20210615
Last updateH, 19 ápr. 2021 6am

rovas logo

Print this page
2011 január 30, vasárnap

A magvallás titkai VII. / Messze van-e El Amarna Énlakától?

Szerző: B. Kántor János

Az ősvallás nyomait keresvén számos jel mutatott egy a korokon és kultúrákon átívelő, kifejlett istenképpel rendelkező magvallásra. Az égi és anyagi erőterek, tengelyek találkozási pontjában, a világok szívében székelő Szentmag, és a magsugárzás által megtermékenyített ősanyag összességét magában foglaló Iz-Ten-Anya egységét leginkább az egyiptomi teremtésmítoszokban érhetjük tetten.   

  „Nem lesz olyan titok, ami ki ne derülne, nem lesz olyan sötét gaztett, ami napvilágra ne kerülne; és a földön nem lesz olyan pecsét, ami fel ne töretnék.” (N. 2. 30/17)

 „Mindannyian keresők vagyunk, csak vannak, akik kitaposott ösvények mentén haladnak és vannak, akiket vonz a vadon, az ismeretlen felfedezésének szabadsága.”

Az ősvallás nyomait keresvén számos jel mutatott egy a korokon és kultúrákon átívelő, kifejlett istenképpel rendelkező magvallásra. Az égi és anyagi erőterek, tengelyek találkozási pontjában, a világok szívében székelő Szentmag, és a magsugárzás által megtermékenyített ősanyag összességét magában foglaló Iz-Ten-Anya egységét leginkább az egyiptomi teremtésmítoszokban érhetjük tetten.

Az ősanyagban, az egyiptomi Nunban, a magvallás szerinti An-ban* kelő Atum magja, a benben kő az élet forrása megfelel a Szentmagnak, az Igének, míg a követeiből, a Hórusz szemből, a Főnixből áradó erő a magsugárzás az Íz. De nem vagyunk híján a különböző létsíkok tengelyeit megjelenítő isteni pároknak sem. Sú és Tefnut (az első isteni pár) jelképezi a Törvényt, a Tengelyt, azaz Ten-t, míg a rá merőlegesen nyíló anyagi kettősséget, a Bál-tengelyt Geb (a Föld) és Nut (az Ég).

Jellemző az egyiptomi jelképrendszerek kifinomultságára, ahogyan az anyagban megnyilvánuló kettősséget érzékeltetik. Ugyanis, Geb és Nut kapcsán soha sem mulasztják el megemlíteni, hogy eredetileg egységben, összetapadva születtek, majd csak később az apjuk Su, a Ten aktív összetevője (a tér) választja szét őket.

Igen, nem másról szól a rege, mint a Szentmagon, és az ősóceánon áthatoló Isten egyenesének, Ten-nek megtermékenyítő, megosztó hatásáról, a megosztás következtében létrejövő, kettős anyagi erőtérről.

(* A magvallás létsíkjait egyrészt az Anya, az Anyag, másrészt a magsugárzás, az Íz milyensége alapján jellemezhetjük. Az első az égi világ, az ősóceán, az ősanyag, vagyis An, a második a kinyíló kettősség, a köztes világ, a már „megtermékenyült An”, vagyis az AnnA, míg a harmadik az Anyag-birodalma. Az Íz szempontjából pedig az első világ a Fény-, a második a Tűz-, amíg a harmadik Föld-, vagyis a létezőkről visszatükröződő Fény birodalma.)

Ennyi hasonlóság után joggal vetődik fel a kérdés, vajon a sok elméleti megfeleltetés alátámasztására találunk-e valamiféle látható, kézzelfogható bizonyítékot?

Mindenekelőtt próbáljuk meg felidézni, hogyan ábrázolhatták őseink az ősi tanokat, történéseket.
 

