20210124
Last updateH, 21 dec. 2020 2am

rovas logo

szombat, 07 november 2020 17:44

Mi mindentől féltsük a kormányt?

Szerző: Sütő Gábor

Ízelítőnek idézet a dolgozatból: ..."A magyar nemzet már sokszor megmutatta a világnak, hogy nem akar más nép uralma alatt élni, sem együtt élni, de a kölcsönösség alapján mindenkivel kész együttműködni. A népek békés együttélésének, kölcsönösen előnyös együttműködésének ez az egyetlen biztos alapja."...

Mi mindentől féltsük a kormányt?
(A JELENBEN ÉLJÜNK, A JELENNEL MÉRJÜNK)

Útbaigazítás

Az alábbiakban elemzett, a jelenünket meghatározó, aggodalmat keltő világméretű társadalmi jelenségek értelmezéséhez tudni kell, hogy a jelen írás az interneten megjelent „A kommunistázásról a mának és a holnapnak (A lényeget elfedő politikai fogalmak csapdája)”, valamint „A világjárványról politikus szemmel (A háttérhatalom főpróbája a világszínpadon?)” c. tanulmányoknak a folytatása, és előkészülőben van a befejező része is. A négy anyag együtt képezeligazodási - eligazítási szándékú elemzést a világunkat fenyegető emberiségellenes eseményzuhatagban, s a tőle elválaszthatatlan hazai közéleti fejleményekben. A tények boncolgatásához, az ellentmondások taglalásához ragaszkodó, a történelempolitikai tapasztalatainkra támaszkodó elemzésnek van szánva. A hatalmi ágazattá vált egyre lelkiismeretlenebb tömegtájékoztatási eszközök és művelőik bebeszéléseinek ismeretében, velük szemben önállóan ítéli meg a fejleményeket. Nem egyszerű feladat, mert már be vagyunk dresszírozva, jobban, mint gondolnánk. E kártékony folyamat azonban megállítható, visszafordítható, ha megfontoltan vágunk bele. Öntudatunk, én-tudatunk helyes önazonossági útra terel, s nem hagy bennünket uniformizálni, megőrzi személyiségünket, hasznosabbak leszünk a társadalomnak. A feladat természetes is, mert abban áll, hogy szívvel-lélekkel öntudatosan éljük az életet, ne pedig csak „üzemeljünk” biológiai robot, vagy fiziológiai klón módjára, amit a háttérhatalmi elitnek nevezett háromszáz család el akar érni. Akikre éppen az elit szó illik a legkevésbé. Ne is gondoljuk, hogy e háttérhatalmi másoknak és másságoknak jobb, pláne hogy erkölcsösebb az ítélőképessége, mint a miénk, csakhogy kizsákmányolással, gátlástalansággal több eszközt szereztek téveszméik terjesztéséhez, emberellenes szándékaik megvalósításához.

Mindezek okán mellébeszélésnek tűnhetne, ha tézisszerűen, vagy vezércikkre emlékeztető dagályossággal pár oldalra szorítkoznánk. Az elemzések aktuálpolitikai fontosságát káros lenne függővé tenni a terjedelmüktől. Létfontosságú tényeket, érveket kell felsorakoztatni, összefüggéseket elemezni, s ebben nem lehet spórolni az írással. De az olvasással sem. Csak így sikerülhet a megértése, elfogadása, végrehajtása mindannak, ami napirendre került, főleg amit nekünk kell napirendre tűznünk. Törhetetlen szellemi, politikai, cselekvési elkötelezettséget követel egyéni, kormány-, társadalmi szinten egyaránt. S csak akkor sikerül, ha egységben kitartunk mellette. „Együtt újra sikerülni fog”, ahogy a miniszterelnök kifejtette e címet viselő gondolatébresztő szeptemberi tanulmányában. Sikerül-e, vagy nem, akár a közeljövőben kiderülhet, abban viszont legyünk biztosak, rajtunk sok múlik. Sőt még úgy is fordulhat a kocka, hogy sorsunk döntő mértékben függhet önmagunktól. Ezért annak tudatában gondolkodjunk, olvassunk, elemezzünk, cselekedjünk, hogy mi magunk vagyunk az elsőszámú felelősek önmagunkért, országunkért, nemzetünkért.

A magyarság az első

Az említett előzmények központi témaköre a történelempolitikailag elhibázott, aktuálpolitikailag káros, s magyarázatot követelő oknál fogva megállíthatatlanul terjedő hazai és globális kommunistázás volt. A jelenség indítékairól és következményeiről bizonyára sokan szívesen olvastak volna mások tollából is. Ám nem születtek ilyen írások. Okait sejtvén, megalkuvás lenne szó nélkül hagyni e szótlanságot. A magyar hazafiakat elkeserítő okait lehetetlen felsorolni, de közéjük tartozik, hogy mintegy védernyő alatt növekvő mértékben zajlik politikai kérdések bírósági fórumon tárgyalása, azaz a bíróságok kötelezése arra, hogy az egyik, vagy a másik politikai álláspont, ne pedig az igazság mellett döntsenek, amire egyes bírák láthatólag egyébként is hajlanak. E tekintélyuralmi természetű jogrend az „egyenlőbb”, élősködő és élelmes méltatlan állampolgáraink előnyére szolgál. Ezért a törvénytisztelő hazafiaknak nemcsak a megütközését váltja ki, hanem ideig-óráig a velük született szókimondásuknak is szárnyát szegi. Mivel azt is tapasztalják, hogy e nemzetidegen és nemzetellenes tartalmú és célú nyomulás érvényre jutását más módokon is elősegítő hatósági-kormányzati gondoskodás sokoldalú, folyamatos és látványos. Aggodalommal fogadják és visszautasítják a hatalmaskodó, a kultúrától a jogig mindenhova betolakodó filoszemita elemeket, a külpolitika kihívóan dicsekvő pro-Izrael vonulatát, az erősödő, ám ellenállásba nem ütköző cigány szeparatizmust és agresszivitást, a nyugtalanítóan növekvő kínai, valamint ukrán, török, holland és más idegen behatolást, továbbá a közéletbe betolakodó erkölcsi és nemi elkorcsosulást. Mindettől féltik a kormányt. Mert nincs kétségük, fenyegető gyúanyag halmozódik. Nem kommunista összeesküvést, hanem ennek az újszerű szociális gyúanyagnak, az erőszakkal tervszerűen vegyessé formált lakosságnak, a betelepült/betelepülő nemzetidegen hatalmi nyomulásnak a globális háttérhatalom általi berobbantását és végzetesnek szánt távlati következményeit látják az USA-ban és Nyugat-Európában, s előszelét érzik hazánkban. Az egyre inkább ellenséggé váló hazai és külföldi ellenzékiek Magyarországon, a V4-ekben ugyanerre irányuló lépéseket tesznek, s alig ütköznek akadályba. Akcióik mindenhol félreérthetetlenül a nemzetállamok, a kereszténység és a fehérek ellen irányulnak. Mi pedig, ahogy ezt kormányunk is hangsúlyozza, azok vagyunk, azok is akarunk maradni, ezért féltjük magunkat, s a kormányt e fenyegető globális mesterkedésektől és a hátrálásnak tűnő lépésektől. Igazat adunk Orbán Viktornak, aki a komáromi híd átadásánál figyelmeztetett: ha nem mi tervezzük meg a térségünket, akkor idegenek fogják megtenni.

A folyamatok gyorsan követik egymást, az ellentétek gyűlnek, s valamelyik irányban gyökeres fordulatnak kell beállnia. A járvány által kiváltott világszemléleti fordulat látványosan megerősítette nemcsak a nemzetállamoknak már előtte is megkerülhetetlen tényként érvényesülő létjogosultságát, hanem a válságok kezelésének a nemzetközi szervezeteknél sokkal megfelelőbb képességét is. Ám az összeesküvő szabadkőműves pénzügyi háttérhatalom ellensúlyozza ezt népvándoroltatás kiprovokálásával, nemzetközi normákat semmibe vevő világméretű beavatkozásokkal szuverén államok belügyeibe, ügynökeik mozgósításával, kulturális forradalomnak beállított emberiségellenes faji színezetű világméretű zavarkeltéssel. Eszközökben nem válogat, így nekünk is tökéletesítenünk kell az eszközeinket, aminek egyébként is állandóan napirenden kell lenni, ha a történelmünket önmagunk akarjuk írni.

A NER nemzetiesítése

A nemzetállamok javára végbemenő fordulat, amelynek kormányunk aktív és harcos részese, a belpolitikára is kedvezően hathat ki. Lendületet adhat a még rendszertelenül működő Nemzeti Együttműködés Rendszerének (NER), benne a nemzeti konzultációk rendszeresítésének, célirányosabbá, hatékonyabbá tételének. A NER politikai frissítése, nemzetiesítése parancsoló. A miniszterelnök korábban, a nemzeti konzultációk jelentőségéről szólva, bejelentette, mi, magyarok 2010-ben úgy határoztunk, hogy minden fontos kérdést megbeszélünk egymással, mielőtt döntéseket hozunk. A nemzet érdekeinek tökéletesen megfelelő, a történelempolitikai követelményeknek teljes mértékben eleget tevő álláspont, amelyet a hazafiak lelkesen üdvözöltek, és támogatják. Ám nem mulasztják el hozzátenni, hogy a nemzetállamunkat fenyegető nemzetide-genek nyomulása és annak utat nyitás igazán fontos kérdés, ha nem a legfontosabb, de ebben nemhogy semmiféle konzultáció nem történt, holott a nagyhorderejű fejlemények szinte már-már követhetetlenek, hanem leantiszemitázzák, leintik, bírságolják, büntetik a hazafiakat, ha e témakört akárcsak felvetik. Pedig politikai ábécé, hogy amíg a hatóságaink nem állítják le a nemzetidegen nyomulást, a magyarság esélyei rosszabbodni fognak a pozitív és sikeres család- és népességpolitika ellenére is, többek között azért, mert a nemzetidegen pozíciók máris túl erősek. A NER ebben az értelemben is értendő nemzetiesítésének elvártságát mi sem bizonyítja jobban, mint hogy e kifogásolt kérdéskört valamelyest érintő 2017-es, a Soros-tervről szóló nemzeti konzultáción szavazott eddig a legtöbb magyar, félmillióval több, mint a koronavírus járvánnyal kapcsolatos ugyancsak sikeres konzultáción.

Áttételesen ez azt is jelzi, a magyar hazafiak nem értenek egyet azzal sem, hogy a kormány kulturális-művészeti téren milliárdokkal támogatja a saját ellenfeleit, akik többségükben nemzetidegenek, s akik nyíltan kigúnyolják, ellene politizálnak, ám a pénzt továbbra is kapják, sőt többet és többet követelnek, miközben népi, nemzeti, jobboldali társaik nehezen boldogulnak, megszűnnek. Nemrég a koronavírus miatti kényszerintézkedésnek feltüntetve, a szórakoztató iparban dolgozó, vagy a nem létező szegregációra hivatkozó sok méltatlan állampolgár kapott újabb milliókat. Mivel mindez a rendszerváltás ellenére változatlan, valakik ezért felelősek. Lehetetlen, hogy az illetékesek ne látnák mindennek a veszélyét! Fokozatosan tudatosodik a társadalmi igény, derüljön ki, hogy a jogi intézményekben, a kormányban, a Fidesz-KDNP-ben kik döntenek rendre így, s kik hagyják jóvá e döntéseket. Ha az efféle eljárásnak köszönhetően a nagyrészt nemzetidegen ellenzék szervezetei és tagjai azt mondhatnak és tehetnek, amit akarnak, a hazafiaknak ennél is több jogot kell biztosítani. Kicentizhetetlen, de jelenleg talán még ennyi sincs, mert a hatóságok nem az előbbieken, hanem rajtuk kérnek számon minden szabályt, sőt őket bírságolják-büntetik. Ezért az állampolgári, hazafias felelősség megnyilvánulásainak szabad utat kell biztosítani minden értelemben és mindenhol. Az illetékeseknek tudniuk kell, hogy az efféle ellenpolitika oda vezet, hogy Budapest és a nagyvárosok után az országot is elveszíthetik, s elveszejthetik a meghirdetett magyar Magyarország újrateremtésének a lehetőségét.

