Magyar Megmaradásért

Nem adjuk fel

 

V2017Dec17

2017. Október 16., Hétfő 19:37

Mik lehetnek a legégetőbb megoldandó gondjaink ?

Írta:  v Kövér György
Értékelés:
(9 szavazat)
Mellékelek két azonos témára korábban írt cikkemet. Ez ma is aktuális, akár minden figyelmünket a migrációra irányítják, mintha más, égetőbb problémák nem is léteznének.  

Hazámtól akarnak megfosztani - vajon sikerül-e?

Mielőtt a lényegre térnénk, definiáljunk néhány fogalmat:

Ország= bizonyos  (a természetben kijelölt) határok közé szorított és idegen behatolástól katonailag védelmezett  földterület. ( A mi országunk neve egyelőre még Magyarország.)

Okkupáció = más ország területének  megszállása.  A megszállóknak első sorban az idegen nép földjére van szüksége, amelyet saját  tulajdonába  vesz – annektál – és ennek megfelelően saját belátása szerint rendelkezik felette.    Az annektálás erőszakkal, vagy megegyezéssel  történhet. Az annektáló kihasználja a szomszéd állam gyengeségét, illetve engedékenységét.  A mi esetünkben, a  hatalmon levő, magyar nemzeti öntudattól mentes, hazánkat kiárusító  politikusainkat.

A Hazám – az az ország, mely földjén születtem, ahol felnevelkedtem, amit hősiesen megvédtek  őseim, ahol nekem élni  , ahol az ott lakó nemzethez tartozónak vallhatom magamat, mely nyelvén beszélek, mely Nemzet Himnuszának hallatán megdobban a szívem, könnyezik a szemem. Gondolom, e megállapítással  mindenki egyetért. Ha most nem fogunk össze mindannyian,  a vezető párt a kormánnyal rövid időn belül  megfoszthat minket  Hazánktól.

Hiszem, hogy népünk többsége  patrióta (hazafi) – azaz olyan  hazaszeretettel megáldott személy, aki veszély esetén minden kétséget kizáróan, gondolkodás nélkül felkel  Hazája, a szent földje védelmére,  béke időben minden erejével, tehetségével, szorgalmával a Hazája a Nemzete érdekét   szolgálja.

VALÓBAN CSAK NEVÉBEN MARAD MAGYARNAK  ORSZÁGUNK ?

A Hazám, a magyarságunk fennmaradását a földterületünk  megmentésével kell kezdeni. Ezt kell megértetni MINDEN magyarral. Többször is hangoztattam, és most is állítom: a földünk, annak egy négyzetmétere se ne  legyen senki magántulajdonában, A föld azé a népé, amely élete árán is védelmezi, vagyis  az állampolgárok tulajdona. Ki, milyen alapon állapítja meg a nem ember által teremtettnek  felbecsülhetetlen  értékét, megkérdezésünk nélkül, mi címen rendelkezik az én tulajdonom felett is?!  Minden kormány a saját pillanatnyi érdekei alapján állapítja meg az árát és árusítja tudtom nélkül az én tulajdonomat is.

Az igazság szerint minden állampolgárnak jogában áll igényt tartani a ráeső értékes föld részére. Ennek mértéke úgy állapítható meg, hogy az országunk területéből kivonjuk a települések, építmények, utak, vizek, nemzeti parkok, stb. összterületét, a megmaradt részéből levonjuk a lakhatatlan, megművelhetetlen területeket, és ami maradt, elosztjuk kb. 10 000 000 (tíz millióval).  Na, és a földünket magántulajdonba  kaparintani akaró kormány közelében levő személyeknek is maximum ennyi néhány négyzetméter juthat. Mert ha több, akkor már nekem kevesebb jut. De ami a legfontosabb, az  ami külföldieket, a nyugati bevándorlókat, a ránk települőket illetve, amiről megfeledkezünk:

Az országunk MAGYARORSZÁG, ami azt jelenti hogy az országhatárain belül a földterület a MAGYAROKÉ =törvényes Magyar tulajdon a terület 100. százaléka és  amin nem uralkodhat idegen  állampolgár. Nos, a kormány lehetővé tette a külföldiek részére a Magyar föld felvásárlását. A jelenlegi kiárusítással végleg ki akarják húzni lábunk alól a talajt. Az idegenek folyamatosan megkaparintják földjeinket és minden fontos, központi intézményünk irányítását. Ma, a magyar föld megszerzése, kiárusítása idegen népek számára potom áron történik A felvásárlások gőzerővel  folynak…

