II. RÉSZ

TÖRTÉNELMÜNK EDDIG ELTITKOLT SZAKASZAI

Ne lepődjön meg az olvasó, ha az elkövetkezendő írásaimban megismétlem sokszor a már ismertetett elnevezéseket, hivatkozom ismét múltunk eseményeire. Az indokolásokat is erősebben hangsúlyozom, de: "az emlékezés tüzébe kell tartanom az elfelejtett igazság hideg vasát, hogy az ismétlések kalapácsütéseivel a valóság tudatosításává formáljam azt".

I. MUNKATERV

Nagyon körmünkre égett az a feladat, hogy végre lerögzítsük és iskolai oktatásra alkalmas könyvben leírva, az agymosott ifjúságunk kezébe adjuk a magyarság igazságos történetét.

Azért is szükség lenne már erre, mert amit a mögöttünk lévő ezer év alatt rólunk hirdettek a minket leigázó idegen hatalmasok, az nem más, mint a judai- kereszténység feudálkapitalizmusában tengődő szolganépre való halk szavú emlékezés. A judeo-bolsevizmus aztán az elmúlt félszázados fizikai és szellemi terrorja ezt a keveset is kimosta az emlékezésből. Most - a "rendszerváltásnak" nevezett időszakban - új reménységgel néztünk a megígért lehetőségek felé. Gondoltuk, hogy a szabad világban dolgozó magyar történészeknek - dr. Bobula, dr. Padányi, dr. Gosztonyi, dr. Götz, dr. Vágó, dr. Szilvay, dr. Endrey, Oláh Imre. Dudás Rudolf, dr. Baráth és a sorok írójának - kutatási eredményei majd valahogy egybeötvöződnek az otthoni szakemberek nagyszerű adataival, és a sok tárgyi bizonyíték, régészeti lelethalmaz segítségével végre megszületik a magyarság igaz története.

Sajnos - nem így történt. A régi állapot megmaradt, és kiegészítődött újabb nehézségekkel. A magyar történelmi igazsághoz vezető jószándékot dilettáns műkedvelők és szakképzett, de kutatási céljukat fel nem fedő - tudósok beleveszejtették a szófejtések egyéni következtetéseiből származó elgondolásokba, hipotézisekbe, önkényes megállapításokba és az állandó "őshazakeresés" labirintusába. "Valahonnan kell származni" - "Honnan jöttünk?" jelszavakkal indult meg ez az "új történelemírás", amelynek eddig elért egyetlen eredménye az, hogy őstörténetünket is sötét fátyol takarja be a sokféle "őshaza" elérhetetlenségében és a sikerre vágyó dilettantizmus így kiált bele ebbe a sötétségbe: "A magyar őstörténelem a világ őstörténelme!" - Aztán az itt felsorolt "bizonyítékok" tudománytalan és módszertanilag sokszor nevetségesnek nevezhető sora elfújja azokat a fáklyákat, amelyek nemzetközi síkon is rávilágítottak a magyarság valós történetének egy-egy felderített és bizonyított fejezetére.

Nem kívánok ezekkel érdemben foglalkozni. Elkerülöm a dr. Baráth professzor nevéhez fűződő "egyiptomi és árja" teóriákat is. Egyrészt azért, mert az "árja" népelnevezést kisajátította magának a nagyvilág egyetemi katedráinak több mint a felét uraló "indoeuropizmus", mely elismeri saját "árjaságának" írástudatlan voltát. Azt, hogy a "szent könyvünknek" (RG VEDA) szövege nem indo-európai nyelven szól, tehát nem az ő "árjaságuk" terméke, azt is, hogy az Indiában keletkezett, sumir rendszerű városkultúrákat (Mohenjodaro és Harappa) árják pusztították el. Így ezt az egész "árja-kérdést" el kell választani a magyart őskutatástól. A. L. BASI-IAM: "The wonder that was India." (Grove Press N. Y. 1954. - 18-23. oldalakon.)

Másrészt azért is elhagyok minden teóriát, feltevést, mert meggyőződésem az, hogy a mi őseink nem jöttek sehonnét, mert a magyari népek őshazája: a Kárpát-medence.

Itt zajlott le "Kárpát-medencei őstörténetünk", melynek Isten akaratából - megvan mind a két határa: az is, ahol kezdődik, és az is, ahol végződik.

Ezt a megállapítást a módszertan azon szabálya szerint teszem, mely törvényszerű a történelemszemléletben. Eszerint: "egy nép történelme az írásbeliséggel kezdődik! - Mindazt ami az írásbeliség előtt történt: "őstörténelemnek nevezzük..".

A Kárpát-medencében az írás a tatárlakai amulettel jelenik meg, melynek keletkezési ideje: Kr. e. 5200. Ez az időpont tehát: a Kárpát-medencei magyari népek történelmének a kezdő dátuma és őstörténetünk befejezésének a határa.

Az őstörténetünk kezdetét a vértesszőllősi "homo erectus-sapiens paleohungaricus" adja, aki kb. 450 000 évvel élt előttünk. - Vele kell kezdenünk őstörténetünket, nemcsak azért, mert 1400 köbcentiméteres koponya-űrtartalma sorolja a magunkfajta "homo sapiensek" közé, hanem igen érdekes jelentősége van a tudomány számára az ember- és a kultúrák fejlődésének során. Érdekesen foglalja össze a tudományos álláspontot Gáboriné Csánk Vera. ("Az ősember Magyarországon". Gondolat, Bp. 1980. 83. oldalon.) "...mi is Vértesszőllős jelentősége a tudomány számára... Nem az, hogy a legrégibb, sem az, hogy egyedülálló. Vértesszőllős jelentősége abban áll, hogy ezen a telepen embermaradvány, eszközök, tüzelési helyek, kultúrrétegek, régészeti fejlődéssorozat került elő - még az ember lábnyomát is megtaláljuk, tehát mindaz együtt és egy helyen, ami más lelőhelyeken csak külön-külön, vagy csak részben található."

Ez a megállapítás követeli azt, hogy őstörténetünket teljesen elkülönítve kell tárgyalnunk a történelmünktől, az őstörténeti civilizációk kutatásának, a jégkorszakok kiértékelésének a módszereivel: Vértesszőllőstől- a tatárlakai amulettig, tehát Kr. e. 5200-ig.

Ebből a hatalmas fejezetből a "szarvasok népének" - történelmi időszakainkba-átszűrődött hagyományait kell megkeresni, mert ezek - hagyománykincs formában - találhatók meg abban a földrajzi térben települt népi társadalmakban, melyet én a

Hatalmas Magyari Népek Földjének, hazájának, Országának nevezek, a sumír ékiratos örökség szerint így: HUN-MAH-GAR-RI- ES-MÁD.

Ez pedig: a Kárpát- medence- Káspi- Aral- térség-Mezopotámia háromszög által. a Kaukázust és az ún. "szkíta-szarmata folyók" síkságát is magába foglaló terület, melynek örökké dobogó és a karizmatikus hiedelmet évezredeken át éltető SZÍVE a Kárpát-medencében van, ahonnan kirajzottak népeink - a sorsdöntő események szükségletei szerint -, és ahová mindig visszatértek az ősi birtokjog karizmatikus tudatával.

Ha valaki most azt kérdezné, hogy miért indítom történelmünket a tatárlakai amulett írásától, annak így felelek: ez ez amulette a legelső írásemlékünk, amelyen a "SA- PIR" név olvasható. Legősibb formája ez a "SZA-BÍR" népnevünknek, mely az Álmos- Árpádi honvisszafoglalásában a vezértörzs volt. Ennek következtében nyugodtan mondhatjuk azt, hogy: Árpádék karizmája évezredes népi hiedelemben gyökerezik.

A történészeket tehát igen nagy feladat megoldására kényszeríti az a valóság, hogy 5000 év távolából kell megtalálni az igazságot, és olyan témaköröket is be kell vonni a "magyar" történelem kutatásába, amelyeket az eddigi "hivatalos" álláspont messzire elkerült, sőt kizárt a történelemszemléletéből. E sorok írója az alábbi csoportosítás szerinti munkarendet javasolja:

1. Leltárba foglalni mindent, amit Kr. e. 5200 és a Br. e. 4000 körül Mezopotámiát elöntő vízözön ideje között a megjelölt háromszög földrajzi területén található. (Népség, kultúrfok, hiedelem, urbanizáció, földmívelés- állattenyésztés, fémipar stb. szempontjaiból nézve.)

2. Mezopotámiába történő bevándorlások, a vízözön által elpusztított emberanyag pótlására. (A Kárpát-medencei eredetű "vigyázó két szem" kultuszának kifejlődése és helyet, és a Káspi- térség [ARATTA] INNANA- Istenanya kultusz kapcsolatai Urukkal.)

3. A "Dunai kultúrák" déli irányú terjeszkedése és hatása.

4. A sémi és Kus- Nimrudi népek élet-halál küzdelme. A Mágusok vándorlása Észak felé.

5. A magyarság ötvöződésének évezrede.

Népeink csodálatos hadvezetése a Római Birodalom térfoglalása ellen.

A népeinket egybeolvasztó Pártos Birodalom, mint a Kárpát-medencei HUN-AVAR-MAGYAR életfolyamat és államalkotások előkészítője.

Ennél az utolsó pontnál hangsúlyoznunk kell azt, hogy csakis a pártos Birodalom történetének ismeretével juthatunk el a hun- avar- magyar nép és nyelvazonosság bizonyságához, de ebbe a történelembe beletartozik az a sok szomorú valóság is, amit népeinknek a perzsa, római, arab, s majd a kazár-zsidó uralmak alatt kellett elszenvedni. Ezeket is fel kell derítenünk, mert ezek az üldözések szolgálták a népi egybetartozás és nemzeti öntudat megszilárdítását és siettették - minden alkalommal-a Kárpát-medencébe való visszatérést.

Történelmi igazságaink megtalálásában ezt a fejezetet tartjuk a legfontosabbnak.

Innen indulunk a további kutatásainkban.

De talán előbb azt is fel kell említenünk, hogy miképpen maradt el eddig a Pártus Birodalom történetének felderítése...? A felelet egyszerű: "semmiképpen sem egyeztethető össze a finnugor származási hipotézissel", ami csak magyarságunk és nemzeti öntudatunk elsorvasztását szolgálta eddig is és ma is. Ezért adom itt meg ennek teljes felszámolási tervezetét, és azután foglalkozunk majd a Pártus Birodalommal. Ugyanis elébb ismerni kell a "nemzeti öngyilkosságunkra" kiagyalt valótlanságot.

NEMZETI ÖNGYILKOSSÁGUNK HIVATALOSAN FELÚJÍTOTT MÓDSZEREI

A HAZAI értelmiség részére "felhívásnak" és "figyelmeztetésnek" szánom e sorokat, mert egyetlen olyan nemzetként állunk a nagyvilágban, mely nemzeti önbecsülés helyett ifjúságát szolganépnek neveli azzal, hogy a nekik tanított nemzeti történelemben tolvaj, műveletlen és nemzeti hagyományokkal nem rendelkező ősöket akaszt a nyakába.

Nagy szomorúsággal írom le ezt, mert látom, hogy az "Itt élned, halnod kell" című, gyönyörű kiállítású, és festőművész "nagyjaink" remekműveinek színes képivel díszített történelemkönyvben (Apáczai Kiadó, Celldömölk, IV. kiadás) prof. Benda Kálmán, a MTA Történelemtudományi Intézetének igazgatója által lektoráltan, az alábbi "tanítást" olvasom a 8. oldalon:

A magyar nép ősei a finnugor népek ugor ágához tartoznak. Az őshaza földrajzi elhelyezkedése körüli vita azonban még mindig tart. A legfrissebb eredmények alapján a finnugorok a középső Ural mindkét oldalán éltek hosszabb ideig. Krisztus előtt 2000 körül az ugorok leereszkedtek a nagy folyók síkságaira. Itt a halász-vadász életmódot a kapás földmíveléssel és főleg az állattenyésztéssel cserélték fel. Az ugorok közül kiválva a magyarok elődei legelőről legelőre vándorló rideg ló- és juhtartást folytató pásztorokká lettek. A néppé válás folyamata valószínűleg Kr e. 500 körül kezdődött el.

A vándorlások során más népekkel: bolgárok, törökök stb. is megismerkedtek, és megtanulták tőlük az ekés földművelést..."

Ezeket olvasva felmerült bennem az a kérdés, hogy Benda prof. ne tudná azt, hogy Kr. e. 2000 körül az Ural alatti síkságokat bőséges lélekszámmal betöltö nép önmagát SAR-MATAnak nevezi. és a nem magyar szakemberek által szerkesztett térképeken is így van írva...? Ha az "ugorok" jöttek ide, akkor a nevüket miért sumer nyelvből veszik...? Ugyanis SAR-MATA jelentése sumír nyelven: "Királyi Föld"... Azt sem tudná a MTA Történelemtudományi Intézetének az igazgatója, hogy "törökök" ebben az időben még nem léteznek és bolgárok sem! De ne csodálkozzunk Benda prof. "tudatlanságán", mert ez az ő "tudománya", hiszen a segítségére siető és a MTA által kiadott "A magyar nyelv történelmi és etimológiai szótára" szerint ezek az "ugorokból kivált" magyar elődök még finnugorul sem tudtak beszélni. Hogy miként értették meg egymást, azt nem lehet tudni, mert az említett "szótár" szerint: "magyar nyelvünk szavainak 8,5%-a finnugor, 8%-a török, 14%-a szláv, 32%-a ismeretlen és 31%-a vitatott eredetű". Összegezve az így kimutatott "összelopkodott" szavakat, magyar nyelvünk 93,5%-a nem a mienk. Az Uralról ezek szerint "leereszkedett" őseink birtokában nyelvünk szavainak csak 6,6%-a volt meg. Hát miként beszéltek ezek a "legelőről legelőre" vándorló, még az istenhívást sem kimondani tudó ősapák? - És most azt is kérdezzük meg, hogy miképpen írhatta a nagyvilág legbölcsebbnek hirdetett nyelvésze - az angol Sir John BOWRING - ennek pont az ellenkezőjét így: "A MAGYAR NYELV MESSZIRE MEGY VISSZA. EGÉSZ SAJÁTOS MÓDON FEJLŐDÖTT, ÉS SZERKEZET OLYAN IDŐKRE NYÚLIK VISSZA, AMIKOR A LEGTÖBB NYELV MÉG NEM LÉTEZETT. ÖNMAGÁBAN KÖVETKEZETESEN ÉS SZILÁRDAN FEJLŐDÖTT NYELV, AMELYBEN LOGIKA VAN, SŐT MATÉZIS IS, AZ ERŐ, A HANGZÓK HAJLÉKONYSÁGÁVAL ÉS ALAKÍTHATÓSÁGÁVAL... A MAGYAR NYELV EGYETLEN DARABBÓL ÁLLÓ TERMÉSKŐ, AMELYEN AZ IDŐK VIHARAI KARCOLÁST SEM EJTETTEK. NEM AZ IDŐK VÁLTOZÁSÁTÓL FÜGGŐ NAPTÁR. NEM SZORUL SENKIRE, NEM KÖLCSÖNÖZ, NEM TRAFIKÁL, NEM AD ÉS NEM VESZ SENKITŐL. EZ A NYELV A NEMZETI ÖNÁLLÓSÁGNAK, A SZELLEMI FÜGGETLENSÉGNEK LEGRÉGIBB ÉS LEGFÉNYESEBB EMLÉKE."

("The Poetry of Magyars" c. könyvéből 1820 körül, tehát a Habsburgok által bevezetett "finnugor" származásos szellemi terror előtt.)

Ez a bölcs angol nyelvész megindokolja nekünk azt, hogy a Kossuth szabadságharcát 1849-ben letipró Habsburg uralom által bevezetett szellemi terror miért pontosan nyelvünk s meghamisítására helyezte a súlyt, Budenz és Hunfalvy (Hunsdorfer) és hasonló idegen "nyelvészeket" ültetve a Magyar Tudományos Akadémia mindenható trónusaira. Miután a "magyar nyelv a nemzeti önállóságnak, a szellemi függetlenségnek legrégibb és legfényesebb emléke" - ezt kell a finnugorizmus ingoványába süllyeszteni A II. Világháború után hazánkban uralkodó marxizmus is rettegett a "nemzeti önállóságra és a szellemi függetlenségre" való törekvésektől. A "magyar holocaust" áldozatai magyarok voltak. Olyanok, akik magyar nemzeti identitásúnak érezték és vallották magukat. Ez viszont halálos bűn volt a marxizmusban. Így a MTA vezetői ismét csak olyanok lettek, akik a magyarellenes finnugorizmust tovább hirdették, és ez volt a fiatalság "agymosásának" legfontosabb témája. Na aztán jött a "rendszerváltás", és megmaradtak változatlanul a MTA finnugorosai, de megerősödtek politikai síkon a finnugorizmus színpadára lépő Göncz államelnökkel, aki sokkal nagyobb szeretetet mutat a MTA által manysi, hanti, vogul, votják stb. népeknek nevezett orosz állampolgároknak, mint a magyar népnek. Sőt, azt lehet mondani, hogy élire állt ennek a szervezett antimagyarizmusnak, mely pontosan követi a nemzeti önállóságra való törekvés elnyomására alkalmazott "habsburgi" módszert. a kitalált finnugor származásunk ismételt és erőszakos érvényesítésével. - Ugyanis nincs a világon egyetlen államfő, aki egy másik államban "magánlátogatást" végez oly idegen népi közösségeknél, melyeket nyelvrokonainak vél, de nemcsak "meglátogatja" ezeket az idegeneket, hanem mialatt a saját országában. Magyarországon, a nyomor, munkanélküliség, éhezés jelentkezik a támogatás nélküli magyar társadalomban - Kelemen András, a Magyar Külügyminisztérium politikai államtitkára átadja a magyar állam segélyét a komi, mari, udmurt stb. általunk "finnugornak" nevezett - orosz állampolgároknak, mint azt olvassuk az "Új Magyarország" 1993. okt. 20-i számában.

Aztán azt is megtudjuk, hogy az ELTE Nyelvtudományi szakán a "finnugor' nyelvészet kötelező tantárgy ma is ( 1872 óta). Ha beleolvasunk Domokos Péter egyetemi tanárnak az 1993. augusztusában Egerben tartott "Finnugor Kongresszusról" szóló tudósításába, megtudjuk, hogy az egri előadásokat irodalmárok és néhány nyelvész tartotta, és régész, történész, antropológus egy sem volt. Viszont minden a Magyar Állam költségére ment, tehát a szegény népünk adóforintjaiból látták vendégül a "finnugorokat", és fizették a repülőjegyeket is, ellátást, szállást hozzáadva. De idézzünk Domokos Péter tudósításából. Ugyanis ő az ELTE Finnugor Tanszékének vezetője. Így ír: "Hatezer éve bomlott fel a valamilyen finnugor nyelvet beszélő ősök addig együtt élő közössége... és a magyarok háromezer éve váltak külön a manysiktól és a hantiktól, és ezért nem értjük meg ma egymást... a hantik csak alig 22 000 lélekszámúak, és a magyar kutatók hónapokat is töltenek a rénszarvas pásztoroknak a nomád tanyáin, hogy megismerjék a magyarok legősibb történetét."

Tehát a magyarok adópénzén kutatjuk az orosszá vált és nekünk teljesen idegen, nomád törzsecskéknek azt az életét, mely ma is olyan primitív, mint létezésük hajnalán. A magyar "finnugoristák" aztán irodalmi emlékeket és "őstörténetet" is írnak ezeknek, hogy valami "bizonyításféleséget" felmutathassanak e szervezett antimagyarizmus érvényesítésében.

Nagyon jól tudják, hogy e hazugságukkal a tudomány igazsága éli szemben, de mit tehet az "igazság" a hatalom erőszakával szemben?

De mégis el kell mondanunk az igazságot. Meg kell tanítani az agymosott ifjúságunkat, hogy szembe tudjanak állni a hazugokkal, és hamis állításaikat megcáfolva, nyelvünk kősziklája legyen nemzeti öntudatuk alapja.

Soroljuk fel tehát mindazt a bizonyítékot, melyekkel ezt az ismétlem - szellemi terrorral ránk erőszakolt "finnugor" származási elméletet cáfolhatjuk. De az igazságra ébredő fiataljainktól azt kérem, hogy az alább közölt adatokat használják ismereteik bővítésére és a "finnugorosításunk" végleges megszüntetésére.

HOGYAN CÁFOLJUNK?

I. Régészeti és történelmi alapon:

Gábori Miklós megállapítása szerint: "a legrégibb kultúrák megjelenésének idején az Ural vidéke ős Szibéria lakatlan volt. A benépesedős délről, Transzkaukázusból, a Kászpi- és Fekete tenger közti felfelé vezető nyakon át történt." (ALA TAU-ARARAT (Gondolat, Bp. 1978. 253. oldaltól.))

Kérdezzük: hol éltek együtt a finnugor ősök az Ural mindkét oldalán hosszú ideig, amikor ez a terület lakatlan volt...? A benépesedés délről történik, és ez a közel-keleti népesség hozza a kultúrát magával. A nyelvet is. Indokolt és logikus a "SAR-MATA" név.

László Gyula is segít a bizonyításban a következő megállapításával: "Olyan terület, melyet a nyelvtudomány az urali finnugor korra feltesz, NEM VOLT!" (Őstörténetünk" [Gondolat, Bp. 1978. 37. oldalon.])

II. Mit mond az embertan?

László Gyula: "Nincs közös finnugor régészet, néprajz és embertan", (Idézett munkájának 48. oldalán.)

A feltételezett urali "őshaza" területéről magyar koponya és magyar sír nem került elő, Ha létezett volna ez az állítólagos "együttélés", erről a temetők beszélnének, mert a 88.6 koponyaindexű, kerekfejű magyarságnak a csontvázai ott lennének a temetőkben. De nincsenek! - De nem is lehetnek, mert ebben a "feltételezett" őshazában semmiféle temetőket, sírokat nem találtak. Ez az "Ural menti" őshaza tehát éppen olyan kitalálás, mint az egész finnugor származási elmélet.

Mindazok a népek (vogulok, hantik, osztyákok stb... akiket a hivatalos álláspont a magyarság rokonainak mond és tanít, a paleoszibériai embercsoporthoz tartoznak. Kistermetű (158 cm), közép- és hosszúfejűek.

Prof. HIDEO MATSUMOTO, az Osakai Orvos Intézet igazgatója megállapította az immunglobulin Génmarkerek vizsgálata alapján, hogy a magyarság europid típusú, igen kevés délmongolid marker génekkel, és az északi urali népek jellemzője - az északi mongolid marker génelem - teljesen hiányzik a magyarság véralkatából. Tehát semmiféle rokonsága az urali- finnugor népekkel NINCS. (Ezt a perdöntő megállapítást a MTA nem veszi tudomásul.)

III. Mit mond a nyelvtudomány?

Hajdú Péter, a jelenlegi MTA legfőbb "finnugoristája" írt egy könyvet az állítólagos "rokonainkról", és ebben elismeri, hogy "finnugor nyelv NINCS. Ilyen nem létezik." De olvassuk el erre vonatkozó írását. Íme: "Nincsenek olyan szövegeink, melyek a finnugorság alapnyelvén - az írásbeliség előtti korból - szólnának hozzánk. Ennek következtében mind a nyelv szókészlete, mind nyelvtani szerkezete a maga tejességében és legapróbb részleteiben ismeretlen előttünk... Így legfeljebb az áll módunkban, hogy a nyelvtudomány eredményeit kihasználva, próbáljunk rekonstruálni egy hipotetikus finnugor szöveget: "wete patana peje" - "a víz a fazékban fő"." (Finnugor népek és nyelvek. Gondolat. 1962. 98. és 102. oldalakon.)

Hajdú tehát elismeri, hogy a "finnugor nyelv" egy olyan "valami", amit ők, a finnugor "szaknyelvészek" kigondoltak és "feltételezetten" összeállították (mint az eszperantót), de mint népnyelv, ilyen sohasem létezett. Hát nem nevetséges, hogy Domokos Péter "egyetemi" tanár erre a "gondolom-nyelvre" alapozza "tudományát", amikor így tanít: "hatezer éve bomlott fel a valamilyen finnugor nyelven beszélő ősök addig együttélő közössége..." stb. De hasonlítsuk össze édes anyanyelvünkkel azokat a nyelveket, melyeket a finnugornak mondott manysi, mari, votják, cseremisz stb. és alig pár ezres néptöredékek mai maradékai beszélnek. Szólaltassuk meg ezeknek a nyelveknek legjobb ismerőjét, aki ezeknek az orosszá lett néptöredékeknek még elérhető beszédét "URÁLI NYELVEKNEK" nevezi, és nem finnugornak. Íme:

BJÖRN COLLINDER nyelvész tanár élesen cáfolja a magyaroknak együttélését és nyelvközösségét mindazokkal az északi népekkel, melyeket a MTA "finnugor" néven tart nyitván, akkor, amidőn ezeknek nyelvét összehasonlítja édes anyanyelvünkkel, a magyar nyelvvel. Így írja le véleményét: "A finnugor hangkészletből hiányoznak a következő magyar fonémák: á, é, cs, gy, í, ly, ny, ó, ő, sz, ty, ú, ű, zs, tehát összesen 14 hang, és ezekben a finnugor nyelvekben NINCS igekötő és határozott névelőt sem használnak. (Comparative Grammar of the Uralic Languages. Stockholm, 1960.)

Collinder nyelvészetileg igazolja Gábori azon bizonyítékait, mely szerint a benépesedés és a kultúra délről jött a középázsiai sztyeppe vidékre, és ezek az észak felé feltörő kultúrák közel-keleti forrásból táplálkoztak. A sumír ékiratos anyag bizonyítja, hogy a Kr. e. 4. évezredben a Kárpát- medence Káspi Aral- térség és a Tigris- Eufratesz deltavidék által egybefoglalt háromszögben egynyelvűség volt (a természetes dialektikus változatokkal.) Az általam is bizonyított sumír-magyar nyelvazonosság értelmében érthető és indokolt a magyar nyelv hangtani gazdagsága, mely a magyar néppel kapcsolatba került "gyenge nyelvű" népeknek nyelvfejlesztő forrása lett. Tehát mindazok a népek, melyeket a mai hivatalosított nyelvtudomány és a MTA felsorol, mint nekünk szavakat kölcsönzőket, a kőszikla erejű magyar nyelvünkből vették át mindazt, amit a mai antimagyarizmus őseink "lopott holmijaként" kezel.

Felkérek tehát mindenkit, aki ezen felhívásomat olvassa, hogy terjessze és tanítsa igazságunkat és segítsen ennek a vesztünkre kiagyalt "finnugorizmusnak" a felszámolásában.

Ezt a felszámolást azonnal és automatikusan elvégzi édes anyanyelvünknek a ma "sumer"-nek nevezett és írott szövegekkel rendelkező ősi nyelvkészletünkkel való összehasonlítása, mert itt azonos ragozást (agglutinációt), azonos ige-, főnév- és melléknévképzést, a főnév meghatározásának lehetőségét, az igei cselekvés befejezettségének kifejezését, és a Czuczor-Fogarasi Nagyszótárban felsorolt magyar gyökszavak mindegyikét megtaláljuk. De nyelvünk ősi voltának igazolása és bizonyítása szűkséges ahhoz az újraéledéshez, nemzeti öntudatunk visszatéréséhez, mert ez, miként Sír Bowring mondta: "NEMZETI ÖNÁLLÓSÁGUNKNAK ÉS SZELLEMI FÜGGETLENSÉGÜNKNEK" FELTÁMASZTÓJA!

Ennek a "szellemi és politikai függetlenségnek" gyökereit találjuk meg a Pártus Birodalomban, melynek 500 éves békés, erős, és Rómát is térdre kényszerítő uralma tölti be azt a "néma évezredet", melyet következő fejezetemben ismertetek, mint hatalmas népünk összeötvöződésének időszakát.

A MAGYARI NÉPEK ÖSSZEÖTVÖZŐDÉSÉNEK ÉVEZREDE

Az előbbiekben "néma évezrednek" neveztük ezt az időszakot. Első kérdésünk tehát az lehet, hogy "miért néma" éppen az az évezred, mely nekünk a legfontosabb? És miért pontosan ez a Kr. e. 500- tól Kr. u. 500 évig terjedő időszak annyira néma, hogy egyszerűen megtagad minden adatot, mely magyari népeink történetére vonatkozik.

Akinek aztán sikerül a feledés ködéből előkaparni a régi történészek írásait, hamarosan rájön arra, hogy ennek az évezrednek a történései óriási jelentőségűek - nemcsak a magyari népek életfolyamatában, hanem az egész emberiség gondolkodásmódjának forradalomszerű megváltozásában is.

Ugyanis Jézus Urunk születése, a próféciák "Chrestosának" megérkezése is ebbe az időszakba esik, és a jézusi "Szeretet Törvény", valamint az ő keresztre feszítésének bűnténye, valóban forradalmakat hoz létre az emberek lelkivilágában és a társadalmak kialakulásában.

Nagy az irodalma ezeknek a történelmi következményeknek, de ezekből is egyszerűen "kimaradtak" a mi magyari népeinkre vonatkozó adatok, mert a "történelem" csak a sémi és az indoeurópai (árjának nevezett) népekkel foglalkozik. Ezeknek országait és térfoglalását feltüntető térképeken a "mi népeink" csak elvétve szerepelnek, de országainkat, birodalmainkat soha fel nem tüntetik, hanem az "ő térképeiken" legtöbbször felírás nélküli területrészeken "sejthetjük" elődeink létezését.

Megint kérdezheti az olvasó, hogy mi lehet az oka ennek? Miért nem írnak rólunk...? A választ megadja a valóságos történelem. Ugyanis ebben a "néma évezredben" végbement "népi kialakulást" a sémi és a Kus-Nimrudi népek élethalál küzdelme befolyásolta. És itt hivatkoznunk kell az ebbe az évezredbe beleérő sémi-asszír kegyetlenségekre, amelyek népeink nagy részét elpusztították, és indokolják népeinknek észak felé való menekülését, és a testvér-nemzeteknél való oltalom keresését. Ezekre a kegyetlenkedésekre annyira büszkék voltak a semita-asszír uralkodók, hogy azokat bronz domborműveken örökítették meg, a kegyetlen emberöléseket ábrázolva. Bemutatok itt egyet, mely azt a leírt "krónikát" ábrázolja, mely így szól: "levágott fejeikből rakattam hegyeket városaik kapuja előtt". (A dombormű a British Museumban látható az ún. "Balavat-i kapun".)

A másik kép azt mutatja, hogy mit csináltak a semita asszírok egy elfoglalt "subar-szabir" város lakóival. (Kemencében égették el őket). (Mind két képet átvettem: José PIJOAN:" Historia general del Arte" című munkájából. Madrid 1950)

De Pijoan sok ilyen borzalmas képet közöl az asszír kegyetlenségekről. Van olyan kép is, mely azt ábrázolja, hogy a sémi-asszírok hogyan fojtották bele Suméria káldeusait a Tigris-Eufrates deltájának az ingoványaiba.

Bemutatom itt ASSZÍRIA térképét Assurbanipal idejében, és ez a kiterjedés megmaradt Kr. e. 612-ig, amikor is a szkíták leverik az asszírokat, elpusztítva a fővárosukat - Ninivét.

Az asszírok kegyetlenkedéseinek az volt az oka főképpen, hogy a tőlük idegen fajú "káldeus" néptől nem bírták megszerezni a tudást. Ugyanis az észak felé menekülő bölcs mágusok magukkal vitték azt, és a Van tó környékén megalakították a Káld Királyságot, és - miként a múlt századbeli régészeti leletekből kiértékelték - az emberi civilizáció csúcspontját érték el a Kr. e. 8. és 7. századokban (miként Rostovzeff állítja). Ezt akarták az asszírok megszerezni, és irtották a védekezőket. De a "tudás népe" a Kaukázus hegyeibe menekül, és ezentúl a "hegyek népének" - "kurri"-nak, "hurri"-nak - nevezik őket ellenségeik. (Ezek a mai "hurriták" [hurrians]. Aztán - miután tovább is vándoroltak- az asszírok "ur-ar-tu" néven tudósítanak róluk. De a "méd"-nek nevezettek is megerősödhettek ezekkel a káldeusokkal, hiszen egy-azonos nagy nép tagjai voltak mindnyájan.

ASSUR-BANI-PAL-t azért említem itt, mert ő igyekezett legjobban az összes asszír uralkodók között arra, hogy a sumír-káld tudást megszerezze. NINIVE-i palotájában hatalmas könyvtárat hagyott az utókorra, melyet a múlt században ástak ki. 40.000 ékiratos agyagtáblát, ahol az egyiken megtalálták az autobiografiáját. Ezt a táblát számtalanszor kértem a British Museum Közel-Keleti Osztályának igazgatójától, de mindig elutasító választ kaptam, azzal az indokolással, hogy "már meg van fejtve". (Zárójelben közlöm, hogy az illető szintén semita volt.) Így PIJOAN szövegét veszem át az érdekessége miatt: "Megtanultam az égi és földi jelek titkainak a megfejtését. Derekasan voltam szorgalmas tanonc, mint mester. Megoldottam a szorzás és osztás problémáit. Tudom olvasni az ősi káld írásokat és a sötét akkád nyelvűt is. Néha a düh fogott el, mert nem tudtam megérteni az özönvíz előtti időből származó írásokat."

Azért akartam látni és olvasni ezt az ékiratot eredetiben, mert ez az egyetlen írásemlék, mely az "özönvíz előtti" írásokat említi.

E kitérő után folytatom népeink történetét.

A méd-szkíta szövetség győzi le az asszír birodalmat Kr. e. 612-ben Ninive elfoglalásával, és egyszerre megjelennek mindenütt a "szkíták", akiknek országául, a görög mitológia nyelvén, a "hiperboreus"-nak nevezett Kárpát-medencét hirdeti Herodotos. Valójában a nagy, hatalmas nemzetségünk népi összefogása ez a káldeus nyelven "KI-TA", azaz "vándortó"nak nevezett állapot, melyet aztán a görögök egy "szigma" előreírásával "SKI-TA" népnévvé változtattak. A mai történészek sem jutottak előbbre a "szkíta kérdésben", hanem még mindig Herodotosra hivatkoznak, mert nem akarják elismerni a mindenütt győzedelmes és amellett mégis könyörületes, de a harcokban ördögként küzdő "szkítának" nevezett népet, a "nem sémi és nem indoeurópai", hanem a magyari HUN-MAH-GAR-RI-ES nemzetséghez tartozónak. - Pedig korunk régészete csodálatosan igazolja. hogy. a "szkíta kincsek"-et annak a nagy háromszögnek a területén ásták ki, mely magába foglalja a Kárpát-medencét, a Káspi-Aral térséget és Mezopotámiát.

Asszíria legyőzése után ezek a "szkíták" befolyásolják a történelmi eseményeket. A méd-szkíták segítségével, Babilon székhellyel, egy "Új KÁLD KIRÁLYSÁG" kísérli meg az ősi hiedelem és nemzettudat visszaállítását. De - sajnos - a sémi korrupció megfertőzi utolsó és népét eláruló "káld" királyt.

Gyengeségének és árulásának következményeképpen születik meg itt a zsidók nagy ünnepe, a népeinket tömegesen gyilkoló "purim". (Talán ezt ismételte meg Rákosi- Róth marxista uralma, a "purimra" való emlékezésül, a tömeges magyarirtással.)

A méd anyától született KÚR-ÁS (CYROS) vet véget a zsidók káldeai uralmának, de apai, perzsa vére a "szkíták" ellen hajtja mégis. Támadó hadjáratot vezet ellenük, de maga is ott marad a csatatéren. A Kúrás által alapított akeménida- perzsa uralomban a "méd" vezetőrétegnek igen nagy része volt. Különösen a "méd mágusok" jutottak nagy hatalomra, olyannyira, hogy a mágusok fője II. XERXES néven lett Perzsia királya.

Ez a II. Xerxes az a GAUMATA nevű káld-méd mágus, akit Darius a persepolisi sziklafeliratán legnagyobb ellenségének nevez. A vallásos hiedelemben azonban hervadhatatlan érdeme az, hogy ő nyilvánítja ISIS- ANAHITA-t "szeplőtelennek", és így ő hivatalosítja a zoroasteri tanokkal átszőtt káld-méd mágus vallásban a "szűzanya" fogalmat és kifejezést. Herodotos írja le bőségesen azt a felfogásbeli különbséget, mely a "káld-méd mágus" vallás és a "perzsa mágus" vallás között volt. Sajnos ez a "különbség" a perzsák részéről gyűlöletté változott, mely 40.000 káld-méd mágus életébe került, kiket a perzsák legyilkoltak. Herodotostól értesülünk e "tömeggyilkosságról", valamint arról a huncutságról is, melynek segítségével DARIUS trónra került, aki azután az őt segítő méd vezetőréteget és az egész káld-méd népet ellenségének tekintette. Fontos itt tudni, hogy a médek saját magukat "MAYAR"-nak nevezték, mely kifejezés - Lenormant szerint - "méd embert" jelent.

Dr. Bobula bő forrásadattal bizonyítja a "méd"-nek nevezett nép káld-sumír voltát. Azoknak a káld-sumíroknak leszármazottjait látja bennük, akik a mezopotámiai sémita üldözések elől észak felé menekülve alapították ezt a Méd Birodalmat, magukba olvasztva a Van tó melletti Káld Királyság maradékait is. Csakis így, a bölcs mágusok összefogásával tudott Média "Ázsia Királynőjévé" emelkedni.

Az ősi mágus vallás adott erőt minden politikai kibontakozásra, és most, hogy a perzsa mágusok odaillesztették a zoroasteri "Jóisten" mellé a minden gonoszság urát - "ARIMAN"-t, az ősi káld-sumír hiedelmet-, a most már hivatalosan kinyilatkoztatott "Szűzanya- Anahit"-tal megerősítve a káld-sumír-méd mágusok vitték tovább észak felé. Egyesültek a Kaukázusban letelepedett népeikkel, akik állandó kapcsolatot tartottak a Kaukázus feletti síkság és a Fekete-tenger környéki testvéreikkel, akiket a görögök "szkíták"-nak neveztek el. A népi összetartás és a Nagy, Hatalmas Nemzetséghez való tartozás öntudata oly hatalmas erőt adott nekik, hogy mindenütt viharként jelentek meg lovas seregeikkel és nyilaik zápora mindenütt győzött.

Darius is megindult ellenük. Thráciában, a Dunánál próbált hídfőt létesíteni, de csúfos kudarcára még az utána száz évvel történelmet író Herodotos is emlékezik. -Itt bemutatjuk Darius perzsa birodalmának a térképét, melyet a sémi-indoeurópai történelemszemlélet erősen megnagyított. Ugyanis a Kaukázus feletti területeket és a Fekete-tengeri ún. "szkíta partvidéket" sohasem tudták a perzsák elfoglalni, így birodalmukhoz ez nem csatolható.

Már csak azért sem, mert erről a partvidékről kerültek elő az ebben a korban készített szkíta kincsek, melyeknek lelőhelyeit mutatja az itt közölt térkép, melyet átvettem az Ermitázs Múzeum által Los Angelesben rendezett "Szkíta kiállítás" (1977) katalógusából (11. old.).

Történelmünkben nagyon fontos a "szkíták valóságos kivoltának" megállapítása. Régi történészek ugyanis annyiféle névvel ismertetik ezt a hatalmas népet, mely Kínától a Kárpát-medencéig, és dél felé Mezopotámiáig ott hagyta csodás kultúrájának nyomait. Tehát nem csak a sztyeppéken, hanem az őstelepülésekben is.

Keressük meg tehát azokat a népeket, melyeknek összefogását a régi írók "szkítának" nevezték.

Azt biztosan tudjuk róluk, hogy csodálatos aranykincseik voltak. Azt is, hogy fémiparuk, fémöntési és fémfeldolgozási kultúrájuk (arany, réz vagy bronz és vas) utolérhetetlen volt.

Kutatásainknál csak szomorúsággal kell megemlékezni a hazai szakemberekről, akik minden munkájukban azt akarják bizonyítani, hogy a magyarságnak semmi köze nincs a szkítákhoz. Annak ellenére, hogy pl. László Gyula - a töméntelen sok "idegen hatás" felsorolása mellett - tesz néhány meggyőző kijelentést "szkítaságunkra" vonatkozólag, úgy látszik, nem bizonyíthatta a Kárpát-medence ősnépének a "szkítasághoz" való tartozását. Érdemes néhány idézetet átvenni tőle, melyek e korra vonatkoznak. (Vértesszőllőstől Pusztaszerig. Gondolat. 1974.): "A réz és antimon gazdagsága, meg az a tény, hogy a Kárpát-medence Nyugat felé az utolsó szigete a füves pusztáknak, már a bronzkor folyamán, a Don-vidéki lótartó népeket, az úgynevezett gödörsíros műveltség pásztornemzetségeit csalta hazánk területére." (81, old.) "Hazánk múzeumai őrzik-egész Eurázsiát számításba véve e korból a legtöbb öntőmintát. Ez érthető is azok alapján, amit az e korról szóló bevezetésben írtunk. " (Azt írja a bevezetésben, hogy "e vidéken éppen ebben az időben éri meg a bronzkor a virágkorát". 90. old.) A régészet egész sor bronzeszközt magyar típus-ként ismer." /95. old.) "A kor aranyban való gazdagságát az angyalföldi kincslelet és még sok tucatnyi súlyos aranykincs képviseli a Nemzeti Múzeumban és többi múzeumainkban... Hérodotosz, a történetírás atyja, az i. e. V. században már emlegeti az erdélyi agathürszoszok népének csodás aranykincseit. Nyilván ilyen fajta hírek csábították a szkítáktól levert kimméreket a Kárpátok vidékére. ... E keleti lovasnép összeolvadt a hazai őslakossággal... Ugyanúgy harcoltak, mint kései pusztai utódaik, köztük Árpád magyarjai." (97. old.)

Annyi bizonyos, hogy akárcsak mi, magyarok, a szkíták is a szarvas ősanya népének tartották magukat. Az is bizonyos, hogy a késő avarok (akiket a szerző korai magyaroknak tart) és Árpád magyarjainak több jelenségét a régészet szkíta örökségként tartja számon... a magunk részéről - a romantikát mellőzve - mégsem vetnők el a szkíta és hun ősök kérdését." (100. o.)

A fenti idézetekből láthatjuk, hogy dr. László Gyula régészetének megvan az igazságra törekvő szándéka, de a "hivatalosított" történelmi álláspontot és felfogást követnie kell. Ez pedig- mint mondám - mindent "idegen hatásnak" akar feltüntetni. Így vágtat át azután László Gyula a "másik" oldalra, amikor a zöldhalompusztai és a tápiószentmártoni aranyszarvasainkat ismerteti. Egyetlen szóval nem tér ki ezeknek "kárpátmedencei" voltára, hanem úgy látszik, ezeket is dél-oroszországi készítményeknek véli talán, mert így ír:

A dél-oroszországi szkíták számára dolgozó görög ötvös mesterek pompás életképekben örökítették meg a szkíták harcait, mindennapi életét, lótenyésztését." (106. old.)

Szerény véleményünk szerint ez igen felelőtlen kijelentés, mert semmi bizonyíték nincs arra, hogy görög ötvösök lettek volna ezeknek a szkíta vallási hiedelem titkait felfedő, szimbolikus ábrázolásoknak az ismerői. De hol voltak a fémöntésben és ötvösművészetben a görögök akkor, amikor az asszírok által "URARTU"-nak nevezett káld-szkíta birodalom szkíta ötvösei, a Kr, e, VII. században már ilyen csodálatos aranykincset készítettek, mint amit itt bemutatok, és átveszek az "Ister- Gami oroszlánok titka" c, könyvem 74. oldaláról. A kép eredeti nagyságban ábrázolja azt az aranylemezt, amit Ziviye-ben ástak ki a régészek. Ez a káld-szkíta város az Alsó- Zab folyótól keletre és az Urmia-tótól délre volt, és ahhoz a szkíta-káld birodalomhoz tartozott, amit URARTU-nak neveztek az asszírok. Az életfa ily szimbolikus ábrázolása csak az Ister-Gami szentélyben található oroszlános jelképekkel összekapcsolva magyarázható meg. Mindkettő az ősi sumír mágus vallás titkait rejti, tehát a László-féle "görög ötvösök" gondolatát el kell vetni, mint rosszakaratú félrevezetést. - Ha már itt tartunk, hadd említsek egy másik "félrevezetést" is.

Dr. László Gyula, az előbbiekben közölt idézet szerint, a szkítákkal vereti le a kimmereket és keleti lovasnépnek nevezi őket. Ugyanakkor hivatkozik Herodotoszra is. Nem vette volna észre azt, hogy Herodotosz szkítáknak mondja a kimmereket. így: "a szkíták átkeltek az Araxes folyón és letelepedtek Kimmeriában". Ezek csak az URARTU-i szkíták lehetnek, a zivijeiek, mert felettük az első folyó az Araxes. Ezeket a káld szkítákat nevezi Sancherib (Kr. e. 705-681) asszír király AS-KUZA vagy IS-KU-ZA néven krónikájában, és IS-PA-KA-I nevű királyukat is megemlíti. (A bibliában ASKENAZ a nevük, és a perzsák szerint ez a SAK-A nép. AS-KU-ZA sumír nyelven: "egyetlen-hatalmas-szabad" értelmet ad.) Ha a térképre nézünk, láthatjuk, hogy igaza van Aischylosnak (Kr, e. 525-456). aki ezeket már "pontusi szkítáknak" nevezi (PONTUS - a Fekete-tenger), de azt is hozzáteszi, hogy: "az acél készítését ezek a szkíták találták fel". Ezt olvasva aztán igazán nevetségesnek tűnik fel dr. László Gyula azon szándéka, mellyel az első vasöntést - az általa "germán népnek" nevezett-európai keltáknak adja. (Idézett munkájának 108. és köv. oldalain.)

E sorok íróját semmiképpen sem tudja meggyőzni nagyszerű régészünk-dr. László Gyula-azon állítása és térképe, mellyel a "keltákat" Nyugat-Európából származtatja. Ugyanis a "kelta" elnevezésnek semmi írásemléke NINCS. Önkényesen "kelta" nevet adnak annak a népnek, melyet a régi történészek "géta" néven ismertek, és két részre osztották őket. Volt: "massagéta" és "thysagéta" - szerintük. E sorok írója bátorkodik e két nevet a sumír-káld nyelvből származtatni, mely szerint: "massagéta - MAH-SAR-KITA", vagyis "tudós- királyi- kita", vagy ahogyan később mondták: "hatalmas-királyi-szkíta".

A "thysagéta" valószínűleg a "TUR-SAR-KITA" káld-sumír név átformált alakja és jelentése: "kisebbik- királyi-szkíta", vagy "testvér-királyi-szkíta". Ha mindezeket a KU-MAH-GAR-RI-ES, mai nyelvünkön: a "hatalmas- tudós- nemzetségi" népeknek ismerjük fel, akkor megértjük, hogy sem a kimmerek, sem a kelta- géták nem "támadták" meg a Kárpát-medence őslakos népeit, hanem "hazatértek" oly körülményektől kényszerítve, melyet a történészek vagy elhallgatnak vagy nem ismernek. Azt írják, hogy "beolvadtak" az őslakosságba. De talán azért tudtak "beolvadni", mert a Kárpátmedence őstölgyének hajtásai voltak.

Nem tartozik bele témánkba a velük való foglalkozás, mert ez az egész kultúrállapot tulajdonképpen a mi DUNAI műveltségünk hatáskörébe sorol, és mi - mostani témakörünkben nem hátrafelé, hanem előre nézünk. Így elébb azt akarjuk felderíteni, hogy mit találunk a Kárpát-medencében annak bizonyítására, hogy a szkíták birodalmába tartozott, és utána meg kell ismernünk mindazokat az elnevezéseket, melyeket a régi írók - a különböző helyeken élő, megtelepedett vagy éppen mozgásban lévő - hatalmas és egyformán "szkita" népünk részeire illesztettek.

A legfontosabb Kárpát-medencei leletünk a zöldhalompusztai arany szarvas, melyet a Magyar Nemzeti Múzeumban láthatunk, de bemutatom:

A régészek azt mondják, hogy: eredetileg fejedelmi pajzsdísz volt, és egy Kr. e. VI. századi szkíta temetőben találták. - Tehát egy "szkíta temető", és nem egy csendes "szkíta sír" adta vissza ezt a csodás bizonyítékát annak, hogy a szkíták nagyfejedelme, nagykirálya a Kárpát-medencéből irányította népét. Ugyanis - beleértve az összes "szkíta" lelőhelyet, az "Oxus-kincstárat" is - ilyen "csodaszarvas" sehonnét sem került elő. "Egyetlen" kifejezője az erőnek, a hatalomnak, a méltóságnak, a tekintélynek és a magabiztosságnak. Hátrafelé való nézése pedig mintha azt mondaná: "gyertek utánam!" -Agancsa koronaként az éltető nap sugárkoszorújaként, életfa jelképként egyaránt értelmezhető. Ékes bizonyítéka annak, hogy a Kárpát-medence volt a szkita HAZA központja. Ugyanis a "nagykirály" ott székelhet csak, ahol népének a zöme él. (Éppen úgy, mint Atilla is tette.) De megerősíti ezt az állításunkat az a valóság is, hogy a szkíta királyi hatalom jelvénye, a lapiszlazuli fokú aranyfokos, szintén a Kárpát-medencében került elő - Benepusztán. Hollétéről azonban a régészek nem tájékoztatnak. Láttunk egyet az Ermitázs Múzeum kiállításán, Los Angelesben, de a katalógus nem közölte a lelőhelyet.

A szkítákat általában a "füves puszták" népének minősítik azok, akik a magyarságot ki akarják zárni ebből az örökségből. De láthatjuk a lelőhelyek bizonysága szerint, hogy ez az évezredes múltra tekintő hatalmas műveltség fogta össze a "magyari" népeinket, és egyesítette őket a Kárpát-medencétől Kínáig, és Kaukázuson is át - Mezopotámiáig, beleértve az Irannak nevezett területet is.

Sokat időzhetnénk a szkíta kincsek jelképei által közölt hitvilág megismerésében, hiszen az ábrázolások mindegyike rejti ennek egy titkát, amit a "más-hit" követői nem értettek meg a múltban sem és ma sem. Talán ez volt az egyik oka annak, hogy a földrajzi hely szerint más és más neveket adtak hatalmas népünknek, de sokszor ugyanazt a néprészt is több névvel látták el. Nagyszerű példa erre az a "szkíta" nép, akik ellen a nagy CYRUS (Kúrás) háborút vezet. Ezeket a "perzsa ellenségeket" Herodotos "massagétának" nevezi. Ugyanezeket Strabo "saca" névvel illeti, és Justinus egyszerűen csak "szkítának" hívja őket. Aztán ha tovább kutatjuk a régiek írásait, látjuk, hogy ezek a massagéta, saca, szkíták az Oxus mellett, BAKTRIA nevezetű országukban élnek. De az örmény írók ezt a Baktriát a "KUSOK" földjének nevezik, és "BAHL" nevű fővárosukra azt mondják: "Bahl a hunoknak a fővárosa, mert a massagéták vagy hunok mind kusok." - De aztán azonosítják őket a dákokkal és a sarmatákkal is. A "dák" név "daha' ként van feltüntetve, és a pártosokra azt írják. hogy "azért lettek ..pártosok..., mert elszakadtak ezektől a baktriai kusoktól".

Ha a kutató minden felsorolt nevet külön népnek tart, akkor egyszerűen belezavarodik a kutatásba, mert ahol tegnap "massagéta" volt, ott ma már "dahát'. vagy "szakát", vagy "pártost", vagy "sarmatát" talál. De ha egy azonos népnek vesszük őket - a valóság szerint - akkor semmi problémánk nincs a történelemírásban. Ugyanis minden nevük az ősi sumir-mahgar nyelv szavaiból adódik. Így: "daha" "jóságos, gondoskodó". "Sar-mata" "királyi föld", melynek lakóit nevezték a kései történészek "királyi szkítáknak". Talán alkalmas itt azt megjegyezni, hogy V. Orbán és IX. Gergely római pápák bulláikban a magyarokat nevezik királyi szkítáknak Valószínűleg ezért nevezik a nyugati (főleg germán) írások "pártos" néven sokszor, és "ungarus" névvel kevésszer őseinket. - De olvassunk, rájuk vonatkozólag, SEBEOS írásában (SEBEOS: "Heraclius történetei". 1851. Konstantinápoly, 10. old.): "Antiochus országlásának tizennegyedik évében a pártosok lerázták a macedonok igáját és az authaliták királyának fia lett királyuk, kinek nemsokára Kelet- és Észak-Ázsia minden népei meghódoltak... Ezek a pártusok fejedelmei, akik atyjuknak Árszáknak - halála után uralkodtak Báhlban a kusokon. Az első pártus királynak - Árszáknak - négy fia volt, akik között felosztotta hatalmas birodalmát. Az elsőnek adta az authaliták (hunok) országát, a másodiknak az indusokét, harmadiknak a pártusokét-perzsákét, negyediknek az örményekét. Árszák 130 évig élt, és uralkodott 56 éven át. Halála után a fia, Árszák uralkodott a pártusokon Kus ország Báhl fővárosában."

Az indoeurópai és sémi érdekű történelemírás igyekszik egy hatalmas birodalomnak feltüntetni macedón Sándornak 13 évig tartó terroruralmát, és "nagy" jelzővel is ellátják, de az 500 éven át békében és jólétben létező "Pártos Birodalom" történetét egyszerűen kihagyják. Meg sem emlékeznek róla. Mégis voltak a múltban igazságra törekvők is. Ezek egyike - a már említett- JOSÉ PIJOAN művészettörténész, aki így ír a pártosokról: " Dárius és Sándor utódainak igen sok fáradtságba és erőlködésbe került Ázsiában az aqueménida királyok hatalmát fenntartani. Antiochus és a Seleukidák valamivel jobbak voltak, de Antiochiában laktak, és egyetlen ambíciójuk az volt, hogy Szíria uralkodói maradhassanak. Baktriából indult el az önállóságra való törekvés, a Káspi-tenger keleti oldaláról indult el a pártos Birodalom megalapítása, mert ők sohasem ismerték el a szíriai uralkodókat, és Kr. e. 256 évtől kezdődően, az Arsacidákkal, hatalmuk minden gátlás nélkül növekedett. A pártos Birodalom határául Augustus római császár ismerte el az Eufratest, és ugyanő ajánlotta utódainak, hogy ezt ne lépjék át. A klasszikus írók úgy emlékeznek a Pártos Birodalomról, mint az egyetlen hatalomról, mely Rómával szembe tud szállni, de emellett elismerik a pártosok lovagiasságát is. Állandó hadseregük a királyi gárda volt. Lovasaik félelmetes nyilazók. De amikor a római légiók előnyomultak, szembe találták magukat egy ettől teljesen különböző lovassággal, ahol a Lovas is és a Ló is páncélozva volt, a Lovasok így kopjával és dárdával felszerelve áttörhetetlen falként zárták el a római légiók előnyomulását, míg hátul a könnyű lovasság nyílzápora lehetetlenné tette a visszavonulást. Így pusztították el a rómaiak seregeit. Öt évszázadon keresztül a Pártos Birodalom nemcsak az Eufratesíg terjedő területeket uralta, hanem a szíriai sivatagig kiterjesztették hatalmukat a pártos királyok. Az ásatások sok városukat hozta napvilágra. Erődített városuk volt pl. HATRA, de Kis,. Babilon, Sippár, Uruk pártos építkezéseit és palotáit is feltárták. Művészetükben egy egészen új stílust hoztak be, mely alapját képezi a bizánci díszítő művészetnek, és abból úgy emelkedik ki, mint egy elháríthatatlan lelki megnyilatkozás."

Azért ismertetem így, nem magyar, hanem idegen forrásadattal a Kr. e. 256. évtől 500 éven át-mint Sebeos mondja- egész Kelet- és Észak-Ázsiát uraló Pártos Birodalmat és annak történetét, mert a magyart népeknek ez az 500 éves közel-keleti, ázsiai és - majd mint látjuk- Kárpát-medencei egyesített hatalma hozza aztán létre - a még nagyobb szorongattatások idején -az.Álmos-Árpádi "magyarság'. összeötvöződését.- A Pártos Birodalom nyugati és keleti határait minden régi író megjelöli, említve az Eufrates és Indus folyókat, de északi határát senki sem tudta megmondani. Ez a legjobb bizonyítéka annak, hogy a Fekete- tenger- Káspi Aral- térségben és ettől északra települt és az ellenségek által sarmata, szaka, baktriai, euthalita, hun, massagéta, jazig, kimmer, pártos-gyűjtőnéven- "szkitának" nevezettek mindnyájan alkották és hozták létre Róma egyetlen ellenfelét, a Pártos Birodalmat. - A történelmi események azt mutatják, hogy amikor a perzsák (Darius és utódai) a tőlük északra lévő "szkíták" ellen harcoltak, akkor a HU-MAH-GAR-RI-ES hatalmas nemzetséget "három" királyt központ irányította. -Az alanti térképen Cl, C2 és C3 jelzi e központokat. A "nagykirály" - a zöldhalompusztai aranyszarvas figyelmeztetése szerint-a Kárpát-medencében székelhetett, és a Pártos Birodalom létrehozatalával Baktria-Oxus "Bál" városába költözött. (C3)

A "három" központ közül "kettőt" nevezhetünk meg, ahol az uralkodó hatalom népének neve már "magyar", már a Pártos Birodalom megalakulása előtti perzsa támadások idején. Az "erőközpont" a "C3" jelzésű, tehát a Káspi Aral-térség, ahol az orosz kutatók már a Kr. e. IX. században magyar településekről írnak. (Tolsztov: "Az ősi Chorezm".) Megerősíti ezt dr. Tóth Tibor. a Történelemtudományi Múzeum embertani tárának volt vezetője. Szerinte: "a honfoglaló (Árpádi) magyarok csontvázainak vallomása feltűnő megegyezést mutat a Volga alsó folyása és az Aral-tó közötti sztyeppés területen talált szarmata és szkíta-kori leletekkel... Ezek szerint kb. ezer évvel a (896-os) honfoglalás előtt, az ősi magyarságnak ezen a területen kellett élnie." (Ezt a forrásadatot dr. Baráth Tibor: "A magyar népek őstörténete" c. munka 3. kötetéből veszem át köszönettel.) De STRABO is hasonlóan vélekedik azzal a különbséggel, hogy ő a "dák"-okat (daha) is ide teszi.

Lukácsi Kristóf megállapítását érdemes megismerni. Így ír: A hun-magyar-szkíta faj igen jelentékeny része a Pártos Birodalom hanyatlása után, a Kr. u. IlI. században, a gazdag Baktriát Bálkh fővárosával, hatalmába kerítette, és - nézetem szerint - éppen a magyar törzs volt az, mely utóbb a hozzá csatlakozott rokon törzseket egyesítette." ( A magyarok őselei, hajdankori nevei".)

Al-Biruni az "Arsák" dinasztiát, a Pártos Birodalom királyait a Chorezm királyi dinasztia családfájából vezeti le, és vissza kell térnünk most megint STRABO-hoz, akt azt állítja, hogy: "a Pártos Birodalom Arsák dinasztiájának megalapítói azok a dahák voltak. akik a Miótisz-tó (Arai-tó) mögött, az Oxus folyásánál laktak". (XI. 9.) Ezek szerint ezek a "dahák" ott laktak, ahonnét az Oxus-menti "szkíták kincsestárának" csodás aranytárgyai előkerültek. - Láthatjuk tehát, hogy a "fehér-hunoknak" (heftalitáknak), majd "dák-dahának" és végül "magyarnak" is nevezett "pártosok" (a Pártos Birodalom megalapítói) joggal nevezték magukat "pártos"-nak, hiszen "elváltak", "elkülönültek" az anyanemzetségtől, egy világpolitikai hatalom formálásának érdekében, de a régi helyen maradottaknak éppen úgy uralkodói maradtak, mint a volt Perzsiában lakozóknak. - A felsorolt adatokból mindenesetre már meggyőződhetünk arról, hogy az ún. "honfoglaló" magyarság összeötvöződési folyamata megkezdődött és iszonyú erős népi összefogás képezi alapjait, a Kínai Birodalomig terjedő Pártos Birodalom "ÁR-SZAK" nevű uralkodóival, kiknek nevében benne van politikai és feltétlenül karizmatikus hivatásuk; lévén "ÁR". - népáradat és "SAK" (szak) - fő, fej, uralkodó, így "Ar-Sak" - a nemzetség uralkodója. A "nemzetség" pedig a KUMAH-GAR-RI-ES-MAD területén él, a Kárpát-Káspi Aral-Mezopotámia-Kaukázus térségében.

Zajti Ferencnek van egy érdekes adata, amikor Albert Wirth kutatásaira hivatkozik, aki azt állítja, hogy: "a dákok az Avesztában mint dahák fordulnak elő. A Dunától költöztek az Aral-Káspi-tó közé". (Magyar Évezredek.) Újabb bizonyíték arra, hogy a perzsa agresszió ellen a "C3" jelzésű központ területére történt népünk erő összevonása. Majd a következőkben láthatjuk azt a bölcs és előretekintő stratégiát, amit a Pártos Birodalom uralkodói alkalmaztak Róma ellen.

Elébb azonban nézzük meg a "C2"-vel jelzett központot, ahol ebben az időben már megtaláljuk a "magyar" elnevezést. Ez a Bendefy László által ismertetett "Kaukázusi Magyarország" felfedésével bizonyosodik be. Ugyanis megbízható írások állapítják meg egy különlegesen magas kultúrájú népcsoportnak a Kaukázustól északra való jelenlétét, és ezeket az adatokat többnyire az arab írók tudósítják. Ezek egy gyönyörű, kőházakból épített, kertekkel és öntözött földekkel övezett várost írnak le, mely a Kaukázustól északra, a Kuma és Bybala folyók összefolyásánál épült. A város neve MADZAR volt. Bobula úgy véli, hogy ez a város központi települése lett annak a nagy áradatnak, mely az üldözések elől észak felé menekült már több mint ezer éve. Nagy nemzetségünk "szkítának" nevezett törzsei tehát ezen a területen is a "magyar" név karizmájában ötvöződtek össze.

