, akar, akar, akar,
lét-formát kiforgat,
perget száraz szentet, de az éhes gyermek,
mögött, egy fakereszt forró-kőre dermedt, -
Nem kér védelmet-kegyet, engedelmet,
láza elcsitul,
könnye-vágya kicsordul,
Hazavágtat: laza csikó-csókkal rád nevet még,
mesés: fuldokol az ég,
a humor és a nevetés,
gyermeki ölelés:

*

Valóban országos vírus támad Költészet napján is.
L. Simon barátai szállták meg a Magyar Irodalom bástyáit,
és osztogatnak egymásnap pénzt,
kitüntetést és KÖZszereplést az idegen kúltúrhának.

 

 

Farkasok beszélgetése

Farkas fegyelemmel,
Okos figyelemmel
Hagyd, hogy éljen, megértsen,
Megérjen az idő,
Hozzád férjen, érintsen,
És eljöjjön hozzánk az első:
A mi időnk beteljen.
Hogy léted szabad maradjon,
Ne engedd, hogy verem mélybe csaljon,
Gyűlöljön az ember – gyötörjön,
Minden puska téged öljön!
Ne kergesd a sorsot,
Mindig két esélyt ad,
Ha nem kapod meg nyomban
Amit akarsz? ne sürgesd azt!
Majd ad helyette jobbat – többet
Ne engedd,
Hogy a csahos horda,
Az okos figyelmet,
Mindig magára vonja, bitorolja –
Tudja azt a kutya,
Ha kiül a kapuba,
Bátran ugathat – moroghat,
Tetszik a gazdinak.
Tudod milyen az ember, ha éhes?
Ha szorítják fél, nagyon veszélyes, -
Vagy elveszik játékát?
És milyen sokféle még egy is,
Ma nem olyan, mint tegnap,
Lénye mindig változik.
Ma valamiért harap,
Holnap már csak kacag –
Nagyon nehezen kezelem,
Te is légy óvatos

Különös az ember, -
Köztünk csak a veszett szeme lobog, forog,
De ő földre rogy, és könnye csorog, -
A másik korbáccsal bünteti a tengert -
A harmadik társát máglyára küldi el -
Fékezhetetlen!
Hatalmas migra csapatokban útra kel,
Ilyenkor kerülni kell.
Nem szenvedhetem,
Oly fegyelmezetlen, neveletlen,
Pedig milyen szépen énekel?

 

 

Vau, vau kutyavilág

Kutyák, ebek holdévadján,
Dög-harmincadján a múltnak,
Vége lesz a vándorútnak.

Vadul vonít agyar vezér,
Piros a vér, jön a pecér –
Habzik a száj, halni muszáj!

Kóbor korcsok sintérláncon,
Hideglelős éjszakákon,
Álmodnak a szabadságról.

Ebül szól a sintérnóta,
Furkósbot a rím adója,
Puskák ölnek, csak egy szóra.

Jönnek, jönnek vérfarkasok,
Ínyük vörös, vérszalagos,
Tőrfogakkal tépik a húst,

Ha ínség éhe sarkantyúz –
Ez a törvény – el ne feledd –
Itt a földön, az erős eb -

Vau, vaú - a veszett eb,
Élhet túl csak hét életet,
Hát vigyázzatok emberek.

 

 

Tanítómestereim- Költészet napra

Ma három költő volt a társam:
Sándor, Bandi és Attila -
három címzetes vitéz,
együtt voltunk jóban, rosszban
és mind a három elkísért –

Vidámak voltak mind a hárman:
Sándor, Bandi és Attila –
a három vidám cimbora –
azt kérdezte tőlem egyik
ha enni, inni lenne kedve,
kinek lehet itt jó bora?

A Dunánál találtunk pincét,
és nem mentünk le Szamosig,
falu végén kurta kocsma
lett a tetthely, s míg bírt a borral
Sándor, Bandi és Attila,
ott maradtunk hajnalig.
Három évig együtt jártunk:
Sándor, Bandi és Attila,
verset egyik sem ígért –
mindvégig a hadak útján
ittunk együtt s jól mulattunk,
nem sírtunk a holnapért!

De ennyi idő sok a jóból,
és nem csak bor fogyott elég?
Nevetve szólt egyszer Attila:
ha Nő csábítja kedved Sógor?
ne nézd a pohár fenekét!

Jó iskola lesz, meglátod –
szólt hozzám az a Másik -
szirmát bontja bőrvirágod,
ha a lyány a fára mászik?

Lalla, lalla – lári, fári!
ne bolondítsátok szegényt!
sárkányvér, kutyatej, jó bor
Soha nem válik vízzé!

Rég tudjátok:
legfontosabb, hogy a költőt
kiképezzék, kényeztessék,
és soha fel ne ingereljék –

Csak szeretve szeressék!
hogy jólessék az ölelése –
Kell az élet, tudhatjátok:
Az a híres betyár élet –

Ő akarta!
Jó, hát legyen!
élete színes, tarka:
Kell a szenvedés, szerelem,
de amit tanult, tőlünk tanulta!
(aki mást mond, takarja be emlék-pora!)

Tanítottuk: jóra, rosszra –
inkább rosszra,
hogy legyen jó, sűrű sora -
kár tagadni – mondhatjátok,
a legényt mi vittük rosszra –
nem lehet oka panaszra,
Borról, nőről és kártyáról
már írhat verset a mihaszna!

Így van, így volt, így legyen!
Szólt mindhárom mesterem:
Sándor, Bandi és Attila, -
a három költő cimbora, -
de tiltották, hogy kezemben könyvvel
a kocsmába betérjek,
vagy verssel a szívemben
egyszer is pohárhoz érjek.

Ám – falra hányt borsó a szó,
és e talmi szép ígéret –
ha teli a szív, és hordó
ám üres a zseb, a korsó,
és csak száll a rezge ének,
mit a csenddel összemérnek,
mosollyal tűrt zenészek –
Így volt, így van, így legyen!
szólt mindhárom mesterem –
amint egy lányhoz léptem – csendesen

 

 

Számvetés

Hétszer hét év volt az iskolám,
Az első hétben – zord magányban
Vízre írni tudtam éjszaka,
Véstem kőre-fára új imát,
S dacoltam széllel egymagam.

A másodikban – országút
Szalagja lett az otthonom,
Csak kóboroltam mostohán,
Gazt kutatva kerestem gombát,
Út menti árokpartokon.

Már kétszer hét év telt az óta,
Hogy ismertem kártyát s csaltam is,
Rám vártak minden rossz csehóban,
Jaj! Hányszor ütöttek átkozódva,
Ha kicsaltam forintjaik?
S csak játszottam játssztam hajnalig.

A börtönt és a szegényházat,
Istennek hála elkerültem,
Bár jártam néha térdig sárban,
A jó modort sosem feledtem.
Szerettem széplányt szolga módra,
S megcsalt mégis egy jó baráttal,
Most itt állok árván megrabolva,
S nincs ki, befogad éjszakára.

Kincseket? – vagyont nem szereztem,
De megmaradt minden álmom,
Semmit se tudván – nem tanulva,
Mindent mi rossz volt elfeledve,
Ma is a fények útját járom.
De tovatűnt kaland s pillanat –
A fényözön vad árapálya,
Hol az idő galád királya
Kioltja most a fényeket –
Napom ma már alá hanyatlik:
Nem lehet – mondd, hogy nem lehet!
Mert semmiért nem alkuszik
Ki elveszi az életet.

Mert rég csak oly szavakra vágyom,
Miket itt senki nem beszél,
Rég kihalt a dal a világból,
Ahol hazudni tanul a szél.

Hétszer hét év volt az iskolám,
Mégsem tudtam elfeledni,
Mire tanított jó Anyám –
Vízen járni tanultam éjszaka,
S kőre, fára írtam új imát,
De hű maradtam ostobán,
S vagyok a szépség cinkosa,
Mostoha életem alkonyán –

 

 

A költő emlékére

Mint harangszó hangzik neved,
A harangod messze hangzó,
Emléktartó: fényes, nemes,
Igazhangú, szép, énekes
Magyar szót ád, s menedéket.

Vigasztaló, bús lélekkel:
De megvert az Isten Téged,
Magyarságért vert szegeket
Dobos, nagy szívedbe érte,
Mégsem kértél menedéket.

A szívedre hullott könnyek
Szerelemért fájtak, égtek.
Szánt' hajósa száz öbölnek,
Mégsem kaptál menedéket,
Mégsem kértél menedéket.

Valakiért nagyon fájtak
Hamvába halt, szép remények,
Dalból fontál Istenálmot,
És ostort az ölelésnek,
Mégsem kértél menedéket.

Lelked fázott, lánggal égett,
Mindig napkeletre vágyott.
Szép magyarja száz reménynek
Kerestél egy jobb világot,
Mégse leltél menedéket.

Nálad méltóbb nem volt még, sem
Szebb dalnoka ölelésnek:
Bukott Angyal, Nap szívéből
Fénydalokat téptél éjjel,
Mégsem kértél menedéket.

Csak félig voltál küldetéses
Magyar költő, vagy egészen?
Élet voltál: vad, fölényes,
Félig Isten, költő ember:
Mégsem kértél menedéket.

Százszor elátkozott élet
Százszor elvette reményed,
De újra feltámad érted:
Lobogózza dalát néked,
Mégsem kéri menedéked.

 

 

A Király álma

Dániel próféta könyve: 2, 5, 7, 8, 11 rész parafrázisa

Alexander:

Dániel! Mondd! Álomból ébredező!

Emberek vagyunk mi még?

Álomfejtő Próféta!

Tudtad-é, mily poklot zúdítottál a nyakunkba?

Tudtad-e, hogy minden élet: cél, és büntetés?

Kérlelhetetlen lassú erjedés, vagy kataklizma,

Mely lavinaként visz bennünket a pokolba?

Isten megmutatta néked az elviselhetetlen Jövendőt,

A rendelt idő betelt – véget érhet – minden

Próba és mérhetetlen szenvedés!

Anonymus:

Már kétezer éve, álomfejtők kutatják a titkokat,

Követ raknak piramisba – Mindenki tudja,

A titkos rend, nem legenda – novus ordo seclorum

Véletlen elszabadult kő – mondád – „kéz nélkül”

És bekövetkezik a katasztrófa!

Íme az álomi gondolat próba –

Értelmezése végett, „éber ítészek”

Kutatják a jeleket – miről beszélnek a tények (?)

Eljött-e ama pillanat? Vajúdik-e már az idő?

Megérett-e már a végzet?

Mert a romokból új hegy nő a régi falakon – Vérszerinti Világhatalom:

Mert a vas, cseréppel nem elegyedik, mondád –

Gyenge cserép lények – többé nem rontják meg

 

Magvas második gondolat:

Dániel! Lehet-e jó szívvel vak pusztulásra várni?

Lehet-e egy álom miatt a világgal szembe szállni?

Dániel! Egy szörny ragadta el az álmodat!

Szörnyűség az álmod –

Ha ily kívánság vezérel egy titkos társaságot (?)

Téboly víziója lehet ama álomi hegyhát –

Ne legyen hát titok tovább próféciád!

Lássa meg mindenki, merre halad a világ!

Lássa meg a kiválasztott nép!

Prófétája reá „vasalt” baljós szerepét.

Lássa meg, mint romlottak meg a birodalmak!

Nincs helye az irgalomnak: „megmérettél…”

Mene, mene, tekel, ufarsim – írt a falra

Ama láthatatlan kéz – Akkor hát, csak rajta,

Lássuk – hogy horgad az ékes, penge ész,

Mit rejteget nekünk a KÉP!

 

Uram, Uram irgalmazz!

Életük idegén rezeg a halálos veszedelem,

Tekints vissza Cserép-Ember!

Titkos erők koholják vesztedet szüntelen.

Mert csak pusztulásod tengerén születhet meg

A prófétált esély – az új birodalom – a kő titka!

Nem kéz által – mondád – kegyesen, de ritka

Álomképed alkotása rettenetes lesz, ugye Dániel?

 

A Teremtő, mint fenyegető Áriel (?)

Aki egy gyilkost ad mellénk késsel a kezében (?)

Aki a veszély óráiban a bosszú angyalaként gyilkol,

Hogy hatalomhoz jusson: Bizánc kapuinál,

Ölni készen Bastille bástyája alatt,

Vendéé Mocsaraiban és Zára várfalain –

Minő ősi iszonyat tört utat, mely örök időkre

Velence és a Templomos Lovagrend bűnjele marad?

 

A rejtett hatalom hegymestere, rossz szelleme

Lágy lelkekbe rejtve magokat,

Melyből szárba szökhet a gondolat –

És lőn, vértenger, háború – a négyszelű földön –

Elpusztult egy gyarmatbirodalom, majd eljött

A pokol: Drezda, Hirosima, Pearl Harbour –

És nem maradt töretlen fedél, a falakon!

 

Tegnap ledőlt a bábeli torony!

És most a kapuk előtt itt dörög a harmadik –

Pedig fáj még Auschwitz –

A bombák gyújtó zsinórja körül mindig ott matat

Egy árnyék, mely a Káosznak tör utat,

Mit a Rejtett szándék, a láthatatlan kéz,

Az embercselvetés, ha égig emel –

Megszülethet végre, az új Bábel –

És majd hegyhát-hegyként, nagy Izráél.

 

A Bilderberg birodalom dollár eszméje:

A gúla: kő nő a köbön – mondaná Dániel

 

A gondolat

Nem hagy nyugalmat,

Megérint a legmélyebb ihletettségében:

Az embertelen félelem játékszere, a szellem!

Dániel! Könyved, mint tömör kőtömb:

Rétegről rétegre vall a komor sorstalanságról –

A rontás erőinek kitett, szétszakított,

Hontalan lélek, megérlelt szédült bukásáról –

Lénye alapjáig ér meghasonlott álma:

Az emberiség pusztulása: dicső jövőjének ára…

Íme, Isten megjelölte választott népét –

Csillagok zuhannak az éjszakába,

Büntet az idő feléig, de megtartja ígéretét –

Nincs irgalom, a mában – de talán az utókor?

Soha nem látott rémület ül az arcokon,

Ember így nem szenvedhet – mondják a bölcsek

De Istenen kívül, ki segíthet?

Ki emel fel, terel össze, ily szétszaggatott népet?

Csak az együtt érző jóindulat –

Szerezhet békességet…

Alexander:

Óh Istenem!

Nem tetted könnyűvé életem!

De köszönöm Néked, igen, köszönhetem,

Hogy világot gyújtottál bennem –

Köszönöm álmaim, érzékeny szívem,

Köszönöm, hogy bajban és fényben,

Tőled, Uram, nekem nem kell félnem…

Uram, Egyetlen Hatalmas Isten!

Mondd meg, hogy e mérhetetlen kinccsel

Most már, mit kell tennem?

Egy álom, Dániel álma:

Erinnüsz és Erisz almája:

Pusztulást hoz a világra –

F. Engels: Kísértet járja be Európát! – mondád

A kommunizmus kísértete –

A vörös hegykép: véres tetem, oly sötét

Törvény, mit fel sem fog, fel nem emel

A józan értelem! Milliók élete elenyészik –

Nabukodonozor álma vérpadán –

Egy iszonyú álomkép megront,

Mert vas és cserépnép magja nem keveredik:

Nincs közös sors – az emberi lét színpadán!

Pénz és hatalom a pusztulás partjára sodor,

Mert az Armageddon mögött ott áll

A harcra szerveződött Démon, a karzaton –

Dániel:

Elmondanám eme titkom,

Amit fülembe súgtál Uram, az Ulai folyóparton

Elmondom a 77-nek,

Aki, letéteményese a Törvénynek,

Mert cseréplábon áll a bálvány,

De egy véletlen kő lehullván eltöri az állóképet

Íme (…) az ő ábrázata rettenetes!

Nézed mindaddig, míg egy kő lehasad,

Kéz nélkül, és összetöré azt –

A kő pedig, heggyé lőn, és betölté

Az egész földet – és a kő birodalma: örökös lesz,

Más népek nem döntheték meg –

Anonymus:

Íme a történet,

Egy álom rejtélye köré szövődött

Szövétnek százados lángfénye éget

S elvakítja az emberiséget.

Aminek történnie kell…megtörténhet

Egy álom eszmény foszladozó szövete alatt

Időről-időre új élettel telik meg a harag.

Hatalmas ősök dús örökségét ígérte,

A király álmának ősi Őre, első követe

És jutalmát az égig emelte a szövetség költészete.

(Minő hibátlan, ragyogó szellem volt Dániel)

Az élet mögött, mint hatalmas árnyék

Suttogott szüntelen –

Sokaknak ártatlan, titkos társasjáték,

De a szövetség fiainak, ez lett a küzdelem –

Az időt átfogó álomi ajándék

Elszabadult, roppant ereje Damoklész kardjaként,

Ott lebegett a bűvészinas szédült feje felett,

Egyre szorosabb, oldhatatlan csomó,

Mely soha nem ereszt – oly vízió,

Mely árad, feszít, vonz szüntelen.

M. Teresa:

Oh Istenem! – elragadtatásban –

Elszabadult valami sötét szellem,

Mely fokról-fokra megváltoztatta az embert,

A gyűlölet bosszút nevelt,

És már oly hatalmas, hogy nem állhat senki ellent.

Felhőnyi hegy árnyéka takarja a Földet,

E költészet súlya alatt megroppan a föld,

Rossz álom, mely az emberiség létére tört –

Hénok Apokalypszisét hallom közeledni,

(De Isten nem engedi népe magját keveredni)

Már vaspaták szaggatják a csöndet –

Íme itt az utolsó ítélet, a mély bánat,

Mert ellenség lett, akit megaláztak –

 

Emberek, szabadítsuk meg a választott népet!

Törjük össze együtt az álomképet!

Legyenek egyszerűen vidám emberek

Akiknek ragyog szemükben a szeretet!

Legyen a múlt csak emlék, semmi több,

Jézus gyermek álma, aki szép anyjára ütött,

S nem az örök mágia ármánya -

A fekete harag szült: kiközösített

Bűnbak, az áldozati bárányok között!

Anonymus:

Így ér az idő fele véget –

De nem festheti többé vér a szövetséget:

Az új idő-templom kapujában nincs üzlet

Zsarolás, hamis feltétel –

Kibontakozhat a megbilincselt élet –

Tiszta szívvel, ölelő karokkal

Ünnepi rendben, terített asztalokkal

Mondanak köszöntőket a bölcsek,

Mindent betölt az újszülött irgalom,

Ég és Föld - újra, az emberé lesz –

 

Bepecsételt fóliánsok közt kushad a rágalom:

Szívünkben nincs már félelem, pokol

Tudjuk, elkerülhetetlen, letesszük hát

A fegyvert – és mégis – látod Dániel?

Észak, s Dél királya is világot nyert.

M. Teresa:

Íme Gábrielnél az olajág,

A Fény pora megszenteli a Béke kartusát,

Urunk kegyelmed végtelen – Hozzád közel,

Lám időnk felénél, megérett a bölcs értelem.