Ennek elkerülésére szükséges, hogy a kormányzásra választottak a továbbiakban az alaptalanul kényesnek tekintett kérdésekben is állásfoglalást, útmutatást igényeljenek a választóktól. Azaz, a NER nemzeti konzultációira bocsátott kérdéseinek összeállításában a választók is részt vegyenek, ne csak a választottak. Más szavakkal, ne csak a napirendre kerülő közvetlen kormányzati kérdésekről, hanem a közembert, a közéletünket egyre kihívóbban torzító, veszélyeztető nem kevésbé fontos jelenségekről is rendezzünk nemzeti konzultációkat. Szükség van rá, hogy a NER minél több politikai árnyalatot nyerjen meg, de anélkül, hogy egyetlen hazafit is elveszítene. Ennek természetes fejlődési útja, hogy a NER szerves érzékelhető tartalmi és cselekvési igényévé váljon a kormány által politikai jelszóvá emelt és céllá nyilvánított magyar Magyarország megteremtése. Ehhez minél szélesebb, a jelenleginél átfogóbb nemzeti egység szükséges, mert a hazai és a külföldi ellenzék szorosabbá vált együttműködésével szemben így biztosítható a magyar jövőhöz szükséges kétharmad, mint kiindulási és jogi alap. Ebben az értelemben lehetséges szövetségesnek tekinthető a tévesen szélsőségesnek tartott Munkáspárt és a Mi Hazánk. Az emberek az akaratukat, kívánságaikat kifejező jelszavakat, kérdéseket magukévá teszik, de számukra legszebben, legérthetőbben és leghatékonyabban a tettek beszélnek. Arra vágynak, hogy a politika ne a milliomosok, a multinacionális külföldi vállalatok, a nemzetidegenek, hanem egyértelműebben az ő javukat szolgálja, hogy a szavazatukkal hatalomra juttatottak maradjanak méltóak a bizalmukra, a legkisebb kérdésben sem éljenek vissza vele. A megválasztottak ne az egyéni beállítottságuk szerint, hanem az ígéreteik és a választók megtudakolt akarata szerint politizáljanak. A döntésekben az őslakos többség, a magyar dolgozók érdekei minősüljenek nemzeti érdeknek. Az emberek ne vesszenek el a társadalomban, a nagypolitikai kérdésekbe ne négyévenként egyszer szólhassanak bele, hanem rendszeresen. Nem egyszerű, talán szokatlan is, de a NER-nek a nemzetünk boldogulásához fokozatosan felül kell írnia a tőke érdekeit, a nemzetidegenek nyomulását és haszonlesését. Talán az lehetne az első lépés, amely politikai és jogi alapot biztosíthatna a továbbiaknak, hogy nemzeti konzultáció legyen arról, a közeljövőben mely kérdésekről kíván a nép szavazni a rendszeressé teendő nemzeti konzultációkon.

A hazafiak persze tudatában vannak, könnyű felvetni nehéz kérdéseket, ám a kivitelezés nehéz, vigyázni kell, nehogy az ellenkezőjébe forduljon. Könnyen megtörténhet, lehetetlen is úgy megvalósítani, ahogy itt leírásra került. A felvetésnek nem is ez a célja, hanem hogy a NER mélyebb nemzetiesítésének a gondolatát elültesse „fent” és „lent” egyaránt. A választókat és hazafias szervezeteket is e céllal kell hatékonyabban bevonni a NER-be, szem előtt tartva, hogy a hazafiságnak jelenleg nem a kommunizmus szűnni nem akaró tüntető elítélése a feltétlen, még csak nem is a megkövetelhető ismérve, hanem a jelen szükségleteinek felismerése és közérthető, támogatható valósághű megfogalmazása. Hogy nemzet, ország, kormány, állampolgár még céltudatosabban éljük együtt a jelent.

Summázva, a NER, az eddigi szellemét és gyakorlatát folytatva, legyen nemzetiesebb, széleskörűen együttműködő és intézményesített, a politika kialakításában szavát hallató és érvényesítő rendszer. Megerősítheti a Fidesz-KDNP nemzetpolitikai szellemi-kulturális hátterét, amelynek szükségességét önmaga is érzi, amit hasonló célok létrehozott Megafon is jelez. E nemes cél érdekében pedig lendületesen, erőt kölcsönzően, a mindig szükséges megújulást biztosítóan sercegnének is a tollak, ha kapnának egy kis buzdítást. Szolgálva mindenekelőtt a kétharmad biztosítását, feltétlenül beleértve Budapest visszaszerzését, hiszen vállalhatatlan károkat okoz a fővárosi polgármesternek és intézményeknek a kormány által angyali türelemmel viselt szembefordulása az országgal. Sercegnének kormányunk nemzeti irányzatú nagyhorderejű helyes és népszerű intézkedéseinek támogatására, szellemi hátterének nélkülözhetetlen frissítésére, kiszélesítésére, s az „érted haragszom, nem ellened” szellemében az említett filoszemita és egyéb megbicsaklások jóvátételének elvégzésére, s annak érdekében, és attól félve, hogy az enélkül bekövetkezhető tragikus következmények elleni tettekre ne kényszerüljön az ország.

Ne a múlt legyen a mércénk

A téma elemzéséhez két problémakör kínálkozik oksági kiindulópontul. Az első, amit a rendszerváltás kapcsán úgy szoktak fogalmazni, hogy a tőkés nyugat, az addigi politikai ellenfél, háttértámogatása mellett kommunista hatalomátmentés történt, és ez ellen folyik a harc a mai napig. Azzal a ritka helyzettel állunk szemben, hogy ez a lényegét tekintve igaz is és nem is. Az igaz az benne, hogy nagyrészt a nyugati összeesküvő társaik segítségével a legharcosabb állítólagos kommunistákból lettek a legelszántabb, legkegyetlenebb, legsikeresebb kapitalisták. A hamisság, a csúsztatás, a félrevezetés pedig az, amit nem mondanak ki, hogy jó részük, ha nem a többségük, nem magyar hazafi, hanem nemzetidegen, avagy nemzetellenes beállítottságú volt – és ma is az – amire mind a politikusok, mind a történetírók „elfelejtenek” rámutatni. Megnevezés nélkül vádolnak valakiket, hogy kisiklatták a rendszerváltást.

A másik problémakör, hogy a Fidesz a létrejöttekor antikommunista szervezetként határozta meg önmagát, s emellett ma is kitart. Senki nem kifogásolhatja. Más kérdés, hogy idő haladtával, a körülményeknek és magának a Fidesznek a változásával lehet boncolgatni e beállítottságot, ám aktuálpolitikailag ez időszerűtlen. Ténykérdésként kell kezelni, értékelni azt kell, amit a Fidesz jelenleg mond és tesz. Abból pedig nyilvánvaló, hogy a hangsúly ma nem az antikommunizmusára esik, hanem a nemzeti érdekekre. Szerencsére nem ragadt le az antikommunizmusnál, hanem a tömegtámogatást élvező NER-ben dolgozta ki és hajtja végre a napirendre került, tömegeket érintő feladatok egy részét. Ezért különösen érthetetlen, hogy a tömegtájékoztató és kormányzati propagandát végzők megnyilvánulásaiban viszont egyre szemet szúróbban mégis inkább az antikommunizmus uralkodik. Pedig láthatják, akik nem érdekből, vagy taktikából voltak kommunisták, hanem meggyőződésből, azok megmaradtak kommunistáknak, s a Magyar Munkáspártban tömörülnek. E párt pedig, a tőkésrendszer ellenfeleként is határozottan támogatja a nemzeti érdek védelmére irányuló kormányintézkedéseket. Tudatában van, meg kell akadályozni a globális háttérhatalom hazai ügynökeinek a hatalom közelébe, vagy hatalomra kerülését. Ezért is sokkal óvatosabban, körültekintőbben kell a kommunistázással élni. Még a volt MSZMP tagjainak egy része sem volt hithű kommunista, bolsevik meg pláne nem. (A bolsevik jelzőt egy idő után még a szovjet kommunisták is mindössze a pártjuk neve után zárójelben odabiggyesztett "b" betűre korlátozták, de rövidesen azt is elhagyták). De nem voltak ostobák, bűnösök sem. Még azok nagy többsége sem, akik hithű kommunisták voltak, és őszintén hittek az eszmében. A megélt történelmi előzmények, a kedvező változásokkal kecsegtető történelmi helyzet, az emberi jóhiszeműség, talán a megélhetési kényszerhelyzet is nagyrészt magyarázatul szolgál rá, hogy miért léptek be a pártba. A pártot nem célnak tekintették, hanem eszköznek, azaz nem a régi kizsákmányoló társadalomban akartak boldogulni, hanem a forradalmi változást ajánló eszme vonzotta őket. Kétség sem férhet hozzá, hogy ez így történt. És ez ma is így van! A Magyar Munkáspárt ezt képviseli, kritikusan feldolgozta a múltat, védelmezi a nemzeti érdekeinket. A kommunistázóknak nincs miért tartani e párttól. Azoktól az idegen elemektől viszont, akiket meggondolatlanul, alaptalanul lekommunistáznak, valóban félniük kell, harcolni kell ellenük, de ehhez a szájhősködő kommunistázás kevés.

Ha mindazok, akiket mostanság kommunistáknak neveznek, valóban kommunisták lettek volna (nem pedig a globális háttérhatalommal titkokban összejátszó, sőt azt alkotó nemzetidegenek, szabadkőművesek, rasszisták), még a világpolitikailag kikényszerített rendszerváltás is másképpen mehetett volna végbe. A volt szocialista országokban a nemzet-idegenek tudatosan és következetesen kirekesztették a rendszerváltásból a hazafiakat, köztük az igazi kommunistákat. Ma tehát, bárki részéről kétszeres történelmi tévedés a négyzetre emelt idejétmúlt kommunistázás.

