Print this page
2011 október 07, péntek

Kifosztva, megalázva, depresszióban!

Szerző: Bene Gábor

Nézzük hát mi is lett azzal a közvagyonnal 1989 után, amit a magyarság a két világháború között alkotott, s amit egy tollvonással „államosítottak" úgy, hogy közben az államot is lenyúlták a bolsevik rablógyilkosok gyermekei, unokái. Tanulván 1956 összefogásából, nem mertek azonnal ellopni, vagy tönkretenni mindent, hanem szép fokozatosan hajtották bele az országot és polgárait az adósságcsapdába, szép lassan „privatizálták" a legfontosabb stratégiai iparát, szolgáltató cégeit, amelynek a bevételét is elvitték kamatként, de amely cégek profitrátája igen magas, s nemcsak jövedelmezőek, hanem kulcsfontosságúak is.

 Kifosztva, megalázva, depresszióban!

(Létbizonytalanság békében, vagy csalással viselj háborút!)

„A jövő lehetőségeinek módszeres elrablása, magával hozza a gyermekeink rabszolgaságát!"

„Aki Európa közepén birtokolja a Kárpát-medencét, az a Világ Ura lehet!"

E két mottó igazságát nehéz vitatni, de aki mégis megteszi, annak idemásolom a cionizmus atyjának gondolatait, amelyek a „Zsidó állam" című kötetéből valók. Remélem Őt, nem merik majd a hazai és nemzetközi „nácivadász" bajkeverők antiszemitának titulálni az egykor leírt szavaiért!

„A zsidókérdés mindenütt megvan, ahol zsidók nagyobb számban élnek. Ahol nincs, oda magukkal hurcolják a bevándorló zsidók. Mi természetszerűleg oda húzódunk, ahol nem üldöznek bennünket; megjelenésünk által azután jelentkezik az üldözés. Ez igaz, igaznak kell maradnia mindenütt, még a magasan fejlett országokban is - példa rá Franciaország- amíg a zsidókérdés politikailag megoldva nincs. A szegény zsidók most Angliába hurcolják be az antiszemitizmust, Amerikába már bevitték." Theodore Herczl

Csak a további félreértések elkerülése végett még egy idézetet ajánlok cikkem olvasóinak: "Ha a társadalomnak sikerült a zsidó sajátságos lényét, a nyerészkedést megszüntetni, akkor a zsidó megszűnt létezni" (Marx, 1843)

Ki kell jelentenünk, hogy békeidőben még soha nem volt a magyar közösség ennyire kifosztva és megalázva, s éppen most jönnek majd a kérdezőbiztosok, hogy feltérképezze az állam azt, amit eddig még nem tudtak/tudhattak rólunk! A kifosztást nem kell ecsetelni, hiszen azt mindenki a bőrén érzi, hacsak nem milliárdos, mint a hétfői utcai ripacs: Furcsán Nyerenc. A megalázásról pedig csak a legutóbbit említem kertész ákostól: „A magyar genetikusan alattvaló. József Attila talált mentséget: „ezer éve magával kötve, mint a kéve sunyít, vagy parancsot követ." De ez nem mentség arra, hogy a magyar a legsúlyosabb történelmi bűnökért sem érez egy szikrányi lelkiismeret furdalást, hogy mindent másra hárít, hogy mindig másra mutogat, hogy boldogan dagonyázik a diktatúra pocsolyájában, röfög és zabálja a moslékot, és nem akar tudni róla, hogy le fogják szúrni. Hogy se tanulni, se dolgozni nem tud és nem akar, csak irigyelni, és ha módja van legyilkolni azt, aki munkával, tanulással, innovációval viszi valamire. Ma már a második világháború borzalmaiért, a Holocaustért egyedül a magyar a felelős, mert a magyar nép az (a német néppel ellentétben), amelyik se be nem vallotta, meg nem gyónta a bűneit, se töredelmes bűnbánatot nem tanúsított, se meg nem fogadta, hogy soha többé, se bűnbocsánatért nem esdekelt." Amerikai Népszava.com, 2011. augusztus 29.