Dániel, tündér álma ragyog az éj vízén,

Honnan hozott ide – veletek, miért ne érteném?

De ama álomi képet feledni – mindenhez közel

Feledni, a próba idejét, mit elénk tárt az ég?

Nem lehet, nem hagyja többé Dániel –

Alexander:

A tavaszi szél, minden nap

Elhozza a hűs hajnal üzenetét:

Béke, béke – Hozsánna néktek!

Hallelu-Jah, hallelujah Dániel –

 

Ám, az idők végezetéig nálad a bepecsételt titok –

Az idő gyümölcse, a kegyelem, mi Hozzád hajlított:

Áve, salute, szálem, üdvözlégy örök Jeruzsálem –

Aki, nevében így köszön Néked – Teremtő Isten –

                        Szerelmes Uram: mindörökké Ámen

 

 

A hűség zsoltára

Mert nem ölhették meg gonosz ostobák,
Szabadon száll híre köztünk, mint a láng –
Lelkünkben él a sólyom szívü ember,
Kinek a bűn-bilincse, ismeretlen,
S Nimród jele fénylik égő homlokán.

Azért születünk, hogy szépen éljünk,
Otthonunkat, ne hagyd, hogy elvegyék,
Szülőhazánk, egyetlen reményünk,
Nem adjuk soha, szabad szellemét –
Nem hagyjuk el, kit ránk bízott az ég.

 

 

 

Húsvétra várva

Jöttem, általdöfve – s csak harmadnapon
Nyit ajtót az éjféli telihold –
Csodára vágyva gyermekek születnek,
Nem kérdve a Reményt, hol kóborolt?
És jöttem általdöfve, rút szavakkal
Ajtót mutatva: "Ki vagy Te Bolond?"
És mert megölték lelkét a világnak,
A Júdás most is Jézust káromol.
Jöttem, árulást, bűnöket feledve,
Mert a Megtöretett feloldozott –
Veletek együtt – megtisztult lélekkel
Áldva az Urat és a Templomot –
Jöttem, új életért – Jézusra várva -
Jöttem a húsvéti feltámadásra –

Videó->

 

Feltámadás: 2016
hommage Böjte Csaba atya

Gyász vagyok és fájdalom Te nélküled:
Időtlen Szaturnusz áll a Golgotán -
Ki Pilátus előtt sem hajtott térdet -
Hallga' csak? - mit énekel Jézus király?
Ne várj, míg lesújt rád a bűn haragja,
Ne várj, míg meghal, ki érted szenvedett -
Csak giz-gaz mag hullhat szikes talajra,
Te szívünk szentelt menhelyén, végzetes,
Véres ég alatt, tanítod életed!

Ezt a napot az Úr értünk adta –
Örvendjünk hát és ujjongjunk rajta!
Ó - Ne sirass engemet Jézus Anyja!
Megőrzi hitünket Székely papja.
Gyász vagyok és árva, Atyám nélküled,
Életünk s lelkünk feltámadásra vár –
Olykor halkan kopog a szeretet,
Ha lelkeinket kéri Miurunk,
A nemzet-pusztulás sápadt hajnalán –

Mert a Szaturnusz roppant jegyben áll
Már kinyúlt értünk a bosszú karja,
Mária népe vérzik a Golgotán,
Körötte vár, egy, ordas, farkas falka.
Gyász vagyok és kín - Te Nélküled
Székelyek szenvednek a Hargitán -
Ki Pilátus előtt sem vallott szégyent,
Kérünk téged és a hét szentséget:
Segíts árva népeden, Jézus király!

Ezt a napot az Úr értünk adta –
Örvendjünk hát és ujjongjunk rajta!
Emeld fel szívünket szeretet –
Amíg eljön közénk Jézus Urunk,
Higgyünk a szívünknek emberek!

 

A kommunizmus áldozatai 2016

 

Hadifogoly
RÓZSÁS JÁNOS emlékének

Lassan jött meg. Bibliásan,
árnyak suhantak át a városon,
régi emlékek vadvirága
kísérte Őt, és fájdalom.​

Jött- jött a növő alkonyatban​,
hátán viharzó fellegek,
az utak mellett szemlesütve
álltak némán az emberek.
Elszántan életre-halálra, -
TÍZ éve s nem ért még haza,
de nem hitte most sem igazán,
lehet még boldogabb nyara​?

És mintha sírást hallana?
forogni kezd az éjszaka​,
az ajtóhoz lép, s ím egy árnyék
drága arca arcához ért, -​

Édesanyám! – csak ennyit mondhat,
mikor anyja karjában földre roskad.

Videón →

 

 

Carpe diem​

Csábító nap susog,
ragadd meg, éld át a pillanatot!
Nézz körül! Hogy zendül az élet,
az elmúláson diadalt ül a szép természet​.

Csontvázak ketrecében giliszták, csigák,
vak koponyák üregéből kinéz​
a kíváncsiság - mi újat talál
a rég kiköltözött nyugtalan halál,
Helyén - csontházából kinőtt egy tulipán -​
A mohó élet tüstént felzabál,
szétrág, elbont, elhord mindent,
a volt fogolytábor helyén,
a természet így teremt rendet,
de megcsúfolt értelmünkre az emlékezet​
örökös bilincset rakott - Herszon!
vádol valahol sok százezer halott.

 

 

Öreg idő 2016!

Öreg már az idő, - hosszú az éjszaka,
régóta tart a sötét,
ha virrad is, sokára és borúsan,
vacog ránk az ég.

Kevés fénnyel, szutyokban
született Jézus fehérló csikaja.

Bármerre megyek, sárba lépek,
körülvesznek holt lelkek,
hamuba sült lidércek,
de fényre gyúl karácsony csillaga!

Álom hava: Mire ébred?- aki ébred?
Hamis szavú, metélt imák
lopják a fényt, - és a férgek
csontig rágják a Paraklétát.

Nem keltik fel többé Mágiák,
Betlehem szűz csillagát...

 

 

Intermédia
2o16. március 15.

Koldus minta - centekért szivar, -
Zúgnak a tettenért harangok,
Az ünnep ma miértünk csikar,
Mikor húrjába tép a lantnok.

Fáj a szó, ami fogva tartott,
Megrabolt országnyi életet,
Úgy vezették meg, mint a barmot,
Kifosztott, megcsúfolt népemet.

Emeld fel fejed és nézz körül!
Trianon örök börtöne vár -
Feszítsd meg! kiált és örül,
Hisz rajtunk a poklok malma jár.

Ne légy Te, kamatláb áldozat,
Ki tál lencsén adja életét,
Elég! Ne légy sorstalan bitang!
Ki párt tokban őrzi végzetét,

 

 

Orwell 1984

HALÁL KÖZELI FÉNY.
Örök Ádám-Éva kori történet,
A szenvedélyt keresni?
Rosszkor, rosszhelyen nem érdemes.
Az élet elkerülhetetlen -
Kelj fel, óh szerencsés idegen!
Sorosnak hála: Eléred célodat -
Hol vagyok? Az oltár csúcsán?
Egy gondolat? - a barlang
Ott tátong az éj mögött,
És ha majd megnyílik a felhők szakadéka is?
Sápadt ábel-álca-arcod előtt – ma itt,
Ki tudja, mi történik az utolsó napon?
Az éjfél átmelegít, és üveges reggel születik
Ama hajnalon,
Minden a kőágyon dől el, nem a pamlagon, -
NEM TUDHATUNK SEMMIT!
A Mester műve ez –
Se fegyver se papír se bankkártya -
Nincs útiszámla a másvilágra, -
Csak a képesség számít,
Vagy a hiánya - a szellemi fáklya,
Mi utat mutat az éjszakába,
Ha élve hagyják, s elmebetegnek vallja magát?
Ez az utolsó bástya,
Bármi jó, hogy lelke elkerülje a halált -
A lét nem káröröm – mondá Jézus -
Orwell! Azért köszönöm...

 

CSAK SEMMI HULL...
Parlamenti, kóser választás

Sok semmi hull, vak semmibe,
Így mulatjuk el a holnapot,
Elmajszoljuk a rongy időt,
Mi tegnap még tenyerén hordozott.

Pártos, kettős állampolgárság,
Pénz mákonya lebben a fényben,
Júdás pénz lett az igazság,
A hatalom enyves kezében.

Csak semmi hull, vak semmire,
Elmúlik, mi hozzánk tartozott,
Vérgőzös kocsma lett a hazánk,
Tál lencséért árulják a holnapot.

Talmi vágy, és hamis csillogás,
A gender kufár magvetése,
Ne keresd hát, hol az igazság,
Ha szól a harang repedt gongütése.

Semmilét hull, csak semmire,
Terjeng az árulás illata,
Totális maffia lett kis hazánk,
Megront a csábítás pénz szaga.

Reciprokra áll a váltó,
Ami alul volt felülre kerül -
Minden könnycsepp hiábavaló
Áldozat a megrontott életen felül.

Utószó
Átverés, mákony és erőszak,
gyűlölt szerelvényei a zsoldnak -
Unión kívül és belül,
várnak engesztelhetetlenül,
míg meghal az utolsó magyar is holnap

 


 

 

Vigasz
a kóser licitre

Aki itt leheveredett a bajban (?)
már mind mozdulatlan;

Tegnap rendőr szólt rám,
szeme, hangja: kutatott;
körülöttem sebesült,
nagy farkasok álltak,
harapni támadt kedvem ott.

Igazat oszt nekünk az idő;
minden élőt lekaszál,
kinek ajándék,
kinek ádáz a halál, -
mondják: szerencse fia,
aki itt szerelmes asszonyra talál.

Igazat oszt nekünk az idő,
sok szóval mondjátok hát,
nem eladó az élet, -
sem a föld, sem az ítélet!

Eljön majd a hajnal,
elhozza a halálszagú éjből
az elárult és megveretett,
56-os, vércsillagos holnapot.

 

 

Minden Halottaim

Fekszem az ágyon
az utolsó percben a szomszédomat elvitték csendben,
nézem a plafont meredten, - sebesülten,
valaki segítségért kiáltott, - jajgat szüntelen -
fordulni szeretnék - markolom a vasat,
emelem bénult testemet - lélegzetem elakad -
hörög a szomszéd -
dünnyög egy másik és énekel,
mint szélütött kakas derül a hamis hangokon
a felbolydult kórterem.

Fekszem az ágyon –
nyirkos pára száll le homlokomra, útra kelek –
űz-hajt egy gondolat -
mint egy lázbeteg kisgyerek rohanok át a városon,
horpadt útjain botladozom, - fekete madarak
rebbennek fel – egy mozgólépcső, egy terasz,
egy koldus énekel, micsoda panasz?
Egy kávéházi ajtó mellé ülök csendesen, -
iszom a hideg sört a novemberi szürke ég alatt, -
szeles itt fent,
de valahol lánctalpak csikorognak fémesen.

Kékes lidérc száll felém,
egy szürke fal mellett lépdelek, -
emeletek -
feltekintve, két emlékkőtábla néz le rám,
egyszerű, fekete betűkkel, sorakoznak a nevek,
" elestek - március idusán -
a másikra téved tekintetem, " meghaltak 956-ban"
...s alul lyukas nemzetiszín szalagokkal...
poros babérkoszorú rezeg, szakadtan.

Elmerengek, mint hívő az oltárképen,
melyik a való, melyik az igaz? Ki halt meg itt és miért?
Serceg a kanóc - A gyertyáról csepeg a viasz.
Ez már a vég...
Felülök az ágyban,
majd egyedül, botladozva,
a zsíros falba kapaszkodom, sima a felület,
lassan mégis, mégis előre megyek.

Azért sem halok meg! - kiáltom magamnak,
- azt várhatjátok!
- még éveken át, visszaaraszolok a kórterembe,
s tovább lépeget velem az embertelen jelen:
remeg a város, zokog a nép, s a járókelők Istenért kiáltanak,
nincs segítség?
Távoli villanás, utána dörej, széllökés tépi a fákat,
elönt a harag, s a félelem.
Ruszkik haza - kiáltják mellettem szüntelen,
és hörögnek a sebesültek.
Elsüvölt közöttünk a Sátán,- elszabadult, mint emberfarkasok
üvöltenek a rohanó rémek, vérfolyó közelít felém
az utca közepén,
egy rőt-vörös medve-mészáros, szőrös arcán szörnyszáját kinyitja fogcsikorgatva, félek!
Bekapni, harapni készül, - elrohannék előle haza,
de lehúz a járdaszegély vércsíkos szalagja
s míg előbbre jutnék keservesen, lihegve dörög (mászik utánam csikorogva) egy tank,
mint valami óriás páncélos bogár - de felrobban agyamban a hang... baang-bang!
Most újra látom...nincs kegyelem!

Gyanútlan, mint egy szörnyű álom...a mozivásznon...
mint farkascsordák esnek egymásnak az emberek. Süvít a rakéta,
s megöl egy gyermeket, felégeti a kiomlott vért
az utcakövén, az emberek szíve
üszkös cafattá szakad. Vasmadarak szállnak felettem
és hull fejemre a bomba, a salak!
Szétmállik testem, felszáll szakadozva, hullahegyek égnek hekatomba.
Libanonban Csontvári cédrusai alatt,
látom: karhatalom zárja el előttem az utat,
és ütnek a gumibotok, sápadt bőröm szakad... szememet eltalálta a gumilövedék,
vízágyú dönt le a lábamról és elsodor az utcaszemét.

A karhatalom, - tovahalad, s én az utca kövén
élettelenül fekszem a vérben, mint egy sárba hullott
rozsdás falevél... tél kap fel
és tovarángat az októberi szél

Tűz roham nyargal cikázva.
Megégek s forró füst száll fel belőlem.
Végül a messzi ködpólyákon át, hallom
Az idő gépek halkan duruzsolnak
halottaim égnek szívem alig-alig neszez
Kioltották csendben,
kioltották a csillagokat...a hitet...
átszakadt a fal, elszállt a kéklő messzeség,
elszállt, zengő robajjal.
Látom : már nincs felettem a Hold pici fénye,
kimászik a partra egy beteg, arca csupa heg,
kezében sebtapasz, csipesz –
vár reám a vértenger fövenyén hogy elkérje...
átvérzett életét a vég.

Napfény karcolja a kórterem ablakát...
Megvirradt, felébredhetek.

 

 

Életfogytig a seholban

Minden nap új kihívás!
Járszalagra vesz mammon-
Nincs kezdete, se vége maffia hatalom.
És megront az embertelen entitás.
Amit látsz laokoón-haláltánc.

A polip karjaiban,
Semmi sem végleges,
Elpusztul minden: élet- szépség, becsület.
Hit nélkül az út végéhez érve, nincs tovább,-
Életfogytig halálra szán téged
A kamuflágos, kamatpántos pénzvilág.

Lehetsz kretén, vagy piromán,
Amit elismer a korszellem:
Sikerrel, pénzzel éred el.
Isten helyére lépve -
Bűn és hatalom mindent egybeprésel...

 

Így szül mesét a pénz
Gilgames 47-48

Mami anyánk, teremts Orbáncból embert!
A Föld és Ég között, kit mammon ihlett,
Mami parancsra várva trónra lépdelt.

„Egy hazát kell előbb eladni érte,
Ti hét, hatalmas, kufár istenasszony:
Nyomor teremtők, hív a véres alkony."

És ömlött a vér Jehova kék egén –
A vér a földre hullt, sarából este
Ötlött formát, a kufár-ember teste -

S Jahve szólt: midőn a Nap az égre hág,
Ébredjen Intrika és kamatláb –
Köszöntsön Éden hajnalt a Kóhn dagály!

Rothchild a bőség vízét onnan issza,
Már dollár hegyet számol mammon bankja -
Pénzt szült a pénz, – csak ennyi Orbánc titka.

 

Lopd és vidd: sáskajárás

Sáska birtok lesz az ország,
Kóser pénzen konfiskálják, -
Pályáztatták, dobra verik -
Ki szólni mer? Megcsapatják,
Nimród fiak gyermekeit.

Már a hitünk sem a régi,
Hisz Jehova lett a mérce, -
A szabadkőműves érme -
Nimródot is bele értve?
Kirabol a föld vigéce.

Dübörög a föld maffia,
Ámul-bámul Nimród fia –
A föld? Mint repülő szőnyeg?
Nézzétek! Minő galiba?!
Mutyi szántja a mezőket –

Volt, s nincs többé Magyarország!
Már 30 ezüstér eladták
Finnugrista gyökerei -
A sok, kettős-állam-pógár -
Hollókosztos pillérei...

Kóser birtok lett az ország
Júdáspénzen konfiskálták,
Pályáztatták, dobra verik -
Ki szólhat itt? Megtapsolják,
„A lopd és vidd" embereit –

és végül Einstein levele, amit nem idéznek a világ urai, íme:
Einstein megrendítő levele kislányához –
A Jeruzsálemi Héber Egyetem birtokában levő Albert
Einstein Archívum körülbelül 55.000 dokumentumot tartalmaz, melynek teljes egészéről – emellett a szerzői jogról és képének használatáról – Einstein végrendeletében úgy rendelkezett, hogy az egyetem tulajdonába bocsájtja. 2012 márciusában az egyetem bejelentette, hogy az archívum teljes egészét digitalizálták és online elérhetővé tették mindenki számára – írja a Charon Institute honlapja.

A gyűjtemény tartalmazza több személyes jegyzetét, kutatási eredményeit, szerelmes leveleit, és általa soha nem látott lányának, Lieserlnek írt leveleit is. Az 1901-ben született Lieserl teljes neve és későbbi sorsa homályos, egyesek szerint korán meghalt, mások szerint pedig, rokonai nevelték.

A levél:
"Amikor a relativitás elméletét indítványoztam, nagyon kevesen értettek csak meg, amit pedig most felfedek az emberiség előtt, az ugyancsak a világ félreértéseibe és előítéleteibe fog ütközni.

Kérlek, addig őrizd meg ezeket a leveleket, ameddig csak szükséges, évekig, évtizedekig, ameddig a társadalom eléggé fejlett nem lesz ahhoz, hogy el tudja fogadni azt, amit alább kifejtek.

Létezik egy rendkívüli erő, amelyre, legalábbis máig, a tudomány nem talált formális magyarázatot. Ez az erő, amely mindent magába foglal és irányít, ami az Univerzum minden egyes jelensége mögött áll, és amit még nem azonosítottunk. Ez az Univerzális erő a szeretet.

Amikor a tudósok az Univerzum egyesítő elméletét megfogalmazták, megfeledkeztek a legerősebb láthatatlan erőről. A szeretet a fény, amely bevilágítja azokat, akik adják, és azokat, akik kapják. A szeretet gravitáció, mert az embereket egymáshoz vonzza. A szeretet erő, mert megsokszorozza a jót, és esélyt ad az emberiségnek arra, hogy ne pusztuljon bele saját vak önzőségébe. A szeretet kibontakozik és megnyilvánul. A szeretetért élünk és halunk meg.
A szeretet Isten és Isten a szeretet.

