20240329
Last updateCs, 08 febr. 2024 7pm

rovas logo

2013 augusztus 23, péntek

Elemzés Apajpuszta után + Örömhír és könyvajánló

Szerző: Bene Gábor

A bolsevik majd a globalista tudati átprogramozás után vissza kell szereznünk az önálló és elemzésre képes gondolkodás képességét. Ez Apajpuszta legfőbb tanulsága, erről folyt a legtöbb előadás is. Igaz, magamnak sem sikerült még teljesen visszaszereznem, inkább csak próbálkozom visszatalálni a józan paraszti gondolkodást is jelentő: bizakodó hit és az anyagi valóság szintéziséhez. Ezért írtam alázatos szívvel az "Emelkedjünk magyarrá!" című zsebkönyvet és az elemzéseket, melyek az eddigi felismeréseimet és azok összefüggéseinek a leírását tartalmazza. Ezekért neveznek „összeesküvés hívőnek”, s bár nem hiszek az elméletében, viszont észlelem a mindennapi gyakorlatát. Apajpuszta óta pedig egyre erőteljesebben.

A háttérhatalomnak érdeke a valódi nemzeti oldal megosztása. A nemzetben gondolkodók részben a Fideszben, a Jobbikban, az MSZ-ben és az MVSZ-ben, s más civil szervezetekben aktivizálódtak, vagy végleg kiábrándult és belefáradt magyarként nem hajlandók többé politizálni. Szerintem én sem párt – tehát rész – politizálok, hanem a nemzetpolitikát művelem, ami a teljes magyar nép és vele a kisszámú nemzet szolgálata. Már régen felismertem, hogy a háttérben csendesen meghúzódó pénzhatalomnak, csak a nemzeti oldal megosztása segíthet, hogy a főhatalmat teljes mértékben ellenőrizni tudja. Így bárki, aki hiteles és egyesíthetné a nemzeti oldalt, s ezzel le is leplezné a magyar összefogási képesség teljes hiányáról elterjesztett hamis mítoszt, az ellenség számukra. Az ilyen személyeket ki kell iktatni, vagy el kell hallgatni. Ha ezen összefogás ereje elől még a Fidesz sem térhetne ki, komoly népszerűség-veszteség nélkül, akkor alaposan és azonnal, el kell tüntetni, fel kell szalámizni a szervezetét, mert az ilyen személy, igen veszélyes lehet a számukra. (lásd a Magyarok Szövetségének szétverésére tett próbálkozások) Valószínűleg ezért csempésznek be időnként a nemzeti oldalra olyan profi személyeket, akik az alázat teljes hiányával - egoista őrültként - lépnek fel, vagy más erőszakos lépésekkel, esetleg a nép egyszerű gyermekei által el nem fogadható módszerekkel próbálkoznak, illetve vagyongyűjtésre vagy más személyes érdek megvalósítására használják ki a lehetőségeiket. Ez a lejáratás "művészete", amiben nagyon profik az ellenségeink.

De a hírfogyasztás mindennapi szükségletté tétele sem egyszerű kérdés, mert a hírek mindig propaganda tartalmúak, még akkor is, ha ez elsőre nem vehető észre. A hírfogyasztás pedig feltételezi a szenzációkat: az erőszakosságot, konfrontációkat, és a pártpolitikai „színház” előadásainak a napirenden tartását, mely a taktikájuk lényegei eleme. Ezzel ugyanis el lehet hitetni az emberekkel azt, hogy ha két kocsmatöltelék leszavaz egy tisztességes értékteremtő embert, akkor az: demokrácia!

A jövőben a politikai színpadon egyre több és több önkéntes szereplő is jelentkezni fog. Hála a látszólag nagyon is kedvező választási törvénynek, amely szinte minden kicsit is értelmes embernek lehetőséget ad arra, hogy induljon a választásokon. Viszont a hazugságállamot és a politikai „színház” előadásait átlátók, már belefáradtak a küzdelembe, s vagy felismerik a megosztás, sőt „szalámizás” modern és demokratikusnak meghirdetett formáját, vagy nem képesek rá.