A lekommunistázás, mint az ellenfél lejáratására irányuló módszer, az EU vezetőinek eljárását juttatja eszünkbe, akik a magyar kormány minden tettében jogsértést, nacionalizmust, diktatúrát akarnak láttatni a világgal. Az izmusok tehát nagy gondot okoztak és okoznak a magyarságnak, súlyos áldozatokat követelnek. Persze nem maguk az izmusok, hanem akik minden izmusnak az élére állnak, s nemcsak saját hasznukra fordítják, hanem rasszista harci eszközükké teszik kinézett ellenfeleik politikai, erkölcsi, sőt fizikai eltávolítására. Aztán változnak az idők, s máris új izmus élén látjuk őket. A háttérben pedig személyileg ismertetlen, de célját illetően, s nagyjából fajilag is ismert összetételű szabadkőműves hálózattal közösen döntenek országok, népek, nemzetek sorsáról. Merné-e valaki állítani, hogy mindaz az emberellenesség, ami most folyik a világban, nem egyezik az ő akarataikkal, érdekeikkel? A pénz- és más eszközök csalárd megszerzésével, azok birtokában a saját elképzeléseik szerint próbálnak alakítani mindent, tudatosan szembemennek a népek akaratával, százféle módon manipulálják a közéletet. A hatalom mámorában abban bíznak, hogy ép bőrrel megússzák, pedig ha valamit bizonyít a történelem, éppen az, hogy ez nem sikerülhet. Bizonyító példákért senkinek nem kell messzire menni; elég, ha néhány évtizedre visszatekint. Ellenpolitikai eljárás hát ez lényegében mindegyik részről, akkor is, ha a történelmi helyzet, s az okaik, indítékaik nem azonosak. Akik minden ellenzékit lekommunistáznak, nem azt mondják ki róluk, kik is ők valójában. Annak ugyanis utána kellene járni, tájékozódni, elemezni és politikai bátorsággal minősíteni, s nevükön nevezni, ami komoly szellemi erőfeszítést és bátorságot igényelne. Ez lenne az igazi, az elvárt, a társadalom tárgyilagos tájékoztatásához szükséges újságírói, politológiai, politikusi munka. Ehelyett könnyebb ráfogni az ellenfélre a bejáratott módit, hogy ők kommunisták, bolsevikok, szélsőbaloldaliak, stb. Csakhogy ezzel nemcsak a társadalmat tájolják el felelőtlenül, ami majd visszaüt rájuk, mivel önmagukat is eltájolják. Komoly elemzők (néha még a Hír TV értékes politikai műsorainak neves szereplői is) nemegyszer bárkire automatikusan, bizonyító érvelés nélkül rámondják, hogy kommunista, vagy bolsevik, s azt hiszik, ezzel megadtak minden magyarázatot. Helyes elemzéseket hallunk tőlük, de mikor a minősítéshez érnek, automatizmusra váltanak, gépiesen a bejáratott sablont követik. Érveiket gyengítő durva szavakat (kretén, hülye) használnak, nevetgélnek, de önmagukat nevettetik ki, amikor, például, még azt is el akarják hitetni a nézőkkel-hallgatókkal, hogy az USA-ban a Trump elnök ellen fellépő vandálok, felforgatók, rasszisták, ügynökök, garázdálkodók, genderisták, antifák ugyancsak szélsőbalosok, vagy álcázott bolsevikok. Holott egy tőkés ország manipulált tömege, ösztönös, nem kikristályosodott tudattal. Nagy részüket bosszúállás vezérli a múlt miatt, amit a végletekig fokoz a valamennyiüket fenyegető jövőtlenség. Mai elkeseredettség és félelem a háttérhatalom által uralható holnaptól.

Ne kerüljük meg annak a fontos ténynek a leszögezését sem, hogy az antiizmusok eredendően nem építkező jellegű képződmények, hanem reagálások valamely társadalmi jelenségre, akárcsak az antifa (antifasiszta) erőszak a nemzeti mozgalmak erősödésére, vagy az antiszemitizmus a zsidó nyomulásra. Ennek helyes kezelése a súlyos nemzetközi fejlemények, a kényszerű tennivalókkal terhes hazai körülmények között hangsúlyos össztársadalmi érdek lenne. Mintha erre nem is gondolna a politikusok, politológusok, újságírók, közéleti személyiségek jelentős része, akik az ideológiailag-politikailag különböző ellenzéki, ellenséges, vagy más okból szembenálló hazai és nemzetközi erőket és nézeteiket nemcsak kommunista, bolsevik, baloldali, vagy ezekkel rokonítható elítélő jelzőkkel minősítve marasztalják el, hanem mint jelenleg is ilyennek minősített erők ellen harcolnak és hívnak harcra. A múlt elleni harc kialakult kultusza szembeszökő politikai hiba, amely a társadalomnak, magának a Fidesznek is kárt okoz, bár ezt láthatólag senki nem akarja észrevenni, elemezni. Pedig az ideológiai automatizmus, a múlt fogalmainak minősítő mérceként alkalmazása a jelenlegi hazai és a nemzetközi tényezőkre, eseményekre, nézetekre eltájolja a pártot, közvéleményünket. Másrészt a közvélemény előtt úgy tűnhet, hogy a múlt szüntelen kiátkozása vagy félelmet takar, vagy azt, hogy nincs válasz a jövő kérdéseire. Megkönnyíti a bíráltak helyzetét is, mert nem azt mondja ki róluk, amik jelenleg ők valóban.

A múlt eseményeit az akkori körülmények és tények alapján logikus értelmezni, hiszen, ha eltekintünk azoktól, nehéz helyes értékelésre jutni, főleg évek, évtizedek távlatából. A történelmietlen kiinduló pont pedig tévútra vezet. Biztonságot a nemzeti érdekek szempontjának elsődlegességét szigorúan figyelembe vevő történelempolitikai (emlékezetpolitikai) elemzés nyújthat. Csak ez vezethet sikerre, adhatja meg jelenünk pontos értelmezését, megkönnyítve a helyes alakítását. Az sem felejtendő, hogy sokan vannak még olyanok, akik tették a dolgukat a szocializmusban is, a maguk módján építették az országot, ahogy most is teszik, és meg tudják különböztetni a politikai áramlatokat. A közvéleményünkkel együtt ők is sokkal jobban mozgósíthatóak lennének, ha a közszolgálati illetékesek a mai igazat mondanák ki a politikai ellenfeleinkről. Az ő múltba révülő lekommunistázásától, a címkézés szellemiségétől nem lesz igazabb és hatékonyabb az állampolgár nemzeti elkötelezettsége, attól azonban igen, ha azt hallja, amit önmaga is tapasztal.

A témakör fontosságát aláhúzva, leszögezzük, a jelen írásnak nem a bíráltak megnevezése a célja, hanem az a velük közös érdek, hogy a közvéleményt eltájoló, fogalmi és tartalmi politikai hibákra felhívja a figyelmet, remélve, hogy – ha eljutnak hozzájuk e sorok – korunk követelményeinek megfelelő irányba fordulnak. Ám a levegőbe sem kíván beszélni, ezért annyit kimond, hogy sok fontos politikus megszólalásaiban, jobboldalinak elkönyvelt tv-csatornák színvonalas politikai műsoraiban, közismert tekintélyes újságírók és politológusok szemében mindenki kommunista, vagy bolsevik, aki nem ért egyet az ő néha meghatározatlan, másszor megkérdőjelezhető izmusukkal. Ennél nincs is jobb módszer a lehetséges szövetségesek elriasztására. Pedig a hazafias tábor szélesítésére van szükség. Itthon is, nemzetközileg is. Ők azonban a hazai ellenzéket, az USA-ban, Nyugat-Európában randalírozó, fosztogató, kulturális emlékeket megsemmisítő, fehérgyűlölő, lincselő, gyilkoló csőcseléket, megkülönböztetés nélkül és rendszeresen a múlt kategóriáival minősítik. „Kommunisták, bolsevikok, újkommunisták, újbolsevikok, posztkommunisták, neomarxisták, ultrabaloldaliak, jakobinusok, lenini bolsevikok, bolsevik globalisták, neobolsevik ellenforradalom, a kommunista kísérlet második fázisa, kommunista tempó, kommunizmus újracsomagolva, a bolsevikok már a spájzban vannak, kristálytiszta hibátlan bolsevik eljárás, virtuális kommunista fondorlat, a kommunisták agyilag szédültek, meg akarják valósítani a kommunista Internacionálé célkitűzéseit, szocializmusok, ha találkoznak (Molotov-Ribbentrop paktum), „moszkovitákból brüsszeliták lettek, osztályharcos biciklibolsevizmus (Karácsony Gergely biciklisávjai), Szanyi elthürmeresedése, Minden út Rómába vezet, a szocializmus minden útja viszont Gyurcsány nagy fenekébe”, stb. Az Internacionálé „a múltat végképp eltörölni” fogalmazásán szűnni nem akaró hevenyészett éleselméjűsködést az említett előzményben elemeztük részletesen, mert butácska melléfogásai nemcsak szórakoztatóak, hanem tanulságosak is. Azért kell ismét megemlíteni, mert ismert és tisztelt neves politológusunk külön mélyenszántó elemzésnek vetette alá minden sorát, és mások is, még vezető politikusok is ellenállhatatlanul vonzódnak e félmondat ismételgetéséhez, mintha ezzel egyszer s mindenkorra le is számolnának a lekommunistázottakkal. A lelkesítőnek szánt induló azonban nem az a forrásmunka, amelynek alapján egy izmust meg lehetne tárgyilagosan ítélni. Tegyék ezt Marx „Tőkéje”, vagy a „Kommunista kiáltvány” elemzése és értelmezése alapján. De hogy lehetetlent ne kívánjunk, legalább Sztálinnak „A szocializmus közgazdasági problémái a Szovjetunióban” című művével. Arra már odafigyelne a világ, de senkit nem lelkesít a nehezebb út, pedig azon alkothatnának érdemlegeset.

Könnyű, de nem célravezető kifigurázni a nem mérvadó forrásokból vett idézeteket, amikor pedig lenne hasonlíthatatlanul fontosabb, amire összpontosítaniuk kellene. Például, a hazai és a nemzetközi fórumok előtti ismétlődő nyilvános hűségeskük külföldi nagyhatalmaknak és főleg egy kis kedvencnek; felmérhetetlen erkölcsi és anyagi kárt okozó jogi pontatlanságok; tömegessé váló ellenzéki hazaárulás; kulcspozíciók elfoglalása a magukat szövetségesnek beállító nyomuló nemzetidegenek által; az állam szerződéskötése és indokolatlanul bőkezű anyagi támogatása az egyházaknak, köztük az általa jogtalanul egyházzá kinevezett szektákkal, amelyeket „az állami és önkormányzati intézményekkel teljesen azonos támogatás illeti meg”. Pedig mind-mind ellenséges harcállásponttá válhat a nemzetállam ellen készülő rohamban. Az indulóban énekelt „végső harcot” kifigurázzák, de nem látják az ellenük készülő végső harc előkészítését. Ha mindez ugyanígy folytatódik, rövid időn belül meglepetésben lehet részük az ily módon hangoskodóknak. Tudatosan, vagy tudatlanul, de a múlt kategóriáinak használata, a múlt elleni harc a jelen negatívumainak tárgyilagos megnevezését és az azok elleni következetes politikai, kulturális, ideológiai, jogi, pénzügyi és gazdasági harcot akadályozza. Eközben annak elhitetése, hogy országunk a legbiztonságosabb hely, és számos más vonatkozásban a meglévő, de még nem kellő horderejű „legek” hangoztatása, aminek tagadhatatlanul van jó alapja, és ez a kormány érdeme, de sűrű hangoztatásuk nem kedvező nemzetközi visszhangot és reakciót vált ki. Az eredményeket tegyük közé, de ne mi mondogassuk, hogy a nyertesek és a győztesek közé sorolunk, hanem várjuk meg, míg mások mondják ki. Ezt mondatják tapasztalataink, s nehogy váratlanul bebizonyosodjon, hogy politikai, biztonsági és egyéb értelemben nemzetünk jelenére és jövőjére, sajnos, nálunk sokkal jelentősebb országok, szervezetek, titkos erők képesek befolyást gyakorolni.

Rengeteg oknyomozó, leleplező írás, történeti visszatekintés születik a jobboldalinak minősíthető tömegtájékoztatási eszközökben. Tanulságosak, hasznosak, érdekesebbnél érdekesebbek még azoknak is, akik átélték azokat az időket. De nekünk most nem a múlt ízekre szedésére, hanem a mai gazemberek, ügynökök, hazaárulók ugyanilyen elkötelezett és részletezett leleplezésére van nagy szükségünk. Sántító hasonlattal azt lehetne mondani, nem történelemre, hanem napi politikára. Égetően! A nemzeti erőknek vissza kell foglalniuk a Budapestet és más pozíciókat bitorló és azokat tönkretevő elidegenültektől, nemzetellenesektől, nemzetidegenektől. Ellenük kell hadakozni a szó legnemesebb értelmében. Ez egyben harc a múlt ellen is, amit ugyanezek az erők szintén nagymértékben uraltak.