Ez az erő mindent megmagyaráz és értelmet ad az életnek. Ez az a változó, amelyet túl sok ideje megtagadtunk, lehet, hogy azért, mert félünk a szeretettől, mert ez az Univerzum egyetlen energiája, amelyet az emberi lény még nem tanult meg kénye kedve szerint irányítani.

A szeretet leírására egy egyszerű helyettesítést alkottam meg, az egyik leghíresebb egyenletemben. Ha az E=mc2 helyett elfogadjuk azt, hogy a világot meggyógyító energia kifejezhető a szeretet és fénysebesség négyzetének szorzatával, akkor arra következtethetünk, hogy a szeretet a létező legerősebb erő, mert nincsenek határai.

Az emberiség azon kudarca után, hogy irányította és felhasználta az Univerzum többi forrásait, amelyek végül ellene fordultak, igen sürgető lenne egy másfajta energiaforrásból töltekezni...

Ha azt akarjuk, hogy fajunk túléljen, ha fel akarjuk fedezni az élet értelmét, ha meg akarjuk menteni a világot annak minden tudatos élőlényével, akkor a szeretet az egyetlen válasz.

Talán nem vagyunk még készek szeretetbombát létrehozni, egy elég erős szerkezetet, ami elpusztíthatná a bolygót romboló gyűlöletet, hiúságot és kapzsiságot.

Mindezek ellenére, minden egyén magában hordoz egy kicsi, de erős szeretetgenerátort, amely energiája arra vár, hogy kiszabadítsák.

Amikor megtanuljuk felajánlani és elfogadni ezt az Univerzális energiát, drága Lieselr, akkor ki fogjuk tudni jelenteni, hogy a szeretet mindent legyőz, hogy bármit túlél, mert a szeretet az élet esszenciája.

Mélységesen bánom, hogy nem tudtam kifejezni mindazt, ami a szívemben van, ami egész életemben csendesen dobogott érted. Talán túl késő bocsánatot kérni, de mivel az idő relatív, szükségét érzem elmondani neked, hogy Szeretlek, és te juttattál el a végső válaszhoz!"

Édesapád; Albert Einstein.

 

 

Finnugor mákony
a Ti hitetek a lélek erején nyugodjék... (Pál 1. lev. Kor.)

Finnugor mákony* a kormány pártelv:
Lényéből eltűnt a jóakarat –
Körülötte körülmetélt falak –
Ahány nap, annyi föld-mutyi tüntet.
Gazdagságot, sikereket kerget,
Gőg, hatalom, nagyravágyás foglya,
A szerzés lidérce fojtogatja,
Sok Saul vásárol ú földeket.

Szenved és kapkodja fejét a nép,
Vad ellentmondás tépi életét,
Már nem érti az igazság szavát,
Nemzetellenes és kufár eszmék
Csúfolják és szégyenítik nevét:
Antiszemita – harsog rá a vád.

Megj. *A Habsburg gyarmatosítás eszköze volt az osztrák Budenz és Hunsdorfer által kiötlött finnugor származástan, amelyet az MTA hirdet ma is, annak ellenére, hogy a finnek törölték a tananyagból, és a világ tudományossága már szemétdombra dobta. Ergo, ez szellemi alávetettségünk eszköze usrael számára. Mindazonáltal jelzés ez, hogy aki ezt vallja? Ő az ellenségünk, - de van eszközünk: a hazaszeretet, amely a miénk.

Megérted, hogy nem egy harcot kell megvívni,
Nem háborút kell megnyerni,
Nem fegyverviselési engedélyt kell szerezni,
És egyetlen ujjunkat sem kell megemelni,
A legtöbb ember csodálkozik, hogyan tud egyetlen személy változást hozni,

Azt kérdezik, ha mindez olyan egyszerű, és ezek az információk rendelkezésre állnak, akkor miért nem győzte már le valaki a félelmeiket, és miért nem változtatta meg a világot, mindenki más számára?

A legnehezebb és legcsodálatosabb találós kérdés az életünkben.
Saját valóságunk csak saját-magunkat érinti.
Kíváncsiságod vitt rá, hogy megszerezd ezeket az információkat, amit saját életedben, egy nagyon is meghatározott célra felhasználhatsz.
Kezded most már látni, miért olyan a világ amilyen? Nézz körül és mondd el, mit látsz?
Háborút, szegénységet, gyűlöletet, ....stb
Az illumináti tudja ezt, és alacsony rezgésszintet sugároz ránk., hogy irányítható rabszolgák legyünk. Megoszt bennünket.
Ébredjetek fel és kezdjétek egymást szeretni! Szeretet a kulcs!
A szeretet mindent megold!
Amikor szeretetben élsz, magasabb rezgésben tartod a DNS-edet., a tudatosságodat. A félelem, gyűlölet miatt van csak 20 dns kód aktiválva bennünk. A 64 helyett.

 

Kétharmad

A kis kanászt az emberek akarták,
Így szállt fejükre cion kötelesség -
Jelentkezett az új, globál tanítás -
Badar hazugság szülte elme-vesztés.

Vakít a törvény, ingerelve kergét,
Míg süt reá a vádak csonka Holdja,
Ha érzi vesztét, hajtja cselszövetség:
Rothaszt az ész, hisz bűn az érdek zsoldja.

A nép, egymástól, így rabol ma eszmét,
Bűn lovagja köt nyakába pántlikát,
Elmét ápolgat így az ötletesség,
Körülmetélt Hon, a Nemzetárulás.

Anyám, mért szakad ma szét az Ég s a Föld?
Mert a zsidó pajzs most Júdás testet ölt?

 

A helytartó
33. fokú szabadkőműves

Jaj a népnek, ha néki hatalmat ad?
Nagy bajában, ő lesz majd az áldozat -
Hamis intrika mérgezi a sorsát, -
Népről szónokol és pusztul az ország!

Jaj a népnek, mert kit szívébe fogad,
Maga a nemzet-rontás, a kárhozat.
Haynau stigmáját hordja homlokán,
Meztelen a sehonnai sarlatán!

Petőfit már „Háromszor megtagadta"
Mikor csontjait temetetlen hagyta,
Szabadkőműves mákony tagadja itt,
Szabadságunk költőjének hamvait.

Mohó siserahad ül felettünk tort,
És ez a stróman vizezi fel a bort.
Ám egyszer volt csak Budán kutyavásár,
Hol vakok között áruló a kormány.

Elég volt, dobjuk ki a rossz cselédet,
Ki ételünkbe csepegtetett mérget,
Jaj annak, ki Júdásának ad bizalmat!
Jaj a népnek kit árulás igazgat!

Ajánlás
Hát szemétre vele, kívül tágasabb!

 

 Balaton-Szárszó 2015 False Flag
A találkozó mottója az „Erre! Merre?"
Heller Ágnes: Hamis zászló alatt

Ágnes asszony hazáról prédikál –
Azt mondja, üzlet helyett fogjunk össze,
Nem kell már itt vezér, ki úr felette?
Légy hazafi: kettős állampolgár!
Feledi, itt volt a jó alkalom –
Petőfit temettük, a nép dalnokát,
Ám tegnap, szó sem hagyta el ajakát,
Hol együtt érző volt a fájdalom.
Íme, ez az utolsó szalmaszál,
Kőből kell élő vizet fakasztani,
Vagy exodus jő, s oly ítélet, ami
Elsöpör minden úrhatnám cselédet
(Íme a soron kívüli ajánlás:)
Szüless újjá és hagyd az intrikát!
S lábad előtt hever a kufár mennyország -

*
Halld ó Israel!
Megismeri különös
Arcod a világ:

Bennszülöttek vádolnak,
Gázába zárt páriák.

*
2015.ben Petőfi újratemetése miatti hozzászólásaim és verseim miatt már kitiltottak a canadahun.com lapról, így most már könnyű szívvel örülhetek a mai nap szenzációjának Kassai Lajos lovasíjász sikerének.
A levélben szereplő valamennyi verset neki ajánlom nagy tisztelettel.

P.s. Erdélyi testvéreink témáival kezdtem az összeállítást, mert ők élnek most a legnehezebb körülmények között

Advent a Hargitán: https://www.youtube.com/watch?v=g72B8kg0xhA
videóvers

 

Üzenet testvéreimnek
https://www.youtube.com/watch?v=tlgX_98UWUA
Mottó:
Mit mondhat nekünk orosz, angol, francia,
Ha általuk lettünk a népek koldusa -

Mikor a pokol a földre leköltözött,
Gúny tárgya lettél a koldus népek között.

Szakadt bőrcafatra vertek ólmos bottal,
Bosszúért lihegve, vicsorító foggal -

Ötvenhatos rabként vörös poklok mélyén -
Megtagadva bérenc rabtartók szeszélyén -

Ahol minden hazafinak bitó volt a bére,
Gyilkolt a gyűlölet beteg szenvedélye -

Mementó voltál a világ szégyenére,
Mégsem kiáltottál igazságot kérve -

Ott, ahol erény a Trianoni gazság,
Ott, nincsen számodra, és nem lesz szabadság!

Magyarnak maradni, bármi legyen sorsod,
Ha hontalan életed könnyezve hordod -

Magyarnak maradni, ha támadnak orvul,
Ha sebzett szívedből a vér is kicsordul -

Magyarnak maradni, bölcsőtől a sírig,
Add meg Uram nékünk a Béke igéit.

E hazától távol, elhagyottan, árván,
Balsorsos tört végzet sötét éjszakáján,

Ha guruló arannyal kísért is a sátán,
Maradj meg magyarnak - magyar múltad árán!
Magyarnak maradni - ezer éves jussal!
Ország tolvajok közt, kínnal, könnyel, jajjal:

Felírjuk sebeink a lángoló égre,
És esküszünk pártus Istenünk sebére:

Magyarnak maradni, akkor is megérte,
Ha hűségünknek, most, koldusbot a bére -
Magyarnak maradni - isteni küldetés!
De ha áruló vagy, kísérjen megvetés.

Videó->

 

 

Erdő éji utazás

Dürrenmatt baljós alagútján
Elrepül minden állomás,
Betakar mindent sötét szárnnyal
Az erdő éji utazás.
Míg a zuhanás sír alattam,
Kint koppan és jajong a szél:
Elzsongítja már a lelkem
Lidérces, baljós lámpafény,
És szívem alvó sebeivel
Karjába zár az éj.
Hiába minden - sorsom mélyén,
Mindig a szabadulás hangját hallom:
Örökre válunk - kéretlen megvallom,
Vad gyönyörűség hajtja lelkem,
Ahogy elkattog a vonatom,
És szikráját szórja kedvem,
Vak, ablaktalan éjszakákon.

Vihart üvöltő fenyőerdők
Felkelnek és kifutnak elém, -
Jaj! milyen esendők!
Szelídek és mind az enyém.
Ott állnak sorban néma váddal:
Megvártunk, -
Téged örökké hazavártunk,
De már hiába tépem ablakom,
Az elátkozott vonaton,
Rabok vagyunk s elátkozottak.
Zúgó suhogó fenyves erdők
Felkelnek és menekülnek,
Már innen-onnan, sok-sok éve,
Fejszék jönnek s vademberek
Vasrudakkal menetelnek, -
És hull az erdők drága vére.
A szemvadászok tűzvész hoznak,
Gonosz tüzek fenyegetnek,
A határon túli, nagy irtásban
Őrt álló ősi fenyvesekben,
Fekete fáklyaként lobognak
A kormos égbe kapaszkodó,
Üszkös, karmos ágak.
Üvöltve zúgó fenyvesekben
Megrontott vizű emberek
Esőre várnak - megfeketedve
Kiszáradnak a kő erek -
Suhogó zengő fenyőerdők
térdelnek már, és énekelnek!
Csak tegnap volt? vagy sok-sok éve,
Hogy Ábelt megölte fivére?
S szent Anna csillogó vízére
Hamut szórt a gonosz idő?
(s az Író szemét ütés érte?)

Némán suhogó fenyves erdők
felkelnek és integetnek:
Soha el ne feledjetek!
Nézem a „nem-feledhetőt"
Az égbe nyúló üszkös hegytetőt,
A halálra-szánt temetőt,
És falvakat,
Hol irigy ész ront le falakat,
Hogy megrabolja a holtakat.
Elnézem a lassan gyógyuló szemet,
Nem számolom a sebeket,
Mit megőriz az emlékezet,
Csak tépem nem nyíló ablakom,
Hiába önt el fájdalom – fogadom!
Ami itt egyszer megesett,
A gyalázatra, nem vetek
Sohasem keresztet!
Fogadom: nincs Földi hatalom!
Mely megtöri hű akaratom!

Ha lerogyok, már fogoly vagyok,
S elátkozott.
Hozzátok száll ma dalom:
Hiába utazom rabvonaton?
Szabad vagyok!

 

Madaras Hargitán

A „törvény határán" jártunk,
s az Ívó patak partján megálltunk,
a jövő kezessé vált a szemedben,
ahogy kimondtad szelíden:
„Ne bízd a sorsunk másra!"

Elmúlt sok nap, s ennek is vége lesz ma,
nem láttuk, mikor elment a Posta.
„Nincs ma - mondtad -
Aki a jövőt elhozza,
Hargita leánya
magát könnyezve nem adja:
Lalla, Lalla,
kinek tükrét az élet összetörte,
ne hagyja, keresse, ragassza össze..."
csak ne beszélj, hisz' látszik rajtad,
ne bujkálj a könnyek határán,
és ne szomorkodj a Hargitán!
Ha nem érted, mi áll e sorok mögött,
hozzám sincs közöd,
de ha, bármily szelíd akarattal,
magad hozzá töröd,
ha készen állsz, hogy meglásd
mi áll a dolgok mögött?
már nyitva a szemed,
ha szíved megérett és lát?
olyan lesz, mint a megvilágosodás,
és kinyílik börtönöd.
Elmúlt sok nap, s mulasztok sokat,
elkövetek haszontalanságokat,
elmúlt sok év, és nincs remény,
a híreket a posta, csak keservesen,
remény helyett hozza, ha hozza?
Ott álltam újra lent az úton, s vártam,
hol álmaim nyugodtak, mint a kő,
se nappal, holddal fel nem keltek ők,
„A törvény régi útját" bejártam,
s nehéz szívvel indultam tovább.
Lelkemben égtek még a hű szavak,
szúrtak, fájtak, mint az „áldozati nap".
Oly magányos, szép hely ez,
körülveszik hullámzó fenyvesek,
hegyről-hegyre tör a kristályvíz patak,
s a felhő forma, hűséges hegyek
megérintik a lelkemet.
Szólítgattak, nyitogatták múltamat,
s míg a jövőn elmerengtem,
a hegy fölött rút felhők gyülekeztek,
de elkísérték utamat az emlékek,
és az erdő-éji, pásztor őrtüzek...

 

Nimrud népe

Nem semmiből jöttek Ők,
hatalmasan, mint az erdő,
mikor a névtelenből
követték népünk ősi Istenét:
elszakadoztak a hegyektől,
ahol súlyos a felhő,
megújult reménnyel,
napkeleti szelekből
töltekeztek élet ízekkel –
És az izzó szemű szittyaemberek,
erősebbek, (mint az erdőrengeteg)
elszántabbak lettek -
és a lelküket égető rőzsetüzek,
égig-nőttek, mint a pásztor őrtüzek.
Az erő volt a Jog,
s az élet? élet-halál konca volt,
mit Kard és gyors Nyíl elrabolt:
Törvény lett a szakadatlan harc,
s a mindenórás véres áldozat:
A változásban éltes' az maradt,
kit győzni tanít ösztön, s akarat.
Mikor az idő kapujához értek,
s tört kapuján beléptek:
már nem félték a holnapot, -
A Karapát-hazát keresték,
ahonnan a szkíták egykor útra keltek, -
Keresték a Nimródtól kapott anyaföldet –
hol ősapáink megszülettek.
Bár háborút jósoltak a táltosok,
és kísérték a múltat feldúlt otthonok -
összetörték a bizánci keresztet,
a választott vezért pajzsra emelték,
Árpádot éltették lelkesülten
és követték útján a Napot.
Ahol a Kárpátok gyűrt hegykoszorút
a Duna-Tisza köré: ott édes a víz,
és a fű kövér - megvették hát e tündérkertet,
mit fölajánlott a csábító végzet -
Nem tudták, hogy rossz álom,
ős viszály, pártütés és átok ül e tájon?
mely búvópatakként tör elő,
és mindent elemészt a gonosz erő?
Ötezer éve fizettet így kamattal uzsorát -
ajándékért rossz tréfát - s tesz igazságot az Idő.
Kelták, Róma, Hunok, Avarok
uralták, s tapodták e földet,
mivé lettek, hová tűntek?
Már nem tudják az évszázadok a Longobárdok
merre meneteltek...s mert az idő feledtet
lábuk nyoma újra zöld -
a kegyetlen büszke föld
a rómait ágyából kilökte -
eltörött végre élettükre -
így sújtott le rá, vad sorsa szikla ökle:
Porlik a bűnös, vére vízzé válik itt,
a hamis önmagára vall, ha gazdag is,
és a zsarnok ország tolvaj is -
Hol vannak már? labanc, török, orosz, tatár?
Ó Nagyuram! szép Földeden,
itt a Duna-Tisza tájon, a zsarnokra büntetés vár...
Labanc, török, orosz, tatár hol vannak már?
Porlik a bűnös, vére vízzé válik itt,
a hamis önmagára vall, ha gazdag is,
és elbukik mind, a mai ország-tolvaj is.

 

 

Történelmi lecke

Dermedt, fájó ujjainkkal
Ásunk, keresünk a múltban –
Kutatjuk ős igazságunk,
Ködbe vesző régi álmunk.

Lehullt, elporladt ezer év –
Mélyén, kövületben, a nép
Vastag törmeléke alatt,
Hófehér szobrok nyugszanak.
Csillagtalan éjbe zárva,
Csillag hull.a vén Dunába,
Budavár tornyai alatt,
Hófehér szobrok hullanak.
Megcsonkított, sápadt torzók,
Végzetes, győztes magyarok
Hullnak alá, mind a mélybe,
Drága kövek sírgödrébe.
Itt taszították a szirtről
Dunába Gellért püspököt,
„Fehér Ló" hungáriai,
Üldözött Máni fiai.
Levente, szélszabad, szittya
Puszták herceg ivadéka,
Róma keresztjét feledve,
Máni jussát követelte.
Fájó Augsburg emléke,
Meghasonlott hitélete,
Kupa-vezér csonka teste,
Népét, sértett becsülete,
Vata lázadt büszkeséggel
Mind bosszúra ingerelte,
És a bősz, tajtékos harag
Kremfeld ormáig kiáradt!

Később egyszer, s megint egyszer,
Kegyetlenül, ádáz szívvel
Meglakoltattuk magunkat,
Fölforgatva országunkat.
Nemzetvesztő árulások,
Elszánt szembefordulások,
Magszakító vétkek, átkok,
Pokolra szállt hazugságok
Bajnokai megszülettek,
Kéretlen is harcra keltek -
Volt mindig, aki talpra állt
Jóért, s bajnak is, egyaránt!
Nem a balsors, vagy az Isten,
Lech mezei szerencsétlen
Árulások ágyaztak meg
Temetőket, gyűlöletet!

