20240329
Last updateCs, 08 febr. 2024 7pm

rovas logo

2015 szeptember 15, kedd

Pár szösszenet - Mi történik ma Európával?

Szerző: Bene Gábor

"Azokat a migráns személyeket, akiknek sem menedékjog, sem pedig kiegészítő védelem nem jár, már a határokon vissza kellene fordítani. Hab a tortán, hogy legtöbb migránsnak közelebb lenne, vagy átutazott egy biztonságos országon, melyben viszont nem kért menedékjogot. A muszlimoknak pl. ott van pár gazdag arab ország, ahol nem is kellene a keresztényeknek a „tisztátlan" közelségét megtapasztalni, de mégsem oda igyekeznek, hanem Európába."

Mi történik ma Európával?
2015-09-15

Az előző írásomban rámutattam arra, hogy a migráns áradat, zömmel nem a háború elől menekülők ösztönszerű cselekvés sorozata, hanem egy tervszerű folyamat, amely tudatosan szervezett iszlamizáció, s amelynek célja a nemzeti egység és vallási rend felforgatása, mely pár év alatt jelentős lakosságcserével fog járni. Persze sokkal könnyebben érthető a dolog, ha azt is hozzátesszük, hogy van még két fontos elem az iszlamizáció mögött, nevezetesen az európai államok további eladósítása, és a rettegés általánossá tétele, mert rettegő népek rövidesen depressziós lesznek, majd védekezésre képtelenek.

Felmerülhet a kérdés, hogy ki szeretné védekezésre képtelenné tenni hazánkat és Európát?

A válasz szerintem nem túl bonyolult, bár az ilyen leegyszerűsítés sokak számára nagyon összeesküvés-elmélet jellegű, de vállalom. Szerintem ugyanis ez nem Washingtonban, nem Brüsszelben dől el, hanem a FED tanácstermében. Ezért van az, hogy szinte korlát nélkül nyomnak anyagilag minden olyan radikálisan atlantista pártot az EU tagállamaiban, akik támogatják a transzatlanti szabadkereskedelmi övezetet. Ez ugyanis azt is jelenti, hogy egyúttal létrejön az USE, tehát az Európai Egyesült Államok. A két nagy föderáció egyesülésének ugyanis először, ez a megállapodás adna gazdasági keretet. Csak hogy az EU eredetileg egy konföderációs elképzelés volt, ahol a „Nemzetek Európája” volt a jelszó, s ennek a feladása bizony a nemzetállami lét teljes megszűnését, a tökéletes gyarmatosítást eredményezné! Egy évtizede még az volt a terv, hogy előbb Mexikó és Kanada csatlakozik az USA rendszeréhez, de ez valahogy elmaradt. Most azonban óriási a nyomás minden EU tagállamon és politikuson, hogy a két „pénz-unió” egybeolvasztásának gazdasági előkészületét lépjék meg. Ennek oka az is, hogy a quasi Németország vezette EU-t el akarják végre szeparálni Oroszországtól, mert a német ipar és munkaerő fejlettsége és az orosz nyersanyagok, valamint piac, olyan erőssé tennék a kontinensnyi EU szuperállamot, amit az USA (ill. a bankárkaszt) már nem engedhet meg.

A Fidesz tehát azért váltott a politikai közbeszédben stílust, mert felismerte, hogy vállalnia kell a magyar állami szuverenitás teljes felszámolását, ha az amerikai törekvésekkel nem fordulnak szembe. A FED által pénzpórázon tartott atlantista politikusok és médiavilág erre vicsorításba kezdett, s előbb meg akarta buktatni a kormányt, hogy a baloldali „alternatívával” végrehajtassa az akaratát, majd, hogy ez nem sikerült, jött a migráns özönnek nevezett „próba iszlamizáció”.

Ma tehát az az igazi kérdés Európa és hazánk számára is, hogy áldozattá akar-e válni, vagy őrzi európaiságát, szuverenitását? A hazai radikális atlantisták (DK. MSZP és Együtt) erősen támogatják azt, hogy a magyar állam jogköreit át kell adni az EU hatóságainak, s minden USA javaslatot azonnal elfogadnak, bármilyen ára is legyen.