De találkozunk a "KUNMAGYARIA" kifejezéssel is, mely szintén már "magyar" voltunk mutatója. Ezt a kifejezést én az eddig is oly sokat emlegetett "ku-mah-gar-ri-es-mád" és minden népünket egybefoglaló elnevezésünk változatának vélem. És eddig mindig azért írtam az ebben lévő első szótagot "KU"-nak, mert a sumír fogalomjegynek, melynek jelentése: "erős" ez az egyik kiejtési lehetősége. Aztán azért is, mert a "K-H-O-RES-M" név is ennek változott vagy talán rövidített formája. De a "KU" mellett a sumír fogalomjelnek van még egy másik kiejtési lehetősége is, és ez: "HUN", melynek jelentése is "hun". Talán "első erős" értelmet adhatunk e szónak, hiszen a "KOS" csillagképnek neve sumírul: "mul LU-HUN-GA". Vagyis a "HUN EMBER HÁZA" az égen. Nyugodtan nevezhetjük tehát az összes "magyari" népünk anyaföldjét, hazáját így "HUN-MAHGAR-RI-ES-MÁD"-nak. vagyis "hun-magyarias hazának", ahol most - mint az előbbiekben ismertettük - az ún. "fehér hunokból" vagy daha-dákokból kivált (pártolt) "Pártos Birodalom" egyesítette népeinket, politikai és katonai hatalmat adva a nagy, hatalmas nemzetségnek.

Igen fontos hangsúlyozni azt, hogy ez a politikai és katonai egység pontosan abban az időben jött létre, amikor egész Európát, egyiptomi Afrikát és majdnem egész Anatóliát az erőszakra és a népek elnyomására épült Római Birodalom uralja. És Róma - miután már mindent elfoglalt - Kelet felé szándékozik birodalmának határát kiszélesíteni, és Róma támad.

Mielőtt ismertetem a történelmi eseményeket, szeretném őszinte csodálkozással illetni boldogult dr. Baráth professzornak azt a feltűnően "szűkszavú" ismertetését, amellyel elintézi a Pártos Birodalomnak a történetét. Idézem szavait (A magyar népek őstörténete II. Köt. 161.): "A görögök gyámkodása alól legkorábban a Káspi-tó délkeleti partján lakó Parthiák tudtak felszabadulni, akik függetlenségük visszavétele után hatalmas birodalmat alapítottak. Velük az óhazai magyar elem még egyszer vezető helyzetbe jutott, s a Régi Kelet keleti felében ötszáz évig ápolhatta hagyományait. Azután a birodalom vezetése a szemiták kezébe került..."

Dr. Barátnak abban igaza van, hogy a Pártos királyok valóban ápolták népünk szent hagyományait. Felépítették az összes megrongálódott sumír várost. A "Fénytisztelő, régi, mágus" vallást követték, melynek "Vatikánjául", vagyis a tudás központjául, SIPPAR városát tették meg, és valóban vallási és tudományos központtá fejlesztették azt a már sok ezer éves csillagvizsgálóval együtt. A "hagyományápolás" mellett azonban egybefogták a nagy, hatalmas "magyari" nemzetséget, és 500 év alatt olyan kultúrát fejlesztettek ki, hogy művészetük - miképpen az előbbiekben azt PIJOAN művészettörténész írásából idéztem - Bizánc művészetének forrása lett. Azt is el kell ismernünk, hol a Pártos Birodalom ötszáz éves létezésének rendszeres és igazságos módszereinek segítségével alakult ki a magyari népekben egy oly hatalmas nemzeti öntudat, mely a népi egybetartozás érzetében valóban összeötvözte mindazokat a népeket, melyeket eddig "szkíta" néven ismertünk.

De azt is hozzá kell tennünk e megállapításhoz, hogy a harcmodor, a hadvezetés intelligenciája is beletartozott ebben a "hagyományba", és kérem az olvasót, hogy a "hadseregszervezés", "stratégiai és taktikai hadvezetés" tekintetében ismerje el legalábbis "egyenrangúnak" a pártosokat, mert a történelmi események azt bizonyítják, hogy: Róma nem bír Kelettel, mert "keleten" az egyetlen hatalom a PARTOS Birodalom.

IV.

A PARTOS BIRODALOM- RÓMA NEM BÍR KELETTEL

NEMZETI VALLÁSBAN AZ EGYSÉG, ÉS EGYSÉGBEN AZ ERŐ

EGY GYERMEK SZÜLETIK NEKÜNK, ÉS NEM A ZSIDÓKNAK

HOGYAN LETTÜNK POGÁNYOK...?

A PARTOS BIRODALOM - RÓMA NEM BÍR KELETTEL!

Mielőtt az összecsapása került volna a sor, mind a Római és mind a Pártos Birodalomnak már évszázados múltja van. A rómaiaknál ezt az időt az állandó háborúskodás, békétlenség, intrika és császárgyilkosságok töltik be, mialatt a Pártos Birodalom népei békében és jólétben élve, birodalmuk és népeik fejlesztésére fordítják az éveket. Róma már hozzászokott ahhoz, hogy a kegyetlenséggel vezetett háborúival igázza le a népeket, és a légiók útját keresztre feszített hadifoglyok hörgése kísérte mindenütt. A római "triumvirátus" irigykedve nézte a pártosok békéjét és jólétét, tehát elhatározták a Pártos Birodalom megtámadását, és Crassus hatalmas hadsereggel tört be Párthiába, az Eufrates forrásvidékére. Pontosból, a Kr. e. 53. esztendőben.

CARHAE (a régi HARRAN) az ütközet színhelye, ahol a Pártos Birodalmi hadsereg tönkreveri a római légiókat. A régi írók úgy mondják: "negyvennégyezer római katonából állt CRASSUS cézár hadserege, és a pártosoktól olyan vereséget szenvedett, hogy 33 000 római elesett katonával együtt maga CRASSUS is ott maradt a csatatéren". - E hatalmas római vereség után egész Szíria, Galilea és Samaria is pártos fennhatóság alá került, de a zsidók által Galileának nevezett terület és Samaria, a Pártos Birodalom tartományaként "ADIABENE" nevet kapott, Adiabene pártos királyi herceg kormányzója után. E tartomány főnökének hivatalos elnevezése "PA-KUR" (vagyis a "hegyek ura") volt, amit a héber hagyományban "PACOR" változatban találunk meg.

Róma nem volt hozzászokva a vereséghez, de a pártosok nagy győzelme az eddig "verhetetlen" légiók felett nem vette el kedvét Kelet meghódításától. Haditervet változtatott, és Kr. e. 35-ben elfoglalta MOESIÁT, és onnan támadja PANNONIÁT és TRANSSILVÁNIÁT (Erdélyt), miként azt az alanti térképen bemutatom. A baktriai (C3) és KRIM-i (C2) pártos központok irányítják az ellentámadást, megerősítve az Erdélyben települt "DÁK" (daha) hadakat. Pannoniát csak 44 éves háború útján tudja végleges birtokba venni Róma Kr. u. 9. évben (miképpen Amianus Marcelinus írja). Dácia viszont csaknem 100 évig ellenáll, és azt csak Kr. u. 109-ben tudja Róma birodalmába - tartományként - bekebelezni, de csak úgy, hogy a kiváló pártos hadvezetés a "sarmata jazig (jász)" népünket és seregeit ékeli be Pannonia és Dácia római provinciák közé, a Duna-Tisza közére, és ezzel elvágja a két tartomány közvetlen összeköttetését és kapcsolatát. Dácia elfoglalásának évében - Kr. u. 109-ben.

A pártos hadvezetés azonban állandóan támadja Dáciát, és a Kárpátok hegyeiből szinte folytonosan le-lecsapó dák seregek 60 év alatt felőrlik a római csapatokat és Marcus Aurelius "áttelepíti" Dáciát a Duna jobb partján és Erdélytől délre eső MOESIA-ba, mely ettől fogva "DACIA AURELIANA" nevet kap a Római Birodalomban.

Erdély tehát felszabadul, és a Pártos Birodalom kiváló hadvezetése visszaszerezte kincseket ontó bányáit a HUN-MAH-GAR-RI-ES népünk javára. Az idegen érdekű honi történészek mindenképpen valami "más" nemzethez tartozónak akarják illeszteni a dákokat, és elpusztítanak minden olyan adatot, mely a "magyari" népekbe sorolja őket. Pedig nagyon sok történelmi bizonyítékot talál a kutató annak igazolására, hogy a "dák" (daha) néven ismert népeink a Pártos Birodalom egy-azonos népéhez tartoztak, hiszen - miként Strabót idéztem - ő mondja a "pártos dahákat" a Pártos Birodalom megalapítóinak. De a "jazig" jászokkal is sok bajuk volt a rómaiaknak, hiszen láthatjuk őket ma is Trajanus (98-117) római oszlopán "bőrpáncélos" hadiöltözetükben.

Arra vonatkozólag, hogy az erdélyi dákok a Pártos Birodalom hadvezetésébe tartoztak, és DECEBAL dák király is a központi hadvezetés intézkedései szerint vezette hadait, egy érdekes idézetet közlök egy "felejtésre ítélt" könyvből:

George Rawlinson: "A hatodik nagy keleti monarchia" (London, 1873.) c, könyvének a 294-295. oldalain így ír: A dákok, akik Domitian uralkodásának első évében betörtek Moesiába, egy Callidrimus nevű görög foglyot ejtettek, aki rabszolgája volt egy Libenus Maximus nevű római tisztnek. Ezt a foglyot DECEBAL elküldte PACOR pártos királynak, akinek szolgálatában állt Decebal hosszú időn át."

Minél jobban böngésszük a régi írók munkáit, annál jobban szaporodnak az adatok a "nagy-hatalmas-magyarias-nemzetség" egybetartozásának bizonyítására, és ez tulajdonképpen azonos azzal a hagyománnyal, mely népeinket "szkíta" néven egyesítette. Amikor a történelmi események úgy alakultak, hogy egyesíteni lehetett a "hatalmas nemzetséget", talán nagy kérdés volt az "új" birodalom elnevezése, és ezért nevezték összefogásukat egy eddig ismeretlen névvel: Pártos Birodalomnak. Dr. Bobula "avar"-nak ismeri fel a pártosokat, akik a Pártos Birodalom összeomlása után innen rajzottak ki észak felé. De ezt majd kifejtjük bővebben a történések időrendje szerint. - Most térjünk vissza Rómához, és megállapíthatjuk, hogy most harapófogószerűen támad Északon és délen, szinte egyszerre. Északon már megindult a támadás Pannonia és Dácia ellen Kr. e. 35-ben és 5 évvel későbben, Kr. e. 30-ban, a kisázsiai térből és hajóhaddal a partra szállított csapatokkal, a palesztinai parton, JOPPA-nál (a mai Jaffa) szándékozik visszafoglalni az elvesztett területeket. Ezúttal Antonius (Cleopátra kedvese) a fővezér. De a római seregek sorsa ugyanaz lett, mint 25 évvel előbb CARHAE-nál. A pártos haderő megsemmisíti Antonius légióit, és ő is ott marad holtan a csatatéren. Ekkor látja Róma, hogy a Pártos Birodalommal nem bír, és északon, a Kárpát-medence felé erősíti meg a támadásait. Csaknem minden erejét beveti itt Róma, mégis - mint az előbb ismertettük- a pannoniai háború 44 évig és Dácia birtokbavétele majdnem 100 évig tart, és Rómának igen nagy áldozatba kerül. De Róma nem takarékoskodik a "vérrel", hiszen a leigázott népek zsoldosait veti be a küzdelembe, és ezt így rendelik az "Istenek", akik mint császárok már beletartoznak a római "Istenek" közé, és imádásuk kötelező.

A háborúknak politikai indítékát mindig a "vallási felfogás" befolyásolja. (Látjuk ezt a szerb-horvát-bosnyák öldöklésekben napjainkban.) Érdemes talán ebből a szempontból is párhuzamot vonni a római és a pártos uralmak között. De bemutatom itt a két "hatalmas" politikai térképét a Kr. u. I. szd.-ból, amikor a két birodalom határát az Eufratesz képezte.

A római vallási felfogásban mindennek és mindenkinek megvolt a maga istene. Mondhatjuk, hogy a kereszténységet államvallássá tevő Nagy Konstantinig, babonákkal, fétisekkel és kuruzslásokkal telített, lelkiséget nélkülöző, sok istent imádó hiedelemféleség az, amit a rómaiaknál találunk. Ez a "valami" azonban vallásnak nem nevezhető. A kegyetlenség uralma ez, ahol az embert élet rabszolgaságban sínylődik, az "Istencsászárok" kénye-kedvétől függve.

A Pártos Birodalom tanult, művelt és bölcs királyai azonban nemcsak egy legyőzhetetlen hadsereggel védték országukat, hanem egy intelligensen megszervezett kémszervezetük is volt, mely minden római szándékot és hadi titkot felderített és titkosan beépített ügynökei által Róma legmagasabb köreit is befolyásolni tudta. Ennek a Pártiát szolgáló szervezetnek munkahelye és könnyen elérhető központja Pannonia volt, és így nem "véletlen" az a közismert történelmi tény, hogy Pannoniából Indultak ki a "császárbuktatások". És pontosan a rómaiaknak sok babonával, ördögűzéssel és az "istenek" tömegével telített "vallási" embereit, papjait használta fel jól ez a "pártos intelligence sevice" céljai eléréséhez.

Így történt az, hogy Pannoniának a Római Birodalomba történő bekebelezését követő században, harminc római császár vérével fizetett a "bíborért", és aki felvette a "bíbort", az a halál árnyékába lépett. Mert ha a nyugati légiók egy tábornokukat császárrá kiáltották, arra Pannonia "ellencsászárral" felelt. Róma-a főváros-pedig minden császárt vállalt, aki ruhával, ingyen gabonával és cirkuszi játékokkal ellátta, születésnapján pedig bőven osztotta az ajándékokat. Legfeljebb olyan császárt kívánt volna az istenektől, akinek több születésnapja van egy esztendőben. De hálás volt az isteneknek olyan megoldásért is, hogy minden három hónapban új császár tékozolta a pénzt a fórumon és a vért az arénában.

Aztán az is elég volt a "császárbuktatásra", ha a megvesztegetett haruspexek és augurok, akik minden hadsereggel együtt jártak, "rossz ómeneket" kaptak az istenektől. A császár abba is "belehalhatott", ha a "szentelt csirkék" kedvetlenül szedegették az eléjük szórt magot, vagy ha egy "pap" az áldozati állat beleiből "szerencsétlenséget" jósolt, és az is előfordult, hogy hasonló "szent ember" álmában azt látta, hogy a hadi zászlórudak végéről elszálltak a bronz sasok. Este - a lemenő nap vérével a császáré is elfolyhatott. Talán meseszerűek mindezek, de aki mélyen betekint a lélek nélküli Római Birodalom történetébe, az még ennél szörnyűbb dolgokat is talál. E sorok írójának kutatásai azt mutatják, hogy a Pártos Birodalmat kormányzó szerveknek közvetlen kapcsolatuk volt a nekik dolgozó "pannoniai zsoldosokkal", akik lassan kézbe vették Pannonia fejlesztését. Településeket, városokat építettek római pénzzel, és a pártos uralomnak kedvére való volt az országépítés, mert karizmatikus tudattal hittek Pannonia visszaszerzésében. - Ezért sohasem támadták Pannoniát, hanem minden-minden erejüket az erdélyi, dáciai bányák visszaszerzésére fordították, ami-miként az előbbiekben ismertettem - 60 év alatt sikerült is. "A magyar nemzet történetének kis tükre" c. munkámból iktatok ide érdekes adatokat olvasóim felvilágosítására, mert a mi "magyari" népeink - a nyugatiak történetírásában és térképein - sehova se tartozó és "ismeretlen eredetű" ázsiai népeknek vannak feltüntetve, és mégis "két birodalom" küzd egymás ellen.

Mind a kettőben különböző elnevezéseik vannak a birodalomhoz tartozó népi területeknek. A különbség mégis az, hogy míg a Római Birodalom "leigázta" és meghódította az "idegen" népeket és nemzeteket - melyeknek semmi közük nem volt származásilag a rómaiakhoz-, addig a KU-MAH-GAR-RI-ES-MA "azonos fajtájú" és - csak nyelvjárásokban egymástól különböző - "azonos nyelvű" néptörzsek és nemzetségek együttese volt.

K.: Hogyan lehet az, hogy ezeknek az ázsiai népeknek a birodalma különböző nevek alatt ismeretes...?

F.: Ez azért van, mert a mai történelemszemlélet kizárólag csak a nyugati forrásokra és a régi, de szintén nyugati, történészek írásaira támaszkodik. Csakis ezekből veszi az adatokat. Ezek az írások pedig a Nagy Nemzetségbe tartozó törzseket mindig más és más népségnek vélik. Ezért van az, hogy a sarmaták, a dákok, a jazigok, hunok, avarok, pártusok, kusok stb. mind-mind különböző népeknek vannak feltüntetve annak ellenére, hogy egy azonos Hatalmas Nemzetség fiai voltak.

K.: Hogyan magyarázható az, hogy pl. a dákok és a jazigok meg a sarmaták olyan hirtelen tűnnek fel a Duna-medencében...?

F.: Ha időrendi vizsgálatot tartunk e népek duna-medencei és erdélyi megjelenésére vonatkozóan, azt kell megállapítanunk, hogy a néptörzsek a Pártos Birodalom idejében jelennek meg a megnevezett helyeken. Annak ellenére, hogy a Pártos Birodalom, a nyugati történészek által is, a Római Birodalom egyetlen és nagy erejű ellenfelének van elismerve, annyi intelligenciát mégsem tulajdonítanak ezeknek a művelt, nagytudású pártos királyoknak, hogy hadműveleti intézkedéseiket elismerjék, és a római légiók feletti pártos győzelmeket a nagyszerű és a római hadvezérek taktikáját teljesen megsemmisítő hadvezetésnek tudják be. Így pl. a "nyugati" történelemírás ékes szavakkal dicséri a gyalogos római légióknak Szíriából Britanniába történő átcsoportosítását, de eszébe sem jut megemlíteni azt, hogy a Pártos Birodalom nagyszerű vezérkara úgy védekezett a Mezopotámia felé irányuló római támadás ellen, hogy a rómaiak hátába, a Duna-medencébe és Erdélybe dobta át a sarmata, daha és jazig lovas népeket, akik csaknem két évszázadon át tehermentesítették a Pártos Birodalmat a római támadástól, és erejét - így e kényszerű átcsoportosítással - lekötötték a Duna mentén és Erdély magas bércekkel teli és harcászatilag igen nehéz terepű fellegvárában.

K.: Eredményesek voltak-e ezek a népáttelepítések...?

F.: A központi hadvezetés szempontjából nézve - igen eredményesek voltak, mert iszonyú nagy római haderőt kötöttek le. Nem kell mást említenünk, csak pl. a Rómában ma is létező Trajánus Oszlopot, melyen a "jazig lovas harcosok" felvonulása látható. Vagy azt a történelmi adatot, hogy az i. sz. 160. évben Mareus Aurelius római császár hadjáratot vezet Dácia ellen, és bár a római történészek azt írják, hogy "elpusztította" a dákokat, a rómaiaknak mégis ki kellett üríteni ezt a területet, és áttelepültek Moesiába, ahol megalakították - a Duna jobb partján DÁCIA AURELIANA provinciát.

K.: Léteztek-e még ezek a-pártos hadvezetés által áttelepített népek Atilla idejében...?

F.: Hogyne léteztek volna... Hiszen Atilla egyik címe "a dákok és massagéták királya" volt. Különösen a "dák" néven ismert "magyari" népségnek a régi írók oly hatalmas erőt és létszámot tulajdonítottak, hogy pl. Strabo így ír róluk:

A Káspi-tenger környéki dákok, akik Párthiát is elözönlötték. a médekkel egyesültek, és hamarosan megalakították a Pártos Birodalmat". (Ez az idézet megtalálható: KEPHART Calvin: "Races of Markiad" [N. Y. 1960.] c. könyvének 264. oldalán.) Vagyis a "dákok is pártosok" és a "pártosok médek és dákok".

K.: Tehát e nevek alatt szerepelő népek mind egy és azonos nemzetséget alkotnak...?

F,: Ahogy az előbb már mondtam. Mind a Hatalmas Tudós Nemzetség - a "HUN-MAH-GAR-RI-ES" tagjai voltak. De az összetartozásukat és azonosságukat már a "nagy"-nak nevezett Macedón Sándor is felfedezte L e. 330-ban, aki a következő szavakkal figyelmezteti hadait: "Sogdiani, Dahae Sacae, Massagetae sui juris sunt, omnes hi simul si terga nostra viderint sequentur, illi, enim ejusdem nationis sunt." (Curtius: Historianum - Historla Alexandri Magni I. VI. 3.)

Vagyis magyar fordításban így: "Sogdianik, dahák, szakák, maszagéták saját joghatóságuk alatt vannak együtt, ha a mi hátunkat látják, akkor üldöznek minket, azok ugyanis egy nemzethez tartoznak (egy-azonos nemzetiségűek)."

K.: Megvolt-e még e népi azonosság Atilla idejében...?

F.: Kétségtelen, hogy megvolt, hiszen éppen ez a népi azonosság biztosította Atilla hatalmas Hun Birodalmának az erejét.

NEMZETI VALLÁSBAN AZ EGYSÉG ÉS EGYSÉGBEN AZ ERŐ

Most ha szembeállítjuk ezt az erkölcsi mélységbe süllyedt római "kultúrfokot" a Pártos Birodalom társadalmi felfogásával, akkor azt kell megállapítani, hogy itt a Mindenható Isten felé nyúló "lelkiség", a jóságra való törekvés, az igazságos vagyonelosztás, szabadság, rabszolga-nélküliség törvényesítése szabja meg az emberi élet lehetőségeit, ahol: a "nagy, hatalmas nemzetségünk" a szkíta erkölcsnek nevezett ősi, sumír "mágus vallás" hitéletében ötvöződik egybe. Ennek pedig alapja: az Ég Ismerete. A földi ünnepnapok azonosak a Nagy Kozmosz ünnepeivel. A földi tavasz kezdetét az "égi tavaszpont" dátuma adja, és az életnek egyetlen törvénye ez: "miképpen a Mennyben - úgy a Földön is." És itt nincs "babona", hanem minden a "tudásra" alapszik. A csillagvizsgáló intézetek bölcs mágusai szférikus geometriája, csillagismerete, matematikai tudása mind ott van az ékiratokon, és a mai szakemberek ámulattal és csodálkozva szemlélik SIPPAR URUK, NIPPUR - a Pártosok által újraépített tudományközpontok hagyományait. De nemcsak a hitvilága azonos népeinknek, hanem a nyelvünk is, amit "ARAM"-nak nevezünk ma. És itt fel kell hívnom az olvasók figyelmét megint arra, hogy senkit se tévesszen meg a sokféle elnevezés. Ugyanis mindegyik alapját a ma "sumer"-nak nevezett nyelvünk írásemlékei adják meg, és ezek a mai magyar nyelvünkkel is azonosak.

Elsőnek vegyük a "MA" vagy "AM" szavainkat. Mindkettőnek alapja az "AMA" (anya) ősi fogalmunk, melynek jelentése valóban "ANYA". (Ékiratos fogalomjegyét lásd: L. 237. sz. alatt.)

Másodiknak nézzük az "ÁR" szavunkat. Ezt is megtaláljuk a sumer- sumír ékiratokon ugyanígy, és jelentése: "elözönlés, áradat". (L. 306.) De, miként mai magyar nyelvünkben is megvan ennek a "GAR" változata, amint mondjuk pl.: nagy "gar"-ral jött. így a "GAR" is ugyanazt jelenti, mint az "ÁR", már legalább 5000 év óta. Tehát ha így mondjuk: "ÁR-AM", ezzel éppen úgy az "ANYA-NÉP" fogalmát fejezzük ki, mintha azt mondanánk: "MA-ÁR", vagy "MA-GAR"... és itt az értelem attól függ, hogy milyen a "hiedelem", mert ha az az "ÁR" vagy "GAR", vagyis az a "NÉP" hiedelmében tiszteli az "ISTENANYÁT", mondjuk a "FÉNYSZŰZÉT", úgy ez a kifejezés úgy is értelmezhető: "ISTENANYA NÉPE", és ránk magyarokra így: "BOLDOGASSZONY NÉPE". De az "ÁR" és "GAR" azonos és "népáradat"-ként felismert jelentése megoldja az eddigi félreértéseket és félrevezetéseket is, mert magyarázatot kapnak a következő elnevezések:

MA-ÁR, "MA-GAR" ÁR-I, MA-GAR, MA-GAR-I-A, GAZ-ÁR (kazár - gyilkos nép) "BUL-GAR" (mozgó nép) és "HUN-GAR" (hun nép). "MA-DA" (MATA) - települt anyanép, és "SAR-MA-TA" - királyi, telepes anyanép. De a "PÁR-TOS" szónak az eredete is kimutatható: "PÁR-TU", ahol "TU" - "létrehozni, alkotni" jelentésű. Így "PÁR-TU" - (valaminek a) "PÁR"-ját létrehozni, mint "PÁR-TU". vagy "PÁR-TUS", mely már tulajdonképpen a "jelző", hiszen a "milyen?" kérdésre felel így: "PAR-TUS" mely az átmenetileg szétesett, régi HUN-MAH-GAR-RI-ES MÁD "párjaként" úgy jött létre, oly erővel, hogy 500 éven át uralta Ázsia nagy részét és a Kárpát-medencét. De csak úgy tudott létrejönni ez a hatalmas birodalom, hogy az egy azonos származástudat és azonos nyelv mellett azonos vallási felfogásban, azonos hiedelemben ötvöződött egybe a Nagy Nép lelkivilága.

Az előbbiekben "mágus vallásnak" neveztem ezt a hiedelmet, de talán alkalmazzuk mi is erre vonatkozólag a zsidó szülőktől származó, keresztény egyházatyának - EPIPHANIUS-nak - a Kr. u. 4. században kinyilatkoztatott meghatározását, mely szerint ő ezt a hiedelmet "schytizmusnak", vagyis "szittya-korinak" nevezi, és e hiedelem bölcsőjét a "szittya korszakba" helyezi, azzal a hozzáadással, hogy ennek a "szittya-korszak"-nak kezdetét ő az özönvíz utáni Káldeában, Nimrud vezérlete alatt keletkezett politikai és vallási hatalom meghonosodásában látja és ezt a legnagyobb "eretnekségnek" nevezi.

Ez érthető nála, hiszen ő a zsidó gyökerű felfogás híve, ami kizárja és "eretnekségnek" hirdetve pusztítja a "Fény vallásának", az "Igazság vallásának" nemcsak tanait, hanem hirdetőit és követőit is. Itt aztán tudnunk kell azt, hogy ez a sumír eredetű "Fény-szentháromság" Zarathustránál változatlanul megtalálható. Az egyetlen különbség az, hogy Zarathustra hozza a hívőket a nagy Természet közelébe, kötelezővé téve a templomi sötétség helyett a "Nap elé állást", a ligetekben, a szabad ég alatti közös imádkozást, és ez a szittyák vallása.

A "mágus vallásban" a NAP minden természeti erő forrása. a jóságos életet fenntartó Istenerő. A "NAP" három megjelenési formája- a felkelő, delelő és lenyugvó - alapján egy alapjára állított egyenlőszárú háromszög jelképezi "Fényének Szentháromságát". De a világ teremtésében részes "Fény-Atya", "Fény-Szüze", és az újraéledő "Fény-Fiú" úgy szerepelnek ebben a hiedelemben, mint a Teremtés nagy misztériumának létrehozói, e Fény-Szentháromság tagjai. Így a "Fénynek" e "három" neve az Igazság, a jóságos Gondviselés és az Újraéledés isteni fogalmait-a "Nap" által képviselteti, és adja a Földön minden Élet megtartó erejének.

Tudjuk jól, hogy a szittyának nevezett népeinknél a NAP köszöntése mindenkinek, mindenkor, mindennapos kötelessége volt, és a fogadalomtétel is a Napra való esküvéssel történt. Miután pedig Napból eredőnek vélték az ember által gyújtott földi tüzet is, így az Eskü, - mint az Élő Istennek tantiként való szólítása - a "szent tűz" előtt volt a legigazibb és legünnepélyesebb. Valójában a "szent tűz" volt a "Sol-Invictus", vagyis a "legyőzhetetlen Napisten" földi jelképe. - Népeink sorsa bizony úgy alakult, hogy sokszor kellett "nomád" életmódot folytatnunk. Gyógyító mágusainknak nem volt templomra szükségük. Isten melege - a mindenkire egyformán ragyogó Napunk - kísérte őket mindenüvé, és benne hitték és tudták az Élő Istenünket.

Hát ilyen volt a Pártus Birodalomban egyesült népeink "államvallása".

De a birodalomban éltek a "perzsák" is, akik nem voltak semiták (miképpen dr. Baráth mondja őket), hanem szintén "Fénytisztelő" vallásuk volt, a perzsa felfogás szerint változtatott "zoroastrianizmus". Ez annyiban különbözött a MI vallásunktól, hogy ők a gondoskodó Jó-Isten (Ahura-Mazda) mellé odatették a gonoszság istenített szellemét is, "ARIMAN" (ármány) néven, Emellett hittek a "Fény-Szüzében", akit ők is ANAHITA néven ismertek, és a "Szent Tüzet" sem hagyták kialudni. Ez volt tehát a Pártus Birodalomban a második vallás.

A harmadik: a buddhizmus volt Indo-Pártiában, a birodalom keleti részében, melyet a bölcs pártus uralkodók szintén tiszteletben tartottak. De elkövették jóra való törekvésükben azt a nagy hibát, hogy ugyanilyen türelemmel nézték a birodalmuk negyedik vallásának gyarapodását is, mely valláspolitikai szándékaival és terveivel tulajdonképpen "belső, politikai ellenségeket" termelt ki a "vallás" fedőneve alatt. Ez pedig a Babilonban terebélyesedő és meggazdagodott zsidó valláspolitikai központ volt, ahonnét-majd mint látni fogjuk- sok baj érte nemzetségeinket. -Jézus születéséig tehát ez a négy vallás gyakorlata és vallási szervezetei találhatók a Pártus Birodalomban. Jézus születésével óriási változás áll be az eddig "schytizmusnak" vagy "mágus vallásnak" nevezett hiedelemben. Miként a "Betlehemi Herceg" c. munkámban részletesen kifejtem, a mi nagy népünk lelkivilágában élő és ismert azon sok ezer éves próféciák teljesedtek be, melyeknek ígéreteként a hívők az Isten Fiának, a "Fény-Fiúnak" emberi testben való megjelenését várták. A Pártus Birodalom "vatikánjának", az Eufrates melletti SIPPAR város tudás-központja azonosította a Bethlehemben született Jézust ezzel a várva várt Égi Küldöttel.

Az eddig ismertetett történelmi eseményekből tudjuk, hogy a Pártus Birodalom seregei megsemmisítik JOPPA-nál a támadó római légiókat. JOPPA a palesztinai tengerparton van, és a pártus győzelem biztosítékának egyik feltétele az volt, hogy a héber nyelven GALILEA-nak nevezett terület, mint említettem, ADIABENE néven - mint tartomány - a Pártus Birodalomhoz tartozott, tekintve, hogy lakosai szintén azonos "aram" nyelvűek és a pártusokkal azonos fajú "szkíták" voltak. Vallási központjukat ők maguk, a saját nyelvükön "Bit-sa-an"(Beth-San)-nak nevezték, de az idegenek SCHYTOPOLIS néven ismerték ezt a régi alapítású és valóban "szkíta" várost. Ezt a területet zsidók nem lakták, csak néha-néha eljöttek ide a zsidó kereskedők, mert Schytopolisban csinálták a legkiválóbb lenvászont. Tehát a jó üzlet vezette a zsidókat ide.

Jézusunkról írt, említett munkámban azt is kimutatom, hogy Jézus a schytopolisi mágus vallás templomának udvarából korbácsolja ki az üzletelő és oda nem való zsidókat. Azt is bizonyítom, hogy Jézus Urunk a SIPPAR-i mágus központban ismeri meg a "régi írásokat", és onnan, mint tökéletesen kiképzett "mágus pap" tér vissza szülőföldjére, mely az elmúlt idő alatt már római fennhatóság alá került. Ezt nagyon jól tudják a jeruzsálemi zsidók, mert a babilóni központjuk bőségesen informálta őket a Pártus Birodalomban tevékenykedő "felderítő szolgálatuk" adataival. Ezért vádolják a zsidók Jézust így: "Te máguspap vagy". (A sokszorosan javított evangéliumokban úgy írják: "ördög van benned" (Ján. 7,20. és Márk: 3,22-30.], de az eredeti szövegek "mágust" mondanak.)

Jézus keresztre feszítése a Pártus Birodalom részéről csak azért nem váltott ki megtorló intézkedéseket, mert a SIPPAR-i mágus központ "előre elrendelt" Isten-akaratnak hirdette Jézus feltámadását, mint az emberi téveszmékben szereplő "gonoszság" feletti győzelmet.

De nem "áldozatot" vagy "feláldozást", hanem az Istenfiúnak az örök életét hitték, a vérükből testet öltött szkíta-arámi Jézus feltámadásában.

GYERMEK SZÜLETIK NEKÜNK, ÉS NEM A ZSIDÓKNAK!

Mindezek alapja pedig az a tudat volt, hogy Jézus is a nagy szkíta nép fiaként öltött emberi testet. És itt - az igazság érdekében - szembe kell fordulnunk még az evangéliumi írásokkal is, melyek a zsidóság szellemi fölényének érdekében zsidó eredetűnek hirdetik Jézust és édesanyját-Máriát -, aki valójában Adiabene pártos herceg és felesége, Grapte-Kharax pártos hercegnő leánya volt.

Jézus, mint Adiabene királyi hercegnő fia, valóban király. Werner KELLER azt írja könyvében ("Die Bibel hat doch Recht"), hogy a sippári mágusok jöttek Jézus köszöntésére, és mivel tudták pontosan a születés idejét, már egy hónappal hamarább elindultak, hogy a születés perceiben ott legyenek. A pártus hagyomány azonban úgy tudja, amint a keresztény naptár is ünnepli: "Három Királyok" mentek Jézus köszöntésére. Valószínűleg Adiabene, Grapte és Balk tartományok királyai lehettek, akik Heródesnél egy protokoll szerinti kötelező látogatást végeztek. Ez egy felfegyverzett testőrséggel ellátott karaván volt, és a születés után a magukkal hozott kényelmes járművekre felpakolták az édesanyát és gyermekét, és vitték őket Pártiába.

(Az evangéliumi írásnak az a fejezete, hogy "Heródes haragja elől Mária és József a kisdeddel Egyiptomba menekülnek", ostoba mese, mert át kellett volna menniök a Judea alatt elterülő ENDUMENA nevű országon, mely Heródes szülőhazája, és ebben ő volt a mindenható.)

Mária szülei korán meghaltak. Ő a "Betti-Sa-An"-i (schytopolisi) mágus vallású (magaslati hegyen épült) templomban nevelkedett, és mikor nagykorú lett, nagynénje, apjának unokatestvére, Adiabene Helena királyi özvegy (aki Mária apjával együtt vette fel a zsidó vallást, és megmaradt zsidónak), a jeruzsálemi "elitnek" bemutatja egy fogadáson Máriát. A zsidók mindenáron meg akarják szerezni Márta vagyonát, és így lesz Mária védelmezője atyai nagybátyja, Adiabene József Pandán, pedig Heródes felesége valamelyik fiának szerette volna megszerezni feleségül Máriát. Érdekes történet ez, és a megnevezett könyvemben elmondom azt is, hogy miképpen lett herceg Adiabene József Pandárból- zsidó József, az "ács". (Ez az Adiabene József herceg Galilea "pandán" ja [kormányzója] volt.)

Kérem azokat, akik Szent Józsefhez szoktak imádkozni, hogy továbbra is tegyék ezt. Ugyanis a szentek közösségében nem történik változás, csak a földi ismeretben. Talán véletlennek azt sem nevezhetjük, hogy pontosan MOST, a "hazatérés" 1100. évfordulóján tudjuk meg, hogy Szent József földi életében nem a zsidó ács volt, hanem Adiabene pártus herceg védelmezte a Boldogasszonyunkká LETT szép Szűz Máriát, és ez az Adiabene hun vér folytatódik Atillában, majd a magyaroknak Álmos Árpádi dinasztiájában.

Jézus Urunknak, az Isten Fiának, aki a földre szállt és emberi testet öltött, az emberi méltósága nem abban van, hogy a pártus-hun királyi vérből született emberré, hanem abban, hogy mint dúsgazdag és nagy birtokkal rendelkező Betlehemi Herceg, megelégedett mint ember a szegények sarujával, és gazdagságát szétosztotta nemzettestvéreinek, az elszegényedett és elnyomott galileai népnek.

Sokat kellene arról tudni, hogy miképpen élt Jézus Urunk, mint ember, de a zsidó származású "egyházatyák" úgy elpusztították az igazságot hirdető írásokat, hogy itt igen nehéz helyzete van a kutatónak. Jézus apostolainak írásai, a valóságos evangéliumok is a máglya tüzére kerültek. Ugyanis még Eusebius korában megvoltak, hiszen nemcsak a Saul rabbinak volt írásos hagyatéka. Péter, András, Tamás és a többiek is mind leírták azt, amit Jézus Urunktól tanultak. De ezek az írások a pártus Jézus tanait hirdették, és nem Saul ideológiáját. Talán eleget mondtam Szente Ildikónak arra a kérdésére is feleletül, hogy "miért nem szólnak az írások Máriáról...?" Hát azért, hogy meg ne tudja a világ, hogy "Isten szuverén és megkérdőjelezhetetlen akarata, üdvtervének megvalósítására Adiabene Mária hercegnőt választotta ki arra az Isteni feladatra, hogy földi édesanyja legyen a földre szállt Isten-fiának, Jézus Urunknak".

És itt szeretném megemlíteni azt a szervezett hamisítást, ami az evangéliumok és az ún. ószövetség összehangolásában történt. A hetven héber tudós fordította görögre a héber vallási írásokat, és ezt hívják SEPTUAGINTA-nak, de ebben igen sok változtatás történt, és a "végleges" szöveget egy pontusi zsidó - AQUILA- végezte a Kr. u. 2. században. De már itt benne vannak a Saul-Pál ideológiájának zsidótámaszú beékelései is azzal a céllal, hogy az evangéliumokba is "visszaékelhetők" legyenek az ószövetségi vonatkozások. Ha figyelmesen olvasunk, láthatjuk, hogy ezek a beékelések nem illenek be az olvasott szöveg gondolatmenetébe.

De a héberek írásaikban sokat átvettek a környező Jézushitű népek hagyományaiból, hogy a Jézusra vonatkozó "Istenvárás" hitének elemeit is judaizálják. Nagyszerű példának szolgál erre a "két izgatott lelkipásztor" bibliai idézete, amit Ézsaiástól vesznek át: "Mert egy gyermek születik nékünk, fiú adatik nékünk, és az uralom az ő vállán lészen, és hívják nevét; csodálatosnak, tanácsosnak, erős Istennek. örökkévalóság atyjának, békesség fejedelmének..."(Ézs. 9.6-7.) Tudjuk, hogy a zsidók nem hisznek az örök életben és az "örökkévalóság" is idegen fogalom részükre. Ez Ézsaiás írásába valóban "be van ékelve" a pártusok Jézusvárásának hitéből, szórul szóra a HATRA-i Jézushitű pártus templomi írásokból. Ugyanebben a templomban találták meg az ide mellékelt szobrot, ahol ábrázolva van a szöveg. A pártusok királya tartja kezében a "gyermeket, aki születik NEKÜNK", és nem a zsidóknak!

Munkatársam-Hadanich István teológus-is észrevette, hogy a Septuagintába és a Vulgatába is "beékelődtek" a judai vonatkozásúvá átalakított pártus hagyományok.

Az ő tanulmányából veszem át Zakariás 6.9-13, versének görög szövegét, mely az általam közölt ézsaiási idézet azonosa.

A görög szöveg után jön munkatársam olvasata és következtetése. "És ISTEN-nek szava érintett engemet. Válogass a fogságnak gyengéi közül a vezetőknek jelenlétében (vezetőkkel egyetértésben), a becsületeseknek a jelenléte szükséges. Különösképpen szükséges a mindenkori beleegyezőknek az egyetértése. És ugyanakkor látogasd meg egy nap SOPHONIUS elöljárónak házát, aki Babilonból érkezett. Vigyél ezüstöt és aranyat, és készíts koszorút, és övezd fel vele JESU-nak, a főpapok elöljárójának homlokát, És azáltal te felkened őt (felavatod).

És a MINDENHATÓ világosan kijelenti: Íme a férfi, Napkeltének hívják, ugyancsak lentről emelkedik fel és megalapítja (felépíti) az ÚR- nak templomát. Ő megnyerő jóság és ülni fog, uralkodni a trónján. Pap lesz jobb keze felől és béketanácsosok és Ő lesz mindezek között."

KÁROLI Gáspár fordítását is közlöm, különleges eltérései miatt. "És szóla az ÚR hozzám mondván: Végy a számkivetésből valóktól: Heldaitól, Tóbiástól és Jedajától; és menj be azon a napon, menj be JÓSIÁ-nak, a SEFÁNIÁS fiának házába, a kik Babilonból jöttenek, Végy ugyanis ezüstöt és aranyat, és csinálj koronákat, és tedd JÓSUÁ-nak, a JEHOSADÁK fiának, a főpapnak fejére! És szólj neki mondván: Íme, egy férfiú, a neve CSEMETE, mert csemete támad belőle, és megépíti az ÚR-nak templomát! Mert ő fogja megépíteni az ÚR-nak templomát, és nagy lesz az ő dicsősége, és ülni és uralkodni fog az ő székében, és pap is lesz az ő székében, és békesség tanácsa lesz kettőjük között."

Hagyjuk el a "beékelt" zsidó neveket, és akkor megkapjuk a hatrai templomban talált szöveget, ahogy mondja: "ZIMA-TI" (CSE-ME-TE)? - az "élet-honának-törvénye" születik NEKÜNK és nem a zsidóknak

Nem lehet és nem szabad Jézust oly egyszerű embernek bemutatni, akit csak emberi tulajdonságok irányítottak, és sorsa a szintén irányított és befolyásolt olyan embert életkörülményektől függ, amelynek célja: egy kegyetlen isten szemléletű vallás áldozati rítusába való besorolással, őt Jézust - egyszerű "krisztusi", héberül "messiási" feladat elvégzésére hivatalosítani. - Mert görög nyelven őt nem "CHRISTOS", hanem "CHRESTOS" néven lisztelték, és "CHRESTOS" jelentése - a "legtökéletesebb", "egyetlen felséges", "szent". (Így írja ezt az egyik kiváló gnosztikus szakkutató, G. R. S. MERD: "Fragments of a Faith Forgatten" [London. 1906.] c, munkájában.) Azt is megtudjuk e könyvből, hogy a "névcserét" - vagyis az "E" betűnek "I"-vel való behelyettesítését - a zsidó származású "egyházatyák" követték el a Kr. u. 4. században, a Saul-Páli ideológia szolgálatára. "CHRESTOS", az "egyetlen felséges", nagyon jól ismerte az ő "küldetését" és itt, a Földön elvégzendő feladatát. Nagyon jól tudta azt is, hogy "emberi voltában" a zsidók meg fogják ölni, de hatalmában volt az emberi életet akkor letenni vagy felvenni újra, amikor akarja. Ezt a hatalmát még az evangéliumok is említik. (Ján. 10.18.) Tehát a nekünk "emberfeletti" CSODA, a "feltámadás", Jézusnál az ő isteni hatalmának kinyilatkoztatása volt, és azért jött vissza Palesztinába Pártus országból, hogy a "feltámadással" küldetésének eleget tegyen.

Amikor "visszatért oda, ahonnan küldetett", és bölccsé tett tanítványai megkezdték azt a feladatot, amit a "MESTER" rájuk bízott, a tehetetlen gyűlöletében tobzódó zsidóság valamiképpen el akarta törülni Jézus emlékét Kajafás azon indokolásával, melyet a mai evangéliumok is hirdetnek így: "ha az ő emléke megmarad - az ő népe magára talál!" Az ő népe abban az időben a Pártus Birodalomban egyesített nagy, hatalmas Nemzetségünk, melybe a galileai és samáriai "szkíták" is beletartoztak. Ugyanis Jézus mennybemenetele után nem Jeruzsálemben alakult meg az őt követő "első" gyülekezet, hanem Beth-SAN-Schytopolis városában tömörülnek egyházközösségbe az "aramiak", akik nagyon erős lelkűek és mint majd látni fogjuk- a küzdelemben is nagyon hűségesek.

Jeruzsálemben a zsidó "agytröszt" ellátja kellő segédlettel SAUL-t, aki sohasem látta, sohasem hallotta Jézust és fogalma sincs arról, hogy mit tanított. De személyét beiktatja a zsidó áldozati rendszerbe, és mint "áldozati bárányt" beilleszti a zsidó hiedelembe egy olyan ideológiával, melynek alapja a zsidó tanokban gyökerezik ugyan, de Jézus keresztre feszítését és halálát "Isten áldozatának" hirdeti, a Bűn végleges eltörlésének érdekében.

Ugyanakkor Jézus apostolai egészen mást hirdetnek "CHRESTOS"-ról a Pártus Birodalomban, a "szkíták" között, ahol mindnyájan tanítják a rájuk bízott jézusi igéket. Az ő munkásságuk igen eredményes volt, mert mint - Nagy Konstantin történetírója - Eusebius emlékezik, a Pártus Birodalmat felváltó Sasanida-Perzsák a Jézushitű "szkítizmus"-nak 360 templomát rombolják le. Javasolom tehát, hogy vizsgáljuk meg ezt a Pártus Birodalomban kiterebélyesedett és a zsidó származású "egyházatyák" által is "szkítizmusnak" nevezett Jézusi Szeretet Vallás tanait, és hasonlítsuk össze a Saul-Pál által formált Jézus-alakhoz csatolt ideológiával. Ez az összehasonlítás azért fontos nekünk, mert: "a szkíta-hun-avar-magyar életfolyamat összeötvöződésének ez a Pártos Birodalmi Chreatosi Szeretet vallás adja meg a törhetetlenség erejét és ez egybetartozás öntudatát".

(Az összehasonlítást részletesen közlöm a "Betlehemi Herceg - a Pártus Jézus" c. könyvem 233. oldalán.)

Jézus tanítványai nemcsak azért részesültek szeretetteljes fogadtatásban a Pártus Birodalom "szkítái" között, mert maguk is - éppen úgy, mint "Mesterük" is - a nagy, hatalmas nemzetségbe tartoztak, hanem azt a jézusi tanítást terjesztették a nép között, az eddigi "nap felé" forduló hitük tökéletesítésében, hogy "az Isteni tudást az atyádfia nemzettestvér szeretetével kell teljessé tenni". Folytatták Jézusnak azt a valóban "megtartó" szándékát, amikor "a láthatatlan lelki, nemzettestvéri összetartó erőt, a>i Istenben élő nemzeti öntudatot helyezték a pártus-szkíta hitvilág központjába, ahol az isten Fia-Napfény- tisztasága és ereje volt a mindenek feletti indíték".

És hogy ez a hiedelem milyen egységet és erőt adott népünknek, azt földrésznyi birodalmaik bizonyítják, melyeket - harc árán, de - nem kegyetlenséggel alapítottak ennek a nemzeti vallásé lett Jézus-hitnek a segítségével.

A Pártus Birodalom 500 éves fennállásának félidejében tehát a jézusi tanítás hozza meg azt a fordulópontot (arámi nyelven "új-gúr"), mely a saját nemzeti öntudatot Istenszolgálatnak rendeli, és így mentesít minden nemzetet a judai gyökértől.

De ugyanezt hirdeti a schytapolisi főpap - BASILIDES - is, és hirdető útján Alexandriába is átmegy (125 A. D.), ahonnét az Alexandriában született ORIGENES hozza vissza e tanokat a Galilea melletti Caesariéban végzett hitoktatásába a 3. században, így mondva: "Jézus igehirdetését nem lehet és nem szabad a zsidó szellemmel összekeverni." (Saul-Pál ideológiáját zsidó politikumnak véli.)

Ez a szereteten alapuló vallás volt a Pártus Birodalomban annak a jószándéknak és toleranciának az alapja, mely megakadályozott minden "bosszúállást". A "fény fiai" - a mi hatalmas Nemzetségünk - nem fizette vissza a babilóni zsidóknak a "purim kegyetlenkedéseit". A perzsákat sem büntette meg a Pártos Birodalom előtti perzsák vérontásai miatt. Pedig a perzsák is és a zsidók is évszázadokon át táplálták és élesztették maguk között a gyűlöletet jóságos és türelmes népeink ellen. A Kr. u. 3. századforduló idején aztán megvalósult a perzsák gyűlöletes szándéka, és orgyilkosokkal irtották ki az Arsák királyi család tagjait. Megalakul az ún. SASANIDA-PERZSA uralom a Pártus Birodalom helyén. A pártus nép nemzeti vallásának szervezetei remekül kialakultak az elmúlt 2 évszázad alatt, és az egyházfő - ez Arsák királyi házból származó ~MANI", aki tisztában van azzal, hogy a perzsák ismételten népünk ellen fordulnak.

A sasanida- perzsák BAKTRIAT és BAHL fővárosát nem bírták elfoglalni, és MANI - innen rendelkezve - 9 püspökséget szervez a hunok között, látva a perzsák pusztítását a volt

Pártus Birodalomban, ahol az új perzsa hatalom egyenként, családonként kezdi irtani a pártusokat.

Mani tehát bevezeti a "törzsszövetséget". Megszünteti az egyházközösségeket (hiszen templomaikat a perzsák lerombolták), és a családokat törzsekbe tömöríti. Senki sem él "egyéni életet", hanem a "törzs" védi az egyént. - A babilóni zsidóság csak szítja a perzsák gyűlöletét azzal, hogy a volt Pártus Birodalom "szkíta- manicheusait" éppen olyan "keresztényeknek" nevezi, mint akiket Rómában az oroszlánok elé dobnak, azért, mert ezek "minden más vallás ellenségei". - Eredményes is volt ez az áskálódás, mert II. Shapur sasanida uralkodó, 273 A. D. évben kivégezteti MANI-t, akit-a hagyomány szerint elevenen megnyúzat.

De ez a Jézus-hit, mint a régi szkíta hitvilágnak összeforrása a jézusi tanítás eszmevilágával - mint "manicheizmus" betölti a lelkeket, és él, terjed, terebélyesedik a magyari népeknél. A 4. századra való forduláskor pedig már oly erős, hogy a zsidó gyökerű kereszténységet erőszakoló és zsidó szülőktől származó EPIPHANIUS "egyházatya" főművében, melyet "CONTRA HAERESES" címen hagyott az utókorra, a manicheizmust nevezi a judai-kereszténység legerősebb ellenségének.

Ez természete is, hiszen MANI is CHRESTOS apostola. Tanítása a legtisztább Jézus-hit, a "törzsszövetségben" összeforrt nemzettestvéri szeretettel való élés, a nemzeti öntudat ébrentartása a Hitben és imádkozásban, de most épített templomok nélkül, a Természetben - az "Isten Napjának Ege" alatt. Nagy Konstantin uralkodása alatt megindult egyházi viták talán azért nevezik ezt a minden zsidó szellemiségtől mentes manicheizmust ismét "schytizmusnak", mert szertartásaikat a szabad ég alatt, a természetben tartják, ugyanúgy, mint a Kr. előtti szkíta népekről is így tudták.

Talán érdekes itt azt megjegyezni, hogy népeink között voltak a régi "ZOROASTER" tankövetők is, akik a testi, rossz princípiumokat az "Ármány" (perzsa ARIMAN) emberfeletti erejéből valónak hitték.

Ennek a hiedelemnek elvetésére hirdette MANI azt, hogy ilyesmi Jézusra nem vonatkoztatható, mert "CHRESTOS"Jézus nem emberi értelemben vett - hanem csak látszólagos testben élt, amit akkor vett fel és tett le. amikor akarta.

Azért volt nagyon fontos nagy, hatalmas népünk szellemvilágának a felderítése és Istenhez való közeledését szolgáló hiedelmének megismerése, mert pontosan ez az Istenhitben megtisztult és a Fény felé forduló, Jézust a Földre érkezett Isten-Fiúnak elfogadó, atyádfia-nemzettestvért segítő Istenes nemzeti öntudat volt az a hatalmas erő, mely népeinket és a manicheizmus törvénye szerinti "törzseinket" oly biztosan összeötvözte.

Higgyük el azt, hogy népeinknél a földre szállt arámi-szkita-pártus testű "Világ Világossága", az atyádfia-nemzettestvér szeretetének törvényével, sokkal hatalmasabb nemzeti összetartó erőt teremtett, mint amit a zsidóknál - a jahwei büntetések fenyegetéseivel - a héber papság kialakított. Ugyanis népeinknél a sok ezer éves karizmatikus Isten-várás teljesedett be, és ez a földi uralkodó elhivatottságában folytatódik, átruházva reá a karizma által nyert kötelességeket is. Ez a hiedelem biztosította a mindenkori uralkodónak a nagy területre szétszóródott népeink részéről azt a feltétlen engedelmességet, mely nélkül bizony nem bírtak volna "földrésznyi" birodalmakat létrehozni. Mert a Pártus Birodalom bukásának "hivatalosított" dátuma után a már "sasanida-perzsa birodalmat" is megtámadja Róma. Diokletian (284-305) egyik cézárja VALERIUS - a légiók vezére, és ismét CARHAE nál ütköznek meg. A csata megint római vereséggel végződik, és a rómaiak történetéből tudjuk meg, hogy valójában nem a perzsák, hanem a régi Pártus Birodalom újraéledésével. BEROZAMAD. az Arsak nemzetség egyetlen maradéka győzi le Valeriust. (294. A. D.) Így a Pártus Birodalom - ha rövid időre is, de - visszaállítódik a baktriai Bahl fővárossal, mert Berozamad legyőzi a sasanida-perzsa I. Sapor-t. és csak 326. A. D. évben tudják a perzsák átvenni véglegesen az uralmat. Ezt részletesen leírom a "Káldeától Ister-Gamig" c. könyvem I. kötetében.

A Római Birodalomban már Nagy Konstantin (305-337) uralkodik, aki lábát Rómába nem teszi, hanem megalapítja a székhelyét, Konstantinápolyt, és nemzeti vallásnak rendeli a kereszténységet. Miután ennek a "kereszténységnek" le kell rögzíteni a hivatalos tanait, folytatódnak a már megindult hitviták-ezúttal zsinatok útján. Az uralomra került perzsák most még erősebben kezdik üldözni az uralmuk alatt lévő területeken Jézus- hitű és manicheusnak nevezett népeinket, mert azt mondják róluk, hogy éppen olyan a vallásuk, mint halálos ellenségeiké, a rómaiaké. Most aztán valóban megindul népeinknek észak felé való menekülése, és a baktriai központ veszi fel a megint "sz-kita"-vá (azaz "vándorrá") letteket, de a Kárpát-medence felé is fordul az "átszivárgás" szándéka, miként azt az itt közölt térképen bemutatom.

Ez is egy hatalmas érve a hun-magyar azonosságnak, mert íme - erről a területről is indul a hun áradat, hogy a Pártos Birodalom megszűnése után "egy" emberöltő eltettével 375. A. D. évben-, már a Kárpát-medencében megtelepülve, onnan támadja a rómaiakat.

HOGYAN LETTÜNK POGÁNYOK?

Már tudjuk, hogy MANI a hunok között 9 püspökséget szervezett, és azóta éppen 130 esztendő telt el addig, míg a hunok a Kárpát-medencében megjelennek. Ezalatt a 130 év alatt a manicheusnak nevezett Jézushit tehát az összes hunoknak éppen úgy "nemzeti vallása" lett, miként minden nemzetségünknél és törzsünknél is. Így a nemzedékek abban a hitoktatásban részesültek, hogy: "a MI vallásunk mentes minden zsidó befolyástól", és ebben a hitoktatásban természetesen az is benne volt, hogy: "a vérünkből testet öltött Világunk Világosságát a zsidók kínozták és feszítették keresztre". (Ezt a hagyományt sugározza ugyanis a már "magyarországi" Mária Siralomnak nevezett írott emlékünk.)

De a Római Birodalomban Nagy Konstantin "államvallása" még mindig "háborog" ebben az időben. A 399-403. A. D.-tői hirdetett tanok "ellen" irányulnak, és a már élő, de viták alatt álló "római kereszténységet" mindenáron a Saul-Pál féle ideológián alapuló zsidó gyökérbe akarják beoltani. -Természetesen mindazok az "egyházatyák", akik ezt az irányzatot képviselik, éppen olyan zsidó származásúak és zsidó mentalitásúak, mint Saul-Pál volt, és a mi népeinknél már megszilárdult, és ismétlem - minden zsidó befolyástól mentes Jézushitet - éppen azért nevezik "schytizmusnak", hogy ezzel a névvel megjelöljék azt a népet is, amelyiket a Jézust felfeszítő Kajafás az "ő népének", vagyis Jézus népének nevezett. Ezzel a megkülönböztetéssel természetesen népeinkre és ez egész hatalmas nemzetségünkre ők nemcsak az eretnekség pecsétjét nyomták rá, hanem a római államvallás ellenségeinek is nyilvánítottak minket. Már az alexandriai zsinaton "kiátkozzák" a "schytizmust" - a "szkíta" népekkel együtt. HYERONIMUS judeai, és EPIPHANIUS cyprusi püspökök a "kiátkozás" javasolói. Mindkettő zsidó. Ez a zsinat részükre igen kedvező időpontban zajlik le (399. A. D.), mert a Római Birodalom már 395. A. D.-ben kettészakadt. A Nyugati rész-Róma központtal - már zsidó gyökerű "keresztény", de a Keleti Bizánc még nem. Itt NESTOR patriárka küzd haláláig (440. A. D.) a zsidósítás ellen.

A "vitákat", illetőleg a zsinatok határozatait azonban igen befolyásolja a két római birodalom politikai helyzete. Ugyanis a hunok legyőzik mind a két római birodalmat, és a 4. században, Atilla Birodalmának vazallusaivá válnak a rómaiak. Létük teljesen a HUN politikai, katonai és gazdasági hatalomtól függ. Róma hosszú évszázadokon át csak parancsolt és kegyetlenségével uralta a népeket. MOST pedig engedelmeskednie és fizetnie kell ATILLÁ-nak. Az eddigi "uralkodó"-nak ez nem tetszik, és mindkét római birodalomban "BARBÁR" nevet kapnak a hunok és így a vallásuk is az, vagy a zsidó terminológia szerint "POGÁNY", mert nincs zsidó gyökere és nem a Saul-Pál ideológia szerinti Jézusa van. - Hát így lettünk "pogányok". Talán azért, mert éppen a legnagyobb viták idején mutatta meg ATILLA a rómaiaknak a "jézusi-szkíta lelkület igazi arcát".

Halála előtti tavaszon Róma előtt áll seregével. A római hagyomány így emlékezik róla:

Róma mindig ünnepelte a győzteseket. Most Atilla volt az, akit ünnepelni kellett. A leghíresebb római költő állt elébe, és mielőtt az elébe járult Róma püspöke megszólalhatott volna, a költő szavalni kezdett, és Atilla királyt Istennek nevezte. Atilla itt megszakította a szavalatát, és a költőt egy hevenyészett máglyára dobatta versével együtt, mondva: "ember ne hasonlítson Istenhez másik embert". Azután levetette a költőt a máglyáról, hogy élve maradjon, de az istentelen verset hamvadni hagyta. Aztán a pápához fordult, akivel latinul beszélt, és Rómában semmi kárt nem tettek a hunok.

Ebből a mondából is láthatjuk Atillánk istenes voltát és nemeslelkűségét, és ez is arra serkent minket, hogy megkeressük a történelmi igazságot Atillára vonatkozóan, mert csak rosszat tanítanak róla.

Ki kell törölnünk az emberek emlékezetéből a zsidó-gót Jordanes hamisításait. Hirdetnünk kell azt, hogy a catalauni csata nem volt, hanem-éppen ellenkezőleg- Atilla és munkatársa- AETIUS, római hadvezér-együtt dolgoztak egy hatalmas eurázsiai birodalom megalapításán, mely biztosította volna az örök békét Nyugat és Kelet között, és az emberi jólétet is annyi évszázad háborúinak emberirtása után.

Valószínűleg arra is rájöttek, hogy a "zsidógyökerű kereszténység" a vallás erejével töri meg a nemzetek öntudatát és önbecsülését, és alárendeli őket a zsidóság-szintén e vallás által tanított kiválasztottságának.

Atilla hirtelen halála és Aetiusnak Atilla halála után röviddel való "kivégzése" azt a gyanút kelti, hogy azért maradtak "felderítetlenek" haláluk okai és okozói, mert a Kajafás-Epiphaniusi "kezek" működtek közre itt is.

A mi közös történelmi kutatásainkból azonban az a valóság mutatkozik teljes bizonyossággal, hogy: a HUN-MAH-GAR-RI-ES hatalmas nemzetségünk Atilla idejében már lelkileg-testileg egybeötvöződve halad a Sors útján olyan Jézushitű nemzeti vallásban. mely nemcsak a nemzeti öntudat megtartója, hanem az atyádfia-nemzettestvéri szeretetben az egész hatalmas nemzetséget, a karizma erejével köti - a Jézusi Ige megtartásával - a Természet Urához. Istenéhez. Tehát népeinknek az egységes nemzeti vallás adta az összetartozásnak azt a hatalmas erejét, mely a következő évszázadok sok nehézségéből mindig a Kárpát-medencei őshazába terelte vissza őket. Mert Atilla halála után Perzsiából még erősebben megindul a nem perzsa fennhatóság alatt lévő északi területeink felé való népáramlás. Ez a perzsiai politikai események következménye, tehát tudnunk kell azt, hogy "Mi történik Perzsiában...?