Az egyre több nemzeti mozgalom és pártok szervezése tehát, alapvető érdeke a nagypártoknak és a háttérhatalomnak is. Ezek egységesítése azonban abszolút nem, s ezt kellene felismerni nekünk! Ezért kellene megtalálni azt a pontot, amiben minden magyar értékrendet elfogadónak sikerülne egyetérteni végre. Minél jobban sikerül ugyanis leszalámizni a valóban nemzeti elkötelezettséggel rendelkező és a közjó szolgálat elváró szavazóréteget, annál jobb helyzetbe kerülnek a „kiszolgálók” és ezzel a „gazdáik vagy megbízóik” is.  

 Igen szomorúan látom, hogy a magunk elvégezte szalámizás is rettenetes eredménnyel jár, mert már senki sem tud bízni a másikban. Igaz ehhez hozzájárul az újonnan feltűnt nemzeti „hősök” részleges tudása és időnkénti megszólalásaiban fellelhető butaságok is, amelyek a közös bölcsesség útján teljes mértékben kikerülhetők lettek volna. Hogy csak kettőt említsek az utóbbi idő szörnyűségeiből. Egy elfogadott, s általam is nagyrabecsült személy hivatkozott a napokban a hazaáruló Károlyi Mihály „nemzetgyűlésére”, valamint az 1789-es francia alkotmányozó nemzetgyűlésre, amit sajnos az oktatás hihetetlenül magyarellenes számlájára kell írnom, hiszen ezek még érettségi tételek is, természetesen nem a helyükön kezelve, hanem felmagasztalva! Ám ezek az esetek káoszba és vérengzésbe torkolló történetek, s nem a bevált, magyar közjogi hagyományokra épülő példák. Szerintem ez, sok ember fejét megzavarja és többeket ábrándított ki, egy igaz ügy melletti kiállásból. Remélem eljutott az említett személyhez a „Tudatos nemzetépítés kézikönyve” s akkor képes lesz korrigálni az elhamarkodott, vagy át nem gondolt mondatokat. A másik példa még megrázóbb a számomra, mert egy barátom és harcostársam követte el. Hatásos beszédében alkotmánynak nevezte azt a tákolmányt, amely lehetőséget adott 1989-től a nemzeti, tehát közvagyon szétlopására privatizáció néven, ráadásul hivatkozott arra, hogy népszavazással lehetséges alkotmányozni.(?) Elismerem, magam is lassan jöttem rá, hogy a magyar közjog olyan egyedi és nagyszerű, hogy képes lenne a világ jelenlegi nagy kérdéseit viszonylag egyszerűen megoldani, s nem a többség bizonytalan akaratából, hanem a bevált jogelvek – az ősi igazságosság és méltányosság – alapján.  Hisz a többségnek sincs a zsebében a „bölcsek köve”, de az évezredek alatt kikristályosodott igaz-elvek sokkal megbízhatóbbak. Ezek pedig a magyar történeti alkotmány jogelvei, evidenciái. Ehhez nem népszavazás kell, hanem nyomásgyakorlás a hatalomra, tehát megszervezett, tudatos nép: azaz NEMZET.

A „hivatalosan” most regnáló hatalom nagyon okos, így megfogja oldani a nyomasztó társadalmi problémák egy részét a választásokig. (utána minden kezdődik majd elölről) Akkor a bankok majd csendben maradnak, mert pontosan tudják, hogy bűncselekmény amit csináltak.  (Ám a kezükben vannak a pártok.)  Ezt a választások előtti szakaszra kell időzíteni, addig nem lehet megengedni, s akkor az illegitim pártok valamelyike szerzi meg ismét a hatalmat. S ez a főcél, mert a háttérhatalom a pénzpórázon tartott politikai pártok 4 vagy 8 évenkénti váltásában érdekelt. (sajnos ezt segítik a "tudatlanul a nemzeti szalámizók" is!)