A brüsszeli eurokraták – akik leegyszerűsítve megélhetési politikusok, s „kispénzért” a bankárkaszt lobbi-érdekeinek a leghűségesebb mai kiszolgálói – szintén akarják az Európai Egyesült Államokat. A világot szinte láthatatlanul mozgató és pénzhálójával pókok módján átszövő erőnek az egy régi rögeszméje, s ahogy a bolsevista Szovjet-Oroszországot létrehozta, majd Szovjetunióvá fejlesztette, úgy az Európai Uniót is már évtizedek óta készíti elő. Valójában a lobbik küzdelme az, amely meghatározza a világ sorsát, s ezek többnyire a legnagyobb tőkekoncentrációval rendelkező, s a legnagyobb állami háttérrel működő banktulajdonosok érdekintézményei. Én ezeket Bogár László után egyszerűen globalogazdiknak hívom, s esetleg egy részletesebb jellemzésként: „a kiválasztottsági mítosz által alaposan megfertőzött bankárkasztként” nevezem meg.

Közöttük azok a lobbi-csoportok a legerősebbek, amelyek az USA államvezetését tartják pénzpórázon. Jól felismerhető ez, az Egyesült Államok külpolitikáján és főleg a katonapolitikáján. Ezek mögött az olaj- és fegyverlobbi áll, de természetesen ezekben is benne van a bankárkaszt, mint a legnagyobb tőkeerővel rendelkező csoportosulás. Ők azok, akik Mayer A. Rothschild szerint nem törődnek azzal ki hozza a törvényeket, ha egy ország pénzügyeit ők felügyelhetik. A NATO valamennyi felforgató művelete, amely az addig stabil hatalmi területeket tette a teljes bizonytalanság honává, azt a célt szolgálta, hogy fegyverrel vigyék, vagy a Gladio segítségével vitessék oda a nyugati demokráciát, ahol a kulturális örökség és a hagyományrend stabilitása miatt, senki sem kért eddig demokráciából. Ami pedig a Földközi-tenger déli és keleti partvidékén, valamint Grúziában és Ukrajnában történt a közelmúltban, az illeszkedik a Kelet-Európa piaci bekebelezése kapcsán kialakított, új típusú gyarmati sorba kerülő államoknak az Európai Egyesült Államokba való tömörítéséhez.

Ám ennek a FED által remélt USE nevű Államszövetségnek, még egységes nemzetállamok a tagjai, s itt lát a bankárkaszt problémát. Egy nemzetállam ugyanis bármikor léphet olyat, ami a monetáris diktatúrát profi módon üzemeltető rétegnek nem felel meg, sőt az érdekeit egyenesen keresztezheti is. No ezt nem akarja a pártpolitikai váltógazdálkodást kitaláló éceszgéber társaság. Őket zavarja Izland lépése, idegesíti Irán hagyományos függetlenségi elkötelezettsége, s egyenesen vicsorít a BRICS államok pénzügyi tervei miatt. A nyugati típusú demokráciákat leginkább az ún. pártpolitikai váltógazdálkodás jellemzi, s ott szinte mindenkit sikerült pénzpórázra fűznie a FED köré csoportosuló bankárkasztnak, hiszen számukra bármilyen mennyiségű – fedezetlen dollár – mint pénz előállítása: egyszerűen gyerekjáték!

Ám felismerték, hogy az autoriter típusú arab rendszerekben túl nagy erő és hatalom koncentrálódott egy-egy személy kezében, s így ők bármikor a nyugat ellen fordulhattak. Ugyanezt azonban nem tehetik meg a demokrata politikusok, akik a támogatóik pénzpórázától és a négyévente a bankárkaszt által pénzzel jól manipulálható rendszerben a szavazatszámláló programtól, ill. annak eredményektől függenek. De még ennél is nagyobb veszély számukra az a rendszer, amely a monetáris diktatúrának évezredekig ellen tudott állni, mert erkölcsi és hagyományalapú rendjében nem volt lehetséges a már lefektetett alap-igazságok megváltoztatása. Egyrészt csak érdemek alapján lehetett a lét alapját jelentő termőföldhöz jutni, másrészt az nem képezhette a tulajdonát, s ezzel a közjó szolgálatára köteleződött az összes földbirtokos. A gazdaság ezzel nem vált meghatározóvá a nemzetpolitikában, mert az állam teljesítette a valós funkcióját, s a hatalommegosztás teljesen a mellérendelés elvén épült fel. Ha mi most Arisztotelész államforma rendszerét használjuk fel alapnak, akkor világosodhat meg számunkra a helyzet tökéletesen:

  • királyság (basileia), melyben egyetlenegy ember gyakorolja a közjó érdekében a legfőbb hatalmat; (Ilyen volt pl. Hunyadi Mátyás, II. Rákóczi Ferenc, bár őket az alkotmányos hagyomány mindig is a nemzettel mellérendelésben tartotta!. )

  • az arisztokrácia, melyben egynél többen ugyan, de azért mégis kevesen szintén a közjó érdekében gyakorolják a legfőbb hatalmat; (Ilyen volt pl. az 1848-as Battyányi kormány)

  • a tulajdonképpeni politeia, vagyis a cenzusra alapított köztársaság; melyben a tömeg, a sokaság gyakorolja a közjó érdekében a legfőbb hatalmat; (Ennek a megvalósítása vár ránk!)

a három helytelen államforma pedig – ez utóbbiak rendre az előbbiek elfajulásai:

  • a tyranneia elfajulása a királyságnak, ugyancsak egyetlenegy ember gyakorolja, de nem a közjó érdekében, hanem a saját maga előnyére a legfőbb hatalmat; (magyar király ilyet nem tehetett, csak a Habsburgok korában, pl a trónbitorló II. József császár)

  • az oligarchia elfajulása az arisztokráciának, ebben egynél többen ugyan, de azért mégis kevesen a saját magánelőnyűk érdekében gyakorolják a legfőbb hatalmat; (ilyen a puccsista Károlyi Mihály vezette Népköztársaság hatalomgyakorlása)

  • a demokrácia elfajulása a politeiának (Arist. Polit. III 4, 7; 5, 1, 2; III, 1, 6; 11, 10; IV, 2, 1), ebben a sokaság, a plebs a saját magánelőnyére gyakorolja azt. (A politikai váltógazdaság pártjai, tagjai, kik nem veszik figyelembe a közjót, hanem igyekeznek a privatizáció alapján, s egyénileg is ügyeskedni, meggazdagodni Lásd: Gyurcsány Ferenc, Lázár János, stb.)

Ez az alaprajza Arisztotelész államformatanának Arisztotelész saját szövegezése szerint a Politika III. könyvében.

Európa tehát csak akkor maradhat az értékelvű nemzetállamok szabad szövetsége, ha Arisztotelészt követve nem a mai elfajzott népuralmat, hanem az igazsághoz igazodó – tehát az elfajzott demokráciát kizáró – sokasági hatalmat valósít meg, ahol a közjó és csakis a közjó lehet az állam és annak bürokratáinak a célja! Vegyük már észre, amit az őseink – akár még a görögök is – a hibákat megtapasztalva: leírtak!


 