Becslések szerint, ha a kiárusítás, a földtől való megválás, a jelenlegi tempóban folytatódik, illetve nő, akkor  a magyarországi földek többsége rövid időn belül,  idegen kézbe kerülhet! A magyar lakosság túlnyomó része még ma sem gondolta végig ennek katasztrofáliskövetkezményeit! Állítólag Somogyban már van olyan terület, ahol falustól együtt külföldi tulajdonban vannak még az utak is!Ha ez így megy tovább és nem állítjuk le a folyamatot, a térképeken  Magyarország  csak nevében marad magyarnak… Talán…

A visszahonosításomkor esküt tettem, hogy életem árán is megvédem a Hazámat azaz  a MAGYAR földet. És ha erre kerülne sor, meg is teszem, mint ahogy sok-sok millió honfitársam is… DE !! Mi címen hozzunk oly súlyos áldozatot az idegen tulajdonának védelmére ???! Az idegen betolakodók földjéért?. Védjük a Párhuzamos Társadalmat, a ránk települőket, az  idegen bevándorlókat? Vagyis az állam bácsi  nagy igyekezettel igyekszik kiölni belőlem a génjeimben hordozott patriotizmust.  Neki nincs szüksége patriótákra?  Gőzerővel folyik a népbutítás,  az agymosás. A hazájukban hazátlanítottakat könnyebb manipulálni, megemésztetni a nehezen megemészthetőt.

Summa summarum: hol a kiút,  mi a megoldás?  Minden egyes polgárnak joga van részesülni a saját tulajdonát képező  hasznot hozó  ingatlanjából.  De mivel nem mindenki képes, illetve akarja hasznosítani,  a  rá eső föld részét, hát azt hosszútávú (akár örökölhető) haszonbérbe adjuk  kizárólag csak magyar igénylőknek,  vagyis a föld megművelőinek.  Általuk mindannyian  a földünk haszonélvezőivé  válunk.

Tehát: Cselekedni kell !  Ébredjetek emberek! Gondolkodjatok! Védjük meg a Hazánkat!

v. Kövér György


Szent Koronánk

Komolyan kellene végre venni a tényadatokat, a Haza nem kiárusítható!

A nem magyar nemzeti érdekeket szolgáló „honatyák”  lehetővé teszik, hogy nemzeti vagyonunk legértékesebb részét, a földünket  most külföldiek és hazai nemzetidegenek szerezhessék meg. Ugyanis a  II. földtörvény  azonos  jogállást biztosít a magyar és a külföldi földvásárlóknak és azoknak a cégeknek is, amelyek bármilyen  uniós tagállamban  székhellyel rendelkeznek. 

Komolyan kellene végre venni a tényadatokat és tenni valamit a fennmaradásért.Nem elegendő legyinteni és mindent elintézni azzal, hogy ugyan, én egymagam mittegyek, úgysincs eredménye.  Az ilyen magatartásnak vége kell, hogy legyen!Vagy belenyugszunk, hogy most békésen, önszántunkból idegen (gyakran ellenséges) kézre  juttassuk a földünket? Saját Hazánkban idegenek földjén járjunk? (Ha az új tulaj kegyesen megengedi)…

 „… Kapával és kaszával fogjuk elkergetni a magyar földet elrabló külföldieket!” – Mondta Morvai Krisztina a Jobbik európai parlamenti képviselője a Hazatérés templomában – „ (…)  Mára világossá vált, hogy az új földtörvény alkalmatlan arra, hogy a külföldiektől megvédje a magyar termőföldet. Mit tehetünk…”?      

1. Ugyancsak ily módon kell elűzni hazánkból a gyáva, megalkuvó, gerinctelen magyarellenes haszonpolitikusokat, akik megszavazták ezt a törvényt.

