Magyar Megmaradásért

Nem adjuk fel

 

P2020Apr10

2011. Szeptember 24., Szombat 23:01

A magyar népek őstörténete - Második könyv - A MAGYAR NÉPEK ŐSHAZAI ÁLLAMSZERVEZETE

Írta:  Baráth Tibor
Értékelés:
(49 szavazat)

A MAGYAR NÉPEK ŐSHAZAI ÁLLAMSZERVEZETE

A KIRÁLYI INTÉZMÉNY ÉS A KÖZIGAZGATÁS

Őshazájukban élő magyar elődeink úgy gondolták, hogy isten, miután befejezte a teremtés művét és eligazította a földi dolgokat, visszavonult égi birtokára, a földiek kormányzását pedig rábízta kiválasztottaira, a királyokra. Az előzmények miatt a királyi intézményt isteni eredetűnek tartották, ami "az égből szállott alá", a királyt pedig úgy tekintették, mint a földön isten örökébe lépett férfiút, aki idelenn az isten ügykörét vette át, tehát ő lett az élet ura, minden birtok tulajdonosa, minden hatalom forrása. Nem is tartozott munkájáról másnak felelősséggel, mint megbízójának, de neki is csak halála után. A király így tulajdonképpen isten volt a földön, őt is Úrnak, Nagyúrnak, Istennek, Honúrnak, Magúrnak nevezték, de eléje gondolva és gyakran ki is írva, hogy ő az "élő isten", az "élő Ra", szemben az égben lakó, nem látható "boldog istennel", az Ég Urával. Kiderül ez a felfogás többek között abból a katekizmusból is, amelyet Rekmire vezér Kr. e. 1500 táján szerkesztett. Ebben a munkában kérdés és felelet formájában össze vannak foglalva a legfontosabb teológiai tudnivalók és köztük szerepel ez a kérdés: Kicsoda Egyiptom királya? A felelet így hangzott: "Ez a király isten, akinek kegyeiből élünk, aki minden ember atyja és anyja, aki egyedülvaló, páratlan lény." (59)

A földi isten (király) annyiban mégis különbözött az égi istentől, hogy nem öröktől fogva létezett, hanem volt életének kezdete. De ez a kezdet mégsem volt azonos a közönséges emberek kezdetével, mert az égi isten beavatkozásával indult meg. Valahányszor ugyanis egy fáraó fogantatott, úgy vélték, hogy isten mindannyiszor visszatért a földre és a jövendő anyakirályné beárnyékolását személyesen ő végezte el. (60) A királyok és az egész dinasztia testében tehát isteni vér keringett s őket az isten fiainak, vér szerinti ivadékainak, édes gyermekeinek tekintették. Ebben az értelemben jegyezték fel a hosszú életű II. Ramás királyról a Kr. e. 13. században, hogy "azon a napon, amelyen ő született, az égiek örvendeztek. Az istenek így szóltak: mi nemzettük őt; az istennők így szóltak: mitőlünk született" (1m 144).

Az isteni vér tisztaságának megőrzése a királyi családban fontos feladat volt, ha már a koronához való jognak és az uralkodásra való alkalmasságnak az istenember fajtából való származás volt a feltétele. A királyok ennek tudatában voltak és hogy utódaik számára az isteni vérrel való minél bensőségesebb kapcsolatot biztosítsák, gyakran leánytestvérüket vették feleségül. Ha az új király adott esetben mégsem egy királynétól származott, hanem közönséges anyától, mindent elkövetett, hogy isteni származását bizonyítsa. Ez történt Hatsepsitu asszonykirály (kb. Kr. e. 1516-1481) esetében is. Elhíreszteltette magáról, hogy azon a sorsdöntő éjszakán, amidőn ő fogantatott, Amén isten kivételesen az ő anyja ágyához is lejött és a beárnyékolás művét személyesen végezte el. Tehát ő is isteni vérből eredt, joga van a koronához. Templomának falaira is olyan jeleneteket festetett, amelyek csodálatos fogantatását és születését ábrázolták, így szolgáltatva döntő bizonyítékot Améntől való származására (24m. 165). De más módot is megragadott égi származásának bizonyítására: trónnevéül az isten legrégibb nevét választotta, magát MAKERI királynőnek nevezve. Udvari művészével olyan szobrot készíttetett magáról, amely őt ülő helyzetben ábrázolja, amint almát ELMA tart karjával KAR, hogy mozdulatával is bizonyítsa: ő az élő isten, EL-MAKAR. Másik kisebbségi zavara az lehetett, hogy a szokástól eltérőleg, személyében nem férfiú ült Egyiptom trónján és emiatt nem tudta a királyok atya szerepét betölteni. (61) A királynő ezen is segített: hivatalos ténykedése alkalmával férfi ruhát öltött magára (129m. IV. 343-346) és férfi képességeinek bizonyítékául Kernekben 109 láb magas obeliszket állíttatott fel, ami egész Egyiptom leghatalmasabb ilynemű emléke (22m. 119).

Közfelfogás szerint a magas hivatali tisztségek betöltésére a királyi vérből származó egyének voltak a legalkalmasabbak, mert azok vérében közvetve isten vére folyt. Következésképpen az volt a hivatását jól betöltő, előrelátó és bölcs uralkodó, aki minél több gyermeket nemzett. Ilyen jó király volt például II. Ramás, akinek 100 feleségétől 160 olyan gyermeke - 110 fiú és 50 leány - született, akinek nevét a hivatalos iratok nyilvántartották. Ahol a király palotáját felépítette, az a hely néhány év múlva visszhangzott a gyermekek zsivajától, akik felnőve büszkén írták nevük elé előkelő származásuk bűvös hieroglifáit: 'Istentől eredt!' Hosszú életű dinasztiáknak egy-két nemzedék alatt valósággal népe keletkezett. Hozzá kell ehhez tennünk azt is, hogy a nyilvántartott királyfiakon és királykisasszonyokon kívül volt a királynak egy egész sereg más gyermeke is. Ő ugyanis nemcsak házanépének volt atyja, hanem násza, méne, bikája volt egész nemzetének Amerre csak utazgatott kiterjedt birodalmában, mindenütt erősítgette trónját, mert bárkit magához vehetett, akit arra méltónak talált. Már Ménes királyt is AJONIOS: - A jó nász- néven emlegették és ugyancsak az volt UNAS király, akiről feljegyezték, hogy "élvezi a szerelem örömeit és ő a nász, aki elviszi a nőket férjeiktől, valahányszor csak úgy tetszik neki" (23m. római 68). A mezopotámiai Uruk város királyáról, az életerős fiatal Gilgamesről megírták: "Nem hagy ő egyetlen szüzet sem az anyáknak, egyetlen lányt sem a katonáknak és egyetlen egy feleséget sem uruknak" (129m. III. 58). Nimródról, Manistusuról és több más uralkodóról is feljegyezték, hogy nagy "vadászok" voltak.

Akik az országban a királyon kívül magas tisztségeket viseltek, mint a főpapok, rangos katonai parancsnokok, az udvartartás és közigazgatás fejei, a főírnok, főszobrász és hasonlók, királyi eredetű megbízásukat címeikben gyakran kifejezésre juttatták, mint ahogyan ezt a király is tette, isteni megbízatást emlegetve. Ezek az alkalmazottak voltak az élő isten vagyis a király másai, képei, tevői, az isten írnoka, az isten munkása, összefoglalólag az isten rokonsága (25m. 125). (62) A vérségi kötelék az ő családjukban is nagy szerepet játszott és ők is gyakran leánytestvérüket vették feleségül, hogy a feladatra való alkalmasságot és a magas szolgálatot családjukban örökletessé tehessék. A maguk kiskirályi trónját igyekeztek is minél jobban megerősíteni, saját nemüket, törzsüket szaporítva, melynek ők éppúgy nászai voltak, mint a király az egész nemzeté. A főemberek a maguk során tovább aprózták a királytól kapott hatalmat és annak egyes ügyköreit alkalmazottaikra bízták, akik csak tőlük voltak függő viszonyban és csak nekik voltak felelősek. Az őshazai magyar társadalom tehát vérségi jogra épült fel és hűbéri jellegű volt (63)