Fél-e a muszlimoktól a hazai zsidóság?
2015-09-15

Az eddigi támadások a magyarság ellen – miszerint mi antiszemiták vagyunk – rövidesen új mederbe terelődik majd, hiszen a migránsok szinte teljes mértékben szemiták. A magyarság azonban soha nem volt antiszemita, tehát nem az számít a jelen migránsoknál, hogy milyen származásúak - vallásúak hanem az, hogy más kultúrkörből jöttek, így mások a hagyományaik, s ezért kicsi a beilleszkedési képességük. Ha a vallásukkal lenne baj, akkor a Magyar Iszlám Közösség „Hívó szó" című újságját nem olvasgattam volna soha, vagy nem soroltam volna a barátaim közé senkit e közösség tagjai közül. (pl. az elhunyt Rózsa Flores Eduárdo is ennek a hazai közösségnek volt a tagja)
A magyarság a történelme során nem volt nagyon fontos a származás problematikája, s a két háború közötti korszak is csak azért érdekes mert a forradalmak után, természetes önvédelmi reflexként történt a numerus clausus megszavazása, s a zsidótörvények pedig erős német nyomásra születtek. Ma, még erősebb a német (EU) nyomás, hiszen országunk szuverenitása már régen a múlté, a jogharmonizáció és a nemzetvédő hadsereg felszámolása, szinte teljes mértékben gyarmati sorba taszította a magyarságot. Lehet ezt szépíteni és árnyalgatni, de ez a sajnálatos igazság. A hazai politikai osztály mintha most kezdene ébredezni, s lassan átveszi a 2006-os Kossuth téri retorikát, ahol nem a fasizmus és a zsidóellenesség, hanem a tisztánlátó nemzetféltés volt a vezérmotívum. Mi már akkor rádöbbentünk arra, hogy Magyarország pénzügyi megszállás alatt van, s ez már annyira elszívja a megtermelt erőforrásainkat, hogy ebből csak alapvető változtatással lehet majd kikerülni. Erre volt Furcsán Nyerencnek az a válasza, hogy mi a zsidó származású képviselők neveit olvastuk fel a Kossuth téren. Ám ezzel elterelődött a figyelem a lényegről. S bár nem volt igaz a vád, de ha igaz is lett volna, akkor sincs abban szégyellnivaló, ha valaki zsidó származású: ha tisztességes és a befogadó országban nem élősködik.
Nos, nekem ugyanez a véleményem a most érkező arab szemitákról, akik persze abban is különböznek a hazai kazár zsidóságnak a jelentős részétől, hogy ők: valóban szemiták!

Meg kellene tudományosan vizsgálni azt a kérdést, hogy az iszlám és a zsidó vallás közötti ellentétnek mik is a valódi gyökerei, mert lehet ősi, de lehetséges, hogy csak a palesztinai erőszakos lakosságcsere az oka e kérdésnek. Mindezt persze nem kívánom én eldönteni, de felveti az alapos kutatómunka szükségességét. Most azért is lenne ez fontos, mert a hazai zsidóság előtt két út mutatkozik:
Az egyik, hogy elfogadja a „kiválasztottsági mítosszal megfertőzött" bankárkaszti globalizmus parancsát és magához öleli az egyre csak beáramló arab testvéreit. A másik, hogy felismeri a magyarságba való erkölcsi beilleszkedés, a magyar nemzeti értékrend elfogadásának az alapvető szükségességét. Ez utóbbit – a természetes asszimilációt – akadályozta meg a nemzeti szocializmus németországi hatalomra jutása és erőszakos terjeszkedési politikája, s a nemzetiszocialistákat pénzelő háttérhatalom beolvadást elutasító trükkjei. Németország és a cionista kiválasztottság mítosza tehát egyszer már meghatározta a magyarság viszonyát a közénk beilleszkedni képes zsidósághoz, ám sajnálatos módon úgy látszik: ismét hasonló szerepe lesz a jövőben.
Ha ugyanis Németország kimazsolázza magának a szükséges, képzett migránsokat, akkor a „maradékot" vissza fogja toloncolni hozzánk, s itt fogunk (együtt) szembenézni az iszlám terrorral és kultúrával. S Németország nem fog azzal törődni, hogy a négy liberális alapelv közül egy - a munkaerő szabad áramlása – a visszatoloncolással át lesz hágva. Németország és minden más EU tagország ugyanis saját érdekeit akarja érvényesíteni úgy, ahogyan ez már sokszor történt Európa évezredes történetében. (Többnyire a kárunkra!)
A jövőt tehát az fogja meghatározni, hogy miként lépnek a németek, s miként reagál arra a hazai zsidóság, s a tőke által befolyásolt pártok. Ám ha a hazai zsidóság elfogadja újra a beilleszkedést, s ráveszi a kormányt a történeti alkotmány visszaállítására, lemond az állandó kárpótlások újra és újra történő kierőszakolásáról, akkor a határainkon rendet lehet csinálni, s békében lehet majd élni a már beintegrálódott Magyar Iszlám Közösséggel és a hazai zsidósággal is. Ehhez azonban nyílt és őszinte beszédre van szükség! No erre várok régóta!