 


 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

   

 

 

 

 

 

 

 
 

 

 

 

Külön felhívnám a figyelmet, hogy a fenti szimbólumok egy égi, magasabb rendű világ történéseit jelenítik meg. Így az An, az Anya sem keverendő össze a sűrű tömeggel bíró, általunk érzékelhető anyag fogalmával. Az anyaggá, AnnA-vá válás folyamatát, a köztes világot az An és a Szentmag kölcsönhatására nyíló, a kettőséget megjelenítő vízszintes tengely (Bál) hivatott érzékeltetni. 
Később az alapszimbólumok összevonásából, illetve a térben való gondolkodásból adódó újabb jelvények keletkeztek, melyek segítségével már következtethetünk a különböző létsíkokra is. Például, az An-t egy, az AnnA-i (köztes) anyagot kettő, az evilági anyagot pedig három háromszög szemlélteti. A Ten által megosztott, megtermékenyített, átalakulóban lévő Igét, vagyis a sugározni, teremteni kész Íz-t egy vonallal kettéosztott kör, vagy szemforma, míg a teremtést körben lévő kereszt szimbolizálja. De a körben „X” szerűen elforgatott kereszt már a formával és tömeggel bíró létezőkre utal.

  
Amennyiben tíz gyereknek megmutatnánk a kapott ábrát, legalább nyolc vágná rá, hogy ő bizony egy kulcsot lát.

Ne akarjunk mi sem többet látni a gyerekeknél, hiszen Íz-Ten-Anya Egységét, az Élet Kulcsát sikerült kiraknunk.

De mintha már máshol is hallottunk volna az Élet Kulcsáról. Igen, az egyiptomi teremtési szimbólumok között is létezik egy „Élet Kulcsa”, az ANKH.

Persze mondhatnánk, csak a véletlennek köszönhető a hasonlóság, de egy magonc ilyesmit csak a legvégső esetben mond. Úgyhogy nézzük utána, vajon mi lehet ez az egyiptomi Ankh?

Sokan próbálták már megfejteni az Ankh jelentését, többek között kapcsolatba hozták a Nílussal, az úgynevezett Ízisz-csomóval, de leginkább a Nappal és a napsugarakkal.

Egy bizonyos, a ránk maradt értelmezés szerint, az Ankh maga az „Élet”, az „Élet Kulcsa”, amely a mi sajátos értelmezésünk szerint, az Íz-Ten-Anyát magába foglaló mágikus egység.

Nos, mivel az egyiptomiak nem tudtak, vagy nem akartak kimerítő magyarázattal szolgálni a szinte minden művészeti alkotásukon helyet kapó Élet Kulcsának mibenlétéről, forduljunk más ősi kútfők felé.

Például a székely-magyar rovásírást alapul véve, próbáljunk meg kialakítani egy az Íz-Ten-Anya Egységét kifejező ligatúrát.

 

 

Hogy ezt nem mi, és nem most alkottuk meg?

Igen, erről van szó, ez az ábra az énlakai unitárius templomban található, úgynevezett „Egyusten” ligatúra, melynek az „Egy-ősten” (Isten = Ősten) olvasata mellett van egy másik jelentése is. Nevezetesen többen az Északi-sarokra képzelt, megszemélyesített oszlopként is értelmezik a ligatúrát.

A vázolt összefüggések ismeretében úgy tűnik, kicsit többről van itt szó, mint az „Egyisten”, „egy az Isten” kifejezésekről. Ugyanis a ligatúra felső részét kitevő „us” tartalommal bíró bogárjel máshol is fellelhető, például a vámújfalui és veleméri hieroglifaként is. Nincs azzal semmi probléma, ha egy ősi, nemzeti jelkép több formában marad fenn, csakhogy a kérdéses hieroglifák közel sem „us”, ős jelentést hordoznak. A vámújfalui hieroglifát „Isten-szemeként”, még a velemérit az „Isten-valamicsodájaként” őrizte meg a népemlékezet.

Egyszerűen nem engedhetjük meg magunknak, hogy figyelmen kívül hagyjuk, netalán tudatlanságnak, vagy nyelvi játékosságnak, esetleg népi pajzánságnak minősítsük a szóban forgó megfeleltetéseket. Annál inkább nem, mert teljes mértékben lefedik a korábbi kutakodásainkból adódó Atum magja/szeme, Széth heréje/Hórusz szeme, a hindu Hiranjagarbhája (aranymag), Síva szeme, valamint a magyar nyelvben meglévő szem-mag megfeleltetések, összefüggések mélyebb értelmét.