Videón →

Az idő ítélete

Fogarastól Hargitáig

A havason,

száz láncfűrész éles körme alatt,

jajong az ősvadon –

Fáradt, megrabolt, erdei emberek

vágják a nyársakat,

irtják a csonkolt törzseket,

mit a baljós órán, az üvöltő orkán,

az éji delelőn, itt hagyott:

A táj halott –

 

Milyen lázas mezőkről?

Minő pokol tornácáról szabadult el

a féktelen szél,

mely itt tombolta ki erejét

és vágta tarlóra hét falu fenyvesét?

Ott, ahol ered: Desád, Ívó és Fenyéd,

a sok locsogó patak,

mind elhagyta kavicsos kőmedrét –

Amikor a csillagos Ég

lehunyta vigyázó szemét,

Kitört a vész –

Letépte a hegyek fenyves fövegét,

Morajlottak, majd üvöltöttek a hegyek,

mikor lecsapott a világvégi fergeteg,

törve-zúzva a roppant sziklák kőfejét,

tán száz évre megjelölte a helyet,

ahol egy őserdőt a földre fektetett –

A varsági fennsíkig –

Csiksomlyó, Tálasbérc kőhegyén,

sír a láncfűrész –

sikong, szisszen a szagos törmelék –

Hajnaltól napestig szekercék,

fejszék homlokán táncol a napsugár,

fények villannak, ha bókot int a Nap.

Kő kutas esztenák, majorházak udvarán,

némán bámulnak a madarak,

amikor a favágók szobrokat faragnak.

Ha beköszönt a Nyár –

Júliustól augusztusig, pityókás völgyek alján,

Bő vizű patakok partjain,

hideg kőlapok gyöngyözik a harmatot,

De a rengetegben, ahol a hétfalus erdőhatár

találkozik, ott fenn, a Hargita hátoldalán,

Az ősvadon mélyén,

hetekig viselősödik a kenyér,

amíg a pásztor, egy lakott helyig elér –

Vallatja a favágó is a tarisznyát,

talál-e még paprikát, hagymát,

otthoni szalonnát?

Az erdőfia –

Fából faragott királyfia, ha égre néz?

Mély lélegzetet vesz

és akkor is keresztet vet,

ha békésen telik a nap –

Bár nincs fején kalap,

s fából van az arca – nem haramia,

de szíve mélyén, azt tartja,

az erdei, székely ember

életét, nem védi semmi a rengetegben.

Ott, ahol délig is harmatos a rét,

még a nyár is őrzi a tél leheletét,

A hegytetőn valamiként közel az Ég,

mintha súgna is az Isten,

néhány bölcs Igét –

Ha favágó, vagy pásztor az ember?

A hegyen hetekig

asszony nélkül fekszik és kel,

Néha magában nagyon furcsákat gondol,

ha karácsonykor, behavazott utakon

megfagyott tetemekre lel –

 

Azt mondja –

Ez itt a fehér pokol és rajt’ a hó, halotti lepel –

Távol az otthon, hát csak a szeleknek énekel.

 

De tavasszal, ha zöldell a rét –

az áldott napsugár megdobogtatja szívét:

A Madaras Hargitán, ahol tán a madár se jár,

megérzi a szabadság ízét –

Néha meg-megáll az Ivó patak partján

és ha már nem bírja tovább,

beszökik Udvarhelyre egy éjszakára,

hiszen ott, egy, fehér asszony várja,

vagy tán egy, gyöngykedvű, székely leány –

Nem rég, még ilyen volt az élet,

és lesz is még, a Hargitán,

ha visszatérnek mind a fenyőrigók

és fészket raknak fenn a fán,

majd ha mókusok kergetőznek ott

s a tilinkó hangja messze száll,

hallgatjuk önfeledten a lelkes zenét,

talán a táj is kiheveri halálos sebét?

Újra fütyül a rigó, mesél a furulyaszó,

és suhog, egyre súg a száraz súgó,

visszhangozzák a fenyvesek,

megrontották villámsújtotta emberek,

szakadékba zuhant a megvadult ló,

lábát törte a sárga csikó,

áldozatra vár a Gyilkos tó –

 

Mítoszok mesélnek –

A székely, századokon át,

Csaba népeként védte a Hargitát –

túléltek együtt minden katasztrófát,

szívükben őriznek száz legendát –

Nem tudnak nélküle, élni se’, halni se már –

 

Őrizd meg magodnak

56-ról, 89-ról

 

Az időtől terhes karcsú hajókat

hajtja a szél napnyugatnak,

hajtja még a remény,

és a rakoncátlan, tiszta, déli szél,

a romlott gyümölcsöt termő, Éden felé.

De nem vár ott senki a parton, -

már rég nem kedves vendég az idegen.

 

Ki vermeli el a titkos lezüllést,

mely újra kikel a kertben, fövenyen?

Mammon?

Ő szórja közénk a viszály magvait,

keveri korpával a kását,

és veri magasra a gyűlölet lázát?

Ő tudja, milyen szemét tornyai

növekednek az öbölben,

S miért épülnek gátak a parton,

amikor a reménytelenség

néma hajói úsznak a ködben,

és nincs, aki befogadja őket?

Félnek közel, és távol is félnek,

(ahol csak gondtalan emberek élnek)

mert az álmok holt dagálya – a remény

és csalódás könny hulláma

már marja dús partjaikat.

Nézzetek keletre!

A halottak feltámadtak,

megváltó szavatokra várnak –

tízmillió jel a mezőben,

és százmillió –

ahol a zsíros barázda

fehér csontokat hány ki magából,

ahol mézet és meszet izzadnak

a tanúkövek – azt kérdezik:

Ugye nem vesztek el az évszázadok?

Ugye élnek még a földön emberek?

 

Igaz emberek!

ledöntöttétek a zsarnokot,

és nem ittatok a szabadság élő vizéből,

nem írták tele a költők

a tiszta lapokat a hajnal jó ízéről –

mondaná az egykori költő-óriás –

micsoda rendszerváltozás?

 

Akik beolvasztották a szobrokat,

és nem találtak helyükre illő másokat,

nem tettek mást, egyebet,

mint egykor az „égi gyermek”,

a nagy fáraó: II. Ramszesz,

aki kivésette a régi neveket,

és sajátjával örökíttette a dicső tetteket.

Vagy más időben, Róma őrült császára,

Aki a maga fejét cserélte ki egy éjszakán

a standard szobrok talapzatán.

 

Nem volt 89-ben egy sem,

aki joggal felkapaszkodhatott volna

azokra a talapzatokra,

aki most a remény és az igazság

szavait újra elmondja:

mindenetek meg lesz, még ma,

jólét, szabadság, gazdagság

öröme vár – ez a hiány!

Ez a hiány növeszt most üres traverzeket,

itt van a valóság – eljött felismerése,

a hiány, a nincs kiált az égre!

Leromboltátok a tegnapi bálványt,

és hogy ne maradjon üres az állvány,

most helyére állítjátok Mammont,

akiben már rég mindenki csalódott:

Mindenetek meglesz, mindenetek lesz…

Majd holnap – hajtogatja egy elakadt

őrült gramofon – a tegnapi csoda-

váró a földre zuhant, az égen,

álmok helyett fantomokat kutat,

de a délibáb helyén a pőre

valóság csatangol: ég a tarló,

szalma lángol, holokauszt

könny futamokat kerget a szél,

élet hová mehetnél?

amikor az ablakon minden nap

bekopog a hívatlan vendég,

amikor a gyomor mélyén

szűköl a puszta lét, új szavakat

tanít a mélyszegény, magyar közösség.

 

Ahogy megszólalok,

megfagynak számban a szavak –

ólmosak – és nem jó az ok, mégis igaz,

fogva tartanak a téli démonok.

Visszahúzódik, didereg a lelkem,

szakadó paplana: hó! Istenem!

Te tudod, nem ilyen életre szegődtem,

és látom már, úgy végzem, ahogy kezdtem.

 

Ahogy megszülettem,

száz gyermekkori emlék

forog velem, mint a mókuskerék,

kapaszkodom beléd,

elhagyott gyermek életem,

ölelj magadhoz és ne engedd,

hogy kinyíljon bennem,

könnyesen szomorú énekem.

 

De nem szól már a dal,

csak a harangütés kong a hóesésben

és felveri szívemet az éjben,

a csendes, téli zendülés.

 

Ha lett volna több, jó esélyem?

talán üstökös, vagy Göncölszekér

is lehettem, lettem volna én…

nem ilyen hunyorgó, megfagyott csillag,

mely bukdácsol az égbolt peremén,

és hiába jég és hó: mégis elég.

Hiába kérdtem tőletek,

mosolytalan mammon istenek:

Ki mondja meg? mire jó a harc, a harag?

s ha kaland? miért szomorú az élet?

miért fenyeget az utolsó ítélet?

és kiért szól a lélekharang?

Hamis a Törvény, az élet silány,

törmelék, maszkabál –

A tolvaj – rendőrért kiabál,

a trükk, oly régi, mint a világ –

az egyik becsapja a másikát!

A Hyde parkban napestig agitál

egy megélhetési forradalmár –

Kihasználnak, játszanak veled,

púpos lelkű akarnokok…

Ember, hát legalább azt ne feledd!

ami a szívedben fogant,

a lelked üdvét, a sorsodat,

garasokért, az uzsorásnak, el ne add!

 


 

 

Mit rejt a múlt?
In memoriam KAF: Erdélyi töredék

Mint a régi freskók ősi templomok falán,
Lappangva mészben, leomló törmelékben,
Tanúink a Hold, a Nap, még minket áldanak,
Ha glóriásan fényük néha feldereng.
Kővé vált mosolyban és mészben arcaink,
Mintha stigma volna, néz reánk a foltja,
Idegen tájon porlik múltunk csonka tornya -
Csak Isten tudja, kiért sír a szél harangja.

Bánát, Lőcse, Arad népek sorskohója,
A székely, megtűrt vendégmunkás ma Ó-Budán,
Ám betölti mérlegét a csillagóra,
Ha felteszi Szentkoronánkat Nimród király -
Táncol a nemzet, ünnepről szól a nóta,
És új élet születik a Székely Hargitán

 

Ne feledd!
In memoriam Körösi Csoma Sándor

Ez a nyelv – a magyar igazság:
Megtalált haza és szabadság!

Ne féltsd, egy gyöngyödet a nyelvet!
Akárki bírta: magyarrá lett.
Rejtsd a szívedbe anyanyelved
És a testvéri, székely népet!

Hej! Így végződjék minden ünnep,
Ami csak szép volt, még szebbé lesz.

 

 Üzenet a sorsnak
(In memoriam Szabó Dezső)

Lopják a kedvemet
lopják a szavakat
lopják a fényemet
háttér nagyhatalmak -

Gazul kiforgatnak
földemből hazámból
házamból imámból:
Nimrútnak csúfolnak -

Szesszel joggal droggal
mindenütt becsapnak
sanda aljas trükkel
garasért eladnak -

Most már szolgálni kell
száz és ezer jajjal
fogat csikorgatván
mindenféle bajjal?

Fiai a Napnak
árvái a sorsnak
minden ősi jussnak
székelynek magyarnak

Szabad szkíták népe
a Kárpátok alatt:
ne légy ellensége
magyar a magyarnak!

https://mail.google.com/mail/u/0/#inbox/1488545bc60f9724?projector=1

Nimród Szent Koronája

Szent kartusod köt már sokezer éve
Hű magyarjaidhoz ékes talizmán.
Hiába tör éj, balsors nemzetünkre,
Nélküled, bitorló, nem lesz itt király.
Benned ég még az ősi hit visszfénye,
Mély titok zár körül, és száz legenda.
Mikor, hol készült szerencsénk edénye?
Hű-, glóriás vágyak attribútuma.
Ész, szív, virtus, képzelet, ős Napkelet
Költészete, szépsége jött el veled,
Bő örökséggel, turáni Szkytia.
Ahol megszületett szittya nemzeted,
S lettél Nimród magyarok híres fia,
Levédi, Magna-Hungária ura...
Atilla, Buda, Szent Arimátia
Szellemi delejét őrzi még a pánt...
Hát gyógyítsuk végre rontott Korpuszát!

 

Hargitai árnyak közt

Menjünk hát vissza a Székely Földre,
Ahol királyi pár volt Nap és Hold.
Ahol a Szépség és Erő lakott,
Pünkösdnek éltünk, mégis örökre.
Szívünkben is bilincseket törve,
Szemünkben sugárkéve lobogott,
Mégsem volt a világ addig boldog,
Míg lelküket félelem gyötörte.
Mánit kell keresni, ki elveszett!
De életet váltani nem lehet.
Már régen nem értjük, mit mond a Hold,
Bár, fejünk felett Nap ragyog, s égi
Csillagport szór reánk az éj, mégis,
A lélek árnyékvilágban bolyong.

 

Salakvirágok

Ártatlan, szűzi szíveinken,
De sok haragot gyújt az Isten, -
Komor, felsebzett, rút ajakkal,
Sírva csókolunk, csókolatlan.
Csonkán, tagadó, éji órán,
Értünk kékül a félhold árnya,
De hiába hív csókra, nászra -
Belehalunk az éjszakába.
Savanyú borral, asszony nélkül,
Mi nem élhetünk koldus sorban,
Nincseinkkel bilincsre békült,
Kocsma gőzös sikátorokban.
Éhes, lázadó szemeinkben,
Sok, nagy haragot gyújt az Isten,
Fogunk vacog e vad pokolban -
Salak virág nő szíveinken.

 

Reggeli üdvözlet

Kitárult tündöklőn a reggel -
beszéltem ezüst levelekkel,
varázslat hullott rám a csendben,
és egyszer csak átkarolt Isten,
Ünneppel várt rám – kegyelemmel,
én mégis könnybe lábadt szemmel
láttam, mint tükröződik bennem
jó és sok rossz - élet-terhem.
Óh Uram, Isten, - mondd meg nékem!
hol vagyok én e tündöklésben?
„A hitet nem kell megfejtened,
csak add a szíved, majd ő vezet:

Mind megtalál, ki engem keres,
Az út: türelem és szeretet."

 

Örökség

Sírkő vállam vasbilincsben,
életfogytig cipekedhet,
mint egy szobor Mindenszentek,
sírkő homlok, rajta álmok,
ezer éve nyöszörögnek -
Káin baltát fog a Múltra,
gúny és kacaj harcra csábít,
Ábel füstje csap az égre,
sírján moha, s fű csírázik -

Boldogasszony szülte őket,
négy visszhang szólt sírva érte,
Öreg Isten ne büntesd meg,
aki így szül csecsemőket -
Sírkő vállunk vasbilincsben,
vérünk sűrű – evesedhet,
mint egy, szomor, bukott isten:
sírkő homlok - rajta bélyeg,
S Káin szövi szemfedőnket.

 

Valamikor

Valamikor, egyek voltunk,
De szakított velünk a múltunk.

Kitéptünk egymásból magunkat,
Feledve reményt, jövőt és a múltat –

Magunk lettük a tiltott övezet,
Eltépve a gyökereket –

Már bezártuk magunkat örökre,
Csak nézünk lezáratlan pörökre –

Holdként haldoklik ki Nap volt,
A soha be nem gyógyuló sebfolt –

Élünk a holt város küszöbén,
Szívünkben tél -

Mi valamikor egyek voltunk,
De szakított velünk a sorsunk.

 

Ady lángok

Ma magasra csapnak
Szívemben az Ady lángok, -
Generálisa szerelemnek, bornak,
Éjféli világnak, áldomást iszom veletek
Haragos, tűz-szívű, székely betyárok.
Hajh Erdélyország Hargitája!
Híresen bús Magyarország
Legszebb koronája:
Csíksomlyó, Sepsi és Kovászna
Sok, kis, nefelejts faluja,
Ne feledje el soha:
Az ezer évet, a sok-sok, fényes napot,
Amíg a magyar itt, övéi közt lakhatott.

Költő! Míg nem jöttél (?)
Itt sírni sem tudtak szépen, -
Nem nyílott rózsa, szegfű, s margarét sem
A kopár, szikes vidéken.
Költő! Te tudod - a havasok tövében,
Ha meghasad is bolond szívünk,
Bánatba mi sosem esünk.

Ma, magasra csapnak irgalmatlan
Szívemben a lázak - e hagymázas,
Nyúlós éjszakában, értetek,
Ha kell, pokolra szállok -
Bennszülött, utolsó betyárok -
Hozzátok kiáltok!
Ha megszakad is bolond szívünk?
A hétágú, sánta ördög
Itt ne parancsolgasson nekünk!
Mert kétségbe mi sosem esünk,
S nem hajtjuk többé, idegen igába fejünk!

 

Rosszkedvünk tele

Látod? Nehéz bilincs a keserűség –
A lucskos fagyban minden halott -
Szilánkokra hasadozott az ég,
Ijedten bezárulnak az ablakok.
Fölénk magasodik a Tél -
Gyertyásan csilingelnek a jégcsapok,
Üveget vág a jeges, böjti szél,
Otthonért sírnak a hajléktalanok.

Havas fák közt repül a szánunk,
Jégbilincsek koppannak a havon,
Kicsúfolt álmok haldokolnak,
Európa közepén álmodik a nyomor.

Nehéz bilincs a keserűség:
A dolog-házban minden rabot
Robot-alázatra tanít az ég –
Hazudni tanítanak a csillagok.

Tolvajok közt ellopott jövőnk sírdogál,
Szaturnusz tombol elvakultan,
Mélyben a pokol tornáca vár,
Látod így élünk mi kifosztva árván -
Hazátlan-gyalázva ős Budán.

 

 Ember voltam

Ember voltam és szikla
emberben szikra voltam:
fényben a felhő, esőben az ég,
sólyom-lelkem tékozoltam?

Szivárvány vágy körül ölelt a fény,
nincs emlékezetem -
ember voltam és szikla meredély:
zuhanó hang kérlelt az életért!

Ember voltam szakadatlan -
hamu alján tűz maradtam -
égő parázs szűz magammal,
bárki voltam égtem máglyán, -
elkárhozottan semmiért.

 

Teremtő Atyánk

Adj nekünk szemet,
hogy felismerjük Jézust,
Karacsúny fiát!

Adj nekünk szívet,
hogy ma befogadjuk Őt
és szeretetét!

Adj erőt, élő lelket,
hogy a nyomodban járjunk,
az éjszakában -

*

A Szer törvénye
Az Igazság Tanítója

Nézz fel és nevess!
Az aggódás körülnéz,
Kiutat keres.

De a Hit szeret
Isten követ az Egyben,
Hogy ember lehess.

és a ráadás Ádvent a Hargitán videovers:
https://www.youtube.com/watch?v=g72B8kg0xhA

 

STIGMÁK
A leláncolt Szentkoron Petőfi temetésén

Szabadkő-hímes MTA,
Habsburg hiób a neved!
Seolbani Orál Boáz
Szemétdombján a helyed.

