20210511
Last updateH, 19 ápr. 2021 6am

rovas logo

2021 május 03, hétfő

Amíg Petőfi a Nemzeti dalt írta, felesége a nemzeti fejkötőt készítette

Written by

– Szendrey Júlia megítéléseit illetően komoly problémák vannak mind a mai napig, az őt ért hamis vádakat tisztázni kell – mondta a Magyar Jelennek adott interjújában Raffay Andrea, aki elsőként rendezte kötetbe Petőfi Sándor feleségének verseit. Mint fogalmazott, Szendrey „bűne” az volt, magasabb szellemi szinten állt, mint a társadalom többsége, és asszonyként, női szerzőként is fényévekkel haladta meg saját korát, ezért elfogadni sem tudták őt. – Igyekezett nőként, feleségként és édesanyaként életben maradni a borzasztóan igazságtalanul ítélkező társadalmi közegben – mondta a Magyarságkutató Intézet munkatársa.

Szendrey Júlia egy keresztény alapokra épülő nő- és gyermekvédelmet képviselt

szendreijulia2

– „Petőfi Sándor felesége volt” – a legtöbb ember ennél többet nem is tudna mondani Szendrey Júliáról. Még Nemeskürty István sem tesz róla említést A magyar irodalom története című, kétkötetes munkájában. Ennyire jelentéktelen szerepet töltött be Szendrey a költő életében?

– A nagy irodalomtörténeti összefoglalók rendszerint kihagyják az egyébként nagyon is fontos és értékes munkákkal rendelkező női alkotóinkat, sajnos ez a női szerzőket érő mindenkori lebecsülés jelenségének szerves része – pedig elvileg Európa szívében vagyunk, a kereszténység mindenkori védőbástyáiként, egy olyan országban, ahol a nőnek, a családnak, a gyermeknek elvileg rangja és tisztelete van. Én személy szerint – női szerzőkkel foglalkozó női kutatóként és szerzőként – a gyakorlatban sajnos nem tapasztalom ezt, és egyébként gyermekként sem azt tapasztaltam, hogy itt egy gyermek és egy édesanya életének bármilyen értéke lenne. Sajnos egyes gonosz erők részéről Szendrey Júliánál is az a cél már legalább másfél évszázada, hogy e női alkotót, feleséget és édesanyát teljesen „jelentéktelennek”, mi több, kifejezetten „káros velejárónak” tüntessék fel Petőfi Sándor személye mellett.

Miközben megmásíthatatlan tény, hogy Szendrey Júlia nem csupán költő férje, hanem az egész magyarság életében is elmondhatatlanul fontos szerepet töltött be: jelenléte Petőfi hazafias és szerelmi költészetét egyaránt a legnagyobb magasságokba emelte, s a költő és felesége életének sorsszerű stációjában, az 1848–49-es forradalom és szabadságharc eseményeiben Szendrey Júlia asszonyként ugyanúgy kivette a részét azzal, hogy kiállt a magyar emberek mellett, hitt a magyar függetlenségben és kultúrában. Petőfi Sándor jegyezte fel, hogy a március 15-ére virradó éjszakát mindketten ébren töltötték, valamint, hogy míg Petőfi az egyik asztalnál a Nemzeti dalt írta, Szendrey Júlia a másik asztalnál nemzeti fejkötőt készített magának. Neki köszönhetően született meg a magyar írók feleségei által készített, ezüsttel hímzett és rojtozott háromszínű nemzetőrségi zászló, melyen a „Szabadság, Egyenlőség, Béke” felirat volt olvasható. Rendszeresen elkísérte férjét a gyűlésekre, Debrecenben zászlót varrt, a sebesülteknek kötéseket készített, és az országgyűlést is látogatta. E sorsdöntő időkben Testvéri szózat Magyarország hölgyeihez címmel a haza és a család, az alapvető keresztény értékek szeretetére és kitartásra buzdító felhívást intézett a magyar nőkhöz, mely az 1848–49-es forradalom és szabadságharc hivatalos kormánylapjában, a Közlöny 1849. április 8-i számában Petőfiné aláírással jelent meg. Nem véletlen, hogy maga Petőfi is végtelenül büszke volt feleségére, aki követni tudta a költő „lelkének röpülését”. Kivételes szerelem és kapcsolat volt az övék, amint az Petőfi hitveséhez szóló utolsó előtti, Szeretlek, kedvesem… című költeményében olvasható: „Szeretlek, kedvesem,/ Szeretlek tégedet,/ A mint csak embernek/ Szeretnie lehet.”