De ne kerülgessük tovább a forrókását, a feltárt összefüggések alapján több mint valószínű, hogy az egyiptomi Ankh és a magyar Egyusten ligatúra magába foglalja a csúcsban elhelyezkedő mag/szem által a Szentmagot, az Igét, annak sugárzását, az Íz-t, a függőleges szárban a Ten-t, a Tengelyt, az ebből nyíló oldalágban (Bál) a kettősséget, valamint az alsó háromszögben az Anyát.

(Az igazsághoz tartozik, hogy az énlakai unitárius templomban található ligatúra alsó háromszöge a mennyezetdísz központi ábrájának sarka. Azaz itt is hivatkozhatnánk a véletlenre. De most sem tesszük, hiszen a motívum szerkezete mindenképpen feltételez egy valamilyen másik elemhez, „tartó” részhez való csatlakozást. Egyébként ezt a feltételezést támasztja alá a ligatúrával megegyező tartalmú központi rajz is, ahol a „tartó” szerepét egy váza, egy edény tölti be.)

Magyarán, az évezredeket túlélő üzenet teljes megfejtése az Íz-Ten-Anya Egysége, az Igaz Isten, a mindent befogadó, mindenben jelenlévő kezdettelen-végtelen Isten.

Íz-Ten-Anya a minden létezőben munkálkodó istenparány, és a nyíló és záródó univerzumokat is magában ringató Mindenség Egysége. A részben és egészben megnyilvánuló törvény, ami hol aprócska pontként, hol sugárzásként, hol pedig teljességként mutatkozik meg.

És vegyük végre azt is észre, hogy a sajátos ábrázolásnak köszönhetően egy nyíló virággal van dolgunk, ami a Világnak Virága, s egyben a Virágnak Világa is.


 

Hogyan jön a Hármas Halom az „Ahet” hieroglifához? >2011-02-13< 

Mivel az Isten, a Mindenség természetének tudásáról van szó, joggal feltételezhetjük, hogy elődeink más formában is megpróbálták átmenteni a kapott információkat
Példának okáért, az ősi magvallást napvallásba „csomagoltan” bevezetni szándékozó Ekhnaton fáraó gondosan választotta ki az „új” vallásának székhelyét. Aton városának olyan helyet keresett, ahol az Isten a lehető legnagyobb mértéken képviselteti magát, helyesebben képletesen megnyilvánul. Így jutottak el Ahet-Atonba, a mai El-Amarnába, ahol a vörösen izzó, felkelő nap egy sziklahasadékban jelent meg. Azaz, a „szétváló” sziklák hűen tükrözték a Ten erejétől megosztott anyagot, az AnnA-vá válás folyamatát, míg a felkelő nap a Szentmag, az Íz megtermékenyítő szerepét.

Tehát Ekhnaton egy az örökkévalóságnak szánt várost, egy szakrális központot, Ahet-Atont (Aton fényhegye/horizontja) épített az átadandó tanok megőrzése érdekében. Mindennek alátámasztását szolgálja a „Látóhatár Hegyei”, vagy „Ahet” (horizont) hieroglifa, ahol az AnnA-vá válást két „ikerhegy”, a Szentmagot pedig a Nap, míg az Egész, a Mindenség egységét az „Élet Kulcsa”, az Ankh jeleníti meg.

A magvallás és az ekhnatoni napvallás azonosságának bizonyságaként nézzünk meg néhány idézet a Naphimnuszból:

„Ott vagy az emberek arcában, mozdulataid mégis láthatatlanok”
„Te növeszted ki a férfiak magvát az asszonyokban; életre hívod a fiút anyja méhében, megnyugtatod őt, letörlöd könnyeit; dajkálod őt már a testben…”
„Formák millióit teremtettél magadból, városokat és falvakat, földeket, utakat és folyókat.”
„Senki nincs, ki ismer téged, kivéve fiadat, Noferhepruré-waenrét . Te adtad neki a képességet, hogy ismerje gondolataidat és erődet.”