Egyik jobboldali napilapban olvashattuk: „A brüsszeli baloldal méltó örököse a szovjeteknek”. Először is történelempolitikai értelemben nem baloldal. Másodszor a történelmi körülmények teljesen másak, eltérő társadalmi berendezkedésről, teljesen más szervezeti képződményről van szó. Néhány hasonlónak látszó módszer miatt nem lehet a szovjetek politikai örökösének minősíteni, mert ezzel ismét eltájolják önmagukat, a közvéleményt, magukat a bíráltakat pedig megnyugtatják, nem is kell küzdeniük a vád ellen, hiszen hisz olyannal vádolják őket, ami lepereg róluk, és nevetséges is. Sokkal hatásosabb, a közvéleményt mozgósítóbb lenne, ha a nevén neveznék, s ennek megfelelő minősítést alkalmaznák. Jó volt látni, hogy a koronavírussal kapcsolatos jobboldali, nemzeti beállítottságú írások nagyobb része az ellenzéki okvetetlenkedő, uszító és kifejezetten ellenséges megnyilvánulásokra nagyon helyesen a jelenlegi tetteikre, nyilatkozataikra összpontosítottak, nem kötötték össze a vélt kommunista múlttal. Ez a követendő út.

Ám többségében kificamodott minősítéseket hallunk, ahelyett, hogy közismert tetteik alapján a szabadkőműves háttérhatalom megtévesztettjeinek, janicsárjainak, bérenceinek, nemzetellenesnek és nemzetidegen-nek, valamint maguknak a rejtőzködő uszítóknak a tényleges mivoltát neveznék meg. Itt is történelempolitikai (emlékezetpolitikai) szemlélet hiányából fakadó tévedéssel állunk szemben. Különösen zavaró tény, hogy teszik ezt komoly tudással, tájékozottsággal, tapasztalattal, elismertséggel és népszerűséggel rendelkező közszereplők. Ezért a kisördög egyre kérdezgeti, miért nem akarnak időszerűek, korszerűek lenni? Nem hihető, hogy ne tudnának az áramlatok és az árnyalatok között eligazodni. Akkor pedig átgondolatlanul felülnek a túlhaladott, de túlélő ellenségkereső kommunistázás kultuszának, amely mai mércével méri a múltat, s a múlt mércéjével a mát. A belefeledkezés a múlt elleni harcba nagy árat követelő kibicsaklásnak bizonyulhat. Már csak azért is hibásak a hasonló vélekedések, mert a harci eszközöknek és módszereknek önmagukban nincs sem osztály-, politikai, vagy ideológiai tartalma. Más szavakkal, ezeket az eszközöket és módszereket bármilyen politikai, ideológiai, faji, vagy akár szexuális beállítottságú szervezet alkalmazhatja.

De nemcsak az említettek teszik; a kommunistázás divatba jött alkalmatlanságát bizonyítja, hogy azoknak is kedvük kerekedett hozzá, akik nem vádolhatók, vagy éppenséggel vádolhatók vele. Mintha országon belül és nemzetközileg is valami központi utasításnak tennének eleget, észre sem véve, hogy ezzel a szavahihetőségük forog kockán. A jobboldalinak tartott amerikai Breitbart hírportál úgy látja az utcai zavargások a Trump elnök eltávolítására játszó Demokrata Párt „szocialista forradalomra” készülésének jele, „Biden a szocializmust hozná el”; amely elbontaná az akadályokat a zöld New Deal és az illegális bevándorlók előtt. Vagy nézzük csak, kik ítélik el a múlt rendszert folyamatosan és a legvehemensebben? Nagyrészt azoknak a kunbélai, jászioszkári, rákosista és aczélista nemzetidegeneknek politikai és még fontosabb tekintetekben is utódai, akik uralták a szocializmust, most pedig szemfényvesztő módon névtelenekre hárítva, elítélgetik a saját akkori tetteiket. Félő, sokan talán észre sem veszik, milyen történelmi képtelenség szemtanúi, sőt megtévesztett szenvedő alanyai vagyunk. Nemzetidegenek vívják az általuk uralt múlt elleni harcot, hogy uralhassák a jelent, s övék legyen a jövő is. Porhintésként minket is a múlt elleni harcra buzdítanak, kényszerítenek, nehogy észrevegyük, mi történik velünk jelenleg, a jövőnk meg eszünkbe se jusson. Az eluralkodott, történelmietlen, következmények nélküli, sőt egyre bensőségesebb komcsimiglan-komcsidiglan megtévesztő taktika uralta múlthoz fordulás a jelen és a jövő veszélyeiről tereli el a figyelmünket. A bírált kommunistázók akaratlanul is e törekvésüknek játszanak alá. Akárcsak az, hogy neves szerző „a szocializmusok találkozásáról” elmélkedik, de írásából az derül ki, hogy a két szocializmus alatt a DK hazaáruló és a Jobbik nemzetáruló politikáját érti. Másik színvonalas tisztelt szerző könnyelműen kijelenti: „eltöprengünk a szocializmus állásáról, vagyis az ellenzék állapotáról, ami ugyanaz”. Ha a kettőt ugyannak látják, és ennek megfelelően politizálnak, számíthatnak Budapest elvesztésénél is súlyosabb vereségre. A Pesti Srácok jó irányvonalú elemzését is lerontja az efféle érvelés: „Ahogy telik az idő, a balliberális fővárosi vezetés egyre több ígéretéről derül ki, hogy csupán a szokásos, régimódi bolsevik mézesmadzag és olcsó retorikai fogás, amelyek valódi rendeltetését később a marxista gumibot hivatott elmagyarázni a kétkedőknek.” Tagadhatatlanul jól hangzó újságírói teljesítmény, de ismerjük fel, a mai körülmények között az efféle állításoknak nemcsak a történetírásban nincs helye, hanem az aktuálpolitikában sem állják meg a helyüket. Ugyanis a bírált Karácsony, Gyurcsány és a Vona-utódok esetében szó sem lehet „bolsevik mézesmadzagról”, vagy „marxista gumibotról”. Beszédes példa, hogy a Pesti Srácok rovatát törlő Facebook elleni tömegtüntetésen felszólalók egyike-másika sem állt a helyzet magaslatán. A Facebook eljárásának helytelenítése mellett elítélte a liberálisokat, de a kommunistákkal egy kalap alá véve őket, holott az utóbbiaknak az említett ügyhöz semmi közük nem volt, egyenlőségjelet tett a Rákosi-rendszer és a Kádár-rendszer közé, stb. Az efféle történelempolitikailag átgondolatlan vakhadakozás, semmi kárt nem tesz a neoliberális eszmében, sőt kiválóan alkalmas rá, hogy segítséget nyújtson neki a fiatalok fejének összezavarásában. Tucatnyi más esetet lehetne még idézni, amikor a jobboldalinak tartott tömegtájékoztatási eszközöknek valamely jelentéktelen esemény „a legsötétebb pártállami és kommunista időket juttatja eszébe”. Ma már a TV-híradók sem híradók, hanem ideológiai fórumok.

Sokféle káros következménnyel járó politikai tévedés tehát beidegzetten bolseviknak, marxistának beállítani a nemzetellenes hazaárulókat, a „baloldali” ellenzéket, de a zavaros terrorizáló mozgalmakat és szervezeteket, amelyek esetleg önmagukat kommunistának, vagy bolseviknak mondják, vagy amelyeket a háttérhatalom tömegtájékoztató eszközei, valamint a tévedésben lévő politikusok ilyennek minősítenek. A kommunista pártok nem is vállalnak semmiféle közösséget velük. E politikai tévedés elősegítheti nemcsak maguknak az időszerűtlen kommunistázással visszaélőknek az önbecsapását, hiszen feltételezhetően hiszik, amit mondanak, hanem a közvélemény félrevezetését, figyelmének elterelését a ma és a holnap létfontosságú kérdéseinek időszerű megkövetelt tárgyszerű minősítéséről. Ez pedig társadalmi szintű veszélyeket rejt magában. Nem bolsevikokra, marxistákra kell utalgatni, hanem konkréten rámutatni az illetők csalásaira, hazugságaira, szemfényvesztéseire, árulásaira, nemzetellenességére. Más oldalról megközelítve, nem a múlt kommunizmusáról kialakított elvi véleményüket kell feladni, hanem az ellenzék mai tetteinek aktuálpolitikai megítélését kell a jelenlegi nemzeti érdekeink szempontjából hatékonyan pontosan, árnyaltan minősíteni. Rámutatva arra, hogy az ellenzék mind a felmerülő országos ügyeket, mind az általa mesterségen összehozott ügyecskékben csak arra törekszik, hogy a saját szűk és elkülönülő érdekeit védelmezze; nincs nemzeti víziója, vagy ha van, nem magyar. Nem a dolgozók millióinak életét akarják jobbá tenni, hanem az államkasszához akarnak közelebb kerülni. Ennek leleplezése nem valami elvont követelmény, hanem a szavazók, a közvélemény tényekkel történő megnyerésének előfeltétele. Mert tegyük csak fel és válaszoljuk meg az igazságot kíméletlenül és tévedhetetlenül kimutató „kinek használ” kérdést. Az ellenzék lekommunistázása legalább kettős hátránnyal jár. Egyrészt elvonja a figyelmet jelenlegi nemzetellenes tetteikről. Másrészt a kapitalizmus rémtettei miatt, tetszik, nem tetszik, de növeli a nosztalgiát egy igazságosabb társadalmi rendszer iránt, akkor is, ha az ellenzék valójában nem azt képviseli, ezért meg sem nevezi. Egy szóval sem mondják, hogy a szocializmust akarják visszaállítani, de még azt sem, hogy szociális piacgazdaságot akarnának. Egyértelműen kapitalista ellenzék, kifejezetten tőkés álláspontról támadja a tőkés kormányt. Annak is rossz, mert nemzetellenességben, hazaárulásban oly messze ment, hogy onnan talán már nincs is visszaút.