Nekünk pedig létre kellene hoznunk egy valóban nemzeti egységet, mielőtt a sok elbutított valóban leszalámizza azt az erőt, mely egyedül lenne képes az említett nyomásgyakorásra!

Mert elismerem, hogy fontos a klientúra kiépítése a bolsevik rablókkal szemben, csakhogy nincs a nemzetnek biztosítéka arra, hogy ezen újabb gazdasági elit a közjó szolgálatát teszi a magánérdekei elé, s a megnyomorított tömegnek munkát és megélhetési lehetőséget biztosít a féktelen kizsákmányolás helyett. Erre csak a történeti alkotmányunk szerves fejlődése, a főhatalom nem emberi kézbe való visszahelyezése az egyetlen lehetőség.  Tessenek ezen elgondolkodni, mert az első lépés a tudatos elemző gondolkodásunk visszaszerzése! Tehát ne higgyenek nekem feltétel nélkül, hanem gondolják át, amit leírtam! Sőt, kritizálják meg, hiszen az fogja csiszolni, érlelni a gondolatokat. Mert én sem vagyok tévedhetetlen.

 

Szeged, 2013-08-23                    Bene Gábor


 Örömhír a magyar értékrend híveinek!

 Tudatjuk mindenkivel (akit illet), hogy az alábbi nemzeti szervezetek vezetői megállapodtak a MOGY-on a nemzeti sorskérdéseink megoldásának közös kidolgozásban, s annak megvalósításában való együttműködésben.  Így a jövőben, minden nemzetpolitikai kérdésben együtt fognak működni, hittel és alázattal. Céljuk nem a főhatalom jogellenes megszerzése, hanem a sokszor beígért közjó elérése, az igazságos, s beváltan működő joguralmi állam visszaállítása: közjogi küzdelemmel.

 

Szervezők

Az alapítók nyilatkozata:

Közös célul tűzzük ki a magyar alkotmányos joghagyomány, s a törvényes, valamint történelmi államainkkal való jogfolytonosság helyreállítását! Minden erőnkkel küzdeni akarunk a közjót szolgáló közhatalomnak a nemzet kezébe történő visszaszerzéséért!

Alázattal, s a közös ügyben való töretlen hittel, a Nemzeti Együttműködési Testületbe az aláíró szervezetektől egy-egy delegált, és tejes felhatalmazással rendelkező tagot fogunk kijelölni, legkésőbb 2013. augusztus 30-ig. Ezt írásban rögzítve juttatjuk el a Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. címre, ill. a delegáltak hozzák magukkal.

A létrehozott Nemzeti Együttműködési Testületbe minden, valóban magyar értékrendet valló szervezet jelentkezését várjuk, első körben augusztus 31-ig!

A NET (Nemzeti Együttműködési Testület) minden hó első vasárnapján tart ülést Budapesten, változó helyszínen, s kidolgozza őseink erényeire építhető nemzeti stratégiánkat, s taktikát a közös gondolkozásban rejlő magyar kreativitással.

A NET nem párt(rész) politizál, hanem  a nemzet egységét erősíti. A legmodernebb állameszme gondolatmenetével, amelynek nemzete mindenkor ellent tudott állni a pénz-diktatúrának! Legyünk tehát hűek Szentkoronás nemzetelődeinkhez, kövessük elveiket, tetteiket!

Apajpuszta, 2013. augusztus 18.

Magyarok Szövetsége,
Délvidéki Magyar Polgári Szövetség,
Szent Korona Lovagrend,
Mártírok és hősök alapítvány,
Érpataki-modell,
Élőlánc Magyarországért,
Szépen Emberül Mozgalom,
Forgalmi Kontroll Szakszervezet,
MAOJF, stb…

Apajpuszta, 2013-08-18                                               (B G)

 

FONTOS és JELENTŐS KÖNYV JELENT MEG!