Az idézetből szerintem világossá válhat mindenki számára, hogy a csalással vívott háború folyik a nemzetünk ellen, s ennek egyik legvadabb inzultusáról van szó. A magyar lelkiséget támadja azzal a váddal, hogy nincs lelkiismeret furdalásunk a történelmi bűneik kapcsán, pedig éppen az ő kiválasztott népének egyes tagjai azok, akik bankárkaszti minőségükben éheztetik, szenvedtetik a világot ma. De közülük valók voltak a bolsevizmus népirtó „altisztjei" is, s ők álltak azon háború mögött is, amelyet Tisza István próbált megakadályozni, de lelkükön szárad a gyarmatok kifosztása és a kalózműveletek, illetve a rabszolga kereskedelem is nekik fialt. Ám a mai drogkereskedés legfőbb hasznát, a jogi és politikai maffiát, az olaj bizniszt, a kereskedelmet és a reklámok gerjesztette és szükségtelen fogyasztásból származó hasznot is éppen az a szűk pénzvilág aratja le, amely vezetőrétege kertész ákos lelki és genetikai rokona. Azt állítja, hogy mindent másra hárítunk? Hiszen nem mi gyilkoljuk a palesztinok százezreit, nem mi irtottuk ki egyetlen megélhetési forrásukat a datolyapálmákat, nem mi romboltuk le a házaikat buldózerrel úgy, hogy még egy amerikai lányt is képes volt széttaposni a vezetője. De nem mi foglaltuk/foglaljuk el egy másik nép országát, s nem mi hivatkozunk a számtalan be nem tartott ENSZ határozatok „igazságtalanságára", az Izraelt létrehozó egyetlen „igazságossal" szemben. Hiszen ha az ENSZ igazságtalan határozatokat hoz, akkor az 1947-es is az! Vagy az nem?

Sajnos abban egyet kell a mocskolódóval értenem, hogy a rokonai által megvásárolt, vagy az elvbarátai által vezetett televízió műsorok valóban erkölcsi züllésbe vitte a magyar nemzetet is. Sajnos abban is igaza van, hogy a rokonai pénzén működtetett média nemcsak óriási profitot jelent számukra, hanem meg is fertőzte a naiv és jólelkű magyarság jelentős részét, s így válhat igazzá azon sora, hogy: „hogy boldogan dagonyázik a diktatúra pocsolyájában, röfög és zabálja a moslékot, és nem akar tudni róla, hogy le fogják szúrni" Sajnos a nemzetem még észre sem vette – legalább 85 százalékban –, hogy diktatúrában él már 67 esztendeje! Először náci-német, majd orosz-bolsevik, s végül a mai globalista diktatúrában. Sőt azt sem veszi észre, hogy a multicégek – amelyek tulajdonosi köre szintén jelentős százalékban kertész ákos rokonsága –, valóban moslékkal eteti, amely műanyagból, mérgekből és ízfokozó kémiai anyagokból áll. Sajnos abban is igazat adok kertésznek, hogy nemzetem – éppen a naivsága, jóhiszeműsége okán – nem veszi észre a kést, amivel éppen kertész rokonsága akarja leszúrni! Ám a magyar nem genetikusan alattvaló, hiszen éppen a mi szkíta jogrendünk az egyedüli Európában, ahol már évszázadokkal ezelőtt is a mellérendelő hatalomgyakorlás volt a módi! (talán ez is a legnagyobb bűnünk)

Az pedig maga az aljasság, amit a munkaszeretetről, tanulásról, irigységről ír! Az én népem az, amely felépítette a hazát a tatárdúlás, török és Habsburg uralom után. Sőt a 1919-es kertész rokonok vérgőzös forradalma és „jóvátételi" pénzszivattyúja ellenére, még a két világháború között is meglepő sikerrel építi fel újra a hazáját. Pedig Trianont is, a hadisarcokat is, a világválság nehézségeit is a bankárkaszt szabadította ránk, s ebben semmi túlzás nincs, csak nézzen mindenki utána. Ha nem provokálna kertész ákos, akkor nem is írnám le a következőket sem: a Rákosi-Gerő-Farkas csapattól Acél György és Fekete János csapatáig pedig valóban elmondható, hogy ezek az embereknek, ha módjuk volt legyilkolni azt, aki munkával, tanulással, innovációval vitte valamire, akkor azt meg is tették! No de ők is kertész, szamuely, kun béla rokoni körébe tartoztak!