Petőfi állt újra közénk,
Hogy igazságot tegyen.
Szelleme fáklyaként lobog,
Fent, a Szabadság hegyen.

Kossuth helyén ül vak Sámson,
Szólítjuk, de nem válaszol.
Miért, kit? és akkor mi van?
Gyanút szül minden szobor.

Nyakunkon a bitang horda,
Labancok új labanca –
Júdáscsókos esküszegő!
Bizalmunkat bitorolja.

Hétszáz ezer magyar ifjú
Vándorolt napnyugatra,
Lassan kiürül az ország,
Ráment mind bankkamatra.

Villás nyelvű kutyaütő
Hatra-vakra Intrikál.
Trianoni csillagőrző
Ármányt szó nyár éjszakán -

Akasztófák árnyékában
Osztják Jézus köpenyét -
Holt gyalázók söpredéke
Elhazudja tetemét -

Légy átkozott heted ízig,
Körülmetél kór apád,
Petőfi sírja falából,
Kinyúl érted egy ország!

Nincsen bosszú, s nincs bocsánat,
Hulljon rád minden átkod!
Jákin stigma, Cion bánat
Leplezte csalárdságod –

Coda:
De időd most törött korsó -
Nimródé vagy, aki látott!
Elvisz a szél, befed a hó,
Sehonnai bitang vádlott.

 

Óda Petőfi Sándor temetésére
2015. júl. 17.

Lelkemben zendülés, harangszó
És székely kürtök riadóznak,
Oltárnál megáldott szavakból,
Himnusz szól: Pro Patria Nosztra!

Szabadság: Petőfi reménye!
A legjobbak meghaltak érte,
De emberségük csillagfénye,
Fáklyát gyújt a szív ünnepére.

Távoli csillagként derengő,
Most visszatérő, égi fények,
Március vérfoltos egéről,
Visszahozzák régi reményed!

A jövő fátyolát szaggató,
Fényes, égen-járt, Hunyadi szél,
Mesél Erdélyről, igazságról –
Új honfoglalásra ösztökél!

Hazát! Hol szüretkor bor dalol -
Asszonyok, édes mosolyáért,
Kacagás kél a hegyoldalon –
Ahol az élet? – ember játék.

Hol, bölcsőt ringat a szerelem
És a szép, hajnali szabadság
Hagyja, hogy megértés szülessen:
Ott legyen szabad – édes hazánk!

NTK Horváth Sándor Kaposvár, 2015.

 

ISTENÍTÉLET
(Káin szindróma)

A sötétség, tolvaj, torokmetsző éjkirálya
Káoszt szül és különbséget
Hajt a körülmetélt jajvilágba -
Akaratlan vall démoni önmagáról,
Örökölt árnyak miatt nem alhat -
Pálcát tör, és ítéletet mond –
Esett emberen szerez diadalmat -
Keresztre küldi Isten fiát,
Ám feloldozza önmagát, mondván,
Érte áldozta életét Jézus-király
A fakereszten,
Mikor szándékát kileste Júdás mester,
Az utolsó vacsorán -
És lőn: önnön magával is meghasad,
És felköti magát egy fára –
Az olajfák alatt -
Amint követi őt stigma árnya,
Ábel testvérének gyilkossága –
Amerre jár, azóta is a Föld gyalázza -
Istene előtt, mindörökre már,
Az ellopott
Szkíta Urusólyma csillag
Nergál nyomában halad és halált arat
A palesztinok véres földjén, és többé nem szabadulhat -
Káin, gyilkos örököse marad.

Akit vártak
A római ügynök

Júdás testvére, Saulus, Júdának
Papja volt, de stallumát feladta,
Próféták ivadéka, akit vártak,
Páli szívében a talmud mantra.

Tudta, sorsát Jahwe már megírta,
Kinccsel és könnyel veri őt az Isten,
Vérében volt őseinek kínja -
Hisz' ő sem volt embernek bűntelen.

Arany, bor, nő, hatalom, mind-mind kevés,
Zsarolta őt az önzés és az ész,
Merész edénye volt, sok büszke vágynak,
Saul-Messiás, kit oly rég várnak -

Jézus kenyerén hirdette magát,
S megszületett a zsiresztény tanítás.

 

Engesztelő

Karácsonyi lelkünk fénye
Megőrzi a reménységet -
Otthont teremt Szűzanyának,
És az ember békéjének -
Parancsot hoz a látomás:
Engeszteljük ki Máriát:
Natália kápolnája:
Hozzon békét a világba.

Hív a világ Királynője –
Jöjjetek magyar emberek,
Megszenteli a Te neved,
Szent-Anna engesztelője.
Árad az ég adománya,
Tornyot emel, úgymint régen,
Összefogunk mindahányan,
A Jézusi küldetésben.

Áldást mondunk most értetek,
Őrt álló magyar szellemek -
Kérjük együtt Istenanyát:
Küldje hozzánk Jézus Királyt.
Hódolat a kereszt-fának,
Szóljon most a hálaének -
Magyarok Nagyasszonyának,
A világ királynőjének -

Szép szemünkben könnyek égnek:
Ne botorkálj szégyen-szemre,
Magyar turul, szállj az égre,
Légy a napfény, világbéke!
Aki drágább, az a legszebb,
Szárnyalj angyal: fényrajongó
Napnak hívnak, Pálos-szentnek?
Üdvözlégy Te örök-való!

Áradj el az életemben,
Mint megszentelt életerő,
Mint csillagfény vágya bennem,
Kiolthatatlan szomjam ő.
Ezüstöz a csillag fénye,
Tőle ékesebb a templom,
Elrejtett ég kristály lénye,
Szentkoronás Boldogasszony –

Hogy fejezzem ki szavakban?
Romolhatatlan szerelem:
Örökké hű: láthatatlan,
Vigyázó, büszke sólyom-szem!
Ki legdrágább? Ő a legszebb,
Az ég, a hely, oly ragyogó,
Szűz Máriának a szentek:
Magyarsága helyén-való.

S ha közel lesz baljós óránk,
Szót emel Szűz Anyánk értünk –
Megmenekülhet a világ,
Megtisztul majd magyar népünk.
S áll a Szent-szűz kápolnája,
Fent a Szent Anna réten,
Csodálja majd, aki látja -
Nem lesz párja Földön, s Égen.

Ki legdrágább? Ő a legszebb,
Szent-koronánk oly ragyogó,
Nagyasszonyunknak a nemzet:
Szíve-lelke hozzá méltó.


Kaposvár, 2015.újév

 

Itt állok előtted Uram Atyám,

Azt kérdem, mi történt velünk?
Talán már századokon át,
Hamisan prófétáltak a nevedben, és égtek a máglyák!
Népeket áldoztak a halálnak roppant óriások,
Titkos társaságok,

Valóságos, sátáni tervek veteménye –
Trianon, Hirosima! Stigmás halálgyárak ölelése

Nyomán - elértünk végre az atomhalál küszöbére!
Mindez csak azért, mert Jézust nem mentetted meg,
És győzött a szövetség népe:
Így lett világ ura, a hazugságok atyja –

Lucifer Júdás testvérisége.
Nem mentetted meg a pártus, galileai Tanítót,
Bár megtehetted volna, hisz rád bízta életét -
Aki meghasonlott, amikor látta az árulás üszkét –

Keresztelő János megcsonkított testét –
Tálcán vitték fejét Salome udvarába,
Heródest hétfátyoltánc készítette föl a bakugrásra,
És véres ember-áldozatban horgadt fel a vágya,

Íme! Ez volt az ára egy szűzi éjszakára:
Ami a bűn világát lobbantotta lángra –
A „hazugság atyja" templomában.
Mindent tudva-látva, szánva,
Mondd Uram, van-e oly Atya, aki elhagyja gyermekét?
És nem pusztul vele bánatában?
Apropó, Jut eszembe,

Hogy született József-ács története?
Végig ráng vele valami sötét titok árnya -
Jézus élete volt a stigma, a Jel,
És ama baljós emlék örökké él a szívekbe zárva –
Hogy harmadnapon feltámadt és felment a mennyekbe –
És ott ül az Atyja jobbja felől, - azóta szeretet híján –
Rád gondol minden, mostoha gyermek-zigóta árván -
Az égen felhőket kutat egyedül, zokogva, némán,
És nem tudja, hogy csak Egy-út vezet hozzád -
A szeretet szűk ösvényén, időtlen időkön át –
Ezen felül minden merő posztulátum,
És a neve P.S. Saul-Pál képmutatás –

Egy pap átvedlése és arcátlan vétke?
A pusztulás szellemi végterméke,
Gyilkos fegyver Lucifer kezében -
Minden hiába!

Megszületett a fekete pápa – halál virága –
Hány farizeus alak lopakodik nyomában a mába?
És nem jön isteni gondviselés a világba!
Minő jel lehetne a szeretet bizonyossága
Gyermekeidnek egy életen át,
De igen és nem között ugye nincsen semmi,
Ami tetszene Neked Mindenható Atyám –
A langyosat kiköpi az Isten, így tanítják -

Így jelölik ki az utat, a hamisak,
Tűzpróba és Istenítélet,
Próbájára szorítják az igazat?

A szeretet égisze alatt -
Hiszen az élet nem ad bizonyosságot a hithez,
A világ nem fogadja be a békét, csak az ihlet, - a vétket,
Hol a messiás, akivel új világ ébred? Mily' groteszk csúfság Jób meghasonlott álma?

Isten fogadása?
A hit-hű próba vallomása: farizeás álca -
Ám hiába keresztezik platóni paradoxonok utam,
Az egy-utat választom Hozzád Uram.
Hogy meglássam fény-arcodat az út végén,
Ahol szíved pitvarában fogannak, a székely szentek,
Akiknek nem hal meg a szíve-lelke,
Mert őrzik a teremtés egeit, a tettek -
Mert minden nap köszöntenek Téged,

A szeretet Nimrud gyermekei, -
A Nap kapujában Áldást kérve –
S amikor felzúg a hajnali fényorgona kékje:
Szíveiken átsüt a felhők korona éke, a Béke, -
Amikor kondul az öreg harang az erdélyi tájban,

Békét, életet, és hódolatot hirdet Néked, a világban.
Mindenhez közel, már árad a lelkem,
Lágy hegedű énekel a szélben,
És megérint otthonod, a végtelen szellem -

Most mégis csak dadogok, mert méltatlan vagyok Nagyuram,
Elakad a szavam, hiszen ismered valómat:
Melyet a balsors kalapált merésszé, hogy színedet lássam -
Bocsásd meg Nagyuram, hogy hozzád intéztem szavam,
Mit útszélén magam szedegettem sötét sikátorokban -

Amit tudok, csak az ihlet fuvoláján játszva, mondhatom el,
Ha elhagy a szellem?
Nem hagyok örökséget,
Ha nem áldod meg ezt az órát -
A pünkösdi ódát, és néhány, verses-strófát -
Vissza az ős gyökerekhez - ahol eleink hazát teremtettek.

Int az Idő már, hull a java, sava-borsa a szónak.
Így soha még nem múlott el az emberi szép,
Fajtalan hidra emészti erőnk, férgek közt rothad a lét!
Világhatalomra törne a pénz, mert semmi nem elég!
Már minden egész: töredék! Eltörték az élet gerincét!
Minden talmi, söpredék -
Szívünk akár egy húsdarab, zakatol,
A dal, meztelen vágy, pőre önzésen sarabol,

De a szív
Még emlékezik az imára,
Ahogyan köszöntötte a gyermek szüleit reggel –
És betegségből szabadulván
Az Úrnak ajánlotta életét az ember.

Századokon át
Hulltak a mélybe a le nem írható vétkek –
Öklüket rázták a megtévedt nemzedékek –
Métely rágja szívüket, - a dogmák,
Fekete mágia, rontás, bank-kamat, hamispénz
Feledteti a búcsújáró, ünnepi misét -
Átélhető dolgainkat kilúgozza az érdek -
Nincs, ami pótolná őket,

Részvét helyett bábszínház az élet -

Ész és jellem nélküli test, amivé vedlünk,
Férgek közti túlélők vagyunk – félünk -
Orwelli tervek mesterei szívják a vérünk –
Szétroncsolt népeket kreál a titkos gépezet,
A pusztulás sikátoraiba vezet,
Nyomor, bűn és árulás, -

Kísérleti farm lett a szapora világ,

Hol tébolyult egó tenyészete nő –
Szemben a félelmes denaturált jövő
Apokalipszise fenyeget, és mögötted sző,

Teremtő Atyám, tengernyi intrikát
A háttér hatalom, -
Az isten nélküli, sátán-földje birodalom,
Ahol média gőg klóónozza a rabszolgaságot,

Ami nem ember, és nem állat, csak degenerált
Amorf zárlat, hibrid-párlat
Gerjeszti a szolga vágyat, -

Íme a végzet, amit Nostradamus írt a falra:
Ember, embernek lesz farkasa,
Oly háború jön,
Mely megoszt családot, népeket –
És elsodorja az emberiséget,
Hiába fél, eljön, és öl a vasököl,
Rákos pusztulást hoz tűz-, és vízözön,
Gyermeket és asszonyt öl a sátán,
A Föld szégyene lesz az elfajzott emberfia,
Emberhúst eszik tébolyában élete alján,
Amikor vérgőzben Isten helyén, sántán,

Tombol a haramia -
A téboly felszámolja önmagát!
Fuss, menekülj Testvér,
Mondj értünk egy imát!

Farkasok közt sikolt agyunk,
Szívünk, akár a nyelv is
A fogunk közt, vérzik, szakad,
De mégis, mégis, talán a megtisztult ember

Az úr dicsérete marad.
Az óra közel, a Föld már alig élhető hely!
Nem tartogatja magát az idő,

- Nem szól közbe, változni kell!
Nincs haladék, zakatol a szív, dübörög a vád,
Dadogna a nyelv is, jaj-veszélyt mormol a száj!
A jövő segítségért kiált,

- Kimentené magát?
Könyörögve mondana imát?
Ám senki sem várja tétlen már a csodát,
Az ember önnön kezével döfi szíven magát,
Tudja, irgalom Istene nélkül nincs tovább -

Az igen és a nem között, őrlődik az ember,
Kié legyen a Föld?
Hallgat az Isten – szerelemmel
Nem lehet eldöntetlen:

Az utolsó ítélet: atomhalál –
És elpusztul minden,
A végső csatán -
És lőn, az igen, igen és a nem, nem,
De akkorra már minden pokolra száll,
Vagy fent lesz a mennyekben –
Isten trónusán,
Így múlik el a világ a haláltusán -
És a teremtés dicső gyermeke –
Isten tanúja és emlékezete:
A jelen és jövő közti idő tűfokán
Megszűnik hirtelen... a halál soron -
Mert az ész helyére az okosság lépett,
Mi nem volt elég a túléléshez:
Lásd a mellékelt, stigmás, groteszk donor-okot!

 

Adventi várakozás
Áldott legyen aki az Úr nevében jön.

Mit kerestek jóemberek?
A karácsony itt van köztetek –
A Tér közepén vár a Templom -
Ajtaja most is sarkig tárva, szinte hallom,
Így szól a Harang: jöjjön el mind, aki árva –
Térj be Vándor, csak egy halk imára -
Lépjünk be reggel, vagy esthajnalon,
Várhatunk együtt a betlehemi Jézuskára.

Oh karácsony, hű szeretet -
Csillognak a gyermekszemek:
Kondul a harang, szól az ének –
Áldás a magyarok Istenének.

Az öregek keresztet vetnek:
Elpusztít a hamis lélek,
Bolygó árny a Hold kísértet -
A harangok szinte hívnak, integetnek
Nagaszaki gyermek kezek –
Bomba tűzben, lángviharban
Ölelnének, – segítsetek!
Visszatért az istenérzés,
Emléke a fájó múltnak,
Nem puszta szó a megidézés,
Érzés nélkül élt sok éven át,
De megindult már a rosszra pácolt,
Sokkra majmolt, újvilági ifjúság -
Vártuk egyre karácsony csillagát,
És most ELJÖTT végre -
Szent Karácsony ünnepére –
Gyújtsunk gyertyát,
Mondjunk áldást,
Énekel az egész világ –
Aki gyengéd, rózsaszívű, gyermeki lény,
Barátja lesz az éjféli fény,
Mert a hun-csillag ma táncra kel-
Boldogan énekel minden ember.

Táncol a Hold, a Föld – s az ég:
Megtörik az önzés szellemét -
De csitt...
Égig érnek a sóhajok,
A bánatok hulláma csapkod,
Szomorú napokon – Elaggott
Betegek tördelik kezeiket, most,
Annak is örülnek, ha egyetlen új alkalom:
Égi jele tárja az elgyötört világot,
Szomjas szemeik elé –
Jöjj el Jézus-király a pünkösdi vigasszal,
Mely előtte jár, éjjel, és nappal,
Mint szelíd őz, és a húsvéti bárány -
Aki parti füzek alján oltaná szomját –
Akit kín vallat, és bűnbakká tesz a világ,
Ahol árt még a hazugság -
A Júdás kárhozat -
Ki neveli fel a remény sólymait holnap,
Ha korhad a test és elvetél a lélek?
Ha vérvirág nyílik a szív koszorúiban – oh élet!
Feledhetjük-e a keresztfát?
Az utolsó vacsorát?
Ki vigasztalhat meg más?
Mint akit gyertyafénnyel vár a világ -
Aki megbocsátást hoz a születés
Betlehemi-ünnepére,
Mely a szeretet és igazság fényessége -
Aki maga az út és az örök élet.

 

Adás hiba: 2x Jónak lenni jó!
Nietzsche parafrázis

A Föld képernyő zöld halála,
Ma átkozódó, jóság álca –
Éjjel jött el a világ vége,
Kihunyt lelkeink kristály fénye.
A sikoltozó, téli szélben,
Ne vigyél Uram kísértésbe!
Vaktükröd szúr sok-ezer éve -
A félelem igézetében -
Sír-kacag a rombolni kész Uránusz?
Megkapaszkodik perzselt egeken –
Amíg elég minden érthetetlen,
Majd visszatér a lélek én urához –

Megromoltak igék, hitek, s a lélek:
Javíthatatlan hajóroncs az élet -

Lovak vágtatnak a tűzviharban,
Felszikrázó hajukból vastűz lobog,
Apokalipszis szánt a földeken,
Paták tépik sebeit – a Föld zokog.
Büszkén rohanunk agyhalálon át -
Lélektelen, fehér emberek –
Elköltözött Isten, s a magánytól,
A Föld gyermeke nagyon beteg.
Akit rendelt, bukott-angyal sírja vár,
Mit nekünk csillagéj, és örök homály?
Zúgjad üdvözülten dühöngő imád!
Jó ember, kerüld a pártos intrikát!

Fény-hazád háza, a nagy-messzi ég:
Ne tűrd a bosszú és részvét örökét!