Bizony, ki is kívánkozik a kérdés: kinek kedvez a rendszer, amely tiltja a szövetségesnek megnyerendő Magyar Gárdát, előszeretettel bírságolja a Mi Hazánk pártot, eközben elnézi, hogy az Országos Roma Önkormányzat aláírásgyűjtést szervezzen a betiltásukra. Szavakon kívül semmit nem volt képes tenni az ellen, hogy Újhelyi István, Szanyi Tibor, Niedermüller Péter, Jávor Benedek, Dobrev Klára, Donáth Anna és megszédült amazon társai Soros-misszionáriusként éveken át busás fizetésért árulják a hazát Brüsszelben, máskor pedig, itthon büntetlenül, beálljanak a háttérhatalmi társadalomrombolók sorába. Niedermüller Péter, mintegy az amerikai BLM (A Fekete Életek Számítanak) mozgalom téveszméinek előfutáraként, egyben az LMBTQ szószólójaként "rémisztő képződménynek" nevezte "a fehér, keresztény, heteroszexuális férfiakat”, Gyurcsány és hívei kifejezetten leszámolással fenyegetnek, amit szálláscsinálójuk, Karácsony már gyakorolgat is. Róla minden minősítés lepereg, ám ő maga mindenkit minősítget. Wass Albertet nácinak nevezte, ahogyan a cigányok által a Deák téren meggyilkolt két magyar fiatal rokonaival szolidaritást nyilvánító magyar hazafiakat is. Ezzel miért nem foglalkozik senki sem? Nem is lenne nehéz megtalálni rá a megfelelő izmust. Ez közvetett ösztönzés további magyarellenességre. Tenni kellene már róla, hogy a magyarellenes ellenzékieknek nem a főpolgármesteri székben, hanem a politikai életben sem legyen helye. Annál inkább, mivel más példák tucatjai is bizonyítják, minőségi fordulat megy végbe: feladták az ellenzéki szerepet; ellenzékből ellenséggé váltak, amit önmaguk is egyre kihívóbban és fenyegetőbben hangsúlyoznak. Az ellenzéki politikusok és fröcsögő amazonjaik már csak egyetlen esetben lehetnének még hasznosak az országnak, ha megszüntetnék közéleti szerepüket, mielőtt újabb torz átalakulásokon esnének át, vagy polgárháborúba taszítanák az országot. Ha politikailag nem a globális háttérhatalom ügynökeiként, ellenségként kezeli őket a hatalom, azaz megmarad a szavaknál, még az is lehet, hogy a saját bukását készíti elő. Kibékíthetetlen politikai-ideológiai harc folyik a globális háttérhatalom és a nemzetállamok között a nemzetállamokon belül is. A holokauszt ideológia nálunk – hatalomhoz juttatott elődeink bárgyúsága és félénksége miatt, akik nem értették meg, hogy veszélyes társadalmi következményei lesznek – eredményesnek bizonyult, de megfeneklőben van. Ezért kísérleteznek a PC-vel (politikai korrektség) az LMBTQ-val (szexuális elferdülések diktatúrája), a nyílt társadalom jelszavával, a jogállamisággal (ideológiai nézetek ránk erőszakolása az államhatalom szétverésének céljával), a BLM (A fekete életek számítanak ellen-rasszizmusa) mozgalommal, az antiszemitizmus rasszista vádjával, stb. Nem árt tudni, hogy a politikai korrektség kifejezés szerzője H. Truman volt amerikai elnök, aki az atombomba bevetéséről és nyersességéről híres, ennek a tartalmát is meghatározta, így a legilletékesebbtől tudhatjuk meg, hogy mi is az: „Politikai korrektség egy tan, melyet újabban egy tévhitben élő, ésszerűtlen kisebbség és a beteg fősodratú sajtó terjeszt, amely úgy tartja, hogy föl lehet venni egy rakás szart is, ha a tiszta végét fogjuk meg.” Az önfeledt mosoly ellenére ne felejtsük el a mindettől nem idegenkedő szabadkőműveseket sem. Nem véletlenül hördültek fel, hogy mostanában néhány gondolkodó hazafink rájuk irányítja a figyelmet.

Látnunk kell, milliméteres haladással is el lehet foglalni kilométereket, amelyek visszafoglalása ugyan nem lehetetlen, de rendkívüli elszántságot, s feltehetőleg áldozatokat követel, mert azonnal világméretűvé élénkítik az antiszemitizmus, cigányellenesség, LMBTQ-ellenesség, jogállamiság hiánya, vagy bármilyen más álürüggyel ellenünk állandóan folyó kampányaikat. Ne vegyük hát félvállról a millimétereket, mert kilométereket veszítünk. Közvéleményünk ezt látja, s észre kellene már venni a hatalomnak is, hiszen ezek az erők olyan lendületre kaptak, hogy már diktatúrára törekednek. Ezért első lépésként az állandósult tudatos nemzetidegen nyomulásnak kell egyszer s mindenkorra gátat vetni, akkor is, ha lesznek, akiknek fájni fog. Nem lehetünk rá tekintettel, mert a magyar nemzetnek évszázadok óta fáj. A magyar nemzetnek, és nem „néhány antiszemita gazembernek”, ahogy fogalmazott egyik tisztelt és közismert újságírónk, közéleti személyiségünk. A nemzet nemegyszer véres tapasztalatai, Szamuely Tibor, Jászi Oszkár, Rákosi Mátyás, Aczél György és mai utódaik történelmileg többször is bizonyított zsigeri magyarellenessége félreérthetetlenül bizonyítják, elődeink kegyetlenül ráfizettek a globális háttérhatalomtól elválaszthatatlan, a kétszínűség veled és ellened (pro és kontra) taktikáját velük szemben folyamatosan sikeresen alkalmazó nemzetidegenek iránti elfogult, vagy vak bizalomra. A magyar megmaradás, a kormány által kiadott Magyar Magyarország jelszó szellemét védve ma tőlük féltjük, mert tőlük kell féltenünk a kormányt és a nemzetünket. A veszélyt fel kell ismerni, és amíg nem késő, meg kell tenni az egyébként magától értetődő, s egyben történelempolitikailag parancsoló lépéseket, amelyeket nemzeti konzultáció keretében a nemzetnek és a kormánynak együttműködve haladéktalanul meg kell határozniuk, s bátran meg kell valósítaniuk. Ellenkező esetben Sajó Sándor költőnk által kimondott igazságra ébredünk, későn! „Gyáva népnek nincs hazája –/Világ népe mind megveti,/Még az ég is kineveti –.” Meg kell húzni a vészharangot annak tudatában, hogy a nemzetidegen nyomulás már annyira előrehaladt, hogy ez nem lesz egyszerű, de senki nem kérdőjelezheti meg, hogy ha nem lépünk átbillen egy történelmi ponton, ami elkerülhetetlenül tragédiához, de egy szerencsétlen nemzetközi helyzettel párosulva a Magyar Magyarország ellehetetlenítéséhez vezethet.

Izrael mindenekelőtt?

Közvéleményünk rég tudja, s az illetékesek is higgyék el végre, hogy a negatív jelenségek egyik fő oka a belpolitikai filoszemitizmus és a külpolitikai pro-Izrael vonal. Keletkezésük nem írható az Orbán-kormány számlájára, hanem elődei átgondolatlan, vagy kényszerű eljárásai miatt örökölt, mára kritikussá dagadt nemzetidegen nyomulásának, vegyes lakosság erőszakos kialakításának és ennek nálunk is elkerülhetetlen drámai következményeinek az elnézéséről van szó. A rendszerváltás súlyosbította a helyzetet, mivel a háttérből titkos nemzetközi támogatással ugyanezek az erők készítették elő és irányították, megtervezett aljassággal megkerülték a rendszerváltásért őszintén lelkesedő, bennük bízó magyar hazafiakat. Ilyen előzmények után és körülmények között az izmusok közül egyedül az antiszemitizmus ellen önkényesen bevezetett zéró tolerancia, s a zagyva nemzetközi antiszemitizmus-definíció szólásszabadságot korlátozó, az oktatásban kötelezővé tett, magyarellenes lépéseknek helyt adó törvénybe iktatása viszont már az Orbán-kormányok alatt történt. Ezzel a rendszerváltás által egyébként is előnyösebb helyzetbe került nemzetidegeneket még előnyösebb helyzetbe hozta.

A magyar hazafiak látják, az amerikai-izraeli viszonynál szorosabb szövetséget nehéz elképzelni, ám az amerikai alkotmánynak a véleménynyilvánítás szabadságát biztosító első kiegészítése elvben törvényesnek ismeri el az antiszemita megnyilvánulásokat is. Azt meg értik, hogy Izraelben rendben van, ha az antiszemitizmus elleni harc törvénybe van iktatva, de a magyarellenesség elleni harc nem. Ámde ugyanez Magyarországon rendellenes, nem szolgálja a magyar érdekeket, sőt az egyébként is szabad utat kapó nemzetidegen nyomulás körülményei között nem magyar érdekeket szolgál. Jövőnk politikai tartalma, talán sorsunk függ attól, felismeri-e ezt végre minden illetékes, beleértve magukat a javadalmazott érintetteket. Hiszen e védernyő alatt a cigány, zsidó, s a Soros által pénzelt és „érzékenyített” szervezetek bírói segítséggel készült feljelentései, állam elleni sikeres perei, átfogó szellemi terrorja alapján magyar hazafiak leintése, bírságolása és elítélése, a nemzetünkért aggódók gondolatait, szándékait ugyan nem, de tollaikat ideig-óráig bénítja. Munkakerülők, élősködők, bűnözők által indított tizenkétezer per a magyar állam ellen nem keletkezik tudatos jogi közreműködés nélkül. A felfoghatatlan módon elburjánzani hagyott börtönbizneszt olyan balfogások segítették elő, mint hogy az olaszliszkai cigányok által meglincselt Szögi Lajos tanár családja nem kapta meg a megítélt kártérítést, hanem immár 14 év óta szégyenletes egyezkedés folyik róla, miközben az elkövetők a jog megcsúfolására, mondvacsinált ürügyekkel, igazolhatatlan enyhítést és anyagi juttatást is bőven kaptak. Ugyanilyen jellegű „megértéssel” kezelték Marian Kozma kézilabdás gyilkosait, vagy a Munka Világa Közhasznú Egyesületnek és más cigányszervezeteknek juttatott milliárdokat minden következmény nélkül elherdáló cigány vezetőket. Mindez szellemileg, erkölcsileg fellazító, politikailag, társadalmilag pedig fellázító. És senki ne legyen tévedésben, ha nem is annak szánják, de kihatásában nem más, mint az arra kapható elemek ösztönzése további jogsértésre és erőszakra. Remélhetőleg mindenekelőtt az illetékes bírósági elöljáróknak, s a kormányszerveknek lesz bátorsága végre levonni a következtetéseket, mindenekelőtt önmaguk számára, elismerve, hogy a negatív fejleményeket jórészt a kellő rendeletek és intézkedések hiánya is elősegítette. Hasonló a helyzet más nemzetidegen kisebbségekkel, és a másságokkal is. Senkinek ne legyen a legkisebb kételye sem afelől, hogy az engedékenység, az elnézés, a ki nem mondott, de gyakorolt politikai korrektség tekintetében is gyűlnek-gyűlnek a legnegatívabb és egyre nyíltabb magyarellenes fejlemények, amelyek törvényszerűen vezetnek tragikus fejleményekre.