2. Horváth Sándor Kárpátaljai író és költő  (igaz magyar!)  már közismert megzenésített (a kárpátaljai magyarok himnuszává vált) versében leszögezte:„…Mert a Haza nemeladó, ezüstpénzre nem váltható”. Sajnos, sokan képtelenek ezt megérteni. Talán célszerű lenne szervezni a parlament előtt egy magyar “MAJDAN”-t (mint Kijevben volt).

3. A föld a nép tulajdona, Isten teremtette, ezért nem lehet SENKI magántulajdona. A földünk NEM ÁRU. Mi címen rendelkeznek   saját szűk érdekükben, saját szájuk íze szerint  a pont (ideiglenesen) hatalmon levő személyek a nem saját tulajdonukkal (pl. az én és a Te földeddel)?!

 4. Mi alapon, ki érdekében állapítja meg a kormány, vagy bárki is e felbecsülhetetlen értéknek az árát? annak, amit nem az ember teremtett?

Gyűjtsünk aláírásokat egy népszavazás (referendum) kiírására, amelyben népünk megkövetelné, hogy alkotmányilag tiltsák meg a földünk magántulajdonba való adását.  Földterület csak hosszútávú haszonbérbe adható, kizárólag magyar állampolgároknak. Saját tulajdona felett rendelkezzen az egyetlen törvényes tulajdonos – a Nép !

v. Kövér György
Ungvár- Záhony.

 

Megjelent: 328 alkalommal

Hozzászólások  

 
sagi
#5 Nevetségessagi 2017-11-14 16:42
Idézet:
Kételkedem a kormányzó pártok magyarságában! — Hümmögő 2017-11-13 10:32
Nos, sagi, észre vehetné, hogy a fidesz, de az előtte kormányzó pártok is, javarészt "újmagyarokból" állnak. Talán 2010-ben történt egy ilyen felmérés, minekután megállapíttatott, hogy az Orbán kormány 60%-a ujmagyarokbol áll.
Van egy párt, amely magyarabb volt mindenkinél. Sokáig a Fidesz váltópártjának, lehetséges kihívójának tekintették. Zsidóellenesség, cigányellenesség, hagyományos családmodell, magyar érdekek képviselete, szórványba szakadt nemzettársak melletti kiállás, korrupció elítélése, külföldi (soros) beavatkozás elutasítása, határok megvédése voltak jelszavaik.
Nézd meg, hol tartanak ma!
Szegedi Csanád felfedezte zsidó származását és identitást váltott. Vona ugyanezt megtette a pártjával. Ma már egy milliárdos fújja nekik a passzátszelet. Ma már bárkivel összeVona Gábor, csak hatalomba kerülhessen. A nemzetárulás határára kormányozta legmagyarabbnak indult pártját. Ezt eredményezte a kirekesztő politizálás! Lehetetlenné teszi az összefogást és süllyesztőbe küldi a pártot. Ha valaki ezt követendő példának gondolja, lehet utána csinálni. A magyarság sorai tisztulnak tőle!
A Fidesz elindult valahonnan és mostanra felnőtté vált. Olyan felnőtté, amely felismerte küldetését, megtanult együttműködni másokkal olyan célokért, amelyek a nemzet egyesítését, épülését és megmaradását szolgálják, bírják a nemzettársak bizalmát és nem fenyegetik egyetlen szomszéd állam érdekeit sem. Mára Magyarország ismét európai tényező lett, és ezt nem a nyugathoz való dörgölőzéssel, hanem a gazdaság és a pénzügyek rendbehozásával, felelős Európa politikával, és a nemzetért való kiállásával érte el.
Mégis, mintha divattá vált volna a fanyalgás. A Bokros-csomag senkinek nem tetszett, de nem éreztem azt a rendszerváltó lihegést, amit most lehet tapasztalni. Nem volt szó lepusztult kórházakról, hiányzó inkubátorokról, külföldi kritikákról, terror alatt nyögő sajtóról. Akkor még sikeresnek látta a nyugat a magyar rendszerváltást, ami a sztálini irányvonalról a trockiji-lenini útra való visszatérést jelentette és kiszolgáltatta Magyarországot a pénzhatalomnak. Mára ez a rendszerváltozás megbukott és egy új változás közepében vagyunk, amely a magyarságot visszakapcsolja nemzeti múltjának folytonosságába.
A zsidóság évszázadok óta jelen van Magyarországon. A magyar nép és kultúra erős integráló közeg. A korábban megtelepedettek jórésze mára elhagyta vallását és annyira elmagyarosodott, hogy sokan már maguk sincsenek tisztában őseik származásával. Az ő kirekesztésük felesleges és csak a megosztottság továbbélését eredményezi. Lásd Szegedi Csanád esetét!
Az utolsó zsidó migrációs hullám a XIX. században volt. Az ekkor bejöttek utódai (tisztelet a kivételnek) feltehetően a legkevésbé magyarosodtak el, közülük kerül ki sok nyugatra igazódó, kommunista és liberális. Ők saját magukat zárják ki a nemzet életéből politikai szereplésükkel. Ez a folyamat elkezdődött, csak látni kell! A fideszváltó igyekezet részben az önmagukat perifériára szorító pártok és politikusok haláltánca is, mert érzik a bizalom elvesztését, politikai mozgásterük csökkenését.
Akik viszont hajlandóak a magyar nemzet érdekében dolgozni és politizálni, azokat származásuk miatt diszkriminálni olyan bűn lenne, amelyet épeszű ember nem követhet el! A Fidesz és Orbán Viktor nemzetpolitikai irányvonala önmagában purgáló (tisztító) hatású, mert csak azok maradnak meg, akik komolyan gondolják a nemzeti érdekek képviseletét és tetteikkel igazolják elkötelezettségüket. Talán ezért sütik rájuk a diktatúra bélyegét, mert a demagóg haladárok és sunnyogók hamar lelepleződnek.
Természetesen nem kívánom azt mondani, hogy minden jó és már nem lehet jobban csinálni!
Csak azt szeretném világossá tenni, hogy akik a kampányidőszakban békétlenkednek a jelenlegi kormány ellen, azok nem nemzetben hanem Európai Únióban gondolkodnak, mert más alternatíva nincs! Ez az egyenes beszéd, mert a hümmögés és a haladás hangoztatása csak mellébeszélés! Aki korrigálni szeretné a haladási irányt, az nem a kormányművet veri szét, hanem részt kér a kormányzásból! A központosított Európa a nemzet halálát jelenti, ezért aki nem a megvalósult nemzeti összefogásért emel szót, az nem a nemzetért cselekszik, hanem ellene!
Amikor Európát az iszlám elözönlése fenyegeti és ennek véres bizonyítékaival naponta szembesülünk, akkor összefogásra van szükség, nem belső megosztásra! Összefogni csak azokkal lehet, akikkel közösek az értékek és a célok! A test nem számít semmit, a lélek az ami megelevenít!
Idézet
 