Kaposvár, 2014. ezüst vasárnap

 

Nimród gyermeke

Lásd, szemedben őr a szégyen,
Ne botorkálj szégyen-szemre,
Szkíták sólyma, szállj az égre,
Légy a napfény, világ éke!

Aki drágább, az a legszebb,
Szárnyalj turul: fényrajongó,
Napnak hívnak vagy csak szentnek;
Üdvözlégy Te örök-való!

Áradj el az életemben,
Mint ambrózia, levegő,
Mint csillaglét vágya bennem,
Kiolthatatlan szomjam ő.

Örök-friss az illatpára,
Tőle édesebb a templom,
Elrejtett ég igazsága,
Imádságos Boldogasszony –

Hogy fejezzem ki szavakban?
Romolhatatlan szerelem,
Örökké hű: láthatatlan,
Vigyázó, büszke sólyom-szem!

Ki legdrágább, ő a legszebb,
A fény, a szó, oly ragyogó,
Nimród apánknak a gyermek:
Csaba szeme: öröm való!

 

A magyar legenda
THOMAS DYLAN EMLÉKÉRE

A hegy mögött, a hídon át,
Csak jött, csak jött az ég alól,
Valaki tudta, valaki várja
A csodaszarvast valahol:
Őrzi dajkátlan álmok pőre őre,
Hajolna pompás hajadonnal, hajnalonta,
Tündérkerti, erdő-elvi, szép leánnyal
Matyó mintás legelőre –

Dalolva menne,
Esküszegő keresztelőre -
Szól az ima mennydörögve –
Halleluja, hallé lu-jah!
Ám hörögve is hiába tiltják már a táncot:
Visszacsalnak labanc sáncot, emlék láncot
Körszakállas enyves ujjú múmiák:
Halleluja, halleluja! Máglya lángot!
Sisteregve, lobog-lobog a szűzi láng,
De a Szer etet és él mindörökre -
Így éghet el az intrikus világ –
Hallelúja – int a fáma:
Feszítsd fel a lárma fára,
Nimród szülte Hargitát –
Bosszú árnyat húz a pápa,
Kereszttel irtott Hunniára -
Írását, múltját tűzre szánva,
Mákonyt szór a napvilágra, Sándor pápa -
Megéget könyvet, tudóst, költő népet,
Kereszt kergeti tűzhalálba,
A kisjézusi BOLDOGASSZONY üdvösséget.
Ám a tűz nem éget meg,
Háromszéki székelységet -
Mert a magja, parazsas láng:

A hegy mögül, a bércen át,
Csak jön, csak jön az ég alól -
Valaki tudja, valaki várja
Alkonyi estén és hajnalon -
Valaki látta? Dobban a szív, és zakatol -
Százados, hosszú éjen át,
Várjuk Esthajnal csillagát,
Csaba népét, Nimród fiát -
Ismerik mind a legendák:
Nagy-Boldog-asszony-BABBA-Máriát -

A Kárpát haza Szentkirályát, hun Atillát,
Ezer éve minden magyar hazavárja valahol,
Aki eljön majd egy, Csíksomlyói, megváltó napon,
A kéksugaras, ezüstfehér, Szíriuszi csillagon.

Szittyák, Magyarok! Nincs más dolgotok,
Teljesítsétek be az ősi jóslatot –
Karacsuny vár, túl a messzi partokon -
Neveljétek fel, és röptessétek ifjú sólymotok!

NTK Horváth Sándor, Kaposvár, december 13.

 

Gnosztikus kör-tükör

A teljes, nem teremtett énem
Vándorútra indult –
Megkeresni vétkem,
Mi végre lettem én szittya-hun?
Kerestem-kutattam az Istent -
Hol teremt világot?
A Föld fölé Napot?
És a hatnapos munka után –
Paradox eredmény -
Vásárnapi szegényt és gazdagot –

Irdatlan agyhomályba értem,
És pentaton csak szólt az ének,
Körös-körül rokoni népek -
Mind Fia Hunornak -Magyarnak –
FEHÉR LÓ Turának, Irának,
Kárpát medencének –

Minő ellentmondás?
Szólt a hang: Jin és Jang!
Nem azonos Istennel a fény -
Lucifer a fél elem jele –
Isten rossz hasonlatának,
Rosszabbik éj fele - démona,
Míg világbíró hun Atilla,
Nimródi Öreg-isten fia,
Ős-napúr királyi ostora –
Sár-csillag, sugárzó magúra
Ha lép, a Föld is reszket vele?
Csak ő tudja mindig egymaga,
Felfogni Isten fájó ragyogását -
Fészket rak a gyöngynek –
Erénye létnek, Teremtésnek
Az önismeret gyémánt kertje –
Az értelem hétfokú hangja,
A teremtő fuga akkordja–
Bezdevéd mágikus,
Nyolcágú, sár-arany csillaga,
Isten arc-azonos önképe,
Benne van igéje, mag lénye:
Tükör szelencéje, -

Benne és általa
Felragyog az ember dicsfénye:
Páros üdvössége,
A szerelem napja –
Az Istenhez nyíló csatorna:
Csak rajta valósul a remény
Végzete, temploma –
A Születés Boldog asszonya,
Ha megérik újra
Az ihlet beteljesedése:
A nem teremtett őslét csókja:
Az élet én-kezdete s vége -

NTK Horváth Sándor Kaposvár, 2014.

 

TRIANON EMLÉKÉRE
Akiért a harang szól

Ki halandó? Az Ég szavát ne költse -
Mint falomb nő, s hervad az emberfalka –
Nem érti, mi fonja ördögi körbe,
Miközben átdühöng az élet rajta -

Nincs semmi méltóbb, bármi tiszteletre,
Mintha gyermek szólna: Drága édesanyám -
Ám szebb példát ad a hűség szelleme,
Mely épít, s nem rombol a szülő hazán.

Nincs több vigasz, mint magyarnak maradni:
Balsorsos-kor ármányai fölött,
Mikor a poklok összefognak, halni
Mártíriumot, a nemzetek között.

Népek Jézusa szétdúlt Magyarország:
Érted szól ma minden, hű szívdobbanás!

NTK Horváth Sándor Kaposvár, 2014.

 

TARIHI ÜNGÜRÜZ
- Halhatatlanok ősök
A népek tengerében -

Ím a Mag folyó -
Hagyomány és nemzetség
Ős minősége.

Nimród s Ankisza
Ikerpár gyermekei:
Hunor és Magyar.

A vaskortól most
Nimród fiainak kell
Megszabadulni:

Elűzve rontást és bajt
A teremtés egéről.

 

SZEMES

A hülyeség ma
Emberi jog, így lesznek
Politikusok.

BÁL UTÁN

Harmadnapokon
Lúdbőrzik minden
Szeszmentes pohár –

ÉRETTSÉGI

Ha szorgalmas lesz?
A neveletlen buta:
Hülyévé érik.

TESZT

Csukd be a szemed!
Nézz magadba – s meglátod
A sötétséged.


Buzgó hívő-ivó

Sarki kocsmába
minden nap betér, esti
ájtatosságra.

A FELEDÉS HÁZA

A sarki ivó
Minden nap kinyit egy kis
Danászkodásra –

Tudd: elnyomatást
Humorral szétnyűni jobb,
Mint bele halni!

Kocsma a világ
arc-kifejezésünket
vetíti vissza."

Újjászületés

tegnap már voltam -
ma "VAGYOK AKI VAGYOK" -
holnap is leszek?

 

Ünnepi köszöntő
1956. okt. 23.

Lelkemben zendülés, harangszó
És fényes kürtök riadóznak,
Oltárnál megáldott szavakból,
Himnusz szól: Pro Patria Nosztra!

Szabadság: '56 reménye!
A legjobbak meghaltak érte,
De emberségük csillagfénye,
Fáklyát gyújt szívünk ünnepére.

Távoli csillagként derengő,
Most visszatérő, égi fények,
„Ötvenhat" vérfoltos egéről,
Visszahozzák régi reményed!

A jövő fátyolát szaggató,
Fényes, égen-járt, hunyadi szél,
Mesél erényről, igazságról –
Új honfoglalásra ösztökél!

Hazát! Hol szüretkor bor dalol -
Asszonyok, édes mosolyáért,
Kacagás kél a hegyoldalon –
Ahol az élet? – ember játék.

Hol, bölcsőt ringat a szerelem,
És a szép, hajnali szabadság
Hagyja, hogy megértés szülessen:
Ott legyen szabad – édes hazánk!

Videovers változat: https://www.youtube.com/watch?v=9hXs08g2ca8&index=55&list=UUYXLALqsJzjildkDHSNuOnw

 

Ügynök törvény

ki kell adni már haragunkat
hogy népünk újra ünnepeljen -
emlékeznek a megcsúfoltak
kit eladtak egy lopott eben -

a kufár zsoldosok nyomában
fekete jaj lapul a földön
jöttek kitépni szíveinket
hangjuk koppan a sírgödörből -

Nem zengünk nekik ostobán,
csupán a halálra volt joguk -
nem alkuszunk hóhérainkkal,
hisz emberségünkért harcolunk

Egy démon tombol elvakultan,
körben ügynökök csapata vár,
így élünk mi csontig kifosztva -
nemzetünk romjain – ős Budán.

Szennyes hazugság áradatban,
mind itt tolong - a sisera had:
mohó keze kincseket keres
hazánk lázbeteg teste alatt.

Ki kell már adni haragunkat,
visszaszerezve most a jogot,
mit Trianonnal bitorolnak
körülmetélt évszázadok -

 

Kalapács alatt a meseország
(Tiborc új panasza - 2004. december 5.)

Nem, nem a tehetetlen szomorúság,
Csak a harag csal könnyet ma szemembe,
Ha már szétszakadhat minden: ágra ág,
Hazugság rombol a tarlott szívekben.
Mondjátok meg! Hallgathat-e a költő?
Mikor ebek harmincadján az ország?
Látván, nem lesz elég egy emberöltő,
Feledni a rontást, a meghasonlást -
Koncért, vagyonért és hamis eszmékért
Hagyja cserben újra, testvér a testvért,
Bűnrészes mind, ki bűnben szerzi hasznát!
Elitek mérgezik a nemzet lelkét,
Vélt koldusként él, s fél itt az igazság -
Újra elárultak szép meseország.

 

A hazát meg kell váltani
(In memoriam: 2006. okt. 23.)

Lüktető éj, zuhan, egyre tovább,
Az ünnephez embervér tapad -
Torkon ragad a vad indulat -
Szitok tör falat haragomon át,
Érzem a pokol izzó parazsát,
Szívemben bűnvádak konganak -
Megsebez a tűztollú holnap,
Mert késve érkezett a szabadság,
Ami alamizsnáért kopogtat,
De nincsen, aki ajtót nyithat -
Jaj, körülmetélték a múltat,
Az élet vizei elapadtak,
Dögevők gyűlnek népem tetemén -
Boldogasszony kirabolt menhelyén.

 

A bárány bűne
(A forradalom után)

Hideg napok jöttek, börtön éjszakák,
A nép mégis az önkényre szavazott -
Majd eljöttek a vészterhes hajnalok
És megköpdösték a vérző Messiást.
Nagy Heródes és a kufár társaság
Partit adott sok, cinkos, jó barátnak –
Így adták tudtára a nagyvilágnak,
Keresztre küldte Júdás a Messiást.

De Húsvét után a nép élni akart -
Énekelt, rettegve az ébredéstől –
„Tanítsd meg nagy Isten túlélni a bajt,
És mentsd meg a Várost Nagypéntekétől!":
„Kiálts reánk, hogy ne feledjük Júdást,
A gyilkos tort, és a hazaárulást.„

 

 Magyar holokauszt
1849–1919–1956

Omló testek alá hullnak
szemek fényén nap cikázik
fosztogatnak mohó ujjak
puskacsőből vér virágzik

Virágillat orgonája
ömlik el a délutánra
ájult eső karikája
mossa arcát mindhiába

Ím a halott kiterítve –
vége! többé nem beszélhet
hideg költözik a tájra
költögetik ám hiába
Isten áldjon Jó barátom!
sötét gyász lebeg a fákon
itt fekszik mind kiterítve
az aradi tizenhárom

Kardlappal ver a diktatúra
nem csillapul a bosszú szomja
Magyar Isten ne hagyj magunkra!
hogy ne jussunk mind Habsburg zsoldra!

Omló testek alábuknak
szemek mélyén jaj csírázik
születnek hősök és halottak
a koponyákból fű virágzik

Isten veled Jó barátom!
néma gyász lebeg a tájon
itt fekszik a temetetlen
ezeréves magyar állam.

Trianonnal ver Európa
nem csillapul a bosszú szomja
Magyar Isten ne hagyj magunkra
hogy ne keljünk mind vándorútra!

Isten veled Jó barátom!
sötét gyász ül a határon
itt zokog a milliónyi
Trianoni 48/56-os Tizenhárom...

Video:https://www.youtube.com/watch?v=52EVKmRfssI&index=7&list=UUYXLALqsJzjildkDHSNuOnw

 

Atyák és fiúk

Ma, újra, fény sugárzik bennünk,
Itt az idő igazzá lenni,
Még él a sárkány, - csak vér árán
Tud a szabadság megszületni.
Homályosan is, tükör által
Oltalmaz, - ki magyar, benne él –
Nász nélküli Boldogasszony hív -
Fénye árad életünk egén!
Ne vacogj hát, ha hív a próba:
Zengjen a dal, lobogjon a láng,
Atyáink templomában fiúnk
Jézus arcával vár feloldozást.
Árpádhon, hősi köntösében
„Mária országa", vár reánk:
Szabadon szárnnyal sólyomszárnyon
S letépi az önkény fátyolát –
Csatába hív a székely lélek
Jézusé lesz majd az ítélet –
Megvívjuk Atilla városát –
Hargita zúg, s hoz feltámadást!

 

 
 

A Terror háza homlokára
In memoriam Mindszenty József

Imára, hitre születtem,
S most cellám mélyén hallgatok -
A vörös alkony visszaránt,
Tetemre hívnak csillagok –
Nem kell moszkvai hírharang,
Sem hamis próféták szava –
Többnél több mint giling-galang
A rab igazság fóruma –
Csak tiszta forrásból meríts!
És jól vigyázz, mert mérgezett
Itt minden hírhedett csoda –
Befonja létedet a pénz,
S megöl a mammon maffia.
Üveg-beton silók között
Vakít az ész sikátora,
És napra-nap kamatra nő
A holokauszt mámora –
Túl blődi Óperencián,
Ahol hatalmas úr a pénz:
Nyomorra vészt hoz Ábrahám,
S a bank-harács törvényeként
Megbélyegeznek semmiért!

https://www.youtube.com/watch?v=x5Yx23esA6M&list=UUYXLALqsJzjildkDHSNuOnw&index=61

 

Tél: 1956

Fagyott: „a Hold, mint téli kobold"
Ragyogott a fekete égen,
Mutatta, hogy az agyhalottak
Közül, nem menekülök én sem.
Bolyongok, és ha majd' megfagyok
A roppant Tél jég-vitrinében,
Tüzet gyújtok, és jelet adok,
Itt halt meg minden reménységem.

Buda és Pest, „Te ősi város",
Lyukas zászlókkal meggyalázott,
Rőt egedre írom fényjelem, -
Elátkozva és reménytelen,
Felírom október egére:
Itt halt meg 56' reménye.

 

 

Seregszámla
Ötvenhatos veterán

Mindig alázva, félre lökve,
állok „bolond a hegytetőn" –
megrabolt szívű, semmi koldus,
földhöz csapom a fejfedőm –

Uram Isten – szólok magamhoz –
elrontottam az életem,
megvertél büszke, szabad szívvel,
mikor magyarnak születtem –

Kártyára, nőkre, jó-barátra,
tellett időm, és kedvem is,
de bánat, baj bogáncsa karmolt,
ha jártam a sors erdeit –

Már földre döntve, alig élek,
jó szóra sóváran, szenvedőn –
más hiányom nincs, mégis félek:
elfogy lassan a tetterőm –

Uram kérlek, ne hagyj magamra,
szabadságharcos vén vitézt,
leharcolt szívű, árva koldust,
megaláz minden semmiség –

Uram kérlek, ne hagyj magamra,
száll fohászom a szent hegyen,
csak egy perc és dalolok újra,
hisz' hozzád szól most is énekem.

 

Lehull a lepel
SZISZ' EMLÉKÉRE

Dübörög a változás,
"minden fáj, mi gondolatot ébreszt",
akkor hát: hadd fájjon az igazság!
Garabonciás diák!
Mondjunk el Jézus lepléért

hamar egy imát!
(mielőtt a szó elolvad, mint a hó)

De ne a voltért
ünnepeljük a tegnapi változást,
nem kell, mit a feledés
már kétszer is átszitált!
Hanem mi itt dadog, dobol,
fáj az ajtó mögött valahol -
Ám az mégsem a makacs pokol,
csak a kiskakas kukorékol harmadszor.

Okos szemében száz, új dolog,
a küszöb felett rád nevet,
beszól jövőd az ablakon,
öledbe ejtve a harmatos holnapot,
harmadnapon.

Ásó-kapa nagyharang - mondja
ismeretlen ismerősöm - neki nincs gondja -
Állunk ünnep-arccal hideglelősen,
kagylós éj tűnik tova,
hova fut sietősen ismerősöm - ki tudja?

Pokol-harang üt fejemre,
az évek négynegyedében: tél, nyár,
és a gazdag ősz is jön már - tavasz
fiak négyszelű kottáira zenél a szenvedély, -
Nem rég csókba-tört asszonyszeszély
harapta ajakamat éjeken át!
És most fiam áll előttem dalra fakadva -
Szememben sósak a könnyek -
Mindig van közöttünk egy,
kinek pénz, hatalom, üzlet,
másnak a tövises sorsa... egyre megy.

Lüktetéstől teli érkupát ürítek,
szívem olvas a sötét jajvetésben,
vak ábránd a tegnapi remény,
tipródva járok a barna víz színén,
nem tagadom meg vádló szemetek,
nem tagadom a szivárvány könnyeket,
némán állok anyám sírja mellett -
Élete kudarc - a sors fintora,
hiába szenvedtem volna?

Akárhány sorsa-zúzott költőember
igéit vesztve,
hever a porban haldokolva -

Szívem olvas a véres jajvetésben,
könnyezve járok a vízen lázadozva,
torkom szorítják halott énekek,
a talp alatti csendben felzokognak
kárpótolatlan, sors-törött életek.

Magára hagyott, halva-született remények
az utolsó forradalom után -
Hamis szelek jártak ott a téli vár fokán,
ki hallgatta mit beszélnek?
Már üresek a ketrecek, cellák, barakkok,
egy sem volt igaz, ki hangosan szólhatott -
Áruló mind, akit idegen érdekek vezetnek!

Ivoir szemű szellemek
(ma) iszamós emlék-hullámverésben
tajtéktúró fövenyen temetnek,
az ollóvágott nád alatti csendben a rák,
fénytől-, reménytől magtalan magának rág.