Ha már ennyire belemerültem, akkor vizsgáljuk csak meg a holokauszt kapcsán tett állításait: „Ma már a második világháború borzalmaiért, a Holocaustért egyedül a magyar a felelős..." Erre persze lehetne legyinteni, hiszen annyira abszurd az állítás, hogy szinte orvosért kiáltana legszívesebben az ember. Ám fontos lenne minden magyarnak tudni azt, hogy a németek által megszállt Európában minden állam együttműködött a német nemzeti szocialista (?) kormánnyal, de éppen Horthy Miklós két alakalommal is ellene szegült a harmadik birodalomnak. Először akkor, amikor Lengyelország ellen akart felvonulni a Wehrmacht Magyarországon, s másodszor amikor a pesti gettó zsidóit mentette meg az elhurcolástól 1944 nyarán Koszorús ezredes páncélos alakulata. Az akkori Európában egyedül Magyarország volt tehát biztonságos hely zsidó menekültek számára a német megszállásig, s jöttek is szép számmal. S ma már azt is tudjuk, hogy azért nem kísérelt meg Magyarország kiugrást a háborúból korábban, mert 1943 októberében a Jewish Agency megbízásából kereste fel az angol külügyminisztériumot egy dr. Namier nevű úr. S azt kérte az angol kormánytól: ne bátorítsa a magyarokat kiugrásra, mert az német katonai megszállást és ezzel 800 000 zsidó elhurcolását eredményezné! Így hát éppen azzal nem lehet vádolni minket, amivel kertész ákos megvádol. A holokausztért ugyanis nemhogy egyedül mi lennénk felelősek, de éppen az ellenkezője igaz: egyedül mi nyújtottunk védelmet, egyedül a magyarság bűntelen ebben!

Igaz a megszállás után csak egyszer sikerült megakadályozni a zsidók deportálását, de Horthy Miklós elmozdítása után már nem! Szlovákia persze nem hogy befogadta, vagy védte volna a zsidókat, hanem inkább fejpénzt fizetett a náciknak minden elszállított zsidóért. A románoknak viszont nem kellett fizetni, mert megoldották ők maguk: helyben. Kb. 3-400 000 zsidót likvidált a Vasgárda! Ám ha már az USA egyik újságjában jelent meg kertész ákos aljas cikke, akkor nézzük hogyan viselkedtek ők? Joseph E. Persico „Roosevelt Titkos háborúja" c. könyvében tesz említést arról (218.old), hogy 930 zsidót nem enged partra szállni az USA 1939 májusában, s így visszatértek Németországba, s áldozattá lettek. Szerintem kertész ákosnak valóban orvoshoz kellene fordulnia, mert sem a világháború borzalmaiért, sem a Holocaustért nem terheli kollektív felelősség a magyarokat, nem hogy egyedüli a felelőségünk! A gyónás kérdését pedig bízzuk a szabad akaratú emberekre és Istenre!

Ám ha már ennyire elmerültünk egyes zsidó személyiségek ellenünk irányuló, provokatív megszólalásaiban, akkor nézzük csak mit is mondott Simon Peresz egy tel-avivi gazdasági fórumon? Kijelentette, hogy Izrael gazdasági mutatói kitűnőek, s az izraeliek az egész világon befektetnek, fölvásárolják például Lengyelországot, Magyarországot és Romániát. (Manhattant is) A zsidó állam elnöke végre már kimondta azt, amit már régen tudunk: hazánk területén új honfoglalás zajlik, sokan menekülni igyekeznek a maguk kialakította háborús helyzetből, mert látják, hogy nem győzhetőek le a palesztinok fegyverrel. Viszont a „felvásárlás" szóval baj van. Az ugyanis azt feltételezné, hogy tisztességes árakon, tisztességes eljárásban gazdát cserélnek üzemek, épületek, termelőeszközök, valamint föld és vízkincs! Azonban nem ez történik, hanem valami egészen más! (arról nem is beszélve, hogy minden elidegenítés semmis, ami a közösség – tehát a Szent Korona – vagyona kapcsán történik!)