Itt a példa előttünk. Az USA a világ csendőrének szerepére törekszik, de immár nem áltathatja magát abban, hogy következmények nélkül megteheti. Hónapokig nem képes megbirkózni a természeti csapásokkal, a koronavírus minden országnál tartósabban sújtja, a BLM mozgalommal szemben képtelen fenntartani a társadalmi rendet. Sok helyen útjelző táblán figyelmeztet, hogy nincs rendőrség, mindenki a saját felelősségére térhet be ide, vagy oda. Széthullóban van szövetségi és társadalmi rendszere, sok városban fosztogató, lincselő bandák uralják a közéletet. Erkölcsi-politikai nemzeti katasztrófa bontakozik ki. Az amerikai nemzeti érdekekkel szembemenő, Izrael érdekeit szolgáló megszámlálhatatlan gyilkos katonai beavatkozásai miatt a nemzetközi tekintélye is mindinkább megkérdőjeleződik. Nem is véletlen, hogy BLM mozgalmat antiszemita megnyilvánulások is jellemzik, hiszen lelepleződött a világ előtt, hogy az amerikai kül- és belpolitikát voltaképpen izraeli-zsidó érdekek mozgatják. A jelenségre azért kell odafigyelni, mert ez a BLM talán egyedülien önálló tapasztalati állásfoglalása, amire nem a háttérhatalomtól kapták az „érzékenyítést”. Ennek okán a sajtó ezt feltűnően igyekszik is elhallgatni. Mindennek ellenére az amerikai kormány e súlyos válsághelyzetben is a beképzelt világcsendőr önteltségével nagy hangon, önkényesen osztályozza az országokat aszerint, hogyan teljesítik a végeláthatatlan kárpótlást a "holokauszt áldozatait és a közösségeiket vagy vagyonuk második világháború idején történt elrablásáért, vagy az azt követő időszakban végrehajtott államosításáért", ahogy ezt Pompeo külügyminiszterük 46 országról világgá kürtölte. Ezzel párhuzamosan Trump bejelentette, amerikai közvetítéssel az USA "nagyszerű barátai" között "történelmi béke-megállapodás" jött létre: Izrael valamint az Egyesült Arab Emírségek és Bahrein diplomáciai kapcsolatot létesített. (Emiatt, azaz ismét nem amerikai nemzeti érdekek, hanem izraeli érdekek védelmezése miatt, még Nobel Békedíjra is jelölik Trumpot). Ezt követő izraeli látogatásán Pompeo még azt is kifejtette, hogy Izrael katonai fölényének megőrzése amerikai kötelesség. Ilyen értelemben beszélt az „iráni ősellenséghez” való viszonyról is. Holott Irán nem avatkozik be más államok belügyeibe, nem is követ el agressziót ellenük, ahogy az USA, Izrael, Franciaország és szövetségeseik teszik. Akkor miért „ősellenség”? Csakis azért, mert Izraelnek nem tetszik, ha erős szomszédja is van. Ezért volt szükség a sokmilliós áldozattal járó „arab tavaszra”, s kellett Irakot és Szíriát tönkretenni. Az USA e világcsendőr szerepe és az említett kiéleződött belső problémái miatt ma szinte-szinte a létében van fenyegetve, ám vezetői Izrael érdekeivel törődnek. Mintha nem értenék, jelenleg éppen azért fizetnek drága árat, hogy nekik mind otthon, mind a világban mindig a zsidó számított, a fekete, sőt a fehér is alig. Nincs még egy állam, amely – talán nem annyira a saját akaratából, mint a szabadkőműves-izraeli kötődésű pénzügyi háttérhatalom nyomása alatt – nyílt filoszemita és pro-Izrael politikát folytatna, mint az USA.

Magyarország egy évtizede a tőkés kerteteken belül elérhetően, komoly harc árán, de sok tekintetben érvényesítette a nemzeti érdekeinket, ám filoszemita vonatkozásban, sajnos, felzárkózott az USA mögé. Az interneten számos forrás hírül adta, hogy az elmúlt évtizedben számtalan mecsetet és keresztény templomot és kolostort gyújtottak föl vagy szentségtelenítettek meg Izraelben és a megszállt arab területeken. Aki látja és helyesli a keresztényeknek nyújtott támogatásunkat, de odafigyel erre is, nem tartja véletlennek, mert ismeri az okát, sőt annak az okát is, hogy ezekről meg se mukkannak a baloldali tömegtájékoztatási eszközök, politológusok és politikusok, de a jobboldaliak is csak szőrmentén. Sőt egyes kormányzati szerveink az elhallgatás mellett kihívón és világraszólón „tisztességes elbánást” követelnek azzal az Izraellel szemben, amelyet beszűkült faji érdekei érvényesítésében soha nem érdekelte a tisztesség. Más nép által lakott területen 72 éve mesterségesen létrehozott történelmi múlt nélküli állam folyamatosan megsért minden nemzetközi normát és emberi jogot, gyilkolja a palesztinokat, saját szemita fajtársait, meg akarja semmisíteni az ősi múlttal és kultúrával rendelkező szomszédjait. A világon tudatosan szétszórt, ötödik hadoszlopként működtetett diaszpórái segítségével ugyanezt akarja elérni a tőle távoli országokban is. Ezért mindössze két arab ország ismerte el. Ugyanúgy amerikai nyomás alatt, mint az említett másik kettő. Az arab országok nagy többsége és a világ legtöbb országa tisztességet a palesztinok számára követel, és Izraelt erre szeretné kényszeríteni, nem pedig érdemtelenül, saját érdekeikkel szembefordulva favorizálni és „történelminek” kikiáltani a két kis arab ország mostani lépését. Sajnos, mi is ezt tettük, sőt majdhogynem saját győzelemnek tekintjük. Azzal áltatva magunkat, hogy Izrael helyzetének javulása csökkenti a migráció veszélyét, s elfeledkezve arról, hogy a migráció éppen a talán még össze is játszó hivatalos kormánypolitika és a háttérhatalmi amerikai-izraeli fortély terméke. A gondolkodó magyar hazafiak véletlennek szeretnék ezt tekinteni, de a folyamatosan sorjázó tények mást bizonyítanak. A diplomáciában szokatlan egyéb eljárások is ebbe az irányba mutatnak. A kormányok köszöntik egymás a nemzeti ünnepeik alkalmából, de ezekben az üzenetekben logikusan a kétoldalú kapcsolatokról esik szó, harmadik országot nem szokás szerepeltetni. A Július 4-i amerikai nemzeti ünnep alkalmából küldött magyar üdvözletben azonban mégis ezt olvashatták: „A keresztény örökség megőrzésének szándéka, a családok folyamatos erősítése és az Izraelnek nyújtott közös támogatásunk továbbra is meghatározza politikánk irányvonalát.” Az EU külügyminisztereinek augusztusi találkozóján pedig a magyar külügyminiszter a nem is EU-tag Izrael érdekeit védte vehemensen és nem először, s részletekbe menően utasítani próbálta az EU-t, hogy kedvezőbben viszonyuljon Izraelhez. Ugyanezt más fórumokon is megismételte, legutóbb a távol-keleti látogatásán Bangkokban is azt hangsúlyozta, hogy Magyarország továbbra is kiáll Izrael mellett, és nemmel szavaz az ENSZ-ben az Izraelt kritizáló határozati javaslatokra. Az igazságügy-miniszterünk kezdeményezésére pedig az EU Tanácsa november 10-én vitát folytat az "antiszemitizmus elleni küzdelemről". Nem érzik, mennyire idegenszerű, hogy nemzetközi fórumokon és harmadik országokban folyamatosan egy idegen ország érdekeinek a védelmére kelnek, ahogy annak idején Martonyi János külügyminiszter is Izrael-párti rendezvényekkel házalt harmadik országokban? Az efféle antidiplomácia mindenképpen visszatetsző az érintett harmadik országok számára is, pláne, ha nem Izrael-pártiak, s a nagy többségük, természetesen, nem az.

A magyar hazafiak ettől a vonulattól különösen féltik a kormányt, s a féltésükhöz itt már nehezebben megfogalmazható nyomasztó érzések is társulnak. S bizony igencsak kíváncsiak rá, mi lehet az oka és a célja e megkérdezésük nélkül folytatott mértéktelen, önkényes, tekintélyveszteséggel járó kártékony pro-izraeli vonulatnak? Félő, hogy nem kapnak rá magyarázatot, s minden folytatódni fog, amíg csak tragédiába nem torkollik. Van Magyarországnak elég baja, ne vegyük magunkra Izrael, de Fehéroroszország és semmilyen harmadik ország képviseletét. A magyar hazafiak azt a helyes jelszót hallják, hogy nekünk Magyarország az első, itthon is, Brüsszelben is, de azt látják, hogy az USA-n és Magyarországon kívül nincs más ország, amely megragadja az alkalmakat, hogy egyoldalúan, a nemzetközi kapcsolatok alapelvét képező kölcsönösség megkövetelése nélkül hajbókoljon Izrael előtt. Ráadásul annak ellenére, hogy a nemzetközi zsidó lobby és háttérhatalom, maga Izrael Állam és a Magyarországon sokasodó zsidó szervezetek folyamatosan antiszemitizmussal vádolják mindkettőjüket. Izrael soha ki nem állt Magyarország mellett ilyen odaadón, és nem is fog. Az ellentmondás a történelempolitikai tudattal vizsgálódók számára napnál is világosabb. Ahogy az is, hogy nem más országokat kell arra késztetni, hogy tisztességesek legyenek Izraellel szemben, hanem Izraelt, hogy végre tisztességes legyen más országokkal szemben. Világpolitikai ábécé.

A belpolitikára téve, nem lehet eléggé felháborodni azon, hogy Budapest szívében, a XII. kerületben lévő a turulszobrot már nem először akarják lebontani, áthelyezni, átnevezni, átminősíteni. Csak ne az legyen, ami, azaz magyar nemzeti emlékhely. Holott már nemzetidegen emlékhelyekkel és elnevezésekkel van tele mindkét Duna-part, a városközpont, a leglátogatottabb helyszínek, de már a külterületeken és vidéken is sorjáznak indokolatlanul és akadálytalanul. Mindez nagyrészt Demszky „érdeme”, de Tarlós idejében is folytatódott és Karácsony alatt is folyik. Most a Göncz Árpád kultusz kialakítását erőltetik, szokásuk szerint egyszerre több helyen is emlékeztetni akarnak bennünket rá. Az Árpád-híd pesti hídfőjét nagyzolva még „városközpontnak” is kinevezték, ami elképesztő urbanisztikai ostobaság, hiszen az nem városközpont. Az is nevetséges, elszomorító, ahogy a politikusok-politológusok hada és a tévék „politikailag korrekten” heteken át óránként nácizták az ellenzék képviselő-jelöltjét a borsodi időközi választáson, mert „Judapestről” is szót ejtett. Mintha világtörténelmi tragédia történt volna. Ezzel nem más, mint a kormánypropaganda csinált belőle ügyet, amivel hozzájárult ahhoz, hogy az ellenzéki képviselő-jelölt 46%-ot szerezzen szemben az 51%-al. A 46% nagyon komoly eredmény. Nem kinevetnivaló, ahogy egyes kommentátorok tették, hanem félnivaló. Hab a tortán, hogy az Origó felkérte Köves Slomót, az EMIH vezető rabbiját az eset kommentálására. Ő élt is a lehetőséggel és közölte: a jelöltet „támogató pártok akaratlanul is legitimálják az antiszemitizmust. Ennek éppen az ellenkezőjét várjuk el a közélet minden szereplőjétől”. Ámde milyen alapon vár el akármit is a magyar közélet minden szereplőjétől? Ugyanazon, azaz a másság kikiáltott elsőbbsége alapján, mint az iszlámok teszik Nyugat-Európában? Ha e hazafiakat riasztó, sőt a Fideszt romboló filoszemita vonal folytatódik, 2022-ben meg is fordulhat az arány, ahogy a Tarlós-Karácsony versengésben történt az illetékes fideszesek könnyedén elfeledett felelőtlensége miatt. A filoszemi-tizmus ugyanis nem a magyar nemzet akaratát fejezi ki. Ezt mindenkinek tudomásul kell vennie. Mintha nem érzékelnék a veszélyt, s elfogultságuk előbúvik, amikor úgy képzelik, hogy valaminek a kimondása kellemetlen a velük szemben folyamatosan kellemetlenkedő zsidó vezetők számára. Sem az előbbieknek, sem az utóbbiaknak eszükbe sem jut, hogy mindez viszont a magyar hazafiak számára kellemetlen. Emlékezzenek arra is, hogy a tényeket észlelő közvéleményünkben a Judapest kifejezés már évek, ha nem évtizedek óta meghonosodott; kár úgy tenni, mintha most hallották volna először, s a bolhából elefántot csinálni. Aki így jár el, lejáratja magát a közvélemény előtt, ahogy a 46% és az is bizonyítja, hogy a nagyrészt filoszemita ellenzék is félt emiatt kihátrálni a judapestező jelölt mögül, s még a szuperérzékeny EU sem mert állást foglalni, hiába noszogatták a brüsszeli fideszes képviselőink. Ilyen átgondolatlan engedékenységből kerülhet sor olyan felháborító folyamatra, amit „A Német megszállás áldozatainak emlékműve” ellen a rasszista zsidók hosszú ideje folytatnak. Pedig maguk is e megszállás áldozatai voltak, mert addig Horthy védelmét élvezhették. Bizonyíték rá, hogy a zsinagógákban rendszeresen hálaadó megemlékezéseket tartottak Horthy születésnapján, de más alkalmakkor is! Ismert az is, hogy a nemzetközi zsidó lobby befolyásolta a nagyhatalmakat, ne engedjék kilépni Magyarországot a háborúból, mert akkor Németország megszállja, és ez megpecsételi a zsidók sorsát. Azaz, szenvedjen és hozzon véráldozatokat értük és miattuk a magyar nép, ahogy történt is. Most meg azzal vádolják a magyarokat, hogy a megszállás körülményei között nem áldozták életüket az ő megmentésükért. És senki meg nem kérdezi őket, hogy és ti magatok, miért nem álltatok ellent? Ehelyett ahhoz tartják magukat, amit Yehezkel Dror, a jeruzsálemi Hebrew University politikai tudományok tanára a new-yorki Forward c. zsidó lapban kifejtett: „Ha a zsidóság megmaradása forog kockán, akkor az erkölcsnek semmi helye nincs.