Szeged, 2015-09-10 Dr. Bene Gábor


 

Fiktív jelenlévők, pénzdiktatúra, kerítés.

2015-09-12

Folyik nyomozás a volt Szegedi Felnőttoktatási Gimnázium vezetése ellen, ahol éveken keresztül folyt a susmus, s fiktív hallgatók után vették föl a normatív támogatást. Ezek után csak az a kérdés, hogy lesz-e eredmény – pontosabban ítélet az ügyben – mert sajnos nem ez a gyakorlat egy közismerten „következmények nélküli országban”.

Eddig az látszik, hogy baráti alapon osztoztak a normatív támogatáson az ott „tanítók”, természetesen a szakmaiság, tudás, teljesítmény teljes mellőzésével. A rossznyelvek szerint az intézmény vezetői – akik állítólag fideszesek voltak –, természetesen felfelé buktak, s mintha államtitkár is került volna a csapatból. Lehet nekik gratulálni, bár azt ne higgyük, hogy a másik oldal különb egy fikarsznyival is, legfeljebb profibban tudja palástolni azt, amin ezek megbuknak. A Fidesz helyi csapatára többek szerint az is jellemző, hogy taggyűléseken alkalmazzák a „fiktív jelenlévők” módszert. S ezen legutóbb a jelenlegi elnök akadt ki, mivel a tisztújítás így nagyon bizonytalanná vált. Állítólag: „évek óta egészítik ki a jelenléti ívet, - többször 40-50 névvel is - azért, hogy a határozatok 'érvényesek' legyenek.” (?) (Nesze neked sokat dicsért demokrácia, amiről persze önök sem olvasták el eddig Arisztotelész álláspontját, pedig az ő véleménye döntő lehetne ebben a jó-nem jó vitában.)

El kellene gondolkodni a magyarságnak azon, hogy meddig lehet még e közjó ellenes pártokrácia rendszerét elviseli, mert a jelen akut helyzet – amit migrációs problémának – szoktak nevezni, nem más mint: egy folyamatban lévő, tudatosan szervezett iszlamizáció, amelynek célja az államok további eladósítása, a nemzeti egység és vallási rend felforgatása, mely pár év alatt jelentős lakosságcserével fog járni. Ezt már Khadafi is megjósolta, amikor a fehér ember szaporodási rátáját összevetette az Európába bevándorló iszlámhívőkével. Ha valakinek ez nem jön be, akkor gondoljon arra, hogy egy átlag muszlim családban is 8-12 gyermek születik, amíg sajnos nálunk a legjobb években is csak 1,4!

(Ehhez néhány adat a KSH-tól: 1957 óta nem érjük el a népesség reprodukciójához szükséges szintet. A magyar természetes fogyás (-0,25%) kiugróan magas a térségben, csak Bulgária  (-0,81%), Lettország  (-0,63%) és Litvánia (-0,28%) adatánál alacsonyabb. teljes termékenységi arányszám csökkent az előző évhez képest; 2008-ban az átlagos gyermekszám 1,35 volt, 2009-ben 1,33, ami messze elmarad a népesség középtávú fennmaradásához szükséges 2,1-es szinttől. Ez az arányszám 1989-ben 1,82-es értéken állt, ami 2010-ben 1,26-ra süllyedt. )

Fel kell hívjam tehát a figyelmét minden szegedinek – sőt minden magyarnak –, hogy az iszlamizációs bevonulás közvetlen célja még a rettegés általánossá tétele is, mert egy rettegő nép rövidesen depressziós lesz, majd védekezésre képtelen. A lakosságcserére készülő muszlim honfoglalók pedig vagy itt fognak rekedni nálunk, vagy a „kimazsolázás utáni maradékot” fogja visszatoloncolni hozzánk a nyugat, akiket mi évszázadokon át a vérünk hullatásával védtünk. (No ezért kaptuk "ajándékba" tőlük Trianont!)

A hozzánk most bevonuló, kb. 80 százalékban katonakorú iszlamisták pedig, rövidesen családegyesítést is kérnek: s nem fiktív jelenlévőként!