De mielőtt Perzsiába tekintenénk, szeretném összefoglalni eddigi ismereteinket, hangoztatva és hangsúlyozva hatalmas nemzetségünknek óriási területen való terjeszkedését. Soroljuk csak pontokba a legfontosabbakat, ismereteink rögzítésére:

Hatalmas nemzetségünk- eddig ismert- hiányos történetét az idegen vagy a magyari érdekek ellen "magyarul" író, de a nemzeti öntudatra serkentő igazságot mellőző történészek tolmácsolásából ismerjük. Ezeknek minden igyekezetük az, hogy minél több apró részre, "törzsecskékbe" tagolják azt az egynyelvű és egyfajú hatalmas népünket, mely a Kárpát- medence- Káspi Aral- térség és Mezopotámia által összefonódó nagy háromszögben éli, és ebben a korban - amit most tárgyalunk- már nemcsak fajilag és nyelvileg, hanem azonos, jézusi szellemű nemzeti vallásban is összeötvöződött.

Ennek ellenére az említett "történészek" - általánosan használva a "szkíta" elnevezést- különböző nemzetiségűnek mutatják be a "pártus", "hun", "avar", "sarmata", "daha" stb. elnevezésű, de valójában azonos néprészeinket. Ezáltal oly hatalmas zűrzavart hoznak létre, hogy az általuk előadottakból az igazságot kiértékelni nem lehet,

Igen nagy előszeretettel illesztik az "iráni" és "török" elnevezéseket ránk, és nem hajlandók elismerni, hogy egész Iránt a Pártusok Birodalma tölti be, és "török" nyelv és nép csak az arab hódítás révén keletkezett.

Kiegészítik még az érthetetlenséget azzal is, hogy az "egy-azonos Jézusi vallásban" összeforrt népünket vallásilag is elkülönítik egymástól a "manicheus", "nesztoriánus" és "pogány" elnevezések használatával. Azt kérem olvasóimtól, hogy a sokféle vallásnév se zavarjon meg senkit, mert a "judai gyökerűek" zavarkeltése ez. Ma már tudjuk, hogy az ilyen "eretnek" elnevezések mögött a jézusi tanítással megerősödött ősi szkíta- mágus vallás rejtőzik, mely nem más, mint az igazi jézusi kereszténység, minden judai gyökér és kapcsolat nélkül.

2. E zavarkeltés végső szándéka az, hogy senki ne ismerje fel azt a valóságot, hogy a "Jézusi szkítizmus" volt hatalmas nemzetségünknek az összetartó ereje, melynek megszilárdulását kiegészítette az a sok ezer éves Isten-várás, mely Jézus Urunk földre szállásával valósult meg. és a hiedelmet egy változhatatlan karizmatikus HIT- té tette.

3. A történelmi igazság meglelése után azt is észrevehetjük, hogy pl. a "hunok történetét" azért fedi sűrű homály és a tisztázatlan események halmazán tanyázó érdektelenség, mert Róma és Perzsia igaz történetét a "hunok nélkül" megírni nem lehet. Ha betekintünk korunk- erre vonatkozó - legismertebb munkájába, melyből idézni fogok valóban "ködösítő" részleteket, meglepetve fogjuk észrevenni azt a hatalmas befolyást, melyet a hunok a római birodalmakra és Perzsiába gyakoroltak.

(Hivatkozok Altheim: Die Hunnen N. k. "Späte Arkasiden, frühen Sassaniden und die Hunnen" c. fejezetére.)

A Nyugat- Római Birodalom történetében minden történész elhallgatja azt, hogy a gótok iszonyú pusztításokat végeztek ott, és a rómaiknak a legnagyobb ellenségei voltak. Csak a sok adat összevetésével derül ki aztán Altheim történetírásából, hogy: a) Aetiust - még Atilla uralkodása előtt - RUGA hun király kétszer is megsegítette a gótok ellen, és a hun csapatok élén foglalta vissza a gótoktól Galliát és Burgundiát. A segítség fejében azonban RUGA véglegesen bekebelezte a Hun Birodalomba Pannoniát és Valeriát.

Erről így tudósít Altheim: "A római birodalomban Aetius csinált rendet, amikor 60 ezer harcosból álló hun sereg élén mindenütt győzött, és olyan ügyes volt, hogy a veszélyes vendégeket Itáliából úgy vezette ki, hogy azok semmi kárt nem okoztak."

(A "köszönet" helyett a germán Altheim még "belerúg" azokba a hunokba, akik vérüket ontották a rómaiakért. Ez a "hun segítség" 425. A. D. évben volt, írja.) Majd a továbbiakban mégis elismeri, hogy: "Aetius római birodalmát a hun seregekkel szerezte és biztosította." Aztán hirtelen megint "szkítáknak" nevezi őket, és így írja: "a szkíták jelenléte a Kaukázustól északnyugatra. a Kr. u. 2. évszázad közepén. létezik". Azt is megállapítja, hogy: "Aetius, fiát - Carpiliót - Atilla udvarába küldi 434. A. D. évben".

Atilla és Aetius között tehát egy szoros családi, szinte testvéri kapcsolat állt fenn, és ez nemcsak "megkérdőjelezi" az eddig nem bizonyított katalauni csata megtörténtét, hanem annak az elismerését is követeli, hogy a hunok és Atilla segítsége nélkül Aetius nem tudta volna megtartani a Római Birodalmat. Ugyanis ez, Aetius halála után, a kegyetlen germán-gótok és vandálok martaléka lett, akik Rómát éppen háromszor felégették. Erről azonban Altheim nem beszél. Népének gyászos történetét a hunok gyalázásával szeretné elfeledtetni.

Kicsit előreugrottam Atilla említésével, de szükséges jól tudni azt, hogy a Pártus Birodalom bukása után még egy emberöltő sem múlik el, és az északra húzódott pártus-hun nép, egyesülve a Káspi-Aral tér testvérnépével, a C3 központ királyi székhelyét áthelyezi a C1-be, vagyis a Kárpát-medencébe, ahol Kr. u. 350 körül, a hatalmas és Ordosig érő Hun Birodalom központja Atillával éri el legnagyobb hatalmát.

Ez a legnagyobb bizonyítéka az egy-nép, egy-nyelv és azonos vallás megállapításunknak.

MI TÖRTÉNIK PERZSIÁBAN?

Az előbbi fejezetből már tudjuk, hogy a Sassanida-Perzsa I. Saport Berozamad Arsák- vérű uralkodó legyőzi és visszaállítja a Pártus Birodalmat. Altheimtől érdekes részletet tudhatunk meg erről az időszakról, mert úgy írja, hogy 260. A. D. évben: "Sapor fogságba ejtette Valerian cézárt 70 000 katonájával együtt és Párthia- Perzsiába deportálta őket." (152. oldalon.) Aztán megemlíti, hogy ez a 70. 000 deportált katona itt Perzsiában-ismerkedett meg a manicheus-kereszténységgel", és Origenes tanait követik, mint a sarmaták, dákok és szkíták is. Aztán Tertulianra hivatkozva mondja: "ezek mind Chrestost imádják, aki őket egyesítette" (qui iam unit). Megtudjuk azt is, hogy: "Dáciában 'dák-szkíta' kereszténységet találunk már a 270. A. D. évben." Tehát ezek az adatok mind azt bizonyítják, hogy a különféle nevekkel ellátott hatalmas nemzetségünk a Chrestosi kereszténységben ötvöződött egybe, és hívhatták azt nestoriánizmusnak, manicheus vallásnak vagy szkítizmusnak, a minden judaiságtól mentes, igaz Jézus-hit adja a nagy nép erejét.

Akárhogyan is igyekezik Altheim "általánosítani" a hunok perzsiai befolyását beavatkozásuk lekicsinylésével, a történelmet ismerők látják azonnal, hogy I. Sapor sassanida uralkodó legyőzését nem akarja elismerni, hanem így írja körül: "a kaukázusi hunok rablóhadjáratai a harmincas években és röviddel a 3. évszázad közepén Kiestiport (főváros) szomszédságáig érnek".

Itt tudni kell azt, hogy ez az I. Sapor "nyúzatta" meg a pártusok főpapját, MANI- t. Berozamad hunjai elfoglalták Perzsiát. Saport is megölték. Utána fia, II. Sapor egyességet köt a fehér hunok királyával és így lesz Perzsia uralkodója. Ezt Altheim így "tálalja": "II. Sapor (309-379 A. D.) 356-357 telén a chioniták (heftaliták) határán áll és 359-ben visszajön, mint a chionita (heftalita) király szövetségese, de a heftaliták elfoglalják a kelet-iráni országokat."

Most-a még nagyobb zavarkeltés érdekében- "chionitáknak" nevezi a "fehér-hunokat", zárójelbe téve a rájuk vonatkozó "heftalita" megnevezést. Aztán évszámokat gondosan elkerülve, mégiscsak el kell ismernie a "hun főlényt", az évszázadok eseményeinek leszűkítésében is. Így Altheimtől tudjuk meg, hogy bizony a nagyon dicsőített Sassanida- Perzsa Birodalomban is a hunok uralkodnak. Idézzük Altheim írását: "A kaukázusi hunok, Keletről jövő utánpótlással megerősödve, 375-ben Dél-Oroszországba törnek. Számtalan hun előretörés történik a Jaxartes és a Don között.

A nyugati részük a Sassanida Birodalomban támad, eredménytelenül, de az első támadás mégis a főuáros kapujáig ér. Száz év után sikerül a keleti hunoknak Sogdianaban, tehát az Oxus és Jaxaries között, mint sassanida federáció, megszilárdulni. Egy évtizeddel később sikerül a dél-oroszországi betörés, amelyet a nyugati hunok a Duna alsó folyásáig terjesztenek ki. De Irán északkeleti részén is megsokszorozódik a hun hatalom. A heftaliták elfoglalják Baktriát és Chorezm egy részét is, és véget vetnek a sassanidák uralmának.

Száz évvel később, az 5. század közepén éri el a Hun Birodalom tetőfokát Atilla uralkodása alatt, akinek halála után a súlypont Keleten, a heftalita hunoknál van. Ezek győzik le Sassanida-Perzsiát 484-ben (A. D.) Peroz (459-484) királysága alatt. Az ő utódja Kavad 1. (488-531), aki a heftalitáknál nevelkedett, és az ő segítségükkel kerül a trónra. Kavad a hun seregek támogatásával támadja a rómaiakat."

Hát most csodálkozhat mindenki, akit úgy tanítottak a "magyar" történelemre, hogy Atilla halála után eltűntek a hunok. - Ki kell mondani és tanítani kell azt, hogy nyugaton és keleten is ők uralkodtak. Most a magasra dicsőített Sassanida-Perzsa Birodalom történetének elemzésénél ugyanazt látjuk mint a nyugat-rómaiaknál. Ott Aetius csinál rendet a hun seregek élén, itt pedig Perzsiában az történik, amit a "keleti", ún. "fehér hunok vagy heftaliták" parancsolnak, és a végén a perzsa uralkodó a hun seregek támogatásával támadja Rómát.

A német (gót) Altheim persze azt nem közli, hogy ennek a Kavad I. sassanida-perzsa uralkodónak a felesége -HEBDAL- (talán Heftal) a fehér hunok (heftaliták) királyának a leánya.

Talán az ő nevéből jön a "heftalita" elnevezés, de ezek a "heftaliták" birodalmukat - a saját nyelvükön - "ABAR-SÁR"- nak nevezték, melynek határa a "BAGARD" (Oxus). Ennek a határfolyónak pedig a "vigyázója" egy szép fehér madárként megjelenő tündér, akinek nevét így írták le a hunok nyelvén nem ismerők: "KAUICAG". Én úgy gondolom, hogy ez a magyar "KÓCSAG".

De nem tudósít Altheim MARI-AMU naplójáról sem, aki leírja, hogy a hunok országában "manicheus püspökségek" sok-sok misszionáriussal szervezik a Chrestos-i vallást. (Henning W.: Mittelalterliche Kronik.)

Ezekből a korabeli adatokból tehát megtudjuk azt, hogy ezeknek a "fehér-hunoknak vagy heftalitáknak" a neve - az ő saját nyelvükön mondva: "ABAR" (avar) és ezekkel van szövetségben a hun HEBDAL és KAVAD I, fia. -I. COSROES ANOSIRVAN (531-591.)

De nemcsak édesanyja népével, a hunoknak (heftalitáknak) nevezett ABAR-SÁR-iakkal tartja a szövetséget ez a félig hunvérű - sassanida- perzsa uralkodó - COSROES ANOSIRVAN -, hanem baráti szerződést kötött a saját országában-Sassanida-Perzsiában - élő, volt pártus birodalmi és nem perzsa, hanem hun származású leszármazottakkal, akik törzsszövetségben élnek, és saját magukat KAN-GAR népnek nevezik. Fejedelmük nevét így írták le a perzsák: "ZABARGÁN". (Gondolom: talán SZABARKÁN.) Ezeket a "kangarokat" összeötvöző és összetartó és "tűztisztelő Jézus-hitet" itt nesztoriánus- kereszténységnek nevezik a perzsák. Talán azért, mert a perzsákat kellemetlen emlékek fűzik az általuk kivégzett MANI nevéhez, és így lett itt a manicheus vallás nesztori kereszténységgé, pedig mind a két név alatt ugyanaz a minden judai befolyástól mentes KRESTOS-hit él és ad erőt.

Ezt a kangar-perzsa szövetséget "PIRAN-GUGNASPOT" néven ismerteti Anosirvan király az önéletrajzában, ahol leírja, hogy: "Zabargon fejedelem vezetése alatt álló és 50.OOO főt számláló, három kangár törzs önállóságát elismeri és nesztoriánus kereszténységüket tiszteletben tartja."

A szerződés megkötése után Zabargon kéri Anosirvánt, hogy püspökük legyen MAR-GRI-GOR. Anosirvan azonban ezt megtagadja és püspöknek kinevezi MAR ABA-t és a nesztoriánus főpapot MAR-GRIGORT - lefejezteti. -Ezért a tettéért felbőszült mind a három kangár nemzetség és Zabargán vezetésével elköltöznek Perzsiából. Csatlakoznak a Don melletti és BAJÁN uralkodása alatt lévő ABAR-okhoz, aztán 558. A. D. évben, Baján népének részeivel együtt, PANNONIÁBA költöznek.

Tehát Atilla után 100 évvel egy újabb "hazatérés" történik, és az új ABAR-SÁR. Baján kagán Avar Birodalma a Dontól az Ennsig terjed.

Justinus I. bizánci császár (537-575) is ennek az Avar Birodalomnak az "adófizetője". A nem magyar érdekű történelemszemlélet megvetéssel nyilatkozik a hunokról és az avarokról, azért, hogy mindkét római birodalomtól évi "béke-adót" követeltek, aranyban. Altheim nagyszerűen leírja azt, hogy a "rómaiak az általuk elfoglalt területekre földadót" vetettek ki és azt könyörtelenül behajtották. Hát a hunok és az avarok ugyanezt a földadót követelték a rómaiaktól, de az általuk el nem foglalt és a rómaiak részére szabadon hagyott területekre is felszámítva. Az alanti térkép mutatja a hunok támadásait Sassanida-Perzsia ellen.

Így fizetett I. Justinus bizánci császár is Baján Kagánnak évente 80 000 bizánci arany-solidust, ami 360 kg. színaranyat jelent.

Justinus II. (565-578) megtagadja az adófizetést, és Tiberius nevű fővezére a bizánci csapatokkal megtámadja az avarokat. Baján seregei azonban legyőzik a bizánciakat, akik aztán az adót tovább fizetik még a következő három császárjuk alatt is. Baján meghal 602. A. D, évben.

Halála után egy nagyon érdekes eseten csodálkozhatunk, mely bizonyítja azt, hogy a nemzeteket összeforrasztó erő mindig a "nemzeti vallás". - Ilyen "nemzeti vallásuk" volt a sassanida-perzsa birodalomban a "szent tüzet" tisztelő zoroasztriánizmus (Ahura-Mazda és Ariman). ahol megtaláljuk a "Fény-Szüze"-ANAHIT istenanya kultuszát is a perzsáknak.

A "magyari népeknél" pedig szintén "nemzeti vallás" lett a minden zsidó befolyástól mentes, igazi Chrestos-hit, mely mint láttuk - a történészek írásaiban "szkítizmus, manicheizmus, nesztori kereszténység", majd végül az ortodoxia által kiátkozottan, mint "pogányság" néven található. Itt is megvan a "Fény-Szüze" nevű Istenanya kultusz, mely Jézus Anyjában Máriában - hiszi ANAHITA megtestesülését és miután a Természetben érzi az Isten jelenlétét, így a "szent-tűz"-nek a tisztelete is a kultusz tartozéka.

Ugyanebben az időben a bizánciak már judai- keresztények, tehát a zsidó Messiási ideológia követői és minden más vallást pogányságnak és "eretnekségnek" tekintenek - éppen úgy, mint a zsidók is.

Ennek a zsidó gyökerű vallási felfogásnak gyakorlataként, Heraklios ( 610-641) bizánci császár elrendeli a "szent tűz" meggyalázását, és saját maga is beleköp.

Ezt megtorlandó, KOSROES ANOSIRVAN II. (591-628) sassanida- perzsa uralkodó szövetséget köt - a "szent tüzet" szintén tisztelő avaroknak az uralkodójával - "BAJÁN-FI"-val (akinek nevét nem jegyezte fel senki sem), és büntető hadjáratként, 627. A. D. évben együttesen megtámadják Bizáncot. Theodorus Synkellos, Hagia Sophia diakonja írta le ezt a "Bellum Avaricum de Pisies" c. munkájában. Ebből tudjuk meg, hogy az avarok-a perzsa szövetséges csapatok beérkezése előtt- legyőzték a bizánciakat, és a bizánci "kegyelmi követséget" az avar Kagán SABARAZ nevű perzsa fővezérhez utasítja, hogy ő szabja meg a békefeltételeket, és a Kagán, seregével együtt, elhagyja Bizáncot 627. A. D. év augusztus 7. napján. Azóta vallási ünnepe augusztus 7-e a görög szertartású bizánci egyháznak,

E sorok írója hatalmas népünk fiainak lelkében élő karizmatikus nemzeti öntudatot és az őshazai hagyományokra való emlékezést látja annak a szándéknak forrásaként, mely népeinket a Kárpát-medence felé tereli ebben az időpontban, melynek ismertetői vagyunk. Valami tudatalatti - intuitív - erőt kell feltételeznünk a nemzeti vallásban összeötvöződöttekben, akik bizony sok szenvedés után egy szebb és jobb Kárpát-medencei jövőben nemcsak reménykednek, hanem erős bizodalommal hisznek. - Ugyanis már 571. A. D. évben megszületett az Izlám prófétája, MOHAMED (vagy Mahoma), aki 627-ben már az arabok "szent háborúját" vezeti a "hitetlenek" ellen. És az ő "vallása" szerint mindenki "hitetlen", aki az Izlámot nem követi.

Az Izlám így a Kr. u. 7. század elején egy új hódító képében lép a történelem színpadára, és ez az új hódító - az ARAB. Fajilag kegyetlen, semita, mely az újjászületés fanatizmusában égő vallásának - tűzzel-vassal térítő - türelmetlen és erőszakos hirdetője. Ez az új vallás is halomra dönti a régi hatalmakat, és új, nemzeti államvallással rendelkező új politikai erőket helyez élre, egyesítve őket az Izlámnak szentségében. A meghódított népek vagy elpusztulnak, vagy kénytelenek belső lényüket átalakítani az Izlám szerint, és ez csak az apáknak nehéz. A gyermekek belenőnek az új világba.

Az előbbiekben közölt térképen láthatjuk, hogy a Hun Birodalomnak állandóan megvan a három központja. A Kárpát-medence, Atillának volt szálláshelye, és most már az új ABAR-SÁR, Avar Birodalom- második a Kaukázus környékén és az Azóv-Krími vidéken elterülő "szittyaország" ún. "kidarita (Kádári)"-hunjai, és harmadik "HEBDAL (heftalita v. fehér)-hunjai". (Itt helyesbítenem kell, mert Kavad I. felesége "Habedal" volt, és apja, a hun király neve volt HEBDAL (heftal, innen a "heftalita".)

Szeretném itt megint egy érdekes, de egyben nagyon szomorú tényre felhívni a figyelmet. Abban a "magyar" történelemben, amit nekünk tanítottak, hirdettek idegen érdekű uralkodóink és hatalmasaink, bizony nincs benne sem a hun, sem az avar királyaink neve, és uralkodásuknak az idejét, évszámát sem ismerjük. A rómaiakét, perzsákét, bizánciakét pedig nagyon jól tudjuk. Tehát itt is egy "magyarellenesség" látható.

Végigböngészve a hunokra vonatkozó írásokat, megkísérlem uralkodási rendjük összeállítását a Kárpát-medencébe való érkezésük idejétől a keleti - C3 - központból, mely az OXUS térségben volt.

KÁDÁR (376-383) az összes hunok királya Kárpát-medencei székhellyel. Az ő halála után külön-külön uralkodója van mind a három központnak.

Ismerjük a Kárpát-medencei és Azóv- Krím-kaukázusi tér uralkodóit:

Kárpát-medenceiek:
ULDIN (383-412)
RUGA TRIUMVIRÁTUS (412-433)
OKTÁR
BENDEGÚZ(Mundzuk)

ATILLA (433-453) uralkodik az összes hunok felett mind a három területen, ahol a hun "alkirályok" hűséges alattvalói és támogatói.

Azov-Krím-kaukázusi:
(Kidarita-hun)
KADAR (376-383)
OTMAR (383-387)
FARKAS (38795)
BENDEKÜRT (395-412)
GARATON (412-433)
BÖKÉNY (433-)
IRNIK (ERNÁK) Atilla fia (453)
VAHAN (457)
CSANÁD (457-460)
EBDAL (BUDLI) (460-464)
TAR (464-473)
MIKE (473-482)
MISKE (482-491)
0MPOD(491-517)
GORDÁS (517-528)
LEVENTE (528-646)
LÉL (546-553)
ZÁMOR-ZABARGÁN-ISTEMI (553-572) ...
és itt meg kell szakítanunk a felsorolást.

Sajnos a baktriai- oxusi területen élő hun uralkodók egyikének nevét sem tudjuk ebből az időből, hiszen minden rovásos emléket, mely ezeket őrizte, elpusztítottak.

Az egyetlen HEBDAL, aki után "hebdalita-heftalita" névvel különböztetik meg a "keleti-hunokat", de az ő nevét már ismerjük az elmondott perzsiai eseményekből. De logikus következtetéssel azt kell megállapítanunk, hogy itt valóban egy hatalmas, erős és összeötvöződött nemzetségek tömegével állunk szemben, akik legyőzték a velük ellenséges politikai és más nemzetiségű hatalmakat és összefogva minden erejüket, a nemzeti vallásuk segítségével megmaradtak.

Az Izlám egyre erősödő térfoglalása az Azóv-Krím-kaukázusi központ felé irányítja a délről, Észak-Mezopotámiából jövő szabar- szabírokat, és majd itt alakul meg rövidesen DAN-TU-MAGYARIA, hogy átmeneti színtere legyen a Kárpát-medencébe való hazatérés utolsó felvonásnak. Nagyon fontosnak tartom megint ismételni azt, hogy: a Kárpát-medencébe visszatértek. Dantumagyaria subar-szabír és onoguri népe, valamint a "hebdali-hunok" azok, akik nemzeti vallásukként őrzik meg a szkíta ősvallásuk Jézussal tökéletesedett formáját és mentesek a judaizmus minden befolyásától és a zoroastrianizmust lassan magába szívó buddhista szellemtől és szokástól.

VI.

KAZÁRlA ÉS DANTUMAGYARlA SZÜLETÉSE CHOREZM

MAGYAROK A KAUKÁZUSI TÉRBEN

KAZÁRIA ÉS DANTUMAGYARIA SZÜLETÉSE

Az Avar Birodalom Kárpát-medencei központi királyságának területeit az arab invázió nem veszélyezteti. Itt a most "avarnak" nevezett népünk ismét megszervezi hitéletét. Ugyanazt, amit minden településükön megtalálunk. Tehát kör alakú templomokat építenek, melyekben a NAP mindenkori állását rögzítik, a sugárzásnak- nagy optikai tudást bizonyító -vetítésével. Az Ister-Gami Oroszlános Szentély is az ő alkotásuk, A tőlük visszamaradt - óriási mennyiségű - tárgyi leletanyag azt mutatja, hogy két különböző terület hagyományait hozzák hiedelmüknek jelképeiben. László Gyula professzorunk nevezte el őket éppen ezért: indásoknak és griffeseknek.

Ez a téma külön tanulmányt kíván, Itt csak azt a hitvilági érdekességet említjük, hogy: papi rendjük férő és női máguspapokból állt, és ezek nem csakis imádkozó és a papi hierarchiába tömörült olyan papok voltak, amilyeneket a judai-kereszténységben látunk, hanem: gyógyító orvosok és orvosnők, szülésznők, a hagyományok titkait őrző jelképeket aranyba formáló ötvösök, és a lovak egészségi állapotát óvó és a kardgyártást vezető kovácsok, akiknek neve mint "gyógykovács" maradt fenn a régi írásokban.

De térjünk vissza Perzsiába, ahol az arabok teljes erővel foglalnak és "térítenek", ami azt jelenti, hogy aki nem sorol be az Izlámba, azt kiirtják. -A hitéhez ragaszkodó népünk észak felé menekül, a Kaukázus felett települt testvéreikhez. De ugyanezt teszik a perzsák is és főleg azok, akik az évszázadok alatt a pártus Birodalomban (és utána is) az együttélésben kialakult hun-perzsa keveredés leszármazottai, és ezek a hebdáli- hunok segítségével új államot szerveznek a Káspi- térségben, és magukat GAZ-ÁR (KAZ- ár)-nak nevezik. Megszületett tehát így: KAZÁRIA, mely 680. A. D.-ben már erős és védekezik az arab invázió ellen, akik támadnak mindenütt.

De Perzsiában nemcsak hun-perzsa, hanem zsidó-perzsa népkeveredés is történt és a babilóni gazdag zsidók (éppen úgy, mint hazánkban a Habsburg-monarchia ideje és az 1. világháború után) az arisztokrata családok tagjaival házasodtak össze, és még Perzsiában megkezdték a dolgozó népek kihasználását, amit az államrendszer törvényeinek a segítségével állandósítani akartak. Ez népeink törzsrendszerének a megsemmisítését jelentette volna. Ezért a Choresmből származó MAZDEK erősíti meg a manicheus vallás tanítását a törzsi rendszernek vallási törvényekbe való foglalásával, amit - a vallási terminológia szerint- "mazdekizmusnak" neveznek ugyan, de hitbelileg ugyanaz a jézusi szellemű, ősi, szkíta természettisztelő vallás, ami manicheizmus vagy nesztori-kereszténység. Ez a "mazdekizmus" azonban Perzsiából átteszi székhelyét az Aral környéki CHOREZM-be, melyet akkor MAEOTISZ néven ismertek. Ide tömörülnek tehát a "mágusok", vagyis a vallási tanítóintézetek és a "tudás" ismerete is.

Az Izlám szelleme és kardja a zsidókat is eléri, akik nemcsak Perzsiában, hanem Palesztinában is uzsoráztak és rabszolgaként használták ki a tudatlan arabokat. Mondhatjuk úgy, hogy "gyalázatos szolgaságban tartották őket". Az izlámi feltámadásukban szinte természetes, hogy az eddig elnyomottak az őket nyomorgató zsarolóik ellen fordulnak. A zsidók tehát tömegesen menekülnek Chorezmbe és Kazáriába, ahol a korrupt arisztokráciával remekül összedolgoznak, és az államvezetés is hamarosan az ő kezükbe került. 642. A. D. évben megszűnik a Sassanida-Perzsa királyság. Az uralkodóház tagjai MERV- be menekülnek. Az arabok észak felé való terjeszkedésének iránya a volt Hebdali-Hun Birodalom (heftalita), az Aral- térség CHOREZM- je és Trans-Oxania. Támadásuk folytonos 670. A D.-től kezdve, és 712-ben elfoglalják CHOREZM államot. A hebdali-hunok Kelet felé terjeszkedtek, mint a Kínai Krónikák írják, és Kasmír, Gandara, Bokhara, Szogdiania, Kasgar és Chotan urai lesznek. Nagy népünknek ez a része számunkra teljesen elveszett, mert felveszik a buddhizmust és beolvadnak a helyi népekbe. Csak az a rész marad meg, mely még az arab invázió előtt áttelepült a Don környéki síkságra és egyesült az ott lévő testvéreivel.

De a "mazdekista-mágus papsággal" sokan mégis kitartottak, és ezek átköltöztek Kazáriába még az arabok támadása előtt. Átköltözésüknek az arab invázió csak egyik oka volt. A másik ok: a chorezmi államvezetés és királyi udvar teljes elzsidósodása által létrejött korrupt helyzet, mely lehetetlenné tette a "Chrestos-hitűek" életét, mert az arisztokráca "a szabad közösség tagjait leigázta és azokat a feudalizálódott nemesség félrabszolgáivá tette" (idézett Tolsztovtól). Aztán maga a "khorezmsáh" hívja be az arabokat, amikor maradék népe fellázad a zsidó uralom ellen, mert nem bír a "mazdekista" lázadókkal. Az arabok aztán rendesen kiirtják a népet, de az elzsidósodott hatalom urai is átmenekülnek Kazáriába, élükön a BULAN nevű uralkodójukkal, és a zsidókkal telített Kazáriában igen gyorsan átveszik a hatalmat, és a szinkretikus judaizmust teszik Kazária államvallásává.

BULAN áttelepülése Kazáriába 730. A. D. körül történt. Bulán unokája - OBADJA - aztán 860. A. D. körül egy "talmudista államcsínyt" hajt végre Kazáriában azzal, hogy a közben Görögországból kiutasított és ide menekülő talmudista papságra is támaszkodva, a Talmudot teszi Kazária törvényévé. - A kazáriai "mazdekista-hitűek" fellázadnak, de ezek felkelését OBADJA a besenyő zsoldosokkal fojtja vérbe. Miután ezek a felkelők nagyon jól tudták, hogy az elzsidósodott Kazáriának a magyarok oly nagy ellenségei, hogy a "kazárok országukat körülsáncolták a magyarok ellen" (miképpen azt Ibn RUSZTA írja). a kazáriai zsidó uralom ellen fellázadt szabadságharcosok a magyarokhoz csatlakoznak. Ezek ez un. "KABAR"-ok.

Az eddigiekből észlelhetjük azt, hogy az "arab invázió" a Káspi- Aral térségben foglalta el népeink lakhelyeit. Chorezm és Kazária legyőzése után 735. A. D. évben indulnak meg az arab seregek a Kaukázus felé, ahol létezett a kaukázusi Magyarország "MADZAR" nevű fővárosával, és-miként Theophylactus írja : "Hun fajú szabírok laknak a Kaukázusnál". - Erről a támadásról beszámoló későbbi arab írók úgy tudósítanak, hogy: "a kaukázusi arab hadjárat sikerét meghiúsította OPOS Ibn MADZAR, aki népével a Kaukázusban lévő MADZAR várából vezeti az ellenállást, majd a túlerő láttán észak felé tör ki népével és egyesül a folyók mentén már letelepült és szabirnak nevezett testvéreivel."

Az itt közölt térképen láthatjuk, hogy DAN-TU-MAGYARIA nevű, és kiváló tudósunk - Padányi - által "szabírnak" minősített népességű államunkhoz csatlakozott ez az OPOS Ibn MADZAR, akit Padányi a "magyar nembeli ABA, vagy HUBA" néven sorol be az ó-magyar királyok közé, akit Kézai CSABÁ-jának apjaként ismer fel. Padányi - sajnos - nem tudott megszabadulni attól a helytelen felfogástól, mely "onogur", "szabír", "magyar" stb. nevek alatt elkülöníti hatalmas nemzetségünket, amelynek ősi neve - HUN-MAH-GAR-RI-ES (HUN-Magyarias) -mindenütt a "MAGYAR" elnevezést alkalmazza az új országalapításkor. Így találunk itt is "két" Magyarországot. A Volga-menti "NAGY-Magyarország" alapítói az "onogurok" már 570. A. D. évben, mondja Hóman Bálint, de nem teszi hozzá, hogy ezek az "onogurok" hol tanultak meg magyarul, hiszen Juliánus barát még a 12. században is magyarul beszélt velük. -Másik Magyarország a "kaukázusi". Itt Padányi "szabírokat" lát. - De fogadjuk el végre, hogy a térképen külön-külön feltüntetett Dan-Tu-Magyarra, Lebédia, a Volga-menti Magyarország és innen az Enns-ig terjedő AVAR Birodalom most a hatalmas nemzetségünknek e betartozó és erőben összefogó maradéka mely oly erős máris, hogy a zsidó-kazárok "elsáncolják" magukat tőlünk, és az összefogásunk oly erős, hogy:

CSABA vezérlete alatt 765. A. D. évben népeink ellentámadást indítanak az arabok ellen a kaukázusi "hun-kapuk"-on törve rájuk. E támadással az arabok egyelőre leállítják a kazukázusi támadási hadműveleteiket.

Az arab támadások leállításának két oka lehetett,

Az egyik: feltétlenül az, hogy Dantumagyaria katonailag jól meg volt szervezve, és erős, nyilazó hadserege visszaütött.

A másikat pedig az a valós helyzet teremtette, hogy magyarok éltek a kaukázusi térben, és ezek oly meglepetésszerű támadásokkal gyengítették az arabokat, amilyeneket ma "partizánharcnak" nevezünk.

Tekintsünk be tehát a kaukázusi térbe, de ismerjük meg elébb "CHOREZM" nevű őshonunkat is.

Sz. A. Tolsztov: "Az ősi Chorezm" című könyvéből vettem át az alanti térképet azért, mert a Pártus Birodalom és Khorezm is jól fel van tüntetve rajta. Aztán azért is fontos kicsit tanulmányozni ezt a térképet, hogy azt is lássuk, miként írnak rá mindenféle népneveket azok a kutatók, mint Tolsztov is, akik mindenáron az "indoeurópai" eredetet keresik azokon a területeken, ahol a mi népünk lakott és kultúrleleteket is hagyott maga után. Így Tolsztovnak az Arat-Oxus térségben fel kellene tüntetni a fehérhunok (heftaliták) birodalmát, hiszen az még a Kr. u. 4-5. századokban is létezett, és innen települt át a Kárpát-medencébe Baján nagykirályunk az ő avarnak nevezett népével.

Nagyon értékes adatot közöl Tolsztov népünk történetéből, amikor elmondja, hogy: "Kr. u. 479-ben a fehér-hunok (heftaliták) királya -ASUNVÁR- legyőzi a sassanida- perzsákat, akik évi hadisarcot (békeadót) fizetnek az őket legyőző fehér hunoknak."

Ugyanebben a történelmi időben a Kárpát-medence ura az ugyancsak fehér-hun Baján nagykirályunk, akinek Bizánc fizeti a békeadót.

Tehát az indoeurópai történészek által felmagasztalt Sasanida- Perzsia és az ugyancsak "hatalmas" Bizánc egyformán a "barbár"-nak nevezett és "nem létezőnek" hirdetett fehér-hunok királyainak vazallusa és adófizetője. Persze azt sem írják meg, hogy ezek az elődeink az Aral-Opus térségben városokban laktak és kultúrájukból merítettek Európa népei is.

Szeretnék hármas érvényű kiértékelést szakítani ebből a történelmi valóságból. Ugyanis történelmi igazságaink bizonyításában és az Álmos- Árpádi népünk etnogenezisének megállapításában nagyon fontos a tudatosítása annak, hogy

1. a fehér hunok ázsiai fellépése a sasanidák ellen és BAJÁN Bizánc-ellenessége tulajdonképpen első láncszemeit képezik annak a széleskörű támadásnak, amelyet szabadnak született népeink indítanak el a rabszolgatartó társadalmak ellen. Ez a hadjárat szintén a Kr. e. V. században érte el tetőpontját, amikor a rabszolgatartók birodalmának védelmi frontját áttörték ATILLA hunjai, akiket még a hunellenes történészek is az "eftaliták nyugati testvéreinek" neveznek. Hiába becsmérlik Nagy ATILLÁNKAT az idegenek. Egyszer el kell ismerniök azt, hogy Európában a "szabadság magvát" ATILLA hintette el.

2. CHOREZM önállósága nem véletlen, hanem azt bizonyítja, hogy szükséges volt érintetlenségének fenntartása Az ásatások sok ékiratos lelete bizonyítja egyrészt az ősiségét, mely a Kr. e. 3-4. évezredig nyúlik vissza, másrészt a Tigris-Eufratesz közén települt SUMÍR birodalommal való kapcsolatát, és feltehetően ebben a térségben keresendő a sumír nyelven beszélő és író ARATTA város, melynek mágusaitól jövő igen értékes ékiratos diplomáciai levelezést őriznek nyugati múzeumaink. A sumír élethalálharc idején ide tevődött át a Tudás Központja... és itt is volt, mert az arab invázió korát tudósító régi írók felsorolják mindazt a tudáskincset, amit az arabok itt találtak és átvettek. Így pl. az ABC és a csillagászati adatok is. (A nyugati nyelvészek Khorezm ABC-jét "arám" eredetűnek vallják. Már Sumérában vagyunk ezzel is.) Artamonov tudósít minket arról, hogy Chorezm judaizálása idején - az arabul KHABR szóval írt - mágusok települtek át Kazáriába, és a kazáriai "talmudista államcsíny" után fellázadt és szintén KHBR-nak nevezettek csatlakoztak a magyarokhoz. (Itt tudni kell azt, hogy az otthoni "kettős identitású" történészek azt akarják köztudatba vinni, hogy a KHBR arab szó jelentése: "zsidó tudós". Olvasóink vegyenek elő egy arab "nyelvtechnikai szótárt". Abból megállapíthatják, hogy a KHBR jelentése: tudós és mai értelemben: "pápa" is. Ha zsidó tudóst akarunk mondani, akkor elébe kell tenni a "zsidó" jelzőt. A "kettős identitásúak" szeretnék a honfoglaló magyarsághoz csatlakozó "kabarokat" zsidóknak nyilvánítani. Merész dolog, de a marxista történelemszemléletben minden lehetséges.

3. A Kárpát-medence és az Aral- Oxus térség népei között közvetlen és állandó kapcsolatot kell felfedeznünk, és nem lehet a kultúrazonosságokat valami más népi közvetítésnek tulajdonítani, mert pl. a bizánci kútfők is igen nagy műveltségűnek írják becsületes, bátor és legyőzhetetlen nagy népünket, mely - mint említettük - KHOREZM- ben összpontosította az ősi tudáskincset. Ennek szellemi értékét és tartalmát a szent hiedelem szimbólumaival aranyba és fémbe vert ötvösművészeti remekművek őrizték meg. Sok értelmes és magyar identitású kutatónk észrevette már ezt, és a Kárpát-medencében talált és az Aral- Oxus térségi vagy közel-keleti vonatkozásokat tükröző leletek alapján keresték a történelmi összefüggéseket annak ellenére, hogy a hivatalosított finnugorizmus már csírájában elfojtani akarta jogos kezdeményezéseiket. Pedig az ötvös kincs szimbólumaiból nemcsak az "ősiség" maga állapítható meg, hanem a más hiedelmek forrása is. A nagyszentmiklósi aranykincs is és a Magyar SZENTKORONA is átértékelendő a népi együvé tartozás (finnugorizmus nélküli) valósága alapján, és az Isler-Gami oroszlánok is megtalálják múltjuk hosszú vándorútját.

MAGYAROK A KAUKÁZUSI TÉRBEN

Ha egy pillantást vetünk azokra a térképekre, amelyeken a hazai, hivatalos történészek közlik a honfoglalás előtti történelmi helyzetet, akkor láthatjuk, hogy csak az i. sz. 8. századtól tüntetnek fel "magyarokat" a kaukázusi térben - de csak Lebédiában, mely Kazáriával határos. A többi helyeken onogurok, türkök, alánok és mindenféle egyéb népek vannak behelyezve. E népelnevezések közül legfontosabb az "onogur", mert ezekből származtatják az árpádi magyarság nagyobbik részét. Természetesen ezeket az "onogurokat" a hazai történészek "török népnek" tüntetik fel, akik valamilyen török nyelvet beszéltek. Ez az onogur-elmélet a régi Hóman-féle történelemírásra van építve. Hóman azt állította, hogy "az onogurok szabír elemeket is hoztak magukkal". Ez az elmélet egy onogur túlnyomóságot jelent, de már a kezdet kezdetén sántít. Ugyanis Hóman "tíz onogur" törzset említ, melyből őt törzs már az i. sz. 570. körül a Közép-Volga vidékére vándorolt, azaz a Juliánus féle "Magna Hungariába" költözött, ahol Juliánus meg is találta őket az i. sz. 13. században, és még ebben az időben is magyarul beszéltek ezek a "török" onogurok. Jogosan feltehetjük a kérdést, hogy- ha törökök voltak- a Volga mellett kitől tanultak meg magyarul az elmúlt 800 év alatt...? Úgy véljük, ez a legjobb bizonyíték arra, hogy az önkényesen onogurnak elnevezett nép nem török volt, hanem MAGYAR.

Erre az onogur elnevezésre minden hazai történész súlyt helyez és egyöntetűen azt állítják, hogy AL MASZUDI arab történész említi őket. Vizsgáljuk meg ezt a kútfőadatot. Közlöm itt boldogemlékű Padányi kutatása szerint:

Al Maszudi arab író Konstantinosz Porphyrogenitosz kortársa volt (megh. 957-ben), és két könyvet is hagyott hátra az utókornak.

(Al Maszudi: Muruj al-Dhabab, kiadták Párisban 1961-1878. AI Maszudi: Tanhib, kiadták a Bibliotheca Geographorum Arabicorum sorozatban. VIII. mű, Leidenben.)

Az elsőt, a "Muruj al-Dhabab"-ot, 943 és 947 között, tehát Konstantinosz "De administrando imperio"-jának keletkezésével majdnem pontosan egy időben írta, és az a 912-től 940-ig terjedő idővel foglalkozik, ami magyar viszonylatban Zsolt korának felel meg. Ebben a könyvben a szerző a következőket írja: "Közöljük, hogy Kazáriához és Alániához közel, ezektől nyugatra négy türk nemzet fekszik, amelyek eredetüket közös őshöz vezetik vissza. Ezek részben nomádok, részben letelepedettek, nehezen megközelíthetők és nagyon bátrak. Mindegyiküknek királya van. Mindegyik királyság területe több napi utazás. Tartományuknak egy része érinti a Fekete-tengert. Támadó hadjárataik Róma országáig, sőt csaknem Spanyolországig elérnek. Uralkodnak ezeken a területeken minden más nemzet felett. Köztük és a kazár király között éppúgy, mint az alánok urával is, egyesség van. A terület, amelyen élnek, közvetlenül Kazária mellett van. Az elsőt ezek közül a nemzetek közül Bajna-nak (ejtsd Bazsna) hívják, amelyhez a legközelebbit, a másodikat Bajghird-nak (ejtsd Baskird ) nevezik. Ez utóbbihoz a Legközelebbi a Bajnák~-nak (ejtsd Bazsnák) nevezett nemzet, amely a legharciasabb ezek között a népek között, és a következő ismét másikat Nukardah -nak (ejtsd Unukardá) nevezik. Királyaik nomádok."

Ezeknek a neveknek a megfejtésén nyolcvan esztendeje töri a fejét a nemzetközi történettudomány, de csak a Bajghird és a Bajnák szavak megfejtéséig jutott el, megállapítván, hogy az egyik baskír, a másik "Petchenieg".

A nevek, bár azokat már maga Maszudi is eltorzítva préselte bele az arab írásjelek kényszerzubbonyába, továbbtorzította őket a 900 évvel későbbi olvasó, és újabb torzítással írták át őket latin betűkre, magyar nyelvészszakember számára mégis megközelíthetők.

A Bazsna talán "besenyő". A Baskird... "baskír". A Bazsnák... a besenyők többes számban...? Végül az "UNUKARDA" lenne az "onogur". Ha elfogadjuk a Maszudi írását, akkor igazat kell adnunk dr. Gosztonyinak, aki a megmagyarosított "onogur" népnevet AL MASZUDI írása szerint találta meg a ma sumírnak nevezett ősnyelvben mint UNUG-URU. Itt ki kell emelnünk azt az érdekességet, hogy ez a szó - UNUG-URU - a dr. Gosztonyi által összeállított KAZÁR SZÓJEGYZÉKBEN található. (Lásd: Colman Gabriel GOSTONY: Dictionnaire D'Étimologie Sumerienne et Grammaire Comparée. Paris 1975. 155. old.) Gosztonyi szerint: UNUG a sumériai "URUK" város neve és "URU" - város. UNUG-URU vagy UNUG-URI jelentése Uruk városi, vagyis onnan eredő. Gosztonyi a kevésbé pontos onogur elnevezés alatt az észak-kaukázusi szabírokat vonatkoztatja. De ne változtassunk Al Maszudi elnevezésén és vizsgáljuk meg az általa írt nevet, amiben így fedezhetjük fel az ősi sumír eredetit: UNUGAR-DA, és ennek jelentése: UNUG-ÁR... URUKINÉP+DA... azaz az ittlevő, letelepedett urukiak.

Gosztonyi azon véleményét, mely szerint Közel-Kelet legrégibb bizonyítható nyelvében keresi a népnevek magyarázatát, feltétlen el kell fogadnunk itt és főként az UNUG-URU (onogur) esetében. Ugyanis Mezopotámia I. e. 3. évezredbeli és ma sumirnak nevezett lakóinak együttélése - ékiratos agyagtáblák tanúságával - bizonyítható a Káspi-tenger környékén települtekkel. Prof. Kramer ragasztotta egybe a három ékiratos töredéket az isztambuli múzeumban, mely "ENMERKAR és ARATTA KIRÁLYA" címen tudósít minket a mezopotámiai sumír és a Káspi-melléki Aratta népének - azonos nyelven lefolytatott dolgairól. Itt pedig nemcsak azonos nyelvet, hanem azonos valláshiedelmet is találunk INNANA Isten- Anya tiszteletének követésében. Gosztonyi a görögök által scytha-nak nevezett nép ősnyelvének véli ezt a ma sumírnak nevezett nyelvet, és a scytha szót a SAKA népnévből származtatja, mint annak elgörögösített formáját. Igen érdekes itt azt megjegyezni, hogy Gosztonyi könyvének megjelenése előtt három évvel ugyanezt írja a jeruzsálemi HEBREW UNIVERSITY professzora- M. AVIYONAH - is a "SCYTHOPOLIS" c. tanulmányában. (Megjelent: Israel ExpIoration Journal Vol. 12. No. 2. 125-126. old.) A korabeli helyzetet mutató térképek pedig pontosan a Káspi tenger környékén tüntetik fel a SAKA népet. Tehát éppen ott, ahol az ékiratok szerint ARATTA állama volt.

A mai hazai történészek egyszerűen nem veszik tudomásul ezeknek a görögül "scytháknak" nevezett ősnépeknek létezését, hanem az igen későn kialakult "turk" vagy "türk" vagy "török" népek rokonainak vélik a közel-keletieket és nyelvüket is a "csuvas" vagy "köktörök" nevekkel viszik a köztudatba, és azt hirdetik, hogy a magyarság innen vette nyelvének nagy részét természetesen kölcsönbe. Pedig ha Gosztonyi és a jeruzsálemi professzor megállapítását vesszük alapul, akkor mindenféle török nyelv is csakis ebből az ősi és "scythának" nevezett nyelvből fejlődhetett ki, hiszen akárhová nyúlunk Ázsiában, mindenütt rájuk akadunk. Ha előveszem összegyűjtött adataimat a scythákra vonatkozóan - nem is beszélhetek más népről az ázsiai és közel-keleti népek ősiségében. Ugyanis: a kínai annalesekben - JAO kínai patriárka már i, e. 2357-ben említi ezt a népet a Sárga-folyó mellett, és mondja, hogy "fegyveres, harcos nép és az egyiptomiaknál is régebbiek".

BRYANT: Mithology c. könyvében (Tomp IV. 38. old.) írja. hogy "Scythiát a görög forrásokból ismerjük, mint egy határ nélküli birodalmat, de ez a név - scytha - kollektív elnevezése az azonos nyelvű ázsiai népeknek.

Colchis, Iberos, Cimerios, Hyperboreos, ALANOS - görögösített nevek alatt egynyelvű scythákat kell felismernünk, nem pedig különböző népeket.

A hunok és avarok, akik az i. sz, IV. században megjelennek birodalmaikkal, szintén a scythákhoz tartoznak."

CALVIN CAPEHART: "Races of Mankind" c. könyvében így ír: "a bibliai KHÁM leszármazottai a kusok vagy scythák."

A kunokkal pedig már a magyarokhoz érünk, hiszen Lukácsy Kristóf: "A magyarok őseleji hajdankori nevei és lakhelyei" (Kolozsvár, 1870) c. munkájában azt írja, hogy a hun-magyarok azonosak a saka, dana, massagéta scythákkal, és ezek a népnevek egy azonos KUS népet jelentenek. "Káldeától Ister-Gamig" c. könyvem I. kötetében közlöm azokat az agyagtábla szövegeket, melyek az ékírást megelőző archaikus írással vannak agyagba vésve és ahol a ma sumírnak nevezett nép királyai magukat a KUSOK FIÁNAK és a NAPISTEN KUSÁNAK nevezik. Ezek valószínűsítik azt, hogy a ma sumírnak nevezett nép is önmagát HUN népnek nevezte. Tudjuk, hogy hatalmas királya volt a bibliai Nimrud (ékírásban NIB-UR - hős párduc), és a Biblia Nimrudot KUS fiaként említi.

Mondakincsünk hagyománya szerint Nimrud két fia - Hunor és Magor- a hunok és a magyarok ősapja. Ugyanezt írja a Tarihi Üngürüsz is. Ez a származás azonban nemcsak a hun-magyar népek hagyományában élt, hanem az ószövetség) gyökerű kereszténység is jól ismerte és vallásfilozófiai tanítása szerint ezek a kusiták (a Noé által megátkozott apjuk - KÁM - után) az egyháznak nem édes gyermekei. E sorok írója úgy érzi, hogy talán éppen ennek a kusita-magyarok felé nem barátságos felfogásnak köszönhetjük azt, hogy a római egyház hivatalosan bekapcsolódott a magyarok származási kérdésébe, mert egyetlen más nép származásával sem foglalkozott, hanem csak egyedül és kizárólag a magyarokéval. Aeneas Silvius Piccolinimi írásaira gondolok, aki a magyarokat a primitív finnugoroktól eredeztette, és amikor pápa lett, ezt urbi et orbi kinyilatkoztatta. Így indította meg a judai-kereszténység pápája a magyarok ellen azt a folyamatot, amit ma nyugodtan nevezhetünk antikusitizmusnak. Valószínűleg ennek az antfikusitizmusnak a következő és tervszerű egyházi lépése az volt, hogy a jezsuita Sajnovics János "kiegészítette" Piccolinimi hipotézisét és "nyelvészeti" adatokkal szolgált az a teológus, aki nyelvészettel soha nem foglalkozott.

Ha ebből a valláspolitikai szemszögből nézzük a történteket, akkor láthatjuk, hogy a magyarságra erőszakolt finnugor származási elmélet hirdetői, tanítói és a sok hamis tan kidolgozói nem a kusitákból kerültek ki, hanem a bibliai terminológiát használva, Noé másik két fia leszármazottainak korunkban élt és élő utódaiból. Így az egész finnugor elméletet nyugodtan nevezhetjük egy antikusita teóriának és a faji diszkrimináció határán mozgó ideológiának, amit a mai hivatalos történészek is elkövetnek, amikor megmásítják, elhallgatják vagy hamis adatokkal igyekeznek behelyettesíteni az igazolható és bizonyított történelmi tényeket. A tudatosan hamis ösvényre való vezetés pedig ma egyre erősebb módszereket alkalmaz és igyekszik meggátolni minden kutatást és bizonyítást, mely az Árpádi Honfoglalást megelőző közel-keleti és közép-ázsiai igaz történelem felderítésével foglalkozik. Ez az antikusitizmus nem engedi feltárni a Kaukázus alatti élettér magyar vonatkozásait. Az olvasó joggal kérdezheti, hogy miért nem engedik ezt meg a mai "hivatalos" történészek...?

Egyszerűen azért, mert ha elfogadják dr. Gosztonyi remek könyvének bizonyítékait - mely szerint a ma sumírnak nevezett ősszkíta vagy inkább kusita nyelv volt "anyanyelve" mindazoknak a népcsoportoknak, melyeket ők ma "eltörökösítenek" -, akkor semmi probléma nincs. Igen, de akkor a töröknek nevezett nyelvekben találhatók a kusita kölcsönszavak és ez a "kusita" nyelv a "Káldeától Ister-Gamig" c. könyvem II. kötetének fedőlapján közölt és a British Museumban lévő 18-7-27. 130. sz. ékiratos táblának megjelölt sorában EME-HU-MAHGAR (akkádul Lisan SU-ME-RI.. innen jön Oppert SUMER elnevezése) ékjelekkel van írva, ami a "hatalmas MAH-GAR nyelvet" jelent). Talán a régi népek jól ismerték ezt az elnevezést az általuk beszélt "egy-azonos" nyelv erejében, és éppen ezért nevezték a Kaukázust is régen MAGYAR HEGYSÉGNEK és a mai Fekete-tengert MAGYAR TENGERNEK

Kérem az olvasót, hogy ezt a MAH-GAR ősnyelvet ne vegye azonosnak a mai magyar nyelvünkkel. Ugyanis, ha ezt a nyelvet rögzíteni akarjuk - a honfoglaláskori magyar nyelvet kellene valamiképpen visszaállítani a meglévő nyelvemlékeinknek a sumirnak nevezett nyelvvel való összevetése által és az összes rovásírásos emlékeink bevonásával. De vegyünk néhány példát. Gosztonyi a "turk" elnevezés eredetijét a ma sumírnak nevezett TUR-KU vagy TUR-UG szavakban véli felfedezni, ahol TUR-KU - "kisebbik hatalom" és TUR-UG - "TUR-NEMZET" (Ug - ük). De a KUS névre is van elég bizonyítékunk. Pl. ha jól megnézzük a Káspi-tengert - egy emberi fülhöz hasonlít az alakja. KUS-PI.. az ősnyelven "KUS FÜLE". KAZ-ÁR... régi alakja KUS-ÁR.

Folytathatnánk a példák felsorolását, de egyrészt itt nem az a célunk, és másrészt a példák óriási száma külön tanulmányt követel. Itt csupán azt kívánjuk hangoztatni, hogy a közel-keleti magyar őshazából elindulva természetessé és logikussá válik Kunmagyaria és Dentumagyaria valósága éppen úgy, mint a kaukázusi Madzsar város létezése is. Megszűnnek a feltételezések tévhitei (amit még Padányinak is vallani kellett), hogy pl. Dentumagyaria népe magyarul, de a mellettük élő és Kazária szomszédságában vélt onogurok már törökül beszéltek volna. Viszont megerősítést nyernek az olyan megállapítások, mint Konstantiné arra vonatkozóan, hogy "a kazárok, magyarok és kabarok nyelve csak dialektikusan különbözik egymástól". Egyszerre érthetően elrendeződik a kaukázusi térben lévő eddigi történelmi zűrzavar.

Az "unug-uri" (onogur) magyaroknak a SUBAR-TU-i subar-subír-szabír néphez való tartozása is evidens, és megérthetjük az orosz évkönyvek tudósításait is, ahol a kazárokat fehér magyaroknak nevezik, hiszen az egész közel-keleti és kaukázusi térség népei a hatalmas MAH-GAR nyelvet beszélik, mely nyelvnek legősibb formáját a ma sumírnak nevezett nyelv ékiratai mutatják, de a "nyelvterület" elnevezése fennmaradt KHOREZM egykori nevében és ennek etimológiai lefejtésével prof. Djakanov is egyetértett ebben a formában: KU-MAH-GAR-RIES-IHA... vagyis a "hatalmas magyar-i-as-birodalom".

Meg kell fordítani tehát a történelemszemlélet kiértékelési módszerének irányát, mert a délről észak felé nyomuló kusitamagyar hatás minden későbbi nép hovatartozását és nevének értelmezését megmutatja. Be kellene vezetni tehát a déli irányú származástant. Igen, így kellene a kutatásokat folytatni és az erre vonatkozó hiteles történelmi adatokat és bizonyítékok láncszemeit összekapcsolni - de ennek végrehajtásához a "hivatalos"-oknak el kellene hagyni az antikusitizmus érzelmi befolyásait és az IGAZSÁG magaslatára helyezkedni.

E sorok írója azonban aggódva nézi a fejleményeket, mert a valláspolitikai érdekképviseletek ismét célba vették a nimrudi őstörténetet - Nimrud alakját diszkriminálva - a Biblia eredeti szövegének megmásításával. Az USA-ban megjelent egy könyv "My Book of Bible Stories" címen angolul kétmillió példányban, és ugyanez magyar nyelven is "Az én könyvem a bibliai történetekről" címmel. Itt a kusok és magyarok ősapjáról Nimródról - a következőket olvashatjuk ( 12. old): "Az évek múltak. Noé fiainak sok gyermeke született. És a gyermekek felnőttek, és nekik még több gyermekük lett. Így nemsokára nagyon sok ember élt a földön.

Egy közülük Noé dédunokája volt. Nimródnak hívták és gonosz ember volt, aki állatra, emberre egyaránt vadászott, hogy megölje őket. Nimród királlyá tette magát, hogy a többi ember fölött uralmat gyakoroljon. Nimródot Isten nem szerette.

Az emberek abban az időben mind egy nyelven beszéltek. Nimród együtt akarta tartani őket, hogy uralkodhasson fölöttük. Tudod-e, mit csinált? Megparancsolta, hogy egy várost és a városba egy nagy tornyot építsenek. A képen láthatod, hogyan készítenek téglát.

Jehova Istennek nem tetszett ez az építkezés. Azt akarta, hogy az emberek szétszéledjenek és az egész föld színén éljenek. De az emberek ezt mondták: .Rajta! Építsünk várost és egy olyan magas tornyot, hogy a teteje az egekbe nyújon. Akkor híresek leszünk! Maguknak akartak dicsőséget szerezni, nem Istennek.

Isten ezért abbahagyatta velük a torony építését. Tudod-e, hogyan? Hirtelen előidézte, hogy az emberek egy nyelv helyett sokféle nyelven beszéljenek. Az építők nem értették meg többé egymást. Ezért lett Bábel vagy Babilon a városuknak neve, ami zűrzavart jelent."

(Nem kívánunk biblikus vitákba keveredni. Akit érdekel nézze meg az ószövetségben Mózes I. könyvének 10. és 11. fejezetét. Ott láthatja írva, hogy: "Nimród hatalmas vadász az Isten előtt", és megállapíthatja, hogy a szöveg nem Nimródot nevezi meg Bábel tornyának építőjeként. Mi csak annyit teszünk hozzá, hogy Babilon nem jelent "zűrzavart^, hanem a semita- akkád nyelven BAB-IL-LA-NI a neve, és "Isten templomkapuja" az értelme.)

Csakis azért aggódunk, mert - miképpen Piccolinimi írásával indult meg egyházpolitikai megrovásunk eredményeképpen a finnugorizmus - attól félünk, hogy hasonló szándékú a nimródi hagyomány oly tendenciózus beállítása, hogy "Isten nem szerette Nimródot^, Ennek köztudatba vitele nem fog ránk - Nimrud kései utódaira- bajt hozni, és nem a magyarságnak kell kiüríteni a keserű poharat...? Történelmünk és származtatásunk síkján mindenesetre már láthatók bizonyos "új vezérfonalak^ dr. Bartha és dr. Róna-Tas felvetésében, akik a "KAZÁR REJTÉLY" előidézésével újabb zűrt kevernek a kaukázusi térben. Kezdjünk neki-ismét együtt-a "Kazár Rejtély" felderítésének.

A KAZÁR REJTÉLY

Kazár rejtély cím alatt közöl az ÉLET és TUDOMÁNY 1988. nov. 11-i száma BARTHA Antaltól egy cikket, melyben neves történészünk "A Szent Kagán Országa" rövid történetét ismerteti. E cikk folytatása a következő számban (nov. 18.) jelent meg, ahol is RÓNA-TAS András igyekezetét észleljük "Egy kihalt nyelv nyomában".

A megnevezett írások tüzetes tanulmányozása után e sorok írója úgy véli, hogy a kazárok történetével és nyelvével kapcsolatos eddigi megállapítások érvényét a cikkírók-bizonyos érdekek szerint és NEM AZ IGAZ MAGYAR TÖRTÉNELEM szolgálatában- valóban rejtéllyé kívánják módosítani. Történelmi ismereteink gyarapítása céljából igen üdvös lesz, ha - a történelmi valóságokat alapul véve - vizsgáljuk meg ezeket a közleményeket. Kezdjük tehát Bartha Antal írásának böngészésével.

Dr. Bartha nagyon ismeri a kazárok történetét, hiszen ő értékelte ki a nagytudású orosz történésznek - M. I. ARTAMONOV: ISZTORIJA KAZAR (Leningrád, 1962) -munkáját. Tehát az, amit ír- tudatosan szerkesztett és fogalmazott vélemény. Amit mond - tudja, miért mondja, és ha tudatosan megmásítja előbbi véleményét vagy régebbi állításából fontos és lényeges részeket elhagy - szintén tudja, hogy miért teszi így. Olvassunk bele tehát a megnevezett cikkébe.