A Tudatos Nemzetépítés Kézikönyve 1. kötete Dr. Bene Gábor közjogásztól jelent meg, amely Emelkedjünk Magyarrá címen megrendelhető a szerzőtől. Az előszó Wass Albert anyagaiból készült, az utószót pedig vitéz Vesztergám Miklós tárogató művész írta.

A könyv hiánypótló a mű. A kifosztásunk jogi alapjait alaposan körbejáró szellemi muníció, amely a nemzet visszaépítéséhez és az önvédelmi, közjogi harcunkhoz, egyre szükségesebb eszköz lehet.

Az ára 1490 ft, s ez a jelenlegi legteljesebb elemzés a közhatalom rendszerének újjáépítéséhez. (A borító a csatolmányban látható.)

A kiadvány könyvkereskedelmi hálózatban nem kerül értékesítésre!

A könyv beltartalma nemcsak érdekes és magas szintű, hanem teljes mértékben a Történelmi Alkotmányosságunk evidenciáira épül, így elutasítja a liberális jogpozitívista szemléletet, amelyben mi magyarok szenvedünk, de sokan mások "lubickolnak"!

Benne vannak az alapelvek, melyek történeti alkotmányosságunkban, joghagyományunkban nem változhatnának, de elhallgatják őket!

 A/6-os formátum, 115 oldal
ISBN 978 963 0870 58-0

(így található meg az Országos Széchényi Könyvtárban is)

(ajánlott küldeményként + 705,- Ft postaköltség)

Korlátozott példányszám készült a munkából

Előzetes egyeztetés esetén személyesen is átvehető Szegeden, vagy Pesten a Nyugati pályaudvaron.. Számlaigényét már a megrendeléskor jelezze, ellenkező esetben csak nyugtát állítok ki. Kérem a postázási cím PONTOS megadását!

A szerző mobil száma, ahol megrendelhető: 70/360 3595

 

Egy részlet a könyvből:
Jelen tanulmányom azért született, hogy leszámoljak azzal a tévhittel, hogy nekünk a nyugat lelketlen jogi mintáit kellene szolgai módon követni. A mai közbeszédben ugyanis szinte minden hagyomány – így a joghagyomány különösen – szégyellnivaló, poros, ciki, abszurd, szürreális, patológiás, stb. Szerintem azonban a magyar közjogi hagyományokat kellene alapnak tekinteni, melyek a sajátjaink, melyeket nagyon is egyszerű lenne a valódi európai fejlődéssel összhangba hozni, ha nem kisebbrendűségi komplexus gátolná jogászainkat, tudósainkat és politikusainkat. De van-e a kisebbrendűségre bármi okunk?  „ A Szent Korona csak akkor kerülhet méltó helyére a magyar közéletben – törvénytől és koronaőrségtől függetlenül –, ha a magyar először lelkében a helyére teszi.......Rá fogunk döbbenni, hogy a Szent Korona országában nem lehetnek társadalmi és gazdasági elnyomottak sem, hogy az önzés és a habzsolás nem megengedhető életformák, hogy kapzsinak és könyöklőnek nincs  helye a Szent Korona országában.” E sorok néhai Endrey Antal az Ausztrál kormány jogi főtanácsosától származnak.  Ezzel világossá tette, hogy nem minősül értékrendnek azon ál-szocialista  és liberális nézet, amely szerint a fogyasztói társadalom által diktált „önzés és habzsolás” mindenkinek jár, s a hajléktalant eltűrő – sőt magát a jelenséget létrehozó – „piacgazdaság” valójában ember és életellenes a jelenlegi formájában. Ezzel szemben az ősi és alkotmányos Szentkorona eszmének – tehát a jogok és kötelezettségek egyensúlyára épülő rendnek – nem voltak ilyen nagyszámú és látványos emberi drámái.......

 

 

A hozzászólások lehetősége 2023.11.03-án megszűnt.

Alrovatok

Új írások

Hozzászólások