Egy szó, mint száz, még a napkorongnál is világosabb, hogy a Naphimnusz valójában a Szentmagról, az Igéről, a szemekben tükröződő, az isteni tudást adó, a létezők millióit megformáló Iz-ről szól.
Azt pedig, hogy a fejlett csillagászati ismeretekkel bíró egyiptomi elit tisztába volt a Nap gömb formájával, mi sem bizonyítja jobban, mint a Látóhatár Hegyei hieroglifa domborodó hegyei közé illesztett, később harmadik heggyé váló napábrázolás.

Mindemellett Ekhnaton nem is találhatott volna megfelelőbb istent a magvallás népszerűsítésére, a tömegek meggyőzésére, ugyanis az egész hitvilágukat átszőtte a naptisztelet, hovatovább Aton már több dinasztiával korábban is szerepelt az egyiptomi panteonban.
De a leglényegesebb szempont az volt, hogy a Nap nem más, mint a Szentmag földi, anyagi vetülete, megjelenési formája. A „megtöretése” következtében kibocsátott energiája, fénye tartja életben a létezők sokaságát, véle kél ezernyi virág, neki köszönhetően érik be a termés, és általa pattan az új rügy az elhullók hamvain.

A Látóhatár Hegyei hieroglifa az Ankh-al: 

 


                       És a hármas dombbá, heggyé alakult hieroglifa:
  
 

 

Innen már csak egy aprócska lépés a teljesség az Íz-Ten-Anya Egységének megjelenítése:

 

 

Hogy ez gyakorlatilag a mi hármas halmunknak felel meg, az nem a véletlen műve, hanem az évezredes hagyományokat hűen őrző magyar népnek köszönhető. Ráadásként – ha szabad ilyet mondani -, bizonyos szempontból a kettős keresztes hármas halom autentikusabb az Ankh-os „Ahet” hieroglifánál, hiszen a nyíló AnnA között emelkedő Ige, az Íz fölé a Mindenséget jelentő Ankh helyett a Tenből és Bálból álló Szentkeresztet rendeli, és ezzel tökéletesen szimbolizálja a kezdettelen-végtelen Íz-Ten-Anya Egységét.

A jelek, szimbólumok világában egyszerűen kikerülhetetlen az írás, a fogalmat, vagy hangokat jelentő betűk vizsgálata. Mivel nincs módunkban az írás kialakulását megfelelő mélységben ismertetni, segítségül hívjuk Varga Csaba: Jel, jel, jel …. című könyvének útmutatásait.
(Az „idegen” ABC-k jeleinél Varga Csaba meghatározásait vetjük össze a zárójelbe foglalt magvallásos tartalmakkal, míg a székely-magyar rovásjeleknél az általánosan elfogadott fogalmakat ismertetjük.)

Ok és okozat.

Jelek:

 

 

 

 

 

 

 

 

És a Pont d’Arc-i múzeumban őrzött kő, több mint 30.000 éves jelei.

 

 

Vegyük először a különbözőségeket.
Első ránézésre az „e” ábra különféle meghatározásai tűnnek a leginkább összeegyezhetetlennek, de amennyiben a Föld nevű bolygót az örökös körforgás, az ebből adódó változás megtestesítőjének tekintjük, rögtön közelebb kerültünk a körforgás és a teremtés fogalmaihoz.
Míg a kör nélküli kereszt (lásd az „f” ábra) értelmezésének anomáliáit a magyar D betű „DU, tud, azaz a tudó, tehát teremtő istenség” tartalmai oldják fel.

 

 


Vizsgálódásunk legérdekesebb pontja a világ több részén fellelhető, „g” jelű ligatúra, amit a mindenben isteni üzenetet látó szemüvegünkön keresztül megint csak az eddigiektől eltérő módon szemlélünk.
Avagy a ligatúra értelmezésénél a függőlegesen egymásra illesztett jeleken végigfutó egyenest az „f” ábra tanúsága szerint Isten Törvényének, oszlopának vesszük, s ezzel el is jutottunk a Szentmagból induló, a kerek világot átszelő Törvény fogalmához, a mag megtöretéséből nyíló tér, az anyag, végül a földi világ kialakulásához.