A Nílus völgyében a vidéki közigazgatás szinte teljes egészében a helyi önkormányzati szervek kezében volt, mint a magyar őshaza egyéb országaiban is. Ez a közigazgatás az egyesített királyságot megelőző időkbe nyúlik vissza és vezetői sok esetben bizonyára még az ősi foglalás óta gyakorolták a hatalmat, amit a királyi intézmény utólag jóváhagyólag tudomásul vett. A közigazgatás vérségi alapú felépítésére jellemző, hogy a közigazgatási kerületeket - nemnek - (NOM) hívták s élükön - nemurak - (NOMARiCH) álltak. A nem - ágakra- (AG) oszlott s a házközösségek élén - házfő - (HASPU) állott. A kormányzó réteg volt az -úri fajta- (R.A PAITU) s az egész megszervezett társadalmat - nemzetnek - : (NEMSET) hívták. E kifejezések egyik- másikát (NOMoi, NOMARCH) Herodotos is feljegyezte, a többire más alkalommal térünk ki. A vidéki közigazgatás szervezet vezetői igyekeztek magukat a királyi ellenőrzés alól kivonni - maguknak minél szélesebb körű önkormányzatot biztosítani. A király viszont, miután a törzsből vagy nemből országos síkra emelkedett, nemzeti felelősségének tudatában minden tőle telhetőt megtett, hogy a törzsek hatalmát korlátok közé szorítsa, többek között a vezető emberek hűségesküjét az "élő istenre", azaz saját magára követelve meg (129m. II. 137) (64)

A KIRÁLYOK TRÓNNEVEI ÉS URALKODÓI CÍMEI

Az egyiptomi királyok trónneveiket akként választották meg, hogy abban az isteni megbízatás kifejezésre jusson. Ezért a trónnév rendszerint az isten valamelyik nevét foglalta magában: Úr, Mén, Magar, Tudó, Szem- úr, Napúr, amihez hozzáfűzték a helyettességet kifejező szavak egyikét Képe, Mása, Színe, Árnyéka. Így keletkeztek az ilyen összetett trónnevek mint Ra-mása, Ra-méne, Ra-képe, Tudó-mása, Tudó- méne, Tudó-képe Tudónak-a-mérve, Magar-színe és hasonlók, amiket a magyarul nem értő tudósok átírásában is könnyű felismerni. A trónnevek tehát értelemmel bírnak, mindegyikük egy-egy rövid mondat. Ez utóbbi mozzanatot a. egyiptológusok is tudják, de a nevek jelentését természetesen nem képesek felfogni (51m. 101).

Az alábbiakban idézünk néhány trónnevet abban a formában, amim a kézikönyvekben találjuk és szükség esetén a helyes olvasást mai helyes írásunkkal megismételjük. Az isten Úr, Ra nevének - más elemmel való összekapcsolására az egyik legjellemzőbb példa a híres Ramses név, amit a XII. dinasztia számos királya viselt. A nevet író három hieroglifát így oldják fel a tudósok: RA-MES-ES. Lehet a középső összerótt írásjelet ME hangcsoportnak tekinteni, de a helyes hangzósítás ebben az esetben: RA-MAS-SA volna. Szerintünk azonban a középső írásjel csak MA rész legében veendő, úgyhogy az írásjelek pontosabb olvasása Ra-Má-Sa vagy még inkább UR-MÁ-Sa. Alátámasztja nézetünket az a tény is, hogy a hetita forrásokban a szóban forgó király nevét következetesen - Ramás - alakban találjuk. A nevet Mezopotámiában is úgy olvasták, mint mi mondjuk, mer ugyanez a trónnév ott is használatos volt és ábécésen így írják át: RI-MUS:- Ramás-.; RI-MS-IN: Ramás hon és NA-RA-MS-IN:- Nagyúrmás hon. A napisten Szem, Szemúr nevével képzett trónnevek egyik leghíresebbike SEM-IRA-MIS: - Szemúrmás - Viselője méda hercegnő volt, a napisten (NABU) buzgó híve, aki a híres függőkertet, SAM-IRA-MO- KAR.TA -Szemúrmás kertje- építtette, hogy a kert fáinak árnyékában enyhülést találjon a számára tűrhetetlen mezopotámiai hőség idején. Ezt a kertet is a világ hét csodája között emlegették és a királynő nevéhez sok legenda fűződik (120m. 44; 129m. VI. 169 sk; 87m. 456; 94m. I. 93). Szemúrral kapcsolatos egyéb trónnevek ilyenek: Egyiptomban SM- ENKH-ARA: Szemhonok ura; SEM-ER-KET: -Szemúr II - (vagyis második); Mezopotámiában: SAMAS-NATS-IR: Szemes Nagyúr; SAMS-US-AT-ANA: Szemes ós Otthona; SAM-ABU: -Szemhab - , azaz a napisten papja; SAMSU-IL-UNA: -Szemes Élő Hona- (Élő Szemes Hona). A Tudó és Mén istennevekkel ilyen trónneveket alkottak: THUT-MOS-ES: Tudó Mása; THUT-MES: Tudó Mása; DIDU-ME: Tudó Mása; TUTENKH-A-MEN: Tudónak a Méne.; A-THOT-IS: - A Tudósa, aki valóban tudós volt, mert egy orvostudományi (anatómiai) munkát hagyott hátra. MEN-KHEP-ERE: -Mén Képúra-; A-MEN-OTHES: - A Mén Utasa; MEN-NEF-ER: Mén Napúr, illetve Napúr Méne; A-MEN: - A Mén; MEN-ES: - Ménős - ; A-MEN-NEM-HET: - A Mén-Nem Hét-. ős szavunkkal képzett trónnevek ilyenek: Z-OS-ER: Az Ősúr: US-ER-KAF: -Ősúr Kép; US-EREK-ERI: -Ősurak Ura; MYKER-IN-US: Magyar Honős.; a hetitáknál HONT-IL-IS: Hon Élő Őse-; Mezopotámiában az első telepesek vezetői OANN-ES: - Honős - nevet viseltek, ami később EN-SI: -Honős - alakban átírva minden városállam királyának trónneve lett. A Ramás királyok hosszabb mondatból álló trónneveik egyike arra szokott utalni, hogy ők már életükben istenné lettek, US-UR-MARI: -Ősúr Már. Külön említjük, hogy volt egy sereg trónnév az isten Magúr nevével, a már idézett MYKER-IN-US: -Magyar Honős és MAKERI: - Magyar - királyokon kívül: MAKH-R-URI: Magyar úr - ; MATKAR-ARA: Magyar Úr - ; Mezopotámiában pedig SIN-MAGIR: Szín Magyar, helyesen bizonyára így: -Magyar Színe-. Egyébként Egyiptomban minden király, legkésőbb halála után megkapta a Magyar nevet, amikor is istenként tisztelték őket.

A király trónnevének szerves része az azt gyakran megelőző és félig ideogrammal félig hieroglifákkal írt kifejezés, ami felől az egyiptomi szakemberek csak találgatásban vannak (57m. 107). Ezt egy sás vagy szomorú fűzfa gallyának rajza írja, ami alatt T jelet látunk, s folytatja egy méhcsaládba tartozó rovar, ami alatt szintén T hieroglifa áll. Mit jelent a sás? A szakemberek szerint jelenti a Su szótagot, vagy a SuTaN szót (25m. 71 No. 24). Ezt az írásjelet azonban a helyesen beiktatott magánhangzókkal, mint már láttuk, ESTAN: - Isten - alakban kell olvasni, utána illesztve a T jellel írt szótagot. A méhnek nézett rovar királlyal kapcsolatban nem lehet a dolgozó ,méh', hanem csakis a ,here', amit követ ismét egy T. A sokat vitatott szöveg olvasása tehát: ESTAN-Tu HERE-T: Istentől eredt. A kifejezés logikusan illeszkedik a királyok származásáról vallott felfogásba s ilyen trónneveket eredményez: "Istentől eredt Ramás, Istentől eredt Szemúrmás, Istentől eredt Ménes".

A királyi isteni származására utaló trónnevét két királyi címe szokta követni. Az egyik a király országát jelzi, a másik az uralma alatt álló népeket mondja meg. Az ország nevét a területet jelentő valamelyik ősi szóval (Hon, Mat, Kő, Ta) az Úr kíséretében szokták megadni, ilyen formákban: Hon- Ura, Mat- Ura, Kő- Ura, Ta- Ura, hogy a legegyszerűbbekkel kezdjük. E cím elemei a használat folyamán egymáshoz csiszolódtak, bizonyos hangváltozáson mentek keresztül, vagy többes számot vettek fel, úgyhogy a szövegekben így is szerepelnek: Honúr, Honok Ura, Honogúr, Hungár; Matar, Matara, Magara, Megara; Kara, Kuru, illetőleg a hozzá adott ,élő' szóval Karal, Kerál, Királ, Király. A cím további elemek hozzá adásával bővülhetett és közelebbről is meghatározhatta az uralmi területet, országot. Így keletkeztek az ilyen címek: Esthon Ura, Setét Hon Ura, Két Ta Ura, Égi Ta Ura, Mén Hon Ura, Bot Hon Ura, ós Hon Ura, Sas Hon Ura és így tovább. Az ,ura' részleget rendszerint egy ovális keret írja, amelynek rövidebb végére egy kis vonalat húztak. Ebben a Q alakú URA keretben helyezték el a név és cím hieroglifáit. A formát a szakirodalomban kartus néven nevezik, ami az úr jelentésű karika széthúzásából keletkezett (38m. 38). Mi a kartust keretesnek mondhatjuk.