Zúzós kagyló éj süvít,
fából rótt ladikok felett,
vízlepte, halotti földeken üröm, és jaj!
káka, hínár, békalencse - ingovány
a szerencse, ahol mindig közel a baj.

A mocsarak alján elkésett finánc a nyár,
örömtelen, megrontott életekre megfájt,
hervadt, tiszavirág évek
számtalan sokasága vár -

Körülvesz az árva, árva-
árva napraforgók sárga szomorúsága,
de ha jön a változás,
majd kitakar a sás,
és a sárból a magtisztító,
ifjúi lobogás talpra ránt!

(Szisz': Szilágyi Domokos erdélyi költő) A majom titkos küldetése A 3. világháború küszöbén,
A semmi képe tovább rajzolódik,
Gnóm arcáról, azt hittük, uralkodó -
Él frissen -, emléke csirázik bennem: Habsburg király, mint majom misszió? Még én is cipeltem a vélt keresztet,
Ám vakablak azóta minden ideál,
Kit a történelem szélnek eresztett?
Nem lesz király, az utolsó után -
Betelt az Átok, feldőlt a pohár.

 

Most Gellért árnya hull a holdvilágra,
Mint sebzett madár égi röpte, száll
Repesve, egymagában ágról-ágra -
Szája véres, a bosszú megsebezte,
S lökte a hióbhír éj-verembe -

2
Egy ifjú pap állt házunk udvarában,
Száján oly édesen szólt a lélek,
Hisz rabja volt az idő pápaságban,
A láng-bigott hit igézetének.
Aki Isten országát látta nőni,
Felhőként égő hazánk fái felett,
Nem önmagát, és egyháza romjait, -
S mert zörögtek ott a csontok szüntelen,
Keresni indult poklok papi árnyait.

És ez az Egyház ad erőt?
Rabló, új vandálok ellen?
Minden elpusztul: zeném, virágaim, hitem,
Mint kékje vesztett ég, ha megfakul,
Minden érték, szépség, már a porba hull?

Újvilág vandáljai ante portas!
És jön majd maga a részeg halál,
Újra jön az Antikrisztus rémuralma?
És a szentszék milyen szertartást kínál?

Pusztult Dante, Mózart, Jeanne D'Arc,
Radnóti, Petőfi és annyi más -
Ám, hiába volt a szenvedés, halál?
Ha nem javult meg mégsem a világ.

Hol a trubadúr?
Aki látta Róma pusztulását,
A vakító szégyen tetanusz lázait?
Ahol az ember-lét pokol,
Esztelen kárhozat, és vad szadisztikum.

Kereszttől keresztig árad a lélek:
Apró vércsepp kövek kövesednek
Kálvária Jelet róva, fel a Hegynek -
Az infernóban új világ született:
A bűnbak megismerte a fegyvert –

A máglyát, a jézusi szerepet, -

A titkos szabadkőműves jeleket:

Novus ordó seclorum: Új világrend,

Truman, árnya hullt a Földre:

És két várost borított tűzözönbe -

Örök stigma lett Emberárulása,

A tébolyodott, majom új ragálya,

Atomhalált hozott a világra.

Azóta együtt él bennünk minden,
Istenáldás, és bűnös szellem,

Fekete mágia és Lucifer,
A mea culpa és a kegyelem,
Rajtunk is múlik, ki jön fel a fényre,
Kinek lesz erénye, reménye, újjászületése,

A végtelen szenvedés tengerén -
Ha végül eljön közénk a Fény,
A feltámadás Jézus-ünnepén.

Kaposvárról, szept., 26-án.

 

Legenda
Mirigy és Anahita küzdelme

Kezdetekben volt a rózsaujjú hajnal,
Ártatlansága szőtt reményeket,
A szív virága felfakadt a dalban,
Káin Ábellel békén élhetett.

A kezdetekben nem volt hangos sírás,
A jaj vetése még csak kivirult,
Bár égett szemében a mohó-világ,
Az oltár előtt mégis leborult

Ám vége lett hamar a kezdeteknek,
A Templom népe újra elbukott,
Mert rabja maradt élete a dölyfnek,
Mit Káinként szemében hordozott.

Lelkében dúlt a babiloni selma:
A kéj-sóváros lárva arc felett
Hatalmas volt a csábító legenda:
Bűn és Félelem rajzolt reá jegyet.

Azóta is a rontás útját járja,
Pénzt harácsol s hazátlan bolyong,
Űzi-hajtja lényét Mammon világa,
Mit hasonmása rég lelkébe font.

A Rossz gonosz kiáltása most a rassz,
Mi hozzá tapad megmérgez mindent,
Szétrágja életed e sisera had,
Aki rémálmában legyőzi Istent,
És sátáni dúvadként megugat.

Ki az ki poklok mélyére zuhant?
Amikor testvérét likvidálta?
És nem talál a homályból kiutat?
Hiába rejti emberi álca –

Ugye ismered őt? – fenyeget, sugall,
Követel – szövi hálóját - éket ver,
És a történelem zavarosában,
Így él hasznát lesve mindig éberen.

Bölcsesség, belátás, értelem – ugyan?
Bár jól tudja mit mond a Biblia:
Cselekedetek szerint ítél Isten,
De szívében mennyország-álom nincsen,
Örök harcban áll a Föld népeivel!

 

Valami készül

Az Idő lavinái mit tornyoznak
A Kárpátok gyászkoszorúi felett?
Ünnepelni kellene, de nem lehet:
Fogva tartanak az élők és holtak.
Lesz-e gyümölcse a vajúdó kornak,
Amit kárvallottan is elviseltek,
A préda vágynak, mit úgy megszenvedtek?
Vagy kataklizma jutalma lesz majd holnap
A vérforraló feszültség és harag,
Amit a trianonok felhalmoztak?
És ha a válságok bombája robban?
A cionista, kufár, Mammon árnyak
Megágyazhatnak az atomhalálnak,
És a Földanya végleg belerokkan...

 

AZ ÁRULÁS STIGMÁI
1919' szabadkőműves puccs

Ma iszonyú gazságokkal telten,
A meghasonlás sírt felettem,
A hazát szapulják labanc népek,
Kik Atilla sírján élnek:
Idegen szívű, kincsre éhes,
Lélekkufár söpredékek!

Szomorú hűségben némán sírtak,
Kik a hazáért éltek-haltak,
És most rettegve gondolnak arra,
A hazát ma verik dobra,
Az ország-tolvaj, bujtogató,
Lélekkufár söpredékek!

Porba, ezer éves kincsek hullnak,
Mind tanúja a dicső múltnak,
Rémhír Hióbot nevelt az árulás:
Ellopták a Szentkoronát,
Bécsben szapulják nemzetünket,
Ország-bitang söpredékek!

1919 örökösei

Trianonban árulják a földet,
A kérvényt író „hatvanezrek",*
Intrika, bosszú, őspatkány népe,
Mind a magyar sors ellensége,
Mindig nemzetünk zsírján éltek:
Képmutató söpredékek.

Banksarcon tartják a bennszülöttet,
Ki harácstól, szipolytól feketült meg,
Demokráciát álmodik a nyomor,
De mert nincsen hűség, rajtuk ütnek,
Kútmérgező, enyveskezű,
Lélekkufár söpredékek!


 

 

2014.

Liberóval árulják a hazát!
Ez már a végkiárusítás!
A Magyar föld, ama varázsszőnyeg,
Amit mákonnyal szereznek meg,
Sivatagi, hamis lelkü,
Lélekkufár söpredékek.

Magyarok!
Ne verjétek félre a harangot,
Tapossátok el a bitangot!
Kopjára-kaszára jóemberek!
Űzzétek el az ellenséget:
Az ország-rabló, esküszegő,
Lélekkufár söpredéket.

 

Kézzel ellenőrzött EU 2014.

Talán, ha május éjszakákon,
A holdas éj szegélye feldereng?
Mi ketten új hazátlanok:
Együtt nézünk át miérteken?

Halihó, visszavág a gárda!
Halihó, legyűr a némaság!

Nincs értelem, csak sértő sarcra égés -
Nincs félelem csak gettó lázadás.
Mi nem remegve, nem kárálva égünk,
Mi nem szemezhetünk japánosan:

Csak halk, halálos, választási estén,
Ketten szavazunk a jobbra: Te meg én -

 

BÖLCSESSÉG ISKOLÁJA
Nyelvről, lélekről, hagyományról –
I.
Légy elpusztíthatatlan, mint a gyom!
És elkerül a testi, lelki kórság.
Táplálkozz a lelki régiókból,
És majd felsőbbrendű éned vigyáz rád.
Ne kívánd a hites templomokban,
Racka médiában, falra szórt igét!
S tégy meg mindent, hogy újjászülessél,
Ha nagy éned, ego börtön-éjben él!
Isten adja a pálos lényeget,
Mit anyanyelvünk őriz és szeretet -
Ne szennyezd hát az azúrkék eget!
Oly béke az, mely miértünk köttetett,
II.
Ki önmagát emészti, nem szabad –
Elbukik, feledve, benne van az ész,
S ha megtartja létét önmagának?
Elveszíti azt, mert sosem lesz egész.
Mammont szolgálja, s az ősi titkot:
Fáj a Földnek a luciferi ember, -
De visszatér, ki értünk áldozott,
S újjáteremti létünk Jézus Isten.
III.
Már nem várok kaftános álpapokra,
Csíksomlyón él egy jézusi ország.
Megtértek a hegyek a pallagokra',
Hol fogva tart a nyelv, a szabadság.
Ha nem imádjuk népünk Nagyasszonyát,
Nem épülhet fel szívünk temploma?

Nálunk kilincsel minden lélekkufár,
Örökség Tolvaj: Hanta vírusa?
Egyek vagyunk a nemzet tagadásban?
Megtagadjuk magunkat, s apánkat?
Lencsén kótyavetyéli el kincseit,
A szégyentelen, bamba alázat?
Imádkoznak Mammonhoz, Adonájhoz,
Bankhitelre adják az életet -
Atyának hívják talmud Ábrahámot,
Ki megrontotta szittya népemet.
Hát térjetek meg őseink hitéhez:
Nimród-véreim, Pálos rokonok!
Közel a vég: Az Utolsó Ítélet:
Támadjatok fel, székely magyarok!

 

MAGYAR HUNIKUM

Kiválaszt a nép
Ma egyet maga közül:
Őrizze holnap:

A nemzet bizalmát
Hitét tűzön vízen át!

És az eredmény?
Kettős állampolgár szab
Holo regulát

Hogy tartsd a pofád:
Jön a kilakoltatás –
Kell már a szállás.

 

AZ ÉLET SZENT

Van még tovább, hiába védenéd,
A hazaárulót, kit templom képvisel?
A jótállás lejárt, már véget ért
A lélekmérgezés, újra hinni kell!

Mert mi bűn, az mindig szűz kereszt lesz.
És ki tudja? lesz e új fogantatás?
Ifjú pap, a nászban is eretnek,
Mert szentnek tudja a szerelmes imát.

A teljességben minden földi lét,
Csak szerelmi küzdelem és bajvívás,
Az égre nézve, mégis szűz a fék:
Vágy nem tudja mi a papi hivatás.

Szenteld hát magadat Teremtésnek,
Ne jónak, rossznak, égi széptevésnek.

 

 MEGSZÁLLÁSUNK JUBILEUMÁRA

Az első versek - majd a börtön évek.
A véres hóban vergődő madár,
Kezeden - arcodon az idő jelei, -
Halál járta út, mely karjaiba zár.
A csönd. A tél. A világ-egyedülség.
Az ember emésztő dühe maga ellen.
A fölingerelt eszmék, mint a tüskék,
Hűség karmai Tebenned és énbennem.

Cion sírásója támadt a magyarnak,
Kigúnyolják szomorú történelmét.
Uram, adj megnyugvást a megtagadottnak,
Ne oltsa el hitét a keserűség.
Égre csap már az árulás illata,
Megcsúfol a rontás Júdás szava -
Hiába múltak el a börtön évek,
Tort ülhet feletted ellenséged?

Béklyóban jársz ma is a börtön udvarán,
A mammoniták mázas, vörös alkonyán –

NTK Horváth Sándor

*'919-ben 60ezer hazaáruló kérvényben kérte az antanttól hazánk teljes megszállását.

 

A  pénzpajzs áfiuma

Mennyi hazugság van a világban?
Nem csoda, hogy az emberek hazudnak -
Az élet érdekes, de alvilágban
Szolgálja a pajzs, a hamis alkukat –
Mindenki jól akar élni - csak ennyi -
Festi magát, és megzsarol a semmi,
Hiába olvas költő a jövőből,
Nimrud népének kell kárpótlást fizetni.
A világ elveti az üdvösséget -
Mákonyra vár a balsorsos élet,
Az Óperenciás tengeren is túl,
Hazugsággyárak papjai miséznek -.

Élhetnénk mi édeni szeretetben,
Ahol a kurta farkú malacka túr,
Mégis, haragot gyűjtve, gyűlölettel
Űznek, Bűn versenyre Luciferrel –
Hogy mérgekkel irtsák ki a népeket?
Hasadjon a menny, fájó fejünk felett?
Bár Kárpát-hazánk a nimrudi éden,
Éljünk rongyosan, kifosztva, szegényen?
Ím, a megrontott élet, pénz világa -
Hol „egyenes beszéd”  nevel árulásra?
Kopár a szív és haldokol a lélek,
Nem számít, csak a Júdás-pénzes-érdek.

Recseg-ropog a megcsalt társadalom,
Nyomorba dönt a bankadóság csapda.
Stróman pártot választ a sokadalom,
Aki népünk bizalmát bitorolja!
Magyarfóbnak csak préda a magyarság -
Ne tűrjük tovább a nemzetárulást!
Törjük össze a trianoni igát -
Ezt kívánja most Boldog-asszony anyánk.

NTK Horváth Sádor, Kaposvár, 2014. jan.22.

 

SOHA NEM KÉSŐ

Igazság parafrázis:
Újévi köszöntő 2014.

"Vége az évnek”,
Jönnek az új napok, éjek,
Nem változik semmi, -
Szilveszteri pezsgő,
Némi bolyongás, vedlő
Utcákon, olcsó tűzijáték, ennyi -
Ünnepi a harangszó,
Ám hiába zeng a szó,
Elégedetlen a rabosított tömeg,
Kőszíve didereg –
„Isszuk a hajnal mákony italát” -
Vonítnak a kutyák,
És jön-jön a feltartóztathatatlan izzó katlan,
A másnapos valóság, 56-ban, 2006-ban,
Az igazi másnap, az agyban –
 

Nem is bál,
A szilveszteri éj?
A bú-ék küszöbén?
Talán temetési tor?
Reményünk tetemén?
A tegnapot temetnénk?
Ki tudja már hányadszor?
A tegnapok végóráit, perceit kidobnánk, -
Egyetlen vagyonunkat, az éltető idő-tortát, -
Mint viseltes ruhát -
Kivágnánk, mint megunt kvóta-korlát korfát,
De velünk az idő sosem cicáz, -
Ránk hull, mint eső, mint korom,
Az igazság: a rádió-aktív por,
Teljessége roncsol, guanó vastagon,
És nem mossa le sem pezsgő, sem a bor.

Az asztalokon sonka, csemegék, virágcsokor -
Árad a zenebona,
Már teljes a kakofón demokrácia:
Omnia vincit ámor – rabszolga szodómia:
Iszunk és táncolunk az éjben,
Iszunk csak jó kedvű, oktalan reménységben -
Hónunk alatt szorong a múlt III/IIl-as lajstroma:
Bűnök, és árulások, sietős menekülések sora,
Rettegő, lírai magányok, szép fogadalmak,
Régen várt, elmaradt forradalmak,
Hogy egy kis emberséget hozzon majd a holnap.

 
Megint elmúlik egy év, ezt kongatja az óra,
Mikor elüti az éjfélt – körbe halad,
Az áldozat sírva-kacag, keresi a havat,
És becsönget egy szóra –
Mindenórás, pezsgő vigasz, durranóra.
A Föld már csak ilyen, míg szívünk meg nem hasad?
Pestet megelőzik a csókok, emlékezések -
Igaz-Barát koccintások Székelyudvarhelyen -
Bár a világban talány az isteni rend,
Talán, mégis eljön ma hajnalban a remény?
Mindenkinek – szent
Újévi fénnyel, majd torkon ragad,
A brutális, igaz pillanat,
Mikor megölel a halálos csend,
Mert az igazság most is távol,
És a remény néma árva marad.
 

NTK HS, Kaposvár, 2013. szilveszter

2014. a zsidó. befektetők perzsa vására - Motto: Már nincsenek államférfiak, Kik a hazáért színt vallanak!

Az Emlékezés Egyeteme
2014. a zsidó. befektetők perzsa vására

 Már nincsenek magyar államférfiak,
Akik a hazáért élek és haltak:
Törpe akarnokok, hamis cselédek,
Törvénykeznek, a rabosított népnek –

Stróman-párt manipulál éjjel-nappal,
Tele a padlás zsiresztény kacattal -
Menekültek voltak apáink egykor –
Hirdeti a médiás szerv-orr kóntroll -.
Kinek a magyar trikolór csupán rongy,

Az mondja, csak parlagi szérű e Hon:
Nekünk hitünk, nyelvünk, írásunk sem volt, -
Szól a nemzetáruló, Simon kolomp.
Haynau "Finnugrista," kazár népe,
Szemet vetett Atilla örökére –

Már nincs a törvényben hazaárulás,
Mert kettős állampolgár szab regulát.
Vaskori polip köt bennünket gúzsba -
Ez a magyarfób, mammonita "druzsba".
Nimród csillaga, lépj a Napkapun át,
Áraszd el új fénnyel a Kárpát hazát!

Itt az idő, szabaddá lenni: Rajta!
Ne habozz már Testvér, állj végre talpra!

Kaposvár, 2013. Karácsonyán, -

 

A SZÓFEJTÉS MAGYAR TITKA
"Nyilas Íjász: Abu Hun, az egyiptomi Szfinx maga"!

Ő az a számos? Ki az ég nedűjét
Megkeveri és tölti poharába?
Íme, a Rébusz - a Titkok rózsája:
Hieroglif Idiómák talánya -
Szójelek, ige-szülte szövevénye -
Istenek és héroszok mágiája:
A szellem, Ég-Föld közötti csodája:
A megidézett halhatatlan ige:
A töménytelen ősnyelv költészete –

Hajlékony kulcsával nyílik meg a kép,
Mit a kartus karma magyarul mesélt,
Íme, a múmia, mint asztrál-halott,
Piramisokat rakott, s máig hatott,
A kristályragyogású, ősi szellem:
Megfejthető ankkal, s rovásjegyekkel -
A nyelv- mi velünk élő történelem,
Mit a világ első népe alkotott -

Ki az a számos, ki az ég nedűjét
Megkeveri és tölti poharába?
Ki az ezerarcú NEM? - a jó Atya,
Aki hajtja - zúgatva a szeleket?
Ő az élő kereszt és a goj lába -
Azonos az idő, élő Urával,
Aki fiaival jött erdélyi Hunniába.