Dr. Bartha azon megállapítása, hogy: "a kazár népnév perzsa szó, törökül e népet szabírnak nevezték. ...Prokopiosz-a VI. századi bizánci historikus-tudott már a Kaukázusban, a Kúr folyótól délre lakó szabitokról. Bíborban született Konstantin, a tudós bizánci császár, a X. század derekán pedig úgy értesült, hogy a magyarokat valamikor régen, amikor a kazárokkal éltek együtt, szavirnak nevezték: ez a szó a szabir névnek a változata"... - valójában kazár- szabir-magyar azonosságról tesz bizonyságot. Tehát megerősíti azon véleményünket, mellyel mindezeket a népeket - ősiségük alapján kusitáknak neveztük, Lukácsy Kristóf bizonyítékaira hivatkozva. De maga Lukácsy is ugyanazt mondja megnevezett könyvében, mint Bartha: "A magyar faj valamint Közép-Ázsiában, úgy Kaukáziában is számos népfelekezetre ágazott el, melyeknek mindegyike külön nevet viselt. A magyar fajhoz számítanak a régiség-nyomozók egyhangú ítélete szerint: a kazárok, basilok, bolgárok, úzok, szabír-hunok." (180. old.)

Konstantin császár szerinti "valamikor régeni együttélés"-t a bizánci forrásokból megállapítani nem lehet, mert kazár nevű népet Kaukáziában a Kr. e. V. század előtt a régi világ görög és latin történelme nem ismert. Csak a VII. században találkozunk velük e forrásokban. Tehát azt kell mondanunk, hogy ez a kusita eredetű, magyar fajú népség azonos gyökerű, és még a X. század derekán Biborbanszületett Konstantin is kénytelen megállapítani azt, hogy nyelvük csak dialektikusan különbözik egymástól. Mily csodálatos egy nyelven beszélhettek 400 évvel előbb...? Ez az időszak viszont a hunok ideje. A logika megköveteli, hogy ide iktassuk Theophylactus írását, aki úgy véli, hogy: "SABIRI gens Hunnica ad Caucasum habitant...", vagyis: a hun-fajú szabírok a Kaukázusnál lakoznak.

Imhol találhatjuk az indokolást, hogy miért neveznek minket ma is a világ összes népei HUN-GAR-oknak. Ők nagyon jól tudják a hun-magyar faji és nyelvi azonosság valóságát.., csak az antikusitizmust gyakorló otthoni történészek a kerékkötői ezen igazság tudatosításának. Ez csak egy példa a sok közül, ahol dr. Bartha kazár-szabír-magyar azonossági elméletét Theophylactus segítségével elmélyítettük a hunokig, és íme előttünk áll a kazár-szabír-magyar-hun azonosság. Nem kell mást tennünk, mint a régi történészeknek - a régiség-nyomozóknak-megállapításait egy csokorba kötni és elhinni azt, hogy ha léteznek semita és jafetita népek és nyelvek, úgy vannak és élnek kusita népek és nyelvek is.

Persze ha ezt a kusita vagy kosita (eredetileg KUS-KOS) létezést számításba vette volna dr. Bartha, talán az ujgurok 6. törzsének KOS-A nevét sem fordítaná "török"-nek. Talán elmélkedne e szó ősi jelentése felett, hiszen a kusitának nevezett és Nimrudot ősapjának valló népek szent állata a KOS volt, aminek egy aranyból készített, életnagyságú példánya éppen a sumírföldi (Kusföldi) UR városának királysírjaiból került elő. Ezt az életfával ábrázolt arany állatot minden kutató a vallás kultikus szent állatának nyilvánította. Ez így is van, de érdekes ehhez hozzátenni még azt, hogy csak a kusi-kosi népek tenyésztették ezt a juhfajtát, melynek KOS-a dugóhúzószerű szarvat visel, - olyant, mint a magyar racka juh. -A magyar fajú kusita, kosita népek múltjának vizsgálatánál talán mégsem lehet azt mondani, hol "az ujgurok és a kazárok - török - nyelvűsége nem jelent nyelvi azonosságot"... miképpen dr. Bartha teszi. Ugyanis a "kazár rejtély"-ben nem ismeri (mint mondja) a kazárok nyelvét. Az ujgurok pedig rovásírással írtak és nyelvemlékeik nincsenek megfejtve. Tehát az ő nyelvüket sem ismeri dr. Bartha. Milyen alapon állítja tehát azt, hogy "török nyelvűek" és nyelvük nem azonos... Nem megint csak az antikusita érzelmeire alapozza állításait és nem a történelmi valóságokat értékeli...?

Ugyanis ha dr. Gosztonyi említett munkájában közölt "kazár szótár" szavait vizsgálta volna, megértené az egynyelvűséget, mert annak alapja a mai sumírnak nevezett kusita nyelv, melynek nyelvemlékei tesznek tanúbizonyságot a Közel-Keletre és Közép-Ázsiába vándorló KOSI-KUSI népek egynyelvűségéről. Ehhez azonban az igazságot kereső tudós lelkiismeretének istenes voltára van szükség és nem fajgyűlöletre alapított antikusita értelmekre.

De kapcsoljuk most ki az érzelmeket és olvassunk tovább. Akármennyire is igyekezünk azonban az elfogulatlanság érdemeit követni, megint gyanakodva kell megállnunk dr. Bartha írásának azon szakaszánál, ahol a kazáriai kereszténységet tárgyalja így: "A kazár állami méltóságok gyanakvással fogadták a bizánci keresztény térítők tevékenységét, mert a császári politika eszközét látták bennük. De bölcsen engedélyezték, hogy a krími Dorosban a konstantinápolyi patriarka érseki rangra emelje a püspököt, s annak hatáskörébe utalja a keleti térítő püspökségeket, sőt a kazár fővárosban. Itilben, bizánci keresztény püspökségek létesítését is lehetővé tették."

Feltételezhetjük-e dr. Bartháról, aki- majd az általunk felsorolandó írásaival - bebizonyította, hogy kitűnő ismerője Kazária történetének - ismétlem -, feltételezhetjük-e azt, hogy ismeretlen lenne előtte a "kazár önálló keresztény egyház" létezése...? Ugyanis Sz. P. TOLSZTOV így vélekedik erről a kérdésről

("Az ősi Chorezm" könyve 230. old.): "Valószínű, hagy nem sokkal 751 előtt egyesült az Afrigidák két ága, a kazár és a chorezmi ág, s ekkor alakult meg egy hatalmas birodalom, amely a Krímtől és az Azovi-tenger mellékétől egészen Chorezmig terjedt. Ennek az egyesülésnek fontos dokumentuma az úgynevezett Notitia Episcopatuum, egy Vlll. századi írás, amely a keresztény püspökségek jegyzékét tartalmazza. A kazár keresztény egyház, amely ez idő tájt önálló metropoliát alkotott s központja a Krím félszigeten, Doroszban volt, hét püspökséget foglal magában. E jegyzéken harmadik helyen, a krími és itili püspökség után a chvaliszi, vagyis (az alán-chazár kiejtésnek megfelelően) a chorezmi püspökség következik, utána pedig négy észak-kaukázusi püspökség. Ezt a tényt csak Chorezm és Kazária politikai egységének világánál magyarázhatjuk meg."

Jól jegyezzük meg az időpontot, i. sz. 751-et írunk nyomozásunkban, és Tolsztovval azt is meg kell állapítanunk, hogy ebből az időből származó kazár pénzérméken ez a felírás van: AZ ÁLDOTT KAZÁR KIRÁLY ÚR. Tehát a "szent kagán" uralkodott és nem tudjuk elképzelni, hogy dr. Bartha mire alapítja azt az állítását, hogy: "A szentnek tartott kagánt öregedésekor, vagy ha a népet nagy szerencsétlenség érte, rituálisan meggyilkolták."

Ugyanis ilyen rituális gyilkosságra éppen úgy nincs Kazáriából hiteles történelmi adat, aminthogy Álmos "feláldozásáról" sincsen más, mint az antikusita történészek tendenciózus kitalálása- talán másfajta gyilkossági lehetőség álcázása miatt. Dr. Bartha talán azért áldozza fel a "szent kagánt", hogy ezen érv besorolásával is indokolni tudja azt a történést, hogy a kazárok

A ZSIDÓ VALLÁST VÁLASZTOTTAK.

Erről az áttérésről vagy áttérítésről így tudósít (állításainak összesítése): "A kazár előkelők arra a felismerésre jutottak, hogy mindenképp valamelyik bibliai valláshoz, bibliai erkölcsi felfogáshoz kell csatlakozniuk. Nem a kereszténységet, nem is az iszlámot választották- bár ezek is bevett vallások voltak országukban-, hanem a zsidó vallást. Ez Bulán nevű kagánjuk idején történt, föltehetőleg 740-ben. Valójában a jobbára nehéz beszédű kézműves, kereskedő, paraszt és pásztor zsidók inkább példás életükkel, semmint vallási magyarázataikkal térítgethettek.

De miért így választottak a kazár vezetők? A zsidó hit fölvételével nem kellett attól tartaniuk, hogy papjaik idegen nagyhatalom eszközei lesznek; épp megfordítva: a kazár állam lehetett védelmezője e vallásnak.

A kagán rituális meggyilkolása azonban sehogy sem fért össze az életet és az élemedett kort tisztelő zsidó vallással. A változtatás szükségességét Obadiah fejedelem ismerte föl, s a VIII-IX. század fordulóján eltávolította az állam éléről a szent kagánt.

Érdekes azonban, hogy a X. századi arab szerzők még tudtak a szakrális kagánról. Ebből az sejthető, hogy Obadiah fejedelemnek engedményt kellett tennie a pogányságban megmaradt alattvalóknak, s körükben a szakrális kagán meghagyása ennek az eredménynek lehetett része. Miért is ne élhettek volna ők is hitük szerint, ha a korániskolák, a mecsetek és a minaretek is hirdették: a kazár állam belenyugodott alattvalóinak sokhitűségébe. Nem tudjuk, milyen mélységben terjedt el a zsidó vallás a kazárok körében. Isztakhri úgy tudta, hogy a kazár király és a kazárok kisebbsége volt zsidó. Muoqadaszi ellenben azt írta, hogy sok zsidó kazár volt. A kérdés egyetemes történeti szerepe nem is ebben áll, hanem abban, hogy egy török nyelvű nép Európa keleti kapujában megvetette a lábát, s a legrégibb bibliai vallás elfogadásával eszmeileg is csatlakozni akart a magas civilizációhoz."

Dr. Bartha idézett szavainak véleményezését az olvasóra bízzuk. Szükséges azonban kiegészíteni tudósítását azzal a történelemmel, mely a két említett kazár uralkodó személyéhez fűződik. Tudnunk kell tehát azt, hogy mit csinált BULÁN, és meg kell ismernünk azt a "kazár" hatalmast is, aki a szent kagánt eltávolította. Bartha OBADIAH fejedelemnek írja, de a történelmi munkák OBADJA néven ismerik, és ez a személy BULÁN unokája.

BULÁN történetének megismeréséhez át kell mennünk Khorezmbe, ahová betelepedett az arabok elől menekülő zsidóság. Tömegesen, és főleg a talmudisták, tehát a judaizmus ideológusai. Ide telepedésüknek fő célja az volt - az életmentésen kívül -, hogy a manicheus vallás okos mágusainak tudományát valahogyan megszerezzék. Itt tudni kell azt, hogy a manicheus hitet MAZDEK úgy szervezte át, hogy a hívőkből törzseket alakított. Ugyanis így az üldözött vallás híveit nem lehetett egyenként kiirtani, mert minden személy mögött a törzs ereje állt szembe minden veszedelemmel. Azt is állítják a mazdekisták, hogy csoportházasságokban éltek. Ennek azonban elfogadható bizonyítékai nincsenek. A VII. század fordulóján Khorezmben teljesen korrupt állapotokat találunk, ahol az arisztokrácia teljesen zsidó befolyás alatt oly feudalizmust alakított ki - mint Tolsztov írja -, "melynek során az arisztokrácia a szabad közösség tagjait leigázta és a feudalizálódó nemesség félrabszolgáivá, a kialakuló földbirtok udvari cselédeivé tette". (I. m. 227. old.) A feudális kor előtti királyok egyik képviselője, akit Tabari, arab történetíró CHURZÁD néven említ, megszervezi a mazdakita, antifeudális felkelést, mely- mint a faluközösségek és a városi köznép mozgalma - a nagy várak tulajdonosai, a feudális életmódon hatalmaskodó nemesség ellen irányult. Miután a chorezmsáh (az uralkodó) hatalma ezen a feudálkapitalista és a betelepedett zsidók által támogatott arisztokráciára támaszkodott, a chorezmsáh titokban felveszi a kapcsolatot az arabok vezérével - KUTEJBA-val - és segítségül hívja őt a saját népe ellen. Kutejba legyőzi a felkelőket, és a chorezmsáhhal kötött szerződés értelmében Churzádot és 4000 foglyul ejtett felkelőt kivégzik, valamint 10 000 marhát hadisarcként elvisznek. De KUTEJBA arab módszer szerint dolgozott. Mindent kiirtott, ami elébe került és nem tartozott az Iszlámhoz. Ezért írja Tolsztov idézett könyvének I. fejezetében, Al Birunira hivatkozva így: "Kutejba minden eszközzel üldözte és irtotta mindazokat, akik ismerték a chorezmiek irodalmát, akik hagyományaikat őrizték, mindazokat a tudósokat, akik köztük éltek..."

Az arab vérfürdő után ismét lázadás tört ki Khorezmben és az áruló chorezmsáh is életét veszti. Kutejba ismét megjelenik. Feleségül veszi a chorezmsáh lányát, a megölt sah fia lesz a király, aki mellett Kutejba testvére a másodkirály-a "bagpúr". Úgy látszik azonban, hogy a gazdagokat és a zsidókat is üldözte, mert ezek is száműzöttek lettek, és Tolsztov így írja: "Kazáriába menekülnek a lázadó judaisták maradványai is, élükön az új bagpúrral, kit a zsidó-kazár forrásokból BULÁN néven ismerünk. A chorezmi száműzöttek Kazáriában gyorsan előtérbe kerülnek. Ők lesznek a kazár csapatok vezérei s végül az ő vezérük lesz Kazária tényleges uralkodója... A szinkrétikus chorezmi judaizmus lesz Kazária államvallása." (I. m. 229. old.)

Ez azonban a második menekülés Khorezmből Kazáriába. Az első menekültek a mazdakiták és a chorezmi papság, a mágusok. Itt azonban fel kell hívnunk a figyelmet egy nagyon fontos dologra, mely a kabarok hovatartozandóságának megállapításánál döntő szerepet játszik. Tolsztov helytelen kiértékeléséről kell felvilágosítanunk az olvasót, aki idézett munkájának 227. oldalán így ír: "A chorezmi papság, ugyanazok az írástudók, kik között Kutejba vérfürdőt rendezett Tabarinál, HABR (többesben AHBÁR) NÉVEN szerepelnek. Ez a név pedig mind a régi, mind pedig a mai arabban egyformán zsidó írástudó, zsidó rabbi jelentésű."

Kérem az olvasót, hogy ellenőrizzük le együtt TOLSZTOV-nak ezen óriási tévedését. Felvilágosítást erről a szóról egy arab szótár nem tud adta. Az arab nyelvtanárokhoz kell fordulni, mert az arab HABR egy nyelvtechnikai szó és jelentése: tudós pap és pápa. Tehát semmiképpen sem lehet zsidó írástudónak értelmezni, hanem csak "írástudónak", és ha nemzetiségekbe akarjuk sorolni, akkor melléje kell tenni a nemzetiségi jelzőt, tehát arab, zsidó, német stb. írástudó. Tolsztov tévedése érthetetlen, mert a HABR jelentése latinul "MÁGUS", és a többesszámú AHBÁR - "MAGI". E megnevezés kétségtelenül a chorezmi mazdakita papságra vonatkozik, akik a régi mágus vallás tudósai, mágusai voltak, és népük hagyományait őrizték és tanították. E papi testületnek Kazáriába való menekülése - még minden judaizálás előtt-majd érthetővé teszi a kabaroknak kiválását a már judaizált Kazáriából.

Most, hogy megismertük BULÁN szerepét, rátérhetünk OBADJA működésének az ismertetésére. Előbb azonban rögzítsük le az időpontokat. Tolsztov szerint a CHURZÁD lázadás és BULÁN áttelepülése Kazáriába i. sz. 710-730 között folyt le.

Dr. Bartha által említett "József király levelének adatai szerint Bulán unokája, OBADJA, aki a VIII. század 60-as, 70-es éveiben uralkodott, nagyszabású politikai és vallási reformokat vezetett be. Megújította a királyságot és megszilárdította a hitet a törvény és szabály szerint. A zsidó talmudista papságra támaszkodott, mely Bagdadból, Chorászánból és görög földről érkezett, és először vezette be Kazáriába a huszonnégy könyvet, a Misnát és a Talmudot.... a különféle országokból odasereglett tudós zsidó papság tekintélyére támaszkodva államcsínyt hajt végre". (Tolsztov 1: m. 232- 233. oldalakon.)

E történelmi tények ismeretében talán nem mondhatjuk azt, hogy a kazárok "a zsidó vallást választották"... miképpen dr. Bartha igyekszik nálunk olyan agymosás féleségű történelmet elfogadtatni. hiszen Tolsztov is és Artamonov is államcsínyről talmudista államcsínyről tudósítanak.

Dr. ZAKAR András foglalta össze Kazária igaz történetét és a honfoglaló magyarság vonatkozásait a "KAZÁRIAI ÁLLAMCSÍNY" c. könyvében. (Turán Prinnng, Garfield. NJ. USA. 1987.) Innen közöljük azokat az érdekes részleteket, melyek dr. Bartha mostani írásának és a menora közlésének szándékait is jól indokolják.

Így dr. ZAKAR: "Artamonov 700 körülire teszi Bulán kazár fejedelemnek azt az elhatározását, hogy megengedi országában a zsidó vallást. Igen jellemző, amit ezzel kapcsolatban a Cambridge-i Névtelen állít. Eszerint egy elkazárosodott zsidó vezető, aki rablóhadjáratban kitüntette magát, zsidó feleségével és apósával együtt győzte meg Bulánt ennek a lépésnek előnyeiről. A görögök és arabok tiltakoztak, de a kazáriai zsidók lelkesen álltak az eszme szolgálatába. Arra is utal egy hagyomány, hogy hajókon zsidók ezrei érkeztek Kazáriába és ott befogadást kértek, mert üldözöttek - amint mondották, Bulánnál kivívták, hogy távolítsa el a jövendőmondókat- írja levelében József cár. Tehát azokat távolították el legelőször, akik a nem zsidó oldalon állottak és a türk nép hagyományait ápolták.

(Ezek a mazdakita "mágusok" voltak, akiknek vallási meggyőződését a talmudisták igen ellenségesen kezelték. A Szerk. beszúrása.)

Bulánon keresztül a talmudisták rábeszélték a többi kazár fejedelmet, sőt magát a kagánt is, hogy zsidóvá legyen. Ezek után - folytatja József cár levele - Bulán fölsőbb sugallatra elhatározta, hogy épít egy templomot, és hogy megszerezze az ehhez szükséges kincseket, rabló hadjáratot szervezett egy Kaukázusban fekvő vidék ellen. Elpusztította azt, és nagy zsákmányt gyűjtött. A rabló hadjárat sikerével s a gyűjtött kincsekkel nem volt nehéz egy türk vezérhez zsidó nőt adni feleségül. Ezek leszármazottai pedig az állandó és céltudatos talmudista hatás alatt fokozatosan kezükbe vonták össze a tényleges főhatalmat, a türk kagánt pedig lassan csupán nemzeti szimbólummá sorvasztották. A Biblia tekintélyével is meg akarták erősíteni a viszonyt a talmudista fejedelem és a legerősebb kazár vezető, a tarchánok között. Ez a kettős fejedelemség Kazáriában nem volt régi hagyománymegőrzés, hanem új történeti képződmény, mely egy uralkodó dinasztiának egy másikkal való fölváltása során lépett föl, meghatározott körülmény között - állapítja meg Artamonov, majd így folytatja: az új állami szervezet összekapcsolódott a régi formával, melynek már régóta elveszett az eredeti jelentősége, jelentése. A türk birodalom szétesése a kazároknál akkor kezdődött, mikor a türk dinasztia kezéből a Talmudot tanult helyi kazár vezérekre támaszkodó fejedelem kivette a hatalmat a vallás és Isten nevében. A fejedelem számára ez a kisszámú vezetőréteg biztosította a privilegizált helyet az államban. A fejedelem viszont biztosította ennek a rétegnek a hatalmát saját népétől függetlenül, sőt a talmudizmussal kiszakította ezt a réteget abból a népi közösségből, melyből kinőtt, hiszen a kazár nép idegenül állt szemben a zsidósággal. Ennek a tanult rétegnek a jelentősége annyira nagy lett, hogy végül egyik képviselőjének sikerült saját kezében összpontosítani az államhatalom egészét, a kagánt egy hallgató bábbá téve, akit a népnek mutogattak a bitorlás elleplezésére. A türk kagán kénytelen volt fölvenni az állam zsidó származású tényleges fejének a vallását, és ezt állami szimbólummá formálni inkább vallási, mint politikai téren. Ez a tényleges hatalmat biztosító zsidó egyéniség a kazár uralkodóház új alapítója lett. Előbb bek, azután kagán bek és azután cár. Ez volt Obadja, aki 800 körül a nyílt államcsíny végrehajtója lett, mindenkire kényszerítve a talmudizmust.

Az új zsidó cárok zsoldos katonaságra, azokra és besenyőkre támaszkodtak, és a maguk kezében tartották az összes jó állami állásokat és meggazdagodtak az átmeneti kereskedelem révén és hittestvéreiket megerősítvén a helyi vezetők rovására, De József cár az igazság ellen vét - mondja Artamonov -, mikor azt állítja, hogy a kazárok a zsidó vallás fölvétele után érték el hódítási sikereiket. Éppen fordítva van. A nagy hódításokat a türk vezérek vitték végbe, és a IX. században a kazároknak csak honvédő és nem mindig sikeres háborúik voltak. Tehát megállapíthatjuk, hogy ebben a forrásban a monarchikus tendencia győz a történeti pontosság fölött.

Egy jó évszázad alatt Kazária megszűnt a laza szövetségben élő hatalmas türk nomád népek szabad országa lenni. A Talmud útmutatásai szerint egy aránylag kis csoport titkos összeesküvéssel fokozatosan beépült az egyes törzsekbe. Mikor Obadja a nyílt színre lépett, s meghirdette a mindenki számára kötelező új hitet, tulajdonképpen tudva-nem tudva a kazár nép kiirtását kezdte meg. Titkos megfigyelőin keresztül jól tudta, hogy a kazárok még idegenebbül állnak szemben a zsidókkal, mint mikor befogadták őket. Obadja a törzseket egymás ellen játszotta ki, buzgón sürgetve a Talmud elismerését. Behívta az uz és besenyő seregeket. Zsoldosaivá fogadta őket és Sarkel városában a véres háború végén már idegen zsoldosok őrzik a kazárok nélküli Kazáriában a mintegy 200 elzsidósodott kazár vezető család hatalmát és vagyonát...

A magyarok a fölkelők oldalára álltak. Jól megfigyelték a talmudista hatalomátvétel minden lépését... Ismét ősi gyakorlatuk szerint jártak el: kitértek a rájuk zúdított seregek elöl és Etelközbe húzódtak... A kazáriai vezetőség azonban nem akart lemondani a magyarokról. Előbb nyájas szavakkal próbálkozott...

Mikor Álmos, a kazárok kievi helytartója látta a talmudista államvezetés makacsságát, fölkészült új hazába vonulásra. Kiadta az utasítást a fegyverkovácsoknak, hogy teljes erőből készítsék a könnyű és nehéz íjakat, egyenes és görbe kardokat (szablyákat), mások zablákat, kantárokat, kengyelvasakat, tarsolylemezeket, öveket, csatokat. Az íjak készítésében, a nyeregkészítésben többféle mesterségben jártas szakembereknek kellett együtt dolgozni: asztalosnak, tímárnak, szíjgyártónak, nyergesnek, kötélszövőnek stb. - A nők tejport, szárított húsfélét raktároztak, nagyszámú tömlőt készítettek el a folyóvizeken való átkelés számára, kötéseket a sebesültek számára, füveket a gyógyítás céljaira, továbbá a kocsikat, szekereket, sátorokat stb. készítették elő a hosszú utazásra. Az egynejűséget szigorúan meg kellett tartani. Mindezekről Padányi Dentumagyaria című könyvében igen hozzáértően és részletesen szól, Így érkezett el az átkelés a Dnyeperen Kiev mellett, majd az Etelközből való továbbvonulás. Ezekhez a besenyő zsoldosok katonai nyomása egy, a látható tényező volt, a másik tényezőt, a láthatatlant, a kazáriai vezetőség talmudistává válását s azzal egy zsarnoki csoport embertelen hatalmi vágyát, a magyar katonai és politikai vezetőség kellő időben és kitűnő módon mérlegelni tudta, s az egyetlen helyes megoldást választva döntött az új hazába költözés mellett.

Mindezt lényegében Dunlop, Marquart, Mcartney stb. kutatók már megírták. Artamonov (Isztoria Kazár, Leningrád, 1962) a helyszínen végzett ásatásoknak gazdag leletanyagával tudta a részletesebb alátámasztást megírni, és több eddig ismeretlen részletet közölt a magyarság őstörténetére vonatkozóan is. E munkának hazai ismertetése során írta Bartha Antal a Századokban (1964. 4. 807. old.): "A magyar törzsek jelentős szerepet játszottak a VIII-IX. sz. fordulója körüli, a zsidó vallás és azzal kapcsolatos talmudi törvénykezés miatt kitört kazáriai belháborúban."

1968 tavaszán eljárás indult meg Artamonov ellen. Leváltották az Ermitázs igazgatásából, és csak a történelem egyetemi tanárságát tarthatta meg. Úgy látszik, ennek kell tulajdonítanunk, hogy Bartha Antalnak 1968 nyarán megjelent könyve (A IX-X. századi magyar társadalom) csak a jegyzetek néhány sorában meri ismerteteti Artamonov megállapítását. A Történelmi Szemle 1968. évi 1-2., de csak novemberben megjelent számában pedig már szégyenteljes visszavonulásra is kényszerítették olyan erők, melyekre világosan következtethetünk, azokkal kapcsolatban ugyanis, akiket még előzőleg az emberi szabadság és fejlődés szellemében a talmudista osztályuralom és annak zsarnoksága ellen föllépőkön mutatott be, ezt írja Bartha: "Nem vesszük bizonyosra, bár sejtjük, hogy a Kazár Kaganátus egyébként is turbulens elemei által kirobbantott, föltehetően a VIII. sz. második felétől a IX. sz. elejéig tartó háborúskodás a zsidó hit törvénykezés fölvételével és terjedésével állhat összefüggésben. A kazár vezetők azonban képesek voltak helyes következtetésekre, mert a IX. sz. folyamán az állami politika és kormányzás rangjára emelték a toleranciát."

Hogyan lehet a hatalmat erőszakkal magához ragadó kb. 300 családot a tolerancia mintájává tenni? Ezt senki el nem hiszi Barthának, aki eléggé ismerheti az arab és keresztény forrás adatait erről a "toleranciáról". Aki pedig még a Talmudot is ismeri, az egyenesen szándékos megtévesztésnek nevezi

Barthának ezt az állítását, hiszen a Talmud egyenesen az alapvető, súlyos és hátrányos megkülönböztetést hirdeti meg minden nem zsidóval szemben. Éppen az ellenkező az igazság.

Bartha cikke éppúgy, mint az Artamonovval szembeni eljárás annak a bizonyítéka, hogy ma is érvényben lévőnek tekintik egyesek a Talmudot. A Talmud minden zsidókra nézve előnytelen kijelentést, függetlenül attól, hogy igaz vagy sem elnémítani és megbosszulni parancsol, nem pedig toleránsan megvitatni engedi.

Ibn Ruszta 870 körüli kazáriai állapotokat 930 körül írja le, és megállapítja a magyarokkal kapcsolatban: "Azt mondják, hogy a kazárok régebben körülsáncolták magukat a magyarok és az országukkal szomszédos népek ellen." (Győrfy György: A magyarok elődeiről és a honfoglalásról. Gondolat, 1958. 54. oldal.)

A magyarok végleges elvonulása utáni állapotok már más képet mutatnak a kazár vezetőkről is.

Ibn Fadlán így ír a 921-922. évek állapotáról egyidejűen: "A kazár királyát kagánnak nevezik. Ő minden négy hónapban csak egyszer jelenik meg nyilvánosan. Egyébként teljes visszavonultságban élt. Őt magát a nagy Kagánnak, helyettesét Kagán bégnek nevezik. Az utóbbi vezeti a seregeket és igazítja az ügyeket... Mindennap a Nagy Kagán elé járul, megalázva magát Isten színe előtti alázattal. Csak mezítláb járul eléje... A nagy király szokásai közé tartozik, hogy nem ül le az emberekkel és nem beszél velük. Őhozzá sem megy be senki azokon kívül, akiket említettünk." p. m. 61. oldal) "A király szokásai közé tartozik, hogy húsz feleséget tart. Feleségei közül mindegyik a neki alávetett királyok lányai közül származik. A király vagy jószántukból vagy erővel veszi el őket. Van még hatvan rabszolgája és ágyasa is... Ha a király kilovagol, akkor az egész sereg kivonul vele, tekintettel arra, hogy Ő kilovagolt, mégpedig úgy, hogy egy mérföld távolságra van tőlük. Ha őt bármelyik alattvalója megpillantja, teljesen arcra borul előtte, és nem emeli föl fejét addig, arcig el nem haladt mellette. S ha a király valahová sereget küld, az semmi szín alatt hátat nem fordít, mert ha megfutamodik, mindenkit megölhet, aki csak visszatér hozzá. A vezéreket és helyettesét pedig, ha megfutamodik, maga elé rendeli, odaviteti feleségeiket és gyermekeiket is, és szemük láttára másnak adja őket, s ugyanúgy tesz lovaikkal, ingóságaikkal és házaikkal is. Néha mindegyiküket kettévágatja vagy keresztre feszítteti, vagy nyakuknál fogva fára kötteti őket, néha pedig, ha kegyet akar gyakorolni velük szemben, lovásszá fokozza őket... A kazárok és királyuk zsidó. A szlávok és a többi szomszédaik is alattvalóik voltak, szolgai alázattal fordultak hozzájuk és engedelmességet tanúsítottak velük szemben."

Annak illusztrálására, hogy még a marxista történész, mint Bartha Antal, sem tudja könnyen kivonni magát a talmudizmus megtévesztő hatása alól, idézzünk már említett könyvéből. A kazár Kaganátusról írja: "Vizsgálódásainkat nem terjeszthetjük ki eszmetörténeti kérdésekre, de az olvasó figyelmét felhívjuk a Kaganátus államvallásának kérdésére."

Viszont minden marxista történeti munka telve van eszmetörténeti kérdések elemzésével és annak magyarázgatásával, hogyan születtek meg a különböző eszmék az emberek társadalmi helyzeteiből, osztályküzdelmekből. Pl, a kereszténységről mindig azt olvassuk, hogy teljesen természetes magyarázat: az elnyomottak szenvedéséből jött a másvilági boldogság reményt adó hite. A vulgarizáló marxista irodalom nem óhajtotta megismertetni olvasóit, mit mondanak erről a kérdésről a hozzáértő keresztény tudósok. Bartha ebből a szempontból mutat ugyan fejlődést, de a kényes pontnál, a talmudizmus megismertetésének kérdésénél ó is megtorpan: NEM terjesztheti ki erre vizsgálódásait. MIÉRT NEM? Hiszen a marxizmus mindig kiterjesztette vizsgálódásait eszmetörténeti kérdésekre, ha a nem talmudisták bűneiről, tévedéseiről volt szó. Itt meg kellett volna ismertetnie olvasóival, mit mond magáról a talmudizmus és a Talmud, és mit mondanak róla a kívülállók és a történelem. És éppen Kazária esetében. Akkor nem írta volna le a továbbiak során ezt a mondatot: "...egy államilag senki által nem támogatott, de szinte mindenki által gyűlölt, üldözött vallás hivatalos befogadásában nem véletlent, hanem a Kaganátus független politikájának egyik jelét kell látnunk". (U. o. 157.)

A független politika akkor jelent elismerést, amikor a függetlenséget a vezető osztály az egész nép javára használja föl. Kazáriában pedig a "független" talmudista vezetőség idegen zsoldosokkal irtotta ki saját népét. Bartha nem a magyarokat mondja üldözötteknek (hiszen a talmudizmus üldözte őket), de a talmudizmust siet "üldözött vallásnak" nevezni...

Éppen Kazária példája mutatja a talmudista módszert. Több mint évszázadnyi idő alatt legfeljebb 300 kazár vezető család vette föl a talmudi hitet, mely számukra mérhetetlen hatalmat, gazdagságot és kizsákmányolási lehetőséget biztosított "Isten" nevében.

Dr. ZAKAR András szintézisét, minden vélemény hozzáadása nélkül, azért közöltük, hogy az olvasó megismerje Kazária történetében a honfoglalásra induló magyar őseink társadalmi erkölcseit, ténykedését és elhatározásuk indítékait. Láthatjuk, hogy Kazária történetében különbséget kell tenni a BULÁNI KORSZAK és az OBADJA KORSZAK államvezetési rendszere, törvényei és a köznép életfeltételeinek lehetősége között.

A BULÁN KORSZAK vezette be a zsidó vallást, de az vette fel, aki akarta, és Kazáriában vallásszabadság uralkodott.

Az OBADJA KORSZAK államvezetése törvényileg szünteti meg a vallásszabadságot, és Kazária minden lakosa részére kötelezővé teszi a zsidó vallást - annak törvényét (tóra) és e törvény végrehajtásai utasításának (a Talmudnak) alkalmazásával.

A kazár szövetségben lévő magyarok (illetve magyarfajú népek) saját vallásuk elleni rendelkezésnek minősítik Obadja diktátori működéséből származó sérelmeket. GYŐRFFY György ad igen áttekinthető képet a Közel- és Távol-Kelet népeinek történelmi eseményeiről "Napkelet felfedezése" c. könyvében. (Gondolat, Bp. 1965.) Itt a következőket olvashatjuk (9. old.): "Midőn a kazárok egy része fellázadt a zsidó hitre áttért uralkodó osztály ellen, s a lázadást leverték, a lázadók a függetlenné vált magyarokhoz csatlakoztak"

Dr. Győrffy ezen megállapítása talán a legjobb cáfolat dr. Bartha említett cikkében alcímként kiemelt azon állítására, hogy a kazárok a zsidó vallást választották. Ha "választották" volna, akkor nem lázadtak volna fel ellene, mondja a logika. Lehetséges, hogy a nép - a Bulán korszak idején - közömbösen viselkedett a zsidó vallással szemben, és az érdekelt arisztokrácián kívül is volt olyan, aki - mint dr. Bartha írja: "a legrégibb bibliai vallás elfogadásával csatlakozni akart a magas civilizációhoz". Azt is elhisszük, hogy "a kazárok politika bölcsességét és szervezettségét Bizáncban és a Bagdadi Kalifátusban egyaránt nagyra értékelték", miként dr. Bartha írja- de milyen időpontra vonatkozik ez a megállapítás...? A következő mondat azonban kétségessé teszi ezt a gondolatot, mert dr. Bartha azt állítja, hogy a kazárok "eszmei és vallási ügyekben meglehetősen nagyvonalúak voltak". Nagyvonalúságnak lehet nevezni a vallásszabadság betiltását és egyetlen vallásnak kötelezővé tételét az állam minden lakosára...? Ha a kereszténység vagy az izlám vallásgyakorlatának kötelezettsége lett volna Kazáriában elrendelve - akkor is "nagyvonalúságot" fedezne fel dr. Bartha a kazár kormányzat erényeként...? Ezek olyan kérdések, melyek feleletet nem kérnek.

Felelet helyett azt kell megállapítanunk, hogy dr. Bartha történelmi kiértékelése Kazária tekintetében - igen "vonalas", és a zsidóság vallási felmagasztalásához simul. Dr. Barthának joga van ehhez, hiszen a gondolat szabad, és pontosan ma ezeket a gondolatokat - egyéni szempontból tekintve is - hasznos leírni. Mi csak azt nem értjük, hogy mi szüksége van a mai világot mozgató zsidóságnak arra, hogy a honfoglaló magyarok előtt dr. Bartha egy olyan népet lovagoltasson Dunacsébre, amelyik halottai sírjába olyan ékszereket és lószerszámokat rakott, melyeken "zsidó vallási jelképek vannak bekarcolva"?

De azt sem értjük, hogy eddig erről régészeink semmit nem mondtak, és az avar-magyar temetők nagy ismerője, dr. László Gyula sem írt soha arról, hogy a magyarok előtt hont foglalt volna olyan nép, mely zsidó vallási jelképeket használt hiedelemvilágában.

Mi is írunk "epilógust". Dr. Bartha cikkének díszítésére közölt egy vallási szertartásra használt, hétágú gyertyatartót - a zsidó menórát. Írja, hogy ez is Dunacsébről való. E kép felett leírja Árpád pajzsra emelését a következőképpen: "Bíborbanszületett Konstantin jegyezte föl annak a magyar politikai berendezkedésnek kazár eredetét, mely honalapításra képesítette a magyar népet. A bölcs és bátor nemzetségből származó Árpádot kazár követek jelenlétében, kazár szokás és a kazár törvények szellemében pajzsra emelve tették meg nagyfejedelemnek. A pajzs Itt az égboltozat kerek pajzsának, a NAPNAK a jelképe..."

Miután tudjuk azt, hogy mindez az OBADJA KORSZAKBAN történt, tehát akkor, amidőn Kazária államvallása a talmudi alapokon nyugvó zsidó vallás volt, és minden más vallást e korszak kazár államvezetése betiltott-Árpád pajzsra emelését a magyar ősvallás Napistenének imádatában végzett hitvallásnak tekinthetjük. Ugyanis a NAPISTEN neve a Bibliában BÁL, és a zsidó vallás üldözte a napkultusz híveit. Ez a kazár szokás azoknál a kazároknál élhetett csak, akik régen a kazár-magyar-szabír azonossági államszervezetben éltek, a régi kazár törvények és nem a pajzsra emelés idejében Kazáriában érvényben lévő mózesi törvények határozata szerint. Az említett "kazár követek" pedig csakis a dr. Győrffy által említett és a magyarokhoz csatlakozó kazár lázadókból adódhattak.

VIII.

UIGUR ROKONSÁGUNKRÓL

Az eddigi "hivatalos" történelem szemlélet igen felületes módon kezelte őstörténetünkben az uigur vonatkozásainkat. A szándék láthatóan ennek a témának a semlegesítésére és elhallgatására törekedett.

Foglalkozunk tehát ezzel a témakörrel is, mert abban a helyzetben vagyunk, hogy perdöntő bizonyítékokat tudunk az olvasók elé tárni.

1988-ban megalakítottuk az emigrációban a "Kőrösi Csoma Sándor Tudományos Alap"-ot, mely finanszírozta dr. Kiszely István antropológus által az uigurokhoz (jogarokhoz) vezetett magyar tudományos expedíciót. Nehéz volt a kutatók útja Kínában, de igen jó eredménnyel zárult, aminek fontos részleteit a következőkben ismertetjük.

Most az olvasó megkérdezheti, hogy miért foglalkozunk az uigurokkal is? Válaszunk az, hogy:

1. Léteznek olyan adatok, melyek szerint az Álmos-Árpádi hazatérők saját magukat ujgurnak "is" nevezték.

2. A Pártus Birodalom hanyatlása után a Káspi-Aral térség felé húzódó és a sasanida-perzsák elöl menekülő pártus-hun manicheus vallású népünk nevezte vallását "ujgur"-nak.

Kínai forrásokból tudjuk, hogy Kína észak-nyugati és északi határán települtek a hunok, akiket a kínaiak "tingling" és "sziungnu" néven említenek. A hunok évezredes történetének egyik szakasza a kettészakadásuk, amikor egyik rész Közép Ázsiában (a Káspi Arai térségben) alkotott birodalmat, a kisebbik rész pedig a Kr. u. 4. században az Orkhon és Tien-San környékére került.

A kínaiak ezeket is "tingling"-ként ismernék, de "tielő" és "magas kocsi népének" is nevezték. Ezek viszont nem "népnevek", hanem a perzsák üldözése idején felvett vallási nevük, az "uj-gur" maradt rajtuk népnévként, és ebből lett az "ui-gur", majd a "jogur" változat is. A kínaiakkal keveredettekre pedig a "sárga jogur^.

De ez a nép is HUN eredetű - és ahogyan létezik hun-avar- magyar azonosság a nyugat felé való haladásban, ugyanezt találjuk kelet felé a hun-uigur (jogur) azonosság létezésében is.

De induljunk ki a hazai "hivatalos" álláspontból és ismertessük Róna-Tas turkológus írását, amelyet a "Népszabadság" közölt a nagyközönség felvilágosítására.

Róna-Tas turkológus megállapítja, hogy az ujgur-magyar rokonság csakis a névhasonlóságon alapszik. Ad egy szintézist is az uigurok történetéről, mely - sajnos - igen hézagos. Ez a tudatosan létrehozott hézagosság azonban igen értékes történelmi adatokat tár fel, és ezekből nagy távlatok nyílnak a szemléletben. Vizsgáljunk meg néhányat együtt Róna-Tas írásából, aki a következőképpen vázolja az uigurok történetének egy részét: "Egyébként ez az ujgurok által vezetett törzsszövetség 740 körül koalícióba lépett a szintén török baszmilokkal és karlakokkal, hosszú harcok után legyőzték a türköket, majd a baszmilokat és a karlakokat is legyőzve 740 és 759 között megszilárdították az ujgur birodalmat. Az idő tájt a kínai Szung dinasztia uralma lázadás miatt veszélybe került, s akkor az ujgurok segítségét kérte. Az ujgurok nem haboztak, és 762-ben bevonultak a kínai fővárosba. De ott történelmi fordulat történt.

Az ujgur kagánnal manicheus papok megértették, hogy a vallás előnyt jelenthet terjeszkedésükben. A harcias nomádok ezután bekapcsolódtak az egyetemes műveltség világvallások által közvetített csatornáiba. Ám ezt a birodalmat 840-ben az északról támadó kirgizek megdöntötték. Az ujgurok egyik csoportja lehúzódott a kínai határszélre, a mai Kanszu tartományba.

Belőlük lettek a sárga ujgurok, ők a mai napig buddhisták. A másik csoport-a többség- Turkesztán északi részén rendezkedett be, kultúrájuk tovább virágzott, mígnem 1200 körül a mongolok meghódították kaganátusukat, s átvették írásukat, melyet a mai napig használnak a cirill mellett. A következő századokban aztán az iszlámra áttért török törzsek megújuló támadása miatt ezeknek az ujguroknak nagy része is elmenekült, kisebb részük felvette az iszlám hitet."

A fentiekből két fontos adatot emelhetünk ki:

1. Az uigur kagánra gyakorolt manicheus papi befolyást és

2. azt a tényt, hogy az uiguroknak még 1200-ban is megvan a saját írásuk, amit a mongolok a mai napig használnak.

1.-hez: Róna-Tas azt írja: hogy e manicheus befolyás eredményeképpen "a harcias nomádok bekapcsolódtak az egyetemes műveltség világvallások által közvetített csatornáiba".

Félreérthetetlenül a marticheus vallást nevezi így "világvallásnak". Semmi történelmi adatunk nincs arra, hogy az uigurok nomádok lettek volna, hiszen minden történelmi kútfő magasra ívelt műveltségükről tudósít. A manicheus befolyás pedig oda utasít minket, ahol ez a vallás keletkezett és térítő útjára elindult. Ez a terület pedig a régi Pártos Birodalomból átformált Sasanida-Perzsia, ahol MANI-t kivégezték. (Mani a pártus Arsacida királyi házból származott.) Történészeink tartózkodtak attól, hogy meghatározzák azt a területet, ahonnan az uigurok Közép-Ázsiába kerültek, ahol 750-ben alapították birodalmukat.

Pedig e megállapítás és az uigurok eredetének kikutatása nélkül eredményre jutni lehetetlen. Ugyanis népek kialakulásához időre van szükség. Az idő pedig mindig kultúrát fejleszt ki, s ha a kultúrtermékeket megtaláljuk, az eredetet a módszeres kutatás meg tudja határozni. Neves hazai turkológus tanárunk által adott történelmi leírás "türk"-őket említ, akiket állítólag az uigurok legyőztek volna, de nem mondja meg, hogy miféle türköket, hiszen ez csak egy általános népmeghatározó szó - "türk". A magyarokat is így nevezi - ami sok tévedésre ad okot.

Bíborbanszületett Konstantin írása.

Az eredetkutatásban semmiféle fontossággal nem bír az, hogy az a nép, amelynek ősiségét keressük, ma milyen vallást követ, mert nem a MAI vallásuk, hanem máig megmaradt hagyományaik, népi hagyományaik vannak kapcsolatban a múltjukkal is és eredet forrásukkal is.

A manicheus vallás is hagyományaikban van, és ha mai életükben találhatók oly tárgyi emlékek, melyek irányítóként szolgálnak, régi hiedelemviláguk is az eredetük felé vezet.

Róna-Tas turkológusunknak azonban - úgy látszik - a fenti felfogásunkkal nem azonos a kutatási módszere, mert - szinte diktatórikusan - lehetetlennek véleményezi az uigur-magyar rokonsági kutatásokat, mint írja megnevezett cikke befejezéseképpen így: "A mai szincsiangi ujguroknak az egykori, nagy kultúrájú ujgurokhoz alig van közük, hiszen egy másik török nyelvet beszélnek. A régi ujgurok buddhisták voltak, a maiak pedig mohamedánok.

Ez a közvetlen, genetikus népi rokonságot kizárja. De a tudomány feladata a történelemfeltárása, és nem álomképek kergetése. Az ujgur történelem, kultúra és nyelv kutatásában olyan tudós elődök nyomát követhetjük, mint Vámbéry Ármin, Lóczy Lajos, Stein Aurél, Németh Gyula és Ligeti Lajos. Ezekre az ismeretekre és munkájuk folytatására szükségünk van, nemcsak azért, mert az egyetemes emberi történelem egyik egyedülálló fejezete, hanem azért ís, mert annak a középkori török világnak fontos része, amelynek nyugati fele a magyarság történeti környezetét adta a honfoglalás előtti századokban."

E sorok írója őszintén bevallja, hogy sok töprengés ellenére sem sikerült megértenie Róna-Tas egyetemi tanár utolsó mondatát. Nem tudja megérteni azt, hogy "miként adhatta a magyarság történeti környezetét a honfoglalás előtti századokban a középkori török világ...?")

De talán inkább tárgyaljuk a pozitívumokat és állapítsuk meg azt, hogy STEIN Aurél hagyatékát a MTA még a mai napig sem értékelte kt. A többi - fent említett kutató - pedig nem jutott el az uigurokig.

Viszont azt, aki napjainkban felkereste az uigurokat - dr. KISZELY Istvánt - a cikkíró nem említi meg, és így "3" expedíciójának eredményeit valószínűleg nem is ismeri. Pedig dr. Kiszely kutatási eredményei megszüntették volna a hézagos és főleg az autoritás erejére támaszkodó történelemszemléletének hiányosságait. Dr. Kiszely hírlapilag is és számos előadás keretében beszámolt mind a három uiguriai útjáról, melyek között a két utolsó, már mint előkészített expedíció, igen eredményes volt. Nemcsak igen gazdag leletanyaggal tért vissza neves antropológusunk, hanem a magyar televízió videofilmet is készített második útjáról, amit a budapesti T'V többször is sugárzott. A filmen láthattuk- a néprajzosoknak valóban "csemegének" számító - népi hímzéseket, melyek csodálatos azonosságot mutattak a matyó, buzsáki és egyéb hazai motívumegyüttesekkel. A népszokások sok egyezése is látható volt, s mintha egy magyar falu valamelyik házának "első" szobájában lett volna az az uigur ágy, mely a mennyezetig érően volt párnákkal megrakva. Láttuk - a László Gyula által - "indás"-nak nevezett díszítő elemeket, melyek az uigur művészetben éppen olyanok voltak, mint az "első honfoglalás" avarjainak tulajdonában észleltünk eddig. Azonosságok sokaságát mutatta a gondosan készített videofilm, és valóban csodálkoznunk kellett akkor, amidőn a szamaras kocsit hajtó uigur gyerek úgy nógatta a szamarát, hogy: "GYÍ, GYÍ".

Amikor aztán dr. Kiszely társa- dr. Ceybert Gyula -bemutatta az ujgur főzéstudomány (kulinária) magyarral való azonosságait, a paradicsom, paprika, fokhagyma, hagyma, sárgarépa stb. azonos felhasználását és feldolgozását, a pörköltkészítések titkainak azonosságait azoknál a szincsiangi uiguroknál, akiknek embertani képlete teljesen azonos a mai magyar népével-valóban édestestvéreknek éreztük ezt a kedves népet, melyet a sors oly messze sodort az ázsiai végtelenségbe. Mikor pedig a ma is használt szimbólumaik között láttuk a "turulos kést", és megtudtuk azt, hogy az uiguroknál is megtalálhatók - az eddig szkítának ismert- párduc-, ló- és szarvas ábrázolások, valóban a csodálkozás némította el gondolatainkat. Ma pedig azon kell csodálkoznunk, hogy egy turkológus egyetemi tanár azt mondja, hogy ennek a népnek alig van köze a nagy kultúrájú uigurokhoz, mert ezek ma mohamedánok, a régiek meg buddhisták voltak. A nagy kultúrájú uigurokról viszont azt írja bevezető mondataiban Róna-Tas, hogy a "manicheus világvallás" útján kapcsolódtak be az egyetemes műveltségbe. Valószínűleg ez abban az időben volt, amikor még a történelmi csapások miatt nem kellett szétválniuk.

Akárhogyan is forgatjuk a dolgokat az érthetetlenség érdekében, mégiscsak oda kell jutnunk, hogy abban az időben, amikor a nagy kultúrájú UIGUR Birodalom létezett, a domináló vallásuk a manicheus hit volt.

További nyomozásunkhoz tehát két dolog tisztázására van szükség: a) a mani vallásának ismeretére - beleértve e hiedelem jelképeit is, és b) megvizsgálni a mai uigur maradványokat abból a szempontból, hogy hol lelhetjük fel a manicheus hit hagyományának maradványait.

MANI VALLÁSÁRÓL sajnos keveset tudunk. Talán éppen azért, mert ez is beletartozik annak az 500 évig uralkodó Pártos Birodalomnak a történetébe, amit az indo-európai és sémi történészek egyszerűen nem vesznek tudomásul. Hiába voltak a pártosok Róma legyőzői - a hálás utókor ezt sohasem tudja nekik megbocsátani, és így lassan elvesznek a régmúlt ködébe. Pedig a keresztény vallástörténet szempontjából is igen érdekes eredményeket hoz a kutatás, hiszen a názáreti Jézus minden tanítványa-vagyis az apostolok- itt működtek, és tanításaik nyomán Mani születésének évére - Kr, u. 215-re - a sumír mágus vallás Jézussal megújhodott hitének már 360 temploma van a Pártus Birodalomban. Eusebius legalábbis ennyinek lerombolásáról tudósít abból az időből, amikor a perzsa-sasanidák vették át az uralmat.

Jézus születésekor éli fénykorát a Pártos Birodalom. Itt a művelt Arsacida királyok teljes vallásszabadságot adtak a népnek. Ennek következtében a birodalomban négy különféle vallás létezését és gyakorlását észlelhetjük. Ezek között legerősebb a régi mágusvallásból lett Jézushit, mint megújított Mágusvallás. Az ószövetségi tudósításokból tudjuk, hogy ennek a vallásnak a "magaslatokon" épültek a templomai, ahol Bál (a Napisten) és Asthoret-Astarte (a Szűzanya) tiszteletében imádkoztak. A héber írások "a korrupció helyének" nevezik ezeket a templomokat, és ezek közé be van sorolva az Olajfák hegyén lévő templom is, ahová Jézus "szokása szerint" járt mindig imádkozni. Így írják az evangéliumok. Jézus Igéjével aztán BÁL imádata többé nem létezik, mert a "Világ Világossága" megjelent az emberek között, és beteljesedett a régi sumír prófécia. Ez a legerősebb vallása a Pártos Birodalomnak. Szervezetében a mágus papság tovább is a régi hagyományok önzője és a tudomány fejlesztője, tanítója és megtartója.

Mellette találjuk a Zoroaster vallását, a buddhizmust és a zsidó vallás szabad gyakorlatát is.

Mani - aki mint már említettem, az Arsák királyi ház leszármazottja - akkor lesz a mágus-főpapja a már több mint 200 éves gyakorlatra visszanéző, Jézussal tökéletesedett ősvallásnak, amikor a hatalmat átveszik a sasanida-perzsák. Ezek természetesen a saját zoroasztrianizmusukat fejlesztik, és megindulnak a vallási nézeteltérések, amik egyre súlyosabb kimenetelűek lesznek.

Igen érdekesen iktatja be néhai neves történészünk- FEHÉR M. Jenő - a manicheus vallás terjedését az avarok történetébe. Itt adom Fehér tanulmányának részletét azzal a hozzáadással, hogy azokról az avarokról beszél, akik Kr. u. 570-ben már a Kárpát-medence birtokosai, és II. Justinian bizánci császár 80.000 arany évi adót fizet nekik, amit utódja - Tlberius (578- 582) - is megújított .

Kivonat Fehér M. Jenő: "Korai avar kagánok" c. munkájának 76, és következő oldalairól: "A manicheizmus vallás kapcsolata történelmileg igazolható az avarság törzseivel. Maga MANI, aki kb. 10 évig zavartalanul terjesztette új tanait, sőt elérte a legnagyobb vélt célját: hitrendszerének, egyházi szervezetének államvallássá avatását is, I. SAPOR uralkodásának első évtizedében. A perzsák azonban föléje kerekedtek, és MANI maga is menekülni kényszerült. Így jutott el Turkesztánba, majd az Orchon-vidéki avarokhoz és a Tarimvölgyi törzsekhez, ahol nagyszabású kultúrtevékenységbe kezdett és maradandó sikereket alkotott. A papjai által gyakorolt ősszíriai, sogdfai írásból fejlődött ki a KÜL-TEGIN síremlékén felfedezett keleti rovásírás, a mai székely-magyar rovásírás elődje. MANI kb. 250-270-ig tartózkodott a török-avar népek körében, de utazásokat tett Tibet és Kína területein is, mindenütt tanítva. Legnagyobb fegyvere az újonnan felfedezett írás volt. Könyveit, levéltöredékeit és rendeleteit STEIN AURÉL. Le Cog és GRÜNWEDEL fedezték fel a láma-kolostorok romjaiban, valamint a Lop i Nor sivatag 28 újabban feltárt város romjai között.

De nemcsak a III. században állt a manicheizmus kapcsolatban az avarsággal, az "Uar" és "Chunni" törzsekkel, hanem a már erősen kifejlett sogdiani és baktriai kultúra közvetítőiként a 275-ben vértanúhalált halt MANI kívánsága szerint sémi ellenzékként, a judeokrisztinaizmust elvetve még a 6. század elején is sűrűn jártak Korasárig és az avarok nyugati birodalmáig a misszionáriusai.

THEOPYLACHT egyik helyén megemlíti, hogy az avar törzsek több tagja Perzsia északkeleti határán tanyázik (369., 257). Ugyancsak ilyen földrajzi megjelölést nyújt TABARi ("S. 32., 99. o.), aki adatai nyomán az Oxus folyó túlsó oldalára helyezi a Keleti Avar Birodalom magvát. Ugyanezt a földrajzi megjelölést adja W. B. HENNING is az általa kiadott manicheusi irattöredék után (SB-AV. 301-306). Ugyancsak megegyeznek az előbbiekkel földrajzi alapon SCHREDER "Iranica" c. tanulmányai is, amelyek mindegyike - hogy a jelzett vidék az "Abarsahr, "avarok országa" elnevezéssel azonos - közösen és külön megegyezik.

A földrajzi térbe helyezés azonban egy gyors mozgású, és ellenfeleitől, a törököktől, oly sokat üldözött és támadott avar nép állandó lakóhelyéről meglehetősen bizonytalan maradna, ha véletlenül reánk nem marad MARI AMU manicheusi hittérítő naplója úti élményeiről, amely az egyik legfontosabb írott forrás az avar-manicheusi kulturális és politikai kapcsolatokról.

MARI AMU és társa az 510-es évek végén került vándorútján Korasán határához, amelyet szerintük egy nagy folyó választott el "Abarsar", vagyis az avar kagán országától. Ezt a "nagy Folyót kétségtelenül az Oxusnak kell tekintenünk, amire sogdiai eredetű pénzérmék feliratai a legjobb bizonyítékok. BELENISHI A. M. tanulmány közöl erről képeket ("S. 50.). Ugyanez a szerző azonosítja az említett arany- és ezüstérmeken szereplő "BAGARD" nevet a turkesztáni manicheus írástöredékekben szereplő "BAG-ARD" istennő nevével. S most visszatérve MARI AMU útleíráshoz, amely nagy részletességgel írja le az avarokhoz vezető útját, szintén szerepel ez a név. De idézzük a teljes idevonatkozó szöveget: "mikor a Kusán határőrséghez értünk, a chorazáni határőr szellem megjelent a folyónál egy leányka alakjában. Ezt a határőrző szellemet Bag Ard-rak nevezték.... (Henning, "S. 48. 305. 4 sor.) SCHERDER ugyanezen szöveg alapján a Kusán-érmeken gyakorta szereplő "ARDBAKS" felírást és egy fiatal leány képét azonosnak tekinti a MARI AMU-féle elbeszélés alakjával, aki szerinte az Oxus istennője. Ugyanezt a véleményt formálta meg TOLSTOV a "Drevni Khorezm. c. tanulmányában (49. 198-200). Legtökéletesebben összegezte az erre vonatkozó eredményeket BELENISHI (54 S.) "Bag-Ard as the guardian of the Manechaean missionary MARI AMU at the Kusan border. This spinit (vauk) appeared in the guise of a young women "kauicag" tentatively identified as the Avestan 'Asi'. (BELENISHI, Central Asia, Amarceologia Mundi series Cleveland-NewYork 1968.)

Itt már lényegesebbet tágul az ismeretünk, főként azzal, hogy az orosz régész a Kusán határát is belevonja a folyam védőszellemének tevékenységébe, és megadja a szokásos BAGARD mellett a fiatal leány népies nevét is "kauicag" formában, amely kétségtelenül azonos a lenge, fehér tollú, gyönyörű folyami madár, a magyar "kócsag" nevével... Bár BENKŐ Történelmi Etimológiai Szótára tagadja a jelzett szó török eredetét, nem ismerjük el felületes és tudománytalan megállapítását, hogy "ismeretlen eredetű", már csak azért sem, mert a BAG-ARD kócsag a manicheista leírások szerint, és még inkább HENNING és BELENISKI okfejtései szerint ez a lenge víziszellem négykarú volt és a karjai (szárnyai) végén fehér fátyolt lengetett.

Mindezekhez még meg kell említenünk a BAG-ARD vízi istennő, folyami szellem, sellő mítoszát a magyar folyóneveknél, ahogy erre már IPOLYI ARNOLD Magyar Mythologiája felhívta a figyelmet. Szerinte a Vág, a Béga, a Vas megyei Bagárd patak és bizonyára sok más hasonnevű társa ennek az ősi vízi istennőnek.

MARI AMU manicheus hittérítő útleírásának részleteit ehelyütt nem szándékozunk tárgyalni, hanem csak a vidéket, tehát azt, amelyet Ő OXUS-on túli vidéknek, Abarsahr -nak nevez, amely az avarok nevét viseli. Az 'avar' megjelölés valószínűleg a népnévvel azonos, amelyről a görög források "Abaroi" formában emlékeznek meg, akiknek egyik szereplőjéről HERODOTOS, a történetírás atyja is megemlékezik 'ABAR' néven, mint aki egy nyílra kapaszkodva röpülte körül a világot. Ez az eredetileg iráni nomád népnek tekintett népnév maradt aztán továbbra is az avarok megjelölése. Az "abar" név többnyire a Sogdiánától északra és északkeletre lakozó török törzsekre vonatkozik. Ez az orchon feliratokon on-oq szerepel. Azt mondja róluk, hogy az országtól délre fekvő vidékre alkalmazható. Nagyon jelentős e tekintetben a híres ANNA v. GABAIN (51. ATG. 249) tanulmánya. Az "on-oq" a tíz törzs. amely az avarokra vonatkoztatható...! A szerző szerint a vidéken szereplő törzsek közül még a 6. század vége felé is itt találhatók. A mellékelt égtáji irány KÜL TEGIN feliratáról tisztán mutatja ezt.

Prof. Badiny Jós Ferenc: Igaz történelmünk a Honfoglalásig 4. rész

Egy egészen véletlen körülmény nagyban elősegíti az avarság őshazájának földrajzi térbe helyezését. A nagy Keleti Türk Birodalom legutolsó és legnagyobb kagánjainak sírkövei. 2 és fél méter magas terméskövek, felsorolják ISTAMI, KÜL TEGIN és BILGE kagánok hősi tetteit és egyben megnevezik a temetésre érkezik nevét is, megjelölve az irányt, amelyről érkeztek. A feliratok zöme ótörök és a székely-magyar rovással erősen rokon rovásírás. Eredetük ugyan már két századdal későbbi, mint az európai avarok elvándorlása, de mint a jelek mutatják, maradtak még részek Turkesztánban és Azerbeidzsánban is.