 
Nagy Lajos
#4 a "magyar" parlamentNagy Lajos 2017-11-14 12:18
Idézet - Hümmögő:
Nos, sagi, észre vehetné, hogy a fidesz, de az előtte kormányzó pártok is, javarészt "újmagyarokból" állnak. Talán 2010-ben történt egy ilyen felmérés, minekután megállapíttatott, hogy az Orbán kormány 60%-a ujmagyarokbol áll.


hu.rightpedia.info/.../...
Idézet
 
 
Hümmögő
#3 Kételkedem a kormányzó pártok magyarságában!Hümmögő 2017-11-13 10:32
Nos, sagi, észre vehetné, hogy a fidesz, de az előtte kormányzó pártok is, javarészt "újmagyarokból" állnak. Talán 2010-ben történt egy ilyen felmérés, minekután megállapíttatott, hogy az Orbán kormány 60%-a ujmagyarokbol áll.
Idézet
 
 
S.Tejfalussy András
#2 www.tejfalussy.comS.Tejfalussy András 2017-10-23 21:55
KÉRJÜK ORBÁN VIKTOR MINISZTERELNÖKÖT, ÁLLÍTSÁK LE A NÉPIRTÁST! (Közérdekű bejelentés)

Már a Biblia is óv a „rossz ízű sótól”. A tengerek vizében és a sóbányákban együtt található a jó ízű nátrium-klorid konyhasó (NaCl) és a rossz ízű kálium-klorid kálisó (KCl). A nátrium nagyobb része a testnevekben van. Nátriumból sport, fizikai munka közben 8-10 grammot is veszítünk naponta! Ennyi is kiürülhet a vesén és vagy bőrön át. A napi káliumvesztés csupán 0,2-0,4 gramm! A kálium nagy része, kb. 98%, a sejteken belül van. Vesén és vagy bőrön át csak abból a 2%-ból veszíthető kálium, amelyik oldott állapotban, a testnevekben van! Egészséges ember vérszérumában 30-szor több a nátrium, mint a kálium! A víz 110-szer több mint a nátrium-klorid. Egyértelmű, természetes bizonyíték!