Nézzük hát mi is lett azzal a közvagyonnal 1989 után, amit a magyarság a két világháború között alkotott, s amit egy tollvonással „államosítottak" úgy, hogy közben az államot is lenyúlták a bolsevik rablógyilkosok gyermekei, unokái. Tanulván 1956 összefogásából, nem mertek azonnal ellopni, vagy tönkretenni mindent, hanem szép fokozatosan hajtották bele az országot és polgárait az adósságcsapdába, szép lassan „privatizálták" a legfontosabb stratégiai iparát, szolgáltató cégeit, amelynek a bevételét is elvitték kamatként, de amely cégek profitrátája igen magas, s nemcsak jövedelmezőek, hanem kulcsfontosságúak is. Szép óvatosan szereztek meg minden olyan céget, mely cégeiknek konkurenciát jelentett, s az esetek nagyobb részében azok gépparkját elszállították, sőt az épületeket is lebontották, vagy felrobbantották! Már a rendszerváltásnak csúfolt korszakban is így folyt a kifosztás. A haza, s annak termelőgazdasága idegen érdekek szolgálatába került, így történt a földjének és vízkincsének kiárulása is.

Ma már napi szinten találkozhatunk a közvagyon hiányából származó leépítés okán kialakult egzisztenciális fenyegetettséggel, s a falu tartalékainak teljes kimerülésével, miközben ismét a munkahelyek felszámolása, adóztatása, és ellehetetlenítése folyik, csak más „színészek" és „megmondóemberek" által.

A pénzügyi megszállás pedig már a Kádári hatvanas évektől kezdve, szinte folyamatos! Sokan állítják azt, hogy kivonult a szovjet hadsereg, s így nem hivatkozhatunk a megszállásra. Sőt azt állítják: ma nincs háború! Pedig a jelenlegi álbéke gyilkosabb a háborúnál, mert altatja a nemzet önvédő reflexeit, sőt félrevezeti és álbiztonságba ringatja még a gondolkodókat is. Látszólag minden rendben, de közben csendesen pusztítja a nemzet életerejét, ahogyan szerte a világban is ezt teszi a pénzháttérhatalom a legvadabb és leggátlástalanabb eszközökkel!

Nekünk nem kellene hallgatni a bankárkaszt által manipulált médiavilágra, de oly nehéz a napi munka mellett még ezzel is foglalkozni. Nem kellene hitelt adni annak célirányos és alattomos hazugság özönnek, amelyet a liberális filozófia tételei és a nagyon vonzó fogyasztói társadalom, valamint annak el-kényelmesítő hatása biztosít. Ám az átlagember nem képes már ettől megszabadulni, Hiszen ez egy kiérlelt tömegpszihózis, s mindenkinek szüksége van emberi kapcsolatra és egy könnyű kis izgalomra. Mindezt pedig legegyszerűbben a szappanoperák, akciófilmek, rendőrségi hírek és a pártok politikai katyvaszából szerezhető be manapság. Amíg ugyanis nem éhezik a tömeg, addig vért akar és nem kenyeret! A politikai színház kitűnő alakításait persze néha megzavarják az erkölcsös amatőrök is. Itt van például a hétfői „nagyhatású idill", egy utcai tüntetés képében. Ugyanis a pénzháttérhatalom egyik bukott főszerelője járt a nyomozó ügyészségen ahol kérdezgették...volna. Ő azonban nem volt hajlandó válaszolni, mert számára már megírta a dimitrovi hatásbeszédet a bankárkaszt „szövegkönyvírója", sőt az alkalmi publikumot luxusbuszokkal szállították neki vidékről. (vajon mibe kerülhetett?) Feri kisétált az ügyészségről, de nem is válaszolt a sajtó kérdéseire csak kezet fogott, ölelkezett, integetett és néha simogatott. Igazi pozitív hősnek látszott, aki jól álcázta magát a - napidíjért, vagy lelkesedésből - megjelent szegfűbirkák előtt. Ezek a szerencsétlenek soha nem tudják meg, hogy éppen Feri volt az, aki megkétszerezte az ország adósságát és ránk zárta az adósságcsapdát. Ráadásul még hamis adatsorokat is szolgáltatott a bennünket gyarmatosító EU-nak is. (amitől persze nagyon zabosak azóta is!)