A napvallás győzelme után szokásba jött az országot ,naphonnak' vagy ,napkőnek' nevezni s ekkor a cím így alakult: Nap Hon Ura, Nap Kő Ura (Nap Ki Ra), az ,élő' szó hozzátételével ,napkirály'. Utóbbi igen kedvelt cím volt s egyidőben rendszeresen alkalmazták. E fontos címet a kézikönyvekben eléggé eltorzítva találjuk, például ilyen ábécés átírásokban: NAP-KHUR-UR-IYA, NAPK-KHUR-ÁRIA, NIB-KHRU-URI, NEB-KA-RA, NUB-KA-URA, NUB-KE-URI, NEP-ERIK-KA-RA. Tutenkamén koronázásakor felvett napkirály címét így találjuk a kézikönyvekben: NAB-HURIA, NAP-KHURIA, NEB-KHEP-R-URE, NEFER-KHEP-R-URE (51m. 44 sk, 81). A hetita királyok szokványos címe szintén a napkirály volt, megszólítása ,Napom'. Amikor neki az egyiptomi király írt, "Az én Nap testvérem" megszólítást használta (87m.. 340; 120m. 91 sk; 40m. 102). A hetita SAMAL város uralkodója egyszerűen KARAL: Király volt (40m. 175). (65)

Az egyiptomi uralkodók második címe, mint mondottuk, a király uralma alatt élő népeket jelölte meg. A leggyakrabban használt ilyen címet egy MUT értelmű keselyű (25m. 65 No. 30) és az AR hangértékű kobra kígyó (25m. 68 No. 11) írta, amelyek mindegyike egy-egy NEB, NEP edényen állt (25m. 91 No. 43), (a 30. táblán "A", alul) úgyhogy többes számot jelentettek: NEP-ek. Ezt a négy jelet követte a szokásos Ura kifejezés. A cím tehát ez volt: MUT-AR NEP.ek (Ura), Magyar népek ura. Ha az uralkodó valamelyik magyar nyelvű népcsoporthoz magát közelebb állónak érezte, vele való kapcsolatát címében kifejezésre juttathatta. Észak-Egyiptom egyik királya például a következő kartust használta: egy Úr karika (ER, IR), ami N írásjelen (áN) áll, azután a szarvasfejjel írt Ősúr (USR) következik, majd eS és UR s végül a kartus URA részlege. Ebben az USR és eSUR ugyanazt a szót írja, tehát többes számmal olvassuk: USUR.ak. A cím tehát ER-áN USUR.ak URA: - Eráni ősurak ura-.. Irán, Erán neve sokszor előfordul az egyiptomi iratokban, mint a Halottak Könyvével kapcsolatban is észlelhettük; úgy látszik az észak-egyiptomiak - a honik vagy hunok - jelentős részlege onnan származhatott. A délegyiptomi király, aki gyakran a 7. nemből eredt, magát - A Mén-Nem 7- urának írta.

A felsorolt kifejezéseket áttekintve láthatjuk, hogy az Őshazában, vagy legalábbis a Nílus völgyében, az uralkodókat hivatalosan háromféle minőségükben szokták megjelölni. Először megmondták, hogy ők istentől származnak, annak földi helyettesei, azután megnevezték az uralmuk alatt álló országokat, végül megmondták az uralmuk alá tartozó népek nevét. A teljes ősmagyar királyi tituláira négy példát idézünk. 1. Ra mása, Égita ura, Magyar népek ura; 2. A Mindentudó képe, Két úrszék (trón, ebből lett a mai ország): Setéthon és Bothon ura, Sokak ura; 3. Istentől eredt Magúr, király úrszéke (országa), Mindenki ura; 4.. Ra méne, Két Ta ura, A Mén-nem hét ura. A teljes titulus egy-két fontos változatát más vonatkozásban, alkalomadtán adjuk.

Kisebb jelentőségű szövegekben, magánfeljegyzésekben, vagy különleges célra szolgáló iratokban e megszokott címektől eltérő királymegjelöléseket is találunk. De ezek, mint szövegükből világosan megállapítható, nem a királyi kancellária alkotásai voltak. II. Ramás királyt például, aki hatvanöt évig uralkodott, Kr. e. 1298-tól Kr. e. 1232-ig, ezüstösen csillogó hajáról S-ESOST-R-IS és S-EZUST-UIRI: rAz Ezüst Úrős becenévvel illeték. Amikor aztán a király koporsóját a tudósok feltárták és múmiáját megvizsgálták, a közel 100 évet élt uralkodó koponyája körül megpillantották ezüstösen csillogó ősz haját (129m. V 250, 245 sk). A leírt név és a tudományos megállapítás között az összefüggés világos, de ezt csak magyar ember veheti észre. A VI. dinasztia írástudó papkirályát, akinek emlékét rengeteg felirat hirdeti, egy alkalommal így említik hieroglifái (22m. 127): eP-aP I-Ró UR, MER I-R: - E pap író úr, mert ír. - A XI. dinasztia egyik királya nagyon hangsúlyozta, hogy egész Egyiptomot uralja. Hieroglifái (22m. 101) szerint: -Egész É'gitában király, mind a két Ta-ban úr. - Egy másik kartuson ezt olvassuk: - Ramás király, nagy akaratú úr. - Ismét másutt, egy nyerseségéről hírhedt királyról így emlékeznek meg a hieroglifák (22m. 111): Nyakas úr, Úr, nem ember. Egyiptom utolsó nemzeti királya, aki Memfiszban mágiával foglalkozott s aki a perzsáktól Pelusiumnál döntő vereséget szenvedett s azután Nubiába emigrált, a feliratokon (22m. 109) úgy szerepel mint N-UAT-aKH-aT éNEK-LO Fa-Ra: -Nótákat éneklő főúr (fáraó)..:

Csodálatos dolog, hogy e tengernyi magyar értelmű királynév és királycím ellenére, amelyeket nyelvészeink a forgalomban lévő ókori történeti kézikönyvekben legalább ötven esztendő óta láthattak, nem ébresztette fel bennük a gyanút, hogy a magyarságnak és a magyar nyelvnek eredetét nem Szibériában kell keresni, hanem a Régi Keleten, különösen a Nílus völgyében. Hol lenne már a magyar őstörténet kutatása, ha egy kicsit többet olvastak volna és használták volna képességeiket? Akkor nem kellett volna arra várnunk, hogy egy histórikus nyelvésszé képezze ki magát.

URALKODÓI JELVÉNYEK

Az őshazai magyar királyok trónneveken és uralkodói címeken kívül rangjukat mutató jelvényeket is használtak. Ez utóbbiak bizonyos tárgyak voltak, amelyek nevei a szavak összecsengése alapján a legrégibb írástechnikával juttatták kifejezésre kilétüket.

Mezopotámiában a legrégibb uralkodói jelvények közé tartozott a nap, hold és csillag. E három égitest a már ismert szókincsből vett szavakkal régiesen megnevezve, a NAP-UD-AN kifejezést eredményezi, ami a király Úr nevével őt a "Napotthon Urának" írja. Egy másik mezopotámiai uralkodói felségjelvény a fejen viselt, különlegesen megalkotott kendő volt. Ezzel kapcsolatban az egyik szakmunkában azt olvassuk, hogy "Az Úr. .. feltette fejére a KINDUt, vagyis a szent koronát" (The Lord... set the KINDU, the holy crown, upon his head; 114m. 52). A szerző a KINDU szót eredeti alakjában közli és korona értelmet tulajdonít neki. Mi tudjuk, hogy - kendőt - kell olvasni, hiszen az egyiptomi királyok fejdísze is kendő volt, a nemes kendő (172m. 11, 18, 22) (66) Részletesebb adataink vannak az egyiptomi uralkodók felségjelvényeiről. Tekintélyes számuk közül ezúttal csak a legáltalánosabban használtakra térünk ki. A dél-egyiptomi király legfontosabb ismertetőjele egy madár volt, amely vele kapcsolatban igen gyakran szerepelt: sírokban, falfestményekben, címerek tetején és egyszerű ábrázolásokon egyformán. Az egyiptológusok ezt a madarat, nem tudni miért, a latinos Horus és a görögös Hores névvel említik, ami félrevezető következtetésekre adhat alkalmat. De ismerik e madár hieroglifikus átírását is s így olvassák: KHERU (57m: 66) s ennek az angolos fonetikával adott névnek magyar helyesírás szerinti átírása pontosan - Király - , régies alakban ,Kuruj, Keral'. Ezzel a szóval a mi nyelvünkben a karvaly, régiesen kuruaj madár neve azonosítható. A megállapítás több szempontból is fontos. (67) A madarat nemcsak álló helyzetben látjuk, hanem kiterjesztett szárnyakkal is, gyakran egyszerre két példányban ábrázolva, amint a király feje fölött, egymással szembenézve, közrefogják az Úr korongot. Ezt a szárnyas napkorongot egyszerűbb vonalakkal is szokták írni és nemcsak Egyiptomban volt királyi szimbólum, hanem a legtöbb magyar alapítású országban, mint Hétországban, Úrartúban, Asszíriában és a Sasanidák perzsa birodalmában is. Értelme, szótagos jelentésben olvasva, madár MA, a két madár többes számban MAk, az UR koronggal együtt: - Magyar- Madár helyett gyakran annak csak egy tollát használták szimbólumként, mert a toll hieroglifikus értéke is MAT volt, s ez a toll a hajba illesztve az arc kerekségével (UR) viselőjét megint a MAT-AR: - Magyar. - nép tagjának írta. (68)