Igen messzire vitt minket hagyományaink színes világában a fehér kócsag, de láthatjuk a pártos birodalmi és így a sumír mezopotámiai hagyományok hozzánk való érkezésének egyik útját. Ismertetésünket ki kell egészíteni azzal a hozzáadással, hogy a kócsaggal jelképezett leány-istennő csak egyik tagja a magyar ősvallás szűzanya tiszteletében található hétféle anyaistennő képzeletnek. Annak, amit dr. Bobula Ida oly nagyszerűen leír "Ősvallásunk Istenasszonya" c. munkájában. A Pártos Birodalomban is és a manicheus vallásban is a Szűzanya neve: ANAHITA, aki szeplőtelen és éppenúgy hét leánya van, mint a sumír INANA-nak.

Zaratustra vallásában nincs anyaistennő-tisztelet. A jó Isten (Ahura-Mazda) mellett ott az Ármány (Ariman) - mint a rossz örök képviselője. Mindkét vallás - ez is és a manicheus is alaptételének ismeri el a "tűztiszteletet" - vagyis a szent tűz állandó életben tartását.

A "szent tűz" misztériuma emelte az Isteni Fényhez a hívőket, és a mai materialista gondolkodásnak szinte elképzelhetetlen az a hatalmas és népeken uralkodó erő, amelyet ez a hiedelem kitermelt. Gondoljunk csak arra, hogy HERAKLIOS bizánci császár (610-641) valláspolitikai hadjárata, mellyel az ún. "tűzimádókat" irtotta, szent helyeiket feldúlatta - tulajdonképpen Bizánc pusztulásához vezetett. Heraklios idejében Bizánc ellenfelei között két birodalmat találunk, ahol a tűztiszteletű államvallás gyakorlata volt. E két birodalom: a perzsáké és a Kárpát-medencei avaroké volt. Amikor Heraklios császár a bizánciaknak kötelezővé tette, hogy beleköpdössenek a "szent tűzbe", és ezt maga is megtette - megszületett a perzsa-avar szövetség Heraklios megbüntetésére és e két birodalomnak hadai Kr. u. 627-ben körülzárják a várost. Az avarok ostroma térdre kényszeríti Bizáncot és az avar kagán a perzsa hadak fővezérére bízza a kegyelmet kérő bizánci követséggel való tárgyalásokat.

A manicheus vallás terjedési útjának fürkészése márts igen érdekes adatokat mutatott nekünk. De Fehér M. Jenő azon közlése, hogy: "a manicheus papok által gyakorolt ószíriai és Bogdiai írásból fejlődött ki a Kül-Tegin síremlékén felfedezett keleti rovásírás, a mai székely-magyar rovásírás elődje" talán most megkövetelné azt, hogy a Róna-Tas által említett uigur rovásírást összehasonlítsuk a napjainkban felfedezett szarvasi tűtartó avar rovásírásával. Hiszen most nem pár betű, hanem egészen hosszú szöveg áll rendelkezésünkre. Mindenesetre az összehasonlítás érdekes eredményre vezethet. Ugyanis ha azonos az írás - a szarvasi írás - azzal, amit a manicheus papok hagyatékaként és találmányaként az uiguroknál leltünk, ez annyit is jelent, hogy előbbi életük során, mielőtt mohamedánok lettek volna, ők is a manicheus vallást követték. Ugyanakkor azonban az avarokra vetített uigur hatás nyomaként azt is nyugodtan megállapíthatjuk, hogy az azonos rovásírást használó avarok is manicheusok voltak.

Így a 2. pont alatt kért kutatásunkhoz talán csak annyit kell még hozzáfűznünk, hogy ezek után teljesen érthető az is, hogy a nagyszentmiklósi aranykincs edényeinek rovásjelei miért hasonlítanak oly határozottsággal az ORKHON-i feliratok rovásbetűihez.

A hazai történészek tagadják a hun-avar- magyar azonosságot. Ily adatok, melyeket a fentiekben ismertettünk, azonban mintha megerősítenék azt a helyzetet, amit PTOLOMAIOS görög térképe feltüntet, ahol az avarok őshazája Közép-Ázsiában van. Ha ez így lenne, úgy a szintén Közép-Ázsiából keletre induló uigurok és a Kárpát-medencei avarok közötti rokonság érthető. Tehát az erre vonatkozó tárgyi bizonyítékok és hagyományegyezések, hiedelemvilági azonosságok hiteles történelmi módszerekkel igazolhatók.

Sajnos dr. Kiszely a szincsiangi uiguroknál végzett 2. expedíciójáról - azok hiedelemvilágára vonatkozólag- nem tudott oly különleges leleteket hozni, melyek azok ősi hagyományukba gyökereznének. Az Izlám kegyetlensége mindent kiirtott. Még igen nagy szerencse, hogy némi rovásírásos hagyaték említődik, és - mint Róna-Tas közli - "a mongolok is átvették fölük ezt az írást, amit még ma is használnak".

Az uigur kutatásokban azonban minden kutató az ún. "sárga uigurok" hagyatékát véli gazdagnak. Azzal indokolják ezt, hogy ők nem kerültek az izlám térítésének hatókörébe és megtartották régi hiedelemvilágukat.

Pontosan ezzel az indokolással indult el dr. Kiszely a 3. expedíciójára-ezúttal a sárga-uigurokhoz, vagy ahogyan ma nevezik őket: a jogarokhoz.

Dr. Kiszely célja ezúttal - az antropológiai vizsgálatok lefolytatásán kívül - a hiedelemvilág felkutatása volt.

E sorok írója különös szerencsének tartja, hogy az expedícióban szerzett leletanyag csaknem összes fényképének birtokosa lehet dr. Kiszely nagylelkűsége folytán, és így részt vehet azoknak - a hiedelemvilágra vonatkozó - kiértékelésében. Úgy értesültünk, hogy dr. Kiszely, indulása előtt, megbeszéléseket végzett a néprajzos és a hiedelemvilágok ismeretében jártas kollégáival abból a célból, hogy tájékozódást nyerjen a kutatásokban alkalmazott módszerekről, valamint arról is, hogy - a valószínűség szerint-mit is várhat a helyszíni adottságoktól...?

Tájékoztatása teljesen az északi, primitív finnugor népek hiedelemvilágának ismertetésén alapult, mely szerint a - ma esetleg már a buddhista vallást követő - sárga uiguroknál és azok hiedelemvilágában a sámánizmus megléte volt valószínűsítve. Nagyon meglepődött azonban dr. Kiszely akkor, amikor Kínába érve, a sárga-uiguroknál sem sámánizmust, sem sámánokat nem talált. Népi elbeszélés szerint- a régebbi időkben- akadtak néhány helyen ilyen "gyógyítók" és jövendőmondók", de a nép sohasem hívta őket "sámánoknak". Nevük uigur nyelven KÁM volt. Tehát sámánokról, révületben tántorgókról, sámándobokról vagy sámánfáról az expedíció semmiféle adatot szerezni és így hozni nem tudott.

Dr. Kiszely a "MAGYAR NEMZET" hasábjain beszámolt expedíciójáról, és azt mondja, hogy egész Juguriában egyetlen egy Kám (táltos) él még, egy 65 éves ember. Idős emberekkel folytatott beszélgetés alapján ír egy "sámánhitről", mely leírás teljesen azonos azzal a tananyaggal, amit az egyetemek Orientalista Iskolái tanítanak a "tibeti-mongol" sámánizmusról. Ezeknek összevetése a magyar táltos leírásokkal-meddő dolog. Ugyanis mindaz, amit Diószegi Vilmos írt - nem a magyarokra, hanem a finnugor népekre vonatkozik. A magyaroknak sohasem voltak sámánjai - hanem csak mágusai-, és - mint látni fogjuk- e két fogalom közt óriási különbség van.

Meg kell azonban állnunk itt- ennél az elnevezésnél-. ahogy a sárga uigurok a "gyógyító, jövendőmondó, tudóst" KÁM-nak nevezték. Ugyanis ez a szó beletartozik az ősi, sumír mágus vallás szótárába. Magyarázatképpen közlöm dr. Kiszelyhez intézett információm erre vonatkozó részletét: "A mágus vallás iszonyú erős szervezettséggel egyesíti a sumeriai népet és az északról telepedett eftalitákat, s így tudósíthat aztán jó későn Eusebius arról, hogy a Pártos Birodalmat megdöntő sasanida-perzsa uralom 360 templomukat rombolta le, kegyetlenül üldözve e vallás követőit. Az ARSAK vérű MAHI áll élére a vallásnak is, és a tudomány átmentésének is legfőbb őre, de amikor kivégzik őt a perzsák, megindul a tudás átmentése - tehát a mágus-papság kivándorlása. Éppen a mágus szó megmaradása a nyugat felé vándorlóknál szolgál bizonyítékul arra, hogy a Kárpát-medencében már az avar korban megtalálható máguspapok tulajdonképpen az ősi sumír tudást hozták magukkal a Pártos Birodalomból, ahová Mezopotámia 500 évig beletartozott. De ugyanezt bizonyítják a Te kutatásaid, mellyel megtaláltad azt, hogy a sárga uiguroknál a tudós-pap neve: KÁM. Ezzel igazoljuk, hogy ezeknek hajdani elődei is ugyanonnét jöttek, mint a Kárpát-medenceiek, csakhogy ők mint uigurok- keletre vándoroltak. KÁM a neve a sumír nyelvben a gyógyító orvos általi gyógyítási rendelkezésnek is és a szükséges és kívánt gyógymódnak. Ez az értelmezés a legősibb ékjelének magyarázatából született (L. 406.), ahol is a sumír hitvilág két tökéletessége (AN-SAR és KI-SAR.. az égi és a földi tökéletesség) mellett a KÁM - mint MÁS-SAR, vagyis -más tökéletesség - magát a tudást jelentette.

Tehát hazánkban az ősi hitvilágunk mágus-papjai azonosak az Általad megtalált uigur KÁM-okkal, és ezek nem sámánok. Lehet, hogy az elmúlt 1000 év alatt már elfelejtették ősi hitüket is és tudásuk beszűkült a náluknál primitívebb népek hiedelméből származó démonizmus varázslatokat óhajtó ceremóniáival, és ezt az az állapot is elősegítette, miszerint az okos mágus-papoknak vagy KÁM-oknak- a tudást nem ismerő népnél - valahogyan meg kellett magyarázni gyógyítási képességüket, és ehhez a legegyszerűbb az volt, ha a betegségek okozójául a démonokat nevezték meg. A gyógyítást végző tudós (mágus) és a varázslatot űzni akaró sámán között aztán óriási különbséget az okozott, hogy a révületes sámán az emberi testbe vélte beköltözöttnek a betegség démonjait és azokat akarta megölni. E célból sokszor bele is szúrt a betegbe, és így pacienseiket sokszor megölték a meggyógyítás helyett. A mágus tudós is a betegség okozójának a betegség démonját mondta, de hozzátette, hogy a démon apró és emberi szemmel nem látható állatkáit teszi be az embert testbe, és ezeket kell onnan az orvossággal kiűzni, a démont pedig varázsszavakkal a házból eltávolítani. A varázsszavak hallatára a betegek megnyugodtak, és türelemmel, bizalommal adták át magukat a mágusok gyógyításának. Az ősi hiedelemvilágunk mágus-papjai tehát - már Mezopotámiában - ismerték a bacilust mint fogalmat. Persze ezek a dolgok csak a sumír ékiratoknak a megfejtésével kerültek napvilágra, és a Habsburg uralommal nyakunkra ültetett finnugoristák örömmel kaptak a finn Krohn Gyula: "A finnugor népek pogány istentisztelete" c. könyve után, hogy 1908-ban Bán Aladár fordításában - a MTA kiadja, és annak ellenére, hogy Krohn egy szóval sem említi könyvében a magyarokat, egész egyszerűen azt írják, hogy a pogány magyarok hiedelemvilága is éppen olyan volt, mint a primitív peremnépek sámánizmusnak nevezett kuruzslása. Ha a NYELV onnan jött - akkor a hiedelemvilág is azonos. Innen ered a népünknél feltalált sámánizmus akkor is, ha a nyugati krónikák és az egyház is mágusokat ismertetnek a hun-avar-magyar hiedelemvilágban, és sohasem
sámánokat.

A mágus vallásnak alapja tehát nemcsak hitbeli. Nemcsak az Isten ismérve, hanem beletartozik a tudás és a másikról való gondoskodás - tehát a gyógyítás. A gyógyfüvek is a természeti erők hordozói, továbbítói csakúgy, mint a csillagsugárzás is. A hiedelemben lévő Istenanya-kultuszt ma sokan matriarchátusnak nevezik, bár ez nem volt soha női uralom vagyis ellenkezője a sémi-babilóniai patriarchátusnak. Az Istenanya tisztelet a nő, feleség és az édesanya különleges megbecsülését biztosítja és megszenteli a női hivatás teendőit az Istenanya hét lányának tiszteletében és a rájuk bízott kötelességek elvégzésének teljesítésében. (Lásd: dr. Bobula: Az ősvallás Istenasszonya.) A Te uigur KÁM fiaid már megkapták a nőt megvető régi buddhizmus befolyását, és nem érte el őket a ZEN reformációja, hanem csak az általában sámánizmusnak nevezett kuruzslásra korcsosult a régi KÁM-ok tudása. A KEMBÖS ékszer azonban visszavetíti önmagát a régi és elfelejtett hagyományokba, és ez a fontos az őstörténet szempontjából, nem a mai - már degenerált - állapot.

Mert minden nép a mágusok tudásából merített. Onnan ered az Izlam algebrája is, amit csak Khorezmben tudtak megkaparintani Muhhamad hívei."

A KEMBÖS ÉKSZER

Az előbb említett "Kembös Ékszer" külön fejezetet érdemel, mert dr. Kiszely expedíciójának ezzel egy - a sárga uiguroknál általánosan elterjedt és ma is gyakorlatban lévő - oly népszokást sikerült felderíteni, mely a legrégibb néphagyományba és az ősi mágus hiedelemben gyökerezik.

Dr. Kiszely a következőképpen írja le ezt az ékszert: "Ez az ékszer, amit a Csilien-hegységben és Minghuában élő jogarok hordanak, az asszonyok nyakában van. Ez a példány, amelyről a közeli képeket küldtem, éppen egy muzeális darab, legalább 300-400 éves, de lehet több is, mert igen kopottak rajta a gyűrűk. Úgy hordják a lányok (menyasszony kortól kezdve) a nyakukban, mint egy római katolikus pap a stólát, egy kicsit beakasztva az alját az övükbe. Legfelül a nyakuk körül van vagy 50-50 régi gyűrű, ez alatt egy szögletes, majd kerek ékszer - olyasmi, mint a honfoglaló magyarok mellkorongja -, aztán néhány ezüstveret ezekkel az indákkal, aztán megint egy szögletes és egy kerek ékszer, majd újra ezüstveret, és a végén egy piros bojt."

Itt - a Kembös ékszer tárgyalásánál - adok kifejezést annak a meggyőződésemnek, mely szerint úgy vélem, hogy Mani kivégzése után, az üldözött és észak felé menekülő manicheusok nevezték magukat "ui-gur" néven. Ugyanis ettől az időtől kezdve jelennek meg az uigurok vagy jogarok Belső-Ázsiában és Kína belsejében. Azért nyúlok a "kembös" szó értelmezésénél a sumír nyelvhez, mert 500 éven keresztül Mezopotámia a Pártos Birodalomba tartozott, és a pártos uralkodók ápolták a sok ezer éves - ma sumírnak nevezett - hagyományaikat.

Így a mai jogur KEMBÖS szót a sumír RIM-BU-US - ötezer év előtti -elnevezésben látom, ami nyugodtan kiejthető KEMBÖS-nek, mert a sumír BU (4) (L. 51 l.) szóban az "U" magánhangzót a mai tudósok jelölik a "negyedik" u-nak. Ez a jelzés feltételezi egy másik magánhangzó itteni létezését, és ez feltétlenül az "Ő". Ugyanis e szó jelentése forrás, BŐ vizű forrás, tehát mindenképpen "BÖ". Ennek a jelnek Istenre vonatkoztatott változata azonban az "ősvizet" jelenti. A sumír Teremtés Történetben az "ősanya" - MAMMU - is ezzel az ékjellel van írva. A "BÖ" ékjele tehát elvisz minket az Istenanya-tisztelethez, melyet megtalálunk a Pártos Birodalomban, a manicheus vallásban is, ahol a vallás Istenasszonya: ANAHITA. Szent állata a fehér kócsag.

Nézzük most, hogy mit jelent a KIM vagy KEM...7 (L. 440) Jelentése; rítus, azaz "szertartás". A KIM-BŐS vagy KEMBŐS sumír nyelven tehát az "Istenanyához vezető beavatást (szertartást)" jelenti azzal a mitologikus tartalommal, hogy "a beavatottat ágyékénak forrásából nemzedékei származnak".

Így jutunk el a jugar KEMBŐS ékszerrel a mi TURUL MONDÁNK-beli Emese álmához, akinek BŐS forrásából fakadt nemzetünk. Aki a KEMBŐS-t viseli, az már "beavatott" az Anyaistennő munkájának, vagyis az életet adásnak a folytatásában.

Ezt a hivatástudatot jellemzi az ékszer viseleti módja is. A felsőtesten, tehát az asszony öve fölött CSAK gyűrűk vannak, míg az öv alatt- az alsótesten - a "forrás" környéke ékszerekkel van körülrakva. Az anyai hivatás felmagasztalása ez, amit talán a mai anyagias, korrupt és erkölcstelen világban kevesen értenek meg. De csodálatosnak mondható ez az őstörténeti adat. Csodálatos az, hogy az i. sz. 4., de talán már a 3. évszázadtól kezdve, a régi Pártos Birodalom most már sasanida-perzsa területté vált vidékéről észak felé menekülő manicheusok magukkal vitték vallásuk Istenasszonyának tiszteletét és vallásos hiedelmükben megtartották. És megtartották azok is, akik Kelet felé és azok is, akik Nyugat felé indultak. Amikor a Kelet felé tartókat említem - ezekre a sárga-jugarokra (ui-gurokra) gondolok, és a Nyugat felé tartókban a Kárpát-medencébe már 560 körül beérkezett véreinkre fut vissza az emlékezésem, akik magukkal hozták Boldogasszonyunkat mind a hét lányával.. Tudom, hogy elődeink népi ötvözete többrétegű, de egyik - és jelentős - összetevőjét a Pártos Birodalomból jött hun-avarnak nevezett nép képezi, hiszen azért nevezik a nyugati krónikák a Kárpát-medencei megtelepülteket legtöbbször pártosoknak.

Ezek a "pártosok" pedig minden valószínűség szerint a manicheus vallás követői voltak. Miután templomaikat lerombolták, az üldözésük alatt és a hosszú vándorúton - amíg a Kárpát-medencébe értek- a szabadban tartották istentiszteleteiket. Tehát a "szent berkek és szent ligetek szent fái" között érezték magukat Isten közelében. Ezt a szokást pedig éppen így találjuk meg a magyarok ősvallásában is. Csodálatosan nagy hit és buzgóság kell ahhoz, hogy a természet világában közeledjünk Istenhez, hiszen valóban Isten templomában vagyunk így. Ennek boltozata pedig maga az ég, ahol Istent keressük.

A most megtalált anyagi kultúra leletei is bizonyítják az uiguroknál is és hazánk hajdani népelődeinknél is az Istenanya tiszteletét. Itt pedig azokra az egyszerű, közismert és minden népi hímzésen, kézimunkán megtalálható gyönyörű "tulipánokra" gondolok, melyek a mai napig megmaradtak. Ezek nem egyszerű díszítések, hanem magának az Istenanyának sok ezer éves jelképeként őrizte meg a néphagyomány az uiguroknál is és a mi népünknél is. Dr. Bobula Ida kutatta ki és írta le ezt a régi szimbolizmust a következőképpen: "Az égi Istenek összevont jelvénye: függőlegesen egymás fölé helyezett rozetták, a félhold és tulipán, számos példányban került elő a nagy szittya népnek, a párthusoknak Hatra nevű városából... A tulipán forma az Élet Nagyasszonyának címere, a szív alak Dar-Mahnak, a Csodafiú-szarvasnak emblémája." (A rumin-magyar rokonság c. könyvének 72. oldaláról idézve.)

Vizsgáljuk meg tehát azt, hogy mi mutatnak

A KEMBŐS ÉKSZEREI A SZIMBOLIZMUS TÜSKÉBEN

Ha megnézzük az 1. sz. képet, láthatjuk, hogy a kembős miképpen van a nyakba akasztva. A gyűrők alatti első ezüstlemez, mely a rituális hordásnál az öv fölé kerül, egy kiterített tulipán szimbólumát mutatja. (2. kép). Ez után következnek a kembősön a négyszögletes és kerek ékszerek úgy, miképpen azt dr. Kiszely ismertetésében közli,

A kerek ékszerek: mind rozetták. Igen régi, sok ezer éves hagyományt tükröznek. Vizsgálódásunknál most nem az a fontos, hogy a szimbólum tartalmi jelentésének tudata megtalálható-e ma a tulajdonosánál, hanem a szimbólumok megőrzésén van a hangsúly. Ezeknek megléte ugyanis bizonyítja egyrészt a hagyomány mezopotámiai eredetét, másrészt az ősvallás Istenasszonyának valamikori, vagy talán még mostani tiszteletét is. Ezt majd a következő expedíciónak kell kikutatni. A kerek ékszerek mindegyike rozetta, mely a datolyapálma virágából eredő szimbólum, és az Istenanyától eredő megtermékenyítés törvényére utal. Ezt itt nem tudom részletesen kifejteni, mert mindez - a bizonyító adatok felsorolásával - megtalálható "Az Ister-Gami oroszlánok titka" c. könyvemben. Nagyon érdekesnek látom azonban azt, hogy a kembős ékszerei között háromféle rozettatípust fedezhetünk fel.

1. A "nyolclevelű" pálmavirágra emlékeztetőt (3. kép). Ez a legrégibb rozettaszimbólum, mely a sumír ősvallás vénuszi kalendáriumának misztériumát is kifejezi. Az ékszer mai kiértékeléséhez tudni kell a mai uigurok hiedelméből azt, hogy időszámításukhoz milyen kalendáriumot használnak, és csillagismeretüket is fel kell deríteni. (Fontos lenne ebbeli hagyományaikat megismerni.)

2. A többlevelű rozetta - melyet 12 ékkő vesz körül - már jelzi a 12 hónapos időszámítást, tehát az igen régi hagyomány felejtésével, már nem a régi hiedelem tudatos alkotása. Mind a kettő azonban tanúsítja az Istenanya vagy a Termékenység Istennőjének tiszteletét (4. kép).

3. A hármas egységbe összekapcsolt "forgó rozetták" (5. kép). A 3-6-9 számok összefüggéséből eredő számmisztika "szentháromsága". A mindig a "harmadik" napon új életre kelő Istenfiú (Dumuzi-Tammuz, Osiris, Jezus), a "hatos" számmal jelzett Istenanya és a "kilences" Napisten által törvényesített "örök élet" folyamatának jelképe. Csak olyan hiedelemben található, ahol a hívók imája a "MI Atyánk és Anyánk"-hoz szól, mert az Anyaisteni Teremtő Erő nélkül nem születhet új élet.

Igen csodálatosnak vélem, hogy ez a jogar nép megőrizte ezeket a mélyértelmű szimbólumokat. Biztosnak veszem, hogy mai hiedelemvilágukban még mindig él az Istenanya tisztelete, mert a hármas rozetta az "örök élet" szimbóluma.

Ezek után vizsgáljuk meg azt, hogy milyenek

A NÉGYSZÖGLETES ÉKSZEREK

Itt is háromféle a szimbólumos kifejezés.

1. A "hatlevelű" pálmavirággal fejezi ki az örökkévaló Termékenység Istenanyját a 6. képen bemutatott ékszer. A négyszögletes forma mindenkor a Nap-Világát jelképezi. Benne a "hatos" számmisztikára alapított jelkép, a hatlevelű pálmavirág, magát az Istenanyát szimbolizálja.

2. Lényegesen különbözik ettől a "négyszögletes" és "négyes" felépítésű ékszer (7. kép), ahol a stilizált és négy ékköves kereszt a Napkultusz hiedelemvilágnak kifejezője. A sarkokon látható "szív emblémák" a már említett Csodafiú-szarvas kifejezői a mítoszi történés szimbolizmusában. Ez az ékszer jelzi azt, hogy a téli napfordulót ünnepli az a néphit, amelyik ezt az ékszert készítette.

3. Az utolsónak bemutatott négyszögletes ékszer (8. kép) a "kilences" számmisztikai ábrázolást tükrözi. A középen lévő ékkövet a négy sarokban övezi egy-egy drágakő és a külső sarkokon az ötleveles rozettát látjuk, melyek a Szűzanya pentagramjának virággá változott ábrázolásai. Ahogyan a vénuszi pentagram csúcsai között kilenc holdfordulós időszakot mutat a Vénusz szinodikus ritmusa, ugyanúgy az ötleveles rozetta minden levele között is egy új élet misztériuma lakozik. Öt ékkő és négy rozetta a Napkultusz "kilencese", de ez a szimbólum a Nap-erőben benne foglaltnak mutatja az Atyaisten és az Anyaisten együttesét. Csodálatosan megtartotta ez az ékszer az igen régi és sok ezer éves sumír hagyományt. A rozettákat összekötő vonaldíszek megtalálhatók a Louvre múzeumban kiállított páros-sasanida stukkóban, és így ékes útjelzői az uigurok vándorlásának.

Befejezve ezt a rövid ismertetést, kérem dr. Kiszelyt arra, hogy a legközelebbi expedíciója alkalmával ellenőrizze le adataimat a jugarok hitvilágából még megtalálható részletekkel. Ne térjen ki kérésem elől azzal, hogy szakmája az antropológia. A csontokon valamikor embert test volt, és a testben mindig ott él a Lélek. Aki akar, lát a lelkével is, és a hagyománykeresés, a hiedelemvilág kutatása istenes munka is. Az emberek között pedig keresse az ötvösöket, akikben talán még él a táltosi erő. Az ismertetett szimbólumok erre utalnak és kizárnak minden sámánizmust.

Az eddig elmondottak már igen sok termékeny bizonyosságot szolgáltatnak az uigurokkal való rokonságunk elmélyítésére. Ki kell egészítenünk azonban a rokonsági adatokat azzal a sok népzenei egyezéssel, amit - dr. Kiszelynek társa a 3. expedícióban - dr. CSANG REI pekingi zenetörténész és népzenekutató végzett az uiguroknál és a jogaroknál. A gyűjtött anyagot dr. Kiszely bemutatta az 1988-ban, a salzburgi Mozarteumban rendezett nemzetközi zenekongresszusnak, és kiértékelése folyik.

Meg kell említenünk azonban a népzenekutatásban a pekingi állami zeneakadémia professzorát- DU YA-XIONG-ot-, aki múlt évben három hónapi tanulmányi időt töltött Budapesten. E sorok írója megküldte neki a San Francisco-i Berkeley Egyetem által megfejtett első sumír (hurrita) zenei ékiratos tábláról lefejtett "zsoltár" kottáját, melyet "A sumír-magyar dalazonosság" munkámban dolgoztam fel - megtalálva ennek a tritónikus dallamnak ugyancsak tritónikus magyar azonosát, a "Szivárvány havasán" c. és Kodály-gyűjtésű népdalunkban.

DU YA-XIONG professzor tovább folytatta az egyeztetést, és e háromhangú és recitáló formájú dallamoknak uigur és jogar azonosait közölte "A kínai-magyar népzene azonosságai" c. munkájában. Így jutottunk el a kutatásokat elmélyítve - a magyar-uigur zenei azonosságon át- a sumír Mezopotámiáig, és történelmi mélységben csaknem a Kr. e. III. évezredig.

Ezt a beszámolót - az uigur-jogurokra vonatkozólag - szeretnénk egy kellemes és meglepő csattanóval befejezni. Éppen ezért elsőként közöljük az olvasóval, hogy dr. Kiszelynek sikerült lefényképezni a sárga ujguroknál féltve őrzött és bronzba öntött jelképeket. Ezek meglepően hasonlítanak a luristáni bronzokhoz, és pontosan ugyanazok az állatfigurák vannak bronzba öntve, mint amiket a szkíta kincsek tárházából-az oxusi vidékről-jól ismerőnk. Ezeken a szarvas, a párduc és a ló, valamint a KOS alakja ismétlődik mindenféle változatban. Rogyott térdű szarvas ábrázolása is éppen úgy, mint a szkíta kincseken látható és hazánkban is. A kiértékelés és egyeztetés folyamatban van, de érdekes, hogy az a párducembrió-ábrázolás, melyet az Ermitázs Múzeum katalógusában találunk és mint szkíta kincs, természetesen aranyból van öntve - itt, a jugaroknál igen sok példányban található bronzban.

Boldogan közlöm még a kedves olvasókkal, hogy az uigurmagyar népzene rokonsági kutatásában részt vesz boldogemlékű Hatalmasunk - dr. Kodály Zoltán - özvegye, aki anyagi segítséget nyújtott a legismertebb uigur népdalénekesnő magyarországi tanulmányútjához. Biztosak vagyunk abban, hogy boldogult Kodályunknak tetszésére való cselekedet ez, hiszen ő mondta: "a magyar zene kialakulásának útja sem lehetett más, mint a nyelvé, a népé, ami hatott a nyelvre, hatott a zenére is... Letörölhette az idő a magyarság arcáról a keleti vonásokat: lelke mélyén, ahol a zene forrása fakad, ott él még egy darab őskelet s összeköti oly népekkel, kiknek nyelvét már nem érti." (A magyar népzene, Bp, 1952.)

A KÁRPÁTMEDENCE VISSZAFOGLALÁSA - HONFOGLALÁS

KI VOLT PRIBINA...? SZVATOPLUK

ÁLMOSA KELETI MAGYAR BIRODALOMBAN ÁLMOS AZ ÁLDOZAT

A Kárpát-MEDENCE VISSZAFOGLALÁSA- HONFOGLALÁS

Az eddig érvényben lévő történelemszemlélet azt tanította, hogy Álmos-Árpád népe nemcsak "honfoglalást" hajtott végre, hanem az egész Kárpát-medencét vissza kellett foglalni, mert "az avarokat úgy elpusztították a frankok, hogy egy se maradt".

Tekintve, hogy az Avar Birodalmat-Baján nagy királyunk óta nemcsak a Kárpát-medence alkotta, hanem az Inn folyó volt nyugati határa, és a mai Ausztriának csaknem ez egész területe Avariához tartozott, nem valószínű, hogy a frank Károly eljutott volna az egész Kárpát-medence elfoglalásáig.

Itt bemutatom "HUNNIA-ABARICA" 1751-ből származó térképét a Kárpát-medencei "kilenc" avar védelmi "gyűrűvel" ("győrrel", "ring"'-gel). De a térképen fel van tüntetve az avar védelmi árok-sánc-rendszer is (Csörsz-árka, Ördög-árok stb.).

Most nézzük, mit találunk Keleten. El kell ismernünk, hogy ott létezik a nagy népességű és erős Dentumagyaria. Itt települt népeink, szabirok, onoguriak stb., tehát az egész Dantumagyaria és a kaukázusi Magyarország lakói, minden judaiságtól mentes Jézus-hitűek (manicheus, nesztoriánus, ujgur nevekkel ismertetve a szakirodalomban), éppen úgy, mint a "Hunnia Abarica" avarjai is.

Dantumagyariát fenyegeti a kegyetlen sémi-arab invázió, és Kazáriával áll hadilábon, Avariát pedig a nyugat-római "szent birodalom" judai kereszténysége akarja elfoglalni. Tehát Keleten is és Nyugaton is népeink "pogányok" és "eretnekek" a sémi alapú vallásfelfogás szerint, akiket el kell pusztítani. Így a keleti népeink elleni kazár és arab támadásokkal egy időben indul meg Avar Birodalmunk ellen a "nagy" előnevű "Károly", a frankok uralkodója, a Kr. u. 790. évben. "Négy" hadsereggel támadja Aváriát. A Duna jobb partján személyesen vezeti hadait, A bal parton Teodorik gróf a vezér, a Dunán hatalmas hajóhad úszik, és délről, Olaszország felől, fia - Pipin - támad. Ez az első hadjárat, de jón utána még kettő, mert az avarok bizony nagyon erősek. Miután "nagy Károly" által vezetett hadjáratot avarjaink jól kivédték, elsüllyesztették a dunai hajóhadat is, a második támadást már nem a császár, hanem 769-ben Erich, friauli herceg vezeti. Ez sem járt kellő eredménnyel, és így a harmadik hadjáratot (799-803) újra "nagy" Károly és fia, Pipin vezetik. Négy év alatt sikerül nekik elfoglalni a bécsi medencét és a Mura melletti "gyűrűt", miután a Pozsony előtti "gyűrű" TUDUN- ja, aki uralkodója volt a nyugati területeknek, behódolt a frank Károlynak. (Valószínűleg "nagy Károly" avar származású édesanyjának rokona volt.) Fel is vette a római kereszténységet, és 150 főnyi vezető társaival Achenbe érkezik, ahol Nagy Károly teljes udvari pompával fogadja őket. A béke megpecsételődik azzal, hogy TUDUN római-keresztény lesz és a Kárpát-medencén kívüli, eddig avar területeket átadja a frankoknak. A római kereszténységben "Teodor" nevet kap, de megtartja avar "nagykán" rangját, és a Vág melletti, legészakibb "győr"-ben telepedik le. Nagy Károly tehát csak a Kárpát-medencén kívüli "Avaria" területét veszi birtokba és a két nyugati "győr"-t rabolja ki, de így is éppen elég kincset visz magával, mert az avarok ötvösipara szüntelenül és folyamatosan gyártotta a szebbnél szebb arany tárgyakat. Nagy lehetett a zsákmány, mert a négy évig tartó és hosszú háborúban Nagy Károly kirabolta a dunántúli avar településeket is. A "honvisszafoglalás" elnevezés tehát részben helytálló és a dunántúli részekre vonatkozik.

Dantumagyariából irányított és a Don-Azovi-kaukázusi térségben elhelyezkedett és nemzeti vallásukban összeforrt népeink nagyon jól tudják, hogy mi történik a Kárpát-medencében, hiszen az avar futárok állandóan érkeznek és hozzák a segélykérés kiáltásait is. Itt tehát megindul a "honvisszafoglalás" előkészítése, melynek első lépése az, hogy a 765. évtől megszűnik minden kapcsolatunk Kazáriéval.

A Dnyeper melletti "hat" városunkban (Gyana-Káta. Szaka-Káta, Szalma-Káta. Karakán-Káta, Tényő-Káta és Szabír-Ögyek (Zadorogyej) megindul az összes szükségletek gyártása, és Kievben Csaba fia - EDEMEN - megindítja a kardgyártást 790-ben. 810-től ÜGEH az uralkodó, akinek felesége a Khorezm uralkodó családból származó EMESE. a TURUL mondai Istenanyánk. (Itt meg kell jegyezni azt, hogy CSABA felesége is a Khorezm uralkodó család leszármazottja volt. Ez azért fontos, mert a khorezmi királyok SZIJAVUS-tól, azaz babilóni néven: NIMRUD- tól vezették le a családfájukat, és így az ó-magyar királyok is a nimrudi leszármazottak közé iktathatók.

Ügek kiépíti és megerősíti KIEV várát a kard- és kovácsipar védelmére, és 839-ben a testvérnépek szövetségében megtámadja a Bizánchoz tartozó aldunai telephelyeket. Ezzel tulajdonképpen arra az "egyességre" felelt, amit Bizánc a zsidó Kazáriával kötött 834-ben.

850-ben a megerősített KIEV-et fiára, ÁLMOS- ra bízza, és megindítja a "honvisszafoglalás" tervszerű előkészítését. Ezt nagyszerűen ismerteti PADÁNYI Viktor "DENTUMAGYARIA," c. könyvében.

E sorok írója csak annyit akar hozzáfűzni Padányi nagyszerű ismertetéséhez, amivel igazolható a hatalmas nemzetségünk egyfajtasága és chrestosi szellemű, minden judaiságtól mentes nemzeti vallása, mely erőt adott a magyarságnak a megmaradásra és minden nehézség leküzdésére.

Álmos és Árpád előtt teljesen ismert volt a Kárpát-medencei helyzet, és azt is tudták, hogy az avarok seregei lassan kiverték a nyugatiakat a Dunántúlról, és a hazaszivárgó magyar csapatok segítségével a frankok ellen több hadjáratot is vezettek. Ezekre a nyugati krónikák a "magyarok" hadjáratai néven tudósítanak.

Az avarok "győr"-jei a hazatérő Álmos-Árpádi nép települései helyeiül szolgáltak, de a "bécsi medencét" is magába foglaló, hajdani "Hunnia Abarica" területét is visszafoglalták. Fekete Zsigmond történészünk 1882-ben kiadott "Magyarország a honfoglalás előtt" c. könyvében így számol be erről:

Amint őseink a hazába jöttek, itt igényt tartottak még Alsó-Ausztriára is, melyet örökség gyanánt tekintettek. Épp így tekintették Dalmáciát A honfoglalás mintegy maga beszéli el nekünk, hogy a magyarok itt mint valamely ismerős tájon jártak, mert itt az általuk ismert berendezésekre találtak, és az itt szétdobott avar testvérek velük kezet fogván, kalauzolással szolgálnak nekik. Ezen kalauzolást felismerni véljük a vezérek korabeli kalandokban is, melyekkel megtorolni akarták az avarok országának elpusztítását és kifosztását, s számon kérni azon kincseket a melyeket innen Nagy Károly katonái elhordtak. A kölcsönt valamennyi, Nagy Károly hadában szolgáló népeknek egyenként adogatták vissza legtöbbet kapott az áruló szövetséges: Bajorország, s még a hollandi frízeknek, akik nagy Károly hajóhadában szolgáltak, szintén jutott belőle. Az olaszok, kik Pipinnel az avar Csánok (kagánok) kincseit zsákmányolták ki, aranyban és ezüstben a legnagyobb sarcot fizették. "

E hivatkozással csak az avar-magyar folytonosságot és összetartozást kívántam bizonyítani, melynek magától értetődő követelménye a hadműveleteknél nem nélkülözhető állandó futárszolgálat Avarország és Dentumagyaria között. Itt jó, ha tudjuk azt is, hogy DAN-TU-MAGYARIN sumír-szabír-aram nyelven: "Erős-szabaddá tett Magyarhont" jelent.

Annak ellenére, hogy a nyugati források a Dunántúlon is Avaria-t bizonyítanak, a hazai történészek ezt egyszerűen elhallgatják. Érdemes betekinteni abba a térképbe, amit Dümmerth Dezső közöl "Álmos, az áldozat" (Panoráma, 1986.) c. könyvében, mert a Dunántúlra teszi ő is a nem létező "Pribina hercegségét", és a Kárpát-medence legnagyobb része - neki - lakatlan erdőség. Ide illesztjük tehát mi is a MI térképünket, mely az igaz helyzetet mutatja, és folytatjuk történelmünknek a legnagyobb problémájával, mely ebben az egyetlen szóban fejezhető ki: ÁLMOS

Ezen a térképen a Kárpát-medence fele lakatlan -erdőségnek van feltüntetve. Az ország közepén "Bolgár Birodalmat, a Felvidéken pedig "Morva Országot", a Dnyeszter mellett "orosz szlávokat" lát a térképet készítő "magyar" történész.

ÁLMOS "Álmos őstörténetünk kulcsa és döntő kérdése... Az Álmos komplexum felderítésével és tisztázásával fölgöngyölíthető egész történelmünk"... írja Padányi Viktor. ("Dentumagyaria" 342. oldalon.)

Ezen idézet után következő mondatát - a magam véleményével kiegészítve - így közlöm: "A világosi fegyverletételtől 1994-ig eltelt 145 év alatt a történelemtudomány meddősége - Álmossal kapcsolatban - csak a rituális gyilkosság tudományos megállapításáig volt képes eljutni!", vagyis történészeink Álmost "feláldozzák" annak ellenére, hogy Álmos élete és működése a Kárpát-medencében hazatérő magyarság történelmének megoldója, tehát sokkal több, mint egy 74 éves korában is aktív, de ennek ellenére hívei által lemészárolt szakrális uralkodó szomorú árnyéka."

De ha jól megfigyeljük az Álmost feláldozó "történészek" módszereit, észrevehetjük, hogy kétféle úton jutnak el a rituális gyilkossághoz, mint "történelmi" megoldáshoz.

Egyik részük, mint a Hóman-Szekfű-féle "Magyar történet" sok hamis adatának elfogadói, pogány szertartásnak minősíti a "feláldozást", miképpen írják is. Íme az idézet: "...(a) nagy vállalkozás előestéjén-régi szokás szerint-áldozattal fordultak istenükhöz s az ősök varázshatalmú szelleméhez. A nemzetségi totem (!), a szent Turulmadár inkarnációjaként tisztelt öreg Álmost áldozták fel, hogy varázsereje, bölcsessége és bátorsága a földi béklyótól szabadulva, fia lelkébe költözzék, s azt betöltve, az ifjú fejedelmet képessé tegye nagy feladatának megoldására."

Azt egyik "történész" sem mondja ki, hogy milyen példával igazolható őseinknek az itt nevezett "régi szokása", hogy emberáldozatot mutatnak be istenüknek. Ilyet ugyanis a magyarokkal foglalkozó, sok idegen kútfőnek egyikében sem találunk meg, de még halvány vonatkozást sem!

A másik irányzat, melynek mai képviselője Nemeskürty István tanár, "A bibliai örökség" c. könyvében így vélekedik: "Álmost - a zsidók Áronjához hasonlóan - feláldozták, hogy ne léphessen be az Ígéret Földjére."

Nemeskürty tanár úr megállapításánál - baráti hozzászólásként - fel kell hívnunk a figyelmet arra, hogy ez a biblikus összehasonlítás vagy párhuzamosítás helytelen és oktalan.

Ugyanis Áron népének Jehova által "ígért" föld sohasem volt a zsidóké, hanem a kánaániaké, akiket éppen a biblikus történészek minősítenek sumer leszármazottaknak, és ezek kiirtását Jehova az ő népének, a zsidóknak elrendelte.

Az Álmos-Árpád nép saját ősi földjére jött HAZA. Ezt a földet, a Kárpát-medencét pedig semmiképpen nem lehet őseink "ígéret földjének" nevezni, hanem édes hazájuknak, amit jogosan vettek újra birtokba.

De ha a Nemeskürty-közlést elfogadnánk, ez annyit jelentene, hogy az Álmos-Árpádi népnek ismernie kellett Áron esetét, ami csakis úgy lehetséges, hogy már judai-keresztények voltak és nem pogányok.

Ugyanis csakis így tudták "utánozni" a zsidók szertartásához tartozó rituális gyilkosságot.

Ehhez az irányzathoz tartozik Dümmerth is "Álmos, az áldozat" című könyvében, amikor indoklását a Jézus-korabeli zsidó felfogásból indítja, és "a népért bemutatott egyetemes jellegű áldozatnak" próbálja értelmezni Álmos "feltételezett és nem bizonyított" feláldozását, és így írja le a saját véleményét (minden bizonyíték nélkül):

A bűnbak "itt egyszerre megelevenedik, embert személlyé lép elő, de csak azért, hogy meghalhasson". Azután igen megalázó módon Jézus urunkig megy ebbe a csúnya és Isten kegyelmét nélkülöző ügyben, így folytatva: "...aki Isten fiaként maga is Isten, és azért születik meg emberben, hogy fájdalmas halálával megválthassa az emberiséget, Ő, aki egyszerre isteni és embert személy, lehet csak elég magas rendű áldozat ahhoz, hogy halálát a világot teremtő istenség elfogadja, és a bűnbánó emberiség bűneit eltörölje".

Szeretném olvasóim figyelmét felhívni arra, hogy ez az álláspont teljesen Saul rabbi ideológiáját tükrözi, aki Jézust sohasem látta, sohasem hallotta, hanem-Jézus tanításával teljesen ellentétes jahveizmus megmentése érdekében- mint feláldozott bárányt, beiktatja az Istennek Fiát a zsidóság áldozati rítusába.

Hiszen éppen ezért nevezik a mai kereszténységet "judai kereszténységnek", mert Jézus urunk tanítása helyett kanonizálta Saul rabbi ideológiáját, vagyis egy zsidó rabbi elgondolását, aki sohasem látta és sohasem hallotta Jézust.

Hangsúlyozni kívánom azt, hogy Jézusra való hivatkozással semmiképp nem lehet és nem szabad "emberáldozatokat" indokolni és Istennek tetszőnek bemutatni, mert Jézus Urunk ennek éppen az ellenkezőjét tanította, amikor így szólt: "Irgalmasságot akarok és nem áldozatot." (Máté 9,13) Dümmerth írásában igen jól "áthallatszik" a csaknem 2000 év előtti Kajafás-mondás, érdek és álláspont: "jobb nekünk, hogy egy ember haljon meg a népért és az egész nép el ne vesszen," (János 11,50 és 18,14.)

Ma már azt valljuk, hogy Jézus Urunk keresztre feszítése a világ legnagyobb bűnténye volt, és ezt így tudta és hitte az Álmos-Árpádi népünk is - miképpen azt itt bizonyítani fogom.

Itt már az eddig elmondottak után azt a kérdést teszem fel, hogy miért "áldozzák fel" történészeink Álmost mindenáron?

Mert "pogány" hitetlenség értelmében is és a zsidó rítust átvevő judai-keresztény felfogás szerint megölik. -

Miért pusztítják mindenáron...? Miért törlik ki aktív személyét a "hazatérés" történetéből...?

E sorok írója véleménye szerint azért, mert attól a pillanattól kezdve, amint fiára- Árpádra- bízta a Dnyeszter-Don-Krím és Kaukázus között elterülő "magyart ország" nagyfejedelemséget, a magyar nemzeti öntudat feltámadása ellen dolgozó "történészek" sehogyan sem tudják beilleszteni a történelmi igazságot eltitkolni akaró szándékaikba, az eddig aktív és a nemzetrendet megteremtő Álmosunk személyét.

Ezt főképpen azért is teszik, mert az Álmos személyével szorosan összefüggő történelmi valóság felfedi a "hazatéréssel" kapcsolatos területek népi összetételét. A Kárpát-medence lakosságáról és a Krím-Kaukázus-Dnyeszter-Don-Volga térség népességéről is érthető, logikus és pontos tájékoztatást nyújt. Vizsgáljuk meg tehát mind a két területet - a "hazatérést" közvetlen megelőző időben, az ott lévő lakosság szempontjából. Kezdjük a Kárpát-medencén!

Ha megnézzük azt a térképet, amit Dümmerth közöl (a Kárpátmedence a IX. század végén) tehát a "hazatérés" idejéről, meg is érthetjük azt a "meddőséget" (talán inkább "magyarellenességet"), amely ezt a valótlan adatokat tartalmazó térképet sugalmazta.

Első felháborodásunk: "Pribina szlovén hercegség" a Dunántúlon. Ezt az adatot Dümmerth valószínűleg a múlt századbeli Habsburg szellemi terror egyik "finnugoros" hatalmasságától, Hunfalvy (Hunsdorfer) hamisításából (Magyarország Etnográfiája) vette át. De talán meg kellett volna nézni a "nyugati" kútfőket is, Ezekből ugyanis pontosan az állapítható meg, mint amit dr. László Gyula is tanít, hogy: "a Kárpát-medencében a magyarok bejövetele előtt szlávok nem találhatók!"

Ugyanis a hun-avarság a 791-802 közötti időben a Karolingokkal való harcok után is megmaradt függetlenségében olyannyira, hogy még a vatikáni iratok is "AVARIA" néven említik a Dunántúlt és a Balaton környékét. Az elnevezések tisztázására közlök régi tanulmányomból: "Nagy Károly és fia, Pipin, i. sz. 791-802 években lefolytatott többszörös küzdelem árán letörték az "avaroknak az Inn folyóig terjedő hatalmát". Így szólt a nyugati krónikás.

De - ha egy avar sem maradt- akkor miképpen lehetséges az, hogy a geszták még i sz. 839. év után is AVARIA-ról beszélnek. és pl. az egyik adománylevél a passaui püspöknek az avarok tartományában lévő helyet ajándékoz?

Egy másik, I. sz. 859- ből származó adománylevél a regensburgi szerzeteseknek adja TULN fiscalis birtokát PANNONIÁBAN. Láthatjuk, hogy itt az osztrák TULN van említve, aminek az a következménye, hogy Nagy Károly ideje alatt PANNONIA elnevezést már átruházták a római volt Pannoniától nyugatra eső osztrák-német területekre. Erre utal egy másik I. sz. 865. évből származó levél is, mely szerint Lajos király Adelvin salzburgi érseknek ajándékozza PANNONIÁBAN Labenza és Visitindort helyeket (Böhmer 74, 81. 83). Muchear nevű stájer író nyomozta ki, hogy mind a két említett hely a mai Stájerországban van.

Az altahi kolostor történetét író krónikás azonban tiszta vizet önt a pohárba, mert így írja: "Nagy Károly az avarok vagy hunok földjét nyolcévi folytonos háborúban elfoglalván, kiűzte az avarokat, és Avaria magát, azaz Felső- Pannoniát, mely most Ausztria nevet viseli egészen Bajorország egyházai közt osztotta fel." (Peru: Monum. Germanum Tom. XVI. 369. old.)

A fenti adatokból megállapíthatjuk azt, hogy a római birodalom bukása után, a hunok megjelenésével:

1. A mai Dunántúl helyén létezett római Pannonia a nagy Hun Birodalom szerves része lett, és a hunok nem nevezték többé azt Pannoniának.

2. Az avarok léptek azután a hunok örökébe, és így a régi római Pannonia most AVARIA- hoz tartozik, de AVARIA a neve, és nem Pannonia.

3. Az i. sz. 8-900 évekből származó nyugati kútfők FELSŐ-PANNONIA alatt a mai AUSZTRIÁT értik, és ALSÓ-PANNONIA nekik a DRÁVA-SZÁVA KÖZÉNEK a tenger felé eső része.

Dehát ki volt ez a PRIBINA?

FEKETE Zsigmond: "Magyarország a honfoglalás előtt" (Bp. 1876.) c. könyvében olvassuk a megnevezett nyugati kútfők adatait, melyek szerint: "Pribina és Koczl nevek alatt ARABO és ISANRICH frank őrgrófokat kell tekinteni, akik pogányok voltak, és a már keresztény KARLMAN herceggel való viszálykodásuk miatt a morvákhoz menekültek, ahol a szintén pogány hűbéres - ZWENTIBOLD - uralkodott. A két menekültet azután Karlman testvére LAJOS visszafogadta, mert kívánsága szerint ezek megkeresztelkedtek, és így TULN-nál, a morvák ellen, őrgrófoknak állította őket. Ez az ARABO a keresztségben PRIIN, vagy Bryno nevet kapott. Innen jön a PRI-VINA, melynek jelentése "várúr-szolga", azaz PRIBINA."

Azután idéz Fekete a salzburgi érsekség "névtelenjének" a krónikájából, aki pontosan megmondja, hogy hol volt PRIBINA hűbéresi birtoka: "PRIBINA hűbéresi birtoka a SANA folyó körül van, mely Stájerországban a Száva mellékfolyója." (Tehát SANA, és nem SALA v. ZALA.)

De perdöntő ebben az ügyben HANSITZ német író állítása, aki 1729. évben kiadta a salzburgi érsekség és több más püspökség történeti forrásait. Hansitz így ír (P. Marco Hansizio: Germ. Sasra. 1729.11. 129.): "Bizonyos, hogy PRIVINÁNAK adott tartomány alig lehetett más, mint az Alsó-Stírtához tartozó Cillei grófság, a régi Celeja falaitól nem messze folyó SANA körül."

Hunfalvy és szlávista társai ezt a SANA nevet SALA-ra változtatták, és így "betolták" Pribinát és birtokát a Dunántúlra.

A "finnugrista" szellemi terror a Habsburgok alatt (és sajnos még ma is) minden magyargyalázást "igaz" történelemnek hirdethetett.

Dümmerth térképén MOSEBURG mint ZALAVÁR van feltüntetve. Ez is egy káros és hallatlanul merész hamisítás. Ugyanis: VITTERBOI GOTTFRIED KRÓNIKÁJA szerint, és az idézett LAZIUS könyvében írottak szerint is MOSEBURG Karinthiában van és nem Magyarországon.

De "Morvaország"-ot is hazánkban "alapítják" meg ezek a kárunkra és vesztünkre dolgozó "történészek". Még "POZSONY" nevét is szlávul írják oda, ékes oktatásként a mai "agymosott" ifjúságnak. Ugyanis, aki ránéz erre a térképre, joggal kérdezheti: "hát hova jöttek HAZA a magyarok, amikor a Kárpát-medence vagy lakatlan, vagy idegenek uralják...?" - Szükséges tehát a felvilágosítás, nemzetünk történelmének hirdetése és tanítása.

Tudni kell tehát azt, hogy a múlt században elindult "magyar" történelemhamisítás fő célja az volt, hogy a finnugor származási elmélet hivatalosításával népünk kimaradjon a "szittyának" (szkítának) nevezett műveltségi kört alkotók és létrehozók sorából. Régészeink hiába találták meg pl, az ötvösművészet módszereinek és az őshagyományok jelképeinek azonosságát a szittya-hun-avar-magyar leleteken, aranykincseken, történetírásunk ezeket is átengedte más népeknek. Főleg a nyugatiaknak. AVAR népünket is csak "pogány" és "barbár" jelzőkkel díszítik, annak ellenére, hogy pl. Thierry - közismert munkája 182. oldalán-így jellemzi őket: "Azért volt MAINZ kincseskamrája a legpompásabb, mert meg tudta őrizni a Nagy Károlytól kapott avar aranykincseket."

Ezt az óriási különbséget, mely a nyugatiaknak és az avaroknak a műveltségi foka között fennállt, a nyugati kútfők is elismerik, talán akaratlanul is, amikor az avar "kincsekről" szólnak. Íme egyik írásuk: "...az avaroktól zsákmányolt drágaságok pompája messze túl haladta azt, amit Nagy Károly népe elképzelni tudott." (Cron. Mogunt. 384. old.)

Így vagyunk a Felvidékünkkel is, amelyiknek a múltja a mai napig sem tisztázódott. A "hamisítók" egyszerűen "Morvaországot" illesztenek oda annak ellenére, hogy még a Budai Krónika is megemlékezik azokról a "hunokról", akik a felvidéki "Sziklamezőn" telepedtek meg. Tehát nem a morváké volt, akiknek uralkodójaként a germán Szvatoplukot teszik a "magyar" történészek. Ide iktatom be tehát régi tanulmányom adatait, melyek felfedik az igazságot Felvidékünkön - ismétlem - a "magyar" történészek által uralkodott Szvatoplukról, és így e cáfolatok is bizonyítják Atilla hunjainak a Felvidéken való állandó uralmát. De valóban ékes bizonyságul szolgálnak a Felvidéken talált kincsek. A blatinkai aranyveretes "karoling" kard és fokos. A galgóci és szolyvai (Bereg m.) tarsolylemezek, a beregszászi, túróci és nyitrazsámbokréti sarkantyú, fokos. Ezek a példák. Ugyanis külön irodalma van a Felvidéken talált és a honfoglalás előtti időből származó régészeti leleteknek.

De Bíborbanszületett Konstantin is megemlíti a Felvidéken lakó hunokat, amikor a Kárpát-medencében "két" szomszédos "türk" birodalomról ír. Az egyik "türk" birodalom a Felvidéken volt, és ezt bizonyítják az ott élt nemzetségek hatalmas erődítményei, várai. (Tokaj, Boldva, Szerencs, Diósgyőr, a Mátrában PATA vára, Zólyom, és a Garam mellettiek, Ung, Barcs. Semte, Galgóc, Bolondóc, Bárt, Nyitra, és a trencséni no meg a túróci VISEGRÁD, kb. 25 000 négyzetméter alapterülettel. (Ezt írja Lehoczky Tivadar: Túrócmegyei emlékekről, Arch. Értesítő, 1893. 346. old.)

Morvaországot Nagy Károly hozta létre a mai AUSZTRIA területén, akkor, amidőn onnan kiszorította az INN folyóig országukat kiterjesztő avarokat. Ezeket rabolta ki legelőször. De ezek a "morvák" nagy Károly által összeterelt ún. "esclavus"-ok (szolgák) voltak, "akik a germán vezetők parancsai szerint harcoltak ott, ahová rendelték őket, és ezek sohasem tudtak nemzetet alkotni. Szedett-vedett szolgák voltak, és a már említett "esclavus"-ból ered a "slavus", "slav" elnevezés."

Azután a "szlávisták" és Hunfalvi Zwentibold-ból "Szvatopluk"-ot csináltak, és mint "szláv" uralkodót, a sziklamezei hunokat meg sem említve, egyszerűen a Felvidékünket telepítik be ezekkel a "morvákkal".

És a mai napig ez az álláspont.

SZVATOPLUK

Most - a fentiek ismeretében -beszéljünk Szvatoplukról, akinek állítólag "birodalma" volt a Kárpát-medencében, és ennek a hamisságnak az alapján lépnek fel a szlávok területi követelésekkel. Ugyanez a koholmány lett a trianoni igényekbe is besorolva, mint "szláv őstörténeti valóság".

Hát ki is az a Szvatopluk, akiről a "szláv" mese azt állítja, hogy honalapító Nagy Árpád magyar király foglalta el a Kárpát-medencében lévő "szláv" országát?

Szvatopluk nevét a hiteles történelmi kútfők mindenütt ZWENTIBOLD-nak írják, és csak az elszlávosított formája e névnek a SZVATOPLUK. A SZLÁV érdekű történetíróink és a Hunsdorfer (Hunfalvy) Iskola egyszerűen "szlávnak" minősítik annak ellenére, hogy a geszták szerint marahan- tehát germán - nemzetiségű volt. Így írnak róla a nyugati kútfők: "a morvai őrgrófság felett tanyázó Zwentibold és Rastiz a pannoniai német birtokokat háborgatták".

Tehát a mai ausztriai területekre törtek be, és nem voltak soha Magyarországon, mert - mint fent ismertettük - PANNONIÁ-nak a mai Ausztriát nevezték abban az időben.

Idézzük Fekete Zsigmond írásából (Hol volt - hol nem volt Pribina országa (Bs, As. 1978. 94. old.]): "Ludewit halála után nyugalom volt Pannoniában egészen 868. évig. Ekkor kezdett mozgolódni Zwentibold marahán herceg és nagybátyja, Rastez. Egyidejűleg a sorabok, kik ekkor már a morva őrgrófság felett tanyáztak, valószínűleg azokkal szövetségben, a német birtokokat háborgatták. Ezek ellen II. Lajos hasonnevű fiát küldi, amazok ellen pedig maga megy másik két fiával. 870. évben az alkura lépett Zwentibold maga elárulja nagybátyját, s II. Lajos őt, miután frankok, bajorok és szlávokból alkotott törvényszékkel ítéletet tartatott fölötte, megvakíttatja.

Úgy látszik tehát, hogy Zwentiboldnak vagy mint másként nevezik. Zvatopluknak, azon nagy szláv birodalma, melyről némely írónk annyit s oly ábrándosan szeret beszélni, csak a mesék országába tartozik.

Hogy a marahán Zwentibold hazánkban a Duna partján Pannoniába kiterjesztette volna hatalmát, annak a regesztákban semmi nyoma. Ugyanis, ha a Kárpát-medencében lett volna birodalma, azzal a nyugati történetírók ékesen dicsekednének. Ha pedig ezt nem teszik, és ilyet nem is említenek, ez annyit jelent, hogy Szvatopluk- Zwentiboldnak hazánk földjén országa sohasem volt.

Szvatoplukkal - illetőleg igazi nevén ZWENTIBOLD-dal - kapcsolatban azonban igen fontos leszögezni azt a történelmi valóságot, hogy nem szláv, hanem germán. Hiszen éppen azért szlávosították el nevét "Szvatopluk"-ká, hogy - a neve után kivilágló - faji hovatartozását a szlávisták egyszer s mindenkorra eltörüljék. A következőkben azonban látni fogjuk, hogy éppen a Habsburgok azok, akik a német Zwentibold hagyományaként igényt emeltek azokra a német területekre, amelyekre rá lehetett fogni, hogy valamikor Zwentibold uralta, vagy legalábbis "háborgatta" azokat. E területek azonban nem a történelmi Magyarország államtestén voltak.

De azt, hogy Honalapító Nagy Árpád tárgyalt volna valamikor egy Szvatoplukkal, akit Zwentiboldnak hívtak, cáfolja az a történelmi adat, melyet a fentiekben közöltünk, nevezetesen, hogy Zwentibold i. sz. 870-ben - megvakítva - eltűnik az európai történelem színpadáról. S ha eltűnt i. sz. 870-ben, akkor az Árpádi Honfoglalás idejében i. sz. 896-ban Árpádunk bizony Szvatopluk-Zwentibolddal semmiképpen sem találkozhatott.

Így tehát a XIV. század közepéről való és az idegen Anjou királyok korából származó KÉPES KRÓNIKA, valamint az azonos tartalmú ÓBUDAI KRÓNIKÁBAN leírt azon elbeszélés, hogy Honalapító Nagy Árpád királyunk követeket küldött volna a "szláv" Szvatoplukhoz, és egy aranyozott nyereggel, aranyos fékkel és egy fehér lóval "megvették" volna tőle az ősi hont feltétlenül a magyarokon uralkodni akaró idegenek koholmánya.

Ugyanis az említett történelmi adatok bizonyítják azt, hogy Zwentibold- Szvatopluk már éppen "huszonhat" éve vak volt (és egyáltalán élt-e még...?), amikor Nagy Árpád elfoglalta a hunoktól és az avar-magyaroktól még mindig lakott ősi földjét. Ezek az idegen mesék pontosan azért lettek az idegen papok által kitalálva, hogy az idegen uralkodók teljesen eltörüljék a magyarok örökségét, vagyis az ősök által lakott területük birtokba vételének jogosságát, és a "Szvatopluk-mesével" hirdessék azt, hogy az ő jogos jussuk a Kárpát-medence uralma.