Másrészt, a szimbólumokat az általunk feltételezett jelentésekkel alulról felfelé haladva összeolvassuk, a következő megfejtést kapjuk: „(az) anyagi világ Íz-Ten Mag(ja)/Igé(je)”.

De, ha a hieroglifát „fordítva”, fentről lefelé értelmezzük, a következő üzenetet kapjuk:

„A Ten által megtöretett Ige ereje, Íze teremti az Anyagi világot”

Vagyis, ahogyan „magyarán” mondja az írás:

„Kezdetben vala az Ige, és az Ige Istennél vala, s az Isten vala az Ige.”
(Károli Biblia)


A háromszögek világa.


Jelek:

 

 



Igen, gondolhatunk női mellekre, vagy akár pajzánabb dolgokra is, de egy bizonyos, a háromszög a nő, az anya, az anyag szimbóluma, s mint ilyen természetesen szorosan kötődik az anyagi világhoz, a Földanya Em-elkedő hegycsúcsaihoz, „hegycsecseihez”.

Egyedül a „c” ábrával nem tudunk mit kezdeni, nevezhetnénk hármas-hegynek, illetőleg hegyek-hegyének, de első látásra sehogyan sem illeszkedik hozzá a sumer KUR, azaz cserél tartalom. A későbbiekben még visszatérünk a problémára, egyelőre maradjunk annyiban, hogy a KUR a KR mássalhangzói által kapcsolatba hozható a kör, körít, vagy akár a kereskedik szavainkkal is.

 




Az égiek birodalma.

Jelek:

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

  Rovásjelek:

 



 

Az Isten Törvényének, egyenesének, és a belőle nyíló kettős kereszt jelképezte „Atyának” kétség sem férhet az égi származására, de vajon mit kezdhetünk a különféle hegyszimbólumokkal?

Természetesen nem feledékenységből váltak „nyitottá” a korábbi háromszögek, a légiesebbé tétellel valamit üzenni szándékoznak az őseink. Méghozzá nem kevesebbet, minthogy egy másik létsíkban, a köztes világ birodalmában vagyunk, ahol az éppen megnyíló, kettősé váló ősanyag még csak egy lazább szerkezetű tömeggel rendelkező AnnA-i létezők kialakulását teszi lehetővé.

A magyar ABC „gy, ty” betűjének jelei egyértelműen magukon hordozzák a Szentkereszt, a kettős-kereszt anyagi oldalának kettősségét, míg a „g” betű támpontot szolgáltat az AnnA-i birodalom létezőinek könnyedebb, légiesebb, „madár” természetéről.

Végül térjünk vissza a sumer KUR, „cserél” jelére, ami ugye a magyar nyelvből eredő kör, ker szavak által magában rejti a kör alakú, körívű mozgást, de az isteni kör mentén történő változást, megújulást is.
(A „nemzetközinek” titulált kur szógyökből kihajtó szavakhoz - kurtít, kúria, kurátor, kurizál, kurafi, kurbli, kurtizán, kurzus, kurrens, stb. – szinte minden esetben társíthatóak a kör, vagy a körkörös-, köríves mozgás, folyamatos tevékenység fogalmaink.)

Továbbá észre kell vennünk azt is, hogy a többi szimbólummal szemben, itt nem a „szokásos” egy, kettő, három, hanem négy háromszög szerepel.
Nos, ha egyáltalán vannak véletlenek, azok nem az ősi tanokat rejtő szimbólumok világában keresendőek. Azaz, megalapozott gyanúval élhetünk, hogy a sumer „cserél” jele eredetileg nem valamiféle kereskedelmi tranzakcióra vonatkozott, hanem a váltás, a változás, a világok közötti körforgás folyamatosságára.

A négy háromszög kapcsán pedig újra előbukkan a hármas és négyes szám titokzatos összefonódása, melynek térbeli megjelenítésére egy piramisalakzat a legalkalmasabb.


Hogyan kerül a pásztorbot és a piramis egy kalap alá?
2011.02.26

Az előző részben eljutottunk a hármas és négyes szám összefonódását hordozó alakzathoz, a piramishoz. A piramis, a négyzet alapú gúla egy különleges forma. A háromszög révén megjeleníti a fel-emelkedő, föl-d-omboruló Anyát, az Anyagot, a négyzettel pedig a világ négy sarkát, az anyag, a háromszögek alapját, a teret.