– Ön miért kezdett foglalkozni Szendrey Júlia életével, költészetével?

– 2016-ban jelent meg Csinszkáról, Ady Endre feleségéről szóló életrajzi nagymonográfiám, majd egy évvel később, 2017-ben Csinszka összes, addig kiadatlan verseit is tartalmazó kötetem, melyet elemző tanulmányokkal láttam el. Ez utóbbi verseskötet megjelenése után is verskéziratokkal, azok kutatásával akartam foglalkozni, már csak azért is, mert Szendrey Júlia verseit s azok kéziratait már a Csinszka-nagymonográfiát megelőző kutatásaim során is ismertem, s tudtam, hogy Csinszkához hasonlóan neki is nagyon sok eddig ismeretlen és kiadatlan verse van. Ezen kívül személyes okok is egy elemző tanulmányokkal ellátott, Szendrey Júlia költészetét bemutató kötet elkészítésére sarkalltak:

Csinszka esetében is azt tapasztaltam, hogy a női szerzőket – csupán női mivoltuk, valamint csupán amiatt, hogy ismert és jeles alkotók feleségei mertek lenni – jelenleg is mérhetetlen lebecsülés és elutasítás övezi, miközben az emberek többsége gyakorlatilag semmit nem tud róluk, nem is ismeri munkásságukat, illetve meg- és elítélésükkor mindössze a rosszindulatú lejáratásokra hagyatkozik. Mellesleg nagy költőink feleségével kapcsolatban még ma is él az a közvélekedés, hogy ők csak múzsák lehettek, miközben többen közülük maguk is független alkotók voltak, akik önálló értéket hoztak létre.

– Elsőként rendezte kötetbe Szendrey verseit. Hogy folyik egy ilyen kutatómunka?

– Szendrey Júliának jelentek meg versei már életében is különböző folyóiratok hasábjain (Napkelet, Magyar Nők Évkönyve, Anyák Hetilapja stb.), s egyes verseit a halála után megjelent életrajzaiban, naplókiadásaiban is közölték függelékként. Három verse megtalálható a Naplóját és Térey Marihoz írt leveleit tartalmazó, Jókai Mór előszavával ellátott kötetben. Petőfiné Szendrey Júlia című, Szendrey második férje, Horvát Árpád megrendelésére elkészített életrajzában Szana Tamás függelék gyanánt húsz verset közölt Szendrey Júliától, de ezen kötet Szendrey Júlia összes versét s a versek kéziratait nem tartalmazta. Bihari Mór (aki Szendrey Júlia Eredeti elbeszéléseit is összegyűjtötte és kiadta) 1909-ben kiadta Szendrey Júlia 26 versét, de az ő Szendrey-verskiadása sem tekinthető teljesnek, ráadásul ő korabeli folyóiratokból – szépirodalmi és divatlapokból – gyűjtötte össze Szendrey verseit, tehát Bihari sem az eredeti kéziratok alapján készítette el Szendrey-verskiadását.
Ebből következik, hogy valóban, eredeti kéziratok alapján Szendrey Júlia összes versét én rendeztem könyv alakú kötetbe elsőként, e kiadványban vehette először kezébe Szendrey Júlia összes versét a magyar olvasóközönség 2018 augusztusában, 450 oldalon, elemző tanulmányokkal ellátva. Persze, e kötet megjelenése után, más felfogásban jelentek meg később különböző, Szendrey Júlia verseit tartalmazó könyvek, de tény, hogy elsőként az általam gyűjtött és sajtó alá rendezett kötetben jelent meg Szendrey Júlia összes költeménye.