A XVI. században Csáti Demeter ferencrendi barát a "PANNONIA MEGVÉTELÉRŐL" szóló tudósításában már azt is tudja, hogy Árpád "Földedet adtad fejér lovan" kifejezéssel "vásárolta" meg a magyar hazát. Bizonyíték persze erre semmi más nincs, mint az "idegen vallás" urai szolgálatában ájtatoskodó szerzetes által tovább gombolyított "Szvatopluk-mese".

De éppen azért íródott ez a tanulmány, hogy a nemes honszeretettel még rendelkező magyarok meglássák azt a valóságot, hogy ez a sok "gombolyítás" Trianonban végződött.

Az eddig elmondottakból tehát láthatjuk, hogy a Dunántúlt az avar nép, a Felvidékünket pedig Atilla itt visszamaradt HUN népének leszármazottai lakták és uralták. Ezt megerősíti Thierry (L, II. 193.) írása: TUDUN tulajdonában voltak a Dunától északra, a Vág környékétól keletre eső területek" - mondja.

Ezt megerősíti Bíborbanszületett Konstantin 949-beli irata, így: Tudun utódai őseik országát megtartották, ahol ma is még uralkodnak." (De Adm. Imp. 40.)

Ezekből az idézetekből megtudjuk, hogy a Felvidéket uraló Atilla leszármazottai HUNOK uralkodóját TUDUN néven ismeri a történelem, és az ő birodalma a Vágtól (Kis-Kárpátok) kelet felé terjedt és UNG vára is beletartozott az ő uralmába. Majd a későbbiekben meglátjuk ennek a névnek a fontosságát.

Most vizsgáljuk meg az AVAR Birodalmat. A "finnugoros" történészek térképe "avar szórványokat" tüntet fel, mert az vallják, hogy: "Nagy Károly úgy elpusztította az avarokat, hogy egyetlen egy se maradt."

Már tudjuk, hogy az ausztriai INN folyóig terjedő AVARIA településeit fosztották ki a frankok, és az avarokat keserves küzdelemben innen kiszorították. Hazánk területén már nem tudtak a frankok könnyűszerrel hadakozni, mert az avar védősáncokon és "győrökön" való áttörés nagyon sok áldozatba került. Itt nem tudom felsorolni a nyugatiak által is említett "kilenc avar győrt" (gyűrűket", melyeket az Ördög-árok, Csőrszárka és sok más védelmi gát övezett). Fekete Zsigmond így jellemzi az avar védelmi rendszert: "Az avar györök hivatva valának a folyók féktelenségét a külső oldalakra szorítani, hogy a völgyeket elárasztván, ellenségnek árthattak, de a györökön belül lakóknak nyugalmat biztosítottak."

Tekintve, hogy ezek a "györök" a Dráva- Balaton- Fertő- Nyitra vonaltól, a jászok földjén, Hevesben, és ha csak az ún. "ördögárok" vonalát követjük, mely Baja tájáról átmegy a Kiskunságba, innen az alpári sík felett, a Tisza bal partján, majd Bihar megyébe, Nagyvárad felé - bizonyítva láthatjuk, hogy az avarok az Olt felé eső Erdélyig az egész Belső-Kárpát-medence tulajdonosai voltak. -Természetesen a Kárpát-medencei ősnép magába szívta a régen megtelepült "királyi népet", a sar-mata néven ismerteket, Atilla "gepidáit", akikről már kimutattam, hogy a hunokkal azonosak, de harci hivatásuk szerint a "gyepük népe" elnevezést kapták (GE-PI-DA - sumír név. GE - "egy", fül, DA - helyhatározói rag. Így GE-PI-DA - "a fülelők (vigyázók) települése".)

Mindezek a népek most AVAR néven ismeretesek, és nem "törzsecskék", mint az otthoni hivatásos történészek látják, hanem - majd bizonyítom - nagy lélekszámú, hatalmas nemzetet képeztek.

Nem lehet elkülöníteni sem Atilla hunjainak leszármazottaitól, sem az avaroktól Erdély lakóit, akiket minden idegen kútfő "sicul" vagy "sekeles" néven emut. Itt már Kr. e. 1200 óta ez a nép lakik, és őket nevezzük magyarosan székelyeknek. - A történészek nem akarják elismerni azt a valóságot, amit a Közel-Kelet népeinek kutatása eredményez. Ugyanis bizonyítva van az is, hogy ők a "föníciai" gyűjtőnévvel egy csokorba kötött ún. "tengeri népekből" váltak ki és hozták magukkal a "rovásírás" tudományát. Idézek "'The Interpreter's Dictionary of the Bible" (Abingdon Press N. Y. 1962. "P") 792. oldalról: "A tengert népek közül egyedül a filiszteusok telepedtek le a palesztinai partokon, és a TJEKEREK. A többiek: SHEKELES (siculi)... DUNAOL.. csak időlegesen ismerhetők fel. Ezek a népek egy nagy kiterjedésű népvándorlás következtében át lettek helyezve az ő eredeti hazájukból a Kelet-Mediterrán és délkelet-európai területbe a Kr. e. 2. évezred utolsó felében."

Ez a "székelyek" igazi eredete. Tehát több ezer éves, írással rendelkező kultúrnép, és a hunok, avarok előtt is lakják Erdélyt.

De a közölt térkép "Bolgár Birodalom" létezését mutatja a Tisza-tájon. Ezt a "hamisítást" megcáfolja az a másik- szintén tudatos - valótlanság, amely azt mondja, hogy "Nagy Károly foglalta el ezeket az avar területeket". Hát most bolgár vagy frank birtok ez a terület? Egyiké sem, mert ez az avaroké volt és maradt. De ez a "bolgár" kifejezés is bizonytalan, mert Anonymus összekeveri a bolgárt a göröggel. Kézai pedig "Marót fia, Szvatoplukról" beszél. A "Marót" névhez a "történészek" még hozzáteszik a "mén" előnevet, és így nevezik el "Ménmarót", (mert mint mondják: sok felesége volt) a "kabarok" főjének. Az igazság pedig az, hogy Marót morva hűbéres volt talán a mai Csehország, vagy Ausztria területén. El kell hagyni tehát minden hamis, de eddig valóságnak hirdetett adatot. "Bolgárok" nem laktak soha a Kárpát-medencében, "Zalán" futása krónikás költészet, Gláddal és Geluval együtt.

A történelmi eseményeket tehát ennek a népi helyzetnek az összevetése határozza meg az Álmos-Árpádi. Kaukázus- Krím- Don- Volga térségben megtelepült azonos népünkkel.

De a módszeres kutatás logikájával meg kell állapítanunk a hozzávetőleges népi létszámot is. Ugyanis a Kárpát-medencében nem voltak lakatlan területek, miképpen Dümmerth térképén láthatjuk. A nagy létszámú avarság jelenlétét a temetők síranyaga bizonyítja.

Lássuk tehát most az Álmos- Árpádi népünk kinti helyzetét.

Történészeink az Álmos-Árpádi népünk hazatérését teljesen egyéni és rendszerint "önkényes" formában közlik. Hivatkoznak ugyan krónikáinkra is, de Kelet hatalmas részét uraló nagy népünket apró "törzsecskékre" zsugorítják. Nagy cél: a minél kevesebb létszám kimutatása.

Ugyanezt teszik a Kárpát-medence népállományával is, mert miként mondják- "Nagy Károly kiirtotta az avarokat".

Ha az általuk vezetett történelem fonalán haladunk, azt kell észre vennünk, hogy magyari népeink mindig csak fogynak és sohasem gyarapodnak. Viszont a logika azt kérdezi: hogy ilyen "fogyatkozó" népbe tartozó hunok miképpen uralták mind a két római birodalmat...? - Hogyan és miért fizetett Bizánc az őt legyőző avaroknak olyan hatalmas "békeadót" (32 000 kg színaranyat), és Árpád-házi uralkodóink alatt (I. Istvánig) miképpen terjedhetett a Magyar Birodalom az Enns-től a keleti végekig...?

Miután írom és bizonyítom, hogy a mi őshazánk a Kárpátmedencébe, de a Káspi Aral térség és Mezopotámia népei is azonosak voltak a miénkkel, az évezredek küzdelmes átélését és nagy népünk megmaradásának valóságát akarom érthetően indokolni.

Az etnológusok azt mondják, hogy a X-XI. századbeli európai kultúra szintjén élő népesség "kétszáz évenként megkétszereződik".

Ezt alapul véve, én visszaugrok Sumériába, mert ott a Kr, e. 3. évezredben magasabb szinten találjuk a kultúrát, mint a X. századbeli Európában. Sir WOLLEY, Ur város kiásója, azt írja, hogy ebben az időben Ur városának kb. 350 000 lakosa volt, és a többi sumír városállamnak is kb. ennyi volt a népessége. Ebben a korban már "húsz"-on felül számolhatjuk a sumír városokat. De vegyünk csak "őt" várost ennyi lakóval... ez Kr. e. 3200-ban... 1 500 000 lélek, és 2800-ban 3 000 000, Kr. e. 2000-re érkezve Sumérra lakossága már 50 000 000 ember.

Azért számolok Kr. e. 2000-ig, mert ekkor fejeződik be a semita Sargonidák pusztítása és a sumír népnek észak felé való menekülése.

Ha a semiták kiirtották a sumírok felét, még marad 25 millió nép. Igen nagy lélekszámúnak kellett maradnia Sumériának, mert a semiták legyőzése után, a sumír "újraéledés" korában SIR-LA-BUR-KI (Lagas) városban, tehát "egy" városban, GUDEA-papkirály 18 templomot épít, és - miként ránk hagyott írása közli - "egy" templom építéséhez 216. 000 munkást alkalmazott.

Dr. Érdy Miklós NARAMSIN korára (Kr. e. 2000 körül) feltételezi a sumírok visszavándorlását a Káspi Aral-térségen túlra, ugyanis a vízözön után innen (ARATTA-ból) mentek az Eufrátes mellé, és a HAHÓT-i múzeumban lévő turul madaras HUN királyi koronát említve, HUN-nak nevezi az ide érkezőket.

A sumír "rennaisance" után megismétlődő semita terror (Hamurabi, majd az évszázados asszír kegyetlenség) elől, a sumériai nép igen nagy tömege kerül a Kaukázus fölé, akiket "szkítának", "sarmatának" és sok egyéb néven neveznek a különféle nemzetiségű történészek. Itt azonban az érdekes, hogy minden nevük értelmet kap a sumír nyelv által.

Így az "onogur"-nak nevezett "UNUG-UR"-i, a "subar"--"sapír"-szabír. HUN, ABÁR, HEBDAL, MAHGÁR, MAGÁR. ÚZ, DAHA, GEPIDA, BULGÁR stb. nevűek mind-mind a Káspi Aral-Kaultázus-Azovi-Krím feletti térségben megtelepedett, de a déli feláramlásból származó, azonos nyelvű népeink tartozékai. És itt meg kell említenem a "bolgár" nevű népünket a Kárpátoktól keletre és délre.

Visszatérek KOVRAT-hoz, aki 630-ban az Azovi-tenger - Káspi-tenger - Volga-térségben szervezi meg a nagy Avar Birodalmat, és nem tudjuk, hogy miért nevezik ezt "BOLGÁR Birodalomnak", amikor fia - BAJÁN - a Kárpát-medencében, Aszparik pedig a Don mellett uralkodik, és BAJÁN országa nem "bolgár", hanem AVAR néven ismeretes a történelemben...?

Ezt a titkot felfedi nekünk a sumír nyelv, ahol "BÚL" vagy "BAL" (L. 9.) jelentése "királyi jelző", "dinasztia", "szembenálló" és "lázadó" is. A helyes tehát a "BULGÁR", és láthatjuk, hogy a név valóban jellemzője a népnek, mely - sajnos - nyelvében és vallásában elszlávosodott, de sok nemes faji tulajdonságát megtartotta mégis.

Visszatérve a népesedést témánkra, mondhatjuk, hogy a Kárpát-medencében is ugyanaz a népfejlődési helyzet áll fenn, mint amit Sumériára vonatkoztattunk. A feltárt sírok emberanyaga is ezt mutatja. Tehát a lakosság megkétszereződési időtartamának tekintetében számolnunk kell az őslakosságnak a beérkezettekkel való külön szaporulatával is, hiszen Nógrád, Heves, Borsod, Abaúj, Zemplén, Sáros, Ung avarjai és hunjai jól összekeveredtek az őslakossággal, és ide nem tudtak betörni Nagy Károly csapatai.

Azt, hogy idáig nem értek el, bizonyítják a temetők, mert az itteniekből semmiféle "frank" vagy "germán" leletanyag nem került elő, pedig a harcokban ők is sokan elhullottak az avar kardoktól. Ilyen "germán" tárgyi és embertani leleteket csak az INN folyótól kezdve a Bécsi Medence sírjai mutatnak, hiszen Nagy Károly korában az INN folyó volt az Avar Birodalom nyugati határa.

De mégis fel kell tennünk ezt a kérdést is, hogy: miképpen tudta ez a Nagy Károly úgy kirabolni az erős avarokat, hogy a "művelt" nyugat egyházi kegytárgyainak csaknem mindegyike ezeknek a rabolt avar kincseknek átalakításával és felhasználásával készült...?

Sajnos ennek eredeti okát abban az áldatlan testvérharcban kell keresni, mely hatalmas népeink egy-egy részének, az ősi hagyományok elhagyása vagy felcserélése következtében cselekedeteit befolyásolta.

Így volt ez az ún. "sziklamezei hunoknál", akiknek Tudunja népét vallásilag is befolyásolja. Túrócban megalapítja a Szent Mária Egyházat, ahol "rovásfákról" és nem könyvből olvassák fel Jézus tanítását. Tudun kapcsolatot tart Nagy Károly püspökségeivel, és 795-ben fegyveres összeütközésbe viszi népét az avarokkal, akiket nem támogat Nagy Károly támadásának idején. Ez volt az egyik oka annak, hogy a frankok kirabolhatták az avarokat. A másik onnan eredeztethető, hogy ezt a "frank" Nagy Károlyt avar anya szülte. Tehát anyai rokonságán keresztül jó értesülései lehettek a hun-avar ellenségeskedésről, és így - jó előre - felderítette a tervezett hadjáratának lehetőségeit. Így aztán valóban sikeresen kirabolta az avarokat.

Rudnay azt írja, hogy ennek a hun-avar meg nem értésnek oka az lehetett, hogy Tudun népének első királya Atilla unokája Edömér - volt. Ennek következtében ATILLA földjét, HUNNIÁT, és e felett való uralkodást a "tudunok" saját maguk részére tartották jogosnak, mert az ide beérkezett avarokat a hajdani Pártos Birodalomból, a sasanida- perzsák üldözése miatt nyugatra kivándorolt uigur néven ismert népnek tartották, akik "ABARSÁR" nevű királyuk után. "ab-ár" (avar) néven maradtak meg a perzsa hagyományban. ("AB-ÁR" _ "atya-népe".)

De dr. László Gyula "A kettős honfoglalás" c. könyvében már a magyarokkal azonosítja ezeket az "avarokat", amit megerősítenek a nyugati kútfők is. Mindenképpen arra az eredményre jutunk, hogy egy-azonos a népi összetételünk a sokféle elnevezés ellenére is. Én úgy látom, hogy a népi meg nem értés egyetlen oka: Atilla öröksége, vagyis az a nemzetség követeli magának az uralkodás jogát, ahol "Atilla-leszármazott" a nemzetségfő, a "nagykirály". Ezért lehetett viszály a sziklamezei hunok és az avarok között, mert az avar kagánok maguk urai akartak lenni és maradni. A Nagy Károly-i "rablóhadjárat" után rájöttek a viszálykodó testvérnépek arra, hogy a Kárpát-medence uralmát csak az "egy akarat", a testvérnépek egysége és összefogása biztosíthatja.

Erre az "egységre való törekvésben" vették fel a kapcsolatot a Keleten megalakult nagy Magyar Birodalommal, mely magába egyesítette a ma különféle néven ismert nemzetségeinket. Történészeink itt állandóan a "Bíborbanszületett" VII. Konstantin (905- 959) írására hivatkoznak, akinek felesége a zsidó kazár király lánya volt, aki egy magyarellenes, kazár környezetben felnevelkedve, királyi férjét egyáltalán nem biztatta a magyarok dicséretére. Így Konstantin amit rólunk írt, azt mind csak "hallomás" alapján tette, mert sem Álmost, sem Árpádot nem ismerte. Ezt csak közbevetőleg kívántam megjegyezni annak a hangsúlyozására, hogy igenis létezett Keleten a Nagy Magyar Birodalom. Kazáriát pedig nem lehet olyan "nagyhatalomnak" tekinteni, mint ahogyan történészeink teszik, hiszen az arabok Chorezm elfoglalása után ide is betörnek, és ha volt egyáltalán "kazár" haderő a judaista államcsínnyel uralt Kazáriában, arra szükség lehetett az arab invázió lekötésére. Történészeink erre azt mondják, hogy: "besenyő zsoldosaik" voltak. Talán kérdezzünk vissza: "hol volt a besenyők országa...?" Ki volt az uralkodójuk, hogy Kazáriának harci egységeit alkották, és még a honba visszatérő eleinket is "kergették"... amint azt történészeink állandóan hirdetik. E sorok írója még nem talált sem térképet, mely a "besenyők országát" feltüntette volna, sem ilyen ország leírását tartalmazó, érdemleges kútfőadatot.

De messzire kalandoztam a Kárpát-medencétől, mert történelmünknek ahhoz a fejezetéhez érkeztünk, ahol a "magyar egységre" törekvő és valójában nemzetpolitikai szándék elindul... a Kárpát-medencéből. Az "indíték" Nimrud büszke népének, a túr ivadékoknak, az atillai birodalmi hagyomány alapján való egyesítése.

Elindítója: a sziklamezei Atilla ivadék. EDÉMEN, aki Nagy Károly- i frank támadást megelőző hun-avar testvérharcot akarta a "Keleti Magyar" erők beavatkozása által megszüntetni, és ezért a Bodrogközben lévő, hun királyi központból Dentumagyariába megy át. Az ő fia Ügek (nyelvünkön ÖGYÉK). aki majd feleségül veszi CHOREZM utolsó népünkbeli uralkodójának "ÉNE-DU-BÉLI-ANNA"-nak leányát- EMESÉT. (Krónikáink írói nem ismerték ősi nyelvünket, és hallomásból "Onedbeli" és egyéb neveket adnak Emese apjának.)

Olvasóim biztosan csodálkoznak, hogy EDÉMEN-t a Bodrogközből indítom és ott jelölőm meg a hun királyi központot. Ugyanis az avar főkagán központja az Ister-Gami vár "szentélye" volt, ahol a "Hét páros oroszlán" jelképezte az uralkodói szentélyi "törvény-hagyományt.

Ismerjünk meg néhány bizonyítékot a "Bogrodközi Hun Királyi Központ" létezésére vonatkozólag. Érdekesen ír erről Lázár István: "Kiált Patak vára" (Szépirodalmi Könyvkiadó, 1979.) c. munkájában így: "Bodrogköz népessége nemhogy a honfoglalás óta, de sokkal régebben, az újkőkortól kezdve ott élt. Az élet itt megszakítás nélkül folyt legalább 5000 éven át. Ugyanakkor a legtisztább honfoglaláskori magyarságot itt mutatják a sírok. A "Verecke híres útján" anonymusi mondást legjobban igazolja a zempléni és sárosi homok, ahol a feltárt honfoglaláskori temetőknek térképbe való rajzolása mintha Árpádék útvonalát mutatná.

A bodrogi sírokban talált fegyverek és ékességek harcos, nagy vezérekre mutatnak. Egyik-másik sír mintha romantikus csataképekre, a Feszty- körképet hitelesítő anyagra utalna..."

E tárgyi leletek mind a Bodrogköz fontosságát hangsúlyozzák, és - majd mint látni fogjuk - sorsdöntő események színhelye lesz ez a vidék.

Annak ellenére, hogy elindítottam EDEMEN-t Dentumagyariába, és fiát. ÜGEK- et is említem, mégis itt maradok még a Kárpát-medence eseményeinél. Ugyanis "történészeink" mindazoknak a hadjáratoknak az elvégzésére, melyeket a honba való visszatérésünk (Honfoglalás) előtt "magyar hadjáratnak" nevezik a nyugati kútfők. Álmos és Árpád népét lovagoltatják minden alkalommal a Dontól a Morvákig és vissza.

Így az a bizonyos "hadjárat" is, amit Árpáddal végeztet el a történettudományunk 862-ben, az "Annales Bertiniarti" szerint: "a Kárpát-medencében megtelepült magyarok közbelépése nyugaton".

Ugyanezek a "magyarok" 880-ban Salzburg környékén csapnak össze az érsekség hadaival, és ebben a csatában esett le Dietmar érsek is.

881-ben - az "Admonti Évkönyvek" - Bécs környékén jelzik a "magyarokkal" vívott harcokat, és az itáliai "SANUTUS" 881. évi krónikai feljegyzése a következő: "in questo tempo Hungari venuti di Asicia in Pannoni et li comenzone habita et fino al presente vi stano".

(Ebben az időben jöttek a magyarok Szkítiából Pannoniába, és itt kezdtek élni egészen a mostani időkig.)

REGING 888- ban, a "Garsteini Annales" 889, "MAGNUS" 890, a "poeta Saxo" és a "Fuldai Évkönyvek" 892-894 között említik a magyarok hadmozdulatait és támadásait. Ennyi hadműveletet lehetetlen "Etelközből" irányítani, vagy onnan érkező és oda állandóan visszatérő seregekkel végrehajtani. Tehát a Kárpátmedencében - az árpádi honvisszafoglalás előtt - léteznie kellett egy erős magyar hadseregnek és egy vezéri központban VEZÉRNEK - ennyi győzedelmes hadművelet végrehajtására. Annál is inkább feltételezhető ez, mert 892-ben Arnulf szövetséget köt velük.

Azt is meg kell említenünk, hogy a római judeo-keresztény egyház nem bírta kiterjeszteni felségterületét a Kárpát-medencére ebben az időben. Bizonyítja ezt METHÓD püspök esete, aki - a Nagy Károly által a "slavusokból" szervezett "morvákat" látogatta meg, és náluk "hét püspökséget" szervez a Jézus-Péteri vallás kiterjesztésében. Tehát Methód nem volt követője a római judai- kereszténységnek. Ezzel a tettével önmaga ellen ingerelte a féltékeny bajor-frank papokat, akik természetesen Rómához fordulnak elégtételért, és "Róma-ellenesnek" bélyegzik Methódot. Zsinatot erőszakolnak ki ellene, és azt Regensburgban - Német Lajos elnöklete alatt - tartják meg. Itt felelősségre vonják Methódot. A vád ellene az, hogy "milyen jogon mer működni és püspökségeket szervezni Felső-Pannoniában, vagyis a jelenlegi Ausztria területén...?" Methód így válaszol a vádra: "Ha tudnám, hogy ez a terület a tiétek, azonnal otthagynám. De ez nem a tiétek, hanem Szent Péteré. Ha ti hatalomvágyból a régi határaitokat kitágítjátok a megállapodások és kánonok ellenére, jól vigyázzatok, hogy csontkoponyátokkal érchegynek menjetek és agyvelőtök szétloccsanjon."

(Methód szavaiból következtethető, hogy ez a terület az avaroké volt, akik nem voltak római-judai-keresztények, hanem a Jézus-Péteri "ázsiai kereszténységbe" tartozók. - Az idézetet átvettem: BALOGH ALBIN: "Művelődés Magyarország földjén a honfoglalás előtt" c. könyv 273. oldaláról.)

A zsinat botrányosan végződött, mert Methódot letartóztatják a római főpapok és börtönbe vetik Regensburgban, mert itt az ő területükön azt csináltak, amit akartak, ők voltak itt az "urak". A magyar történelemszemlélet, igen szűkszavúan csak annyit közöl, hogy "Methód a magyarok királyával találkozott". A mai finnugoros "történészek" pedig ezt a találkozást nem Methódra, hanem térítőtársára, "Cyril püspökre" mondják, és Kazária környékére teszik ennek a találkozásnak a színhelyét. Van olyan adat is, mely 860- ban a krími félszigetre.

A történelmi igazság az, hogy Methódot a magyarok szabadítják ki több évi börtönéből, valószínűleg 880 körül, a frank és bajor területeken végzett - csaknem állandósult hadműveleteik valamelyike alkalmából. Az így kiszabadított és a börtönben sokat szenvedett Methód püspököt a magyarok királya Methód egyházi méltóságának járó tisztelettel és szeretettel fogadta.

Ezzel a fogadással elérkeztem tanulmányom legnagyobb kérdéséhez, mely így hangzik:

KI VOLT AZ A MAGYAR URALKODÓ, akinek seregei kiszabadították Methódot, hogy kiszabadulása után a "magyarok királya" színe elé járulhatott megköszönni kiszabadítását...? - A felelet végett át kell mennünk most Dentumagyariába.

KELETI MAGYAR BIRODALOMNAK KELL NEVEZNI azt a hatalmas területet, amely eddig ONOGURIA, DENTUMAGYARIA és ETELKÖZ néven volt részekre bontva. Ugyanis ezen a nagy területen "egynyelvű" népesség élt. A szabírok, úzok, ászok, onogurok, türkök, sarmaták, hunok, avarok, ujgurok, szkíták stb. néven csoportosítottak mind ősi "mah-gar" (magyar) nyelvünket beszélték, és saját nyelvünkön ennek a hatalmas területnek a neve: "HUN-MAHGAR-RI-ES-MÁD".

ÁLMOS A KELETI MAGYAR BIRODALOMBAN "Hogy mikor tűzte ki Edemen fia, Ügek kagán a hét lófarkat zaporogi kamlikjának kapuja elé, csak hozzávetőlegesen tudjuk megállapítani..." - írja dr. Padányi "DENTUMAGYARIA" c. könyvének 334. oldalán.

Bármilyen nagy megbecsülésben őrzöm emlékét mint jóbarátét és mint kiváló történészét, ezt a megállapítását nem fogadom el!

Edemen és Ügek korában sem voltak "sátorlakók" őseink, hanem városokat építettek éppen úgy, miként az ő őseik már évezredek óta tették. De a Kaukázus feletti folyóközök területén nem lehet sátorban élni, mert igen kemény a tél. Tehát "fűtéssel rendelkező" házakra van szüksége minden embernek az élethez. Hozzá kell tenni még azt is, hogy éppen a szabiroknál ilyesmi nem lehetett probléma, hanem az élet természetes tartozéka, hiszen a Kr. e. 6-7000-ből származó rézolvasztó kohókat ástak ki a régészek "Arpachijah", az ékiratokon "Árpád-ki-mah" nevű helyen. Tehát a "honvisszafoglalást" végző elődeink is egyik várost a másik után építették, gyorsan és rövid idő alatt.

Az "uralkodói méltóságot" sem a "hét lófarok" jelezte, hanem, mint azt a tárgyi leletek mutatják - a szkítáknál, a Pártos Birodalom királyainál, utánuk a hunoknál; Atillánál is, az avaroknál és a magyaroknál is - mindég a királyi süveg vagy korona. - Bizonyíték erre az a mai kiértékelés, mely - az eddig "Szent István-i" tulajdonnak vélt Magyar Szentkoronáról megállapította, hogy az egységes, kozmikus terv szerint készült, és karizmatikus hatalmat hirdető kegytárgy, mely valószínűleg Atilla fején tündökölt legelőször. De a kínai HAHÓT múzeumában ott van a turulmadaras HUN királyt korona is. Hagyjuk meg a "hét lófarkat" azoknak a történészeknek a szégyenére, akik ezt a mi kultúrát teremtő őseink lebecsülésére, bepiszkolására találták ki.

Meg kell végre szabadulni attól a szándéktól is, mely őseinket állandóan "lovasnomád" népnek nevezi, mert a mi "magyari" népeink nem "nomádok", hanem városlakó és lótenyésztő kultúrnépek voltak már sok-sok ezer éve. Éppen úgy, mint a mai magyarság is az volt addig, míg a marxista terror és az orosz megszállás meg nem szüntette az állami méneseket. Gondoljunk csak a híres "lipicai" lovainkra.

Abban sem értek egyet Padányival, hogy hatalmas népünket ő is apró törzsecskékre tördeli, és a végén csak néhány törzzsel végezteti el ő is a Honfoglalást - annak ellenére, hogy az ősgeszták "106" nemzetséget említenek hatalmas népünkbe tartozóan. Tehát az úzok, ászok, alánok, türkök, onogurok, szabírok, meg a sok egyéb nevűek, mind-mind a mi népünk részei éppen úgy, mint a bolgárok is. Mindaz pedig, amit "háborúnak" neveznek e népek között a "történészek", az belviszály, sokszor testvérharc, mely sokkal jobban őrölte fel nagy népünk erejét, mint az ellenségekkel folytatott küzdelmek.

Éppen azért senki se csodálkozzon azon, hogy a sziklamezei EDEMEN a Keleti MAGYAR Birodalomban (így nevezem azt a területet, melyet történészeink Onoguria, Lebédia, Dentumoger, Etelköz stb. részekre bontanak), azonnal át tudta venni a hatalmat és uralkodott. Oka ennek feltétlenül az volt, hogy ezen a területen települt nemzetségfők egyike sem volt Atilla leszármazott.

Mert - miként említettem - a Kárpát-medencében a "hunavar" testvéri viszálykodás fő forrása éppen az Atilla-ivadékok közötti elsőbbségi jog megszerzése volt. Ugyanis a sziklamezei hunok első tudunja - EDÖMÉR - valószínűleg a gepida-ági Atilla-leszármazott volt, aki nem akarta elismerni az avar- BAJÁN uralkodónak az atillai eredetét. Pedig Baján KOVRAT (Kürt) családja az IRNIK (Ernák v. CSABA) leszármazottságot tudta és vallotta. A meg nem értés gyökere tehát itt keresendő. (Meg kell itt azt jegyeznünk, hogy őseinknél a "Kürt-ünnepe" a kenyér és a víz szertartásos és vallásos kegyelettel végzett vétele volt.)

A fentiek ismerete után tehát kellően indokolt és elfogadható az a valóság, hogy a Keleti MAGYAR Birodalomban megjelent "Atilla-ivadék" minden nemzetségfő által a hűség és engedelmesség ígéretével fogadott és uralkodónak elismert személy LETT.

Azt már tudjuk Padányitól is, hogy Ügek és apja szervezték meg és építették fel a Dnyeper melletti "hét" Káta nevű várost, de a felettük lévő KIEV-i vár alapítása, valamint a még északabbra lévő "Győr" is Ügek alkotása. (Bemutatom itt ezeknek a földrajzi helyzetét, átvéve dr. Padányi említett könyvében közölt térképet.)

KIEV-et igazi várrá és erőddé azonban csak Ügek fia- ÁLMOS - építi fel, aki egy évtizedes kievi tartózkodása alatt Kievet a kardgyártás központjává teszi. -És itt, pontosan a "kardgyártásnál" kell hangsúlyozni azt, hogy Álmos (819-895) pontosan ezekkel a csodálatos kardokkal jelenik meg észrevehető és domináló erővel történelmünkben.

Fontosságát erősíti karizmatikus származása, mert apja halála után ATILLA- IVADÉK. Édesanyjának - EMESÉNEK- apja pedig az utolsó hajtása NIMRUD családfájának. Vagyis annak a királyi háznak a fia, amelyik ős-Mezopotámiából kiindulva a Pártos- ARSÁK uralkodók vérét vitte CHOREZM-be, és onnan a semita arab és a judaizált kazáriai üldözések elől, Dentumagyariában talált otthonra. Itt talált a főpapnői hivatás-hagyomány szerint nevelt EMESE lányának pedig "Atilla- ivadék"-életpárra. - Így kelt EMESÉBEN életre az a vallásos kegyelettel őrzött hagyomány-hiedelem, amit híven megőrzött a "TURUL- MONDÁNK".

Álmosra tehát úgy tekintett a HUN-MAH-GAR-RI-ES-MA megszámlálhatatlan sokaságú népének minden tagja, mint egy karizmatikus "Égi- Küldött" méltóságával és bölcsességével megáldott uralkodóra.

Foglalkoznunk kell még a nevével is, mert az "ÁLMOS" elnevezés az évszázadokkal utána leírt torzítása az ő igazi nevének, mely az ősi nyelven GAL-MAH-US volt. Ennek jelentése: "Nagy- Bölcs-Ős", vagyis az "ősi bölcsek bölcse". Valóban igazi "papkirályi" elnevezés.

Az ún. "Honfoglalás" hiteles történetére vonatkozóan nekünk a 880 és 890 évek közötti időszak a legfontosabb. Viszont pontosan ezekből az évekből igen gyér adatokkal rendelkezünk. Történészeink hallgatnak feltehetően azért, mert éppen Álmost kellene a történések középpontjába állítani. Megemlékeznek azonban arról, hogy a Kárpát-medencéből "küldöttségek" érkeznek a Keleti Magyar Birodalomba, miként Anonymus is írja: "Árpád 888-ban Kievben fogadja az avar küldöttséget."

Ebből következtethető, hogy:

1. Kievben még folyik a kardgyártás Árpád intézkedései szerint, és

2. Álmos már nincs Keleten.

Nagyon jól tudjuk, hogy a kievi kardgyártást Álmos szervezte meg, és már kievi fejedelemsége korában szállított kardokat a Kárpát-medencébe. Miután pedig a "kard", a híres "kievi kardok", olyan nagy értéket képviseltek, azokat nem "kereskedők" vitték, hanem Álmos mindig fiatal magyar harcosokból álló hadsereggel küldte a szállítmányokat a mai Vas, Zala, Somogy és Sopron megyékben települt avar kaganátusoknak. Így igazolódnak a nyugati kútfőknek azon adatai, hogy: "Pannoniában 862-ben végzett hadjáratokat a keletről jött magyar csapatok hajtották végre." Azt nem mondják, amit a logika sugall, hogy természetesen azokkal az "avar" seregekkel együtt, akiknek Álmos a "mágikus" magyar kardokat küldte, és itt hivatkoznom kell őseink "kard-kultuszára", mely Álmosnak a kardgyártást végző "mágus-kovácsai" által itt is hiedelemmé lett. Ez a "mágikus kard" pedig biztos győzelmet hozott!

Álmos uralkodásának történelménél elsősorban azt kell figyelembe venni és állandóan szem előtt tartani, hogy a Keleti Magyar Birodalom lakosságának száma legalább 7-8 millió lélek! - Miután az arabok már 825-ben legyőzik a kazárokat, és egyre fenyegetőbben közelednek, a mi népeink már 850-től kezdődően szivárognak át a Kárpát-medencébe, és Álmos már 860-tói kezdve rendszeres "áttelepüléseket" hajt végre mindenkor jelentős fegyveres erőkkel és kardszállítmányokkal biztosítva az áttelepülésre rendelt köznép-részleget.

Álmos bölcsessége és előrelátása tehát már évtizedeken át telepíti "haza", a Kárpát-medencébe a Keleti Birodalom "magyarjait", akik beolvadva, beházasodva a Kárpát-medencei testvérnépekbe, 880-ra- amikor átadja fiának, Árpádnak, véglegesen a Keleti Magyar Birodalom uralmát, és ő maga. Álmos is, végleg hazatelepül - a Kárpát-medencében már valóban létezik az a hatalmas magyar erőközpont, melyről a nyugati kútforrások írnak. Itt van annak a történelmi "zavarnak" megoldása, mely eddig a "nyugat" ellen végzett "magyar" hadműveleteket végrehajtókat csaknem minden évben Etelközből Pannoniába és vissza "lovagoltatta". Ugyanis teljes bizonyítottsággal állíthatjuk, hogy: "mindazokat a magyar hadműveleteket, melyekről 880 óta a nyugati kútfők tudósítanak. Álmos saját maga irányította - valószínűleg az Ister-Gami királyi várból, amit székhelyének választott."

Álmos seregei szabadítják ki Methód püspököt is regensburgi börtönéből, és így szintén Álmos az a "magyar király", akinek színe elé járul Methód, hálájának és köszönetének kifejezésére.

Álmossal tehát ugyanez történik most a Kárpát-medencében, mint a Keleti Magyar Birodalomban nagyapjával - Edemennel. Ott nagyapját, itt- hazatérve a Kárpát-medencébe - őt ismeri el az eddig hun, avar, székely, vagy másképpen nevezett, de egybeötvöződött népesség uralkodónak.

Mint uralkodó, minden erejével "egységet" akar teremteni a "magyar" Kárpát-medencében, és állandó kapcsolatban van az egész nagy nép végleges hazatelepülését előkészítő fiával, Árpáddal, a Keleti Magyar Birodalom urával, aki apjához méltóan szervez, dolgozik és intézkedik.

A Dnyeper-menti "hét" Káta városunk - szakmákra osztva, teljes erővel végzi a szükséges előkészületeket. Hadd soroljam fel őket, hiszen ezzel valójában őseink magas kultúráját ismertetem. A szíjgyártók és nyergesek, szövőipar, vízhatlan-nemez készítők, csizmadiák, ruhakészítők, kerék- és kocsigyártók, fémöntés, kengyelek, zablák, kések, kardok, tőrök, íjak, nyilak, tejpor, húspor, aszalt gyümölcs, szárított gomba, tarhonya, füstölt és szárított húsok stb. mind-mind szükséges a hosszú vándorútra. Hát ezeket készítették a "Káták"!

Jönnek is minden évben a hazatérők a Borgó, Tölgyesi, Uzsoki, Vereckei átjárókon, és a székelyek segítik az OLT mentén feljövőket.

Meg kell változtatni végre azt a felfogást, hogy Álmos-Árpádi őseink állandóan "menekültek", mert az ősi mondai hagyományunkban nyoma sincs "honfoglaláskori" ellenségek említésének. "Besenyő", "bolgár", "bajor": "morva" nevek mondáinkban nem szerepelnek. Pedig, ha lett volna olyan ellenségtől való állandó "félelem", mint amiről a kárunkra és vesztünkre tudósító "történészeink" írnak, a nép ajkán biztosan fennmaradt volna. De ilyen NINCS, tehát nem is létezett. Anonymus pedig a "saját korának helyzetét vetíti vissza az Álmos-Árpádi időkre".

Krónikáink arról is írnak, hogy a "kunok" a Kárpátmedencéből Kievig mentek Árpád elébe. (Kézai I. IV. és Anonymus.) A nyugati kútfők nem "kunoknak", hanem "magyaroknak" nevezik az ide-oda járókat. De kérdem: "miért kellett Árpád elibe menni...?" Megnehezíteni az amúgy is nagy tömeg hazatérő útját...? Ennél a tudósításnál csak az "irányt" kell megváltoztatni. Nem a Kárpát-medencéből mentek kifelé. hanem egyre többen és nagyon sokszor "hazafelé".

Abban a reményben, hogy olvasóim előtt sikerült történelmünk igaz színterét és az események valóságos és logikus indokát feltárni és bemutatni, most már rátérhetek valódi témám ismertetésére, feltárva azt a nagy titkot is, melyet ez a kifejezés rejt magában:

ÁLMOS- AZ "ÁLDOZAT"

Tanulmányomat azokkal a hivatkozásokkal kezdtem, amelyekkel vádolom történelemhamisító "történészeinket" Álmosnak mindenáron való "feláldozása" miatt. Itt, a befejező sorokban hangsúlyozni kívánom azt a valóságot, mely szerint: a "magyarnak" nevezett történetírás judai-keresztény hitet valló, annak szellemében író és mindenkor a judai érdeket szolgáló -mondhatni "magyarellenes" - papok tollából táplálkozik, mint Inchoffer Menyhért és Pray György jezsuiták és az őket követő Timon Sámuel. Kiegészítette ezt - az így szinte dogmává tett - történelemhamisítást 1917-ben Róheim Géza, aki az anarchista elveket valló FREUD hatására, "a magyarság jövőjének érdekében, pogány rítus szerint, szintén "feláldozottnak" hirdeti Álmos nagykirályunkat".

Ennek a "rituális gyilkosságnak" indokolására még a misztika értékeinek jelentését is megváltoztatják. Erre nagyszerű példát szolgál Dümmerth (az említett könyvének 126. oldalán), ahogy így ír: "Istenségnek tetsző áldozat csak oly személy feláldozásával mehet végbe, aki az Istenség előtt kedves. Ennek az Istenség előtti *kedvességnek* jele a KARIZMA- Isteni kegyelem. "

Tudatos meghamisítása ez az axiómák, tehát változtathatatlan és félreérthetetlen meghatározások egyikének, mert: A KARIZMA: a teokratikus uralkodási rendszer hiedelme szerint: "Istentől kapott, földi uralkodásra való küldetés, Isten jóságának és Igazságának érvényesítésére és gyakorlatára való kiválasztás, hogy úgy legyen minden a földön, miképpen a Mennyben is, irgalmassággal és áldozat nélkül."

A magyarság igaz történelme azt mutatja, hogy népeink egységét és jólétét mindenkor a karizmatikus származásukat valló uralkodóink biztosították. Olyanok, akik hittek küldetésükben. Akik az "ÉG FIAI" voltak hitük szerint, és Isten kegyelméből nyert hatalmukat valóban "istenesen" gyakorolták. Népeink ezt a "karizmát" a NIMRUDI eredettel ismerték el uralkodóik Istentől nyert kiválasztásának, és ennek legnagyobb és a fél világot uraló birtokosa éppen ATILLA volt. - Így válik érthetővé a Keleti Magyar Birodalomban és a Kárpát-medencében lefolyt "Atilla-ivadékok" elismerése és vetélkedése is. És pontosan itt van és ebben a "vetélkedésben" lelhető meg Álmos igaz története is.

Nagyon nehéz ma már megállapítani az akkori események történelmi sorrendjét, mert-erre vonatkozólag-csak a szájhagyomány és a földrajzi elnevezések őrzik azok emlékét.

Annyit biztosan tudunk, hogy a régi, sziklamezei hunok fejedelmi leszármazottai székhelyüket a Bodrog környékén, Zemplénben és Ungváron erősítették meg és itt, az Álmos idejében élő "OND" -Atilla-ivadékként -Álmossal egyenrangúnak tartotta magát. Nem ismerte el Álmost uralkodó királyának.

Álmos az Ister-Gami székhelyéről irányította az ország ügyeit és megteremtette az "egységes nemzetet", de a Bodrog-Zempléni hunok elkülönítették magukat ettől az "egységtől". Álmos bölcsességének sikerült áthidalni minden meg nem értést és minden igyekezete az volt, hogy végleges békességet teremtsen, hiszen egyre jobban közeledett a régóta tervezett és Árpád által vezetett végleges hazatérés ideje. Éppen ezért személyesen akart találkozni OND fejedelemmel és vezértársaival. A zempléni és bodrogi nép szájhagyománya szerint: "az árpádi hazatérést váró és elébe induló nagykirályt Álmost - OND vezér tőrbecsalta".

Erről a tőrbecsalásról megemlékezik a 14. században írt Kálti Márk Krónikája, és a szintén ebben az időben készült Nestor Krónika is említ egy Álmos elleni lázadást.

A szájhagyomány szerint OND találkozóra hívja Álmost Zemplénbe és Ungvárra, de a Bodrogközben orvul megtámadja a nagykirályt, Álmost, és jelentős számú harcosokból álló kíséretét.

A "Bús-Mező" őrzi ennek az orvtámadásnak emlékét a Bodrognál lévő SZOMOTOR mellett. Álmos és kis serege szembeszáll a nagyobb erejű orvtámadókkal, de Álmos itt leli hősi halálát karddal a kezében.

Utána jövő vezéri sereg - BORS vezérlete alatt - átkel a Bodrogon. Elfogják a lázadó OND-ot és lefejezik.

Álmos halotti torát a TOR-HEGYEN tartották, és SZOMOR-on temették el. Ebből lett a néphagyományban TOR + SZOMOR - SZOMOTOR.

Ne gyalázzuk meg tehát Álmos emlékét azzal, hogy őt saját népe áldozta fel, mert a testvérharc hősi halottja ő, a "testvérharc" áldozata. Nem láthatta meg hős fiát - Árpádot -, akinek fogadását előkészítendő indult OND találkozójára. Legnagyobb hősünk ő, aki "hetvenen" felüli életkorában is karddal a kezében, a magyar igazság és a magyar egység védelmében halt hősi halált.

Ezt a szomorú és a néphagyományban így fennmaradt történetet igazolja dr. Dienes Adorján, pápai kamarás könyve: "A honfoglalás története Erdélyben és Bodrogközön" (Nagykövesd, 1933.), melyben azt írja, hogy: "II. Endre királyunk 1213-ban meglátogatta Álmos sírját Szomotoron." Anonymus szerint: "Árpád az Ung folyónál veszi át a fejedelemséget Álmostól." Ez valóban így lehetett, mert hazaérkezve, itt tudta meg az UNG-nál, hogy mi történt, és apja sírjánál lett az új fejedelme a Kárpát-medencei Magyar Birodalomnak, mint egyetlen Atilla-ivadék.

Szeretném még azt az érdekességet itt említeni, hogy a BODROG ötágú. Az OND, Tapoly, Laborc, Latorc és Ung folyócskákból tevődik össze. Olyan "vezérhez" illő nevek ezek, és - tekintve, hogy OND volt a lázadók fője - talán ezek a nevek őrzik a testvérharc vezéreinek az emlékét. Árpád hazatértével az országnak ez a része valószínűleg szakrális területként lett tisztelve, mint Álmos utolsó küzdelmének és sírjának helye. Azért rendelkezik oly gazdag sírleletekkel, miképpen azt az előbbiekben említettem. De nézzük meg azt is, hogy mit mondanak korunk régészeti felfedezései és hogyan értékelték ki azokat a szintén valamilyen "érdek" szolgálatában dolgozó "szakemberek"...?

Zemplén határában, a Szélmalom-dombon a szlovákok honfoglaláskori sírokat találtak 1964-ben.

Egy "lefejezett" fejedelem sírhelyét, és hozzá közel egy tömegsírt ástak ki. A kiértékelésre meghívták a magyar régészeket is, mert a fejedelmi sírt Álmos sírhelyének, a tömegsírt pedig szláv szolganépekének vélték. -A magyar régészek között Fettich Nándor is ott volt, akivel éppen amiatt szakadt meg minden kapcsolatunk, mert Fettich is úgy vélte, hogy valóban Álmos sírhelyét találták meg.

Nem tudtuk megérteni Fettichnek ezt az állásfoglalását, mert abban a sírban, amit ő is Álmos nagykirályunkénak ismert fel, egy lefejezett. tömzsi, kicsi ember csontváza volt. Levágott feje a lábánál, és kardja, markolatával a bal lába alatt, keresztben, távol a jobb kezétől volt, de a ruházati díszítések maradványai valóban nemzetségfőt jellemeztek. Fettich korunk legkiválóbb régésze és történésze volt, aki tökéletesen felismerte és elsajátította a hun-avar-magyar ötvösművészet módszereit is, tehát tudnia kellett azt is, hogy:

Anonymus és a Methód-legenda Álmosról azt írja: "egy fejjel magasabb volt harcosainál". Tehát Álmos nagykirályunk nem volt tömzsi, kis termetű emberke, mint akinek maradványait a zempléni sírban találták. Így ez nem Álmos sírja, hanem a "lefejezett" lázadó Ond vezéré, akiről a néphagyomány is megőrizte azt, hogy- mint becstelen lázadót- "lefejezték", és a sírban fejét a lábához tették. - Így a tömegsír sem szláv szolganépeké, hanem OND hunjaié, akiket Álmos vezérei, a lázadóknak járó elhantolással, tömegsírba dobáltattak.

Persze az évszázados "magyarellenes" történetírás azonnal közhírré tette a "feláldozott Álmos" sírjának "bizonyítékait", és a hírlapok (Tükör és Népszabadság) is "cikkeztek" róla, az "Élet és Tudományban" pedig egy Jánossy István "Árpádot apagyilkossággal vádolja".

Felfedezhetjük itt ugyanazt a "receptet", mellyel ATILLA nagykirályunk nagyságát, egyéniségét, "Európát látok" szándékú bölcsességét egy műveletlen barbár szintjére kívánta süllyeszteni. Hát ugyanez vonatkozik arra a szándékra is, mely a magyar népet istentelen csürhének akarja beállítani. Olyannak, akik rituális gyilkossággal vetnek véget nagykirályuk életének. Ne hagyjuk nemzeti önbecsülésünket ily mélypontra vinni, mert nálunk - már Nimrudtól kezdve - szakrális királyok uralkodtak az Istent mindig dicsérő népünk felett. Rituális királygyilkosság a semita népek sajátja. Ott fojtották meg selyemzsinórral a nekik meg nem felelő uralkodókat - teljesen függetlenül attól, hogy öreg volt vagy fiatal. A magyari népek mentesek voltak minden "semitizmustól" mindaddig, míg - vesztünkre - I. István nyakunkra nem tette a judai-kereszténység szolgajármát. És pontosan ez a judai-keresztényi szolgajellemű gondolkodás befolyásolta történelemszemlélet akarja mindenáron szakrális nagykirályunkat. Álmost. az "Ég Fiát" -Jehova kedvére valóan- lemészárolni.

Ne hagyjuk! - Védjük meg a MAGYAROK Istenének méltóságát!

HONFOGLALÁS VAGY "HAZATÉRÉS"...?

Talán szokatlan, hogy ennek a fejezetnek a címét egy kérdéssel adom meg, de az elhatározást erre egy köztiszteletben álló és igen megbecsült tudósunk- dr. Makay János - írása adta meg, amit az "Új Demokrata" ez évi 14. számában így olvastam: "Summa summarum, a múlt század végén parlamenti törvénybe iktatott honfoglalás-elmélet a kiegyezés utáni liberális konstrukció. Néhány érdeme ellenére nemcsak liberalizmusa miatt járt el felette az idő, hanem életkora miatt is. A tudományok rohamos fejlődésének évtizedeiben elméletek a maguk teljességében nem maradhatnak változatlan érvényben száz évig...

..a magyar őstörténetet, a honfoglalást és további sorsunk útját egy másik, valóban magyar nemzeti elmélet jobban le tudja írni. Ez nemcsak nyelvünk eredetét veszi figyelembe, hanem bonyolult etnikai és embertani származásunk minden ágát-bogát, sőt még az 1896. VII. cikkellyel törvénybe iktatott, liberális tudósok által kifundált honfoglalásmodell egy részét is.

Ez a millenniumi elmélet azt mondja, hogy talán még 894 őszén, de legkésőbb 895 elején a magyar törzsek, élőkőn Árpád fejedelem lovasságával a Vereckei-hágón át leereszkedtek az Alföldre, aminek emlékét a magyar hagyomány mint Árpád diadalmas honfoglalását őrizte meg. Ez a százéves honfoglalásmodell uralja mindmáig a tankönyveket, nemzeti tudatunk jó részét és a tudományos közéletet, csak erről tud az esetenként némileg azért gyanakvó külföldi. Mai liberálisaink is ezt fogadják el nemzeti alaptantervük számára, hiszen jórészt liberális elődeik csinálták, bár felgyülemlett tudományos buktatóin és magyarságán csak mosolyognak, sőt egyre inkább gúnyolódnak.

(Lásd éppen a millenniumi emlékművel vagy a Feszty- körképpel kapcsolatos gyalázkodásaikat.) Felmerül tehát a kérdés: nemzetünk eredetével bárki származása és igénye szerint és a tényektől függetlenül azt csinálhat, amit akar? Legújabban a kora Árpád-kori tömegekből, a köznépi temetők magyarjaiból Kristó Gyula egyszeriben csak úgy szlávokat gyárthatott? Megindult volna a végső támadás a magyar létezése ellen? (MAKKAY JÁNOS Demokrata 1996/14)

Ebből a közleményből én azt értelmezem, hogy dr. Makkay a magyar létezést a történelmi igazság, vagy jobban mondva igaz történelmünk ismeretének és tudásának függvényévé teszi, és ez igaz!

Ugyanis a "honfoglalás" definíciót a minket elnyomó Habsburg hatalomtól kaptuk és ugyancsak ők engedték meg azt, hogy a "Vereckei szoroson" szivároghattunk be Atilla földjére, miután a történelmi ködből elővarázsolt besenyőkkel jól megzavartatták őseinket.

Ezt nevezi dr. Makkay "honfoglalás-modell"-nek, mely máig is uralja a tankönyveket.

De ebben a - történelemnek tanított - "honfoglalás- modell"-ben igen nagy hézagok vannak, és ezek érvényét igen fellazítják. E "lazaság" következményeként teszi fel dr. Makkay azt az időszerű kérdést, hogy: "nemzetünk eredetével bárki származása és igénye szerint és a tényektől függetlenül azt csinálhat, amit akar?"

A "tényeket" ismerve, jelen írásomban javaslatot teszek ebben a "honfoglalás-modellben" észrevehető a történelmi folytonosságot megszakító és a logikát nélkülöző adatokban lévő hiányok betöltésére. Olyan hézagok ezek, amelyeket a feltett kérdésekre adott történelemhű feleletek tudnak csak betölteni, és így alaposan megváltoztatják az eddigi hiányos "honfoglalás-modell" erőszakos megállapításait.

Igen nagy szükség van igazságos és hiteles történelmünk tanítására. Olyan történelemre, mely nem a judai- kereszténység szemszögéből nézve értékeli ki a hajdani eseményeket. Szinte figyelmeztetésként mondom ezt, mert a Magyar Katolikus Püspöki Karnak az 1100. évfordulóra adott körlevelében így olvasom:

"A magyarok letelepedését segítette az európai népek mélységes válsága is. Kelet és Nyugat keresztényei között szakadás támadt. Róma és a pápaság politikai krízisektől szenvedett, Nagy Károly keresztény birodalma szakadozott. A történelem ura nagy megrázkódtatások között készítette elő Európa megújulását. A keresztény nemzetek vallási megtisztulása, az új nemzetek Krisztus hitére való megtérése ebben az évszázadban vajúdott és született meg. E folyamatban lett a kalandozó magyar nemzetségekből országot alapító keresztény nemzet. A magyar nép megtérése hozzájárult Európa békéjéhez, megújulásához, és új rendjének megszilárdításához.

A magyar honfoglalás és letelepedés ideje egész Európa evangélizációjának nagy korszakához tartozik... Egykor a honfoglaló magyarok közé bátor és áldozatos misszionáriusok érkeztek. Ma arra van szükség, hogy a magyar keresztények papok és világiak - áldozatos szeretettel segítsenek mindenkit, aki hazánk polgára és vendége, vagy aki itt talál menedéket."

E körlevél a Szent István-i térítés után 1000 évvel is "pogánynak" minősíti Árpád hazatérő népét, és nem ismerik el ma sem, hogy őseink Jézus-hitű, igazhitű keresztények voltak, és 1000 év után is segítik és előnyben részesítik a "vendégeket", akik nem magyarok.

Ajánlom itt a "Betlehemi Herceg - a Pártus Jézus" című könyvemet olvasásra, melyben ismertetem őseink Jézussal megújult vallását is.

Itt most a következő kérdésekre fogok feleletet adni:

I. Mi volt "Álmos" eredeti neve, mert ily nevet hagyományaink nem ismernek. Ezt az utókor adta, hivatkozva Emese álmára

2. Ki volt ennek az "Álmosnak" a felesége, vagyis ki volt Árpád édesanyja? - Valószínűleg a "rovásfákon", melyeket I. István térítése elégetett, ez mind rajta volt, és ezek az adatok talán nagyon hátráltatták a "térítés" menetét. Tehát el kellett pusztulniok.

3. Ki volt Árpád felesége? - Igaz lehet-e Padányinak az a feltevése, hogy kétszer nősült?

4. De megkérdőjelezem az Árpádi honfoglalás útvonalát is. Valóban "Verecke híres útján" jöttek be a Kárpát-medencébe? -Lehetséges ott olyan ökrös szekerekkel átjönni, mint amilyeneket a Feszty-körképen látunk?

Hát ezekre a kérdésekre keresem a feleletet. Jó forrásadatokra támaszkodom. De - ha nagyon ellenkeznek állításaim az eddigi ismeretek adataival -, vegye az olvasó egyszerű "forgatókönyvnek" írásomat, hisz a "Honfoglalás" megfilmesítésére legalább féltucat "forgatókönyv" van készen, mindegyik a saját történelmi "nézetével". Előadom tehát itt hézagtöltő javaslataimat az alábbiakban.

ÁLMOS

Az a történelmi személy, akit ilyen néven ismerünk, Kárpát-medencei létünk legfontosabb alakja. A hiedelemmé vált "Turul hagyomány" megtestesítője, az isteni eredetű szakrális nagykirály. Tehát lényegtelen a valóságot feltáró történelemszemléletben az, hogy szülei milyen nevet adtak neki, de ősi nyelvünk szerint a nevekben rendszerint ott van a hivatásra való rendelés is. Így talán többet megtudhatunk ennek a "nagykirályunknak" valóban hézagos történetéből akkor, ha az eredeti nevét is megismerjük. Azért gondolok itt a névben fellelhető hivatásra, mert szinte párhuzamos szándéka az Emese álmára vonatkozó és abban gyökerező "Álmos" elnevezés, melyet talán a rovásfákat elpusztító, idegen érdekű történelemírás munkájának gyaníthatunk.

Nagy Sándor Kászon szerint Álmos eredeti neve: "Ögyéd" (Egyed?) Nyelvészetileg elemezve ez összetett szó, így: "ögy(egy)+éd(ed)". "Egy(ögy)" jelentése ma is "egy". "Éd(ed) sumer-magyar nyelvünkön: "kiválasztott"-at jelent. (Akkád "elu". Innen a főpap - "elu-kalu", mely a mai "előkelő" őse. [L. 381.))

Tehát "Ögy-éd"(Egy-ed)jelentése: "egyetlen kiválasztott", és ez a név tökéletesen jelzi a mai "Álmos" nevű szakrális királyunknak a hivatását, amit ő életében, csodálatos bölcsességgel, be is töltött.

Hogy a 2. pont kérdésére felelni tudjunk, megint Nagy Sándor Kászon kinyilatkoztatásához kell nyúlnunk, ahol ő Álmosnak (azaz Ögyéd) feleségét "Mártának" nevezi, aki görög származású és ez a Mária Árpád édesanyja. -Tudom, hogy igen nagy meglepetés az olvasónak ez az adat, de már hivatkozhatunk egy másik feltevésre, amit Padányi ír le a "Dentumagyaria" c. könyvében, ahol a "történelmi logikára" hivatkozva állítja, hogy "Álmos valamelyik onogur törzs uralkodójának a lányát vette feleségül, és így biztosította a politikai szövetséget".

E sorok írójának véleménye az, hogy az "onogur" elnevezés önkényes, és ez a nép azonos volt Dentumagyaria szabírjaival. Nem "onogurok", hanem "unug-uri" (azaz a sumír Uruk városból származók), és itt nem volt szükség "politikai szövetségre". - Talán forduljunk Bizánc felé. Ugyanis a Kaukázustól a Donig elterülő DENTUMAGYARIA hatalmas és vitéz harcos nép Bizáncnak és a talmudista államcsínnyel zsidó állammá változott Kazáriának volt ellensége. Amikor aztán Harun al Rasid utóda - Mamun Kalifa - 825-ben megveri a kazárokat, valószínűleg már létezik egy arab-szabír megegyezés a kazárok ellen, mert Álmos apja, Ügek, még az arabok Kazária elleni támadása előtt elfoglalja a Krím-félszigeten lévő SZUROS-t a kazároktól, és 834-ben a kazárok már védelmi vonalat építenek ki az alsó-Donon a szabírok, azaz dentumagyari hatalom ellen. Ne felejtsük el azt, hogy a század eleje óta Kievben hatalmas szabír kovácsipar létezik, ahol a "mágikus kardokat" gyártják a szabir "tarjánok" (kovácsok). Ezt külön törzs, a "tarchán" (tarján) végezte, és éppen ez a "kardszállítás" az alapja az arab- szabír baráti viszonynak. A kardgyártás biztosítására Ügek Kievet erőddé alakítja át 838-ban (Egyesíti az eddigi Csák, Keve és Geréb nevű várakat), és megfelelő helyőrséggel látja el minden esetleges támadásnak kivédése ellen. Ez fontos is, mert a kardgyártás hatalmas ütemben folyik. A következő évben kiélesedik a bizánci- szabír ellentét, és így Ügek 839-ben támadást intéz az aldunai bizánci települések ellen és azokat elfoglalja. Itt sok bizánci foglyot ejt, köztük az aldunai települések kormányzóját is, aki a bizánci császári ház egyik tagja.

Most Itt következik talán a legnagyobb történelmi hézag, mert Ügek fia- Álmos (Ögyéd) - megnősül, 840-ben már Kiev ura, ahol 841-ben születik első fia, Árpád. És a kievi kovácsipar kardjaiból Bizánc is kap. A történelemírásunk nem közöl erről semmit, és talán ezért panaszkodik Moravcsik, hogy a magyar történelemkutatás elhanyagolja a bizantologiát és nem foglalkozik a bizánci okiratok olvasatával.

Talán azért teremtődött meg ez a negligencia, mert van egy császári oklevél, a St. Danis-i papirusz. mely hivatkozik "császári szinten" létesített "turk- bizánci" kapcsolatokra.