Eredetileg az egyiptomi deltában letelepedett magyar népcsoportnak is madár volt a szimbóluma, de ez a letelepedés után háttérbe szorult és helyet adott olyan szimbólumoknak, amelyek a lakóterület Hon (HUN) szavát sugalmazták az Úrral kapcsolatban. Ilyen szimbólum volt az ONK, ONOK (honok, honik, hunok): egy T alakú írásjel tetejére szerelt O figurával (25m. 83 No. 43). Ezt a jelvényt az uralkodó kinyújtott karjával AKARA szokta tartani á így írta, hogy ő a Honok Ura, amiből lett a Hurik Ura és Hunok Ura cím, továbbá a Hongár, Hangár. Tutenkamén király sírjában is találtak egy ilyen jelvényt amely őt (H)ONK-KAROK- URÁnak írja (ld. 27. sz, táblánkat). Mezopotámiában a legrégibb királyokat OANNESnek: - Honősnek - hívták és úgy ábrázolták őket, amint egy téglalap alakú HON- táskát tartanak ugyancsak hosszúra nyújtott karjukkal AKARA: Honok Ura, Hunok Ura, Hungarok. - Amikor Egyiptomban a magyar-hun testvériség kialakult és a két népnek közös királya lett, a király a magyar és hun jelvényt egyidejűleg viselte: fején hordta a tollat, karjával az ONK jelvényt tartotta, jelezve, hogy ő egyszemélyben a Magyarok és Hunok ura. Ilyen kettős jelvényt a hieroglifikus jelek között is találunk (25m. 54 No. 55). A két felségjelvény egybeolvadására, mint a hun-magyar testvériség szimbólumára a szakirodalomban eddig kevés figyelmet fordítottak.

Lépten-nyomon szereplő felségjelvény a bot és az ostor. Eredetileg mindkettőt az északi király használta, de az egyesítés után a déli királynak is ez lett a jogara. A bot, a rajta lévő ,hon' jelentésű rajzokkal a Nílus torkolatvidékének, a deltának nevét írta: - Bothon. - Az egyiptológusok a cifrázás nélküli botnak - égi - (HEQ) jelentést tulajdonítanak. Az ostor viszont az összecsengés alapján ezt írja: Est ura. Cifrázva: Esthon ura vagyis a delta alatt elterülő Nílus-völgy ura. (69) A jelvény használatára jó példa Tutenkamén tituláréja (147m. 201). A jobboldali kartus szövege: A MIN-eN T-U-T-ONK HEQ-Tá-S-RA; 'a bot és ostor: Po-T-AN.ok éS ES-T-AN.ók URA; a baloldali kartus: R.A KHEPE 3 NEP URA, együtt: - A Mindentudónak Égi Társa, Bothonnak és Esthonnak Ura, Ra Képe, Hároriz Nép Ura.-

Az egyiptomi magyar királyok további fontos jelvénye a királyi korona. Eredetileg az északi és a déli királynak külön koronája volt. A déli viselte a fehér színű hegyes koronát s alakjának megfelelően HETY, HEDJED: - Hegyes - néven lett ismertté. Talán a fehér szín sem volt ok nélkül, mert a FAHARU, FAARU összecsengett a - főúr - (fáraó) címmel és jelezte, hogy a déli király a rangosabb. Az északi 'király koronája vörös színű volt és URERET meg TASAR, TASER koronának nevezték, alakját rajzban a hieroglifikus N hang illetve a vele írt szó jeléül használták. E mozzanatok mindegyike a hun királyra utal. A vörös szín régies alakban VARAS, megmondta, hogy a Deltában ó az - Úrős - , az URERET ezt megismételte eredeti úr - értelemben, a Tasar pedig - társúr- címét mondotta, az N viszont UN (Hun) alakban hangzósítva népi mivoltára utalt. Amikor eztán a hun és magyar elem már kellően egybeforrt és a régi különállás emléke elhomályosult, az új helyzetnek megfelelően a két koronát egybeszerkesztették. Előre került a déli magyarok hegyes koronája, mögötte szerepelt második rangsorban az északiak vörös koronája. A kettős korona neve SZEKHET: Két szék lett, jelezve, hogy viselője két királyi trón ura (képek: 59m. 105 sk; 25m. 82; 23m. Indexben, ,Ureret'). (69bis)

Az uralkodói felségjelvényeket vizsgálva, szinte előttünk pergett le a magyar-hun testvériség kialakulásának menete. De ezúttal most csak azt kívánjuk hangsúlyozni, hogy a királyi intézménnyel kapcsolatban is tömegével találjuk a magyar szavakat és kifejezéseket igen fontos kultúrfogalmakkal kapcsolatban. Ez megannyi kétségtelen bizonyíték, hogy a magyar népek régi keleti államaikban uralkodó minőségben voltak jelen, ők szolgáltatták a királyokat, főtisztviselőket, papokat és ők voltak a nép is, vagyis az őshazai államok évezredeken keresztül magyar nemzetállamok voltak. Ez a megállapítás új dolog és súlyosan esik be a latba, mert eddigelé az ókori történelmet népek mozaikjának képzelték el, most viszont megtaláltuk az etnikai közös alapot, ami szerves egységet biztosít neki. Jegyzeteinkben itt-ott rámutattunk arra is, hogy az Őshaza magyar világa és az európai magyar világ között milyen szerves egyezés mutatkozik. Ha ez újabban észlelt párhuzamokat hozzáadjuk a megelőző fejezetekben tapasztalt egyezésekhez, aligha lehet kitérnünk a logikai következtetés elől: az európai magyar nép az őshazai magyar nép egyenes folytatásának látszik.

A PAPI INTÉZMÉNY

Az ókori világ alapvető bölcselete szerint királyságtól független, önálló papi intézményről nem beszélhetünk, hiszen a Teremtő a földön minden hatalmat a királyok kezébe tett le s ez az Ég Urával való érintkezést is magában foglalta. A király volt az egyedüli igazi pap, a többi pap pedig akárcsak a királyi tisztviselők, csakis átruházás folytán, mint a király megbízottai, képei, helyettesei és másai gyakorolhattak hatalmat: Le seul vrai prétre est le roi, les autres ne sont que ses délégués (55m. 37). Ezt kérdést elvileg nem is igen bolygatták; a királyok főpapi szerepét tiszteletben tartották és bizonyos állami-vallási ünnepeket csakis ő vezethetett le.

Gyakorlatilag azonban a helyzet hamarosan másként alakult. A tevékenység roppant széles körre terjedt ki, akárcsak az európai középkorban, s nem szorítkozott a szorosabb értelemben vett lelkiápolásra. Munkájuk kezdettől fogva nagy személyzetet és messze ágazó szervezetet igényelt. A papi emberek magukat különbnek tartották, mint embertársaikat, hiszen az isten az ő szájukkal közvetíti intézkedéseit, és fordítva is ők a fontos személyek, mert az emberek kívánságait csak ők tudják meghallgatásra érdemes formában - írásban - az isten elé terjeszteni. Nem is szólva arról, hogy bizonyos kegyelmeket csak ők tudnak kieszközölni. Így az egyházi szervezet öntudatban a polgári közigazgatás fölé emelkedett és kisiklott a királyi ellenőrzés alól. A főpapok azt kezdték hirdetni, hogy az ő ereikben is az isten vére folyik, ők is Ra édes gyermekei, minden következményével együtt (24m. 164 sk). Betetőzte a dolgot, hogy egyes főpapok óriási vagyonra tettek szert és saját kasztérdekeiket nem egyszer az ország érdekei fölé helyezték, befolyásuk alá vetve a királyt, valósággal államot alkotva az államban. Ebből a külön utakon való járkálásból sok politikai zavar és súlyos belső megrázkódtatások keletkeztek, ami az őshaza katasztrófájának nem kis mértékben lett okozója.

A papi szervezet az őshazában nagyjából két ágazatra oszlott. Az egyikbe azok tartoztak, akik az istent a nap képében tisztelték. Nekik három nagy központjuk volt: Észak-Egyiptomban (H)ON, a görög Heliopolis, ahol a főpapot ARMAGnak hívták; Dél-Mezopotámiában NAPUR (Nippur) városa; és a Vörös-tenger nyugati partvidékén AXUM - vagy AKSUM: - Égszem. - A második nagy papi szervezetet azok alkották, akik istent mint megtermékenyítő lényt, hímnemű állatok képében képzelték el. Ez volt az Amén-vallás, és fellegvára a délegyiptomi Théba volt, jelentősebb alközpontjai Etiópiában, Arábiában, és Fönícia-Kánaánban székeltek akkoriban.