Lehet persze engem az emberiesség hiányával vádolni, de azok a „katonák”, akik képesek a magukkal hozott gyermeküket támadólag a rendőrök irányába nyomni ahelyett, hogy a testükkel is védenék őket, azok nem az európai mérce, erkölcs és szokásrend szerint fognak viselkedni holnap sem. Azoknak nem céljuk a beilleszkedés, azok csak teljesítik szolgai módon a „globalogazdi” utasításait, s ezzel megosztják a nemzetállamok eddig még egységesnek mondható társadalmát, s a nevető harmadik, a kiválasztottsági mítosz által megfertőzött hatalom-éhes bankárkaszt fogja lekaszálni ennek is a hasznát. Ráadásul úgy, hogy még jelen sem lesz. A nem létező „globalogazdi” ugyan egyre kevésbé tagadja le magát, de fiktív jelenlétét biztosítja a pénzdiktatúra!

Nehéz engem megvádolni azzal is, hogy a bolsevik korszakot védem vagy visszakívánom, de az tény, hogy az aknazárral ellátott magyar határt nem igen lépte át senki, aki akkoriban törvénytelenül akart hazánkba jönni. Mivel ma kifelé már többen „disszidáltak gazdasági okokból” mint 1956 ősze után, így attól sem kell tartanunk, hogy egy-két menekülő magyar ott hal meg a határon. Az 1541-es évben Budavárát csellel megszálló janicsárok utódai pedig, olyan mobiltelefonokkal vannak ellátva (vajon ki biztosítja ezt nekik?) amelyekkel azonnal hírt kapnak arról, ha újratelepítené az aknákat az Irakból, Afganisztánból, Boszniából, hazatérő magyar honvédség.Mert a kerítés nem lesz akadály az iszlamistáknak, még szeptember 15. után sem! S  azt se feledjük el, hogy az egyik leggazdagabb arab állam – amely nem fogad be egyetlen szíriai, vagy afgán menekültet sem – beígérte, hogy szükség esetén felépít vagy 200 mecsetet Európában, hogy legyen imahelyük a lakosságcserére készülő új honfoglalóknak!

Nem kellene – bal és jobboldaltól függetlenül – ébredezni, s egy olyan népmozgalmat elindítani, amely az Európában egyedülálló 2/3-os többséget ki is tudja használni a közjó gyakorlati megvalósítása érdekében?


Kik zsebelik be az embercsempészetből befolyó bevételeket?
2015-09-08

Azokat a migráns személyeket, akiknek sem menedékjog, sem pedig kiegészítő védelem nem jár, már a határokon vissza kellene fordítani. Hab a tortán, hogy legtöbb migránsnak közelebb lenne, vagy átutazott egy biztonságos országon, melyben viszont nem kért menedékjogot. A muszlimokak pl. ott van pár gazdag arab ország, ahol nem is kellene a keresztényeknek a „tisztátlan” közelségét megtapasztalni, de mégsem oda igyekeznek, hanem Európába.

Ha mindez nem elég bizonyíték arra, hogy itt egy szervezett és a lakosságcserére irányuló törekvés van a háttérben, akkor nagy a baj az európai államok és az EU vezetésében. Olyan érzésem van, mintha a szándékos öngyilkossági előkészületek folynának itt. S közben a liberális agymosás által bevezetett fogyasztói társadalom elhiteti a végveszélybe került lakossággal, hogy az ISIS nevű állam terroristái nem ezekkel a láthatólag szervezett és kiképzett, sőt 80 %-osan katonaköteles személyekkel jönnek, hanem turistaként az ellenőrzött határokon. A bevándorlók ellen elkövetett tényleges bűncselekményt a pénzügyi kizsákmányolás jelenti és az, hogy rábeszélik őket otthoni megélhetési lehetőségeik feladására egy bizonytalan jövőért.

Az embercsempészek szervezettségét mutatja, hogy a szegedi pénzváltónál megemelkedett a beváltott eurók mennyisége, sőt már a megduplázódást is meghaladtuk. Egyre több hazai személy bérel buszokat, s indítja el az osztrák határ felé a több-száz euró fuvardíjat lekaszálva a szerencsétleneket, akik már indulásukkor be lettek csapva. Az lett nekik ígérve, hogy Németország azonnal biztosít nekik lakást, munkát vagy segélyt, s rövidesen autót is. Ezt szinte megerősítette Angela Merkel, a szírek befogadásának a világgá kürtölésével, s ezzel az embercsempész bandáknak és a szervezetlen „önkéntes taxisoknak” nagyon felvitte a tarifájukat.