A várakozó tömegnek azonban nem volt kellő szórakozás az „Orbán takarodj, Nem félünk", és hasonló rigmusok. Így nagyon jókor tette ki Gonda Laci a Kossuth téri zászlót, melyre vicsorogva ordított fel a bamba tömeg: nácik! Szegények nem tudták, hogy a nemzeti szocialisták is baloldali párt volt, amelynek a munkásmozgalom vörös lobogója volt a zászlaja! Szegények még el sem olvasták a mellé kitett tábla szövegét: „Gyurcsány Ferenc legyen fegyenc 2006-ért is! Felbujtó, bűnrészes és erőszakos hatalomgyakorló!" Vagy ha el is olvasták, megérteni már képtelenek voltak, mert az agymosás beszűkíti a gondolkodást.

Meg kell állapítsam, hogy hiányzik a magyar társadalomnak a kibeszélés, hiányzik az egészséges vita és a helyzetek alapos kielemzése. Ha szeretnénk túlélni a jövő szörnyűségeit, akkor ne söpörjük szőnyeg alá a gondjainkat, ne forduljunk befelé, hanem gondoljuk át, hogyan válhatna ismét nemzetté az a közösség, amely még mindig a legnagyobb létszámú itt a Kárpát-medencében. Vegyük végre tudomásul, hogy a hazai válaszolók 47 százaléka van azon a véleményen, hogy "minden politikus hazudik", de a választók hosszú évtizedek óta csak pártpolitikusokkal és nem nemzetpolitikusokkal találkoznak. Márpedig a két kategória közötti különbség óriási! Vegyük végre észre, hogy a pol-korrekt média azért használja az összeesküvés elmélet kifejezést az összeesküvés gyakorlatára, mert nem képes valódi válaszokat adni a világuralomra törő bankárkaszt elleni ébredés egyre erősödő, nemzeti mozgalmaira Amerikától, Görögországig.

Végül lássuk: milyen ellenszerei vannak a bankárkaszt Új Világrendnek?

- A New Word Order olyan erővel ront rá a világra, hogy csak nagyon szervezett és önellátásra képes közösségek tudnak majd ellene tenni!

- Országon belül az ellenállást csak olyan társadalmi réteg képes produkálni, kiknek létezik anyagi bázisa, s így a hatalombitorlókhoz nem kell dörzsölődnie!

- A függetlenséghez tehát az anyagi alap, a megfelelő tudásszint és az alaposan megszűrt, de mindenre kiterjedő információ szükségeltetik!

- Csak ez által lesz képes önálló nemzeti érdekcsoportot alakítani. Ráadásul csak így képes tevékenyen ellenállni az agymosó pénzdiktatúra nyomásának, s ez a munka segíthet a depresszióból való feltápászkodásban is.

- Az országon kívül pedig csak a nemzetállam az, amely bármilyen védelmet jelenthet az új világrend ellen! Hiszen a pénzdiktatúrával szemben mégiscsak a nemzetek, pontosabban azok államai sorakozhatnának fel. Mert ők, mint az önálló állam birtokosai, képesek lennének saját pénzt kiadni, mégpedig közpénz alapú, de munkafedezetű gazdaság kialakítása lenne az igazi ellenállás!

- A magyar faluközösségek még őriznek valami keveset abból az őstudásból, amelynek hiánya most joggal nyomasztja a városiak 99 százalékát.

- Adjuk tehát ki a két legfontosabb bolsevik jelmondat átalakítását a veszélyben lévő magyarságnak: Arccal a falvak felé, s minden hatalmat a Szent Koronának!

Ám a nemzet felrázásához jól jegyezzük meg kertész ákos mondatát:

„...boldogan dagonyázik a diktatúra pocsolyájában, röfög és zabálja a moslékot, és nem akar tudni róla, hogy le fogják szúrni."

Ez ugyanis egy freudi elszólás, amire készülnie kell a nemzetnek!

Szeged, 2011-10-07 Dr. Bene Gábor S.