Ha ezt az adatot hozzákapcsoljuk Nagy Sándor Kászon írásához, akkor készen van a forgatókönyvbe is beillő történelmi esemény, melynek innen is látható részlete az, hogy Álmos feleségül veszi az aldunai bizánci települések foglyul ejtett kormányzójának a leányát, aki mint a bizánci császári dinasztia tagja, személyesen kéri Álmostól édesapjának szabadon bocsátását. Közismertek voltak szépségükről a bizánci hercegnők, és történelem nincs romantika nélkül. Így viszi Álmos Kievbe feleségét, Mária görög hercegnőt, aki 841-ben megszüli első fiát, Árpádot, -Azt hiszem, meg kell változtatni a "krími háború" nevezetű esemény indokait. Erről azt tanítja történelemtudományunk. hogy Bizánc és a szabírok között történt és a szabírok elfoglalják az egész Krim-félszigetet. Itt valójában Bizánc remek politikája érvényesül, mellyel biztosítja Krím birtokolását és megóvja attól, hogy azt az arabok elfoglalják. Bizánc tudja, hogy Dentumagyaria és a kalifák között békés megegyezés van, és így a szabír birtokot képező Krím nem fog kapni arab támadást. Tekintve, hogy ez az időpont (860.) már Árpádnak nagykorúsági idejébe esik, ez valószínűsíti Árpádnak szoros kapcsolatát a bizánci császársággal és érthetővé teszi az ún. "Honfoglalás" megtörténtének körülményeiben a bizánci szövetséget, de nem úgy, amint azt történészeink kiagyalták. Ennek részletezése előtt azonban talán a 3. kérdésre kell feleletet adnunk és közölni "forgatókönyvünkben" Árpádra vonatkozó történéseket, melyek alapjául azt a tényt kell vennünk, hogy édesanyja bizánci hercegnő, és így a császári házzal rokonságba került idegen fejedelmeknek megvolt a "helyük" a bizánci udvar protokollja szerint létező ún. "uralkodók családjában". Ebben a méltóságban elfoglalt helyüket a császár részéről őket megillető megszólítások különböző árnyalatai határozták meg. (Testvérem, barátom, fiam stb. - de lehetett "komes" vagy "dux" Is.) Valószínű az, hogy Árpád címe a bizánci császári házban "dux" volt, mert a bizánciak ezt használták még az István által felnégyelt Koppányra is: "dux Kopan".

De éppen itt kell egy összehasonlítást végeznünk a dentumagyariai magyarság hitvilági minősítése tekintetében. Miképpen lehetséges az, hogy Bizánc, ahol a császár nemcsak a világi hatalom legfőbb birtokosa, hanem bizánci felfogás szerint Krisztus földi helytartója is, aki a patriarcha és a klérus felett áll, kinevezi a püspököket, zsinatot is ő hív egybe... sohasem nevezte Dentumagyaria lakóit "pogánynak", és annak ellenére, hogy Bizánc közös világi és egyházi feladata volt a "térítés", Dentumagyarla "furk" népét sohasem nevezte "pogánynak" és "megtérítése" érdekében semmiféle intézkedést nem tett?

Ugyanekkor Róma a Kárpát-medencébe visszatért Álmos-Árpádi véreink ellen a legkegyetlenebb inkvizíció segítségével végzi a "térítést", miután I. István meglazult dereka meghajolt a "kereszténységnek" nevezett római vallás előtt. Ez csak úgy értelmezhető, hogy Bizánc felfedezte a szabír- magyarság istenes hitében a jézusi tanításoknak a doktrínáit, és ez azonos volt a bizánci kereszténységnek az ún. "képrombolási" időszakában érvényesített vallási felfogással, így a "turkok együtt imádkoztak a bizánciakkal". III. Michael császár 843-ban kelt rendelete visszaállította a képek, szobrok tiszteletét ugyan, de a két nép közös formájú imarendszerén ez már kevés változtatást hozott addig, míg népünk "hazatérési" és az ázsiai visszamaradottaknak az elrendeződési mozgása megkezdődött.

Így érthető meg az, hogy Álmos (Ögyed) és fia, Árpád, a bizánci császári családban keresztény uralkodókként kapták meg helyüket és az ezzel járó tiszteletet és támogatást is. Ez a helyzet pedig még jobban megerősödött akkor, amikor 867-ben a Makedon dinasztia kerül uralomra, melynek első uralkodója a lovászfiúból lett I. Basileus volt. Pedig az ő címe "divus imperator", azaz "szent" volt, aki egyenlő az apostolokkal. VI. (bölcs) Leó (886-912) is fenntartotta ezt a kapcsolatot, és majd látni fogjuk, miként segíti a Kárpát-medencébe hazatérő népünket. Az arabok bizonyos "fékentartása" volt a dentumagyariak válasza Bizánc kedvességének viszonzására, és ez Álmos és Árpád politikai éleslátásának és államférfiúi nagyságának bizonyítéka. Ebben viszont az araboknál garancia volt a kazár-szabír ellenséges viszony is, hiszen egyrészt szabír fegyverekkel voltak a kalifák seregei felszerelve, másrészt a szabír-magyarok nemcsak ellenségei voltak a kazároknak, hanem a kazár felkelőket, a talmudi törvények bevezetése ellen fegyverrel tiltakozó szabadságharcosokat is támogatták. Így addig, míg Dentumagyaria létezett, az arabok mérsékelték Bizánc elleni magatartásukat és az elzsidósodott Kazáriát háborgatták.

De Álmosnak a bizánci császári házba való "benősülését" akarta a zsidó kazár kagán ellensúlyozni, amikor a Bíborbanszületett Konstantinhoz sikerült zsidó leányt feleségül szerezni. E sorok írója itt látja a gyökerét mindannak a "turk"ellenességnek, melyet - jó 100 év elmúltával - ez a "Bíborbanszületett" a turk népről mond és ír.

Ezért nem lehet bizonyítéknak elfogadni Konstantin írásait a magyar múltra vonatkozóan, de az elmondott bizánci kapcsolatunk azt is megmagyarázza, hogy a finnugoros történetírásunk lapjain Árpád és népének "hazatérése" egy üldözött és szervezetlen népség menekülésének van feltüntetve. A végnapjait élő zsidó Kazária viszont "hatalom" itt ebben a "magyar" történetírásban. és az a bolgár cár- Simeon-, akit a Hóman-féle Magyar Történet "vaskezűnek" említ, majd csak a 10. század elején foga az agyondicsért bolgár "virágkort" fokozatosan és lassan kibontakoztatni. Árpádról csak annyit tudunk, hogy fiai: Levente. Tarhos, Üllő és Jutas. Feleségéről sehol adatot nem találunk. Egyedül Nagy Sándor Kászon írja, hogy "Árpád felesége sabír- magyar fajtából való" (ő "médgyőr"-nek nevezi), de azt is megtudjuk tőle, hogy "Árpád beszélte a bizánciak nyelvét", tehát tudott görögül.

Ez a bizánciakkal való közvetlen tárgyalások lehetőségét biztosítja, ami annyit jelentett, hogy Árpád - minden tolmács nélkül - közvetlenül magával a császárral tárgyalhatott, hiszen mint "dux"-nak ehhez joga volt a bizánci törvény szerint. De Árpádnak Zsolt nevezetű fia majdnem 20 évvel későbben születik az élő és legfiatalabb gyermeke után. Ebből következteti Padányi, hogy Árpád felesége meghalhatott, és ő özvegyen maradva másodszor is megnősült. Miután pedig Zsoltnak a születése ideje (893) közvetlenül a normannak nevezett vikingeknek Kievben való megjelenése után következik be, és Zsolt kinézésében is rájuk hasonlít, az északi viking faji külsőségeket mutatja, Padányi úgy véli, hogy Árpád második felesége (Zsolt anyja) viking hercegnő volt. Ez lehetséges is, hiszen közvetlenül Zsolt születése után indul meg hatalmas népünknek átcsoportosulása, nagy részének a Kárpát-medencébe való "hazatérése", és az eddig féltve őrzött KIEV, világhíres kovácsiparával a vikingek őrizetére és kezelésébe megy át, de a tarjánoknak nagy része ott marad továbbra is, hiszen 100 év múlva még Géza is innen, Kievből kapja a mágikus kardokat. Megerősítik ezt az arab írók is, akik szerint a kievi magyar kardokat a vikingek szállították le a kalifátusoknak. Árpádnak ez a második házassága- viking részről- egy jól előkészített és politikai célokat is szolgáló elgondolásnak lehetett a megvalósítása, ahol a feleségnek szánt "hercegnő" már készülhetett erre, hiszen a krónikák arról emlékeznek, hogy Zsoltnak az édesanyja magyarul beszélt. Persze a "forgatókönyvünkből" nem hagyhatjuk ki a romantikát itt sem. és ne csak "politikai házasságra" gondoljunk, hanem egészséges és szerető szívek találkozására is.

Mindezek ismeretében most már együtt dobhatjuk az eddigi "magyar" történetírás felé azt a hatalmas kérdőjelezést, hogy valóban

VERECKE HÍRES ÚTJÁN TÉRTEK HAZA ŐSEINK...?

Hogy a valóságnak megfelelő feleletet tudjunk adni erre a kérdésre, meg kell ismernünk a korabeli politikai helyzetet, és az abból logikusan és a magyarság érdekeit szolgáló módon kiértékelhető lehetőségeket megtalálni. Tudom, nehéz feladat ez, de alapul azt kell elfogadnunk, hogy Álmos és Árpád legalább olyan államférfiak és ország-, nemzetvezetésre alkalmas uralkodók voltak, mint a bizánci császárok vagy a hatalmassá lett Arab Birodalom kalifái.

Pontosan itt, az arab terjeszkedésnél kell legelőször alapos körültekintést végeznünk. Ugyanis az arabok nemcsak meghódították már a VIII. században a bizánci birodalom keleti részét, hanem kapcsolatba kerültek a bizánci kultúrával is. Így a damaszkuszi és a bagdadi kalifák a görög filozófia és természettudományi irodalom sok termékét arabra fordították (Aristoteles műveit is), és a görög kultúrát asszimilálva alakították ki a sajátjukat. Így pl. a mecsetek építésében is felhasználták a tulajdonképpen "pártus" eredetű díszítő elemeket és a VIII. században Bizáncban is építettek az ott lévő mohamedánoknak egy mecsetet. Ez Bizánc valláspolitikai nagyságát és bölcsességét is mutatja, mert a bizánci ortodoxia nem vette át azt a judai szellemet, mely a római kereszténységet jellemezte és ma is jellemzi. És mindez abban az időben történik, amikor Bizánc kemény harcokban küzd az arabokkal, akik már elfoglalták Szíriát, Palesztinát, Egyiptomot. Afrika északi partvidékét, és csak a IX. században, minden valószínűség szerint a szabír- arab kazárellenes szövetség következtében, mérsékelődik az arabok Bizánc elleni hadművelete. De Álmos és Árpád ismerik jól az arab erők jövőbeni következményeit, és éppen ez az egyik indokuk az áttelepülésre, Atilla földjére való visszatérésre.

Ezt az áttelepülést Bizánc is támogatja valláspolitikai szempontból. Ugyanis a két "keresztény" központ- Bizánc és Róma egymással szemben nem a "szeretet" törvényét gyakorolják, hanem a lelkeken való uralkodásért vívják szellemi síkon egymással az Ideológiai háborút. Így megy a görög Methód püspök a morvák térítésére az alakulásban lévő Moraviába (a mai bécsi medence), de a rómaiak "zsinatra" invitálják, melynek vége az, hogy Regensburgban bebörtönzik. Tehát Bizánc helyesnek véli a Kárpát-medence elfoglalását olyan nép által, kinek fiai nem római- keresztények. Miután Álmos és Árpád személyileg a "császári házhoz" tartozók, és népük hitvilágát jól ismeri a bizánci ortodoxia, Bizánc támogatása biztosra vehető. Ez pedig az áttelepülés útjának megválasztására döntő érveket nyújt. Ugyanis a dunai hajózás monopóliuma Bizánc tulajdona, és a Duna torkolatánál állomásozó bizánci flotta évenként felhajózik a Dunán a Száváig. De már Álmosnak apja, Ügek biztosította a Duna torkolatánál a szabír végvárat, és ez ott, bizánci és bolgárnak nevezett "turk" környezetben, már 839 óta működik. Történészeinknek az a kitalálása, hogy létezett egy bizánci-szabír szövetséges háború a bolgárok ellen, az eseményekkel nem indokolható. Ugyanis a Duna bal partját valóban nem szláv, hanem a "mi" fajtánkhoz tartozó népek lakják (valószínűleg kunok), és ezeket nevezik MA, egy évezred után, bolgároknak. Mint már írtam, a "vaskezű" Simeon "bolgár cár sem létezik még ebben a formában. Tehát nincs háború és közös bizánci- szabír hadművelet a bolgárok ellen, mert csak Alpár telepedése szándékozik "Bulgáriát" létrehozni a Tisza torkolatánál.

Ez a korabeli helyzet, mely befolyásolja Álmos és Árpád elhatározását. De nemcsak az övékét, hanem az egész hatalmas népünkét, mely a Volgától a Kaukázusig települt. Közéjük kell számítani azokat a besenyőket is, kikkel a finnugoristák "zavartatják és üldöztetik" hazatérő elődeinket. Nincs külön "Besenyőország" sehol. A "mi" népünk tartozékai ők is. De meg kell állapítanunk azt, hogy ezen a nagy területen települt és nem nomád hatalmas népünk ugyanabban a "háborús lázban", nyugtalanságban él, mint korunk népei is élnek ma. Az arab hódítás és kegyetlenség, a zsidóvá lett Kazária állandó intrikája, északról jövő viking- normannok megjelenése, és felettük a ma "ruszoknak" nevezett nép mozgolódása okozta mindezt. Így történt, hogy Álmos-Árpád vezérlete alatt álló hatalmas népünk három részre szakadt.

1. A legnagyobb rész: a Kárpát-medencébe áttelepülni szándékozók.

2. A kaukázusi Magyarországba visszatérni akarók és

3. A "tarjánok", a kievi kovácsipar népe, és az északiak, akikből megalakul majd Magna Hungária népe, ahová 200 év után Juliánus barát is ellátogat.

Álmos és Árpád tehát a következő megállapodásokat, talán szövetségeket kötik az indulás előtt: a) Az északi normann- vikingekkel a kievi kardgyártás védelmére és a kovácsipar folytatására. Ezt indokolja Árpád második házassága a viking hercegnővel, akitől Zsolt születik. b) Az arab kalifákkal arra, hogy hozzájárultak a kaukázusi Magyarország további létezéséhez, azt nem háborgatják. Ennek feltétele a további viking fegyverszállítás és a kaukázusi Magyarországgal való kazárellenes szövetség.

Hogy a Dnyeper melletti "Káta" városok népe csatlakozott-e a hazatérőkhöz, azt ma nem tudhatjuk. Nehéz a szép házakat otthagyni és útra kelni. (Ezt mi tudjuk legjobban, mi, emigránsok.) Azért teszem fel ezt a kérdést, mert ezek a városok szerepelnek a Bíborbanszületettnek kései írásában. De "Zadorogye". vagy helyesen "Szabír-Ögyék" igazolja Álmosnak azt a nevét, amit születésekor a szüleitől kapott. Tehát nem tudjuk, hogy ezekben a városokban települtek csatlakoztak-e a hazatérőkhöz. Mindenesetre ellátták őket tarhonyával, liszttel, tejporral és szalonnával, meg mindennel, aminek gyártását ők végezték.

Úgy vélem, ezek után megkereshetjük a "hazatérés" igaz útját.

Ide illesztek egy szemléltető térképet. (Finnugoros készítmény.)

A krónikáink úgy mondják, hogy "őseink Etelközből telepedtek át a Kárpát-medencébe". A mai "hivatalosok" által készített térkép mutatja, hogy ez az "Etelköz" pontosan ott van, azon a területen, ahová a honfoglalás korában még nem létező "vaskezű" Simeon bolgár cár még nem terjeszthette ki "birodalmát", és így nem gátolhatta a magyarságnak a Kárpát-medencébe való hazatérését, bármennyire is szeretnék ezt a valótlanságot a hazai "történészek" valóságként elhitetni velünk.

Így Álmos és Árpád népének az a része, amelyik a Kárpát-medencébe akart hazatérni, itt, Etelközben, tehát a Duna és a Déli Kárpátok közti "folyóközben" gyülekezett, ami logikus, hiszen - mint már tudjuk - Ügek már előkészítette a Duna torkolata környékén lévő áttelepülési központot, épületekkel, szállási és "áttelelést" biztosító építményekkel, és embernek-állatnak védelmet nyújtott a téli hideg ellen.

A térképre néző és logikusan gondolkodó olvasó most azt kérdetheti: "innen mentek volna északra őseink, hogy a vereckei szoroson összezsugorodva átmásszanak a hegyeken?"

A felelet előtt vizsgáljuk meg a Vereckei- szoros földrajzi helyzetét és helyi adottságait.

A "hágó" magassága 758 méter. Tehát a síkságról 758 méterre kellene "felmászni" embernek, állatnak. Ló és lovas könnyen megteszi, de nem lovas hadseregnek való, hiszen a szoros két oldalán vannak a hegycsúcsok. Északon 1830 m és délen 1130 m magasságúak. Maga a szoros az ÉK- í Beszkidek tartozéka. A Latorca és a Strybe ömlő Oder forrásait köti össze és hossza: 150 km. Kérdezem: lehet-e itt ökrös szekerekkel átjönni és 150 kilométeres úton velük 758 méterre "felmászni"? És miért kellene a Duna bal partján lévő síkságot, ahol víz és legelő is van az állatok részére, hegyes dombvidékkel felcserélni ? (Azért talán, hogy Nemeskürty megírhassa "Verecke híres útjain..." című könyvét?) Itt, a Duna mentén egyedüli nehézség a Vaskapu vidéke, és veszélyesnek is bizonyult a hazatérés idején, mert itt Alpár és bolgárjai valóban megtámadhatták népünket. Ezt azonban Árpád "fürkészői" már jól felderítették, és így az ellene való támadás is előre elgondolt terv szerint ment végbe. Vereckének ily jellemzése után- ismét a logikus gondolkodásra való hivatkozással-felteszem a nagy kérdést:

MIKÉPPEN TÖRTÉNHETETT A "HONFOGLALÁSNAK" NEVEZETT HAZATÉRÉS?

Sajnos itt meg kell kérdőjeleznem Padányi azon elgondolását is, mely szerint kora tavasztól késő őszig sikerült az általa 400.000 főre becsült elődeinknek Dentumagyariából a Kárpátmedencébe átvándorolni.

E sorok írójának meglátásai a következők:

1. Álmos minimális öt évvel az áttelepülés előtt már a Kárpát-medencébe jön, sereggel és nagy kardszállítmánnyal. Itt mint Atilla-vérű egyetlen uralkodó - egységet teremt, és csak a zempléni, volt sziklamezei hun vezérek az ellenlábasai. A nyugatiak által tudósított és leírt és ellenük irányuló "magyar hadjáratok" nem Dentumagyariából, hanem a Kárpátmedencéből indultak, Álmos parancsai szerint. Tekintve, hogy Álmos kardszállítmányokat küldött Kievből, az ő áttelepülése valószínűleg két utat használt a hazatérésre.

Egyik: Kievből egyenesen a Vereckei-hágón át a lovas harcosok és málhás lovaik (szekerek nélkül) és másik: a Duna bal partján az Olt folyóig, és a mellett a 325 m magas Vöröstoronyi-szorost használva, a Marosig (30 km)l, és tovább nyugatnak a Maros völgyében. Itt szekerekkel is jól lehetett "hazatérni", Azért gondolom, hogy Álmos és kísérete erre jött, mert ő előbb megszemlélte a Duna torkolatának vidékén létesített szállás-telepítést, ahol majd a bizánci flotta fogja hajóin szállítani a hazatérők szekereit, ökreit öregestül, asszonyostól és gyerekestül. Ez volt a történészeink által említett szabír- bizánci szövetség és nem a kiagyalt "bolgár háború", ahol a bizánciakkal "cserbenhagyatják" őseinket a történészek.

2. Árpád népének hazatelepítése ennél nehezebb feladat volt, és ezt Árpád - apjának utasítása szerint- két ütemben hajtotta végre.

Első év tavaszától kezdve: gyülekezés Etelközben, az elkészített szállások elfoglalása és a saját (fűthető és szállítható) kamlikok felállítása, az áttelelés előkészítése itt, az enyhébb éghajlatú Duna mentén, amit történészeink másképpen "Kis Szkitiának" (Schytia menor) neveznek. Ide tért vissza szerintük Atilla fia. Csaba is.

Második év tavaszán: megindul a "hazatérés" a Dunán, a bizánci hajóhad szállítmányaként és a Duna mentén. Ne feledjük, hogy "felfelé" hajózni a Dunán csak sokevezős hajókkal vagy a partról lovakkal húzatott hajókkal lehet. Hát így is történt. De Árpád fia- Levente - seregével a Vöröstoronyi-szoroson és a Maros völgyén tőrt előre, és váratlanul hátba támadta Alpár seregét. Alpár maga is megsebesült. A mi harcosaink nem ölték meg, hanem sebeit ápolva gondozták. Így. Alpár és maradék serege is csatlakozik a hazatérőkhöz, és a Vaskapun való átjövetelnek így semmi akadálya nem volt. Itt tért HAZA népünk és telepedett le ősi földünkön, a Kárpát-medencében.

A "hazatérés" áldozata Levente lett, aki halálos sebet kapott az Alpár elleni csatában.

Nagyon jól tudom, hogy a "besenyők által hazazavart" népség hamis történetét borítom fel állításaimmal, de végre tegyük Álmost és Árpádot legalább olyan magasra, és tudatosítsuk mai utódaikban azt, hogy ők is voltak oly tanultak, műveltek, államférfi bölcsességűek, jó hadvezérek, okos királyok, mint pl. a germánok által a "nagy" jelzővel dicsért germán "Károly". De azt nem írják hozzá, hogy ennek a "Nagy Károlynak" ez édesanyja avar "királylány" volt. (Azért írom, hogy "királylány", mert "Nagy Károly" apja valószínűleg nem házasodott a rangján alul.)

A "Honfoglalás"-nak nevezett eseményünk eddig hirdetett történetének cáfolatára irt tanulmányom csak "kiegészítése" annak a sok bizonyítéknak, melyeket az igazság feltárására törekvő magyar-lelkű kutatók egyszerűen csak a magyarság elleni "merényletsorozatnak" neveznek. Hadd idézzek valamit írásaikból (Pap Gábor "bevezetőjéből", Bradák Károly: "Fehérvár - Fehér folt" c. könyvének [Design & Quafity, Budapest, 1995. kiadás] 12. oldaláról): "Vádoló kövek" - idéztük Andrássy Kurta János keserű szójátékát fejezetünk elején. Később merényletsorozatról beszéltünk, nyelvi- területi- történelmi feldarabolásaink kapcsán. De hát miről is lehet szó konkrétabban? Ha valóban egy önmagát korról korra megújítani képes, magasrendű erkölcsiséggel és nem kevésbé magasrendű műszaki ismeretanyaggal felvértezett népség élt ezen a tájon a szkíta- hun- avar(korai)-magyar időkben, akkor napjainkban miért nem ugyanezt tapasztaljuk? Mi tette mára szószegénnyé és finnugorrá a nyelvét, hogyan szakadhatott előbb három, majd hat, s legújabban már nyolc részre az országa, mitől vált földdel egyenlővé királyi központja, különnemű részekből sebtében és durván összetákolttá az uralkodói fejéket? ...a pilisi kövek valóban vádolnak, és a vádlottak vagy akik vádolhatók (esetleg már csak egyenes ági örököseik), valóban köztünk járnak-kelnek, sőt regnálnak ma is, a merényletsorozatnak pedig koránt sincs még vége..."

Pap Gábor szövege után talán jobban megérthető, hogy miért kap a "Honfoglalásnak" nevezett hazatérésünk története ma is olyan beállítást, mely ebbe a "merényletsorozatba" beilleszthető. Így a valóság felderítése a nemzeti öntudat megerősítését szolgálja.

Fontos tehát a "hazatérés" előtti, alatti és utáni történéseinknek az ismerete. Persze abból kell kiindulnunk, hogy azon a hatalmas területen, ahol magyar őseink a "hazatérés" előtt éltek, nem szórványos módon "nomádkodtak", hanem a saját maguk által épített városokban települtek le. Így a hazatérők száma biztosan 2-3 millió léleknél is több volt, hiszen még "két Magyarországot" hagytak vissza a Kaukázus hegyeitől a Volgáig elterülő részen. Természetesen népeink közé sorolnak a besenyők és a kunok is, hiszen a "merényletsorozat" térképein pl. Etelközben hol "besenyőket", hol pedig "Kun-országot" láthatunk a Duna és a déli Kárpátok között.

Ahogyan a szkíta, szabír, sarmata, alán, unuguri, hun, avar nevek egy azonos hatalmas népet jelentenek, úgy hagyománykincsük, Istenszemléletük, szokásaik, harcmodoruk, magasra fejlett műveltségük, remek fémtechnikájuk, csillagismeretük azonossága is saját tulajdonuk, melyet generációról generációra megőriztek és utódaiknak továbbadtak.

Ezt mentette át a hazatérő Álmos-Árpádi népünk, és az így "hazatért" tudás és műveltség ellen indult meg és 1000 éve tart az a "merényletsorozat", melynek még "koránt sincs vége".

Így a "Honfoglalás"-nak nevezett "hazatérésünk" ügyében is tiltakoznunk kell annak hirtelen és menekülésszerű beállítása ellen, mert az valójában hosszú évsorok folyamatosan és tervszerűen végrehajtott eseménye volt, melynek csak utolsó fázisaként kell hirdetnünk Álmos és Árpád hazajöttét. De - miképpen már elmondtam -Álmos évekkel Árpád előtt jött a Kárpátmedencébe az egység megteremtése végett. Vele nemcsak a Dentumagyariában gyártott fegyver- és mágikus kard-szállítmányok érkeztek, hanem az "urusok", azaz a gyógyító táltosok, mágus papok és papnők (bábák) és a gyógykovácsok is. Nagy népünk társadalmának az "életrendjét" kikövetkeztethetjük az időszámításukban található "hét" napjainak nevéből és az eszerint ismétlődő kötelezettségekből, ami napjaikhoz csatlakozott. Vegyük sorra az "ősi" hétnapot:

1. nap a Hét fője: "hétfő", mely a "felkelő Nap" köszöntésével veszi kezdetét. Külön tanulmány szükséges ahhoz, hogy itt, a "felkelő Napban" őseink Jézus Urunkat és a Napba öltözött Boldogasszonyt köszöntötték. Mondhatjuk máris azt, hogy a Jézus Urunk által földre hozott "szeretet- vallás" tudatosítva élt náluk, hiszen Karácsonykor ünnepelték az "új Fény" érkezését a kisded Jézus születésére emlékezve.

2. nap az "urus"-ok (orvosok) napja. Ilyenkor végezték a gyógyításokat, betegek látogatását és orvoslását. Gyógyszerek és gyógyfüvek, kötszerek előkészítését, műtéteket. Az asszonysereg és a "bábák" a gyermekek gondozását végezték, s egyben a Boldogasszonyhoz való imádságos fordulás napja is ez volt, a gyermekek és édesanyák, várandósok oltalma végett. Asszonyok e napon ruhamosást nem végezhettek. A családápolás, bajok gyógyítása és heti nagy tisztálkodás napja volt ez.

3. nap a "szer-adó" (a mai szer-da). Házasságok kötése, született gyermekek "családba fogadási szertartása", eljegyzések, ünnepélyes fogadalmak, szerződések kötése mind e napon történt.

4. nap a boldog munkálkodás napja. Vagyis: mindenki törekedett jól és érdemesen elvégezni a kötelességét.

5. nap Kenyerünk Napja. Az asszonyok e napon sütötték a családnak a kenyeret, és megszegés előtt megköszönték azt Urunk Istenünknek.

6. nap ősapákra való emlékezés és hagyománytisztelet napja. Az elhunytak sírján mécsest égettek, regősök jártak házról házra dicsérni a dicső eleinket és múltunkat.

7. nap vásár-nap. Az adás-vevés napja. Beosztották városonként és falunként a "nagy vásárok" rendezését is.

Ezt a szokást népünk sokáig megőrizte, de a római kereszténység aztán "búcsú" formájában folytatta, és a "vasárnap" a "templomba járás" kötelező napja lett. Ha betekintünk I. István dekrétumaiba, láthatjuk, hogy mily kegyetlen büntetés kapott az, aki elmulasztotta a "vasárnapi templomozást".

Szükségesnek tartottam azt, hogy ne csak a történelmi eseményeket ismerjük meg, hanem őseink lelkivilágába is betekintsünk egy kissé.

Most szeretnék még egy égi üzenetet továbbítani annak érdekében, hogy bekövetkezzen hamarosan

MAGYAR NÉPÜNK LELKI ÚJJÁSZÜLETÉSE

Mi, magyarok, Túr nemzetsége vagyunk. Istent keresők, tökéletességre igyekvők; a nagy világosság, az örök fényforrás: Napunk felé tekintők.. "Fel, fel tehát a magasságba!" Lelketek sorsdöntő pillanatában napbíró tekintettel, sasokként szárnyaljatok! Egykoron mégiscsak vége lesz a hosszú csatának és eltakarodik a rossz, mivelhogy nem bírja elviselni a jóságnak ragyogó, tiszta tekintetét. Fel tehát a küzdelemre: legyőzni a rosszat és úrrá tenni a Jót.

Ti pedig, akiknek értelme immár megvilágosodott - ne tétlenkedjetek, hanem menjetek el mindenfelé, ahol magyarok élnek. Tudásotokból adjatok mindenkinek.

Istenünkért, országunkért, népünkért éjetek és munkálkodjatok mindenkor és minden időben. Így lesz egész életetek és halálotok is áldott.

(Közlöm ezt az "üzenetet" Nagy Sándor Kászon tolmácsolása szerint.)

Szükségünk van megújulásra. Éppen úgy, amiként Bánk bán idejében is történt, amikor a magyar nemzeti újjáéledéssel létrejött nemzeti egység szabadította meg a népet a merániaktól.

De ennek a megújulásnak alapja csak szent hagyományaink ismerete, vallásos kegyelettel való ápolása és igaz történelmünk tudatosítása lehet.

XI.

ŐSVALLÁSUNK NYOMÁBAN GUDEÁTÓL- JÉZUSON ÁT- A "RIDEG VALÓSÁGIG"

Az IGAZ "MAGYAR VALLÁS"

Foglalkoznom kell ezzel a témával is. Ugyanis mind az emigrációban, mind pedig Magyarországon nagyon sokan élnek olyanok, akiknek a lelki szükségletét nem elégíti judai- keresztény hitvilág.

Megindult tehát már régen egy olyan jószándék, az olyan Istenhez vezető út keresésében, aki a Magyarok istene IS és NINCS kiválasztott népe. Magam is tevékeny részt vettem ebben az útkeresésben, és hosszú évek tapasztalatával jöttem rá arra, hogy "magyar nemzeti" egyház megteremtésének egyetlen alapja van, és ez: a TUDÁS.

(Így, nagybetűvel írva, mert nagy tudásra, bölcsességre van itt szükség.)

Csakis a "tudók szövetsége" képes erre, mert másképpen az egyesült "jószándék" két úton kerül lenyakazásra.

Az egyik úton: a jószándék lelkiismeretlen ügyeskedők (opportunisták) kezébe kerül, akik a "megvalósításhoz" anyagi segítséget kérnek a rendszerint tőlük távollévő "jóhiszeműektől", és - bizony sokszor tetemes összegeket zsebre vágva - maguknak jólétet és sokszor egzisztenciát biztosítanak, "nemzeti egyházi" szolgálatot hirdetve. Megy is aztán ez addig, amíg a jóhiszeműek rá nem jönnek arra, hogy itt valójában Jézus Urunk szent nevét cégérnek használó, "egyszemélyes" egyház létezik, csak a szép "levélpapíron", amit a lelkiismeretlenek küldenek szanaszét a világba az adakozóknak.

A "lenyakazás" másik útja: ősi hitvilágunk tartalmának felhasználása a zsidóság jelenlegi hatalmának erősítésére.

Ezt a módszert alkalmazva indította "nemzeti egyházát" 1974- ben Homonnay Ottó János. Itt van előttem levele, amelyben értesít erről az "Egyházalapításról", és - többek között - azt is kéri, hogy az általam szerkesztett "Ősi Gyökér szűnjön meg és legyen a "szittyakürt" c. újságnak egy "4 oldalas" havi melléklete.

Szándékát és "hittételeit" leírta a "Rideg valóság" c. könyvében, amelyet az alábbi tanulmányban vizsgálok meg részletesen. Azért tartom szükségesnek e könyv alapos kiértékelését, mert szerzője az ősi, és Sumeriából eredő hitvilági elemeket is igyekszik "elirányítani" a magyari hagyományokból. De az igazság rögzítését azért is fontosnak vélem ebben az ügyben, mert sajnos - ennek a "Rideg valóság"-nak terjesztői és hívei otthon is működnek. Szükséges tehát a "félrevezetés" módszerének és útjának ismerete, amit itt meg is teszek, de a "Lelkiismeret Aranytükrének" vetületében bemutatom a "Rideg Valóság"-gal ellentétes és szembenálló "Igaz Magyar Vallás"-t is úgy, amint azt látom és érzem.

GUDEÁTÓL JÉZUSON ÁT A "RIDEG VALÓSÁG"-IG

Ezek a sorok tulajdonképpen egy könyvet említenek, amelynek szerzője azt a címet adta: "A RIDEG VALÓSÁG".

A szerző megmondja, hogy mit akar könyvében kifejteni, és a célt, amelyért könyvét írta, így fejezi ki: "Melyik az az istenképzet, melyik az a vallás, mely a magyar számára biztosítja a tejes lelki békét, az istenhit és a nemzeti érdek azonosságában formálja feladatát egy közös nevezőre...?" (19. old.)

Természetes tehát, hogy igen nagy érdeklődéssel vettem kezembe ezt a munkát.

Különösképpen fokozta az érdeklődésemet az utolsó oldal amint mondja: "TÉRJÜNK VISSZA ÚJRA A MAGYAROK ISTENÉHEZ, TÉRJÜNK VISSZA ELHAGYOTT ŐSI VALLÁSUNKHOZ..."

Miután azt hirdetem, hogy a Magyar Nemzet Új Ezerévéhez feltétlenül szükségünk van a magyar nemzeti vallásban való lelki megújulásra. Igen nagy reménységgel fogtam hozzá a megnevezett könyv olvasásához. Az 56. oldalon olvasottak azonban valami kellemetlen érzést keltettek bennem, amikor a szerző arról tudósít, hogy: "ősi hitünk elhagyása, keresztény mivoltunk tulajdonképpen a rákfenéje minden történelmi baklövésünknek, nemzeti dicsőségünk elmúlásának. Kereszténységünk történelme és mai helyzetünk éppen ezért történelmileg elválaszthatatlan a zsidóságtól."

Letettem a könyvet és gondolkodni kezdtem azon, hogy hol is olvastam ehhez hasonló mondatot? Vágtattak a könyvcímek és a sok összeolvasott adat keresztül-kasul cikázott fejemben, míg végre felálltam és teljes biztossággal nyúltam Köstler könyve után ("The Thirteenth Tribe"), és ebben ugyanígy van írva: "a magyarság történelme elválaszthatatlan a keleti-zsidóságtól."

Igen sok könyvet kell átolvasnom. Mint minden egyetemi tanárnak, úgy nekem is megvan már a gyakorlatom abban, hogy "kiszedjem" a velejét egy könyvnek az első olvasással. Itt is így tettem. Mint a nyomozó kerestem az adatokat erre az "irányított" történelmi szemléletre, és nem csalódtam.

A könyv a dicséretek halmazát hozza egymás után... a zsidókra. A "magyar ősvallást" keresi és a zsidókat "magyarosítja", Nézzük csak jól meg az ilyen célú mondanivalóját: "Míg hazánkban a zsidó lassan kivetkőzik fajtájának elzárkózottságából, s velünk minden tekintetben azonosítja magát... "

A zsidók bevándorlását a felsőbb hatalmak nem akadályozták meg, és ezek a bevándorlók bizony úrrá lesznek a földeken, a falusi népen. Alapjában véve kinek a hibája ez? A bevándorló zsidóké, vagy azé, akt az országba beengedte?" (57-58. old.)

Ezek a kitételek azonban csak "idézetek". A szerző teljesen önálló és bizonyíthatatlan történelmi "kiértékelése" a zsidókat "honfoglalókká" teszi a Kárpát-medencében, és ez azért érdekes, mert eddig ezt senki sem merte ily "Rideg valóság"-nak hamisítani így: "Úgy a hun, az avar, majd a IX. századkori utolsó magyar bevándorlások, a honfoglalás idején, minden keletről jövő vándorlás alkalmával jöttek nemcsak zsidó vallásra tért, de fajilag is tiszta zsidó népcsoportok. Az Árpádok uralmának megszilárdítása után... Balkánról már régebben a bolgárság között élő zsidók nagy csoportjai is vándoroltak hazánkba."

Mindez pedig "állítás - mint rideg valóság" minden történelmi kútfőadat és hivatkozás nélkül. Ilyesmit a hunokról még maga Jordanes sem mert írni, pedig ő valóban igazi zsidó volt. De mit értsünk azalatt, hogy "fajilag tiszta zsidó csoportok"... midőn prof. Henri V. VALLOIS, a Sorbonne tanára. "Les Races Humaines" (Presses Universitaires de France, Paris. 1944.) c. könyvében így tanítja: "a zsidók nem mondhatók "faj"-nak" (36. old.)

De menjünk tovább a "Rideg valóság"-nak nevezett írásban. Ugyanis találunk benne olyan kitételeket is, melyek teljesen a mai Magyarország zsidó szellemű és magukat "kazár-zsidó" ivadéknak nevező urainál valóban nagy tetszést arattak, hiszen Nagy Árpád népével egyenrangúnak dicséri fel a zsidókat, és ez talán már túlmegy a türelmes, de magyar lelkű olvasó "rideg valóság-érzetén" is, amint az írva található az 50. oldalon, a következőképpen: "a magyarokkal bejött zsidók egyenlő hódítókként léptek fel az itt talált zsidókkal szemben, és ugyanúgy, mint a honfoglaló magyarok, idegennek tekintették őket.

A honfoglaláskor magyarokkal bevándorolt zsidók erősen különböztek a meghódított Dunántúlon talált zsidóktól. A keletről jövők főleg fegyverforgatók voltak... "

Kérdezem a kedves és magyar olvasótól: ..."mi ez...?" Honfoglaló és vérrel hazát szerző árpádi őseink "honfoglaláskori magyarok" CSAK és éppen olyan "hódítók" CSAK, mint a "fegyverforgató zsidók"..,? És ezek A HONFOGLALÓ őseink a "Rideg valóság" írójának is CSAK POGÁNYOK, és úgy véli, hogy "őseinknek nem volt "Jézushite" e "pogány" korszakban..." (51. old.)

E kitételéből láttam, hogy történelmi ismereteiben igen nagy hézagok vannak, és ezt könyve ki is mutatja.

Az ŐSI GYÖKÉR 1980. 3. számában - "AZ IGAZ MAGYAR VALLÁS" című értekezésben bizonyítom azt, hogy nemcsak az árpádi magyar nép, hanem az előttük a Kárpát-medence "avarnak" nevezett magyarajkú népe és Atilla hunjai is "Jézushitűek" voltak, és az ázsiai HUN BIRODALOMBAN már hét püspökség létezett, melyek az ún. "ázsiai Jézus-hitű" egyházhoz tartoztak.

Ez a könyv- "A rideg valóság" - "ridegen" és "valóban" kizárja Jézust a magyar lélekből. Őt zsidónak hirdeti. A magyar ősvallást keresi, de ugyanakkor, mint "fegyverforgató, bevándorolt és árpádi jogokkal rendelkező zsidóságot" hirdet és tanít, s ez ellen semmiféle tiltakozást nem tűr, mert imperialista tónusban kijelenti, hogy: "újabb ezeréves keresztény magyar államot antiszemita politikai elméletek szerint nemhogy fenntartani, de megvalósítani sem lehet " (131. old.)

Viszont ha te tiltakozol azon elmélet ellen, mellyel a zsidókat Árpáddal egyenlő jogú honfoglalóknak jelenti ki, akik "fegyverrel" szerezték meg a Kárpát-medencét, akkor te antiszemita vagy.

Egyszerű anakronizmusnak (kortévesztésnek) nevezhetjük teljes jóindulattal - mindazt a történelemszemléletét is tehát, amit a könyv 65"%-ában a zsidók és zsidóság életének leírására fordít. De miért is? Miért ír zsidókról, amidőn "magyar ősvallást" keres és akar tanítani. Miért van ebben a "rideg" könyvben csak 2% "VALÓSÁG" az árpádi magyarság honfoglalásának történetéről...? Miért nincsen megfordítva... hogy a könyv nemcsak a zsidóknak szánt 65%-os mennyiséget fordítaná a MAGYAR ŐSVALLÁS TÖRTÉNETÉRE, hanem a 100%-os tartalmat, és akkor minek foglalkozni egyáltalában a zsidókkal...? A zsidóság nagyszerűen leírja a saját történelmét anélkül, hogy egyetlen szót vagy hivatkozást vesztegetne a magyarokra... Egyetlen teória a Köstleré, aki azért, hogy turáni és magyar leszármazott legyen, megtagadja zsidó mivoltát, és e könyv "rideg valóságához" hasonlóan így ír: "a mai modern zsidóságnak ősei nem a Jordántól, hanem a Volgától jönnek, és nem Kánaánból, hanem a Kaukázusból... és fajilag ezek sokkal szorosabban tartoznak a HUN és magyar törzsekhez, mint Ábrahám, Izsák és Jákob fajához."

Bármilyen nagy jóindulattal forgatom tehát ezt a "Rideg valóság" című könyvet - "rideg valóságnak" kell elfogadnom azt a paralellizmust, mely felfedezhető benne a köstleri ún. "turáni zsidóság" történelmi létezésének igazolása érdekében írt kitételeiben.

Ennek a tendenciának elködösítését szolgálják azok a fejtegetések, melyek a Judai-kereszténységet" "rákfenének" nevezik. Ugyanis a judai-kereszténység a judaiságtól el nem választható, hiszen a judai-vallás szent könyve - a Thora - képezi a judaikereszténységben az "ószövetséget". A 138. oldalon a zsidó rabbi - Saul-Pál - által szerkesztett és alapított judai-kereszténységet "friss kereszténységnek" nevezi és érdekes beállításban tünteti el éppen az ősi "mahgar" Istenszemlélet egyik összetevőjét, amikor azt egyszerűen "Perzsiában" játszatja le - így írva: "E friss kereszténységre azonban a legnagyobb veszélyt nem a zsidó nézetkülönbségek közötti harc jelentette, hanem a Közép-Keleten újjáéledő perzsa feltámadás- elmélet, a MIDRÁS- féle vallási felfogások.", és ezt a "Midrást" az i. e. 5. században "születteti" Perzsiában, egy barlangban, december 25-én.

De ki ez a MIDRÁS...? (Ez héber szó és a "talmudi vizsgálatot" jelenti.)

Ennek ismerete aztán véglegesen tisztázza a "Rideg valóság" igazi tendenciáját, mely minden Sumeriából eredő mahgar ősvallási elemet elirányít a magyar hit hagyományaiból,

Ugyanis, ha csak egyetlen részletben betekintünk az ősi - ma sumírnak nevezett - mahgar hitvilágba, felállított dominóként hull le minden és kerül napvilágra az egész ősvallás minden szépsége, hiszen a hit-elemek láncszemekként vannak egybefűzve.

Ugyanezt mutatja meg nekünk a helytelenül "MIDRÁS"-nak nevezett "feltámadás elmélet" is. Ugyanis ezt a "MIDRÁST"... MITRA néven ismeri a mahgar ősvallás, és semmi más, mint a kozmogonikus Istenszemléletben meglevő azon "meleg valóság". amikor a "téli napfordulóval a NAP- MITRA, vagy TUR- ULLU- feltámad, vagyis visszanyeri erejét".

Ez nem "perzsa feltámadás-elmélet", hanem Sumériában is, a Kárpát-medence őslakosainál is és az egész Római Birodalomban, jóval a római judai- kereszténység bevezetése előtt létező, a Naptiszteleten alapuló, nagyon tiszta és erkölcsös vallásszemlélet, mely bizony nem ölt bárányokat, hanem az "Égi bikát" győzte le mindig a papkirály egy földi bika megölésével, amiből a hívek, a téli napforduló ünnepén, lakomát csaptak. Ez azonban csak egyszer volt egy évben. A jóságra való törekvésük jelképes megnyilatkozása volt az "agapé" - a kenyér és a víz ivásával- mint "szeretetvendégség".

A téli napforduló ünnepe a római birodalomban "a legyőzhetetlen Isten napja" nevet viselte. Ezt az ünnepet azonban a zsidók nem ismerték. Egyszerűen azért, mert vallásuk - éppen úgy, mint a judai-kereszténység is - az embert állítja a vallás központjába. Így a vallás az ember, a nép érdekében szerkesztett politikai elvű alapokon áll, nem pedig a természet ritmusához igazodó, azaz kozmogónikus szemlélete. A zsidók soha sem szerették a NAP-ot, a fényt.

A "naptisztelet" univerzális, vagyis a Nap mögött lévő Istenalak mindenkié, hiszen a Napot senki sem tudja kisajátítani. Aki nem ilyen "Istenalakot" alkot magának - hanem "titkos, láthatatlan és csak egy néppel szövetkező Istent" ismer - az valláspolitika és nem Istenhit.

Mitra sumír szó, és PA-SU-ULLU jelentésű, három fogalomjeggyel van az ékiratokon. Értelme: "Fényt ad a Gondoskodó", (lásd: DSL 295/ 138.). Tekintve, hogy ez az Isten-képzet Perzsia létezése előtt már jó 2000 évvel van leírva az ékírásos sumír-mahgar vallási Iratokban - innen vette át minden nép. Egyetlen kivétel ebben az a lehetőség, hogy a Kárpát-medencei őslakosságnál már azelőtt megvolt, mielőtt a mezopotámiai deltába a település megtörtént.

A "rideg valóság" azon tendenciája, mellyel a nem létező "midrási bárányvért" hozza kapcsolatba a názáreti és nem zsidó Jézusnak "bárányként" való feláldozásával - a judai rítus azon törvényét feledteti el, mely szerint "egyszer egy évben a főpap egy kost áldoz magáért és a nép bűneiért" (2 Móz. 30. 10. 3. Móz. 9-19. Pál Zsid. 9. 7.).

A judai- kereszténység Saul-Pálja megmondja, hogy "abban" az esztendőben Jézus feláldozása vitte el a nép bűnét, hiszen "vérontás nélkül nincs bűnbocsánat" (Zsid. 9, 22.). Jézus mint KUS FIA- a "KOS", az "áldozati állat".

Hasonlóképpen a "sátán, mennyország és pokol" fogalmak származása is a judaiságból jön és nem az "etruszk" mitológiából.

A félrevezetések központja most már kezd kibontakozni, és a "főcél" is ugyanúgy megvilágosodik vele, ami nem más, mint a "sumír-mahgar ősiségünknek megsemmisítése".

Így lesz a sumir-mahgar MITRA-TURULLU - "perzsa" "midrás", a sumír-mahgar Szűzanya-AMA-HIT (Anahita, Anyahite) szintén "iráni". Tehát van mindenféle örökségünk, csak sumir-mahgar nincs.

Pedig csak egyetlenegy krónikát kell elővenni, mely a perzsák és zsidók történetének egy részét nagyon jól elmondja, és ékírással van agyagtáblára vésve. A British Museumban található a "neo-babylonian chronicles" között (B. M. 35382. számú). Ugyancsak a British Museum kiadásában jelent meg egy könyv erről - D. J. Wiseman: "Chronicles of Chaldaean Kings" címmel (London, 1961.).

A minket érdeklő krónika "Nabonidus Krónikája" címet viseli és a következő érdekes szöveget tartalmazza: "Tasritu hónapban történt, amikor Cyrus (Kúrás) megtámadta URI-KI (akkád) hadseregét, a Tigris menti OPIS- ban, az ország lakosai fellázadtak, de Nabonidus lemészároltatta a lázadókat.

A hónap 14. napján elfoglalta SIPPÁR- t minden küzdelem nélkül. Nabonidus elmenekült. A hónap 16. napján UGBARU - GUTIUM kormányzója - és Cyrus serege bevonult Babilonba ellenállás nélkül. Nabonidust Babilonban letartóztatták..." Cyrus felvette az ősi királycímeket a régi hagyomány szerint és így nevezte magát: "Én vagyok Cyrus, a világ ura, a nagy király, Babilónia uralkodója, SUMER és AKKÁD királya, a Négy Világrész Ura."

Ebből az ékiratból megtudjuk az alábbiakat:

1. "Az Ister-Gami oroszlánok titka" c. könyvemben kus népnek és így sumírnak igazolt GUTIUM (ősi anyanép országa) még Cyrus idejében is (tehát 539. év október havában i. e.) létezik.

2. Még mindig tündöklő királyi titulus a SUMER és AKKÁD királya cím (i. e. 539.).

3. A "kus nép" kormányzója UG-BAR-U. ősi, sumír nevet visel, melynek jelentése: UG (ük) - "ősnép", BAR (pír) - fény, tündöklés. UG-BAR tehát a "nemzet szemefénye", uralkodója volt. (Megjegyzés: Nabonidus azonos a bibliai Dániel Könyv "Belsezar"-jával.)

Szándékom az, hogy meggyőzzem az olvasót a sumir eredetű hagyománykincsünk ápolásának szükségességéről. Ugyanis teljesen egyetértek a "Rideg valóság" azon kitételével, hogy: "a magyar vallásban tudni kell. Nem hinni." (231. old.)

Abban is, hogy: "A magyar vallásban a meggyőződés váltja fel a hitet... de meggyőződni csak a valóság ismerete alapján lehet." Sajnos ebből a könyvből hiányzik az alapos tudás, és a "meggyőződés" igen felületes.

Igen kár, hogy a "Rideg valóság" alapindítéka valami elégedetlen gyűlölet-féleség, mert a szeretettel való írás talán több és nagyobb eredményt tudna felmutatni. Ugyanis kevés ez a könyv a gyászos és szenvedéssel teli magyar történelemnek a megírására. Igen sok oldalt és kötetet lehetne telehinteni annak a bizonyítására, hogy minden bajunk oka bizony a MAGYAR NEMZETI VALLÁS elhagyása volt. A "Rideg valóság" igen jól és könyörtelenül írja le a római judai- kereszténység intézményeinek, királyainak és hatalmasainak uralmát édes hazánkban. De nem tudok egyetérteni azzal a szándékával, hogy tudni akarásában és az általa magyar vallásnak nevezett meggyőződésében nem akarja megismerni azt a valóságot, hogy a názáreti Jézus zsidó sem volt és "messiás" sem volt, hanem a judai- kereszténység szent iratainak zsidó írói tették Őt azzá.

Kérdezem: hogyan lehetséges az, hogy egy oly sokoldalú ismerettel rendelkező író, mint a "Rideg valóság" szerzője, nem vett fáradságot ahhoz, hogy a tucatjával megjelenő és erre vonatkozó könyvek valamelyikét elolvassa?

Hogy nem tűnt fel neki az, hogy Jézus apostolai mind galileaiak, tehát nemzsidók voltak, ellentétben az Újszövetség íróival, akik nem apostolok, hanem - Márk evangélista kivételével - mind zsidók, és a názáreti Jézust soha sem látták.

(Itt azt a hipotézist alkalmazzuk, mely szerint János evangéliumát nem János apostol írta.)

A zsidó rabbinak, Saulnak, aki az Újszövetség Pál apostola, fogalma sem volt arról, hogy a názáreti Jézus mit tanított, hiszen soha nem hallotta, soha nem látta ŐT, és Jézus tanítványaitól semmit nem tanult. Nem akart tanulni tőlük, és ezt leveleiben mondja is.

A szerző kiváló intellektuális képességeinek ismeretében tehát azt kell feltételeznünk, hogy ezeket a "valóságokat" tudatosan hagyta el a MAGYAR VALLÁS- ra való tudási törekvéséből.

Ismerve a szerzőnek egyéniségét, én feltételezem, hogy teljesen egyetértett a judai- keresztények Pál apostolával, amikor az- mint rabbi Saul, a zsidó kabalisták egyik tudósa - megalkotta a zsinagóga vezetőivel azt a rendeletet, mely a templomi jegyzőkönyvekben így van héberül írva: "jimmach semó vezikronb".., azaz "irtassék ki neve és emléke" (Jézusé). Saul irtja is nevét és emlékét a Jézus-követőkkel együtt s aztán - a "pálfordulás" idejétől-bizony a nevét sem ejti ki így: "HÉ-IZ-U" (Jésu). hanem CRISTOS lesz az ő neve a "Szent Pál-i" iratokban. Ugyanígy a "Rideg valóság" is csak Krisztusként- azaz messiásként- említi meg a mahgar vérű és mahgari SZERETETVALLÁS TANÍTÓJÁT.

Ha jól körülnézünk MAI világunkban, megértjük ezt az irányzatot.

Ma- a nem zsidó Jézus (arámi nyelven Hé-Iz-u, azaz az "Isten Lelkének Temploma") ebben a világban, ahol a judaizmus uralja a kapitalista és a marxista rendszerű államokat, az első számú közellenség, mert Életre kelésével, korunkban NEM ZSIDÓKÉNT ÉS NEM ÁLDOZATI BARÁNYKÉNT VALÓ MEGJELENÉSÉVEL, porba hull a messianizmus, a judai- kereszténység "szenvedés-ideológiája" és maga a judai- kiválasztottsági tévtan is eltűnik szemünk elöl, akkor megjelenik a NAP FIA, aki úgy mondta magáról, miképpen azt az ősi mah-gar ékiratok előtte 3000 évvel írják a "Lélek Istenéről" aki így van írva "ÉN-LIL" (En- lélek) : ÉN VAGYOK A VILÁG VILÁGOSSÁGA.

(És azon sem szabad csodálkozni, ha ez a NAP-FIA olyan "szűrt" hord, mint a mi régi MAGYAR HITÜNK papjai hordtak, hiszen ez volt a mah-gar nép közhasználati ruhadarabja is, miként azt az UR sumír- mahgar városból származó ún. "mozaik standard" táblán láthatjuk a British Múzeumban. De miért szebb a római vagy görög ruha ennél?)

Nem szabad tudás nélkül és meggyőződés hiányában handabandázni Ősvallásunk Istenalakjának megalkotásában, miként azt az "Rideg valóság" teszi egy "ős-ten" emlegetésével.

Nem lehet a mai magyarságot egy olyan nemlétező ősvallásba beleterelni, mely kizárja a sumír- mahgar GUDEA- tól jövő és az ugyancsak "turáni fajtájú" názáreti Hé-IZU-val (Jézussal) feltámadt SZERETET-VALLÁST. (Itt a "turáni fajt" azért említem, mert Vallois prof. említett könyvében így található, mint embertani szakkifejezés.)

Nem volt sohasem olyan ősvallása a magyarok elődeinek, amelyben TEN lett volna a lemérhetetlen és kifejezhetetlen egy igaz Isten. Ez a szerző elmélete. A magyarság mindig IS-TEN tudó volt, ahol az "ÍZ" ma is az "Isten-lélek" szava, hiszen minden teremtett dolognak és lénynek van "ÍZ-e". Ugyanígy a másik összetevő - a TEN - már 6000 év óta írásban szerepel, mint a "kezdet mozdulatlansága". (Nyelvünk ma is TEN- te, baba. TEN- te dallal ringatja csendre, alvásra, mozdulatlanságra a kisdedet.) Ugyanis, ha a mozdulatlanság megmozdul, ez nagy GAR-ral jön bizony, és így lesz a TEN-GÁR (ten-ger), ami nemcsak vizet jelent, hanem a mozgásban lévő sokaságot, hiszen ugye, így mondjuk: "tengernyi dolgom van".

Jó lesz talán, ha egyszer s mindenkorra elintézzük ezt a "Jézus ügyet".

Két eset lehet. Vagy élt és "feltámadt" Jézus - vagy nem élt.

Ha nem élt, akkor hagyjuk az egészet. De ha nem élt, akkor a zsidók miért gyártják egymás után az ő személyét kicsúfoló filmeket és azokban miért hárítják a "meggyilkolása" miatti felelősséget teljesen a római Pilátusra...? Most, amikor e sorokat írom - itt, Buenos Airesben - éppen három különböző "Jézus-story" megy a mozikban, és az egyiknek a rendezője azzal hívja fel a figyelmet a filmjére, hogy annak minden szereplője zsidó színész.

Tehát azt kell mondanunk, hogy élt a názáreti Jézus és FELTÁMADT -vagyis LEGYŐZTE A HALÁLT. Így ember feletti képességéhez kétség nem fér. Ugyanis mi, emberek, "halandók" vagyunk. Nem tudunk "feltámadni". A galileai nem zsidó Jézus feltámadásáról azonban megvan a jeruzsálemi zsidó hitközség jegyzőkönyve, mely szerint a Galileába nyomozásra kiküldött két rabbi, akik Péter apostol köré összegyűlt "tíz" apostol mellé szegődtek, kijelentik és jegyzőkönyvileg okmányosítják azt, hogy látták a názáreti Jézust a hegyen fényalakban megjelenni a tanítványainak, és azt is, hogy ez az emberi alakot vett fény lassan emelkedni kezdett és eltűnt szemük elől a felhőkben. "Az igaz magyar vallás" c. tanulmányban leírom a British Múzeum azon kéziratának tartalmát, mely azt állítja, hogy: "Jézus fényből született. A felülről sugárzó fény összesűrűsödött csecsemőtestté."

E világra való jövetele és távozása tehát tökéletesen megegyezik a természettudományok azon törvényével, ahogy az energia anyaggá alakul át. Ezt az átalakulást azonban nem emberi, hanem - eddig ismeretlen - természeti hatalmak (erők) irányítják.

Jézus születését, feltámadását és fénnyé válását tehát nyugodtan nevezhetjük a "tudás egyik tartalmának" azzal a hozzáadással, hogy a tudásnak ezt a magas fokát eddig más "ember formájúnak" nem sikerült megismerni és elsajátítani. Miután a turáni vérű Péter és a vele lévő "tíz" meggyőződtek Jézus effajta felsőbbrendűségéről, látták és tudták, megtanulták azt, hogy a Hé-IZU (Jézus) valóban a VILÁG VILÁGOSSÁGA

Így az ázsiai népek tanításánál (akarattal nem használom a "térítés" szót) - akik úgy hitték, hogy az Isten a NAPPAL nyilatkozza ki életet adó örök szeretetét - semmi nehézségük nem volt annak a megértetésével, hogy Jézus a NAP FIA, hiszen ők is annak tartották magukat.

De miért ítéli halálra mindezt a "sumír- mahgar hagyományt" a "Rideg valóság"? Miért csúfolja ki? Miért nem vizsgálja " igaz lelkiismerettel" mindnyájunk örömére?

Mert ugyan ki legyen a MAGYAR NEMZETI VALLÁS alapítója, feltámasztója és életre keltője...? Lehet-e más, mint aki a vérünkkel lett a "fényből", aki legyőzte a halált és maga is "feltámadt"...? Lehet-e más, mint a nem zsidó, hanem galileai (azaz: galil hag gojimi - "idegenek földjének fia") Jézus?

Kérem olvasóimat, hogy fogadják el azt a valóságot, hogy Kárpát-medencei és általunk történelmileg elérhető őseink - hunok-avarok - és az árpádi magyarok éppen úgy, miként a pártos birodalmi elődeink és a Duna-medencében lakozó - velük (a pártusokkal) azonos - "DAHA" nép is a Naptiszteleten alapuló s majd a jézus- péteri tanítással megújhodott (mondhatjuk úgy, hogy "aktualizált") "Jézushitnek" voltak követői.

Ez a vallás nem épített színházszerű templomokat, hanem az "égi tudás ismeretére szolgáló" körkörös "Napházakat" és "csillagvizsgálókat", miként a sumír-mahgar földi "zigurat"-ok voltak.

NEM KELL MÁST TENNÜNK az erre való visszatérésben, mint elhagyni a judai szokásokat. NEM ÁLDOZNI, HANEM ISTENBEN ÉLNI és LELKIISMERETET VIZSGÁLNI MINDENNAP.

Egyetértek a "Rideg valóság"-gal abban, hogy "legnehezebb elhagyni a tévhiteket". Kérem tehát azokat, akik meg akarnak maradni eddigi vallásformájukban, hogy ne tűzzék maguk elé céltáblának azokat, akik keresik és építik a MAGYAR NEMZETI VALLÁS- t.

Maradjanak meg ott, ahol vannak, de gyűlölet nélkül éljenek. Igyekezzenek talán a "nemzettestvéri szeretetet" gyakorolni.

Hiszen mai, felfordult világunkban éppen az a baj, hogy a családi élet már nem rendelkezik olyan családi tűzhellyel, ahol az Isten is mindig jelen van és ahol a család együtt - pap nélkül is - tud imádkozni. Ugyanis az ilyen "családi hit és ima" nélküli fiatalokat hamar elviszi a szél akármerre, s ez éppen az egyik oka a mai fiatalság irányítatlanságának.

A másik ok pedig ott van a nyugati, judai- kereszténység világában, hogy ennek minden szektája vagy felekezete vallási öntudatra neveli a hívőt és a nemzeti öntudat itt nem fontos. Az egyháztag tehát egy "nemzetközi" egyház szolgálója.

Most ha véletlenül (miként az esetek 60%-a bizonyítja) az egyház dogmatikus tanításaival összeütközik az igazságot kereső fiatal "józan gondolkodása", otthagyja a vallást, de a nemzetköziségre való nevelés megmarad. Így keletkeznek aztán a különféle felforgató eszmék "nemzeti zászló nélküli" partizánjai. Mindezt pedig főképpen - mint azt a "Rideg valóság" ismerteti - az a szadista vallásszemlélet eredményezi, mely szerint egy "női teremtő erőt" nem szükségelő, egyedülálló férfi Isten - mint "ATYA" - örömmel veszi, hogy neki "egyszülött" fiát feláldozzák. Megöljék azért, hogy elvegye az emberiség állítólagos "bűnét". Ezt egy józanul gondolkodó és a természet csodálatos szépségében gyönyörködni tudó fiatal lélek bizony "bevenni" nem tudja, hanem szabadulni akar attól a patologikus gondolattól és elindul másfelé.