Az ilyen típusú népvándorlás mögött azonban, vagy természeti katasztrófa, vagy háború, esetleg bankárkaszti profitéhség áll. A bankok célja természetesen az, hogy az általuk „kinyomtatott” és elektronikus pénz, látszatra mindig értékálló legyen, noha annak már régen nincs semmiféle fedezete. Így valójában az a pénz, amit a migránsok elindítására fordítanak, bőségesen meg fog térülni, hiszen nekik a nyomdaköltségen kívül nincs más kiadásuk. De hol fog jelentkezni a profit, amit be akarnak söpörni a pénzgyárak? Miközben a sajtó szó szerint elárasztja az embereket a migrációs válsággal kapcsolatos hírekkel, a NATO Washington közvetlen irányítása alatt, háborús készülődést folytat Oroszország ellen.

Elsősorban az tehát a cél, hogy az EU „megszabaduljon” Putyin és az orosz gázfüggőség béklyójától, másodsorban az EU államainak és pénzének a meggyengítése, harmadsorban az összes EU állam újabb eladósítása. Ilyenkor szokott az megtörténni, hogy vagy észbe kapnak a nemzetállami pártpolitikusok, s megvédik az országukat mint Izlandot. Ha nem, akkor a nép fog cselekedni!

Szerintem a kormány és az ellenzék, tudja ezt, ezért is ígér meg mindent! Ám a migrációs mozgalmakat tartósan csak az okok teljes megszüntetésével lehet megakadályozni, s a fegyveres határzár is az élőerő tekintetében csak időleges lehet, így a gyűlölt rendszer aknazár rendszerét is vissza kell állítani!

Istenem! Hát ez az, amire soha nem gondoltam volna, de Európa – pontosabban hazánk - határainak hatékony védelme csak ezzel képzelhető el!

 

Hozzászólás  

#1 H-5213 Szapárfalu, Angolkert út 2/A.kovacs.laszlo 2015-09-18 23:31
Európa nem kómában, hanem „tömeghipnotikus álomban” van

1. Itt az egyébként általunk mélylátásáért különösen nagyra becsült Madarász Laci pontatlan látleletet adott. (Már pedig az nélkülözhetetlen a gyógyuláshoz!)

Európa nem „agyhalott” (tehát nem kómában van), hanem „tömeghipnotikus mély álomban”. (Ennek alapfeltétele a „megszorítás”. Ezért kezdték újra a pénzügyi és gazdasági válságot 2015. VIII. 24-én. . (Baj van, nem veszünk levegőt, mert nem tudunk, mert nyomás alatt vagyunk, s közben „megszorítanak”. Így működik a tömeghipnózis.)

A magyarság szerepe a világban, hogy gyógyítsa a világ sebeit. (Ennek csúcspontja az évkörben a két gyógyító szent, egyébként ikerpár, Kozma s Damján neve napjára, szept. 27-re esik.) Az e világ – de még meddig? – urai (vagy hogy Jézus mondá: hatalmasságai) gyógyítás helyett önző és alantas céljaik elérésére használják a világ egyik legcsodálatosabb gyógyító eszközét (a hipnózist). Nem gyógyításra, hanem betegítésre. S ideje felébreszteni a világot ebből a mély álomból.

2. Ami most történik Európában, s különösképpen nálunk Magyarországon, fölöttébb furcsa. Mintha a frontvonalak nem ott lennének, ahol korábban tudtuk. (A lengyelek s horvátunk ellenünk, a szlovákok s szerbek mellettünk? Legalábbis a nyilatkozatokban ezt hallani. Ez nem elgondolkodtató? Hogy lehet ez?)