A jelen munka célkitűzésének megfelelően, a papi szervezettel kapcsolatban is csak azoknál a mozzanatoknál állunk meg, amelyek kapcsán az Őshazában élt magyar nyelvű népekre közvetlen további bizonyítékokat találunk. Ilyen mindjárt a papok megnevezésére használt szókincs. Általános megjelölésükre két kifejezés volt forgalomban. Egyik a PAP: - pap - , teljes hangcsoportjával PAPA, mely az atyával volt egyértelmű, s a főpap PAPIPU: papfős vagy - főpap - volt. (N.B. a mai római főpap sosem értett pápa neve a magyar ,papa'; vele párhuzamosan használják a szent atya kifejezést.) Másik megnevezésük a vízzel (hab) való foglalatoskodásukból és általában az italok kezeléséből keletkezett, s ez volt a- - hab - (AB, HAB) vagy a - habos - (ABAS), amiből lett a keresztény korban a latinnak tartott, de etimológiájában sosem értett Abbas, a mai magyarban apát. A papok megjelölése a hieroglifikus szövegekben legtöbbször emberalakkal történt, abban a mozdulatban, amint edényből folyadékot önt ki. Rájuk vonatkozólag az Egyiptomi Bibliában egy ilyen bejegyzést olvasunk:;,Én AB- pap vagyok, aki az italokat önti (az istenek tiszteletére)..: Én olvasok fel ünnepeken a könyvből" (23m. 43). A ,hab' szóhoz kapcsolódhatott valamilyen kiegészítő vagy értelmező, ami közelebbről meghatározta szerepét. Az udvarban szolgáló és királynak segédkező pap neve például KH- RI-HABI volt ( 129m. II. 54) máskor PAP RE- MIS: -Ramás papja- (94m. I. 144 sk). A napistent Szemúr minőségében szolgáló papot SZAMU AB: -Szem Hab nevezték, a főpapot UR- ABnak, és ha Magar istent szolgálta, nevét gyakran így írták: MUKAR. AB, MAKAR AB, MADK-AR-IB.

Egykorú forrásokból legjobban ismerjük azokat a papokat, akik a királyi udvarban teljesítettek szolgálatot. Nagy szerepük volt koronázáskor és temetéskor, ők foglalkoztak a naptár igazgatásával s vele kapcsolatban az ünnepnapok kijelölésével és a mezőgazdasági munkák elindításával. Idejük elég jelentős részét az égi szem (nap) mozgásának figyelésére fordították: jegyezték a nap keltét, nyugtát s a látóhatáron való emelkedését és süllyedését. Nevük is a napisten Szem nevével kapcsolatos, ők voltak a szempapok SEM illetve SZEM: -Szem- névvel. Sokan lehettek, mert említés történik főnökükről SAM-ER-F: Szemúrfő és UR MAKAR: Magyar úr néven. A szempap vagy udvari nappap működése közben párducbőrt viselt vállán, ami beszédes szimbólum volt, mert az állat pettyes foltjai a szem alakját ábrázolták és a szemlélőnek tudtul adták, hogy az égi isten, Szemúr képviselőjével állnak szemben. Az állat bőrét úgy készítették el, hogy fejét, lábait és farkát is meghagyták. Szemei helyére csillogó drágaköveket illesztettek, amelyek az állat szintén gondosan meghagyott orrával a képírás módszerével ismételte, hogy viselője Szemúrpap. A pap fejdíszként jobb halántéka táján néha egy bokrétát viselt, aminek neve HERU PAKHRAT volt, de hogy mit kellett ez alatt az - úrbokréta - alatt tulajdonképpen érteni, nem tudjuk. A szempapról számos egykorú ábrázolás maradt ránk, amelyek közvetlenül érzékeltetik tisztségét (129m. I. 68; 23m. 112, 113, 132, 136; 37m. 113). Működéséről az Egyiptomi Bibliában többek között ezt a bejegyzést találjuk: "Én vagyok a SEM pap... annak a munkának nagyfőnöke, amelyet azon a napon végeznek, amikor SEKER (Székúr) isten HENNU (honi) hajóját guruló talpakra helyezik" (23m. 43). Nyilván temetésre történik itt utalás, amidőn a hajó alakra kidolgozott koporsót szekérre teszik és guruló kerekeken örök nyugalomra vontatják. (70) Ugyancsak párducbőrt terített vállára működése közben a Vörös-tenger mellékén élt magyar habpap, MUKAR IB is; szobrának jó fényképe szerepel egy magyar nyelvű munkában is (105m. 88 után). A Kr. e. 8.-6. század közti időből származó szobrát SABA királysága területén találták meg. Nagy szemű, nagy orrú alakot ábrázol (Szem-Ur), aki karjait (AKARA) feltűnő helyzetben tartja, nyilván a -Szemurak Ura- lehetett. Ezt a szobrot egykorú szemüvegen nézve tökéletesnek kell mondanunk, mert minden vonatkozásban azokat az elemeket domborítja ki, amelyeket a képírás szabályai szerint a művésznek hangsúlyoznia kellett. A szobor francia vizsgálója, aki az ókori művész kánonját nem ismeri, sem a szobor értelmét nem fogja fel, esetlen és ügyetlen ábrázolásnak mondja (52 I. 54 sk). Éppen az ellenkezője igaz! A nappapok csoportjába tartoztak a mezopotámiai Szemúr-országban működő KALU nevű papok is, kiknek neve kétségtelenül a felkelő nap tiszteletére rendezett szertartásokkal függött össze és helyes átírása Kelő. Összetételben mint ELU KALU: Előkelő papkirály neveként is szerepelt s belőle származott ,előkelő' kifejezésünk. Egy másik ismert összetétel a KAL MAHU, melynek második eleme a ,magas', szintén magas főpapi rangot jelez. Talán itt kell megemlítenünk az éneklő és zenélő papokat is, akiket SANGU, SANGU MAH névvel neveztek. (71)

Viselt neveikből következtetve, a papok foglalkozása a tudomány számos ágának művelésére is kiterjedt. Tudomásunk van egy papról, aki nemcsak az írásjeleket tudta magyarázni, hanem azt is tudta, miként kell nagy árnyékot adó fákat nevelni. Ezt a papot a források SHUKALLITUDA: -Sokat tudó- embernek nevezték. Ismét mások orvoslással és kuruzslással foglalkoztak és füsttel, zörejekkel és sípolással igyekeztek az emberekbe belebújt, betegséget okozó gonosz szellemeket kikergetni, mint az egyiptomi ASHIPU pap is tette sípjával. Papok művelték a jogtudományt, ők voltak jártasak a törvényekben és mint bírák is működtek; utóbbiak voltak a BAKU papok vagy BARAK: -bírák-. Sokat foglalkoztak a naptár igazgatásával és az egyiptomi magyar papok érdemének kell tulajdonítanunk az időszámításnak és keltezésnek a nap járásával kapcsolatos megállapítását. Ezen a téren feltűnő pontosságot értek el, eredményeiket Kr. e. 46-bon átvették a rómaiak (187m. 147; 42m. 42). Addig a római naptár hibás volt. Büszkék is voltak sikerükre, mert egyik hieroglifikus szövegben ezt olvassuk: ALAT-iN-oK SZá-Mi-To-T-Tá-K Na-BET. T-I-BET-eK HET-eT (értelemmeghatározó: nap). HA Ku-Ta-TYu-K, aSZ-áM sok eS-aT-iK Ti-SZ-Re (értelemmeghatározó: tízre). Átírva: A latinok számították napot. Tévedtek hetet (napot). Ha kutatjuk, a szám sokasodik tízre (tízre). A római naptár valóban késett, amíg ki nem igazították (a vonatkozó hieroglifák: 25m. 123 No. 1. A szerző átírása és olvasása használhatatlan). Elsőrendű papi feladat volt az írástudomány művelése, mint erről más vonatkozásban már megemlékeztünk. Egy heliopoliszi és egy thébai pap foglalta írásba a Halottak Könyvének ránk maradt részeit. Ugyancsak heliopoliszi pap volt az, aki Egyiptom első összefüggő történetét a Kr. e. 3. században megírta, akit csodálatos tudása miatt így neveztek: MANE-THOT: Mennyit tud!. (59m. 23 sk; 128m. 13; 42m. 30; 87m. 13). A mezopotámiak történetét szintén papi ember készítette el, név szerint BEROS: -Boros - (2m. 129; 87m. 13). Butóban székelt egy világhírű jósnő, aki előre látta a bekövetkező eseményeket s ebbeli képességéről nevezték LATONAnak: -Látó nő - (94m. L 143 sk,193,195 sk) (72)