Ilyesmi azonban az "ázsiai kereszténységként" jelenik meg a Hun Birodalom hitvilágában, hiszen az Ő feltámadása idejében éli aranykorát a Hun Pártos Birodalom, mint Róma egyetlen tiszteletre méltó ellenfele. Azt tudjuk, hogy a Pártos Birodalom "nyugati" határa ebben az időben az Eufrates vonala, de az északi határt eddig még történész nem határozta meg. Ugyanis az Altájon át a kínai falig és a Kárpát-medencében is azonos nyelvű és azonos fajú nemzetségek élnek. Ezek között hirdette Péter és Jézus apostolai a Jézushitet, melyet mai nyelvünk "evangéliumnak" nevez, de egész biztos, hogy Jézus másképpen nevezte.

Így került be Jézus az "ázsiai kereszténység" hun hitvilágába, hiszen a náluk létező "szentháromság" azonos volt az égen is és a földön is így: ANYA-ATYA-FIÚ.

NAP-FIA és ISTEN-FIA ebben a hitvilágban egy és ugyanazt jelentette. Az "Isten- Fia" pedig az Istennel él és az ANYA-ATYA-FIÚ égi és földi "szentháromsága" maga a SZERETET, mely "föntről" árad és "terjed" itt a földön is. Az a jelkép, ahol egy "háromszögben" egy szem formát látunk, ennek a "földi szentháromságnak" szimbóluma, ahol a szem az Isten örökké való gondoskodásának, gondviselésének és szeretetének a kifejezője. Ha aztán egybe teszünk "két háromszöget" - úgy, miként a zsidók által használt ún. "Dávid-csillag" - ez az égi és földi ANYA- ATYA- FIÚ, tehát a "kétszeres hármasság " ábrázolása, mely a "miképpen a mennyben - úgy a földön is" törvény kifejezője, és az emberiség első - UR NAMMU sumír-mahgar papkirálynak - törvénytáblája homlokzatán látható. (Tehát a zsidók innen "sajátították" ki.)

Nem szabad tehát a magyar ősvallás keresésében a "kereszténységet" CSAK "judai-kereszténységnek" venni. Mint sokszor leírtam már-a kereszténységnek két formája van.

Egyik: a judai-kereszténység, aminek alapítója Saul rabbi, a judai-keresztények Pál apostola, akit Jézus sohasem látott és őt "apostolnak" nem nevezte ki.

A másik: A Jézus-Péteri kereszténység, melyet mi "ázsiai kereszténységnek" nevezünk. Ez a "Jézushit" az Úr által kinevezett, megbízott és tanított APOSTOLOK munkájának eredménye, de az ő írásaikból a hozzánk nyugatról érkezett "római judai-kereszténység" semmit nem őrzött meg, hanem mindent elpusztított,

Mi a különbség a kettő között? Judai- kereszténység a zsidó hitvilág áldozatra épített doktrínáinak folytatása. Itt a legfontosabb a "bűntől való megváltás". tehát Jézus meggyilkolása rituális áldozati aktusnak van szentesítve, mely minden mise alkalmával újra megismételtetik - a bűntől való megváltás judai tanának megerősítésére.

A jézusi "ázsiai kereszténységben" nincs áldozat és nincs "eredendő bűn". Az Isten fiai bűntelenek s oly tisztán és világosságban kell élniük, miképpen ez Isten Erejeként őket éltető NAP.

TÖRVÉNYÜK: egymás szeretete - vagy ahogy írva van "atyádfia szeretete és megbecsülése". Tehát a "nemzettestvéri szeretet" a legnagyobb kötelesség.

És mindez az ősi sumír-mahgar szeretetvallás Jézussal megtisztult és "feltámadt" formáját képezi.

Minden vallás fejlődik. Alkalmazkodik az emberi társadalom intelligenciájának fejlődési fokához. Aktualizálódik. Ezt megtaláljuk az összes keleti vallásoknál, mert pl. ha Buddha ma megjelenne, bizony csodálkozva látná tanainak kifejlesztését.

Elmélyülnek és megtisztulnak ezek a vallások. Nem úgy, mint a judaizmus és a judai-kereszténység, mely csökönyösen megmarad a "hamis tanoknál". Hisz éppen az a gyűlölet fakasztója, hogy ezek a vallási szervezők érzik tudásbeli hiányaikat. Maguk is tudják, hogy érvekkel, igazsággal nem tudják meggyőzni a másik - a mi - oldalunkon állókat, mert nincsen náluk igazság. Tehát megjelenik a "bosszúállás", az elnémítás és az igazak elpusztítása.

Nem szabad nekünk abba a hibába esnünk, hogy őseink Jézus előtti Istenszemléletét elválasszuk annak Jézus megerősítésétől és valóságos szeretetté való alakításától. Ugyanis Jézus előtt senki sem hangsúlyozta az atyádfia-nemzettestvér elsődleges szeretetének kötelezettségét. A régi sumír-mahgar világban ez azért nem került így lefejezésre, mert egynyelvű és egyfajú világban éltek. Volt ellenségük, akik országukat akarták elvenni, de Istenhitükre senki sem tőrt.

A "fekete fejűek" azonban felfedezték, hogy a lelki uralom a valláson keresztül történhet csak, és megváltoztatták a tiszta és istenes képzeteket.

A sumír-mahgar SZŰZANYA is más értelmezést kapott. A "szűzi" forma lett a "harc istennője", és az "ÉDESANYÁBÓL" "szerelem istennőt" csináltak a sumír-mahgar földön. Jó 1000 év kellett ahhoz, hogy az "ázsiai fény", az ősi föld és KU-MAHGAR erő visszafordította a tartalmat megint és a méd mágus Gaumata (Dárius legnagyobb ellensége) - aki Esmeris személyében archemeruda királyként uralkodott- 444-ben i. e. szeplőtelennek kanonizálja a méd-perzsa hitvilágban az egyiptomi ISIS-Szűzanyát. s ezzel ugyanilyen tartalmat kap az iráni élettér ANAHITA ja is. Visszatért az "édesanya" tekintélye és a női hivatás szentesítése ezzel így: "előbb szűz-majd a családdal édesanya". Visszatért tehát megint az ősi hitvilág tartalma: "Az ISTEN és a Család".

Iszonyú nagy erő kellett ennek a tartalomnak a megtartásához, és a galileai Jézus az, aki tisztán látja, hogy népe a politikai Isten-képzetek rabszolgaságában forgácsolódik szét. Látja, hogy ezek a "tévhitek" éket vernek testvér és testvér közé. Ezért kapcsolja össze az Istentudást az atyádfia-nemzettestvér feltétlen szeretetével, mindennél előbbre valóbbnak és fontosabbnak hirdetve ezt a testvért ragaszkodást.

Az apostolok munkája, az, amit az "ázsiai kereszténységben" végeztek, nem hasonlítható a római judai- kereszténység látható szervezetéhez. Ugyanis ők a láthatatlan lelki, nemzettestvéri összekötő erőt, az Istenben élő nemzeti öntudatot helyezték a hitvilág központjába, ahol az Isten Fia- Napfény- tisztasága és ereje volt a mindenekfeletti indíték.

És hogy ez micsoda egységet és hatalmat adott ennek a népnek, azt bizonyítják a fölrésznyi birodalmaik, melyeket harccal, de nem kegyetlenséggel alapítottak ennek a nemzeti vallásnak a segítségével.

De el is pusztultak ezek a birodalmak abban a pillanatban, amikor megbomlott a nemzeti vallás összetartó ereje. Amikor "más" vallást véltek jobbnak a magukénál.

Atilla is és az avar-magyar királyok is Jézushitűek voltak és hitték azt, hogy a NAPFIA visszatért oda, ahonnan jött. Ez az "égi" Jézus alakja. Amint azonban a "földi és keresztre feszített Jézus" keresztjével közelítettek hozzájuk a judai-keresztények - keletkeztek azok a történelmi események, amiket olyan kegyetlenül leírt a "Rideg valóság".

Nehéz idők előtt állunk. A judaiság uralmát és a mai élet minden rekeszében való megtalálhatóságát igen jól tükrözi a "Rideg valóság". Ha nem állunk össze a MAGYAR NEMZETI VALLÁS EGYSÉGÉBEN - elvész a magyarság, és "turáni magyarok" lesznek azok a zsidók, akiket eddig összetartott és megerősített a nemzeti öntudatra épített hitviláguk.

Viszont ha én azt hirdetem, amit ők, vagyis, hogy a MAGYARSÁG-nak hasonló nemzeti öntudatra NEMZETI VALLÁSRA van szüksége, "új messiánizmus" bevezetésével vádolnak. Soviniszta, másokat uralni akaró hitviláguk prófétájaként csúfolnak ki, pedig én semmi mást nem kérek, mint azt, hogy: mindazok a nemzetek, akik elfogadják az atyádfia- nemzet- testvér elsőbbségi szeretetének, támogatásának és szolgálatának Jézus által elrendelt szükségességét, helyettesítsék be

SAJÁT TÖRTÉNETÜKKEL ÉS HAGYOMÁNYTISZTELETÜKKEL AZ EDDIGI JUDAI ÓSZÖVETSÉGET és azt adják vissza a zsidóknak.

Így a Jézushitben valóban "nemzetköziek" vagyunk, mert minden nemzet követi Jézus tanítását, vagyis: A CSALÁD SZENTSÉGÉBENI ISTENBEN VALÓ ÉLÉST és minden nemzet VALLÁSOS KEGYELETTEL ÁPOLJA SAJÁT NEMZETI HAGYOMÁNYAIT és ezek a NEMZETI HAGYOMÁNYOK a NEMZETI VALLÁS HITVILÁGÁNAK kánonját képezik.

Ezzel a Jézushittel tiszteljük és becsüljük - mint minden nemzet - saját nemzeti hagyományainkat, és senki sem kötelez bennünket más nemzet hagyományainak tiszteletére - miként azt eddig a judai- kereszténységben tennünk kellett.

Egy AZ ISTEN. Akinek kinyilatkoztatott ereje az életet adó NAPUNK, mely földünk és kis életünk megtartója. Feléje fordulunk éppen úgy, miként a galileai Jézus is tette mindég.

Legyen naptisztelő őseink SZENT HAGYOMÁNYA hitvilágunk egyik tartalma. Ismerjük meg az Ég Törvényeit és éljünk a természet ritmusa szerint, az ISTEN és CSALÁD szent egységében.

Ez a NEMZETI VALLÁS és semmi több.

Végezetül pedig azokhoz szeretnék néhány szót intézni, akik a "Rideg valóság" írójának elgondolása szerint kialakított Isten-modellt "ŐS-TEN"-ként tisztelik és "egy"-házba csoportosulva tartják tiszteleteiket.

A hinduk "Bhágavad Gitá"-ja igazságát idézem, amikor - szerintük- így nyilatkozik meg az Isten: "...az emberiség sok-sok úton tart Felém. De bármelyiken is közeledik, szívesen fogadom- hiszen az összes ösvények Enyémek".

Ez így helyén való - az Isten felé való haladásban. Én csak egy kérelmet teszek ehhez a bölcsességhez.

Azt kérem, hogy az Isten által "övének" mondott egyik út-a MI UTUNK- MAGYAR ÚT LEGYEN, amelyen haladva tartsuk első törvénynek NEMZETÜNK és NEMZETTESTVÉREINK szeretetét. Ahogy Hé-Izu mondta: "hagyd ott az oltár előtt a Te ajándékodat és menj el, elébb békélj meg a Te nemzettestvéreddel" (Máté, 5, 24.).

Az ősi hit ősi törvénye ez, melynek tartalma a NAPISTEN és a CSALÁD vallásos kegyelettel való szolgálata volt. A "KIS" család, a Tied, a NAGY pedig a NEMZETED.

Világpolgársági szempontból másodlagos kérdés tulajdonképpen az, hogy valaki befogadja-e szívébe Jézust, vagy nem. Hogy elismeri-e Őt "Napbaöltözött Prédikátornak", aki fényből jött és fénnyé lett. Az Ő elfogadása mindenkinél személyes ügy valóban... Mindenkinél, aki nem magyar.

A magyar népnél más a helyzet.

Ugyanis az "ősi gyökerünk", fajtánk legszebb hajtása Jézus, és ha az ugyancsak turáni fajtánk egyéb "nagyjait", mint Buddhát és Zarathustrát, olyannyira elismerjük, hogy tanaikból sokat veszünk át, akkor miért zárjuk ki hitvilágunkból azt a Jézust, aki minden elődjének igazságát megerősítette? Hiszen Ő az egyedüli embertestben megnyilatkozott Isten-Lélek, Istenfiú, aki betöltötte megjelenésével azt a sumír földi próféciát, melyet - már ő előtte 5000 ével - így hirdettek és írtak a

Mah-Gar nép "mah"-jai: "a Szűzanyától született Isten-fia (EN-LIL) anyagi formát véve leszáll a földre".

E sorok írója úgy véli, hogy JÉZUS (Hé-Izu) beletartozik a mahgar- magyar őstörténetbe, és a nélküle haladók útja MAGYAR ÚTNAK NEM NEVEZHETŐ.

AZ IGAZ MAGYAR VALLÁS

A magyar lelki megújhodás perzselő lángjának élesztgetésére és erősítésére - alkalomszerűnek mutatkozik egy rövid vizsgálódás lefolytatása - a rendelkezésre álló hiteles adatoknak egyszerű felsorolásával. Ennek érdekében nézzük meg együtt, hogy milyen is volt

A HONFOGLALÁSKORI Kárpát-MEDENCE NÉPÉNEK ÉS A HONFOGLALÓ MAGYAROKNAK A VALLÁSA...?

Mind a két kérdésre feleletet adnak:

1. A Kárpát-medencének - mint vallási területnek hovatartozandóságára vonatkozó történelmi adatok és

2. Nagy Árpád és népének letelepedésekor itt talált és az árpádi magyarság által is használt templomok.

Az 1. pont vizsgálata:

Az 1848 előtti népiskolai és középiskolai oktatást szolgáló "magyar történelem könyvek" hun-avar-magyar azonosságról beszélnek és 1848-ig a magyarok egyáltalában nem tudják azt, amit a szabadságharcot eltipró "osztrák Bach-korszak és Habsburg érdek" kényszerített az oktatásba, vagyis, hogy a magyarok finnugorok. Így vissza kell kanyarodnunk a régiek hiedelméhez annál is inkább, hisz László Gyula "Kettős honfoglalásában" ugyanazt bizonyítja, vagyis hogy az avarnak hitt nép is magyar volt.

De ugyanezt mondja a középkori krónikáinkat sok száz évvel megelőző ősgesztánk is, melyet I. Szulejmán személyi titkára és tolmácsa - Terdzsüman Mahmud - ültetett át török nyelvre TARIHI ÜNGÜRÜSZ (Magyarok története) címen.

A Geszta idevonatkozó szövege a következő: "amikor abba a tartományba érkeztek, látták, hogy csodálatosan bőséges folyamai vannak nagy számban, sok gyümölcse és bő termése van annak az országnak és az ő nyelvükön beszélnek... "

A geszta a Kárpát-medencét nevezi "annak az országnak", és HUNOR népének megtelepedéséről számol be, mondhatjuk tehát, hogy a "hunok" találtak a Kárpát-medencében olyan népre, ahol az ottlakó ősnép az ő nyelvükön beszélt. Ha a "hun áradat" Pannoniában való letelepedését a történelmi események időrendjében keressük, úgy meg kell állapítanunk azt, hogy Pannonia megszállása már az i. sz. 375, táján megindul... Ázsia felől. És itt fontos annak a rögzítése, hogy "Ázsia felől", ugyanis a Közép-Ázsiában létező NAGY HUN BIRODALOM-ban ebben az időben már hét keresztény püspökség létezik. Ezek a "keresztények" azonban nem tartoznak a "római valláshoz", hanem Péter és a többi apostolok által szervezett ún. "keleti kereszténységhez".

Egészítsük ki ismereteinket ennek a "kétféle" kereszténységnek a megmagyarázásával.

A JÉZUSI HIT, a SZERETET TÖRVÉNYÉNEK VALLÁSA Jézus apostolainak munkája útján terjedt el, melyet ŐK Jézus rendelkezése szerint végeztek. "Péter és Jakab, János és András, Filep és Tamás, Bertalan és Máté, Jakab, az Alfeus fia és Simon, a zelóta és Júdás, Jakab fia... és Mátyás, aki a tizenegy apostol közé számláltaték." (Ap. Csel. 1, 13 és 26.)

Ez a "tizenkettő" kapta meg a "szentlelket" Pünkösd napján. "És megtelének mindnyájan Szent Lélekkel, és kezdenének szólni más nyelveken, amint a Lélek adta neki szólniok." (Ap. Csel. 2, 4.)

Jézus által kiválasztott és a Szentlélektől megszállt apostolok közül azonban egyetlen egy sem hirdette az Úr Igéjét a Római Birodalom területén. Ennek az oka egyszerű és érthető. Mindenkinek, aki a Római Birodalom területére akart menni és nem volt római állampolgár, az illetékes konzultól vagy terület helytartótól kellett engedélyt szereznie. Miután a "názáreti", tehát galileai és nem zsidó Jézus tanítása a rómaiakkal nagyon jó barátságban lévő zsidó állam politikai és egyházi vezetőinél a legnagyobb ellenszenvet váltotta ki és itt üldözni kezdték az apostolokat annyira, hogy Herodes Agripa Jakab apostolt kivégezteti és Péter apostolt tömlöcbe záratja (Ap. Csel. 12.), természetes az, hogy az apostolok innen elmenekülnek és - mint galileai állampolgárok - menedéket találnak a Római Hatalom egyetlen egyenrangú ellenfelénél - a Pártos Birodalomban. Itt szeretettel fogadják őket, és Babilonban is és Antiochiában is (mely ebben az időben szintén Pártos Birodalmi Kormányzó fennhatósága alatt állt) "egyházi központot" tudnak létesíteni. Innen terjed el ez a "keleti kereszténység" a Jézushit - minden judaiságtól és ma ószövetségnek nevezett ideológiáktól mentes - egyszerűségében és tisztaságában.

Ez lett az ún. "ÁZSIAI KERESZTÉNYSÉG", és ennek tudásával és ismeretében megérthetjük az önmagát "apostolnak" kinevező Saul-Pál szavait, aki Timotheushoz írt 2. levelében mondja: "elfordultak tőlem az Ázsiaiak mind..." (II. Tim. 1. 15.), és azt is, hogy Saul-Pálnak fogalma sem volt arról, amit az Úr Jézus tanított, hiszen az Urat sohasem látta. Saját maga készítette "evangéliumot" hirdetett, azt igaznak, sőt "Krisztus ( - Messiás) Evangéliumának" nevezte, és a Jézus által tanított és választott, valódi apostolok igehirdetését és a Jézus által nekik tanított "evangéliumot" tagadta. A rabbinizmus ügyes dialektikájával még átkot is szór erre a jézusi és szerinte "más evangélium" hirdetőire, mondva: "Csodálkozom, hogy... ilyen hamar más evangéliomra hajlottatok. Holott nincs más, de némelyek zavarnak titeket és el akarják ferdíteni a Krisztus evangéliumát... de ha... mennyből való angyal hirdetne is nektek valamit azon kívül, amit nektek hirdettünk, legyen átok." (Pál levele a galacbeliekhez, I. 6, 7. s.)

Igazi "judai és átkozódó" szavak ezek, de megérthetjük belőle máris a későbbi egyházi történések indítékát. Ugyanis: Péter és az apostolok a galileai Jézus Evangéliumát hirdetik és tanítják. Ennek lényege:

1. "Új parancsolatot adok nektek, hogy egymást szeressétek." (János 13, 34.)
2. "Én nagyok a jó Pásztor... az én juhaim hallják az én szómat... és én örök életet adok nekik... az Isten Fia vagyok... én és az Atya egy vagyunk." (János 10, 14, 27, 28, 30, 36.)
3. Aki hisz énbennem - amint az írás mondotta - élő víznek folyamai ömlenek annak belsejéből" (János 7, 38.)

(Az "írás", amelyre Jézus hivatkozik, az Gudea ékirata, ahol is az "A." cilinder szövegében ugyanez található, és a Louvre-ban látható egy szobor is, ahol szemléltetve van az "élő víznek folyama". Gudea tart a szíve fölött egy kelyhet, melyből áramlanak a "víz folyamai" és a szöveg szerint a szív szeretetének kell így a szívből eredni és áramlani.)

Ez a "szeretetideológia" képezi az alapját az "ázsiai-kereszténységnek", ahová a hun püspökségek tartoznak. Ez a "szeretet-törvény" található meg a "Jézus Evangéliumában", mely nem azonos a Saul-Pál által szerkesztett "Krisztus,.. azaz Messiás.., evangéliumával". (Messiás héberül van. Görögül - Christos... Krisztus... politikai elnevezés, mely alatt a politikai elnyomástól való "megszabadítót" értik.)

Az "ázsiai-kereszténységben" nincs "áldozat", és így e hit szerint Jézus sem "áldozta fel magát" a világ bűneiért, miképpen azt a judaizmus folytatásaképpen Saul-Pál tanította és a judai-kereszténység ma is hirdeti és vallja. Ugyancsak nem eszik és nem ették az "ázsiai keresztények" a kenyeret a "bűnök bocsánatára", hanem - miképpen az Úr meghagyta - "eledelként az életre". Nem "embertestet" vesznek magukhoz ezzel, hanem az - "Én és az Atya egy vagyunk" ideológia szerint a kenyérben lényegül át az a hatalmas isteni erő, melyet a hívő eledelként vesz magához azért, hogy ennek az "isteni erőnek" birtokában megerősödjön a jóra és legyőzze a gonoszságot mindenütt.

Ugyanezt találjuk meg Gudea ékiratain ("A" Cyl. II. 7. NINDAGIS-BI-SUH... "megtöri a kenyeret") az Úr Jézus előtt 2000 évvel leírt vallási szertartásként. A régi sumír-magyar "mágus vallásból" ezt az "átlényegülési tant" megtartja és megerősíti a názáreti Jézus a kenyérnek vételére. Így lesz tovább is a kenyér az "élet"... az "örök élet eledele".

Az "élet vizét", melyet Gudea "hintett, ivott és itatott" (Gudea "A" Cyl. II. 6. IM-TI-A-TA) azonban-mint a Pártos Királyi Házból eredő herceg - átváltoztatja ennek a királyi háznak "fogadalmi pecsétjeként" gyakorolt VÉRSZERZŐDÉSSÉ, és vérét csöppentve a vörösboros pohárba, "vérszerződést' köt tanítványaival. Az Úr Jézus királyi származásának emlékét megőrizte a magyar néphagyomány a karácsonyi pásztorénekekben. Így:

"Üdvözlégy, szép gyermekecske, gyermekecske
Bethlehemi hercegecske, hercegecske..."
és "Kirje-kirje kisdedecske
Bethlehemi hercegecske." stb.

Így érthető meg a honfoglaló őseink "vérszerződésének" szentséges tartalma, mely szerint nemcsak a szerződő népek uralkodói (eddig csak "törzsfőnököknek" nevezte őket a történelemírás) fogadtak egymással "véri" szövetséget, hanem egymás vérében az Úr Jézussal is "szerződtek", kérve az "isteni erőt" a fogadalom megtartására.

Ilyen "ázsiai keresztények" voltak a hunok, akiket a római hitű történetírók legfeljebb "áriánus eretnekeknek" neveznek, de megemlítik, hogy "kelet és nyugat templomai hunokkal telnek meg"... írja Orosius i. sz. 418-ban. (Tarracoi Orosius: Historla Adversum Paganos... a Corpus Scriptorum Ecclesiasttcorum Latinorum-ban.)

Ma már tudjuk, hogy Jézus evangéliuma a hunok írásával volt fára róva, és "aranyszájú szent János" maga is a hunoknak prédikál az i. sz. 4. században, és Zakariás rétor- az i. sz. 536. év körül - "hun nyelvre" fordítja le a "római szentírást". (Church History - Arens and Krüger 1899, a Corpus Scriptorum Chrstianorum Orientalum harmadik sorozatában.)

Így kétségtelen bizonyítást nyer az a tény, hogy a pannoniai hunoknál fellelhető egyházi szervezetek, melyeket a mai egyháztörténet - legjobb esetben - "görög szertartásúnak" mond, mind ennek az "ázsiai-péteri jézusi-igaz-kereszténységnek" voltak a szervezetei, ahol a Saul-Pál féle és "áldozatra épített" ún. "Krisztust" sem és a Saul-Pál által szerkesztett "Krisztus evangéliumot" sem Ismerték. Tehát a "terület hova tartozandósága" ismert és világos: NEM A RÓMAI JUDAI-KERESZTÉNYSÉG TERÜLETE, hanem a Jézus-Péteri egyházhoz tartozik. Még az i. sz. X. században sem sikerült Rómának a Kárpát-medencei területek "megtérítése", vagyis a judai-keresztény egyháztanítás és oktatás e területen történő hivatalosítása és meghonosodása, hiszen Methód püspök és társa, Cyrill a felsőpannoniai morva-szláv lakosságra is (tehát a Kárpát-medencén kívülre is) kiterjeszti ezt a Jézus-Pétert egyházkerületet, és a morva-szláv vidéken ő is "hét" püspökséget alapít. De ezzel a hatalmas eredménnyel felkeltette a nyugati bajor és frank papok féltékenységét. Ezek - természetesen - Rómához fordulnak és "Róma-ellenesnek" bélyegezik Methódot. Zsinatot erőszakolnak ki ellene, amelyet Regensburgban - Német Lajos elnöklete alatt - meg is tartanak... A zsinaton kérdőre vonják Methódot, hogy milyen jogon és milyen megbízásból mer működni Felső-Pannoniában...? Methód így felelt a vádra: "Ha tudnám, hagy az a terület a tiétek, azonnal ott hagynám. de nem a tiétek, hanem Szent Péteré. Ha ti hatalomvágyból a régi határaitokat kitágítjátok a megállapodások és kánonok ellenére, jól vigyázzatok, nehogy csont koponyátokkal érchegynek menjetek s agyvelőtök széttoccsanjon." (Átvettem: Dr. Balogh Albin: "Művelődés Magyarország földjén a magyar honfoglalás előtt" c. könyvéből, 273. old.) A zsinat botrányosan végződött, mert Methódot a római katolikus főpapok letartóztatták és börtönbe vetették- hisz Regensburg az ő fennhatóságukhoz tartozott, ahol kényük-kedvük szerint garázdálkodhattak.

Miután Methód a hazatért papkirályunkkal -Álmos-Ögyeddel - is találkozott kiszabadulása után, mondhatjuk, hogy a Kárpátmedence és Felső-Pannonia közvetlenül a magyar honfoglalás előtt hivatalosan elismert péteri terület volt, ahol a judai-keresztény szertartású római egyház nem tudott lábat vetni. A mai egyháztörténészek azt mondják, hogy "görög szertartású" egyházak működtek itt, de nem mondják meg, hogy a Kárpát-medencei templomok és egyházak semmiféle "görögséget" nem tartalmaztak, hanem az állam hivatalos nyelvén, tehát magyarul imádkoztak. (Mondhatnánk úgy is, hogy "hun nyelven" meg "avar nyelven"... Miután azonban, László Gyula közlése szerint, mind a három népelem ugyanazt a nyelvet beszélte akármelyik néven nevezhetjük a "nem görög" nyelvű Istentisztelet egyházi nyelvét.)

Ez volt az "igazi magyar vallás".

Tartalma pedig nem áldozat - miként a Saul-Pál római vallásnál -, hanem - csak így egyszerűen kifejezve - az ISTEN és a CSALÁD szeretete, tisztelete, vallásos kegyelettel való ápolása és az érte, benne, vele való TISZTA ÉLET.

A magyar címerben a kettős kereszt a hármas halmon nem címerjel, hanem a MAGYAR ŐSVALLÁS SZENT TARTALMÁNAK A SZIMBÓLUMA.

A KETTŐS KERESZT: merőlegesen az Isten jele. A felső vízszintes az Isten égi, az alsó vízszintes a földi mindenhatóságát nyilatkozza. Rovásírásunkban is az "egyetlent" jelenti így a kettős kereszt.

A HÁRMAS HALOM: eredetileg úgy van jelképezve, miképpen a sumír-mahgar "KÚR" (hegység, magasság) képjele mutatja. A baloldali csúcs jelentése: APA. A jobboldalié: ANYA, és a középső kisebb: a FI (fiú, gyermek). A színek is ugyanezt adják, mert a PIROS az APA színe, FEHÉR az ANYA és a ZÖLD a gyermek.

Nemzeti jelvényünk, nemzeti színeink is az IGAZ MAGYAR NEMZET VALLÁS TARTALMÁT mutatják. Nem kell tehát itt semmi újat kitalálni, csak vissza kell térni oda, ahonnan eltéritettek minket.

Boldognak és örömtelinek kell lennünk, hogy megtaláltuk az IGAZI MAGYAR VALLÁST így. Annak ősi jelképeiben benne van a magyar jövő, hiszen a kettős kereszt - az Isten, mint az égi és földi ügyek Mindenhatója - a "kishegyen" - a Fiún -, a MAGYAR IFJÚSÁGON ÁLL.

A terület hovatartozandóságának vizsgálata tehát azt a kétségtelen eredményt mutatja, hogy még az i.sz. X. században sem sikerült a "római vallást" a Kárpát-medencére kiterjeszteni. Viszont Atilla Birodalmának megszűnése után (i. sz. 469.) az egész Felvidéken és Felső- Pannoniában a visszamaradt "sziklamezei hunok" uralkodtak, akik ezt a területet megtartották még az Árpádok alatt is, és csak I. István az, aki valóságos háborút indít ellenük és őket s "meg akarja téríteni". Erről a "hun uralomról" nem maradt fenn krónikás írás, egyszerűen azért, mert ilyen a németeknél nem volt. (Az első német krónika Widukindé a X. századból.) A "saját" történetírás fára volt vésve, és ami hozzánk elért vagy elérhetett volna, azt hiába védték a magyar tudósok - mint Jerney János -, a "császári finnugorizmus" ügynökei eltüntettek és megsemmisítettek minden felvidéki emléket. Jerney Jánosnak erre vonatkozó tanulmányait sem lehet sehol megtalálni, és "elégtek" azok a levéltárak, ahol már "papírra írt hivatkozások" voltak a "túróci fa-evangéliumról".

Jézus evangéliumát is elégették a "krisztust-áldozók", és különösen azért is, mert ez rovásírással volt fára vésve, és ezt a "rovásírástudó" népet még I. István is "pogánynak" nevezte.

A 2. pont vizsgálata:

Nagy Árpád és népének letelepedésekor Magyarországon talált templomok kevés számúak, Ebből sok Róma-hitű egyház történész azt következteti ki, hogy nem volt itt kereszténység, és abban igazuk van, hogy római judai-kereszténységet Magyarországon I. Istvánig nem lehet találni. Miként az előbbiekben ismertettük - itt "ázsiai kereszténység" volt Péter apostol tanítása szerinti jézusi szeretet-vallásban gyökerezve. Miután ez - mint IGAZI MAGYAR VALLÁS - mentes minden judaiságtól, a vizsgálatánál sem lehet azokat a módszereket alkalmazni, melyek a Saul-Pál szerkesztette római judai-kereszténységben mértékadónak vannak elismerve.

A "templomokra" vonatkozólag azzal kell kezdenünk a vizsgálódásunkat, hogy fel kell ismerni a szertartásbeli különbséget is. Saul-Pál a zsidók szertartását megtartja, és Krisztust a zsidók által várt Messiásnak hirdeti. A zsidó vallás ceremoniális része így egyszerű kiegészítést kap a "Jézus feláldozásával", és ezzel megerősödik a zsidó vallás azon törvénye, hogy érvényes imádság csak a templomban végezhető. Vagyis az egyháztag csak a hivatalos és "felkent" pap által végzett és a vallási törvény által előírt "mise" közvetítésével jut kapcsolatba az Istennel, és itt nyer feloldozást is bűnei alól. Ebből logikusan következik az a megállapítás, hogy templomok nélkül nincs vallás, mert csak a templom az "Isten háza". Ezért találunk a judai-kereszténység vallásának területén olyan sok templomot.

A Jézus-Péter által alapított "ázsiai kereszténység" azonban nincs kapcsolatban a zsidó vallással és mentes minden judai befolyástól. Így tehát a ceremóniáiban nincs áldozat és "minden ház az Isten háza lesz, ahol imádkoznak". Nem ír elő semmi megkötöttséget sem az Imádkozásra, sem az Isten keresésre és Istennel való találkozásra, hanem azt tanítja, hogy minden ember Isten gyermeke - aki KÖTELES megtalálni az egyéni és közvetlen kapcsolatot az Istennel, úgy, miképpen azt a názáreti Jézus tanította.

Ez a közvetlen kapcsolatfelvétel mindenkivel megtörténik, aki felfedezi a természet szépségeit. Isten mindenütt megnyilatkozik a természetben. Ezért az ősvallás szent helyei nem színházszerű templomok, hanem a virágokkal és növényekkel teli "berkek" és "kertek", és főképpen szigetek, olykor dombtetők voltak, de kultuszhely volt mindig a tiszta vízű forrás is. Volt ott mindig egy alkalmas "szent fa" is, amelynek ágai közül - mint "szószékről" - hirdette a táltos az "igét". (Tulajdonképpen ezek a "szent fák" a mai templomi szószékek elődei.)

Ne keressük tehát az "ázsiai kereszténység" területein a templomok sokaságát. Ne hasonlítsuk magyar hitű őseinknek Istenhez vezető útját semmi olyan szokáshoz, mely a zsidóságból eredeztethető.

Mert csak a nemzetségek székhelyein fogunk találni egy keletre tájolt Nemzetségi Szentélyt, és amiből több van, az a "kör alakú templom"-nak nevezett "'TÖRVÉNYHÁZ" , mely a Teremtő égi törvényeit közli.

Ezeket már megmagyaráztam "Az Ister-Gami oroszlánok titka" című könyvemben. De hivatásuknak megértéséhez szükséges megemlíteni azt, hogy a Kárpát-medencében is meghonosodott "ázsiai kereszténység"-nek megvolt a saját használt ünneprendje. Mind a két egyház Jézus születésétől IS számolt... jobban mondva az IS csak a római egyházra vonatkozott, mert az "ázsiai keresztények" CSAK Jézus születésétől számították az éveket. A római egyház nem hagyta fel sem a "Róma alapításának idejétől", sem az "olimpiádok kezdetétől" való számítást, sőt még helyenként megtartották a zsidók évszámolását is, vagy számoltak "Nagy Sándor halálától" is és "Julius Caesar uralkodásának kezdetétől" is. Ezek a "számítási kiinduló pontok" és a rájuk való emlékezés megtalálható a római egyház ünneprendjében és ez az ünneprend kizárólagosan a földi történéseket tartalmazza. Nincsen bennük semmi a kozmikus szemléletből.

Az "ázsia kereszténység" ünneprendje viszont pontosan az ellenkezője a judai-római vallásban találhatónak. Megemlékezik Jézusról, de ünnepei kozmikus eredetűek. Évszámításuk a téli napfordulótól indul, és éppen ezek - az Isten TÖRVÉNYÉRŐL TUDÓSÍTÓ "TÖRVÉNYHÁZAK" (kör alakú templomok) szerkezeti építése a NAPJÁRÁS útján közli az "égi rendelkezéseket".

Talán ismét helyénvaló lesz, ha megemlítjük - ezzel a tárgykörrel foglalkozó - néhány szakembernek a véleményét is az alábbiakban: "...a római katolikus egyház valóban ma is "üzemeltet" kerek templomokat, de ezek, éppen sajátos alaprajzi elrendezésüknél fogva, végeredményben mégiscsak alkalmatlanok a bennük jelenleg lezajló szertartások befogadására. Ez a tény pedig mindenképpen gondolkodóba kell hogy ejtse a szakembereket. Újra és újra felvetődik ugyanis a kérdés: milyen megszorításokkal tekinthető lényegileg azonosnak az az "egyház", amelynek liturgiája a kerektemplom-formát mint határozott és nagyon is célratörő funkcionális formát létrehozta azzal a másikkal, amelyik tűri ugyan, de ha egyáltalán meghagyja eredett formájában és nem told hozzá hosszajtót, akkor is csak aránytalanul csekély hívő-lélekszám mellett tudja rendeltetésszerűen funkcionáltatni (újabb kérdés, hogy ennyi beférő személy számára egyáltalán érdemes lett volna-e kialakítani ilyen méretű, anyagú és kiállítású épülettípust?), s ha újat épít ugyanebben a formában (pl. Esztergom, Székesfehérvár stb. klasszicista körtemploma), ilyenkor a belső tér elrendezése már alapvetően eltér a korai példákétól, amennyiben a külső falgyűrű csupán kulisszája a belső, lényegileg hosszanti elrendezésű, s így az ekkori szertartást már tökéletesen kiszolgáló térnek. (Ismét konkrét példát idézve: az esztergomi Szt. Anna templom esetében a centrális alaprajz legexponáltabb pontja, a kör középpontja, teljesen kihasználatlanul, sőt, jelöletlenül marad az alapvetően lineáris sodrású belülső térben!)

Hogy mindenféle centrális alaprajzú templom eredetileg csakis az alaprajznak megfelelő, azaz körkörös nyomvonalú rituális cselekmény befogadására épülhetett, azt az ez irányú kutatás már régóta sejti. Cserregi József Közép-Európa román kori centrális templomainak építészettörténeti kérdései c. tanulmányában (Építés- és Közlekedéstudomány Közlemények IV/3, 323-348, o.) arra is felhívja a figyelmet, hogy az alaprajzba beírható - általa apotropaikus, azaz bajelhárító jelekként értelmezett - ábrák alapvető fontosságúak lehettek az idézett templomok felépítése szempontjából, hiszen a statika rovására is érvényre juttatták őket az építők, vagyis a szó szoros értelmében beleíródtak a templomépületbe. Márpedig ha az építtetők ekkora fontosságot tulajdonítottak nekik, nehezen képzelhető el, hogy a rituális cselekményben, annak koreográfiájában ne tükröződtek volna ezek a- hangsúlyozzuk: centrális templomtípusoknál minden esetben centrális elrendezésű- ábrák."

(Egy ilyen körkörös koreográfiájú szertartás nem mutatható ki a római egyház hivatalos szertartásrendjében. A szerző megjegyzése.) "De hogy egy ilyen alapmozgás minden Nap-központú szertartásnak szükségszerű és elengedhetetlen velejárója - a bújj, bújj, zöld ág-játékoktól a külön, az egyéb napfordulós vagy napéjegyelőségi körtáncokon, körmeneteken át a modem műszeres napszolgálatig (Ez utóbbi szakkifejezés a jelenkori, nemzetközileg összehangolt naptevékenység-megfigyelést felőli a tudományos szóhasználatban), az kétségbevonhatatlan tény.

Hogy a római egyház valóban nem találhatta egészen megfelelőnek a maga szertartásai számára ezt az épülettípust, azt mint már utaltunk rá - abból a körülményből is gyaníthatjuk, hogy az idők folyamán rendre átépítette az általa birtokba vett körtemplomokat, megtoldván őket kisebb-nagyobb, egyszerűbb-bonyolultabb hosszanti terekkel - ésszerűen, hiszen szertartásrendjében a lényegileg új éppen a közönség beengedése a templomépületbe, amivel szükségszerűen együtt jár, hogy az eredetileg egységes tér kettéválik .színpadra. (a szertartás lebonyolódásának színterére), illetve nézőtérre, amikor is terjedelmét tekintve ez utóbbi lesz a domináns építészeti egység. Ahol viszont megmarad az eredeti körforma, ott a legtöbb esetben mindmáig ki lehet mutatni, hagy az épület alkalmas volt (néhol még ma is alkalmas) a naptevékenységgel kapcsolatos fontosabb események megfigyelésére. (Továbbá esetenként egyéb égitest-mozgások figyelemmel kísérésére is, de az utóbbi kérdéskör részletesebb taglalása már túlvezetne témánk keretein.) Sőt, az épület és a külső-belső díszítés alapformáiból következtetve: mintha egyenesen ilyen megfigyelések céljára alakíttatott volna ki!

Vannak olyan, aránylag épségben ránk maradt emlékek, amelyek azt is elárulják, miképpen folyhatott le a Napút (évi, ill. napi látszólagos kórút) szemmeltartása a körtemplomokban. Tapasztalati tény, hogy a Nap sugarai, megfelelő negatív formán (maszkon) átengedve, karakterisztikus fényfoltot képeznek a nyílással szemközti falfelületen. Ha most már ezt a szemközti falfelületet úgy alakítjuk ki, hogy valóban mindig szemközt legyen a beeső fénnyel, akkor olyan háromnegyedkörívet kapunk, amelynek (domború) szöge az illető hely földrajzi szélességének függvénye lesz. (Ez az adat azután a horizontmagasság szögétől függően kisebb-nagyobb módosulást szenved.) Ha pedig a "maszkot" is úgy toljuk odébb-odébb, hogy mindig a lehető legfőbb fényt engedje át a szemközti falfelületre, akkor egy második, az előbbivel koncentrikus külső háromnegyed kört kapunk. Ha ezek után a belső henger alakú építmény palástjára (ez lehet bárminemű oszloptörzs, centrális alaprajzú oltárépítmény vagy kút stb. külső felülete is) összefüggő ábrasort viszünk (ez ismét lehet festmény, dombormű, mozaik, fülkeszobor-sor, továbbá lehet elbeszélő, ábrázoló fellegű vagy elvont, jelszerű elemekből álló együttes is - a lényeg csupán az, hogy valamiképpen a Napjárás logikája szerint alakuljon a menete!) - akkor a külső falgyűrű ablak-résein (maszkok) beeső fény bizonyos, előre meghatározható ritmusban fogja "életre kelteni", aktualizálni a belső falfelületen sorakozó figurákat, rendre megvilágosítván értelműket. Olyan, a legtágabb értelemben vett tájékoztató, eligazító rendszerhez jutunk így, amely minden pillanatban (különösen pedig a közösség szempontjából megkülönböztetetten jelentős pillanatokban) képszerűen, s ezért jól megjegyezhetően tudósít róla, hol is helyezkedünk el éppen a parttalan időben (meg a térben, hiszen láttuk, hogy az építészeti-társművészeti együttes legalapvetőbb formája, a háromnegyed-kör éppen a földrajzi helyzetről tudósít!), s ehhez képest mik is a teendőink, mint egyéneknek s mint egy közösség tagjainak."

(Átvéve PAP Gábortól: "További észrevételek és kiegészítések a ludaspusztai kereszt tárgyában" c. tanulmányából. Művészet, 1975/3.)

***

Az így ismertetett egyházi szertartás "koreográfiája" kétségteleníti azt, hogy a körtemplomok nem a "földi történéseket" szolgálták (miképpen azt a római egyház templomairól megállapítottuk), hanem az "égi történések színhelyei voltak". Az IGAZ MAGYAR VALLÁS kozmológikus szemléletét tükrözik, melynek alapja az Isteni Gondviselést teljesítő NAP járásának, helyzetének és a földre sugárzott "áldásának" ismertetése és tanítása. Nem szabad ezeket a szemléleti fontosságokat a mai judai-keresztény világ materialista felfogásával lekicsinyelni, leértékelni, hiszen tulajdonképpen ezeknek az "égi történéseknek" földi utánozása, a megbízhatóságában és az Isten Törvényeinek földön is való érvényesítésében rejlik a "keresztény" MIATYÁNK értelme, mert az "égi történések" ismerete nélkül nem létezhet "miképpen a mennyben - úgy a földön is".

Mindenesetre - a mi vizsgálódásunk számára- ezek a körkörös templomok végérvényesen bizonyítják azt, hogy egy másik keresztény egyházat szolgáltak és semmi esetre sem sorolhatók be a római judai-keresztény vallás hatáskörébe.

Ugyanerről győznek meg minket a temetők is, ahol nemcsak egy-szintén más "koreográfiájú" -temetkezési rendet találunk, mely az "örök élet"-ben való hit elemeit tartalmazza minden részleteiben. Ezért találjuk meg a halottak mellett mindazt, amit az "élethez" szükségelt. Csak szeretettel és hálával gondolhatunk ezekre a tisztalelkű elődeinkre - legyenek hunoknak, avaroknak vagy magyaroknak nevezve a mai kutatók által -, mert a sírok leletanyaga szolgál bizonyítékul arra vonatkozólag is, hogy a kultúra milyen magas fokán volt az a társadalom, amelynek esztétikai igényét elégítette ki az a sok "műremek", mely a sírokból előkerül.

Nyugodtan mondhatjuk azt, hogy ez a műveltségi fok egy igen fennkölt Isten-szemléletet is magába foglalt, mely nem dogmákon, hanem a természet törvényein alapult. Ma a természet törvényein alapuló felfogást "kozmológikus szemléletnek" mondjuk. Tekintve, hogy a názáreti Jézus is olyan vallási környezetben nőtt fel, mint Édesanyja, aki a "magaslatok egyik templomában" nevelkedett - (zsidó templomok - zsinagógák sohasem neveltek leánygyerekeket. A zsidó nő csak a "sátor pitvarába" léphetett be), Jézus minden tanítása szintén ilyen szemléletű... Ezért nem tartotta követendőnek és jónak a zsidóság "politikai isten-szemléletét". Jézus tanítása tehát megkövetelte a hívőinek az "ÉG"-hez (azaz a természetben megnyilatkozó Isteni Akarathoz és Törvényhez) való igazodását. Igehirdetésének alapja így az "égi rendnek és tisztaságnak" az emberi lélekben való tükröződését kívánta és ennek a kívánatos és magasztos összhangnak mértékéül a lelkiismeretet fedezteti fel minden emberrel. Ezeket, akik így a lelkiismeretük tisztaságával élnek, ezeket nevezi "Isten Fiainak".

Jézus tanításának ezzel a valóságával igazolódnak mindazok a vallási adatok, melyeket - a szerető lelkek égi közösségébe távozott - Magyar Adorján írt le "A lelkiismeret aranytükre" c. munkájában. (DUNA Kiadó, Fahrwangen - Svajz.) Magyar Adorján elmélkedő ember volt, aki a néprajz és néphagyomány csalhatatlan adatait szedte össze egy életen át. Ezt a néphagyományt- éppen a lelkiismeret aranytükrére vonatkozólag- igazolni tudjuk a régészeti leletekkel. Mert miről is tudósít minket Magyar Adorján? Így mondja:

"Az isteni szózat avagy megnyilatkozás őseink észjárása szerint a Napisten (aki a tulajdonképpeni magyar törzsek Magyarok Istenének is neveztek) - azaz a lelkiismeret, a lélek szava is. Őseink tehát jelképesen szólva, azt mondták, hogy erkölcsi és vallási törvényeiket nekik a Napisten adta."

A kerek aranytükör a Napra hasonlít, amiért őseink a Nap jelképének is tekintették. De mivel a tükör nekünk az arcunkat megmutatja s ezért a tükröt arcunk, azaz testünk gondozásához használjuk. Ugyanúgy a lelki tükröt, azaz a lelkiismeretet lelkünk gondozásához kell használnunk. A Nap, azaz a Napisten és a lelki tükör egymással a legszorosabb eszmei összefüggésben vannak, mivel a lelkiismeret szava nem más, mint a Napisten szava.

Vagyis: amit a Lelkiismeret Aranytükre mond - az Édesatyánk, a Napisten tanítása

Ha szavát követjük: a helyes útról sohasem tévedünk, megelégedettek leszünk. Ez volt magyar őseink erkölcsi és vallási felfogásának legfőbb alapja. Ez pedig oly nemes és fennkölt felfogás, hogy megismerése őseink iránt nem csupán a legmélyebb tiszteletet kell ébresszen, de amit ma is követendő példának kell tekintenünk."

Az ősvallás hagyatékaképpen így az "ázsiai kereszténységnél bizony megtaláljuk a "lelkiismeret tükreit", és van aranyból is, de a régészek annyit ástak ki belőlük, hogy a közhasználatuk felfedezéséhez kétség nem fér. Minden magyar hitűnek volt ilyen tükre, és társadalmi helyzete szerint aranyból, ezüstből, vagy rézből, bronzból, de VOLT.

University of California Press (Berkeley and Los Angeles) kiadott egy könyvet a hunokról. Otto J. MAENCHEN-HELFEN: "The World of the Huns" címen. Ha az ember elolvassa az előszót, akkor máris látja a könyv tendenciáját, hiszen nyíltan bevallják, hogy a "csodálatos római történész" -Ammianus Marcellinus nyomdokain haladnak a kiértékelésben. Miután ez a "csodálatos" római azért valóban "csodálatos" a rómaiaknak, mert semmi jót nem talált a hunoknál, és a "történelemírásban" a világhódító, évezredeket győztesként átlovagoló és a tudás hatalmával birodalmaikat megtartó kultúrnépről -a hunokról-csak rosszat közöl. Amit mond, azt is a legnagyobb szeretetlenséggel - mondhatni gyűlölettel- teszi. Így bizony ebben az "árja és indogermán" dicsőséget vadászó könyvben is felfedezhetjük a "római csodálatos" mester elfogultságát. De a sok jó adat igazságos kiértékelése és annak az igaz történelembe való helyezése mégiscsak világra hozza a hunok nagyságát és felsőbbrendű voltát és az a régészeti anyag logikus kiértékelésébe is beiktatott "tagadás" kelti fel a jóakaratú olvasó vagy kutató igazságérzetét. Így a 337, oldaltól a 354. oldalig tárgyalja a "tükröket", s azok között is legterjedelmesebben "a felfüggesztésre alkalmas lyukkal ellátott fémtükröket", amelyek megtalálhatók a kínai faltól Kievig, Chorezmen át Kubánig, a Don és Dnyepertől és Kárpát-medencéig. Tehát a Kaukázustól északra mindenütt, ahol a sarmaták, hunok, sakák, dahák, szabírok, úzok, avarok, magyarok stb. éltek. Kovrig Ilona kiértékelésére alapítja a Kárpát-medencei adatokat, melyek szerint a felső Tisza-vidék, a Felvidék, a Dunakanyartól a bécsi medencéig terjedő területen találták rendszeresen és legtöbbször ezüst fibulák kíséretében. A Nagyalföldön már kevesebbet. Természetesen a "gótok és a gepidák" voltak a főtulajdonosok - e könyv szerint, és minden, minden "germanic". Hiába hozták a hunok keletről, és bár az indoeurópai tudósok" ezeket a tükröket östliche Nomadenspiegel (keleti nomádtükrök) néven ismerik a szakirodalomban - a "keleti barbárok" mégsem lehettek ezeknek sem kitalálói, sem tulajdonosai.

Bemutatjuk itt a megnevezett könyv 350. oldalán közölt és a Volga-Dnyeper területről származó bronz tükröket, melyeknek hátoldalán lévő jelképeket tünteti fel a szerző. A jelképek csaknem mindegyike ismert a magyar néprajzból és a "rovások" a magyar "palóc" rovást mutatják. S éppen a rovások tanúsítják, hogy ezek a nyakban hordott, láncra vagy zsinórra akasztott tükröcskék - melyek legnagyobbika 7 cm átmérőjű - bizony a lelkiismeret vizsgálatára szolgáló "kegytárgyak" és a Naptiszteleten alapuló ősvallás tartozékai. Elárulják tehát azt is, hogy a "Napisten vallása" a kínai faltól a Kárpát-medencéig lakó népek tulajdona volt. Ez a tény - a vallásszemlélet egységessége is megerősíti az ékiratok azon jelentését, mely szerint ez az "ázsiai néperő" birodalmát KU-MAH-GAR"RI-ES-MA névvel nevezte, ami a mi értelmezésünk szerint "Hatalmas tudós Nemzetség Földjét" Jelenti.

Természetesen társadalmakra osztódtak.

Ezek a társadalmak azonban nem "törzsecskék" voltak, hanem földrésznyi birodalmak, melyeknek uralkodói "...akinek feje volt... meghajtották, akinek térde volt- földre kényszerítenék."... mondja Bilge avar kagán és Kül-Tegin "türk" kagán emlékoszlop rovásfeliratának hozzánk érkezett refrénje. A birodalmak szervezett társadalomban éltek, ahol a vallás, népellátás, termelés, földművelés, állattenyésztés, ipar, népművészet, fegyvergyártás, kocsigyártás, építészet, képző- és ötvösművészet létezett egy magas fokra fejlődött állapotban. Ha csak pl. a kunbábonyi avar fejedelmi sírleleteket vesszük figyelembe, az ott talált ötvösművészeti kincsek valóban "beszédes történelmi forrásnak" nevezhetők. Mint fémművességi termékek, felvonultatják előttünk e korszak által ismert összes fémmegmunkálási eljárást: "a lemezes poncolt munkától az öntésig, a rekeszes, kőberakásos és formába kalapált, bordázott és gyöngyözött elemek alkalmazásáig. A tárgyak kivitele nagy hagyományokkal, kitűnő felkészültséggel s rendkívül tiszta anyagokkal dolgozó ötvösműhelyre vall. Meglepő és elgondolkoztató az a fölényes technikai tudás, amely a tucatnyi, sőt több elemből összeépített tárgyak összeállításában, a leheletfinom forrasztásban megmutatkozik s mely ugyanakkor szerves egységbe foglalja az alkotás elemeit" (írja H. Tóth Elvira a "MŰVÉSZET" 1975. 6. számában).

A hunoknál sem volt másképpen, és ezt a fentiekben részletezett "lelkiismereti tükrök" is igazolják, mert a különböző helyeken talált tükrök idejét az i. sz. 2. és 4, századokba is teszik- ez pedig valóban a "hunok világának" az ideje.

Mindezekből kiértékelhetjük azt a valóságot, hogy a kárpátmedencei őslakosságnál Jézus megjelenése előtt is létezett egy Naptiszteleten alapuló "ősvallás", mely a "tükör" segítségével már kapcsolatban volt a saját lelkiismeretével. Azt is nagyon jól tudták, hogy ennek kiegészítője volt az "anya-tisztelet", hiszen a karjában kisdedet szorongató "anyaistennő"-szobrokat talált a régészet ugyanitt az ókori lakóépületek házi oltárain. Jézus tanítása és az apostolok útjáni evangéliumi hirdetés mindezt a tiszta lelkiséget csak megerősítette. De nem helyezte az "ázsiai kereszténység" templomaiba Jézus szobrait, vagy "istenként való imádatát" sohasem. Jézus mindvégig a Mah-Gar vérből lett legtökéletesebb Isten-Fia maradt az "ázsiai keresztényeknél", Hitték azt, hogy legyőzte a halált. Hitték azt is, hogy a "fényből" lett, és azt is, hogy a "fénybe tért vissza". Ezért azonosítja könnyen az "ázsiai kereszténység" Jézust a NAPPAL, a régi"Napistennel", és nevezi a liturgiában "Fényes Napjának". Érdekes megjegyezni itt azt, hogy a judai-kereszténység ún. apokrifos evangéliumainak egyike leírja Jézus születését..

A British Múzeum "Codex Arundel 404" jelzése okmányában, mely "LIBER DE INFANTIA SALVATORIS" címen ismert - a következőket olvashatjuk:

(Mária szülésénél segédkező szülésznő beszél): "amikor bementem, hogy a hajadont megvizsgáljam, úgy találtam, hogy arcát az ég felé fordította és imádkozott. Hozzá érve mondtam neki:

-Mondd, lányom... nincs-e valami szerencsés kellemetlen érzésed vagy nem fáj-e valami..?

Ő csak folytatta imáját, és mint egy sziklakő, mozdulatlan maradt, mintha semmit sem hallott volna.

Amikor eljött az óra - megnyilatkozott Isten ereje. A hajadon, aki az égre szegezte tekintetét, mintha tekében lévő szőlőtővé változott volna, és amikor megjelent a FÉNY, dicsérte AZT', akitől megáldatott. A gyermekből sugárzott a FÉNY- épp úgy, mint a Napból. Ez a Fény úgy született, miként a harmat az égből leszáll a földre.

A csodálkozás kábulata töltött el és elfogott a félelem, mert szemem oda szögeződött ahhoz a ragyogáshoz, mely a most született Fényből áradt. És ez a Fény egyre jobban sűrűsödött, gyermek formát vett lassan addig, míg olyanná lett, mint egy emberi csecsemő. Ekkor bátorságot vettem, lehajoltam, megfogtam, nagy vígyázattal karomba vettem, és az volt a csodálatos, hogy semmi súlya nem volt, annyi se, mint egy újszülötté.

Megvizsgáltam és láttam, hogy testén nincs nyoma a szülésnek tiszta volt, könnyű és ragyogó. Mialatt én azon csodálkoztam, hogy nem sír, mint a többi újszülöttek, ő pislogva nézett - majd kedvesen rám mosolygott, rám nézett és a szeméből olyan fényesség áradt, mintha villám lenne."

Az "Újszövetségnek" négy evangéliumában nincs benne az Úr Jézus teljes tanítása, mert olyanok írták, akiket Ő nem tanított.

A "szentírás" mind a négy evangéliuma "zsidó szemszögből" és zsidó hitvilági alapon foglalkozik az Úr Jézussal. Csak akkor ismerhetnénk meg a valódi jézusi tanítást, ha előkerülnének az Ő apostolainak az írásai. Ugyanis, akiket a "Szentlélek" megszállt, azok nemcsak beszéltek minden nyelveken, hanem írtak s és az általuk alapított "ázsiai egyház" szervezeteiben valószínűleg ez az írás képezte az igehirdetés alapját. De "semmi sem maradt"... mondják az egyháztörténészek... Valóban... semmi sem maradt, mert a gyűlölet, a judai-kereszténység inkvizítorai éppen úgy tűzre hányták az apostolok iratait, miképpen az általuk hirdetett rovásírásos evangéliumokat is a Kárpát-medencében. Így bizony a 12 apostol munkájából semmi sem maradt, de gondosan megőrződtek, kiegészítődtek, megmagyaráztattak, hirdettettek és taníttattnak a mai napig Saul-Pál ideológiái.

Az, aki az IGAZ MAGYAR VALLÁST óhajtja és keresi, elmélkedjen Péter apostol azon szavain, amiket Saul-Pálhoz intézett, és amit ide írunk (átvéve: Pseudoklemens, Hom. Kap. 17-19.)

(Péter mondja a jeruzsálemi egyháztanács előtt Saul-Pálnak): "Ha Jézus egy látomásban megjelent neked, ez csak úgy lehet, ahogy őt minden ellensége látja. De miképpen lehet képesítve valaki a tanításra egy látomás útján...? És ha te azt mondod, hogy lehet, akkor miért foglalkozott velünk- megvilágosodottakkal - a Mester egy egész éven át...? Miképpen higgyük azt, hogy ő egyáltalában megjelent neked? De hogyan tudott megjelenni , mikor te - az Ő tanításával -pontosan ellenkezően gondolkozol és vélekedsz.

Ha azonban az Igazságért akarsz dolgozni, akkor tanuld meg először azt tőlünk, amit mi Jézustól tanultunk."

Saul-Pál azonban nem tanult semmit Péteréktől, hanem a zsidó rítust követve "áldozatot" csinált abból, aki azt mondta:

"Én vagyok az Út, ez Igazság és az Élet."

És valóban - az IGAZ MAGYAR VALLÁS ősi hagyományai szerint is Ő az ÚT. A magyar lelki megújhodásban az IGAZSÁG és a magyar jövőben az ÉLET.

A fentiekben igyekeztem az IGAZ MAGYAR VALLÁS tartalmát megvilágítani. Mindenki észlelheti, hogy itt bizony nincsen sem "pogányság", sem "lóáldozás", hanem az állandó lelkiismeret-vizsgálaton alapuló Istenben való élet.

Ezt kell tehát visszaállítani, és ezt bizony csak úgy lehet elkezdeni, ha az Istent a természet szépségeiben keressük. Ha felfedezzük megint, hogy az ISTEN TEMPLOMÁNAK fedele a felettünk lévő égbolt, és gondviselésének állandó megnyilatkozása az égbolton tündöklő Napunk. Ha megismerjük megint az "eget" és alkalmazkodunk az égi világ által rendelt és teljesített ritmushoz.

Ha megtanuljuk újra és tiszteljük mindazt az ősi hagyományt, mely ebből az "égismeretből" táplálkozik.

Tegyük ugyanazt, mint a vérünkkel testet öltött Jézus Urunk cselekedett... hiszen az Ő "temploma" is a természet volt. A "folyó vizében" született újra "víztől" és lélektől, a "hegyen" és a "tónál" hirdette az Isten Igéjét és a "kőtemplomból" kikorbácsolta a kufárokat. Sajnos nincs meg a jézusi erőnk a kőtemplomok megtisztítására, hát kövessük őt a természet templomába. Menjünk a forráshoz, imádkozzunk a "hegyen" és a "tónál" és építsük fel a saját templomunkat az egyéni, tiszta lelkiismeretben, mert bizony itt kezdődik az Igaz Magyar Valláshoz való visszatérés útja.

BÚCSÚ E KÖNYV OLVASÓITÓL

Az 1995. esztendőnek az utolsó napján írom e sorokat, Köszönőm olvasóim türelmét, és biztosan tudom, hogy e könyvemben írottak sok nemzettestvér lelkében felélesztették a reményt és a magyar feltámadásban való hitet. Az volt a célom, hogy a mai - aléltság sugallta és szinte változhatatlannak vélt állapotból a fénybe serkentsen és a fényben való összefogásra buzdítsam mindazokat, akik megtartották magyari voltukat, az elpusztításunkra törő merényletsorozatok idején is.

Most ide teszem annak a "feszületnek" a fényképét, amit otthon jártamban ebben az évben kaptam egy előadásom hallgatóitól. Az ágyam felett van és minden reggel VELE imádkozom. Nem "kegytárgy" ez, hanem figyelmeztető, mely - ha ránézel - így mondja neked: "A te népedet is így akarják keresztre tenni a gonoszok!"

De biztató imádságra is int, hiszen Jézus Urunk legyőzte a gonoszok keresztjét: életre támadt és örökké él!

Tegyétek ki hát mindenüvé az Ő "feszületét" a védelemre, hiszen a gonoszok félnek tőle!

Igaz történelmünk a Honfoglalásig - I. Rész