Nagy Nimród - Ataízisz unokája -
Te mond meg Nimród:Magyar-hun jó Atya!
Ki volt az Úr, messze nyilazó szava?
Kör kereszt, pártus napfia - vérző ló
Csámborgó, perelő, szkíta úrfia?
Ki az a számos? ki az ég nedűjét
Megkeveri és csak tölti magába?
Ki az ég titkait, feledve issza,
S a kétnemü világ pöreit vívja, -
A honni íjász nilusi írnoka?
Avariszi sírok őrző gondnoka?
Pereli hősi legendáját vissza?

A két világ ura - mindenki tudja -
Avar aranybika, a napba hullott,
Égi gulya kanja - és suhog-suhog
A magyarrá vált király...élő kardja!
Áll imaszékén Magyarszék táltosa,
Hiero Solyma főpapja, prédikál,
Körötte kiégett romokban áll
Szkítapolisz, Ataízisz városa -
Itt élt Atilla, az Isten ostora,
Igen, Ő, a Kárpátok Géniusza, -

Ureusz kígyó Szkitia homlokán,
A világbíró ügyelő karakán –
Tán a legnagyobb király, Nimród után -

Ma már, ki tudja, kinek volt rokona?
Innanna: Szumir és Káld Istenanyja?
S a nádi hunok Atyja: Isten magja?
Csak a szél zizegi öröktől fogva?
A Turull, s az Aranyoroszlán napja
Véste vonását a rejtélyes arcra?
Emberfia, talán, nem tudta soha,
Hol volt Nimrud király régi otthona?
Az őskori ég legfénylőbb csillaga –
Este indult és hajnalban tért haza –
Isteni fejéke, a Szentkorona, -
Lába alatt a vizek birodalma –

Ő ama Király, ki az ég nedűjét
Megkeveri és tölti poharába –
A teremtés, örök világossága -
Minden hunor-magorok, Atyjaura,
Egyiptom, s Babilon aranypárduca –

Arvisura, a világ igazsága, -
Nimrud, a Teremtés első királya!

Jegyezte: NTK HS, Kaposvár, 2013. 01.01

 

KARACSÚNYI ÁLDÁS

Kérlek, Teremtő. Boldog Anyánk,
Hallgasd meg szerelmes imánk!
A Föld, az Ég a tenyeredben,
Tengereid, csillagaid,
Egyetlen dalban zengve-zengik,
Dicsértessél Öregisten,
Anahita szerelemmel!

Szívemből kiáltok: Istenem!
Hozzád száll szomjazó lelkem:
Édes hazánk védelmezőit,
Nimród apánk gyermekeit,
Áld meg hittel, kegyelemmel,
Kara-csúnyi, fényességes
Szabadsággal, szerelemmel!

Te megtartottál Öregisten,
Halhatatlan seregekkel, -
Most Hunor-Magor reménységgel,
Székely-Magyar szíveinkkel,
Áldást mondunk: Isten-Isten!
Karácsonyi, fényvárosi,
Boldog-asszony ünnepekkel!

Lejegyezte: Öreg(Nagy) Trézsa, Karacsányi Alexander

*   *   *

HUANG DHI Kr.e. 3. ezer

Hódolok Huang Dhi előtt,
Aki ősi Hunnia fénye volt,
Aranykor, mágus papjaként,
Pilisi-Szkítiában alkotott.-
Ám, Kinába hívták el őt,
Hol tudós császárként uralkodott!

*   *   *

A PARAKLÉTA HAGYATÉKA

Kunok tündöklő virága, Máni,
Az utolsó, jézusi apostol -
Vigyétek hírét, hogy rokon ági
Vérei vagyunk Nimród Királytól, -
Hiszen Hunnia színe-virága
Tanult írni Manikeusoktól.-

*   *   *

Regnum Marianum

Csak Boldogasszony
Szent Koronája tart meg
A magyar úton.

*   *   *

Holografikus matrix

A pont végtelen
Egy atomba belefér
A világegyetem.

*   *   *

VÍZÖNTŐ-ISTENÉRZÉS
Ma bűnbeesés, -
de holnap Istentudás
vezeti utunk.

 

KRISTÁLYKOPONYÁK
Az eredet nyelve

Játszanak
Az égbolt hárfa hangszerén -
És végidők vihar-zenéi
Zúgnak itt –
Hozzátok szólok most emberek:
Ne féljetek!
Bocsássátok meg a világ bűneit!

És bocsássatok meg az isteneknek -
S az ellenük is Vétkezőnek –

Isten nyelvén szólok hozzátok,
Árvák, szeretére éhes,
Oktáv Időkön túli Múlt feszít, -
És ma is,
A Magyarok ős nyelvén hordozom,
Testvéri, áldott állapotban,
Boldogasszony Anyánk – "Nimrud Titkait".

*   *   *

A HARMADIK ERŐ:

Sötétség és fény,
a két pólus peremén,
halált szül az Én:
Bipoláros a remény,
míg él zsidó, s keresztény.

*   *   *

 

 A BÖLCSESSÉG ISKOLÁJA
Nyelvről, lélekről, hagyományról –

I.
Légy elpusztíthatatlan, mint a gyom!
És elkerül a testi, lelki kórság -
Táplálkozz a lelki régiókból,
És majd felsőbbrendű éned vigyáz rád.

Imát mondanak a templomokban,
Racka médiában, - falra szórt igét,
S Te mit tennél, hogy újjászülessél,
Ha nagy éned, ego börtön-éjben él?

Isten adja a tiszta lényeget,
Mit, anyanyelvünk őriz, és szeretet -
Ne szennyezd hát az azúrkék eget!
Oly béke az, mely miértünk köttetett,

II.
Ki önmagát emészti, nem szabad –
Elbukik, feledve, benne van az ész,
S ha megtartja létét önmagának?
Elveszíti azt, mert sosem volt egész...

Mammont szolgálja, s az ősi titkot:
Fáj a Földnek a luciferi ember, -
De visszatér, ki értünk áldozott,
S újjáteremti létünk Jézus Isten.

III.
Már nem várok kaftános álpapokra,
Csíksomlyón él egy jézusi ország,
Megtértek a hegyek a pallagokra',
Hol fogva tart a nyelv, s az igazság!

Ha nem imádjuk népünk Nagyasszonyát?
Nem épülhet fel szívünk temploma, -
Nálunk kilincsel minden lélekkufár –
Örökség Tolvaj: Hanta vírusa

Egyek vagyunk a nemzet tagadásban?
Megtagadjuk magunkat, s apánkat?
Lencsén kótyavetyéli el kincseit,
A szégyentelen, bamba alázat?

Imádkoznak Mammonhoz, Adonájhoz,
Bankhitelre adják az életet -
Atyának hívják talmud Ábrahámot,
Ki megrontotta szittya népemet.

Hát térjetek meg őseink hitéhez:
Nimród-véreim, Pálos rokonok!
Közel a vég: Az Utolsó Ítélet:
Támadjatok fel, székely magyarok!

 

 HALOTT TITÁNOK VÁROSA
Hiero sólyma emlékére

E helyre, többé, nem tér vissza Isten -
Halott köveket koptat az alázat -
Ellopták Melkiczedek városának nevét,
Ahol, mindent szentélyt, egykor meggyaláztak!
Amit nem rejhetett el az ég -
Nincs új legenda a nap alatt,
Amit ma a pénz, vagy ama nép,
Férfi erek mentén körülmetél! -
Végzetes pecsét metszi rá jelét,
Szentelt tűz ágyán elég a bűnbak,
És fájdalmas sóhajt szül a szél,
Ha elszenesült lábak lobognak,
Infernója útján - a poklok küszöbén,
Nagypénteki stigmát mormol a szombat.

Mégis reánk vár a napverte táj,
Ma már hamis a szem, a szó - a száj -
Ahol, a nők sohasem dalolnak, -
A költészet szépsége elapad, -
Lehúz a szombat, s megöl a magány -

Kardjába dől az utolsó Titán.

 

 A PILISBEN
(a téli napfordulón)

Ziribáron születik a fény,
A kara-csúnyi Nap ünnepén -
Ezer éves szkíta üzenet
Száll, a dobogó kövek felett.
Mindenütt mítoszok, kőjelek,
Ősi Szentkirályok üzennek –
Fényözönnel záporoz a nap,
Mikor az ősök megáldanak...
Egykor itt ünnepelt a fény,
A Kárpátok szíve közepén –
Miről azt hittük, elköltözött?
Megcsillan a fák csúcsa fölött:
Kései utazó ne feledd!
Ég-föld közt, él még a szeretet:
Megérint az aszú lehelet –
Érzed, az illanó éveket –
Int felénk a múlt, s megannyi Ős,
Napforduló varázsa bont időt -
Szívünkre száll a tündéri kép:
Amint Szép Özséb, előre lép...

 

 ÉLD AZ ÉLETET
„AMIKOR SZÍVEMBŐL SZÓL AZ ISTEN"

Nem kell olcsó vigaszokat keresni,
Vesztett csaták, düledező tanyák,
Kopjafák közt, most még nincs mit tenni:
Elmúlás a végzet – láss, légy, érezz!
Vak a pillanat, mi életgyertyát éget –
Az elme károgása – utolsó bástya, -
Mögötte, ott a végtelen csend,
A mindenség-akarat áradása –
Te vagy az első és utolsó ember,
Még, ma tedd meg, és látva lássad –
Nem mondom néked, hogy hidd el:
Isten ellen, csak a botor lázad!
Boldogan és kegyelemmel
Leszek szárnyad, utolsó várad –
Éld az életet, és bízzál bennem –
Szólt, - megfeszített Jézus a kereszten.

 

TRIANONI FÁJL
(áthallás sokkoló)

Nemzetárulók
Kórmányfia kell neked?
Bankárgyökér klán?

Letarolt erdők
Csallóközi legelők -
Trianoni táj!

Már, hol a hajlék?
Jaj de messze futottál
56-os nyáj!

Fent a ég fedél,
oly távoli lét esély,
földön futóknak.

Pusztító stigma,
Devecser és Kolontár -
Full katasztrófa!


 

 A fekete magyarokról

A csönd gyöngéden átölel,
És a halott múlt szárnyra kel,
Máni és testvérei lépnek elő, -
Mert tudják, eljött, az ítélet idő.

Óh, de nem a senki, és a talmi,
Hanem kit áldozatnak kellett adni,
Istentelen, és romlott tömegeknek,
Mert kárhozatot követeltek!

Néha nem lehet kimondani,
Miért kell a szívnek megszakadni,
A csöndes ima szárnyra kel,
Életoltó gyertyák fényeivel –

Betelve isten kegyével -
Idő, pedig többé nem lészen,
Eljön a turul, és a medve:
Széki Sziklamező kegyelme:

A nappárduc, és a szittya,
Hunoroszlán turul gyermeke
Azt kérdi: Magyar testvérem:
Divéki szíved még, szeret e?

 

Néhány szó
Hommage a Prof B. Tamás-Tarr Melinda

A szonettedről, amit úgy csodálok,
Hisz' minden sora csillagokba téved -
A magos égig követtelek Téged,
Ha tengerekre hívtak Dante álmok.

Mert minden, egyes szó, mint kis gyökérzet,
Mintha égnek lettek volna álmai,
Túl lépve, a képzelet határain, -
Ha Szép és Jóság erényét vezérled.

Magamnak csak a dalokat akartam –
Örök árván, dúdolva, hallhatatlan,
Párás szemekkel, mint ki napba nézett,

Babérkoszorúval köszöntelek Téged –
Múzsák és papnők szonett fejedelme:
Kit versre ihletett, turáni kedve.

 

URUNK

Adj nekünk szemet,
hogy felismerjük Jézust,
Karácsony fiát!
Adj nekünk szívet,
hogy ma, befogadjuk Őt
és szeretetét!

Adj erőt, élő lelket,
hogy a nyomodban járjunk,
az éjszakában -

*   *   *

KERECSENY –

A tiltott ünnep –
A fény születésének
Téli kezdete –

Nem a fenyőfa, hanem
Az Ég misztériuma –

 

In memoriam Dr. Buda Bálint

Nem feledjük őt,
Őrzi már hű szeretet,
Emlék pártában,

Székely testvérek között,
Lelke itt él köztetek.

*   *   *

ASZU IDŐKBŐL: dec.21.-én

Üdv a Tudóknak!
Ti, mágus ivadékok:
Őrzitek a Fényt -

A Kárpátok tetején,
Télforduló idején –

*   *   *

2004. december 5.
(a névtelen bitangnak)

Szemünk sós könnye,
És egy nemzet átka hull
Bitang nevedre -

 

SZFINX

Avariszi Szent
Sírok Hun öröksége
Piramist ihlett.

Szfinx állapot

Új láthatárok
Őre - élet születik
Hun mosolyából.

*   *   *

ENIGMA_TURBÓ

Mozgósítaná
Sötétség angyalait
A pénz hatalom.

Pusztuljon Európa
Egy, halálos futamon!

*   *   *

GNÓZIS

Szófia, szűzen,
A Káosztól teherben,
Szült rettenetet!

 

Mementó
2o1o. október 5
1 .
Csakis a versért irhatok ma verset,
a gondolat-teszt: vörös utálat -
gyilkos iszapja jel: halál mementó:
lelkünk égeti az új gyalázat!
Rőt Nap gördül az iszap alkonyatra,
króm felhők igérnek vörös telet,
Kolontár és Devecser most már tudja,
ki tett garatra minden életet...
Utak mentén korall fák haldokolnak
eljött az igazság pillanata,
rőt latrok szelleme vert közénk tanyát
s mindent elborít vödös iszapja...
2.
Óh szörnyű járni ma a láp felett,
gyilkos ködök árnyéka képpen,
ha párák szellemhada hömpölyög.
bőrünkbe mar a lúg keményen -
Most lépteink nyomán halál szökell,
az iszap sziszegve énekel,
óh szörnyű járni ma a láp felett,
böfög az iszap a réteken...
3.
Fut az iszapár elől egy kisfiú,
megnyilt a fold, és eltűnt az út,
jaj! tovább-tovább csak futni még,
iszap bugyog amerre lép...
Csillagtalan ma a Hold s az éj,
korall mezőkön a halál lopva jár.
folyós földön bugyog vörös iszapja,
békanyálat böfög a halotti táj, -
Maró lúgot nyel Devecser - Kolontár!

 

NIMRÓD GYERMEKEI

Régjártam arra -
Ádvent volt a Hargitán -
Most minden halott -

Hazátlan székely őrzi
Ott a csíki pallagot -

*   *   *

NIMRÓD GYERMEKEI

Idegenek közt
Hunor-Magor szíveken
Fordul a világ -

*   *   *

XXI. század

Bujdokol a fény -
Haza fenn a magasban,
Szíveinkben él -

 

ÚJÉVI JÖVŐKUTATÁS

Egy ifjú tudta
Húsz évünk koporsóban
S ma mit mondana?
Jelen és a Múlt
Együtt mutatja neked
Olcsó életed -

*   *   *

MAGURA

a nyelv megőriz:
emlék az óhazából:
a lélek álma –

*   *   *

AUTONÓMIA

Ne légy hontalan.
Te büszke Székely-magyar:
Erdély a sorsod!

 

A MELEGVIZEK BIRODALMA
Az aranykor nyitánya

Mottó: Kibírtak mindent és mentek tovább –
Akkor is, ha már nem volt több remény -
Nem volt már más, csak a magyar csodák.

A Nimródi szép-időkben,
Pannon Éden volt egykor ott, -
Ahol, Európa legelső, ős népe,
A Kárpát hazában lakhatott,
És a nyelve: Székely-magyar volt.

Erre vall, a sok-sok, hegyi Magura,
Az erdélyi pallag-kultúra,
Megannyi, teremtő, nyelvi csoda,
Bosznia, a Nap-piramisa,
És a Kárpátok koszorúja.

Az Aranykor kapujában,
Már ember uralkodott a tájban,
Kit megjelölt a gravetti gén, -
Szeleta barlang szülötteként –
A homogenézis lépcsőzetén,
Megnyílt a teremtés spektruma,
És Öreg Isten inkubátorában,
Megszületett az első, emberfia:
A Pannon Éden lakója -

És még el sem indult az óra,
Ötezer évig, Aurignaciban –
Ahogyan meséli az arvisura,
Mikor a szkíták útra keltek –
És más népek felmenői lettek.

S az Igaz-szólás történetén?
A Júdás testvérek, már rég,
Nem gúnyolódnak, mosolyognak –
Egyre csak gazdagodik a kép –
Mit az isteni véletlen tár elénk -
A genetika tanúskodhat,
És a markerek, nem hazudnak.
Hiába a hamis hallgatás,
Kölcsönvett Ádámi legendák?
Delelőn jár a valóság!

Az idő megvallja titkait,
Elűzve Lucifer árnyait, -
Mindent elsöpör az igazság!
És fejet hajt az alvilág –
A pénzhatalom, csődöt mondott,
Hiába mondja, Isten halott:
Mesevilágról szóltak a táltosok, -
A kínai és magyar Krónikák -
Fény világítja át az éjszakát,
Ünnepeljük hát, Est-hajnal csillagát,
S énekeljük, aranykor, magyar himnuszát!

Dicsőség a Fényhozóknak!
Kik a Földért harcba szálltak,
Öreg Isten inkubátorában,
Embert adtak az új világnak!

Pannónia Édene volt,
A Melegvizek Birodalma:
Európa legelső, ős népe
A Kárpát hazában lakott –
A Pannon tenger partjain,
Ahol termőre fordultak a pallagok,
Boldogan éltek és haltak,
Hunor-magor szittyák, szabírok,
Pilisi és pártus mágusok, -
És a nyelvük: székely-magyar volt.

NTK Horváth Sándor, Kaposvár, 2013. I. 21.

 

 Sáron véres rózsája
Betlehem, Húsvét, 2002.

Cinkos a világ,
Izrael cinkosa,
Nem hallatja szavát:
Néma ajaka.

Szentföldi fák alatt
Tombol az erőszak,
És újra fölfakadt:
A húsvéti vérpatak –
Húsvéti kárhozat.

Az aljas, véres kéz,
S a romlott mohó ész,
Most önmagára vall:
Lám a gyilkos harcolni kész
Szentföld mártír árnyaival.

Ébredj magadra Föld!
Mert nem vált meg az „Öld
Pusztítsd fogvacogva!",
Nem ment fel a Jogod:

Halld hát ó Izrael!
Örvények Krőzusa:
Szörnyszülött Kiméra
Biblikus pallosa.

És a döbbent világ –
Áldozat, pária –
Elkísér a sírig
Szétdúlt Palesztina
Halálos sikolya.

Ébredj magadra
Te bomlott emberi elme!
Így int Palesztina
És a zsidó tragédia,
Auschwitz megcsúfolt keserve.

Sem arab, se zsidó –
Vérben tántorogva,
Nem gyógyíthat meg:
Vérző Palesztína -