Amint a háromszög az emelkedő Földanya, a háromszirmú virág, tulipán, a maja tűz körül lévő három kő a nőiességet, a befogadást, az anyát szimbolizálja, úgy jeleníti meg a négyzet, a maja „milpa” (megművelendő terület) négy sarka, a négy világtáj felé végzett királyi kardvágás a férfiúi teremtőerőteret, magát a Teret.

A férfiúi, és az anyai princípiumok egyesüléséből, összeadódásából létrejövő hetes szám, a hét bolygó, a hétlépcsős piramisok, a hét törzs, a hét vezér, a heted-hét ország, a Világfa hét birodalma pedig, nem más jelent, mint az ősi nászból születő Mindenség egységét, magát az Istent.

De sok beszédnek sok az alja, nézzük hogyan fejezhető ki mindez a korábban már tárgyalt, sajátos vizuális rendszerükben.



 

A háromszög és az anya megfeleltetése még érthető, de hogyan áll össze az Íz-Ten kifejezés? – kérdezhetnénk jogosan.

Nem kell sok képzelőerő, hogy a négyszög által megjelenített térben felfedezzük a kettős Bál-tengelyt, az anyagi világ pólusait, de még mindig nem világos hol található a Ten és az Íz.

Ellenben, ha a Világok Szívében, a keresztutak találkozásánál létező Szentmagot a két átló metszési pontjához (felülnézet), azaz a fenti háromszög csúcsára (oldalnézet) helyezzük, és a piramist térbeli nézetét vizsgáljuk, már könnyedén beazonosítható az Íz, és a harmadik dimenziót biztosító, Ten is.



(Az ősi jelképrendszerben szereplő gömb alakú Ige, megfelel az egyiptomi piramisok, obeliszkek ben-ben kövének, vagy a sumer és dél-amerikai piramisok szentélyeinek.)

Most, hogy már oldal-, felül- és térbeli nézetben is megpróbáltuk érzékeltetni az „Egészet”, talán jobban érthető, miként alakult ki a Ten és Bál tengelyekből álló kettős kereszt jelképe, vagy az egyszer a keresztutak találkozásánál található Világ Szíve, máskor a piramis, a háromszög csúcsán lévő Szentmag szimbóluma.



Száz szónak is egy a vége, a piramisalakzat az univerzum, a folyamatos teremtés emlékműve. Az igazsághoz tartozik, hogy a fenti „világmodell” így nem teljes, hiszen a vázolt kép csak a köztes birodalom „szerkezetét” mutatja. Amennyiben az általunk érzékelhető világot is szeretnénk ábrázolni, meg kellene rajzolnunk a piramisunk alaplapra vonatkoztatott tükörképét is, melynek a csúcsában, a Ten „talppontjában” egy „másik”, az anyagba ágyazódó mag van. Mielőtt még kedvünk szottyanna a nyíló és záródó univerzumokat is magába foglaló Mindenség megjelenítésére, jobban járunk, ha nem erőltetjük tovább a rendelkezésünkre álló, nyilván tökéletlen ábrázolási módokat. Legyen elegendő annyi, hogy a gúla, vagy piramisalakokat ilyen és hasonló jelentéstartalommal látták el őseink.

És, ha már a piramisoknál tartunk, nézzük meg, mit takar a piramis elnevezése. A piramis egy görög eredetű összetett szó, ezért joggal bizakodhatunk az eredeti elnevezés megőrzésében.

(A görögök még a személyneveket is jelentésüknek megfelelően fordították!)

Állítólag az egyiptomiak nem mondták ki a piramis teljes nevét, vagy egyszerűen mr-ként, mer-ként, azaz meredőként, emelkedőként emlegették, míg a görögök a „PER-EM-USZ” kifejezést használták rá. A „per” fel, az „em” emelkedő értelemmel bír, a harmadik összetevő, az „usz” jelentése pedig ismeretlen. Mivel a magyar nyelvnek az ógörög nyelvvel volt némi kapcsolata, bátran belekezdhetünk a „peremusz” magyarázatába. A „per” fel, az „em” emelkedő jelentéseit meghagyva, az „usz-t” pedig hosszként, tengelyként véve figyelembe, a megfejtést a FEL-EMELKEDŐ-TEN-gely értelemmel ruházhatjuk fel.