A papok második nagy csoportját, mint említettük, a termékenység szolgálatában álló kanpapok és Vénusz-papnők alkották. Tevékenységüket csak rövidre fogjuk, nem mintha nem volna rá bőséges adatunk, hanem inkább azért, mert a vonatkozó feljegyzéseket illendőség okából mellőznünk kell. A kanpapokat -mén, nász, kos, bika kan- és ennél erősebb szavakkal nevezték. ( 73) A szexuális igények kielégítésére szolgáltak bizonyos állandó házak, az úgynevezett BROTHELek: - Baráthelyek - , ahol az arra rendeltek vendégeiket fogadták. Ezek a házak a lakóhelyektől távol, hegyek között, patakok és tavak közelében húzódtak meg, vagy éppenséggel barlangok voltak. A baráthelyek időnkint nagy forgalmat bonyolíthattak le, mert adatunk van arra, hogy a zsúfoltság miatt azt mondták a bebocsátást kérőnek bizonyos jelzők kíséretében, hogy jöjjön máskor (a vonatkozó hieroglifák: 25m. 118 No. 4). Voltak olyan mének is, akik nem helyhez kötött szolgálatot teljesítettek, hanem állandóan úton voltak. Rendszerint négyes csoportban jártak, előbb kocsin, utóbb lóháton, és meglepetésszerűen toppantak be a házakba, gyakran az éj leple alatt. Megjelenésük nagy riadalmat szokott okozni, mint a sajnos idézhetetlen -Jön a, jön a nász- kezdetű költemény is tükrözi (hieroglifái: 25m. Nos 1, 2). A termékenység szolgálatában álló papnőket magas nőknek, vagy apácáknak nevezték, természetesen korabeli kiejtéssel elképzelve. Egy Kr. e. 1600 tájáról való adat szerint ilyen neveken is szerepeltek: KEDESHOT, QADISHAT, QEDESHOT, QADISHTU (129m. IV. 230 sk; 129 III. 61) és ezekből az angolos átírásokból könnyű felismerni tulajdonképpeni magyar neveiket: kedves, kedvesed. Nevezték őket így is: KIZERETI: Aki szeret, aki szerető és volt közöttük UKHATI: -Jókedvű- is, meg egy szépség, akinek a neve SABITO: -Csábító - volt (129m. III. 72). Ezek a nők testükkel szolgálták az istent és ki voltak oktatva a csábítás módszereire. (74) Főnökük Szumérben a LUK-UR papnő volt (115m. 209; IfiOm. 59). Mindez a vallás keretében zajlott le és akik istenüket imígyen szolgálták, nem voltak megvetés tárgyai, ellenkezőleg nagy tiszteletben állottak (75m. 55, 70-től 75-ig). A szexuális tilalmakat sokszor nem tartották be, a szabályokat áthágták, főleg magánházakban zajló mulatozás közben és akkor erőszakoskodásokhoz folyamodtak. Panaszolja ezt egy szöveg, amelyben az eset leírásával kapcsolatban a szenvedő alany megadással mondta: Hátán senki sem fut, te sem. (75)

A papok ellátását nemcsak kiterjedt birtokaik szolgálták, hanem a hívek köteles vagy önkéntes adományai is, meg a kegyelmek elnyeréséért tett fizetések. A legtöbb teremtésről szóló babiloni mítosz alapgondolata az volt, hogy az ember az istenek szolgálatára lett teremtve s feladatuk, hogy az isteneket felmentsék a - dologtól - , nehogy nekik kelljen életük fenntartására fizikai munkával foglalkozniuk. Egy mezopotámiai mítosz elmondja: Man was created to relieve the gods of toil, to work on the gods' estates (143m. 30 sk). Mivel az istenek szerették a jó ételeket, a finom italokat, zenét, táncot és a testi örömöket is, mindezzel őket a halandóknak kellett ellátniuk (l0lm. 56; 114m. 69; 113m. 97; 115m. 135). Bármit kívántak tehát a papok a néptől, mindazt isten nevében kérték és teljesítése szent kötelesség volt (101m. 77; 91m. 709). Az ételeket és italokat átvették és az isten nevében el is fogyasztották, de fenntartották a hiedelmet, hogy azokat az istenek vették magukhoz (101m. 63). Ha nem volt elég a behozott étel meg az ital, a másvilágról, az elhunytak nevében panaszos leveleket olvastak fel, hogy ők odaát éheznek és így intették a népet nagyobb buzgalomra. A természeti csapásokat is azzal magyarázták, hogy elhanyagolták az istenek gondozását. A nagyuraknak külön engedéllyel megengedték a papok, hogy lelki üdvösségük elérése végett saját szobrukat a szentházakban felállíthassák. Erre szabályos szerződést kötötték, amely előírta az engedély anyagi ellenszolgáltatásait és akkor is csak nagy kérés után hozták meg az illető szobrát Me-HOSTA NAT KHIRIS UTON: Meghozta nagy kérés után. (76) A hívőkkel való érintkezés keretébe tartoztak az élő és beszélő szobrok is. Ezekben az isten lakozott és akként voltak megszerkesztve, hogy kezüket és fejüket egy rejtett helyről mozgatni lehessen és ezen a módon az isten a megfelelő időben hozzáintézett kérdésre "igent" vagy "nemet" intett (129m. III. 151 sk; 140m. 277 sk; 55m. 29).

A mindennapi munkában a papok az isten nevében időnkint szünetet rendeltek el. Az ilyen napok közül hetente egy kizárólag pihenésre szolgált, a többi szünnapon időszaki ünnepeket vagy különös eseményeket kellett megünnepelni. Ez utóbbiak rendszerint nagy evés-ivással és szokás szerint az egyetlen nagy keleti szórakozással végződtek. A pihenőnap szombat volt; ezen a napon tilos volt bárminemű munkát végezni. Úgy magyarázták, aki e tilalmat megszegi, az munkája közben isten büntetéseképpen megsebesül. A közhit szerint a szombati szünnap a szerencsétlenség elkerülésére volt elrendelve és nevében ez a gondolat tükröződik. SABATTU (47m. 109) ugyanis elemei szerint Sa-Ba-Tu-Tu, világosan Sebet ütő. Mivel ez magyar kifejezés, azt kell mondanunk, hogy a heti pihenőnappal az emberiséget a magyar géniusz ajándékozta meg. Az általános ünnepek az évszakok kezdetéhez és a mezőgazdasági munkák fordulópontjaihoz kapcsolódtak. A legfontosabb ünnep december 25-e volt, akkor ünnepelték az isten (Nap) születését. Ezen a napon ugyanis az égitest elérkezett a téli napfordulóhoz és újra emelkedni kezdett a látóhatáron, ahogy mondták, újra született, és vele egyidőben a természet is új életre kelt. Nagy ünnep volt a tavasz ünnepe,. az aratás ünnepe és az őszi betakarítás kezdete. Munkaszünettel járt a helyi vagy országos nagyságok temetése. Ez alkalommal Osiris testének vázát, a TESH- TESHt felöltöztették és ez volt a szertartás főmozzanata (23m. 42, 452). Ritkán ismétlődő ünnepség volt a király szent házassága, melynek során a királyt megfiatalították, életében istenné nyilvánították. Különleges ünnep volt a király koronázása, mely alkalommal a király rituális futást végzett. Teljes díszbe öltözve felhágott egy dombra, hogy lássa őt és elismerje isteni ura, a Nap. Néha az országot jelképező mező szélén kellett a királynak koronázása alkalmával kétszer körbefutnia, egyszer mint Dél- Egyiptom ura, másodszor mint Észak-Egyiptom ura (59m. 108 sk). Ilyenkor a világ négy tája felé egy-egy nyilat röpített ki fegyveréből, így jelezve, hogy országát bármely világtáj felől jövő ellenséggel szemben megvédi (37m. 41; 59m. 108; 140m. 282). (77)

Minden ünnepen kitűnő ételeket és italokat fogyasztottak. Jó bepillantást nyújt az ilyen ünnepek egyik szakaszába az alábbi szöveg, amit hieroglifákból olvasunk (25m. 215 sk): Dicsérjünk! Ra napjára kelj fel te holt habfő. Ma két tábor: Setéthon, Bothon együtt akar sátorozni. És két tábor botosa szót tett, fontosat. Urak! Ra napjára, értettem máma, jól süssetek. Tettem már hurkát, nagy óriásat. Istennek ma imát mondjatok, már ne dolgozzatok! (25m. 215 sk) (78)

A VALLÁS POLITIZÁLÓDÁSA

A magyar-hun testvériség kialakulása Egyiptomban a II. dinasztia alatt ment végbe, melynek eredményeként a hun elem teljes jogegyenlőséget nyert és a Deltában visszavette politikai vezető szerepét. Mivel ez a II. dinasztia hun területen, Észak-Egyiptomban székelt, hamarosan a nappapok befolyása alá került. Kiviláglik ez a trónnevek megválasztásából is, melyekben a napistenre utaló elemek ezentúl rendszeresen megjelentek és a napkirály cím állandóvá lett. A benyomás az, mintha az egész kettős királyság vezetése átcsúszott volna az északiak kezébe és dél magyarsága visszahúzódott volna törzsterületére, Théba környékére. Vallásilag ebből egyelőre semmi baj nem származott, mert mindegyik vallás a maga területén békében élt, a napvallás északon, a termékenységi délen, és bizonyos kölcsönhatások alatt ugyan, de mégis önállóan folytatták életüket (54m. 239).