3. S miért kell felébreszteni a világot a tömeghipnózisból? Mert a balatonöszödik beszéd 9. évfordulóján beszakadt a gát délen, Horvátországban, de a magyar hazafiak életük árán is betömik. A tegnapelőtti után immár a második fegyveres támadás érte drága csonka hazánkat. Özönlik az ellen ,mint a tenger. Hol van a gátőr? (Sajnos a nemzet java átaludta az elmúlt napokat, pedig imádkoznia kellett volna önmagáért s másokért.) Keressük meg gyorsan a gátőrt.

4. Ha meg akarjuk menteni magunkat s vele másokat (pl. az emberiséget) későbbi jobb időkre, ismerkedjünk meg néhány alapfogalommal. Európa nem „agyhalott”, hanem zombi. A „zombi” fogalmát mindenki ismeri, de eddig senki sem fogalmazta meg, nos hát akkor megfogalmazom én: tömeghipnózis áldozata, aki nem ura saját magának, hanem a hipnotizőr utasításait hajtja végre. (Most éppen felfegyverzett horvát rendőröket küldtek Magyarországra, a határra.) Hogy ki a hipnotizőr? Mindenki tudja. De eddig senki sem fogalmazta meg, nos, hát akkor megfogalmazom én: mindazok, akik a TV, vagy mozi képernyőjén szerepelnek, s fel vannak vértezve mindazzal a hatalommal, amivel pl. a csillagok háborújának s más akciófilmeknek a szereplői. Nem tűnt fel senkinek, hogy 2006 szeptemberében az utcákon bikacsökkel, viperával felfegyverzett rendőröknek ugyanaz volt a szerkója, mint a Csillagok háborújáéban? Nos, a halhatatlan s energianyelő ’vámpír’ fogalmát kimerítik a képernyőn feltűnő színészek, s N.B. politikusok által játszott szerepek. (Tehát nem ők mint emberek, hanem a szerepeik, vagyis a fantomjaik). A fénykép vagy a TV-képernyőn vagy a mozivásznon pergő kép sohasem öregszik meg, örökifjú s addig, amíg nézzük, s hagyjuk, hogy hipnotizáljon, s elszívja az életerőnket.

5. Mi a teendő? Elemezzünk együtt. Mi történt 2006. augusztus 20-án? Jött az óriási vihar s mi néztük a tűzijátékot. Három halott. Mit csinált a hatóság? Lehetővé tette, hogy interneten követhessük a vihar vonulását, de ezen kívül semmit. Mit üzent a Jóisten a viharral nekünk? (A gyengébbek kedvéért szánkba rágva.) Ne menjünk tömegbe. Miért? Mert éppen 30 napra rá kitört Balatonöszöd, s vele jött a vihar (utcai harcok). S 2006. okt. 23-ra meg is érkeztek repülővel ide érkeztetett fegyveresek, héber kitűzővel. Tetszünk érteni?

6. S ha figyelmesek voltunk, tudjuk, hogy a Jóisten mit üzent 2015-ben augusztus 17-18-án? Az özönvíz-szerű esőzéssel, amely szó szerint el mosta az elzombisított budapestieket, akik egész nap irodákban ücsörögve köszönő viszonyban sincsenek az igaz valósággal, csak a virtuális valóságban leledzenek iPhonokat nyomogatva egész nap? Biztos nehéz lesz elhinni: De itt az Özönvíz. S aki nem most kezdte el tanulmányozni az evangéliumokat, azt bizony elnyeli az ár.

7. Reményfutam kezdőknek. Be kell tömni. S azt csak, mi magyarok tudjuk, senki más. S mi is csak az Atya segítségével. S ha esetleg csak ma kezdenénk észbe kapni, sem késő. Imádkozni mindenki tud. Miatyánk, ki vagy a mennyekben, szenteltessék meg a Te neved…. Ámen.

Idén ősszel elkezdett másodjára is virágozni az orgona. Gyönyörű lesz az ősz, mint 1956-ban s 2006-ban. Ismét eljön a Szabadság s a Szerelem. Ez a magyarság nagy-nagy diadala, mert újra megmutathatja a dicsőségét, amire csak kivételesen ritkán van egyébként lehetőség. K. L.

A hozzászólások lehetősége 2023.11.03-án megszűnt.

Alrovatok

Új írások

Hozzászólások