Mindennek fényében a magyar hazafiak joggal vonhatják le a következtetést, hogy ha bárkik Judapestnek nézhetik a várost, az nem antiszemitizmus, hanem magyarellenes zsidó nyomulás tényszerű megállapítása. Ezzel kell a gyanús szorgalommal antiszemitázóknak foglalkozniuk, s arról tenniük, hogy senkinek semmi oka ne legyen rá, hogy Judapestnek nevezhesse Budapestet!Nem fogják megtenni.Hát ettől féltjük a kormányt, különösen látva, hogy fővárosunk elzsidósítását senki nem veszi észre azok közül, akik tehetnének ellene, sőt a hatóságok egyetértése és segítőkészsége mellett ma is zavartalanul és ijesztő ütemben folyik. Logikus következményeinek előszele már érződik, késő lesz akkor észbe kapni, mikor az amerikai BLM mintájára a kialakulható hasonló szervezet, vagy a magyarokat feljelentgető TEV, Mazsihisz, avagy a kis kedvenc EMIH, amelyek nagy nemzetközi támogatást képesek teremteni, bejelenti igényét a hatalomra. Pedig naponta halljuk, hogy a magyar élet számít, amit hiszünk is, mert annak is vannak jelei, de a nemzetidegen vonulat nyomul előre, az egészséges magyar nemzeti életérzés pedig leintendő „magyarkodásnak” számít. Ez az ellentmondás tükröződött abban, hogy a tömegtájékoztatás a judapestezést heteken át túlrészletezve óránként adta elő, ami takarhatott idegen politikai célokat. Nem hagyhatjuk, hogy az általuk teremtett mesterséges valóság idegen gondolati erőtérbe csatornázzon bennünket. Láthatjuk, a napjaink amerikai és nyugat-európai „kulturális forradalmárainak” emlékezetellenes, múlteltörlő megnyilvánulásaival rokonítható eljárások azonban a következményeiket tekintve a legkárosabb szellemi-politikai megnyilvánulások közé tartoznak.

A hazáját, nemzetét féltő, a történelmét ismerő magyar hazafiak rosszat sejtenek abban, hogy a nemzeti érdekeket sértő idegenpárti tévelygéseknek és szervezkedéseknek még a megzabolázására sem látnak kísérletet. Szembenállásukat ezért indokoltnak tartják, látva, hogy a vegyessé tett lakosságot fegyverként használhatják a nemzetek ellen, ahogy ez történik jelenleg az USA-ban és Nyugat-Európában. Ukrajna példája is figyelmeztető; a „majdani forradalom” utáni ukrán kormányokban alig volt születés szerinti ukrán. A fő vezető posztra zsidókat ültettek, akik közül sokat külföldről „importáltak”. Nem véletlen, hogy a magyar-ukrán kapcsolatokban konfliktust konfliktus követ. A nemzetidegen nyomulás minden országban hasonló veszéllyel jár. Önkényes, tekintélyuralmi rendelkezésekkel, szellemi terrorral, ha kell erőszakkal, faji politikai kettőshatalmat, párhuzamos társadalmat mesterkednek össze, amelyet globális háttérhatalmi támogatással nemzetidegen hatalommá alakítanak át. Ennek megakadályozása nem holnapi, hanem halaszthatatlan feladat. Elkeseredetten látják, a magyarokhoz történelmileg közelálló német nép mintha megadással fogadná a részére nemzetellenes vezetői által rá erőltetett hasonló tragédiát. Semmire nem mennek vele, ha majd tíz-húsz év múlva állapítják meg, hogy Merkel és társai nemzetgyilkosok voltak. A jövőjük követeli, hogy ezt most mondják ki, s tudatosítsák, mert talán még további jelentős áldozatok nélkül véget vethetnek az őrületnek, s tiszta lappal vághatnak a német jövő építésébe. Nincs más út, illetve van, de az a jelenlegi folytatása, azaz a nemzeti önfeladás. Október közepén meg is tették rajta az újabb lépést: a német állam rendkívüli támogatást nyújt a holokauszt túlélőinek „a koronavírus-világjárvány miatt”! A muszlimok megszállták és gyilkolják őket, a koronavírus arat közöttük, de nemzetgyilkos vezetőik még ezt is ürügyül használják, hogy hetedíziglen is megalázkodjanak a háttérhatalmi háromszázak előtt. Félő, hogy példát teremtenek, mivel sajnos, az efféle szolgalelkűség jellemző a nemzetellenes álláspontra helyezkedett nyugat-európai, amerikai politikusokra, a Soros-ügynök közép-európai ellenzékiekre is.

Ezért a magyar politikusoknak, politológusoknak és újságíróknak sem azon kell keseregniük, hogy mennyi muszlim terroristák által elkövetett gyilkosság kell még ahhoz, hogy a nyugat-európai politikusok megértsék, téves útra léptek. Nem fogják megérteni; ők tudatosan léptek erre az útra. Azt sem kell bizonygatni – még az Országgyűlésben is – hogy az illegális bevándorlás együtt jár a terrorizmussal, amit már az utca embere rég észrevett. Szinte utolsó megoldásként a lakosság önvédelmi szerveződését kell ösztönözni, elősegíteni, amelynek minden betolakodót, terroristát és nemzetgyilkos politikust egyaránt el kell sepernie.

Végül, a történelempolitikai melléfogást még egy cáfolhatatlanul bizonyító érv. Az ellenzék ellenséggé vadult, az országnak felbecsülhetetlen károkat és nehézségeket okozó folyamatos frontális támadást intéz a kormány valamennyi intézkedése ellen, anélkül, hogy egyáltalán mérlegelné azokat. A filoszemita jellegű belpolitikai lépéseket és a pro-izraeli külpolitikai akciókat azonban egyetlen szóval sem bírálja. Hallgat, mert ő is ilyen politikát folytatna! (Ahogy az LMBTQ szervezetek is abbahagyták a Jobbik nácizását, miután a jelenlegi elnöke szivárványos húrokat kezdett pengetni). A filoszemitázó-antiszemitázó és kommunistázó politikusaink, politológusaink, újságíróink, szégyen ide, szégyen oda, az ellenzékre igazán odafigyelhetnének.

A nemzeti érdekeinket és értékeinket, s az általános emberi jogokat sikeresen védő külpolitikánk kapcsán kényelmetlen bíráló szavakat ejteni még akkor is, ha ez is az érted haragszom, nem ellened szellemében történik. De az elmondottak okán, s ismételten aláhúzva, hogy az egyéb viszonylatokban alapvetően helyes, sikeres és támogatandó általános külpolitikai irányvonalunk mellett, a magyar hazafiak az efféle ízléstelen és súlyos következményekkel fenyegető széltében-hosszában hajbókolást nehezményezik. Tudvalevő történelempolitikai tapasztalatok ismeretében féltik a kormányt a parázsló belpolitikai és kockázatos nemzetközi bonyodalmakkal járó, látványosan hangoztatott, de a választási programjában egyáltalán nem szerepeltetett, mégis, ismeretlen oknál fogva előtérbe állítottan és a nemzetközi kapcsolatokban szokatlanul, minden kölcsönösséget mellőzve, egyoldalúan vállat elkötelezettségétől. Az effajta törekvések kártékonyan hatnak ki a nemzetközi kapcsolatokra is.

A magyar nemzet már sokszor megmutatta a világnak, hogy nem akar más nép uralma alatt élni, sem együtt élni, de a kölcsönösség alapján mindenkivel kész együttműködni. A népek békés együttélésének, kölcsönösen előnyös együttműködésének ez az egyetlen biztos alapja. Ezért soha nem is adta jelét, hogy megbékélne a filoszemita és a pro-Izrael vonallal, a szemita tolakodással. Ellenkezőleg, szembeáll minden nemzetidegen honfoglaló nyomulásával, amit már sokszor és sokféle módon, véráldozattal és barátilag, de világosan és félreérthetetlenül kifejezett. A nemzet akaratát pedig mindenkinek kötelező tiszteletben tartania. Önkényesen, a NER-t mellőzve kialakított gyökeresen ellentétes gyakorlatnak nincs helye.

/Folytatása következik/

* A szerző nyugalmazott nagykövet, közíró

Megnyitva 294 alkalommal

Hozzászólás   

#4 És ami lemaradt a különös jelek végett!R Zoltán 2020-11-16 15:45
Kedves "PáLoS TReND" Mikor jegyzed már meg, hogy csak az itt megadott jeleket ( :D :lol: ;-) :-| :-x :zzz :oops: stb. ) használjad különben fontos mondanivalóid blokkolva lesznek és nem jelennek meg!!!

Ez az írás maradt le tőled:

..................
„Góg [ÉG] és Magóg fia vagyok én...” - A MAGog [Ég/Ág] ~ Valójában a mágus [magi] rend a miénk! ÍrMag „grál” IgazsÁga: Nemroth/MénRót-Jézus/Jász-Atilla/Etele. - Ezért VAN VÉTÓNK minden római [jog, pápa...] hamisságra!
Vízözön után: „Szkítiának első királya Magóg volt, a Jáfet fia, és az a nemzet Magóg királytól nyerte a magyar nevet. Ennek a királynak az ivadékából sarjadt az igen nevezetes és roppant hatalmú Atilla király. […] Hosszú idő múlva pedig ugyanazon Magóg király ivadékából eredt Ügyek, Álmos vezér apja, kinek Magyarország királyai és vezérei a leszármazottai” - Anonymus
Josefus Flavius zsidó krónikás ie. 37-ben írta: „Magóg és Gomer népei már a vízözön után itt voltak olyan területen, ahol előtte még senki nem járt. Területük Spanyol-ország déli tájaitól a Don folyóig terjedt. Magóg a róla elnevezett magarokat alapította, a görögök őket szkítáknak nevezik.”
MAG-MA: HUNGÁRIA: HUN MAG ÁRJA: HUNOR [HonŐr/Úr] MAGOR [MagŐr/Úr] ~ „A MAG az IsTen Igéje. - Semen est verbum Dei. - The Seed is the word of God.” ~ MAGi - MAGia - MAGas - MAGos - MAGus - MAG Ős - MAGog [Ég/Ág] - MAG Őr - MAGor - MAGur - MAGar - MAGyar - Megyer - Meder - Méd - MediCus [Medi Kus], MagiKus, KozMiKus REND MAG UR RA. [„bábeli zűrzavar”] Xenofon írja: „Európában az özönvíz óta szkíták uralkodnak.”
LÁTNOD KELL!!!...- ÚGYHOGY KERESS és TALÁLJ!!!
Dr. C. George Boeree: The Evolution of the Indo-European Languages című írásának mellékletének térképét!!!