Következésképp: napi étkezéssel sokkal több nátriumot kell pótolni, mint káliumot. A szükséges mennyiségű nátrium csak konyhasóval pótolható. A legtöbb növény zöld részében, termésében alig van nátrium. De sok a kálium. Egy ideje a növények káliumtartalmát a természetes káliumtartalom többszörösére növelik a káliumműtrágyák. Vannak növények, amelyekben enélkül is mérgezően sok a kálium. Például a tavasszal gyorsan növő fűfélék kálium tartalma olyannyira megnő, hogy hyperkalaemiát (kálium túladagolás miatti mérgezést) okoz a szarvasmarháknál és lovaknál. (USA állatorvosi könyvből idézve!) A szójababban már eleve veszélyesen sok kálium van! A tönkölybúza-fűben, s az ebből kipréselt ivólében is, kb. ötször annyi a kálium, mint a nem tönkölybúza-füvekben vagy azokból kipréselt ivólevekben!

Az étkezési konyhasó túladagolás evéskor észrevehető a „túl sós ízből”. A túlsózott étel ehetetlen! A mérgező kálium túladagolás viszont nem okoz ízproblémát. Csak azután vehető észre, ha a túladagolt kálium már bejutott a vérbe és vese- és szívműködési zavarokat okoz. Tehát a kálium túladagoló élelmiszerekkel észrevehetetlenül is gyilkolni lehet!!!

Ha az ismételten túladagolt kálium sem állította meg a szívet, idővel káliumvesztő, pusztuló, sorvadó vese alakul ki. Ilyenkor a kálium túladagolással népirtás áldozatainak bebeszélhető a laboratóriumi leletek alapján, hogy a korábbinál kevesebb kálium pótlás életveszélyes káliumhiányt okozna.

Sok helyen olvasható, hogy egy, a világ sorsát a pénzével kezében tartó nemzetközi uralkodó csoport, az általuk nem kívánatosnak tartott népcsoportokat szisztematikusan le akarja gyilkolni. De egyik ilyen „leleplezésben” sem írták le, hogy mivel és hogyan. Kiderítettük: életrövidítő és ivartalanító hatású étkezési kálium túladagolással, konyhasópótlás korlátozással, cukor és savanyúság fogyasztás korlátozással és a gyógyító tiszta desztillált ivóvíz ivás akadályozásával.

A vízivás, s a konyhasó és savanyúság fogyasztás is elősegítik, hogy a vese gyorsabban eltávolítsa a mérgező káliumtöbbletet a vérből. A cukorevés azért csökkenti a vérszérumban veszélyesre nőtt káliumtartalmat, mert a vérszérumban felhalmozódott kálium egy részét a cukor következtében a sejtek kivonják a vérből, és ez csökkenti a vérszérum szívműködésre veszélyes kálium szintjét. Ha 1 órán belül 1 grammnál több kálium jut be a vérbe, kb. 50%-kal csökkenti a vese vizelet kiválasztását. A 2 grammnál több kálium pedig, egy időre szívműködés veszélyeztetőre növeli a vérszérumban a káliumszintet. Lásd: Az „Intenzív betegellátás elmélete és gyakorlata” (Hyperkalaemia és Hypokalaemia).

Az emberek csak a hiányos konyhasópótlás ellen lázadoznak, mert a káliummérgezés hatásait rá lehet fogni más egészségrontó hatásokra. A cukorról, a savanyúról és a desztillált vízről pedig el lehet hitetni, hogy ezért, meg azért ártalmasak. A mérgező kálium túladagolást azért nem mutatja ki a vérvizsgálat, mert éhezés után vesznek vért, amikorra kiürül a vérből a mérgező többlet kálium.