A legjellemzőbb újdonság mind a két helyen az volt, hogy a politikai katonai egyesítés idejének hőseit, északon Ősurat (Osirist), délen Ménest, istenekké nyilvánították s egyre nagyobb bensőséggel kezdték tisztelni. A személyük köré fonódó történeti eseményeket átfogalmazták és azokat is a vallás szerves részévé tették. Így a vallás keretében kétféle történeti tudat, kétféle hagyomány őrződött meg, amelyek mindegyike egyformán egész Egyiptomra emelt igényt. Ősúr- Osiris vallási síkra emelése a hun nép jogainak helyreállításával kezdődött és kiindulópontja az volt, hogy ő az első ember, aki létrán felment az égbe és Magar napisten kormányzótársa lett (23m. római 152), hieroglifái szerint (24m. 188, Nebertcher alatt) =Napúr társura=, - éppen úgy amint a földön a magyar győzelmek után a Magyar főkirálynak társkirálya lett. Ráruházták azután mindazokat a neveket, amelyekkel az égi istent nevezték. Ő lett a kézikönyvekben található ábécés átírás szerint MAKERU: Magyar- OSIRIS ANI MAKERU: Ősúr hunmagyar, RA OSIRIS: =Úr Ősúr=, UNNU-F-RIU: Hon főura=, UNNO-PH-R-IS: =Hon Főúr Ős=, SEKER: Székúr=, UN-NEF-ER: Hon Napúr, USER: ~Ősúr~, ASAR: -Az Úr-, TEM: --Szemr- HAPI RA: -Habi Úr- azaz a Nílus ura, TAHERSTANEF =Társult a nappal, stb. Nevezték Osirist még sok más néven is, melyek felsorolása az Egyiptomi Bibliában négy nyomtatott oldalra terjed, de azokat a megadott ábécés átírásban nem tudjuk megérteni. (79)

Miután Osiris istenné lett, hívei gyakran fohászkodtak hozzá. E fohászokra jellemző, hogy át meg át vannak szőve történeti emlékezésekkel. Jellemzésül két ilyen fohászból idézünk, amit angolból fordítunk vissza magyarra. Az egyik így hangzik: "Dicsérünk téged, óh, Ősúr, a Hon napura (így is érthetjük: a Hun nép ura), Magyar nagyúr, SEBER (Szabir) elsőszülött fia... ki Napúr városának vagy ura és a másvilág ura" (23m. 387). A másik így: "Dicsérünk téged Ősúr, a Hon napura, ki vagy Nagyúr Bothonban (ABTU, görögös: Abydos), aki millió éveket élsz.- Anyád (NUT) legidősebb fia vagy, akit Szabir Árpád (ERPET, ERPAT) nemzett, Észak- és Dél-Egyiptom királya vagy, a fehér korona ura. Mint az urak (északiak) és a mének (déliek) fejedelme, visszakaptad az ostort és a botot és úri atyád méltóságát. Mén úrban dobogó szíved boldog, mivel királyi fiad székre (trónra) került. . . Ő evez Magúrral Székúr nevén" (23m. 18 sk).

Osiris tragikus sorsú király volt, élete szimbólumává lett a hunok szenvedésének és történetének. A királyt országa lerohanásakor elfogták, megfosztották királyi méltóságától, férfiasságától is: "kimetszették". Betegségéből azonban felgyógyult, minden méltóságát visszaszerezte, sőt még férfiasságát is visszanyerte. Csodálatos gyógyulását a Tudó orvos beavatkozásának köszönhette, annak a Tudónak, aki a magyar-hun kibékülést a helyes úton elindította. (80) A hun nép nacionalizmusa az Osiris- tiszteletben élte ki magát és azért az Osiris- misztérium eljátszása és megünneplése a hun nép legbensőségesebb ünnepévé lett, ami a téli napfordulón játszódott le. Az ünnepet különös pompával ülték meg a deltabeli Busir városban. Osiris jelképe, a férfiasságát stilizáló oszlop volt (képei: 129m. I. 183; 37m. 235; 128m. 21; 23m. római 69): Ezt az oszlopot díszbe öltöztették, kezébe adták királyi méltóságának jelvényeit, az ostort meg a botot. Az oszlop nevét DJED, T'ET' (TYETY) és DIDU alakban írják át és ez a szó csodálatos gyógyulására utal, benne tehát mi a ~gyógy~ szavunkat látjuk, ami természetes is, ha megelőzőleg ,beteg' volt. Az Osiris ünnepség izgalommal várt csúcspontja az volt, amidőn Osiris meggyógyulásának jeleként titokzatos oszlopát merőleges helyzetbe állították fel és a népnek bemutatták. Elképzeljük a tömeg ujjongását: Áll! Él újra! Később minden észak-egyiptomi halott mellére ilyen gyógyoszlopot helyeztek a feltámadásba vetett hit kifejezésére. Osiris vallási keretbe ágyazott misztériuma tiszta hun történet, ami a feltámadás gondolatával együtt átkerült a keresztény vallásba Jézus, a magyar jós, Osiris őstörténetét megismétlő históriája révén. A kereszténység legnagyobb ünnepe is a feltámadás lett, amit áttettek húsvétra, s a feltámadás örömkiáltása a mai napig az ősmagyarból eredő Alleluja maradt (Osiris történetére olv. 70m. Részletekre 23m. római 69, 173, 185, 206; 37m. 132; 54m. 27).

Dél Egyiptom magyar népénél a nemzeti öntudat szintén az első király, Ménes istenesítése köré fonódott. A kialakulás itt valamivel később következett be, bizonyára északi hun hatásra, úgy Kr. e. 2050 táján; amikor újra a déli elem került Egyiptom kormányrúdjára. Addig Amént inkább csak Thétában tisztelték istenként. Jelképe az ő ünnepnapján körmenetben vezetett fehér bika volt, amely AP szarvai között viselte az ÚR korongot s ez jelképezte, hogy ő az Apa-isten. Ábrázolták ez istenné lett hódító királyt északi mintára férfi tagjával, amelyet itt múmia módjára öltöztették fel, MAT jelentésű madártollat téve AR fejére és karjait A KARA felemelt helyzetben mutatták, mert ő volt a MAT-AR-AKARA: Magyarok ura. Amént utóbb a nappal is azonosították és így lett a neve Amén- Ra (Amén történetére: 23m. római 40; 140m. 279-283; 59m. 125; 129m. V. 61; 107m. 185; 87m. 168; és a sok utalást 24m. és 70m.). Amén-Ra dicsérete Kr. e. 1000 táján így hangzott: "Amén-Ra szent Úr, minden urak ura (azaz királyok királya: főkirály), két úr-szék (ország; eredetileg két trón) ura, APT ura, szent isten képe, nagyúr, élő napúr, főura (fáraó), aki után következett a többi főúr, akitől kapta minden az életét. Ő az egyetlenegy, aki mindent teremtett, aki öröktől fogva jött létre, amidőn a világot megalkották. Ő az a lény, akinek származását mély titok takarja, akinek mozgása sokféle és akinek növekedése meghaladja az értelmet... Ő az úr képe, akit nem érünk föl, aki rejtélyesebb, mint más úr, akinek megjelenési alakja az isteni korong" (23m. 651 sk).