Azt mindenképpen szeretném kiemelni, hogy e könyv nem életrajzi nagymonográfia, főként Szendrey Júlia lírai munkásságát tartalmazza és dolgozza fel, bár a kötethez megírt elemző tanulmányok jócskán tartalmaznak életrajzi elemeket is, de nem egy kizárólagos életrajzi monográfiáról van szó.
A szakirodalomból, valamint a múzeumok, tudományos intézmények katalógusaiból korábban is ismertem már Szendrey Júlia költeményeit, így a kutatómunka legelején fel kellett kutatnom mindezeket, még a legapróbb töredékeket is (ezek legnagyobb része az OSZK Kézirattárában található, többségükben apró papírcetliken, némelyikük a Szendrey Júlia által kézzel írt bevásárlólista hátulján, vagy azzal egy oldalon olvasható). Mikor tisztázódik, hogy mennyi kézirat kerül majd bele a könyvbe, akkor jön azon rész, mely a könyv teljességét a legjelentősebb mértékben befolyásolja: ez nem más, mint a közlési engedély megkérése a tudományos intézményektől, melyekben a kéziratok találhatók. Ugyanis a közlési engedély megkapása nélkül nem közölhetők sem kéziratok, sem fényképek, tehát az ilyen jellegű intézmények jelentős mértékben meg tudják akadályozni magát a kutatást is – például azzal, ha nem adnak ki bizonyos, a katalógusokban egyébként megtalálható dokumentumokat –, valamint egy könyv megjelenését is gátolni tudják, időhúzással, a közlési engedély megtagadásával, vagy annak bizonyos feltételekhez kötésével. Ugyanígy befolyásolni tudják, hogy végül milyen és mennyi dokumentum kerüljön bele a kötetbe, és ez nem minden esetben egyezik a szerző eredeti szándékával. Miután a közlési engedélyek kérdése tisztázódott, vagy netán nem tisztázódott, akkor jön a dokumentumok digitalizálásának kérelme, a szövegek betűhíven történő legépelése, majd pedig, ha majd meglesz, a kefelenyomat komoly átnézése és átolvasása. Így történt ez a 2018-ban megjelent Szendrey Júlia verseskötetem 2020 novemberében, mintegy félezer oldalon megjelent második kiadásának esetében is.

– Ebből a könyvből sok minden kiderül, leginkább az, Szendrey egészen másfajta nő volt, mint korabeli társai. Megvetették, de legalábbis rossz szemmel néztek rá, hiszen olvasott, rövidre vágatta haját, nadrágot hordott, cigarettázott. Társadalmi megítélése érthető volt, vagy igazságtalan, egyfajta irigységen alapuló?

– Valóban tartalmaz a kötet első és második kiadása is egy olyan, mondhatjuk, hogy a könyv gerincét alkotó, Szendrey Júlia megítélése szempontjából létfontosságú tanulmányt, mely Szendrey Júlia nővédelemhez való viszonyáról szól. Szendrey egyik legkedvesebb szerzőjét és bizonyos szempontból példaképét, a francia írónőt, George Sandot Petőfi Sándorhoz hasonlóan a márciusi ifjak, az 1848–49-es események meghatározó személyiségei, mint gróf Széchenyi István, gróf Batthyány Lajos is ismerték, s közülük valamennyien rajongtak is érte, és valamennyien elismerték azon véleményét, miszerint egy házasságban nő és férfi egyenrangú fél kell, hogy legyen, egyiknek sem szabadna a másikat elnyomnia, s abban két ember kölcsönös szerelmének kell érvényesülnie, melyet nem befolyásolnak társadalmi, faji, esetleg vallási korlátok.

Akik George Sandot olvastak, egyetértettek a végérvényesen elromlott házasság felbontásához való jogot illetően, s abban, hogy a nő is kezdeményezhesse a válást. Elmondható, Szendrey Júlia is George Sand ilyen jellegű, a női nemet bizonyos helyzetekben jogosan megillető önvédelemre vonatkozó gondolataival értett egyet.
A legendákkal szemben az igazság az, hogy Szendrey nem öltözött nadrágba, egyedül nem ment el a színházba, és nem ült be a kávéházba sem. De, mint azt Dáné Tibor Szendrey Júliáról szóló könyvéből is tudjuk, otthon megengedett magának bizonyos „George Sand-i allűröket”, melyek miatt sokan tartották őt különcnek, s a hétköznapi emberek szemében meghökkentő szokásait rosszakarói kegyetlenül fel is használták ellene. Már Petőfi feleségeként – kizárólag otthonukban, nem a nyílt utcán –, időnként a török táncosnők mintájára színes salavárit, buggyos, bokáig érő, keleti nadrágot viselt. Amikor vendégek érkeztek hozzájuk, szintén török mintára, szőnyegre tett, nagy, kemény párnákra ültette őket, s bár hölgyvendégeinek széket adott, ő maga is párnára ülve szeretett inkább beszélgetni, s mindezt gyakran –szintén csak a négy fal között – sötét hajára tett piros fezzel követte el, ráadásul a barátok, látogatók társaságában imádott egy-két findzsa feketekávét meginni. Míg Szendrey kortársai, a jó hírükre kényes úrinők esetleg gyenge tejeskávét ittak, ő a XIX. század derekának közvélekedése szerint afrodiziákumnak, szexuális stimuláló szernek tartott erős feketekávét itta. A közvélemény azt sem nézte el neki, hogy a kávé mellé nő létére naponta két-három vékony szivarkát is elszívott.