A népirtás áldozatait közvetlenül azért nem lehet felvilágosítani, mert a kormányhivatalok állandóan hazudnak. Például azt hazudják, hogy akármennyi vízzel, 70 gramm kálium szájon át akármilyen gyors bejuttatása sem egészségrontó. A hazai kormány milliárdos összeggel pénzeli a napi 5 grammnál több konyhasó fogyasztását egészségkárosítónak, a napi 4,7 grammnál kevesebb kálium fogyasztását egészségvédőnek hazudó propagandát. Lásd a „Nemzeti Stop Só, Menzareform” és „Chips adó” csalást! Utóbbi a tiszta konyhasóval jól sózó élelmiszer előállítókra kivetett büntető adó!

A desztillált vízről azt terjesztik, hogy életveszélyes méreg. A zsidók több ezer éve esővizet, ami desztillált víz, isznak, s közben konyhasóval sózott kenyeret esznek. (Talmud Taanith 10 a. lap és Baba kamma 93 b. lap. A Ringer infúzióban is desztillált víz van. Napi 3 liter desztillált víz mellett 27 gramm konyhasót és 0,36 gramm káliumot optimális pótolni. A tengervízben is kb. ez az arány! Ezek, a Ringer oldat szerinti, a vérbe közvetlenül beadott infúziós dózisok étkezés esetén is optimálisak! Egyébként a SALSOL és SALSOLA infúziókban csak desztillált víz és csak tiszta konyhasó van!

Nemrég előkerült egy könyv, a „Technika a Biológiában 8. A biológia aktuális problémái. A mellékvesekéreg Biológiája, Medicina könyvkiadó 1976 Budapest”. Részletesen ismerteti a konkrét biológiai hatás méréseket, amelyek alapján 1950-ben Nobel díjat kapott három biológus kutató, akik egyértelműen bebizonyították az étkezési káliumtúladagolás és konyhasóhiány vese- ideg- és szívműködés rontó vérnyomásnövelő, daganat előidéző, ivartalanító, vagyis fajirtó hatását. Mindezek megtekinthetők a HIHETŐMAGAZIN, www.tejfalussy.com honlapomon!

Budapest, 2017. október 23.
(Kód: sokeverorablogyilkosok) Tejfalussy András oknyomozó mérnök feltaláló, megbízás nélküli kárelhárító ügyvivő
Idézet
 
 
sagi
#1 Hangulatkeltés!sagi 2017-10-21 20:03
Idézet:
Ha most nem fogunk össze mindannyian, a vezető párt a kormánnyal rövid időn belül megfoszthat minket Hazánktól.*** A Hazám, a magyarságunk fennmaradását a földterületünk megmentésével kell kezdeni.*** földünk, annak egy négyzetmétere se ne legyen senki magántulajdonában, A föld azé a népé, amely élete árán is védelmezi, vagyis az állampolgárok tulajdona.*** Az országunk MAGYARORSZÁG, ami azt jelenti hogy az országhatárain belül a földterület a MAGYAROKÉ =törvényes Magyar tulajdon a terület 100. százaléka és amin nem uralkodhat idegen állampolgár.*** Ma, a magyar föld megszerzése, kiárusítása idegen népek számára potom áron történik A felvásárlások gőzerővel folynak… *** Mi címen hozzunk oly súlyos áldozatot az idegen tulajdonának védelmére ???! Az idegen betolakodók földjéért?. Védjük a Párhuzamos Társadalmat, a ránk települőket, az idegen bevándorlókat? *** Minden egyes polgárnak joga van részesülni a saját tulajdonát képező hasznot hozó ingatlanjából. De mivel nem mindenki képes, illetve akarja hasznosítani, a rá eső föld részét, hát azt hosszútávú (akár örökölhető) haszonbérbe adjuk kizárólag csak magyar igénylőknek, vagyis a föld megművelőinek. Általuk mindannyian a földünk haszonélvezőivé válunk.
----------
célszerű lenne szervezni a parlament előtt egy magyar “MAJDAN”-t (mint Kijevben volt). *** Gyűjtsünk aláírásokat egy népszavazás (referendum) kiírására, amelyben népünk megkövetelné, hogy alkotmányilag tiltsák meg a földünk magántulajdonba való adását. Földterület csak hosszútávú haszonbérbe adható, kizárólag magyar állampolgároknak. Saját tulajdona felett rendelkezzen az egyetlen törvényes tulajdonos – a Nép !
ad1.
Szép dolog az összefogás. A KI nem kérdés. A KIVEL annál inkább! Persze, mi akik KI-vagyunk, összefoghatunk egymással! Ez viszont kevés, mert kell egy cél, egy eszme, egy program A'MIÉRT érdemes összefogni! Ez a cél lehet a magyar föld tulajdonjogának és a szerző javaslatának megfelelő hasznosítása törvényes rendezésének elérése. Nem utolsó sorban pedig ezt az összefogást szervezni is kell valakinek!