De, ha a „per” a fentit, mondjuk a valóban fent lévő ben-ben követ, az Ízt takarja, az „em” pedig az emelkedő, „emes” istenanya, amíg az „usz” továbbra is a ten, akkor megkaptuk a magvallás isteni hármasságát, az Íz-Ten-Anyát.

Ennyi magyar vonatkozású összefüggés után már nem csodálkozunk a koronázási festményeinken is megjelenő piramisokon.


Az eddigiekből világosan kitűnik, hogy az égi és földi világot a Ten, az égig érő világfa törzse, az Északi-sarkot, a Sarok-csillaggal összekötő oszlop, mint egy köldökzsinór kapcsolja össze. És hol is lehetne ennek a köldökzsinórnak a csatlakozási pontja, ha nem a világ köldökén, a világ közepén.

Ezért épült az Ég és Föld találkozásának helyén a babiloni „köldök”, az Étemenanki, ezért az „ország köldöke” a Kheopsz piramis színhelye, és ezért van hetedhét-országon, még az üveghegyeken is túl (többek szerint az Északi-sarkon, a Föld forgástengelyénél) a nagy hegyen emelkedő magyar világfa. Mindemellett, ahová a nagyobb tudású, öreg pásztor leszúrja a botját, ott van a világ közepe.

Igen, ide tartozik a Világfa, az Életfa is, hiszen Ő köti össze az alvilágot az égi világgal. A „nagy fa mindegyik ága egy-egy, külön birodalom”. A „világfa legfelső rétegében, a „Nap (a Szentmag) birodalmában” minden aranyból van, a fű, fa, virág, a fán is aranyalma terem”. Ágain laknak az ég, Oxlanhuntikú, gyökerein az alvilág, Bolontikú istenei. Ő Yaxce, a mennyei fa. Rajta helyezkednek el a holtaknak, és a még meg nem születetteknek lelkei. A világai között szabadon szárnyal az isteni követ, a mag-, a lélekhozó Kukul-, vagy Turulmadár. Rá akasztotta fel magát a maya isten, miáltal elnyerte a paradicsomi létet. Ő az élet fája, a Szentkereszt, a mayák beszélő keresztje, a „Fent, mint lent” tanát magába foglaló örök harmónia. Az isteni nász gyümölcse, az érzékelhető és érzékeinken túli világ összessége.

De, hogyan kerül a magyar pásztorok botja egy kalap alá az egyiptomi piramissal?

Igaz, mára már csak afféle szólásmondássá lett, hogy ahová az öreg pásztorember leszúrja a botját, ott van a világ közepe, ám ez a mondás a pünkösdi vigasságok oszlop-, tengelyállításaival egyetemben a magyar ősvallásból ered. Ezen szokások pedig nem másról, mint az ősi nászról szólnak. Hiszen a föld köldöke, közepe az a hely ahová Isten „valamicsodája”, pontosabban a Világfa csúcsán lévő aranyalma (a későbbiekben Szent Péter kulcsa) időnként le szokott esni. Az a bizonyos aranyalma, vagy Isten „valamicsodája” pedig lényegében megfelel a piramisok, obeliszkek tetején lévő kőnek, az Igének, a Szentmagnak.

Ám az „ahol éppen vagyok ott szúrom le a botom, ott van a világ közepe” mondásnak van más jelentőssége is. Ugyanis a fentebb vázolt univerzum felépítésének alapelve, szerkezete minden létezőben jelen van. Mindenkinek megvan az Anyaga, egyéni Magja, Bálja, és az összeköttetést biztosító köldökzsinórja, Tenje is. Mindannyian univerzumok vagyunk, akiknek nem más a feladata, mint az anyagba ágyazott Mag és az égi Szentmag közötti összeköttetés biztosítása, a Tenünk gyökerének mélybe süllyesztése, koronájának magasba emelése, s ezáltal az egyedi Világfánk, létünk kiterebélyesítése.