– Magának való volt, renitens, feminista, vagy esetleg emancipált? Mi a jó megfogalmazás?

– Én úgy fogalmaznék, hogy igyekezett nőként, feleségként és édesanyaként életben maradni a borzasztóan igazságtalanul ítélkező társadalmi közegben.

Magának való volt és végtelenül szomorú élete volt abban az értelemben, hogy nem értették meg őt az emberek, s mivel magasabb szellemi szinten állt, mint a társadalom többsége, és asszonyként, női szerzőként is fényévekkel haladta meg saját korát, elfogadni sem tudták őt. Renitens és feminista volt abban az értelemben, hogy nem tudta és nem is akarta elfogadni a nőket érő mindenkori igazságtalanságokat (milyen érdekes, hogy a múltban és a jelenben is pont a női nem tagjai között találkozunk mégis a legtöbb gyűlölettel és elutasítással Szendrey Júlia irányába, miközben éppen, hogy nekik kellene leginkább elfogadniuk és tisztelniük őt), és egy keresztény alapokra épülő, egészséges és jogos nő- és gyermekvédelmet képviselt, illetve nőként ő is harcolt a magyar nőket, a magyar embereket és a magyar érdekeket elnyomó idegen törekvések ellen. Emancipáltnak olyan értelemben tekinthetjük, hogy jóval műveltebb és olvasottabb volt, mint az őt egyébként féltékenyen figyelő, irigy asszonyok többsége:  sógora, Gyulai Pál is megjegyezte, hogy Júliával mindenről lehetett beszélgetni, a nők társadalmi helyzetétől a költészeten át Byronig; hogy rendkívül tájékozott és intelligens nő volt. Nem véletlen, hogy Szendrey Júlia második házasságkötése előtt Gyulai először őt akarta feleségül venni, nem Júlia húgát, a később, 1866-ban kolerában tragikusan fiatalon, 28 évesen elhunyt Szendrey Marikát.

– Az is „ellene” szólt, hogy Petőfinek szellemi társa volt, vele tartott, sőt, tüzelte a költőt. Viszont nem táplált háziasszonyi ambíciókat, ezt Jókai szóvá is tette, mikor együtt éltek hárman a Dohány utcában.

– Jókai Mór később, 1872-ben, a Kisfaludy-Társaság Évlapjaiban számolt be arról, hogy Petőfiné már akkor rajongott a nemzetiszínű kiegészítőkért, amikor a Petőfi-házaspár az esküvőjüket követő időkben Jókaival lakott együtt Pesten egy háromszobás lakásban, ahol az előszobát és az ebédlőt hárman közösen használták, vacsorájuk rendszerint egy tea volt, s együtt ebédeltek, de az ételt vendéglőből hozatták, mert Júlia nem táplált „gazdasszonyi hajlamokat”. Így volt ez már leánykorában is, a Petőfivel való megismerkedése előtti időszakban: sokkal inkább érdekelték őt már akkor is a művészetek és a könyvek. Jókai saját elmondása szerint egyébként nem találta Júliát annyira szépnek, mint amilyennek Petőfi versei megörökítették őt, s azt mesélte, hogy szerinte Júlia éppen úgy tudott ember nem viselte divatokat kitalálni, mint Sándor: egy alkalommal főkötő helyett egy nemzeti színű, csigaalakú, Jókai szavaival „phrygiai sipkát” készített magának, mely Petőfinek nagyon tetszett, Jókainak pedig torkán akadt a szó, mikor Petőfi megkérdezte tőle, hát hogy tetszik neki ez a kiegészítő.
E humoros visszaemlékezések biztosan Jókai szájából és tollából származnak, azonban ennél jóval szigorúbb és igazságtalanabb Szendrey-képpel is találkozhatunk, ha a Feszty Árpádné (Jókai Róza; Laborfalvi Róza unokája, Jókai Mór fogadott leánya) által lejegyzett, állítólag Jókai visszaemlékezésein alapuló, a lejegyző által jócskán elferdített „visszaemlékezéseit” olvassuk. Feszty Árpádné jóval az író halála után „számolt be” a Petőfi-házaspár és Jókai kapcsolatáról, és sajnálatos módon amolyan „asszonyi pszichológiával” itatta át Jókai szavait, melyek a Petőfi és Jókai végső szakítását részletesen tárgyaló Szekeres László szerint is bizonyos fokú szubjektív torzulást szenvedtek, már az író előadásában is. Akik elmentek… című munkájában minderre maga a szerző, Feszty Árpádné is utal, amikor megjegyzi, hogy a szerinte „hézagos adatokat összekombinálta, illetve összeérezte”.