ad2.
Ha SZERZŐ nem a kormánybuktatás műfajában utazik, akkor a jelenleg vezető (és a választásokon legnagyobb eséllyel induló) pártnak kellene/kellett volna címeznie gondolatait! Feltételezve a gondolat befogadására irányuló legteljesebb nyitottságot! Ezt célszerűen egy nyílt levélben, megfelelően kidolgozott formában tehette volna. Mivel ezt nem tette, ezért meg kellett volna neveznie azt a pártot, mozgalmat amelynek programjában ez a gondolat, akár csak csírájában is fellelhető! Mivel ez utóbbi nem történt meg, a kormányzó párt felé pedig helyből zárt, ezért ezt az írást csak hangulatkeltésként lehet értékelni, annak ellenére is, hogy van megfontolandó üzenete!

ad3.
aki ma Budapesten kíván MAJDAN-t, ráadásul Ukrajnából!, arra nem találok megfelelő jelzőt! Talán elég lett volna ezt az egy mondatot kiemelni az értékelésben mert ez mindent visz!

ad4.
A népszavazásra vonatkozó javaslatnak az lenne a minimum követelménye, hogy a referendum kérdéseire is tegyen javaslatot SZERZŐ!

Minden feltételezhető jószándék ellenére ez egy hangulatkeltő írás, amelynek ugyan van értékes gondolata, de az összes (fentiekben elemzett) körülményt figyelembe véve csak az olvasók elbizonytalanítására alkalmas. Sajnos arra is példát mutat, hogy egy értékes gondolatot miképpen lehet bomlasztásra alkalmazni! Mert itt az értékes gondolat csak ürügy arra, hogy SZERZŐ belerúgjon a vezető pártba és a kormányba. Ha nem ez lett volna a célja, másképpen fogalmazott volna.
------------
Arra mindenképpen jó az írás, hogy felhívja a figyelmet a "magyar föld" megóvásának fontosságára, amiben ténylegesen van teendője a kormánynak! Azonban én azt látom, hogy jelenleg a szellemi Magyarország megteremtésére, a magyarság összetartozásának megerősítésére történnek erőfeszítések, ami szintén fontos, talán még fontosabb is mint a dologi javak feletti rendelkezés. A szórványba szakadt magyarság asszimilálódásának megállítása, a "magyarnak lenni jó" érzésének megteremtése, értékként való felmutatása mindannyiunk számára legalább annyira fontos, mint a föld megtartása. Aztán arra is van példa, hogy a vallásilag/szellemileg szervezett zsidóság országot nyert magának, akár az oláhok vagy a tótok. Én sem adnék egy négyzetmétert sem, de ha már így alakult, hogy nemzetközi erőszakkal elrabolták országunk nagyobbik részét, akkor előbb a SZELLEMI MAGYARORSZÁGOT teremtsük meg, amihez majd csatlakozik aki/ami csatlakozni akar.
Idézet
 

Szóljon hozzá!

Biztonsági kód
Frissítés

Új írások

Jó honlapok

Oldalainkat 302 vendég és 0 tag böngészi

Látogatók

Hungary 67.2%Canada 1.1%
Romania 6.2%Serbia 0.8%
United States 4.3%Switzerland 0.4%
Germany 3%Australia 0.3%
Russian Federation 2.9%France 0.3%
Ukraine 2.8%Italy 0.2%
Slovakia 2.2%Netherlands 0.2%
United Kingdom 2%Belgium 0.2%
Sweden 1.7%Greece 0.2%
Austria 1.5%Kuwait 0.2%

Today: 800
This Week: 4812
Last Week: 5187
This Month: 12572
Last Month: 25920
Total: 1680096

Belépés