Valami hasonló célt szolgálhattak a piramisok is. Amint azt már láttuk a piramisalakzat mintegy leképezi a magasabb Íz-szintű AnnA-i birodalmat, azt a világot ahol „elérhető” közelségben (a csúcsán) van az Ige, és sokkal erősebb, hatékonyabb annak sugárzása az Íz. Tehát, az egyiptomi piramisok sem szolgálhattak más célt, mint a sumer, vagy az indián piramisok, az Ízzel való feltöltődés szentélyei voltak.

Nincs ebben semmi természetfeletti, nagyon is természetes jelenséggel állunk szemben, hiszen a megfelelő arányok, dőlésszögek mentén összeállított gúlák alatt mi is érezhetjük a megemelkedett Íz-szint jótékony hatását.

Mármint, ha hajlandóak vagyunk meglágyítani szíveinket az Ige befogadására.


Hozzászólások megtekintése a régi honlapról

Hajlamok
(Őszkatona, 2011.03.01 18:23)

Kedves János,

Távlatod elgondolkodtató. Elismerem hogy nehéz szóba foglalni, még képek segítségével is, az ég és Föld közti viszonyokat. Hasonlatokat keresünk a fizikai világ jelenségeiben, melyekkel megpróbáljuk szellemileg megfoghatóbbá tenni az elvont fogalmakat. Ezen hasonltatok viszont csak hasonlóságok, s szerintem jó lenne kiemelni a különbségeket. Pl. nehéz az Északi-sarok Sarok-csillagra irányulását kapcsolatba hozni egy összekötő oszlop, az égig érő világfa törzsének fogalmával - nekem legalábbis nehéz - mert a Sarok-csillag csak mostanában "sarok-csillag", illetve kb. 26 ezer évvel ezelőtt is az volt, de közben nem. Ez az összehasonlítás azt sugallja hogy a világfa törzse folyamatosan elhajlik az Északi saroktól - kb. 23,5 fokot - a Sarok-csillag felé és vissza. Ha viszont ez a folyamat valószínű - pl. az esztergomi oroszlánok képén az életfa 19,5 fokot hajlik el -, akkor pedig a hasonlóságot lenne érdemes hangsúlyozni, mert eszerint 2017 egy jelentős év lehet. Ugyanis 6 év múlva a Föld tengelye pontosan a Sarok-csillagra irányul, s az összehasonlítás szerint "egyenes lesz" a világfa törzse. Köszönöm gondolataidat.

Válasz
Re: Hajlamok
(Kántor, 2011.03.03 20:04)

Kedves Őszkatona!

Természetesen igazad van a hasonlatok, hasonlóságok viszonylatában. Az Északi-sarokra képzelt világoszlop a Sarok-csillag körüli csillagtáncból adódhatott, és ezt a vonalat erősíti az „üveghegyeken túli” magyar világfa képzet is. Egy dolog bizonyos, hogy számos kultúrában jelen van az eget a földel összekötő köldök, torony, oszlop, fa, vagyis – szerintem – a Ten-gely szimbóluma.
Ami az ősi jelképrendszerben csakis egy függőleges egyenes lehetett. Az, hogy az érzékelhető anyagon kívül az antianyagra, vagy a mostanában „divatba jövő” fekete anyagra gondoltak-e eleink az anyagi létsíkot megjelenítő, a Ten-gelyt metsző, kettős vízszintes egyenessel (kettős-kereszt!), sajnos nem tudom.
Úgy gondolom, ezek az egyenesek valójában egymásból nyíló, és egymásra ható erőterek tengelyei, és mint ilyennek mindegyiknek megvan az egyedi „gömbvilága”, ami csak másik két gömb, azaz a hármastengelyű, egy középpontú „szupergömb”, a Mindenség viszonylatában létezhet. (Na, ez meglehetősen bonyolultra sikerült.) Persze, ez utóbbi, inkább csak fantazmagória, így nem kell teljesen komolyan venni.

Válasz


Megnyitva 7390 alkalommal

Alrovatok

Új írások

Hozzászólások