A fönti, valóban Jókaitól származó vicces beszámolók fényében nehezen hihetők Jókai örökbe fogadott leányának azon megállapításai, miszerint Jókai „hideg hisztérikának” tartotta Petőfinét, ki csak játszott a férfiszívekkel, olyannyira, hogy Petőfihez is hűtlen volt, mi több Jókait is megpróbálta elcsábítani, viszont ő „ellenállt a kísértésnek”. Kérdés, hogy Jókai valóban így beszélt-e bármikor is Szendrey Júliáról, ráadásul fogadott lányának. Kérdés, hogy Jókai tényleg mondta-e valaha Jókai Rózának az asszony által lejegyzetteket, vagy csupán az asszony állította be valóban elhangzottnak Jókai szavait, illetve ilyenformán elhangzottnak? Jókai Róza 1861-ben született, tehát még gyermek volt Szendrey Júlia 1868-ban bekövetkezett halálakor. Nem ismerhette közelről Szendrey Júliát, főleg Jókai ifjúkori, a Petőfi-házaspárral a Dohány utcai lakásban együtt töltött időszakából nem. Nem volt ott, nem volt tanúja Jókai és Szendrey fiatal éveinek. Fontos látni, hogy Fesztyné megemlékezései ellenőrizhetetlenek, nem tudunk olyan, az ő szavait megerősítő forrásokról, melyek minden kétséget kizáróan bizonyítanák kijelentéseit, melyeket már bőven Jókai Mór és Szendrey Júlia halála után írt le, tehát a történetekben említett két személy már sem cáfolni vagy megerősíteni nem tudta a Feszty Árpádné által leírtakat, sem megvédeni nem tudta magát.

– Jókai és Petőfi igen jó barátok voltak, és míg az író igen kritikus volt Szendreyvel szemben, ő maga később a nála jóval idősebb, már gyermekes Laborfalvi Rózával házasodott össze. Szendrey Júlia léte vetett véget barátságuknak?

– Fontos tisztázni, hogy a két, akkor még fiatal alkotó között nem azonnal alakult ki az utókor szemében legendássá vált, testvérinek mondható viszony, hiszen amikor a pápai református kollégiumban először találkoztak, finoman szólva sem szimpatizáltak egymással. Jókai szavait idézve később Mikszáth Kálmán, Jókai egyik életrajzírója is utalt rá, hogy a későbbiekben külföldön a magyar írók közül a legnagyobb népszerűségnek örvendő, a francia olvasóközönség által „Monsieur Morisz Zsoké” -ként emlegetett Jókai kezdetben igen furcsa embernek találta Petőfit, amikor Pápán találkozott vele. A végül jó barátokká vált Jókai és Petőfi szakításáról egész szakirodalomnyi forrás mesél, melyek egy sornyi lehetséges okot sorolnak fel, melyek a barátság végét okozhatták.

Annyi biztos, hogy Petőfit bántotta és olyan mértékben nem hagyta nyugodni Jókai és Laborfalvi Róza frigyének lehetősége, hogy előbb személyesen igyekezett lebeszélni barátját a színésznővel való házasságkötésről, majd pedig közös barátaikat próbálta meggyőzni arról, hogy meg kell akadályozni Jókai szándékát. Mivel minden igyekezete kudarcba fulladt, kétségbeesett levélben mozgósította Jókai édesanyját, Pulay Máriát és barátja Eszter nővérét, s Komáromból Pestre hívatta őket, ám ezen akció is sikertelennek bizonyult, hiszen a fiatal író Mikszáth szerint a svábhegyi nyaralóból Piliscsabára szökött Laborfalvi Rózával, majd össze is házasodtak. Az esküvő helyszínét Szini Gyula is Piliscsabára teszi, azonban a rákoscsabai plébániahivatal egykorú dokumentációja alapján az esküvői szertartás a rákoscsabai római katolikus templomban zajlott le, s azt is tudjuk, hogy a nászlakoma pedig Pécelen. Érdekesség, hogy a házasságlevél szerint a vőlegény 24, a menyasszony 26 éves volt, ám ezek helytelen adatok, ugyanis az író valójában 23, a színésznő pedig 31 éves volt, amikor összeházasodtak. 38 évig voltak házasok.