Szerrel és tettel: PáLoS TReND"
#3 ORBÁN a GENNYGÓC, SUGÁRBAN SPRICCELI EURÓPÁT!!!PáLoS TReND 2020-11-16 15:05
800.000.-Ft-os HAVI JÁRANDÓSÁGOT GARANTÁL/6na ÁLLAMPOLGÁRI JOGON MINDEN MAGYAR EMBERNEK MAKÓ FÖLD-ANYA KINCSE!!!...- HA a FELCSÚTI ZSICI és RÉM-KAPZSI MÉSZÁROSAI NEM TAGADNÁK és LOPNÁK EL AZT IS: ELŐLÜNK!!!
MA-KÓ-MA azaz a MAG HŐ kiszipolyozásának kísérlete:
Magyarországon!!!
A fogtömésem törik ki a magyar történelemhamisító vasorrú Schmidt Maca vezényletével tartott de-molesztáló héber JAJJJvék!...- kizárólagossá tétele miatt, amit magyarellenes fegyverként szegeznek a halántékunkhoz.
Nagyon nem mellékes az sem, hogy ez a bandzsa moszad-luvnya úgy kasszírozhatja be a százmilliós köz és sikálhatja a milliárdos alapítványos pénzeket a Terror Háza kaftánjába bújtatva, hogy azt egyetlenegy hivatalos szerv sem veheti szemügyre.
Holott a Magyarországon történt (!MAGYAR!) Tragédiáinknak a becsületét lenne hivatott újra a szívekbe emelni!!!
Mindennek rafinált üzleti fonákja, hogy cseberből vödörbe esvén: „kanadaiak” helyett „amerikaiak” szivattyúzzák ki a makói földgázt!
Míg szájtátva szemfényt veszítünk a cionista „hologramos” telepesek kormozó, fáklyás felvonulásaiban és Uri Gellert kapunk HŐS ŐSeink hadak útján, addig még mindig TŐLÜNK akarnak…, mert NÁLUNK VAN!
…nálunk van a BÖLCSEK KÖVE (lásd a korábbi
PLS cikkeket - a szerk.)
…nálunk van a MAGYAR ASSZONYOK és LÁNYOK
tüze, heve, szerelme…
…nálunk van a MAG HŐ azaz a MAKÓ, (amit a
JÓISTEN nyelvének eróziója koptatott mára MAG
HŐből MAKÓvá!)
…nálunk van MINDEN! - a FRIGY ládától a
SZENT GRÁLIG minden de minden.
Mára azonban ezek a pokolfajzatok ki akarják szívni SZŰZ ANYA FÖLDÜNK MAGJÁNAK a HŐJÉT.
Azért Magyarországon akarják kezdeni, mert ez, ahogy a sátánisták körében „mondani” szokás: MINDENT visz.
TUDNI KELL, hogy ha ezek a sátáni erők valóban kitermelnék alólunk, (ahogyan fennhangon híresztelik is!) ezt a HŐ vagyis „GÁZ” mennyiséget, akkor FÖLDANYÁNK KÓMÁBA kerülne.
IDEVÁG:
"Az amerikai Exxon Mobil Olajtársaság beszáll a makói földgázmező feltárásába.
A világ egyik vezető olajcége 25 millió dollárért „vásárolta” meg a kanadai Falcon kitermelési engedélyes területének 3/4-ét.
Az Exxon 50 millió dollárnyi munkaprogramot vállalt és eredményes együttműködés esetén további 150 millió dollárt fektetnének be Makón.
Becslések szerint a Dél-Alföldi város környékén 1500 milliárd(!!!) köbméter földgáz található, csak még az kétséges, hogy megfelelő áron ki lehet-e termelni?"
A süketelést most szűrjük is ki.
Miről is van szó?!
Az általuk saccolt köbméter mennyiség persze tizede sincs a valós mennyiségnek!
Míg a kitermelés DRÁGA”SZ”ÁGÁRÓL!!! Híresztelt rémeknek pedig éppen az ellenkezője igaz.
SUMMA SUMMAROM:
A cion-liberális „üzleti körök” alamizsnáért, jótéteménynek álcázva készülnek kiszipolyozni FÖLDANYÁNKAT!!!...- miközben EZ A MAGYAR TERMÉSZETI KINCS állampolgári jogon legalább 10 évig biztosíthatná a magyar embereknek a 800.000 azaz nyolcszázezer Ft-os havi JÁRANDÓSÁGOT!!!
Más kérdés, hogy ez lesz életük utolsó megerőszakolási kísérlete, mert a SZÁMADÁSHOZ ismerni kéne az isteni KÓDoló KÉPLETET.
Pechükre...- mint már utaltam rá ez is NÁLUNK VAN‼️‼️‼️
#2 Mi mindentől féltsük a kormányt?Pető Imre 2020-11-15 21:54
Sütő Gábor elhagyhatja a foglalkozásnévből a köz- előtagot. Egyszerűen - mondja magát írónak, ez nem kisebb rangot jelent. Jelen írásával is egyetértek. Sokaknak kellene olvasni és tartani magát a tartalmához.
#1 O1G = BANKÁR-CSICSKA APARTHEID GYARMATTÁ TETTE MAGYARORSZÁGOT!!!...- azaz ORBÁN a VÍRUS 2.PáLoS TReND 2020-11-12 12:04
MOST, hogy a FELCSÚTI GÖMBÖC (OLSTEIN=ORSÓS=ORBÁNVIKTOR = GYŐRI GÁBOR!!!) VÉGKÉPP ELSZABADULT és KORLÁTLAN HATALMÁT a MAGYAR LAKOSSÁGRA USZÍTOTT RENDŐR és KATONA-HIÉNÁKKAL IGYEKSZIK DEMONSTRÁLNI az ún. COVID-ra HIVATKOZVA…- AZT MONDOM ELÉG és NETOVÁBB TE ÁTKOZOTT ZSARNOK, CION-BOLSEVIK ÜGYNÖK-HÓHÉR!!!
Immár kilenc éve küzdünk a devizahitelesek jogaiért ezzel a korcs DEVIZA-KUPECCEL és HIBRID-NEResztény lényeivel – Petíció 1187/2020
Idestova 9 évvel ezelőtt, 2011. november 11. napján, tettük közzé elemzésünket a magyarországi idegen érdekeket képviselő, a magyar nemzettestbe oltott uzsorás bankok, gyarmatosító hadosztályának ún. devizahitelezéséről, ami valójában Magyarország kifosztását és rabszolgasorsba juttatását tette lehetővé a „Rózsadombi Paktum” = Cionista Ultimátum alapján!!!
A jogállamiságról szóló vitát könnyen eldönthetjük:
Magyarország mindaddig nem jogállam, amíg a deviza-hitelszerződések érvényben vannak.
Hpt. 213. §(1)

Tisztelt Montserrat asszony!
Arra kérjük az Európai Parlamentet, hogy fogadjon el egy olyan állásfoglalást, amely sürgeti a magyar hatóságokat, hogy a jogállamiság megsértése nélkül oldják meg a fogyasztói adósságválságot.
A magyar bankok szisztematikusan megsértették a legfontosabb fogyasztóvédelmi rendelkezéseket 2004 májusa és 2014 júliusa között, több mint 1,1 millió devizahitel-szerződést érintve. A bankok rejtették és manipulálták az árfolyamrést (valutaátváltás költségeit), manipulálták a kamatlábat, megtévesztő információkat szolgáltattak a tényleges éves hitelkamatlábról, és nem tájékoztatták megfelelően a fogyasztókat a devizaingadozás kockázatáról. Különböző kormányzati dokumentumok bizonyítják, hogy a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete (PSzáF) szemethunyt ezen jogsértések felett.
Az 1996. évi CXII. Törvény (a továbbiakban: törvény) 213. cikkének (1) bekezdése (lásd melléklet) meghatározza, hogy a fentiekhez hasonló jogsértések feljogosítják az adósokat az érintett kölcsönszerződések megszüntetésére, amely esetben az adósoknak lényegesen alacsonyabb összeget a bankoknak, mint a szerződésben megállapodtak. Ezért a kölcsönszerződés megszüntetése jelentős pénzügyi előnyökkel jár az adósok számára.
A Magyar Országgyűlés ezt az egyértelmű és érthető szabályt 1996-ban fogadta el azzal a szándékkal, hogy a fogyasztóknak hatékony jogi védelmet nyújtson a visszaélésszerű hitelezési gyakorlatokkal szemben. Mivel az adósok számára biztosított jelentős pénzügyi előny egyenlő a hitelezők jelentős pénzügyi veszteségeivel, a jogszabály indoklása szerint a jelentős pénzügyi veszteségek kockázata megakadályozza a bankokat abban, hogy visszaélésszerű hitelezési gyakorlatot folytassanak. (lásd még a 2005/29 / EK irányelv 13. cikkét)
A Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletének korábbi vezetője, Szász Károly 2013-ban elismerte, hogy a PSzÁF tisztában van a bankok jogsértéseivel, de figyelmeztetett arra, hogy a törvény alkalmazása veszélyezteti a pénzügyi stabilitást és potenciálisan államcsődhöz vezet. (A PSZÁF elnöke össze-vissza beszél! (72811-4/2013)) 2013 óta a bíróságok, a kormány és az Országgyűlés összefogtak, hogy megvédjék a bankokat a törvény alkalmazásától. (lásd még: EU-Pilot 8572/15)
Az, ahogyan a magyar hatóságok kezelik a fogyasztói adósságválságot, feltárja a magyar jogrendszer gyengeségeit. A bírák, kormány-tisztviselők, az Országgyűlés tagjai és a bankjogászok mind úgy vélik, hogy a pénzügyi stabilitás fenntartása érdekében indokolt a jogállamiság megsértése.
A magyar hatóságokkal és banki ügyvédekkel ellentétben mi, a PITEE fogyasztóvédelmi egyesület tagjai, úgy gondoljuk, hogy nem a törvény alkalmazása veszélyezteti a pénzügyi stabilitást, hanem a bank visszaélésszerű hitelezési gyakorlata. Ezért a pénzügyi stabilitás fenntartásának költségeit a bankoknak, és nem az adósoknak kell viselniük.

A magyar fogyasztói adósságválsággal kapcsolatos további információkért látogasson el weboldalunkra: www.pitee.org/english.
1996. évi CXII. törvény a hitelintézetekről és a pénzügyi vállalkozásokról
213. § (1) Semmis az a fogyasztási, lakossági kölcsönszerződés, amelyik nem tartalmazza
a) a szerződés tárgyát,
b) az éves, százalékban kifejezett teljes hiteldíjmutatót, a hiteldíjmutató számítása során figyelembe nem vett egyéb – esetleges – költségek meghatározását és összegét, vagy ha az ilyen költségek pontosan nem határozhatók meg, az ezekre vonatkozó becslést,
c) a szerződéssel kapcsolatos összes költséget, ideértve a kamatokat, járulékokat, valamint ezek éves, százalékban kifejezett értékét,
d) azon feltételeknek, illetőleg körülményeknek a részletes meghatározását, amelyek esetében a hiteldíj megváltoztatható, vagy ha ez nem lehetséges, az erről szóló tájékoztatást,
e) a törlesztő részletek számát, összegét, a törlesztési időpontokat,
f) a szükséges biztosítékok meghatározását, valamint
g) a szerződéshez kapcsolódóan a fogyasztótól megkövetelt biztosítások megjelölését.

Szerrel és tettel: PáLoS TReND

Hozzászólni csak a bejelentkezett felhasználók tudnak

Alrovatok

Új írások

Hozzászólások

Honlap ajánló