Nem kétséges, hogy Egyiptom két vezető népének vallásos élete az Osiris és Amén- misztériumon keresztül elmélyedt, gazdagabbá lett. De egyúttal az is bizonyos, hogy a papság, amidőn vallási keretbe ágyazta az egyesítés korában történt dolgokat, északon és délen is egy-egy idejét múlt kis-nacionalizmus hullámait duzzasztotta, szóval nem a magyar-hun testvériség elmélyítésén dolgozott és munkája nem a közös állam megerősítését segítette elő. Azzal továbbá, hogy egy-egy új istent - Osirist és Amént - emelt a lelki élet középpontjába, a régi egy isten tiszteletét némileg homályba borította. Súlyosbította a bajt, hogy egyidejűleg bizonyos lelki válság is kezdetét vette, mert az emberek kételkedni kezdtek egyes hiedelmekben, intézményekben, sőt dogmatikus tételekben is. Kiábrándulással fedezték fel, hogy az ételeket nem az istenek fogyasztják el, hogy az élő és beszélő szobrok csalafintaságon épülnek fel, botrányosnak tartották a szent bordélyházak és utazó mének intézményét, kifogásolták a papok anyagias életét és, az ok és okozat viszonyában egyre mélyebbre hatolva, elvetették a tételt, hogy az isten volna az oka mindennek. A válságot az robbantotta ki, hogy a hiksosok kiűzése után, a Kr. e. 16. századtól kezdve, az egyiptomi birodalom újra thébai vezetés alá került s vele együtt az Amén- papok befolyása roppant megerősödött. A birodalom olyan területeket kebelezett be, mint Kánaán, Libanon, Szíria, ahol szintén a termékenységi kultusz dívott. A meghódított területeket a Mén-papok úgy tekintették, mint saját gyarmataikat. Mindaz a kincs, ami ezekből a gyarmatokból mérhetetlen mennyiségben ömlött Egyiptomba, fegyverek, állatok, százezer számra menő rabszolga, az Amén- papok tulajdonába került, akik a meghódított területeken kiterjedt birtokokat is szereztek. A déli királyok papjaik befolyása alatt most egész Egyiptomot a maguk képére kívánták formálni, ideértve a történeti múltat is. A régi feliratokból kivakarták a hun királyok nap nevét és helyére Amén neveket illesztettek. Súlyos dolog volt ez, mert a közfelfogás szerint a név eltörlése azonos volt a nemlétezéssel. E változás során a magyar-hun egyensúlyi helyzet megbomlott, a napvallással bekeretezett hun elem fenyegetve érezte létét és újabb lázadásra készült.

Egyiptom történetének legbonyolultabb korszaka ez, ahol még sok a tisztázandó kérdés. IV. Tudómás (Tuthmoses) megelégelte királyi hatalmának süllyedését, az Amén- papok gyámkodását, ezért a naphitet követő deltabeliek támogatásával, elérkezettnek látta az időt a cselekvésre. Meg akarta tisztítani a vallást az új istenektől, kitaszítani abból az elavult elemeket és visszatérni az ősi egyisten tiszteletére, aki egyedül a nap képében nyilvánult meg felfogása szerint. A törésre IV. Aménhotep fáraó idején (Kr, e. 1370-1352) került sor. A király elhagyta székhelyét, Thébát, az Amén- papok fellegvárát és egy távolabb eső helyen állította fel udvarát. Tüntetőleg letette Amén nevét, új nevet vett fel és magát nyomatékosan napkirálynak címeztette (NAP-KHUR-URIA, NEF-ER-KHEP-ERA) és MAKARnak. Az Amén- templomokat bezáratta, papjai működését betiltotta, vagyonukat elkobozta, minden rájuk vonatkozó jelvényt összetöretett s az Amén nevet a műemlékekből kivakartatta. (81) Miután ezt az egyházi szervezetet széttörte, átruházta az elkobzott vagyont a nappapokra és kijelentette, hogy csak egy isten van, aki a nap tányér alakjában nyilatkozik meg. Csak napszimbólumot használt, amit a napkorongból kinyúló tenyerekkel ábrázolt, ez; írta: -Tányér Úr- Ez a tányér volt "A jó Makur isten, Útúr, Atányér, Matar, Élő Nap, mely a két világot megvilágítja, az élő Harmaehis, aki keleten kel, este nyugszik és az élet örök megújítója" (129 V. 86 sk). A napkultusz hangoztatása, bár forradalmi módszerrel történt, nem volt merő újítás, mint ahogy egyes szakemberek elképzelik, hanem inkább visszatérés a múlthoz s alatta a hun nép önvédelmi harca, sőt talán hegemóniája húzódott meg. Téves tehát úgy feltüntetni a dolgot, hogy Akhnaton király az első történeti személy, aki az egyisten hitet megfogalmazta. De tény, hogy bonyolult mozgalom volt, mert benne az akkoriban rohamosan emelkedő Asszíria felforgató keze is látható, amely a hun-magyar ellentét felhasználva, Egyiptomot a pusztákról bevándorolt nem- magyar népek vezetése alá kívánta helyezni, amint ezt később részletesen megtárgyaljuk. A fonalat követve azzal kell folytatnunk, hogy a reformátor király politikája túllőtt a célon. Össze lehetett törni az Amén- képeket, ki lehetett vakarni az ilyen isten- és királyneveket az emléktáblákból, de nem lehetett a hunok lelkéből kitörölni Osirist és nem lehetett a magyarok lelkéből sem eltávolítani Amént. Az idegen elemek befolyása alá került Akhnatont elhagyták a hunok, éppúgy amint elhagyták a magyarok, s nem maradtak körülötte csak felbiztatói. Ezért a forradalmár király halálakor (kb. Kr. e. 1352) a nagy reformoknak egyszerre vége lett. Az Amén- papok visszatértek számkivetésükből, minden hatalmukat visszavették és sor került a felforgatók felelősségre vonására.

Aki a forradalomban felelősnek érezte magát, igyekezett a harag és megtorlás elől külföldre menekülni. Ment is mindenki, aki csak tudott és amerre csak menekülni lehetett. A legjárhatóbb út a déli kapun át vezetett, mert amióta az ott állomásozó 240,000 egyiptomi katona dezertált, a szabad járás-kelésnek akadálya nem volt. Ezen az útvonalon rengeteg nép távozott Egyiptomból, akik a Vörös-tenger irányába húzódtak, Axum, Etiópia, Dél-Arábia területére, továbbá a Nílus völgyébe a 3. zuhatag alá. Utóbbi területen, a 3. és 4. zuhatag tag között Makori-Ta néven építettek új országot. Akik még tovább mentek, a 4. zuhatag alatti Núbiában állapodtak meg és ott Nap-Ta (NAPATA), még lejjebb MEROE néven létesítettek királyságokat. Ezek az új alapítások szerecsenek által lakott területre estek, úgyhogy miután a menekültek kultúrmunkájukat elvégezték, tudásukat átadták a bennszülötteknek, a színesekkel összeházasodva elvesztették eredeti népiségüket. Észak felé nem volt lehetséges tömegesen kivándorolni, mert a Híres Ajtó előtt még ott állt a II. egyiptomi hadsereg, mely ott a hiksosi idők óta záró állást foglalt el. Kifutásra csak a Sinai- félsziget sok kockázattal járó sivatagján át volt lehetőség. Erre ment egy második emigráns csoport, főleg - de nem kizárólag zsidók, akiknek vezetőit Asszíria ígéretekkel halmozta el, hogy kivándorlásukat irányítja és elhelyezi őket Kánaán földjén. Akiket Asszír elhívott, azokból lettek az ESRA-ELITAK. A vallási összeütközések miatt Egyiptom magyar népe hatalmas rajokban kezdett szétszóródni és az ország politikai összetartó ereje meggyengült. Az Őshaza magyarsága éppen akkor vesztette el lelki iránytűjét és politikai-katonai szilárdságát, amikor arra a nemzetközi helyzet alakulása miatt a legnagyobb szüksége lett volna.

Megjelent: 20786 alkalommal Utoljára frissítve: 2019. December 06., Péntek 22:37

Hozzászólások  

 
Ég és Föld
#1 Ég és Föld 2012-07-20 16:44
Az utolsó bő száz évben a megtalált Mú kontinensről sikerrel elmenekültek írását fedezték fel agyarmatosító angolok Amerikában.
Várkonyi Nándor a Sziriát oszlopai művében Atlantiszról értekezik. Padányi Viktor Dentu Magyaria műve sajátos, rendkívül logikus megvilágításban tárgyal eseményeket.
Egyetlen mű sem ad tiszta képet. Móricz János felfedezései az amerikai őslakók inkák, maják ősnyelve a magyar. Tamana kutatások. Arvisura Paál Zoltántól.
Együttesen már jobban rajzolja ki a múltat.
Mely olyan dicső mai állapotainkhoz képest, és Földön kívüli civilizációkkal való kapcsolatainkból kiemelendő, hogy testvéreink sokat látogattak és segítettek.
Talán a név: Ég és Föld ezek után jobban érthető.
Ami előtt állunk, az az egész Földgolyó megismertetése atudatosan elhallgatott múltról, Földön kívüli kapcsolatainkról.
És a nagy meglepetés: a jövő is a mi kezünkben van, ahogy a teljes földi múlt.
Idézet
 

Szóljon hozzá!

Biztonsági kód
Frissítés

Új írások

Jó honlapok

Látogatók

Hungary 70.2%Norway 1.1%
Romania 5.4%Canada 0.9%
United States 3.6%Sweden 0.7%
Ukraine 3.2%Switzerland 0.4%
Russian Federation 2.8%France 0.3%
Germany 2.1%Netherlands 0.3%
United Kingdom 2%Australia 0.2%
Slovakia 1.9%Italy 0.2%
Serbia 1.3%Kuwait 0.2%
Austria 1.3%Poland 0.1%

Today: 187
This Week: 3010
Last Week: 7283
This Month: 7569
Last Month: 21147
Total: 2347144

Belépés