Különböző elméletek láttak napvilágot a lélektani talányról, hogy Petőfi miért is akarta annyira megakadályozni e frigyet, mely 1848. augusztus 29-én megköttetett. Petőfi az esküvő után, 1848. szeptember 6-án Jókai édesanyjához írt levelében már Laborfalvi Móricként emlegette az újdonsült férjet. E lélektani talányt megfejtendő, természetesen Szendrey Júlia személye is felmerült a két jó barát végső szakítását megmagyarázni igyekvő kísérletek között, azonban ezen kísérlet mögött is Feszty Árpádné korábban említett, állítólag Jókai Mórtól hallott megemlékezései állnak.
Visszaemlékezéseiben Fesztyné a tőle megszokott nyilvánvaló túlzással azt következteti ki, hogy a szakítás végső oka az volt, hogy a „hiúságában feneketlenül megsértett” Petőfiné „örök, ördögi asszony-trükk szerint: férjét használta fel a rajta esett sértés megtorlására”. 

Nem véletlenül választottam a Szendrey Júlia költészetét bemutató kötetnek a Megérdemelve vagy ártatlanul:

Szendrey Júlia összes költeménye elemző tanulmányokkal címet: Szendrey Attila fiam című versének visszatérő refrénje a „Megérdemelve vagy ártatlanul”, mely költemény arról szól, hogy vérpad, ha volna halálos ágya, ha „száműzetésben bolygana”, egyetlen menhelye és reménye a gyermeke, az ő szerető szíve lenne Júliának. Mindemellett e refrén kérdésfeltevésként is felfogható: amit Szendrey Júliával csinálnak másfél évszázada, azt megérdemelve, vagy ártatlanul kapta/kapja-e?
Jókai egyébként már jóval Petőfi Sándor és Szendrey Júlia halála után, Laborfalvi Róza 1886-ban bekövetkezett halálát követően, 1899-ben újra megnősült: Nagy Bellát, az akkor húszesztendős fiatal színésznőt vette feleségül, aki nála 54 évvel volt fiatalabb, s második házasságát a közvélemény az előzőhöz hasonlóan ugyanúgy elítélte és rossz néven vette.

– Petőfi halála után Szendrey újra férjhez ment, segítséget senkitől nem kapott mikor özvegy lett. Petőfi barátai elmarasztalni tudták, de megsegíteni nem?

– Többek között éppen ez, a segítségnyújtás hiánya volt az oka annak, hogy másodjára is férjhez ment. Mikor a remény, hogy a költő egyszer előkerül, fogyni kezdett, Júlia Erdődre ment, abban a reményben, hogy amennyiben Petőfi visszatérne hozzá és kisgyermekükhöz, ott fogja őt először keresni. Azonban édesapja, Szendrey Ignác naponta megjegyezte lányának, hogy Petőfinek éppen kapóra jött ez az ütközet, hogy faképnél hagyhassa őt és a kis Zoltánt, minek az lett a következménye, hogy Szendrey Júlia Pestre menekült az atyai szavak elől, s ezzel megkezdődött életének harmadik stációja. Még nem telt le az özvegyi év, s 1850 júliusában dr. Horvát Árpád egyetemi tanár felesége lett, ezzel a lépéssel maga ellen zúdítva az akkori közvéleményt. Persze, mint az Szendrey Júlia második férjéhez halálos ágyából, a méhrák utolsó, halálos stádiumából intézett utolsó üzenetéből kiderül, e második férjhezmenetelhez az is kellett, hogy Horvát Árpád, kinek személyében Júlia gyermekének szerető édesapát, magának pedig nemes szívű barátot és gyöngéd férjet vélt és hitt megtalálni, minden szépet és jót megígérjen, hogy majd segíteni fog rajta. Szendrey pedig – sajnos – hitt neki. Az már más kérdés, hogy később aztán kiderült, Horvát ígéretei nem bizonyultak igaznak. Vörösmarty Mihály Az emberek című, 1846. május előtt született költeményében olvasható a mindenkor érvényes és igaz megállapítás: „Az emberfaj sárkányfog-vetemény”. Erről én magam is bőven tudnék mesélni, mert ahogyan engem a Csinszkáról szóló életrajzi nagymonográfiám megjelenésekor, 28 évesen ebben a szakmában „fogadtak”, hát az kérem szépen egy szégyen, de valójában „méltó” is álkeresztény korunkhoz.

És bizony, az emberek Szendrey Júliával szemben is csak ítélkezni tudtak, de megsegíteni nem tudták, és valójában nem is akarták őt. Jelenleg is ugyanez a jelenség zajlik, az emberek csak ítélkezni tudnak, ahogyan teszik ezt Szendreyvel is már több mint másfél évszázada. Ne higgyük azt, hogy az emberek hozzáállása bármit is változott volna attól, hogy eltelt azóta mintegy 170 év.

– Volt más választása, mint megint férjhez menni? Mi mást tehetett volna?

– A visszaemlékezéseiben Szendrey Júliát egyébként több alkalommal elmarasztaló Vachott Sándorné, született ecsedi Csapó Mária jegyezte fel, amit Szendrey Júlia mondott neki második házasságának okairól és előzményeiről. Júliát Pesten tolakodó férfiak kezdték el körülvenni, női hírneve, becsülete forgott kockán. Ezért úgy érezte, hogy Petőfitől született gyermekéért élnie kell, nem akarta édesanya és apa nélkül hagyni a kis Zoltánkát, s a költő nevéhez méltóbbnak tartotta a férjhezmenetelt, mint, ha esetleg az elutasított hódolók jó hírnevétől megfosztanák.

„Menhely vagy öngyilkosság között kell választanom” – mondta Vachottnénak. Mindemellett nyilván anyagi okok is meghúzódtak e döntés mögött, hisz gondoljunk bele, hogy egy kicsi gyermekkel egyedül maradt édesanya helyzete manapság sem könnyű, több mint másfél évszázada sem volt az, de ezt Júlia szó szerint akkor nem vallotta be. Ne higyj nekem… című, 1856-ban, Pesten, október 10-én megírt verse jól tükrözi második házasságának boldogtalanságát.

– Szendrey, annak ellenére, hogy viselkedésében „különc” volt, gyermekeit óvta, szerette, erről tanúskodnak gyermekversei.

– Ez így van, s ez is egyik bizonyítéka annak, hogy nem nevezhető a mai értelemben vett feminista szerzőnek. Az anyaságról, gyermekeiről szóló versei fontos és mennyiségüket tekintve is jelentős csoportot alkotnak költészetén belül. Verseinek e csoportja tökéletesen rámutat, hogy költészetében és prózai műveiben a nőket ért igazságtalan megkülönböztetés, a nők házasságon belüli alárendelt helyzete ellen jogosan felmerülő, a nővédelemmel kapcsolatos gondolatok jelennek meg, melyek nem keverendők össze a baloldali feminizmus gondolataival.

Mégis, ennek ellenére a családbomlasztó, gyermeklélek-romboló, magyargyűlölő radikális feminizmus rajongói és erőszakos terjesztői Szendrey Júliát a köré épült hazugságokra hivatkozva nagy előszeretettel tűzik ki zászlajukra, aztán, amikor a családról, a szeretetről, az anyaságról, gyermekeiről és a hazaszeretetről szóló verseiről beszélünk, milyen érdekes, hogy ezeknek a köröknek ezek a versek már nem felelnek meg, akkor már rögtön problémájuk akad Szendrey Júliával, akkor már „nem is olyan jók” szerintük Szendrey versei…

– Miért időszerű most is, 170 évvel később is beszélni, foglalkozni Szendrey Júliával?

– Úgy gondolom, hogy megítéléseit illetően komoly problémák vannak mind a mai napig, ami részben a köré épített, mérhetetlenül rosszindulatú rágalomhadjáratnak, részben az emberek tudatlanságának és butíthatóságának köszönhető.

Az őt ért hamis vádakat tisztázni kell, illetve élete és munkássága is olyan mindenkori értékekről szól, melyek nélkül nem fogunk tudni megmaradni ebben az álkeresztény világban.

raffaiandrea1

Megjelent a Magyar Jelen-ben is 

Megnyitva 64 alkalommal

Hozzászólni csak a bejelentkezett felhasználók tudnak

Alrovatok

Új írások

Hozzászólások